A Hét, 2004 (2. új évfolyam, 5-52. szám)

2004-02-05 / 5. szám

■ A Román Akadémiai Társaság (SAR) vizsgálta a román vá­lasztási rendszert. Hogyan írná le, melyek annak a jó vonásai? A román választóközönség tár­sadalmi felépítése anakronikus. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi európai, de még az európai posztkommunis­ta demográfiai struktúrához képest is aránytalanul sok a falun lakó, me­zőgazdaságból élő ember. Nagy ré­szük azt végzi, amit túlélési mező­gazdaságnak nevezünk, vagyis még csak el sem adják, hanem felélik a termékeiket. Egyszóval szegénypa­rasztok, és ez a struktúra a mai Eu­rópában úgyszólván sehol sem for­dul elő. Még Bulgáriában sem - ha már állandóan Bulgáriával hasonlít­juk össze országunkat - a parasztság számaránya 12 százalék körül van, nálunk pedig 38 százalék. Nagy kü­lönbség! A román választók társa­dalmi összetételének másik sajátos­sága a nagymértékű függőség. A nyugdíjasok száma az aktív lakos­sághoz képest óriási, a függőség aránya 0,66 százalék, ez voltakép­pen azt jelenti, hogy Romániában mindössze alig több mint négymillióan dolgoznak, a többiek pedig valamilyen formában az ál­lamtól függnek. Amikor tehát sza­vazói modelleket állítunk fel, vagy olyanokat, amelyek a szokásokat magyarázzák, mindegyre rájövünk, hogy ez a függőség negatív módon hat ki a demokratikus magatartásra és a változás igényére. Kapcsolat van e függőség és a posztkommu­nista pártokra leadott szavazatok száma között. ■ Hogyan változhat meg ez a helyzet? Mi az esélye az ellen­zéknek? Az egyik lehetőség: különböző politikák révén megváltoztatni a társadalmi struktúrát. Egy erős kormánynak meg kell tudnia vál­toztatni, és rendszerint sikerül is megváltoztatni a társadalmi struktú­rát. A kommunista állam például sok mindenben megváltoztatta. Egyes posztkommunista államok­ban, mondjuk a balti államokban ezért kezdettől fogva nagy erőfeszí­tések történtek. Nos, a földek priva­tizációja gyakorlatilag egyszerre kez­dődött náluk és nálunk. Mi két (egy­másnak ellentmondó) törvényt is hoztunk, és mindkettő korlátozta a visszajuttatott földterület nagyságát, a törvények révén pedig létrejött két tulajdonosi kategória. Igazuk tuda­tában és tulajdonlevelük birtokában azóta is rengetegen pereskednek -mások egyszerűen viszszaadták a földet. A balti országokban létrejött az igazi paraszti osztály, és az egész volt Szovjetunióból csak itt nem sza­vaznak a kommunistákra. Az ellen­kezője történt a Moldovai Köztársa­ságban vagy nálunk, ahol a társada­lom összetételét nem változtatták meg ésszerű politikákkal. Tulajdon­képpen ez a struktúra biztosítja a posztkommunista pártok túlélését, és ezeknek az érdeke volt azt fenn­tartani. A másik út: a társadalom szerkezetének megváltoztatása nél­kül mozgósítani, vagy éppen lesze­relni bizonyos embercsoportokat, hogy­ ebből a játékból minél nagyobb választási haszon származzék. Ez történt nálunk 1996-ban. Akkor a városokban és az aktív lakosság kö­rében nagyon nagy volt a mozgósí­tás, és elég nagy volt az idős emberek és a falun élők körében is. Ha ezt a modellt sikerül megvalósítani az idén is, ha létezik egy stratégia a megismétlésére, akkor van esélye a politikai változásnak. ■ Idén az Európai Unió arra köte­lezi a kormánypártot, hogy hagyjon fel a társadalmi segé­lyekkel és az állami támogatás­sal, tehát politikailag visszafog­ja. Véleménye szerint a PSD belenyugszik ebbe? Az állami támogatásról, leg­alábbis annak nagy részéről nem mond le az idén sem. Feltehetően az fog történni, hogy­ - valószínűleg csak formálisan - megpróbáljuk le­zárni a szabad versenyre vonatkozó fejezetet. Ez azt jelenti, vállaljuk, hogy lemondunk a támogatásokról. Mi már ígértünk ilyesmit eddig is, de — hogy is mondjam? — valahogy­ mindig a nem megfelelő évben va­gyaink; most, választások előtt nem alkalmas lényeges átalakítást végez­ni. Persze jó lenne, ha a kormány­nak meglenne hozzá a bátorsága, csakhogy­ voltak a mostaninál alkal­masabb pillanatok is, mégsem tör­tént semmi. ■ Milyen politikai beszédmód hat­na most, tekintetbe véve, hogy a kormány a támogatásokat álta­lában a választók „serkentésére” használja? Véleményem szerint idén a kor­rupció lehet a fő téma. A kérdés azoknak a hitelessége, akik erről be­szélnek. Az általános felfogás az, hogy a politikusok mind korruptak. Ez hamis és a demokráciára nézve veszélyes felfogás. Azonban valósá­got is tükröz, hisz a politikusok nem harcoltak eleget a korrupció ellen, ahogy­ a választók elvárták volna tőlük. Voltaképpen a társada­­lom úgy működik, hogy ha nem ismersz valakit és pénzed sincs pluszban fizetni - nem pedig törvé­nyesen - egy­ szolgáltatásért, nem éred el. Azok száma pedig, akik „kapnak", kisebb azokénál, akik „nem kapnak”. A jó stratégia tehát az, amelyik mozgósítani tudja ez utóbbiakat, akik vesztettek a kor­rupció miatt. Ehhez olyan politiku­sokra van szükség, akiknek van hi­telük és rekordokat értek el a korrupció elleni harcban; vélemé­­ny­em szerint ezért indult vizsgálat Traian Basescu ellen nyolc év múl­tán, anélkül, hogy új elemek felme­rültek volna, ugy­anis nagy­ volt az aggodalom, hogy­ ő az a politikus, aki érvényesíteni képes egy ilyen stratégiát. Két embernek volt iga­zán esélye egy ilyen típusú retoriká­ra: ezek sajnos Corneliu Vadim Tu­dor és Traian Basescu. Theodor Stolojan is megpróbálja majd, de nem ugyanakkora eséllyel. ■ Túl a különböző opciókon, a vá­lasztók elmennek szavazni, vagy a távolmaradás mellett dönte­nek? Véleményem szerint általános lesz a közöny­, a helyhatósági vá­lasztásokon is, a parlamenti válasz­tásokon is. ■ (A beszélgetést a Radio France International sugározta január 30- án­­ Ágoston Hugó fordítása.) Választás és változás Interjú Alina Mungiu-Pippidivel, a Román Akadémiai Társaság elnökével B­ukarest immár nem lepő­dik meg, ha egy negatív nemzetközi országérté­kelés lát napvilágot, és megítélése a béka ülepe alá kerül. Január 28-án hozta nyilvánosság­ra a Cadran Politic című folyóirat szerkesztősége és a Kommunikációs Tanulmányintézet (ISC) vezetősége a Románia képe a 2003-as nemzetközi sajtóban című adatsort. Ebből kide­rül, hogy a fontosabb európai sajtó­termékek Románia-tematikájú cik­keinek 40 százaléka negatív töltetű. Mindössze a cikkek 31 százaléka po­zitív kicsengésű, és 29 százalékuk semleges hangvételű. Az amerikai la­pok v­alamivel elnézőbbek Romániá­val szemben: csak a cikkek 34 száza­léka negatív töltetű. Amerikában a Romániát pozitív fénybe állító cikkek csak 29 százalékot érnek el, de maga­sabb a semleges hangvételű cikkek aránya (36 százalék). Összehasonlí­tásképpen: Magyarország például 14 százalékban kap negatív értékelést az európai lapoktól, Bulgária pedig csak 10 százalékot ér el. Óriási felháborodást keltett, ami­kor 1998-ban az addig románbarát­nak titulált Le Monde áttért Bukarest erőteljes bírálatára. Azóta sem jelent meg pozitív hangvételű cikk ebben a lapban Romániáról. Az európai lap­piacon a mérvadó francia újságok hangneme erőteljesen Bukarest-elle­­nes, majdnem fele arányban kelle­metlen bírálatok látnak napvilágot, ha Romániáról van szó. Romániával szemben a legvehemensebb magatar­tást a Court­ier International (negatív: 69 százalék) és a Le Monde (52 szá­­zalék) gyakorolja. Az olasz sajtóban 32 százalékban pozitív, 32 százalékban negatív írá­sok jelennek meg az országról, míg a németek 46,8 százalékban ítélik meg kritikusan a romániai eseményeket. Az olaszoknál legkeményebb Buka­rest-ellenes hangot az Internazionale üt meg: ebben a sajtótem­ékben ki­zárólag negatív hangvételű értékelé­sek láttak napvilágot. Németország­ban a legszigorúbb Romániával szemben a Frakfurter Allgemeine Zei­tung (negatív: 63,6 százalék). Összes­ségében a német lapok Románia-te­­matikájú cikkeinek 46,8 százaléka negatív töltetű. Különös helyzet alakult ki Ang­liában, ahol a mérvadó sajtótermé­kek Románia-bírálata mindössze az országot érintő cikkek 28,5 százalé­kára jellemző, ennek ellenére egy­­egy­ lap kimondottan románellenes: a Daily Mirror például magasan ve­zet a negatív megítélés tekintetében (87 százalék). Az, hogy miért oly vehemens az olasz közvélemény a románokkal szemben, érthető, hiszen rengeteg ro­mán állampolgár keres munkát Olaszországban. A Bossi-Fini-féle migrációs törvény­ lehetővé tette mintegy­ 700 ezer illegálisan olasz föl­dön tartózkodó személy legalitásba kerülését. A bomba akkor robbant, amikor kiderült, hogy­ Olaszország­ban a legnépesebb bevándorló-közös­ség a románoké (237 ezer). 2002-ben a románok még a harmadik helyen álltak (100 ezernél kevesebb beván­dorlóval). A legfrissebb kimutatások arról árulkodnak, hogy­ 2003-ban 141 ezer román állampolgár szerzett olasz földön letelepedési engedélyt. A 237 ezer román állampolgár Románia né­pességének több mint egy­ százalékát teszi ki. Ha ehhez hozzáadjuk a to­vábbra is illegálisan ott tartózkodó román állampolgárokat, illetve azo­kat, akik folyamatosan áramlanak olasz földre, akár gy­armatosításról is beszélhetünk. Hasonló a helyzet Spa­nyolországban, ahol a román vendég­­munkások teljes kisvárosokat laknak be. Madridi adatok szerint 150-200 ezer körül mozog a számuk. A nyugati sajtóban gyakran ta­lálkozni oly­an cikkekkel, amelyek­ben azt tudakolják Bukaresttől: ha ekkora mértékű a munkaerő-elván­dorlás, kicsoda dolgozik még Ro­mániában. A román munkaügyi minisztérium kénytelen becslésekre hagyatkozni, amikor külföldi ven­dégmunkásai számát meghatározza. Hivatalosan mintegy­ 700 ezer ro­mán állampolgár vállal munkát kül­földön, de nem hivatalos becslések szerint számuk jóval meghaladhatja a milliót is. Ez az óriási tömeg jelentős va­gyont termel (a külföldi vendégmun­kások a GDP 1,6 százalékát állítják elő, illetve küldik haza), azonban ugyanilyen nagy gondot is jelentenek a munkáltatók, illetve az anyaország számára. Mi elől menekül Romániá­ból a lakosság öt-nyolc százaléka? Az elsődleges ok: nincs munkahely, illet­ve akinek van,­ azt sem fizetik meg rendesen. A másodlagos ok a közin­tézmények és az állampolgár viszo­nyában keresendő. 2001-ben lépett életbe az 544- es törvény, amely a közérdekű in­formációkhoz való hozzáférési jogot szabályozza. Noha a jogszabály pontosan kimondja, mily­en infor­mációkhoz férhetünk hozzá, a köz­­intézmények hiányosan vagy­ mere­ven alkalmazzák előírásait. A Pro Democraţia egyesület egy­ éven ke­resztül tesztelte a közintézménye­ket, mennyire rugalmasak: 957 kér­vényt címeztek meg, amelyben különböző közérdekű információ­kat kértek. Mindössze a kérvény­ek 42 százalékára válaszoltak a köz­­tisztviselők.­­Kik tartották felesle­gesnek a válaszadást? Például a ro­mán kormány és a bukaresti Számvevőszék.) Mulatságos esetek is előfordul­nak: a képviselőház a saját törvényét sem tartja be. A Pro Democratia meg akarta tudni az Állandó Büró­­tól, hogy­ a képviselők mennyit köl­tenek évente mobiltelefon-számlá­ra, szolgálati gépkocsira, mennyi a fizetésük, és mennyit könyvelnek el külföldi látogatásokra. Az Állandó Büro frappáns válasza: ezek az in­formációk államtitkot képeznek. (A szenátus esetében viszont nem.) Ennél is tréfásabb eset, hogy egy­ Szeben megyei településen a pol­gármesteri hivatal 100 ezer lejt kért az igényelt adatokért. A fővárosi 4. kerület polgármestere ellenben úgy véli, hogy­ a választottak kiadásai nem tartoznak a „közérdekű infor­máció csoportba”. A közbeszerzés­­ekről szóló adatok nyilvánosságra hozatalát Bacău polgármestere az­zal utasította el, hogy­ „a polgármes­teri hivatal nem közintézmény, ha­nem­­ állandó tevékenységgel bíró funkcionális struktúra”. Az 544-es törvény­ alapján ez eléggé különös hozzáállás. A Számvevőszék arra hivatkozva utasítja el az informá­ciószolgáltatást, hogy ők csak a Par­lamentnek tartoznak számadással. Vajon hány olyan község létezik Romániában, mint Pantelimon, ahol a költségvetési kiadásokat tit­kosítják? Miért is éreznék magunkat jól az emberek ebben az országban? És mi­ért lenne jobb Románia külföldi megítélése, a sajtóban és a közvéle­ményben? ■ SZABÓ GÉZA Rossz fényben erdélyi MAGYAR KÖNYVKLUB www.emk.ro rendeles@emk.ro 0265-314-314 N­/5 2004. február 5.

Next