A Hon, 1870. április (8. évfolyam, 74-98. szám)
1870-04-01 / 74. szám
74. siSx£ Vm. ^folyam. Rebiell filadsts. Pest 1870. Péntek, april 1 Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. k. földszint. Előfizetési dij: Postán Midre, vagy Budepesten hábos holdra reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................1 frt. 86 kr. S „ 60 U .3 hónapra 6 hónapra és esti kiadás postai különküldéséért felfilfssetés havonkint .......................80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI, ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. 12 Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 26 kr. jgSgT' Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentatlan levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H ° N“ ápril— júniusi évnegyedére. Közeledvén az előfizetési idő, tisztelettel figyelmeztetjük azon t. et. előfizetőinket, kiknek előfizetése folyó martius hó végével lejár, előfizetésüknek idején megújítására. A lap tartalmát illetőleg tudatjuk t. előfizetőinkkel, hogy a mennyiben a szedők strikje miatt hátralékban maradtunk, a jövő folyamban igyekezni fogunk azt mellékletekkel pótolni. Az előfizetés megtételére, miután előfizetési ívet a lap mellett nem fogunk küldeni, ajánljuk a postai utalványokat, mint a legjutányosabb és legcélszerűbb előfizetési módot Előfizetési árak: April—júniusi évnegyedre . 5 frt 50 kr. April—septemberi félévre «11» — » April—decz. 3 negyedévre . 16 „ 60 „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint 30 „ Pest, martius hóban 1870. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, MARTICIS 31. Mit czimez az igazságügyér bírósági szervezetnek ? III. A reformkormány jellemzésére a szentszékek bíráskodása továbbra is fentartatik. Ugyanis, a járásbíróságok csak a sommás szóbeli polgári perekben s némely hozzájuk utasított kihágások fölött bíráskodnak (19. és 20. §.); a kir. törvényszékek azon ügyekben fognak bíráskodni , melyekben eddig bíráskodtak, azon felül hozzájuk utasítottak a váltó, kereskedelmi, úrbéri s bizonyos kártalanítási, pénzügyi törvényszéki ügyek (25. §.), némely törvényszékekbe** még ezen felül a bányaügyek (24. §.), ismét némelyekhez még a sajtóügyek (28. §.) Azonban a mi Savigny-bölcseink — úgy nevezem őket, mert hiszik, hogy nagy legislátorok és legalább a vice Savignyk vagy Mittermayerek — a katolikusok házassági pereit meg sem említik. A törvényjavaslat az első folyamodású bíróságok rendezéséről és hatásköréről szól, de még nem mondatik sehol sem, mi történik különösen a katolikusok házasság-való pereikkel,ezek egyik bírósághoz sincsenek utasítva. De minek is? „providebit papa.“ Hát a magyar püspökök hiában költenék-e a jövedelmeket Rómában ? Bársonyszékes excellentiás uraink öltsenek fel kámzsát, és vegyenek olvasót meg breviáriumot kezeikbe, nem pedig reform codificatori tollat! Elfelejtette az igazságügyminiszter ur az izraeliták házassági pereinek bíróságát is. Az 1868. LIV. t. sz. 22. §-sa felhatalmazta ugyan a minisztert, hogy az izraeliták házassági pereiben követendő eljárást ideiglenesen rendelet útján szabályozhassa. De mikor minden bíróságok újra szerveztetnek, és illetőleg egy egészen új rendszer hozatik be, nem provizoriuskodik ám semmi törvényhozás, és nem bocsátja az ország polgárainak nagy számát egy miniszter „tel est mon plaisir“ hatalomszava alá. Azt hitte és várta volna az ember, hogy ha majd codificálunk, a sacra sedes főtisztelendőségeit a miniszter úr törvényjavaslatában a bíráskodástól csak felmenti még azon esetben is, ha a polgári házasság nem hozatnék be. Ecclesia ab horret matrimonium, és mégis a szentszékek terheltetnek a házassági titkok egészen világi dolgaival. A megyei, városi, kerületi és átalában a választott bíróságokat el tudják a minisztériumokban törülni, a helybeli bíróságok szervezése nagy elvét a magyar törvényekből kiküszöbölni, városokat bírnak bíróság nélkül falakká degradálni, de Themisnek templomot emelni nem. Ez kormányunk reformja, haladása és kultúrái, legislatiói tudománya. De ami elavult, a mi országunkat a világnak mint valami rococo csudát feltünteti: a mágnási és püspöki senatust, a szentszékeket sat. kirakatba teendő szent reliquiákként fentartani és még azok megőrzésére az apostoli kereszt és Mátyás király törvényei felett a római ultramontanismus kultuszminiszteri lobogóját is feltűzni tudják. Ludvigh. A baloldali kör pénteken ápril 1-jén d. u. 5 órakor értekezletet tart saját helyiségében. A pesti népkörben szombaton ápril 2-án este dr. Bauer tart felolvasást „A lég befolyásáról az egészségre.“ TÁRCZA. Rulikovszky. „A nagyváradi lengyel sír“, d e név alatt ismeri a kegyelet azt az igénytelen halmocskát, mely Nagyvárad keleti részén, elrejtve, 22 év óta várja országos felszenteltetését. A temető árokszélén fekszik, mint a gonosztevőkké szokott, jeltelenül, mint az elfeledetteké szokott. Csak most, 22 év eltelte után születhetett meg az eszme : e sírt, a magyar szabadság iránti rokonszenvért, feláldoztatok férfi eirját, emlékkel díszíteni, csak most ejtheti ki tartózkodás nélkül az áldozat nevét a kegyelet, csak ma derítheti fel annak kilétét s feláldoztatásának körülményeit a nyilvánosság. Ama sírban Rulikovszky Kázmér nyugszik, orosz lovas százados, ki 1849-ben a magyar szabadságharczosok soraiba átjött, a a világosi fegyverletétel után e miatt agyon lövetett. Egy muszka főtiszt, ki a szabadságért rajong, magában véve is elég rendkívüli jelenség, hogy ügyét a közvélemény magáévá tegye, — egy lengyel a ki a magyar honvédekhez átjön azon pillanatban, midőn azok már épen a dicsőséges siker sírjának szélén állanak, a magyar ügyek egy bajnoka, kire magyar kéz mutat mint feláldozandó vértanúra, egy műves, vitéz, szép ifjú, kinek meg kell halni érzelmeiért, magában véve is méltó tárgya a kegyeletnek, — de hogy Rulikovszky emlékezete kultuszszátemelkedjék, arról az 50-es évek kényuralma gondoskodott. Rulikovszky szerény sírját megkoszorúzták a fáradiak. Braunhoff trink, akkor mindenható katonai parancsnok, Ngyváradon, meghallotta ezt, inquiráltatott és kisüttette, hogy néhány nő ki szokott a sírhoz járni, s virágot hord arra. Egy Braunhoff erre nem tehetett egyebet, mint haditörvényszék ebbe idéztette a nőket. Elitélni bajos volt, de lehetett büntetni kínzó boszantás által. Kihallgatták őket, jegyzőkönyveket vettek fel vallomásaikról, fenyegették férjeiket, és magukat, s hogy maga az eljárás érzékeny büntetés legyen rájuk nézve, kaszárnyába kell több napon keresztül járniok és annak folyosóján álldogálniok, kitéve a helyzet minden kényelmetlenségének és kellemetlenségének. Azonfelül a mindenható saját magas színe ebbe is felhivatta a nőket, és szidta amúgy osztrákosan. Mindezt egy ártatlan virágért, egy halott iránt tanúsított kegyeletért! — Mily könnyű ebben a mi hazánkban vértanúvá lenni. Szerencsésebb adatgyűjtőkre bízzuk: e nőket, a női és honleányi szent érzelmekért szenvedetteket egyenkint megnevezni. Mi csupán az Örley családra emlékszünk, melynek szeretetreméltó nőtagjai, úgy is mint kezdeményezők, úgy is mint üldözöttek, a nyilvános elismerést kiérdemlették. Az üldözésnek eredménye az lett, hogy a lengyel sírról soha ki nem fogyott a virág, s a legelső fellélekzésnél a sír is, annak fentartói és megkoszorúzói is elégtételt nyertek. Rulikovszkyról magáról ezeket írja a „Lemberger Nat. Ztg“. Lembergnek sok lakója emlékezik még talán az orosz csapatok átvonulására e városban, az 1849. évben. Az odaérkező ezredek egyik elseje volt a Wosnesewskyféle ulán ezred, sárga hajtókával, sötétpej lovakon. Az egész ezred jó Családbeli lengyelekből alkottatott kik műveltségek és hazafias szellemük által ttbn- ttek ki. E férfiak közül egyik sem bírta elviselni azon gondolatot, hogy a szabadság harcza ellen küzdjön, s azért valamennyien szavukat adták, hogy amint magyar földre lépnek, azonnal áttérnek a függetlenségi harcz bajnokainak soraiba. Midőn azonban táborozásuk első napjaiban Görgey alkudozásairól értesültek, belátták tervük sikertelenségét, s vérző szívvel bár, de elállottak szándékuktól. Csak egy volt köztük, kit társainak semmi kérése, rábeszéllése nem volt képes feltett szándékától eltéríteni. Ez a fiatal Rulikovszky kapitány volt. Wolnyaiában, Zwiahel helységben született, hol családja még most is földbirtokos. A fiatal, szép termetű és arczu, lelkes kapitány nem engedett. — Inkább ezerszer lőjjük főbe, — mondá — semhogy kezét és lelkét egy szabadelvű testvérnép vérével fertőztesse meg. Adott szavához híven, az első alkalmat felhasználta arra, hogy századának egy részével a magyarokhoz áttérjen. Az ezred jól tudta, hogy Rulikovszky hova tűnt, de azért a napi parancs azt hirdette, hogy a kapitányt, századának vele kiküldött részével együtt a magyarok elfogták. A világosi fegyverletételnél, Görgei átadta Paskiewiczkynek a hadifoglyokat, s nem feledte el Rulikovszkynál megjegyezni, hogy jó szántából, saját akaratából jött át a magyar táborba minek következtében a herczeg azonnal kimondta reá a halálos ítéletet, s Rulikovszky Nagyváradon föbelővetett.“ — N. N.ség és jóllét által tűnt ki. Még a XVII-ik században sok fiút hoztak Turócz s Liptó megyéből Nagy Sárosra a magyar nyelv tanulása végett, s van okmány, melyből világos, hogy százhatvan évvel ezelőtt magyarul levelezett, egymással a nagy-sárosi és eperjesi aranyműves ezék. A jóllétet nem kis mérvben mozditá elő a magyar-lengyel kereskedő világ itteni érintkezése. Mindez azonban roszabbra fordult. A nagy járványok által kipusztitott magyar elem helyére szláz költözött s ez bámulatosan elterjedt. Gálliczia*felé kereskedelmünk élettelen, a nép vagyontalan és iszákos, keresetét a regale bérlők rakják zsebre, a makoviczai kerület népét a nyomor egészen elcsigázta. Az egész megyének 177,307 lakosa van a legújabb összeírás szerint. E számból 6—12 év közt, azaz tanköteles gyermek találtatik :19,750, 10,336 fiú, 9414 leány. A népességnek valamivel több mint 114/0 -ka él a tanköteles korban, de a törvény fontos rendeletét jelenleg megyénkben csak 14,728 gyermek, 7913 fiú és 6815 leány teljesíti, holott 2423 fiú és 2599 leány, vagyis összesen 5022 növendék felé sem néz az iskolának. A tankötelesek közül tehát 25 százalék nem jár tanodába, hogy a megcsontosult előítéletek, káros babonák és átkos szenvedélyek gárdáját képezze. Sáros megyében találunk 379 községet, de csak 183 községben lelünk népiskolát, 196 község ellenben nélkülözi a legegyszerűbb tanintézetet is, mit nemcsak indolentianak s az iskolatartási kötelesség mellől a szigorú sanctio mellőzésének,hanem a nagy szegénységnek is tulajdonithatunk. A falusi iskolák különben ha léteznek is, de nem ütik meg a törvényes mértéket. Ritkán fordul elő más tan segédeszköz, mint a vessző A gyermekek rendetlenül járnak iskolába, az év egy részén barmot, baromfit őriznek, más részén pedig ruhátlanság miatt ki nem mehetnek a házból, főleg a leánygyülekezetbeli tanulók, kiknek a zordon időben igen bajos az anyaegyház székhelyén lévő tanodát látogatni.Legkevésbé lehet itt a czigányt jobb útra teríteni. Megtörtént, hogy a viskóban meztelenül lebzselő rajkót iskolaképesen felruházta néhány emberbarát. Alig múlt el 24 óra, a czigányfiú ismét kimaradt az iskolából , a vén dádék leiitták a rajkóról ennek ruházatát. Egyébiránt Sárosban a tanítók is igen képzetlenek, az iskolát megkedveltetni nem bírják, a hét szűk esztendő látszik a legtöbbön. Megyénk 215 népiskolájában működik 237 tanító, 36,935 ft 25 kr évi fizetésért. Tehát egy-egy tanító átlagos évdíja 155 ft 84 kr, sőt ha a nevezett 36,935 ft 25 kr. tanítói fizetéshez Eperjes, Kis-Szeben és Bártfa sz. kir. városok által adott 16,200 ft járulékot mellőzzük, a falusi tanítók díjazására 20,735 ft 25 kr jut, és így Sáros megyében egy egy falusi tanító egész évi fizetése 103 ft 67 kr, tehát egy napi díja 28 krajczár, beleértve azt is, mit mint organista, vagy kántor és ostyasütő keres. És mégis, ezen nyomorult vérdíjon tengődő sáppadt böjtös tanítóink szolgáltattak megyénknek a múlt évben 3500 oly végzett iskolást, ki olvasni tud, és 2582 oly iskolást, ki nemcsak olvasni hanem írni is tud. Meddig ? — Ezt ne kérdjétek. Az edény, melynek úgy is csak fenekén van a viz, ha ehez nem töltögetünk — hamar kiszárad. — vs. Adakozások. A honvédmenházra: A Pesti népkör által kiadott 3346. sz. íren Landauer Manó gyűjtött 17 ft 50 kr, Rohrer Sándor Mosonban gyűjtött 42 ft 50, Zudor Elek Losádon gyűjtött 18 ft 20 kr, Daróczy Ferencz Csokolyon gyűjtött 32 ft 80 kr, Stéger Ferencz felszólítására egy estélyen kólyiak és nagybágyaiak adakoztak 26 ftot, Kozma Mihály Nagykárolyban gyűjtött 26 ftot. A csokonyai olvasókör tagjai adakoztak 12 ft 95 kr, Magyar József Alsó Rajkról küldött 6 forintot, Bodó Alajos Nagykárolyban gyűjtött 133 forintot 50 kr, Szabó János M. Kovácsházáról küldött 5 ftot. Az érsekujvári takarékpénztár küldött 100 forintot.A rittbergi olvasóegylet ivén adakoztak 32 forintot, Szika János Enyingen gyűjtött 82 ft 40 krt. A baloldali kör 586. sz. ivén Somossy Ignácz adott 4 aranyat. A baloldali körben Bogyó Sándor ivén csongrádmegyei szegváriak adakoztak 23 ftot. Ihász Márton Pesten gyűjtött 24 ftot. Tóth József családjának, Kovács Kálllay Borbála 1 db arany. Czigány Károly k. v. eörsön gyűjtött 4 ftot A Batthyány szoborra: Czigány Károly k. v. eörsön gyűjtött 4 ftot. A Follinus színigazgató által Aradon rendezett előadásból bejött 42 ft. lek, odajutunk, miszerint nemzetünk kénytelen lesz a kétségtelenül elavult, de legalább a maga nemében kifejtett rendi alkotmányt megsiratni. Mert mit csinál a mi kormányunk és parlamenti többségünk ? Napról napra bebb szállítja a Parlamentarismus lényegét, elvonása, megsemmisítése által azon tulajdonságainak, melyek azt egyedül teszik és tehetik áldásossá. Nézzük például, milyen fogalmat nyújtanak a miniszteri felelősségről, mely a parlamenti rendszernek első főelve, ezen törvényhozási forma barátainak úgy mint ellenségeinek. A kormány egyik osztálya ellen vádak emelkednek. A kormány vizsgálat nélkül eldönti annak alaptalanságát és a kabinet kérdést csinál belőle! Van-e a parlamentarizmusról csak legkisebb fogalma annak, ki az ily eljárást helyeselheti. És pedig mi oly képviselőtől, kit oda túl portentumnak tartanak, hallottuk azon megjegyzést, hogy „csak nem vagyunk bohók, hogy a magunk embereit megbuktassuk.“ Hát politikai vádak voltak-e azok, melyek a közlekedési minisztérium ellen emelkedtek? Nem, az ország anyagi érdekei körüli hibás, vagy hiányos eljárás volt szőnyegen. Már most kérdem, tudnak-e fölmutatni esetet, hol ilyen vádakból felelős kormány kabinet-kérdést alkotott volna? Kérdem, várjon azon bűnvádi keresetek alkalmával, melyek — például Angliában — előfordultak, még ha az illető miniszter vagy minisztérium hibásnak találtatott is, megbukott-e az illető miniszter vagy hivatala eljárása miatt az összes minisztérium, vagy jutott-e csak eszébe ilyesekből politikai vagy épen kabinet kérdést alkotni ? Bújt-e ily esetekben vádlott tagjával együtt a többség fedező szárnyai alá? Hisz épen ez és az ilyes eljárások azok, melyek valamely minisztériumtól a közvéleményt s ez által a legközelebbről nyilatkozható választási többséget elvonják. Épen az ily eljárás által idézi elő, hogy a vád általános gyanúvá váljék elvonja az illetéket vagy a bekövetkezhető büntetés, vagy a teljes fölmentés lehetősége alól. Részünkről e tényt a parlamentarismuson elkövetett merényletnek tartjuk és kétszeresen annak nálunk, hol a Parlamentarismus különben is még csak gyermekkorát éli; hol a feleletre vonás modalitásai úgyis a lehető leggyarlóbbak és hol a nemzet közvéleményét épen arról kellene meggyőzni, hogy e sokszor fennen hirdetett felelősség nem illustrius. Miniszteri ajkakról hallottuk e napokban az ellenzékkel szemben „az olcsó dicsőség“ vádját hangoztatni; kérdjük, van-e olcsóbb dicsőség, mint hasonló esetekben a többség kényelmes köpenye alá vonulni. De még más olcsó dicsőségről is ad közelebbi időkben a minisztérium tanúságot. A kisebbségnek parlamenti életben egyetlen fegyvere az érvek fölszínre hozása, melyet a parlament házszabályai biztosítanak. És mi történik ezt illetőleg is? Minisztereink a mindannyiszor szóltatás jogát a többséggel oda magyarázatják, hogy szemben még az indítványok végszavával is, övék legyen a többé meg nem cáfolható „utolsó szó.“ Különösen a pénzügyminiszter úr szokott közelebbi időkben az olcsó dicsőség eme kiváltságának, mondhatni monopóliumával élni. Mindenki emlékezhetik még múlt ülésszaki hírhedt párbeszédére, midőn Ghyczy Kálmán érveit nem érvek, hanem csillogó pénzügyi állásunk kápráztató ecsetelésével igyekezett megdönteni. És Ghyczynek nem lévén többé alkalom adva a cáfolatra, csak tegnapelőtti beszédében olthatta ki végképen azt a görög tüzet, melyet a miniszter úr előadásához gyűjtött, kimutatván, hogy a felmutatott fényes eredmény illusórius előszámítások, szerencsés véletlen, de teljességgel nem a kormány gazdálkodásának végeredménye. El lehetünk készülve reá, hogy Lónyay úr akkor, midőn Ghyczy előtt a végezáfolat útja, mint legközelebbről, újra el lesz zárva, megfogja újítani szokott modorát s aratni fogja a valóban olcsó dicsőség babérait. Van még egy olcsó dicsőség s ezt már a miniszterelnök halántékjain találjuk ; ő közelebbi időkben a sajtót szokta megtámadni oly téren, melyen magát nem védheti. Tisza kezdeményezésével ez ügyben nem takarózhatik, ő csak gróf Mikó feljajdulására idézett oly subventionalt czikket, melyben személyében az „ur“ van megtámadva, határozottan communisticus intentióval. Tehát nem saját megtámadását, hanem a modort kárhoztatá, melylyel egy kormány subventionálta lap eljár. E két eset nem analóg. Tisza azért, hogy mint „urat“ teszik a gyűlölet tárgyává, sajtópert nem indított, nem is indíthat; személyes megtámadásáért nem is szólott fel, mert hisz ez már a legotrombább modorban mindennapi dolog , hanem azon intenzio,melylyel a kormány az ellenzéket szokta vádolni. De a miniszter úrnak tetszett az olcsó dicsőség. Meg is kapta. Csakhogy ha parlamentünk egyéb gyarlóságai mellett a felvett utakat követi, csak szegénységi bizonyítványt állít ki magáról és a magyar Parlamentarismus életre valóságáról, melynek legfőbb elveit megtagadja, melylyel az 1867 dec. 21-rőlkelt s a birodalmi képviseletet szabályzó törvény megváltoztatik. A nevezett törvény 1—7. §-ai hatályon kivül helyeztetnek s azok helyére a következő határozatok lépnek : 1) Cseh-, Dalmát-, Galiczia és Lodomeria királyságok, Krakó nagyherczegséggel, Felső- és Alsó-Ausztria nagyherczegség, Salzburg, Stiria, Karinthia, Krajna és Bukovina herczegség, Morva őrgrófság, felső, Alsó Silézia herczegség, Tirol herczegitett grófság Vorarlberg vidékével, Istria őrgrófság Görz és Gradiska, Triest városa és vidéke képviseletére a birodalmi tanács van hivatva. A reichstáb áll egy ország és egy népházból, Landeshaus, Valkshaus. Senki sem lehet egy időbeli mind a két ház tagja. 2. Az országház áll a császári ház nagykorú herczegeiből, a jelenlegi urak házának örökös és élethossziglani tagjaiból, végre a királyságok , és tartományok képviselőiből, kiket saját országgyűlésük által saját választási rendjük alapján küldenek. 3) A népház a birodalom összes adófizető népességéből alakul közvetlen egyenes választás útján akképen, hogy minden 50.000 lakosra egy képviselő esik, s az összes képviselők számának egy harmada a városok és mezővárosok, kétharmada a birodalom többi lakosai által egyenesen és közvetlenül választatik. A cselekvő és szenvedő választási képességre vonatkozó szorosabb meghatározások s a választás gyakorlásának módja egy külön választási törvény által fog meghatároztatni. Külön törvény fogja egyúttal az országgyűlések által kiküldendő képviselők számát is megállapítani. Addig minden országgyűlés annyi képviselőt küld a birodalmi tanácsba, a mennyit eddig küldött. 4) Az 1867 dec. 21-ről kelt törvény egyéb §-ai, azon kivétellel, hogy az eddigi urak háza helyébe az országok háza lép, érintetlenül maradnak. 5. E törvény végrehajtásával az összes minisztérium bizatik meg. Aláírva Dr. Rechbauer és még 20 képviselő. — — A dalmacziai ügyre vonatkozólag jelentik, hogy a császár beleegyezett, miszerint a felkelésre vonatkozó hivatalos okmányok, melyekbe eddig csak a bizottsági előadónak volt betekintése, a dalmácziai felkelés tárgyalása alkalmából a képviselőház elé terjesztessenek. -------A „Narodne Novine“ a horvát képviselőház elnökének következő felhívását hozza: Több kormányelőterjesztés és törvényjavaslat tárgyalása tekintetéből elkerülhetlen szükséggé vált, hogy Horvátország, Slavonia és Dalmáczia királyságok országgyűlése minél előbb összeüljön. Ez okból az elnapolt országgyűlés ülései 1870. ápr. 20-án d. e. 10 órakor Zágráb fővárosában az országos ülések szokott helyiségében folytattatni fognak, ami ezennel közhírré tétetik. Zágráb 1870. márcz. 26. Horvát-, Slavon- és Dalmátországok országgyűlésének elnöke Vakanovics. Olcsó dicsőség. (Sz.) Ha úgy haladunk elő a parliament élet gyakorlatában, mint a hogy a legközelebbi időkben neki indultunk, fél — A reichszáth tegnapi ülésében kormány előterjeszté a kisegítő törvényjavaslatot, az ülés vége felé pedig Rechbauer egy javaslatot az igazi direkt választások behozatalára s parlamenti reformra (egy tartomány- és egy népház alakítására; Länder und Volks,hausz.) E javaslat szerint a birodalom minden adózó polgára egyenesen gyakorolná választási jogát, akképen, hogy minden 50.000 lakosra egy-egy képviselő esnék. Nem kell hozzá prófétai szellem megjósolni,hogy e javaslat is meg fog bukni, mint a Giskráé. A javaslat maga így hangzik: „Határozza el a ház a következő törvényt. A népoktatás Sáros megyében. A Branyiszko és Dargó hegyek között fekvő megye, a múlt század előtt magyarosság, művelt Pest, március 31. A bécsi kormány észeichszabbeli mamelukjai tehát végre eljuttatták a dolgot odáig, hogy már most nem egyedül állandó miniszterkrízisről, hanem valósággal parlamentáris, sőt ha a tisztelt centralista uraknak jobban tetszik, birodalmi krizisről kell beszélnünk. Azok a jó urak sehogy sem bírták levetkőztetni a velük született központosítási hajlamokat pedig ha valamiképen ezek a hajlamok azok, melyek egy oly heterogén elemekből összetákolt államban mint Ausztria, a centrifugai irányokat rendkívüli erőfeszítésekre szokták ingerelni, ahelyett, hogy érdekegységet s ennélfogva egyetértést, öszhangot bírnának létesíteni a különféle elemek közt.