A Hon, 1872. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1872-03-26 / 71. szám
őszintén kimondom, hogy ezek a magyar nemzeti irányt nagyobbára feladták és külföldi közgazdák iskoláihoz szegődtek. Vedres, Széchenyi, Kossuth, Dessewffy nyomdokain nem akartak előbbre haladni, hogy a hazai mezőgazdaságot, ipart, kereskedelmet, előbbre vigyék, hanem Rau, Roscher, Mill és más külföldi közgazdák által idegen társadalmi életből készített tudományos rendszer utánzását tűzték ki követendő czél gyanánt. A közelebb végbement magy állami átalakulás ily idegen elvek és eszmék befolyása alatt szülemlett, vagy talán a nemzeti gazdaság követelményeitől teljesen érintetlen maradt. Nem tagadjuk, hogy a külföldi intézmények utánzása itt ott áldásos hatással lehet, de nagyban és egészben véve mégis káros az a nemzetre nézve, mert elfojtja az önbizodalmat s igy könnyen idegen érdekek uszályhordozójává sülyeszti a nemzetet. Máris lehetetlen fel nem ismerni azt, hogy egész jelen állami szervezetünk külországok közgazdasági viszonyaiból merített vezéreszméken sarkalik. Államgazdaságunk egészben véve a szomszéd államháztartásához van idomitva. Összes gazdasági közigazgatásunk is idegen bialolon szerint van berendezve. Csak a mezőgazdaság maradt meg azon — sajnos — még primitív állásponton, melyen az ez ideig nemzeti alapon kifejlődött. Az ipar és kereskedelem közigazgatási szervezete Ausztria kamarai szervezetével tökéletesen azonossá van téve. Vasúti közigazgatásban a nemzeti önállóságnak semmi nyomait sem észlelhetjük; e tekintetben annyira engedékenyek voltunk, hogy kormányunk a német vasúti Eisenbahn-Verband-ban képviselteté a magyar vasutakat, anélkül, hogy ez iránt akár a törvényhozói testülettől, akár a sajtótól impulzust kapott volna. Vámügyekben magyar közgazdasági érdekekről szó is alig volt ez ideig; az osztrák vámügyi politikát egész teljességében kiterjesztették az országra. Államadósságügyünk szintén az osztrák centralistikus kormány által kifejtett és érvényre hozott theóriákra van fektetve. Önálló magyar államhitelügyről csak azóta kezdünk komolyabban gondolkozni, mióta a bankkérdés színrehozatalával ez ügy mintegy önmagától előtérbe tolult. A vállalkozás terén hasonlag külföldi nemzetgazdasági törvények lenyomatát szemléljük. A szédelgésbe hajtó credit mobilier intézetek idegen földről átplántálva, mind sűrűbben sarjadoznak fel, s utóbbi időben már a nemzeti alapon létrehozott takarékpénztárakra is átalakító hatást gyakorolnak , míg a nemzeti jegybankrendszer még mindig csak a jámbor óhajtás marad . Szóval, összes közgazdasági viszonyaink külbefolyás idomító hatása alatt alakulnak. Meghiszem, hogy sokkal könnyebb idegen kész művet utánozni, mint önerőnkből újat alkotni. De aki a nemzetek művelődésének törvényeit ismeri, tudni fogja, hogy az idegenek gyámolító hatása által előidézett fejlődés nem természetes, hogy ez a nemzetet sem anyagi, sem intellectuális és morális tekintetben nem erősíti, nem izmosítja meg; tudni fogja, hogy az ily fejlődés mellett a versenyképesség csökken, hogy a gyámolító a gyámolt nemzetet mindinkább meghódítja. A most egybegyűlt közgazdasági gyűlésnek tehát nézetünk szerint két nagy feladata van. Az egyik, hogy az imént kimutatott és hazánkra nézve káros idegen közgazdasági befolyástól a magyar nemzetet emancipálja, a másik, hogy a legégetőbbé vált állami és társadalmi reformok megvalósítását nemzeti alapon és nemzeti irányban előkészítse. A közgazdasági gyűlés mindkét czélhoz elvezethet. Ha oly kongressusi szervezet létesül, melybe a magyar nemzetnek minden a közgazdasági tudományok iránt vonzalommal viseltető munkára kész és képes fia társadalmi állásra való tekintet nélkül egyesül, akkor Magyarország oly gazdasági értelmi erőt egyesít, oly közgazdasági szellemi tőkét termel, mely az érintett is minden magyar ember szemei előtt károsnak tetsző idegen befolyástól felmentheti az országot. Nem leene szükség ekkor minduntalan oly külföldi intézményeket utánozni, melyek a magyar társadalmi és gazdasági viszonyok közé legkevésbé sem illenek, melyek az életben temérdek magyar magánérdeket tönkre tesznek és családokat sőt társadalmi osztályokat pusztulásra juttatnak. Nem leend szükség ekkor a külföldről hazánkba benyúló érdekeket nagyra növeszteni, és saját érdekeink feláldozásával, azok előtt meghódolni. Nem leend szükség, Bécsbe menni bölcsességet koldulni, valami Öszterreichisch Ungarischer Handelstagtól, vagy Eisenbahnenqueteltől. Saját érdekeink felett elég jól tájékozni fogjuk mi magunkat s igy emancipálva lesz az ország külföldi befolyás alól. A közgazdasági gyűlés második feladatát pedig sikeresen megoldja akkor, ha a napirendre felvett tárgyakat komolyan munkába veszi és nem elégszik meg azzal, hogy mint a legtöbb indítványban kimondatik, csak a megvalósítást óhajtja. Általános elvek felett is oly ingatagság van ugyan mai nap még, hogy legközvetlenebb teendő gyanánt a vezéreszmék és irányadó elvek kikutatása tűnik fel, de oly kérdéseknél, mint például a bankügy, mely már a törvényhozó testületben is behatóan lett tárgyalva, a gyűlés egy lépéssel tovább mehet: ki mondhatja részletesen is azon elveket, melyek a készítendő törvénynek alapjátképezzék. Sőt e kérdésben még talán akkor sem lépne túl feladatán, ha — mint a bankenquete — kérdőpontok alapján tárgyalná le a bankügyét, s kijelölné azon másnemű intézkedéseket, melyek a magyar pénzügynek önállóvá tétele végett szükségesek, s ha végre törvényjavaslatot készítene a független magyar bankrendszer felállításáról s mind arról, mi ezzel kapcsolatosan törvény által szabályozandó. Más kérdésekben a kongressus megfelel feladatának, ha bizottságot küld ki, mely a munkálatokat egy s más irányban előbbre vigye. A felvett tárgyak között több olyan van, mely a kongressusnak valószínűleg még hosszú ideig állandóan napirendjén leend. Ilyen az, mely a hazai ipar pangásának okairól s a kis iparost a nagy iparral szemben versenyre képesítő társulati szervezkedésről szól. A mezőgazdasági szakoktatásról, mezőgazdasági társulati szervezkedésről s egyéb mezőgazdasági kérdésekről szóló indítványoknak megvalósítására már inkább a mezőgazdasági gyűlés van hivatva. Reméljük, hogy a közgazdasági gyűlés befolyással leend arra is, hogy valamint országos iparos kongressust, úgy a mezőgazdasági országos modern társulati szervezetet is létre fogja hozni. Vegyes apróságok. „Ami a magyar parlamentben történik, az itt halomra dönti mindazon nézeteket, melyeket eddig Magyarországról és az ottani viszonyokról tápláltunk“ — így kezdi mai czikkét a „Pesti Napló”nak egy bécsi munkatársa. Nem kell mystificálni a világot. Az a levél soha sem volt Bécsben, hanem az egészet elejétől végig írták a ministeri sajtóbureauban, mely most megtölté valamennyi battériáját s gőzerővel dobálja a nehéz kaliberű lövegeket a jobboldali lapok hasábjaiból. Tegnap is két czikk jelent meg a „Napló*ban és „Reforméban egyszerre, mely annyira hasonlított egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz. Mindjárt meglátszott rajtuk, hogy egy helyütt tojták. Meglátszik a „Napló“ mai czikkén is. Fölismerjük a kezet is, meg a hangot is, s tudjuk, honnan fú a szél. A pesti sajtóbureaubeli szag megérzik a czikken, ha Bécsbe viszik is. Azt azonban megengedjük, hogy azt a nótát, melyre ez a czikk tánczol, Bécsben fütyölik. * Tehát „renomén”, mit oly keserves küzdelemben gyűjtöttünk, véglegesen tönkre megy Bécsben.“ Magyarország ezentúl vagy épenséggel nem, vagy csak nagy nehezen játszhatja tovább azon szerepet, melyet az utolsó négy esztendőben játszott. Nem gyakorolhatja azt a befolyást bizonyos „más körökre“, „más állami tényezőkre.“ Magyarországnak, a magyar kormánynak és a magyar parlamentnek prestigje fölfelé szenvedett. Magyarország, eddig az egyedüli szilárd pont a hullámzó és forrongó Ausztriában, már maga is hullámzik és forrong. Magyarország nymbusa tetemesen megfogyott. És ezt felhasználják a jelenlegi államrendszer ellenzői, e kedvező körülményt Magyarország esküdt ellenségei nem fogják használatlanul elszalasztani. A prágai agitatió a pesti eseményekből meríti erejének javát, — és végre most kezdenek kisértetni az eltemettek szellemei . — feltámadt’— Schmerling.“ Kérem, ez nagy decadentia! Tegnap mind a „Napló“, mind a „Reform“ a muszkát vezették be Magyarországba az ellenzéket megfenyíteni. Csodálatos, hogy ezek az urak, valahányszor féltik az irhájukat, 1849. óta mindig a muszkához folyamodnak! Tegnap is azzal ijesztettek bennünket, de nem ijedtünk ám meg még a muszkának sem. Hogy gondolhatják hát, az urak, hogy ma Schmerlingnek megijedünk? Alios jam vidtimus ventos! Ha mumus kell, ne kisebbet, de nagyobbat vegyenek elő a muszkánál, mert már ehhez is annyiszor volt szerencsénk az önök jóvoltából, hogy már szinte megszoktuk egymást. Egyébiránt, hogy Magyarország reputatiója Bécs szemében csökkent a parlamenti kényszerhelyzet miatt, azt mi bizony megengedjük. De két megjegyzést bátorkodunk kockáztatni. Az egyik az, hogy a kényszerhelyzetet a kormány idézte elő, s ugyanaz „egy szemernyi jóakarattal“ egy pillanat alatt véget is vethetne neki. A másik az, hogy Magyarországnak talán más czélja is van, mint Bécs magas tetszését kinyerni. Ez volt megölő betűnk, s ha valami, ez fog kitörülni bennünket a nemzetek sorából, s ez a tetszelgés Bécs felé. Hogy Bécsnek tessünk, megtanultunk alázatosak, engedékenyek lenni, szíves magyar házigazdaként odaadtuk neki mindenünket, amire azt mondta, hogy ez neki tetszik, s annyira boldogoknak éreztük magunkat, ha szívességet tehettünk neki, — hogy most már saját házunkban mi vagyunk a vendég, — ha megéhezünk, nincs magunk pénze, melyen megvehessük a betevő falatot, s a fegyvert a mivel életünket, fennállásunkat erőszakos támadás ellen megvédhetnék, a gyermekeinkből alakult hadsereg, s kiadtuk kezünkből másnak, a ki megvéd ha akar, s maga szúr le ha akar. Kevesebb scrupulussal adtuk oda mindezt, mint egy doboz ólomkatonát szokás. És most még azzal fenyegetnek, s azzal akarnak a nemzet megmaradt csekély jogtöredékeinekmegvédésétől elriasztani bennünket, hogy Bécs összetalálja ránczolni a szemöldökét! Attól még nem rendül meg az Olympus ! * Ami azt a befolyást illeti, mit „nem a magyar parliament az osztrák parliamenttel szemben, s nem a magyar kormány az osztrák ministériummal szemközt“, hanem amit „egészen más körök és állami tényezők, egészen más körökre és politikai tényezőkre“ gyakoroltak, — arra csak a mondók vagyunk, hogy akármi szépen tudjuk is beburkolni az absolutismus lényegét delphibeli oraculumok rejtélyes ködébe: még azzal nem támasztottuk fel a constitutionalismus napját, s hogy a hol a nemzet akaratát képviselő parlamenten és a fejedelem akaratát tolmácsoló kormányon kívül az állam sorsának intézésébe még holmi „egészen más körök és egészen más állami tényezők“ is befolyhatnak,—ott az alkotmányosság, a Parlamentarismus hiúfictio, külszin, képzelet csak, melylyel az absolutismus jónak látta magát körülvenni s igy Parlamentarismus, valódi alkotmányosság nincs is, — s aminek csak színe van meg, de ami maga nincs, azt az ellenzék meg sem is sértheti, semmiféle strike, ostromállapot stb. általa mint önök az ellenzék jogvédelmi politikáját elkeresztelni elég kegyesek. Különben a „Napló” czikke szép, sima, diplomatikus hangon van tartva. Óvatosan közelit, mint a csempész, ki bécsi sugárút akar belopni a magyar szivekbe. Ez az a hang, amely a legveszedelmesebb. A honfibú aggodalmasan összeránczolt homlokával árulja pártja elveit gyanutalan járókelőknek, s a pártgyűlölségüszkét kitünően tudja álcázni a nyugodt indifferentismus hamvával. A lélek gyanú nélkül engedi át magát hízelgő öleléseinek s csak akkor tudja meg, ki vitte el, mikor már szurokban főzik. * Sokkal kevesebb mértékben veszedelmes ördög az olyan „Orlando furioso“, mint a milyen ma a „Reforméban tombol. No ez azután felhőt szakgat, fenyőerdőt tép, vihart sóhajt és villámokat néz. Szinte látni az epét gyöngyözni ereiben s agyvelejének kavargását, mikor e felett a thema fölött töprenkedik. Hamletként: „Mi az a meghasonlás ?“ „Mikor a szenvedély elragadja az észt, s az indulat könnyelműen vétkezik, ront, sérteget és megaláz, s elkövet tetteket, melyeket büntetés követ ? „Nem ; a meghasonlás ennél szörnyűbb. „Hát a sötét gyanú, mely föl sem teszi a jó szándékot a másiknál, vagy kétség, a mely ingatag, nem tud választani se barátot se cselekedetet, mikor az életben az ember elvész, ha egyedül áll, s ha nem cselekszik, ha kiveszett a bizalom s az emberek nem nyújtanak kezet, és meggyengült az akaraterő, s az emberek nem csatlakoznak össze. „Ez-e, a meghasonlás ? „Nem, még ennél is szörnyűbb. „A meghasonlás több mint szenvedély és bizalmatlanság, több mint nézetkülönbség s pártoskodás, több még a gyűlöletnél is. „Az összeegyeztethetlen elvek tusája, ellenkező czélok egymást megsemmisítő harcza, a gyűlölet, az engesztelhetlenség, a maradandó kétségbeesés ez együttvéve szüli, s együttesen benfoglaltatik azon állapotban, a melyet meghasonlásnak neveznek. Borzasztó ! No ez a borzasztó dolog van ma minálunk. „Kossuth és Tisza személyes ambitiója csinálta ezt a azok közül egy párt, és e pártnak vagyon elve és czélja, s szenvedélye, mely engesztelhetlen gyűlölettel ellenzi Magyarország alkotmányát, amint azt neki a kiegyezés visszaszerezte; ők és e párt engesztelhetően gyűlölik a politikai állást, melyet hazánk Európában elfoglalt s a szövetséget, mely azt biztosítja,ők és a párt, a mely szavukra hallgat,más Magyarországot tűzött ki czélul, mint azt a melyben élünk s melyben gyarapszunk; ők és a párt, a melyre támaszkodnak, más eszközökkel élnek s készek élni, mint melyeket a magyar alkotmány a pártoknak biztosit s megenged; ők a mit a nemzet többsége alkotott és mire hűséget fogadott a királynak, és mit uj választással is megerősített, ez alkotmány és ezen politika ellen megsemmisítő harcot folytatnak, folytatják évről évre, hol szeliden, hol hevesen, egyszer az alkotmányos úton, másszor kitérve a törvényes útról addig, ameddig lehetséges, úgy, hogy ki ne hívják az állami erőszakot; ők és pártjuk részint nyíltan vallják, részint kaczérkodnak a forradalommal, a külső ellenség szövetségével, mely ellen mi megvédjük Ausztriát, a dunai népek foederalizmusával, melytől mi féltjük a magyar hazát; a köztársasággal és sociális democratiával és annak elveivel, melyektől mi féltjük a magyar nemzetet.“ Hát kérem szépen ebből az egész dologból csak annyi igaz, hogy mi ellenezzük a közös ügyes állapotot, a többi valótlanság, kortesfogás, impertinens állítás. A többire tehát nem felelünk. Hanem arra az egyre igen. Önök rész néven veszik, önök megrójják, hogy nekünk az a helyzet, melyet önök megteremtettek, nem kell, hogy nem haladunk önökkel egy uton, s hogy kárhoztatjuk azt a politikát, melyet a jobboldal követ. Önök e megrovásukban, a mi politikánk feletti megbotránykozásukban annyira mennek, hogy mint maguk bevallják, többet tesznek velünk, mint gyűlölnek, mert meghasonlás van köztünk. Jól van. Engedjük meg, hogy elvből gyűlölnek bennünket, s elvbőlvan köztünk meghasonlás. A meggyőződés teremtette az önök gyűlöletét irántunk s meggyőződés emelte közénk a meghasonlás válaszfalát, s önök meggyőződésből akarnak minket megsemmisíteni. Engedjük ezt meg. Már most mit szólnának önök ahhoz, ha mi azt mondanék, amint módjuk is, hogy szent meggyőződésünk,miszerint a jobboldal politikája meggyilkolja a hazát, megöli a democratiát és irmagvát is kiirtja a szabadelvüségnek; szent meggyőződésünk, hogy e politika mellett egymásután enyésznek el a nép alkotmányos polgári jogai, sorban hullanak le nemzeti létünk erődei s a nemzeti öntudatnak utolsó nyoma is elmosódik bennünk, megszokjuk a szabadság helyett az igát, melyre rózsákat hazudnak, s ellenállás nélkül engedjük nyakunkra keríteni a zsineget, mit mézzel kennek be ; látjuk, hogy ez irányt követve hazánk a halálok legrutább halálával, a megrothadással fog elveszni : ez nekünk szent meggyőződésünk, s ez azt parancsolná, hogy erőnk végső megszakadásáig küzdjünk ez irány ellen, s ha már csakugyan nem győzhetünk, ha nemzetünknek csakugyan el kell veszni,válasszunk számára legalább szebb halált, de mi azért a szent egyetértés kedvéért s a rút meghasonlás kikerülése miatt nem tesszük azt a mit meggyőződésünk parancsol, hanem íme kezet nyújtunk és segítünk önöknek lassúméreggel ölni meg midnyájunkat: mit szólnának önök ehhez ? Föl kell tenni önökben annyi romlatlan jellemet, hogy ez esetben nem hogy nem szűnnék meg gyűlöletük, de még megutálni is kénytelenek lennének az ily ellenfelet. Azért hagyjuk meg egymás meggyőződését. A jövő majd igazságot szolgáltat valamelyikünknek s meggyőződésünk az is, hogy nekünk. Törs Kálmán: Magyar különlegességek. Napjainkban épen leggyakoribb,hogy külföldi lapokban mellettünk és ellenünk sokkal több rész, mint jó akarattal, igen sokat imák. Nem ütközünk meg rajta. Ez a mulatságunk századok óta megvan már , csakazon csodálkozunk, ha valaki ezen legtöbbször mondvagyártott czikkekre nagyobb súlyt fektet. Hiszen csaknem egy kerek század óta megvan már az a gyönyörűségünk, hogy mindazt, mi Magyarországon történik, félre és balul magyarázzák, részint ismerethiányból, részint részakaratból; ismerjük a külföldi sajtó durva’materializmusát is ; végül a diplomatikus körök nyilatkozatait illetőleg talán elég jellemző lesz azt az egy esetet említenünk, hogy a szabad, dicső Angolország diplomatiája 1849 után gratulált Magyarország szabadságzászlós összetöréséhez ! A magyar emigratiónak s kivált azon irodalomnak, melyet az külföldi bujdosása alatt kifejtett, okvetlenül köszönhetünk annyit, hogy a „magyar“ név elvesztette a barbár nevet, s hogy legalább a múltra nézve a miveit Európa megértett; annyira azonban nehezen jutottunk, hogy jelen bonyodalmas helyzetünkkel más,mint az, ki ezt részletes tanulmánya tárgyává tette, a külföld tisztában volna. Magyarország már múltjánál fogva specialitás Európa continensén. Több szabadsági elemet egyetlen nép sem hozott be a hosszú népvándorláson át; régibb fejlettebb rendi alkotmánya egyetlen egynek sem volt; lételéért, szabadságáért egyetlen egy sem küzdött oly túlerő ellenében, oly hosszasan és rendületlenül. 1848. kétségtelenül örökéletü várpontot képez nemzetünk múltja és jelene között; a nemzet a középkor átvett feudalismusából, mint selyem hernyó a levetett burkából megifjodva lépett elő s egy nemzettestté vált a szabadság vérrel szentelt zászlói alatt. De a balvégzetes harcz,melyet végerőfeszítéssel, két roppant hatalom zsoldos százezrei ellen folytatott,nem engedte meg a végleges rendezkedést s mindaz,mit a törvényhozás,igazságszolgáltatás és végrehajtás három egysége tekintetében a szabadság melegének kellett volna kifejtenie, fejletlen, még élvonalaiban is részben félszeg intézmény maradt. Magyarország népességének azon része, mely 1848 előtt a nemzetet képezte, autonóm szabadság tekintetében legalább törvényszerűleg több szabadságot élvezett, vagy hitt élvezni, mennyivel ma, félig fejlett és részben megkötött parlamentáris alkotmányában bir. Teljesen függetlennek érezte magát szemben a pápai hatalommal,függetlennek szemben a koronával. Fészkében ur volt és szabad, s bár mindennek tetemes része a gyakorlatban illusio volt, arra sem egy eset volt, midőn a jogérzet ereje előtt a jogtalan hatalomnak kellett meghajolni. A 30-as 40-es évek számos példát mutatnak erre. Innen van az a szívósság, melyet a nemzet autonóm szabadsága mellett kifejtett, s melyet érez ma, érezni fog mindaddig, míg arról biztosítva nincs, hogy egy, a valódi parlamentáris kormány centralisatiója csak is az ő érdekében jó létre s a hazafias kezekből részben vagy egészben idegen érdekűekbe többé át nem játszható. Még egy második szempontot sem lehet elvonnunk azon tekintetek alól, melyek hazánkra nézve helyes ítéletet adhatnak. Magyarország intelligenciája a humanismus, részben az idealismus iskolájában növekedett fel; ezt érezte a 40-es évek minden jóravaló politikusa és egy Széchenyi is csak lassan kint volt képes nemzetét egy realistikusabb világnézet hódításainak megnyerni. Ez is csak félig sikerült s most még egy igen nagy tömege a régi iskolának egyszerre nem a realismussal már, hanem itt ott durva materialismussal látja magát egyszerre szemben, s undorát alig tudja legyőzni, midőn nem egyszer ennek kapzsisága és szédelgése tűnik föl szemei előtt. íme ezek azon kiindulási pontok, melyek a magyar viszonyok megítélésénél figyelmen kívül nem hagyhatók ; legkivált azon panaszokkal szemben, melyeket némelyek, nem egyszer a tettetés szemforgatásai közben a nemzet zömének szemére vetnek. Ha a 67-es kialkuvók a nemzetnek a centralisatió elleni féltékenységét le akarták küzdeni, fő gondjuknak kell vala lenni arra, hogy a törvényhozást teljesen függetlenitsék kifelé s minél hamisítlanabb képviseleti alapot adjanak annak mind lényeg, mind alak tekintetében. Fájdalom, épen azt mulasztották és mulasztják el még ma is s a nemzeti féleékenységet kétszeresen emelik az által, hogy mig azon elemeket, melyek a valódi parlament keretében jogosan helyet nem foglalhatnak el nem távolitják, legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a hű nép- és érdek-képviseletre törekvést s a parlament függetlenítését czélozó előlépéseket tanúsítsanak. Szóval, a parlamentarismust csak árnyoldalaiban mutatják be s törekesznek kizsákmányolni a létező viszonyok s valljuk meg, nem egyszer a materialismus érdekében. Ez képezi a válaszfalat ma is a kormánypárt és ellenzék között s ebből foly midazon rész, melyet a jobbak innen és túl szomorúan néznek. P. Szathmáry Károly. Válasz. Schvarcz Gyula országos képviselő ur f. hó 15-ki „Székesfehérvár választó polgáraihoz“ czimű kiáltványára. Tisztelt országos képviselő úr! Folyó évi martius hó 15-ről keltezett kiálványt bocsátott ön ki hozzánk székesfehérvári volt választóihoz, melyben úgy a múltat, mint a jelent illetőleg több téves állítás fordul elő; nehogy azokat hallgatásunkkal megerősíteni látszassunk, az igazság érdekében szükséges úgy önt, mint az érdeklő közönséget felvilágosítanunk. Azon időben, midőn országos képviselő urat első ízben bizalomteljesen pártunk követjelöltséggel megtisztelte, köztudomás szerint az országban három politikai pártárnyalat létezett: az ú. n. jobb-, középbal- és szélsőbaloldal. Ezek egyikéhez tartoztak a választók országszerte. Mi, székesfehérvári megválasztói határozottan a közép balpárt elveit vallottuk magunkénak, s mint ilyenek ruháztuk Önre ezen elveink képviseletét. Ez értelemben lett ön felhíva, e értelemben száz és száz választó előtt elfogadta volt követjelöltségét. Az országházban is a balpárti oldalon foglalván el székét, igazolta elveinknek nevünkbeni érvényesítését. Nemsokára a második választás előtt azon elterjedt hír folytán, mintha ön adott ígéretéről megfeledkezve a szélső balpárthoz átlépni szándékoznék, általunk nyilatkozatra jön felhiva, a midőn is 1869-ik évi február 16-án írásban kijelenté : „azon állítást, mintha én szélső balhoz tartoznám, határozottan visszautasítom.“ Ebben mi megnyugodtunk, annál is inkább, mivel ön hitünk megerősítésére itt újból baloldalinak nevező magát nemcsak, de igazolására annak,hogy felülről senkitől sincs függésben, baloldali czíméhez ezen szót „független“ hozzácsatolá. Hogy képviselő úr ezen kötelezettsége daczára mégis a szélsőbal párthoz csatlakozott, és ezen pártárnyalat közlönyének egyik fővezetője lön, avval független baloldali állását elhagyta, minket pedig arról győzött meg , hogy az ünnepélyes ígéret, a független czím nem annyira meggyőződésből, mint a belérzemények fedezése indokából használtatott. Ezen a szélső balpárthoz csatlakozását múlékonynak reméltük. Várakozásunk beteljesült. Akármi okból, de köztudomású dolog, hogy képviselő úr elhagyta a szélsőbaloldalt, és ugyanekkor oly állást keresett elfoglalni a balpárton kívül, melyben megszűnt régi választóit képviselni, és ezáltal úgy is ingatag eljárását még biztalanabbá tette. Ennyit a múltról. Legutóbbi kiáltványában képviselő úr az igazságtól eltérő és nem dicséretes bátorsággal előrántva a fentebb már kellőleg értelmezett „független“ szót, ennek segedelmével választóit úgy mutatja be a közvéleménynek, mintha azok ezelőtt, és most is egy soha nem létezett független czímű párthoz tartoznának, vagy tartoztak volna. És mikor a képviselő úr kijelenti, hogy a „balközép párthoz nem tartozom, s nem is tartoztam“ — elfelejtette megmondani, vagy jónak látta elhallgatni, várjon hát melyik létező párthoz tartozik Ön jelenleg. A kérdéses kiáltvány kötelez bennünket még kijelenteni, hogy mi, egykori választói, folyó évi február hó 25 dikén mint balközép párttestület ismételve alakultunk, melynek tagjai a kiáltványban meggyőződéseink kifejezett visszautasítását tudomásul vesszük. Tartózkodunk a független, haladási, reform s at. pártezimek valódi értékét a bizalom mérlegén bírálni, de kijelentjük , hogy hazafias lelkiismeretünk szigorúbb és őszintébb, hogysem ezen czimek félrevezető lidérctei után megindulhatnánk. Ez lévén a jelenre vonatkozó igazság. Ezzel befejezzük felvilágositásunkat azon óhajtással: Adjon Isten sikeres győzelmet a közép balpártnak! Kelt Székesfehérvárt márczius hó 20-án, 1872. A székesfehérvári balpárt bizottsága. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése mart. 23. A mai ülés kérvények tárgyalásával telt. A d. előtti tanácskozás nem mutat fontosabb mozzanatot; az estiben Pest város azon kérvényének tárgyalása képezte a kiváló momentumot, melyben a fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslatot még ez ülésszak alatt kérte törvényerőre emeltetni. A kérvényi bizottság, méltányolva a körülményeket, a tárgy fontosságát, azt véleményezte, hogy a ház a kérvény értelmében intézkedjék. S mit felelt erre a kormány?Kerkapoly azt, hogy még szavazás alá sem kívánta bocsátni a körvényi bizottság véleményét! — Lónyay pedig azt indítványozá, hogy Pest város kérvénye egyszerűen csak tudomásul vétessék. Ez azután a valódi diplomata fogás,még annyi tapintata sem volt, hogy legalább ne jött volna ellenkezésbe a kérvényi bizottság véleményével. Mintha csak Tóth Vilmos súgta volna neki e lépést,ki magáról azt állítá, hogy ő „ államférfi.“ — Lónyay fennen mondá a minap az ellenzéknek, hogy majd meglátja, ha kenyértörésre kerül a sor, ki viseli szívén a főváros rendezését. Íme, most itt volt a kenyértörés és ő pártjával egyetemben megelégedett a magas tudomásul vétellel, ugyanis Lónyay indítványát elfogadta a jobboldal, (melyből csak Királyi Pál szavazott az ellenzékkel), a kérvényi bizottság véleménye pedig 124 szavazattal 90 ellenében elesett. A kérvények tárgyalása lévén napirenden, a tárgyalás folyamában szőnyegre került Segesvár város kérvénye a vámkötelezettség tárgyában, mely a belügyministériumhoz áttétetni véleményeztetik a kérv. bizottság által. Lázár Ádám a kérvényi bizottság ezen véleményéhez következő módosítványt ad be. „Ezen kérvény a belügyminiszter úrnak a hidvám, mint egyik kisebb királyi haszonvétel jövő szabályozása iránt, mielőbb várandó törvényjavaslatnál leendő használat végett kiadandó.“ Szilágyi Lajos előre bocsátott indokolással szintén módosítványt ad be, mely így hangzik: