A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)

1871-09-16 / 213. szám

I. 213. szám. IX. évfolyam. Reggeli kiad­ás. Pest, 1871. Szombat,­szeptember 16. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ........................6 „ 50 , 6 hónapra ........................n B — # Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. il­lgtatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 3 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. QV' As sleílsetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A H O N“ IX-ik évi folyamára. Egész év­re . . . 33 frt — ki fél évre . . . 11 frt — kr. Negyed évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai ku­tünkül­­déseért felülfizetés havonkint . . . 30 kr HV“ Külön előfizetési iveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert en­nek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A HON kiadó­hivatala. PEST, SZEPTEMBER 15. Az osztrák reorganisatio. A „Wiener Abendpost“ meghozta azon előterjesztések ismertetését, melyek által Hohenwart terveit valósítani kezdi. A választási törvény módosítására vonatkoz­nak azok, és miután a kormány úgy a tartománygyűlések, mint a birodalmi gyűlés elfogadásától feltételezi azok élet­beléptetését, most is szorosan alkotmá­nyos téren mozog. Mint ma esti lapunkból, hol közölve volt ez előterjesztések ismertetése, meg­győződhetett az olvasó, az nem sok lé­nyeges változtatást tesz az eddigi válasz­tási törvényen, a­mennyiben annak alap­­ját, az érdekképviseletet megtartja. Te­­hát alapjában nem szabadelvű, így egyszerűen arra szorítkozunk, hogy Hohenwaidt módosításai Schmerling tör­vényén haladásnak tekinthetők-e vagy nem? Ha a kérdést így tesszük fel, akkor ha­tározott igennel felelhetünk. Mert úgy a nagybirtok, mint nagy ipar, valamint a városi és falusi lakosság külön alapra fektetett képviselte­­tése, sem a demokratának, sem a kor szel­lemének meg nem felel ugyan, de lát Hohenwart módosításait a Schmerling­­féle rendszerhez hasonlítjuk,­­ mégis haladásnak kell azokat tartanunk. Vizs­gáljuk meg. A nagy­birtok képviselete, mint ilyen, eddig sem az adóhoz, sem más vagyoni qualificatiohoz kötve nem volt, hanem a birtok nemesi természete ha­tározott e tekintetben, így „landtäflich­­keit“, a fidei commissum, majorátus és allodium voltak a qualificatiok. Hohenwart ezt úgy módositá , hogy a nagy birtoki qualificatio alapját az adó tegye. Mely nem demokratikus irány ugyan , de legalább nem feudális. Habár Cseh és Morvaországban, valamint Alsó-Ausztriában a „landtaflich“-féle mi­nőség megmaradt, de másfelől a fidei com­missum és allodium szerinti két választó­testre való felosztás Csehországban is megszűnt és e helyett az adó alap­ján 3 választótestet nyernek a nagy birtokosok. Itt tehát a nagy birtokosok­nak úgy számban, mint a hagyo­mányok tekintetében kedvezve volt — habár egy kis haladás itt is mutatkozik. A­mi a nagy iparosokat illeti: ezek is megtarták különlegességüket, de nem a kereskedelmi és iparkamarák küldöttei által lesznek képviselve, hanem egye­nesen választják képviselőiket. E két kiváltságos osztály Salzburgban, Dalmátiában (hol eddig is így volt) Görz­­ben, Istriában és Voralbergben egészen megszűnik, de helyét nem népképviselet, hanem a legnagyobb adófizetők külön képviselete foglalja el. Ez is haladás, de édes kicsi, szörnyű lassú. Mindebben nagyon félénk javítás és főleg a cseh feudálisok kimérése tűnik ki — de ha a kiegyezést csak ennek árán lehet­ elérni és ha így csak­ugyan el lehet érni, nem tartjuk veszede­lemnek, hanem nyereségnek. Ezután még van 3 reform, melyeket már határozottabban pártolhatunk. Az egyik az, hogy a censust leszálítja 5, illetőleg 8—10 forintra és nem tételezi fel az országos választási képességet, a hely­ségi választási képességtől, mely sok he­lyütt magas censusra van fektetve.­­ A másik az, hogy a városi és falusi vá­lasztókerületek közt a képviselőket a né­pességi és vagyonosodási viszonyoknak megfelelőbben osztja fel az új törvény. És a harmadik intézkedés az, hogy minden követnek külön választó­kerülete legyen, hogy így egy kerület majoritása ne vigyen keresztül 2 — 3 követet a ki­sebbség rovására. Mely nevezetes intéz­kedést az egészíti ki, hogy a különböző nemzetiségekre tekintet lesz a választó kerületek kikerekítésénél. Ez eszmét leg­­elébb Fischhoff javasló két év előtt meg­jelent művében, úgy látszik, hogy Ho­henwart életbe lépteti azt. Ezekben haladást látunk és ezekben sok oly intézkedés van, mely a nemzeti­ségekre békítőleg fog hatni. Ha ez intézkedéseket általában ítéljük meg, igénytelen nézetünk oda megy ki, hogy látszik ugyan, hogy a cseheknek és a feudálisoknak kedvezve van ezekben, de ha a kiegyezést ennyivel el lehet érni, csak helyeselhetjük ezeket, mert sem az alkotmányosságot lehetetlenné nem teszi, sem nem fenyegeti a szabadsági és kultúrai érdekeket. A németektől függ most, hogy Hohen­wart kezét megragadják és baráti jobbot nyújtva neki, ne kényszerítsék, vagy ha akarna is, lehetetlenné tegyék neki, hogy oly intézkedéseket áldozzon a kiegyezés­nek, melyek a szabadságnak, haladásnak vagy alkotmányosságnak ártanak. Ha ily concessiókkal a csehek beérik, és inkább csak történelmi, mint politikai becsű állami jogok elismerése és királyi koronázás tetőzi is meg ezeket — még mindebben mi nem látnánk reactiót, ha­nem haladást — mert kiegyezés lenne. Hírlik, hogy a dolog kimenetele ez lesz, bár lenne. Hegedűs Sándor. — Jóakarólag figyelmeztetjük a kormányt egy olyan balfogására, mely sem politikájának, sem pártjának nincsen érdekében, mégis ked­vetlen eredményeket okoz. E balfogás ott mu­tatkozik, a­hol a kinevezéseknél esetek fordul­nak elő, hogy két egyéniség egyformán kor­mánypárti, egyformán derék ember, s abban az állásban, melyet elfoglal, pártkülönbség nélkül bírja a közönség becsülését, van is kedve az állásához, ért is hozzá és szorgalmas. Akkor a kormány nekifog, és egyik hit derék emberét is, a másikat is elteszi a jól betöltött helyekről olyan helyekre, a­miket azok sem óhajtottak, a­hol a közönség sem kívánta őket látni, minden elképzelhető ok nélkül. Ilyen összevissza cserélésektől tartunk különösen Pest városa új rendezésénél, a­melyről előlegesen, meglehet hogy alaptalan hírek szárnyalnak a közönség között. Nagyon sajnálnék, ha a kor­mány, csupa rendezési vágyból még ott is elé­gedetlenséget törekednék csinálni, a­hol a kö­zönség meg van már valamivel elégedve.­­ A baloldali körnek ma (péntek), d. e. 10 órakor tartott értekezletéből még a kö­vetkező bővebb értesítést veszszük: Az értekez­leten hatvannál több tag jelent meg. Elnök Ghyczy Kálmán üdvözölvén a tagtársakat, beje­lentette, hogy a párt két új tagja jegyeztette be magát, Rónay János és Beöthy Lajos. Egyúttal jelente, hogy azon hatszáz egynéhány forintot, mely boldogult Nyáry Pál temetési költségére összetett ajánlatokból fenmaradt, a pestmegyei bizottságnak adta át gróf Keglevich Béla által, ki szintén tagja a Nyáry-emlék ügyében mű­ködő megyei bizottságnak, mire gróf Keglevich tudata, hogy ez összeg a megyei letéti pénztár­ba helyeztetett el, s a begyült ajánlatokkal együtt a Nyáry emlékére fog fordittatni. Szóba jövén, váljon az országgyűlés folytassa-e most megkezdett üléseit,vagy pedig,a­mint a tudvalevő kölcsön, és jövő évi költségvetés előterjesztetik s a pénzügyi bizottsághoz utasíttatik,napolja-e el magát október végéig és engedjen időt a bizott­ság működésének, a kormánynak pedig arra, hogy intézze el a törvényhatóságok s alsóbírósá­­gok rendezését, erre nézve határoztatott, hogy ha a kormány és többség belenyugszanak ezen eljárásba, az elnapolás fog pártoltatni, ha pe­dig el kívánja választani a kormány és több­ség, a kölcsönt, a természetileg elválaszthatlan költségvetés rendszeres tárgyalásától, akkor a kölcsön külön tárgyaltatván, a pénzügyi bizott­ság jelentése, és az a feletti tanácskozás az or­­szágrevü­lés folytatását megkívánván, a folyta­tás mellett kell" markadnunk;­­ a­míg a bizottság dolgozik, az alatt az úrbéri viszonyból fenmaradt kérdések és telepítvényesek Ugye az osztályokban és országgyűlésen tárgyaltathat­­nának.­­ A törvényhatóságok önkormányza­tára kivántató költségek iránt szükséges lé­vén , hogy a törvény ide vonatkozó §§-ainak a bel és pénzügyminiszerek, egy törvényjavaslat beter­jesztése által tegyenek eleget, s hogy ezen homá­lyos és többféle értelmezésre anyagot szolgál­tató törvény, valamint a minisztereknek a tör­vényhatóságokhoz intézett értelmezések az adó­nemeknek mikénti levonása, úgyszintén a tör­vényhatóságok szükségleteinek hogyan fedezése felett egy tiszta szabatos mormotívum alkottas­sák , ez iránt egy határozati javaslatot fog Csiryczy Kálmán beterjeszteni. Móricz Pál,a múlt évben beterjeszted azon határozati javaslatát miszerint a ministérium a kormány átvételekor lé­tezett pénzügyi úgy adóssági,mint befektetési, s a múlt év végén találtató állapotról egy kimuta­tást terjesszen az ország elé — meg fogja újí­tani , valamint Győrffy Gyula is az ipar törvény iránti interpellációját. — Horn Ede a polgári házasság tárgyában terjeszt be határozati ja­vaslatot. I &C---------------­— Román értekezlet. Nagy - Sze­­benben az érseki jubileum alkalmával múlt hó 30-án a legelőkelőbb román tekintélyek a „Ne­mere“ szerint értekezletet tartottak, a­mikor is Metian esperes indítványára kimondatott, hogy ezután aktív politikát fognak folytatni és a lehe­tőleg egyetértésig törekszenek a magyar elem­mel. Ezen határozatnak csak két résztvevő, Ha­­nea esperes és Román úr, voltak ellen. Az érte­kezlet megbízottakat küldött ki az ország mind­azon részeibe, a­hol románok laknak, — ezen Programm terjesztésére. Részletes programm csak azután fog megállapíttatni, miután ezen megbízottak jelentést tesznek az összes román népség hangulatáról. A nemzeti színház tűzveszélye és hasonló esetek óvszerei. Túl vagyunk-e a bajon? megnyughatunk-e már most drága intézetünknek biztonságában ? Nem ! A színházi építmények puskaporos hor­dóhoz hasonlíthatók, melyek minduntalan ki vannak téve a tűzveszélynek s azokkal maga a közönség is. Szinházaknál tehát — bármily előrelátással legyenek is építve — szakadatlan gondoskodás­ra, éber őrködésre van szükség, és oly szigorú felülvizsgálatra, mely folytonos éberségben, a kötelesség pontos teljesítésében találja az e vé­gett fizetett és tartott közegeket. Nem elég a tűz­őr­ stb., de emberek kellenek arra is, hogy az a tüzőr teljesíti-e kiszabott kötelességét! A számtalan példa előttünk van ama szeren­csétlenségek registrálásában, melyek a külföl­dön leégett színházakról tudósítanak, hogy okul­junk, vigyázzunk, s legalább minden lehetőt megtegyünk arra nézve, hogy­ a veszély kikerü­lésére, és a már dühöngő elemnek megakadályo­zására, eszközökkel, módokkal rendelkezzünk. Szörnyű csak gondolni is arra, hogy a legkö­zelebb történt szerencsétlenség, mily rémítő em­beráldozatot és roppant károkat okoz, ha a tűz­veszély előadás alatt tör ki. Nem is említvén az intézet közelében fekvő országos épületeket, közintézeteket, házakat,me­lyek egy színpad és színház égésével menthetet­lenül elpusztulnak, vegyük csak magát a szín­házi épületet és a közönséget, mely benne épen az előadást nézi. A karzaton 500—600 néző is szokott lenni, milyen tekervényes szűk lépcsőzet vezet onnan le ? Borzalom arra gondolni is! A földszinti tér­ségen van körülbelül 350 ülőhely és vagy 200— 300 emberre állóhely, összesen tehát 600 ember, és e tömegnek székek, szűk korlátok közt há­rom kis ajtón kell kihatolni a páholy közönség­gel egyrH a pinaton dlopotom­ok­lor»/ s pc«t, innen az utczára. Ezen, különben is nem igen tágas, kényelmetlen, és a sok oszlop miatt valóságos la­byrinthoz hasonló helyben ha tűz üt ki, egy­szerre megtalul a nézőhely hátulsó részein álló megijedt közönség; alig tud onnan kimene­külni néhány emb­er, a többi pedig egymás hátá­ra torlódva ott reked menthetlenül ! Ép így járnának az előadók is, a díszítő, Eta­tista, öltöztető, segédszemélyzet az épület hátulsó részében, a­hol valóságos bujósdi módon juthat­nak be és ki még veszélynélküli alkalmakkor is ! Mindenki tudja, hogy a mi nemzeti színházunk a színművészeti előadásoknak primitív és sze­rény korszakában építtetett, mikor elég volt né­hány darab dekorativ és vagy 100 öltöny; szó­val nem volt túlhalmozva mindenféle melléképít­ményekkel és lyukakkal, műhelyek és festő ter­mekkel, raktárakkal, öltözőkkel; egyszerre át le­hetett tekinteni mindent és az összes személyzet maga is oly kevés számú volt, hogy egy-két pil­lanat alatt kijuthatott a szabadba. Ma már úgy összevissza van építve a színház, annyira el van torlaszolva mindenfelől, hogy va­lóságos isteni gondviselésnek lehetne nevezni, hogy 10—15 év alatt nem történt benne oly roppant szerencsétlenség, melynek párját alig találnánk, és a­melyet keservesen siratnánk minden tekintetben. Köztudomású dolog, hogy 15 év óta majdnem minden esztendőben építkeznek, újítanak, zugo­lyokat csinálnak a nemzeti színház épületében, ezreket költenek el; minden intendáns és ennek új emberei, tanácsosai azzal kezdik föllépésü­ket, hogy ez meg ez nem jó, ide meg amoda ezt építjük, igy csináljuk, meg amúgy változtatjuk, ezzel aztán a sajtó útján lármát ütnek, s az em­ber azt hiszi, most már megnyughatunk, mert hát megkapta emberét és tanácsosait az intézet! Költenek és mindig költenek, sokat, nagyon sokat foltoznak ; hogy­ha összeszámítjuk ez örö­kös foltozás összegeit, annak árán egy másik színházat is fölépíthetett volna már az ország kassája, mert biz az végtére is onnan telik ki-Tagadhatatlan, hogy a mai kívánalmak sok szükséget mutatnak föl, a régi korban szerény körülmények közt épült nemzeti színháznál; — de hát nem legelső gond és föladatnak kellene-e lenni az örökös foltozgatásoknál a tűzveszély esetére, mikor a színházaknál mindenütt ez az első és legnagyobb gond. Próbáljon meg egy intendáns, a külföldi szín­házaknál bármi csekély javítást, építkezést esz­közölni, csak hármas szigorú vizsgálat után en­gedik meg ; azért itt is leéghet — valaminthogy égett is — a színház, de minden óvatosság meg­tétetett, s a veszély sehol nem volt, nem lehet oly irtóztató, mint a mi nemzeti színházunknál lenne! Nem menti, nem is mentheti az illetőket azon körülmény, hogy a nemzeti színház már meglé­­vén, ennek jelen állapotához és szakteréhez kell alkalmazkodni, az­ elvitázhatlanul szüksé­ges apró javítgatások és építkezések eszközlé­sénél. Ezek mellett is lehet — sőt kell, hogy a leg­nagyobb óvatossággal, előre látással legyen minden megtéve a veszély esetére, ha nem is egész elhárítására, de ennek legalább kisebb di­­mensiójú rombolására. Inkább szükséget szenvedjen az intézet és kö­zönség, mintsem azt ezrek életén és százezernyi összegek elhamvadásával vásárolja meg. A mostani tűzveszély után körültekintve a vész helyén és színpadon, megbotránkozik és fellázad az emberi érzés, hogy volt és lehetett intendáns, gazdasági felügyelő, ministérium, vá­rosi rendőrség — a kik ily tűzfészket a nemzet szinházával és a mi legborzasztóbb — a szín­paddal összecsatolva megtűrtek ?! B. Orczynak szomorú öröksége volt az, me­lyet ily állapotban kelle­ttvennie, s nem volt egy ember, ki az uj intendánst erre figyelmez­tette volna. Hát a gazda, a házgondnok mire való, vagy talán nincs is ? Hát a praktikus Lehman, ki már nem eg­y színház leégésénél okulhatott a kül­földön, nem tudta az intendánst figyelmeztetni, hogy a folytonos nagy tüzeléssel járó festő, aszta­los, kassírozó­ műhelyek távolitassanak el a szín­pad közvetlen oldalából valamelyik külvárosi termekbe, vagy ugyanezen épület árán építtes­sék e czélokra a városon kívül, — mint ez a külföldi nagy városokban is így van — egy olcsó építmény ? ! A túlságos nagy kényelem, hogy mindjárt a színpad mellett dolgozzanak az örökös veszély­­lyel járó eszközökkel, csak nem fogja annak a szükségét igazolni, hogy épen a színpad mellett legyenek az izzó kemenezék, és az ölig érő asz­talos forgács-halmazok. Ha már eddig így kellett ennek lennie, akkor legalább húzzanak egy védő­tálat a színpad felé eső részen, és öt ölnyi távolságban a színpadtól, melyet hagyjanak szabadon . Lehmannak marad azért elég hosszú festő­terme ha 5 élet el is vesz­nek belőle, s biz­ott megfestheti azért a Varié­­tés, Orpheum, Újvilág és a nemzeti szín­ház díszleteit is! Lássák el vasajtókkal a színpadot, jó és min­dennap megpróbált, megvizsgált vízvezetékkel, melyet a festő-, asztalos-, kassírozó műhelyekbe is be kellene vezetni, s magához ezen vízveze­téki csövekhez úgy a színpadon, mint a festő­termekben, alkalmazzanak biztonsági őröket. A HON TÁRCZÁJA. Anglia művelődésének története. Irta Hanry, Thomas Buckle. Általános bevezetés. Első fejezet.­ ­A történetbuvárlat segédf­orrásainak jelen helyzete. Az emberi cselekedetek törvényszerűségének kimutatása. Ezen cselekedetek szellemi és természeti törvényei. Mind­két irány vizsgálatának szükségessége. Természettudo­mány nélkül nincsen történelem­. (Folytatás.) A szabadakarat és elővégzet ez ellentett né­zetei kétségkívül lényünk talányának biztos és egyszerű megoldását adják, s mivel mindkettő könnyen érthető, a közönséges emberi ész oly könnyen magáévá tette az egyiket vagy másikat, hogy az emberek nagy többsége mai nap is meg van oszolva köztök; és ez elvek nemcsak a tudo­mány forrásait hamisították meg, de vallásos felekezeteket is hoztak létre, melyek kölcsönös gyűlölete a társadalmat zavarba döntötte s igen is gyakorta családi életünk viszonyait is meg­mérgezte. Európa legkitűnőbb gondolkozói közt azonban mindinkább terjed a meggyőződés, hogy mindkét tan hamis, vagy hogy legalább képtelenek vagyunk azok igazságát bebizonyítani. S mivel e tárgy nagy fontosságú mindjárt igyek­szünk azt legalább annyira felvilágosítani, amint azt az ily kérdésekkel összekapcsolt nehézsé­gek megengedik. Ha kétségbe vonható is azon eredet, melyet én a szabad akarat és elővégzet eszméinek fönnebb tulajdonítottam : az alap felett, melyen jelenleg mindkettő nyugszik, nem lehet vitatkozni. Az elővégzet tana hittani, a szabadakaraté alapböl­cseleti kényállítmányban (hypothesis) gyökere­zik. Az első nézet hirdetői oly alapfeltételből indulnak ki, melyre nézve, legalább eddig, sem­mi kétségtelen bizonyságot nem találtak. El akar­ják velünk hitetni, hogy a teremtő, kinek jósá­gát, különben elismerik, mind annak daczára ön­kényes különbséget tesz a kiválasztottak és el­vetettek közt, hogy eredettől fogva­ kárhozatra taszított még meg nem született milliókat, kiket csak az ő keze hozhatott létre, s hogy ezt nem igazságszeretetből, hanem csak puszta kényuri szeszélyből tette. E tant a protestánsoknál Kálvin sötét, de hatalmas szelleme juttatta ér­vényre ; a régi egyházban először Augustin rend­szeresítette, ki azt valószínűleg a manicheusok­­tól vette át. Eltekintve attól, hogy e tan ellen­mondásban áll más, általános érvényű­eknek el­ismert fogalmakkal, a tudományos kutatásban mindenkor meddő kényállitmánynak fog tekintet­ni. Túlesik tudásunk látkörén, s igy nincs esz­közünk azt vizsgálni s nem lehet igazságát vagy téves voltát kimutatnunk. A másik tan, melyet a szabad akarat neve alatt sokáig tiszteltek, az armenianismussal függ össze, valóban azonban azon alapbölcseleti tételen alapul, hogy az emberi öntudat a legfőbb ítélőszék. Minden ember, így szokták mondani, érzi és tudja, hogy ő szabad lény, és a legéles­­eszebb bizonyítékok sem foszthatnak meg ben­nünket a szabad akarat tudatától. Ezen minden közönséges bizonyításmódot megvető legfőbb el­határozás léte azonban két feltételt igényel, me­lyek közül az egyik, ha bár talán igaz is, soha sem bizonyítható be, a másik pedig kétségtele­nül helytelen. E föltételek: 1) hogy van egy önálló független tehetség, az öntudat, s 2) hogy e te­hetség ítéletei csal­atlanok. Először már egyál­talában nincs kimutatva, hogy az öntudat tehet­ség , és némely igen kitűnő gondolkozó azt csak állapotnak vagy szellemi tulajdonságnak tartja. Ha ez tény, úgy e tan tarthatlan, mert megen­gedve azt, hogy minden szellemi tehetség, míg teljes hatásban van, egyenlően, helyesen képes hatni, senki sem fogja ugyan­ezt állíthatni a szellem egy esetlegesen támadt állapotáról. Ha azonban még ez ellenvetést is elengednék, ki kell emelnünk másodszor, hogy ha az öntudat te­hetség is, az egész történelem rendkívül bizony­talannak tanúsítja. Mindazon nagy fokozatok, melyeket az emberi nem a művelődés folyamá­ban keresztül futott, e szellemi élet vagy meg­győződések bizonyos sajátságai által tűntek ki, melyek ama kor vallására, bölcsészetére és szokásaira döntő befolyást gyakoroltak. Ezen meggyőződések mindenike egyik korban hit, másikban gúny tárgya volt; és mindenik oly annyira össze volt nőve az illető kor fiainak gondolkozásmódjával, oly annyira kiegészítő ré­szét képezte öntudatuknak, mint ma ama képzet, melyet szabadaka­ratnak nevezünk. S mégis lehetetlen, hogy az öntudat mindezen szülöttei igazak legyenek,mert sokan egymásnak ellenmondanak. Egy ember öntudatának bizony­sága ezért sohasem bizonyíték képzetének igazsá­ga mellett, különben igaznak kellene lenni, hogy az igazság különböző időkben különböző, hogy két egymással teljesen ellenkező állítás egyen­lően igaz lehet. E mellett a közönséges élet ese­ményeiből is meríthetünk egy sm­ás bizonyítékot. Nem tanúskodik e öntudatunk bizonyos körül­mények közt jelenésekről és látományokról, és nem általános meggyőződés­e mindennek daczá­ra, hogy ilyen valami nem is létezhetik, ha ezt azzal akarnánk megc­áfolni, hogy az ily öntudat csak látszat, nem valóság , úgy kérdem, mi által különböztethetem meg egymástól a valódi és hamis öntudatot ? Ha emez oly annyira magasz­talt tehetség egyes esetekben cserben hagy, mi biztosit, hogy más esetben is nem járok úgy ? Ha semmi nem biztosit, úgy e tehetség nem érdemel bizalmat. — Ha van ellen­ben valami biztositék , úgy az a mellett ta­núskodik, hogy szükséges valamely tekintély,­­ melynek az öntudat alá van vetve, és így ma­gától megdől a tan, hogy az öntudat a legfőbb ítélőszék, pedig a szabadakarat védői csakis erre alapíthatják elméletöket. S valóban az ön­tudat, mint önálló tehetség, létének bizonytalan­sága és ellenmondása saját nyilatkozataival egyéb okokkal együtt már rég meggyőztek en­gem arról, hogy az alapbölcselet a közönséges módszer segélyével, mely szerint az egyéni szel­lemet vizsgálja, a tudomány fokára soha nem emelkedhetik; sőt hogy annak tanulmányozása csak a történelmileg fölfedezett s kifejtett tör­vények alkalmazása által vezethet eredményre, mely törvényeket csak az emberiség történeté­nek lefolytában felmerült jelenségek összeségé­nek szigorú vizsgálata által lehet kifejteni. Szerencsére azonban,nem szükséges,hogy az,ki hiszi,mikép a történelem tudománynyá lehet,akár az elővégzet,akár az akaratszabadság nézetét el­fogadja ; s az egyedüli engedmény, mit tőle kö­vetelhetünk, csak az, hogy elismerje, mikép minden cselekedet indok vagy indokokból szár­mazik, hogy bevallja, mikép ezek ismét egy megelőzőnek következményei, mikép tehát min­den eseményt csalhatatlan bizonyossággal előre megmondhatnánk, ha ismernek minden előz­ményét s mindazon törvényeket, melyek szerint valami bekövetkezik. Ha nagyon nem tévedek, mindenki, kinek észjárása valamely rendszer által lebilincselve nincs, ki tényállás szerint képes ítéletet hozni, szükségkép elfogad­ja e nézeteket.Ha én például vala­mely ember jel­lemét pontosan ismerem, gyakran azt is meg­mondhatom, mit fog e bizonyos körülmények közt cselekedni. Ha jóslatom téves lesz, nem szükséges csalódásomat az akarat szabadsága ön­kényének és szeszélyének, vagy egy természet­­fölötti elővégzetnek tulajdonítanom, mert egyik­re nézve sincs legkisebb bizonyítékunk sem, ha­nem meg kell elégednem annak feltételével, hogy vagy rosszul voltam értesítve bizonyos körülmények felől vagy nem eléggé tanul­mányoztam lelkületét. — Ha azonban képes volnék helyesen ítélni s lelkűidének és összes körülményeinek teljes ismeretével bírnék, tetteit e körülmények következményeiként előre tud­hatnám. Ennélfogva el kell vetnünk úgy az ak­aratsza­­badság alapbölcseleti, mint az elővégzet hittani dogmáját s ekkor azon következtetésre fogunk jutni, hogy az emberek tettei lényegesen mult­­juk által határoztatnak,ezért az egyöntetűség jel­legével bírnak, azaz egészen hasonló körülmé­nyek közt mindenkor egészen hasonló ered­ményt kell mutatniok. S mivel minden, mi­előbb történt, vagy benső vagy külső folyamat, vilá­gos, hogy az események egész különfélesége, vagy más szóval, minden változás, melylyel a történet telve van, a sors minden hullámzása, mely az emberi nemet érte ; előhaladása és ha­nyatlása, szerencséje és nyomora — kettős ha­tás következménye, mely hatások : a külső je­lenségek befolyása szellemünkre, s szellemünk befolyása a külső jelenségekre. Csak ezen anyagból lehet tudományos törté­nelmet alkotni. Egy részről az emberi szellem áll, mely saját lényének törvényét követi, s ha külső befolyásoktól nem zavartatik, saját tehetségei szerint fejtik ki. Más részről előttünk áll az, mit természetnek nevezünk, mely hasonlóan saját törvényeinek engedelmeskedik, de folytonosan érintkezésbe jön az ember szellemével is, fel-

Next