A Hon, 1864. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1864-04-08 / 80. szám
Í»EST, ÁPRILIS 7. Politikai szemle, Pest, ápril 7. (11.) Ma alább egy nagy fontosságú okmányt közlünk: Drouyn de Lhuys franczia külügyminiszternek Latour d’ Auvergne herczeg londoni nagykövethez intézett jegyzékét, a st. jamesi kabinet által inditványozott conferentia tárgyában. A jegyzék, mely mart. 20-káról van keltezve, előzménye egy más jegyzéknek, mely ugyancsak a fenforgó kérdésben a múlt hó 29-kéről intéztetett a franczia nagykövethez. Az alább közlött okmány igen szabatosan adja elő mind a Tuileriák kabinetjének nézetét a londoni szerződésre nézve, mind pedig javaslatát a vitályos kérdés megoldása iránt. Ami a londoni szerződést illeti, a franczia kormány minden erejét megfeszítné, ha tőle függene annak fentartására, de nem mellőzheti azon nehézségeket, melyek annak egyszerű végrehajtását akadályozzák. Míg azon szerződés némely hatalmak előtt saját léttel és tekintéllyel bír, függetlenül azon kötelezettségektől, melyeket ugyanakkor Német- s Dánország vállaltak, mások előtt az épen ama kötelezettségeknek van alárendelve. A német hatalmak közöl némelyek nem fogadták el vagy megszorított alakban csatlakoztak hozzá; míg mások, melyek előbb elismerték, most feloldozottakul tekintik magukat; a Német-szövetség pedig elvitázni látszik oly közjogi okmány érvényét, amelyhez hozzá nem járult. A jegyzék ezután megállapítja, hogy a fennforgó viszály oka és megkülönböztető jelleme nyilván a dán monarchiát alkotó néptörzsek versengésében rejlik. Mindeniknél a nemzeti érzület nyilatkozik,minek erejét nem lehet kétségbe vonni. Mi természetesebb, mint az, hogy általánosan elfogadott szabály hiányában a néptörzsek megkérdeztessenek kivánataik iránt? Ezen eszköz mely megfelel a két párt valódi érdekeinek, legalkalmasb a méltányos és tartósság biztositékával biró egyezség létrehozására. A jegyzék ezen tekinteteknél fogva a franczia közjog elvét kivánja alkalmazásba vétetni , s annak előnyét igénybe véve mind Dánmind Németországra nézve, azt hiszi , hogy a legméltányosabb és a legkönnyebb megoldását javaslotta azon kérdésnek, mely oly élénk nyugtalanságot okoz egész Európában. Az előadott jegyzék által, melyet különben a mart. 29-ki még ki fog egészütni, világosan ki van jelölve azon út, melyet Francziaország a conferentia kérdésében követ, egyszersmind meg van határozva azon irány, mely által a schleswig-holsteini kérdés végleges megoldásában vezettetik. „Francziaország állása — mondja a „France“ is — teljesen meg van határozva a conferenciában. Semmit sem tett a londoni szerződés megsemmisítésére: hajlandó ragaszkodni hozzá, ha az aláírók mindnyájan megegyeznek annak fenntartására, s ha azt a Német szövetség aláírja. De nem létezvén más egyezményes jog, miután amaz nem Francziaország de mások által megsemmisittetett, visszautasítja az erőszakos kisegitő eszközt, és szilárdan ragaszkodik azon nagy elvhez, mely kezdetben minden állami alakulások alapját képezte, mely Hugo Capet-t és habsburgi Rudolfot legitimmé tette, a melyet a történet teremtett, és amely az európai közjog lényeges pontjává fog lenni.“ Csak az a kérdés azonban, váljon ezen népjogi uj elmélet elfogadtatik-e mindazon hatalmak által, melyek a londoni conferentiának alkotására felszólittattak, s ha nem, mit lesz teendő ezen esetben Francziaország ? A conferentia egyébiránt aligha összeül az angol kabinet által kijelölt időre, ápr. 12-kére. Párisi hír szerint alkalmasint csak már 1-jén fog az megnyittatni. Ma érkezett külföldi tudósítások fontos híreket közölnek a dunai fejedelemségekből. Az orosz és franczia befolyás nyiltan küzdött egymás ellen. Attól tartanak, hogy Oroszország utóljára erőszakhoz nyúl. A bessarabiai határon nagyhadtömegeket vont össze. Az orosz lapok hangja Cogelnicsanu román miniszterelnök ellen kétségkívül az orosz kormány ingerültségét tolmácsolja. Drouyn de Lhuys jegyzéke Latour d’Auvergne herczeghez. (1) A franczia külügyminiszter jegyzéke a londoni franczia követhez, a berlini „National Zing.“ által közlött eredeti szöveg szerint, forditásban igy hangzik: „Pária, mart. 20. 1864. Herczeg a britt kormány e pillanatban újabban a conferentia összejövetelében fáradozik s a hadviselő felek ezúttal nem ellenzik a javaslatot ,annyira, mint az alkudozások kezdetén tették. Ön tudja, hogy mi nem tagadjuk meg részvétünket a tanácskozásokban, ha a conferentiát minden udvar elfogadja, a mint a császári kormány szándékairól, önt, már mart. 14-ki sürgönyömben értesítettem. De mielőtt részt vennénk a conferentiában, óhajtom, hogy ön megismertesse eszméinket és érzelmeinket a londoni cabinettel. Ezen egészen barátságos közlemény, melynek tételére eddig nem volt alkalmunk, teljesen megmagyarázza a császári kormány eljárási körét a német-dán viszály tárgyában. E magyarázat, remélem, megszüntet minden gyanút, mintha tartalék gondolatot forgatnánk elménkben, miként ránk fogják. „Csatlakozva a kibékítési kísérlet művéhez, két nagy érdek ötlik szemünk elé. Egy részről tartozunk figyelemmel viseltetni a kötött szerződések iránt, melyek Francziaország aláírásával is az európai sulyegyén érdekében jöttek létre. Más részről lehetlen észre nem venni, minő ellenszenvet kelt az 1852-ki teljhatalmazottak ezen műve. Távol legyen, hogy tagadjuk, az akkori conbinatio bölcs voltát, mely egyszersmind az európai közjog védelme alá helyeztetett. És ha eltekintünk Németország ellenzésétől, s a herczegségek lakóinak nyilatkozataitól, teljesen odaengedhették magunkat Dánia iránt mindig tanúsított rokonszenvünk sugallatainak, s egyedül a szerződések fentartására fordítanók erőnket. De nem lehet félreismernünk azon akadályokat sem, melyek az 1851 és 1852 ki szerződéseknek „pure et simple“ végrehajtását gátolják. Ha némely hatalmakra nézve a londoni szerződés oly tekintéllyel bírnak, hogy azoktól külön lehet választani az ugyanazon időben Németország és Dánia között létrejött kötéseket: más hatalmakra nézve a londoni szerződés ezen utóbbi kötéseknek alája van rendelve, s attól külön nem választható. A német államok közöl némelyek megtagadák a szerződések elismerését, vagy csak korlátozott értelemen fogadák el: mások még tegnap ragaszkoak hozzájuk, ma azt mondják, fel vannak méve azok kötelező ereje alól. Végre a Németsyetség elvitatja az oly okmány érvényét, melyek létrejöttében közre nem működött. „Tekintve a felfogók ezen különbségét, mely úgyis legyőzheti s akadályokat fog elé gördíteni, elkerülhetőnek látszik szigorúan megvizsgálni azon érikeket, melyek a jelen háborúba bonyolódva vanak, s nem csak kizárólag a szerződés betűie foglalkozni. „Ezen harcznak oka: külön választó jelleme kétségkívül a dán moirchiát képező népségek egymásközti versengésében keresendő. Minda két népfajt azon nevettségi érzelem vezérli, melynek horderejét kégbe vonni nem lehet. Mi volna tehát temészetesebb, mint valamely egyértlműleg elfogadott szabály hiányába, a nép óhajtását venni az alkudzások alapjául? Ezen eszköz, mind a ké párt valódi érdekének megfelelvén, nézetünk szerint legalkalmasabb volna arra, hogy oly igzságos kiegyenlítés történjék, mely az állandó ág biztosítékát nyújtsa. Kívánván tehát mi közjogunk alapelvének alkamazását, s követelvén úgy Németország mint Dánia javára ezen év elfogadását, azt hisszük, a legigazságosbb s legkönnyebb megoldási módját ajánljuk ezen kérdésnek, mely egész Európában oly élnk nyugtalanságot idéz elő. Fogadja stb.“ Ahirva : Drouyn de Lhuys. Ausztria álláspontja a conferentiában. (f) Közölvér a franczia külügyminiszter jegyzékében világosan előadott egyszerű megoldási javaslatot, olvasóink az itt következő, a „Wiener Abendpost“ban megjelölt félhivatalos közleményből megismerkedindnek Ausztria álláspontjával, melyet a hatalom a közelgő conferentiában elfoglalni szándékozik , ha ugyan a rugékony értelmű szóözön helyes ítéletünket tévútra nem vezette . A ,,Wierer Abendpost“ közleménye így hangzik : „Mentül közelebb érkezik a conferentia megnyílásának ideje, annál feszültebb a közvélemény, s annál eltérőbben hangzanak a lapok közleményei, azon czélokról, mik az érdekelt hatalmak szándékait képezik. Azonban azt hisszük, hogy az eddig köztudomásra adott versiók közül egyik sem tarthat igényt arra, hogy hitelre érdemes legyen ; először is azért, mert az eszmék még csak most jöttek folyamatba, s a hatalmak közötti eszmecsere, különösen a német hatalmak között, még most is folytattatik. Oly szándékossággal, minőt csak a határozottan ellenséges érzelmű lapoknál keresnek, azon véleményt igyekszenek elterjeszteni, hogy Ausztria és Poroszország a német herczegségek jogainak csak minimumát követelendik, vagy hogy egy egész sor formula fog feltétetni,mint a „Presse“ adja elő, de melyben a császári kormány saját gondolatát alig fogja feltalálni , s mindezt csak azért,hogy aztán azok ellen barázulhassanak. Ami különösen az ily vitát illeti, csak azt kérdjük, vajjon a szigorúan értelmezett személyes unió nem egyértelmű-e a herczegségeknek a dán összes monarchiába való áttételével ? Átalában véve azonban fel akarják tenni, hogy Austria és Poroszország oly dilemmát szellőztet, mely kiáltó ellentétben mozog egyfelől Frigyes herczeg igényei, s más részről Schleswignek és Holsteinnak alkotmányos beolvasztása között a dán birodalomba. „Minden elfogulatlan ítélő tehetséggel biró előtt azonban a priori világos lehet, hogy épen azon conbinatiók, melyek e két eset között lehetnek, képezik a szövetséges hatalmak különös figyelmét, s miután ezek a herczegségek javára kardot rántottak, nem engedik s nem engedhetik meg, hogy a harcz, ha nem is absolut, de legalább relativ, ha nem is anyagi, de legalább az erkölcsi függetlenség biztosítása nélkül fejeztessék be, s hogy oly gyakorlati kimerítő biztosítékok szereztessenek, melyeknél fogva a herczegségek teljes önállósága, s föltétlen egyenjogúsága Dánia egyéb tartományaival, politikai s nem csak közigazgatósági összefüggése, s ezenkívül Németországhoz védő kötelékei megavattassanak. Az igaz, hogy arról is szó van, hogy ezen követelések ne visszautasító modorban formuláztassanak, s ne úgy tétessenek fel, és terjesztessenek ki, hogy azok előre elfogadhatlanoknak tűnjenek elő. „Az ausztriai kormány részt vesz a conferenciában, azon erős bizalommal, hogy lehető lesz, a kérdést, minden érdeklettre nézve becsületes és nem előny nélküli módon megoldani. Amennyiben áldozat lesz hozandó, ez az igazság és méltányosság mérlege szerint lesz kimérendő. Az ausztriai kormány kikerülni akarja azt, hogy Dánia folytonos engedékenytelensége a viszály jelen terjedelmét nagyszerű európai nézetkülönbséggé fejlessze. Ez okból csak hasznosnak és kívánatosnak tartja, ha az érdeklettek többsége azon szándékban egyesül, hogy sikeres kiegyenlítés nyeressék, anélkül, hogy az ügynek kimondott s félreismerhetlenül államjogi jelleme más elemek bekeverése által (valószínűleg czélzás a népszavazás indítványára) a kérdés összebonyolíttassék ; és anélkül, hogy az igen messzemenő vagy igen csekély igényű nézeteknek hódoljon. „A kormány tehát bízik a nagyhatalmak belátásában és jóakaratában ; számít napjaink hatalmas tényezőjére, a béke szükséges voltára, s azon remény táplálja, hogy a herczegségek jóllétére irányzott törekvései, egész Németországban megilető méltánylatban részesülnek, mihelyt a közelgő conferenciában a világ valódi helyzetére tiszta és világos tekintetet vethetnek.“ Egy hivatalos orosz czikk Angolország ellen. A hiv. „Mosk, Vjedomosti“ egy czikket közöl Oroszországnak a nyugati hatalmakhozi viszonyáról. Ezen czikk a franczia kormányról meglehetős kímélettel beszél, de annál kíméletlenebb az angol kabinet és különösen Palmerston lord iránt, ugyannyira, hogy censura mellett s hivatalos lapban semmi esetre se lehet azon hangot másnak, mint az orosz kabinet nézetei viszhangoztatásának tekinteni. „Európában az általános forradalmi pártnak — mond ama czikk — azon ország a támpontja, amely önkormányzatánál fogva semmit se tarthat saját kebelében a forradalmaktól. Innen van az, hogy amaz országban — mondjuk ki kereken — Angolországban, a világ minden részéből összegyűlnek a forradalmi elemek, ezen ország politikai szabadságát használva, anélkül, hogy neki magának kárára volnának. Ezen viszonynak köszönheti Angolország politikája túlnyomósságát s befolyását az európai ügyekben. — Az elégületlenek, az üldözöttek mind Angolországban tartózkodóak , ott forralják terveiket s rendezik teendőiket. — Ott van az archimedesi támpont, s átalánosan tudva levő dolog , hogy milyen nagy erejű azon emeltyű , melyet Nagybritannia királynőjének minisztere mindannyiszor erős és ügyes kezébe szokott ragadni, valahányszor szükségesnek s czélszerűnek látja. Az angol kormány ezen politikának köszönheti, miszerint gyakran egy shilling kiadás s egyetlen lövés nélkül is jelentékeny győzelmeket nyer s kényszeríti az európai nagyhatalmakat, hogy combination kövessék s terveihez alkalkalmazzák magukat. Palmerston lord nagyon jól ért a kezei közt levő gyu-anyagok felhasználásához; az angol államférfiak pontosan tudják s ismerik a forradalmi pártok erőfeszítéseit, és minden léptéket. Ezen embereknek minden viszonyáról teljes tudomása van az angol kormánynak ; gondosan s folyvást nyomukban jár, és semmi eszközt nem mulaszt el Palmerston arra nézve, hogy ezen embereket kezei közt tartsa; e téreni eljárásaiban ő semmitől sem tartózkodik, semmit TÁRCZA. Beszély. Irta Jókai Mór. II. Szakasz: Ez a leány mégis szeret engem! (Folytatás.) Ott hagyta a hölgyet, felkapta a szekrényt s először a tűzmentes vasszekrényhez futott vele, de a mint annak ajtaját rácsapta, egy gondolat villant át lelkén : — a gyémánt égvény, a tűzben elég , hátha a nagy hőségben, hol a biztos szekrény aranyat, ezüstöt, még papírt is megvéd, a gyémánt nem állja ki a tűzpróbát ? Minek volna azt koczkáztatni, mikor magával viheti az egészet ? Kissé nehéz ugyan , de veszély idején az ember erős. Ismét kiragadta a vasszekrényből a gyémántos tokot, s két fül kapcsánál fogva, elkezde vele a lépcső felé futni. Azon karszék mellett kelle elfutnia, ahol Athalie ült ; — még most is ott ült. Tenple rápillantott , a hölgy mozdulatlan volt. „Jó éjszakát !“ A férfi menekült gyémántjaival. Amint a széles szekrényt maga előtt két kezével tartva, vaktában haladt a rejtett lépcső felé, nem látta az asztalt, melyet az imént feldöntött, abban megbotlott, elbukott, s kitörte a lábát. Mikor föl akart kelni, érze, hogy az egyik lábát nem bírja használni. Éktelen ijedtség zsibbaszta el egyszerre lelkét. A titkos lépcső bejáratát egy nagy fali szekrény tartá szem elől rejtve, melyet kevés erőfeszítéssel félre lehet tolni. De egy tört láb elég ez erőfeszítést lehetlenné tenni. Még nem jutott eszébe, hogy kiáltson ; oda Vonszolá magát kezein a falszekrényhez s megkísérte azt elmozditani. Nem ment. Fekve kevés ereje volt hozzá. Amint tovább küzdött e munkával, egyszer tört lábára talált nehezedni, s ez oly éles kint okozott neki, hogy egy perezre, amig a lüktető sajgás elcsillapult, szinte eszméletét veszté s szemeit és fogait összeszokta kínjában. Azután kétségbeesetten ordíta fel : „segit jség !“ ! Az ablaküvegek pattogva hullottak már be a közeledő hőség miatt s az előbbi veres fény vakító napként sütött a szobába. „Segítség !“ Odalent még mindig aludt a cselédség. A rikoltásra sem mozdult meg a hölgy helyéből. Ekkor kétségbeesetten vonszolá oda magát Tenple a karszékben ülő alakhoz s megragadva ennek kezét, elkezdé őt költögetni. — Athalie ! Athalie ! Ébredjen az Istenért! Athalie nyugodtan felelt, mint szoktak, akik álomból ébrednek s ezt tagadni akarják. — Én nem alszom , folytassa ön, a mit nekem beszélt. — Ég ! Ég a tető fejünk felett, lángban a ház. — Igen. Azt álmodtam. Féltem tőle , ide menekültem ; önnek elmondtam. Ön azt mondta rá : álom volt, és hogy szeret. — Nézze! Nézze. A láng az ablakon csap be! Erre fölemelkedett a hölgy helyéből s körültekinte csendesen. — Akkor hát a másik volt az álom. Akkor azt álmodtam, hogy ön szeret engem. — Szeretlek Athalie , de most sem szabadíts meg, mert itt veszünk mind a ketten. Én nem segíthetek rajtunk, mert lábam eltörtem. Isten irgalmáért, légy ébren, ne tétovázz , a ház reánk szakad ! Athalie hidegen nézett le a lábainál fetrengő alakra, ki fehér köntöse szélét görcsös erőszakkal markolá meg, mint végső menedékét. A hölgy szemei így beszéltek : — Csak ruhám szélét kellene most kezedből elrántanom, és itt vesznél nyomorultul, megmenthetlenül. Elégnél, porrá, hamuvá lennél, velem és gyalázatommal együtt. Egy kezem elég volna most arra, amilyen tehetetlen vagy, hogy a kétségbeesés örvényébe taszítsalak, s ott utánad nevethetek még, amíg feneket érsz. De nem ez a vég, ami számodra fenn van tartva, nem ez. Neked még soká kell élned, hogy a végét elérd — és még azután is kell élned. — Mit tegyek ? kérdő fenhangon. — Amna szekrényt segítsen eltolni helyéről. Athalie oda ment s egy taszintással odább csusztatá a szekrényt. A rejtett lépcső nyílása szabad volt. Azután odalépett a földön fekvő férfihoz. — Nyújtsa ön kezét. Richard gyermekörömmel ragadta meg a felé nyújtott kezet s belekapaszkodék. — Vigyázzon ön eltört lábára, hogy rá ne nehezkedjék. Fitze karjait nyakam körül és engedje derekát átkarolnom. A hölgy ölébe vette a férfit, mint anya veszi gyermekét. Ennyi rém közepette is volt egy máskorra való gondolatja Richardnak, midőn a hölgy így átölelve tartá. A gerendák recsegtek már fejük felett. Sietni kell, sietni! — Hát a gyémántok ! kiálta Temple lord, visszatekintve az otthagyott szekrényre , midőn Athalie a lépcső torkolatában állt vele. — Két terhet nem vihetek magammal; ha a gyémántokat akarom elvinni, önt kell itt hagynom. — Én a gyémántokat hagyom itt. És azzal sietett az ölébe vett férfival le a lépcsőn. Temple lordnak újra megjelent amaz elébbeni gondolatja. Athalie akkor ért le a lorddal a szabadba, mikor a távolabb gazdasági épületek lakói jöttek már a kastély segélyére. A lordot azonnal egy távol eső vadászlakba vitte. A vadászlak ablakából igen jól lehete látni a tűzveszélyt egész borzasztó pompájában. A kastély egész második emelete égett, a láng iinden ablakon süvöltött elő, a tetőnek csak az égő bordái látszottak már, az izzó szarufák, a cserépzetet pattogva hajigálta szerte, mint valami rettentő tűzjáték sziporkáit az úrrá lett elem. Nem sokára az első emelet ablakain is kitörtek a lángok s a mint belekaptak a sűrű folyondárba, mely a kastély oldalát köröskörül befutotta, egyszerre mintha egy tűzszőnyeg borította volna el, kék lánggal, fehér füsttel a roppant épületet legfelső szelemenétől pinczeablakáig! Porrá kell annak égni egészen. A lángszörnnyel verekedő vihar tépte itt is ott is az ellene emelkedő szörnyeteget, s mentül jobban tépte, annál magasabbra nőtt fel az ellene, egész darabokat leszakított róla s vitte a szomszéd háztetőkre, átállva gazdasági épületekre, fákra, bokrokra a pusztító elemet. Égtek a fenyők, az égerfák, égett a fa a mezőn, s a viharban kóvályogtak a fényes repülő rongyok, selyem és kashmir díszletek foszlányai. Egy ablakon úgy lövellt ki valami lángoszlop, kék, veres, zöld, fehér színeket váltva; — talán ott égett épen egy millió értékű gyémánt! No de ha egy milliót ért is a gyémánt, amit Tenple lord e gyulladásnál elvesztett, másik milliót ért az, amit talált helyette: a hölgy, ki megszabaditá. A hölgy, kit ő elrabolt, szerelmétől megfosztott, kinek kedvesét elküldte hosszú gályautra, kit meggyalázott, semmivé tett, a semminél is roszabbá tett; s kit aztán gúnnyal tetézett, cselédjei előtt megalázott, kit szemben megpirított, fájdalmában kicsúfolt, rútul megcsalt és aztán kinevetett; kit fogva tartott, gyalázatához lánczolt; kinek szégyenében gyönyörködött. .. . . ez a hölgy, midőn a sértő férfi s annak kincsei között választhatott, hogy melyiket mentse meg; a férfit ölelte fel s a kincset hagyta ott. És azután mikor a férfi törött lábával hetekig ágyához lánczolva feküdt, mint egy nyomorult eltört élőfa, várva a természet áldott segítségét, akkor az a hölgy, kinek ezt a fekhelyet átkoznia és gyűlölnie kellett, éjt napot virrasztaott mellette, ápolta, gondját viselte, mulattató regényeket olvasott fel hosszú idejének elűzésére, s mert a blackhilli vadásziakból a tört lábbal odább szállítatni nem lehet a mylordot, egyedüli társalkodója volt ő most már rideg magányban. És Temple lordnak sokszor jutott eszébe az az egy gondolat. Az a gondolat, hogy: „Ez a leány mégis szeret engem!“ (Folytatása következik) se restell... Itt a Stansfeld-féle ügyet hozza fel a czikk, s mintegy bizonyossággal állítja, miszerint jelenleg Angol- és Francziaország között titkos harcz támadt, melyben III. Napóleon minden erejéből arra törekszik, hogy a forradalmi pártot a maga tervei kivitelére használhassa fel. Vidéki levelezések. Tálya, mart. 28. Nem hagyhatom említés nélkül a tályai Ínség enyhítő bizottmány fáradhatatlan kitartó, semmi áldozattól vissza nem rettenő működését. E lelkes férfiaknak tulajdonítható, hogy közel 1600 ember hetenként 2—3-szor kenyérrel és 280 négyszer étellel és kenyérrel láttatott el és mindaddig, mig a munka meg nem kezdődik, sőt a betegesek , munkatehetetlenek és árva gyermekek azután is el fognak láttatni és gondoskodva lesz róluk. Sóhalmy Ferenczné indítványa következtében a közkonyhák felállitattak és hetek óta, a mint fentebb emlitettem, 280-an láttatnak el étellel. A kenyérosztó bizottmány Pestről is hetenkint 200 kenyeret küld segítségünkre, a magyar lelkes gazdasszonyok 100 ftot, Emilia is 50 ftot küldött az özvegyek és árvák közti kiosztás végett. Hála Istennek szegényeink közöl az éhhalál egyet sem fog elragadni. — A bizottmány 10,000 ftos állami kölcsönt is kieszközlött, 5000 ftot a szegényebbek között 328 részletekben osztott ki, a czél az volt, hogy mennél többen részesüljenek, és magukon segíthessenek, 5000 ftot most fog részint kisebb, részint nagyobb összegekben a lakosok közt elosztani. — Kimondhatatlan jótétemény az városunkra nézve, — az ínségig a nyomor aránylag sehol oly mértékben nem mutatkozott mint Tályán, oka ennek, hogy 1860-ik évben a jég a határt elverte, 1861-ik évben a szőlők elfagytak, a város leégett, az 1862. és 63-ik év aszályos természetével mindent megemésztett; — azért ideje korán segedelem után láttunk, hogy az ínséget ha nem is egészen megszüntethessük, legalább tehetségünk szerint enyhítsük. — Még ugyan igen sok segítség kell, mert a folytonos esőzés, a munkát a szőlőkben és mezőn megszüntette, a munkatehetős ember sem kereshet, a szükség az ínség egészséges munkatehetős családoknál is beköszönt, de bízunk Istenben és lelkes hazánkfiákban s honleányainkban, kik az emberiség iránti szeretettől felmelegitve, minden áldozatra készek, csak hogy a szenvedők könyüit letörülhessék. Áldás legyen rajzok és működésükön; az Isten hazánktól eltávolítandja ezt a rosszat is úgy, mint már eddig is eltávolított igen sokat. Nagy-Szalonta, mart. 30. T. szerkesztő ur! Nagy-Szalonta bár maga is egyike azon városoknak, melyeket a tavalyi szárazság nagy mérvben sújtott,nem maradt el a közadakozásból. Voltak hatóságilag erendelt, magán utón végzett gyűjtések (a nőké), s azon kívül hogy hány — az alföldi inségesebb részeiből idejött — szenvedőt látnak el egyesek segéllyel, — azt csak az Isten tudja, a ki meg szokta számlálni a letörölt könyeket. Az amúgy is — mint emlitem — sújtott, de mégis már directe adakozott népet a szalontai intelligentia nem akarta ismét egyenesen felhint segélyezésre, valami mást gondolt ki, mely által élvezetet szerezzen az adakozóknak és segélyt az éhezőknek. Mükedvellöi előadásokat értek. Választmány állott a dolog élére s a megpenditett eszme csakhamar valósult. Mart. 15- és 16-dik napjain mükedvellöi előadások tartattak, s épen a legalkalmasabb időben. Az akkor folyó helv. hitv. egyházmegyei gyűlés s járási ujonczozás sok vidéki embert gyűjtött össze Szalontára ; ezekből s a városi — fájdadalom csak — honoratiorokból, szép közönség került ki. Az előadott darabok első este: „Mátyás diák“ és a „Becsületszó“ voltak, második este ének-, zene-, szavalat- és felolvasásból álló hangverseny adatott. Nincs helyén itt dicséreteket írnom a szereplőkre, de annyit megemlítek, hogy a közönség elégedve hagya el a casino színházzá alakított nagy termét. A két előadás összes jövedelme 250 forint volt, miből egy alázatos kérelem, s egy kis felvilágosítás. Már ismét Szigligetinek ítélték a Teleki-pályadíjt. Ez kiállhatatlan! ez vérlázító ! De tán mégis nagyobb szerencsétlenség lett volna, ha Szigligeti nem pályázik, s a pályabírák, kik most egyhangúlag szavaztak , kénytelenek lettek volna a még gyöngébbnek odaítélni a jutalmat ; vagy pedig annyira szétágaztak volna véleményeikben, mint egy bizonyos pályázatnál, midőn a bizottmányt meg kellett fejelni, hogy többségre lehessen szert tenni; nem mintha a darabok absolut becsüek lettek volna, de mivel egyik, sem volt sem jobb, sem roszabb a másiknál. Én elhiszem, hogy akkor nyerni dicsőség volt, s most nem az, midőn „rendesen instruktúra nélküli orvosnövendékek , fiatal geometrák, neki bátorodott vidéki színészek, és a Szigligeti szoktak pályafutni.“ Ennek az urnak, ki ezt irta, kétségkívül spiritus familiárisa van, mely a lepecsételt és elégetett levelekbe belebujt, hogy a pályázókat neveik és rangjaik szerint ennyire ösmeri; de az én spiritus familiárisom meg azt súgja, hogy a pályázatokat követő, s a pályadíjnyertes darabok adatását megelőző zajongásokat többnyire azon később az elégetett levélkék hamvaiból előálló phönixek és pajtásaik szokták előidézni, kiknek „egres volt a szőlő !“ — De hát mért nem is lépnek a sorompóba azon jeles drámaírók, kik már annyi absolutbecsü drámákkal és vígjátékkal ajándékozták meg irodalmunkat?! Hisz ez volna a legegyszerűbb mód ezen szörnyűségeknek véget vetni. S ha a relatív pályázat nem tetszett, mert az csak holmi conditio nélküli emberkéknek, és Szigligetinek való , ott volt a Karácsonyi absolut becsű pályázat; mért nem léptek ott a soronpóba azon nagy talentumok ? annál is inkább, mert míg a Teleki-pályázatnál nyerni is szégyen, ott veszteni is dicsőség ! — Hanem most már az a baj, hogy a pályázatoknál nem lehet előre nagy hűhót csinálni , pedig bizonyos urak, mint a közönség emlékezhetik rá, ha maguk vagy pajtásaik egy egy darabot írnak, megemlítik és dicsérik, mikor meg akarják írni, mikor írják, mikor megírják, mikor beadják, mikor elfogadják s mikor előadták. Én ezen szívességre sem önöket, sem barátimat nem kértem soha, csak arra kérem — s ez az én alázatos kérelmem : jövőre („A nagyratermett férfiút“ ha már belekezdtek, csak tessék folytatva piszkolni;) adandó darabjaimat ne becsméreljék, ne piszkolják mindenféle formalitásban azelőtt, tetszik érteni ? azelőtt, mielőtt előadták , hanem tessék azután ! Mert ez nem most történik először. Én önöktől sem kíméletet, sem igazságot nem várok , csak egy kis türelmet kérek. Tudom, hogy nagy a kívánt áldozat, mert ha a közönséget előre el nem kedvetlenítik, még tán az első előadásra be talál gyűlni, s önök igen jól tudják, minél nagyobb a közönség, annál biztosabb a hatás — néha , no de legyenek önök is nagylelkűek, s ne ítéljenek el előre oly darabokat, melyeket sem közönség, sem önök nem ismernek ! Végül egy kis felvilágosítással szolgálok. Egy lap referense írja: „A drámabíráló választmány jelentéséből tudjuk, hogy több elfogadott mű hever a rendezőség asztalán , nem ártott volna az új színházi évet ezek valamelyikével nyitni meg.“ A rendezőség asztalán, az igazgatóság által is elfogadva, csak három eredeti mű hever ; kettő tőlem, az egyik nagyon régen, a másik márt. 19-e óta. S egy egy felvonásos vígjáték, melynek társát ugyanazon szerzőtől ma vagy holnap kapom meg. Az első, mikor adni lehetett volna, más eredeti daraboknak adott helyet; a másik kettőt rögtön elővenni nem látszott czélszerűnek, mert akkor két más darabot kellett volna félre tenni, melyek már félig meddig be voltak tanulva. Pest, april 4 én 1864. Szigligeti.