A Hon, 1866. július (4. évfolyam, 149-175. szám)
1866-07-15 / 162. szám
1f12-ik sz. Vasárnap, Július 15. Előfizetési dij : pénstán 1, akire vagy Budapesten házhoz hordva hónapra ........................ 1 írt 75 kr. 1 hónapia............................. 5 frt 25 kr. 15 hónapig.............................10 frf 50 kr. előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhett , s ennek bármely napján történik ■a, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ik emelet. Szerkesztő lakása :Bmogut 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóiivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1866 Beigtatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora ... Tér Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 fő Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. •Nyilt téri 5 hasábos betű sorért . . 25 Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalához küldendő. (Terencztek tere 7. 97) földszint. E lap szellemi részét illető minden közremny a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás 1866-iki második félévi folyamára. Dlőilzetésil cflJL J : Julius—decemberi \ évre 10 ft 50 kr, julius—septemberi \ évre 5 ft 25 kr. A „HON“ szerk. és kiadó hivatala* PEST, JULIUS 14 Politikai Szemle. (y). Miután a porosz békeelőzményi föltételek mód fölött súlyosak, a fegyverszüneti föltételek pedig épen a képtelenségig túlcsigázva voltak: előre láthattuk, hogy a dolgok mai állásában, a villafrancai példát ismétlő békerögtönzés teljes lehetlenséggé vált. Maga a régi „Presse“, mely a félhivatalos lapokon kívül egyedül látszott a franczia mediatio és protectorats bum búgjában hinni, ma már elismerni kénytelen, hogy a franczia közvetítés, ezutta legalább, dugába dőlt. Most már Ausztria egészen saját erejére van utalva, s nem fog visszariadni a legtúlfeszítettebb erősödéstől sem, csak hogy nagyhatalmi állását Európában megtarthassa. Szóltunk tegnap a porosz békeföltételek azon sokfélekép magyarázható pontjáról, mely szerint Poroszország követelni fogna egy részt az általa elfoglalt területekből. Egy bécsi lap majdnem meglepetve ezen előtte egészen új gondolat által, így kiált fel : talán csak nem juthat eszébe a porosz királynak, egy darab földet még az osztrák területből is követelni? Mintha mondta volna: ott vannak szövetségeseink, kik több vagy kevesebb erélylyel hozzánk csatlakoztak, tessék ezek birtokából keresni kárpótlást! A kölni lap berlini miniszteriális levelezője azonban már megpendíti az eszmét, hogy Poroszország a hadesemények mostani állásában Csehországnak németektől lakott némely területét követelni fogja, s az Elbe képezendi ezután a határt a két német állam között. Oly elbizakodott hangon írta közleményét a berlini levelező, hogy szavaiból eléggé érteni lehet, miszerint egy második elhatározó porosz győzelemnek árát már egész Csehországnak és Siléziának elvesztése fogná képezni. Nem szólunk e tárgyról bővebben, miután a porosz terv úgyis csak egy második győzelem esetére van előkészítve, a csaták sorsa pedig Isten kezében van. A tudósítások a poroszok által megszállott vidékekről gyéren érkeznek, amellett hitelességük iránt sem nyújtanak biztosítékot. A „N. Fr. Presse“ szerint, egy bécsi bankár, aki 11-én hagyta el Prágát, azt mondja, hogy a porosz király oly proclamatiót bocsátott ki, aminőt hinni és föltenni sem lehetett volna róla. Tudnillik azt mondja a király, hogy azért is jött, hogy a nemzetiségi ügyet Csehországban és Morvában, úgymint épen Magyarországban is győzelemre segítse ! A jámbor „N. Fr. Presse“ hihetetlennek tartja, hogy egy oly elkeseredett és halálos ellenség, mint ma a porosz, Ausztriát azon oldalról is megbolygathassa, mely eddig is egyik leggyengébb oldala volt, s mely gyengesége ha nem létezik, talán mindaz, aminek ma tanúi vagyunk, meg sem történik. — A porosz hadcsapatok mozgalmáról a közönség a leggyarlóbban van értesítve. A hivatalos közlemények hiányában özöne tűnik fel a legkalandosabb hamis híreknek. A „Moniteur“ szerint legújabban a porosz hadak mind Brünn irányában nyomulnak előre. A „Kamerad“ szerint a poroszok már 12-én a déli órákban bevonultak volna Morvaország fővárosába. Az „Oesterr. Zrg“ ezen hír ellenében csak annyit tud felhozni, hogy competens helyeken ezen eseményről semmit sem tudnak, ami természetesen nem egyértelmű azzal, hogy a poroszok még nem szállták meg Brünnt. Messze semmi esetre sem lehetnek már a poroszok Brünntől, ha július 12-én Rositz mellett állottak másfél mérföldre Brünntől. Hogy itt egyszersmint lovassági csata is volt, s hogy Edelsheim lovas divisiója 400 porosz huszárt foglyul ejtett volna, már csak azért sem valószínű, mert a nevezett tábornok, ugyanazon napon Olmützben volt, Benedek táborszernagy táborában. Az „Ost. D. Post“ szerint júli 13-án nagy hadi tanács tartatott Bécsben, s a tanácskozások eredménye határozni fog a legközelebbi napok eseményei fölött. Mensdorff gróf jelentést tett az északi hadsereg valódi állapotáról s Albrecht fhg tábornagy szabatosan előterjeszté, a déli hadsereg létszámát, s megmondá, mennyi idő kell arra, hogy e csapatok Bécs vidékére érkezhessenek. Természetes, jegyzi meg a nevezett lap, hogy az előterjesztett adatok a legmélyebb titok tárgyát képezik. A tanácskozások még folyamatban vannak. Azonban e lap szerint e pillanatban csak három kérdés foroghat szóban : Még egy nagy ütközetet kísérlem meg , vagy csak a Duna vonal védelmére szorítkozni, vagy végre elfogadni a porosz békefeltételeket. Ezen utóbbi egyértelmű volna Ausztria végleges lemondásával. A háború folytatását a végleges eszközökkel azonban csak úgy tartja tanácsosnak az „Ost. D. Post“ ha kitűnik, hogy a rendelkezésre álló erők sikert ígérnek. — A „Debatte“ mely eddig Napóleon császár palástjába fogózkodva remélé a békét, ma már szintén teljesen kiábrándult. Vezérczikkében írja: „amint a dolgok ma állnak, nekünk ismét a harczmezőn kell a békét kiküzdenünk. Úgy látszik, még egyszer meg kell történni a véres összeütközésnek, s akkor a harcz eredménye fogja a mérleget a győző javára lenyomni.“ Hová juttatta az államot !az egységes német politika is. Ha már a kormány külpolitikája eltéveszti a czélt, legalább a fegyverei találták volna el. Most derül azonban ki, hogy az európai katonai államok egyik legnagyobbika mindenben, ami hadászat, mennyire hátramaradt a haladó kortól. Hisz a hadászat épen úgy szüntelen fejlődő tudomány, mint a gépészet, aki abból elmarad, a concurrensei által levezetik. Ki fogna mai nap Hannibal elefántjaival, Themistocles viperás korsóival hadba menni ? Egyik hadászati találmány paralysálja a másikat, a vasmonitorok lehetetlenné tették a fa hadihajókat, s a várvédelem végtelenül átalakult az amerikai hadjáratban tökéletesített óriási lövegek által. Tanulmányozzák-e a hadászatot Ausztriában ? a tizennyolc év óta egymásra következő hadügyminisztériumok hoztak be valamely újítást a hadsereg fegyverzetébe? néhány aprólékos egyenruházási formaságot kivéve? Jártak-e utána katonai expertusok a kormány megbízásából : mi előnyökkel bírnak a Minié puskák a francziáknál, a Lancaster ágyuk az angoloknál, a Colt-féle revolver-karabinek az amerikaiaknál ? mennyivel jobbak a cilynder alakú mint a sphaericus lövegek? mennyivel hatályosabb a pyroxyl, a fulmicotton a lőpornál ? (ez egyet rövid kisérletkép elővették egyszer) ügyeltek-e a szemük láttára működött porosz gyufűs puskák sikerére ? siettek-e a nem titkolt franczia vontcsövű ágyukat, a porosz önött aczél ágyukat, miket a csatában használás meg nem visel, minél gyorsabban utánozni, ha már e téren eredeti találmányokra nem buzdították is a hazai technikusokat? — Igenis Ausztriának mindezen találmányokat előbb ki kellett próbálni a saját testén, hogy ezélszerűségükről meggyőződjék. Kényelmes dolog az a nem felelős kormány, a hadügyminisztert soha sem ébresztheti nyughatatlan parlament, hogy mit tegyen az ország védelmére ; mehet minden a megszokott bureaucraticus kerékvágásban, s ha elvesz egy döntő ütközet, ha elvesz egy egész hadjárat, ha elvesz egy egész hadsereg, azért sem felelős a kormány, hanem csak a hadvezér, hogy mért nem volt Isten? mért nem tudott mennykövek ellen hadakozni. Mi nem szólunk ez vagy ama kormány ellen, mi csak a kormányi felelőtlenség ellen szólunk. Mi azt is elhiszszük, hogy mindazon kormányok, melyek az államra veszedelmet hoztak, tán áldást hoztak volna rá, ha parlamenti felelősség mellett kormányoztak volna, mert a parlament a kormányférfiak iskolái Most ime hadi törvényszék elé áltatnak a hadsereg legfelsőbb katonai irágy vezetői. Hanem a politikai kormányzat vezetői nem érzik magukat e felelősség körébe bevonatva. Pedig minden kiadott napi parancsa a hadvezérnek, minden tudósítása a csaták folyamáról ; a politikai kormányzathoz intézett egy-egy kérdés, mely feleletre vár. Mikor a hadvezér azt parancsolja katonáinak, hogy ne sokat lövöldözzenek, hanem rohanjanak az ellenségre, s üssék azt puskaagygyal, nem azt kérdezzük-e a politikai kormányzattól, hogy vájjon az osztrák hadseregnél a lőfegyver csak ütni jó-e, szemben olyan ellenséggel, melynek kezében oly halálos arató gép van ? És mikor a hadvezér azt a tudósítást adja, hogy mindenütt túlnyomó erővel támadtatott meg, ami tény is, nem azt kérdezzük-e a politikai kormányzattól, hogy miért nincs nálunk is oly rendszer, mely szükség esetén az állam minden megtámadott pontján elégséges haderőt képes felállítani? Ezen kérdéseket pedig nem a múltak fölötti házsártoskodás diktálja, hanem a jövő feletti aggodalom. A háborúnak még vége nincs ; talán nagyon is messze van. Folytatásához erő kellene, physicai és morális. Mégpedig egyszerre mind a kettő. Igen sokan a magyar nemzettől várják mindezt. Meg is van nála mindez. De legyen szabad kétségbevonnunk, hogy ezékavezető úton legyenek azok, kik akár önkénytes csapatokkal, akár fegyelmezetlen népfelkeléssel remélik a támadt hézagokat kipótolhatni. Hanem arra, hogy egy csataképes sereg Magyarország földéből kinőjjön ,egy nagy és átalakító elhatározás szükséges. J. M. ha egyelőre a miniszterek még hivatalban is maradnak, nem hitegethetik magukat azzal, hogy megtarthatják állásukat. „Következőleg a miniszteri változás, melyről néhány nap előtt annyi hír keringett, előttünk múlhatlanul bekövetkezőnek mutatkozik, ha nem is azonnal és közvetlenül. E pillanatban Ausztria fontosabb kérdésekkel foglalkozik , mint a miniszter-változás volna. Legyen béke, vagy háború, a legközelebbi időkben hősi erőfeszítésekre lesz szükség, s minden erőnket a háború czéljainak elérésére kell központosítani. Most nem azon vitatkozunk , melyik a legjobb kormányforma, hanem hogy a birodalom létezése megmentessék : nem arról beszélünk, meddig hivataloskodhatnak a régi és magukat túlélt miniszterek, hanem hogy a győzelmes ellenséget követeléseinek mérsékletére kényszeresük , vagy éreztessük vele fegyvereink romboló hatalmát, északon. Ezt nevezzük ma első és legégetőbb kérdésnek. „ Bármennyire igazolva van is a közvélemény azon kívánságában, hogy új minisztérium neveztessék ki , és újra rendszerváltozás történjék , azért mégsem szabad e kérdést a nap jelszavává tenni. Ne beszéljünk a ház bútorainak berendezéséről , amidőn ég a tető fölöttünk. „Az osztrák népek törvényes képviseletének hivatása lesz, szavazatával a mai rendszernek, vagy inkább rendszeretlenségnek véget vetni. A népképviseletek nélkül a legjobb tervek és rendszerek csak homokra emelt épületek, s a legnépszerűbb emberek oly gyorsan elhasználódnak, mint hivatalbeli elődeik. A mi ránk a mai szerencsétlenséget mérte, az az alkotmányos rendszer elhagyása , mert ha Ausztria parlamenttel bírt volna, és úgyis elveszti a csatát, a birodalom magas öntudatában megfelel hivatásának, míg most csak eszköz a minisztérium kezében. „Mi pedig — végzi a „Presse“— nem akarunk többé puszta eszközök maradni, hanem öntudatos végrehajtói a közreműködésünk mellett hozott határozatoknak. A miniszterek, akik egyik szörnyű hibából a másikba estek, s egyik csalódásból a másikra vezettek, míg végre a rémitő katastropháig jutottak, nem fognak minket eltartóztatni attól, hogy akaratunkat alkotmányos uton érvényre ne emeljük. Az oly sok megpróbáltatást szenvedett Ausztria új korszaknak néz elébe ; a régi mesterkélt fogások ma már nem használnak, s a régi miniszterek, a kik csak az effélékhez értenek, hosszú ideig már nem maradhatnak állásaikon. — A grätzi községtanács felirata. A grätzi községi képviselőtest Ő Felségéhez feliratot intézett, melyben a belügyre vonatkozó részek közül a következőket vesszük át. „Méltóztatnék Felséged a kormányra oly férfiakat hivni, a kik a káros előítéletektől mentve vannak, kik valóban szabadelvű eszméknek barátai, kik a haza veszedelmének nagyságát átlátva, a nép iránti bizalomban keresik az erőt, mely szükség arra, hogy a haza a mostani szorongatásból egy szebb jövő felé vezéreltessék. Oldja fel Felséged azon kötelékét, mely alkotmányos életünket lenyűgözi. Méltóztatnék Felségednek a magyar országgyűlést ismét tevékenységre felhívni, és nagylelkűen saját kezdeményezése folytán, méltányolva azon nemzetnek ünnepélyes felirataiban nyilvánított kivonatait , vessen véget ezen viszálynak, melyre az ellenség építi terveit, tudván, hogy ezen körülmény zsibbasztja el erőnket.“ a császári gyermekek követték. A császár, ki a gyermekeket fölsegítette, a császárnéval még egynéhány perczig beszélt és vigasztalta a koronaherczeget és herczegnőt, kik szintén hangosan sírtak. Miután a császár a gyermekeket és a császárnét többször megölelte és megcsókolta, elhagyta a vagyont , de a császárné — könyekkel szemében — az ablakhoz lépett. A császár még egyszer oda ment a császárnéhoz, ki megragadta férje kezét. A császár megnyugtatta a magas hölgyet, újólag megszorította kezét —és néhány másodpercz múlván megindult a vonat. Mélyen meghatottan nézett utána a kis kör, mely tanúja volt a megható búcsúnak. — A „Presse“ írja : A poroszok minden oldalról jelentett előnyomulása déli irányban a Duna felé aggodalmakat keltett a bécsi lakosság között, hogy a poroszok talán már néhány nap múlva fenyegethetik a székvárost. Szemügyre akarjuk venni Bécs invasiójának tehetségét, tisztán katonai szempontból. A poroszok, amennyire mozdulataikat ismerjük, négy fő hadoszlopban nyomulnak előre délkeleti irányban. És pedig 1 ör Prága-Budweisen át 58,000 emberrel, 2-er Iglauból Znaim felé, 3-or Brissauból Brlnn felé és végül 4 er Hohenstadton át Olmüitz felé ismeretlen erővel. E mozdulat czélja legközelebb homlokváltoztatás délkelet felé, és pedig nehogy védelmi vonalunk által (March- és Duna-vonal Olmütz-Bécs) előnyomulásukban oldalt támadtassanak meg. E hadoszlopok további feladata a gyors közlekedési eszközök (vasutak és távirdák) szétrombolása Olmütz és Bécs között. S hogy az olmützi vár összeköttetéseit Magyarország felé fenyegethessék, porosz csapatok indultak Teschenből Weiszkirchenen át, azonban ezek csak alárendelt csapatosztályok lehetnek, könnyen visszanyomhatók az Olmüitzből kirontó csapatok által. Az ellenség három működési czélra törekedhetik. Vagy főerejével nyomul Olmütz ellen, s éjszaki hadseregünk ellen még egyszer akar harczolni e vár falai alatt. Ez esetben a többi a Duna felé küldött hadoszlopok, csak figyelő csapatok, arra határozva, hogy az Olmütznél álló főhadsereget netaláni, az olmützi hadsereg javára Duna-hadseregünk által tett mozdulatokról ideje korán értesíthessék, s az utóbbinak mindaddig ellent álljanak, míg az Olmütznél álló koronáng a szükséges intézkedéseket megtette. A második eset, hogy a porosz főhadsereg a Dunához nyomul, s valamely ponton átkel, hogy Bécset elérje és megszállhassa. Ha ez lenne a poroszok szándéka, úgy tökéletesen meg kellene győződve lenniök az olmützi hadsereg veszélytelenségéről , mert ha csapataink Olmützben még csataképesek, úgy a Bécs felé nyomulás annál merészebb lenne, mint hogy a poroszok, kik a főhadsereget már különben is gyöngítették Prága, Theresienstadt, Josephstadt és Königgrätz felé küldött csapatosztályokkal, kénytelenek lennének azt még inkább gyöngíteni, Olmütz felé küldött erős csapatosztályokkal. Ha a poroszok Bécs felé nyomulnak, úgy átkelésre a leginkább éjszak felé rugó krems-korneuburgi Duna-részt fogják választhatni. A legvalószínűbb eset végül az, hogy a porosz főhaderő Znaim és Brünn környékén, talán a Schwarzowa és Thaya között, központi állást foglal, a figyelő körét egyrészről Olmütz felé, más részről Floridsdorf felé terjeszti ki, az összeköttetést a dunai és éjszaki hadsereg között fenyegeti, s itt mindaddig passiv marad, mig két hadseregünk egyike vagy másika az egyesülés czéljából Floridsdorf vagy Olmützből kiront. Ha a nevezett hadseregek egyike ezt megkísérli, úgy a porosz főhaderő ez ellen fordul, s igyekszik megverni, mielőtt a másik támogatására elősiethetne. Hogy a poroszok sem Olmütz, sem Floridsdorfot nem szándékoznak megtámadni, már abból is kitűnni látszik, hogy még eddig semmit sem hallani az ostromlövegek utánküldéséről. Egyedül tábori lövegekkel a két erősség egyikét sem támadhatják meg. A Prágában néhány nap előtt átvonulásra bejelentett 60,000 porosz a főhadsereg házának védelmére szolgálhat netáni mozdulatok ellen Bajorországból. Ha ezen kívül még más czélt, például működési tárgy elérését követik, úgy ez kevésbé lehet Lincz, mint Passau. Ez igen erős bajor vár, mely valószínüleg igen gyengén van megszállva és nincs felszerelve, könnyen elfoglalható lenne. Ha azonban a poroszok Passau birtokában vannak, úgy nem csak védelmezik főhadseregek házát, hanem megakadályozzák a bajor és osztrák haderőknek később netalán a Duna jobb partján szándékolt egyesülését is és kényszerítik Károly herczeget a Majna melletti állást feladni, s München védelmére dél felé sietni.“ — Kremsből jelentik a „Wanderer“-nek, hogy a távirda hivatalt onnét Mauterbe tették át, s hogy előkészületeket tesznek a Dunahid lerontására. Mint Mauternből távirják, tegnap a kremsi hid egy éve a légberöpítési előkészületek közben véletlenül légberöpült. Emberélet talán nem veszett el. Helyreállításán dolgoznak. — A „Wiener Zig“ az alsóausztriai helytartóság következő hirdetményét teszi közzé . Katonai tekintetek szükségessé teszik, hogy a táborvonalhoz vezető utakon a közlekedés megszoríttassék. E végből következők rendeltetnek el : 1. Mától jul. 13-ra esti 6 órától fogva a fogatok, bérkocsik, comfortablek, és társaskocsik közlekedése, melyek Bécs és Florisdorfközt közlekednek, teljesen megszüntettetik. $§$ ggjg 2. Hétfő, jul. 16-ától fogva ezen közlekedési megszüntetés az összes magányfogatokra, melyek Bécs és Florisdorf közt közlekednek, kiterjesztetik, s ezen naptól, a katonai fuvarokon kivül, csak azon fuvarkocsiknak szabad közlekedni, melyek a hídfő erődítéséhez anyagot szállítanak és melyek igazolásokul az épitési igazgató (f) A német-osztrák városok petitiója. A „Presse“ írja: „Néhány községi képviselőtest elhatározta, hogy tekintve a jelen politikai állapot tarthatatlanságát, leyális feliratban fejezi ki érzelmeit. A polgári és hadseregi szervezetnek e napokban erős próbát kellett kiállni, és nem felelt meg hivatásának. A kísérlet, hogy Ausztria hatalmi állását a siszírozott alkotmány alapján erősítsék meg, igen szoros eredményekre vezetett.Százszor hallottuk már ezt ; feleljünk rá százegyszer is , hogy a Schmerlingrendszer mellett a dolgok még tarkább fordulatot vettek volna. A magyar országgyűlés eloszlatása előtt Magyarország legalább azon állapotban volt, hogy remélhetett , míg Schmerling alatt végkép elkeserítve volt.) „Elindultunk azon harczra, melyben tételünk forgott kérdésben, s azalatt oly minisztériummal bírtunk, mely még a májas osztály előítéleteit sem merte levetkezni. A hivatalos és félhivatalos Auszria elvesztette a csatát ; a hadsereg copiant csapásokat szenvedett , azonban az „osztrák népek“ nem mondtak le a jövőről; egyéb nem történt velük, mint, hogy a vezénylő államférfiak irányában teljesen és tökéletesen elvesztették bizalmukat. Ez oly tény, melynek világosságra kellett jöni, ha részünkről hallgatnánk is. A szépítés, eltakarás ideje lejárt, s a Belcredi- Larisch minisztérium tevékenységének a söniggráczi katastropba véget vetett. És Becs ai invasio f.lett. — A császárné elutazásáról^Sosfi'őVIkövetkezőket írják a „P. L.“-nak jul. 13*-ról : Császárné ő felsége elutazására Pestre csak kevés ember gyillt az indóházba, hogy egy idiőre búcsút vegyenek ; a hölgyek kik ő felségét kisérik, hogy minden feltűnést mellőzzenek, csak bérkocsikon hajtattak ki az indóházba. Egy órakor megjelentek Károly Lajos és Lajos Viktor főherczegek, s a hatóságok főnökei. Nem sokára megérkeztek császár és császárné ő felségeik a császári gyermekekkel. Ő felsége a császárné a mély megindulást nem tudta palástoolni, szemei könybe voltak lábbadva. A császáris meg volt indulva. Miután a császárné a váróteremben összegyűlt, s az aristokratiához tartozó hölgyektől rövid búcsút vett, a császár karján az udvari vagyonhoz közelített. Császárné ő felesége most hangos zokogásban tört ki, könyek peregtek le arczánA császárné elfoglalva helyét a vaggonban