A Hon, 1869. július (7. évfolyam, 148-174. szám)
1869-07-15 / 160. szám
Pest, 1869.,Csütörtök, julius 15. ,60. szám, VII. évfolyam. Reggeli ráadás. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési dij: Postán kédve, vagy Budapesten názhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......2 frt. 9 hónapra ..... . . 60 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülűzetés havonkint..........................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATE NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beigtatfisi dij: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 80 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON Az esti kiadás postái küldéséért felülfizetDB I Fr. LW ÜSTÖKÖS évre '/. évre 1hóra ft kr ft kr ft kr 12 — 6 —2 — 1 külön . 1 80 — 90 30 Budapesten 10 — 5 —1 70 postán n 11 — 6 601 90 5 3 — 1 60__ um»___________ Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok here 7dik szám) intézendők. Mill Hl ! PEST, JULIUS 14. Beszélnek a számok. ".... Pest, jul. 14. (1.) A közös budget a delegatió elé terjesztetett, azzal a kecsegtető kilátással, hogy a jövő évben 4,627,785 írttal többe kerülnek a közös ügyek mint az idén, amihez mi 1,388,336 írttal kell hogy járuljunk. S ha meggondoljuk, hogy az 1868-iki 2,700,000 frtnyi több kiadást, mely az előirányzatot „véletlenül“ haladta meg, mint Becke kifejezi magát, és az 1869-ben„mintegy“ 3,790,000 írtra menő s póthitel által pótolt kiadást is most kell pótolnunk, szép kilátásaink lehetnek a jövőre. Na de nem csuda, mert csak a hadügyi kiadás 7,673,319 írttal szaporodott, mi ha ily arányban megy, utoljára a Danaidák hordójává lesz, melybe belevész hitelünk, jólétünk, mindenünk. Azonban mindez oly égető szükségnek van a miniszteri előterjesztvényekben előadva, hogy az ember még hozzányúlni sem mer. Különben is a delegációk alkotmányos leszállítása nem sokat ér. Tavaly egyetlen egy helyt szállítottak le jelentékeny öszszeget , a katonai élelmezésnél , t. i. 896.000 irtot, de a közös miniszter nem csak hogy ezt elkölti, hanem még 3.790.000 írttal többet, s ezért póthitel kellett. Épen azért, mielőtt az egyes budgetekre tennénk néhány észrevételt, lássuk, mily hatással működtek a delegációk ott, hol már nem puszta számokról van szó (mert a közösügyi számok kérlelhetlenek), hanem egyszerű óhajtásokról, reformokról. Mert úgyis a delegátiókat azzal szokták igazolni, hogy a közös ügyeket „gyorsan“ elintézi, minthogy pedig a gyorsaságnak a mostani államéletben nem a gyors „fizetés,“ hanem a reform és haladás a bérmérője, ezért lássuk ezeket. 1868. november 28-án fejezi ki a magyar delegatió azon óhajt,hogy a nyugdíjélvezők névsora szabályai azoknak alkotmányos utón javíthatása végett is terjesztessenek jövőre a delegatiók elé.“ Erre aztán, most 1869. júliusban azt feleli a közös minisztérium, hogy a pénzügyminisztérium gondoskodott arról is, hogy az 1868-ik év végével már nyugdíj-élvezményben levők jegyzéke, a főpénztárak és szolgálati ágak szerint, a számvevő osztálynál „világlatban“ (talán nyilván ?) tartassék. “ Eleget tett-e a delegátió azon kívánságának, hogy a nyugdíjasok eléje terjesztessenek? Nem. Most a kérést megújíthatja, hogy félév múlva újra ily választ kapjon. Ugyancsak abban az ülésben a magyar delegátió kívánta, hogy „a főszámvevőszék a teljes függetlenségnek megfelelő állást nyerjen, s a közös kiadás és bevétel számvitele és ellenőrzése tekintetében mielőbb alkotmányos előterjesztések tétessenek.“ Ennek a kívánságnak „mielőbb“ úgy tett eleget a közös ministérium, hogy június 18-án (tehát egy félév múlva) közölt egy szervezeti javaslatot a két külön pénzügyminisztériummal.Tehát elérkeztünk a javaslatig azon számszékre nézve, mely hivatva van megakadályozni azt, hogy a birodalom népeinek pénze ne kezeltessék számadás-ellenőrzés nélkül, mint eddig. Ezt ugyan delegatió nélkül, egy kis jegyzékkel is el lehetett volna érni. 1868. november 28-án fejezé ki a magyar delegatió azon kívánságát, hogy az 1867. deczember 31-én a központi állampénztárban levő összeg iránt, a kiegyenlítés mielőbb megtörténjék. A külön minisztériumok május végén kapták meg azon számadásokat, melyek az ügy végelintézéséhez szükségesek. Végre ugyanakkor azt kérte a delegatió, hogy az 1868-iki előirányzatban bevezetett központi közigazgatási nyugdíjak ügye a két törvényhozás útján „mielőbb elintéztessék.“ Ez meg is történt, tudjuk mikor. De a pragmatica sanctioból nem folyó és így nem közös nyugdíjakról még csak a két pénzügyminisztérium tud valamit, az országgyűlések semmit. Már most láthatjuk, hogy állunk. A delegatio egyetlen egy budget-tétele sem maradt meg, levonásai helyett még az előirányzottnál is többet költöttek. Reform-kívánságainak, vagy épen nem vagy nagy későn tettek eleget, s akkor sem kielégítőleg. Most szeretnék, ha megmondaná a jobboldal, mit vívott ki a delegatio? Vagy legalább azt, hogy mit akadályozott meg ? De menjünk in médiás rés, az egyes budgetekre. Legfontosabb, legsajnosabb kiadás a hadügy, mert ez egy maga 90, 940, 882 frt, s az ember azt gondolná első látszatra, hogy ez, mind oly égető szükség, melynek csak nagyságától szabad félni, de fizetni kell. Pedig vannak ott olyan tételek, melyeket egy pénzügyi krízis szélén álló állam budgetjében sehogy sem talál helyén az ember, így a tiszti díjak felemelése. A hadnagyok (472—520 ftos fizetését 500-ra, a főhadnagyokét 720-ra emelték, eikerült a századosok dij felemelése....................... a törzstiszteké . . a kát. hivatalnokoké az alsóbb szolgáké . S ha levonunk fa és lótartásban történt némi 824,880 ftba 682,643 „ 85,588 „ 205,654 „ 22,390 „ megszorításokat az egész tisztidíj-emelés került 2,591,755 ftba. Hogy mily helytelen és igazságtalan e teher, azt fejtegettük volt már. Csak azt jegyezzük meg, hogy jó hadseregre törekszünk ugyan mi is, de korunk iránya e tekintetben az, hogy demokratizáltatván a honvédelem, a katonai kaszt mindinkább kitöröltessék, főleg hogy malum necessariumnak tekintessék, ne pedig sine eurának. A díjemelés csak szaporítni fogja az ex professo katonákat , kik elheverészvén életöket, zsíros falaton bevárják a zsíros nyugdíjt, míg a szegény néptanító, tanár, pap, ügyvéd, nyugdíjra való kilátás nélkül, jóval kisebb fizetés és jóval több előkészület mellett — tengődik. Pedig azt szokták mondani, hogy a legjobban becsült foglalatosságot fizetik legjobban, — s ha ez áll (pedig áll, mert nemzetgazdasági törvény) akkor Ausztria még a középkorban van, mert az emberölés mestersége van a legjobban fizetve. Azután van nálunk még egy dicső hivatás : a számfeletti katonáké. Ezekre költünk: 1,800,000 ftot. Na, mert Ausztria nemes szivü, ő egykori hit szolgáit, habár nem is tudja foglalatoskodtatni, megtartja, miért venne példát a „smutzig“ Amerikától, mely 4 évi vérontás után 1 millió katonáját „obsertigálta.“ Ha már csak ezeket a tételeket összeadjuk, kijő: 4,391,755 ft. Csaknem az az összeg, amennyivel több a jövő évi budget az ideinél, t. i. 4,627,785 ft, így jól fel lehet nevelni a budgetet. Általában Ausztria nagyon szereti a katonai sinecurákat. A fennebbi tételek bizonyítják, erre még csak egy adatot hozunk fel. A központi vezetés, törzskar, főtisztek és felsőbb parancsnokságok dijának 3 tétele megy 4,791,690 ftra s az összes közlegénysége 22,984,599 ft. Tehát a katonai dijak, Vidét a főtisztek veszik el. Egy democraticus fő azt gondolná, hogy minden 5—10 katonára esik Ausztriában egy tábornok, különben erősen nagyot nem is gondolt volna. TÁRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Negyedik kötet. (Folytatás.) Alfonsine pedig leült a mindenkitől elhagyotttál mellé s két összekulcsolt kezét homloka ■ téve odakönyökölt a lámpával szembe, s eledett beszélni ahoz a néma világossághoz,mert annak fényébe meresztve. — Hát meghaltál? — Hát megcsaltál? — tt elhagytál örökre? — Elmenjek- e utánad? küldjék el utánad? Mindenkit! Szeretnek , gyűlölnek ott még, ahova te mentél ? Én ott fogok feledni. Jaj nekem, akit elhagytál! s neked aki elmentél. Jaj annak, aki elkültt' Nem fogsz tőlem alhatni a sírban,s en nem volt tőled alhatni az ágyban, s egymást fogj kisérteni mind a ketten. És ketten együtt ilkosodat. Van még egy átkozott hely a mi ászosabb a sírnál: a vesztőhely — ott találszunk mind a hárman; — de ott sem békülünk — Ki békíti ki a leányt, aki nem lehet több asszony? Egy egész mennyország sem tele entekkel és angyalokkal! Egy egész pokolnál bb vagyok én, tele ördögökkel és elkárhozotkkal A delnő úgy beszélt a gömbölyű lámpa öveihez, mintha az egy világitó lélek volna mely avait megérti. Talán sok álmatlan éjfelen át szokott - e néma világgal beszélgetni; máskor némán, most önfeledtében hangosan. A közben a lámpa lángját mindig feljebb csavarolta, hogy üveghengerén át már égő véres füsttel lobogott az túl. Mégsem volt neki elég fényes. Egyszer aztán szétpattant az izzó üveg, szerteszét rúgva forró cserepeit. Alfonsine felrettent. A szétpattant üveg is gyászt jelent. Valaki meghalt, akiről épen gondolkoztak. Mi ereje van a testetlen léleknek, hogy az, mikor már megszűnt egy egész emberalakot fejjel az ég felé egyenesen tartani, még képes legyen egy üveget végerejével szétszakítani ? Babona! azt mondják a tudósok. Pedig azt már kitalálták, hogy az „f“ hang kettős keresztet rajzol egy porr-i hintett üvegtáblára, a „dw hang kettős kört kakit rajta, s a kétszer vonalzott „cu hang szétrepeszti az üvegpalackot. Hanem a lélek testentúli hatalma — az babona. A két apácza visszajött Plankenhorstné szobájából. A hystericus görcsökbe esett hölgyet lefektették, s rábízták a cselédekre. Soror Remigia — szokásból — vigasztalni iparkodott Alfonsinét. — Forduljon ön az ég irgalmához. Az Isten meg fogja önt vigasztalni. Alfonsine egy daemon vad tekintetével felelt vissza. — Én nem beszélek többet az Istennel! Én nem imádkozom többé soha! A kegyes hölgy áhitatosan téve össze kezeit s engesztelni akarta. ^ — Az égre és minden szentéire! Bárónő, gondoljon rá, hogy ön keresztyén. — Én nem vagyok többé keresztyén! — Gondolja meg, hogy ön nő. — Én nem vagyok többé nő! Az vagyok, ami Önök : apácza. S ha kellett a sorsnak, hogy legyenek teremtések a földön, akik azért szűntek meg nők lenni, hogy imádkozhassanak, legyenek hát olyanok is, akik azért vannak teremtve, hogy átkozódjanak! — És még roszabbat is tesznek. Soror Remigia ijedten szedte föl a köpönyegét, hogy meneküljön e vétkes hangok elől, miket meghallani botránykozás, megérteni bűnrészesség a kárhozatban. Pedig ő értette azokat. Az apácza némán inte Edithnek, hogy köves-se őket. Alfonsine azonban útját állta a leánynak, s hevesen megragadó kezét. — Nem fog többé visszamenni a kolostorba. Itthona marad! A jámbor apácza nem mert ellenmondani. Ahogy tetszik! Örült, hogy társnéjával együtt ép testtel elmenekülhetett e furia gőzköréből, mely terhes volt a blasphemiától. Edith pedig remegve olda le kalapját, s rakta le felöltönyeit magáról. Alfonsine odaállt eléje, mikor mindenki magukra hagyta. — Tudod-e, miért tartottalak itthon ? — Nem tudom. — Nézz a szemembe jól. Mit látsz abban ? — Sötétséget. Felelt Edith. És jól mondta, a pokol örvénye nem lehet sötétebb, mint Alfonsine két szép fekete szemének mélysége volt. — Hanem ez a sötétség él és mozog és tele van alakokkal. Te is közöttük vagy. — Megölte az, akit te szeretsz, azt, akit én szerettem! — Megölöm én azt, akit te szeretsz ! Mintha megmérgezett tőr lett volna összeszorított öklében, oly fenyegető mozdulattal mondta e szókat. — Megölöm! Eléri őt a kezem, ha egy világ áll is közöttünk ; eléri, ha egyikünk az égben, másikunk a pokolban lesz is! Nem gondolkozom sem éjjel, sem nappal egyébről, mint arról,hogy hogyan ölhessem meg? Akarom, hogy olyan nyomorult légy, mint én. Akarom, hogy tudd meg, milyen nyomorati vagyok én? — Akkor aztán gondolkozzál rajta, hogy mikor fogsz engem utolérni ? Az egész világon egyetlen ember volt, akit szerettem szívvel, szenvedéllyel, bűnömmel : egyetlen ember , aki csinálhatott belőlem nőt, angyalt, vagy hetaerát, de mindig boldogot. Azt egy Baradlay megölte. Még egy másik ember volt a világon, ki ha nem tehetett is boldoggá, de tehetett volna nővé, adhatott volna nevet, megszabadíthatott volna önmagamtól, azt az eljegyzés napján,a világ gunyhahatására elrablá tőlem egy Baradlay nő. Engem azok orozva megöltek, élve eltemettek, halva meggyaláztak, elkárhozva föltámasztottak: — én ördögük fogok nekik lenni. Megölöm őket mind! Kiirtom férfiát, asszonyát az egész családnak, és az lesz a legboldogtalanabb közöttük, akit élve hagyok, hogy a többit felemlegesse! Az amit te a szememben sötétségnek láttál, az a sötétség már az én lelkem előtt meg van népesülve. Az egész jövendő jár kel és tolakodik benne. Nem vagyok örült, ne hidd. Amit megígértem, kezemben tartom. A fejeiket. Ahogy engem megajándékoztak a kedvesem fejével, úgy foglak én is tégedet megajándékozni az övével. — Egész terv van erről a fejemben. Olyan ép egész terv, mint a megkristályosodott sötétség.— Megölöm, szerencsétlenné teszem őket. — Ezért marasztottalak idehaza. Hogy minden éjjel, mikor alulni megy, minden reggel, mikor fölébredsz , ezt súghassam a füledbe: „megölöm a kedvesedet.“ Hogy láthassalak olyan nyomorultnak, mint a milyen magam lettem. Lettem te általad, lettem a tied által. Légy te én általam. Hogy lásd bennem magadat, és essél kétségbe, mikor magadra ismersz bennem, míg megbolondulunk mind a ketten s rugdalni fogjuk mind a ketten egymás szeretőinek koponyáit, mint két játéktekét. — Óh kedves Ottó! A hölgy arczczal a pamlagra veté magát és ott maradt fekve. Edith reszketve hallgatá végig e medeai dühöngést, mely tépett gyermektagokkal jelöli boszorkányröptét, nem megtorolni, de fogalmával utolérni sem bírta e daemoni kitörést; midőn látta, hogy Alfonsine elcsendesül és fekve marad, nesztelenül elhagyta a szobát; hátravonult a nőcselédekhez ; azok lefektették hajdani kiszobájában, ismert egyszerű ágyába, vánkost melegítettek lábára, hogy ne fázzék, s magára hagyták, hogy aludjék. És Edithnek úgy tetszett, mintha a sötétségnek csakugyan alakjai volnának, amik élnek és mozognak, feketék a feketében , s mintha egy azok közül, melynek arcza még az éjszakán, még a poklon, még a vakságon is keresztül sötétlik, s az által lesz láthatóvá; hideg leheltetével ezt súgná fekhelye fölött: „Megölöm őket mind!“ (Folytatása következik.) Meghívás. Azon t. ez. polgártársaimat, kik a jul. 14-én a polg. lövöldében tartott népgyűlés alkalmával az alakítandó „pesti népkör“ előmunkálatainak intézésére kiküldettek, valamint azokat is, kik által a bizottmány, júl. 11-diki gyűlése alkalmából magát kiegészítette, ezennel kérem, hogy csütörtökön, július 15-én esti 7 órakor az egykori Valéra házban, (a Vakok intézetével átellenben) tartandó értekezleten, az ötös bizottmány által kidolgozott alapszabályok megvitatása végett teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Jókai Mór. * A kiegészített névsor következő: Andredisz András, Andrássy Károly, Ács Lajos, Baumann Zsigmond, Báron Gyula, Birkl János, Balázsovics Antal, dr. Barbás Jósef, Boldog Károly, Böhler Vilmos, Bittó István, Bernhardt Jakab, Bottlik Károly, Balla István, Baumgarten Miksa, Csernátony Lajos, Csicsmanczay Pál, Csávolszky Lajos, Domány Zsigmond, Dobos Jósef, Damninger Jósef, Derivo György, Éberling Antal, Ehrlich Miksa, Eckbauer András, Ebner János, Farkas János, Farkas N. N., Fadgyas Gusztáv, Frankfurter Samu, Friedmann Antal, Frigyessy Aladár, Füzesséry Géza, Farkas György, dr. Fux Jósef, Farkas István, Frecskay János, Foits János, Gráczer Ferdinand, Grünwald Jakab, dr. Goldstein Adolf, Habermann János, Heben Jakab, Herz János, Henszlmann Imre, Herzl Miksa, Hirm Sándor, Hirsch Sebestyén, Horn Ede, Horváth Gáspár, Höfler György, Hölle J. M., Hegedűs Sándor, Hindy Iván, Hindy Kálmán, Houchard Ferencz, Holzer Jakab, Illésy György, Janitscheck Károly, Kánicz Gábor, Klein Frigyes, Kovacsics Sándor, Kozarek Mátyás, Koch Károly, Kaczvinczky János, Korompay Ágost, Krumpholz Mihály, Kuklay János, Kunstädter Mór, Klein Adolf, Kelffy Dezső, Kenedics Károly, Kunz Károly, Korsány János, Kauser István, Kleinhäusler N. Laabacher Lipót, Lakos Antal, Langer József, ifj. Limburszky József, Leeb János, ifj. Ludwigh János, Lendvay Márton, Lamprecht N., Lueft Károly, Liptay Pál, Mihálik Izidor, Mogács József, Mttklich Alajos, Máttyus Arisztid, Máttyus Izidor, Miskey Ferencz, Mórán János, Nagy Sándor, Neumann József, Nagy Gergely, Noszeda Gyula, Nagy István, Oesel Jakab, Plesch Mátyás, dr. Pólya József, Popper Hermann, Putz József, Paczona Imre, Perczel Gyula, Pollák Gyula, Rabés István, Roszberger Ferdinand, Reich Károly, Reich Károly, Rumbold Jakab, Schön József, Schmidt Antal, Schmied József, Schindler József, Schütz Lajos, Sebastiani Károly, Sik József, Sinkovics János, Simonyi Antal, Sólyomi, Steindl Rikhárd, Szabó Rikhárd, dr. Schresinger Simon, Sréter Gusztáv, Schubert János, Somogyi Pál, Szitár Dénes, Topf Antal, Tóth Lajos, Törs Kálmán, Temlin Károly, Tóth Lajos, Tottis Adolf, Winkle Ford., Vértessy Arnold, Virághalmy Ferencz, Vidacs István, Wahlkampf Ede, dr. Weisz József, Weil Simon, Wilp Alajos, Wanke Szevér, dr. Zilahy Pál. Hasonlókép megválasztottak, s esti tudósításunkból tévedés folytán maradtak ki: Schloster, Klément, Roth Mór és Ihász urak. Galanterie-czikkek. A mai ülés vége nagyon kedélyesen folyt le. A pénzügyminiszter dicsekedett a statuskaszsza kedvező állásával. Hogy fog, ennek örülni a halálos nyomorban tengő népnevelés. Majd meglássuk, hogy erre hány zsákkal telik. Azt is elmondta Lónyay úr, mily végtelen örül, hogy a temesvári fát eladta. Felette sajnálná, ha a szerződést megsemmisítette volna, mert az nagyon jó gesebaft volt. A magyar pénzügyminiszter, mint tudjuk, fel van hatalmazva, hogy a magyar honvédsereg felszerelésére, ha pénze nincs, pénztári utalványokat bocsásson ki. A mai ülésen Ghyczynek felelvén, annak bebizonyítására, hogy mily jól állnak a magyar budget akciói, azt is felhozta, hogy még egyetlen egy ily pénztári utalványt sem bocsátott ki. — Látott-e t, képviselőtársam ily pénztári utalványt ? — kérdé. — Bevallom, hogy nem láttam —— felelt Ghyczy — de nem csak utalványt nem láttam, hanem még honvédsereget sem. (xy.) A főrendiházban ma a napidíjazás tárgyában előfordult vitára , különösen K. Wenkheim László beszédére néhány megjegyzésünk van. A nemes úr arra hivatkozott, hogy Angliában a képviselő sem húz napidíjt. Igaz, de ez az angol alkotmánynak hibája, melyet aristocraticus jellege miatt nem vetkőzött le mindez ideig. S ennek mi az eredménye ? az, hogy a törvényhozói fontos szerepet csak gazdag ember vállalhatja magára. Pedig tévedés akár a születési, akár a vagyoni aristocratiának az értelmiség oly mérvét tulajdonítani, mely egyedül, és kizárólag őket jogosítja fel a törvényhozói tiszt gyakorlására. Sőt Angliában azon irány is kifejezést nyert, hogy a parlamentbe választhatóság képessége bizonyos vagyon mennyiségtől tetéségi függővé. 1696-ban egy bilit küldött az alsóház a lordok házához, melyben a választhatóságot magasabb jövedelemhez kötötték. S maga a felsőház vetette el ezen bilit. „Nem tartották észszerűnek,korlátolni a nép szabad választását; igazságtalannak és méltánytalannak tartották, a szegény embert, kinek képessége van ily fontos hivatásra, s ki a választók bizalmát is bírja — csekély vagyona miatt eltiltani a közügy szolgálatától.“ De Angliában számtalanszor nyilvánult már azon törekvés is, hogy a képviselők ismét napidíjjal láttassanak el. S hogy e törekvés mindez ideig nem ért diadalt, annak oka az angol nép szívós ragaszkodása az ódon institutiókhoz, még akkor is, ha roskadoznak a rothadás miatt. Az angol nép, e hiányon, mely a legjelesebb, de vagyonnélküli kapacitásokat elzárja a törvényhozás sorompói elől, úgy segít, hogy maga rakja egybe adakozás által az összeget, melyből képviselője — míg mandátuma tart — gond nélkül élhet, így tett az angol nép a szegény Cobdennel is. Már most, hol a függetlenségnek több garantiája ? Azon képviselőben-e kinek kárpótlást a közvagyon nyújt, amelyért nincs lekötve senki, és legkevésbé a kormány irányában ? vagy azon képviselőben, aki a választói által összeharácsolt összegből él, s választói kegyétől függ, bármily lelkes módon nyilvánuljon is az? Wenckheim L. b. felfogása azon tények által számtalanszor megcáfolt felfogás, mely erkölcsi tulajdonokat csak az aristocratiában föltételez. Tetszős alakja pedig a népszerűségéért bár parányi összegről van szó, de mégis meggazdálkodást indítványozott. S a mennyire nem safe badelvű, annyira nem czélszerű, tekintve hogy a felsőházat reformálni kell, s hogy e reform új alapokra kell hogy fektesse felsőházunkat, melynek életképességet csak új elemek kölcsönözhetnek. Mi részünkről azon sajnálatunkat csatoljuk a fennebbiekhez, hogy e tárgyról nem intézkedett maga a képviselőház, hanem a felsőháznak hagyta a kezdeményezést, mely financziális ügyekben kezdeményezési joggal teljességgel nem bír. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház LI. ülése júl. 14-én d. e. 10 órakor. Horváth Boldizsár igazságügyminiszter több rendbeli interpellatióra felel. Először is Pulszky azon interpellatiójára : van-e tudomása a hétszmélyes tábla oly ítéletéről, mely az ősiségi pátens 5. és 6. §-a alapján az ősi fiágiságot viszszaállítja és azt a felek telekkönyvi jogbiztonsága rovására is érvényesíti ? Erről tudomása nincs. Az érintett ítélet, úgy gyanítja, bizonyos Szentiványi-perre vonatkozik, melyben azonban a hétszemélyes tábla nem az ősiség, hanem a végrendelet alapján ítélt. E nyilatkozat tudomásul vétetvén, az igazságügyminiszter Luksics Bódog azon kérdésére válaszol, várjon szándékozik-e a múlt országgyűlés elé terjesztett, s a vadászati jogra vonatkozójavaslatot a háznak beterjeszteni ? Óhajtotta volna, hogy már most vétessék tárgyalás alá, de az időből kifogyván, kéri az elnökséget, hogy az a levéltárból kivétetvén, a legközelebbi idényben tárgyaltassék. E kívánat határozattá emeltetik s kiterjesztetik a birtokviszonyok rendezéséről és a kir. haszonvételek megszüntetéséről szóló javaslatra is. Egyúttal, Tisza Kálmán interpellációja folytán ígéri, hogy a contractualistákra vonatkozólag törvényjavaslatot terjeszt a ház elé. Válaszol továbbá Csiky Sándornak, — helyesebben Almássy Sándornak,mert ez adta be — interpellátiójára : miért nem lett azon kérelem teljesítve, miszerint egy 389 fit 712 krajczárból álló kincstári követelés ellene nem szüntettetett meg, és hogy miért nem adattak ki azon