A Hon, 1871. december (9. évfolyam, 277-301. szám)
1871-12-01 / 277. szám
A különvéleményre nézve megjegyzi, hogy kiindulási alapja azonos az0. bizottságéval s attól csak az alkalmazás mérvére tér el. Az államvagyonra történt beruházásokra nézve kiemeli, hogy az államvagyonban a nettó jövedelem 1868-ban 2 millió 78 ezerért volt körülbelül, 1872-ben a nettó jövedelem már két millió hatszázezer ittal van kimutatva, tehát mintegy 160 ezer frtnyi emelkedés mutatkozik. Szónok kijelenti, hogy míg a különvélemény egész szelleme úgy visszatekintésében a múltra, mint megbírálásában a jelennek, azt mondja, hogy már többet tettünk, mint amit erőnk megbír, és hátrább kell szorítani kiadásainkat még azon határokon innen is, melyet a pénzügyi bizottság ezen költségvetésben 3.000.000 forinttal törlesztett, addig a p. v. bizottság többsége meghajlik azon igazság előtt, hogy viszonyaink között az államéletnek folytonos szakadatlan fejlesztése nem engedi meg, hogy az előirányzat mozdulatlan határok közé szorittassék és ez által a nemzetgazdászati momentumnak a culturális momentum feláldoztassék. Viszonyaink között a gazdasági momentum szempontjának kelletén túl hangsúlyozása azon jótékony mozgalmat fojtaná el csírájában, mely az államélet fejlődésével szakadatlan összefüggésben áll és így magát az államélet fejlődését is megakasztaná. Szónok azt tartja, hogy a múltnak számai is támogatják a p. ti. bizottság álláspontját, mert igaz, hogy az államkiadások 1868-tól kezdve évről-évre szaporodtak, úgy, hogy az 1868-ban 128 millió forintban megállapított kiadások ma már 159 millióra rúgnak kerek számban, és így 31 millió 900 ezer forinttal növekedtek. De emelkedtek a jövedelmek is.Emelkedtek az állam jövedelmet is, és pedig ugyanazon mérvben, sőt ezen mérvet valamivel meghaladó mértékben, mert 32,160,000 írttal nagyobb az 1872-diki bevétel előirányzata, mint volt az 1868-diki, mindkét évnek bevételeit ugyanazon alapra helyezve, a 68-kat is bruttórra átszámítva. A különvélemény törlesztése szerint összesen 3.700.000 írttal javulna a budget, de erre megjegyzi szónok, hogy a különvélemény aláírói által proponált tételek mindegyike nem volna megtakarítás, mint pl. a pénzügyi főtörvényszék és az erdélyi csendőrség eltörlése , de magának a haladásnak és fejlődésnek sem volna érdekében elfogadni az utak építésénél indítványozott 800.000 forint törlését. Igaz, hogy a 22 milliónyi deficit mellett a helyzet nem valami rendkívüli fényes, de tekintve, hogy 1867-ben jelentékeny teherrel vettük át a kormányzatot és annyi égető bajt és hiányt kellett orvosolni, hogy csoda volna, ha ez nem lenne így. De szónok reménye, hogy helyesebb adóreform útján valahára jóvá fog válni a helyzet, mely ma még csak javulófélben van. Ajánlja tehát a különvéleménynyel szemben a p. v. bizottság véleményét. (Élénk helyeslés jobbról.) Ghyczy Kálmán : T. ház! (Halljuk.) Azok után amiket Szontagh Pál t. barátommal együtt beadott különvéleményünkben elmondottunk, jelen felszólalásomban csak azon észrevételek megvilágítására akarok szorítkozni, melyek az ország pénzügyi állapotára nézve a pénzügyi bizottság jelentésében a minézeteink ellen felemlíttetnek, és részben most az előadó úr által is újólag felhozattak. Nem szándékozom e végett a nemzetgazdasági s pénzügyi tudományok kérdéseinek elméleti fejtegetésébe bocsátkozni; gyengébbnek is érzem magam e téren, sem hogy ezt tenni merészelném, hanem ha hinném is azt, hogy szép szavakkal, tudományosan kikerekített theóriákkal, csillámló pénzügyi tervekkel az életnek naponként jelentkező szükségeit, tőkéjét és kamatját nem jövőben és ideális értékben, hanem rögtön és készpénzben követelő hitelezőt kielégíteni lehessen; nem érzek hajlandóságot magamban arra sem, hogy hazánk nemzetgazdasági vagy pénzügyi jövőjének a képzelődés ecsetével, akár világos akár sötét színekben festett képével magamat megnyugtassam, hanem a rideg valóságnak mereven akarok szembe nézni, (helyeslés balfelöl) és e szempontból kiindulva, a közönséges emberi ész szabályai szerint, Maróthi szerint számítva (Derültség.) azt mondom, hogy aki huzamos ideig évente int többet költ el annál,mint amennyit vagyonából bevesz és ezen kiadási többletet évenkint új kölcsönvétellel, vagy vagyona egy részének elidegenítésével fedezi, az utó végre is megbukik. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ez áll nem csak a magán háztartásra, hanem áll az államháztartásra nézve is, mert kiapadhatatlan pénzforrás a világon még nem fedeztetett fel. A különbség a két háztartás közt e tekintetben az, hogy a magánháztartást ezrek és 100 ezrek túlkiadása teszi tönkre; az államháztartásnál ezt sok milliók túlkiadása eszközli. A magánzó, ha életének bizonyos szakában kelleténél többet költött és több kölcsönt vett fel, mint felvennie ildomos lett volna, biró elé állítatik, csőd alá kerül, executio alá jut, és épen azért mert annak idejében túlterjeszkedett kiadásaiban saját erején, végre ínséget szenvedni kénytelen. Az állam biró elé rendesen nem idéztethetik, executiot rendszerint nem szenvedhet, de pénzerejének és tehetségének a túlkiadások után szükségképen bekövetkező kimerülése következtében elsenyvedni és romba dőlni fogja látni szép reménye de erején túl megkezdett vállalatait és intézményeit, zavarban fogja látni közigazgatásainak egész rendszerét és kimerült hiteléhez akkor nem fog folyamodhatni, minden arra leginkább szüksége lesz. (Élénk helyeslés balfelöl) Készakarva mondottam, tehát! hogy az állam rendszerint executió alá nem vétetik. A magyar államról ezt oly biztosan mondani nem lehet (Mozgás),mert mi nem csak magánosok irányában vagyunk szerződési kötelezettségben, hanem a monarchia másik részének irányában is, úgy a közösügyi quota, mint különösen az államadóssági járulék iránt. Történjék meg, hogy ezeket egyszer nem fizethetnénk, azt, hogy valamely executionális eljárás és pedig biró nélkül is nem kísértetnék meg ellenünk , mint a szerződés és egyezmény megszegői ellen, azt teljes biztossággal fájdalom, állítani nem merem. (Derültség.) T. előadó úr összehasonlította a jövő 1872-iki költségvetést az előző 1871-dik évi költségvetéssé . Az e részben mondottakra csak azt jegyzem meg, hogy amiket ő szíves volt a 72-ik évi kiadásokra nézve említeni, azok többnyire valóságos pozitív összegek , kiadások lesznek, ellenkezőleg az, amiről ő úgy szólt, hogy már jövedelmünk ennyire és ennyire emelkedett, amint pl. mondotta, hogy az államvagyonból jövedelmünk 5900000 fttal emelkedett, ez még csak remény, ez talán a valószínűség szabályai szerint de minden bizonytalanul számított összeg, mely valóban be fog-e folyni az állampénztárba. Mondottam, hogy előadó úr két évet hasonlított össze az előirányzatra nézve. Én e tekintetben szélesebb kört akarok választani ; vissza akarok tekinteni a korábban elmúlt évekre is, és pénzügyi állásunkat az elmúlt évekről 1868-tól fogva kívánnám sommás átnézetben tisztába hozni. (Halljuk.) Hogy mi az elmúlt három évben és a mostani évben is—mert ezen év végéig akarok számítani—többet, sokkal többet költöttünk, mint amennyit saját jövedelmeink után költenünk lehetett volna, arra nézve nem fogok az előirányzatokra hivatkozni, melyeknek tételei különféle észrevételek alá vehetők, e tekintetben csupán egy egyszerű, nyilvános, kétségbe vonhatlan tényre akarok hivatkozni. A különvéleményben szám szerint ki van mutatva, hogy a magyar államnak ez idő szerint mennyi adóssága van ; ezen adósságok közül én a számításból kihagyom az államadóssági járulékot, a földtehermentesítési adósságot, az államjegyeket, a némelyek szerint külön rovatba tartozó szőllődézsma váltsági adósságot; kihagyom még csak a jövő évben elköltendő gömört, és a most legújabban felvett 30000000nyi kölcsönt, és számításomat csak a vasúti, a sorsolási kölcsönökre és a kincstári utalványokra alapítom. A vasúti kölcsön kezdetben ugyan 1000000-al több volt azon összegnél, mely a különvéleményben kimutattatik, minthogy időközben már törlesztések történtek. Én azonban összehasonlítás végett csak a különvéleményben kitett összeget veszem föl: 101.063.376 írttal felveszem a sorsolási kölcsönből bejött 44.000.000 s a kincstári utalványokból ez év végéig körülbelül bejövő 7.000.000, ezen három kölcsön összesen 132.000. 000 forintot teszi. Ebből a ház asztalán fekvő költségvetés, jelesül annak hitel- és pénztárműveleti része szerint még rendelkezésre áll 1872-re, jelesül, a vasúti kölcsönből 17.577,660 frt, sorsolási kölcsönből meglehet mintegy 8.000. 000 frt. E két összeg összesen 25.577,669 forintot tesz, s azt a fenebb említett kölcsön vett 132.000. 000 írtból levonva, kitetszik , hogy a 71-dik év végéig az általam említett 3 rendbeli kölcsönből elfogyasztatott 106.485.707 frt. E felett az 1868,69,70 és 71-ik évi előirányzatok szerint elköltetett a közös a dívákból 9.902.006. forint, államjavak 1227.814. forint erejéig,ingó állam vagyon elterheltetett, v. eladadott 8921561 ftért s ez újabb 3 tétel összesen 20051381 ftot tesz. Az 1867 év végével tovább a kormánytól a magy. kormány adóhátralékokban átvett 34,187,800 ftot, korona és kincstári uradalmak bérhátraléka 9823780 ft, összesen 44011580 ft. Ezen összegre évenként nevezetes utalványozások történtek, minden költségvetésben ez utalványozások összege 17100.000 ftot meghaladt, de ezek közül számításba nem vesszek többet, csak azon kitételt, mely 1868 ik évben fedezetül az absolut kormánytól átvett adó- és bérleti hátralékok fejében a költségvetésbe fedezetül felvétetett, felvétetett jelesül adóhátralék fejében 6372000, bérhátralék fejében 1,245000 vagyis összesen 7,617,000 ftot tesz. Hogy ez összeg az 1868-ik évet megelőző hátralékokból valóban befolyt, arról semmi kétség nem lehet, mert azon átvett adó és bérhátralékokban 21 milliónyi egyenes adón kívül fogyasztási adóhátralék is volt 1,463,000 ft erejéig, és volt a jogügyleti illetékekből hátralék 1053800 ft és miután épen a jogügyi illetékek képezik a legjobb fejős tehenét a pénzügyi miniszernek,kétséget nem szenved,hogy azon kétösszeg az absolut kormánytól átvett adó, és bérleti hátralékokból bizonyosan be is folyt az állam pénztárába. Már ha most összeszámítom mindazt, ami általam 3 rendbeli kölcsönből az állam vagyonának fogyasztásául, és az absolut kormánytól átvett hátralékokból befolyt, ez összegek együtt 134,154,088 főt tesznek. Ezen összeg a múlt 3 évben és a most folyó év alatt egészen elfogyasztatott. Ha ez összeg egészen gyümölcsöző beruházásokra fordíttatott volna is, akkor is e körülmény csak azt eredményezhetné, hogy a felvett kölcsönöknek visszafizetése annak idejében könyitve lesz; de azon tényt, hogy csakugyan többet adtunk ki mint amennyit bevettünk, egyáltalában nem enyésztené el; a ház asztalára letett 1872. évi zárszámadások azonban kétségen kívül helyezik, hogy vasutakra azon nagy összegből, melyet említettem, csak a következő összegek fektettek be, jelesül : a forgalomban levő vasutakba befektetett 40,737,957 ft,az épülőfélben levő vasutakba befektettetett 10,878,610 frt, összesen 51,165,67 frt, ezen összeget levonván a fenebb említett elfogyasztott 124 millióból, 82,537,521 azon összeg, melynek hová fordítását fölvilágosítani kell. Tudom tehát, hogy ezen összegből váltatott vissza a budapesti lánczhíd, vétetett a kisbéri uradalom, vétetett csekély részben a gödöllői uradalom, vétetett és visszaváltatott több jószág Erdélyben, felügyelet és vizsgálat alá vétettek az engedélyezett vasutak, nyittattak kőszénbányák, emeltettek több rendbeli épületek, felállíttattak költséges és nem jövedelmező vasgyárak és bányaművek; de az, hogy ezen általam felemlített nagy összeg, ha mindjárt a vasúti kölcsön kibocsátási árfolyamában szenvedett nagy veszteség tekintetik is, egészen gyümölcsöző beruházásokra, vagy az állam értékének öregbítésére fordíttatott volna, mindaddig, míg ezt a minisztérium szám szerint ki nem mutatja, én egyenesen tagadom. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem is hiszem, hogy a ministérium ezt bizonyíthassa, mert mindnyájunk tudomására van, hogy a rendkívüli szükséglet rovatába sorozott kiadások rendszerint minden új kölcsön felvételével,vagy az állam vagyonfogyasztásával fedeztettek.Ezen kiadások közt van igen sok olyan, ami inkább a rendes, mint a rendkívüli kiadások sorába tartozik, mert az állam- közigazgatás rendes menetének fentartására vagy javítására szükségeltetnek, és ha némely tekintetben közvetve öregbítik is a nemzet anyagi és szellemi tőkéjét, de pénzügyileg gyümölcsöző beruházásoknak semmi esetre sem nevezhetők. A különvéleményben az 1872-ik évre 20 millió frtnyi ilyen összeg van felszámítva. Nem ellenzem, elfogadom az. előadó úrnak azon észrevételét, hogy ezen összegnek legfeljebb csak fele lehet ugyan, mely e tekintetben szóba jöhet, de hozzáteszem azt, hogy minden pillanatban ki lehet mutatni, hogy a 71. évi költségvetésben is a vasúti kamatbiztosításon kívül mintegy 15 millió frtnyi ilyen kiadás foglaltatik s a 70-es költségvetésben is az ilynemű kiadások mintegy 9 millió frtra mennek. Ily összegeket teház oly kiadásokra, melyek pénzügyileg nem gyümölcsöznek és csakugyan leginkább a közigazgatási és az államháztartás rendes menetének fentartására és javítására szükségesek,és mint ilyenek,inkább a rendes költségek közé tartoznak, évenként huzamos ideig új kölcsönökből és az államvagyonnak fogyasztásából nem a gyenge pénzerejű magyar állam, hanem nézetem szerint egy állam sem fordíthat hitelének végmegromlása nélkül. És erre példával is szolgálhatok. Az absolut osztrák kormány pénzügye ugyanazon módon jutott tönkre, amelyen mi megindultunk.(Élénk helyeslés baloldalon. Majd meglátjuk jobb felől) Figyelemmel kísértem azon időben a tárgyalásokat. Az osztrák pénzügyminiszer minden év végével körmönfont jelentést tett ő felségének és a birodalmi tanács fenállása óta a birodalmi tanácsnak, a monarchia, az állam pénzügyi állásának kedvező helyzetéről, az állam jövedelmeinek évenkénti öregbedéséről; de mivel deficit és nagy deficit évenként mindig mutatkozott, mely vagy kölcsönnel vagy az államvagyon fogyasztásával volt fedezendő, ez az osztrák pénzügyi minister jelentése szerint csak azon nagyhasznú beruházásoknak volt tulajdonítandó, melyek terveztettek (Derültség balfelől) és tulajdonítandó azon szerencsétlen körülményeknek, melyek épen az illető költségvetési évet rendkívüli kiadásokkal kivételesen terhelték. Ezen rendkívüli kivételes kiadások azonban különböző ezimek alatt minden esztendőben viszszakerültek; a tett beruházások vagy épen nem, vagy nem kellőkép gyümölcsöztek, és az évenként növekedő kölcsönök mindig nagyobb kamat és törlesztési összegekkel nehezedtek az állampénztárra ; e miatt azután eladattak azon vállalatok is, melyekre a beruházások tétettek ; eladatott az államvaspálya és ráadásul hozzáadattak a krassómegyei bányák és uradalmak; eladatott a déli vaspálya; eladattak a magyar kincstári, földtehermentesítési kötvények; betáblázással terheltettek a magyar kincstári uradalmak; elfogyasztatott a hajdani nevezetes államadóssági törlesztési alap ; eltűnt a katonai nyugdíjalap; eladatott egyszóval mindaz, amit eladni lehetett; eladattak még a kincstári fürdőhelyek is. (Derültség.) Mindezek daczára, s a pénzügyminiszernek az állam pénzügyeinek virágzó állapotáról tett folytonos jelentés mellett, ő felségének uralkodása alatt és pedig mindig beruházások vagy rendkívüli kiadások folytán az államadóssági összeg csaknem 2000 millió frtra növekedett anélkül, hogy ezen roppant összeggel szemben valamely megfelelő beruházás mulattathatnék föl; de be is következett azután aminek ily eljárás mellett okvetlenül bekövetkeznie kellett: az állam hitele annyira kimerült, hogy utóbb a legszövevényesebb tervezettel kidolgozott lotteriai kölcsönök mellett is igen súlyos feltételek alatt csak nehezen lehetett pénzt találni. Mellesleg legyen mondva, nekünk magyaroknak hálát kellene adni az isteni gondviselésnek, hogy ez így történt, mert csakugyan az osztrák absolut kormány pénzügyi szorultságának köszönhetjük egy részben, hogy állami önállóságunk azon részét visszanyertük, melynek birtokában vagyunk. De én azért óhajtok részemről minden alkalommal felszólalni a pénzügyi kezelés azon módja ellen, melyet az absolut kormány példájára követünk, mert nem szeretném, ha állami önállásunkat azon után vesztenénk el, melyen az osztrák absolut kormány általi követése folytán azt visszaszereztük. (Élénk helyeslés balfelől.) A pénzügyi bizottság sokkal derültebb színben látja pénzügyi állásunkat, mint mi azt a különvéleményben jeleztük. Előadó úr is e nézetét több érvekkel támogatva hangsúlyozta. Ő is, és a pénzügyi bizottság e nézetét elsősorban azzal kívánja igazolni, hogy az 1872-ik költségvetésnek az előző évi költségvetésekkeli összeegyeztetéséből az tetszik ki, hogy az 1872-iki költségvetés hiánya csak látszólag nagyobb annál, mely az előző évekre nézve kiszámíttatott, mert azt mondja a pénzügyi bizottság, és az előadó úr, hogy az első években a vasúti kiadások és kamatbiztosítás mindig a már felvéve volt vasúti kölcsönből és az állam ingó vagyonának értékesítésével fedeztettek, s az e forrásból kikerülő összegek már magába a költségvetésbe fedezetül felvetettek, s így a múlt évi költségvetésekben kiszámított hiányok csak azon összegeket mutatják, melyek az e költségvetésekben már előzőleg fedezetül felvett forrásokból fedezhetők nem voltak ; most ellenben a vasúti kölcsön és az ingó államvagyonnak legnagyobb része már elfogyasztatván, az 1872-ki költségvetésbe fedezetül nem vétethetett fel több, hanem csupán a vasúti kölcsönből 15.589,166 ft, s az ingó államvagyon értékesítésének czimén 2 millió ft, összesen tehát 17.589,166 ft, s igy miután az 1872-ik évben nevezetesebb vasúti és más hasonló építkezések terveztetnek, e szerint az 1872-re kiszámított hiánynak látszólag nagyobbnak kellett lenni az előző években kiszámítottaknál. Sőt azt mondja a pénzügyi bizottság: ha tehát a vasúti kölcsön alapjai ki nem merültek volna már, vagy a kölcsön, melynek megkötését a törvényhozás elrendelte, már előbb köttetett volna és az abból befolyó összegek a vasúti építkezések költségeire előirányoztattak volna és a vasúti kamatbiztosítás által igényelt összegek teljes fedezésére ingó államvagyon értékesítéséből befolyó tőkék fordittatnának, amint az 1871-ben és az előtt mindig történt, akkor az 1872-iki költségvetés sokkal kedvezőbb lenne, és az 1872-iki hiány 5 egész 6 millióval kisebb lenne, mint az 1870. és 1871- iki, sőt az 1872-iki is csak mintegy 2 millióval haladná felül. Igaza van a pénzügyi bizottságnak és az előadó úrnak, hogy ha meg lett volna mindig, vagy meglenne mindazon pénzünk, melylyel minden kiadásainkat fedezhetnék, valóban hiányról, legalább pénztári hiányról szó se lehetne, s mindenesetre nevezetes számtani probléma az, amelynek megoldását a pénzügyi bizottság feladatul tűzte ki magának, midőn azt igyekszik bizonyítani, hogy azon 42 milliós deficit, melyet 1872-re a pénzügyi bizottság kiszámított, valóban mégis kisebb, mint azon 13—20 és 22 millió deficit, melyet hasonlag a pénzügyi bizottság annak idején számított ki. Nézetem szerint azonban e nehéz feladatnak megoldása a pénzügyi bizottságnak nem is sikerült. Sőt ellenkezőleg, a pénzügyi bizottság érveléseivel bebizonyította azt, amit különvéleményünkben mi is kiemeltünk, hogy t. i. az 1868—69, 70 és 1871 esztendei hiányok hibásan voltak a költségvetési előirányzatokban kiszámítva, s azok sokkal nagyobbak azon összegeknél, melyek az illető költségvetésekben kimutatva vannak. Mert ezen összegekhez, mint a pénzügyi bizottság igen helyesen megjegyzi, hozzá kell számítani azon összegeket is, melyek a vasúti kölcsönből s az állam ingó és ingatlan javainak eladásából fedezetül már a költségvetésben is felvetettek, és ha ekként számítunk, akkor az 1869. évi hiány nem 13, hanem 35 millió, az 1870. évi hiány nem 22, hanem 46 millió, az 1871 évi hiány nem 20, hanem 48 millió lesz. Az igaz, hogy ezen összegek kisebbek azon 42 millió összegnél, melyet a pénzügyi bizottság 1872. kiszámított, de a pénzügyi bizottság elfeledkezett arról, hogy ha helyesen akar összehasonlítani, azon számítási módot, melyet az 1869—70 és 71. évi költségvetésekre nézve követett, követnie kell az 1872. évi költségvetésre nézve, és ez esetben az 1872-ki 42 milliónyi hiányhoz, hozzá kell adni azon 17 milliót, mely a vasúti kölcsönből az ingó államvagyon értéksítéséből már az előirányzatban fedezetül fel van véve, és akkor az 1872. évi hiány nem 42 millió, hanem kevés híján 60 millió. Úgy látszik tehát nekem, hogy az 1868, 1869 és 70-ik évi pénzügyi állásunk valóban roszabb volt annál, melyet az előirányzatok feltüntetnek. De ha már magában is gyenge vigasz az, mivel az előadó úr vigasztal bennünket, hogy a 72-es helyzet csak oly rosz lesz, mint rosz volt a múlt, és harmadszor, még e csekély vigasztól is elesünk, midőn a pénzügyi bizottság által is helyeselt számítási rendszer szerint kijön, hogy a 72 ik évi deficit 12 millióval nagyobb a 71-einél, és így nagyobb minden hiánynál, mely eddig a költségvetésből kiderült. A pénzügyi bizottság tovább azt mondja : " Igaz kiadásaink a múlt években nagy mérvben szaporodtak, mert 1868-ban rendes bruttó kiadás volt előirányozva 127,796,500 frt. 1872-re pedig előirányoztatik a törvényhatóságok házi adójának részére lehajlított 4,145,749 forint leszállításával — 155,595,152 frt, és igy 1868. óta a kiadások a törvényhatóságok házi adójának a terhére lehajlított összegnek hozzáadásával szaporodtak 31,944,374 írttal. De azt mondja a pénzügyi bizottság, a kiadások e szaporodását tökéletesen ellensúlyozza, sőt még meghaladja a bevételek öregbítését, mert 68—72-ig a rendes bruttó bevétel az előirányzatok szerint 32,160,592árttal növekedett, és így tekintetbe véve még a határőrvidéki nagy kiadást is, mely 72-ben először fordul elő a költségvetésben,a m. évvége alatt a kiadásokat a bevételek szaporodása 216,223 forinttal meghaladta. Azt mondja tovább előadó úr és a pénzügyi bizottság, hogy ennél még kedvezőbb azon eredmény, melyet a zárszámadások 1868. 69. és 70-re mutatnak , mert 68-ban előirányozva volt rendes bruttó bevételte 24,881,000 frt. 1871-ben pedig valóságos eredmény, azaz a pénztárba valósággal bejött összeg 158,000,624 rrtot tett, és így a 68-ik évi előirányzathoz képest az állam bevétele 1870-ben 33,761,000 írttal növekedett, s ennek tulajdonítható, hogy azon 33 millió hiány, mely a 69, 70. és 71. évekre az előirányzatokban kiszámítva volt, a zárszámadásokban nem mutatkozott. Ami az előirányatokat illeti, az azokban foglalt tételek a valószinűség szabályai szerint hozzávetőleg állapíttatnak meg, tájékozásul, összehasonlításul használtathatnak,de nem biztos számtani adatok. Ami pedig különösen az 1868. 69. és 70. előirányzatokat illeti, ezeket a mostani ministerelnök, azaz akkori pénzügyminister Lónyay Menyhért úr készítette, kiről közönségesen tudva van, hogy kész volt mindig, ministertársainak kiadásait ellenőrizni; tudva van, hogy szűk marokkal szokta mindig a bevételeket előirányozni. És ez által kétezért ért el: először ez után könnyebben korlátolhatja miniszertársainak az állampénztárnak igénybe vételére irányzott követeléseit; más részről pedig az év végével a deficit helyett, melylyel ijesztett, felesleggel léphetett fel. (Derültség). Nem csoda tehát egyátaljában,hogy ily előirányzat mellett az 1868. esztendőn előirányozva volt bruttó 124.881000 frt helyett a valóságos eredmény 145340000 ft lett és igy több 20.459000 frttal az előirányzatnál. Addig, mig zárszámadásaink nincsenek, más adat az összehasonlításokra nem használtathatik,, mint az előirányzat, de amint a zárszámadások biztos adatokat mutathatnak, a valóságos eredmény előtt az előirányzati adatoknak háttérbe kell szorulniuk. A zárszámadások eredményének az előirányzatokkal összehasonlítása csak annak felvilágosítására vezethet, hogy váljon az előirányzat helyesen történt vagy nem ? Más értelme nincs, mert biztos számítási adatokat csak a zárszámadásnak valóságos eredményei nyújthatnak. A számvevőszék által újból vizsgálat alá vett 1868—69 és 70. évi zárszámadásokhoz tüzetesen majd csak akkor lehetene szólani, ha azok a törvény értelmében a ház asztalára le lesznek téve, és azért én is a pénzügyi bizottság által ezen zárszámadásokból előmutatott kivonat valódi értéke és bizonyítékképessége "feletti ítéletemet ezen zárszámadások beterjesztésének idejére tartom fenn. Annyit azonban már most is biztosan állíthatok, hogy azon kivonat, melyet a pénzügyi bizottság az 1868—69 és 70 esztendei zárszámadásokból közlött, tökéletesen igazolja ugyanazt, hogy az állam kiadásai 1868-tól kezdve mostanáig igen nagy mérvben emelkedtek, de egyáltalában nem bizonyítja azt, mit a pénzügyi bizottság állít,hogy hasonló arányban növekedtek volna az államnak bevételei is,sőt inkább az ellenkezőt bizonyítja be. (Halljuk!) Azon zárszámadási kivonat szerint, melyet felemlítettem, az 1868-ik esztendei rendes, valóságos bevétel 145,340000 volt ;“1870-ik esztendőben pedig ugyanazon kivonat szerint a valóságos, rendes bevétel tett 158,624000 írtot.A bevételek tehát 1868-tól 1870-ig a valóságos eredmény szerint nem 33 millió 761000 írttal, mint előadósrt állító, hanem csak 13282000 írttal növekedtek. Ez jeles növekedés mindenesetre, de a növekedés csekély azon öregbedéshez képest, amelylyel ugyanazon idő alatt az állam kiadásai növekedtek. 1868-ban ugyanis a valóságos, rendes kiadás tett 13.728000 ftot. 1870-ben a valóságos, a megtörtént rendes kiadás már 170.580000 frtot tett, és igy 1868-tól 1870-ig a valósággal megtörtént rendes kiadások 28.852.000 frtat, tehát kétannyival is többet emelkedtek, mint ugyanazon idő alatt növekedtek az állam bevételei. (Helyes bal felöl; Mozgás) Ennek következése ezután az, hogy mindig azon kivonatokról szólva, melyeket a zárszámadásokból a pénzügyi bizottság előterjesztett, ha az 1868 és 1869 esztendőkben a bevételek és kiadások a valóságos eredmény szerint összehasonlíttatnak, akkor ezen évek mindegyikében a pénztár részére nevezetes fölösleg marad fen, de ezen felesleg már eltűnnek az 1870 ik esztendőben. Mert 1870-ben már az említett kivonat szerint a kiadások, az 1870. évi és pedig az első irányzatnál szinte nagyobb bevételt 1 millió 956.000 írttal meghaladják, és ennélfogva ugyan- azon összegre menő hiányt eredményeznek, nem az előirányzott, hanem a valóságos eredmény szerint; úgy látszik tehát nekem tehát,hogy azon aranjuezi szép napok, (Derültség) melyekben Lónyay gr. szűk marku előirányzatai folytán a bevételek valóságos eredménye az előirányzatot évenkint meghaladta, 1870-el már végükhöz értek és 1871/72-ben alig fognak többévisszakerülni, mert ezen esztendőkben már Kerkapoly minister úr a bevételeket a vadszinti eredményhez inkább közel eső mérvben irányozta elő, és ezen években a kiadások is ismét nagy mérvben emelkedtek , s azért azon véleményben vagyok, hogy azon derült színezetet, melyben pénzügyünk jelen állását a pénzügyi bizottság és az előadó úr látják, a zárszámadásokból a pénzügyi bizottság által közlött kivonat sem igazolja, hanem ezen kivonat is inkább indokolja azon nézetet, melyet mi az általunk előterjesztett különvéleményben előadtunk, hogy t. i. a költségvetés megállapításában figyelni kell az államnak már eddig is túlfeszített pénzerejére s a kellő takarékosság elveit szem elől nem kell téveszteni. A mi a pénzügyi bizottság jelentésének többi részeit illeti, azokra nézve kevés mondanivalóm van. A pénzügyi bizottság ugyan s az előadóit is felemlítik, hogy nem kell megakasztani az államélet fejlődését, tekintettel kell lenni a kulturális czélokra,s feltétlen takarékosság nem fogja előmozdítani az ország felvirágzását, de más részről elismerik, hogy a kiadások csak akkor gyümölcsözők, ha az erőnek megfeszítése nélkül történnek, hogy sorrendet kell tartani gyümölcsöző kiadásainknál is,és hogy gondosan el kell választani a hasznost a szükségestől, a kívánatost a nélkülözhetlentől, a sürgősen szükségest a halaszthatótól. E tekintetben tehát a két vélemény közt lényeges elvi különbség nincs, mert az állam életét és annak fejlődését megakasztani, mi sem akarjuk, s ezt tanúsítottuk Szontagh Pál barátommal együtt azzal is, hogy a költségvetésben a kiadások legnagyobb részét, épen mivel szükségeseknek tartottuk, meg is szavaztuk; a nehézség a közösen elismert elv alkalmazásában rejlik; a kérdés az, mi az a mi megakasztja az államélet fejlődését, mi az a mi szükséges, mi halaszthatatlan ? (Perczel Béla elfoglalja az elnöki széket.) A felelet e kérdésekre, elismerem, nagy rész- Folytatás a mellékleten. gentuli haza legtermékenyebb helyeit lakják, de a „Zwei kindersistem“ mellett annak mivelésére elég számmal soha nem voltak, s igy mindig munkáshiányban szenvedtek sok ideig. Egy alkalommal azonban, alig pár évtized előtt, rászánták magukat egy reánk nézve igen sajnos operatióra. Nyári munka idején szász ügynökök mentek ki a Székelyföldre, s ott egy sereg székely munkást mesés munkaár ígérete mellett összeszedtek: elvitték és meg is adták nekik, amit ígértek, sőt haza is szállították. E mesés áraknál több szász községben kisegítették az egyes gazdák magukat a gazdag községi pénztárakból is, így rakták ki a lépvesszőket. Az első év jól sikerült. A hazaszállított székelyek nem győzték otthon mesélni a Szászföldet. — Alig várták a másik esztendőt. Akkor még többen mentek. Újra megkapták a nagy árakat. És ekkor elterjedt az egész Székelyföld napszámos munkásai közt a szászok hallatlan gavallérsága. — A következő esztendőkben már úgy omlott a székely munkás a Szászföldre, mint a raj. De a mesés árak hirtelen kezdtek alászállni, a szász se el nem vitte, se haza nem szállította többé őket, hanem azért ma is úgy mennek e munkások oda, mintha ostorral csapnák, mihelyt a nyári dologidő bekövetkezik. És az első nagy árakból keletkezett mesés fogalom annyira be van vésve a székely munkás fejébe, hogy otthon, ha többet adnak is neki, csak azért arat pár napot, hogy annak az árával szekerest fogadjon, ki elvigye a Szászföldre, még mikor az egész székely határokon lábán áll a gabona. És míg ekként mi határainkat alig vagyunk képesek a csorda elől letakarítani, addig a szászok válogatnak a mi munkásainkban és adnak nekik most már régtől fogva olyan árt, amilyent akarnak. A jó árak mellett fényűzéshez szoktak volt e munkások, és most is a kapott néhány silány forintból fényűzési czikkeket vásárolnak : ott hagyják a pénzt és aztán épen semmi keresmény nélkül ősszel hazajönek feltört tenyérrel és üres erszénynyel, minden esztendőben. Persze, azért a télből ki kell tartani otthon őket. Ilyenkor kevés munka lévén, tele rakják magukat adóssággal munkaigéret fejében. És már az nem kis jele a demoralisatiónak, hogy az a székely munkás, ki még csak pár év előtt a kötelesség érzetén és adott szó szentségén vallásos áhítattal csüngött, ma pirulás nélkül tagadja meg a hitelező gazdának télben tett munkaigi létét, kötelezettségét, ha a dologidő beáll, és elmegy a Barczaságra. A szászok által eként rászedett, elkényeztetett és némileg demoralizált székely munkásosztálynak legnagyobb része most már csak azon gondolkozik, hogy hol és miként lehet kevés vagy épen semmi munka nélkül sok pénzre szert tenni. Otthon kapna s kap is a viszonyokhoz képest tisztességes munka árt, de nem mesést; a Szászföldről pedig most már minden évben nagyobb és nagyobb csalódásokkal kénytelen hazatérni ; de azért nem bír lemondani azon reményről, hogy álmainak valósulni kell. Aztán az ilyenek tesznek egy-egy próbát az általuk úgynevezett Czárába, azaz Moldva- Oláhországban. Ha már Brassóban többé nem kapják meg a nagy árakat, — gondolják, — akkor tovább keresik: Galaczon és Bukarestben, ott tán megkapják. — És igy mennek a szászok által fejükbe lopott bogár után.