A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)

1866-10-09 / 232. szám

232-ik sz. Kedd, October 9. Előfizetési díj: nói­tön küldve vagy Budapesten házhoz hordva egy hónapra ........................ 1 frt 75 hr. 1 h­ónapr­a........................... 5 frt 26 hr. • h­ónapra....................................10 frt 60 hr. Az elejfitutin az év folytán minden hónapban nej.beadhető , s ennek bármely t­­i­t­ án történik !» s mindenkor a hó első napjától »1. számittatni. Minden pénzjárulék bérmun­te,­itv h«-r-*re beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám 1-sö emelet. Szerkesstő lakása : Országút 18-ik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. » - Az előfizetési díj a lap kiadó hivatali, koz küldendő. (Ferencziek tere 7. Rt. földszint. A lap szellemi részét feloti minden kezd­­­emény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kézektől fogadtatnak el Előfizetési felhívás IV. ‘U éves folyamára. 'USJl oflæe*«&■».t­all J . October—decemberi 3 hóra 5 forint 25 krajczár. A „HON“ szerk. és kiadó hivatala PEST, OCTOBER 8. Politikai Szemle. (U). Bellát bárónak osztrák külügymi­niszterré neveztetése nagy figyelmet éb­resztett és rosz­hatást szült Berlinben. A „Norddeutsche Alig. Zig“-nak e tárgyra vonatkozó észrevételei (lásd közelebbi „Esti posta rovatunk alatt . (B­er­lin két. 4.) ujjmutatásul szolgálnak a bécsi kor­mányra nézve, miként vennék Berlinben, ha Beust csakugyan osztrák külügyi mi­niszterré neveztetnék. Még világosabban szól a berlini „Bör­sen Zig“. „Úgy hallják — írja az idézett lap — miként a porosz kormány el van határozva azon esetben, ha Beust valóban kineveztetnék osztrák külügyi miniszterré, az ideiglen rendkívüli külde­tésben Bécsbe visszatért Werther urat is­mét visszahíni, mivel nem látja magát azon helyzetben, hogy Beust úrral vala­mi ügyleti viszonylatba bocsátkozhatnék. Kormányunk, tudomás szerint, ezen urat, mint Szászország képviselőjét, a békeal­kudozásoknál is határozottan visszautasí­totta.“ Azon benyomás, melyet Beust kinevez­­tetésének híre Berlinben tett, nem maradt visszahatás nélkül Bécs irányadó köreire. Kissé megrezzennek az ügyek mostani intézői, hát­ha Poroszország nem veszi tréfára a dolgot. A hivatalos sajtóhatóság kiadta a­z utasítást a hírlapíróknak, hogy c­áfolják és hazudtolják meg Beust leen­dő kineveztetését. Ily sugallat eredménye a félhivatalos „Debatte“ következő communiquéja félhi­vatalos levelezőjének tollából: „Úgy hal­lom — írja levelező — hogy Mensdorff grófnak külügyminiszteri állásáról nem sokára leendő visszalépését csak idő kér­désének tekintik értesült körökben, mivel különösen maga Mensdorff kívánkozik ter­hes hivatalával felhagyni, egészségi tekin­teteknél fogva. Nekem azonban a legha­tározottabban állítják, miként nagyon rosz értesülés jele az, ha azon bírt, hogy Beust úr fog Mensdorff gróf helyére lépni, min­den további megfontolás nélkül ismétel­getik. Avagy nem tudhatni-e, hogy Beust kineveztetése minő kihívó jellemmel bírna Poroszország irányában, miután ez nem akart előbb Szászországgal alkudozásba bocsátkozni, mig Beust el nem bocsátta­­tik ? S maguknak az ausztriai népeknek nem volna-e az ellen épen semmi szavuk, ha külpolitikánk vezetése egy külföldire bízatnék s az oly irányt venne, mely azon eseményekre vezetett, melyeket most szemlélnünk kelletik ? Ezen kérdésre vé­leményünk szerint, minden belátó olvasó maga felelhet. “ Párisban pedig már valószínűnek tar­tották, hogy Ileust osztrák külügyminisz­terré neveztetik. Ez — ottani felfogás szerint — annyit tett volna , mint nyíl­tan kitűzni a Poroszország elleni új ke­resztes háború zászlaját. Beust — mond­ják Párisban — valóban Ischlben van, az ausztriai császár legbensőbb közelé­ben, s a bécsi lapok ismét sokat tudnak beszélni arról, miként Ausztria kilépett ugyan formailag, de még sokáig nem tényleg Németországból. A franczia lapok a káröröm éles szemével kisérik ezen eseményeket, a­mint a „Nat. Zig“ levelezője írja. . De nem csak Beust kineveztetése, ha­nem a ha­noveri király demonstratioja is, melynek a bécsi­­ek szives készséggel nyitották­ meg hasábaikat, rosz­vért csi­nált Berlinben. A porosz kormány e mi­att panaszt emeltetett a bécsi kormány­nál. A „Bank u. Hand. Zig“ jól értesülő bécsi levelezője következőleg ir e­tágy­­ban : „Azon nyilatkozványok, melyekre a hannoveri,király magát osztrák területen késztve érezte Poroszország ellenében, mint látszik, már a porosz követ beszélge­tésének tárgyai valának a külügyi hiva­talban, különösen annyiban, a­mennyiben a király az osztrák sajtó közbenjárását igénybe vette. Itten (Bécsben) mint kial­­­alszik, egyszerűen kijelentették : miként a kormánynak eddig nem volt semmi oka s ezután sem tulajdonítja magának­ azon jogot, hogy oly uralkodó lépéseit és té­nyeit ellenőrizze, ki az osztrák vendég­­szeretet védelme alá helyezte magát, ön­ként értetődik azonban, hogy az osztrák sajtó ellen — ha­bár ez nincs is alávetve közigazgatási fenyítéknek — mindenkire nézve, ki magát sértettnek tekinti, a tör­vényes utáni panasz útja fentartva marad, ily esetben az osztrák törvényszékek ha­sonlóképen teljesíteni fogják a kötelessé­geiket. Várjon ezzel az ügy el van e in­tézve, levelező nem tudja megmondani. Egyébiránt nem maradt észrevétlenül, hogy a hivatalos lap a koronaörökös kö­szönő iratát igen, de a király tiltakozvá­­nyát nem közölte.“ Mi már több ízben figyelmeztettük a lapok olvasóit, hogy az Ausztria és Po­roszország közti béke csak fegyverszü­netnek tekinthető, azon hangulat után ítélve, mely Bécs­ és Berlinben kölcsönö­sen uralkodik, s valóban attól lehet tar­tani, hogy a porosz kormány könnyen találhat ürügyet, ha épen kedve lesz, az Ausztria elleni további harcz folytatásá­ra. A hannoveri király s más exfejedelem nyilatkozványa s mesterkedése osztrák területen kétségtelenül ily óhajtott ürü­gyül szolgálhat annak idejében. Párisban különben is úgy vélekednek, hogy Ausz­tria nem sokáig állhat ellent a porosz túlsúlynak. A „Temps“ szerint ismét egy újabb sebe fakadt föl Ausztriának. Ki nem kerülhető — mond Nefftzer — hogy Ausztria német alattvalói lassanként Poroszország felé fognak fordulni, és úgy mint olasz alattvalói Piemont felé fordul­tak. E kérdés — a „Temps“ szerint — valószínűleg sokkal hamarább talál meg­oldásra, mint a velenczei talált. „Nagyon csalódnánk — mondja végül az említett író — ha a mozgalom ellenállhatlanná nem válnék, mihelyt Poroszország kirá­lya fölvette a „németek császár­ja“ czímet.“ Egy konstantinápolyi sürgöny szerint a török minisztérium többsége meg akar­ja szakítni a viszonyt Görögországgal. A nagyvezír és Ali pasa ellenzik. Thessalia és Epirus miatt aggódnak, s a candiai föl­kelés erősödik. A franczia külügyi hivatalban — mint Páriából írják­— még nincsenek egészen megnyugodva Keletre nézve, de nem két­­lik, hogy azon conservatív politika, melyet Francziaország most — Angolországgal egyetértőleg — következetesen folytat, czélját fogja érni, s a rettegett válság leg­alább el fog napoltatni, bizonytalan ideig. Bizonyos kis csatározások Oroszország­gal és Amerikával, komoly jelentőség nél­küliek, mivel azok csak múlékony intések a franczia álláspont irányában. Az orosz­amerikai szövetséget senki sem hiszi ko­molyan. Ezt írja a „Köln. Zig“ levelezője. válya, ki a népek, vágyainak áradatát meg meri inditani, s mind­két országnak akadt egy messzelátó államférfia, ki a nemzeti mozgalmat diplomatiai ténynyé tudta emelni és hadtanilag szervezni : amott Ca­­vour, itt Bismarck, Olaszország is, Németország is czélsze­­rűnek találta a monarchiai cultus hagyo­mányait félretenni, s az újjáalakulás útjá­ban levő régi legitim fejedelmeket cso­portostól felmenteni az uralkodás gond­jaitól. Az eltávolított olasz és német fejedel­mek legnagyobb része láz is annyi előre­látással, hogy végzetében megnyugodjék, s trónja vesztését nem a hódítónak, ki azt elfoglalá, hanem saját népe akaratának, mely­et azon megtartani nem akarta, szá­­mitá be. Hanem a ki soha meg nem nyugszik a korszellem uj alkotásaiban, az a hagyo­mányos absolutismus politikája. Ez soha sem tesz le arról, hogy a­mit ma a kedvezőtlen viszonyok az ő ellenére szőttek fontak, azt holnap a kedvező alka­lommal ketté lehessen ismét vágni. Ez ha ad is engedményeket a szabadelvűség­­nek ma, azt azon reményben teszi, hogy holnap meghiúsíthassa ; ez ha köt is szö­vetséget erős ellenfeleivel, csak azért te­szi, hogy őket valami bajba bele vigye s aztán benne hagyja ; ez soha nem tanul, és soha nem felejt. E hagyományos politikának­ két fő me­nedéke van, egyik a római conclaveban, másik a bécsi camarillában. Ezeknek a szellemei nem nyugodtak meg abban, a­mit maguk a nyugalmazott olsz és német uralkodók, mint elutasi­­­latlan végzetet fogadtak : az olasz és né­met egység létrejövetelében; ezek remélik annak újra szétbonthatását s e remény vi­lágosan ki van fejezve Rómában a nápo­lyi király, Bécsben a hannoveri király tilta­kozása által. Az utóbbi uralkodónak Németország átalakulását gátlandó tiltakozása Euró­pára nézve megdöbbentő, de nem megle­pő tény. Nem meglepő, mert a hagyományos po­litikának azonos jelensége a másutt és máskor történttekkel , de megdöbbentő, mert arra figyelmeztet mindenkit, hogy e hagyományos politikának, mely a koresz­mék semmi nyitásával ki nem békül, ments­vára van, és e menedék Bécs.­­ Minket magyarokat mindig élénken ér­dekelt a nagy Németország átalakulási ügye ; nem csak azért, mert e szabadelvű felvilágosodott nagy nemzet iránt minden­kor tisztelő rokonszenvvel viseltettünk; de főleg azért, mert a nagy Németország megalakulása kizárja azt a lehetőséget, hogy Magyarország germanizáltassék ; azért nagyon sajnálnék, ha a bécsi diplo­mácia intenzióinak ez újabb jelensége va­lami komolyabb bonyodalmakat idézne elő e kérdésben. A vendégszeretet igen szép virtus, de azt odáig kiterjeszteni, hogy vendégünk saját házunkra ellenségeket hozzon, túl­ságos jó barátság, melynek hogy minő gyümölcsei szoktak lenni ? azt mutatja a római curia története. II. Ferencz volt nápolyi király protegálása az egyházi ál­lamnak egész világi létezése problémáját idézte elő , pedig a pápaság minden euró­pai nagyhatalom között a legtöbb oldal­ról elismert tekintély ; az osztrák diplo­matáknak igen jó volna az analógiákat figyelembe venni, mielőtt az Olaszország­ban történteket Németországban ismételni kezdenék. A hannover­i királynak volt saját had­serege, melyről még nincs kiderítve, hogy miért nem egyesült szövetségesei hadá­val ? miért rakta le a fegyvert a poro­szok előtt ? ha a király a hadsereg köze­­pett intézi volt nyilatkozatát Európa feje­delmeihez, az a hannoverai legitim dy­nastia politikájának nyilatkozata lesz vala . Így azonban, midőn tiltakozása há­ború és békekötés után jön Bécs városá­ból, okvetlenül az osztrák politika nyilat­­kozványának fogják azt tekinteni. J. M. I mát :[ „csak a februári , patens az egye­­­­düli is igaz constitution és Schmerling ur­­­azt­a prófétája“ dolgoznák ki. A három kiküldött hiven teljesíté feladatát. A ka­pott pensumot a quis, quid, ubi, quibus auxiliis, cur, quomodo, quando? szabálya szerint mintegy harmincz sornyi terjede­lemre amplificálta, a­nélkül, hogy új esz­mét hozott volna napvilágra. Az utasítás és az elaboratum ugyanazt tartalmaz­za. Tudniillik, hogy a status-adósságot, papírpénzt, a königgrätzi csatavesztést, mind a Reichsrath siszk­ozása okozza, s azért vissza kell menni az 1861-ki bol­dog napokra, a midőn Bach utódai egy­szerre tősgyökeres liberalisták lettek, ki­mondák a contumatiát és jogeljátszást mindazok fejére, a­kik a német doctorok, beemterek, és ruthen és román pápák con­­spiratiója előtt meghajtani nem akartak, s nem tartották azt még szabadságnak, ha egy csoport kielégített szimbola a milliók vére és­­ vagyona fölött bősz orgiákat ksaphat. Figyelmet érdemlő körülmény, hogy az így napvilágra jött programm, magában Bécsben sem kelt lelkesedést. Egyedül a régi „Presse“ azon lap, mely a Kolowrat- Ring 3-ik számú házában aláirt opust föl­­tétlen helybehagyással üdvözli. A többi lap vagy vállat vonít a szánalomra méltó öröködésre, vagy mint elkövetett botrányt komolyan megrója s a kezdeményezőket rendre,­utasítja. A „N. Fremdemblatt“ igy nyilatkozik : „Azt hiszszük, minden világos elméjű politikus, két dologban egyetért velünk. Először, hogy a népben legyőzhetlen ellen­szenv uralkodik oly minisztérium ellen, melyet ezen párt öröködnék feltolni. Má­sodszor, hogy a nép nagy többsége, s ezek között a németekkel egyezkedni hajlandó magyarok is, inkább remélik az alkot­mány­kérdést a mostani, mint a korábbi minisztérium alatt megoldhatni. Ha most a centralisták kezükbe ragadva a febr. pátenst vihart támasztanának a miniszté­rium ellen, ezen eljárásnak csak az lenne következménye, hogy minden nem német nemzetiség szorosan egyesülne a minisz­tériummal, a centralisták ellen. „Ki hihetné, hogy ily fordulat mellett a német párt vagy a birodalmi eszmék ügye valamit nyerhetne. A ministerium már most is még inkább megerősödött a cen­tralisták merev modorú föllépése folytán, s csak a ministeriumtól függ a centralista nyilatkozmány ellen demonstrátiókat idéz­ni elő Magyarországban. Mi lenne ennek következménye ? Az absolut uralmat gya­korló provisorium legalább is egy évvel még tovább tartana, s a minisztérium az­zal mentegetőznék, hogy a pártok még sokkal távolabb állnak egymástól, mint­sem a septemberi programm­á valósítása lehetővé vált volna. Nekünk azonban nincs időnk a várakozásra, főleg miután a dolgok keleten úgy, mint Németország­ban kifejlődés felé indultak. „Ellenben az aussei férfiak igen eszé­­lyes eljárást követtek. Nem adták fel ugyan a törvényes tért, de azért óvakod­tak a delegátusok gyűlésének competen­­tiája ellen tiltakozni. Náluk a febr. alkot­mány volt a tartalék, de elfogadták a de­­legátiókat, mint kísérletet. A delegátiók ellen intézett merev nyilatkozat valóságos hadüzenet, épen azon perezben, a­midőn a belbékére a legnagyobb szükség volna.“ — A „ Wanderer”-ben olvassuk : A bu­­reaucratiának ismert strupirt paripája, hogy ha valami ügyet nem akar elintézni, oda utasítja valami bizottmány elé. A cen­tralisták Skene­ur lakásán épen igy tet­tek, s bebizonyították ezzel rokonságukat a bureaucratiával. Kétszer jöttek össze tanácskozni, s mindig commissio elé utasí­­ták javaslataikat. Csütörtökön bizott­mányt választottak, mely a napirendet dolgozza ki. Pénteken ismét bizottmányt küldtek ki egy programm készítésére, mely fölött tanácskozhassanak. Az utóbi bizott­mány már előállt egy „határozattal“. A határozat rövid, de ebből háromnegyed­­rész csupa hiú­phrasis-firka. Egy eszme van benne csak : tudn­i­u­k, hogy a febr. patens még él, s rögtön össze kell hívni a Reichsrathot. „Nem valószínű, hogy ezen urak a Reichsrath alatt csak a szűkebbet értik. (De a­melyet Schmerling úr példaadása szerint egy tollvonással teljessé lehet ki­nevezni). A szűkebb r Reichsrathot ezen urak nem ruházhatják fel illetékességgel az alkotmány kérdésben. Ez már világos alkotmánysértést foglalna magában. „Azonban a teljes Reichsrath már nem csak tényleg, de jogilag is megszűnt lé­tezni, mióta a kormány lemondott az al­kotmányeljátszás elméletének alkalma­­zására . A centralisták alattomos játékot űznek, amidőn homályosan csak a Reichs­­­rathról beszélnek, s nem mondják meg, melyikre vágynak, a szűkebbre­­ vagy a tágabbra? Bizonyosan azon Reichsrathot értik, mely az 1865-ks év első felében virágzott. De ezen Reichsrathot csak az erdélyiek jelenléte tette „teljes“sé. Vájjon nem volna-e absurdum, már ma összehív­ni a szebeni Landtag Reichsrathjait, a midőn Erdély képviselői a pesti ország­­gyűlésen már helyet foglaltak. A Schmer­ling- Reichensteinféle Landtag többé nem létezik, és Erdély elészti az 1848-ki választási alapon küldé képviselőit Pest­re. Ha pedig innét vissza nem bírnák az 1865-ki Erdély 26 beamterét és pópáját, akkor ezen csonka parlamentnek magá­nak kellene kimondania, hogy a teljes Reichsrath illetékességeit nem gyakorol­hatja. „A kormány a centralista gyűlölkedés eredménye után azon megnyugtató meg­győződésre juthat, hogy ezen urak még mindig a régiek, s azért nagy bajt nem okozhatnak. Csak akkor erős a párt, ha oly kormány létezik, mely védelmére ál­lítja összes beamtereinek és hadsergének nagy táborát. Sajnálná azonban a „Wan­derer“, ha ezen gyűlölkedésből csak az bizonyulna be, hogy a német párt nem bír politikai képességgel. Szerencsére épen most várjuk SGratzból az autonomisták nyilatkozatát.Skene úr tizenöt vendége, csak saját felelősségére űz politikát, míg a németek többsége, okulva a legújabb tapasztalatokon, nem abban keresendi a monarchia föntartásának súlyát, hogy kü­­römszakadtig ragaszkodik oly üres phra­­sisokhoz, melyek még akkor sem bírtak komoly jelentőséggel, a­midőn még leg­alább az újdonság becsével bírtak, de ma már végkép elavultak.“ A brünni centralisták demonstratív­ja. Brünnben a németek, leginkább azért, hogy boszantsák a cseh-szlávokat, három köszönő iratot nyújtottak át Giskra pol­gármesternek, az invasio alatt tanul­ott önfeláldozó munkásságáért. Mint tudva van, a poroszok is teljesen meg voltak elégedve Giskra doctor polgármesterke­désével, s nem jutott eszükbe más rájuk nézve alkalmas­ egyént keresni e hiva­talra. Giskra­ur nagy beszédben fejezé ki köszönetét, s többi közt mondá : „Az­ osztrák harczosok, daczára vitéz­ségüknek s oroszláni bátorságuknak nem győzhettek a vezetők ügyességi és értel­­mességi hiánya miatt. Ezen csatavesztés bebizonyítja azon szükséget, hogy újra vissza kell menni azon útra, melyet a Reichsrath jelölt ki. Beszéde végén a „szabad pálya“ politikájáról szólott, s re­­méli, hogy nem sokára fordulat követke­­zik őie (a contumaciáltatás,jogeljátszás és leigázás politikájának értelmében) mert csak így lesz Ausztria hatalmas a külföl­dön, belöl pedig boldog és szabad! — A­­ kormány ezen dühöngök ünnepélyén nem volt képviselve. Pest, o­c­t 8. A hasonlatosság mindenki előtt felötlő, melyet Olasz- és Németország egységesü­lési haladása követ. Az elv már magában azonos. Két nagy nemzet, melynek honát az 1815-diki szer­ződések piczi földtani fogalommá ala­­csonyiták, a térképi festett vonalaktól meg akar szabadulni s hazát alkotni ma­gának. Az egybetömörülés utáni törekvés mind­két országban népszerű, a mit bizonyá­nak az ide irányzott­ népies mozgalmak; s mindkét országnak van egy merész ki­(t) Tehát a nagy casus, a világ meg­­rendítésére szánt esemény végbe ment ; Skene­ur vendégei kiadták az ultracen­­tralista programmot. Három urat: Pras­tovebera bárót volt minisztert, Hasner és Hopfen urat­­kiküldtek a szomszéd szo­bába, azon utasítással, hogy ezen the­ Belgrad, October 5. ) (Eredeti levél.) Pár nap óta szü­netle­­nül működött Belgrád és Dubravicza közt a szerb gőzhajó „Deligrad“, hordozván magával különféle hadiszereket, melyek szükségesek a Pozsareváczi síkságon meg­tartandó katonai ünnepélyre. Pozsarevá­­czon ugyanis összegyűlnek mai napra az egész 125 ezernyi lakossággal bíró po­zsareváczi kerület népseregének zászló­aljai, hogy tömeges hadigyakorlatokat tartsanak. A­mennyire értesülve vagyok, összegyűl ottan mintegy 16 zászlóalj lo­vasság, tüzérséggel. Ez az első eset, h­ogy a népseregből egyszerre ennyien lesznek összegyűlve h­adigyakorlatokat tartandók. Tegnap az említett állam­ gőzös ingyen szállította azokat, a­kiknek kedvük, n­ód­­juk van Pozsareváczra kirándulni e hadi­­gyakorlatokra. Ma a fejedelem indul el innen ugyanezen gőzössel. A törvényhozó tanács tagjai,­­ a miniszterek szintén Po­­zsareváczon lesznek. Előre gondolhatni, hogy lesznek embe­rek, kik e hadi gyakorlatoknak bizonyos czélokat fognak tulajdonítani. De tulaj-

Next