A Hon, 1865. november (3. évfolyam, 251-275. szám)
1865-11-08 / 256. szám
256 ft sz. Szerda, november*8. Előfizetési díj : Pesttól ketdve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónap a . . .... 1 frt 75 kr. 3 h< dipra .......................5 frt 25 kr. 6 ho ipra.........................................10 frt 50 kr. Az » I")fizet s az év folytán minden hónapban megezdhet, b ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziok tere 7-dik szám 1-bü emelet. Szerkesztő lakása: Országút, 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint Harmadik évfolyam Beiktatási díj : 1 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipari kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-liáe, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Az országgyűlés közeli megnyitására vonatkozó több oldalról beérkezett kívánságoknak hogy elégtétessék , ezennel rendkívüli előfizetést nyitunk *» O »»«‘V — «1 rír«» ■ y-** ■ [UNK] [UNK] 2« Előfizetési ár e 2 hóra 3 forint 50 krajczár. Egyébiránt teljes számi példányokkal, October 1-től kezdve, folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. „A HON“ szerk. s kiadó hivatala. ... ■mn N —szmjiM.. . in.ni um Litrmm—mmmmmmmmgmmmmmmmmnmv , .....................-- - PMST, NOVEMBER 7. Politikai Szemle. (V). Bismarck gróf párisi látogatásának czélját és eredményét már kutatni kezdik némely tudósítók : a többi közt a „Köln.ütg“ párisi levelezői érdekes hozzávetéseket közölnek, melyeket mint a jelen politikai helyzet jellemzésére szolgáló adatokat jónak látunk megismertetni. Miután egyik levelező előrebocsátotta, hogy Bismarck gróf a múlt szerdán este érkzett Párisba, így folytatja: Nov. 3- és 4-én diplomátiai látogatásokat fogadott és viszonzott. A látogatók közöl különösen feltűntek Benedetti berlini franczia nagykövet, s Nigra párisi olasz követ. Az első, ki Párisban szabadsággal mulat, most készületeket tesz a Berlinbe visszatérésre. Nigra olasz követ, néhány hét előtt , a porosz miniszterelnöknek Párisban tett első látogatása alkalmával , nem találta őt meg; ezúttal nem hiában volt a látogatás; a két diplomata látta egymást. Miután Bismarck gróf és Drouyn de Lhuys értekezletet tartottak egymás között, mindketten a porosz nagykövetnél ebédeltek. Ennek viszonzásául, vasárnap Drouyn de Lhuys ad lakomát tiszteletére stb. Egy más tudósítás szerint Bismarck gróf pénteken St. Cloudban a császárnál, szombaton a franczia külügyi minisztériumban ebédelt, s mint a „France“ tréfásan megjegyzi, „úgy látszik, hogy Bismarck úr jól tudta használni a három napot, melyet Párisban töltött.“ Ami a látogatás politikai eredményét illeti, a „Köln. Zig“ úgy véli, miként Francziaország új korszakának jelszavai: „béke! takarékosság! reform!“ nemigen kedvezők Bismarck gróf terveire , melyekkel eléggé el volt látva. Különböző oldalról érkező jelentések megegyeznek abban, miként Bismarck grófnak a külpolitikát illető tervei nem találkoztak a Tuileriák kabinetjének föltétlen részvétével. A porosz bekeblezési politikát tekintve , Párisban szeretnének ebből egy kis hasznot húzni franczia részre is. A legkevesebb volna pedig, amit követelnek, a nemzetiségi politika elismerése. Szeretnék, hogy Dánia visszakapja északi Schleswiget s az elbei herczegségek többi részeinek bekeblezése nyilvános szavazás által szentesittessék. Azt állítják, hogy Bismarck gróf ezelőtt jóindulatát tanúsította ez iránt , de most sejteti, hogy ily engedményt nem követelhetni egy bohenzollernitől; szóval, ő maga szívesen engedne Francziaországnak, de a királyhoz, az udvarhoz s pártjáhozi viszonya nem engedik, hogy ez irányban önhatalmilag működhessék. Levelező nem hiszi ugyan, hogy Bismarck gróf ily leplezetlenül beszélt volna, de miután félhivatalos körökben azt suttogják, hogy Porosz- és Francziaország viszonylatait csak így és nem másként kell felfogni, akkor ok lehet az oly nézetekre, mint a fennebb előadottak. Mindenesetre föltehető, hogy Bismarck gróf állása nincs annyira megszilárdulva, hogy úgy járhatna el, mint ezt a két ország közti benső összeköttetés helyreállítása mulhatlanul szükségessé teszi. Bismarck gróf személyisége által különben egészen el vannak ragadtatva Párisban, s azon átalános benyomást tette, hogy szellemdús világfi, aki csak mellesleg űzi a politikát. Sella olasz pénzügyminiszternek választóihoz intézett beszéde , mi kivonatban már a múlt éjjel táviratozva volt, nagy sensatiót fog ébreszteni a politikai és diplomatiai világban. A miniszter beszédének tartalmát jelentő távirat ismételve van alább, a rendes táviratok közt, miután az nem egészen helyes értelmezéssel volt mint magánsürgöny lapunkban közölve. Feltűnő egyébiránt, hogy Sella beszédének Romára és Velenczére vonatkozó része is nem úgy van közölve porosz, mint osztrák lapokban. Az illető passus a berlini táviró hivatal közlése szerint (Wolff’s T. B.) így hangzik: „Tartsuk meg becsületesen a septemberi egyezményt ! Roi ia világi birtoka tarthatlanságának erőszak nélkül kell bebizonyulnia. A velenczei kérdés pénzügyi kérdés. Hitem rendíthetlen Olaszország pénzügyi jövőjében, s mi nem sokára be fogunk menni Velenczébe.“ A hivatalos „Wiener Zig“ melléklapja a félhív: „Wiener Abendpost“, a következő, jelentőséggel bíró észrevételeket teszi Sella érintett beszédére : „ Sella pénzügyminiszter a velenczei kérdést pénzügyi kérdésnek nyilvánította, egyszersmind bizalomra intett Olaszország pénzügyi jövője iránt. A fenyegetés, amely ezáltal újólag kifejeztetik,és pedig a kormány egyik tagja által, Ausztria ellen, némely megjegyzést követel. Abban ugyan nincs semmi nyugtalanító , ha a velenczei kérdésnek Sella úr értelmébeni megoldása az olasz pénzügyek szabályozásáról föltételeztetik: a pénzügyek nem képezik erős oldalát Olaszország új államrendének, s ennyiben a fenyegetőzés hasztalan. De mindazokra nézve, kik örökösen az Olaszországgal való egyetértést prédikálják, kik Ausztria részére nem akarnak semmi más feladatot ismerni mint a florenczi kabinet iránti legalázatosb deferentiát: világos ujjmutatás rejlik abban. Mindaddig mig az olasz kormány tagjainak lehet és szabad igy lépni föl Ausztria ellen, az egyetértés lehetőségének phrasisát el kell ejteniök. Mi semmit sem törődünk vele, miként gondolkozik Sella úr Velenczével, de örvendetes dolog reánk nézve, hogy megtudhattuk, miként beszélt róla; remélhetőleg az némely „cismontanoknak“ fel fogja szemét nyitni.“ (f) A „Wanderer“ kiemeli, hogy azon grófok és bárók, akik az utóbbi tizenhat év alatt nyerték e czimet, nem kaptak meghívó levelet a magyar felsőházba, mert — úgymond — a kinevezés nem koronázott királytól eredett. Ezen ok mellé még azt is odatehette volna, hogy ezen urak tisztán ausztriai birodalmi bárói vagy grófi czimet nyervén, egy sorban állnak a többi osztrák Herr baronokkal és Herr grófokkal, akiknek megszámlálhatlan sokaságát csakugyan nem lehetne behívni a magyar peerek házába, s a magyar ügyeket, nem az „úgynevezett magyar ügyek“-nek nevezgeti, s máris fenyegetőzik régi irmodorával.) „Azután — folytatja a nevezett lap — mi birtokon belöl vagyunk! (Ez igaz, hanem úgy látszik, hogy a birtokosok nagyon szeretnék, ha a birtoklás czimét megváltoztathatnák, s az ex capite verbirkolás és hódítás helyett, az illetők szabad beleegyezését is megnyerhetnék, különben rész időkben, újabb pör támadhatna a dologból.) „A sajtbantúli urak jól tennék, ha a húrt nem feszítnék többé. Bármily gazdagnak vélje magát Magyarország, azért Ausztria sem oly szegény, hogy alamizsnát kérjen . (Megengedjük, de végre is azt látjuk, hogy önök, akik büszkén mondják: mi a kik in possessorio vagyunk, mégis követelnek valamit. Tán mégis nem oly tisztán minden azoké, a kik birtokon belől állnak? — A centralistáknak adott leczke így hangzik: „Azonban csodálkoznunk sem kell Magyarország túlzásai fölött, ha látjuk azon esztelen fondorkodásokat, melyekkel itt nálunk a kormány erejét aláásni igyekeznek. Magyarországban legalább tudják az emberek, mire törekszenek. Itt legfölebb azt tudják, mit nem akarnak. A kormánynak van programmja, és ezen programoj negatívja a mi pártjaink bölcseségének egész sommája. Proclamálják a birodalom egységét, de mindent, ami ez irányban történik,szerencsétlen esetnek neveznek. Proclamálják a népek szabadságát, de azért minden lépést ezen czél felé, mint bizalmatlanságot ébresztő tényt denunciálnak; miért? mert e lépések különböznek az eddigi szomorú tapasztalást eredményezett módoktól. Harczolni akarnak s nyilt csatára szállnak egy harczra kész ellennel, s a győzelmet compromittálják a több előre kicsinált megszökésekkel a zászlóktól. Szerintük ám jusson tönkre Ausztria, csak bizonyos conventiculumnak legyen igaza.“ A bécsi lapok szemléje. (f) Egy vágás a magyarokra, egy a német centralistákra. Az „Oesterr. Zig“ még mindig kényelmetlenül érzi magát az uj libériában. Hajlamainál fogva szeretné a magyart egy kanál vízbe megfojtani, de szerződési kötelezettségeinél fogva , a német centralistákra is haragudnia kell. Ily állapotában, mai számában egy vágást a magyarokra, egyet a centralistákra mér. „Úgy látszik — írja — Magyarországban a dolgok nem úgy folynak, mintha az országgyűléstől sok előzékenységet lehetne várnunk. Sok szép álarczás azt hiszi, eljött az ideje, nem csak arczvonásait, hanem még a lólábakat is kimutatni. Eddig hallgattak a kiegyezkedés fő kérdéséről, vagy legalább phrasisokkal födték be azokat. Most már „az úgynevezett közös ügyekről is beszélnek. Hátha mi viszont az úgynevezett magyar ügyek-ről kezdenénk beszélni ? (Nem volna nagy újság. Schmerling úrnak az „úgynevezett“ szó, különben is kedvencz kifejezése volt, ezen melléknév használatát nem is mulasztó el, ha olykor a magyar ügyekről kellett beszélni. Valóban nagyon rövid ideje még, a hosszú évek után, hogy egynémely lapnak. 1848 előtt a megyék képezték a követválasztási kerületeket székvárosaikkal, mint szavazási főhelyekkel, a 48-ki törvény más kerületeket rendelt, kebelekben szavazási főhelyekkel. Ma a képviselői állomásokra annyian jelentkeznek, sok helyt oly élesen állanak a pártok egymással szembe — hogy nem is meglepő, ha mindenféle eszközöket megkísértenek a többség kivivására, s mig ez a törvényesség korlátaiain belül történik helyes — ki valamit akar akarja azt igazán ; de minden olyat és mód mely a törvények elferdítésén ,vagy visszaéléseken alapszik, szigorúan megbélyegzendő és elvetendő. Törvényeink megőrzésére, vagy újabbak alkotására nem veheti a haza oly egyéneknek hasznát, kik állomásokat a törvény megszegésének köszönik. T. L. Pest, nov. 6. 1865. Több alkalommal hallottam azon kérdést több kevesebb alapossággal vitatni: Váljon az 1848. V. t. ez. 1. §• szerint lehet e az, hogy a nemesség más választó kerületben írassa be magát szavazásra, s gyakorolja választói jogát, mint sem a melyben lakik ? A dolog fontosabb mint első tekintetre látszik. Akárhány kerület van ugyanis, melyben a szavazók tetemes részét teszi a köznemesség. Már most, ha ez— saját kerületében nem lévén szavazatára szükség — például, midőn ott csak egy követjelölt van, átmehet szavazni valamely más kerületbe, hol több a versenyző, könnyen megeshetik, hogy azon kerület választói többségének ellenére dönti el a választás eredményét. Tegyük fel például: (A) kerületben lakik 500 nemes, a kerület bizalma összpontosul egy egyénben, s eleve tudható, hogy szavazásra nem kerül a sor. (B) kerületben pedig két hatalmas párt van X és Y pártja. X pártja belátja, miszerint szavazás alkalmával 200—300 szavazattal kisebbségben maradna, átmegy tehát (A) kerületbe, megnyeri a nemességet, ráveszi , hogy (B) kerületben írassa be magát, s ez után megválasztatja jelöltjét. Nem akarom most fejtegetni átalában, meddig állhat meg okszerűleg az V. t. ez. 1. §-sa, hisz a törvényczikk elején ki van mondva, hogy jelen rendelkezése ideiglenes, s mifön e törvényczikk alkottatott, bizonyosan nem számított arra senki, hogy erre a 48-ki választások után még többször kellene hivatkozni, csak azt akarom előadni, véleményem szerint a fent nevezett § nak melyik az egyedül helyes magyarázata. E §. szóról szóra így hangzik: Politikai jogélvezetet azoktól, kik eddig annak gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen országgyűlés hivatásának nem érezhetvén, mind azok, kik a megyékben és szabad kerületekben az országgyűlési követek választásában eddig szavazattal bírtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak. Világos ebből, hogy a törvényhozás nem akar itt ujj jogokat — kiváltságokat osztogatni — hanem csak a meglevőket meghagyni. Lássuk tehát hová terjedt 1848 előtt a nemességnek követválasztási joga. Joga volt mind azon választó kerületben (48 előtt a megye) melyben nemesi birtoka feküdt szavazatával élni, — ily birtoka nem létében pedig csak azon kerületben szavazhatott, melyben állandó lakása volt. — Ezen jogot hagyta meg az 1848. V. t. sz. — Világos tehát hogy, az 1847-ki fogalmak szerinti nemesi birtok tulajdonosa megyéhez nem kötve bármely olyan kerület egyikében beírathatja magát tetszés szerint, melyben birtoka fekszik mig a nem birtokos nemes ember csak ott szavazatképes hol meg van telepedve. Az hogy 1848 előtt a nem birtokos nemes embernek, az egész megyére, melyben lakott, kiterjedt szavazati joga, nem érv arra, hogy most mind azon kerületekben szavazhasson, melyek az általa lakásul választott megyében foglaltat Kubicza Pál programmja. Trencsán sz. kir. város és vidék választóihoz. Azon viszony alapja, melyben hazánk királyához és általa az ő uralkodása alatt álló örökös tartományokhoz áll: a pragmatica sanctio. Szerinte ezen tartományok és hazánk elválaszthatatlan, de egymástól mégis független, ennélfogva egyenjogú két államtestet képeznek. E téren mozgott az 1847—8-iki pozsonyi országgyűlés, — melynek mint a Trencsén megyei karok és rendek követe, én is igénytelen tagja valék, — nem hogy az ország jogait terjessze, de hogy azokat az 1790-ik X-ik törvényczikkre támaszkodva, a nemzet számára újból biztosítsa. Én a pragmatica sanctio világos értelméből csak annyit bírok tisztán következtetni, Hogy Szt.István koronájának országai - törvényhozásuk és kormányzatuk önállása mellett — minden külmegtámadás ellen kötelesek a felséges uralkodó házat örökös tartományai birtokában védeni, és viszont ők, a magyar korona tartományainak megtartásában. Ha tehát a sanctio pragmatica értelmében Szt.István koronájának épsége helyreállittatik ha alkotmányunk jogfolytonossága, törvényhozásunk és kormányzati rendszerünk függetlensége az 1790-ki X-ik és XII-ik törvényczikkely és az 1848 ki törvények szerint elismertetik, nem támaszthat senki nehézséget arra nézve, hogy mint független nemzet, a kölcsönös védelem és ebből folyó hatalmi állás iránt, az államtest másik független felével ne értekezzünk. Sőt mivel egy fejedelem uralma alatti százados életünkből fejlődtek és fejlődhetnek más közös ügyek is, melyeknek létezését már 1848-ban elismertük, azoknak a birodalom örökös tartományai megbízottjaival az 1861-iki felirat módozatai szerinti tárgyalását óhajtom. Az örökös tartományok és a magyar korona országai között létező ezen kapocsnál fogva, saját szabadságaink érdekében szükségesnek hiszem azok alkotmányos kormányzatát, — de szabadságaik mértékének meghatározásába avatkozni, — jogsértésnek tartanám. Ők egyenjogú alattvalói velünk, egy fejedelemnek, — érintkezésünk tehát e tartományokkal — mint szabad népekkel — a miként már 1848-ki követjelentésemben említettem, óhajtásaink első soriba tartozik, de az alkotmányos jogok kölcsönös tiszteletén épülhet csak együvé tartozásunk kívánatosságának általános elismerése. Keserves hányattatásaink másik okát, nemzetiségi viszályainkban keresem. Az 1848-ik évi törvényhozás e részbeni mulasztását, mely az adott szabadságot illusoriussá tette, helyre nem hozhatta, mert ideiglenes törvényeink módosítását a zavart állapotok nem engedték. Mint oly vidéknek fia, mely csaknem kizárólag az ősrégi tótnemzetiség által lakatik, és melynek népe a magyarral egyenlőn áztatta vérével s védelmezte karjával e haza szentföldjét, elodázhatlan kötelességemnek tartom arra törekedni teljes erőmmel, hogy a hon nem Magyar ajkú nemzetiségeinek igazságos, korszerű és méltányos igényei tökéletesen kielégíttessenek, egész azon határig, amelynek átlépése magyarország politikai nemzetiségének egységét, az országnak egységes kormányzatát lehetetlenné tenné. Törvényhatóságaink összeforrottak szivünk vérével; azok emlőin egész politikai nemzedékek táplálkoztak,— ha tehát a kormányzat rendszerét össze is akarom kötni annak felelősségével, nem tehetem ezt máskép, mint azt a hatósági élettel egyeztetve, — meg lévén győződve, hogy hazánkban a municipális jog nem kellék, hanem alap — az alkotmányos szabadsághoz, minthogy rajta nyugszik ezer éves institutióink épülete.Csak azt említem még meg, hogy hazánkban mint tisztán földmiveléssel foglalkozó országban a közelgő törvényhozásnak, közjogi viszályaink elintézése után, egyik kötelessége az ipar és kereskedelem szabadságának rendezése; a földmivelésnek — a rajta fekvő nyomasztó terhek könnyítése utján — bilincseitől felszabadítása; a törvénykezés czélszerű átalakítása, valamint a közlekedési eszközök tökélyesitése és szaporítása által az egész nemzet anyagi értékének öregbítésére hatni. A magyar szent korona épsége és törvényes függetlensége a pragmatica sanctio, az 1790: 10. t. ez. s az 1848-ki törvények értelmében. Független felelős kormány, ennek összhangzásba hozatala nemzeti történetünkkel összefort autonóm helyhatóságokkal. Egyenjogúság, vallás és nemzetiségre nézve. Oktatási- ipar- és sajtószabadság, rendezett törvénykezéssel. A birodalom hatalmi állása közös érdekünk lévén komoly megfontolás tárgya minden magyar előtt. Közös ügyek elfogadása; a legfelsőbb háztartást, világkereskedelmet, hadviselést, államadósságot, s a külső diplomátiai összköttetéseket illetőleg — a szükségesség elutasíthatlan követelménye, oly módon azonban, mely által alkotmányos szabadságunk gyakorlata korlátoztatást nem szenved. Kivihetlen államelméletek s politikai térfogások évek óta nemzeti öntudatunkat keserítették, a közbirodalmat megingatták, a jólétet aláásták s a kereskedelmet és közhitelt nagy részben tönkre tették. E bajok orvoslása egy részről a leendő országgyűlés feladata. Hónai István programmja a hodsághi kerület választóihoz ! Az opportunitás fogalomzavarából csak egy vezethet, s ez a jogfolytonosság. Magyarország szentesített törvényessége azon ilárd alap, melyre a kiegyenlítés nagy művét nemi egyedül lehetséges. Ez okból is a kivezés feltételei csak következők lehetnek: Kuprics Imre a veszprémi kerület választóihoz intézett programmjában mindenekfelett azokhoz szól: „Kik a hon és minden egyes polgár érdekében eddig követett ama politikai magatartást, mellyel a haza függetlenségét egyedül csak megvédeni, de nem veszélyeztetni lehetett, — tulajdon elveikkel megegyezőnek ismerik ; azokhoz, kik a democratiai elveknek, mint az álladalomban a jogegyenlőség alapján legnagyobb üdvhozónak nem színből, hanem lélekből következetes barátai és hódolói; s kik az érdemet nem mindig a tekintélyesebbnek — mint a tenger , de a szegényebbnek is — mint a szűk mederbe szorított kis patak — adják. „Azokhoz, — kik a reményben nagy jövőjű és nagy fontosságú országgyűlésen : — a fejedelem és nemzet közt fenforgó közjogi viszályt a sanctio pragmatica, az 1790., 1848. törvények értelme szerint, csak a jogfolytonosság teljes elismerése, s a magyar korona birtokai területi épségének visszaállítása után hiszik és kívánják elintézhetőnek. „Azokhoz, — kik Magyarországot, mely semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, önálló és saját alkotmánynyal biró szabad országnak és kormányzatának egész törvényes alakzatára nézve függetlennek, s a szentesített törvényeket — melyek a koronás király és nemzet közmegegyezésével hozattak, s az országgyűlésen el nem töröltettek — kötelező erejüeknek, s ezeknek, a mennyiben a haza függetlensége nem veszélyeztetik, a birodalom érdekébeni törvényes megváltoztatása szükségességét beismerik, s a közös ügyet a birodalom nagyhatalmi állására nézve, kölcsönös egyetértés alapján elintézendőnek vallják és szorgálják. „Azokhoz, kik az örökös tartományok külön alkotmányos létének tiszteletben tartása, és a koronaországbeli nem magyar ajkú lakosoknak mint honpolgároknak nemzetiségi érdekei törvényes biztosítása mellett koronázott királyt, s ez által a népképviselet alapján alkotott törvényeket, felelős minisztériumot, esküvel és hitlevél kiadásával biztosíttatni, s kik a viszonyok mérlegelése által a nagyérdekü kiegyenlítés templomához, mint a jobblét kutforrásához meghozni akarják az eszélyesség és lelkiismeret adóját, melylyel a törvény korlátai közt hazájuknak, családjuknak, nemzetiségüknek a jövőért tartoznak! ! S kik e szerint alkotmányos szabad Magyarország mellett alkotmányos szabad Ausztriát óhajtanak, s a testvéresülést megosztják !!! stb.“ Feet Imrének a göllnitzi választókerület választóihoz kibocsátott programmjából átvesszük a következő részt: „1. Alkotmányos hazánkban a honpolgárok jogai és kötelességei csak törvényen alapulhatnak. „2. Mindenik törvény addig érvényes, mig újabb törvény által nem módosittatik, vagy meg nem szüntettetik. „3. Fennálló törvényeinkben biztosítva van a magyar nemzetnek a) A magyar korona alatti országösszeg integritása és országgyüléseni képviselete. b) Annak törvényhozási és kormányzati önállósága és függetlensége, c) Felelős és független magyar kormány, d) A honpolgárok egyenjogúsága és közös teherviselése, polgári állás, vallás és nemzetiség tekintetbe vétele nélkül. e) A sajtó szabadsága. „4. E törvényes alapjogokhoz rendületlenül kell ragaszkodnunk. „5. A magyar korona alatti országok összege, az osztrák birodalom elválaszthatlan része. „6. Az összekötő alapeszme: szövetség, nem egybeolvadás. „7. E szövetség csak úgy lehet biztos és benső, ha a Lajthántuli országokban oly mérvű alkotmányos szabadság uralkodik, a minő hazánkat törvényesen illeti. Mert „8. Egyenlő szabadság a birodalom valódi egysége. „9. Alkotmányos hazánk és az alkotmányos Lajthán túli országok közt léteznek közös érdekek, czélok és ügyek, mert közös uralkodó alatt állunk, és a külföld irányában egy birodalmat képezünk. „10. E közös ügyek czélszerű és alkotmányos ellátására oly érintkezési utat és formát kívánok megállapíttatni, mely a birodalom hatalmi állását biztosítsa, anélkül, hogy a magyar törvényhozásnak e közös ügyekre való törvényes befolyását, vagy hazánk kormányzati önállóságát veszélyeztesse.“