A Hon, 1866. július (4. évfolyam, 149-175. szám)

1866-07-15 / 162. szám

1f12-ik sz. Vasárnap, Július 15. Előfizetési dij : pénstán 1­, akire vagy Budapesten házhoz hordva hón­apra ........................ 1 írt 75 kr. 1 hónapia............................. 5 frt 25 kr. 15 hónapig.............................10 frf 50 kr. előfizetés az év folytán minden hónapban megkezd­hett , s ennek bármely napján történik ■a, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Mind­en pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Fer­encziek tere 7-ik szám 1-ik emelet. Szerkesztő lakása :­Bmogut 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóiivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1866 Beigtatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora ... T­ér Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 fő Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. •Nyilt­ téri 5 hasábos betű­ sorért . . 25 Az előfizetési d­íj a lap kiadó hivatalá­hoz küldendő. (Terencztek tere 7. 97) földszint. E lap szellemi részét illető minden köz­rem­ny a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás 1866-iki második félévi folyamára. Dlőilzetésil cflJL J : Julius—decemberi \ évre 10 ft 50 kr, julius—septemberi \ évre 5 ft 25 kr. A „HON“ szerk. és kiadó hivatala* PEST, JULIUS 14 Politikai Szemle. (y). Miután a porosz békeelőzményi föltételek mód fölött súlyosak, a fegyver­szüneti föltételek pedig épen a képtelensé­gig túlcsigázva voltak: előre láthattuk, hogy a dolgok mai állásában, a villafran­cai példát ismétlő béke­rögtönzés teljes lehetlenséggé vált. Maga a régi „Presse“, mely a félhiva­talos lapokon kívü­l egyedül látszott a franczia mediatio és protectorats bum búgjában hinni, ma már elismerni kény­telen, hogy a franczia közvetítés, ezutta legalább, dugába dőlt. Most már Ausztria egészen saját erejére van utalva, s nem fog visszariadni a legtúlfeszítettebb erő­södéstől sem, csak hogy nagy­hatalmi állását Európában megtarthassa. Szóltunk tegnap a porosz béke­fölté­telek azon sokfélekép magyarázható pont­járól, mely szerint Poroszország követelni fogna egy részt az általa elfoglalt terüle­tekből. Egy bécsi lap majdnem megle­petve ezen előtte egészen új gondolat ál­tal, így kiált fel : talán csak nem juthat eszébe a porosz királynak, egy darab föl­det még az osztrák területből is köve­telni? Mintha mondta volna: ott vannak szövetségeseink, kik több vagy kevesebb erélylyel hozzánk csatlakoztak, tessék ezek birtokából keresni kárpótlást! A kölni lap berlini miniszteriális levelezője azon­ban már megpendíti az eszmét, hogy Po­roszország a hadesemények mostani állá­sában Csehországnak németektől lakott némely területét követelni fogja, s az Elbe képezendi ezután a határt a két né­met állam között.­­ Oly elbizakodott hangon írta közleményét a berlini leve­lező, hogy szavaiból eléggé érteni lehet, miszerint egy második elhatározó porosz győzelemnek árát már egész Csehország­nak és Siléziának elvesztése fogná ké­pezni. Nem szólunk e tárgyról bővebben, miután a porosz terv úgyis csak egy má­sodik győzelem esetére van előkészítve, a csaták sorsa pedig Isten kezében van.­­­ A tudósítások a poroszok által meg­szállott vidékekről gyéren érkeznek,­­ amellett hitelességük iránt sem nyújtanak biztosítékot. A „N. Fr. Presse“ szerint, egy bécsi bankár, a­ki 11-én hagyta el Prágát, azt mondja, hogy a porosz király oly procla­­matiót bocsátott ki, aminőt hinni és föl­tenni sem lehetett volna róla. Tudnillik azt mondja a király, hogy azért is jött, hogy a nemzetiségi ügyet Csehországban és Morvában, úgymint épen Magyaror­szágban is győzelemre segítse ! A jámbor „N. Fr. Presse“ hihetetlennek tartja, hogy egy oly elkeseredett és halálos el­lenség, mint ma a porosz, Ausztriát azon oldalról is megbolygathassa, mely eddig is egyik leggyengébb oldala volt, s mely gyengesége ha nem létezik, talán mindaz, aminek ma tanúi vagyunk, meg sem tör­ténik. — A porosz hadcsapatok mozgalmáról a közönség a leggyarlóbban van értesít­ve. A hivatalos közlemények hiányában özöne tűnik fel a legkalandosabb hamis hí­reknek. A „Moniteur“ szerint legújabban a porosz hadak mind Brünn irányában nyo­mulnak előre. A „Kamerad“ szerint a po­roszok már 12-én a déli órákban bevo­nultak volna Morvaország fővárosába. Az „Oesterr. Zrg“ ezen hír ellenében csak annyit tud felhozni, hogy competens he­lyeken ezen eseményről semmit sem tud­nak, a­mi természetesen nem egyértelmű azzal, hogy a poroszok még nem szállták meg Brünnt. Messze semmi esetre sem le­hetnek már a poroszok Brünntől, ha július 12-én Rositz mellett állottak másfél mér­földre Brünntől. Hogy itt egyszersmint lovassági csata is volt, s hogy Edelsheim lovas divisiója 400 porosz huszárt fog­lyul ejtett volna, már csak azért sem va­lószín­ű­, mert a nevezett tábornok, ugyan­azon napon Olmützben volt, Benedek tá­borszernagy táborában.­­ Az „Ost. D. Post“ szerint júli 13-án nagy hadi tanács tartatott Bécsben, s a ta­nácskozások eredménye határozni fog a legközelebbi napok eseményei fölött. Mens­­dorff gróf jelentést tett az északi hadse­reg valódi állapotáról s Albrecht fhg tábor­nagy szabatosan előterj­eszté, a déli had­sereg létszámát, s megmondá, mennyi idő kell arra, hogy e csapatok Bécs vidékére érkezhessenek. Természetes, jegyzi meg a nevezett lap, hogy az előterjesztett ada­tok a legmélyebb titok tárgyát képezik. A tanácskozások még folyamatban vannak. Azonban e lap szerint e pillanatban csak három kérdés foroghat szóban : Még egy nagy ütközetet kísérlem­ meg , vagy csak a Duna vonal védelmére szorítkozni, vagy végre elfogadni a porosz béke­feltételeket. Ezen utóbbi egyértelmű volna Ausztria végleges lemondásával. A h­áború folyta­tását a végleges eszközökkel azonban csak úgy tartja tanácsosnak az „Ost. D. Post“ ha kitűnik, hogy a rendelkezésre álló erők sikert ígérnek. — A „Debatte“ mely eddig Napóleon császár palástjába fogózkodva remélé a békét, ma már szintén teljesen kiábrán­dult. Vezérczikkében írja: „a­mint a dol­gok ma állnak, nekünk ismét a harczme­­zőn kell a békét kiküzdenünk. Úgy lát­szik, még egyszer meg kell történni a vé­res összeütközésnek, s akkor a harcz eredménye fogja a mérleget a győző ja­vára lenyomni.“ Hová juttatta az államot !az egységes német politika­ is. Ha már a kormány külpolitikája elté­­veszti a czélt, legalább a fegyverei talál­ták volna el. Most derül azonban ki, hogy az euró­pai katonai államok egyik legnagyobbika mindenben, a­mi hadászat, mennyire hát­­ramaradt a haladó kortól. Hisz a hadászat épen úgy szüntelen fejlődő tudomány, mint a gépészet, a­ki abból elmarad, a concurrensei által leve­zetik. Ki fogna mai nap Hannibal elefántjai­val, Themistocles viperás korsóival hadba menni ? Egyik hadászati találmány para­­lysálja a másikat, a vasmonitorok lehe­tetlenné tették a fa hadihajókat, s a vár­védelem végtelenül átalakult az amerikai hadjáratban tökéletesített óriási lövegek által. Tanulmányozzák-e a hadászatot Ausz­triában ? a tizennyolc­ év óta egymásra következő hadügyminisztériumok hoztak­­­ be valamely újítást a hadsereg fegyver­zetébe? néhány aprólékos egyenruházási formaságot kivéve? Jártak-e utána kato­nai expertusok a kormány megbízásából : mi előnyökkel bírnak a Minié puskák a francziáknál, a Lancaster ágyuk az ango­loknál, a Colt-féle revolver-karabinek az amerikaiaknál ? mennyivel jobbak a cilyn­­der alakú mint a sphaericus lövegek? mennyivel hatályosabb a pyroxyl, a ful­­micotton a lőpornál ? (ez egyet rövid ki­­sérletkép elővették egyszer) ügyeltek-e a szemük láttára működött porosz gyufűs puskák sikerére ? siettek-e a nem titkolt franczia vontcsövű ágyukat, a porosz ön­­ött aczél ágyukat, miket a csatában hasz­nálás meg nem visel, minél gyorsabban utánozni, ha már e téren eredeti találmá­nyokra nem buzdították is a hazai techni­kusokat? — Igen­is Ausztriának mind­ezen találmányokat előbb ki kellett pró­bálni a saját testén, hogy ezélszerűségü­k­­ről meggyőződjék. Kényelmes dolog az a nem felelős kor­mány, a hadügyminisztert soha sem éb­resztheti nyughatatlan parlament, hogy mit tegyen az ország védelmére ; mehet minden a megszokott bureau­craticus ke­rékvágásban, s ha elvesz egy döntő üt­közet, ha elvesz egy egész hadjárat, ha elvesz egy egész hadsereg, azért sem fe­lelős a kormány, hanem csak a hadvezér, hogy mért nem volt Isten? mért nem tu­dott menny­kö­vek ellen hadakozni. Mi nem szólunk ez vagy ama kor­mány ellen, mi csak a kormányi felelőt­lenség ellen szólunk. Mi azt is elhisz­­szü­k, hogy mindazon kormányok, melyek az államra veszedelmet hoztak, tán ál­dást hoztak volna rá, ha parlamenti fele­lősség mellett kormányoztak volna, mert a parlament a kormányférfiak iskolá­i Most ime hadi törvényszék elé ál­tat­nak a hadsereg legfelsőbb katonai irágy ve­zetői. Hanem a politikai kormányzat veze­tői nem érzik magukat e felelősség kö­rébe bevonatva. Pedig minden kiadott napi parancsa a hadvezérnek, minden tudósítása a csaták folyamáról ; a politikai kormányzathoz intézett egy-egy kérdés, mely felelet­re vár. Mikor a hadvezér azt parancsolja ka­tonáinak, hogy ne sokat lövöldözzenek, hanem rohanjanak az ellenségre, s üssék azt puskaagygyal, nem azt kérdezzük-e a politikai kormányzattól, hogy vájjon az osztrák hadseregnél a lőfegyver csak ütni jó-e, szemben olyan ellenséggel, melynek kezében oly halálos arató gép van ? És mikor a hadvezér azt a tudósítást adja, hogy mindenütt túlnyomó erővel támadtatott meg, a­mi tény is, nem azt kérdezzük-e a politikai kormányzattól, hogy miért nincs nálunk is oly rendszer, mely szükség esetén az állam minden megtámadott pontján elégséges haderőt képes felállítani? Ezen kérdéseket pedig nem a múltak fölötti házsártoskodás diktálja, hanem a jövő feletti aggodalom. A háborúnak még vége nincs ; talán nagyon is messze van. Folytatásához erő kellene, physicai és morális. Még­pedig egyszerre mind a kettő. Igen sokan a magyar nemzettől vár­ják mindezt. Meg is van nála mindez. De legyen szabad kétségbevonnunk, hogy ezék­avezető úton legyenek azok, kik akár önkénytes csapatokkal, akár fegyelmezetlen népfelkeléssel remélik a támadt hézagokat kipótolhatni. Hanem arra, hogy egy csataképes se­reg Magyarország földéből kinőjjön ,­­­­egy nagy és átalakító elhatározás szük­séges. J. M. ha egyelőre a miniszterek még hivatalban is maradnak, nem hitegethetik magukat azzal, hogy megtarthatják állásukat. „Következőleg a miniszteri változás, melyről néhány nap előtt annyi hír ke­ringett, előttünk múlhatlanul bekövetke­­zőnek mutatkozik, h­a nem is azonnal és közvetlenül. E pillanatban Ausztria fon­tosabb kérdésekkel foglalkozik , mint a miniszter-változás volna.­­ Legyen béke, vagy háború, a legközelebbi idők­ben hősi erőfeszítésekre lesz szükség, s minden erőnket a háború czéljainak eléré­sére kell központosítani. Most nem azon vitatkozunk , melyik a legjobb kormány­forma, hanem hogy a birodalom létezése megmentessék : nem arról beszélünk, med­dig h­ivataloskodhatnak a régi és magu­kat túlélt miniszterek, hanem hogy a győ­zelmes ellenséget követeléseinek mérsék­letére kényszeresük , vagy éreztessük vele fegyvereink romboló hatalmát, észa­kon. Ezt nevezzük ma első és legégetőbb kérdésnek. „ Bár­mennyire igazolva van is a köz­vélemény azon kívánságában, hogy új minisztérium neveztessék ki , és újra rendszerváltozás történjék , azért még­sem szabad e kérdést a nap jelszavává tenni. Ne beszéljünk a ház bútorainak berendezéséről , amidőn ég a tető fö­löttünk. „Az osztrák népek­ törvényes kép­viseletének hivatása lesz, szavazatával a mai rendszernek, vagy inkább rendszeret­­lenségnek véget vetni. A népképviseletek nélkül a legjobb tervek és rendszerek csak homokra emelt épületek, s a legnépsze­rűbb emberek oly gyorsan elhasználód­nak, mint­ hivatalbeli elődeik. A mi ránk a mai szerencsétlenséget mérte, az az al­kotmányos rendszer elhagyása , mert ha Ausztria parlamenttel bírt volna, és úgyis elveszti a csatát, a birodalom magas öntu­datában megfelel hivatásának, míg most csak eszköz a minisztérium kezében. „Mi pedig — végzi a „Presse“— nem akarunk többé puszta eszközök maradni, hanem öntudatos végrehajtói a közremű­ködésünk mellett hozott határozatoknak. A miniszterek, a­kik egyik szörnyű hibá­ból a másikba estek, s egyik csalódásból a másikra vezettek, míg végre a rémitő katastropháig jutottak, nem fognak min­ket eltartóztatni attól, hogy akaratunkat alkotmányos uton érvényre ne emeljük. Az oly sok megpróbáltatást szenvedett Ausztria új korszaknak néz elébe ; a régi mesterkélt fogások ma már nem használ­nak, s a régi miniszterek, a kik csak az ef­félékhez értenek, hosszú ideig már nem maradhatnak állásaikon. — A grätzi községtanács felirata. A grätzi községi képviselőtest Ő Felségéhez feliratot intézett, melyben a belü­gyre vo­natkozó részek közül a következőket vesszük át. „Méltóztatnék Felséged a kormányra oly férfiakat hivni, a kik a káros előíté­letektől mentve vannak, kik valóban sza­badelvű eszméknek barátai, kik a haza veszedelmének nagyságát átlátva, a nép iránti bizalomban keresik az erőt, mely szükség arra, hogy a haza a mostani szo­­rongatásból egy szebb jövő felé vezérel­tessék. Oldja fel Felséged azon kötelé­két, mely alkotmányos életünket lenyű­gözi. Méltóztatnék Felségednek a magyar országgyűlést ismét tevékenységre felhív­ni, és nagylelkűen saját ke­zdeményezése folytán, méltányolva azon nemzetnek ün­nepélyes felirataiban nyilvánított kivo­­natait , vessen véget ezen viszálynak, melyre az ellenség építi terveit, tudván, hogy ezen körülmény zsibbasztja el erőnket.“ a császári gyermekek követték. A császár, ki a gyermekeket fölsegítette, a császárnéval még egynéhány perczig beszélt és vigasztalta a ko­­ronaherczeget és herczegnőt, kik szintén hango­­san sírtak. Miután a császár a gyermekeket és a császárnét többször megölelte­ és megcsókolta, elhagyta a vagyont , de a császárné — könyek­­kel szemében — az ablakhoz lépett. A császár még egyszer oda ment a császárnéhoz, ki meg­ragadta férje kezét. A császár megnyugtatta a magas hölgyet, újólag megszorította kezét —és néhány másodpercz múlván megindult a vonat. Mélyen meghatottan nézett utána a kis kör, mely tanúja volt a megható búcsúnak. — A „Presse“ írja : A poroszok minden oldal­ról jelentett előnyomulása déli irányban a Duna felé aggodalmakat keltett a bécsi lakosság kö­zött, hogy a poroszok talán már néhány nap múlva fenyegethetik a székvárost. Szemügyre akarjuk venni Bécs invasiójának tehetségét, tisz­tán katonai szempontból. A poroszok, a­mennyire mozdulataikat ismer­jük, négy fő hadoszlopban nyomulnak előre dél­keleti irányban. És pedig 1 ör Prága-Budweisen át 58,000 emberrel, 2-er Iglauból Znaim felé, 3-or Brissauból Brl­nn felé és végü­l 4 er Hohen­­stadton át Olmüitz felé ismeretlen erővel. E moz­dulat czélja legközelebb homlokváltoztatás dél­kelet felé, és pedig nehogy védelmi vonalunk által (March- és Duna-vonal Olmütz-Bécs) elő­nyomulásukban oldalt támadtassanak meg. E hadoszlopok további feladata a gyors közleke­dési eszközök (vasutak és távirdák) szétrombo­­lása Olmütz és Bécs között. S hogy az olmützi vár összeköttetéseit Magyarország felé fenyeget­hessék, porosz csapatok indultak Teschenből Weiszkirchenen át, azonban ezek csak alárendelt csapatosztályok lehetnek, könnyen visszanyom­­hatók az Olmüitzből kirontó csapatok által. Az ellenség három mű­ködési czélra töreked­hetik. Vagy főerejével nyomul Olmütz ellen, s éjszaki hadseregünk ellen még egyszer akar harczolni e vár falai alatt. Ez esetben a többi a Duna felé küldött hadoszlopok, csak figyelő csa­patok, arra határozva, hogy az Olmütznél álló főhadsereget netaláni, az olmützi hadsereg javá­ra Duna-hadseregünk által tett mozdulatokról ideje korán értesíthessék, s az utóbbinak mind­addig ellent álljanak, míg az Olmütznél álló ko­ronán­g a szükséges intézkedéseket megtette. A második eset, hogy a porosz főhadsereg a Dunához nyomul, s valamely ponton átkel, hogy Bécset elérje és megszállhassa. Ha ez lenne a poroszok szándéka, úgy tökéletesen meg kellene győződve lenni­ök az olmützi hadsereg veszély­telenségéről , mert ha csapataink Olmützben még csataképesek, úgy a Bécs felé nyomulás annál merészebb lenne, mint hogy a poroszok, kik a főhadsereget már különben is gyöngítet­ték Prága, Theresienstadt, Josephstadt és Kö­­niggrätz felé küldött csapatosztályokkal, kény­telenek lennének azt még inkább gyöngíteni, Olmütz felé küldött erős csapatosztályokkal. Ha a poroszok Bécs felé nyomulnak, úgy át­kelésre a leginkább éjszak felé rugó krems-kor­­neuburgi Duna-részt fogják választhatni. A leg­valószínűbb eset végül az, hogy a porosz főhad­­erő Znaim és Brünn környékén, talán a Schwar­­zowa és Thaya között, központi állást foglal, a figyelő körét egyrészről Olmütz felé, más rész­ről Floridsdorf felé terjeszti ki, az összekötte­tést a dunai és éjszaki hadsereg között fenye­geti, s itt mindaddig passiv marad, mig két hadseregünk egyike vagy másika az egyesülés czéljából Floridsdorf vagy Olmützből kiront. Ha a nevezett hadseregek egyike ezt megkísérli, úgy a porosz főhaderő ez ellen fordul, s igyek­szik megverni, mielőtt a másik támogatására elősiethetne. Hogy a poroszok sem Olmütz, sem Floridsdorfot nem szándékoznak megtámadni, már abból is kitűnni látszik, hogy még eddig semmit sem hallani az ostrom­lövegek utánkü­l­­déséről. Egyedül tábori lövegekkel a két erős­ség egyikét sem támadhatják meg. A Prágában néhány nap előtt átvonulásra be­jelentett 60,000 porosz a főhadsereg házának védelmére szolgálhat netáni mozdulatok ellen Bajorországból. Ha ezen kívül még más czélt, például működési tárgy elérését követik, úgy ez kevésbé lehet Lincz, mint Passau. Ez igen erős bajor vár, mely valószínüleg igen gyengén van megszállva és nincs felszerelve, könnyen elfog­lalható lenne. Ha azonban a poroszok Passau birtokában vannak, úgy nem csak védelmezik főhadserege­k házát, hanem megakadályozzák a bajor és osztrák haderőknek később netalán a Duna jobb partján szándékolt egyesülését is és kényszerítik Károly herczeget a Majna melletti állást feladni, s München védelmére dél felé sietni.“ — Kremsből jelentik a „Wanderer“-nek, hogy a távirda hivatalt onnét Mauterbe tették át, s hogy előkészületeket tesznek a Dunahid lerontására. Mint Mauternből távirják, tegnap a kremsi hid egy éve a légberöpítési előkészületek közben véletlenül légberöpült. Emberélet talán nem ve­szett el. Helyreállításán dolgoznak. — A „Wiener Zig“ az alsóausztriai helytar­tóság következő hirdetményét teszi közzé . Katonai tekintetek szükségessé teszik, hogy a tábor­vonalhoz vezető utakon a közlekedés megszoríttassék. E végből következők rendeltetnek el : 1. Mától jul. 13-ra esti 6 órától fogva a foga­tok, bérkocsik, comfortablek, és társaskocsik közlekedése, melyek Bécs és Florisdorf­­közt közlekednek, teljesen megszüntettetik. $§$ ggjg 2. Hétfő, jul. 16-ától fogva ezen közlekedési megszüntetés az összes magányfogatokra, me­lyek Bécs és Florisdorf közt közlekednek, kiter­jesztetik, s ezen naptól, a katonai fuvarokon ki­­vül, csak azon fuvarkocsiknak szabad közleked­ni, melyek a hídfő erődítéséhez anyagot szállíta­nak és melyek igazolásokul az épitési igazgató­ (f) A német-osztrák városok petitiója. A „Presse“ írja: „Néhány községi képviselőtest elhatá­rozta, hogy tekintve a jelen politikai álla­pot tarthatatlanságát, leyális feliratban fejezi ki érzelmeit. A polgári és hadseregi szervezetnek e napokban erős próbát kel­lett kiállni, és nem felelt meg hivatásá­nak. A kísérlet, hogy Ausztria hatalmi ál­lását a siszírozott alkotmány alapján erősítsék meg, igen szoros eredményekre vezetett.­­Százszor hallottuk már ezt ; feleljünk rá százegyszer is , hogy a Schmerling­­rendszer mellett a dolgok még tarkább fordulatot vettek volna. A magyar ország­­gyűlés eloszlatása előtt Magyarország legalább azon állapotban volt, hogy re­mélhetett , míg Schmerling alatt végkép elkeserítve volt.) „Elindultunk azon harczra, melyben té­telünk forgott kérdésben, s azalatt oly minisztériummal bírtunk, mely még a má­jas osztály előítéleteit sem merte levet­­kezni. A hivatalos és félhivatalos Ausz­­ria elvesztette a csatát ; a hadsereg cop­iant csapásokat szenvedett , azonban az „osztrák népek“ nem mondtak le a jövő­ről; egyéb nem történt velük, mint, hogy a vezénylő államférfiak irányában teljesen és tökéletesen elvesztették bizalmukat. Ez oly tény, melynek világosságra kellett jö­­ni, ha részünkről hallgatnánk is. A szé­pítés, eltakarás ideje lejárt, s a Belcredi- Larisch minisztérium tevékenységének a söniggráczi katastropba véget vetett. És Becs ai invasio f.­lett. — A császárné elu­tazásáról^Sosfi'őVIkövetke­­zőket írják a „P. L.“-nak jul. 13*-ról : Császárné ő felsége elutazására Pestre csak kevés ember gyillt az indóházba, hogy egy idiőre búcsút ve­gyenek ; a hölgyek kik ő felségét kisérik, hogy minden feltűnést mellőzzenek, csa­k bérkocsikon hajtattak ki az indóházba. Egy órakor megje­lentek Károly Lajos és Lajos Vik­tor főhercze­­gek, s a hatóságok főnökei. Nem sokára megér­keztek császár és császárné ő felségeik a csá­szári gyermekekkel. Ő felsége a császárné a mély megindulást nem tudta palásto­olni, szemei könybe voltak lábbadva. A császár­­is meg volt indulva. Miután a császárné a váróteremben összegyűlt, s az aristokratiához tartoz­ó hölgyek­től rövid búcsút vett, a császár karján az udvari vagyonhoz közelített. Császárné ő felesége most hangos zokogásban tört ki, könyek peregtek le arczánA császárné elfoglalva helyét a v­aggonban

Next