A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1869-10-09 / 232. szám
232. szám VH. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .........................................2 frt. 3 hónapra ..... . . 6 „ 6 hónapra.......................................12 r Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint.............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1869. Szombat* oct. 9. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: 7 hasábos ilyféle betű sora ... 7 kr. Bélyeg-dij minden beitatásért . . 30 * Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. DKjSr~ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ELSfizetési felhívás a köTttkcafi lapokra 3 HON &a esti kiadás postán b küldéséért felülfizetés I. Fr. lloyls ÜSTWS mii Ä5 előfizetős! ór aa illető l&p csime alatt Pestre a« nüthunaonm^ kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik »iám) i ítéloadő. V. évre V.évre 1hóra ?t kr ft kr ft kr 12 —6 — 2 — 1 külän • •1 80 80— 30 Biitportan 10 —5 — 1 70 póaHn 11 —6 501 90 5. •3 —1 60 1 — — 40 kiadás. PEST, OCTOBER 8. A határőrvidék lázas állapota. III. Pest, oct. 7-én. Helyzetünk a határőrvidék irányában napról napra kényesebbé válik. Sziszek és Petrinia városok határőrei ő felsége elé terjesztett kérelmeikben azon különös vallomást tették, mely sem a horvát, sem a magyar kormány irányában nem nagyon hízelgő, hogy t. i. a határőrvidéki kormányzatot összehasonlítván a polgári közigazgatással és igazságszolgáltatással, épen nem éreznek kedvet, a jobb állapotot a rosz polgári állapottal felcserélni. Tudjuk, hogy a katonai parancsnokok azt íratják a katonai fegyelem és kormányzat alatt álló lakosokkal,amit megiratni akarnak. Mindenesetre erős állítás, civil kormányzatunkat oly rosznak mondani, hogy még a határőr is eliszonyodik tőle, kit mi mint a puska és káplárbot adstrictusát csak sajnálni tanultunk. Bizony megjártuk a gróf Andrássy és báró Rauch vívmányokkal, nem kellenek még a szegény Grenzereknek sem. A határőrvidéki kérdés tisztán adminisztratív, de miután a folyamodóképen a polgári közigazgatástól azért idegenkednek, mivel az sorsukon nem könnyebbítene, hanem azt súlyosbítaná, mit épen nem irigylendőnek rajzolnak, mindenki természetesnek fogja találni, ha a határőrvidéki lakosság nem kíván vívmányainknak részese lenni, hanem ő is magára „a semmit rólunk nélkülünk“ jogelvet kívánja alkalmaztatni, nehogy meghallgattatlanul intézkedjenek felette. Nincs az ország és határőrvidéke közt semmi tényleges kapocs. Az ország egy része másik részétől oly mesterileg el van szigetelve, hogy maga a területi kapocs nem tényen, hanem csak históriai jogon, topographiai követelményen és királyi lakon alapul. A föld ugyan az ország földje, csakhogy a Határőrvidéken még a közös terület és a közös haza fogalma is az emberekben elveszett. Más ott a törvény, más a közigazgatás, más a szokás és nyelv. Nem érintkezünk sem iparilag, sem kereskedelmileg, még a közös hagyomány és a história köteléke is megszakadt. Az öregek csak az 1755-dik évi kivégeztetésekről beszélnek. Azok pedig inkább a gyűlölet mint a jogközösség hagyományai. Ugyanis Mária Terézia a Száva mentében Szerém, Pozsega, Valkó és Verőcze megyékből, valamint Bács-Bodrogból és a Horvát megyékből a károlyvárosi végekhez, szóval az egész magyar korona területéből Törökország határain örvidéki területet a határőri katonaság számára kihasítván, a varasdi és körösi határezredek, mint mondták, a reájok parancsolt „magyar nadrág miatt“ fellázadtak és tisztjeiket legyilkolták. A magyar ruhában, melyet gróf Batthányi Károly horvátországi bán a határőrökre hozatott, a katonai szolgaság jelvényét látták, és a felingerült őrök a nadrágok letépésével lázadtak fel a dolgok új rendje ellen. A felkelés keréktöréssel, akasztófával, a bűnösök megtizedelésével lett megboszulva, mi a horvát őrvidéken a magyarok iránti gyűlöletet csak fokozhatta. A horvát határezredek megfékezése után állíttattak fel a német bánáti cs illírezredek, valamint a székely és az oláh ezredek is. Valamint ezek feloszlatása akadály és zavar nélkül történt, úgy a horvát-slavóniai őrvidéken is békében eszközöltethetett volna. Hogy is gondolhatni, hogy azon nép, mely a határőri katonáskodás szervezése miatt lázadásban kitört, most épen ezen szervezés fentartása mellett koczkáztatta volna életét és családja jövő boldogságát? Azonban a késedelmi politikával most mégis sikerült a határőrvidék népét oda vinni, hogy ellenezze azt , amit óhajtott. — Neki most nem kell sem horvát, sem magyar civil administrate. Őki “a magyar törvényt nem ismeri, most egyszerre megtanulta, hogy mit sem nyerne a polgári közigazgatással, mert horvát-magyar törvény és kormány alatt sem lenne a fegyverszolgálat alól felmentve és nem is katonáskodhatnék adómentesen. Mit nyerne tehát a cserével ? Azt-e hogy erdejét elvennék? Ilyenek most a határőrvidéken az izgatás indokolásai. S nincs az egész határőrvidéken senki, ki a népet felvilágosítaná. Kik befolyással bírnak, ha nem is ellenségeink, már érdekeiknél fogva ellenünk izgatnak. Lapjainkat senki sem járatja, és nem is értik. Az ottani lapok a hadügyi kormány szolgálatában állanak, a bécsi lapok pedig osztrák hódítási és birtoklási jogokról beszélnek. Ez ugyan badar beszéd, de erre maga a legfelsőbb kézirat adott okot, mivel benne megmondva nincs, hogy a határőrvidéki Megemlítették terület a magyar koronáé. Bécsben, hogy Rudolf császár már 1575-ben a határőrvidéket Károly főherczeg kormánya alá adta. Visszamehetnének még II. Lajos király idejére is, ki a horvát várakba sógorától Ferdinándtól német őrséget befogadott. Későbben az osztrákok magukra nézve előnyösebbnek találták a magyar határvidékre katonát küldeni,mint bevárni, míg a török styriai vagy a krajnai és karántföldi területre betör, — és ebből a magyar őrvidékre jogigényt vélnek-e támaszthatni ? Megfelelt egyébiránt 1598-ban maga „a zágrábi országgyűlés határozata“, melyben a magyar király megkéretett, hogy tartasson Emészt főherczeggel a német zsoldosok közt fegyelmet, kik még azt is, amit az ellenség nem bántott, felprédálták, gabonát, bort, fegyvert s házi szereket elraboltak, a marhát leölték, a házak fedeleit és kerítéseit felégették, számtalan embert öltek, a nemesek udvaraira betörtek, házi és ékszereiket elrabolták, férfiakat és nőket levetkőztettek és ruháiktól megfosztottak,a szántóvető magját s barmait elvették, úgy hogy a szegény népnek félig meztelen testén és a kapott verések jelein kivül semmije sem maradt, és mindezen égbekiáltó bűnöket merő garázdaságból követték el. Ilyenek voltak az osztrák segítségek a török ellen, és ilyenek a német vér áldozatai. Azért is irta a velenczei követ Sagredo és bevallja Ungnad az osztrák udvar konstantinápolyi követének titoknoka , hogy a bécsi kabinetnek czélja nem az volt, hogy a törököt Magyarországból kiverje, hanem hogy ne engedje az országot erőhez jutni és hogy ő és a török is nyomja, és kimerítse. Hát komoly czélja-e a katonai kormánynak most a határőrvidék polgáritását eszközölni? s ha az lett volna, vagy alkotmányos úton hárította volna el a polgáritás elleni nehézségeket, vagy úgy járt volna el, mint eljárt a székely és oláh határőri ezredek feloszlatásánál. Ki merne a határőrvidéken izgatni, ha az izgatásnak rendezői nem találnának pártfogókat ? Nincs más óvszer a felizgatott keblek megnyugtatására, mint igazságos eljárás, arra pedig a jelen kormányzat felfüggesztése és egy alkotmányos enquéte szükséges, mely alatt sem erdélyi, sem heves megyei királyi biztosokat, hanem országos, pártszinezet nélküli vegyes küldöttséget értünk. Ludvigh: A porosz koronaherczeg Bécsben. A porosz trónörökös fogadtatásáról következőket írja a bécsi „Presse“ e hó 6-áról : Frigyes Vilmos porosz koronaherczeg királyi fensége ma este megérkezett. A nyugati vaspálya inióháza oly találkozás színhelye volt, melyet ugyan még történelminek nem, de igenis nagy jelentőségűnek nevezhetni. A legcsekélyebb jel sem mutatott valamely előkészületre; nem csupán a falak valának kopaszak, de még a talajon is hiányzott a szőnyeg. Néhány lámpa észrevehetővé tette az egyiptomi sötétséget, mely eleinte csak egy pár egyenruhában díszelgő vasúti hivatalnokot burkolt be , hogy nemsokára a 67. gyalogezred előnyomuló díszszázadát is magában fogadja. Lassankint a helyi hatóságok főbbjei is megérkeztek. Weber, helytartósági igazgató, dr. Felder polgármester, Strohbach rendőrigazgató és udvari tanácsos,a sehrshauseni kerületij kapitány, a katonaság részéről pedig Maroich táborszernagy, Philippovich báró osztálytábornok, Janak dandárnok. Ezekhez csatlakozott Blücher gróf porosz követségi tanácsos, és három porosz tiszt, köztük egy testőrhuszárkapitány, ki szintén gazdag egyenruhájában pompásan vette ki magát. A porosz tisztek bemutatták magukat a jelenvolt cs. kir tábornokoknak, kik őket kitüntetőleg fogadták. A hölgyek közül csupán Werther I bárónő és leánya voltak jelen. A közönség a csarnokon belül és kivül igen gyér volt, mi az előrehaladt est és a rész időnél fogva könnyen megmagyarázható. Ő felsége alig haladt túl a disszázad sorain, midőn a külön udvari vonat megérkezett. A császár egész a sírig előrement. Az első vagyonban a porosz kíséret ült, a másodikban — a nagy udvari szalonban, melyet csak a császári család szokott használni — a koronaherczeg állt födetlen fővel, a császár katonás üdvözletére mély meghajlással válaszolva. A vonat most megállott. A császár szorosan a vagyonhoz lépett,melyből a koronaherczeg,ki azalatt föltette sövegét, kilépett. A magas vendég az ő nevét viselő 20 dik ausztriai gyalogezred ezredesi egyenruhájába volt öltözve, a Sz.-Istvánrend nagyszalagjával. Frigyes Vilmos herczeg arczán, melyet világos-szőke körizakál környez, a komolyság és szelídség vonásai egyesülnek: az üdvözlés pillanatában a megindulás némi árnya röppent el a férfiasan szép arczon. Az üdvözlés szívélyes és minden feszességtől ment volt. Az uralkodó ismételve megszokta a trónörökös kezét és melléhez szokta. Az üdvözlés alatt a zenekar a porosz néphymnust játsza. A koronaherczeg után Werther báró, egyenruhában és köpenyben, szállt ki a vagyonból. A császár, ki még a koronaherczeggel beszélgetett, észrevette a követet és azonnal melegen megszokta kezét. Ezután megszemlélték a diszszázadot. A császár és a koronaherczeg egy kocsiban mentek a várpalotába, hol Hohenlohe főudvarmester , Crenneville főkamarás, Kuefstein főudvarnagy, Grünne főlovászmester,Haller testőrkapitány, Wrbna fővadászmester, Traun főszertartásmester, a főasztalnok a fogadásra megjelentek és ő felsége által a koronaherczegnek bemutattattak. Oct. 7-én délelőtt 10 és fél órakor a koronaherczeget császár ő felsége külön kihallgatáson fogadá. A koronaherczeg ugyanazon ausztriai egyenruhában és katonai kiséretével jelent meg. A császár osztrák tábornoki egyenruhát viselt a porosz rendjelvényekkel. Az értekezés közel egy óráig tartott, ami mindenesetre arra mutat, hogy az nem szorítkozott csupán az illem formaságokra. — E tisztelgés után a koronaherczeg a császári ház ittlevő tagjait látogatá meg. 4 óra után — Írja a Fremdenblatt — bevégződött a katonai látogatás s akkor a koronaherczeg Beust kanczellárt fogadta, ki nála egy negyed óráig tisztelgett. Ezzel az egész diplomatiai testület fogadtatása bevégződött. Fél 6 órakor tisztelegtek a diszebédhez meghívott vendégek. A főherczegeken kívül jelen volt hg Württemberg nejével, b. Werther, Grüne, Bellegard, a főudvari méltóságok és gr. Beust. A díszebéden a koronaherczeg kísérete is részt vett. A főhelyen a császár, jobbján a koronaherczeg, balján a császárné foglalt helyet. Az asztalnál összesen 40 személy ült. Az ebéd 8 óráig tartott. Este a magas uraságok az operaházba mentek, ahol fényes világítás mellett „Sardanapal“ adatott elő. Az előadás a koronaherczeget, ki a császárné és saját neje közt ült, nagyon látszott érdekelni. A porosz trónörökös neje mellett a császár ült, két oldalt pedig a többi főherczeg. A herczeg kísérete, valamint a császári udvaré is a két oldalpáholyban. Az első felvonás után visszavonultak a pompás előterembe, ahol frissítőket vettek magukhoz. A harmadik felvonás előtt a porosz trónörökös nejével és ő felségeik eltávoztak. Ritkaság ennyi fényes urat, diplomatát, magas katonai állású személyeket együtt látni, mint a mennyi itt összegyűlt. De a kiket a szem hiába keresett, azok a miniszterek voltak. Ma (8 án) a diszebéd a márványteremben lesz s ő fensége megtekinti Bécsnek még előtte ismeretlen részét. Meg lévén győződve, hogy törvényhatóság közönsége osztozik velem azon nézetben, miszerint a közpályára készülő fiatal nemzedékre nézve csak üdvös lehet, ha az a napjainkban mind fontosbbá váló statistika tanaival ily gyakorlati tanfolyamon megismerkedhetik: újból felhívom a törvényhatóságot, hogy területe egyik komoly törekvésű ifjút, kit tanulmányai vagy egyéb foglalkozásai Pesten tartanak, e tanfolyam hallgatására jelölje ki s azt folyó hó 25-ig a vezetésem alatti minisztériumban fennálló statistikai osztálynál jelentse be. E tanfolyam tárgyai a hallgatóra s általa e életre nézve is csak úgy lesznek hasznosíthatók, ha az illető velük az előadásokon kívül is komolyan foglalkozik s azokat mintegy magáévá teszi ; gyakorlati hasznúvá reá nézve pedig csak úgy válnak, ha kiállván e tantárgyakból a vizsgát, bizonyítványt is szerez, mely jövendőbeli előmenetelében segítségére lehet. A múlt nyáron tartott vizsgák minőségileg általában kielégítő, részben kitűnő eredményt mutattak, számra nézve azonban 45 vizsga nem állt arányban a rendes hallgatóknak közel 300-ra emelkedő számával. Ez okból a törvényhatóság megfontolására bízom, nem tartja érzésszerűnek az általa kijelölendő ifjút a vizsga letételére kötelezni, mely esetben e körülmény az illető nevével együtt szintén felterjesztendő, ki is ennek följegyzése mellett fog a rendes hallgatók sorába igtattatni. A tantárgyak sorrendje, az első előadás határnapjával együtt annak idején hirlapilag fog közzététetni. Kelt Pesten 1869. évi oct. hó 1-én. Gorove István. A statistikai tanfolyam ügyében. Az 1868/s fiiki télen Pesten tartott statistikai tanfolyam annak idején sikeresen befejeztetvén, megszilárdítá régebbi azon szándékomat, hogy ez előadások ismétléséről gondoskodjam. Közérdek és önérdek Ó-Budán. Van Ó-Budán egy „munkások önsegélyző egylete“, mely czélul tűzte ki a munkásosztály úgy szellemi mint anyagi emelését. Van neki „önképző köre“, hol a tagok barátságos eszmecsere és lapok olvasása által maguknak kellemes órákat szerezhetnek. Van egy minden élelmiszerekkel ellátott raktára, hol olcsóbb áron mint bárhol, szerezhetik be élelmi cikkeiket. S minthogy az egyleti tagok csaknem mind nehéz munkával foglalkozó gyármunkások, — van az egyletnek pinezése is, honnan a tag saját szükségletére borral is elláttatik, természetesen ezt is olcsóbb áron mint korcsmában. Az egylet részvényekre van alapítva, és így a tagok által előre befizetett összegen vásároltatik a bor kinn a falvakon, hol olcsóbb mint Ó Budán ; a pinczében pedig kinek-kinek szükségletéhez képest, mint már sajátja kiosztatik. Azonban az önérdek nem átalta ezen intézményt „zugkorcsmának“ keresztelni, mitől a múlt évben az urasági regale bérlőnek 1600 forintot volt az egylet kénytelen fizetni. Folyó hó elsején a volt bérlő ideje letelvén, a városi község vette a regálét haszonbérbe. No hála isten — gondolók, — ezekkel már csak jobban ki lehet jönni, mint az előbbi bérlővel, mert ezeknek az uraknak szójárásuk „ich bin a Christ, ha tud.“ Hanem rettenetesen csalódott az egylet. A t. képviselet elhatározta, s írásban is megküldötte az egylet igazgatóságának, — miszerint „az ezután kiosztandó bornak adójától 1 forint fizetendő, azon megjegyzéssel, hogy csupán óbudai termést lehet fogyasztani. Mert hát, kérem szépen, a t. képviselet túlnyomó többsége bortermesztőkből áll, kik ezen az uton akarnák kényszeríteni az egyletet, hogy csak török drágán vásárolt bort osszon ki tagjai között. Mi ez, uraim! Monopólium. Hol van itt a szabadelvűség ? Sehol. Mi azt hittük eddig, hogy minden szabadelvű ember azon nézetben van, miszerint az állami dohányegyedáruság is eltörlendő, — pedig dehogy, ez önöknek nem elég; önök uraim még boregyedáruságot is akarnak nem az államnak, hanem maguknak viadkálni! Csak az a kérdés, hogy mily jogon ? Az ilyen dolognak szelíden szólva szűkkeblűség a neve. Éljen az óbudai védvám. Szabó József. TÁRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) Egy délelőtt, mikor a hosszú teremben, amit bureaunak neveznek, több kollegájával együtt szaporítja a számokat, jön be a bureau chefje, s mondja neki, hogy — Hallod-e te. Ide kinn van egy asszony, aki téged keres. — Fiatal ? — Nem tudom: a te brancheod a spiritus. Vedd az alcoloholometert és mérd meg. — Elegáns? •— Tertia qualitaet. Palvicz kiment az őt kereső nőhöz, ki az előszobában várt reá. Kopott elegantiába öltözött, viselt fiatalsága nő volt az. Mikor kilépett Palvicz Károly, a hölgy egyszerre nyakába borult, és elkezdett sírni. — No no no asszonyom. Csak csendesen Hátha nem én vagyok az, akit keres. — Palvicz Károly! — Igen. — Az én fiam. — Teringettél, madám, mikor először volt szerencsém, akkor nem volt ilyen kopott. De hát miben lehetek szolgálatjára? — Ön én nagyon szerencsétlen vagyok. — Azt mindjárt gondoltam De hát hova tette ön a szerencséjét ? — Koldussá lettem. — Az szép mesterség. Csak értsen az ember hozzá. Még jövedelmi adó alá sem esik. De hát hova tette ön a palotáját? — Óh, a gonosz emberek, a hitelezők, elfoglalták tőlem. — Átkozott hitelezők. Nem kellett volna velük ismeretséget kötni. De hát én grófokat és bárókat is láttam a házadnál, persze csak egy pillanatra, amíg a tengerre nem küldtéL Azokat is a hitelezők vették el ? — Óh, mikor az ember szerencsétlenségre jut, akkor senki sem akarja megismerni. — Látod,milyem bölcs lesz az embersége felé. — És most nincs hova hajtanom a fejemet, egyedül a te kebledre. — No azzal volna még rajtam csak segítve. Semmi sem hiányoznék a boldogságomból, mint az, hogy most a nyakamra jöjj. — Fiam! Édes fiam. — Bezzeg, amíg jó dolgod volt, amig gazdag voltál, nem mondtad , hogy fiam! édes fiam !“ Én magam is alig élhetek. Én nem tudok neked adni egy pierulát sem. Az ellen, hogy koldulj, in thesi, semmi kifogásom , hanem, hogy én tőlem koldulj, az ellen idején reklamálok. — Ne szólj hozzám ily kegyetlenül; anyád vagyok. — Én pedig annyi jót sem tehetek veled, amennyit te tettél az anyáddal, hogy vénségére az őrültek házába beszerezted; nekem nincs annyi befolyásom. — Károly! Fiam. Én cseléded leszek. Mosok rád, főzök , takarítok, csak engedd , hogy meghívhassam magamat veled egy födél alatt. — No hiszen csak ez a szerencse kellene még nekem. Hogy megtudják itt ezek a kuruczok, hogy te vagy az anyám. Anélkül is nagyon szeretnek. Tudod, milyen elátkozott neved van ebben az országban! Minden gyerek tudja, hogy miket tettél. Átolja oda át is meggyűllöltek, mert mikor már nem kaptál tárgyat az árulkodásra, koholt összeesküvéseket jelentettél fel, míg végre kikergettek mindenünnen, s most mikor szerencsésen egyesítenéd magadban a nevetségest a gyűlöletessel, ide jösz az én hátamra, hogy vigyelek tovább. Nem viszlek én. Ha valaki megtudja, hogy kivel ölelkeztem itt, végem van. Ha neked egy hatost adok, nem kapom meg a drágasági pótlékot, mint könnyelmű pazarló. Azt mondom: keress magadnak valam gazdagabb fiat. Egy öreg irodaszolga ott az előszobában nem állhatta meg szó nélkül ezt a szívtelen beszédet. — Ejh, ejh, uram, már csak mégis az anyjával nem kellene önnek így beszélni. Palvicz Károly rátekintett. Félénk volt. Akárki szembe szállt vele, nem merte letorkolni, ha férfi volt. — No jól van no. Itt most nem beszélhetek veled, mindenféle ember előtt, hanem majd gyere el hozzám délután két órakor a szállásomra, ott aztán majd kedélyesen diskurálhatunk. Nesze, itt a lakásom czime. Azzal odaadta a némbernek látogató jegyét s visszatért a bureauba. „No é s ki volt az ?“ Kérdezek tőle a kiváncsi kollégák. — Hát képzeljétek , megszaporodtam egy anyával! „S mit csinálsz vele?“ — Kiadom dajkaságba. Nem sokára ismét bejött az iroda főnöke. — Te Palvicz. Ma nagy szerencséd van. Gyámapád keresett. — Hát mért nem jött be ? — Nem akart a dolgodban háborítani. — Mit hozott ? — Pénzt. — Sokat? — Nagyon sokat. — Kitelik tőle, a milyen bolond. Mennyi az a sok ? — Valami ötezer forint. Nesze itt van. Palvicz Károly bámulva vette át a levelet, melyben a pénz volt, s ez a nehány sor : „—Palvicz Károly! Ön nagykorú lett, s ezzel én megszűntem önnek gyámatyja lenni. Önnek atyja halála óráján nekem átadta vele volt pénzét. Hogy mennyi volt az, meglátja ön az átvevő hadparancsnok elismervényéből. Önnek atyja azt kívánta, hogy ez összeget, mikor ön nagykorúvá lesz,kézbesítsem önnek. Azon idő óta a takarékpénztárban feküdt az, s a kamatok mindig hozzá csatoltalak. Most az egészet kézbesítem önnek. Fordítsa hasznos czélra. Baradlay Richard. „Hahhó! Kiálta fel Palvicz Károly. Quinterno! Egy brazíliai nagybátya, aki meghalt! Bajtársak, ma mind Frohnernél ebédelünk Lesz pezsgő, osztriga. Oda jöjjetek három órakor. Mindenkit megvendégelek ma. —■ Még talán az édesanyját is ! Suga neki a vén irodaszolga. — No természetesen! Azzal becsapta a sok számú könyveit. Szedte a kalapját, s futott a bureauból. Nem is igyekeztek visszatartóztatni. Hanem lesz az nem vendégelte meg sem az anyját, sem a kollegáit, sem pezsgővel, sem osztrigával , hanem futott egyenesen, haza, bőröndjét összecsomagolta s onnan a budai vasútra: ott kapott egy vegyes vonatot, mely épen indulóban volt Triest felé, arra felült, és hátra sem nézett többet. A kopott ruhás urhölgy pedig pontban két órakor megjelent a fia szállásán. Azt azonban zárva találta. A bérlő, kitől fia egy szobát bírt, egy hátrahagyott névjegyet adott át neki, melyre ez volt írva. rMadame: Én megyek Amerikába, oda remélem, nem tetszik utánam jönni. Adieu 1“ Még csak borítékba sem volt zárva. A szerencsétlen asszony aztán ott leroskadt a küszöbön.Testi és lelki nyomor összetörték. (Vége következik.)