A Hon, 1866. május (4. évfolyam, 99-123. szám)

1866-05-23 / 116. szám

1164k sr. Szerda, május 23. Előfizetési díj: Peetán küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra . . . . . 1 írt 76 kr. 8 hónapra............................. 5 írt 25 kr. 6 hónapra............................. le írt 50 kr. Az előfizetés a s­é év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik iSjia mindenkor a hó első napjától fog azámu­tatni Sünden pénzjárulók bérmentesítve kéretik beküldeni!. Szerkesitési iroda : S’ersjissiek ! e 7-ik szám 1-18 emukit Saerkenatö lakása : Kiadóhivatal : Pest, Ferenciek terén, 7. sz. földszint t*18Bág­iat 18-ik szám 2-dik emelet. orr POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam­ 1866. Heigtatási díj :­­ habábo* ilyféle petit sora ... 7 kr. Btílyegdíj minden beiktatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Hyilt-eórt 5 hasábos petit-sorért . . 25 kr. WSST Az előilletési díj a lap kiadó hivata­lához küldendő. (S'erencaiek tere 7. na föld.i.iíít.} E lap fsselleiti részét illető minden köné­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el PKHT, MÁJUS Politikai Szemle. (I). Még ma is a congressus-ü­gy a nap főkérdése. Francziaország — mint már tudva le­vő dolog — egy programmot állított föl a congressusra nézve, s az a következő lé­nyeges pontokat foglalta magába: 1) Schleswig-Holsteint illetőleg a kérdés megoldásának átengedése a nép részére, megállapítandó bizonyos föltételek alatt; 2) a német­ szövetségi reform valósítása, a­mennyiben az az európai sülegyent ér­dekli ; 3) Velencze átengedése Olaszor­szág részére, Ausztriának fölajánlandó kárpótlás s azon föltétel alatt, hogy Olasz­ország elismeri és biztosítja a pápa világi hatalmát, a jelenlegi határok között. Ezen programm­tervet elfogadták mind Angol- (?) mind Oroszország s Drouyn de Lhuyst bízták meg, hogy a berlini, florenczi és bécsi udvarokhoz intézendő közös sürgönyt fogalmazza. Francziaország ezen programmal for­­mulázván, s azt Angol- és Oroszország elfogadván, remélhette, hogy a bécsi ka­binet legalább elfogadja a két első pon­tot, mi­által a lefegyverkezés kérdését megkönnyíti Németországban, s komoly ellenvetései nem lesznek, csak Velenczére nézve. Francziaország azonban csalódott föltevésében, mint az „Ind. beige“ londo­ni tudósítások után közli. A congressus programm bizalmasan közöltetvén Ausz­triával, ez azt felelte, hogy Schleswig Holsteint illetőleg nem akarja az átalános szavazást, hanem csak a rendek megkér­dezését ; a német szövetségi reformot ille­tőleg kívánja a porosz alapot (átalános szavazás alapján választott parlament) ; a­mi pedig végre Velenczét illeti, előre tud­ni akarja azon kárpótlást, melyet neki ajánlhatnak. Porosz­ és Olaszország elvileg elfo­gadták a Francziaország által javaslott programmot. A „Patrie“ jelentése szerint Drouyn de Lhuys 18-án küldte Londonba és Sz. Pé­­­tervárra azon sürgöny tervét, melyet a semleges hatalmak a felfegyverkezett ha­talmak el­be terjesztenek a congressus t­árgy­ában ; más tudósítások szerint már a megállapított program hivatalosan is kö­­zöltetett a bécsi, berlini és florenczi ud­varokkal. De vannak későbbi keletű táv­irati jelentések, melyekből az tűnik ki, miként még maguk a semleges hatal­mak sem állapodtak meg az előterjesz­tendő congressus-javaslat iránt, s an­nál kevésbbé eszközöltetett annak elfoga­dása a fegyverben álló hatalmak által. Így az „Ind. beige“ azt jelenti 20-ká­­ról, hogy Ausztria félhivatalosan is visz­­szautasítja az ismeretes congressus-pro­­grammot, aminek következtében a con­­gressusterv teljes meghiúsulása annál­­inkább várható , miután Angolország sem akarja elfogadni a programmnak Ve­lencze átengedésére vonatkozó pontját. Mindezek daczára a „Dresdn. Journ.“ tegnapi külön lapja azon hírrel lep meg, hogy a párisi congressus már minden oldalon­­elfogadtatott, az pénteken összeül. Mire azonban még a távirati jelentést közlő „Corresp. Bureau“ is kétségét fejezi ki, miután ily tudósítások nem érkeztek Bécsbe. Vannak párisi tudósítások is, melyek azt jelentik 21-kéről, hogy a congressus megszületett,­­ de programm nél­kül, míg más jelentések szerint még csak most megy Cowley lord Bécsbe, a con­gressus érdekében lépéseket teendő. Bizonyosat e szerint még ez óráig sem mondhatunk. Mindenesetre jó lesz bevárni a hivatalos „Moniteur“ jelentését, mely annak idejében tudatni fogja, hogy a párisi congressus mikor fog összeülni. Egyébiránt megjegyezhetjük azt is, mi­ként átalános a meggyőződés, hogy még azon esetben is, ha a congressus csak­ugyan létre­jő, az nem fog eredményre vezetni. A congressus-híreknél nagyobb fon­tosságú dolog a hohenzollerni herczeg ögtöni megjelenése a dunafejede­lemségek­erületén. A herczeg már 20-án Turnu­­everinben volt, s ma tartandotta ünne­pélyes bevonulását Bukarestbe. Azt állít­ják, hogy a herczeg levelet intézett a szultánhoz, s abban biztosítja azon jogok tszteletben tartása iránt, melyek a dunai fejedelemségeket Törökországhoz csa­lják. A „Morgen Post“ párisi távirata sze­rint pedig a Porta szerződést kötött Oroszországgal a nem sokára közö­sen végrehajtandó megszállás iránt. Az egyezmény, a conferenţia ha­tározat­ának alapján eszközölve, a confe­renţia elé terjesztetett. Csak Poroszország tett ellene kifogást. A nyugtalanság nagy Párisban a du­nai fejedelemségek miatt. A hohenzollerni herczeg megjelenése Bécsben is csak nyugtalanítólag hathatott.­ ­ Mit hozhat egy háború előtti congressus. Ha egy európai congressus csakugyan létrejöhetne, olyan programmal, melyben Velencze és Holstein átengedése is ki lenne tűzve, az osztrák diplomatiára néz­ve ez az alternatíva maradna fenn válo­gatásul : „Vagy átengedni, vagy nem enged­ni át.“ Vagy átengedni Schleswig-Holsteint a porosznak, s vele együtt örökre lemon­dani a németországi befolyásról, Velen­czét pedig az olasz királyságnak egy kardcsapás nélkül, és azon terv megkí­­sértése nélkül, hogy egy teljesen szabad­elvű alkotmány által Velencze nem volna­­e megnyugt­atható ? Azon esetben, ha az átengedésekre ké­szülne az osztrák diplomácia, nagy hiba lenne tőle ezt congressus útján erősza­­koltatni magára, miután ez kéz alatt is elintézhető, s magán negociatio mellett a kielégített alkutársak még frigyestársakul is megnyerhetők lennének. Teljesen szük­ségtelen lett volna pedig ily kimenetel választásának békés szándéka mellett elő­­legesen a hadsereg hadilábra állításával nagy költségbe keveredni s az európai pénzpiaczokon oly általános devout-t idéz­ni elő. Ha pedig a másik lehetőségre gondol az osztrák diplomatia, hogy t. i. Gorcsa­­koff herczeg mondását frissitendi fel az európai nagybeszédű tanácskozmány em­lékében: „nem hagyjuk magunkat az európai concert által helyünkből kimu­­zsikáltatni,“ akkor kezd még csak nem érthető lenni, hogy mire való legyen rá nézve az európai congressus? Hogy fi­­nancziális bajai annál jobban beszürem­­kedjenek élelműszereibe, egy roppant csa­­takész hadseregnek folytonos „ qui vive“a tartása által ? Minő reményeket köthetnek a béke fanaticusai egy ilyen congressus kimenete­léhez ? Mit ígérhetnének Ausztriának pél­dául Velencze alku szerinti átengedé­séért ? Pénzt? Mennyit? Mondjuk, hogy 500 millió francot. Ezt, természetesen, (miután az ezüst pénz az olasz kormánynak otthon is szük­séges) módjában lenne az osztrák kor­mánynak akár újdonat új olasz állam­bankjegyekben, akár a londoni bankok kölcsönadandó checkseiben felvenni, nem törődve az utóbbi piac­on kiütött epidé­miával, mely eddigelé 1200 millió forintig menő bukásokat registrált, leszédült ban­kok gyászjelentései folytán. Tehát legelső kérdés, hogy honnan fizethetne valaki Ausztriának a mostani európai pénznyomorúságban ilyen rop­pant sok pénzt ? Második kérdés pedig az, hogy hát aztán Ausztria mit csinálna ilyen roppant kevés pénzzel? Hisz ezzel államadósságainak csak egy tizenötöd részét törleszthetné, de­­azt sem törleszthetné, mert a congressus ideje alatt ütközetkészen tartott hadseregére igen takarosan elkölthetné ezt az egész operatívumot , ha még rá nem fizetne. Azonfelül pedig évi budgetéből ki kelle­ne törülnie a Velencze által eddig a közös államháztartásra fizetett contingenst. Magasabb politikai indokokról nem is szólunk , miután azokon túlteheti magát a diplomacia, túl is tette akár­hányszor. Csak a materiális képtelenségeket mutat­juk be. Vagy pedig nem pénzt ajánlanának, hanem területi kárpótlást? Hol? és mit? Porosz Siléziát? Jó, ez Holsteinért lenne. Ha t. i. a porosz ide adni, s az osztrák elfogadni hajlandó a congressus barátságáért. De hát Velen­­czéért ? Természetesen az Aldunai fejede­lemségeket. Romania most res nullius, el­kergette a fejedelmét, különben is meg­sértette a párisi szerződmény pontjait, könnyű lenne belekötni, s mint elcsípett szökevény rabszolgát az európai „fugitiv slaw law“ §§-ai nyomán a kalapács alatt egy uj gazda részére elütni. Akkor aztán kapna az osztrák diploma­tia még egy darab uj földet a minek vég­vonalait őriztethetné a másutt disponibi­­lissé vált hadtestével , a hova uj várnégy­szögeket építhetne, a melynek idegen in­­stitutióit a magáéhoz adoptálhatná,a mely­nek Landtagjait a central parlamentbe meghívhatná, nem menetel esetére czifra provisoriummal makacs ellenállását meg­­porhany­iz­hatná; ennek eszközlésére rend­őri és financz organismusával nagy költ­ségesen átszőhetné, még egy román hiva­­talos alapot, sőt néhány német félhivatalo­sat is subveniálhatna, s a közben majd itt majd amott takargatná le a tenyeré­vel a kikirobbanó minákat , miket a keleti kérdésnek útjába eső új tarto­mánya alatt Nagy Péter czár óta aláak­náztak, vagy még ezután aknázni fog­nak, s miket az önállóságát nem felejt­hető román nemzet kellő gyuanyaggal ellátni nem volna késedelmes ; míg né­hány év múlva ismét az lenne az európai jajkiáltás, hogy Románia feszült viszonya miatt Ausztriához Európa nyugalma ve­szélyeztetve van, a keleti kérdés kitörés­sel fenyeget ; s akkor egy új európai con­­gressus ismét előállna egy új kibékítési programmal, mely szerint Ausztria, ha nem akarja a nyugtalankodó Romániát ennyi vagy annyi száz millió papiros ru­belért Oroszországnak, vagy még egy­­szer annyi milliárd papiros kármestert a magas portának eladni, hát engedje ma­gát kárpótoltatni territorialiter valamivel , kétségtelenül Montenegróval. De még azt is nehéz elképzelni, hogy mi módon lehetne majd ily tárgy fölött csak meg is kezdeni a tanácskozmányt. Ugyanazon orosz diplomacia, mely a len­gyel kérdésben oly brusque utasította vissza az európai jegyzékbeavatkozást, minő motívumokat találna most a Hol­stein és Velencze ügyeibe való beavatko­zásra, a nélkül, hogy ugyanazokat rögtön ne applicálnák az ő lengyelországi viszo­nyaira? ugyanazon angol diplomatia, mely Dániát cserben hagyta, mert nem pártol­hatta a királyné nászurát a királyné veje ellenében, hogy biztosítaná ugyanazon királyi vő ellenében fegyveres pártolásá­ról Ausztriát, a melylyel semmi atyafi­­sága, ugyanazért a Holsteinért, melyet a dán királytól el hagyott venni ? Ennek a congressusnak, előre látható, hogy megint csak verekedés lenne a vége. Az európai diplomácia maga vetette el ez örökös verekedés sárkány­fogait, még e század második évtizedében, a midőn épen az örök béke olajerdejét hitte ki­plántálni. Mert a nagy berendezés idején csak a dynastiák érdekeit tartá kielégi­­tendőknek s a népek érdekeivel semmit sem gondolt. A kielégítetlen népérdekek azonban mindig gyöngeségeik maradnak az államoknak, s rivális birodalmak e gyöngeségeiket versenytársaiknak mindig ki fogják zsákmányolni. Azért majd itt majd amott untalan újra kezdődik a harcz, megbomlik az európai béke. Majd az orosz diplomatia kel föl, hogy a török alattva­lók bajait orvosolja, majd az angol és franczia, hogy a lengyeleket feltámaszsza az orosz nyomás alól, majd ismét, hogy Au­stria alól szabadítsa az olaszokat, majd megint Ausztria és Poroszország, hogy a németek elnyomását gátolja Dánia kormá­nya alatt. Három millió katonának kell talpon állni Európában, hogy e systéma tartható legyen, s e három millió harc­osnak előbb utóbb munka kell, akárhová üljön is le a congressus. Hanem megoldhatnák e keserű kérdést maguk az illető kormányok, ha egy szép napon mindannyian helyethoznák azt, a­mit elődeik ezelőtt 51 évvel tenni elmu­lasztottak ; adnák meg a népeknek azon szabadelvű intézményeken nyugvó alkot­mányokat, a­miket azok óhajtanak, akkor mindegyik azt mondhatná, Otthon a saját székvárosában ülve, „a mi határaainkon belül nincsen európai kérdés!“ S nem kellene mennie Párisba congressusra. Nem csak azt hiszem, hogy ha az eu­­pai hatalmak együtt mind szabadelvű al­kotmányokkal nyugtatnák meg népeiket, közöttük egynek lehetetlen volna külön a régi absolut rendszernél megmaradni, s­­ fegyveres absolutismussal szomszédait fe­­­­nyegetni; sőt azt is merem hinni, hogy ha csak egyike a continentális nagy­ha­talmaknak tenné ezt, a többi kénytelen volna államelveit elfogadni ; mert az idő nem 1791, a népek szabadságvágya oko­sabb és practicusabb mint akkor volt, és általánosan elterjedett mint akkor, nem volt. Akkor aztán építhetne Europa a világ­­béke alapjára. A­míg arra rá nem tér, addig bizony verekednie kell, akár hány béke protocol­­lumot contrasignáljanak is Europa bölcs diplomatái. Jókai Mór: (1) Az Auersperg CarloBiele combinatio alapját az elismert félhivatalos közlönyök végkép nevetségessé teszik. Mint tudva van, az egész onnan származott, hogy a herczeg falusi magányáról Bécsbe érke­zett, audientiát nyert volna Ő Felségétől s meghivatott az udvari ebédre. Azonban a „Gen. Corresp.“ kijelenti, hogy Auersperg herczeg nem kért és nem is kapott audientiát Ő Felségétől, s ezen napokban nem is volt meghiva udvari ebédre, s hogy maga ő Felsége csak­ a bé­csi lapokból értesült, hogy Auersperg her­czeg Bécsben időzött. Továbbá megjegyzi a félhivatalos lap : „Ily körülmények kö­zött a közönség ítéletére bocsátjuk, jelle­mezni a lapok azon eljárási modorát hogy először hamisan tényeket állít fel, s aztán azokból a legnagyobb horderővel biró következtetéseket von ki, s igy az olvasó közönség azon igényét, hogy a la­pokból igaz dolgokat hallhasson, szem elől eltéveszti.“ — A régi „Presse“ hosszadalmas doc­­írinair czikket hoz annak bebizonyítására, hogy a febr. 26-diki Reichsverfassung, a siszk­ozás daczára, még folyvást jogerő­vel bir, miután azon okmányban be van írva, hogy az alkotmány bármely módo­sítása csak az ott kijelölt utón módon, a szavazatok két­harmadának többségével eszközölhető. A czikk, polémia az „Oester. Ztg“ ellen. Végsorai így hangzanak: „A legutóbbi tapasztalatok újra bebi­­zonyiták, mit képes kivinni a bátorság és erély, ha az egy igazságos ügy védelmé­re czéloztatik. Mert nem tekintve az al­kotmánykérdés mostani zilált állapotát, s hogy e miatt a caeteris paribus az erők elgyengülésének is be kellett következ­ni, a katonai erők kiállításának fényes sikere sok külföldi hatalmat más véle­ményre vezetett Ausztria felől. Olaszor­szág és Poroszország késnek minket megtámadni , s most már nem be­szélnek Európában többet arról, hogy egy congressus határozata alapján Ausz­triától valami területet elszakítsanak, s látják, hogy Ausztria szövetséges nélkül is elég erővel bír két hatalmas ellenség­gel harcrot állani. De mennyire megnö­vekednék Ausztria ereje, ha a belügyi kér­dések tekintetében is ugyanezen magas szín­vonalon állhatna. Szóval : a febr. 26-diki patens az egységes császári biroda­lom jogalapja : azért ne féljenek magukat ahhoz tartani. A bátraké a nagy világ. (Mint látja az olvasó, a „Presse“ töké­letesen meg van elégedve az állapotok­kal , hanem a­mi úgy is jól van, szeret­né még jobbá tenni. Ezt pedig szerinte úgy lehetne elérni, ha rögtön összehív­nák a Reichsrathot , az erdélyieket, kik a pesti országgyűlésen jelen vannak, külde­­nék haza, s kimondanák, hogy most már „zur Abwechslung“ megint a szebeni gyű­lés tartatik törvényesnek, a kolozsvári gyűlés pedig csak oo­rogálva volt. Ek­kor aztán a magyar országgyűlés tapasz­talván, hogy azon kormánynyal, mely a legfontosabb elvi kérdésekben annyiszor változik, mint a hold phasisai, egyátalá­­ban leh­etlen alkudozni, bizonyosan ön­magától fel fog oszlani. A többi önként következik. Tán még Brinz professor is, a­ki jobb fizetésért külföldi cathedrára ment ki, visszasietne a tízforintos napi­díjra, s nagyokat beszélne Ausztria meg­mentésére. És ha a cseh és lengyel reichs­­rath urak el is maradnának, ott volna helyükben kárpótlásul a ruthen idióták és az erdélyi román beamterek díszes so­rozata. Szóval, a tuliánt és a burkust sem­mi nem ijesztené jobban vissza, mintha látná, hogy a szuronysorok háta mögött a Schmerlingféle had újra szervezkedik, s lett .Kenas a belügyi kérdésekben a hét millió német készülnek, contumaciálni szándékozik a 27 millió­ból álló többséget. Probatum est.) A congressus kérdése. A congressus feletti alkudozásokról előttünk fekvő tudósításokból az tűnik ki, hogy ez a do­log még sehogy se forrta ki magát, s hogy ered­ményre nagyon kevés kilátás van. A félhír a „Corr. Havas“ e tárgyra vonatkozólag így ír : „Néhány nap óta congressusról beszélnek az emberek. Azt tartjuk jól vagyunk értesülve, részben, hogy Angol-, Orosz- és Francziaország, semleges hatalmi helyzetüket használták s igye­keztek egymás között megállapodásra jutni oly alapok iránt, melyeket alkudozások kiindulási pontjául lehetne használni. Eddigelé — úgy hisszük — a három hatalom még nem tudott egyetértésre jutni. Egyébiránt csak Olaszország, Ausztria és Poroszország egyetértése után le­hetne a három kabinet javaslatait előterjeszteni.“ — Ugyan a „Corr. Havas“ egy másik jegyzeté­­ben ezt mondja : „úgy halljuk, hogy a párisi, londoni és sz.­pétervári kabinetek még egyre a conferencia talapjainak kutatásával foglal­koznak. Angol- és Oroszország azzal a kér­déssel fordultak Francziaországhoz, hogy akar­­ná-e formulázni azon pontokat, melyeket a há­rom hatalom közösen javaslatba fogna hozni? Most várják Párisba az angol- és orosz kor­mányok válaszát Francziaország előterjesztvé­­nyeire. A tanácskozás alá vett három pont Ve­lenczére, az Elbe herczegségekre, és a német parlamentre vonatkozik.“ Azon nyilatkozatok szerint, melyeket Clarendon 1. az angol felsőház­ban tett, a Francziaország részéről javaslott ezen alapra nézve nem eszközöltetett egyetértés és constatálni való tény, hogy a „France“ és a „Constitut.“ kétségbeesnek a felett, hogy egy­részt Franczia-, másrészt Orosz- és Angolország között egyetértést lehetne eszközölni a congres­sus alapja iránt. Az „Ind. beige“ már azt is tudni akarja, hogy Ausztria a javaslott congres­sus alap iránt bizalmasan megképeztetvén, mi­csoda feleletet adott. Ezen lap szerint Ausztria a beőségeset illetőleg nem akar átalános szava­zási jogot, hanem a rendek gyűlésének szavaza­tát kívánja; a szövetség reform ügyében azt kí­vánja, hogy a Poroszország által indítványozott parlament és átalános szavazási jog hagyassák ki; Velenczére vonatkozólag pedig oda nyilat­kozott volna, miszerint ismernie kell előbb a területbeli kárpótlásokat, a­melyeket ajánlani szándékoznak neki. — Meglehet, hogy ilyesmi bizalmasan mondatott , de mi— a „Corr. Ham­vas“ — nem hisszük. — A „Journ. des De­­bats“-nak egy florenczi levelezője f. hó 15-ről ezt írja: „A congressus-ajánlás tulajdonképen Ausztriának szóló ultimatum. Fran­czia­ és Oroszország ez esetben a közbenjárók s azt a szerepet viszik, a mi a párbajnál a bajvivó se­gédeké.“ A háború előkészületei. Benedek táborszernagy f. hó 18-án magához hivatá az „élelmezési ellenőrhatóság“-al kineve­zett öt hivatalnokot, barátságosan beszélt velők s végül ezt mondá nekik : „Elvárom önöktől uraim, miszerint nagy feladatukat felséges ural­kodónk és legfőbb hadurunk, a derék hadsereg és a birodalom lakosainak megelégedésére — kiknek szeme és szive kiséri önöket, — fogják teljesíteni, hogy vitéz, derék hadseregünk sem­miben se szenvedjen Szükséget !“ A „Bohemia“ Prágából f. hó 19-ről jelenti, hogy az északi hadsereg törzskarához tartozó tizenöt tiszt szá­mára rendeltettek meg lakások a „Kék csillag“ szállodában. Ugyanő lapnak írják Velenczéből, f. hó 15-ről: „Polából ide érkezett tudósítások szerint néhány kereskedelmi hajó a dalmatiai partok közelében nem messze Lesinától négy olasz fregattot látót. Ha ez a hír való, akkor nagyon komoly is, mi­vel e szerint a piemonti hajóhad már czirkálá­­sokra adta volna magát.“ A bécsi lapok kiemelik,más lapok nyomán,hogy Németországban székiben hosszában mindenütt élénken folynak a készülődések. — A porosz hadcsapatok összpontosíttatása Felső Sziléziá­ban és Lausitzban kezdődött meg. A törzspa­rancsnokságok alakulásban vannak Úgy hallani, hogy nem Vilmos mecklenburgi hg, hanem a ko­rona hg. leend­ő testőrsereg parancsnoka Ágost würtenbergi k. hg. távozása után. Hallomás szerint csak a Sziléziában combinált két hadtest — az 5-ik és 6-ik — sz­ámára fognak parancsnokok kineveztetni. Voigth Rheetz altbk. nem táborkari főnökké fogna kineveztetni (Moltke helyébe), ha­nem jóformán táborkari helyettes főnök lesz, vagy a főhadi­szálláshoz leend beosztva, ahol előreláthatólag a király is jelen leend. De a fő­hadiszállás — hadászati tekinteteknél fogva — nem lesz semmi esetre Sorauban. Más berlini tudósítások szerint a sorezredek és a honvédség nagyobb része tökéletesen fel­szerelve fegyverben áll, s néhány nap leforgása alatt a honvédség második korosztálya is töké­­etesen egyenruházva leend, mely a várbeli szol­gálatot fogja ellátni. A 7. és 8. hadtest egyelőre mostani állásaikban maradnak, míg az 1. 5. és hadtestek Sziléziában, a 3. és 4. s a testőrhad­­sereg Sachsen tartományban fognak alkalmaz­tatni , mert hiszen Poroszország még folyvást pusztán védelmi intézkedésekre szorítkozik. Úgy hallani, hogy a testőrsereg egyelőre Berlinben fog összpontosíttatni, s a 2. hadtest is Berlinbe fog előbbre nyomulni. A Schleswigben fekvő porosz csapatok még egyre szaporíttatnak tartalék legénység által. K­ h. 14-én ismét 1200 emberrel kelt át egy külön vonat Rendsburg mellett észak felé. A napokban ismét várnak 3.000 embert, lovakat nagyobb számmal stb. Azt is beszélik, hogy Lohne mel­lett (Rendsburg és Schleswig között) tábort ütni

Next