A Hon, 1864. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-01 / 1. szám
PEST, DECEMBER 31. Politikai szemle. Pest,dec. 81. (II.) A dán-német viszály napról napra komolyabb alakot ölt. Legújabb fordulata: Frigyes schleswig-kolsteini (augustenburgi) herczeg rögtöni megjelenése Kielben. Sem a londoni szerződés, sem Ausztria és Poroszország diplomatiájának óvatos és intő eljárása vissza nem tartóztathatták a nép által proclamált trónörököst ezen bátor lépéstől. A herczeg megjelenése holsteini területen rendkívüli hatást keltett nem csak Kidben, hanem valószínűleg egész Németországban. Pécsből írják, hogy ezen esemény a börze esését idézte elő. A lapok közöl eddig az „Ost-D. Post“ mérlegeli az esemény jelentőségét és horderejét. „Az augustenburgi herczeg megjelenése Kidben, — írja e lap, — oly közbejött eset, mely ketté metszi az osztrákporosz diplomatia útját s beláthatlan kimenetelű nehézségeket gördít a politikai programm elé, melynek végrehajtásán törekszik. A maga fejétől tette-e a herczeg ezen lépést, vagy pedig erre Berlinben bátoríttatott titokban ? A kieli egyetem hódolati feliratot nyujtatott át neki első hivatalnokai által. Az egész város, valamint az ország túlnyomó többsége lelkesülve van az augustenburgi hg örökösödése mellett. A herczeg aligha megelégszik az udvarias látogatással és a végrehajtó hadcsapatok védelme alatti csupán touristai utazással, míg talán a német szövetség ítéletet mond örökösödése fölött. A herczeg megérkezése valamint a vele kapcsolatban álló demonstratiók birtokba vételt jelentenek, s most tények fognak bekövetkezni, melyek összeférhetlenek az Ausztria és Poroszország által védett elmélettel. A herczeg, a ki mellett van az ország akaratja és a szövetségi szavazatok többsége, erélyesen fog föllépni, s mig a szövetségi hadcsapatok azon executio végrehajtásával foglalkoznak, mely IX. Keresztélyt legalább ideiglenesen az ország birtokosául ismeri el, a valóságos örökös, nem törődve a protocollumokkal és szövetégi határozatokkal, elfogadja az ország hódolatát. Vetélytársa pedig, a glücksburgi herczeg (IX. Keresztély), ki határozottság tekintetében ellentéte az augustenburginak, ide s tova hányatik Scylla és Charybdis között.“ Ezt irja az „O. D. P.“ s a bécsi lap ezen véleményét nagyon megerősítik a Kopenhágából érkező mai tudósítások. Azon miniszteri tanácsban, melyet ehó 26 -án a király elnöklete alatt tartottak, s melyben a miniszterek és az országgyűlés jobboldali tagjai jelen voltak, azon nézet uralkodott, hogy lehessen felfüggeszteni alkotmányosan a novemberi alaptörvényt. A miniszteri válság azzal végződött, hogy mindnyájan megmaradnak előbbi állomásukon. A lapok is többnyire Hall maradása és a háború mellett nyilatkoztak. De ezen megállapodás nem tartott sokáig. Mert a távirda 30-káról azt jelenti, hogy a király Monrad püspököt bízta meg új minisztérium alakításával, ki már egyetértett Andrae őrnaggyal. De még tegnap délig Monrad miniszterium-alakiítási kísérlete nem sikerült. Monrad a mérséklő és közvetítő elemet képezte Hall minisztériumában, írja a „General Corresp.“ Szemben áll az Eider-dán párttal, s ennélfogva alig akarja fentartani a nov. 18-ki dán-schleswigi alkotmányt. Mi lesz a válság vége? ezt még nem tudhatni. Hirlik, hogy a király jan. elején a hadsereghez utazik Schleswigbe. A dánok már elhagyták a friedrichsstadti hídfőt, s készültek Rendsburg kiürítésére is. Míg Kielben és Kopenhágában ezek történnek, Angolország legnagyobb erőfeszítéssel dolgozik, hogy egy külön conferenciát hozzon létre a schleswig-holsteini kérdésben, mielőtt az osztrák-porosz indítvány tárgyaltatnék a német szövetségnél. Ezen conferencia létrehozatala — mi az összeütközést megakadályozhatná — nem lehetlen ugyan, Bécsben azért az ellenkező esetre is készen akarnak állni. A dán-német viszály mellett folyvást a legnagyobb figyelmet igényli a franczia kabinet által ajánlott miniszteri conferenciák kérdése. Ez ügyben ma még kedvezőtlenebb hírek érkeztek, mint pár nappal ezelőtt. A franczia kormány nem titkolja neheztelését. Sőt e hó 28-kan nyugtalanító hírek keringtek Páris politicai köreiben III. Napóleon császárnak Metternich herczeghez intézett nyilatkozatáról, mely szerint Ausztria magatartását határozottan roszallja a congressus kérdésében. Párisban azon hir is kering hogy Ausztria, Porosz és Angolország egyetértettek volna már mind a schleswig-holsteini, mind a lengyel kérdés elintézése iránt, s bevégzett tény a szövetség ezen három hatalom között. De ezen hitnek nem lehet teljes hitelt adni. Tény az, hogy a viszonyok sohasem voltak lazábbak a hatalmak közt, mint jelenleg, s ez okból a politikai és pénzvilág méltán néz nyugtalansággal a jövő új év eseményeinek elébe. A bécsi lapok szemléje. A régi centralista thexna újabb variaciója. Kuranda ur lapjában a többi közt olvassuk : „A minő élénk volt a napi sajtó a magyar kérdésben nehány nap előtt: épen oly mély ma a rögtöni elhallgatás. Egy pesti szerint ugyan Schmerling ur kész programmot adott volna be legfelsőbb helyre, de e tényt az udv. kanczellária köreiben tagadják. Ma már a jó ízlés ellen volna tovább is a miniszteri válságokról beszélni: el van ez halasztva, a nélkül hogy a politikai helyzetben változás mutatkoznék. „Ami a kiegyenlítési javaslatokat illeti, az „Ost. D. Post“ némely jó barátja beutazta Magyarországot, s ezek úgy látták, hogy a sok röpirat és hirlapi czikk mind csak az egyesek combinatióján alapszik. A helyzet kulcsát Deák Ferencz tartja kezében. Ezen párt nézete szerint politikailag egyre megy 20 vagy 50 millió szavaztatott meg a szűkölködők segélyezésére. — Csak az országgyűlés lehet azon tér, melyen a kérdések megoldhatók; az országgyűlés hangulatára nézve pedig a külügyek helyzete sem tévesztheti el befolyását. Lehetnek oly viszonyok, melyek közt az országgyűlés engedékenyebbnek bizonyítandja be magát, míg valamely fenyegetettebb helyzet alkalmával, a mérsékletiek újra elveszthetik bátorságukat, mint ezelőtt három évvel. A tanulság ebből az, hogy Ausztriának nem csak szilárd szövetségesekre van szüksége a külföldön, hanem helyes lesz saját népei körében is helyzetét consolidálni.“ „Presse.“ Úgy látszik, hogy a „Presse“ félni kezd, nehogy mégis a magyar kérdés valahogy úgy oldassák meg, mely a feleket egyiránt kielégítné. Átvesszük czikkének első részét : „Schmerling államminiszter úr, elutazása előtt legfelsőbb helyen kihallgatáson részesült, s nagy örömére vált a szíves fogadtatás. Senki sem lehet azon helyzetben, hogy e kihallgatás alkalmával mondott szavakból valamit megtudhatna, csak a jelek mutatják, hogy az államminiszter úr tovább is szerencsés bírni a legfelsőbb bizodalmát. Úgy látszik, hogy a kölcsönös felvilágosítások Schmerling úr és Rechberg gróf között még ezen audientia előtt megtörténtek, s több jel mutat arra, miszerint a két miniszter megegyezett, hogy alkotmány-valósításának munkája Magyarországra nézve újra folyamatba tétessék. „Ezen tervekkel együtt mindinkább biztosabb alakban merül fel a hír, hogy Ő Felségük a császár és császárné, febr. havában Magyarországba utaznak. Úgy tudjuk, hogy a mióta az alkotmánykérdés újra szőnyegre került, Magyarországban a kiegyenlítés létrehozására legczélszerűbb módnak tartják ő Felsége megjelenését Pesten. Ha tehát ezen utazás megtörténnék, nem fognak hiányozni a legtarkább hírek és politikai következtetések. A „Presse“ sem kétkedik, hogy a császári utazás üdvös befolyást idézend elő, de addig, míg Bécsben áll a Schmerling-minisztérium , Magyarország ne ringassa magát csalódásban, a fölött, hogy minő szándéka van a felségnek, ha Magyarországba utazik is! „Amit a magyarok mondanak, a midőn kiegyenlítésről van szó, azt feleljük mi is nekik. A magyarok mindent az országgyűlésre utasítanak, mi pedig mindent csak a Reichsrathtól várunk. A kezdeményezés, melyet a császári kormány tehet, bizonyára nagy befolyással leend: de ha az osztrák alkotmány még annyi éves sincs, ahány száz esztendős a magyar alkotmány, azt gondolják meg, hogy az osztrák alkotmány élő alkotmány, s ha a magyarok a legmélyebbreható engedékenységgel is közelednének, mégis bizonyos sérthetlen korlátok állnak, fönn ellenükben. Tehát ne gondolják a magyarok, hogy ezen legfelsőbb utazás politikai fordulatot fog jelenteni: ez csak az osztrák alkotmánypolitikának leend folytatása. „Ellenben itt Bécsben se adjuk magunkat át a csalódásoknak, s a tapasztalandó lojalitási nyilatkozatokat nem lesz szabad a politikai vélemények átalakulásának vennünk. A magyarok vastagabb nyakú politikusok, mintsem az évek óta, s a legkedvezőtlenebb viszonyok között is vallott elveket, a kedélyek egy fellobbanása által elhagyhatnák. Sőt inkább nagyon értik azon művészetet, hogy a megnyerő lojalitást a kérlelhetlen ellenzéki magatartással egyesítsék.“ • Berlin, dec. 29. = (Eredeti levél.) A helyzet mind bonyolódottabbá válik, s a jól és legjobban értesült levelezőknek széles terök nyílik ügyességük és sejtelmi képességük fejlesztésére. Én egyikkel sem bizok s igy nehéz lesz eligazodnom az itteni körök dipl. társalgása tömkelegében. Hogy a szakdiplomaták s a műkedvelők leginkább a dán-német viszályról beszélnek s ez hozza őket tűzbe leginkább, természetes, a congressusterv másodrendbe szorult s a szűkebb congressus, a miniszterconferentiák nem eléggé pikántak, hogy politikusaink izgatott idegeit ingereljék. Nem olyan könnyű a német szellem fölfogása ! A németek politikai törekvéseiben is van egy kis hegelianismus, s az angol miniszter nyilatkozatát választói előtt ez érdekes kérdésről, hihetőleg más idegen államférfiak is magukévá teszik. Ez a kérdés általában nagyon alkalmatlan időben lépett a különben is erősen elfoglalt diplomatia elé. Látjuk, Angol-és Oroszország mint iparkodnak compromissumok és dipl. alkudozások által a kérdés élét elvenni, vagy legalább elnapolni. Valódi megoldásának eszközlése senkinek sem jut eszébe. Az államok mai orvosai csak a kórjeleket tanulmányozzák, s mint a homeopaták, azt hiszik,hogy ezzel a baj gyökerét vették. Talán nem tévednek. Angol- és Oroszországnak ezen együttes eljárása azonban fontos jele e kornak. Itt nem annyira a két hatalom által Dániának nyújtandó segély veendő figyelembe , mint azon magasabb czél , melyet mindketten egy harmadikkal szemben maguk elé tűztek. Úgy látszik, Fleury küldetése nem az volt, hogy a másik két nagyhatalom követeivel egyértelműleg járjon el; itt is más czélokat látszik követni. Azt állítják ugyan, Francziaország is békés megoldását akarja a viszálynak s nem akar belőle polit. tőkét csinálni. Legyen bármint, minden esetre más utakon törekszik e czélra, mint Angol- és Oroszország, kik az egyszerű véleménykülönbségnél bizonynyal mélyebben fekvő okoknál fogva veszik annyira pártfogásukba a dolgot. Ugyanez ok csillapítja kissé a két német nagyhatalom erélyét, s eljárásukat a szövetségnél szabályozza. Mindebből azt következtetik, hogy az ügy békésen fog lefolyni, ha csak valóban előre nem láthatók be nem következnek s minden emberi számítást tönkre nem tesznek. Igaz, hogy sok föllobbanható anyag áll készen, úgy hogy a válság nem lehetetlen. Hogy ily helyzetben Francziaország nem idéz elő háborút, csaknem bizonyos, s e szerint békebiztosításai meglehet őszinték, így ítélnek itteni illetékes körökben. Azt is mondják, a porosz király erősen azon törekszik, hogy Oroszországot kibékítse Ausztriával, s ezen coalitioval aztán, melyhez Angolország is járulna, meghazudtolná azon állitást, mintha az 1815-ki szerződések megszűntek volna létezni. Orosz körökben nem hiszik ezen ad hoc sz. szövetség létrejöttét; még porosz körökben is csak nagyon korlátolt sz. szövetséget kivánnak. Ennél sokat vártak az orosz nép és kormány elkeseredésétől Napóleon ellen; úgy látszik azonban, hogy ez kissé csillapult és Gorzsakovbgkit Oroszországban bármely más eddigi államférfiúnál jobban tisztelnek — ha jól vagyok értesülve, — cselekvési szabadságát fentartani igyekszik, és sem Francziaországgal, sem másokkal nem akar mélyebb szövetséget.Az idő azonban esetről esetre összeköttetéseket igényel, amint épen a pillanatnyi érdek hozza magával. Azon nagy bizalmatlanság mellett, mely ma a hatalmakat elválasztja, ama hatalmas átalakulási törekvések közepette általános, örökös elvek csak idő folytán jegesülhetnek. A Francziaország elleni coalitio szerint, bárhol lépjen fel, épen oly kevéssé képzelhető, mint a véd- és daczszövetség vele, mint a lengyel forradalom előtt várták. Valószínűbb, hogy Oroszország egy régi eszméjét veszi föl ismét, melyről azt hiték, hogy Miklóssal a sírba szállt, s ebben közeledni fog Angolországhoz. Bátor, de nem méltatlan föladat ez oly diplomatának, mint Gorcsakov. Mint biztos forrásból tudom, Sz. Pétervárt sokban, különösen a keleti kérdésben akarnak megegyezni Angolországgal. Ez paradoxnak látszik, de nem hagyandó figyelem nélkül, hogy az utóbbi kérdésben erősen változtak Angolország nézetei; ezek is csak későbbi törekvések csírái, melyekről csak idővel lehet majd megmondani, várható- e tőlük eredmény. Bizonyos részről azt törekszenek bebizonyítani, hogy Oroszország ismét egészen a legitimitási elvnek hódol. Bécsben az Ausztria és Oroszország kibékülésére fordított törekvéseket a reactióval hozzák kapcsolatba s az utóbbit mondják előharczosául. Attól óvják Rechberg grófot, mit egykor Gorzsakow hgnek annyira szemére vetettek. Orosz körökben erről semmit sem tudnak. Oroszország együttessége a reactióval egyáltalán nem létező dolog. Erről úgy nyilatkoznak, hogy Ausztria belalkotmánya nincsen befolyással a kölcsönös államviszonyokra, miután az absolut Ausztria a krími háborúban szemben állt Oroszországgal. Ha léteznek ellentétek két állam közt, ezek természetükben fekszenek és nem a reactionarius vagy szabadelvű irányzatban. A legitimitási elvet illetőleg, az ellen legjobb bizonyíték a Sz.-Pétervár és Turin közötti jó viszony, így szólnak orosz körökben. Ismétlem, hogy csak elmondom a dolgokat anélkül hogy ítélnék; csak színvonalán akarom önöket tartani annak, mit itt beszélnek. Befejezésül megemlíthetem, hogy Murawiew és Annenkow elmozduttattak állomásaikról. Az előbbit Murawiew Amurski, az utóbbit Launitz pótolandja. Oroszország válaszáról Drouyn de Lhuys második javaslatára itt még semmit sem tudnak, biztosat e szerint nem írhatok. A jelek oda mutatnak, hogy Gorzsakow is a Russel-féle egyesített conferentia-javaslattal felelt voltaképen. Minő lesz a formális válasz, senki sem tudja. Mindez, természetesen, se elem csupán. Frigyes Schleswig - Holstin-augustenburgi herczeg levele Napoleo császárhoz. (1) A trónkövetelő Augienburgig következő levelet intézett Napoleon császárhoz: „Felség ! Miután én VII. Frigyes boldogult király halála után, a Schleswig holsteini herczegségek kormányát átvettem, a mint erre törvényes örökösödési jogaim által felhivattam, bátor vagyok Felséged magas igazságszeretete előtt néhány megjegyzést tenni házam és országom jogainak érdekében. Felséged éleslátása előtt ezen fontos kérdés részletei nem maradhattak figyelem nélkül, azonban a pártszellem, s a szenvedélyek, miket oly érdekek idéztek elő, melyek a jogkérdéshez nem tartoznak, ezen egyszerű kérdést egészen bebonyolították, s azért fölséged megbocsát, ha emlékeztetem azon alapelvekre, melyek szerint ezen kérdés nézetem szerint megoldható. Isten előtt igazolva, ügyemet pártatlan választott bíróság előtt nem féltem. Elég az elcítéletlen vizsgálat. Ha el is tekintünk azon rokonszenvtül, melyet helyzetem szerencsétlensége ébreszthet, mi Isten előtt semmi mást nem kívánunk, mint jogaink és panaszaink pártatlan megvizsgáltatását. És ezen pártatlan ítéletet fölségedtől várom, a ki igazságszeretetét oly sok izben nemesszivüleg bebizonyitá. A midőn azonban, országom számára csak igazságszolgáltatás kérésére szorítkozom, nem feledhetem el azon körülményeket, melyek rám 1 kötelességeket hárítanak, s melyek felséged igazságszeretete előtt, nagy fontossággal birandnak. A kűségek kérdésében a positiv és a históriai jog teljesen megegyezik népem loyális érzelmeivel, s egyszersmind a nemzetiségi jog legszentebb érdekeivel. Fölséged soha sem volt közönyös az elnyomott népek szava irányában. Európa bizonysága ennek. Fölséged részvéttel tekint a Schleswig - holsteini nép szenvedéseire , a midőn ezen ország elnyomatik , azért , mert hű maradt nemzeti hagyományaihoz, nyelvéhez, és atyáitól öröklött szokásaihoz. Tőlem és követeléseim teljesítésétől várják szenvedéseik megszűnését, s ez okból nem menthetem fel azon kötelesség alól, hogy öröklött jogaimat érvényesíteni igyekezzem. A többire nézve, nem lehet azon észrevételt nem tenni, hogy a herczegségek kérdése több tekintetben oly fontossággal bír, mely a közvetlenül kérdésben forgó érdekeken sokkal fölebb emelkedik. Ezen ügy élénk és szenvedélyes érdeket ébreszt, s igen komoly következményeket vonhat maga után, ha hatását nem értéke szerint vesszük fontolóra. — Egész Németország mozgalomban van. Csak egy tekintet kell a Rajna partjától a balti tenger széléig, s meggyőződhetünk, hogy a kedélyek addig nem lesznek megnyugtatva, a közbéke biztos alapokon nem nyughatik , s a forradalom tüze el nem oltathatik, mig a herczegségek kérdése , az igazságérzet kívánalmaival össze nem egyeztetik, a nemzetiségi érdekek meg nem oldatnak , mig ezen ország az idegn uralom alól fel nem szabadittatik, és törvényes uralkodójának vissza nem adatik. Nem lehet e TARCZA. A kék szemüveges nő. Regény. Irta Báró Feßniniczky Frigye's. I. A ír.' urak megtiltani rém lehet,hogy ne nyil ék ha jön a sztp kikelet. Az átmeneti korszakok különnemű vajúdásai a társadalom úgyszólván minden egyénére vagy osztályára döntő befolyást gyakorolnak, majd üdvöst s majd ismét — legalább átmenőleg — ferdét s visszást. Valamint a nemzetek életében a forradalmak — bár külszín után ítélve kevés idő leteltével az ellenhatás által legyőzve — mégis évtizedeken keresztül folynak, míg végre eljutva a megérlelés korszakáig, megállapodást nem eredményeznek: épen úgy e forradalnak a társas körök életére való visszahatása is, egymást érő túlzások, visszaesések s szélsőségek aggasztó vagy reményt gerjesztő képződésein kénytelen átgázolni, biztos révpartot érendő el. Az állam s az abban lábra kapó nevelési renszer, egymással párhuzamos, de mégis rendkívül szoros összefüggésben állanak. Az üdvös államintézmények, olyanok tudniillik, melyek a közvéleményre fektetnek s annak állandó kifolyását képezik, többnyire természetszerű, a viszonyoknak megfelelő józan nevelési rendszert eredményeznek,— míg legtöbbnyire ott, hol a társadalmat váratlanul közbejött államesemények meglepték, vagy: hol a kormánygépezet ellentétes a többség meggyőződésével, a nevelési rendszer is ez ingatag állapotot tükrözi vissza, mennyiben nem bizonyos elfogadott s megállapított elvek, de az események vagy esetesen felmerülő tények hatásának esélyei szerint fejlődik s kezeltetik. A legjobb nevelési rendszer az, mely legtöbb józan ítélettel, lelkesedésre fogékony kedéllyel s tettvágyra képes jellemmel ellátott egyéneket állít elő, — kik azután a család, társadalom s állam irányában gyakorlatiag hasznosan, de egyszersmind lelkesen képesek működni. A leghiányosabb nevelési rendszernek tartom pedig azt, mely önnön hazája s társadalma valódi érdekeivel ellenes, kedélyességet nélkülöző s még sem valóban komoly, a világgal mitsem gondoló s épen ezért önös lényekkel ajándékoz meg, — kik egy némelyike jól nevelt lehet ugyan, de tekintve az életet magát, haszna* ehetetlen ; idegen plánta gyanánt tengődvén pedig a hazai földön, a helyett hogy hasznos befolyást, a szépérti lelkesültséget vagy tekintélyt személyesítene, elsavanyodás következtében elsatnyul s nyomtalanul elvesz, megfosztván a társadalmat egy egy működő parányától. Ki ezeket légből kapkodott rögeszméknek véli, ám vegye fontolóra hazánk az utóbbi évek alatt lefolyt történelmét, az abból eredményezett viszonyokat, s vessen egy kutató pillantást társadalmunk legifjabb nemzedékeire, s bizonyára az ellenkezőről lesz kénytelen meggyőződni. Nevelési rendszerünket illetőleg, leginkább érezhetők átmeneti korszakunk hátrányai, ha ugyan rendszernek nevezhetjük azon elveket, melyek szerint ifjúink nevelése kezeltetett. A dallam ama szavai „a világnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék hajón a szép kikelet“ — fenséges igazságként tüntetik élénkbe a szív azon mindenhatóságát, mely a kedélyesség képében, az ifjuság első szakától a sir széléig legyen kisérője az embernek. De hol a plánta fejlődése el van ölve, ott hiába várod azirányt, — nem nyilik meg annak kelyhe s fonnyadásnak indul maga a szál is időnek előtte. Hajdani — leginkább alkotmányunk, törvényeink, történelmünk s aelassicus nyelvek megtanulására irányzott — nevelési eszméinket, utóbb a reál irány váltotta fel, meg átlátni kényszerülvén az ez irányban való általános haladás lehetetlenségét, ismét uj eszménykép nem karoltatott fel, a mely az úgynevezett világműveltség, mint főczél felé törekszik, s kibontakozva az egyéni, szűkebb hazai vagy szaki szempontok bilincseiből, egy általánosabb világnézetnek enged helyt, a mely a milyen hasznos lehet bizonyos viszonyok között, épen oly káros reánk nézve: mennyiben idő előtt megérlelvén a gyümölcsöt, annak zamatából vesz el sokat. Az emberi jellem zamatja a kedélyesség s lelkesültség, amely nem engedi, hogy társaink, talán az unatkozott előtt, kisszerűeknek látszó vajúdásait, szomorkodásait vagy fellelkesüléseit mosolygó arczczal lenézzük s mint bölcsek túltegyük magunkat azon követelményeken, melyek — bármennyire legyenek is alkalmatlanok — megújulnak azok irányában, kiket a sors s haza felruházott bizonyos maradandó előnyökkel. Ez eredményezi, hogy gyakorta az oly eljárás, mely némi önmegfeszitést igényel s az erkölcsi erő kifejlésétől van feltételezve, hamar ellankad s nem egy ügyre nézve veszélyezteti a múlt idők vívmányait. Pedig a világ általános folyása azt mutatja, hogy épen azok, kik az élet kellemeit leginkább élvezik, kötelesek másrészről e kellemeket némely áldozatok nyomán megvásárolni, ha ugyan önlelkek sugalata vagy lelkesedése, ez önmegtagadást szívesen teljesítendő kötelességgé nem varázsolja. Midőn itt ifjaink neveltetéséről szólok , nem teszek kivételt a nők nevelését illetőleg sem,— sőt e tekintetben legtöbb figyelmet, követelek, a mennyiben egy lelkes kedélyes nő, képes felvillanyozni akárhány elsavanyodott, világ unottá vált férfit, — míg az ellenkezőről ritkábban van szerencsénk meggyőződhetni. Az itt elmondottak akaratlanul a „partumunt montes“ mese értelmét juttatják eszembe, oly annyira nagy feneket kerítettem azon kis beszédnek, melyet olvasóimmal közleni áll szándékomban. II. A kék szemüveges nő. Fényesen bútorozott terem küszöbét kell átlépnünk, ha eseményeink főtényezőivel akarunk megismerkedni. A terem egyik oldalát nyílt franczia modorú kandalló foglalja el, körülállva alacsony sötétveres kelmével bevont, duzzadt párnázattal ellátott, karszékek által; márvány párkányát Etrusk ízlésű óra s kargyertyatartók ékítik, hátterét gazdag faragványú tölgyfakeretü tükör képezi. A sima hamuszin papirszőnyegekkel bevont s a tükör keretével és e bútorokkal hasonminőségű faléczekkel körülkeritett falakon, külhoni tudósok s nevezetes férfiak arczképe láthatók ; a szoba közepét elfoglaló, pamlagokkal s támla nélküli kisebb mérvű székekkel körülvett kerek asztalon : térképek, könyvek, aczélmetszetek szórvák el költői vagy talán inkább tudákos rendetlenségben, — mintha épen most lett volna mindaz felkutatva s átvizsgálva; a kandallóval szemben levő fal irányában zongora van elhelyezve s ennek közelében zeneművekkel megrakott állvány. A szerteszét elhelyezett arczképek, festmények, aczélmetszetek,mellszobrok s műdarabok, noha itt-ott hiányzott az öszhangzás, mégis jó ízlésről s vagyonosságról tesznek tanúságot, mely két tulajdon nem szokott mindig karöltve járni. Az egész szobán ha végig tekintesz vagy vizsgálod annak részleteit , épen úgy Párisban mint Londonban, Bécsben vagy Nápolyban képzelheted magad, — csak Pesten nem, annyira kevés meghatározható jelleggel bírtak e cosmopoliticus vegyítékű tárgyak, arczképek, könyvek s zenészeti művek. Hiába kerested ott valamely hazai művész festményét, jelesebbjeink otthonosan velünk társalgó arczvonásait, nevezetesebb költőink, vagy íróink egy-egy példányát. A szőnyegekkel eltorlaszolt ablak közelében elhelyezett kereveten nőt pillantunk meg, félig ülő, félig nyugvó helyzetben; szemeit kék szemüveg födi, kezében könyvet tart, melybe szórakozottan tekint időről időre, — emlékeztetvén ama tanulóra, ki az ablakon való kinézés s leczkéje tanulmányozása között haboz; a kerevet megett lévő kis asztalkán földabrosz van kitárva, melynek egyik szélét jobb kezében