A Hon, 1864. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-01 / 1. szám

PEST, DECEMBER 31. Politikai szemle. Pest,dec. 81. (II.) A dán-német viszály napról napra komolyabb alakot ölt. Legújabb fordu­lata: Frigyes schleswig-kolsteini (augus­­tenburgi) herczeg rögtöni megjelenése Kielben. Sem a londoni szerződés, sem Ausztria és Poroszország diplomatiájának óvatos és intő eljárása vissza nem tartóz­tathatták a nép által proclamált trónörö­köst ezen bátor lépéstől. A herczeg megjelenése holsteini terüle­ten rendkívüli hatást keltett nem csak Kidben, hanem valószínűleg egész Né­metországban. Pécsből írják, hogy ezen esemény a börze esését idézte elő. A la­pok közöl eddig az „Ost-D. Post“ mérle­geli az esemény jelentőségét és horderejét. „Az augustenburgi herczeg megjelenése Kidben, — írja e lap, — oly közbejött eset, mely ketté metszi az osztrák­porosz diplomatia útját s beláthatlan kime­netelű nehézségeket gördít a politikai programm elé, melynek végrehajtásán törekszik. A maga fejétől tette-e a her­czeg ezen lépést, vagy pedig erre Ber­linben bátoríttatott titokban ? A kieli egyetem hódolati feliratot nyujtatott át neki első hivatalnokai által. Az egész vá­ros, valamint az ország túlnyomó több­sége lelkesülve van az augustenburgi hg örökösödése mellett. A herczeg alig­ha megelégszik az udvarias látogatás­sal és a végrehajtó hadcsapatok védelme alatti csupán touristai utazással, míg ta­lán a német szövetség ítéletet mond örö­kösödése fölött. A herczeg megérkezése valamint a vele kapcsolatban álló de­­monstratiók birtokba vételt jelentenek, s most tények fognak bekövetkezni, me­lyek összeférhetlenek az Ausztria és Po­roszország által védett elmélettel. A her­czeg, a ki mellett van az ország akaratja és a szövetségi szavazatok többsége, eré­lyesen fog föllépni, s mig a szövetségi hadcsapatok azon executio végrehajtá­sával foglalkoznak, mely IX. Keresztélyt legalább ideiglenesen az ország birtoko­sául ismeri el, a valóságos örökös, nem tö­rődve a protocollumokkal és szövet­égi ha­tározatokkal, elfogadja az ország hódolatát. Vetélytársa pedig, a glücksburgi herczeg (IX. Keresztély), ki határozottság tekin­tetében ellentéte az augustenburginak, ide s tova hányatik Scylla és Cha­­rybdis között.“ Ezt irja az „O. D. P.“ s a bécsi lap ezen véleményét nagyon meg­erősítik a Kopenhágából érkező mai tu­dósítások. Azon miniszteri tanácsban, melyet ehó 26 -án a király elnöklete alatt tartottak, s melyben a miniszterek és az országgyű­lés jobboldali tagjai jelen voltak, azon né­zet uralkodott, hogy lehessen fel­függeszteni alkotmányosan a novemberi alaptörvényt. A mi­niszteri válság azzal végződött, hogy mindnyájan megmaradnak előbbi állomá­sukon. A lapok is többnyire Hall mara­dása és a háború mellett nyilatkoztak. De ezen megállapodás nem tartott so­káig. Mert a távirda 30-káról azt jelenti, hogy a király Monrad püspököt bízta meg új minisztérium alakításával, ki már egyetértett Andrae őrnag­gyal. De még tegnap délig Monrad miniszterium-alaki­í­­tási kísérlete nem sikerült. Monrad a mérséklő és közvetítő elemet képezte Hall minisztériumában, írja a „General Corresp.“ Szemben áll az Eider-dán párt­tal, s ennélfogva alig akarja fentartani a nov. 18-ki dán-schleswigi alkotmányt. Mi lesz a válság vége? ezt még nem tudhatni. Hirlik, hogy a király jan. ele­jén a hadsereghez utazik Schleswigbe. A­­ dánok már elhagyták a friedrichsstadti hídfőt, s készültek Rendsburg kiürítésére is. Míg Kielben és Kopenhágában ezek történnek, Angolország legnagyobb erő­feszítéssel dolgozik, hogy egy külön con­­ferenciát hozzon létre a schleswig-hol­­steini kérdésben, mielőtt az osztrák-po­rosz indítvány tárgyaltatn­ék a német szö­vetségnél. Ezen conferencia létrehozatala — mi az összeütközést megakadályoz­hatná — nem lehetlen ugyan, Bécsben azért az ellenkező esetre is készen akar­nak állni. A dán-német viszály mellett folyvást a legnagyobb figyelmet igényli a franczia kabinet által ajánlott miniszteri conferen­­ciák kérdése. Ez ügyben ma még kedve­zőtlenebb hírek érkeztek, mint pár nap­pal ezelőtt. A franczia kormány nem tit­kolja neheztelését. Sőt e hó 28-kan nyug­talanító hírek keringtek Páris politicai köreiben III. Napóleon császárnak Met­ternich herczeghez intézett nyilatkozatá­ról, mely szerint Ausztria magatartását határozottan roszallja a congressus kér­désében. Párisban azon hir is kering hogy Ausztria, Porosz­ és Angolország egyet­­értettek volna már mind a schleswig-hol­­steini, mind a lengyel kérdés elintézése iránt, s bevégzett tény a szövetség ezen három hatalom között. De ezen hitnek nem lehet teljes hitelt adni. Tény az, hogy a viszonyok sohasem voltak lazáb­bak a hatalmak közt, mint jelenleg, s ez okból a politikai és pénzvilág méltán néz nyugtalansággal a jövő új év eseményei­nek elébe. A bécsi lapok szemléje. A régi centralista thexna újabb varia­ciója. Kuranda ur lapjában a többi közt olvassuk : „A minő élénk volt a napi sajtó a magyar kérdésben nehány nap előtt: épen oly mély ma a rögtöni elhallgatás. Egy pesti szerint­­ ugyan Schmerling ur kész programmot adott volna be legfel­sőbb helyre, de e tényt az udv. kanczel­­lária köreiben tagadják. Ma már a jó íz­lés ellen volna tovább is a miniszteri vál­ságokról beszélni: el van ez halasztva, a nélkül hogy a politikai helyzetben válto­zás mutatkoznék. „A­mi a kiegyenlítési javaslatokat ille­ti, az „Ost. D. Post“ némely jó barát­­j­a beutazta Magyarországot, s ezek úgy látták, hogy a sok röpirat és hirlapi czikk mind csak az egyesek combinatióján alap­szik. A helyzet kulcsát Deák Ferencz tart­ja kezében. Ezen párt nézete szerint po­litikailag egyre megy 20 vagy 50 millió szavaztatott meg a szűkölködők segélye­zésére. — Csak az országgyűlés lehet azon tér, melyen a kérdések megoldha­tók; az országgyűlés hangulatár­a nézve pedig a külügyek helyzete sem téveszt­heti el befolyását. Lehetnek oly viszo­nyok, melyek közt az országgyűlés enge­dékenyebbnek bizonyítandja be magát, míg valamely fenyegetettebb helyzet al­kalmával, a mérsékletiek újra elveszthe­tik bátorságukat, mint ezelőtt három év­vel. A tanulság ebből az, hogy Ausztriá­nak nem csak szilárd szövetségesekre van szüksége a külföldön, hanem helyes lesz saját népei körében is helyzetét conso­­lidálni.“ „Presse.“ Úgy látszik, hogy a „Pres­se“ félni kezd, nehogy mégis a magyar kérdés valahogy úgy oldassák meg, mely a feleket egyiránt kielégítné. Átves­szük czikkének első részét : „Schmerling államminiszter úr, eluta­zása előtt legfelsőbb helyen kihallgatá­son részesült, s nagy örömére vált a szí­ves fogadtatás. Senki sem lehet azon helyzetben, hogy e kihallgatás alkalmá­val mondott szavakból valamit megtud­hatna, csak a jelek mutatják, hogy az ál­lamminiszter úr tovább is szerencsés bír­ni a legfelsőbb bizodalmát. Úgy látszik, hogy a kölcsönös felvilágosítások Schmer­ling úr és Rechberg gróf között még ezen audientia előtt megtörténtek, s több jel mutat arra, miszerint a két miniszter megegyezett, hogy alkotmány-va­lósításának munkája Magyar­­országra nézve újra folyamat­ba tétessék. „Ezen tervekkel együtt mindinkább biztosabb alakban merül fel a hír, hogy Ő Felségük a császár és császárné, febr. havában Magyarországba utaznak. Úgy tudjuk, hogy a mióta az alkotmány­kér­dés újra szőnyegre került, Magyarország­ban a kiegyenlítés létrehozására legczél­­szerű­bb módnak tartják ő Felsége meg­jelenését Pesten. Ha tehát ezen utazás megtörténnék, nem fognak hiányozni a legtarkább hírek és politikai következte­tések. A „Presse“ sem kétkedik, hogy a császári utazás üdvös befolyást idézend elő, de addig, míg Bécsben áll a Schmerling-minisztérium , Magyaror­szág ne ringassa magát csaló­dásban, a fölött, hogy minő szán­déka van a felségnek, ha Ma­gyarországba utazik is! „A­mit a magyarok mondanak, a mi­dőn kiegyenlítésről van szó, azt feleljük mi is nekik. A magyarok mindent az or­szággyűlésre utasítanak, mi pedig min­dent csak a Reichsrathtól várunk. A kez­deményezés, melyet a császári kormány tehet, bizonyára nagy befolyással leend: de ha az osztrák alkotmány még annyi éves sincs, a­hány száz esztendős a ma­gyar alkotmány, azt gondolják meg, hogy az osztrák alkotmány élő alkotmány, s ha a magyarok a legmélyebbreható en­gedékenységgel is közeledné­nek, mégis bizonyos sérthetlen korlátok állnak, fönn ellenük­ben. Tehát ne gondolják a magyarok, hogy ezen legfelsőbb utazás politikai for­dulatot fog jelenteni: ez csak az osztrák alkotmány­politikának leend folytatása. „Ellenben itt Bécsben se adjuk magunkat át­­ a csalódásoknak, s a tapasztalandó lo­­jalitási nyilatkozatokat nem lesz szabad a politikai vélemények átalakulásának ven­nünk. A magyarok vastagabb nyakú po­litikusok, mintsem az évek óta, s a leg­kedvezőtlenebb viszonyok között is val­lott elveket, a kedélyek egy fellobbanása által elhagyhatnák. Sőt inkább nagyon értik azon művészetet, hogy a megnyerő lojalitást a kérlelhetlen ellenzéki ma­gatartással egyesítsék.“ • Berlin, dec. 29. = (Ere­de­ti le­vél.) A helyzet mind bonyolódottabbá válik, s a jól­ és legjob­ban értesült levelezőknek széles terök nyí­lik ügyességük és sejtelmi képességük fej­lesztésére. Én egyikkel sem bizok s igy nehéz lesz eligazodnom az itteni körök dipl. társalgása tömkelegében. Hogy a szakdiplomaták s a műkedve­lők leginkább a dán-német viszályról be­szélnek s ez hozza őket tűzbe leginkább, természetes, a congressusterv másodrend­be szorult s a szűkebb congressus, a mi­­niszterconferentiák nem eléggé pikántak, hogy politikusaink izgatott idegeit inge­reljék. Nem olyan könnyű a német szellem fölfogása ! A németek politikai törekvé­seiben is van egy kis hegelianismus, s az angol miniszter nyilatkozatát választói előtt ez érdekes kérdésről, hihetőleg más idegen államférfiak is magukévá teszik. Ez a kérdés általában nagyon alkalmat­lan időben lépett a különben is erősen elfoglalt diplomatia elé. Látjuk, Angol-és Oroszország mint iparkodnak compro­­missumok és dipl. alkudozások által a kérdés élét elvenni, vagy legalább elna­polni. Valódi megoldásának eszközlése senkinek sem jut eszébe. Az államok mai orvosai csak a kórjeleket tanulmányoz­zák, s mint a homeopaták, azt hiszik,hogy ezzel a baj gyökerét vették. Talán nem tévednek. Angol- és Oroszországnak ezen együttes eljárása azonban fontos jele e kornak. Itt nem annyira a két hatalom által Dániának nyújtandó segély veen­dő figyelembe , mint azon magasabb czél , melyet mindketten egy har­madikkal szemben maguk elé tűztek.­­ Úgy látszik, Fleury kül­detése nem az volt, hogy a másik két nagyhatalom követeivel egyértelműleg járjon el; itt is más czélokat látszik kö­vetni. Azt állítják ugyan, Francziaország is békés megoldását akarja a viszálynak s nem akar belőle polit. tőkét csinálni. Legyen bármint, minden esetre más uta­kon törekszik e czélra, mint Angol- és Oroszország, kik az egyszerű vélemény­­különbségnél bizonynyal mélyebben fek­vő okoknál fogva veszik annyira pártfo­gásukba a dolgot. Ugyanez ok csillapítja kissé a két német nagyhatalom erélyét, s eljárásukat a szövetségnél szabályozza. Mindebből azt következtetik, hogy az ügy békésen fog lefolyni, ha csak valóban előre nem láthatók be nem következnek s minden emberi számítást tönkre nem tesznek. Igaz, hogy sok föllobbanható anyag áll készen, úgy hogy a válság nem lehetetlen. Hogy ily helyzetben Francziaország nem idéz elő háborút, csaknem bizonyos, s e szerint békebiztosításai meglehet őszinték, így ítélnek itteni illetékes kö­rökben. Azt is mondják, a porosz király erősen azon törekszik, hogy Oroszorszá­got kibékítse Ausztriával, s ezen coalitio­­val aztán, melyhez Angolország is járul­na, meghazudtolná azon állitást, mintha az 1815-ki szerződések megszűn­tek volna létezni. Orosz körökben nem hiszik ezen ad hoc sz. szövet­ség létrejöttét; még porosz körökben is csak nagyon korlátolt sz. szövetséget ki­­vánnak. Ennél sokat vártak az orosz nép és kormány elkeseredésétől Napóleon ellen; úgy látszik azonban, hogy ez kissé csilla­pult és Gorzsakovbg­kit Oroszországban bármely más eddigi államférfiúnál jobban tisztelnek — ha jól vagyok értesülve, — cselekvési szabadságát fentartani igyek­­szik, és sem Francziaországgal, sem mások­­­­kal nem akar mélyebb szövetséget.Az idő azonban esetről esetre összeköttetéseket igényel, amint épen a pillanatnyi érdek hozza magával. Azon nagy bizalmatlan­ság mellett, mely ma a hatalmakat elvá­lasztja, ama hatalmas átalakulási törek­vések közepette általános, örökös elvek csak idő folytán jegesülhetnek. A Fran­cziaország elleni coalitio szerint, bárhol lépjen fel, épen oly kevéssé képzel­hető, mint a véd- és daczszövetség vele, mint a lengyel forradalom előtt várták. Valószínűbb, hogy Oroszország egy régi eszméjét veszi föl ismét, melyről azt hiték, hogy Miklóssal a sírba szállt, s eb­ben közeledni fog Angolországhoz. Bátor, de nem méltatlan föladat ez oly diploma­tának, mint Gorcsakov. Mint biztos for­rásból tudom, Sz. Pétervárt sokban, kü­lönösen a keleti kérdésben akar­nak megegyezni Angolországgal. Ez pa­radoxnak látszik, de nem hagyandó figye­lem nélkül, hogy az utóbbi kérdésben erő­sen változtak Angolország nézetei; ezek is csak későbbi törekvések csírái, melyek­ről csak idővel lehet majd megmondani, várható- e tőlük eredmény. Bizonyos részről azt törekszenek bebi­zonyítani, hogy Oroszország ismét egé­szen a legitimitási elvnek hódol. Bécsben az Ausztria és Oroszország kibékülésére fordított törekvéseket a reactióval hozzák kapcsolatba s az utóbbit mondják elő­­harczosául. Attól óvják Rechberg grófot, mit egykor Gorzsakow hgnek annyira szemére vetettek. Orosz körökben erről semmit sem tudnak. Oroszország együt­­tessége a reactióval egyáltalán nem léte­ző dolog. Erről úgy nyilatkoznak, hogy Ausztria belalkotmánya nincsen befo­lyással a kölcsönös államviszonyokra, miután az absolut Ausztria a krími háborúban szemben állt Oroszországgal. Ha léteznek ellentétek két állam közt, ezek természetükben fekszenek és nem a reactionarius vagy szabadelvű irányzat­ban. A legitimitási elvet illetőleg, az el­len legjobb bizonyíték a Sz.-Pétervár és Turin közötti jó viszony, így szólnak orosz körökben. Ismétlem, hogy csak elmondom a dol­gokat anélkül hogy ítélnék; csak színvo­nalán akarom önöket tartani annak, mit itt beszélnek. Befejezésül megemlíthetem, hogy M­u­­rawiew és Annenkow elmozduttat­­tak állomásaikról. Az előbbit Mura­­w­i­e­w Amurski, az utóbbit L­a­u­­nitz pótolandja. Oroszország válaszáról Drouyn de Lhuys második javaslatára itt még sem­mit sem tudnak, biztosat e szerint nem írhatok. A jelek oda mutatnak, hogy Gor­zsakow is a Russel-féle egyesített con­­ferentia-javaslattal felelt voltaképen. Mi­nő lesz a formális válasz, senki sem tud­ja. Mindez, természetesen, se elem csupán. Frigyes Schleswig - Holst­­in-augusten­­burgi herczeg levele Napole­o császárhoz. (1) A trónkövetelő Augi­­enburgi­­g következő levelet intézett Napoleon császárhoz: „Felség ! Miután én VII. Frigyes boldogult király ha­lála után, a Schleswig holsteini herczegségek kormányát átvettem, a mint erre törvényes örö­kösödési jogaim által felhivattam, bátor vagyok Felséged magas igazságszeretete előtt néhány megjegyzést tenni házam és országom jogainak érdekében. Felséged éleslátása előtt ezen fontos kérdés részletei nem maradhattak figyelem nélkül, azonban a pártszellem, s a szenvedélyek, miket oly érdekek idéztek elő, melyek a jogkérdéshez nem tartoznak, ezen egyszerű kérdést egészen bebonyolították, s azért fölséged megbocsát, ha emlékeztetem azon alapelvekre, melyek szerint ezen kérdés nézetem szerint megoldható. Isten előtt igazolva, ügyemet pártatlan választott bí­róság előtt nem féltem. Elég az elcítéletlen vizs­gálat. Ha el is tekintünk azon rokonszenvtül, me­lyet helyzetem szerencsétlensége ébreszthet, mi Isten előtt semmi mást nem kívánunk, mint jo­gaink és panaszaink pártatlan megvizsgáltatá­­sát. És ezen pártatlan ítéletet fölségedtől vá­rom, a ki igazságszeretetét oly sok izben ne­­messzivüleg bebizonyitá. A midőn azonban, országom számára csak igazságszolgáltatás kérésére szorítkozom, nem feledhetem el azon körülményeket, melyek rám 1 kötelessége­ket hárítanak, s melyek felséged igazságszeretete előtt, nagy fontossággal bi­­randnak. A kűségek kérdésében a positiv és a históriai jog teljesen megegyezik népem loyális érzelmeivel, s egyszersmind a nemzetiségi jog legszentebb érdekeivel. Fölséged soha sem volt közönyös az elnyo­mott népek szava irányában. Európa bizonysá­ga ennek. Fölséged részvéttel tekint a Schles­wig - holsteini nép szenvedéseire , a midőn ezen ország elnyomatik , azért , mert h­ű maradt nemzeti hagyományaihoz, nyelvéhez, és atyáitól öröklött szokásaihoz. Tő­lem és követeléseim teljesítésétől várják szen­vedéseik megszűnését, s ez okból nem menthe­tem fel azon kötelesség alól, hogy öröklött jo­gaimat érvényesíteni igyekezzem. A többire nézve, nem lehet azon észrevételt nem tenni, hogy a herczegségek kérdése több tekintetben oly fontossággal bír, mely a közvet­lenül kérdésben forgó érdekeken sokkal fölebb emelkedik. Ezen ügy élénk és szenvedélyes ér­deket ébreszt, s igen komoly következményeket vonhat maga után, ha hatását nem értéke sze­rint vesszük fontolóra. — Egész Németország mozgalomban van. Csak egy tekintet kell a Rajna partjától a balti tenger széléig, s meg­győződhetünk, hogy a kedélyek addig nem lesznek megnyugtatva, a közbéke biztos alapo­kon nem nyughatik , s a forradalom tüze el nem oltathatik, mig a herczegségek kér­dése , az igazságérzet kívánalmaival össze nem egyeztetik, a nemzetiségi érdekek meg nem oldatnak , mig ezen ország az ideg­n uralom alól fel nem szabadittatik, és törvényes uralkodójának vissza nem adatik. Nem lehet e TARCZA. A kék szemüveges nő. Regény. Irta Báró Feßniniczky Frigye's. I. A­­ ír.' urak megtiltani rém lehet,hogy ne ny­il ék ha jön a sztp kikelet. Az átmeneti korszakok különnemű­ vajúdásai a társadalom úgy­szólván minden egyénére vagy osztályára döntő befolyást gyakorolnak, majd üdvöst s majd ismét — legalább átmenő­leg — ferdét s vis­szást. Valamint a nemzetek életében a forradalmak — bár külszín után ítélve kevés idő leteltével az ellenhatás által le­győzve — mégis évtizedeken keresztül folynak, míg végre eljutva a megérlelés korszakáig, meg­állapodást nem eredményeznek: épen úgy e for­­radaln­ak a társas körök életére való visszaha­tása is, e­gy­mást érő túlzások, visszaesések s szélsőségek aggasztó vagy reményt gerjesztő képződésein kénytelen átgázolni, biztos révpar­tot érendő el. Az állam s az abban lábra kapó nevelési ren­szer, egymással pár­huzamos, de mégis rend­kívül szoros összefüggésben állanak. Az üdvös államintézmények, olyanok tudni­illik, melyek a közvéleményre fektetnek s annak állandó kifolyását képezik, többnyire termé­szetszerű, a viszonyoknak megfelelő józan ne­velési rendszert eredményeznek,— míg leg­többnyire ott, hol a társadalmat váratlanul köz­bejött államesemények meglepték, vagy: hol a kormánygépezet ellentétes a többség meggyő­ződésével, a nevelési rendszer is ez ingatag ál­lapotot tükrözi vissza, mennyiben nem bizonyos elfogadott s megállapított elvek, de az esemé­nyek vagy esetesen felmerülő tények hatásának esélyei szerint fejlődik s kezeltetik. A legjobb nevelési rendszer az, mely legtöbb józan ítélettel, lelkesedésre fogékony kedél­lyel s tettvágyra képes jellemmel ellátott egyéneket állít elő, — kik azután a család, társadalom s állam irányában gyakorlati­ag hasznosan, de egyszersmind lelkesen képesek működni. A leghiányosabb nevelési rendszernek tartom pedig azt, mely önnön hazája s társadalma va­lódi érdekeivel ellenes, kedélyességet nélkülö­ző s még sem valóban komoly, a világgal mitsem gondoló s épen ezért önös lényekkel ajándékoz meg, — kik egy némelyike jól neve­lt lehet ugyan, de tekintve az életet magát, haszna* ehetet­len ; idegen plánta gyanánt tengődvén pedig a hazai földön, a helyett hogy hasznos befolyást, a szépérti lelkesü­ltséget vagy tekintélyt szemé­lyesítene, elsavanyodás következtében elsatnyul s nyomtalanul elvesz, megfosztván a társadal­mat egy egy működő parányától. Ki ezeket légből kapkodott rögeszméknek véli, ám vegye fontolóra hazánk az utóbbi évek alatt lefolyt történelmét, az abból eredménye­zett viszonyokat, s vessen egy kutató pillantást társadalmunk legifjabb nemzedékeire, s bizo­nyára az ellenkezőről lesz kénytelen meggyő­ződni. Nevelési rendszerünket illetőleg, legin­kább érezhetők átmeneti korszakunk hátrányai, ha ugyan rendszernek nevezhetjük azon elveket, melyek szerint ifjúink nevelése kezeltetett. A dallam ama szavai „a világnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék hajón a szép kike­let“ — fenséges igazságként tüntetik élénkbe a szív azon mindenhatóságát, mely a kedélyesség képében, az ifjuság első szakától a sir széléig legyen kisérője az embernek. De hol a plánta fejlődése el van ölve, ott hiába várod azirányt, — nem nyilik meg annak kelyhe s fonnyadás­­nak indul maga a szál is időnek előtte. Hajdani — leginkább alkotmányunk, törvé­nyeink, történelmünk s aelassicus nyelvek meg­tanulására irányzott — nevelési eszméinket, utóbb a reál irány váltotta fel, m­eg átlátni kény­szerülvén az ez irányban való általános haladás lehetetlenségét, ismét uj eszménykép nem ka­­roltatott fel, a mely az úgynevezett világmű­­veltség, mint főczél felé törekszik, s kibonta­kozva az egyéni, szűkebb hazai vagy szaki szem­pontok bilincseiből, egy általánosabb világnéz­etnek enged helyt, a mely a milyen hasznos lehet bizonyos viszonyok között, épen oly ká­ros reánk nézve: mennyiben idő előtt megérlel­­vén a gyümölcsöt, annak zamatából vesz el so­kat. Az emberi jellem zamatja a kedélyesség s lelkesültség, a­mely nem engedi, hogy társaink, talán az unatkozott előtt, kisszerűeknek látszó vajúdásait, szomorkodásait vagy fellelkesü­lé­­seit mosolygó arczczal lenézzük s mint bölcsek túltegyük magunkat azon követelményeken, me­lyek — bármennyire legyenek is alkalmatlanok — megújulnak azok irányában, kiket a sors s haza felruházott bizonyos maradandó elő­nyökkel. Ez eredményezi, hogy gyakorta az oly eljá­rás, mely némi önmegfeszitést igényel s az er­kölcsi erő kifejlésétől van feltételezve, hamar ellankad s nem egy ügyre nézve veszélyezteti a múlt idők vívmányait. Pedig a világ általános folyása azt mutatja, hogy épen azok, kik az élet kellemeit leginkább élvezik, kötelesek más­részről e kellemeket némely áldozatok nyomán megvásárolni, ha ugyan önlelkek sugalata vagy lelkesedése, ez önmegtagadást szívesen teljesí­tendő kötelességgé nem varázsolja. Midőn itt ifjaink neveltetéséről szólok , nem teszek kivételt a nők nevelését illetőleg sem,— sőt e tekintetben legtöbb figyelmet, követelek, a mennyiben egy lelkes kedélyes nő, képes fel­villanyozni akár­hány elsavanyodott, világ unottá vált férfit, — míg az ellenkezőről ritkáb­ban van szerencsénk meggyőződhetni. Az itt elmondottak akaratlanul a „partum­unt montes“ mese értelmét juttatják eszembe, oly annyira nagy feneket kerítettem azon kis be­szédnek, melyet olvasóimmal közleni áll szán­dékomban. II. A kék sze­müveges nő. Fényesen bútorozott terem küszöbét kell át­lépnünk, ha eseményeink főtényezőivel akarunk megismerkedni. A terem egyik oldalát nyílt franczia modorú kandalló foglalja el, körülállva alacsony sötétveres kelmével bevont, duzzadt párnázattal ellátott, karszékek által; márvány párkányát Etrusk ízlésű óra s kargyertyatartók ékítik, hátterét gazdag faragványú tölgyfakere­­tü tükör képezi. A sima hamuszin papirszőnye­­gekkel bevont s a tükör keretével és e bútorokkal hasonminőségű faléczekkel körülkeritett falakon, külhoni tudósok s nevezetes férfiak arczképe láthatók ; a szoba közepét elfoglaló, pamlagok­kal s támla nélküli kisebb mérvű székekkel kö­rülvett kerek asztalon : térképek, könyvek, aczélmetszetek szórvák el költői vagy talán in­kább tudákos rendetlenségben, — mintha épen most lett volna mindaz felkutatva s átvizsgálva; a kandallóval szemben levő fal irányában zon­gora van elhelyezve s ennek közelében zene­művekkel megrakott állvány. A szerteszét elhelyezett arczképek, festmé­nyek, aczélmetszetek,mellszobrok s műdarabok, noha itt-ott hiányzott az öszhangzás, mégis jó ízlésről s vagyonosságról tesznek tanúságot, mely két tulajdon nem szokott mindig karöltve járni. Az egész szobán ha végig tekintesz vagy vizsgálod annak részleteit , épen úgy Párisban mint Londonban, Bécsben vagy Nápolyban kép­zelheted magad, — csak Pesten nem, annyira kevés meghatározható jelleggel bírtak e cosmo­­politicus vegyítékű tárgyak, arczképek, köny­vek s zenészeti művek. Hiába kerested ott va­lamely hazai művész festményét, jelesebbjeink otthonosan velünk társalgó arczvonásait, neve­zetesebb költőink, vagy íróink egy-egy pél­dányát. A szőnyegekkel eltorlaszolt ablak közelében elhelyezett kereveten nőt pillantunk meg, félig ülő, félig nyugvó helyzetben; szemeit kék szem­üveg födi, kezében könyvet tart, melybe szóra­kozottan tekint időről időre, — emlékeztetvén ama tanulóra, ki az ablakon való kinézés s leczkéje tanulmányozása között haboz; a kere­­vet megett lévő kis asztalkán földabrosz van kitárva, melynek egyik szélét jobb kezében

Next