A Hét, 2004 (2. új évfolyam, 5-52. szám)
2004-02-05 / 5. szám
■ A Román Akadémiai Társaság (SAR) vizsgálta a román választási rendszert. Hogyan írná le, melyek annak a jó vonásai? A román választóközönség társadalmi felépítése anakronikus. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi európai, de még az európai posztkommunista demográfiai struktúrához képest is aránytalanul sok a falun lakó, mezőgazdaságból élő ember. Nagy részük azt végzi, amit túlélési mezőgazdaságnak nevezünk, vagyis még csak el sem adják, hanem felélik a termékeiket. Egyszóval szegényparasztok, és ez a struktúra a mai Európában úgyszólván sehol sem fordul elő. Még Bulgáriában sem - ha már állandóan Bulgáriával hasonlítjuk össze országunkat - a parasztság számaránya 12 százalék körül van, nálunk pedig 38 százalék. Nagy különbség! A román választók társadalmi összetételének másik sajátossága a nagymértékű függőség. A nyugdíjasok száma az aktív lakossághoz képest óriási, a függőség aránya 0,66 százalék, ez voltaképpen azt jelenti, hogy Romániában mindössze alig több mint négymillióan dolgoznak, a többiek pedig valamilyen formában az államtól függnek. Amikor tehát szavazói modelleket állítunk fel, vagy olyanokat, amelyek a szokásokat magyarázzák, mindegyre rájövünk, hogy ez a függőség negatív módon hat ki a demokratikus magatartásra és a változás igényére. Kapcsolat van e függőség és a posztkommunista pártokra leadott szavazatok száma között. ■ Hogyan változhat meg ez a helyzet? Mi az esélye az ellenzéknek? Az egyik lehetőség: különböző politikák révén megváltoztatni a társadalmi struktúrát. Egy erős kormánynak meg kell tudnia változtatni, és rendszerint sikerül is megváltoztatni a társadalmi struktúrát. A kommunista állam például sok mindenben megváltoztatta. Egyes posztkommunista államokban, mondjuk a balti államokban ezért kezdettől fogva nagy erőfeszítések történtek. Nos, a földek privatizációja gyakorlatilag egyszerre kezdődött náluk és nálunk. Mi két (egymásnak ellentmondó) törvényt is hoztunk, és mindkettő korlátozta a visszajuttatott földterület nagyságát, a törvények révén pedig létrejött két tulajdonosi kategória. Igazuk tudatában és tulajdonlevelük birtokában azóta is rengetegen pereskednek -mások egyszerűen viszszaadták a földet. A balti országokban létrejött az igazi paraszti osztály, és az egész volt Szovjetunióból csak itt nem szavaznak a kommunistákra. Az ellenkezője történt a Moldovai Köztársaságban vagy nálunk, ahol a társadalom összetételét nem változtatták meg ésszerű politikákkal. Tulajdonképpen ez a struktúra biztosítja a posztkommunista pártok túlélését, és ezeknek az érdeke volt azt fenntartani. A másik út: a társadalom szerkezetének megváltoztatása nélkül mozgósítani, vagy éppen leszerelni bizonyos embercsoportokat, hogy ebből a játékból minél nagyobb választási haszon származzék. Ez történt nálunk 1996-ban. Akkor a városokban és az aktív lakosság körében nagyon nagy volt a mozgósítás, és elég nagy volt az idős emberek és a falun élők körében is. Ha ezt a modellt sikerül megvalósítani az idén is, ha létezik egy stratégia a megismétlésére, akkor van esélye a politikai változásnak. ■ Idén az Európai Unió arra kötelezi a kormánypártot, hogy hagyjon fel a társadalmi segélyekkel és az állami támogatással, tehát politikailag visszafogja. Véleménye szerint a PSD belenyugszik ebbe? Az állami támogatásról, legalábbis annak nagy részéről nem mond le az idén sem. Feltehetően az fog történni, hogy - valószínűleg csak formálisan - megpróbáljuk lezárni a szabad versenyre vonatkozó fejezetet. Ez azt jelenti, vállaljuk, hogy lemondunk a támogatásokról. Mi már ígértünk ilyesmit eddig is, de — hogy is mondjam? — valahogy mindig a nem megfelelő évben vagyaink; most, választások előtt nem alkalmas lényeges átalakítást végezni. Persze jó lenne, ha a kormánynak meglenne hozzá a bátorsága, csakhogy voltak a mostaninál alkalmasabb pillanatok is, mégsem történt semmi. ■ Milyen politikai beszédmód hatna most, tekintetbe véve, hogy a kormány a támogatásokat általában a választók „serkentésére” használja? Véleményem szerint idén a korrupció lehet a fő téma. A kérdés azoknak a hitelessége, akik erről beszélnek. Az általános felfogás az, hogy a politikusok mind korruptak. Ez hamis és a demokráciára nézve veszélyes felfogás. Azonban valóságot is tükröz, hisz a politikusok nem harcoltak eleget a korrupció ellen, ahogy a választók elvárták volna tőlük. Voltaképpen a társadalom úgy működik, hogy ha nem ismersz valakit és pénzed sincs pluszban fizetni - nem pedig törvényesen - egy szolgáltatásért, nem éred el. Azok száma pedig, akik „kapnak", kisebb azokénál, akik „nem kapnak”. A jó stratégia tehát az, amelyik mozgósítani tudja ez utóbbiakat, akik vesztettek a korrupció miatt. Ehhez olyan politikusokra van szükség, akiknek van hitelük és rekordokat értek el a korrupció elleni harcban; véleményem szerint ezért indult vizsgálat Traian Basescu ellen nyolc év múltán, anélkül, hogy új elemek felmerültek volna, ugyanis nagy volt az aggodalom, hogy ő az a politikus, aki érvényesíteni képes egy ilyen stratégiát. Két embernek volt igazán esélye egy ilyen típusú retorikára: ezek sajnos Corneliu Vadim Tudor és Traian Basescu. Theodor Stolojan is megpróbálja majd, de nem ugyanakkora eséllyel. ■ Túl a különböző opciókon, a választók elmennek szavazni, vagy a távolmaradás mellett döntenek? Véleményem szerint általános lesz a közöny, a helyhatósági választásokon is, a parlamenti választásokon is. ■ (A beszélgetést a Radio France International sugározta január 30- án Ágoston Hugó fordítása.) Választás és változás Interjú Alina Mungiu-Pippidivel, a Román Akadémiai Társaság elnökével Bukarest immár nem lepődik meg, ha egy negatív nemzetközi országértékelés lát napvilágot, és megítélése a béka ülepe alá kerül. Január 28-án hozta nyilvánosságra a Cadran Politic című folyóirat szerkesztősége és a Kommunikációs Tanulmányintézet (ISC) vezetősége a Románia képe a 2003-as nemzetközi sajtóban című adatsort. Ebből kiderül, hogy a fontosabb európai sajtótermékek Románia-tematikájú cikkeinek 40 százaléka negatív töltetű. Mindössze a cikkek 31 százaléka pozitív kicsengésű, és 29 százalékuk semleges hangvételű. Az amerikai lapok valamivel elnézőbbek Romániával szemben: csak a cikkek 34 százaléka negatív töltetű. Amerikában a Romániát pozitív fénybe állító cikkek csak 29 százalékot érnek el, de magasabb a semleges hangvételű cikkek aránya (36 százalék). Összehasonlításképpen: Magyarország például 14 százalékban kap negatív értékelést az európai lapoktól, Bulgária pedig csak 10 százalékot ér el. Óriási felháborodást keltett, amikor 1998-ban az addig románbarátnak titulált Le Monde áttért Bukarest erőteljes bírálatára. Azóta sem jelent meg pozitív hangvételű cikk ebben a lapban Romániáról. Az európai lappiacon a mérvadó francia újságok hangneme erőteljesen Bukarest-ellenes, majdnem fele arányban kellemetlen bírálatok látnak napvilágot, ha Romániáról van szó. Romániával szemben a legvehemensebb magatartást a Courtier International (negatív: 69 százalék) és a Le Monde (52 százalék) gyakorolja. Az olasz sajtóban 32 százalékban pozitív, 32 százalékban negatív írások jelennek meg az országról, míg a németek 46,8 százalékban ítélik meg kritikusan a romániai eseményeket. Az olaszoknál legkeményebb Bukarest-ellenes hangot az Internazionale üt meg: ebben a sajtótemékben kizárólag negatív hangvételű értékelések láttak napvilágot. Németországban a legszigorúbb Romániával szemben a Frakfurter Allgemeine Zeitung (negatív: 63,6 százalék). Összességében a német lapok Románia-tematikájú cikkeinek 46,8 százaléka negatív töltetű. Különös helyzet alakult ki Angliában, ahol a mérvadó sajtótermékek Románia-bírálata mindössze az országot érintő cikkek 28,5 százalékára jellemző, ennek ellenére egyegy lap kimondottan románellenes: a Daily Mirror például magasan vezet a negatív megítélés tekintetében (87 százalék). Az, hogy miért oly vehemens az olasz közvélemény a románokkal szemben, érthető, hiszen rengeteg román állampolgár keres munkát Olaszországban. A Bossi-Fini-féle migrációs törvény lehetővé tette mintegy 700 ezer illegálisan olasz földön tartózkodó személy legalitásba kerülését. A bomba akkor robbant, amikor kiderült, hogy Olaszországban a legnépesebb bevándorló-közösség a románoké (237 ezer). 2002-ben a románok még a harmadik helyen álltak (100 ezernél kevesebb bevándorlóval). A legfrissebb kimutatások arról árulkodnak, hogy 2003-ban 141 ezer román állampolgár szerzett olasz földön letelepedési engedélyt. A 237 ezer román állampolgár Románia népességének több mint egy százalékát teszi ki. Ha ehhez hozzáadjuk a továbbra is illegálisan ott tartózkodó román állampolgárokat, illetve azokat, akik folyamatosan áramlanak olasz földre, akár gyarmatosításról is beszélhetünk. Hasonló a helyzet Spanyolországban, ahol a román vendégmunkások teljes kisvárosokat laknak be. Madridi adatok szerint 150-200 ezer körül mozog a számuk. A nyugati sajtóban gyakran találkozni olyan cikkekkel, amelyekben azt tudakolják Bukaresttől: ha ekkora mértékű a munkaerő-elvándorlás, kicsoda dolgozik még Romániában. A román munkaügyi minisztérium kénytelen becslésekre hagyatkozni, amikor külföldi vendégmunkásai számát meghatározza. Hivatalosan mintegy 700 ezer román állampolgár vállal munkát külföldön, de nem hivatalos becslések szerint számuk jóval meghaladhatja a milliót is. Ez az óriási tömeg jelentős vagyont termel (a külföldi vendégmunkások a GDP 1,6 százalékát állítják elő, illetve küldik haza), azonban ugyanilyen nagy gondot is jelentenek a munkáltatók, illetve az anyaország számára. Mi elől menekül Romániából a lakosság öt-nyolc százaléka? Az elsődleges ok: nincs munkahely, illetve akinek van, azt sem fizetik meg rendesen. A másodlagos ok a közintézmények és az állampolgár viszonyában keresendő. 2001-ben lépett életbe az 544- es törvény, amely a közérdekű információkhoz való hozzáférési jogot szabályozza. Noha a jogszabály pontosan kimondja, milyen információkhoz férhetünk hozzá, a közintézmények hiányosan vagy mereven alkalmazzák előírásait. A Pro Democraţia egyesület egy éven keresztül tesztelte a közintézményeket, mennyire rugalmasak: 957 kérvényt címeztek meg, amelyben különböző közérdekű információkat kértek. Mindössze a kérvények 42 százalékára válaszoltak a köztisztviselők.Kik tartották feleslegesnek a válaszadást? Például a román kormány és a bukaresti Számvevőszék.) Mulatságos esetek is előfordulnak: a képviselőház a saját törvényét sem tartja be. A Pro Democratia meg akarta tudni az Állandó Bürótól, hogy a képviselők mennyit költenek évente mobiltelefon-számlára, szolgálati gépkocsira, mennyi a fizetésük, és mennyit könyvelnek el külföldi látogatásokra. Az Állandó Büro frappáns válasza: ezek az információk államtitkot képeznek. (A szenátus esetében viszont nem.) Ennél is tréfásabb eset, hogy egy Szeben megyei településen a polgármesteri hivatal 100 ezer lejt kért az igényelt adatokért. A fővárosi 4. kerület polgármestere ellenben úgy véli, hogy a választottak kiadásai nem tartoznak a „közérdekű információ csoportba”. A közbeszerzésekről szóló adatok nyilvánosságra hozatalát Bacău polgármestere azzal utasította el, hogy „a polgármesteri hivatal nem közintézmény, hanem állandó tevékenységgel bíró funkcionális struktúra”. Az 544-es törvény alapján ez eléggé különös hozzáállás. A Számvevőszék arra hivatkozva utasítja el az információszolgáltatást, hogy ők csak a Parlamentnek tartoznak számadással. Vajon hány olyan község létezik Romániában, mint Pantelimon, ahol a költségvetési kiadásokat titkosítják? Miért is éreznék magunkat jól az emberek ebben az országban? És miért lenne jobb Románia külföldi megítélése, a sajtóban és a közvéleményben? ■ SZABÓ GÉZA Rossz fényben erdélyi MAGYAR KÖNYVKLUB www.emk.ro rendeles@emk.ro 0265-314-314 N/5 2004. február 5.