A Hon, 1872. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1872-03-26 / 71. szám

71. szám. X. évfolyam, Reggeli kiadás. Pest, 1872. Vasárnap, mártius 24 Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt­­ 1 hónapra...........................1 írt 86 kr. 8 hónapra...........................6 , 60 , 6 hónapra...........................11 B . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. mmsmammmm­mmssBmmmmmssammmsm Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj s 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr.­­ Bélyegdij minden beiktatásért . .80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­­lett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel Nyílttéri 6 hasábos petitsorért . . . 26 tar. pgT* Az előfizetési és hirdetményi díj a lap kiadó­hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kn­ktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H­U W“ X-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész évre . . . 89 ft — kr. Fél­ évre . . 11 ft — kr. Negyedévre . . . 5 ft 50 kr. Külön előfizetési iveket nem küdldtunk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 6, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetések a „Bon kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A HÖK kiadó-hivatala. PEST, MARTIUS 23. Ez is interpellatio. A horvát ügyeknek kérünk egy kis figyelmet. Különös dolgok folynak Hor­vátországban és félünk, hogy Magyaror­szág rovására történik minden. Ismerjük a horvát dolgok menetét egész a zágrábi országgyűlés feloszlatásáig és az újonnan megkísérlett pesti alkudozá­soknak homokba veszéséig. De hogy mi lett ez alkudozásokból, és mi, miért történik Horvátországban most? Arról alkotmányos magyar embernek még csak fogalma sem lehet. Előadjuk a dolgok állását. A horvát or­szággyűlés feloszlatása és az új ország­gyűlés egybehívásának elhalasztása által történt törvénytelenségért . Simonyi in­terpellálta a kormányt. De interpelláció­­jára válasz nem jött. Hanem a helyett történ­tek a következő dolgok Horvátországban: Bedekovich bán felmentetett hivatalától. Ez a többségben lévő horvát pártnak tetszett,­­ hanem helyette Vukanovichot nevezték ki báni helytartónak. Ennek az urnak, úgy lát­szik, nem kisebb feladat jutott osztályré­szül, mint az, hogy a most kisebbségben lévő pártból az általa foganatba vett vá­lasztási előkészületek által többséget csi­náljon, és így a régi kormánypártot, melynek működése eredményezte azt, hogy Horvátországban az izgatottság te­tőpontra hágott — újra zöld ágra jut­tassa. Irt titkos és nyilt leveleket hivatalno­kainak, adott és vett utasításokat. Minek eredménye az lett, hogy Bello vármegye egész tisztikara a főispánnal együtt le­mondott, Mol­n­áry katonai parancsnok, Rosenzweig királyi biztos beadták le­mondásukat. És ez urak haladéktalanul fel is mentettek állásuktól, sőt azután jött a varasdi helyettes főispán, a zágrábi fő­ispán felmentése és mások általi helyette­sítése is. Szóval,Horvátországban egész személy­változás állott be és pedig Vukanovici báni helytartó működése folytán. Ezt a dolgot nem akarjuk ezúttal sem jobbra, sem balra magyarázni. De min­denesetre érdekében áll hazánknak és az országgyűlésnek az, hogy tudja, m­­indez miért történik. Mert azt tudjuk, hogy nekünk egyik horvát párt és egyik horvát főúr s­s ke­nyerespajtásunk — de szeretnénk biztosí­tást nyerni az iránt is, hogy Horvátor­szágban nem egyes személyek ked­véért történik az országgyűlés és a me­gyék iránt követett és az egész országban nagy visszatetszést keltett eljárás. Mert azt tudjuk, hogy a horvát unió­párt kisebbségben van, és emberei mégis kormányon vannak, a horvát nemzeti párt pedig többségben van, és a legutóbb agyonhallgatott alkudozásokból kitűnt volt az, hogy kész az alkotmány terére állni, kész Magyarország integritását biz­tosítani, sőt a kiegyezés is közel állott a befejezéshez. Már­pedig ha a dolgok így állnak — és épen e­zt­ kell megtudnunk a kormány­tól — akkor nem csak alkotmányos, de po­litikai és opportunitási szempontból is rá­­szálnunk kell minden oly törekvést, mely arra van irányozva, hogy egyesek hatal­mi és hivatali állásáért, az ország több-i­­­ét hivatalos pressio által meghamisitl,­ és egy oly mesterséges többséget hozzon k b­­e,mely ellenében a horvátok ellenállási vá­­gya ép oly mérvet öltene, mint az unipp­­r. uralma ellen öltött. Mert akkor a sok vi­szályt újr­a elöl kellene kezdeni és a két testvér nemzet viszonya nem javulna, ha­nem még roszabbá válnék. Ismételjük, hogy sem egyesnek, — sem pártnak,­­— „ex professor" kivel nem vagyunk, nekünk mind egy, akár ki legyen a horvát bán, vagy a bellovári, zá­grábi stb. főispán — de azt akarjuk hogy a kik Horvátország ügyeit vezetik, azok nem csak hivataluk betöltésére le­gyenek képesek, hanem garanciát nyúj­tanak aziránt is, hogy Horvátország több­ségének bizalmát bírják és ez országot ki­­elégíteni képesek. Ebből folyólag a Simonyi báró int­e­­pellátiója mellett, még szükséges lenne a következő dolgokat is tudni: 1) Mi czélból indult meg és miben áll a horvát ellenzékkel megkezdett alkudo­zások ügye ? Megakadt-e ? És ha igen, hol és mely okból? 2) Miféle okból és czélból történnek Horvátországban a mostani tömeges sze­mély változások és főleg, hogy 3) a bellovári hivatalnokok lemondá­sával miféle összefüggésben áll a Rosen­­zweig és Mollinary tábornokok felmen­tése ? Tudjuk, hogy ezek részletes és a ma­gyar- horvát és közös ministérium ressort­­ját egyaránt érintő kérdések, de mert a horvát ügyek változása ily különös összefüggésben mutatkozik, annál nagyobb fontosságú a fenebbi kérdések felderítése. Mert nyilvános titokkép beszélik, hogy úgy a fenebb említett két tábornok, mint a többi hivatalnok lemondása Vakano­­vich működésének következménye. Már­pedig az mégis csak különös fel­­adat és működés lehet , mely i­­­y eredményeket idéz elő. Legalább ak­kor a czélt és ennek irányát kell tud­nunk. Igaz ugyan, hogy a személyváltozá-­sok közigazgatási dolgok, de ha a Horvátországban beállott személyválto­zások oly politikai eredményeket fognak előidézni, melyek újra felzavarják Horvátországot és megzavarják hazánk­hoz való viszonyát, vagy legalább e vi­szony tisztázását és megszilárdítását lehe­tetlenítik , akkor már késő lesz a bajt megelőzni. Ezért kel e dolgot minél előbb tisztázni. Hegedűs Sándor: — A baloldali kör f. hó 24 én esti 6 órakor értekezletet tart. — A jobboldal közlönyei úgy tüntetik folyvást föl az ellenzéknek mostani eljá­rását, mintha ezt Kossuth sugalmazta volna. E ráfogásra Simonyi Ernő, ki ebben legilletékesebb, rásüti a koholmány bélyegét, kijelentvén a „Szombati Lapokéban, hogy az ellenzék maga­tartásáról Kossuth csak úgy értesült, mint az ország népe, t. i. hírlapok útján. Hogy egyéb­iránt mi nézettel van Kossuth a szőnyegen levő törvényjavaslatok iránt, erre egyik magán­leve­léből a következő néhány szót idézi Simonyi: „Az a választási törvény deform, meg azaz öt éves időszak — valami rettenetes, — rettenetes ! — igazán mondva, lázt kaptam tőle, valóságos lázt. — Boldog isten ! hogy rohan az a szegény nemzet a kárhozat hídján a pokolba! Rettenetes!“ — Emlékirat a jogszolgáltatás ügyében. Sárkány József a pesti kir. tszék elnöke az igazságügyministerhez emlékiratot in­tézett, melyben előadván a különösebb akadá­lyokat és hiányokat, melyek feladata elébe gör­dülnek a czélszerűtlen és elégtelen törvényszéki és fogházi helyiségek által, kifejti egy büntető eljárási novelláris törvény alkotásának szüksé­gességét,mely a jelenkor jogosult igényeinek és minden mivelt állam által elfogadott irányelvek­nek megfelelne. Nagy súlyt fektet a memoran­dum arra, hogy a hazai jogszolgáltatásra vonat­kozó minden újabb alkotásnál a nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség nagy eszméi fogad­tassanak alapul. A memorandumban az is említ­­tetik, hogy a bűntények, vétségek és kihágások meghatározása és minősítésére, valamint a bű­nösség megállapítására vonatkozó tételek az 1861. évben életbe léptetett ideiglenes törvény­kezési rendeletek példájára, irányadó szabályok gyanánt fogadtathatnának el.­­ A horvát kormány egy rendeletben feloszlatá „a nemzeti segély“ egyletet, melyet a nemzeti párt alakított a szűkölködő horvátok felsegélésére. A feloszlatást azzal indokolja a kormány, hogy ez egylet kölcsön­szím alatt pénzt osztott ki, de sem kamatot, sem vissza­fizetést nem kötött ki és idegen tagokat is fel­vett kebelébe. Ezek folytán jogkörét átlépte és az 1852. november 26-ki patens 3. §a értelmé­ben feloszlattatik, pénzét nyugta mellett a kor­mánynak kell átadnia! Ez is szép állapot — az osztrák pátensek uralkodnak Horvátországban! A belügyminiszer a temesvárme­­gyei szükölködöknek 6000 ftot utalványozott segélyül és 40000 ftot vető­mag szerzésére. Az utóbbi összeget 6 év alatt 5­v­el együtt kell egyenlő részletekben visszafizetni.­­ Szerb értekezlet. Az újvidéki polgároknak egy nagy szerb conferentia meg­tartása czéljából, mártius 17-én tartott összejö­vetelén Miletics a nagy értekezlet elé terjesz­tendő következő pontok fölötti tanácskozások szükségességét adta elő: 1-szer. Vegyenek e részt a szerbek a jövő országgyűlésben, ehhez képest bocsátkozzanak-e a követválasztásokba ? 2- szor. Ha igen, mily programm, az eddigi vagy a megújított szolgáljon e a követek működése, illetőleg a nemzeti párt működésének alapjául? 3- szor: Miként szervezkedjék a párt, hogy je­­lölteit keresztülvihesse ? A conferentia Becske­reken tartandó meg, melyet a becskereki szer­­bek hívnak majd össze. — Az ad hoc congres­­sus ellen legújabban a következő községek til­takoznak : Szivac, Deliblato, Gáj, Dubovac, Tu­­ria, Zenta, Vappas, Titel, Siklós, Uj-Becse, Föld­vár, Vukovár. — Az országos magy. közgaz­dasági gyűlés előér­tekezeletet mart. 23 án d. u. 6 órakor tartatott meg az orsz. m. ipar­egyesület helyiségében. A bejegyzett congres­­susi tagok oly nagy számmal jelentek meg, hogy az egylet szűk helyisége azokat alig fogadhatta be. Az értekezletet Hunfal­v­y János a léte­sítő bizottság elnöke nyita meg, üdvözölvén a megjelenteket, indítványozza, hogy vegye az ér­tekezlet tárgyalás alá a gyűlés alapszabályja­­vaslatát, így azt a közgyűlés könnyebben ma­gáévá teheti. A felolvasott alapszabályokat rész­letesen megvitatták, s csekély módosításokkal el­fogadták. A czimbe Galgóczy indítványára fel­vétetett az „országos“ szó; kihagyatott azon megszorítás , hogy a gyűlésnek csak az lehet tagja, a­ki „állásánál, vagy hivatásánál fogva“ közgazdasággal foglalkozik; szigorúbban meg­­határoztatott a vita befejezése stb. Az előleges napirend változatlanul elfogadtatván, az érte­kezlet a congressus szervezésére nézve követke­ző javaslatban állapodott meg : Mai számunkhoz egy és féliv melléklet van csatolva.­ ­ „HON“ TRECZAIA Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Harmadik kötet: A senki szigete. (48. Folytatás.) Az arabástrom szobor menyegzője. Tímár túl boldog volt, hogy Timéát eljegyez­­heté. A leány tündéri szépsége az első találkozás óta meghódítva tartá lelkét. Bámulta őt. A sze­líd kedély, melyet később ismerni tanult nála, megnyerte tiszteletét. A gúnyos játék, melyet Brazovicsék űztek a leány szivével, lovagias ro­­konszenvét költé fel. S a szép kapitánynak könnyelmű udvarlása szította féltékenységét. Ez mind hozzátartozik a szerelemhez. Most végre eljutott vágyai czéljához. A szép leány az övé. Neje lesz. És még egy nagy tehertől menekül meg lelke. Az önvádtól. Mert attól a naptól kezdve, a midőn Tímár az elsülyedt hajóban megtalálta Ali Csorbadzsi kincseit, oda volt lelkének nyugalma; minden fényes siker után, mely vállalatait kisérte, fel­emelte szavát a belső vádló: ez mind nem a tied ; az egy árva leánynak a vagyona volt, a mit te bitorolsz. Szerencsés ember vagy ? nem igaz! Szegények jóltevője vagy? nem igaz! Arany ember vagy ? Nem igaz! — Tolvaj vagy! Most ez a per el van döntve. A belső biró ki­mondja felmentő ítéletét. A meglopott árva visz­­szakapja vagyonát. Megkétszerezve kapja visz­­sza. A mi férjéé, az az övé is. Nem fogja soha megtudni, hogy ennek a nagy vagyonnak az alapja valaha az övé volt, csak azt tudja, hogy most már az övé. És ezzel ki van engesztelv­e a fátum. De vájjon ki van-e engesztelve ? A sophismára nem gondolt Tímár. Hogy a Tímeának visszaadott kincsekre ráadást is kí­nált : saját magát, s cserét kért érte: a leány szivét. — S hogy ez csalás, ez erőszak! Tímár siettetni akarta az összeketést. Nála nem volt azon időfogyasztó akadály, hogy előbb még a kiházasítási készleteket kell beszerezni. Ő készen vett mindent Bécsben, s Timea meny­asszonyi köntösét a leghíresebb párisi di­atműt­­vész állítá ki, nem kellett azon magának a meny­asszonynak hat hétig hímezni, — mint azon a másikon. — Az a másik, — kétszeresen s­zeren­­csétlen araköntös el lett téve egy olyan fa szek­­rénybe, a­melyet sohasem nyitogat senki. Azt onnan soha sem fogja elővenni senki. Hanem más szent akadályok álltak meg­int elő. Timéa még mindig nem volt megkeresett Ive. Tímár igen természetesen azt kívánta, ho­gy ha már Timéa a török vallásból a kerész genbe tér át, hát egyúttal legyen protestáns, mint férje, hogy egy templomba járjanak. Hanem most meg a protestáns lelkész állt elő, hogy az áttéréshez mélhatlanul megkivántatik, hogy a neophita megismerkedjék ezzel a confes­­sióval, a­melynek keblébe felvétetni óhajt. S miután itt nem elég, mint a görög egyháznál, a látás és hallás, hanem ezt meg is kell érteni, mert ez a vallás az értelmen, az okoskodáson alapul; tehát szükségképen kell a hajadonnak egy ideig tanításokat kapni a megismerendő ta­nokból , hogy meggyőződhessék felőle, mennyi­vel okosabb, rationabilisabb és elfogadhatóbb dogmák azok, a­miket ezentúl fog követni, mint a minőkön eddig tévedezett. Hanem itt egy nagy baj volt. Az, hogy a ma­­homedán vallás a nők számára semmiféle dog­mákat nem készített. A mahomedán nők nem tagjai az eclesiának, jelen sem szabad lenniük a férfiak istentiszteletén,számukra nincs értelme a Mekkát mutató Mehráb táblának, őket nem kötelezik sem az „abdesztán“, sem a „Güzü“, sem a „Thaheret“ mosakodásai, sem a Rámáján böjt, sem a Beyram ünnep, ők nem zarándokol­nak Mekkába a Kábához, nem csókolják a bűnbo­csátó követ, nem isznak a Zenzemes kútból, és ez a pap nem esketi, nem tanítja, nem confirmálja, nem gyóntatja, nekik még csak lélek sincsen adva; számukra nincsen más világ; ő értük nem jön el a halál óráján a lelket a testtől elválasztó Azrael angyal; őket nem vallatja ki a halál után a Monkár és Nakir angyal, mi jót, mi roszat tet­tek a testi életben ? Őket nem törösztik meg az Ismail kutyában, nem lökik be a Morhut ver­mébe , őket nem támasztja föl a halálból az Izrafil angyal trombitája, az ő homlokukra nincs írva e szó „mumem“ (hivő), ők nem futnak át az Alsirát hídon, nem is esnek le róla a hétféle po­kolba,mik közül legemberségesebb temperaturájú pokol még a „gyehenna“, az utánna következők pedig : a Ladhána, Hosáma, Száli, Szakár, Ja­­bim és Al Hariját fokozatosan melegebbek. Ettől a nőknek mind nincs mért félni, de viszont nem is jutnak el a paradicsomba a nagy Tubafa ár­nyéka alá, mert ott a férfiaknak­­ rájuk semmi szükségük nincs; azokra ott az örök ifjusági „hurik“ várnak, minden férfira hetvenhét. — A mohamedán nő semmi sem, csak egy virág, le­hull és elmúlik, lelke virág illat, elfújja a szél, és nincs többé. Azért a nagytiszteletű urnák fölöttébb meg­nehezült a feladata, a­midőn Tímeát az észszerű vallás felfogására akarta bírni. Zsidót, pápistát eleget convertált ő már, de török leánynyal még nem próbálkozott. Az első nap, mikor a más világ gyönyörűsé­gét magyarázta a nagytiszteletű úr Tímeának, elmondva, hogy ott az égben majdan mindazok, kik egymáséi voltak és egymást szerették ide alant, ismét találkozni fognak s ismét egymáséi lesznek ; — a leány ezt a kérdést intézte hozzá : — Vájjon azt fogja-e a más világon minden ember újra feltalálni, a kit szeretett, vagy azt, a kivel a pap összeeskette ? Ez fogas kérdés volt; de a nagytiszteletű ur puritán állást foglalván el, igen jól megfelelt rá: „miután nem lehető, hogy va­laki mást szeressen, mint a kivel a pap összeeskette, s viszont nem lehető, hogy a kivel a pap összeeskette, azt ne szeresse, annálfogva az Ígéret tana egészen correct“. Hanem ezt a kérdést nem közölte a nagytisz­teletű úr Timárral. A másodnapi tanításon megint azt kérdezte tőle Timéa: várjon Ali Csorbadzsi, az ő apja, szinte odajut-e a más világon, a­hova ő. A nagytiszteletű úr erre a kényes kérdésre bizony nem birt kielégítő választ adni. — De ugy­e, én ott megint Levetinczy úr neje leszek? kérdezé Timea mohó kíváncsi­sággal. Már erre a kérdésre kegyes örvendezéssel vi­­szonzá az esperes úr, hogy minden bizonynyal úgy lesz. Akkor én meg fogom kérni Levetinczy urat, hogy ha együtt leszünk a mennyországban, akkor az én szegény apámnak is adjon egy kis helyet, hogy az is velünk legyen, s ő azt nekem nem fogja megtagadhatni, ugy­e ? Az esperes úr szörnyen vakarta a füle kör­nyékét erre a kérdésre s azt mondta, hogy ezt a scrupulosus dolgot az egyetemes egyházi zsinat elé fogja terjeszteni. Harmadnap aztán azt mondta Tímárnak, hogy jó lesz már a kisasszonyt megkeresztelni s megesketni, a további dogmákról világosítsa fel majd a férje-Végbe is ment a legközelebbi vasárnapon a szent szertartás. Timéa akkor került először pro­testáns templomba. Ez az egyszerű épület, fehérre meszelt falaival, aranyozatlan szószékével, egészen más hatást gyakorolt kedélyére, mint az a másik templom, a­melyből a rosz gyerekek kikergették, mikor egyszer beleskelődött. Ott aranyos oltár volt, nagy viasz gyertyák égtek ezüst kartartókban, képekkel voltak tele a falak, tömjén illat párol­gott, titokteljes éneklés hangzott, csengetyű szóra térdre hullott a nép , képzelmes izgató képek és hangok. Itt pedig leülnek hosszú padokba külön a férfiak, külön az asszonyok, zsoltárt vesz kiki maga elé, s mikor a kántor elkezdi, táriad az egész gyülekezet és végig éneklik az egész zsoltárt. És akkor elhallgat minden ember: a magas szószékre fellépdet a lelkész és elkezd beszélni, minden czeremónia nélkül, sem énekel, sem iszik, sem nem mutogat semmit, csak egyre be­szél. Timea nem ért abból semmit. Csak azon bámul, hogy a­mint abban a templomban három sűrű padnégyszög tömve van asszonynéppel , az az ezernyi asszonynép két óra hosszat meg nem szóllal, ki nem nyitja a száját, még csak szom­szédjához suttogni sem fordul. Rettenetes szer­tartás­­ három légió asszony, a ki két óráig meg van némulva. Bárcsak legalább egy „ámen“-t volna szabad kiáltaniok, mikor a prédikácziónak vége van. Timea a szószék melletti első sorban ül a fő­­kurátorné mellett, ki neki keresztanyja fog lenni, az vezeti őt ki a keresztelő medenczéig. Kereszt­apa pedig a főkurátor úr. Ismét semmi ki­szelemizgató szertartás : a nagytiszteletű ur beszél okos dolgokat a vizme­­dencze előtt; egyszer annak is csak vége sza­kad ; a neophita meghajtja a fejét a vizmeden­­cze előtt; a lelkész a szentháromság nevében megkereszteli őt „Zsuzsannának“. — Ezt a nevet választották neki a keresztszülők. Azután tart egy intést az esperes úr a kereszt­­szülőknek, elszámlálva az ő kötelességeiket, s akkor a keresztanya ismét visszavezeti a fel­avatott hajadont a padjába; akkor minden em­ber feláll és imádkozik , de csak a pap fenhan­­gon, a többi némán, Timea pedig azon gondol­kozik, hogy miért keresztelték ötét épen Zsu­zsannának, mikor az eddigi nevével úgy meg volt elégedve? Az imádkozás után megint leülnek s a kántor ez alkalomra neki zenditi a LXXXIII-ik zsol­tárt : „Óh Izraelnek Istene !“ a miből Tímeának az a gyenge kétsége támad, hogy ötét most ta­lán izraelitának keresztelték meg. Minden aggodalmát eloszlatja végre az a má­sik tiszteletes ur, ez már fiatalabb, a ki máso­diknak jő fel a kathetrába s igen szép szónok­latot tartván, elvégre egy írást vesz ki a köny­véből s abból felolvassa, hogy ezennel kihir­­dettetik, miszerint tekintetes nemes nemzetes és vitézlő Levetinczy Tímár Mihály úr belvecziai hitvallású keresztyén atyánkfia eljegyzette ma­gának hitvestársul néhai tekintetes nemes nem­zetes és vitézlett Csorbaffi Ali urnak árva haja­don leányát, nemes Csorbaffi Timea Zsuzsanna kisasszonyt helvecziai hitvallású keresztyén leányzót. És az a három légió asszony még erre sem szól egy szót is. Tímea megnyugodott a történtekben. (Folytatása következik.) Közgyűlési elnök lenne Hunfalvy, helyettes elnök : Kautz Gyula és Kodolányi Antal, jegy­zők : Schiffner, Mudrony Pál, Máday, Hegyi. I. vagyis ipar osztály : Elnök Volny, he­lyettes elnök : Galgóczy, jegyzők : Schiffner és Mudrony Pál. II. mezőgazdasági osztály : elnök : Korizmics, helyettes elnök : Kenessey, jegyzők : Máday és Wagner. III. közlekedési osztály: Elnök: Schnierer, helyettes : Lichtenstein, jegyzők: He­gyi és Földi, Számvizsgálók: Weninger, Volny és Horn. — A cseh feudálisok kiadták választási felhívásukat. Aláirta azt Beleredi, Clam-Martinitz, Lobkowitz, Kinsky s a többi cseh főur mind egy lábig. Bevezető soraiban a kiáltvány ezt mondja: „A komoly érában komoly kiáltás hang­zik hoz­zánk, mert az 1872. márt. 13-ki pátens által ki­irt tartománygyűlési választásoktól függ az, ha várjon a szabadelvű pártnak sikerül-e Cseh­ország államjogi lételét, melyet ő felsége, a mi kegyelmes urunk, ünnepélyesen elismert — újra megtagadni, ha várjon, sikerül-e neki a király­ságok és a tartományok jogos képviseletének megkerülésével és azoknak az oct. 20-ik diploma által is elismert és megpecsételt jogainak sérel­me mellett — egy parlamentet teremteni a Laj­­thán inneni birodalmi rész számára és igy ama kettéosztást, mely ép úgy megszünteti a királyságok és tartományok egyéniségét és jo­gait, mint szétszakítja Austria egységét és ve­szélyezteti jövőjét— a legszélső­bbség-ig vinnie, — ha váljon sikerűlé neki még egyszer a nép és királya közé tolni magát és a béke, és kiegye­zés, az államjogi zavarok végleges megoldásá­nak útját állani.“ Ezért kitartásra, szavazásra hivják fel a válasz­tókat. A közgazdasági gyűlés tagjaihoz. M.) Ma gyűl egybe az első magyar köz­­gazdasági gyűlés. Sok nagy feladat vár reá. E congressusnak az egész nemzet színe előtt be kell bizonyítania azt, hogy a közgazdaság a társadalom és az álla­mok főtényezője; hogy jó állami és tár­sadalmi reformokat csak közgazdasági eszmék, elvek és törvények alapján lehet életbe léptetni; s hogy még a morális és intellectuális igazságok is e törvényekben, a közgazdaságban gyökeredzőek. A múltra visszatekintve, sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy hazánkban a közgaz­daság művelőinek száma igen csekély volt. A XIX század első felében csak Vedres, Széchenyi, Kossuth és Desewffy tűnnek fel oly magyar közgazdasági irók gyanánt, kik az irodalom terén maradan­dó becsű hazai nyelven irt munkálatokat szerkesztettek, s kiknek eszméi a gyakor­lati életbe átültetve, hazánk anyagi és szellemi kifejlődésére irányadó befolyás­sal voltak. E század második felében a közgazda­ság terén munkálkodók már sűrűbben je­­­­lenkeznek. De engedjék meg nekem, ha

Next