A Hon, 1871. május (9. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-02 / 101. szám

101. szám. IX. évfolyam. Reggeli kiadás# Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési dijt Postán küldve, vigy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ...... 6 „ 50 „ 6 hónapra ...... 11 ” — . Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés n­aponkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás „A H­O­N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre.......................... 22 frt — kr Fél évre............................... 11 frt — kr Negyed évre .................... 5 frt 50 kr ‘A?. esti kiadás postai különküldé­seért felülfizetés havonkint. 30 kr. §jSgr KfeiSa­oSíiSaetési ivofcet nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással kü­ldeni, mert asanek­arsaentesíti*»« csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, MÁJUS 1. Levél Jókai Mórhoz. Pest, máj. 1. Helyes volt-e azon feltevés, mely múlt pénteken megjelent czikkem kiindulási pontját képezte, hogy nyílt kérdés­nek tekinti a baloldal tagjainak rés­zvé­­telét, vagy részt nem vételét a delegatio­­nális választások s tanácskozo­ányokban ? Majdnem kétkedni kezdtem, midőn mind a te „Észrevételed,­ mind az „El­lenőr“ száraz megjegyzése állításom el­lenében az „ellenzékire hivatkozott, s a „párt“ nevében látszott visszautasíthatni az általam kifejtett nézetet. Azóta teljesen megnyugtatott Tisza Kálmán nyílt levele, melyet közzétett a „Hon“ tegnapi száma. Ugyanis nagyon tisztelt barátunk, kinek tekintélye előtt mindnyájan oly szívesen bújlunk meg, félreérthetlenü­l oda nyilat­kozik, hogy a baloldal pártkérdésnek nem nézi a delegatioba bemenetelt vagy be nem menetelt; hogy „a­kik netalán [a párt tagjai közül megválasztatnának, el­fogadhatják vagy visszautasíthatják a választást, a­nélkül, hogy e miatt bár­mely esetben a párttal ellentétbe jönné­nek;“ hogy „a résztvétel a választásban vagy attól visszavonulás hasonlag nyílt kérdésül hagyatott.“ Hozzáteszem, hogy ennek megfelelőleg jártunk el ténylege­sen a múlt évben is. Hatvan vagy hetven baloldali képviselő vett részt a választás­ban és az általuk beadott szavazati laj­strom öt baloldali jelölt neveit tartal­mazta. Minthogy pedig nyilt kérdés előtt ál­lunk, barátságod mint egyén, részrehajlat­­lanságod mint szerkesztő, arról biztosít, hogy szívesen helyet engedsz néhány rö­vid megjegyzésemnek az általad közölt „Észrevétel“ — s Tisza Kálmán nyilt le­velére. Legyen szabad mindenekelőtt consta­­tálnom a tényt, hogy az utolsó országos bizottság összeállítása óta semmi lényeges változás nem állt be az általános helyzet­be ; legalább olyan változás nem, mely czélszerűbbnek tüntetné ki az abszenzio­­nális politikát. Sőt ellenkezőleg, mind a választás eredménye, mind a megválasz­tottak magatartása határozottabb eljárás­ra látszik minket utalni. Nézzük előbb a választás eredményét. Nagyon jó barátunk Tisza Kálmán azon nézetben van, hogy habár a baloldaliak a megválasztatást el nem fogadnák, vegye­nek részt mégis a választásban, azaz a jobb­oldaliak kizárólagos megválasztatásában, „mert ily módon be lehet folyni arra, hogy a többségnek függetlenebb, szabad­elvűbb tagjaiból alakuljon a delegátió.“ Elérték-e e czélt, csak legtávolabbról is, azon t­­elvbarátaink, kik a múlt évben részt vettek a választásban ? Mióta fenn­áll a bizottsági intézmény, aligha kevésbé független, kevésbé önálló elemekből al­kottatott össze a magyar delegatió, mint utolsó ülésszaka alkalmakor! Ezt mutatta már a megválasztottak név­jegyzéke ; még világosabban bebizonyí­totta ezt országos bizottságunk eljárása. Engedékenysége a közösügyi ministerium és főkép a közös hadügyér minden s min­dennemű követelései iránt majdnem a botránkozásig ment. Éles visszatetszésre talált a Lajtha mindkét partján. Keserű, majdnem egyhangú volt eziránt a panasz a cislaithani szabadelvű sajtóban; Magyar­­ország ellenzéki közlönyei pedig azon igen kellemetlen helyzetbe jöttek : a német bi­zottság nézetei a javaslatai mellett erélye­sen felszólalni a magyar bizottság na­gyon engedékeny nézetei s semmiképen takarékos szavazatai ellen. Recriminálni most nem akarok. Azért a részletekbe bele nem megyek, s neveket sem említek fel. De a felhozott köztudo­mású tények, nézetem szerint, megczáfol­­­atlanul bebizonyítják, hogy ha befolyni akarunk az országos bizottságok cselek­véseire, ha az általunk elvben kárhozta­tott intézménynek gyakorlati káros ered­ményét „csökkenteni“ akarjuk, e­­zért semmiképen el nem érjük a csupa passiv részvétel által a választásban. Hogy pe­dig, az ország érdekében s mint alkotmá­nyos ellenzék e befolyást, ha lehet, gya­korolnunk kell, hogy a delegátiók káros voltának csökkentésére törekednünk kell, ezt elismeri a „nyílt levél“ is, elismerik mindazon elvbarátaink, kik a választásban részvétel mellett vannak. Sőt tovább is megyek. Midőn, vissza­­utasítva a megválasztatást, hozzájárulunk a választáshoz, a szóban levő intézmény gyakorlati káros következéseit nemcsak hogy nem kevesbítjük, de még nagyob­­bítjuk is, megerősítjük. Megerősítjük az­által, hogy a választás utján hozzájáru­lunk az illető ülésszak tényleges eredmé­nyeinek előidézéséhez; megerősítjük az­által, hogy az ott keletkező határozatok egyszersmind a mi választottaink műve lesz, s ez által az ország s a világ előtt mint a mi akaratunk kifolyása is állíttat­­hatik oda. Az ország java s pártunk érdeke azt kívánják, úgy hiszem, hogy az egyenes részvétel által a tanácskozmányokban al­kalom adassék a baloldalnak kevesbíteni a mennyire lehet az intézmény gyakorlati káros voltát, vagy, midőn ez elérhetet­lennek mutatkozik, alkalom adassék,hogy párthíveink maga a bizottsági ülésben fel­hozandó ellentmondás által óvást tehesse­nek a közkárossági határozatok ellen s ekkép megóvhassák mind elveinket mind az ország jövőjét. Ezt annál szükségesebbnek hiszem,épen mivel az országos bizottsági intézményt magában véve nagyon rosznak, mivel gyakorlati következményeit igen káro­saknak tartom. Azért sem felső felszólalásomkor, sem ma semmiképen a baloldal részvételét az intézmény foganatosításában nem sürget­tem s nem sürgetem. Csupán a logika s a következetesség mellett emeltem szót: vagy teljes abstentio, mi által min­den felelősséget magunktól elbántunk s legalább a kárhoztatott intézmény erköl­csi erejét gyengitjük; vagy komoly hozzájárulás, hogy ennek gyakorlati káros eredményeit lehetőleg kevesbítsük s illetőleg nyiltan óvást tehessünk elveink s az ország érdekében. Ismétlem: nyilt kérdésnek nézi a bal­oldal ez ügyet s ilyenül elismeri a „nyilt levél“ szerzője is. Van tehát még hely a nézetek kiderítésére, az eltérő felfogások megvitatására. Ezért, reménylem, megbo­csátaná nagyon t. vezér­ tagtársunk s megbocsát e lap szerkesztője, hogy néze­teikkel nem egészen egyező szerény egyé­ni felfogásomat fentartani s még egyszer igazolni bátorkodtam. Hü barátod Horn Ede. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva A baloldali kör kedden f. hu 2 dikán d u. 5 órakor értekezletet tart. —A cath. autonomiát szervező g­yű­­l­é­s 12 tagú állandó bizottsága ápr. 30-án Esz­tergomban a prímásnak elnöklete alatt ülést tartott, melyben megállapittatott azon fölterjesz­tés tartalma , melynek kíséretében az állandó bizottság a szervező gyűlés munkálatát, a gyű­léstől nyert megbízatásához képest ő felségének átnyújtani fogja. Ezeket írja a Magyar Állam.“ Így tehát teljesen és tökéletesen igazolva van Ghiczy azon félelme, hogy az ultramontánok a törvényes és alkotmányos kormány megkerülé­sével a királyhoz hátsó ajtón igyekeznek bejutni, hogy törvény és alkotmányellenes munkálatokat ahoz juttassák. Figyelmeztetjük e merény­letre a kormányt. Ad­ja útját annak, hogy a király ily kérelmeknek eleget tegyen. És főleg, hogy azoknak bármi reményt adjon. — A bécsi hivatalos lap teg­napi száma egy csoport kinevezést hoz a közös hadseregre vonatkozólag. Hiába kerestük ezen kinevezéseket a tegnapi magyar hivatalos lapban. Pedig úgy hisszük, hogy rendén volna, ha a birodalom mindkét felét érdeklő kinevezé­sek közös természetüknél fogva egyide­jűleg közöltetnének mind a magyar, mind a bécsi hivatalos újságban. Vagy tán azért hozta csak a bécsi hivatalos lap ezen kinevezéseket, mert magyar embert úgy sem érdekelnék azok? — Valóban hiába kerestünk e kinevezési lajstromban magyar ember nevét ! — A bankügyi albizottság ál­tal szerkesztett jelentés vázlatos kivonata az Ung. Ll. szerint így szól: „ Az 1869. évben kitört válság tulspeculatióból származott; nem volt kereskedelmi hanem csak partialis, tőzsde crisis, melyet független magyar bank vagy bankok fennállásánál sem lehetett volna elhárítani. „Hogy a magyar pénzügyet mikép kelljen ön­álló és szilárd alapra helyezni, erre együttesen nem lehet megfelelni. Független alapra, csak önálló bank vagy bankok létesítésével, de hogy ez alap szilárd leend-e, azt a bizottság a legtöbb szakértőtől kapott szavazat alapján nem ál­líthatja. „Magyar jegybankot e nehézségek daczára is kétféle módon lehetne alapítani: vagy legalten­­der alapján arany és ezüst alappal és szakadat­lan pénz beváltással; de ez esetben attól lehet tartani, hogy az érez készlet külföldre fog ván­dorolni. Vagy osztr. állam- és osztrák nemzeti bankjegyek alapján, de ezen segéd­eszközzel csak keveset érnénk el. „A bankbizottság tehát abban a nézetben van, hogy legczélszerűbb leend a bécsi nemzeti bank­kal a szabadalom lejártáig, vagyis 1876. évig egy oly egyességet kötni, mely Magyarország nemzetgazdasági érdekeinek lehető tekintetbe vételét és a magyar kormány befolyását a magya bank­fiókok független igazgatására biztosítsa. A­mennyiben az ily egyesség a bankad­ó meg­változtatása folytán a törvényhozás közbenjárá­sát igényli, az osztrák kormán­nyal való érint­kezés kívánatos. „Csak azon esetben, ha lehetetlen volna a magyar érdekeket kielégítő egyesség alapját megtalálni, kellene a magyar törvényhozásnak a magyar jegybank életbeléptetését foganatosí­tani. “ E jelentés felett már,tegnap esti lapunkban elmondtuk nézetünket. Reméljük, hogy a jelen­tés autentikus szövegének közzététele után még lesz alkalmunk e tárg­gyal tüzetesen is foglal­kozni. A III. s VI ik osztály kedden május 2-dikán reggeli tíz órakor ülést tart. Tárgy: az észak­amerikai államokkal kötött egyezményről és a határőrvidéki posta, távirda és tengerészeti szol­gálatra szükséges póthitelről.­­ A magyar-keleti vasúton Bánffy- Hunyad és Egeres közt a tartós esőzések foly­tán töltésülepedés állott be, mely miatt a vona­­­tok rendes közlekedése annyiban megzavartatott, hogy az utazóknak az ülepedés helyén kás vo­natra kell átszállniok. Miután az akadály meg­­szüntetésén a legnagyobb erél­lyel dolgoznak, biztosan remélhető, hogy a vonatok szokott ren­des közlekedése pár nap alatt ismét helyreállít­va lesz. Az áruk szállítási határideje egyelőre beszüntetett. Pest, 1871. Kedd, május 2. ..................................MCI«T­­­I Szerkesztési iroda: Ferenczie Mere 7. sz. b­eigtatási dij: 9 hasábos ilyféle betű­ sora Bélyegdij minden beigtatásért ... 9 kr. . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett, kedvezőbb föltételek alatt vétetnék föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . .ab tor. © SSF* Az előfizetési és hirdetményi dij a lap k.­adó­hivatalába küldendő. E lap szellemi, részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bár mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. mammamBmä­­ — A honvédegyletek központi választ­mánya máj. hó 3-án d. u. 4 órakor megyeház kis termében választmányi ülést tart, miről a t. vá­lasztmányi tagok értesitetnek. i­ Dulovics Ernő, főjegyző. Bécsi lapok a magyar pénzügyről. (M.) A bécsi­­ sajtó kifakadásai az önálló m. p.ügyi törekvések ellen időszakonként meg-meg­­újulnak. Minden kigondolható fegyvert előszed­nek a bécsi urak, hogy az állami ügyek élén álló magy. férfiaktól elvegyék a kedvet financziális önállóságra törekedni. Majd a tudomány elveit elferdítve hivatkoznak a függetlenségi harcz alatt, forgalomban volt magyar államjegyekre és a magyar valutát úgy tüntetik fel mint ha ez elkerülhetlenül a nemzet romlására vezetne. Majd a gúny hangján beszélnek és nevetséges­nek mondják azt, hogy Magyarország független bankügyre gondol, midőn még a hitel védel­mére szükségelt törvényeket és törvénykezést sem tudja meghozni. Majd végre a hatáshajhá­­szat utolsó fegyverét, a szánakozást kapják fel és ezzel akarják elfojtani a független magy. pénzügy utáni vágyat. Egy ilyen czikket közöl a N. Fr. Pr. közelebbi , száma a pesti tőzsdéről. Ennek jellemzetesebb része így szól: „Azon pillanatban, midőn magyar oldalról mind­inkább nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy Pest a monarchia súlypontja s hogy Magyarország azon ren­dületlen szikla, melyen a föderalismus felbomlási vá­gyai megtörnek, sajátságosan érint minket kétszeresen is, midőn látjuk, hogy míg ez állam a felsőbbségért küzd, pénzügyi önállóságát mindinkább elveszti s hogy gazdasági tekintetben a birodalom azon felének v­a­s­a­l­á­s­a lesz, mely felett politikai tekintetben magasabban képzeli magát.“ „Nem akarom itt tekintetbe venni azt,hogy a ma­gyar állami pénzügyek napról napra roszabbakká lesznek, hogy a kiegyezés óta a deficit egyre nő s bár az ma még csekély, valószínűleg rövid idő múlva tűrhetetlen magasságot fog elérni. Figyelmemet csak az ország kereskedelmi érdekeire irányzom és e tekin­tetben nem lehet tagadni azt, hogy a gyakran meg­támadott és perihorescált lajthansúli tőke befolyása gazdasági viszonyainkra egy idő óta észrevehetőig tért nyer.“ „Az időpont, midőn e befolyás túlsúlya legvilágo­sabban kitűnt, körülbelül akkorára esik, midőn az ország első bankja belátva azt, hogy nem képes ön­lábán megállni, egy bécsi bank patronátusa alá állott. Ezen időtől fogva azt látjuk, hogy minden nevezete­sebb üzleti eseménynél a laj­tán túli tőke az irányadó tényező. Az öt magyar dunagőzhajózási társaság egyesítését egy bécsi bank hozta létre, mely az uj vállalat pénzbeszerzését is elvállalta. A „Flóra“ gyer­tyagyár tönkremegy, el kell adni­a a jelentkező két vevő bécsi czég. Az entrepol társaság liquidatióra szo­rulva telkeit eladni kénytelen és ismét csak egy bécsi gyáros veszi meg a raktárakat és gyárakat s ez állítja, az első­­ gabnapinczéket Pesten. A magyar vasutakhoz szükségelt pénzek beszerzése elejétől fogva csaknem kivétel nélkül bécsi pénzhatalmasságok által eszközöl­­­tetett és az uj magy. árt. földhitelintézet alapításánál is bécsi pénztőkék kitűnő módon vesznek részt.“ „Ezen tények összegéből, melyekhez rövid idő múlva még sok más fog csatlakozni, kitűnik, hogy sokkal könnyebb politikai és nemzeti tekintetben megalakulni, mint egy ütéssel szilárdan megalapított gazdasági közügyet létesíteni. Az utóbbi évek siker­telen kísérlete financiális positiót rohammal elfoglalni, mit más nemzetek évekig tartó munka és takarékos­­ság által szereznek, az ország pénzügyi erejét annyira meggyengité, hogy hacsak teljes gazdasági pangásba TARCZA. Nyáry Pál magánélete. (Ismeretlen s leghitelesb adatok nyomán.) Egy köztiszteletben álló egyéntől hallottam elbeszélni mindazt, a­mit itten közlök. Ő ezekre nézve a leghitelesebb forrás, mert ismerte az el­hunytat negyvennégy éven keresztül; bizalmas jó barátságban, szomszédságban éltek; el-el­­m­ondák egymásnak bajaikat, törekvéseiket. Az, a­mi e czikkben össze lesz foglalva, Nyáry Pálnak nem nyilvános, híres életére vonatkozik, azt elmondták már a lapok. Ez adatok majdnem kizárólag, családi életére és vagyoni viszonyaira vonatkoznak, nagyobbára is­eretlenek, s egyfe­lől a kitűnő ember jellemére, másfelől bukásá­nak valódi okaira és alapjára vetnek világos­ságot. Szükséges e közlés azért is,mert a necrológok több téves adatot és magyarázatot hoztak sző­nyegre, a­mi azonban teljességgel nem csoda, miután Nyáry Fal nem igen beszélgetett magán­ügyeiről és régi múltjáról, melyet ekkop csak egy pár öregebb kortársa s ifjúságának közeli szemtanúi ismerhetnek. Szükséges továbbá e közlés azért is, mert föl­tünteti jellemének egyik legnemesebb és ed­­digelé senki által nem említett vonását: a pél­dányképül szolgálható fiúi szer­etetet. Atyját szintén Nyáry Pálnak hivták, ki ter­jedelmes vagyonnal birt, gavalléros úri­ember, de nem szerencsés gazda volt. Az ég hat gyerme­ket adott neki: három fiút és három leányt. A legkisebb volt Pál, ki két vagy három hóval az­után született, hogy atyja,­­ki hivatalt nem vi­selt soha s minden tekintetben függetlenül élt) meghalt. A szegény anya (Beretvás Erzsébet Nagy-Kőrösről,) folytonos könnyek közt élte át utosó áldott állapotát. A vagyoni viszonyok há­gy gatlása s férjének halála kétszeresen terhessé­­k éa­p­ ki ez állapotot. Pált Monoron keresz­­elték meg. Ekkor két felnőtt fivére vitte a gaz­aságot, de oly bal­szerencsével, hogy mire Pál 22 éves lett, a szép vagyonból már nem igen­­ volt több, mint Nyáregyházán 50 hold, Nagy-­­ Körösön pedig valami negyven. A szép dunántúli­­ birtokok: Csepen (300 hold,) Iváncsán, Baracs­­kán, sat. összesen vagy ötszáz hold, egymásután jutottak zálogba. Nyáry Pál tehát balviszonyok közt növekedett. Egyik nővérét már régebben Búzás Pál debreczeni jó­módú birtokos révén nőül, gondviselését e jó nővér és sógor vették át. Eleinte Nagy-Körösön tanult, később folyvást Debreczenben. Volt tógátus deák is, s a dabasi régi emberek még máig is emlegetik, mikor ne­kik prédikált. A mig Debreczenben tanult, má­sik nővére: Sára ,egyik tekintélyes pesti ügyvéd­hez, Légrády Pálhoz ment nőül. Itt ismét nyájas otthont talált. Midőn patvarista s később a me­gyénél tiszti alügyész lett, folyvást e nővérénél lakott, nyolcz vagy tíz éven át, egészen addig, mígnem — mint főjegyző — a megye házába költözött. Az ő emelkedése korántsem volt oly gyors, mint­ közelebb írták róla. Közszolgálatba léptekor mindjárt jegyző szeretett volna lenni, de József nádor — mást szánva jegyzőnek — az ügyészi karba nevezte ki, s öt álló évig volt fizetés nélküli alügyész. Csak később juthatott a jegyzői tollhoz, midőn aztán megismerték ki­tűnő tehetségét, s em­elkedése gyorsabb let. Ifjúságának ez évei súlyos gondok közt foly­tak. Mikor a világba lépett, egész nyáregyházi gazdaságuk ötven holdból és két lóból állt. Hi­ányzott minden ingóság. A kis jószágot ki kel­lett adni „felében,“ mert másképp nem volt mód művelteim. Rendezgetés közt gyakran mondá szomszédjainak: „Nekem nem csak arról kell gondoskodnom, hogy mit egyem, hanem arról is, hogy mivel és miről egyem!“ De erélye már ak­kor is támogatta, s jó szive valódi örömeket okozott neki. Egyik bátyja, Sándor, megtébo­lyult , egy ideig az akkor hires Strobl Beregi té­bolyorvos felügyelete alatt állt, s midőn álla­pota javult, Nyáry Pál haza vitte s ellátta min­dennel. Nála lakott tehetlen öreg anyja is, kit mondhatlanul szeretett. Neki élt s nem magának. Hogy annak kényelmet szerezhessen, azért lakott ő Pesten sógoránál. Amint egy kis pénzre tett szert, s kivált midőn — mint a Beleznayak meg­hatalmazottja — ezer forint évi fizetéshez jutott, anyját ellátta minden szükségessel. Gondolatát is elleste. A régi házhoz két szobát építtetett számára, és soha sem volt elégültebb, mint ez időben. „Nem is képzelhetik, — mondá bensőbb ismerőseinek,—mennyire boldogít engem az,hogy anyámnak végső éveiben örömeket szerezhetek!“ És ez az anya is egész életén át soha sem érzett ennyi örömet. „Csak most vagyok boldog, — mondogatá gyakran, — mióta Pál fiam gondos­kodik rólam.“ Büszke volt e fiára, s talán nem volt nála az egész országban boldogabb anya. „Pedig mindig sírtam, — beszélte ismerőseinek, — mig szivem alatt bordám­, s ime most épp ez a fiam tesz ily boldoggá.“ S ez a boldogság körülbelül tizenöt évig tartott. De ez a nemes fiúnak nem volt könnyüszerü gondoskodás, mert a jószág csekély s a jövede­lem is kevés volt. De ő elvont mindent magától, hogy anyjának annál többet adhasson. Egész gyönyöre telt ebben.A­mennyire hivatala engedé, a gazdaságot is folytatta, de pénz kellett az in­góságok szerzésére, s vett földeket is, minélfogva már ekkor kénytelen volt némi kölcsönökhöz fo­lyamodni. Gondjai közt soha egy panaszszóval sem em­­­­líté atyjának szerencsétlen gazdálkodását, s csak­­ néha annyit mondott: mennyire jobban folyna most sorsuk, ha idősb bátyjai (kiknek egyike Kőrösön lakott,) másként cselekedtek volna! — Ne azon töprengjen, — mondá ekkor neki egy erélyes lelkű barátnője, — hogy azok mit és mit nem cselekedtek, hanem cselekedjen ön­maga. — Igaz, —• felesé. S ettől kezdve egész erél­lyel látott annak, hogy az elzálogosított jószágokat visszaszerezze. Legelőször is abban egyezett meg testvéreivel, hogy ha ő kiváltja közös osztályra a csépi 300 holdas birtokot, mely elhunyt Teréz nevű nővé­rük férjének,­ Csajághynak a kezén volt, akkor ők a többi elzálogosított kisebb birtokokat áten­gedik neki. A testvérek ráálltak. Sógora, Légrády adott neki kölcsön (magának nem lévén gyermeke) a kiváltásra tizenhatezer váltó forintot, a­mit ké­sőbb vissza is fizetett. A többi jószág Dunántúl id. Pázmándy Dénesnél volt zálogban, s ennek ő azt az ajánlatot tette, hogy e jószágokról örökre lemond, ha az öreg Pázmándy meg átengedi neki Kecskeméten levő földesúri jogait. Mindez a negyvenes évek elején történt. Később a Kecs­keméten birt földesúri jogokról is lemondott, mi­után ezért a kecskemétiek zálogban vették meg neki 12,000 pengő forintért a nyáregyházi Dar­vasféle jószágból a Kunné részét, valami 330­0 holdat. Az ősiből volt — mint már említők ~ ötven hold, ehhez vett már vagy tizet, tizenötöt; később a Prónay féle részt, vagy 160 h. körül és az ifj. Nyáry László erdőrészét, vagy 30 holdat, így vitte föl jószágát lassankint, gondok közt és teherrel a mai mennyiségre, vagyis 600 holdra. Édes anyja 1842-ben,beteges fivére pedig már elébb meghalván , szivében mély űr támadt. Ezt az űrt tölté be egy jeles művésznő iránti szerel­me. Ez a szerelem mély és nemes volt; de épen mert viszonozva jön, aggodalmak vegyültek bele. A művésznőnek ugyanis volt férje, ki őt egykor külföldön képezteté, s Nyáry félve gondolt igen gyakran arra, a­mi később megtörtént, hogy e nő érette el fogja hagyni férjét. E szerelem, a haza­i szolgálata, a szabadelvű eszmék terjedése és a­­ gazdálkodás foglalták el a már híressé váló férfiút. Nyáregyházán máig is áldják egy ekkori gazdászati tényeért. A faluban ugyanis 1400 hold terméketlen homok volt, a minek tagosztá­lyát s részletenkinti befásitását ő vitte ki, Balla Endrével, a megye akkori főjegyzőjével együtt. S ama helyeken, hol azelőtt a futóhomok szágul­dott, most erdő zöldet, árnyat adva nyáron és tűzifát télen. Negyvennégyben egy nagyobb úri lakot kez­dett építtetni. S ez belekerült vagy 12,000 fo­rintjába. Mondá is gyakran, hogy megbánta az építést,miután erre és a jószág fölszerelésére me­gint csak kölcsönöznie kellett. Ha ő nem oly rendkívül igaz ember és szigorú tisztviselő , erre nem lett volna szükség, mert hisz oly polczon állt, hol százezreket kereshetett volna, de nemes büszkesége nem engedett soha egy fillért is elfo­gadni. Háza építése közben egyszer négyezer frtot akarván fölvenni, Schódelné kérte, hogy fogad­ja el ez összeget tőle kölcsönül, hisz neki van! Nyáry kötelezvényt adott róla, a ez ama köte­lezvény, melyről hibás hírek jöttek forgalomba. Az t. i. nem való, hogy Nyáry valaha Schódel­­nének 20,000 frtos kötvényt állított volna ki csupán oly czélból,hogy jószágát megmentse; ezt a férfit a világon semmi sem vihette volna rá, hogy ily fogással éljen. A­miről az ő kötelezvé­nye szólt, azt Schódelné csakugyan készpénzben adta neki. A forradalom alatt annyira a haza ügyét szolgálta, hogy ez időben alig fordult meg Nyár­egyházán. Ő előtte ekkor legutolsó volt a maga ügye. Csak a fegyverletétel után, midőn szabadlábra helyezők, jelent meg ismét Nyáregyházán, hol akkor már Schódelné is lakott. Ez időben e nő­nek, ki őt oly igazán szerette s érette oly sokat tett, a négyezer forint adósságban átírta udvarát, kertjét és házát, de a mi nem lévén rezignálva, nem is birt érvénynyel. Mikor Nyáryt elfogták és elitélték, lefoglalt jószágát egyik barátja Scheyer kérte ki, átadva azt albérletben Sche­­delnének, a­ki az elárverelt bútorok legnagyobb részét is megvette. Nyáryt fogsága idején új vagyoni baj fenye­gette. A Darvas-féle birtok zálogideje (16 év) ugyanis már-már kitelöben volt, s a zálogbaadók többfelé kinálták örök eladásra. Nyáry irt a börtönből, hogy el ne szalaszszák e birtokot, mely neki oly kedves, hiszen gyönyörű gyümöl­csöst hozott létre rajta, legalább is 800 db álla­’ fával. Benső barátai tehát összegyűltek tana­kodni, hogy mint vegyék azt meg a fogn­a­k. Az örökjogért csak negyedfélezer forintot­­ volna adni, s Nyárynak ehhez volt már vagy ezer forintja a takarékpénztárban, a többit i­s össze lehetett volna gyűjteni. Elhatározták, hogy egy nyáregyházai birtokos asszony nevére vr­tak meg — Nyárynak. De Schódelné túlságos aggo­dalmakból a maga nevére kívánta megvenni, s hogy ezt tehesse, ötszáz forinttal többet is ígért, s a jószágot a maga nevén örökité. S ezn ide bajt okozott. Schódelné ugyanis egyszer csak hirtelen beteg lett, ideglázat, kapott. Utolsó nap hordszéken viteté ki magát a gyümölcsösbe, me-

Next