A Hon, 1870. február (8. évfolyam, 25-47. szám)
1870-02-26 / 46. szám
46* Siánó Vili. évfolyam. Kiebelt kiadás* Peat 1870. Szombat, felír. 26. Kiadóhivatal ■ Ferencziek tere 7.sz. földszint. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. szólefiteiért dij: PoldtAu küldvei, vagy Budapesten . Amior hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . . 1 frt. 85 kr. 3 hónapra.........................5 , 60 „ ■S hónapra . . . . . 11 „ , Az esti kiadás protaktilaküldéséért felelí?i*etőB havonkint .........................30 kr. A* előfizetés az év folytán minden hónapban db@hl kezdhet# a * ennek bármely napján történik ■ :-, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. BolgtaU*! díj; 9 hasábos iiyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás dd-tett kedvesebb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . .25 kr. jEf®"" A* előfizetési és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden költemény a szerkesztőségbe* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza PEST, FEBRUÁR 25. Az éjszakamerikai államok congressusa mind ez ideig Pesten consulatust fel nem állított, csak a bécsi consul nevezett ki ügynököt. A „New-York Daily Tribune“ most jelenti, hogy „a congressus fel fog szólíttatni, hogy Magyarország fővárosában állítson fel consulatust. Az új változások, mondja a nevezett lap, melyek az osztrák birodalomban történtek, és melyek ezen régi városnak nagyobb jelentőséget adtak, kívánatossá tenni látszanak, miszerint kormányunk (t. i. az amerikai kormány) Pesten képviselve legyen, és pedig amennyiben lehetséges, minden további költség nélkül, és nekünk (t. i. a Tribunenak) úgy tetszik, hogy ez bölcs előterjesztés.“ E közlésből azt tanuljuk, hogy a világnak leggazdagabb országában még egy consulatus felállításában is első kérdés a takarékosság, míg az osztrák magyar kormány consulatusokat még oly helyeken is felállít, hol Magyarországnak semmi kereskedelmi összeköttetése nincs és valószinün soha sem is lesz; oda pedig a hol a közlekedés mindennapi mint p. o. a dunai fejedelemségekbe, olyan consulokat nevez ki, kik sem Magyarországot, sem annak termelési, és kereskedelmi képességét, politikai érdekeit pedig épen nem ismerik. A pesti népkörben szombaton, febr. 26-án P. Szathmáry Károly olvassa fel „Egy anya" czimű költői elbeszélését. — Utána Don Pedro Bajuszkodó tart humoros fölolvasást. — Tagok, s tagok által bevezetett nők föltétlenül, nem tag férfiak azonban csak az egyleti helyiségben olvasható feltételek mellett jelenhetnek meg. — A tagok kéretnek, hogy belépti jegyeiket okvetlen magokkal hozzák. — Kezdetek 28 órakor. — Húshagyó kedden nem lesz estély. Adakozás. A honvédmenházra : a„Hon“ szerkesztősége egy ártatlan közlés folytán beküldött 20 ftot felajánlott. Karczag város hatósága gyűjtött 226 ftot. Gagybátor községben gyűlt 18 ft 70 kr. Lits Gyula az érdi uradalmi tisztek bálja jövedelméből küldött 52 ftot. Miklóssy Jánosné Csővárott gyűjtött 8 ft 50 krt. A békés szent-andrási szabadelvű népkör által rendezett sorsjáték fél jövedelméül beküldetett 13 ft 47 kr.Hadasy Jenő Bács városban gyűjtött 37 ft 60 krt. Moró István Nyitra Teknyősről küldött 3 ftot. Katonai apróságok. Kuhn miniszter jó gazda, takarékos fukar miniszter. Legalább ezt mondják felőle azon katonai közlönyök, melyek különben épen ezen oldaláról legkevésbé ismerhetik. Idézhetünk egy példát Kulin miniszter takarékossági fogalmainak constatálására. Az iga, melyet a határőrvidék lakossága visel, nem fejtett ki valami különös jóllétet ama tartományban. Az anyagi állapot javítására irányzott törekvés helyett a lakosságban a tunya tétlenség fatalizmusával találkozunk. A lótenyésztésre különösen nem éreznek ott valami nagy hajlamot. Addig tehát, míg a katonai országos méneseket a hadügyminisztérium maga kezelte, ez ingyen tette meg a határőrvidéken kedvezményeit a lótenyésztés érdekében. A katonai ménesek szétosztásával a magyar és osztrák kormányok között meg kelle változnia e viszonynak. Az illető szerződés részletei hathatnak a határőrvidéknek szolgáltandó kedvezményekről, mégis úgy látszik, hogy az osztrák kormány közvetítésével, a magyar iparföldmivelési miniszter magára vállalta, hogy az évenként szükséges ménlovakkal el fogja látni a magyarországi ménesekből a határőrvidéket. De amit igen helyesen tett, a magyar földművelési miniszter az osztrák minisztérium útján a hadügyminisztériumtól az illető költségek megtérítését követeli. S ez helyesen van, mondjuk, mert Magyarország nevezetes többletet fizet a hadügyminisztériumnak a határőrvidék kormányzása czime alatt, mivel bevételei által nem fedeztetnek a költségek. Azonkívül a hadügyminiszter hozzálátott a határőrvidéki erdőségek elárusításához, azon állítólagos feltétel alatt, hogy a befolyó összeg „részben a határőrvidék anyagi és szellemi érdekeinek emelésére fog fordíttatni.“ Azonban Kuhn — takarékos miniszter lévén — azt mondá, hogy ő bizony ily célra nem fizet semmit. Talán számít az agitationak azon eszközére is, melyet folytatni lehet a határőrvidéken, ha a magyar kormány kénytelen lesz a kedvezménnyeket a lótenyésztés érdekében ott — melyetkét Kuhn „ingyen“ teljesített vala — mivel meg nem fizettetnek, megszüntetni. Horváth Boldizsárnak nagy napok készülnek. Rég volt valóságos öröme. Legalább oly fényes napja nem sok volt, mint a midőn Kuhn hadügyminisztertől egy törvényjavaslatot kapott, hogy terjessze a magyar képviselőház elé. Az igazságügyminiszter elő is terjeszte ama törvényjavaslatot, mely a közös hadügyminisztérium bureauiban készült, és katonai törvénykönyv akart lenni. Védte is tűzzel, hévvel, nemes lelkesedéssel, szíve egész melegével ezt az idegen gyümölcsöt, míg egyszerre nagy kedélyességgel azt mondá neki Deák „— édes barátom, ne tedd magad nevetségessé.“ A törvényjavaslat, mely 20—32 éves koráig ostromállapot alá helyezte volna Magyarország minden polgárát, ezek után szerencsésen megbukott. Azóta a hadügyminisztériumban újabban hozzá láttak a munkások. S azt olvassuk, hogy Bécsben már el is készültek az új katonai codexxel, most már nyakrafőre fordítják az igazságügyminiszter irodáiban. Horváth Boldizsár pedig valamelyik nap majd előterjesztendő Kulin lefordított törvényjavaslatát, s védeni fogja valószínűleg ismét meggyőződése egész erejével, tűzzel, hévvel, önmagának compromittálásával a más munkáját. Kiváncsiak vagyunk, hogy vájjon nem fog-e vele másodszor is felülni ? Hogy bizonyos diplomatiai furfangossággal bírnak a közös hadügyminisztériumban, azt tagadni nem lehet. Miután az alkotmányosság formáit nagy fájdalmakra meg kell tartani, amennyire csak lehet kizsákmányolják a zilált és bonyodalmas alkotmányos gépezet hiányait, gyengéit, így például az oly ügyekkel, melyek által a szabadelvűség van provokálva , korántsem próbálna a közös hadügyi, azon törvényhozás előtt szerencsét, melynek liberalismusa világosabb, határozottabb. Emlékezhetünk, hogy a véderőről szóló törvényjavaslatokat legelőbb a magyar képviselőház által fogadtatták el. Ennek liberalismusától kevesebbet félt Kulin miniszter, bízott, s nem is csalatkozott a majoritásban. A lajthántul aztán mint bevégzett tényre hivatkoztak reá, s minden szabadelvű módosítvány elé, mely a kir. tanács által terjesztetett elő, a bevégzett ténynek azon döntő érve állíttatott, hogy a Magyarország által már elfogadott törvényt újabban revistó alá kellene venni. Több tekintetben azonban a kir. tanács, melynek majoritása — akármit tartsunk felőle, — különben határozottan liberális, változtatott ama törvényjavaslatokon, így, hogy csak egyet említsek, az osztrák törvényhozás Kuhn minden erőfeszítései daczára száműzte a hadseregből a testi büntetést, amelyet magy a törvényhozás eltörölni vagy nem bírt, vagy nem akart. Úgy látszik, hogy az újonnan átdolgozott katonai codex sem állja ki a szabadelvűség próbáját — különben nem terjesztetné Kuhn miniszter először a magyar törvényhozás elé. Kuhn miniszter igen leleményes ember, s a többi közt egy új ételnemet talált fel a közös hadsereg számára. Allaz, hús és kása vegyületből, melyhez bizonyos mennyiségben fűszer is járul. Ez a csuszpaisz után hordókban várja az elfogyasztás boldog perczeit. Kuhn miniszter megkóstoltatta az általa feltalált új ételt az osztrák-magyar hadsereg valamennyi nemzetiségű nyelve által. ínye szerinti volt valamennyinek. Meg voltak vele elégedve. Csak a próbakóstoló magyar bakák és huszárok panaszkodtak, hogy nem elég paprikás. Mondják, hogy Kuhn öngyilkossági kísérletet tett, látván, hogy ily életkérdésben sem óhajtja meg a hadseregegységét. Más időkben is voltak — nagy férfiai az osztrák hadseregnek. Méltó, hogy megemlékezzünk hg. Hidburgshausen táborszernagy, Horvát s Tótország katonai parancsnokáról, ki 1736-ban következő eredeti ujonczozási módot ajánlott VI. Károly császárnak: „ — a magyar és horvátországi várakban — úgymond — nagyszámú rabló és fegyencz van, a kik között számos a nagy és tekintélyes kamasz. Miután, a porosz király (nagy Frigyes atyja) egész vadászatot tart ezekre, valószínű, hogy ő minden ilyen nagy kamaszért 8—10 kisebbet (kétségkívül csak kisebb kamaszt, nem pedig kisebb zsiványt)art, kik tulajdonkép a poroszok legjobb katonái. Az ország ily módon megtisztulna s utonezek helyett kiszolgált, betanított embereket kapna; a fegyenczek irányában pedig kegyelem gyakoroltatnék, s jobban fognak őriztetni Poroszországban mint a várakban; onnan bizonyára nem jönne vissza egyetlen egy sem.“ Nem bírtunk nyomába jutni, hogy várjon VI. Károly császár elfogadta-e Hildburgshausenig. ajánlatát; a történelem legalább azt bizonyítja, hogy nagymértékben aligha valósíttatott, különben Königratznél megfordítva kellett volna lefolyni a dolognak. De egy nagy igazság kétségkívül van ama sorokban. Azt az elvet látjuk ugyanis benne kifejezve, hogy ha az osztrák hadsereggel győzni akarunk, cseréljük fel az ellenség hadseregével, s akkor mindenesetre győzünk, különben nem. Hogy ez kétségbevonhatlanul igaz, azt néhány évtized eseményei bizonyítják. Csakhogy a cserét mindenekelőtt a generálisokon kellene ám kezdeni. Lukács Béla. TÁRCZA.Fekete gyémántok. Elegény öt kötetben. Irta Jókai Mór. MÁSODIK KÖTET. Az ördögűző. (Folytatás.) Csak egyetlen egy eset volt föltehető, az is csak a természettan, de nem a lélektan szabályai szerint. Ez az eset, ha az apát ur az összes várbeli cselédséggel egyetértene. Ennek a tehetségéhez ugyan nem enged közel férni az apa ur magas jelleme, de az idő is rövid hozzá, hogy az alatt, mig egy kastély szobáin végig megy, minden vele szemközt jövő teremtést megvesztegessen kivált olyan tanú jelenlétében, aminő Mahók plébános úr. Vagy annak is egyet kellene vele érteni. Ez pedig lehetetlen. És elvégre, mi szüksége volna az apát úrnak e rejtélyes alakoskodásra? ha alakoskodás akarna lenni. Theudelinda korán feltünni küldő cselédeit, Ez Ferenczia kisasszony előtt féloldali főfájásról panaszkodott, mire Emerenczia kisasszonynak rögtön a másik féloldalon fájdult meg a feje, s midőn a grófnő aludni ment, a társalkodónő egész fejét bebugyolálta melegített bodzavirágos vállkoskákkal, és nyögött halálosan. A grófnő bezárkózott hálószobájába s azután számlálta a lefolyó perczeket. Patience játékhoz fogott, de az egyszer sem jött ki; bizonyosan nem volt figyelme hozzá. Elővette Dóré pompás metszvényekkel kiadott bibliáját (az Approbata szerint) s a metszvényeket nézegette benne; megszámlálta hány nő, hány férfi alak van e kétszázharmincz nagy műlapon ? Azután azt, hogy hány ló, hány teve van benne ? Hány emberölés fordul elő ? — Azután a szövegével töltötte az időt. Megszámlálta, hogy minő magánhangzó van legtöbb egy lapon ? Legtöbb volt az „a“, azután az „e“ azután az „o“ azután az a“ legkevesebb az „i“. Ez a franczia szöveg volt, összehasonlítva azt a magyar szöveggel, úgy találta, hogy abban legtöbb az „eu, azután az„a“ azután az „o“ azután „i“ végül az „u“ és utóbb az „ö“ és „ti“. Ebbe is belefáradt. Zongorájához ült és sokszor ismételt ábrándművekkel igyekezett lelkét megnyugtatni. Az sem ment. Kezei reszkettek és lankadtan siklottak le a zongoráról. Mikor már a rémóra közeledett, nem tudott másra gondolni, csak a vonzó, kényszerítő látványalakokra. Azoknak rabja, megigézeltje volt, s az idő lassú folyása kínozta, mig a rémzaj bekövetkezett. Ilyenkor rendesen meglepte a láz ez ismeretlen kisértet vihar alatt, sietett levetkőzni, ágya dunnái közé bújt, füleit betakarta, mig a nehéz verejtékes álom elnyomta.Késő reggel aztán, mikor felébredt, azt hitte, hogy ott járt, ahova álmodta magát. Ma este elővette talizmánját, a miben erőt keresett, az apát ar arczképét. Oda helyezé maga elé olvasó asztalkája támlányára s elmerengett rajta. Valóban oly emberfölötti lény volna-e és a kinek szavára a zárak lehullanak, a kisértetek eloszlanak, a poklok bezárulnak. Amit mondott, oly komolyan, oly határozottan mondá. Lehetetlen kételkedni benne. És mégis lehetetlen arra gondolni, hogy ez teljesüljön. Mentül tovább haladt az éj, annál nyugtalanabbul dobogott szíve. Nem a minden éjjeli rémektől dobogott az most, hanem az új rémtől. Ha mégis lehetséges volna, hogy ez ember ez órában megzörgesse belső szobája ajtaját. Mi volna akkor ez az ember. Egy bűvész ? vagy egy szent ? A lassan forduló idő elhozta az éjfélt. A toronyóra kondulásai végig rezgettek a hallgató éjben. Pontosan, amint széké, az éjfél utolsó órakondulása után, rá kezdé a földalatti dana a kisértetes misét. A grófnő nem arra hallgatott most. Hanem azt neszelé, nem hallatszik-e a mellékszobákban ajtónyitás, kilincszördülés, kulcsok elfordulása a zárakban ? Közeledő léptek ? Semmi. Ajtajához lapult, úgy hallgatott. A szobákban semmi lesz. Már egy óranegyed is elmúlt éjfél után. S a földalatti boszorkányorgia azalatt már áttorzult az áhitatos virginálásból a fertelmes domborozásba. Úgy üvöltöttek, hörögettek, vihánczoltak, nyikorgaztak oda alant, mintha a pokol minden ördöge szavát adta volna egymásnak, hogy ma különösen kitesz magáért. — Nem fog ő eljönni, mondá magában a grófnő, s már minden tagját rázta a hideg. Képtelenség volt azt várnia, hogy ember olyasmit tegyen, amire csak kísértő lélek képes. — Alkovenjéhez indult, hogy lefeküdjék. Abban a perezben hangzott a koczogás az ajtaján. És az ismeretes hang, halk, de szilárd szóval mondá az egyezményes jelszót: „In nomine Domini aperiantur portae fidelium !“ A grófnő felsikoltott. Minden lélekerejét összeszedte, hogy eszmélete el ne hagyja. Ez való ! Ez nem álom. Nem hallucinatio. Ő itt van az ajtó előtt. Előre ! A grófnő az ajtóhoz futott, s felnyitotta azt. A pillanat hevélye felmagasztalt erőt kölcsönzött lelkének. Ha rabló, ha varázsló, ha szent az, a ki idáig tudott jönni , álljon vele szembe ! Az a padló, a melyen az most áll, egy mélység sohajhidja, egy nyomás a titkos rugó gombjára, s az lehull a sötét mélységbe. A grófnő e rugóra tette a lábát, midőn ajtaját felszakitá. Ott állt előtte az apátul. Semmi papi ornátus nem volt rajta, egyszerű térdig érő fekete kabátot viselt, és kezeibe semmi szent tárgy, monstrantia, szentelt víz hintő, hanem egy jó rhinocerosbőr palcta a jobbjában, bal kezében egy zárt lámpa. — Maradjon ön ott állva, ahol most van ! kiálta rá a grófnő parancsoló hangon. Mielőtt átlépné a küszöböt, mondja meg ön, hogyan jutott idáig ? Istennek, embernek, vagy ördögnek segitségével ? — Grófnő ! szólt az apát , nézzen ön végig szobáin. Minden ajtó tárva van. Tárva talált ajtókon jöttem a kastélyba fel. Hogy miként jutottam be az udvarra, azt majd elmondom, ha végeztünk. — És cselédeim ? Kérdé a grófnő elbámulva. Kik e szobákban alusznak. — Minden egy menynyezetének le van bocsátva a függönye; én oda nem néztem. Ha alusznak, az igazak álmát aluszszák, a mely mély. — Megfoghatatlan ! A grófnőt elhagyta erélye. — Kérem, lépjenen be. Azzal egy karszékbe roskadt. A kriptás zaj tetőpontját érte. — Hallja ön e zsivajt ? — Hallom, és értem! Azért jöttem, hogy szembeszálljak vele. — A bit adott önnek adoz fegyvereket ? — Csak egy botot. Szólt az ipát, szívós pálczáját marokra fogva. — Nem hallja ön keresztül László és bátyám orditását e zsivajon ? kérdé a grófnő, megra. JMTM'— 'T!! Mimi tail fogadva mindkét kezével az apát úr karját. Nem hallja ön és nénéim rémséges kaczagását ? — Hogy kitől jönnek e hangok? azt mindjárt meg fogjuk tudni: szólt a pap szilárdul és nyugodtan. — Hogyan ? Mit akar ön ? — Odamenni közéjük. — Oda ? Miért? — ítéletet tartani fölöttük. Ön azt ígérte,hogy együtt fog velem jönni. — Én ígértem ? szólt a grófnő, két tenyerét keblére nyomva ijedten. — Ön kívánta. — Igaz, igaz. De úgy meg vagyok most zavarodva, hogy eszem nincs helyén. Önnek jelenléte e helyen ! S e borzasztó rémzaj odalenn ! Én félek ! — Hogyan ? Ön, ki máskor egyedül ment le e rémek közé, most velem együtt félne ugyanazt tenni. Nyújtsa kezét. A grófnő remegve tette lankatag kezét az apát kezébe, s midőn annak férfias szorítását érzé, szokatlan melegség, önbizalom, erély terjengett at erein, megszűnt reszketni , szemei nem kápráztak, szive nem lüktetett sebesen. A férfi kezétől fölelevenült. — Jöjjön velem, szólt a pap, korbácsát hába alá véve, s jobbjával a grófnőt vonva maga után. — Hol vannak ama lépcsőnek s a többi termeknek a kulcsai, a miken át kell mennünk? A grófnő érezte, hogy a férfi kezét nem bocsáthatja el. Sem testi, sem lelki ereje nincs hozzá. Rábízta magát. Szárnyai alá bújt. Most már kénytelen követni a legborzasztóbb helyekre is, az alvilágba is. Némán mutatott az antik rostélyt tt kulcstartóra, hol csomóba kötött kulcsok álltak. A pap egyenesen kiválasztotta az igazi csomagot. Az sem volt csodatétel. A kulcs tollán rajta volt az ismertető kereszt. Ez a kápolna kulcsa. (Folytatjuk.) Országgyűlési tudósítás A képviselő Ma 130 ik ülése febr. 25 én. A negyedik czim alá foglalt s 887,460 frtra menő tételek elseje a m. kir. egyetem, melynek szükséglete 301,102 ftra, fedezete 212,011 frtra van téve. Maradna fedezendő 89,091 ft. A p. v. bizottság megszavazandónak ajánlja. Ghyczy Kálmán : Indítványom, melyet bátor leszek a t. ház elébe terjeszteni, vonatkozik az egyetemnek összes vagyonára, ennélfogva azt vélem, hogy az általános tárgyalásnál az egyetemi czímnél hozom azt legilletékesebben elő. Tudni méltóztatik a t. háznak, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister úr még az 1868. évi országgyűlés alkalmával hozott határozat által föl volt szólítva az iránt, hogy az egyetemi alapokról felvilágosító kimutatást terjesszen elő. Ez a pénzügyi bizottságban szóba jövén, a miniszer úr kijelentette, hogy e kimutatást legközelebb az országgyűlés elé fogja terjeszteni, és miután a képv.ház határozata is úgy szól, hogy ezen jelentés az országgyűlés elé terjesztessék, a pénzügyi bizottságban e tárgyban további lépés nem létezhetett. Később azután a miniszer úr a ház tagjai közt kiosztatott egy előterjesztést a magy. kir. egyetem vagyonáról az ahoz tartozó okmánytárral együtt, — ezen jelentés azonban a Háznak magának, — legalább tudtommal bemutatva még nincs és így még a ház jegyzőkönyvében sincs bejegyezve és a ház levéltárába ennélfogva még szintén be nem tétethetett. Szabad legyen azonban reméllenem, hogy a miniszer úr, amit eddig nem tett, ez alkalommal tenni fogja, és az ő nyilatkozata folytán előterjesztésének beadása ez alkalommal a ház jegyzőkönyvébe bejegyeztethetik és az előterjesztés az okmánytárral együtt eszerint már nem csak az egyes képviselőknek magántulajdona lesz, hanem a ház levéltárába is betétethetik. E feltevés alatt vagyok bátor tenni indítványomat. Azon határozata a képv. háznak, melyet említettem, — 1868. évi nov. 13. hozatott; ezen határozatában kimondja a képv. ház, 1), hogy a magyar kir. pesti egyetemet államintézetnek tekinti; felhívja továbbá a minister urat arra, hogy az 1848. XIX. törv. sz. értelmében különösen a tanrendszerre nézve tegyen előterjesztést a háznak. Minister úr ugyan ezen előterjesztést még nem tette meg, hanem ismételve kinyilatkoztatta, hogy rövid idő alatt a ház asztalára le fogja tenni. Fel volt továbbá híva a miniszer úr arra is, hogy az egyetem jövedelmeit fedezetül e költségvetésbe vegye föl. Ezt talán kelleténél nagyobb átalánossággal ugyan, de minister úr teljesítette, amint a költségvetés bizonyítja, hol az egyetem jövedelmei az egyetem költségei fedezéséül kimutatja és felvéve vannak. Végre ugyanazon határozat által arra volt felszólítva a miniszer úr, hogy részletes kimutatást terjesszen elő a magyar kir. egyetem állapotáról, fejtse ki vagyoni állását és értekezvén e czélból a kath. egyházzal, hozza tisztába, melyek azon jövedelmek, javak és alapítványok, melyek az egyetem jelen vagyonából mint tisztán római kath. czélokra tett alapítványok, a római kath. egyházat illetik, melyek azon javak, melyek annak mint államintézetnek tulajdona gyanánt tekinthetők és melyek a netán kétségesek. Minister úrnak azon előterjesztésében, melyet szives volt a ház tagjai közt kiosztatni, erre nézve én részemről felvilágosítást nem találok, e helyett azonban miniszer úr előterjesztése mellé két kötet okmánytárt csatolt, melyek egyike magában foglalja az egyetem vagyonának igen részletes kimutatását az arra vonatkozó zárszámadásokkal együtt, az okmánytár másik kötete pedig magában foglalja azon számos okmányokat, melyek felvilágosítják azt, hogy az egyetem vagyonának egyes részei mikor, mikér, ki által és mily módon kerültek az egyetem birtokába. Felvilágosítják ezen okiratok az egyetemi alap eredetét, történetét és az egyes alapok és alapítványok czélját és rendeltetését. Miért nem terjesztette elő miniszer úr azt, mire mint említem, a ház határozata által felhíva vott, arról tudomásom nincs; azt hiszem azonban, hogy azon irományok, melyek az okmánytárban foglaltatnak, főadatokat szolgáltatnak arra, hogy azok alapján azon kérdések, melyeket a ház említett határozatában megoldatni kívánt, nézetem szerint teljes megnyugvással megoldathassanak. Akár legyenek azonban ezen kérdések az okmánytárban foglalt irományokból megoldhatók, akár nem, annyi bizonyos, hogy ennyi okmányt a képviselőház maga teljességgel nem combinálhat, hanem szükséges, hogy ezen combinatiót valamely bizottságra bízza, mely azután a tapasztalandókról jelentést tegyen. Annálfogva következő határozati javaslatot vagyok bátor a t. ház felé erjeszteni. — (Halljuk!) Határozati javaslat: A vallás- és közoktatásügyi ministernek a magyar királyi tudományos egyetem vagyonának kimutatása tárgyában tett előterjesztése iránt. Válasszon a ház egy 7 tagú bizottságot, mely a vallás- és közoktatásügyi ministernek a magyar kir. tudományos egyetem vagyonának kimutatása tárgyában tett előterjesztését, azokhoz tartozó okmánytárral együtt a képviselőház 1868. nov. 13. 2776.. sz. a. hozott határozatában kifejtett elvek alapján vizsgálat alá vévén ennek eredményéről véleményes jelentést tegyen. — Bátor vagyok ezen indítványomat a t. ház figyelmébe ajánlani. (Helyeslés.) Eötvös J. dr. miniszter czélszerűnek találja az indítványt s elfogadásra ajánlja. Hoffmann Pál szintén pártolja a javaslatot és noha nem akar praejudicálni azon bizottságnak, mely kiküldetik, kijelenti a maga részéről, hogy az egyetem vagyona az egyetemé lehet. Mihelyt ki van mondva, hogy az egyetem nem katholikus hanem állami intézet, az egyetem vagyonának kérdése el van döntve. Amit tulajdonképen mondani akar az az egyetem szervezetére vonatkozik. Az egyetem állapota iránt a 48-ki 19. t. ez. intézkedik, kimondván a tanszabadság elvének alkalmazását. Törvényhozásunk nem volt azon helyzetben, hogy véghez vihette volna ez elv alkalmazását. Az 50 es években az akkori kormány tetemes korlátozással behozta és az egyetem haladást tett, így érték el az egyetemet a 60-as évek ; az octoberi diploma után annyiban történt változás, amennyiben tannyelvül a magyar nyelv jön behozva. Azóta semmi sem történt. (Igaz ! Úgy van !) Akárhogy ítéljük meg az ötvenes években működött tanerőket, egyet nem lehet megtagadni, a tudomány szempontjából üdvösen működtek. E tanerőket elvesztettük, és helyükbe pótlás nem történt. Ez a hanyatlás egyik oka. Midőn 67-ben a magyar kormány vette át az ügyek kezelését, meg volt győződve, hogy az egyetem az emelkedés ösvényére fog tereltetni. E reménye azonban nem teljesült, sőt az egyetem még gyorsabban indul hanyatlásnak. (Igaz balról. Nyugtalanság jobbról.) Az egyetem gyorsan szervezendő, mert nagy érdekek forognak koczkán. (Tetszés.) Az egyetemet 2000 ifjú látogatja, a nemzetnek virága van ott és ez eltörpül a rendszer hiánya miatt. (Élénk helyeslés balfelöl.) Bizonylat erre az orvosi kar, hol az ifjúságnak fele három év óta tényleg odahagyta az egyetemet és elment Bécsbe. Ez nem nagy kár, mert tudománynyal megrakodva fognak visszatérni, de jelzi ezen körülmény azt, hogy az ifjúság maga jutott e meggyőződésre, hogy ez intézet tudományos kiművelésükre elégtelen. A jogi karnak az összes években 250 hallgatója volt, 1860 óta 1000—1200, s míg a bécsi kormány 250 jogásznak 16 tanárt tartott, a magyar kormány 1000-nek 8 tanárt tart. (Élénk helyeslés balról.) A tanrendszer most is az, mit a Thun minisztérium behozott. Nem hitte, hogy a jelenlegi miniszter csak egy hétig tűrni fogja ez állapotot, mert várta, hogy rögtön életbe lépteti az új szervezetet a 48-diki 19. ez. alapján, mely őt felhatalmazza, hogy az oktatás és tanszabadság elve szerint maga szervezze az egyetemet.