A Hon, 1869. július (7. évfolyam, 148-174. szám)

1869-07-15 / 160. szám

Pest, 1869.,Csütörtök, julius 15. ,60. szám, VII. évfolyam. Reggeli ráadás. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési dij: Postán kédve, vagy Budapesten n­ázh­oz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......2 frt. 9 hónapra ..... . . 6­­­0 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülűzetés havonkint..........................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATE NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beigtatfisi dij: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 80 „ Terj­edelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON Az esti kiadás postái küldéséért felülfizetDB I Fr. LW ÜSTÖKÖS évre '/. évre 1hóra ft kr ft kr ft kr 12 — 6 —2 — 1 külön . 1 80 — 90 30 Buda­pesten 10 — 5 —1 70 postán n 11 — 6 601 90 5­­ 3 — 1 60__ um»___________ Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok here 7­dik szám) intézendők. Mill Hl ! PEST, JULIUS 14. Beszélnek a számok. "­­.... Pest, jul. 14. (1.) A közös budget a delegatió elé ter­jesztetett, azzal a kecsegtető kilátással, hogy a jövő évben 4,627,785 írttal többe kerülnek a közös ügyek mint az idén, a­mihez mi 1,388,336 írttal kell hogy já­ruljunk. S ha meggondoljuk, hogy az 1868-iki 2,700,000 frtnyi több kiadást, mely az előirányzatot „véletlenül“ ha­ladta meg, mint Becke kifejezi magát, és az 1869-ben„mintegy“ 3,790,000 írtra menő s póthitel által pótolt kiadást is most kell pótolnunk, szép kilátásaink lehetnek a jövőre. Na de nem csuda, mert csak a hadügyi kiadás 7,673,319 írttal szaporo­dott, mi ha ily arányban megy, utoljára a Danaidák hordójává lesz, melybe bele­­vész hitelünk, jólétünk, mindenünk. Azon­ban mindez oly égető szükségnek van a miniszteri előterjesztvényekben előadva, hogy az ember még hozzányúlni sem mer. Különben is a delegációk alkotmányos le­szállítása nem sokat ér. Tavaly egyetlen egy helyt szállítottak le jelentékeny ösz­­szeget , a katonai élelmezésnél , t. i. 896.000 irtot, de a közös miniszter nem csak hogy ezt elkölti, hanem még 3.790.000 írttal többet, s ezért póthitel kellett. Épen azért, mielőtt az egyes budgetekre tennénk néhány észrevételt, lássuk, mily hatással működtek a delegációk ott, hol már nem puszta számokról van szó (mert a közösügyi számok kérlelhetlenek), ha­nem egyszerű óhajtásokról, reformokról. Mert úgyis a delegátiókat azzal szokták igazolni, hogy a közös ügyeket „gyorsan“ elintézi, minthogy pedig a gyorsaságnak a mostani államéletben nem a gyors „fizetés,“ hanem a reform és haladás a bérmérője, ezért lássuk ezeket. 1868. november 28-án fejezi ki a ma­gyar delegatió azon óhajt,hogy a nyugdíj­­élvezők névsora szabálya­i azoknak alkot­mányos utón javíthatása végett is terjesz­tessenek jövőre a delegatiók elé.“ Erre aztán, most 1869. júliusban azt feleli a közös minisztérium, hogy a pénzügymi­nisztérium gondoskodott arról is, hogy az 1868-ik év végével már nyugdíj-élvez­­ményben levők jegyzéke, a főpénztárak és szolgálati ágak szerint, a számvevő osz­tálynál „világlatban“ (talán nyilván ?) tartassék. “ Eleget tett-e a delegátió azon kívánságának, hogy a nyugdíjasok eléje terjesztessenek? Nem. Most a kérést meg­újíthatja, hogy félév múlva újra ily választ kapjon. Ugyancsak abban az ülésben a ma­gyar delegátió kívánta, hogy „a főszámve­­vőszék a teljes függetlenségnek megfelelő állást nyerjen, s a közös kiadás és bevé­tel számvitele és ellenőrzése tekintetében mielőbb alkotmányos előterjesztések té­tessenek.“ Ennek a kívánságnak „mie­lőbb“ úgy tett eleget a közös ministérium, hogy június 18-án (tehát egy félév múlva) közölt egy szervezeti javaslatot a két kü­­lön pénzügyminisztériummal.Tehát elérkez­­tünk a javaslatig azon számszékre nézve, mely hivatva van megakadályozni azt, hogy a birodalom népeinek pénze ne kezeltessék számadás-ellenőrzés nélkül, mint eddig. Ezt ugyan delegatió nélkül, egy kis jegy­zékkel is el lehetett volna érni. 1868. november 28-án fej­ezé ki a ma­gyar delegatió azon kívánságát, hogy az 1867. deczember 31-én a központi állam­­pénztárban levő összeg iránt, a kiegyenlí­­tés mielőbb megtörténjék. A külön mi­nisztériumok május végén kapták meg azon számadásokat, melyek az ügy végelinté­zéséhez szükségesek. Végre ugyanakkor azt kérte a delegatió, hogy az 1868-iki előirányzatban bevezetett központi köz­­igazgatási nyugdíjak ügye a két törvény­­hozás útján „mielőbb elintéztessék.“ Ez meg is történt, tudjuk mikor. De a prag­­matica sanctioból nem folyó és így nem kö­zös nyugdíjakról még csak a két pénzügy­minisztérium tud valamit, az országgyűlé­sek semmit. Már most láthatjuk, hogy állunk. A de­­legatio egyetlen egy budget-tétele sem maradt meg, levonásai helyett még az előirányzottnál is többet költöttek. Re­form-kívánságainak, vagy épen nem vagy nagy későn tettek eleget, s akkor sem ki­­elégítőleg. Most szeretnék, ha megmon­daná a jobboldal, mit vívott ki a delega­­tio? Vagy legalább azt, hogy mit akadá­lyozott meg ? De menjünk in médiás rés, az egyes bud­getekre. Legfontosabb, legsajnosabb kiadás a h­adügy, mert ez egy maga 90, 940, 882 frt, s az ember azt gondolná első látszat­ra, hogy ez, mind oly égető szükség, melynek csak nagyságától szabad félni, de fizetni kell. Pedig vannak ott olyan té­telek, melyeket egy pénzügyi krízis szé­lén álló állam budgetjében sehogy sem ta­lál helyén az ember, így a tiszti díjak fel­emelése. A hadnagyok (472—520 ftos fizetését 500-ra, a főhadnagyokét 720-ra emelték, ei­került a századosok dij­ fel­emelése....................... a törzstiszteké . . a kát. hivatalnokoké az alsóbb szolgáké . S ha levonunk fa és lótartásban történt némi 824,880 ftba 682,643 „ 85,588 „ 205,654 „ 22,390 „ megszorításokat az egész t­i­s­z­t­i­díj-emelés került 2,591,755 ftba. Hogy mily helytelen és igazságtalan e teher, azt fejtegettük volt már. Csak azt jegyezzük meg, hogy jó hadseregre tö­rekszünk ugyan mi is, de korunk iránya e tekintetben az, hogy demokratizáltat­­ván a honvédelem, a katonai kaszt mind­inkább kitöröltessék, főleg hogy malum necessariumnak tekintessék, ne pedig sine eurának. A díjemelés csak szaporít­­ni fogja az ex professo katonákat , kik elheverészvén életöket, zsíros falaton bevárják a zsíros nyugdíjt, míg a sze­gény néptanító, tanár, pap, ügyvéd, nyug­díjra való kilátás nélkül, jóval kisebb fizetés és jóval több előkészület mel­lett — tengődik. Pedig azt szokták mon­dani, hogy a legjobban becsült foglala­tosságot fizetik legjobban, — s ha ez áll (pedig áll, mert nemzetgazdasági törvény) akkor Ausztria még a középkorban van, mert az emberölés mestersége van a leg­jobban fizetve. Azután van nálunk még egy dicső hi­vatás : a számfeletti katonáké. Ezekre költünk: 1,800,000 ftot. Na, mert Ausz­tria nemes szivü, ő egykori hit szolgáit, habár nem is tudja foglalatoskod­­tatni, megtartja, miért venne példát a „smutzig“ Amerikától, mely 4 évi véron­tás után 1 millió katonáját „obserti­­gálta.“ Ha már csak ezeket a tételeket összead­juk, kijő: 4,391,755 ft. Csaknem az az összeg, a­mennyivel több a jövő évi bud­get az ideinél, t. i. 4,627,785 ft, így jól fel lehet nevelni a budgetet. Általában Ausztria nagyon szereti a katonai sinecu­­rákat. A fennebbi tételek bizonyítják, erre még csak egy adatot hozunk fel. A központi vezetés, törzskar, főtisztek és felsőbb parancsnokságok dijának 3 tétele megy 4,791,690 ftra s az összes közle­génysége 22,984,599 ft. Tehát a katonai dijak, Vi­dét a főtisztek veszik el. Egy de­­mocraticus fő azt gondolná, hogy min­den 5—10 katonára esik Ausztriában egy tábornok, különben erősen nagyot nem is gondolt volna. TÁRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Negyedik kötet. (Folytatás.) Alfonsine pedig leült a mindenkitől elhagyott­­tál mellé s két összekulcsolt kezét homloka ■ téve odakönyökölt a lámpával szembe, s el­­edett­ beszélni ahoz a néma világossághoz,­­mert annak fényébe meresztve. — Hát meghaltál? — Hát megcsaltál? — tt elhagytál örökre? — Elmenjek- e utánad?­­ küldjék el utánad? Mindenkit! Szeretnek , gyűlölnek ott még, ahova te mentél ? Én ott­­ fogok feledni. Jaj nekem, akit elhagytál! s neked aki elmentél. Jaj annak, aki elkü­l­­tt' Nem fogsz tőlem alhatni a sírban,s en nem v­olt tőled alhatni az ágyban, s egymást fog­­j kisérteni mind a ketten. És ketten együtt ilkosodat. Van még egy átkozott hely a mi ászosabb a sírnál: a vesztőhely — ott­ ta­lál­­szunk mind a hárman; — de ott sem békülünk — Ki békíti ki a leányt, aki nem lehet töb­­b asszony? Egy egész mennyország sem tele entekkel és angyalokkal! Egy egész pokolnál bb vagyok én, tele ördögökkel és elkárhozot­kkal A delnő úgy beszélt a gömbölyű lámpa öve­ihez, mintha az egy világitó lélek volna mely avait megérti. Talán sok álmatlan éjfelen át szokott - e néma világgal beszélgetni; máskor némán, most önfeledtében hangosan. A közben a lámpa lángját mindig feljebb csa­­varolta, hogy üveghengerén át már égő véres füsttel lobogott az túl. Mégsem volt neki elég fényes. Egyszer aztán szétpattant az izzó üveg, szerteszét rúgva forró cserepeit. Alfonsine felrettent. A szétpattant üveg is gyászt jelent. Valaki meghalt, akiről épen gondolkoztak. Mi ereje van a testetlen léleknek, hogy az, mikor már meg­szűnt egy egész emberalakot fejjel az ég felé egyenesen tartani, még képes legyen egy üve­get végerejével szétszakítani ? Babona! azt mondják a tudósok. Pedig azt már kitalálták, hogy az „f“ hang kettős keresztet rajzol egy porr-i hintett üvegtáblára, a „dw hang kettős kört k­akit rajta, s a kétszer vonalzott „cu hang szétrepeszti az üvegpalac­kot. Hanem a lélek testentúli hatalma — az babona. A két apácza visszajött Plankenhorstné szo­bájából. A hystericus görcsökbe esett hölgyet le­fektették, s rábízták a cselédekre. Soror Remigia — szokásból — vigasztalni iparkodott Alfonsinét. — Forduljon ön az ég irgalmához. Az Isten meg fogja önt vigasztalni. Alfonsine egy daemon vad tekintetével felelt vissza. — Én nem beszélek többet az Istennel! Én nem imádkozom többé soha! A kegyes hölgy áhitatosan téve össze kezeit s engesztelni akarta. ^­­ — Az égre és minden szentéire! Bárónő, gon­doljon rá, hogy ön keresztyén. — Én nem vagyok többé keresztyén! — Gondolja meg, hogy ön nő. — Én nem vagyok többé nő! Az vagyok, a­mi Önök : apácza. S ha kellett a sorsnak, hogy legyenek teremtések a földön, akik azért szűntek meg nők lenni, hogy imádkozhassanak, legye­nek hát olyanok is, a­kik azért vannak teremt­ve, hogy átkozódjanak! — És még roszabbat is tesznek. Soror Remigia ijedten szedte föl a köpönye­gét, hogy meneküljön e vétkes hangok elől, mi­ket meghallani botránykozás, megérteni bűnré­­szesség a kárhozatban. Pedig ő értette azokat. Az apácza némán inte Edithnek, hogy köves-­­­se őket. Alfonsine azonban útját állta a leánynak, s hevesen megragadó kezét. — Nem fog többé visszamenni a kolostorba. Itthona marad! A jámbor apácza nem mert ellenmondani. A­hogy tetszik! Örült, hogy társnéjával együtt ép testtel elmenekülhetett e furia gőzköréből, mely terhes volt a blasphemiától. Edith pedig remegve olda le kalapját, s rakta le felöltönyeit magáról. Alfonsine odaállt eléje, mikor mindenki ma­gukra hagyta. — Tudod-e, miért tartottalak itthon ? — Nem tudom. — Nézz a szemembe jól. Mit látsz abban ? — Sötétséget. Felelt Edith. És jól mondta, a pokol örvénye nem lehet sö­­tétebb, mint Alfonsine két szép fekete szemének mélysége volt. — Hanem ez a sötétség él és mozog és tele van alakokkal. Te is közöttük vagy. — Megölte az, a­kit te szeretsz, azt, a­kit én szerettem! — Megölöm én azt, a­kit te szeretsz ! Mintha megmérgezett tőr lett volna összeszo­­rított öklében, oly fenyegető mozdulattal mondta e szókat. — Megölöm! Eléri őt a kezem, ha egy világ áll is közöttünk ; eléri, ha egyikünk az égben, másikunk a pokolban lesz is! Nem gondolkozom sem éjjel, sem nappal egyébről, mint arról,hogy hogyan ölhessem meg? Akarom, hogy olyan nyomorult légy, mint én. Akarom, hogy tudd meg, milyen nyomorati vagyok én? — Ak­kor aztán gondolkozzál rajta, hogy mikor fogsz engem utolérni ? Az egész világon egyetlen ember volt, a­kit szerettem szív­vel, szenvedéllyel, bűnömmel : egyetlen em­ber , a­ki csinálhatott belőlem nőt, an­gyalt, vagy hetaerát, de mindig boldogot. Azt egy Baradlay megölte. Még egy másik ember volt a világon, ki ha nem tehetett is boldoggá, de tehetett volna nővé, adhatott volna nevet, megszabadíthatott volna önmagamtól, azt az eljegyzés napján,a világ gunyhahatására elrablá tőlem egy Baradlay nő. Engem azok orozva megöltek, élve eltemettek, halva meggyaláz­tak, elkárhozva föltámasztottak: — én ördögük fogok nekik lenni. Megölöm őket mind! Kiir­tom férfiát, asszonyát az egész családnak, és az lesz a legboldogtalanabb közöttük, akit élve hagyok, hogy a többit felemlegesse! Az a­mit te a szememben sötétségnek láttál, az a sötétség már az én lelkem előtt meg van népesülve. Az egész jövendő jár kel és tolakodik benne. Nem vagyok örült, ne hidd. A­mit megígértem, ke­zemben tartom. A fejeiket. A­hogy engem meg­ajándékoztak a kedvesem fejével, úgy foglak én is tégedet megajándékozni az övével. — Egész terv van erről a fejemben. Olyan ép egész terv, mint a megkristályosodott sötétség.­­— Megölöm, szerencsétlenné teszem őket. — Ezért marasztottalak ide­haza. Hogy minden éjjel, mikor alulni megy, minden reggel, mikor föl­ébredsz , ezt súghassam a füledbe: „megölöm a kedvesedet.“ Hogy láthassalak olyan nyomorult­nak, mint a milyen magam lettem. Lettem te általad, lettem a tied által. Légy te én általam. Hogy lásd bennem magadat, és essél kétségbe, mikor magadra ismersz bennem, míg megbo­londulunk mind a ketten s rugdalni fogjuk mind a ketten egymás szeretőinek koponyáit, mint két játéktekét. — Óh kedves Ottó! A hölgy arczczal a pamlagra veté magát és ott maradt fekve. Edith reszketve hallgatá végig e m­edeai dü­höngést, mely tépett gyermektagokkal jelöli boszorkányröptét, nem megtorolni, de fogalmá­val utolérni sem bírta e daemoni kitörést; midőn látta, hogy Alfonsine elcsendesül és fekve ma­rad, nesztelenül elhagyta a szobát; hátravonult a nőcselédekhez ; azok lefektették hajdani kis­zobájában, ismert egyszerű ágyába, vánkost melegítettek lábára, hogy ne fázzék, s magára hagyták, hogy aludjék. És Edithnek úgy tetszett, mintha a sötétség­nek csakugyan alakjai volnának, a­mik élnek és mozognak, feketék a feketében , s mintha egy azok közül, melynek arcza még az éjsza­kán, még a poklon, még a vakságon is keresz­tül sötétlik, s az által lesz láthatóvá; hideg le­heltetével ezt súgná fekhelye fölött: „Megölöm őket mind!“ (Folytatása következik.) M­eghívás. Azon t. ez. polgártársaimat, kik a jul. 14-én a polg. lövöldében tartott népgyű­lés alkalmával az alakítandó „pesti népkör“ előmunkála­tainak intézésére kiküldettek, valamint azokat is, kik által a bizottmány, júl. 11-diki gyűlése alkalmából magát kiegészítette­, ezennel kérem, hogy csütörtökön, július 15-én esti 7 óra­­k­o­r az egykori Valéra házban, (a Vakok inté­zetével átellenben) tartandó értekezleten, az ötös bizottmány által kidolgozott alapszabályok meg­vitatása végett telj­es számban megjelenni szíves­kedjenek. Jókai Mór. * A kiegészített névsor következő: Andredisz András, Andrássy Károly, Ács Lajos, Baumann Zsigmond, Báron Gyula, Birkl János, Balázso­­vics Antal, dr. Barbás Jósef, Boldog Károly, Böhler Vilmos, Bittó István, Bernhardt Jakab, Bottlik Károly, Balla István, Baumgarten Mik­sa, Csernátony Lajos, Csicsmanczay Pál, Csá­­volszky Lajos, Domány Zsigmond, Dobos Jósef, Damninger Jósef, Derivo György, Éberling An­tal, Ehrlich Miksa, Eckbauer András, Ebner Já­nos, Farkas János, Farkas N. N., Fadgyas Gusz­táv, Frankfurter Samu, Friedmann Antal, Fri­gyessy Aladár, Füzesséry Géza, Farkas György, dr. Fux Jósef, Farkas István, Frecskay János, Foits János, Gráczer Ferdinand, Grünwald Ja­kab, dr. Goldstein Adolf, Habermann János, Heben Jakab, Herz János, Henszlmann Imre, Herzl Miksa, Hirm Sándor, Hirsch Sebestyén, Horn Ede, Horváth Gáspár, Höfler György, Hölle J. M., Hegedűs Sándor, Hindy Iván, Hindy Kálmán, Houchard Ferencz, Holzer Jakab, Il­­lésy György, Janitscheck Károly, Kánicz Gábor, Klein Frigyes, Kovacsics Sándor, Kozarek Má­tyás, Koch Károly, Kaczvinczky János, Korom­­pay Ágost, Krumpholz Mihály, Kuklay János, Kunstädter Mór, Klein Adolf, Kelffy Dezső, Kenedics Károly, Kunz Károly, Korsány János, Kauser István, Kleinhäusler N. Laabacher Li­­pót, Lakos Antal, Langer József, ifj. Limbursz­­ky József, Leeb János, ifj. Ludwigh János, Lendvay Márton, Lamprecht N., Lueft Károly, Liptay Pál, Mihálik Izidor, Mogács József, Mttk­­lich Alajos, Máttyus Arisztid, Máttyus Izidor, Miskey Ferencz, Mórán János, Nagy Sándor, Neumann József, Nagy Gergely, Noszeda Gyu­la, Nagy István, Oesel Jakab, Plesch Mátyás, dr. Pólya József, Popper Hermann, Putz József, Paczona Imre, Perczel Gyula, Pollák Gyula, Ra­bés István, Roszberger Ferdinand, Reich Károly, Reich Károly, Rumbold Jakab, Schön József, Schmidt Antal, Schmied József, Schindler Jó­zsef, Schütz Lajos, Sebastiani Károly, Sik Jó­zsef, Sinkovics János, Simonyi Antal, Sólyomi, Steindl Rikhárd, Szabó Rikhárd, dr. Schresinger Simon, Sréter Gusztáv, Schubert János, Somogyi Pál, Szitár Dénes, Topf Antal, Tóth Lajos, Törs Kálmán, Temlin Károly, Tóth Lajos, Tottis Adolf, Winkle Ford., Vértessy Arnold, Virághal­­my Ferencz, Vidacs István, Wahlkampf Ede, dr. Weisz József, Weil Simon, Wilp Alajos, Wanke Szevér, dr. Zilahy Pál. Hasonlókép megválasztottak, s esti tudósítá­­sunkból tévedés folytán maradtak ki: Schloster, Klément, Roth Mór és Ihász urak. Galanterie-czikkek. A mai ülés vége nagyon kedélyesen folyt le. A pénzügyminiszter dicsekedett a statuskaszsza kedvező állásával. Hogy fog, ennek örülni a halálos nyomorban tengő népnevelés­. Majd meglássuk, hogy erre hány zsákkal telik. Azt is elmondta Lónyay úr, mily végtelen örül, hogy a temesvári fát eladta. Felette saj­nálná, ha a szerződést megsemmisítette volna, mert az nagyon jó gesebaft volt. A magyar pénzügyminiszter, mint tudjuk, fel van hatalmazva, hogy a magyar honvédsereg felszerelésére, ha pénze nincs, pénztári utalvá­nyokat bocsásson ki. A mai ülésen Ghyczynek felelvén, annak be­bizonyítására, hogy mily jól állnak a magyar budget akc­iói, azt is felhozta, hogy még egyet­len egy ily pénztári utalványt sem bocsátott ki. — Látott-e t, képviselőtársam ily pénztári utalványt ? — kérdé. — Bevallom, hogy nem láttam —— felelt Ghy­­czy — de nem csak utalványt nem láttam, ha­nem még honvédsereget sem. (xy.) A főrendiházban ma a napidíja­­zás tárgyában előfordult vitára , különösen K. Wenkheim László beszédére néhány megjegyzé­sünk van. A nemes úr arra hivatkozott, hogy Angliában a képviselő sem húz napidíjt. Igaz, de ez az an­gol alkotmánynak hibája, melyet aristocraticus jellege miatt nem vetkőzött le mindez ideig. S ennek mi az eredménye ? az, hogy a törvény­hozói fontos szerepet csak gazdag ember vállalhatja magára. Pedig tévedés akár a szüle­tési, akár a vagyoni aristocratiának az értelmi­ség oly mérvét tulajdonítani, mely egyedül, és kizárólag őket jogosítja fel a törvényhozói ti­szt gyakorlására. Sőt Angliában azon irány is kife­jezést nyert, hogy a parlamentbe választhatóság képessége bizonyos vagyon mennyiségtől teté­­ségi függővé. 1696-ban egy bilit küldött az alsóház a lordok házához, melyben a választ­hatóságot magasabb jövedelemhez kötötték. S maga a felsőház vetette el ezen bilit. „Nem tar­tották észszerűnek,korlátolni a nép szabad vá­lasztását; igazságtalannak és méltánytalan­nak tartották, a szegény embert, kinek képes­sége van ily fontos hivatásra, s ki a választók bizalmát is bírja — csekély vagyona miatt el­tiltani a közügy szolgálatától.“ De Angliában számtalanszor nyilvánult már azon törekvés is, hogy a képviselők ismét napidíjjal láttassanak el. S hogy e törekvés mindez ideig nem ért diadalt, annak oka az an­gol nép szívós ragaszkodása az ódon instituti­­ókhoz, még akkor is, ha roskadoznak a rotha­dás miatt. Az angol nép, e hiányon, mely a legjelesebb, de vagyonnélküli kapacitásokat elzárja a tör­vényhozás sorompói elől, úgy segít, hogy maga rakja egybe adakozás által az összeget, melyből képviselője — míg mandátuma tart — gond nélkül élhet, így tett az angol nép a szegény Cobdennel is. Már most, hol a függetlenségnek több garan­­tiája ? Azon képviselőben-e kinek kárpótlást a közvagyon nyújt, a­melyért nincs lekötve senki, és legkevésbé a kormány irányában ? vagy azon képviselőben, a­ki a választói által összehará­csolt összegből él, s választói kegyétől függ, bármily lelkes módon nyilvánuljon is az? Wenckheim L. b. felfogása azon tények által számtalanszor megc­áfolt felfogás, mely erköl­csi tulajdonokat csak az aristocratiában föltéte­lez. Tetszős alakja pedig a népszerűségéért bár parányi összegről van szó, de mégis meggazdál­­kodást indítványozott. S a mennyire nem safe badelvű, annyira nem czélszerű, tekintve hogy a felsőházat reformálni kell, s hogy e reform ú­j alapokra kell hogy fektesse felsőházunkat, melynek életképességet csak új elemek köl­csönözhetnek. Mi részünkről azon sajnálatunkat csatoljuk a fennebbiekhez, hogy e tárgyról nem intézke­dett maga a képviselőház, hanem a felsőháznak hagyta a kezdeményezést, mely financziális ügyekben kezdeményezési joggal teljességgel nem bír. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház LI. ülése júl. 14-én d. e. 10 órakor. Horváth Boldizsár igazságügyminiszter több rendbeli interpellatióra felel. Először is Pulszky azon interpellatiójára : van-e tudomása a hét­­sz­mély­es tábla oly ítéletéről, mely az ősiségi pátens­ 5. és 6. §-a alapján az ősi fi­ágiságot visz­­szaállítja és azt a felek telekkönyvi jogbiztonsága rovására is érvényesíti ? Erről tudomása nincs. Az érintett ítélet, úgy gyanítja, bizonyos Szent­­iványi-perre vonatkozik, melyben azonban a hétszemélyes tábla nem az ősiség, hanem a vég­rendelet alapján ítélt. E nyilatkozat tudomásul vétetvén, az igazság­ügyminiszter Luksics Bódog azon kérdésére vá­laszol, várjon szándékozik-e a múlt országgyű­lés elé terjesztett, s a vadászati jogra vonatko­zó­­javaslatot a háznak beterjeszteni ? Óhajtotta volna, hogy már most vétessék tárgyalás alá, de az időből kifogyván, kéri az elnökséget, hogy az a levéltárból kivétetvén, a legközelebbi idény­ben tárgyaltassék. E kívánat határozattá emeltetik s kiterjeszte­tik a birtokviszonyok rendezéséről és a kir. ha­szonvételek megszüntetéséről szóló javaslat­ra is. Egyúttal, Tisza Kálmán interpellációja folytán ígéri, hogy a contractualistákra vonatkozólag törvényjavaslatot terjeszt a ház elé. Válaszol továbbá Csiky Sándornak, — helye­sebben Almássy Sándornak,mert ez adta be — in­terpellátiójára : miért nem lett azon kérelem teljesítve, miszerint egy 389 fit 71­­2 krajczár­­ból álló kincstári követelés ellene nem szüntet­­tetett meg, és hogy miért nem adattak ki azon

Next