A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1869-10-09 / 232. szám

232. szám VH. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .........................................2 frt. 3 hónapra ..... . . 6 „ 6 hónapra.......................................12 r Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint.............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. P­OLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1869. Szombat* oct. 9. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dij: 7 hasábos ilyféle betű sora ... 7 kr. Bélyeg-dij minden be­itatásért . . 30 * Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. DKjSr~ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ELSfizetési felhívás a köTttkcafi lapokra 3 HON &a esti kiadás postán b küldéséért felülfizetés I. Fr. lloyls ÜSTWS mii Ä5 előfizetős! ór­ aa illető l&p csime alatt Pestre a« nüthunaonm^ kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik »iám) i ítéloadő. V. évre V.évre 1hóra ?t kr ft kr ft kr 12 —6 — 2 — 1 külän • •1 80 80— 30 Biit­portan 10 —5 — 1 70 póaHn 11 —6 501 90 5­. •3 —1 60 1 — — 40 kiadás. PEST, OCTOBER 8. A határőrvidék lázas állapota. III. Pest, oct. 7-én. Helyzetünk a határőrvidék irányában napról napra kényesebbé válik. Sziszek és Petrinia városok határőrei ő felsége elé terjesztett kérelmeikben azon különös vallomást tették, mely sem a horvát, sem a magyar kormány irányában nem nagyon hízelgő, hogy t. i. a határőrvidéki kor­mányzatot összehasonlítván a polgári közigazgatással és igazságszolgáltatással, épen nem éreznek kedvet, a jobb állapo­tot a rosz polgári állapottal felcserélni. Tudjuk, hogy a katonai parancsnokok azt íratják a katonai fegyelem és kor­mányzat alatt álló lakosokkal,a­mit meg­­iratni akarnak. Minden­esetre erős állí­tás, civil kormányzatunkat oly rosznak mondani, hogy még a határőr is eliszo­nyodik tőle, kit mi mint a puska és káp­lárbot adstrictusát csak sajnálni tanul­tunk. Bizony megjártuk a gróf Andrássy és báró Rauch vívmányokkal, nem kelle­nek még a szegény Grenzereknek sem. A határőrvidéki kérdés tisztán admi­nisztratív, de miután a folyamodók­épen a polgári közigazgatástól azért idegenked­nek, mivel az sorsukon nem könnyebbí­­tene, hanem azt súlyosbítaná, mit épen nem irigylendőnek rajzolnak, mindenki természetesnek fogja találni, ha a határ­őrvidéki lakosság nem kíván vívmánya­inknak részese lenni, hanem ő is magára „a semmit rólunk nélkülünk“ jogelvet kí­vánja alkalmaztatni, nehogy meghallgat­­tatlanul intézkedjenek felette. Nincs az ország és határőrvidéke közt semmi tényleges kapocs. Az ország egy része másik részétől oly mesterileg el van szigetelve, hogy maga a területi ka­pocs nem tényen, hanem csak históriai jogon, topographiai követelményen és ki­rályi lakon alapul. A föld ugyan az ország földje, csak­hogy a Határőrvidéken még a közös terület és a közös haza fogalma is az emberekben elveszett. Más ott a törvény, más a közigazgatás, más a szo­kás és nyelv. Nem érintkezünk sem ipa­rilag, sem kereskedelmileg, még a közös hagyomány és a história köteléke is megszakadt. Az öregek csak az 1755-dik évi ki­végeztetésekről beszélnek. Azok pe­dig inkább a gyűlölet mint a jogközös­ség hagyományai. Ugyanis Mária Terézia a Száva men­tében Szerém­, Pozsega, Valkó és Verő­­cze megyékből, valamint Bács-Bodrog­­ból és a Horvát megyékből a károlyvárosi végekhez, szóval az egész magyar koro­na területéből Törökország határain örvi­­déki területet a határőri katonaság szá­mára kihasítván, a varasdi és körösi ha­­tárezredek, mint mondták, a reájok pa­rancsolt „magyar nadrág miatt“ fellázad­tak és tisztjeiket legyilkolták. A magyar ruhában, melyet gróf Batthányi Károly horvátországi bán a határőrökre hozatott, a katonai szolgaság jelvényét látták, és a felingerült őrök a nadrágok letépésével lázadtak fel a dolgok új rendje ellen. A felkelés keréktöréssel, akasztófával, a bű­nösök megtizedelésével lett megboszulva, mi a horvát őrvidéken a magyarok iránti gyűlöletet csak fokozhatta. A horvát határezredek megfékezése után állíttattak fel a német­ bánáti cs illír­­ezredek, valamint a székely és az oláh ezredek is. Valamint ezek feloszlatása akadály és zavar nélkül történt, úgy a horvát-slavóniai őrvidéken is békében eszközöltethetett volna. Hogy is gondol­hatni, hogy azon nép, mely a határőri ka­tonáskodás szervezése miatt lázadásban kitört, most épen ezen szervezés fen­­tartása mellett koczkáztatta volna éle­tét és családja jövő boldogságát? Azon­ban a késedelmi politikával most mégis sikerült a határőrvidék népét oda vinni, hogy ellenezze azt , a­mit óhaj­tott. — Neki most nem kell sem hor­­vát, sem magyar civil administrate. Ő­ki “a magyar törvényt nem ismeri, most egyszerre megtanulta, hogy mit sem nyerne a polgári közigazgatással, mert horvát-magyar törvény és kormány alatt sem lenne a fegyverszolgálat alól fel­mentve és nem is katonáskodhatnék adó­mentesen. Mit nyerne tehát a cserével ? Azt-e hogy erdejét elvennék? Ilyenek most a határőrvidéken az izgatás indo­kolásai. S nincs az egész határőrvidéken senki, ki a népet felvilágosítaná. Kik befolyás­sal bírnak, ha nem is ellenségeink, már érdekeiknél fogva ellenünk izgatnak. Lapjainkat senki sem járatja, és nem is értik. Az ottani lapok a hadügyi kormány szolgálatában állanak, a bécsi lapok pe­dig osztrák hódítási és birtoklási jogokról beszélnek. Ez ugyan badar beszéd, de erre maga a legfelsőbb kézirat adott okot, mivel benne megmondva nincs, hogy a ha­tárőrvidéki Megemlítették terület a magyar koronáé. Bécsben, hogy Rudolf császár már 1575-ben a határőrvidé­ket Károly főherczeg kormánya alá adta. Visszamehetnének még II. La­jos király idejére is, ki a horvát vá­rakba sógorától Ferdinándtól német őrsé­get befogadott. Későbben az osztrákok magukra nézve előnyösebbnek találták a magyar határvidékre katonát küldeni,mint bevárni, míg a török styriai vagy a kraj­nai és karántföldi területre betör, — és ebből a magyar őrvidékre jogigényt vél­nek-e támaszthatni ? Megfelelt egyébiránt 1598-ban maga „a zágrábi országgyűlés határozata“, melyben a magyar király megkéretett, hogy tartasson Emészt fő­­herczeggel a német zsoldosok közt fegyel­­­­met, kik még azt is, amit az ellenség nem bántott, felprédálták, gabonát, bort, fegy­vert s házi szereket elraboltak, a marhát leölték, a házak fedeleit és kerítéseit fel­égették, számtalan embert öltek, a neme­sek udvaraira betörtek, házi és ékszerei­ket elrabolták, férfiakat és nőket levetkőz­tettek és ruháiktól megfosztottak,a szántó­­vető magját s barmait elvették, úgy hogy a szegény népnek félig meztelen testén és a kapott verések jelein kivül semmije sem maradt, és mindezen égbekiáltó bűnöket merő garázdaságból követték el. Ilyenek voltak az osztrák segítségek a török ellen, és ilyenek a német vér áldo­zatai. Azért is irta a velenczei követ Sag­­redo és bevallja Ungnad az osztrák udvar konstantinápolyi követének titoknoka , hogy a bécsi kabinetnek czélja nem az volt, hogy a törököt Magyarországból ki­verje, hanem hogy ne engedje az országot erőhez jutni és hogy ő és a török is nyom­ja, és kimerítse. Hát komoly czélja-e a katonai kormány­nak most a határőrvidék polgáritását esz­közölni? s ha az lett volna, vagy alkotmá­nyos úton hárította volna el a polgáritás elleni nehézségeket, vagy úgy járt volna el, mint eljárt a székely és oláh határőri ezredek feloszlatásánál. Ki merne a határ­­őrvidéken izgatni, ha az izgatásnak ren­dezői nem találnának pártfogókat ? Nincs más óvszer a felizgatott keblek megnyugtatására, mint igazságos eljárás, arra pedig a jelen kormányzat felfüggesz­tése és egy alkotmányos enquéte szüksé­ges, mely alatt sem erdélyi, sem heves me­gyei királyi biztosokat, hanem országos, pártszinezet nélküli vegyes küldöttséget értünk. L­u­d­v­i­g­h: A porosz koronaherczeg Bécsben. A porosz trónörökös fogadtatásáról követke­zőket írja a bécsi „Presse“ e hó 6-áról : Frigyes Vilmos porosz koronaherczeg­­ kirá­lyi fensége ma este megérkezett. A nyugati vas­pálya ini­óháza oly találkozás színhelye volt, melyet ugyan még történelminek nem, de igenis nagy jelentőségűnek nevezhetni. A legcsekélyebb jel sem mutatott valamely előkészületre; nem csupán a falak valának ko­paszak, de még a talajon is hiányzott a sző­nyeg. Néhány lámpa észrevehetővé tette az egyiptomi sötétséget, mely eleinte csak egy pár egyenruhában díszelgő vasúti hivatalnokot bur­kolt be , hogy nemsokára a 67. gyalogezred előnyomuló díszszázadát is magában fogadja. Lassankint a helyi hatóságok főbbjei is megér­keztek. Weber, helytartósági igazgató, dr. Felder polgármester, Strohbach rendőrigazgató és ud­vari tanácsos,a sehrshauseni kerületij kapitány, a katonaság részéről pedig Maroich­ táborszer­nagy, Philippovich báró osztálytábornok, Janak dandárnok. Ezekhez csatlakozott Blücher gróf porosz követségi tanácsos, és három porosz tiszt, köztük egy testőrhuszárkapitány, ki szin­tén gazdag egyenruhájában pompásan vette ki magát. A porosz tisztek bemutatták magukat a jelen­volt cs. kir tábornokoknak, kik őket kitüntető­­leg fogadták. A hölgyek közül csupán Werther I bárónő és leánya voltak jelen. A közönség a­­ csarnokon belül és kivül igen gyér volt, mi az­­ előrehaladt est­ és a rész időnél fogva könnyen megmagyarázható. Ő felsége alig haladt túl a dis­­század sorain, midőn a külön udvari vonat megérkezett. A császár egész a sírig előrement. Az első vagyonban a porosz kíséret ült, a má­sodikban — a nagy udvari szalonban, melyet csak a császári család szokott használni — a koronaherczeg állt födetlen fővel, a császár ka­tonás üdvözletére mély meghajlással válaszolva. A vonat most megállott. A császár szorosan a vagyonhoz lépett,melyből a koronaherczeg,ki az­alatt föltette sövegét, kilépett. A magas vendég az ő nevét viselő 20 dik ausztriai gyalogezred ezredesi egyenruhájába volt öltözve, a Sz.-István­­rend nagyszalagjával. Frigyes Vilmos herczeg arczán, melyet vilá­gos-szőke köri­zakál környez, a komolyság és szelídség vonásai egyesülnek: az üdvözlés pilla­natában a megindulás némi árnya röppent el a férfiasan szép arczon. Az üdvözlés szívélyes és minden feszességtől ment volt. Az uralkodó is­mételve megszok­ta a trónörökös kezét és mellé­hez szok­ta. Az üdvözlés alatt a zenekar a po­rosz néphymnust játsza. A koronaherczeg után Werther báró, egyenruhában és köpenyben, szállt ki a vagyonból. A császár, ki még a ko­­ronaherczeggel beszélgetett, észrevette a követet és azonnal melegen megszok­ta kezét. Ezután megszemlélték a disz­századot. A császár és a koronaherczeg egy kocsiban mentek a várpalotába, hol Hohenlohe főudvar­mester , Crenneville főkamarás, Kuefstein főud­­varnagy, Grü­nne főlovászmester,­­Haller testőr­­kapitány, Wrbna fő­vadászmester, Traun főszer­­tartásmester, a főasztalnok a fogadásra megje­lentek és ő felsége által a koronaherczegnek bemutattattak. Oct. 7-én délelőtt 10 és fél órakor a korona­­herczeget császár ő felsége külön kihallgatáson fogadá. A koronaherczeg ugyanazon ausztriai egyenruhában és katonai kiséretével jelent meg. A császár osztrák tábornoki egyenruhát viselt a porosz rendjelvényekkel. Az értekezés közel egy óráig tartott, a­mi mindenesetre arra mutat, hogy az nem szorítkozott csupán az illem for­maságokra. — E tisztelgés után a koronaher­czeg a császári ház ittlevő tagjait látogatá meg. 4 óra után — Írja a Fremdenblatt — bevég­ződött a katonai látogatás s akkor a koronaher­czeg Beust kanczellárt fogadta, ki nála egy ne­gyed óráig tisztelgett. Ezzel az egész diplomatiai testület fogadtatá­sa bevégződött. Fél 6 órakor tisztelegtek a disz­­ebédhez meghívott vendégek. A főherczegeken kívül jelen volt hg Württemberg nejével, b. Werther, Grüne, Bellegard, a főudvari méltósá­gok és gr. Beust. A díszebéden a koronaherczeg kísérete is részt vett. A főhelyen a császár, jobbján a koronaher­czeg, balján a császárné foglalt helyet. Az asz­talnál összesen 40 személy ült. Az ebéd 8 óráig tartott. Este a magas uraságok az operaházba men­tek, a­hol fényes világítás mellett „Sardanapal“ adatott elő. Az előadás a koronaherczeget, ki a császárné és saját neje közt ült, nagyon látszott érdekelni. A porosz trónörökös neje mellett a császár ült, két oldalt pedig a többi főherczeg. A herczeg kísérete, valamint a császári udvaré is a két oldalpáholyban. Az első felvonás után visszavonultak a pom­pás előterembe, a­hol frissítőket vettek maguk­hoz. A harmadik felvonás előtt a porosz trón­örökös nejével és ő felségeik eltávoztak. Ritkaság ennyi fényes urat, diplomatát, ma­gas katonai állású személyeket együtt látni, mint a mennyi itt összegyűlt. De a kiket a szem hiába keresett, azok­­ a miniszterek voltak. Ma (8 án) a diszebéd a márványteremben lesz s ő fensége megtekinti Bécsnek még előtte is­meretlen részét. Meg lévén győződve, hogy törvényhatóság közönsége osztozik velem azon nézetben, misze­­­rint a közpályára készülő fiatal nemzedékre nézve csak üdvös lehet, ha az a napjainkban mind fontosbbá váló statistika tanaival ily gya­korlati tanfolyamon megismerkedhetik: újból felhívom a törvényhatóságot, hogy területe egyik komoly törekvésű ifjút, kit tanulmányai vagy egyéb foglalkozásai Pesten tartanak, e tanfo­lyam hallgatására jelölje ki s azt folyó hó 25-ig a vezetésem alatti minisztériumban fennálló statistikai osztálynál jelentse be. E tanfolyam tárgyai a hallgatóra s általa e­ életre nézve is csak úgy lesznek hasznosíthatók, ha az illető velük az előadásokon kívül is komo­lyan foglalkozik s azokat mintegy magáévá te­szi ; gyakorlati hasznúvá reá nézve pedig csak úgy válnak, ha kiállván e tantárgyakból a vizs­gát, bizonyítványt is szerez, mely jövendőbeli előmenetelében segítségére lehet. A múlt nyá­ron tartott vizsgák minőségileg általában kielé­gítő, részben kitűnő eredményt mutattak, szám­ra nézve azonban 45 vizsga nem állt arány­ban a rendes hallgatóknak közel 300-ra emel­kedő számával. Ez okból a törvényhatóság megfontolására bí­zom, nem tartja é­rzésszerűnek az általa kijelö­lendő ifjút a vizsga letételére kötelezni, mely esetben e körülmény az illető nevével együtt szintén felterjesztendő, ki is ennek följegyzése mellett fog a rendes hallgatók sorába igtat­­tatni. A tantárgyak sorrendje, az első előadás ha­tárnapjával együtt annak idején hirlapilag fog közzététetni. Kelt Pesten 1869. évi oct. hó 1-én. G­o­r­o­v­e István. A statistikai tanfolyam ügyében. Az 186­8/s­ fiiki télen Pesten tartott statistikai tanfolyam annak idején sikeresen befejeztetvén, megszilárdítá régebbi azon szándékomat, hogy ez előadások ismétléséről gondoskodjam. Közérdek és önérdek Ó-Budán. Van Ó-Budán egy „munkások önsegélyző egylete“, mely czélul tűzte ki a munkásosztály úgy szellemi mint anyagi emelését. Van neki „önképző köre“, hol a tagok barátságos eszme­csere és lapok olvasása által maguknak kelle­mes órákat szerezhetnek. Van egy minden élel­miszerekkel ellátott raktára, hol olcsóbb áron mint bár­hol, szerezhetik be élelmi cikkeiket. S minthogy az egyleti tagok csaknem mind nehéz munkával foglalkozó gyármunkások, — van az egyletnek pinezése is, honnan a tag saját szük­ségletére borral is elláttatik, természetesen ezt is olcsóbb áron mint korcsmában. Az egylet rész­vényekre van alapítva, és így a tagok által előre befizetett összegen vásároltatik a bor kinn a falvakon, hol olcsóbb mint Ó Budán ; a pin­­czében pedig kinek-kinek szükségletéhez ké­pest, mint már sajátja kiosztatik. Azonban az önérdek nem átalta ezen intéz­ményt „zugkorcsmának“ keresztelni, mitől a múlt évben az urasági regale bérlőnek 1600 forintot volt az egylet kénytelen fizetni. Folyó hó elsején a volt bérlő ideje letelvén, a városi község vette a regálét haszonbérbe. No hála isten — gondolók, — ezekkel már csak jobban ki lehet jönni, mint az előbbi bérlővel, mert ezeknek az uraknak szójárásuk „ich bin a Christ, ha tud.“ Hanem rettenetesen csalódott az egylet. A t. képviselet elhatározta, s írásban is megküldötte az egylet igazgatóságának, — mi­szerint „az ezután kiosztandó bornak adójától 1 forint fizetendő, azon megjegyzéssel, hogy csupán ó­budai termést lehet fogyasztani. Mert hát, kérem szépen, a t. képviselet túl­nyomó többsége bortermesztőkből áll, kik ezen az uton akarnák kényszeríteni az egyletet, hogy csak török drágán vásárolt bort osszon ki tagjai között. Mi ez, uraim! Monopólium. Hol van itt a sza­­badelvűség ? Sehol. Mi azt hittük eddig, hogy minden szabadelvű ember azon nézetben van, miszerint az állami dohányegyedáruság is eltör­­lendő, — pedig dehogy, ez önöknek nem elég; önök uraim még boregyedáruságot is akarnak nem az államnak, hanem maguknak viadk­álni! Csak az a kérdés, hogy mily jogon ? Az ilyen dolognak szelíden szólva szűkkeblűség a neve. Éljen az ó­budai védvám. Szabó József. TÁRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) Egy délelőtt, mikor a hosszú teremben, a­mit bureaunak neveznek, több kollegájával együtt szaporítja a számokat, jön be a bureau chefje, s mondja neki, hogy — Hallod-e te. Ide kinn van egy asszony, a­ki téged keres. — Fiatal ? — Nem tudom: a te brancheod a spiritus. Ved­d az alcoloholometert és mérd meg. — Elegáns? •— Tertia qualitaet. Palvicz kiment az őt kereső nőhöz, ki az elő­szobában várt reá. Kopott elegantiába öltözött, viselt fiatalsága nő volt az. Mikor kilépett Palvicz Károly, a hölgy egy­szerre nyakába borult, és elkezdett sírni. — No no no asszonyom. Csak csendesen Hát­ha nem én vagyok az, a­kit keres. — Palvicz Károly! — Igen. — Az én fiam. — Teringettél, madám, mikor először volt szerencsém, akkor nem volt ilyen kopott. De hát miben lehetek szolgálatjára? — Ön én nagyon szerencsétlen vagyok. — Azt mindjárt gondoltam De hát hova tette ön a szerencséjét ? — Koldussá lettem. — Az szép mesterség. Csak értsen az ember hozzá. Még jövedelmi adó alá sem esik. De hát hova tette ön a palotáját? — Óh, a gonosz emberek, a hitelezők, elfog­lalták tőlem. — Átkozott hitelezők. Nem kellett volna ve­lük ismeretséget kötni. De hát én grófokat és bárókat is láttam a házadnál, persze csak egy pillanatra, a­míg a tengerre nem küldtéL Azokat is a hitelezők vették el ? — Óh, mikor az ember szerencsétlenségre jut, akkor senki sem akarja megismerni. — Látod,milyem bölcs lesz az embersége felé. — És most nincs hova hajtanom a fejemet, egyedül a te kebledre. — No azzal volna még rajtam csak segítve. Semmi sem hiányoznék a boldogságomból, mint az, hogy most a nyakamra jöjj. — Fiam! Édes fiam. — Bezzeg, a­míg jó dolgod volt, a­mig gaz­dag voltál, nem mondtad , hogy­­ fiam! édes fiam !“ Én magam is alig élhetek. Én nem tu­dok neked adni egy pierulát sem. Az ellen, hogy koldulj, in thesi, semmi kifogásom , ha­nem, hogy én tőlem koldulj, az ellen idején reklamálok. — Ne szólj hozzám ily kegyetlenül; anyád vagyok. — Én pedig annyi jót sem tehetek ve­led, a­mennyit te tettél az anyáddal, hogy vén­­ségére az őrültek házába beszerezted; nekem nincs annyi befolyásom. — Károly! Fiam. Én cseléded leszek. Mosok rád, főzök , takarítok, csak engedd , hogy meghívhassam magamat veled egy födél alatt. — No hiszen csak ez a szerencse kellene még nekem. Hogy megtudják itt ezek a kuru­­czok, hogy te vagy az anyám. A­nélkül is na­gyon szeretnek. Tudod, milyen elátkozott neved van ebben az országban! Minden gyerek tudja, hogy miket tettél. Átolja oda át is meggyűllöltek, mert mikor már nem kaptál tárgyat az árulko­­dásra, koholt összeesküvéseket jelentettél fel, míg végre kikergettek mindenünnen, s most mi­kor szerencsésen egyesítenéd magadban a ne­vetségest a gyűlöletessel, ide jösz az én hátamra, hogy vigyelek tovább. Nem viszlek én. Ha va­laki megtudja, hogy kivel ölelkeztem itt, vé­gem van. Ha neked egy hatost adok, nem ka­pom meg a drágasági pótlékot, mint könnyelmű pazarló. Azt mondom: keress magadnak valam gazdagabb fiat. Egy öreg iroda­szolga ott az előszobában nem állhatta meg szó nélkül ezt a szívtelen be­szédet. — Ejh, ejh, uram, már csak mégis az anyjá­val nem kellene önnek így beszélni. Palvicz Károly rátekintett. Félénk volt. Akár­ki szembe szállt vele, nem merte letorkolni, ha férfi volt. — No jól van no. Itt most nem beszélhetek veled, mindenféle ember előtt, hanem majd gyere el hozzám délután két órakor a szállá­somra, ott aztán majd kedélyesen diskurálha­­tunk. Nesze, itt a lakásom czime. Azzal oda­adta a némbernek látogató jegyét s visszatért a bureauba. „No é s ki volt az ?“ Kérdezek tőle a kiváncsi kollégák. — Hát képzeljétek , megszaporodtam egy anyával! „S mit csinálsz vele?“ — Kiadom dajkaságba. Nem sokára ismét bejött az iroda főnöke. — Te Palvicz. Ma nagy szerencséd van. Gyámapád keresett. — Hát mért nem jött be ? — Nem akart a dolgodban háborítani. — Mit hozott ? — Pénzt. — Sokat? —­ Nagyon sokat. — Kitelik tőle, a milyen bolond. Mennyi az a sok ? — Valami ötezer forint. Nesze itt van. Palvicz Károly bámulva vette át a levelet, melybe­n a pénz volt, s ez a nehány sor : „—Palvicz Károly! Ön nagykorú lett, s ez­zel én megszűntem önnek gyámatyja lenni. Ön­nek atyja halála óráján nekem átadta vele volt pénzét. Hogy mennyi volt az, meglátja ön az átvevő hadparancsnok elismervényéből. Önnek atyja azt kívánta, hogy ez összeget, mikor ön nagykorúvá lesz,kézbesítsem önnek. Azon idő óta a takarékpénztárban feküdt az, s a kamatok mindig hozzá csatoltalak. Most az egészet kéz­besítem önnek. Fordítsa hasznos czélra. Barad­­lay Richard. „Hahhó! Kiálta fel Palvicz Károly. Quinter­­no! Egy brazíliai nagybátya, a­ki meghalt! Bajtársak, ma mind Frohnernél ebédelünk Lesz pezsgő, osztriga. Oda jöjjetek három óra­kor. Mindenkit megvendégelek ma. —■ Még talán az édes­anyját is ! Suga neki a vén irodaszolga. — No természetesen! Azzal becsapta a sok számú könyveit. Szedte a kalapját, s futott a bureauból. Nem is igye­keztek visszatartóztatni. Hanem lesz az nem vendégelte meg sem az anyját, sem a kollegáit, sem pezsgővel, sem osz­trigával , hanem futott egyenesen, haza, bőrönd­jét összecsomagolta s onnan a budai vasútra: ott kapott egy vegyes vonatot, mely épen indu­lóban volt Triest felé, arra felült, és hátra sem nézett többet. A kopott ruhás urhölgy pedig pontban két órakor megjelent a fia szállásán. Azt azonban zárva találta. A bérlő, kitől fia egy szobát bírt, egy hátrahagyott névjegyet adott át neki, mely­re ez volt írva. rMadame: Én megyek Amerikába, oda remélem, nem tetszik utánam jönni. Adieu 1“ Még csak borítékba sem volt zárva. A szerencsétlen asszony aztán ott leroskadt a küszöbön.­­Testi és lelki nyomor összetörték. (Vége következik.)

Next