A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1869-09-16 / 212. szám
212. szám. VII. évfolyam. adás. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ^ 2 (it. 3 hónapra 8 hónapra .... . . ft „ Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint............................... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ES KÖZGAZfi^SML^EK^. -L Fest, 1869. Csütörtök, szept. 16. *TSzerkesítés! iroda : Ferencziek-tere *7. sz. Beiktatási dij: * 1 hasábos ily féle-betű sora . . . ( kr. Bélyegd^) minden be gtatásért .. . 80 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mél- t&tt kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos pofit sorért . .' 25 kr. Az «18fífcete«t- ez hirdetmény - dij a lap ij kiadó-hivatalába kilillenne. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghezditéeendő. Bérmentetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak eL Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON &.» esti kiadás postán külön küldéséért felülfizetés . 8. Ft. Lloyds OSTÖKBS unott '/, évre '/, évre i bóra ft kr ft kr ft kr 12 — 6 — 3 — 1 80 — 80 — 30 10 — 5 — 1 70 11 — 5 80 1 90 3 — 1 50---------2 - 1 — — 40 Az előfizetési dij az illető lap crime alatt Pestre az R&thenaeumu kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) ,intézendő: PEST, SZEPTEMBER 15. A zárdaügyhöz. Pest, sept. 15. Régen tudjuk, hogy mindennek az ellenzék az oka. A „Napló“ már-már azt is reáfogja az ellenzékre, hogy a krakói apáczabotrányt ő idézte elő. Tehet-e arról az ellenzék, hogy a Napló a középkori szerzetesélet és a karmelita nő-zárdák megvédésében és megdicsérésében már Török János és Pater Lonkaynak versenytársa lett, és nagy fájdalmára versenyében nemcsak megbukott, hanem magát a szép legenda-tollú Danielik urat is czikkeivel hasábjaiból kiutasítani kénytelen volt. A klastromi eszmék terén Danielik püspök e méltóságával harczolt Napló most egyszerre két czikkben is az ellenzéknek fordul, miszerint vele tudassa, hogy ő, a Napló t. i., abban ami kivihető, liberálisabb, mint az ellenzék, mert pártja arra van hivatva, hogy gyakorlatilag alkosson. És mit alkot? szentszékeket és klastromokat, vagy legalább is megdicsértette az utóbbiakat Danielik úrral. És most meg is magyarázza, mily állást foglal el a zárdaügyben; liberalizmusának csúcsát azon mondattal véli elérni, hogy a krakói Ubrikféle „kolostori disciplina“ nem fér a mai társadalom keretébe. Az államnak kell revideálni, helybenhagyni vagy megsemmisíteni a vallásos társulatok statútumait. Ennyiből áll a Napló liberalismusa, melynek alapján reformer hangon szól az ellenzékhez. Egyhuzamban Toldy István úr is megleckézi az ellenzéki lapokat, hogy a szabadelvűség lobogóját oly magasan szokták lobogtatni, szóval, a tettek, a gyakorlati politika mezején,meddő államjogi kérdések feszegetésére fecsérelvén idejüket, általában elhanyagolják a valódi haladás kérdéseit, és még az izgatásban sem képesek kiválasztani azon ügyeket, melyekben haszonnal izgathatnának.“ Toldy úr principálisának zárdaszerelmét avval gondolja-e befátyolozni, ha az ellenzéket meddő államjogi kérdések feszegetésével vádolja? Az ellenzék bizony nem fogja a haza jogai iránti szerelmét szégyenleni, mint szégyenli most a Napló hanyatlási stádiumában múlt zárdaszerelmi paroxismusát. Minthogy Toldy úr hiszi, hogy a zárdaügy egyike azoknak, melyben haszonnal izgathatni, mi ugyan nem polemizálni, nem izgatni, hanem nézeteket kívánunk kifejteni, mégpedig nem csak a magunkéit, hanem azokat is, melyek más országokban nyilvánulnak. Magától értetik, hogy mi magával a zárdaügygyel nem pedig statútumokkal, de még a zárdák falai mögötti megnevezhetlen erkölcstelenségi bűnök és kegyetlenségek felidézésével sem kívánunk foglalkozni. A zárdakérdés most mindenütt napirenden van, de mi csak olyan országokról fogunk szólni, hol a protestánsok csekély számuk miatt szóba sem jöhetnek, mint p. o. Belgium és Olaszbon. Mind az egyik, mind a másik országban azon jogi kérdés felett vitatkoznak : Mi jogon alapszik a zárdák fennállása? Vannak, kik eltörleni, mások kik a köztörvény és polgári felügyelet alá venni akarják. Belgiumban a zárdák „az egyesülési jog alapján“ léteznek. A szerzetesek és apáczák zárdái a törvény előtt nem bírnak sem több sem kevesebb joggal, mint bármely politikai, vallási, étkezési vagy mulattató társulat, legyen annak neve akár: kaszinó, klub, dalárda, sport, vigadói vagy temetkezési egylet. A szerzetes a törvény előtt polgár, az államnak nincs semmi köze ahhoz, ha van-e vagy nincs, és micsoda vallása van valakinek , közösen többekkel lakik-e egy közös házban, vagy egészen magányosan.Nincs ahhoz köze,ha dolgozik-e valaki, vagy henyél, veres ruhát visel-e vagy feketét. Preventív módon a hatóság a zárdában épen úgy mint bármely más házban nem gyakorolhat felügyelést, nem rendelhet okadatolt panasz nélkül motozást. A zárda mint olyan, nem bír semmi előjoggal más ház felett,nincs kivételes törvény, mely mellette, de nincs olyan sem, mely ellene szólna. „Az egyesülési jog korlátlan lévén, a kormánynak nincs joga csak meg is kérdezni akármelyik klubot,szerzetet, politikai vagy vallási egyletet, micsoda statútumai vannak, ha elvei köztársaságiak-e, és mi a társulás feladata ? A törvény nem ismer szerzetest, mert a törvény nem ismer vallást. A belga törvény megengedi, hogy a pap és a szerzetes nősüljön, anélkül, hogy az egyházi ruhát letegye, vagy papi functióját megszüntesse. Ez az egyesületi jognak theóriája és „polgárilag“ végre is hajtatik. Az apácza, kinek sikerül a klastrom küszöbét átlépni, férjhez mehet. Ha neki az úgynevezett klastromi szüzesség terhére van és módját találja a hatóságnak tudtára adni, hogy ötét akarata ellen letartóztatják, a hatóság kötelessége őtét megvédeni, és a klastromból kibocsáttatni. De a klastromban az oly panaszt mindig megtudják, és mikor a vizsgálati bíró a klastromba jön, az apácza ugyanazon szerzetnek valamely külföldi klastromában van. A pap nősülhet papi ruhában, úgy mint Luther elvehet apáczát, de miután sem a község, sem a kormány nem gyakorol „kegyúri jogot,“ hanem a pápa nevezi ki a püspököt, a püspök pedig a plébánost, a házas pap plébánia nélkül marad. Ebből láthatják az autonómia barátjai, hogy az államtól független egyházban még nagyobb az egyházi szolgaság, mint ott, hol a pap az államtól függ. És hol rejlik ennek oka? Nem másutt, mint azon egyszerű szabály el nem ismerésében,hogy idegen hatalom, legyen annak jellege akár vallási, akár polgári, s legyen az pápa vagy császár, vagy bécsi bank, a Laza polgáraiból ne toborzhasson akár szerzetesek, akár katonák vagy hivatalnokok neve alatt szolgákat. A belgiumi constitutio alkotói az egyesülési korlátlan szabadság kimondásánál azon meggyőződésüket nyilvánították : 1., hogy a felvilágosodott Európa örömtapssal fogadta a vallási szerzeteknek a franczia Constituante által 1790. évi febr. 12-kén elhatározott teljes eltörlését. 2-or, hogy a forradalom után a legvallásosabb férfiak e törvényhozási nagy szabálynak bölcsességét elismerték; 3-or, hogy megértették miként a vallás nem alacsonyittathatik többé eszközül inproductiv corporatiok fentartására, melyek a családok életvelején élősködnek; ez hogy az, ki a világ első korszakában az embernek mondá „nőjjetek és szaporodjatok“, csak megelégedéssel láthatta azon örvényt eltűrni, mely a jövőnek ivadékait elnyeli mielőtt még megszülettek. És ezen igazság nyilvánítása ellenére, épen az örvényt még az általa nagyobbitották, hogy az egyházat szabadnak kijelentették, szabadságából pedig lett a pápának, azaz: idegen hatalomnak szolgája. így látjuk Belgium példájából, hogy a „summa libertas“ egy természetelleni rendszerbe foglalt „summa pervitus“ a szabad egyházban. Nem kolostori disciplina, nem vallásos társulatok statútumainak átvizsgálásában rejlik a zárdaügy megoldásának kérdése, ilyen ,,Napló“-beli liberatizmustól mentsen meg bennünket az ég, mert az épen a gonosznak bűnös megtörvényesítése lenne. Ha kormányunk és országgyűlésünk nem meri kimondani a zárdák eltörlését,melyért még mai napig is áldja a nép IIádik József emlékezetét, mondja ki: 1- ször hogy Magyarországban más törvényt mint magyart alkalmazni és végrehajtani nem szabad. 2or hogy az Isten megváltozhatlan örök törvénye szerint a papoknak nősülni szabad, és hogy a nősülő pap semmi egyházi javadalmak élvezetében és functióiban azért nem akadályoztathatik. Még azt sem kellene törvényben kimondani, hogy a coelibatus eltöröltetik. Ne legyen a hazában Horváth Boldizsár-féle szentszék, ne legyen más törvény mint magyar, és ne legyen vallási sérelmeket ápoló kultuszminiszter, és meg lehetünk győződve, hogy szerzetesi és apáczazárdai statútumok revisiójára nem lesz szükségünk, és meglesz a szabad egyház autonómiája is. Ha a „Napló“ csakugyan komolyan hinné,hogy pártja,mely ez ideig csak a jót rombolni tudta, „hivatva van arra, hogy gyakorlatilag alkosson“, írja a felebbi egyszerű igazságot lobogójára. Ha nem teszi, legyen a szent székek hőseiben legalább annyi szerénység, hogy nejshandabandázzanak a liberalismussal. L u d v i g h. TÁRCZA. Castelar Emil beszéde a köztársaság mellett. Fordította: Szilágyi Emil. (Folytatás.) Én hiszem, hogy a kutyának vére nagyobbrészt ugyanazon alkatrészekből áll, mint a mi vérünk. Hallom Moreno Nieto urat aki velem együtt spiritualista, mondani, hogy az ember és kutya közötti különbség lényegi ugyanis az értelemé. Nem tudom váljon mint Plato állitá, a lélek keresi-e magának a testet, vagy mint Hegel bizonyitá, a lélek egyidejűleg jelenik meg a világon az emberi alakkal; én csak azt tudom, hogy agyvelőm kerek mint az ég boltozatja s azon világok számára szolgál terül, melyeket eszméknek nevezünk. És ime, uraim, miként az ember különös alakkal, az emberi szellem alakjával bir, úgy a democratiának is van saját alakja s ezét a köztársaság. Az emberi társadalom szervezetében ugyanazt észlelhetjük a mit az egyes testében, és minden polgárisodási s mivelődési foknak tulajdon törvények, bizonyos szervek felelnek meg. A mastodonok és megatheriák tanulmányozása végett természettörténelmi múzeumokat látogatnak meg önök. A királyok s nagy monarchiák végett felkeresik önök Egyptomot s az escurial pantheonját; de miként mi megbámuljuk napjainkban az említett állatok óriási alakjait, és úgy fognak a következő nemzedékek önök monarchiájuk szörnyetegségein csodálkozni. Romero Giron úr mondása nekünk : „Miként panaszkodhatnak önök, midőn a leglényegesebbet, az általános szavazatjogot megszavaztuk már önöknek ?“ Én azon iskolához tartozom, mely minden körülmény között követeli az általános szavazatjogot; de ellentétben barátom Canovas úr véleményével azt hiszem, hogy a jogokat csak azok gyakorlata által, miként az úszást csak a vízben tanulhatjuk meg, és azért állítom, hogy miként a köztársaságokban az általános szavazatjog hathatós eszköze a haladásnak, úgy a monarchiákban az az elnyomás igen jelentékeny fegyverévé válik; az első esetben a nép erkölcsi képzését, a másodikban annak erkölcstelenítését eszközli. A demokratia nevet, mert a polgár tudja, hogy már születésénél fogva minden közhivatal viselésére jogosítva van; tudja, hogy a városi kormányzatba ezen első politikai iskolába léphet; bejöhet a kerületi képviseletbe, mint felsőbb tanintézetbe; végre elérheti a nyilvános államügyek vezetésében való résztvételt, a politika ezen legfelsőbb iskoláját is. Ezeken kívül külön társulatokat talál, melyekben dolgozni , gazdálkodni tanul; feltalálja az esküdtek nagyszerű intézményét, melyben azon jogot s kötelességet tanulja meg, maga mint mások fölött ítélni , és mindezek megtanulásával méltóságának öntudatára jut. Ez a monarchiákban nem lehetséges. Már most, uraim, Önök az általános szavazatjogot össze akarják kötni a monarchiával ? Olvassák csak el, mit mond a királyok természetének nagy búvára Macchiavelli. Azt mondja, hogy az örökösödési királyok még csak képesek a szabadság bizonyos mértékét eltűrni, de az állam által alkotottak, miután mint gyengék foglalják el trónjukat: vagy minden lehetséges módon igyekeznek alattvalóikat demoralizálni, vagy magukat vagy az államot lealacsonyítják. Ennek folytán fog bekövetkezni, hogy a király legelsőbben ki fogja nyilatkoztatni, miként a kamarák akadályokat gördítenek az ő felséges akarata elé, s ezért az általános szavazatjog corrumpálásával fogja kezdeni uralkodását ; majd fog egy ravasz miniszter találkozni, ki el fogja vele ismertetni annak szükségét, hogy a néppel szemközt következő irányeszme szerint járjon el. Tegye fel a kérdést: „Minő reális előnyöket nyújt a jog? Lehet-e a jogokból táplálkozni ? Azután ki fogja a király jelenteni, hogy: „ha nem minden spanyol gazdag és szerencsés, annak csak a parlamenti szónokok végnélküli discussiói az okai, akik nem akarnak egyebet, mint csupán szónoki tehetségeik által ragyogni“, s meg fogják látni uraim, mily gyorsan fog ezen otromba nézet tana a népnél visszhangra találni, ezen nézeté, a mely szerint feláldoznak mindent az anyagi jólétnek. Nem birunk-e erre nézve egy nagy példával 1848-ból, midőn a franczia nép azon anyagi neveléssel lépett fel, melyet Lajos Fülöptől nyert ? Azon időben, midőn az arany egyértelmű volt a joggal, lépett fel egy nap a nemes szerencsétlen Baudin társaival s meg akará a köztársaság által kinyilatkoztatott jogokat menteni; de egy munkás igy kiáltott ekkor reá: „Mit érdekel engem Francziaország méltósága ? Te is mint képviselő nem küzdesz egyébért, mint 25 franknyi napdíjadért.“ Később azonban, s most nemrégiben is, téveszméinek keserű megbánásával zarándokolt a nép a júliusi oszlophoz, hol felkiáltott: „Oh! bocsásd meg tévedéseinket, nagy szellem, mily igazság rejlék szavaidban, midőn mondod, hogy a méltóság elvesztése a legnagyobb veszteség; megelégszünk inkább a fekete kenyérrel, csak szabadok legyünk!“ Nem rettegnek-e Önök, uraim, nálunk is hasonlótól ? és nem látják Önök, miként törölt el a Cäsar Francziaországban mindent,kivéve az általános szavazatjogot ? És mi különbség van uraim, a monarchiák s a köztársaságok között ? Két nagy író ül padjainkon: Valera és Alarcon.Ez utóbbi egy könyvet írt Olaszországról, mely az újabb irodalom legszebb műveinek egyike, áthatva az egykori Italia magasztos szellemével. Ez urak megmondhatják Önöknek, hogy hol van a kitűnő intézmények, nagy tanok, a művészetek s tudományok hazája. Uraim! Ha Önök becsülik némikép az isten eszméjét, annak parancsait, kinek köszönhetik ezeket?!Egy föderális (társulatilag egyesült)népnek, egy köztársaságnak, Izrael törzseinek. Ki találta fel az alphabetet? A phönicziaiak föderatiója. Kitől birják Önök a kereskedelmet? A carthagói köztársaságtól. Ki értett oly ragyogóan az ember alakításához? Egy köztársaság, Görögország. Még mai napig is honszerelmet a thermopyláknál, a lélek viharait Aeschylos és Sophoklesnél tanuljuk igazán megismerni, még mindig tanulmányozzuk Euklides tantételeit, istenészetünket Aristotelesnél s bölcseimet Platónál, és mintha Aeschinos és Demosthenes árnyai lebegnének e teremben, szánalommal tekintve reánk, mert korunk szónokai nem bírnak, nem bírhatnak azon szónoki avatottsággal, mely egyedül azok sajátja, kik köztársaságban élnek. Kitől bírjuk a lelkiismereti s kereskedelmi szabadságot ? A hollandi köztársaságtól. Honnan kezdődik Anglia tengeri hatalma? Köztársaságától. Honnét ered Francziaország befolyása az egész földgömbön ? Köztársaságától. Az individuális jogok, melyekre Önök oly büszkék, elismerése által ki emelte fel oly anynyira az emberiséget ? Az észak-amerikai egyesült államok köztársasága. Ki tanította Önöket a népfelségre ? A köztársasági Genf. Nem rég mondá Ulloa ur, miként a schweizi köztársaság alamizsnákból éledik, és Silvela ur, hogy köztársaság csak oly népeknél lehetséges, melyek semmivel sem bírnak s egész jelentéktelenek mint Schweiz, Andora völgyei és St. Marino. Azonban, uraim, tudják-e önök, mennyire rúg Schweiz földjének bruttó jövedelme? Ezerötszáz millió francra, mely átlagosan minden lakosra 140 francot ad, míg Belgium összterményeinek felosztásából minden lakosra csak 116 frank esik. Schweizban a tulajdon sokkal inkább biztosítva van, mint bármely más országban, noha sehol nincsenek hasonló szabadelvű intézmények. Egy hectara föld oly értékkel bir ott, mely nálunk csaknem hihetetlennek tetszik, s a Lehmann tó partján 50,000 frankkal fizetik azt. Schweizban minden lépten nyomon iskolára akadunk; minden 300 lakosra egy tanító esik, és minden község, az olyan is mely nem áll több mint 12 házból, bir saját könyvtárral. Ott minden munkás hófehér házacskája előtt egészséges kis pázsitos térrel bir, s nem kénytelenittetik mint a párizsi munkás elűzetve a városból a Hauszmann-féle rombolások által, annak környékén bizonyos sátorfélékben szállásolni; nem is él ő miként a szerencsétlen londoni munkás a parlament palota körül, nem, ő a szabad természetben él, tanultan, erőteljesen s úgyszólván gazdagon, mivel az utóbbi öt év alatt a munkadíj jelentékenyen emelkedett. Részt vettem ott egy franczia,olasz s német munkásokból álló gyűlésben, hol az elnöklő egy napszámos, minden fenakadás nélkül tolmácsoló nyelvekben kevésbbé jártas kollegáinak, a különféle nyelveken elmondott beszédeket. A fent említett adatokat egy mezőgazdászai tankönyvből leírom, és tudják Önök, mit mond egy híres író, aki különben épen nem köztársasági gondolkozású ? Azt, hogy mindezek azon műveltség eredményei, melyet a democraticus, a republicánus intézmények terjesztenek. És most, eltekintve a veszélyektől, melyek mostani nevelésünkből származnak, hiszik-e Önök, hogy a schweiziak szellem, értelem s bátorság tekintetében összehasonlíthatók a spanyolokkal ? Épen nem! A mi népünk sokkal jelentékenyebb amannál, és sokkal dicstelibb múlttal is bír, ha azonban ez mégis szegényebb s tudatlanabb, úgy ez csak azon nevelés eredménye, melyet az királyaitól nyert. Uraim, nem szükséges a schweiziakat összehasonlítani a spanyolokkal: elégséges két oly népet állítani szembe egymással, melyek ugyanazon szélességi fok alatt, ugyanazon viszonyok között, mindketten az alpesek lábainál élnek, az egyik a királyok egy országában, Savójában, a másik a demokratia egy tartományában, Schweizban. Savója szegény, minden ipart nélkülöz, majdnem utak nélküli, minden lépten nyomon zárdával. Schweiz gazdag, iparűző, el van borítva utak hálózatával , mindenféle iskolákkal. Schweiz oly férfiakat teremtett, akiknek szelleme a csillagokhoz emelkedett . Savója de Maistre grófot szolgáltatá, a feudalimus, theokratia s a hóhér analógiájának szerzőjét! Savója elveszté nemzetiségét, egyik királytól a másiknak adatott el; Schweiz ellenben Tell Vilmos szelleme által védve van minden invasió, minden hóditó ellenében. Fenséges két ellentét ott az alpesek lábainál, melyeknek egyikét mintegy az Isten oltárává tenni rendelé, hogy egy ékesen szóló kép által a legtisztábban tüntesse fel a köztársaság előnyeit a monarchia fölött. A mai számunkhoz §§# fél év melléklet van csatolva, Pest, sept. 15. (xv.) Az ausztriai tartománygyűlések egy része megkezdette már ülésezési folyamát,de ezek még eddig nem sok érdekest hoztak a felszínre. A cseh és lengyel tartományi gyűlések, melyek a jelenlegi viszonyok között legfontosabbak, még nem nyíltak meg; ott ez idő szerint a választási mozgalmak és agitatiok folynak. Ami az ausztriai német elem előtt a legnagyobb fontossággal bír, az a birodalmi tanácsba való egyenes, közvetlen választás kérdése, melyet már régebb megpendített vala az alsó-ausztriai tartománygyűlés, s mely miatt a bécsi sajtóban már annyi tinta folyt. Ők ugyanis azt óhajtják, hogy egy oly tömör s közvetlen választáson alapuló parlamenttel bírjanak, amelyet működésében nem akadályozhatnak,és nem is ellensúlyozhatnak, nem is ellenőrizhetnek a tartománygyűlések. E kérdést most újabban, ezen ülésszak alatt a sztriai tartományi gyűlés pendítette meg. Indítvány létetett ugyanis, fejezné ki az országgyűlés a birodalmi tanács előtt a közvetlen választások szükségességét, s indítvány létetett ezen terv modalitásainak meghatározására is. Ezen indítványt a többi közt Kaiserfeld is alájegyezte. Meglehet, hogy azon tartományi gyűlések, melyekben a német elem bir túlsúlylyal, magukévá teendik ezen indítványt, és hasonló szellemben fognak a közvetlen választások mellett nyilatkozni, de a lengyelek és csehek ellenzéki álláspontot foglalandnak el ezzel szemben , márpedig az ausztriai tartománytömb majoritását ezek képezik. A tartományi gyűlések nagyobb része még most az előleges szervezés és megalakulás modalitásaival, vagy kisebb érdekű, szorosan belügyi tárgyakkal vesződik. Pest, sept. 13. A bankkérdés nem talál nyugtát. Míg Horn ez ügy fontosságához mért komolysággal és lassúsággal az általa meghódított hazai közvéleményt lépésről lépésre magával ragadja, az alatt a deákpárti lapok nagy könnyedén odadobnak egy-egy eszmét, melylyel a nagy kérdést elvileg általánosságban megoldottnak képzelik. A bankügynek ilyetén felbizgatását részünkről sehogy sem tudjuk méltányolni, s én azt hiszem, hogy azzal egyéb nem is leend elérve , mint hogy a közönség máról holnapra az önálló magyar bank eszményében gyönyört talál s aztán ezen kissé felbizgatott ügy magától szépen lecsendesül. A deákpárti lapoknak a bankügyben tanúsított ephemer érdeklődését ma a Századunk producálja s mint nehány nap előtt a P. Lloyd, ő is azon eszmét kapta fel, hogy a magyar nemzeti bank felállítására jelen körülmények között ez osztr. nemzeti bank van leginkább hivatva. „Meg kellene elégednünk — mond a Sz.— a nemzeti bankkal kötendő oly transactióval, mely Magyarország jogainak és szükségleteinek eleget tesz és a nemzeti bankot arra bírja , hogy ő állítsa fel számunkra a jegybankot.“ Hogy ez eszme mily kevéssé czélszerű s mily csekély részben elégítheti ki Magyarország igényeit, ezt a „P. Lloyd“-dal szemben már volt alkalmunk kifejteni, ma azonban e kérdést még más oldalról is meg akarjuk világítani. Habár a bécsi banknak érdekében állana is a Sz. és P. Ll. által ajánlott egyezményre ráállani, mindazáltal a banktársulat ily szerződés alapján nagyon is hajlandó lesz oly igényeket támasztani, melyek Magyarország szabad elhatározását jövendőre még sokkal inkább megakaszthatnák, mint a banknak Magyarországhoz és Ausztriához való jelenlegi viszonya. Most ugyanis Magyarországnak az osztr. bankkal szemben semminemű törvényesen megállapított kötelezettsége nincs, sőt az államadósságok el-Csak a bukovinai gyűlés nyújt némi érdekességet, a mennyiben a nemzetiségi apró kellemetességek, melyeket hazánk egynémely vidékein mi is eléggé ismerhetünk — ott is kezdetüket vették. Tárgyalás közben ugyanis Andriewicz egyháztanácsi tag — indítványt tett, hogy a tanácskozásokra nézve nyilvánittassék a román nyelv egyenjogának a némettel, s egyszersmind kívánta, hogy a jegyzőkönyv mindkét nyelven vezettessék. Az alsóausztriai tartománygyűlésen szavazási joggal bírnak Rauscher érsek és a sz.-pölteni püspök F e szer. A két egyházfő a múlt évben azzal demonstrált, hogy nem jelent meg az üléseken, hír szerint most sem fognak megjelenni „kötelességszerű munkáik halmozottsága“ által indokolván elmaradásukat. Valóban kár is a papokat törvényhozási aktusra meghívni. Az elnök ígéretet tett, hogy ezen kívánság teljesülni fog. Pe ta in o b. azonban szót kért, s arra utalt, hogy minő kétségek támadhatnának, ha a jegyzőkönyv mindkét nyelven egyenjogúlag vitetnék — a szöveg magyarázására vonatkozólag. A román nyelvet ő nem akarja korlátolni, de annak egyenjogúságát nem akarja ily hamarkodva kimondani. Ily szellemben nyilatkoztak többen, a többség azonban mégis amellett volt, hogy a jegyzőkönyv vitessék román nyelven is, és alkalmaztassák egy román gyorsíró. A román nyelv tehát tanácskozási nyelvvé emeltetett. Ennek az volt eredménye, hogy másnap két képviselő a ruthén nyelvnek egyenjogosítását is követelte.