A Hon, 1870. szeptember (8. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-11 / 217. szám

Egy orosz lap a helyzetről. A szt. pétervári polonophil „Novoje Vremja“ írja: „Napoleon iránti porosz kegyességben oly tettet lát, mely eddig a porosz természetében nem volt; szemökre pedig hányja azt, hogy proclama­­ziójuk ellenére, a franczia nemzet ellen a hábo­rút folytatják. Továbbá azt hiszi, hogy a fran­cziák az ország feldarabolását az utolsó emberig sem fogják engedni, „a népfelkelés ellen a Fri­gyesek és Moltkék törpék lesznek.“ „De azonban a po­rszok — mond a „N. V.“ — jó leczkét adtak a semleges hatalmaknak, melyek talán azt várták, hogy Poro­szország ne­kik a helyet mutassa meg, hol kell állniok, és mit kell tenniök. Midőn ezt mondjuk, nem mond­tunk sokat. A poroszok összpontosítják a had­testeket és új hadsereget gyűjtenek — és ez mind a „világ­béke és egyensúly“ nevében. Vi­gyázzanak a többiek, hogy az, ami a francziá­­kon kezdődött, másokon ne végződjék.“ Girardin és a Napóleon dynasztia. A „Liberté“ írja: „Az 1852 ki császárságnak ép oly sorsa volt, mint az 1815-ki restaurationak és az 1830 ki monarchiának, ugyanazon módon dőltek össze félrevezetve ugyanazon illusióktól. Alkalmas időben nem hiányzottak tanácsok a kormányzó­­ császárné részére, mert aug. 21-én Girardio Emil­­ elküldte neki az alább következő levelet és * proclamation Girardin, kinek áll adó és önzet­ * len ébersége — ezt meg kell adni — a legvál­­ságosabb pillanatokban sem szűnt meg akkor,ha Francziaország érdeke és szabadsága forgott kér­désben. I. A kormányzó császárnénak aug. 20. 1870. Ha a csata, mely fenyeget, nem lesz győzelem, az egyedüli mód marad megelőzni a veszteséget, bukást, elutazást, és a számkivetést, melyet elő­re lehet látni: egy later proclamatio, mely egye­nesen kimondja: minden elveszett, félre a szem­­fényvesztéssel. Girardin E. U. Proclamatio: Francziák ! Francziaország 1854-ben az európai egyensúly nevében fegy­vert fogott Törökország védelmére Oroszország el­len . 1856-ban ugyan ily indokból fegyvert fogott hogy megvédje Piemontot Austria ellen, 1866 ban az ő közvetítése visszaszólná a győzelmes poroszokat Bécs falai alól Sadovához és Velen­­czét Olaszországnak adta. 1870-ben, midőn vitézsége a legnehezebb pró­bára van kitéve, az 1856. márt. 30-ki egyessé­­get aláíró kormányok támogatását nélkülözvén, van még egy másik: a népek támogatása, me­lyet testvériesen felszólít, a franczia köztársa­ság az európai egyesült államok nevében, me­lyeknek alkotmánya egyedül lesz képes véget vetni a testvérölő háborúknak, lefegyverezni a békét, leszállítani a budgetket és kevesbitni az adókat, mit én 1863. novembe 4 -i levelemben oly nagyon kértem az uralkodóktól. Ezen felhívásra, tudom én, egy akadály áll elő, és ez a császári kormány, melyet én képvi­selek. Jóllehet ezen kormányforma két alkalommal túlnyomó többség által hagyatott jóvá az 1852 . novemb. 21. és lXV. máj. 8 -i plebiscitumok által, nem lennék méltó a halhatatlan névre, melyet viselik, ha elhárítván magamról a fele­lősséget, melyet magamra vállaltam és melyet viselek, egész megtámadott hazám előtt visel­ném dynastiam uralmát. A saját fiam és a hoz­zám tartozók nevében tehát lemondok a koro­náról, melyet viselek. Teljes szabadsággal mondok le a legfőbb hatalomról. Azon naptól kezdve, melyen ez ünnepélyes nyilatkozat meg fog jelenni,d­e lássatok többet bennem, mint egy polgárt, kinek jövőre nincs más ambiciója, mint az őszinte önmegtagadás és ki nem óhajt már nagyságot, mint az áldozatok nagyságát. A senates és a törvényhozó test újból egye­­í­sültek. Ők tanácselnököt fognak kinevezni (mint­­ 1848 junius hóban történt), ki, mint a végre-* hajtó h­­alom elnöke, folytatni fogja működését azon napig, midőn a november 4 iki törvény feléledésével átalános szavazat útján újból meg­­ lesz választható a franczia köztársaság elnöke. " Francziák, ha ez a ti érzéstek, az én szavam egyesülni fog a tiétekkel, hogy halhassuk a fel- ’ kiáltást, melyet viszonozni fognak a népek, me-­­­lyek a békét és jótéteményeit óhajtják : Éljen a?, európai egyesült köztársaság! ! Teljesülni fognak I. Napóleon császár ezen szavai: „Czélunk volt egy nagy európai foedera-­­ tiv rendszert szervezni, melyet mi a század­­ szellemével megegyezőnek és a civilisatió elő­­haladására kedvezőnek fogad­unk el.“ — Bo­­­­napart, Napoleon Lajos. Nyolcz nappal a fenti kelet előtt Girardin E. A sedani csata után. (A „Times“ levele) Dr. Rasz­el a „Times“ levelezője a Sedan melletti eseményeket egy hosszabb levélben részletesen ecseteli. Egyszersmind tudtul adja, hogy társát Pemberton angol alezredest a szász koronaherczeg mellett e­gy ellenséges golyó ta­­lálta, mi rögtöni halálát okozta. A levél lénye­gileg ezeket mondja: A bajorok bazettere Bazeillestől Sedanig ter­jed. Bátor, de eszélytelen támadásukban 3000­­ embert vesztettek, úgy hiszik, hogy a dolog fél­­­reértésen alapul. Elő­ha­dul­t­­ofogalta a sedani ■ pályaudvart, és azt állítják a főhadiszálláson, hogy a parancs határozottan úgy szólt: ne in­duljanak támadásra, míg a szász koronaherczeg a jobb szárnyon nem indul előre. A bajor csa­patok parancsnokai ellenkezőleg azt állítják,­­ hogy a nekik kiadott rendeletek épen nem vol­­­tak ekkér magyarázhatók. Tann hadteste, melynek feladata volt Bazeil­les-t és Balont, Sedan külvárosait, elfoglalni, roppantul szenvedett a puska és ágyutűztől, mely minden oldalról kitört és mely annál inkább kifejlődhetett, miután a bajoroknak támadásuk közben el kellett hagyniok tüzérségük oltalmát. A francziák a legnagyobb erőfeszítéssel működ­tek az ellenség ellen és nevezetesen a tengeré­szeti csapatok tüntették ki magukat. A bajorok­­ három hadosztálya, melyek 4 óra tájt kezdtek a küzdelembe, a város felöl három külön táma­dásnak voltak kitéve, és volt oly pillanat, mi­dőn azon látszatra volt, hogyha túlnyomó szám alatt összeroskadnak. A bajorok azt hiték, hogy Mac-Mahon már reggel sebes­ült,midőn csapatjait Bazeilles elleni támadásra vezette. Ducros tbk. véve erre át a parancsnokságot, azonban Wimpffen tbk. pecsé­telt levelet mutatott elő, melyben felhatalmazta­­tik a főparancsnokság átvételére azon esetre, ha a marsalnak baja esnék. A két tábornok erre, bajor adatok szerint, nem volt egy értelemben a csatatervre nézve. A küzdelem dühöngése alatt a francziáknak egyszer sikerült a bajorokat Ba­­lanból kiverni és e siker kapcsában lökést kí­sérlettek Illy felé, hogy ez irányban Bazaine irányában áttörjenek. De a szász koronaherczeg, kinek oldalállásán kellett volna áttörtetniök, közben ismét támadáshoz fogott és az utat túl­nyomó haderőkkel állta el. A francziáknak vissza kellett menniök, mi­által a bajorok a heves neki­­törtetésre megszabadultak és ismét előre mehet­tek Bazeilles megtartására. Balán körül azonban hosszabb volt a viadal. A bajorok szerint itt csat­lakozott volna a császár a különböző csapatré­szekből összeállított ostrom hadoszlophoz, hogy velük a bajorokat elűzze. Azonban a folyón túl él és az út felső részéről a tüzérség tüze keresztezte már egymást és igen erős volt a nagyon megvi­selt csapatoknak. Robban­ólő­vegek és golyók zá­pora hullott a császár körül. Egy gránát kö­zelében robbant szét és bob­ta el öt porral füsttel. Környezete, tisztjei visszavonulásra nógatták, és a bajorok gyorsan előrenyomultak és a fran­cziáktól készültek a glicis-t elvenni. Váljon ez volt e azon pillanat,melyről Wimpf­fen tbk. kiáltványában szól, melyben szükséges lett volna magát az ellenségen keresztül vágni, bajosan mondható meg, állítása szerint való az, hogy az egész hadseregből nem volt 2000-nél több kész e kísérletre. Mintegy 60.000 harczké­­pes katona vált teljesen felbomlott tömeggé a poroszok megsemmisítő tüzelése alatt; a tisztek és legénység egymás iránti keserűség mutatja, hogy már jóval a csata előtt hiányában voltak az erő főelemével. Nemcsak­ nem volt szívélyes viszony a tisztek és csapatok közt, hanem a tisztek féltek a fegyelem fékét alkalmazni, mert attól tartottak, hogy a legénység egyszerűen felmondja az engedelmességet. Azon elenet, midőn Sedan körül volt zárva, midőn a franczia tüzérség megszűnt türelmi,midőn a német ütegek minden oldalról találkozó lö­vegeket okádtak, nem irható le, csek egy nagy üst kivárásával hasonlítható össze. A császár visszavonult a vá­rosba, hogy a gyámoltalan soldateska köréből kiérjen, míg a künn álló legénység éhin és dü­hödve a golyózápornak kitéve tisztjeit szidal­mazta és nyilt lázadással fenyegetőzött. Egy nagy égés még növe­lte az általános zűrzavart és Sedan megadásának határozatát megérlelte, minthogy csak teljes tönkrejutás állt előttük. A császár az eszélyessé­g és emberiesség ta­nácsának nem állhatott ellent és Lanniston töb egy dsidából rögtönzött fehér zászlóval kiállt a falra, egy trombitás kíséretében, de a vadlárma és dübörgés túlkizbálta egy­es trombita harso­nását; a tábornokot nem látta meg senki, s csak midőn a vár kapuit kinyitották,­vették észre a németek roppant győzelmük első jeleit. A tüze­lég rögtön megszűnt s midőn aztán a vérrel áz­tatott magaslatokon és völgyeken, melyek fe­lett sűrűn vastagon terült el a lőporfüst, elter­jedt a hit, mi ennek oka; akkor mindenfelé dia­­dalrivalgás kezdődött, a milyenben egy nagy hadsereg a diadal mámorában szokott kitörni. Ezer sisak, csákó, tábori sipka, ezer szunmy s kard emelkedett égnek s még a megsebesültek s megcsonkítotté­k is belévegyiték gyönge szavu­­kat a diadalkiáltásba.Egy tiszt beszéli,hogy látott egy nagy hatalmas porosz katonát, ki jobbját ol­dalához szorítva halálos küzdelem­­közt feküdt a földön, s ki midőn a zajtokát megtudta, egyszer­re talpra állt s hatalmas hurrába tört ki. Akkor egy pillanatra kiterjeszté kezét a levegőbe, sebé­löl patakként dűlt a vér s hangtalanul holtan gumit le egy elesett francziára. Azon tiszt, ki végül Moltke tboknál értekezés végett jelentkezett, Reilie tbeb volt. A császártól sajátkezűleg irt levelet hozott a királyhoz. A le­vél vonásai az izgatottságnak még nyomát se árulták el. Ezek szavai: Mon frére ! N’ayant pu tuourir á la tété de mon armée, je depose mon épée au pied de votre Majesté. (Testvérem! Nem lehetvén meghalnom hadseregem élén/ leteszem kardomat f­őséged lábaihoz.) E levelet rögtön elküldték a királyhoz ki, tá­­borkarával Vadelincourt felett állott. A válasz udvarias volt de szilárd, és Wimpffen tbk. idő közben értesittetett, hogy a capitulatio föltételei azt czélozzák, hogy az egész hadsereg fegyver­rel, lovakkal és felszereléssel egy­ütt hadifogo­lyul adja magát. Vajon a tisztek már ekkor ki voltak e ez alól véve, nem tudatik ; azonban a franczia parancsnok kijelenté, hogy inkább el­­vész, semhogy ily gyalázatos capitulatiót alá­írjon. A nap lealkonyult és a király, valamint a koronalg is felkeresték szállásaikat s útközben mindenütt a katonák hallatlan lelkesedésével találkoztak. Még a megütközött falusi lakosok is osztozni látszottak a győrök örömében, mert a mennyire tőlük telt, illumináltak. Késő este volt, mikor a király asztalhoz ült és e hadjára­t alatt először mondott pohárköszöntést. „A király a hadsereg egészségére í igy szólt a köszöntés, melyre babzó rechampagnit ittak. A champagni is újítást képezett a főhadiszálláson. A császári tábor készleteiből hozatott s más incsiklandó tárgyakkal együtt egy porosz dragonyos ezred foglalta el s adta a koronaherczegnek. Habár a hadseregben általánosan el volt terjedve a vé­lemény, hogy most már a béke bizonyos,­a koro­naleg­ asztalánál egészen máskép gondolkoztak e tárgyban. A capitulatio aláírásával való kése­delmezés nem sokat jelentett, mert higgadt megfontolás után egy egész éjen át és azon ké­születekkel szemben, melyek más­nap szemmel látható bizonyságot nyújtottak, hogy a franczia hadsereg maradványa mindenesetre rá­kénysze­­ríttethetik a megadásra: a komoly vonakodás esztelenség­ett volna. A franczia tisztek az al­­kudozás folyama alatt nyíltan bevallották, hogy a demoralisatió teljes és egyik közülök szitko­zódva mond a embereiről: „Ils tirent sur nous, leurs officiers.“ (Közénk, saját tisztjeik közé lövöldöznek.) Parancs osztatott ki, hogy az egyes hadtestek egész közel vonuljanak a vá­roshoz, s mikor a tábori tüzeket meggyújtották, Sedan oly képet nyújtott, mint egy nagy fekete pont széles lángöv közepén. A tűz kivilágította az eget, a fejedelmek találkozására vonatkozó részt pe­dig itt: A levél második része így szól: Dél­előtt 10 órakor kellett volna Sedan váro­sának bom­báztatnia s a falain kívül álló fran­czia sereg gránáttal lövetése elhatároztatott, ha add­g a kapitulál­zió alá nem iratik. Kívül belül az ijedtség és düh szörnyű képe volt látható, mintha az egész pokol elszabadult volna. Mikor a császár korán reggel szemlét tartott a vidék felett, a meddig csak szeme elért, mindenütt csak német csapatokat látott, melyek a várost körülfogták s csatakészen állottak. Határozott s a királyhoz akart menni, a föltételek enyhítését kieszközlendő. Törzskarának néhány tisztje ál­­tal kísértetve broughamján Douchery felé indult. Bismarckot még az ág­ban találta a hír, hogy a császár jön, vele és a királylyal találkozni akarván. Lóh­alálában sietett sárgahajtókás bar­na vérteskabátjában s fejér szinü tábori sipká­jával a császár elé. A helységen kivül találko­zott vele, s fedetlen fövel járult a kocsiból ki­szálló elé. A császár felszólitá, tegye fel sipká­ját, mire a szövetségi kanczellár tisztelettel­jes hangon ezt válaszolá: mire­ én úgy foga­dom felségedet, a mint királyi uramat fognám fogadni." Azon hely közelében, a­hol a kocsi megállt egy kis takács kunyhó áll. Bismark gróf arra felé mutatott s ő lépett először bele, de az első szoba nem igen volt hívogató, a nagy gróf tehát fe­lhágott a lépcsőn, de oda fenn egy szövő­széket és némi házi bútort talált. Vissza jött tehát s a császárt oda lenn már egy tuskón ülve ta­lálta. A házból rögtön hoztak két széket . Bis­­mark a császár balján helyet foglalt. A társal­gás igen sajátságos volt, s miután azt Bismarck gróf legalább főbb vonásaiban többekkel közölte valószínű, hogy rövid időn históriaivá válik. Le­g­elsőbb is a békéről volt szó, de a kanczellár ez irányban semmi ígéretet sem ígérhetett a csá­szártól Ez ugyanis azt mondá, hogy ő semmi hata­lommal nem bir s nem alkudozhatik a béke iránt, sem parancsokat nem oszthat a Mac-Mahon vagy Bazaine marsall seregeinek. Minden a regeim császárnétól s a miniszterektől függ. Erre azt felelé Bismarck, hogy felesleges ily körülmé­nyek közt ő felségével politikáról beszélni s a királylyal való találkozás teljesen czéltalan. De mikor a császár azután is sürgette a királlyal való személyes találkozást, kijelenté neki a szö­vetségi kanczellár, hogy az meg nem történhetik, míg a capitulatió alá nem lesz írva. Végül, mi­kor már a szóváltás meglehetős veszedelmessé, s a helyzet mind a hét részről súlyos kezdett lenni (ezt maga Bismark mondá később), a be­széd félbeszakíttatott. Bismarck a királyhoz ment. Napóleon pedig tábornokaival bocsátko­zott értekezésbe. Fél tizenkét óra felé, hosszabb alkudozás után a kapitalaceiót Moltke és Wimpffen megállapo­dása értelmében — mely megállapodásnál a szö­vetségi kanczellár véleménye is meghallga­tatott — aláírták . A sedani helyőrség és hadsereg ha­difogolyként n megadja magát s Németországba küldetik. A tisztek becsületszavukra, hogy a háború­ban többé nem harczolnak Poroszország ellen, szabadon eresztetnek. Valamennyi ló és ágyú s az egész fegyverkészlet átadatik, a­ császár német­­országi fogsága is szóba került. Mikor mind­ez iránt tisztába jöttek, a király egy a Maas felé hajló erdős helyen találkozott a most már fogoly császárral. Közel Sedanhoz, a Maas túlsó oldalán áll egy kis kéjlak, régi várak mintájára építve, de egé­szen új, szögletein Üvegházakkal. Gyönyörű ki­látást nyújt a völgyre és városra, sürtt kerti fákkal elválasztva ez országúttól. Két óra fe­l érkezett ide a király a koronaherczeg és tábor­­kara kíséretében egy vértes csapat fedezete alatt s fogadta a császárt, ki szinte személyes táborkarával, lovas fedezet által kisérve jött ide. A király és foglya az imént érintett Üveg­­házak egyikébe vonultak, hol a táborkar al­kalmi beszédbe láthatta őket bocsátkozni. E beszélgetés után a császár néhány pillanatig a koronaherczeggel beszélt, s igen meglódultnak látszott a barátságos fogadtatás által, melyben a király részesité Szájszögletei vonaglani kezdtek s a meghalottság erőt látszott venni rajta ne­hány pillanatig; clölöző könyeit az egyik kezé­ben levő keztyüvel törülte le. Leginkább láts­ott azon lenni, hogy ne legyen kénytelen magát többé matatni saját katonái előtt. Nem marad egyéb hátra, mint őt a német hadsorok közt szállítani keresztül. Sept. 3-án esti 9 óra előtt szakadó esőben vonult a császári kocsisor egy zászlóalj fekete huszár fedezete alatt Doucheryn keresztül Előbb egy szakasz huszár, aztán a császár bronghamja. III. Napóleonon egy sipka és egy c­sakaszpa­rancsnok egyenruhája volt­, mellén a becsület­rend csillagával. Arcza nagy fáradságot és ki­merültséget árult el, mély redők mutatkoztak szemei alatt, melyek azonban mindent észre­vettek, ami körülre történik, mert viszonozta egy angol üdvözletét, aki a hintó egy megakadása alatt oda futott, hogy a császárt lássa. Mellette egy katonatiszt ült. A l­vak méltók voltak a császári istállóhoz, s a rajta ülő kocsisok oly elegánsul voltak öltözve, mintha egy esős napon a hői de Boulogneból jönnének. Mikor a hintó néhány pillanatra megállapodott, futárom jól megnézte őt. „Mennyire megváltozott — így szólt ő — ha nem veszszük is tekintetbe a kor által rajta hagyott nyomokat, azon idő óta, mi­kor mint Napóleon herczeg házamban lakott, mielőtt Kingstreetbe ment volna.“ A császár kezével bajuszát fogta, de kéz és arcz nyugodt maradt. A brougham mögött percheron-lovakkal egy char­a­balle következett, melyben franczia és porosz tisztek ültek, többnyire esőköpenybe burkolva. Ez utóbbiak közt volt Boyen tábornok és Lynar gróf, kik a császár kíséretében fognak maradni. Ezután 10—12 császári hintó, d­ara­banc és fourgon következett, melyek elé pom­pás lovak voltak fogva. A járművekben tisztek ültek. Nehány franczia lovas tiszt, valami 60 hátas és kocsiló, groomokkal s végre egy osz­tály fekete huszár rekeszté be e sajátságos me­netet, mely Belgiumon keresztül Wilhelmshöhébe Kassel mellé indult. Napoleon Wilhelmshöhében, Kassel, sept. 5. A terjedelmes é.. évek óta elhagyott wilhelmshöhei várkastély ma leg­nagyobb részt ki van világítva. Szolgaszemély­zet jár kel, minden oldalról kettőztetett őrség, a kastély előtti téren egyes izgatott vitázó cso­portok. Gyönyörű őszi­nat van. A körüllevő hegyeket ezüst fénnyel borítja a holdvilág, érinti a vár balszárnyát is, melynek ormai oly halványan emelkednek ki a sötétből. Kevesen vannak is, kik e szép képet csak egy tekintetre is méltat­ják. Mindenkit ma fogva tart a napi események hordereje és a jég inficiálva van a históriai mo­ra­ntumtól. ki ismerősével találkozik, mosolyg­­va köszönti, aztán fejét rázza és a csodálkozás hangján tör ki. Az uralkodó érzés most az, hogy az események tán csak fantastikus áln­ak, csak be kell hunyni a szemet, hogy felébredéskor hiú álomnak tűnjék fel: Napoleon mint hadifo­goly Wilhelmshöheben. Szemeink előtt terül el a vár, melynek min­den részében Napoleon emlékezete él. Ott fenn, hol aranyos betűkkel Wilhelmshöhe írva áll, meglátszanak nyomai a felírásnak : „Napoleons­­höhe,“ lépten nyomon Lajos unokaörs Jérôme nagybáty, emlékével fog találkozni! Alig négy éve annak, hogy az utolsó hesseni választó­fejedelem az őrtoronyból feszülten várta a bajorokat és osztrákokat, míg azalatt a sétatéren egyetlen egy porosz század vonult fel a várba, hogy őt foglyul ejtse. Magas dombon áll a „Hercules“, nem rázza fejét nem csodálkozik az eseményeken , csak néha vonul el mosoly ajakán a lábainál hamzsegő emberi nem balgaságai felett. Egy huszár tiszt vágtat a kastély elé. Csend­­alant fegyver moraj hallszik. Kulcsol­játok össze kezeiteket. A történet Nemezise uraló. Ez­előtt hét évvel itt e helyen taposta a német jogot olasz dölvi; itt lakott hét évig hal­latlan erőszak és frivolitással; ide akart győzel­mesen bevonulni Napoleon és ide hozatik ma, miután a világot 20 évig egy szavával reszket­­teté, fogva, összetörve, megsemmisítve a királyi győző által, kit kevéssel ezelőtt annyira gyalázol m részkedett. Porig alázva nem meri szemeit Willi­amsbebere vetni! A tömeg mind sűrűbben tömegesül, félidrejár az­ idő,a szegleten egy két­fog­­ta zárt kocsi halad előre, elől egy huszár tiszt, az ivezetek alatt mély sötétben megáll a várkapu alatt. Hallszik a vezényszót „tisztel­ej!u trombita és dobszó, és bocsiból kiszáll egy kis összetörött alak francz’a katona ruhában,a vörös nadrág áthat a sötéten, — a színjáték már le telt: „a csi zár, a fogoly császár “ Császár ? Az izgatott tömegen átszalad a kikiáltott franczia köztársaság híte. Az ember, ki az éj védő sötét­ségében, titkosan, csendesen vonult be, ez az ál­lamcsíny embere, fog­ly császár, vagy elűzött monarcha ? A patkányok még nem hagyták el mind a ha­jót. A több, mint 80 személyb­ől álló kíséretet hozzák e kocsik; egy külön vonat t. málkát és 100 lovat fog még hozni. Amott ellenben is számos bérkocsit látni, me­lyek a kiváncsiak sergét hozták ide, kik az ex­­császárt látni óhajtják. De valószinüleg Folytatás a mellékleten. következő sürgönyt intézett Metzből a császár­néhoz : III. A kormányzó a császárnéhoz. Metz, aug. 13. 1870. Midőn a száműzött herczegek éltöket ajánlva fel a megtámadott ország védelmére, oly nemes szavakkal fordulnak kormányomhoz, a törvény, mely őket számüzé,­­­em állhat fenn többé. Tétessék indítvány a senatusban és a tör­vényhozó testben az 1832. april 10—11 törvény és az 1848. máj. 26— juo. 9 diki decret el­törlésére; ők csatlakozni fognak, nem kétle­k, ezen nemzeti gondolathoz. Napoleon. Ezek közül egy tanácsot sem követett a csá­szárné. Egyedüli hangok, melyeket meghallga­tott azok valának, melyek ellenségei lévén min­den nemességnek, minden nagyságnak, bátor­ságnak és minden újításnak, ugyan azon örvény­be sodorták és fogják sodorni az elámitottt kor­mányokat, egyletet, de nem lett taggá, nehogy zavarba hoz­za azt. Mikor a Schill hazafias és merész vállalata du­­gába dőlt, mivel sok helyen maguk a németek állottak ellen csapatainak, akkor új reakció állt be Poroszországban is. A „Tugendbund“ vezetői elkövettek ekkor mindent a társaság megmen­tésére, a tagokat intették, hogy a legkisebb po­litikáka)­ is óvakodjanak, nehogy a­z ellenség po­litikai samnezellel gyanúsíthassa e nemes czélú egyesületet; sőt még azt a két tagot is kitörték a sorból, kik a Schill vállalatában részt vettek , de nem használt. Napóleon kívánta s a porosz király 1809-ben parancsot adott ki, hogy a „Tu­gendbund“ - indokok említése nélkül -- több tag kívánatéra, minden föltünés nélkül, de tel­­j­­esen feloszlattassék . Napóleon félt ez egylet-­­ től, melyről azt hivé, hogy élete ellen törekedik.­­ Noha csak egy évig állt fenn ez egylet s nem is gyűlt sok tagja, mégis hatása igen nagy volt­­ a népre. Midőn eltörölték, akkor fennmaradt s szék­e által uralkodott a kedélyeken. Sokat emlegették és tanait elfogadva követték. „Ha mai diadalainkban — h­a e napokban is egy berlini lap — jelentékeny része van fiaink erő­teljes erkölcsösségének, (s ki tagadhatná ezt?) , akkor nem szabad felednünk, hogy e gazdag aratáshoz a „Tugendbund“ hinté az első magot. E társulat rémes szelleme átment a nép véré­be, s ez ásott medret a népszabadság folyamá­nak és a nemzeti lelkesü­lésnek.“ Königsberg általában nevezetes arról, hogy az újjászületés két tényezőjét hozta létre: a hon­védelmi rendszert, mely a katonai erőt fejté ki, s az erényi szövetséget, mely a nép erkölcsi ere­­jének alapjait veté meg. S e kettő az, melyen Poroszország mai hatalma nyugszik és emel­kedik. S midőn a németek ma diadalmámorukban oly széles láthatára jövőt festenek maguk elé: egyszersmind gyakran megemlékeznek a múlt­ról is és abban a­­„Tagendbund“-ról. Nem volt tehát fölösleges arról megemlékezni nekünk is, kik példát és tanulságot vonhatunk belőle. A főtanulság az, hogy minden nemzeti nagy emel­kedésnek legfőbb tab­uját a néperkölcs képezi, és hogy ennek kifejtése —­ helyes irányban mű­ködve — aránylag kevés idő alatt elérhető.Íme, az az ország, m­ely hatvankét év előtt szétmar­­czangolva, szolgaságban, erőtlenül hevert egy hódító előtt, miután czéljaira kitartón és követ­kezetesen munkálkodott, s üdvét nem zajban és szóvirágokban, hanem folytonos munkában és tanulásban kereste: félszázad elfolyása után mint rettenetes hatalom áll előttünk, melyet ma már alig dönthetne meg egyéb,mint az a nagy té­vedés, ha diadalmámorában hűtlen lenne újjá­születésének alkatelemeihez, mely e kettőbül áll: emberiesség és szabadelvűség. A porosz lovasság. A figyelmes katona igen sokat tanulhat a je­lenlegi bábomból. Mindenekelőtt figyelmet érde­mel az, hogy a poroszok saját döbbent hibáikon is sokat tanultak. Mert a porosz lovasságnak az 1866-iki hadjáratban való alkalmazását méltán lehetett gáncsolni. Akkor nem felelt meg azon hivatásnak s azon szerepkörnek, melyet e fegy­vernemtől s az általa képviselt nagy hadtömeg­­től méltán meg lehetett volna várni. Miután a 66-ki háborúban az osztrák lovasság sem birta feltalálni szerepkörét, nem lephet meg senkit az, ha akadtak oly katonai szaktekinté­lyek kik e fegyvernemtől elvitattak minden fon­tosságot. Mert különösen az­ osztrák lovasságtól joggal lehetett sokat várni. Száma a porosz lo­vassággal túlnyomó volt, é­s ezenkívül oly népfajból alakult, melynek parforce barezmodo­­ra volt a lóról hadakozás Könnyű és gyors, kitartó, bátor és merész, vállalkozó és mindenre figyelő : ilyennek kell lenni a jó lovasságnak. S ezen kellékek megvol­tak az osztrák hadsereg lovasságában; meg vol­tak nagyobb mérvben, mint a porosz lovasság­nál. És mégis csak passiv szerepre jön kárhoz­tatva részint rosz könnyelmű vezérlet, részint a körülményeknek szerencsétlen alakulása kö­vetkeztében. De a porosz hadvezérlet ma — méltán mond­hatjuk — miitaszerűleg alkalmazza a maga lo­vasságát. Ez a szélszerű alkalmazás úgy szólva a fegy­vernem fokozott előnyeire mutat. A hátultöltő fegyverekkel n­e­hogy korlátoltatott volna, sőt szélesből­ a lovasság szerepköre. Jelentősége és nélkülözhetlensége inkább kitűnt a jelenlegi had­járatban, mint valaha; — a változás csak annyi­ban áll, a mennyiben a lovasság alkalmazását, — alá kellett rendelni a megváltozott harezmo­dor feltételeinek; az uj taktikával új taktikát kellett elfogadnia a lovasságnak is, — de felté­telei ma is ugyanazok, a melyek voltak: könnyű­ség, gyorsaság, kitartóság, bátorság és merész­ség, — vállalkozó szellem, — és roppart figyelő képesség. A porosz lovasságnak mintaszerű alkamazá­sából ne szégyeljünk mi is tanulni. A porosz lo­vasság többnyire tömegekben lép elő, rendesen hadosztályokban melyek 4—5 ez­redből képeztetnek. Miután egy lovas ezred ha­di­lábon csak 4 századból áll, — egyenként 5 tiszttel és 147 lovassal — (miután az 5 dik szá­zad a póttartalék kiképzése végett visszamarad a kiegészítési kerületekben) egy lovashadosztály 3000 karddal lép az actióba. Az előnyomulásnál, a lovashadosztály, mely minden egyes hadtestnél be van osztva — két vagy három mértfölddel előzi meg az utánnyomuló gyaloghadtömegek csúcsait, előőrseit és kémcsapatait, — melyek soha sem gyengéb­bek 16 embernél - - a lovas-­­­ság még két vagy három mértföldre tolja előre , vagy a szárnyakra. Ez által a porosz lovasság megméreetlen szol­­álatot tesz úgy az ellenséges­ terület felfejtése, mint a saját hadmozdulatainak elrejtése szem­pontjából. A területet, — melyen a gyalog s na­gyobb hadtömegek áthaladnak — jó előre kifejti már és tisztázza. Mértföldnyi távolságokban tud­ja hogy van-e ellenség, s folytatható e az előnyo­mulás. Szemmel tartja az ellenség mozdulatait,­­­­híreket szed annak mozdulatairól, állapotáról, — s jelenti hátrább a hadvezérletnél, hogy hol van, hol nincs ellenség, hol gyengébb, hol erő­sebb, — merre vonult, — hol lehet támadástól félni, — hol kell az ellenséget felkeresni. Nem csak — hanem megkönnyíti az utánnyomuló­­ hadtömegek útját, — midőn előkészíti azok élel­mezését, elszállásolását, — világos rajzot nyújt a területről s a terület kizsákmányolható formá­jóiról úgy a puszta manőver, vagy könnyebb előnyomulás,­­ mint a taktikai siker szempont­jából. S a lovasságnak csak ily kitűnő szolgá­latai mellett lehetséges elrejteni saját mozdula­tainkat s tévedésben hagyni az ellenséget czél­­jainkra nézve; csak ily kitűnő szolgálatai mel­lett lehet saját hadtömegeinket az alkalmas he­lyeken gyorsan esz pontosítani, s akkor a mikor szükséges, és nem akkor, a mikor már késő. A­­ porosz lovasságot úgy képzelhetjük, a bogárnak­­ előtolt csápjait, melyekkel tapogatódzik minden felé, — s testa tömegét csak akkor vonszolja maga után, — miko­r már csápjai által biztos­ságot nyert, hogy folytathatja az utat.­­ Természetes, hogy ily szolgálatokat csek oly­­ lovasság fog tenni, melynek tisztjei nem annyira jó lovasok és lóismerők, mint inkább jó kato­nák s müveit egyének, kik a tábori szolgálatban gyakorlottak, s bírják magukat tájékozni idegen területen. Honvédlovasságunknak ez Lányban való kiképezését nem ajánlhatjuk tehát eléggé kormányunknak. A poroszoknál minden lovashadosztályhoz egy lovas tüzérosztály is adatott, mely négyfontos ütegből áll, — egyenként 6 ágyúval. Vannak oly körülmények, midőn erre nagy szüksége van a lovasságnak. Sőt tűzfegyverei is (a dragonyo­­sok és huszárok gyufűs karabélyokkal vannak felszerelve) jó szolgálatokat tettek már a lovas­ságnak. A Busnccy melletti ütközetben — aug. 27. — Seufft tbk 2 huszár századot gyalog indí­tott a Vancy magaslat ellen rohamra. A foglyok óriási nagy száma , mely porosz kézbe esett, szintén csak a porosz lovasok gyors és erélyes üldözésének eredménye, s hogy minő merészséggel űzik ezen üldö­zst, tanúsítja a je­lenlegi hadjáratban több eset, midőn zárt gya­log négyszögek letapostattak lovas roham által. A porosz táborok az előőrsi szolgálatokat nagy pontossággal folytatják még akkor is, mi­dőn tudják, hogy a lovasság mértföldekkel áll előtte s tisztán tartja a tért. Minden hadtest mel­lett e czélra külön még egy lovasezred áll ren­delkezésre. xy. Napoleon találkozása Vilmos ki­­rálylyal és Bismarckkal. (A „Times“ levele.) William Russel, a „Times“ hírneves levelezője igen szép és részletes leírását nyújtja a sedani vi­lágeseménynek. E nagybecsű levélnek azon ré­szét,mely a csatára vonatkozik, másutt k­özöljük.

Next