A Hon, 1869. november (7. évfolyam, 252-276. szám)
1869-11-19 / 267. szám
267. szám, VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....... 2 frt. 3 hónapra , , , , , , , 6 , 6 hónapra......................................18 . Az esti kiadás különkiűdéséért felülfizetés havonkint.............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. kiadás: POLITIKÁT ÉS*KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Pest, 1869. Péntek, nov. 19. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dij: 5 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 . Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. UHF“ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, NOVEMBER 18. Hogy czáfulja meg a külföld reformereinket. Pest, nov. 18. A magyar kormány értekezletei a törvényhatóságok és községek autonómiájának rendezése tárgyában összeesnek a franczia államtanács hasonló értekezleteivel. Mi ez értekezleti tanácskozást ugyanazon tárgyról, hajlandók lennénk malom ómennek venni, ha akár az ómenek, akár a providentiális emberekbe, legyenek azok Napóleonok vagy miniszterek, legkisebb hitet tudnánk helyezni. A kormányi értekezleteknek, úgy mint magának a római konciliumnak, mindig egy olyan thémája van, mely sehol kimondva nincs, de mégis mindig beleértetik. Ha az nem a napóleoni személyes hatalomnak, vagy a tiara és a menyország kulcsainak, a legeslegalább a miniszteri szék, vagy épen a kormány és királybiztosi kalpagnak czélba vett biztosítása. A franczia nép, községeinek, városainak és megyéinek önkormányzatát követeli; megsokalta már a centralisatiot, mailjeit mint municipális tanácsait választani akarja. És az államtanács is már egy kis szabadelvűséget színlel, mert a magasan járó hullámok már-már összcsapnak felette. Szüntettessék meg, úgymond, Páris kivételes állapotra, és váltsa fel a municipális bizottságot egy municipális szabadon választott tanács. De Páris Francziaország fővárosa, benne központosíttatik az egész ország érdeke, az ő tanácsa nem lehet annálfogva csupán városi municipalitás , hanem az országé. És ezen okoskodásból mit következtet ? Hogy Páris municipalitását nem a főváros polgárai választhatják, hanem az egész ország képviselői. Míg Párisban a polgárok akaratának kifejezésére és a jogok elcamotírozására ezen valóban eredeti választási rendszert feltalálták, hogy az ország képviselőiből a főváros számára választókat gondolnak alakíthatni, kik természetesen Páris tanácsképes tagjait nem ismerhetvén, a megyékből állítanák ki a municipalitás contingensét, mi valószínűn viszonszolgálat lenne azon kormányi készségért , melylyel a középpontból küldözgeti a megyékbe hivatalnok seregét, — és mig Párisban az államtanács liberalismusának ily mértékét adja, hogy magának a fővárosnak gyámot készül adni, addig Angelhon lord kanczellárja a Guildhallbani banketten London belvárosát — a régi cityt szerencséltette, hogy egy évezred óta maga alkotja municipalitásának törvényeit és szabadon választott magistratusai által gyakorolja citybeli önkormányzatát. A lordkancellár kiemelte, hogy Angelhon municipális szabadságainak köszöni politikai szabadságát is. Ha Hollandia és Belgium, folytatá a lord, szabadságaikat szinte megőrizték, az onnan van, hogy e két ország ms községi szabadságait féltékenyen föntartotta. Községi és törvényhatósági autonómia rendezéséről lévén szó, és a bíró-felelősségi ipartörvényjavaslat szinte napirendre lővén, jelezni kívántuk azon utakat, melyekre egyrészt az úgynevezett rendőri állam intézményei és a centralisatio kinövései vezetnek; másrészt azon meredélyt, melyre olyan reform sodor, mely az önintézkedést a polgárok kezéből kiveszi, hogy azt oly hatalomnak szolgálja át, mely még soha az önkény gyakorlatából kibontakozni nem tudott, s kibontakozni nem is akart. Említik a minapában, hogy Francziaországban, Belgiumban mint Angolhonban,minden ipar és munkabérkérdésekben a mesteremberek vagy gyártulajdonosok és segédszemélyzete közt szakértő választott bíróság, határozatlan sommáig ítél. A belga mint a franczia törvény szerint a gyárosnak vagy a gazdának bíróság előtti állítása, munkája vagy cselédje ellenében, a bér hányada és az utolsó év bérének kifizetése ügyében bizonyítéknak vétetik. Francziaországban e törvény ez évben eltörültetett, Belgiumban, a képviselőház szinte megszavazta eltörlését, de a senatus az eltörlés ellen szavazott, és ha másodszor is ellene találna szavazni, a senatus fel fog oszlatni. De most nem ez a kérdés. Egy peres esetben az iparosok tanácsa conseil de prudhommes Brüszelben a törvényhozásnak és különösen a törvényszékeknek e napokban egy alkotmányos leczkét adott, mely most igen nagy feltűnést okoz. Mesteremberek és munkások választott bírósága, alkotmányos rendre utasítja ítéletével nemcsak Belgium, hanem Francziaország bíróságait, törvénytudóit és legislátorait! Harmincz éven túl, mondja az ítélet, a bíróság és a törvényhozás az alkotmány megsértését tűrte. A polgári törvény, igaz, különbséget tett a munkaadó és munkás közt, hitelt adott a munkaadó állításának, de az alkotmány, midőn a polgárok közti jogegyenlőséget kimondta, ama törvény érvényét megszüntette, mert az ellenkezésben van a jogegyenlőséggel és az alkotmánynyal; az alkotmány pedig a magántörvény felett áll, vele semmi törvény sem ellenkezhetik. A felebbi ítéletek és tények a külföldről mintegy intésül a veszélyeztetett magyar önkormányzat megvédésére érkeznek hozzánk. Angolbon lordkancellárja nem a parlamentben, hanem a municipális önkormányzatban jelezte a kormány hatalmának túlterjeszkedése és önkénye ellenében az óvszert, sőt magát a parlamentet a municipális szabadság szülöttének vallotta. Felhozta a lordkancellár Hollandia és Belgium példáját, és különös összetalálkozás ugyanakkor a pest megyei jobboldal a kormány eljárását a tények összezavarásával, Belgiumra való hivatkozással védi, holott a kormány és a jobboldal épen azt elvetette, amire hívei a bihari kérvény tárgyalásakor hivatkoztak. Annyi figyelemmel követték az országgyűlési vitát, hogy a bihari kérvény megtámadásánál épen azt dicsérték, amit a baloldal indítványozott volt; hivatkoztak Belgiumra, pedig épen a belga bírói rendszert indítványozta a baloldal, és azt szavazta le a jobboldal, és ime most épen Belgium példájával gondolták a bihari kérvényt cáfolhatni, és a szinte ezeréves magyar önkormányzat csorbítását védeni! L u d v igh. A baloldali kör pénteken f.hó 19 -én d. u. 5 órakor értekezletet tart saját helyiségében. TÁRCZA. „Művészeti állapotainkról.“ (y. y.) Ez a czime, csak hogy németül (Ueber unsere kunstzustände,) ama közérdekű czikksorozatnak, melyet gróf Zichy Edmund éppen annyi ügyszeretettel, mint tárgyismerettel közölt a „Pester Lloyd“ hasábjain. A sajtó nem hagyhatja a közlést viszhang nélkül, mert ez által azt tanúsítaná, hogy nálunk nem csak a közönség, hanem még az időszaki sajtó is közönyös a művészetek iránt, melyek nélkül pedig egy ország — mint a t. gróf kifejezi — „kert virágok nélkül.“ Előre bocsátjuk, hogy sokkal czélszerűbb lett volna, ha a gróf e czikkeket magyarul írja meg, miután hátramaradásunkról szól s oly reformeszmékről, melyeknek főképp teljesen magyar közönségben kell propagandát csinálni, de hiába, régibb főurainknál a német szó még mindig könnyebben megy, mint a magyar, máskülönben pedig e czikkek „lelkestül magyarok s csak „testestül“ németek. Részünkről nem titkoljuk el, hogy abban is fontosságot látunk, hogy egy hírneves arisztokrata kezdi most irodalmi úton feszegetni művészeti viszonyainkat, mert végre is a képzőművészet a szellemnek drága luxusa, s így — mint máshol, — úgy nálunk is az előkelő világ adhatna neki, részvéte által nagyobb lendületet , már pedig az előkelő világ jobban hajlik arra, mit valaki „közülök“ mond, mintha ugyanazokat egy „fakó“ író mondaná. Hozzá tesszük azonban ama nézetünket is, hogy a Mecénásság csak lendítője s ne egyszersmind folytonos fentartója legyen a művészeteknek, melyek csak ott hoznak létre nagy átalakulásokat, hol a nép műértelmében vertek gyökeret, mint egykor Hellaszban, később Velencze és Florenczben, mai nap pedig Berlinben és Párisban. Nálunk az átalános műértelem nincs meg, s valahonnan terjeszteni kell azt, és bizonyára nemesebb büszkesége nem lehetne előkelő világunknak, mintha e tekintetben adna tónust. Vajha a gr. Zichy E. czikkei fölébresztenék benne a büszkeséget. 1871-ben gazdasági, ipar és művészeti kiállítás lesz, s ugyanakkor Pulszky Ferencz a nemzeti múzeumban egy retrospektív (történeti) tárlatot is akar rendezni a múzeumban, mely tárlat talán nálunk is megérleli az eszmét, hogy egy állandó művészeti- és iparmúzeumot alapítsunk. E készülődések adtak a grófnak alkalmat, hogy elmondja eszméit, őszintén, igazán, meggyőzőig. Az országos kiállításról legkevesebbet szól, miután annak haszna el van ismerve általánosan. A retrospektiv tárlat tervét melegen üdvözli s ajánlja, hogy Ő Felsége keressék meg mindazon magyar eredetű vagy itt talált műtárgyak ideiglenes átengedésére, melyek Bécsben vannak; Így az udvari könyvtárban Corvin codexek, részben az olasz Attavante festményeivel, a fegyvertárban IIdik Lajos fegyverzete, az Ambrosi gyűjteményben Zrínyi fegyverei, az antikok kabinetjében a bánát-szent-miklósi arany lelet, magyar ékszerek, fegyverek stb. Ezek látása által jobban meg tudnók becsülni azt is, amink még van, s nem engednők a hazában levő műkincseket külföldre vándoroltatni, mint történt a Fejérvári-féle gyűjteménynyel, (utóbb a Pulszkyé volt, a Viczay-félével, a Festetich Sámuelével, melyben minden kép gyöngy volt, a gr. Zichy Eugen drága fegyvereivel és ritkaságaival. S most — írja a gróf — az Eszterházy képtár fölött függ a Damokles-kard, s ha ez is a párisi Drouot-utcza árverezése alá jut: „a jövő nemzedékei méltán fognak szemrehányást tenni nekünk, mivel elmulasztók az egyetlen alkalmat megtartani azt, mi jelenleg a hazában van, s teljesen alkalmas arra, hogy alapul szolgáljon a hazai művészet tovább fejlesztendő épületéhez. A mit e kincsekből egyszer elvesztünk, az sohasem fog visszakerülni.“ E képtár — a gróf szerint — nem teljes ugyan, mint a Louvre, melynek kompletirozására a félvilágot kelle meghódítani s milliókat kiadni; de oly műkincsekből áll, melyeket sok nép irigyelhet tőlünk, s benne minden iskola eléggé képviselve van. A gróf bajnak tartja, hogy 106 lépcsőn át kell a képtárhoz jutni, hogy nyáron igen meleg, télen pedig igen hideg van e termekben, mi a képeknek is árt, s igy e műkincsek nagyobbára holt kincset képeznek a hely czélszerűtlen volta miatt. Zichy gróf említi, hogy egy kitűnő pénzember tervet külde hozzá arról, hogy mint lehetne az Eszterházy- képtárat legolcsóbban megvenni az ország minden nagyobb áldozata nélkül. E terv közzétételét érdekelten várjuk , mert egyetértünk a gróffal, hogy a képtár megvétele szükség, elszalasztása pedig pótolhatlan veszteség. Ugyanő az ott levő rajz és metszetgyűjtemény kiegészítésére is segélypénzt óhajt. Zichy gróf érdekesen mondja el az okokat, azért a művészetben hátra maradtunk. „Igen drágán fizettük meg — úgymond — azt a történeti dicsőséget, hogy a keresztyénség védbástyái valánk.“ Kelet itt ütközvén nyugattal, művészet nem fejlődhetett, s az előkelőség luxusa a ruhákra, pompás fegyverekre, lószerszámokra, sat. szorítkozott. Savoyai Eugen zentai csatája után volt ugyan egy béke-század, de nem alkalmas hazai műállapotok fejlődésére. Utánozták ekkor világszerte a versaillesi idegen formákat. Mária Terézia kora is kedvezőtlen volt a művészetre, mert akkor a barockot, phantastikust szereték a mvészet rovására : khinai pagodák, a férfiaknál ezopfok, a nőknél abroncs szoknyák voltak divatban, a természetet is nyírták, s szerették az automatákat és ugrókutakat. A festői férfias kül jelleg eltűnt a segélyzett diszkedés elöl : égszín és rózsaszín selyemből hordtak magyar ruhát, hímezve pillangókkal, hozzá háromszög kalapot, 20 hüvelyknyi gyermekkardot porczellán markolattal, szóval Yatteauféle pásztorjelmezt szabadon fordítva magyarra. Aztán ellenhatásul az ógörög formák kultusza jött: kuruli székek, etrusk edények, sphinxek az órákon, görög hajviselet. Szóval, mindig idegen divat, s nem benső fejlődés. Az utóbbi időkben pedig a politikai mozgalmak vettek igénybe minden érdekeltséget, így a mi művész támadt is, ment külföldre, s ki vehetné nekik rész néven . Mányoky Ádám — Rákóczy festője — Drezdában, Kopetzky Nürnbergben, Markó Flórenczben hunytak el, távol a hazától, mely, fájdalom, nem hazája a művészetnek. Tehát külviszonyok és benső közöny okozzák művészeti hátramaradásunkat. A műipart pedig az, hogy a városi élet nem fejlődhetett ki nálunk, nem volt olcsó tőke és munkaerő. Magyarország sokáig csak a birodalom árupiaczá■ nak tekintetett, vámok estek közbe, s közlekedések hiányában a kereskedelem pangott. Mit kellene tenni tehát a művészetek és műtpar emelésére ? Ha igen gazdagok volnánk — mondja a gróf — Pesten nagy műakadémiát javasolna, kitűnő tanárokkal habár külföldről, ösztöndíjakkal utazásra, mozgásba hozva pénzt és becsületet, kifejtve a műkritikát, mint tevék régebben Francziaországban, tévé újabban bajor Lajos. De nincs pénz, s lehet, hogy ez a „Treibhaus-System“ nem is használna sokat, s így egyszerűbb, de mélyen ható eszközöket kell használni. Rendezni kell a múzeumot, hogy ne a kíváncsiság tárgya, hanem a gyakorlat iskolája legyen. Hézagait kitölteni gipszmásolatok, a galvano-plasztika és fényképezés utánzatai által, ellenben a természettudományi tárgyakat átadni az egyetemnek, hol orvosok, gyógyszerészek és vegyészek több hasznát vennék ; a művészetek ágairól kézi könyvtárt alapítani, felolvasásokat tartani, melyeket főkép a nők hozhatnának divatba, sat. Szükséges továbbá derék rajz és mintázó iskolák állítása, ösztöndíjakkal. A középiskolákban is köteles tantárgygyá kellene emelni a rajzot, hogy az iparosok tudjanak anynyit, amennyit mesterségük fejlése kíván. Nagy építkezéseknél igénybe kellene venni a művészeket, nehogy oly szomorú eredmények jöjjenek létre, mint az esztergomi és lipótvárosi bazilikáknál. Jó volna szaklapokat is indítani meg, ha erre alkalmas lenne a tér s volna hozzá elég részvét; de ezek híjában az általános időszaki sajtónak kellene felkarolni a művészet ügyeit, nem a művészt, hanem a művet tekintve, levetvén a nemzeti előítéleteket; mert mit használ nekünk, ha Dürer Albrecht magyar eredetű volt is, midőn műveivel Németországot gazdagítá, s nem-e hasznosabb ránk nézve, ha idegen művész dolgozik és képez másokat nálunk ? Ezek volnának szükségesek arra, hogy a műértelmet fejlesszék. Más országokban is ezek vezettek czélra. A londoni első világkiállítás (1851) óta az angol műipar kolosszális lendületet nyert. Megismervén elmaradásukat, nem sajnálták a költséget, hogy előre haladhassanak, s íme, az áldozat 15 év alatt meghozá szellemi és anyagi gyümölcseit. S mi által haladtak? Az által, hogy a rajzot és plasztikát gyakorlatilag alkalmazák az iparra. Ez volt a Kolumbusz-tojás. Anglia rövid idő alatt 90 műipar iskolát nyitott. Oroszország és Dánia is nyitottak már, s nekünk nem szabad e példákat követés nélkül hagyni. Zichy gróf idézi Stäche Frigyes egy mondatát az utolsó párisi tárlat fölött : „a képzőművészetek szeretetteljes ápolása minden igazi művelt embernek a legtisztább szellemi elvet nyújtó becsületkötelessége. Idézi továbbá egy építészünk levelét, melyben ez panaszkodik, hogy a műemlékeket tudatlanságból folyvást rombolják nálunk, s szükséges volna azokat lerajzolni és megmenteni. A lerajzolás kevésbe kerülne. A műtani intézetben a román-góth s hajdani renaissance styl számára (miután minden műemlékünk e stylben van,) tanszéket kellene állítani, s e tanárnak évenkint ezer —ezerötszáz fzót adni arra, hogy tanítványaival szünidőnkint kirándulásokat tegyen s rajzoltasson. Schmidt bécsi építészeti főtanácsos ezt teszi hat év óta, s mi az eredmény ? Az, hogy sok műemléket fedöztek föl, s csekély támogatás mellett valami ezer lapnyi nagy rajzot csináltak. Kellene továbbá főkonzervátort nevezni ki, aki a kitűnőbb műemlékek lerombolását megakadályozhatná, sat. Elmondván még a gróf, hogy a képzőművészeti társulat kiállításai, milyszomorúan csekély összegeket (egyik csak 15 krajczárt) jövedelmeztek, hozzáteszi: ezek szomorú adatok, ami csak akkor fog megváltozni, ha átalános műértelem ébred, fölkeltve az érdekeltséget is. Bizonyos mecénásság értelem nélkül itt nem segít.“ Igaz, s óhajtjuk, hogy ez igazság minél szélesebb körben terjedjen, és hogy a nemes gróf az előkelő világban és kormánykörökben is érvényesíteni törekedjék mindazt, mit a művészet és műipar emelésére javasol. Meghívás. A „Népkör“ ideiglenes választmányának tagjait tisztelettel kérem, hogy szombaton novemb. 20-án d. u. 6 órakor a kör saját helyiségében Illésre megjelenni szíveskedjenek. Jókai Mór, ideiglenes elnök: A múlt vasárnapi népgyűlés által kiküldött bizottság nov. 17-én köv. feliratot határozta a képviselőház elé terjeszteni: Tisztelt képviselőház! Hogy Magyarország, az újból visszanyert alkotmányos élet pajzsa alatt anyagilag is virágozzék ; hogy a földmivelés, ipar és kereskedelem gyors és erélyes kifejtése által természetes gazdagságait folyóvá tegye, lakosainak jólétét előmozdítsa és biztosítsa, arra szükséges, hogy azon intézetek és intézmények egyikével sem szűkölködjék, melyek minden élénk népgazdászati mozgalmak emeltjűiül tekinthetők. A népgazdászati téren kifejtendő egészséges telterejű mozgásnak legnélkülözhetlenebb emeltjűi közé tartozik pedig elsősorban egy tökéletes, önálló bank- és hitelügye fölött elmélet és gyakorlat mai napság teljesen egyetértenek. Egy ország bank- és hitelügye nem tökéletes, ha hiányzik ama legkényelmesebb és leghatalmasabb hitelszer, mely a bankjegyben tartalmaztatik; a bank- és hitelügy nem önálló, ha ama hitelszerzettből kell koldulnia, ha az ország nem intézkedhetik teljes függetlenül annak kiállítása és felhasználása fölött saját szükségletei szerint. Egy ország sincsen ma hiányával bankjegyek kiadásának. Ezen pénzpótszer beszerzése és alkalmazása majd száz meg száz intézet által történik, mint Angolországban és az észak-amerikai egyesült államokban, majd egy törvény által vagy tettleg korlátolt számú intézet bizatik meg vele, mint Poroszországban, Olaszországban, Belgiumban, majd egyetlenegy intézetben központosíttatik, mint Francziaországban,Oroszországban. De mindenütt a pénzjegykiadás a nemzeti bank- és hitelügy nélkülözhetlen alkatrészéül tekintetik. Egyedül Magyarországnak, mely pedig gazdászati tekintetben önálló országnak mondatik és független pénzverési ügygyel bir, hiányzik ezen forgalmi és hitelszerű magyar bankjegy nem létezik, Magyarország csak azon bankjegyet ismeri, melyet a bécsi nemzeti bank nyújt neki kénye kedve szerint. Ezen viszony még azon esetre is anormálisnak , Magyarországhoz nem méltónak volna nevezendő, ha mind a bécsi bank-és hitelügy, melyhez igy kötve vagyunk, mind pedig a mód, mely szerint mi részesittetünk abban, kívánni valót nem hagyna. Ez pedig épen nem állíttathatik; az egész világ tudja és elismeri ezt. Az osztrák bank- és hitelügy alapul egy nagy intézettel bír, mely több mint 20 év óta az insolvens állapotból ki nem szabadulhat. Ezen tartós insolventia okait itt nem akarjuk feszegetni; elég az , hogy létezik, és azon következményt szülte, hogy minden művelt állam természetes és tellértékű csere- és forgalmi szere — arany és ezüstpénz — itt a forgalomban alig észlelhető, hogy az egész forgalom értéket veszített papírpénz által közvetítetik, mi a kereskedelmet felette biztalanná teszi. E forgalmi szer már úgynevezett normális időkben is elveszti 15—20 százlékját névleges értékének; nem gondolhatni rémület nélkül azon perezre, midőn belső vagy külső megrázkódás ezen értéktelenedést háromszorozni,vagy négyszerezni,a forgalomban a legboldogtalanabb zavart előidézni és millió birtokosnak a legszörnyűbb veszteségeket okozni fogja. De még ezen kétes értékű forgalmi és hitelszerrel is a bécsi „nemzeti bank“ Magyarországot igen mostohán részesíti. Igaz ugyan, hogy a magyar fiókintézetek dotatiója az utolsó években láthatólag felemeltetett, ma körülbelül 25—28 millió forintra rugónak állíttatik. Azonban megjegyzendő, hogy még ezen felemelt dotatió sem áll arányban Magyarország területéhez, népszámához és üzleti forgalmához. Hogy csak egy példát hozzunk fel: Belgium, mely mind területre, mind népszámra nézve alig ér fel a magyar korona birodalmának egyharmadával, két akkora papírpénz forgalommal bír, és pedig egy jelentékeny arany és ezüstforgalom mellett, és daczára annak, hogy ott más, tökéletes, Magyarországban alig ismert hitelszerekkel (chek stb.) bővében élnek. Másrészt ama felemelt dotatió tisztán esetleges, és a bécsi bank kénye szerint öregbíti és megrövidíti. Tudvalevő dolog, miszerint a jelen válság kezdetében Pest helyzete épen az által nehezítetett meg, hogy a bécsi bank a bécsi piac erélyes segélyezése végett, a magyar fiókintézetektől pénzeinek egy részét visszavonta. Van szó arról is, hogy a dotatio egy bizonyos mennyiségben megállapíttassék, az, az hogy a bécsi bank magyar fiókintézeteinek bizonyos mennyiségű bankjegyet folytonos rendelkezésére bocsájt. A gyógyszer épen nem volna elégséges. Az előbb említett nehéz bajon,hogy tudniillik az autonóm Magyarország folyvást egy idegen fél-bankról pénz- és hitelügyhez bilincselve tartotik, ezáltal legkevésbbé sem volna segítvel; ellenkezőleg, a baj úgyszólván rendszeresítetnék és sanctionáltatnék. Járul ehhez még azon ténykörülmény is, hogy fix dotatio a forgalmi tevékenység minduntalan változó követelményeinek épen nem felel meg; ezáltal csendes időben könnyen tőkefölösleg és értéktelenedés keletkezhetik, míg minden rendkívüli szükséglet alkalmával pénzszükség és drágulás el nem kerülhető. Mit az olyannyira mozgékony üzleti forgalom megkíván, az egy önálló, mozzanataiban tökéletesen szabad jegybankügy, mely pénzjegyi forgalmát mindig a valódi napi szükséghez alkalmaztatja, ha kell bővíti, ha kell megszorítja. Azonkívül épen nemelegendő, ha a pesti, aradi, temesvári, debreczeni, kassai stb. fiókintézetek elégséges dotatióval láttatnak el, s talán még néhány más fiókintézet alapíttatik. Magyarországnak ha a kezdő üzleti tevékenységet komolyan akarják elősegíteni, lassanként bankfiókintézetek egész hálózatával kell bevonatnia, hogy a forgalom mindenütt közvetlen segélyt nyerjen, hogy a fizetések és pénzutalványozások helyről helyre közvetíttessenek, hogy különösen a Pest városa és a vidék közötti pénz- és hitelviszonyok elveszítsék mostani bénító nehézkességeket. Poroszországban például több mint száz fiókintézet létezik, az igen kicsiny Skótia (alig kedves Magyarország lakosságának !) több mint 600 fiókbankintézettel bír és ezeknek köszöni legnagyobb részt példaszerűvé vált virágzását és soliditását. Mindezt hazánkban az értelmesebbek még elismerték és hirdették; a közelmúlt hónapok eseményei mindenki előtt a legbehatóbb módon bizonyították. Az üzleti világ minden rétegeiben fájdalmasan tapasztalta , mennyire károsít a Bécstől való absolut függés bennünket minden érdekeinkben; megfoszt bennünket azon szerektől, melyekkel saját válságainknak, bármi okból eredjenek azok, idejekorán elejét vehetnek vagy legalább következményeit enyhíthetnék; a rémítő veszteségek, melyeket a pesti piac három hó óta szenvedett és melyeknek utófájdalmai még most is az egész országban éreztetnek, e tényt nagyon is világosan kideríték. Mindezen bajoknak és balállapotoknak egyedül Magyarország pénzügyi emancipatiója vethetne véget. A kívánság egy önálló és tökéletes magyar bank- és hitelügy után ennek következtében néhány hét óta mindenünnen hangoztatik. E kívánságnak akarunk mi is kifejezést adni és azt közvetlenül a nemzet képviselőihez intézni. A jelenlegi válság Bécstől való pénzügyi függésünknek viszásságát csak élesebben állítá szem elé, létezett és erősen éreztetett minden időkben. Ha egy önálló magyar bank- és hitelügy hangoztatása mindennek daczára csak utolsó időben nyert bizonyos bensőséget, úgy ennek oka azon nagyon elterjedt és bizonyos oldalról készakarva táplált tévedésben keresendő, miszerint egy önálló magyar bank- és hitelügy létesítésének törvényes akadályok vagy legalább félhivatalos engedmények állanák útját, melyek az 1867. évi kiegyezkedés alkalmából létettek volna. Azon beható és élénk értekezések folytán, melyeket a válság előidézett, e rémkép már szétoszlott. A napilapok politikai árnyalat különbsége nélkül, utánuk a budapesti ipar- és kereskedelmi kamara, később a kormány , az országgyűlés s a bécsi sajtó, végül pedig maga az osztrák nemzeti bank elismerték és kinyilatkoztatták, hogy az osztrák nemzeti bank egyedáru-