A Hon, 1865. november (3. évfolyam, 251-275. szám)

1865-11-08 / 256. szám

256­ ft sz. Szerda, november*8. Előfizetési díj : Pesttól ket­dve vagy Budapesten házhoz hordva Egy h­ónap a . . .... 1 frt 75 kr. 3 h< d­ipra .......................5 frt 25 kr. 6 h­­o ipra.........................................10 frt 50 kr. Az » I")fizet s az év folytán minden hónapban meg­ezdhe­­t, b ennek bármely napján történik is, m­indenk­or a hó első napjától fog számíttatni. M­inden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziok tere 7-dik szám 1-bü emelet. Szerkesztő lakása: Ország­út, 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal: Pest, Ferenc­ziek terén, 7. sz. földszint Harmadik évfolyam Beiktatási díj : 1 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések t­ö­b­b­s­z­ö­r­i beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesz­tőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipari kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-liáe, A lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Az országgyűlés közeli megnyitására vonatkozó több oldalról beérkezett kívánságoknak hogy elégtétessék , ezennel rendkívüli előfizetést nyitunk *» O »»«‘V — «1 r­­í­r«» ■ y-** ■ [UNK] [UNK] 2« Előfizetési ár e 2 hóra 3 forint 50 krajczár. Egyébiránt teljes szám­i példányokkal, October 1-től kezdve, folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. „A HON“ szerk. s kiadó hivatala. ... ■mn­ N —szm­ji­M.. . in.ni um L­i­trmm—mmmmmmmmgmmmmmmmmnmv­­ , .....................-- - PMST, NOVEMBER 7. Politikai Szemle. (V). Bismarck gróf párisi látogatásá­nak czélját és eredményét már kutatni kezdik némely tudósítók : a többi közt a „Köln.­­ütg“ párisi levelezői érdekes hoz­­závetéseket közölnek, melyeket mint a jelen politikai helyzet jellemzésére szol­gáló adatokat jónak látunk megismertet­ni. Miután egyik levelező előrebocsátotta, hogy Bismarck gróf a múlt szerdán este érkz­ett Párisba, így folytatja: Nov. 3- és 4-én diplomátiai látogatásokat foga­dott és viszonzott. A látogatók közöl kü­lönösen feltűntek Benedetti berlini fran­­czia nagykövet, s Nigra párisi olasz kö­vet. Az első, ki Párisban szabadsággal mulat, most készületeket tesz a Berlinbe visszatérésre. Nigra olasz követ, néhány hét előtt , a porosz miniszterelnöknek Párisban tett első látogatása alkalmá­val , nem találta őt meg; ezúttal nem hiában volt a látogatás; a két diplo­mata látta egymást. Miután Bismarck gróf és Drouyn de Lh­uys értekez­letet tartottak egymás között, mindketten a porosz nagykövetnél ebédeltek. Ennek viszonzásául, vasárnap Drouyn de Lhuys ad lakomát tiszteletére stb. Egy más tu­dósítás szerint Bismarck gróf pénteken St. Cloudban a császárnál, szombaton a fran­­czia külügyi minisztériumban ebédelt, s mint a „France“ tréfásan megjegyzi, „úgy látszik, hogy Bismarck úr jól tudta használni a három napot, melyet Páris­ban töltött.“ A­mi a látogatás politikai eredményét illeti, a „Köln. Zig“ úgy véli, miként Francziaország új korszakának jelszavai: „béke! takarékosság! reform!“ nemigen kedvezők Bismarck gróf terveire , me­lyekkel eléggé el volt látva. Különböző oldalról érkező jelentések megegyeznek abban, miként Bismarck grófnak a kül­politikát illető tervei nem találkoztak a Tuileriák kabinetjének föltétlen rész­vétével. A porosz bekeblezési politikát tekintve , Párisban szeretnének ebből egy kis hasznot húzni franczia részre is. A legkevesebb volna pedig, a­mit köve­telnek, a nemzetiségi politika elismerése. Szeretnék, hogy Dánia visszakapja északi Schleswiget s az elbei herczegségek többi részeinek bekeblezése nyilvános szava­zás által szentesittessék. Azt állítják, hogy Bismarck gróf ezelőtt jóindulatát tanúsította ez iránt , de most sejteti, hogy ily engedményt nem követelhetni egy bohenzollernitől; szóval, ő maga szí­vesen engedne Francziaországnak, de a királyhoz, az udvarhoz s pártjáhozi vi­szonya nem engedik, hogy ez irányban önhatalmilag működhessék. Levelező nem hiszi ugyan, hogy Bismarck gróf ily lep­lezetlenül beszélt volna, de miután félhi­vatalos körökben azt suttogják, hogy Porosz- és Francziaország viszonylatait csak így és nem másként kell felfogni, akkor ok lehet az oly nézetekre, mint a fennebb előadottak. Mindenesetre fölte­hető, hogy Bismarck gróf állása nincs an­nyira megszilárdulva, hogy úgy jár­hatna el, mint ezt a két ország közti ben­ső összeköttetés helyreállítása mulhatla­­nul szükségessé teszi. Bismarck gróf személyisége által kü­lönben egészen el vannak ragadtatva Párisban, s azon átalános benyomást tet­te, hogy szellemdús világfi, a­ki csak mellesleg űzi a politikát. Sella olasz pénzügyminiszternek vá­lasztóihoz intézett beszéde , mi kivonat­ban már a múlt éjjel táviratozva volt, nagy sensatiót fog ébreszteni a politikai és­ diplomatiai világban. A miniszter be­szédének tartalmát jelentő távirat ismé­telve van alább, a rendes táviratok közt, miután az nem egészen helyes értelme­zéssel volt mint magán­sürgöny la­punkban közölve. Feltűnő egyébiránt, hogy Sella beszédének Romára és Ve­­lenczére vonatkozó része is nem úgy van közölve porosz, mint osztrák la­pokban. Az illető passus a berlini táv­iró hivatal közlése szerint (Wolff’s T. B.) így hangzik: „Tartsuk meg becsületesen a septemberi egyezményt ! Roi ia világi birtoka tarthatlanságának erőszak nélkül kell bebizonyulnia. A velenczei kérdés pénzügyi kérdés. Hitem rendíthetlen Olaszország pénzügyi jövőjében, s mi nem sokára be fogunk menni Velen­­czébe.“ A hivatalos „Wiener Zig“ melléklapja a félhív: „Wiener Abendpost“, a követ­kező, jelentőséggel bíró észrevételeket teszi Sella érintett beszédére : „ Sella pénzügyminiszter a velenczei kérdést pénzügyi kérdésnek nyilvánította, egy­szersmind bizalomra intett Olaszország pénzügyi jövője iránt. A fenyegetés, a­mely ezáltal újólag kifejeztetik,és pedig a kormány egyik tagja által, Ausztria el­len, némely megjegyzést követel. Abban ugyan nincs semmi nyugtalanító , ha a velenczei kérdésnek Sella úr értel­­mébeni megoldása az olasz pénzügyek szabályozásáról föltételeztetik: a pénz­ügyek nem képezik erős oldalát Olasz­ország új állam­rendének, s ennyiben a fenyegetőzés hasztalan. De mind­azok­ra nézve, kik örökösen az Olaszország­gal való egyetértést prédikálják, kik Ausztria részére nem akarnak semmi más feladatot ismerni mint a florenczi kabinet iránti legalázatosb deferentiát: világos ujjmutatás rejlik abban. Mindaddig mig az olasz kormány tagjainak lehet és szabad igy lépni föl Ausztria ellen, az egyetértés lehetőségének phrasisát el kell ejteniök. Mi semmit sem törődünk vele, miként gondolkozik Sella úr Velenczével, de örvendetes dolog reánk nézve, hogy megtudhattuk, miként beszélt róla; remél­hetőleg az némely „cismontanoknak“ fel fogja szemét nyitni.“ (f) A „Wanderer“ kiemeli, hogy azon grófok és bárók, a­kik az utóbbi tizenhat év alatt nyer­ték e czimet, nem kaptak meghívó levelet a magyar felsőházba, mert — úgymond — a kinevezés nem koronázott királytól eredett. Ezen ok mellé még azt is odatehette volna, hogy ezen urak tisztán ausztriai birodalmi bá­rói vagy grófi czimet nyervén, egy sorban állnak a többi osztrák Herr baronokkal és Herr grófokkal, a­kiknek megszámlálhatlan sokasá­­­gát csakugyan nem lehetne behívni a magyar peerek házába, s a magyar ügyeket, nem az „úgynevezett­­ magyar ügyek“-nek nevezgeti, s már­is­­ fenyegetőzik régi irmodorával.) „Azután — folytatja a nevezett lap — mi birtokon belöl vagyunk! (Ez igaz, ha­nem úgy látszik, hogy a birtokosok na­gyon szeretnék, ha a birtoklás czimét megváltoztathatnák, s az ex capite ver­­birkolás és hódítás helyett, az illetők szabad beleegyezését is megnyerhetnék, különben rész időkben, újabb pör tá­madhatna a dologból.) „A sajtbantúli urak jól tennék, ha a húrt nem feszítnék többé. Bármily gaz­dagnak vélje magát Magyarország, azért Ausztria sem oly szegény, hogy ala­mizsnát kérjen . (Megengedjük, de végre is azt látjuk, hogy önök, a­kik büszkén mondják: mi a kik in possessorio vagyunk, mégis követelnek valamit. Tán mégis nem oly tisztán minden azoké, a kik birtokon belől állnak?­ — A centralistáknak adott leczke így hangzik: „Azonban csodálkoznunk sem kell Ma­gyarország túlzásai fölött, ha látjuk azon esztelen fondorkodásokat, melyekkel itt nálunk a kormány erejét aláásni igyekez­nek. Magyarországban legalább tudják az emberek, mire törekszenek. Itt legfö­­lebb azt tudják, mit nem akarnak. A kor­­mánynak van programmja, és ezen pro­gramoj negatívja a mi pártjaink bölcse­­ségének egész sommája. Proclamálják a birodalom egységét, de mindent, a­mi ez irányban történik,szerencsétlen esetnek ne­veznek. Proclamálják a népek szabadságát, de azért minden lépést ezen czél felé, mint bizalmatlanságot ébresztő tényt denunciál­­nak; miért? mert e lépések különböznek az eddigi szomorú tapasztalást eredmé­nyezett módoktól. Harczolni akarnak s nyilt csatára szállnak egy harczra kész ellennel, s a győzelmet compromittálják a több előre kicsinált megszökésekkel a zászlóktól. Szerintük ám jusson tönkre Ausztria, csak bizonyos conventiculum­­nak legyen igaza.“ A bécsi lapok szemléje. (f) Egy vágás a magyarokra, egy a né­­­­met centralistákra. Az „Oesterr. Zig“ még­­ mindig kényelmetlenül érzi magát az uj libériában. Hajlamainál fogva szeretné a magyart egy kanál vízbe megfojtani, de szerződési kötelezettségeinél fogva , a német centralistákra is haragudnia kell. Ily állapotában, mai számában egy vá­gást a magyarokra, egyet a centralisták­ra mér. „Úgy látszik — írja — Magyaror­szágban a dolgok nem úgy folynak, mint­ha az országgyűléstől sok előzékeny­séget lehetne várnunk. Sok szép álarczás azt hiszi, eljött az ideje, nem csak arcz­­vonásait, hanem még a lólábakat is ki­mutatni. Eddig hallgattak a kiegyezke­dés fő kérdéséről, vagy legalább phrasi­­sokkal födték be azokat. Most már „az úgynevezett közös ügyekről is beszélnek. Hátha mi viszont az úgynevezett magyar ügyek­-ről kezdenénk beszélni ? (Nem volna nagy újság. Schmerling úrnak az „úgynevezett“ szó, különben is kedvencz kifejezése volt,­­ ezen mellék­név használatát nem is mulasztó el, ha olykor a magyar ügyekről kellett beszél­ni. Valóban nagyon rövid ideje még, a hosszú évek után, hogy egynémely lap­nak. 1848 előtt a megyék képezték a követvá­lasztási kerületeket székvárosaikkal, mint sza­vazási főhelyekkel, a 48-ki törvény más kerü­leteket rendelt, kebelekben szavazási főhe­lyekkel. Ma a képviselői állomásokra annyian jelent­keznek, sok helyt oly élesen állanak a pártok egymással szembe — hogy nem is meglepő, ha mindenféle eszközöket megkísértenek a többség kivivására, s mig ez a törvényesség korlátaiain belül történik helyes — ki valamit akar akarja azt igazán ; de minden oly­at és mód mely a törvények elferdítésén ,vagy visszaéléseken alap­szik, szigorúan megbélyegzendő és elvetendő. Törvényeink megőrzésére, vagy újabbak al­kotására nem veheti a haza oly egyéneknek hasznát, kik állomásokat a törvény megszegé­sének köszönik. T. L. Pest, nov. 6. 1865. Több alkalommal hallottam azon kérdést több kevesebb alapossággal vitatni: Váljon az 1848. V. t. ez. 1. §• szerint lehet e az, hogy a nemesség más választó kerületben írassa be magát szavazásra, s gyakorolja vá­lasztói jogát, mint sem a melyben lakik ? A dolog fontosabb mint első tekintetre lát­szik. Akárhány kerület van ugyanis, melyben a szavazók tetemes részét teszi a köznemesség. Már most, ha ez— saját kerületében nem lévén szavazatára szükség — például, midőn ott csak egy követjelölt van, átmehet szavazni valamely más kerületbe, hol több a versenyző, könnyen megeshetik, hogy azon kerület választói több­ségének ellenére dönti el a választás eredmé­nyét. Tegyük fel például: (A) kerületben lakik 500 nemes, a kerület bizalma összpontosul egy egyénben, s eleve tudható, hogy szavazásra nem kerül a sor. (B) kerületben pedig két hatalmas párt van X és Y pártja. X pártja belátja, mi­szerint szavazás alkalmával 200—300 szava­zattal kisebbségben maradna, átmegy tehát (A) kerületbe, megnyeri a nemességet, ráveszi , hogy (B) kerületben írassa be magát, s ez után megválasztatja jelöltjét. Nem akarom most fejtegetni átalában, med­dig állhat meg okszerű­leg az V. t. ez. 1. §-sa, hisz a törvényczikk elején ki van mondva, hogy jelen rendelkezése ideiglenes, s mifön e törvény­czikk alkottatott, bizonyosan nem számított arra senki, hogy erre a 48-ki választások után még többször kellene hivatkozni, csak azt aka­rom előadni, véleményem szerint a fent nevezett § nak melyik az egyedül helyes magyarázata. E §. szóról szóra így hangzik: Politikai jogélvezetet azoktól, kik eddig an­nak gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen or­szággyűlés hivatásának nem érezhetvén, mind azok, kik a megyékben és szabad kerületekben az országgyűlési követek választásában eddig szavazattal bírtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak. Világos ebből, hogy a törvényhozás nem akar itt ujj jogokat — kiváltságokat osztogatni — hanem csak a meglevőket meghagyni. Lássuk tehát hová terjedt 1848 előtt a nemességnek követválasztási joga. Joga volt mind azon választó kerületben (48 előtt a megye) melyben nemesi birtoka feküdt szavazatával élni, — ily birtoka nem létében pedig csak azon kerületben szavazhatott, mely­ben állandó lakása volt. — Ezen jogot hagyta meg az 1848. V. t. sz. — Világos tehát hogy, az 1847-ki fogalmak szerinti nemesi birtok tulajdonosa megyéhez nem kötve bármely olyan kerület egyikében beírathatja magát tetszés szerint, melyben birtoka fekszik mig a nem bir­tokos nemes ember csak ott szavazatképes hol meg van telepedve. Az hogy 1848 előtt a nem birtokos nemes embernek, az egész megyére, melyben lakott, kiterjedt szavazati joga, nem érv arra, hogy most mind azon kerületekben szavazhasson, melyek az általa lakásul választott megyében foglaltat­ Kubicza Pál programmja. Trencsán sz. kir. város és vidék válasz­tóihoz. Azon viszony alapja, melyben hazánk királyá­hoz és általa az ő uralkodása alatt álló örö­kös tartományokhoz áll: a pragmatica s­a­n­c­t­i­o. Szerinte ezen tartományok és hazánk elvá­laszthatatlan, de egymástól mégis független, ennélfogva egyenjogú két államtestet képeznek. E téren mozgott az 1847—8-iki pozsonyi or­szággyűlés, — melynek mint a Trencsén megyei karok és rendek követe, én is igénytelen tagja valék, — nem hogy az ország jogait terjessze, de hogy azokat az 1790-ik X-ik törvény­­czikkre támaszkodva, a nemzet számára újból biztosítsa. Én a pragmatica sanctio világos értelméből csak annyit bírok tisztán következtetni, Hogy Szt.­István koronájának országai - törvényhozásuk és kormányzatuk önállása mel­lett — minden külmegtámadás ellen kötelesek a felséges uralkodó házat örökös tartományai birtokában védeni, és viszont ők, a magyar ko­rona tartományainak megtartásában. Ha tehát a sanctio pragmatica értelmében Szt.­István koronájának épsége helyreállittatik ha alkotmányunk jogfolytonossága, törvényho­zásunk és kormányzati rendszerünk független­sége az 1790-ki X-ik és XII-ik törvényczikkely és az 1848 ki törvények szerint elismertetik, nem támaszthat senki nehézséget arra nézve, hogy mint független nemzet, a kölcsönös véde­lem és ebből folyó hatalmi állás iránt, az állam­test másik független felével ne értekezzünk. Sőt mivel egy fejedelem uralma alatti száza­dos életünkből fejlődtek és fejlődhetnek más közös ügyek is, melyeknek létezését már 1848-ban elismertük, azoknak a birodalom örö­kös tartományai megbízottjaival az 1861-iki felirat módozatai szerinti tárgyalását óhajtom. Az örökös tartományok és a magyar korona országai között létező ezen kapocsnál fogva, saját szabadságaink érdekében szükségesnek hiszem azok alkotmányos kormányzatát, — de szabadságaik mértékének meghatározásába avatkozni, — jogsértésnek tartanám. Ők egyenjogú alattvalói velünk, egy fejede­lemnek, — érintkezésünk tehát e tartományok­kal — mint szabad népekkel — a miként már 1848-ki követjelentésemben említettem, óhajtá­saink első soriba tartozik, de az alkotmányos jogok kölcsönös tiszteletén épülhet csak együ­vé tartozásunk kívánatosságának általános el­ismerése. Keserves hányattatásaink másik okát, nem­zetiségi viszályainkban keresem. Az 1848-ik évi törvényhozás e részbeni mu­lasztását, mely az adott szabadságot illusoriussá tette, helyre nem hozhatta, mert ideiglenes tör­vényeink módosítását a zavart állapotok nem engedték. Mint oly vidéknek fia, mely csaknem kizáró­lag az ősrégi tótnemzetiség által lakatik, és melynek népe a magyarral egyenlőn áztatta vé­rével s védelmezte karjával e haza szentföldjét, elodázhatlan kötelességemnek tartom arra töre­kedni teljes erőmmel, hogy a hon nem Magyar ajkú nemzetiségeinek igazságos, korszerű és méltányos igényei tökéletesen kielégíttessenek, egész azon határig, a­melynek átlépése magyar­­ország politikai nemzetiségének egységét, az országnak egységes kormányzatát lehetetlenné tenné. Törvényhatóságaink összeforrottak szivünk vérével; azok emlőin egész politikai nemzedé­kek táplálkoztak,— ha tehát a kormányzat rend­szerét össze is akarom kötni annak felelőssé­gével, nem tehetem ezt máskép, mint azt a ha­tósági élettel egyeztetve, — meg lévén győződ­ve, hogy hazánkban a municipális jog nem kel­lék, hanem alap — az alkotmányos szabadság­hoz, minthogy rajta nyugszik ezer éves institu­­tióink épülete.Csak azt említem még meg, hogy hazánkban mint tisztán földmiveléssel foglalkozó országban a közelgő törvényhozásnak, közjogi viszályaink elintézése után, egyik kötelessége az ipar és ke­reskedelem szabadságának rendezése; a föld­­mivelésnek — a rajta fekvő nyomasztó terhek könnyítése utján — bilincseitől felszabadítása; a törvénykezés czélszerű átalakítása, valamint a közlekedési eszközök tökélyesitése és szapo­rítása által az egész nemzet anyagi értékének öregbítésére hatni. A magyar szent korona épsége és törvényes függetlensége a pragmatica sanctio, az 1790: 10. t. ez. s az 1848-ki törvények értelmében. Független felelős kormány, ennek összhangzás­ba hozatala nemzeti történetünkkel összefort autonóm helyhatóságokkal. Egyenjogúság, val­lás és nemzetiségre nézve. Oktatási- ipar- és sajtószabadság, rendezett törvénykezéssel. A birodalom hatalmi állása közös érdekünk lévén komoly megfontolás tárgya minden ma­gyar előtt. Közös ügyek elfogadása; a legfelsőbb háztartást, világkereskedelmet, hadviselést, ál­lamadósságot, s a külső diplomátiai összkötte­­téseket illetőleg — a szükségesség elutasíthat­­lan követelménye, oly módon azonban, mely ál­tal alkotmányos szabadságunk gyakorlata kor­­látoztatást nem szenved. Kivihetlen államelméletek s politikai térfo­­gások évek óta nemzeti öntudatunkat keserítet­ték, a közbirodalmat megingatták, a jólétet alá­ásták s a kereskedelmet és közhitelt nagy rész­ben tönkre tették. E bajok orvoslása egy részről a leendő or­szággyűlés feladata. Hónai István programmja a hodsághi kerület választóihoz ! Az opportunitás fogalomzavarából csak egy vezethet, s ez a jogfolytonosság. Magyarország szentesített törvényessége azon ilárd alap, melyre a kiegyenlítés nagy művét n­emi egyedül lehetséges. Ez okból is a ki­­vezés feltételei csak következők lehetnek: Kuprics Imre a veszprémi kerület vá­lasztóihoz intézett programmjában min­­denekfelett azokhoz szól: „Kik a hon és minden egyes polgár érde­kében eddig követett ama politikai magatartást, mel­lyel a haza függetlenségét egyedül csak megvédeni, de nem veszélyeztetni lehetett, — tulajdon elveikkel megegyezőnek ismerik ; azok­hoz, kik a democratiai elveknek, mint az állada­­lomban a jogegyenlőség alapján legnagyobb üdvhozónak nem színből, hanem lélekből kö­vetkezetes barátai és hódolói; s kik az érdemet nem mindig a tekintélyesebbnek — mint a ten­ger , de a szegényebbnek is — mint a szűk me­derbe szorított kis patak — adják. „Azokhoz, — kik a reményben nagy jövőjű és nagy fontosságú országgyűlésen : — a fejedelem és nemzet közt fenforgó közjogi viszályt a sanctio pragmatica, az 1790., 1848. törvények ér­telme szerint, csak a jogfolytonosság teljes elis­merése, s a magyar korona birtokai területi ép­ségének visszaállítása után hiszik és kívánják elintézhetőnek. „Azokhoz, — kik Magyarországot, mely sem­mi más országnak vagy népnek lekötve nincs, önálló és saját alkotmánynyal biró szabad or­szágnak és kormányzatának egész törvényes alakzatára nézve függetlennek, s a szentesített törvényeket — melyek a koronás király és nem­zet közmegegyezésével hozattak, s az országgyű­lésen el nem töröltettek — kötelező erejüeknek, s ezeknek, a mennyiben a haza függetlensége nem veszélyeztetik, a birodalom érdekébeni tör­vényes megváltoztatása szükségességét beisme­rik, s a közös ügyet a birodalom nagyhatalmi állására nézve, kölcsönös egyetértés alapján el­­intézendőnek vallják és szorgálják. „Azokhoz, kik az örökös tartományok külön alkotmányos létének tiszteletben tartása, és a ko­ronaországbeli nem magyar ajkú lakosoknak mint honpolgároknak nemzetiségi érdekei törvényes biztosítása mellett­ koronázott királyt, s ez által a népképviselet alapján alkotott törvényeket, felelős minisztériumot, esküvel és hitlevél kiadá­sával biztosíttatni, s kik a viszonyok mérlegelése által a nagyérdekü kiegyenlítés templomához, mint a jobblét kutforrásához meghozni akarják az eszélyesség és lelkiismeret adóját, melylyel a törvény korlátai közt hazájuknak, családjuknak, nemzetiségüknek a jövőért tartoznak! ! S kik e szerint alkotmányos szabad Magyarország mel­lett alkotmányos szabad Ausztriát óhajtanak, s a testvéresülést megosztják !!! stb.“ Feet Imrének a göllnitzi választóke­rület választóihoz kibocsátott programm­­jából átves­szük a következő részt: „1. Alkotmányos hazánkban a honpolgárok jogai és kötelességei csak törvényen alapul­hatnak. „2. Mindenik törvény addig érvényes, mig újabb törvény által nem módosittatik, vagy meg nem szüntettetik. „3. Fennálló törvényeinkben biztosítva van a magyar nemzetnek a) A magyar korona alatti országösszeg integritása és országgyüléseni kép­viselete. b) Annak törvényhozási és kormányzati önállósága és függetlensége, c) Felelős és füg­getlen magyar kormány, d) A honpolgárok egyenjogúsága és közös teherviselése, polgári állás, vallás és nemzetiség tekintetbe vétele nél­kül. e) A sajtó szabadsága. „4. E törvényes alapjogokhoz rendületlenül kell ragaszkodnunk. „5. A magyar korona alatti országok ös­­­szege, az osztrák birodalom elválaszthatlan része. „6. Az összekötő alapeszme: szövetség, nem egybeolvadás. „7. E szövetség csak úgy lehet biztos és ben­ső, ha a Lajthántuli országokban oly mérvű al­kotmányos szabadság uralkodik, a minő hazán­kat törvényesen illeti. Mert „8. Egyenlő szabadság a birodalom valódi egysége. „9. Alkotmányos hazánk és az alkotmányos Lajthán túli országok közt léteznek közös érde­kek, czélok és ügyek, mert közös uralkodó alatt állunk, és a külföld irányában egy birodal­mat képezünk. „10. E közös ügyek czélszerű és alkotmányos ellátására oly érintkezési utat és formát kívánok megállapíttatni, mely a birodalom hatalmi állá­sát biztosítsa, a­nélkül, hogy a magyar törvény­hozásnak e közös ügyekre való törvényes befo­lyását, vagy hazánk kormányzati önállóságát veszélyeztesse.“

Next