A Hon, 1872. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1872-04-08 / 81. szám
81 szám, X. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra........................... 1 frt 85 kr. 8 hónapra............................6 , 50 , 6 hónapra............................11» — • Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint .... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Vasárnap, ápril 7. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij t 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ■ • 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 5 hasábos petitsorért . . . 28 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak viaszt. Előfizetési felhívás: „A H 0 N XL-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész évre . . . 13, ft — kr. Fél évre . . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 5 ft 80 kr Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig tiz krba kerül. Az előfizetések a „Kon kiadó-hivatala" czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. PEST, APRIL 6. Pártalakulásunk jellemzéséhez. Legtöbbször az a kérdés merült föl, hogy mi választja el a jobb és baloldalt? Csak a közjogi álláspont-e vagy más egyéb is? E kérdésre leghatározottabban úgy lehet felelni, ha a közjogi állásponttól eltekintve, vizsgáljuk a két párt elemeit, mert akkor meggyőződhetünk arról,hogy e két párt nézete igen kevés kivétellel lényegesen eltér egymástól, nem csak a közjogi, hanem a jogi, közigazgatási és közgazdasági kérdésekben is. Bizonyítja ezt a múlt és bizonyítni fogja a jövő is , ha az eszmék logikájában hiszünk. Kinevezett vagy választott legyen-e a bíró ? Demokratikus alapon vagy virilis szavazatokkal legyen-e szervezve a megye? Mily mértékben legyen szabad a szó? Legyen-e hirlaocautio vagy nem? Fentartassék-e a dohánymonopólium vagy nem? Vámrendszerünk és hazai iparunk mily viszonyban legyen ? E kérdések semmi összefüggésben a közjogi állásponttal nincsenek, és így azok megoldásánál a jobboldal nem félthette a kiegyezési alkut, és mégis: mi történt ? A jobboldal a kinevezett, a bal a választott bíró mellett volt; a jobboldal a virilis megyét teremté meg, a bal demokratikust akart; a jobboldal Böszörményit, s több srót vád alá fogatott a kormány által, a baloldal védelmezte a szólásszabadságot. A jobboldal a cantiót, szentszékeket, dohány monopóliumot megtartá, a baloldal mindezt meg akará szüntetni. A jobboldal oly vámrendszert tart fenn, mely iparunkat kiteszi a világ versenyének, és mégis az országos munkákat (vasutakat, katonafelszerelést stb.) is külföldieknek adja, míg másfelől a selyem és szövetáruk magas váma által nagyban megadóztatja az országot, a czukor, szesz-adó által megrontja ez iparágakat. A baloldal a szabadkereskedelem elvét az önálló vámterülettel úgy akarja combinálni, hogy iparunk fejlődésképes legyen. Mindez nem közjogi kérdés, és mégis lényeges különbség van a két párt álláspontja közt. Miért ? Mert a conservativ és clericalis elemek, és az állami centralismus hívei természetszerűen és nem a közjogi álláspont által kényszerítve egyesültek a kormánypártban, akkor, midőn a másik párttól még kevesebbet remélhettek. Erről meggyőződhetik mindenki, ha elképzeli az egész közjogi kérdést, és azt vizsgálja, ha ekkor felszólítná Apponyit, Szécsent, Simort és az ó-conservativokat, vagy a régi centralista iskola híveit és tanítványait, vagy a nagy földbirtokosokat és azokat, kik a vagyon és születés majdnem túlnyomó uralmát, vagy legalább kizárólagos álláspontját vitatják az államéletben — ha tehát — ismétlem — felszólítaná akár az ó conservativokat, akár a clericalisokat, akár a centralistákat, akár az ex professo aristokratákat , hogy kikkel kívánnak szövetkezni, kikkel kívánnak egy pártot képezni: azokkal-e, kik most az országgyűlésen és az országban az ellenzékhez tartoznak, vagy azokkal-e, kik a jobboldal hívei ? Bizonyára habozás nélkül az utóbbiakhoz csatlakoznának , ha közjogi kérdésről szó sem lenne. Ez igen természetes. Mert a politikai pártokat nem az egyes kérdések, hanem az irány és érdekek egyenlősége, vagy legalább hasonlósága képezi. Márpedig az ultramontán és a conservativ nem szereti ugyan sem a parlamentarismust, sem a miniszteri rendszert, de ha már megvan , inkább csatlakozik ez alapon ahoz a párthoz, mely a kormány hatalmát növeli, mint ahoz, amelyik decentralisal, inkább csatlakozik ahoz, amelyik a vagyonnak és aristokratiának az államéletben nagyobb szerepet ad, mint ahoz, mely elismeri ugyan e tényezők fontosságát, de kiváltságokkal azokat nem ruházza fel. Mert a kormányhatalom növekedésével, a bureau cratia szaporodásával, a virilisekkel és a mostani felsőházzal több eszköz és tényező áll a clerikalis ó-conservativ párt rendelkezésére, hogy érdekeit előmozdítsa, és, ha lehet, uralomra jusson — mint egy oly párt uralma mellett, mely a megyét és bírót a kormánytól függetlenné teszi, a democratiát a választói jogban, és megye, város rendezésben érvényesíti. Mert természetszerűen következik, hogy a felsőház-rendezésben, polgári házasságban, katholikus autonómiában stb. is kevesebbet remélhet ettől a párttól. Hiába mondják azt, hogy a pártok közjogi álláspontja megrontotta nálunk a pártok természetes fejlődését és alakulását. Nem áll. Tagadhatlan igaz, hogy mindenik pártban sok különböző véleményű ember van, de ez minden országban, minden pártban így van. De az is tagadhatatlan, hogy a pártok különböző elemei irányuk és törekvéseik, érdekeik és czéljaik szerint egészen természetszerűen vannak csoportosulva. Eőt attól lehet tartani, hogy minden más csoportosulás, úgy az alkotmányosságra, mint szabadelvűségre nézve, roszabb lenne, mint a mostani. Mert, ha például, a jobboldalon katholikus párt keletkeznék, és ez, mint activ párt kezdene működni, akkor több reactionárius elemet vinne be a jobboldalra az országházba, és ez (legyen a jobboldal kormányon bár vagy az ellenzék) ártana alkotmányos fejlődésünknek és a szabadelvűségnek. Épen így lett volna kár, ha a baloldalról néhányan átmentek volna a jobboldalra, mert ezekben vesztett volna nem csak a közjogi ellenzék, de a szabadelvűség is, miután a kormánypárt elemei közt elvesztek volna. És nemcsak az alkotmányosság és szabadelvűség, de maga a Parlamentarismus is vesztene az által, ha a két nagy párt felzavarodnék és a pártárnyalatok szaporodnának, mert a parlamentarismust mindenütt a sok apró párt vontá meg, bizonyítja Franczia- és Spanyolország története, és csak az angol két nagy párt folytonos uralma biztositá azt. Ne ámitsuk hát magunkat — valljunk szint. Hegedűs Sándor. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. MEGFOLYÁS: Pest Terézváros tisztelt választópolgáraihoz. Tisztelettel meghívom Pest-Terézváros tisztelt választópolgárait, hogy jövő hétfőn, ápril 8-án délután 3 órakor szíveskedjenek a polgári lövölde termében összegyűlni, amidőn a tisztelt választók előtt a befejezéséhez közelitő jelen országgyűlési szak alatt történtekről képviselői jelenitésemet elé fogom terjeszteni. Pest, 1872. ápril 3-án. JÓKAI MÓR, Fent Terézvárosi craz. képviselő. — Kossuth és a csehek. A cseh lapok határozottan utasítják vissza a pesti kormánylapok által gyártott koholmányokat. A Národni Listy“ egy eredeti levelet hoz Pestről, melyben szintén a cseh-horvát conspiratióról értekezvén, állítja, hogy ezen egész conspiratió nem egyéb, mint a hivatalos lapok koholmánya, mely lapok a húsvéti héten más tárgyakban hiányt szenvedvén, különböző történeteket költöttek a „csehek küldöttségéről Zágrábba“ stb. Czikkíró ezután különösen kiemeli a „P. Lloyd“ és „Heti Krónikádnak ezen ügyre , vonatkozó jelentéseit, s ezekre nézve azt jegyzi meg, hogy az ostobaság ellen magok az istenek is hiában küzdenek, de ha az ostobasággal még a hetykeség is szövetkezik, mely hazugságokban nyilatkozik, akkor legjobb egészen elhallgatni s nem gondolni a fent említett két lap tréfáival. A „Posel z Proky“ szintén foglalkozik ezen üggyel, a hivatalos lapok koholmányának nevezvén el a horvátok és csehek összeesküvését s az állítólag Kossuthhoz menesztett küldöttséget. Czikkíró véleménye szerint ezen koholmányoknak az a czélja, hogy befolyással legyenek a cseh választásokra, mint ezt a „Bohemia“ is bevallotta. Hanem végre is az igazságos ügy fog győzni s a becstelenség önmagát fogja büntetni. Latifundium és farm. (M.) A politikai jogokért a törvényhozó testületben folytatott küzdelem még folytonosan lekötve tartja az egész ország figyelmét. És ha ma e helyen mégis egy oly tárgyat hozunk szóba, melynek a politikával semmi vagy csak nagyon távol köze van, azért tesszük ezt, mivel egy oly gazdasági és társadalmi baj jelenségeit látjuk, mely vérünket emészti, s melynek csak úgy lehet elejét venni, ha arra a nagyközönség figyelmet fordít s minden alkalmas eszközt felhasznál hogy e bajt orvosolja. Már a nemzetgazdasági gyűlés alkalmával szó volt arról, hogy a jelen gazdasági és bérleti rendszer a nagyobb uradalmakban kevés kivétellel oly földzsarolássá fajul, mely egyrészt szemlátomást csökkenti a földtermő képességét s másrészt, megzavarja az egészséges gazdasági versenyt Hogy ebben nagy társadalmi baj rejlik, azt csak azok tagadhatják, kik,nem ismerik a magy. földbirtokviszonyok fejlődését.Tény,hogy a középbirtokos osztály már már alig állhatja ki a versenyt a latifundiak bérlőivel. A középbirtokosok száma egyre fogy, míg a mezőgazdasági proletariátus tartósan növekedik s a latifundiumok gyarapodnak. A földbirtokviszonyok ezen helytelen alakulását lényegesen elősegíti azon tény, hogy az egyházi javak igen roszul kezeltetnek. Egy káptalan vagy szerzet soha sem volt hires arról, hogy a birtokában tartott nagy uradalmat mintagazdasággá alakította volna, pedig bizon ez urak a túlvilági gondok mellett nagyon ráérnének ilyesmivel foglalkozni... A papi kezekben levő jószágokon majdnem kivétel nélkül a lehető leghelytelenebb gazdálkodás divatozik. Rendszerint vagy egy gondatlan gazdatiszt,vagy egy földnyúzónak ismert bérlő kezeli e jószágokat, melyek nagy kiterjedésüknél fogva ily gondatlan művelés mellett is jövedelmeznek annyit, hogy az illető urak abból elég jól kijöhetnek. Különben e jószágokról még statistikai felvétel sem történt. Kőnek csak annyit említ, hogy azok terjedelmének és jövedelmezőségének megítélésére minden támpontok hiányoznak. Köztudomású dolognak csak azt lehet tekinteni, hogy földtehermentesítés fejébe 20 millió jutott a papi jószágokra, miből sejteni lehet,hogy mily óriási kiterjedésüek e javak, s hogy azok mily sokat jövedelmezhetnének, ha okszerű kezelés alatt állnának. Időközönkint azonban érdekes adatok kerülnek e javakról a nyilvánosság elé. A P. N. tegnapi száma pl. ezt írja: „Az egri káptalan csak az imént haszonbérbe bocsátó egyik legszebb, s legterjedelmesebb birtokát, a 40,000 holdas Margitai pusztát, Hartig és társai külföldi consortiumnak. Legújabban pedig az esztergomi főkáptalan összes birtokaira nézve hasonlóval bízta meg gr. Forgách Ágoston urat, ki e czélból szintén külföldi bankokkal és consortiumokkal áll összeköttetésben.“ A Napló hozzáteszi, hogy „ha külföldi consortiumokat mint General pächtert helyeznek be e nagy terjedelmű birtokba, ez által nem igen fogják előmozdítani a magyar bérlő osztály megszilárdulását, azt nem is tekintve, hogy ezzel sok derék magyar gazdatiszt családot tesznek tönkre.“ A Napló meg van győződve, hogy gr. Forgách Antal az itt említett körülményre tekintettel lesz. E gyengéd figyelmeztetés elismerést érdemel, de annak aligha lesz foganatja. Ily dolgokban nyomatékosabban kell felszólalni. A káptalanok által életbeléptetendő bérleti rendszer elég fontos tárgy arra, hogy azt komoly figyelemre méltassuk. A nagy kiterjedésű egyházi, az állami és közalapítványi javak vannak elsősorban arra hivatva, hogy rajtuk a magyar farmrendszer meghonositassék. Külföldi consortiumok ezt soha nem fogják feladatuknak tekinteni. Ezért nagyon helytelenül jár el egy káptalan, ha magának még annyi fáradságot sem vesz, hogy ama nagy jószágokat oly birtoktestekre osztva adja bérbe, melyeknél albérletet nem kell eszközölni. A külföldi consortium rendszerint csak közvetítő szerepre vállalkozik, mint a belga bank tette; átveszi a nagy jószágot s azt kisebb részekre szakítva nyereséggel másnak adja. A nemzeti jószágoknak ilyetén kizsákmányolása élhetetlenségre mutat; megkárosittatik a bérbeadó, de még inkább a földmives osztály, mely a nagy jószágot albérletbe veszi s a külföldi tőkepénzesnek kétszeres árt fizet. Azt sem lehet tagadni,hogy kormányunk is hibázott,midőn a külföldi vállalkozók előtt szabad verseny tért nyitott a nélkül,hogy a hazai közönség számára azon előfeltételekről gondoskodott volna, melyek nélkül a magyar sem ezen téren, sem másban, (pl. az iparban), a külföldiekkel versenyképes nem lehet. Ily feltétel mindenekfelett az oly mezőgazdasági hitelügy, melyből a belföldi képzett és becsületes bérlő ép oly könnyű szerrel pénzt nyerjen, mint azon külföldi, kinek ily czélokra könnyen lehet pénzt szerezni. A bérleni óhajtó magyar gazda közönségnek és főleg a gazdatiszti osztálynak pedig nagyon érdekében fekszik, hogy az önsegély és önbiztosítás elvére létesíteni szándékolt szövetkezést mielőbb életbe léptessék. Míg a nagybirtokosoknak egyenként kell összekeresgélni az alkalmas kis és középbérlőket, csakugyan nem lehet csodálkozni, hogy ha előnyösebbnek vélik inkább külföldön valami bankár konsortiumhoz fordulni, s nem bízzák, hogy ez keresse fel az albérlőket. A gazdasági szövetkezés vagy magyar farm*társulat gyors megalakulásának fő akadályát a pénzhiány képezi. A legtöbb életrevaló törekvés ezen szenved hajótörést. És e hiányon nem is leend segítve mindaddig, míg Magyarországnak önálló pénzügye nem lesz. Lám, a bécsiek és más külföldiek minden haszontalanságra annyi tőkét egybehozhatnak, hogy az ember valóban elbámult honnan teremnek elő e milliók. A rejtélyt nem nehéz megfejtetni. Bécs pénzpiacz, azzá lett az osztr. nemzeti bank által. Sem Pest, sem az országnak más nagyobb városa még nem pénzpiacz. Egész Magyarország a bécsi pénzpiaczra van utalva. Innen a tőkék vajmi nehezen juthatnak le hozzánk. Hitellel Magyarországon vállalatot létesíteni még nem tanácsos. A hitel itt nincs és nem is lehet biztosítva. Ki arra számít,épen akkor csalatkozhatik,midőn a pénzr e „HON“ TÁRCSÁUL Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Harmadik kötet: A senki szigete. Tavaszvirány. (54. Folytatás.) Mintha kicserélték volna lelkét, mikor e sziget pázsitos útjára lépett! Méla nyugalom van itt, andalító egyedüllét. A paradicsom gyümölcsfái most virágoznak, fehér és rózsaszín virág pyramidok, köztük virágbarlangok földig hajló csipkerózsákból; s a faszőnyeg pompás zöldje kihimezve ibolyákkal, szifonták-aranynyal; az arany napsugár kihívja a virág szerelmét, az illatot, attól terhes a lég; az ember minden lélekzetvételnél aranyat és szerelmet leheli be. A virágok erdejét méhzsongás rúgja át, s e titokszerü zsongásban, a virágok szemeiben Isten beszél, Isten néz . .. Templom ez ... . S hogy énekese is legyen a templomnak, a fülemile énekli szent Dávid zsoltáraiból a panaszt, a pacsirta a dicséretet; — csakhogy szebben, mint Dávid király! Mikor a sürü orgonabokrok lila szinnel koszoruzott lombjai egy helyütt szétnyílnak s meglátszik a kis szigeti lak; Mihály önkénytelenül megáll, mintegy leigázva. A kis lak lángban áll; de nem tűzlángban, hanem rózsa lángban: felfutó rózsa borítja egész tetejéig, s körülötte két holdnyi területen csupa rózsa minden. Ezernyi bokor, öles fa,gúla, sövény, lugas csapa rózsából. Liget az, kerek, labyrinth rózsafákból, miknek pompája elvakit, s már messziről terjed üdítő illatárja, mint egy túlvilági légkör. Alig lépett be a rózsaliget tekervényes útjába Mihály, midőn egy hangos örömkiáltás hangzott eléje; nevét kiálták. — Ah, Tímár úr! S aki nevét kiáltá, eléje futott. Tímár a hangjáról is ráismert : Noémi volt az. A kis Noémi, akit már harmadfél év óta nem látott. Azóta milyen szépen megnőtt, kifejlett, átalakult. Arczán egészséges pir ragyog át, szemei mélyében szelíd oltártűz lobog. Viselete nem pongyola többé, de otthoniasan csinos; aranyszínű gazdag hajzatába egy festő rózsabimbó tűzre. — Ab, Timár úr ! kiált a lyánka az érkező elé szaladva, s messziről nyújtja eléje kezét, és aztán őszintén, igazán, meleg kézszoritással üdvözlé az érkezőt. Mihály viszonozza a kézszoritást s szemeit egy perczig ott feledi a leány arczán. íme egy arcz, a melyen öröm sugárzik akkor, ha őt jönni látja. — Milyen régen láttuk önt, szól a leány. — Mint megszépült ön azóta. Szól Timár, s nyilatkozatában ép oly természetes a gyöngédség, mint a durvaság. A leány valóban sokat nyert az elmúlt évek alatt. Sajátszerü physiologiája az a leányarczoknak, hogy némely ideálszép gyermeknek, mikor a hajadoni átalakuláson átmegy, vonásai elszélesednek, elvastagodnak, tömör kifejezést nyernek, míg más arcz ugyanazon idő alatt az észrevétlen bájakat nem sejtett tökélyre festi s ideálszéppé lesz. Talán van ennek egy természetes magyarázata ? Talán a fejlő érzelmek idomítják át a fejlő arczot, s a tartós jó és roszindulat, a bánat és az öröm, a nyugtalanság és a béke idomítja át a vonásokat, mint a tengeri csiga a csigaházat. i Noémi arczáról sugárzott a rokonszenv. — Hát emlékezik ön még rám ? kérdezé Timár, kezében felejtve az oda nyújtott kis kezet. — Mi önt nagyon sokat emlegettük. — Teréza mama egészséges ? — Ott jön elénk. Teréza asszonyt Almira idézte elő a házikóból, hová előre szaladt a rábízott puskával, a miről Teréza megtudta azt, hogy valami kedves vendég érkezett s aztán ő is elősietett a házból. A mint Mihályt meglátta, kettőztető sietését, messziről ráismert a hajdani hajóbiztosra, ki most is egy szürke kabátban, vállára vetett tarisznyával közelitett gunyhójához, miként hajdan. — Hozta Isten! De rég vártuk ! — Kiálta a nő vendége elé. — Mégis megemlékezett ön rólunk ! — S azzal minden czeremónia nélkül megölelte Mihályt, miközben szemébe tűnt a dobász tarisznya. „Almira!“ kiálta az utána sompolygó kutyának, — fogd ezt a táskát és vidd be a házba. — Holmi sültféle van benne, — jegyzé meg Mihály. — Az-e ? Hát akkor jól vigyázz rá Almira, hogy a Narczissza ne bántsa. Ezért megint Noemi duzzadt fel. — Ah bizony, Narezissza nem oly neveletlen. Teréza asszony azután megcsókolgatta a leányát, hogy megengesztelje. Az meg hagyta magát engesztelni. — No már most jelünk be hozzánk, — monda Teréza, bizalmasan megfogva Mihály karját. — Jöjj Noemi te is. — Mindjárt, a kosaramat is beviszem, már teli van. Egy óriási nagy csónaknyi fehér vesszőkosár volt az útban, fehér lepedővel leterítve az, ami benne tetézve állt. Noemi annak állt neki, hogy majd két fülénél fogva felemeli. Mihály odaugrott hozzá.Ő lesz.— Majd én segítek bevinni, hisz az nehéz Noémi kaczagott, vidám, gyermeteg, csattogó kaczaj volt az, s aztán felhajtá a fehér lepelt a kosár tartalmáról. Tele volt az rózsalevéllel. Hanem azért Mihály mégis csak megfogta a kosár egyik fülét, b úgy vitték együtt a nagy kosarat,tetézve rózsalevéllel a levendulávalj szegélyzett után végig. — Önök rózsavizet főznek ebből ? Kérdé Timár. Teréza odavágott a szemével Noémi szemébe. — Lám hogy kitalál mindent. — Nálunk, Komáromban is nagy divatja van a rózsavizfőzésnek. Sok szegény asszonynak az a keresete. — No ugye ? Hát másutt is Isten áldása a rózsa ? Ez a drága szép virág, ami maga elég arra, hogy az emberrel a világot megszerettesse. Aztán nemcsak gyönyörűséget ad, hanem még kenyeret is. Lássa ön, tavaly rész esztendőnk volt ; a késői fagy elvett gyümölcsöt, szőlőt, mind a nedves, hideg nyár megrontotta a méheket, baromfi, lábas jószág elhullott , a kész megtakarítotthoz kellett volna nyúlnunk, ha ki nem segített volna bennünket a rózsa. De a rózsa minden évben virágzik, az mindig hű marad hozzánk. Nekünk tavaly a rózsafáink adtak enni. Háromszáz itcze rózsavizet főztünk, mind elvitték Szerbiába, búzát adtak érte. Oh ti áldott szép rózsáim, életadó virágaim ! A kis házikó megszaporodott azóta, hogy Timár utoljára itt járt,egy aszaló lett hozzá toldva, azután meg egy rózsaviz-főző konyha. Abban volt a tűzhely a rézüsttel, melyből csendesen hullott cseppenkint az elsőffőzet, a tűzhely mellett nagy kádban a már összecsomaszolt rózsatörköly, egy széles padon pedig a friss rózsaszüret, melynek előbb meg kell fülledni ott. Mihály segíté Noéminak kidönteni a nagy öblös kosár tartalmát a padra; — oht az részegeskedés, az dobzódás volt az illatárban. Noémi letette a fejét a puha rózsa halomra s azt mondá: — [Ah milyen jó volna egy ilyen rózsalevél ágyban egyszer aludni. — Te bébé! feddé őt Teréza; soha sem ébrednél fel többé: a rózsaillat megölne. — Hát az szép halál volna. Erre aztán Teréza szemrehányást tett neki: — Hát te meg akarnál halni ? Hát te itt hagynál engem, te rósz leány! Akkor aztán Noémi átkarolta az anyját és csókolá, kérlelé. — Nem, nem, te drágám, te szerelmem. Nem téged soha. Te egyetlenem! — No hát minek tréfálsz velem így? Ugye Timár úr, nem illik egy kis leánynak így tréfálni az anyjával ?Egy ilyen kicsi kis leánynak, aki még tegnap babával játszott. Mihály igazat adott Terézának, hogy az bizony semmi körülmény között nem menthető, ha egy fiatal leány azt mondja az anyjának, hogy valami halál nemét szépnek találja. — No már most te maradj itten és őrizd a lombikot; vigyázz szépen, hogy kozmát ne kapjon a zucsma; én megyek a konyhába vendégünknek jó lakomát főzni. Ugye itt marad ön nálunk ma egész nap ? — Itt maradok ma is, holnap is, ha adnak valami dolgot, amiben segítsek. Amíg dolgot adnak, addig itt maradok. — Óh akkor itt marad ön egy hétig, szólt bele Noémi, mert én önnek annyi dolgot adok. — Oh ugyan mi dolgot tudnál te adni Timár úrnak, te bohó ? szólt nevetve Teréza asszony. — Hát a rózsaleveleket összetörni a kölyüben. — Ah! Talán nem is tudja, hogyan kell? —■ Hogy ne tudnám ? mondá Timár, sokszor végeztem én ezt odahaza az anyám házánál. — Ugye, az ön anyja is olyan jó asszony volt? Kérdé Noémi. — Nagyon jó. — Ön is nagyon szerette ? — Igen nagyon. — Él még ? — Régen meghalt. — Hát már most önnek senkije sincs? Timár elgondolkozott s aztán szomorúan leesőggesztés fejét: — Senkim....... .......Igazat mondott.... (Folytatása következik.)