A Hon, 1872. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1872-01-13 / 10. szám
10. szám, X. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz.földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házba hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..............................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ..............................6 50 , 6 hónapra ..............................11 . — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Kensell kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Pest, 1872. Szombat, január 13. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beigtatási díj: 9 hasábos ilyíób betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb. 'tételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért. ... 85 kr. Az. előfizetési és hirdetményidíj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kisiratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás: „A H 0 H“ X-dik évi folyamára. Előfizetási árak: Egész évre . . . 22 ft — kr. Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre . . 5 ft SO kr. Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tiz krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ szerkesztősége: PEST, JANUJAR 12. Az országházból. Minél mélyebbre hatolunk be a közoktatási miniszter költségvetésének tárgyalásába, figyelmes szemlélő előtt annál szembeötlőbbé válik, hogy a kormány közművelődési kérdéseinkben nem hogy egy szebb jövő terveivel foglalkoznék, de az általános és közönséges fölfogás s a mindennap nyilatkozó közvélemény színvonalán is alul áll. E kétségbevonhatatlan jelenség különösebben három kérdésnél nyilatkozott a legszembeötlőbb alakban: az általános közoktatás, vagyis a közös iskolák, a főfelügyeleti jog fölfogása és a tankönyvek kérdésénél. Az elsőre nézve kitűnik, habár miután a hivatalos évi jelentés nem fekszik előttünk, inkább csak kierőszakoltatik azon statistikai adat, mely szerint a kormány nem a dolog lényegét, hanem azt, hogy mégis valamit produkáljon, nem azon van, mi a közoktatási törvénynek első és főintenziója volt, hogy t. i. elsősorban épen azon községekben létesíttessenek iskolák, melyekben sem ilyen iskola nincs, hanem a miniszernek Irányi által kicsikart vallomása szerint is ott állíttatnak föl közös iskolák, ahol jó felekezeti iskolák amúgy is vannak. Tehát a kormány nem azon törekszik, hogy elsősorban a legszükségesebb intézkedéseket tegye, nem is arra, hogy a rosz felekezeti iskolák helyére jó közös iskolákat állítson; az elsőre nem tud, vagy nem mer elég költséget követelni és nem elég szorgalmas, buzgó a meglevőt haszonra fordítani ; az utóbbinak végrehajtását élhetetlensége és gyávasága a papsággal szemben nem engedi, de hogy mégis láttassak tenni valamit, pazarol, oda tévén a jót a hol már úgy is van, s elhagyva onnan, hol a segedelem szükséges. Pedig mindenki azt hitte volna, hogy Magyarország közoktatási minisztere csak arra vár: legyen meg a közoktatási törvény, mely nagyszerű föladatában gyámolítsa; most meg van a kisebb hibái mellett is jó törvény, de nincs aki végrehajtsa. Épen ily szűkkörű és alantmaradó a legfelsőbb felügyeleti jog fölfogására és végrehajtására nézve is. Annak daczára,hogy 28.000 forint ára tankerületi főigazgatót tart, kiknek nincs egyéb dolguk, mint praelatusi nyugalmukat egy vagy két kellemes kirándulással a szomszéd kir. katholicus (csakis ezek!) gymnasiumok vizsgái megtekintésére fordítani ; daczára annak, hogy százezrekre menő központi igazgatása és kerületi iskolafelügyelői vannak, nem érzi magát jogosultnak a törvényhozás többszöri erélyes fölszólítása és a törvény parancsa mellett is az iskolák ügyébe, legyenek azok bármily felekezethez tartozók, betekinteni s azon feleket, melyek akár a tanszabadság szent elvén, akár az ország integritásán és a növendékek hazafias érzületén, hiányos vagy visszás vétkes tanítás és tankönyvek által áttettek, behegeszteni, és a rákfenét, legyen az egyénben vagy dologban, azonnal kivágni, megsemmisíteni. E helyett a kegyes égre, az illetők hazafias érzelmeire utal a minister, melyeket mi mind nagyrabecsülünk ugyan, de a ministeri felelősség alapjául el nem fogadhatjuk. Bizony bármit mondjon is Zichy Ferdinand gróf, mi azon tankönyvekre, földabroszokra , melyek a Daco-Román birodalmat a Tiszáig terjesztik ki stb., mint a haza, alaptörvényeit sárba tiprók ellen valóságos autodafát követelünk ; mert nagyobb vétket annál, midőn a gyermekbe a hazaszeretet s annak alaptörvényei tisztelete helyett a gyűlölet és lázadás, honárulás érzelmei oltatnak be, nem ismerünk. És midőn az ország milliókat költ közoktatására, mely, ha haszonra fordittatik, legnagyobb mértékben épen a nem magyar ajkú polgárok osztályrészébe fog jutni, megkövetelheti, hogy azokból nem magyar nyelvi proselyták ugyan, de ha hazafiak s az ország integritásának tisztelői képeztessenek. Itt nem lehet az idő hosszú folyamára bízni a dolgot, itt erély kell és gyors eljárás. P. Szathmáry Károly. — A baloldali kör szombaton folyó hó 13-án d. u. 5 órakor értekezletet tart. A kormánynak a főváros rendezésére vonatkozó javaslata minden pártszinezet nélkül általános rászólásra talál a főváros közönségében.A „P. Ltd“azt hallja,hogy a sok petitiónak annyi eredménye lesz, hogy a belügyét a főispánság intézményétől és a hivatalnokok szavazati jogától kész eltekinteni, de a virilis szavazatok és egyesítés elvi kimondásából kabinetkérdést csinál. A „Lid“ hozzá teszi, hogy ezekre nézve is csak az elvi kimondáshoz ragaszkodnék oly nagyon a kormány és nem azok keresztül viteli módozatához. Reméljük, hogy még tradtabilisebb lesz. Nolle, veile! A horvát egyeskedések közben. A A Lónyai gróf által Bécsben a horvátokkal megkezdett alkudozások eredménye a lett, hogy mindkét fél meggyőződött ez alkudozások czélszerű voltáról és az eddigi hírek szerint mindkét félben mindinkább nő a remény az iránt, hogy azok szerencsés véget fognak érni — Pesten. Minthogy sem a kiinduláspontról, melyből ez alkudozások kiindultak, sem az alapról, melyen azok haladnak, mindeddig hivatalos adataink nincsenek, így a dolog érdemébe nem bocsátkozhatunk és annál kevésbé tesszük ezt, mert az eredmény még nem bizonyos. Azonban most újra szükségesnek tartunk egyet mást elmondani, mert e fágyban sok hiba, sok tévedés követtetek el a közelmúltban. Ha visszatekintünk mindarra, ami az 1868. 30-ik törvénycikk meghozása előtt, és azóta Horvátországban és mi nálunk a horvát-magyar viszonyok tekintetében történt, könnyen fogjuk kimagyarázhatni a jelen helyzetet. Az a kedvező viszony, mely Magyar- és Horvátország közt beállott az 1860-diki horvát irség alatt, csakhamar megromlott azon agitatiók következtében, melyek nemcsak Horvátországban teremték meg a separatistikus 1861. 42. t. czikket, hanem megtérnék a szerb congressus határozatát, a szláv gyűlés által követelt szerb vajdaságot, a szent-mártoni tót és a nagyszőlősi ruthen határozatokat és úgy, mint a román pro ■ nuntiamentókat is. — Épen ez alig pár hó alatt létrejött magyarellenes határozatok tanúsítják, hogy azok külső izgatásra keletkeztek, valamint a később beállott szelídebb hangulat és higgadtabb politika az illető népek jóakaratának csíráit tárta fel. Hogy mi történt azután a többi nemzetiségekkel szemben, és azok közt nem fejtegetjük. Csak azt említjük fel, hogy ha Deák Ferencz által a horvátoknak nyújtott „fehér lap“ és az arra következett alkudozások aggodalmakat keltettek is bennünk, ha maga az 1868. 30. t. sz. hiányait éreztük is, mégis megszavaztuk ezt, anynyira óhajták a békességet. E magatartásunk világosan fejezte ki azt, hogy Horvátországot kibékíteni és nem izgatni akarjuk. De e magatartásunk nem akadályozá meg az azután következő kellemetlenségeket és hibákat, sem azt, hogy minket vádoljanak azért is,amit a kormány és sajtója teremtett. Ugyanis, mikor az 1868. 30-dik törvényczikket elfogadtuk, a kormány Horvátországban szép többséggel birt. De lassanként az elégületlenség növekedett. És a mi fő, eleinte az izgatás nem az 1868-ki törvény ellen volt irányozva, hanem az legelőbb nagyobb mérvet Rauch bán személye és a lonjskopolje-féle terület miatt öltött. Tehát nem volt politikai. Az ee következett sajtóper, nevelte azt és azután az elégületlenség vizsgálódóvá lett — a horvát kormány személyeit bírálta, azután átment, a magyar kormány mulasztásaira a közlekedési iskola és főleg a nyelv ügyeiben, így lett az politikaivá. De még mindig az 1868-as törvény végre nem hajtásából származtatták a sérelmeket. — Mikor azonban semmijavulás a helyzetben és személyzetben nem állott be — az országgyűlési választásokkal különben is járó izgatottság megtermé a többséget azon, eleinte kisebbségben lévő párttöredéknek, mely az 1868 ki törvényt is roszalá; de mely párttöredékben sokféle személyes és közérdek volt egybeolvadva — mig végre országos párttá nőtte ki magát. Mikor aztán a komány látta, hogy kisebbségben maradt, eleinte személyváltozással próbált magán segíteni és később a horvát országgyűlés megnyitásának hosszas halasztását vélte erre legalkalmasabb eszköznek. Ez a törvényt és jogérzetet a kormány ellen fordító, az izgatottságot még inkább nevelő és ennek tetőzéséhez járult az, hogy a jobboldali lapok unisono a többségre jutott horvát ellenzék ellen fordultak — még pedig nem érvekkel, hanem vádakkal, rágalmakkal, és a személyek gyalázásával. A „Reform“ neki tulajdonitá a rakovicziai lázadást és úgy, mint a panslav izgatásokat, — a „Napló“ nem elégedett meg azzal hogy Mrazovicsot, Knesticset s mind azokat, kikkel most Lónyay alkudozik— egyenként vád alá fogá, hanem követelte a kormány olyforma erélyes fellépését, mely ostromállapotot jelentsen, — a „Reform“ sietett ezt kilátásba is helyezni. Jó, hogy mind e botorságnak komolyabb következménye nem lett. Ily stádiumban volt az ügy,mikor Lónyay kezébe vette az alkudozások fonalát. Kívánjuk, hogy törekvését siker koronázza. Mert e siker által csak azt teszi jóvá — meglehet áldozatok árán — mit saját pártja és sajtója hibázott, mert történelmi hűséggel fejték ki, hogy a bajt ezek csinálták, ha nem is kizárólag, de nagy részben. Kívánjuk a sikert, ha Magyarország érdekeivel nem ellenkezik, azért is, melyet megnyerjük hazánknak azt a pártot, mert a kormány hibája és a jobboldali sajtó eszeveszettsége vérig sértett és ellenünk ingerelt. Kívánjuk e sikert végre azért is, mert nekünk fényes elégtételt szolgáltat és akkor, midőn a jobboldali sajtónak—mely vádolt minket is — gyalázatára szolgál. „HON“ TÁRCZAlá. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI KÓR. Első kötet: A Szent Borbála. A szigorú vizsgálat (8. Folytatás.) Mikor a nagy Sterbecz hegytető a szerb parton eltűnik,következik ismét egy új sziklafolyosó,mely a Dunát ötszáz lábnyi mederbe szorítja össze. E béretfolyosó neve a „Kaszán“. Két háromezer lábnyi meredek sziklafalak mind a két oldalon, miknek kanyarulatai opálszin ködökbe mélyednek el. Az egyik meredek fal oldalából ezer lábnyi magasról esik alá egy barlangból kilövelő patak, mint vékony ezüst sugár, mely köddé törve ér alá, mire a Dunába jut. A két sziklafal szakadatlan , csak egy helyen válik kétfelé a bérez, s az alpesi völgy borongásból e szakadékon át egy virányos táj dereng keresztül, a távolban egy karcsú fehér toronynyal. Az ott Dubova tornya , az ott Magyarország. Timéaie nem vette szemeit a látványról, mig a hajó el nem haladt előtte, s a béretek megint összecsukódtak a szép táj fölött, s ismét az alpesek árnya takarta be a mély szakadékot. úgy képzelem,szólt Timea a biztoshoz,mintha egy hosszú, hosszú börtönfolyosón keresztül mennénk be egy országba, amelyből nem lehet visszajönni többé. A két fal egyre magsabb, alant a Duna tükre egyre sötétebb lesz, s hogy a zord panorámát befejezze, az éjszaki meredélyen előtűnik egy barlang, melynek szádához mellvédek vannak ragasztva , azokon lőrések ágyuk számára. Ez a Veteráni barlang, mondja a biztos Tímeának. Itt harczolt száznegyven évvel ezelőtt háromszáz ember, öt ágyúval egy egész török sereg ellen s negyven napig védte magát. Timea a fejét rázta. A biztos még többet is tudott pedig a barlangról felhozni. — Most negyven éve a mieink e barlangot véres harczban védték meg a törökök ellen. Az ozmanlik többet vesztettek kétezer embernél e sziklák alatt. Timéa összevonta vékony szemöldeit s oly jéghidegen nézett az elbeszélőre,,hogy ennek félbeszakadt a szájában a további dicsekedés. — S azzal Timea eltakarva száját a humuszszal, elfordult tőle, bement a kajütbe és ki sem jött onnan estig. Csak a kis kabin ablakából nézte, hogy vonulnak el egymás után a part mentébenaz omladozó vártornyok, az ódon tömör magányos őrlakok, a Kuszszura völgy erdős sziklái, hogy jönnek szembe a Duna közepén felmeredő sziklaóriások, a zuhatagképző treszkováczi kő, a harmincz ötes Babagáj hasogatott oldalaival. — Azt sem kérdik, mi története van annak a nyolczszegű vártoronynak, három kisebb torony szomszédjában, miket párkányzatos bástyafal fut körül ? Pedig meghallaná akkor a szép Rozgonyi Cziczelle történetét, magyarok királya, Zsigmond veszedelmét, magyarok romlását. Az ott a Galambóczi vár. Végül végig egy egész történet ez a két sziklapart, két nemzet története, kiket a bolond sors arra választott ki, hogy egymást pusztítsák, s a kiknek itt volt minden harcz kezdetén a legelső találkozójuk. — Az egy hosszú kripta, mely száz meg százezernyi hősnek csontját őrzi. Timea nem jött elő többé sem az nap, sem más nap a kabinból, hogy Tímárral szóba álljon. — Vázlatos könyvébe rajzolgatott egyes képeket, a miket a csendesen haladó hajóról szépen levehetett. Három nap telt bele, hogy a hajó eljutott odáig, ahol a Morava a Dunába szakad. A folyam torkolatánál fekszik Szendrő. — Ennek a harminczhat tornyán is sokszor lobogott, majd a Szűz Máriás, majd a félholdas zászló, s barna körfalait mindenféle nemzet vére festé. A Morava másik torkolatánál már csak a puszta falai korhadnak a régi Kulics várnak, s az osztrovai szigeten túl merednek föl egy hegytetőn Ráma vár romjai. Csupa sírkő ! Hanem most ezeket bámulni nincs idő. Ma nem ér rá senki hanyatló nemzetek elmúlt dicsőségén borongani, mert nagyobb baj van annál. A felszél, amint a magyar síkság nyílni kezd, oly erővel támadja meg a hajót, hogy a vontatók nem képesek azt többé fentartani, a szél kiveri azt a túlsó partra. Nem lehet előre haladni. Ki van mondva. Trikalisz néhány szót vált titokban Tímárral, s azzal Timár a kormányoshoz megy. Fabula uram megköti a kormányrudat kötéllel s ott hagyja. Azután felhívja a legénységet a dereglyéből s átkiált a partra a vontatókhoz, hogy álljanak meg. Nem segít itt most sem evezés, sem vontatás. A hajó előtt áll az osztrovai sziget: egy hoszszú hegyes földnyelv nyúlik be a Dunába, északi oldala meredek és szakadékos, roppant ösvénségű fűzfákkal benőve. A feladat az, hogy annak a szigetnek arra az északi oldalára lehessen eljutni a hajóval, ahol azután a Szent Borbála mind az északi széltől ment kikötőben védve megpihenhet, mind az emberi kiváncsi szemektől eltakarva marad. Mert az a szélesebb ága a Dunának, mely Szerbia felé övezi a szigetet, nincs a hajójárás útjában, tele van az zátonyokkal és „kopaszokkal.“ Most az a mesterség, hogy a sziget északi oldalára lehessen elkerülni. Vontatni oda nem lehet: a szigetnek nincsen vontatók számára való parti útja At vádolni sem lehet, mert a szél miatt a hajó nem mehet víz ellenében. Egyedüli segítség a „sugarozás. A hajó horgonyt vet a Duna közepén s a vontató kötelet eloldják a lovakról és behúzzák a hajóba. Akkor a vontató kötél végére rákötik a második horgonyt, azt felveszik a dereglyébe, az evezős legények elviszik azt az osztrovai sziget felé, mikor a kötél véget ér, akkor kivetik a horgonyt a dereglyéből s visszatérnek a hajóhoz. Akkor aztán felveszik az első horgonyt, s az előre vitt horgony kötelét a csavarkorongra kötve, négy férfi elkezdi azt a korongon átdugott dorongokkal felcsavarni. A kötél lassú tekeredéssel gombolyodik fel a korongra, s a hajó kezd előre haladni a folyam medrébe kapaszkodott horgonya felé. Emberkínzó munka ! Mikor a hajóelérte a kivetett horgonyt, akkor ismét a másik vasmacskát teszik dereglyére, azzal eveznek előre, azt vetik ki ismét a Dunába s annak a kötelét csavarják fel újból a korongra, így haladnak izzasztó fáradsággal nyomot nyom után, víz ellenében, vihar ellenében; ez aguyarozás. Eltart fél napig, míg a Duna közepéből a nagy sziget orma mellé puszta emberi erőhatalommal elvontatják a nagy terhes hajót. Ez a nap fáradságos lesz azoknak, akik dolgoznak, unalmas azoknak a kik nézik. Ilyenkor a terhes hajó olyan vigasztalan hely. A járt Dunaágat elhagyta, a hol legalább ősromok jöttek eléje, a hol találkozott más hajókkal, a hol hosszú sorban álló malmok kelepettek az útjában, s a helyett kitért a járatlan Dunaág öblébe,a hol jobbról elfedi egy hosszú kietlen sziget , melyet csupa nyár és fűzfa látszik belepni; sehol egy emberi lak a partján, balról pedig a Duna vize egy sötét nádasban látszik elenyészni, melynek egy foltján emelkedik csak ki valami szárazföldet jelező növényzet: magasra felnyúlt ezüstlevelű nyárfák. Ez emberlaktalan csend tanyáján pihent meg a szent Borbála. És aztán még egy új baj jelentkezett. Elfogyott minden élelmiszer. A kiindulásnál Galaczról arra számítottak, hogy majd szokás szerint Orsovánál nagy pihenőt tartanak s ott a friss élelmiszert bevásároljak. Onnan azonban éjszaka és hirtelen távozva az osztrovai sziget mellett már nem volt a hajón más, mint valami kevés kávé és czukor, meg egy katalya török dulcsásza Timéa birtokában, amit azonban ő nem akart felbontani, mert azt valakinek ajándékba szánta. — Hiszen semmi baj, monda Timár, valamerre a két parton csak lakik valami emberféle, birka, vagy kecskegödölye mindenütt akad, pénzért itt is kapható lesz minden. És még egy más baj is volt. Amint a hajó a horgonyhoz kötve maradt, a szélzúdította óriásfolyam elkezdte azt úgy himbálni, hogy Timéa valóságos tengeri betegséget kapott, roszul lett és ijedezett. Talán még hajlékot is lehet itt találni valahol, ahol Timéa atyjával együtt nyugodtan tölthesse az éjt. (Folytatása kivetkőzik.) Vegyes apróságok, Mozgalmas idény kezdetén állunk, tagadhatatlan. A farsang megkezdődött, zajjal, sipveldobvel, álarczban és a nélkül, utczán, jégen, szánkán, tánczteremben. Haj, de mi ez ahhoz a politikai carnevalhoz képest, melynek első csattanós fellépte egyszerre két elnök bukásába került: a miniszterelnökébe és a fináncz főtörvényszéki elnökébe. Hogy hogy ? fogják kérdeni olvasóink, hát Besze János is elbukott volna ? El ám, hanem egyelő is csak a hóba. Ő most a hírlapokban maszkírozza dicső visszavonulását utólagos napiparancsokban, melyeknek gyönyörű kanoukstylusa és ékes markotányosorthographiája most is élénken emlékeztet az egykori híres generálisra, „der den Rückzug deckte. “* Besze János, a széles hátú, csak elviseli valahogy az országos csapást, hogy az elnökminiszterrel együtt bukott; de vajon Lónyay gróf, a szűk keblű, hogy viseli el ezt a közös ügyet. Híre jár, hogy azóta nem tud aludni. Inasai folytonos zaklatásnak vannak kitéve, esti 11 évkor úgy, mint reggeli három órakor, s gyakran felsóhajt, hogy az a poéta, aki felfedezte a következő verset: Gaudium est misoris socies habuisse malorum“ — nem ismerte Besze Jánost. Mondják azt is, hogy Besze Sátoralljaujhelyen viselt dolgai miatt beadja lemondását — gr. Lónyay Menyhért. A hirlapokban is foly a carneval. Közeleg az idő, mikor az emberek mind „per te“ lesznek egymással, s impune lesz szabad egymást legazemberezniök, „tolvaj“ lesz a legszelídebb czim s a kit hazaárulónak declarálnak, az kénytelen szépen mosolyogni hozzá. A ki megharagszik, szijat hasitnak a hátából. A P. N. már el is nevezte az ellenzéket haszontalannak, minden értelmi súny nélkülinek, ezéltalannak, mit csak házsártoskodása tart fenn s e nélkül megsemmisülne. Szó sincs róla, hogy az ellenzék szinte fel ne hozza a maga részéről azokat a vívmányokat, amivel a jobboldal boldogítja a hazát s miket a jövő nemzedék ugyan meg fog keserűlni harmad- és negyedszigten. S mikor a két párt legjobban bajban áll egymással, akkor lép közéjök egy harmadik,az u. n. i az a kérdés, ez a középpárt lesz-e a középpárt. Már most az a „tertius“, aki „inter duos litigantes galdet“ ? vagy ő lesz az, akinek a hajába mind a két másik párt bele kap, s két szék között a földön hagyja?* Természetes, hogy mikor egymást ily szeretetreméltó módon befeketítjük, ugyanakkor önmagunkat olyan fehérre szeretnők mosni, mint az angyal. A jobboldal ebben is hasonlít ahhoz a hatalmas szerecsen királyhoz, aki az őt ortrakozó Bodwish őrnagyot szorongva kérte,hogy pingálja őt fehérnek. Mi hogy könnyebben sikerüljön, arczát bemeszelte. A „Pesti Napló“ első sorban vállalkozott a festői szerepre. A politikai karnevál e kétségbeesett masquerade-ja között nekünk ellenzéknek legjobb lenne talán csendesen bevárnunk azt az áldott égi esőt, mely lemosná mindnyájunkról a ránk tapasztott természetitlen színeket: rólunk a piszkot, róluk a meszet, s akkor hadd ítéljen a világ, melyikünk a szerecsen. * Ma hallottunk egy párbeszédet, mely két országgyűlési képviselő között folyt volna. Az egyik köztök egyetemi tanár. Képviselő: Te mint jeles régész, meg fogod nekem tudni mondani, voltak-e az Augián istállójában szamarak ? Tanár: Már hogy lettek volna! Képviselő: Hát akkor hogyan mondhatta X. képviselőtársunk az egyetemet Augián istállójának ? * Mikor a sugárutat tervezték, fölmerült a kérdés, ki fogja beépíteni ? Felelet, mágnások, tőzsérek, vállalkozók, gazdag emberek, maga a főváros, — de kivált az ország, melynek sok középületre van szüksége s melyeknek igen alkalmas hely lesz a sugárút. S mikor aztán szóba jön az ország legelső középületének fölépítése, megveszik —• a Nákó házat.* Komolyan állítják, hogy a jövő tavaszszal csakugyan megszületik az a czigánygyerek, aki az első vályogot megveti ahhoz a falhoz, melyből ki fogja magát nőni a „pesti népszínház.“ Törs Kálmán. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése jan. 12-kén. A közoktatásügyi költségvetés tárgyalása ma sokkal élénkebb és fontosabb volt, mint tegnap. Az általános népnevelési szükségleteken kívül, amelyek tárgyalása már tegnap megkezdetett, különösen a népnevelési lap és a gazdasági népiskolák körül forgott a vita. Az első pontnál igen élénk eszmecserét költött fel Schwarz Gyula részletezése az iskolai tankönyvek monopolizálásáról.Pauler és Csengery meglehetősen sophistbce védték a jelen könyvbíráló testületet, melyet a közvélemény egyhangúlag elítélt. Szavaikból kilátszott, hogy ők maguk sem tekintik ezen ügyet egészen tisztának magánérdekektől. A népnevelési lapra vonatkozóárgyalásnál a buzgó magyar Táncsics különben figyelemre is alig méltatott „mozaik-beszéde“, — amint egyik képviselő megjegyezte — a román képviselők között egész harerot költött fel azon kérdés körül: melyik érti jobban e lap román fordítását ? — A gazdasági népiskolákra vonatkozólag azon nevezetes eset fordult elő,hogy mind a pénzügyi bizottság, mind a kisebbség véleménye elvettetvén az egész előirányzott összeg