A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-27 / 223. szám

223. szám. X. évfolyam. ’varj.­s*Reggeli kiad­ás. Pest, 1872. Péntek, sept. 27. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 frt 85 kr. 3 hónapra , „ 50 , 6 hónapra.............................11 » n Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden köz­­lem­ény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint eliifizetések a ki­ idó-hiva­­talba (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HON“ H -dik évi folyamára. i*158ss!éai árak: £!-­bs évre . . . 88 ft — kr * dl évre . . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 5 ft 50 kr. Külön előfizetési iveket a be küldünk azét. SlefiseU'sro e pyatai utalványokat kérjük haz­atírts, Eslyek bérafentesit&e fis írtig csak 8, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. Az elSS- aotásiA a „Hon kiadó-hivatala“ csim alatt Pest, fareneziok-tere 7. zx. alá küldendők. A SIÓN kiadó­ hi­vatala. PEST, SEPTEMBER 26. Andrássy gróf beszéde után. A Andrássy gróf vörös könyvének hiá­nyait ki akarván egészíteni, a német de­legál­ió egyik bizottságának faggatásaira, a monarchia nemzetközi helyzetéről egy mai lapunkban közlött terjedelmes beszéd­ben egész őszinteséggel és határozottság­gal nyilatkozott. Reánk e beszéd jó hatást tett, mert nyílt és határozott. Főleg három alap né­zete érdemel kiváló figyelmet. Az egyik az, hogy határozottan visszautasít min­denféle hódítási vágyat, sőt azt épen ab­­surdumnak mondja. A mi közvélemé­nyünk annyira békés és alkotmányos ér­zületű, hogy úgyszólván fölöslegesnek tartja az ily féle nyilatkozatokat, de a ki tudja, hogy keleten mivel ámítják a népet, sőt, hogy szerb, orosz és bosznyák ügynökök (kiknek lehet,hogy senkitől sincs megbízásuk) Magyarország déli részeiben s a románok közt Erdély nagy részében m­i­­f­é­l­e híreket terjesztenek,m­ivel izgatnak, az szükségesnek és üdvösnek fogja tartani az ily nyilatkozatokat a külügyér szájá­ból. Hisz Dakorománia eszméjét legin­kább azzal a rémképpel akarják megked­veltetni, hogy ellenkező esetben Románia olvasztatik Erdélybe , és Délszlávia mellett is azzal izgatnak, hogy csak ez mentheti meg Szerbiát és Boszniát is a monarchiánkba való beolvasztástól. Bo­lond dolgok ezek, de fájdalom Bukarest­­ben és Belgrádban többen híresztelik, mint hiszik. Mentőt többször kell a külü­gyminiszer­­nek nevetségessé tenni az efféle ten­­dentiosus híreket. A külügyminiszter beszédében a máso­dik figyelemre méltó passus az, melyben külügyi politikájának alapját abban a czélban foglalja össze, „hogy mondhassuk az államnak: az áldoza­tok, melyeket tőled kérünk, a békét fogják biz­tosítani ; hogy mondhassuk a földművelőnek: műveld nyugton földeidet, mert nem fogják ösz­szegázolni; hogy biztosíthassuk a városokat, építsétek házaitokat, nem fogják szétrombolni; hogy a tőkét megnyugtathassuk; hogy bátran befektethető és forgatható az áldott béke kilátá­saiban. Ezt biztosítani a külpolitika föladata.“ Úgy van, így kell annak lenni, ezt kö­veteli a kultúra, a demokratia. Csak igy békítheti ki önmagával a diplomatia az újkor szellemét, csak igy felejtetheti el gyászos múltját és kétes hasznú jelenét. Ha Andrássy grófnak — mint mondá — ez az „ambitiója“ — akkor gratulálunk neki, csak álljanak ereje és ügyessége, tehetsége és eszközei ambitiójának szín­vonalán. Elismerjük, hogy kényes helyzete van először azért, mert egy rész nemzetközi helyzetben lévő és rosz múltú monarchia külügyeinek élén áll, és másodszor azért, mert új diplomata és magyar ember. Tudjuk azt, hogy a külfölddel szem­ben a monarchia és Bécsben személyisége teszi nehézzé helyzetét. De, ha a­ k­ülfölddel szemben politikájának őszintesége és bé­kés iránya által teszi magát hozzáférhet­­lenné, bizonyára ép e politika demokrati­kus iránya, takarékosságra és dek­onsoli­­datióra vezető természete fogja lefegyve­rezni vagy legalább ártalmatlanná tenni azt a bécsi „cliquet“, mely ellensége neki is, nem politikájáért, hanem magyarsá­gáért. Egyébiránt történjék vele bármi, a­míg politikája magához hű marad és képes lesz megfelelni hazánk szükségének, bírni fogja minden magyar ember rokonszen­­vét, elismerését. Biztosítsa csak a békét, fejlessze ki bé­kés után a monarchia tekintélyét a kül­föld előtt — és ne engedje magát semmi­féle „clique“ tetszése vagy nem tetszése által, tetteiben és gondolataiban megza­vartatni. Beszédének még csak azon részét akar­juk kiemelni, melyben hatáskörét körvo­­nalazza. Sem a jezsuita, sem a lengyel, sem a munkás kérdésben — legalább egész határozottan mondá ezt — Berlin­ben semmiféle tervet, vagy egyezséget nem készítettek, és ő határozottan ki­jelenté, hogy sem ezekben, sem más belkérdésben eszmét sem cserélt a kül­­uralkodókkal és diplomatákkal , mert mindebben a rendelkezés „a két állam kormányát és törvényhozását illeti“ — az ő szerepe csak akkor áll elő, ha nemzetközi bonyodalmak keletkeznének valamelyik kérdésből. Erre a megnyugtatásra mindnyájunknak szükségünk volt. Mert Bismarck az egy­házi és „Internationale“ ügyében, Gor­­csakoff a lengyel kérdésben annyira ér­dekelve van, hogy méltán keletkezhetett gyanú a közvéleményben arra nézve, hogy tekintettel a mi egyházi és munkás viszonyainkra, vagy tekintettel Gali­­cziára — az elmecsere, sőt megállapodás szóba jöhetett. Andrássynak elhisz­­­ szűk, hogy mi sem történt. Hogy ez­­ nem csak reánk fog megnyugtató hatást­­ tenni, hanem főleg a galicziai lengyelekre és az osztrákokra is — az már az osztrák delegativ bizottságában mutatkozott, a­mint a német Rechbauer s a lengyel Gro­­cholsky nyilatkozataiból is kitűnik. Úgy hisszük, hogy politikájának és állásának megszilárdítására beszédének ez a része ép oly befolyással fog lenni, mint maga a béke fentartása. Íme láthatja Andrássy gróf és láthatja a jobboldal, hogy nem gáncsoskodunk, hanem őszintén gratulálunk — a külügy­miniszternek. — A baloldali kör pénteken f. hó 27-én d. e. 21 órakor értekezletet tart. — A pénzügyi bizottság tegnap esti ülésében azon engedély okmány módosítá­sai felett tanácskozott, melyet az 1870. 34. tv­­cz. a .kiépítendő Ferencz-csatornára nézve Trirr tábornokra ruházott. Ez engedmény szerint az engedményes átvette a magyar kincstártól a Ferencz-csatornát minden hozzátartozó épülettel, fölszereléssel, s a szintén hozzá tartozó 58 hold réttel és 388 hold szántófölddel, azon föltétel alatt, hogy Bajától Bezdánig hajózható, és Kis- Sztapártól­­ Újvidékig hajózható és öntöző csatornát épít. E költségek Üldözése egyezmény szerint 10.045,000 írtban határoztatott meg, a melyből 8.036.000 frtot egy e c­élra alapítandó részvény­­­társaság, a tőke hátralévő részét, 2.009.000 frtot az államkincstár szerez be. Az esetre, ha az engedményes 6 hónap alatt a rész­vény­társulatot nem alakítaná meg, az alaptőke 30 % -­­e nem fizettetnék be, megszűnik az en­gedmény jogereje, s elvész a 400,000 frtnyi kaució. E részvény­társulat pedig — a fran­­ci­a háború folytán — nem jött létre. Türr és társai azonban, ha­bár későbben, mint a törvény rendeli, a Ferencz csatorna jobb karba helyezésére több javítást kezdeményeztek s most a közlekedési ministernek a két évvel ez­előtt kötött egyezmény olyszerű megváltoztatá­sát hozták javaslatba, hogy a kincstár az épí­tési költségeknek ne 7*-ét, hanem 2/5 -ét az az 4.018.000 frtot vállalja el, a­miért a consortium viszont kötelezi magát, hogy a csatornát három lábbal mélyebbre ássa, ugy hogy az állam birto­kain összegyűlendő álló viz szabadon lefolyhat; továbbá mindaddig, mig az állam által hozott összeg nem hozza meg 8%-jét, ingyen szolgálta­­tandja a consortium az ott fekvő, állambirtokok öntözésére szolgáló vizet, mi által a pénzügymi­­niszer terve szerint a mai bérletdij 140.000 írttal fölebb emeltetnék s végül kötelezi magát a consortium, hogy a csatorna közelében fekvő 12.000 holdnyi állambirtok holdját 15—20 év­re holdankint 5 írttal drágábban kibérel mint a hogy azok 1868-tól 1872-ig kiadva voltak. E javaslathoz a pénzügyminiszter,­­ a közle­­kedésügyér is hozzájárult, s ily tartalmú az új törvényjavaslat, mely által azonban a régi tör­vény azon határozmánya, hogy az állam által adott összeg csak akkor részesül kamatban, ha a consortium pénze már megkapta 5%-jét, s hogy ez engedmény 75 évre szól, a­mely idő alatt Bács-Bodrog megyében más csatornára en­gedély nem adható, változást nem szenved. A pénzügyi bizottság hosszabb tanácskozás után, eltekintve attól, hogy az 1870-iki engedmény érvénye azon törvény szavai szerint megszűnt, az új tvjavaslat akkorig elnapoltatok, mig a két miniszter úgy a technikai előterjesztések sike­rének biztossága iránt, tekintettel az ottani szán­tóföldek öntözésére, mind a kincstár elő­leges . A „HON“ TÁROZÁSA. Az első regény. II. (y. y.) Heliodorus, a finom értékű keresztyén püspök, ki az első nagy görög regényt k­ám­oly költő volt, kire a középkor nagy szellemei is magasztalólag hivatkoztak. Tasso nem csak di­cséri ama művészetét, melylyel az érdekeltséget felébreszteni s fentartani birá, hanem „A meg­szabadított Jerusalem “-ben Clorinda fiatalságát is e régi mester után festé le. Cervantes is elis­meréssel említi a maga novelláihoz irt előszavá­ban. Dórát egy hasonló czímű drámát: „Theage­­nes és Charikleia“ írt utána, mely 1762-ben je­lent meg. Hardy, e régi franczia költő, pláne nyolcz drámát merített e regényanyagból­. Valóban e költői munka értéke nem csupán régiségében, hanem egyszersmind tartalmi be­csében és művészi kidolgozásában áll. S éppen ezért igen valószínű, hogy csupán ránk nézve az „első regény,“ miután a többiek, melyeknek csúcspontját képezhető, elvesztek a földszinéről. Valószínű, mondjuk, mert a költészetnek egy ága sincs, mely egyszerre jeles alkotásokkal kezdődött volna. A kezdet az irodalmi mű­ágak­­ban is, mint az egyes emberek életében, nem biztos járásból, hanem­­ próbálgatásokból, botor­­kálásokból áll. Heliodorus regényének cselekvénye azon kor­szak keretében játszik, midőn Egyptom még a persa királyoknak fizetett adót, tehát Nagy Sán­dor előtt. Meséje röviden ez: Persina szerecsen királyné egyszer, midőn leányát még szive alatt hordá, megpillantá An­dromeda képét. Annyira elbájolta e kép látása, hogy midőn gyermeke megszületett, az nem szere­csen, hanem fehérszintű volt. A szegény királyné e miatt igen félt férje haragjától, s hogy azt ki­kerülje, gyermekét rábízta egy szerecsen férfiú­ra, Sisimithresre, hogy rejtse el. Egyszersmind átadott neki egy szent gyűrűt s egy övét, aethi­­opi királybetűkkel hímezve arra leányának jö­vendő sorsát. A leányt Charikleiának nevezték s hét évig maradt annál a férfiúnál, a­kit ő atyjának hitt. Ez idő alatt a leányka gyönyö­rűen kifejlett, a nevelő atyja aggódni kezdett, hogy mint őrizhesse meg a leány ártatlanságát. Elhatározta, hogy magával viszi Persiába, hová neki Oroondates helytartóhoz követségbe kel­lett mennie. Útközben találkozott egy Charikles n­­­evű pappal, s erre bízta a leányt. Ez a pap Delphébe vitte a szép leányt, azzal a szándék­kal, hogy öcscséhez, Alkamenoszhoz adja hitve­sül, s mivel ottan épen egy egyptomi pap volt, Balasiris, ezt kérte föl: beszélné rá a leányt az ifjú Alkamenosz iránti szerelemre. De az ég és a szív másként határoztak. Delphébe, szent ün­nep gyakorlására egy thesszáliai ifjú érkezett: Theagenes, ki Achilltől származott. Ő és Cha­rikleia meglátták egymást a templomban, s a szerelem föllángolt szivekben. Kalasiris egyp­tomi papot bűvös álomban hívták föl, hogy tér­jen vissza honába s vigye őket is — a szerető párt — magával. Valóban ki is játszik Charik­­lest s egy phöniciai hajóra szálltak, hogy el­meneküljenek. E hajó Siciliába indult, de csak­hamar tengeri rablók támadták meg s utasait az egyptomi partokra hurczolták. Trachinos, a kalózok kapitánya, azonnal beleszeretett a szép Charikleiába, s már készült az ün­nepre, midőn a furfangos Kalisiris rábeszélte Pe­­lorost, Trachinos alparancsnokát, hogy ne en­gedje másnak e szép szüzet, a­ki őt szereti. Pe­­loros hitt és föllángolt a reménytől. Heves viadal kezdődött a rableány fölött. A kalózok elhaltak Peloros csapásai alatt, ezt meg Theagenes ker­gette el. Megszabadultak tehát a hi­szeretők az első veszedelemtől, de nyomban jött a második. Egyptomi rablók fogták el őket s a távol tenger egy szigetére hurczolták. Thyamis a rabló vezér, szintén megszereti a leányt, ki oly szép, hogy mindenki rögtön lángra gyúl arczától, s szintén nőül akarja venni; Charikleia pedig, féltve Thea­­genest a vetélytárs szerelemféltésétől, őt saját fivérének adja ki. Ismét szomorú esküvőre ké­szülnek, midőn az egyptomi helytartó, Nansikles görög kereskedő panaszára, miután ennek ked­vesét rabolták el, megtámadja a martalóczokat s részint leöli, részint szétveri őket. Theagenes és Charikleia is útra kelnek egy faun felé, de a sat­­rapa csapatjai feltartóztatják őket. Az ifjút kül­dik ajándékba a persa királynak, a szép Charik­­leiára pedig a ravasz Nansikles azt mondja, hogy ez az ő elrablóit menyasszonya, s vezeti házához. Ott van azonban Kalasiris is, ki egy drága ereklye árán megváltja a leányt, s elindul vele, hogy fölkeresse az elveszített Theagenest. Midőn Memphisbe érnek, azt hallják, hogy Thea­­genes ismét az elmenekült Thyamis rablókapi­tány kezébe esett, s vele van az ostromolt város­ban. De békére kerülvén a dolog, kiderül, hogy Thyamis a Balasiris fia és Mem­­phisnek választott, de testvérének bosszúja által elűzött főpapja. A szerető szívek elé azon­ban új félelmes akadály gördül. Arsake a satrapa neje, ki férje távollétében a főparancsnokságot viszi, érzéki szerelemre lobban a szép görög ifjú iránt s mindent elkövet, hogy azt meghódítsa. De hiába, a Theagenes hű marad kedveséhez. Ekkor a szenvedélyes Arsake elhatározta, hogy az ifjút kinpadra vonatja, a szép hajadont pedig méreg által teszi el az útból. De tévedés tör­ténik s a méregtől Arsake öreg dajkája hal meg. Ekkor Arsake bevádolja a lányt, mint méregke­­verőt, s máglyára ítélik. De a máglya lángjai nem ártanak neki, mert édesanyjának talizmán­ja védi. Ekkor Oroondatestöl, ki neszét vette felesége sáfárkodásainak, követ érkezik, azzal a rendelettel, hogy Theagenest és Charikleiát kísérjék hozzá a táborba. Arsake e hítre megijed és kivégzi magát, míg a két fiatalt útközben sze­­recsenek, kikkel a Batrapa hadat visel, fogják el, a királyuk , Hydaspes elé viszik. Midőn a ki­rály legyőzi a persa helytartót, a két fiatalt el­viszi magával fővárosába, Meroéba, s elhatá­rozza, hogy az ország isteneinek, a napnak és holdnak áldozza fel őket. Theagenes ezalatt eléggé kitünteti erejét és ügyességét sok szép tényben. De hiába, a lány áldozatra van szánva. A szent gyűrű, az öve­k karján egy jegy azonban kiderítik, hogy Charikleia a királynak és Persi­­nának saját leánya. Sisimithres s a véletlenül oda vetődött Charikles is megerősítik ezt. A szü­lők örvendnek, a nép eláll az áldozattól , a hű szeretők házasság frigyében nyerik meg hűsé­gük és erényük jutalmát. Íme a fenmaradt első mű, mely a regény ne­vét mai értelmében is megérdemli. Főleg két vonás az, mely e nevezetes könyvnek magas estétikai becset ad: a szépség uralmának elisme­rése s az erkölcsi tisztaság értéke, mely ragyog­va és diadalmasan vonul át az egész művön. Nincs itt semmi a milesiák érzékiségéből. Az érzület nemessége uralkodik benne. Bár a ke­resztyén fogalmaknak nyomai nincsenek lapjain, de a keresztyénség magas szelleme világítja meg, főleg azon állás által, melyben a nő a férfival szemközt van feltüntetve, az antik leg­­nemesb köntösében. Természetesen, mai mű­igé­­nyeink szempontjából sok kifogást tehetünk ellene: valószínűtlen események bőven fordul­nak elő benne, a jellemek nem fejlődnek követ­kezetesen, s csak Charikleia és Thyamis ábrá­­zolják a cselekvény folyamában, míg a többiek jellemfejtése önelbeszélésük által történik, s a kisebbek csak fölületesen érintvék; de másfelől a mai olvasó is gyönyörködhetik e régi író élénk festéseiben, melyeknek hatását bár nem egyszer csökkenti az, hogy az álom elárulja azt, a­mi következni fog. Az előadás is érdekes. Az író azonnal bevezeti olvasóját a történetek köze­pébe s a személyek elbeszéléseivel nem fárasz­­tatja ki őket. Átalában a cselekvény fonalát ügyesen vezeti s van érzéke a szerkezet szép formái iránt. Szóval, ez első regény írója a lele­ményben költő, a kidolgozásban művész volt. Mesterileg tudott leírni, rajzolni s a hangot min­dig a fölvett tárgyhoz szabni. Tudósok, kik a régi egyptomi életet ismerik, különösen dicsérik benne ama hűséget, melylyel lapjain a helyek és erkölcsök vannak elénk állítva. Továbbá az akkori viszonyokból, kivált Egyptom állapotá­ból, a megjegyzések és észrevételek gazdag tára van benne. Végre szyljé­n, mely igen díszes és világos a korhoz képest, melyben Heliodorus élt, meglátszik, hogy a triccai püspök a régi Hellus legjobb költői, Homer és Sophokles által ké­pezte magát. Szóval, a regény, mely sok európai nemzet irodalmi gyermekkorában oly soványan és szel­lemtelenül kezdődött, büszke lehet ez első ősére, mely előkelő hangja és igazi nemessége által vált ki, s maradt meg az utóvilág tiszteletében, úgy hogy még urbinói Raphael is tárgyat merített belőle magasztos ecsete alá. S midőn e műről, mely nálunk még sohasem volt emlegetés tárgya, e tárczát közöljük, egy­szersmind visszatérünk a forráshoz, melyből me­nténk, azt kérdjük, várjon irodalmunkra és közönségünkre nézve nem volna - e hasznosabb, ha az akadémia sorra használná föl a „hölgy­díjakat,“ hogy azokon oly hézagpótló könyvek lefordítását rendelné meg, minő a Wolff „regény története?“ Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva,­ ­ biztosságára, s a költségre nézve határozott, s­­­­ a felelősséget nyíltan elvállaló előterjesztést­­ nem tesz. — Andrássy gróf külügyi po­litikánkról tett nyilatkozatáról a bécsi lapok is igen elismerőleg nyilatkoznak. Az iránta leghidegebb „N. Fr. Presse“ is azt mondja, hogy az „a vörös könyv soványsága fdetti kedvetlen­séget eloszlató, politikájának a szabadelvűnek élénk tetszését és magának a fél millióra fokozott rendelkezési alapot vívta ki. Ilyen huszárvágást Beust gróf soha sem tett. Ez valami új, reális politika, mely egészséges helyzetet teremt, ha szilárd talajt talál lábai alatt— amelyet a fran­czia - német háború és Austriának Németor­szággal való egyetértése megteremte.„Beust gróf szabadkezet tartott fenn magának a mostani kül­ügyminiszter „gebundener marschreute“-tal megy“, de rászalja, hogy a rendelkezési alapot Rechbauer megszavazni indítványozta. A „Deut­sche Zung“ mondja : Erőteljesebben nem lehet kifejezni Ausztria óhaját és szükségét a béke után, mint azon kifejezésben, hogy a monarchia külügyi politikája „gebundener Marschrite“-val halad, és ettől eltérni súlyos vétek lenne.“ De ebből azt következteti, hogy szállítsuk le a se­reget, töröljünk Enlin báró budgetjéből. A „Presse“ e nyilatkozatot a vörös könyv „torso“-jának kiegészítéséül tekinti és azt mond­ja, hogy Andrássy „első fellépése az osztrák parlament képviselői előtt reá nézve szerencsés volt. ” Az osztrák delegatió bud­get bizottsága ma ülést tartott, melyen Kuhn közös hadügyminiszer s később Andrássy kü­lügyminister is jelen volt. A II dik czimnél (felsőbb parancsnokságok és törzsek) az előadó elvben a vezérkari igazgatóság állása ellen szólt, a vezérkari törzstisztek jó­átalányát helyesnek találta, de a vezérkari törzstisztek szolgálati pótlékát meg nem szavazandónak vélte. A vitá­ban többen vettek részt. Kuhn védelmezte a a kormány előterjesztését. Herbst indítványoz­ta, hogy minden fölemelés indokolatlannak te­kintessék s a tavali összeg 1.773.000 frt. sza­vaztassák meg. Weeber az összeget 1.769.750 frtra kívánta leszámítani. Az előadó: Rech­bauer 1.500.000 frt. megszavazását indítvá­nyozta. Szavazásra kerülvén a sor, 15 szavazat­tal 5 ellenében elfogadtatott Herbst indítvá­nya, illetőleg megszavaztatott a tavasi összeg. Tárgyalás alá került a 3-ik czimű csapat­testü­letek és általános csapat költségek. Rechbauer előadó a tartalékseregnél az ezredesek alkalma­zása ellen szólt, továbbá ellenezte a gyalog- és vadászcsapatok fegyverben tartását, a­mire 3.761.511 ft előirányoztatik.Erre hosszú vita fej­lődött ki,melyben Andrássy is részlett és védel­mező Kuhn előirányzatát. A bizottság 16 szava­zattal 4 ellenében a kért 3.761.511 frtot nem szavazta meg. Az ülés három óra 45 perc­kor ért véget.­­ A képviselőház V. osztálya a kolozsvári egyetem felállításáról és a felállítás költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatokat a tan- és pénzügyi bizottságok jelentése szerint elfogadta. Előadó Molnár Antal. — A 4 ik osztály sept. 27-én d. u. 4 órakor a szokott helyiségében ülést tart. Tárgy a kolozs- I­vári egyetem iránti 1. javaslat. A reformpárt felirati javaslatáról. " Sajnáljuk, hogy az összetorlódott tárgyhalmaz lehetetlenné teszi tüzete­sebben taglalnunk egy új parlamenti párt ez első nagyobbszerű politikai mani­­festumát, s hogy néhány futólagos észre­vételen kívül egyelőre inkább csak regis­­trálására vagyunk kénytelenek szorítkoz­ni annak, a­mi e javaslatban bővebb ki­fejtés, vagy egészen új dolog. A­miben a legtöbb más javaslattal megegyez, azt egyszerűen mellőzzük. A reformpárt felirati javaslatában, me­lyet mai esti lapunkban vesznek olva­sóink, hiába keressük azt a demarcatio­­nális vonalat, mely az új pártot a többi eddig létező pártoktól elválasztja, s az új párt létjogát megállapítja. Igaz ugyan, hogy a reformpárt e javaslatában sok van olyan, a­mi a jobboldal feliratából hiány­zik , de azért a jobboldal szabadelvű ele­mei e javaslatot bátran aláírhatnák. A balközép felirati javaslatához való viszo­nyát illetőleg ettől nem abban különbö­zik, a­mit mond, hanem a­mit elhallgat, s kevés módosítással tökéletesen be volna illeszthető abba a keretbe, a­melyben a balközép javaslata mozog. E javaslat sor­ra veszi a trónbeszédben említett kérdé­seket s azoknak mintegy bővebb kifejté­sét képezi, a legtöbb esetben határozot­tan szabadelvű irányban. De felhoz több oly kérdéseket is, melyek a trónbeszéd­ben felemlítve nincsenek. A képviseleti rendszer reformjánál a szavazatjogot műveltségi qualificatióktól kívánja függővé tenni, választó­kerüle­tek új beosztását, a választási vissza­élések ellen törvény alkotását, az incom­­patibilitási szabályzatot. Hanem, hogy szabadelvű szempontból mivel indokolja a képviselők számának leszállítását, a képviselői megbízatás meghosszabbítását ? arra a felirati vitától várunk feleletet. A főrendiházat a kép kívánja refor­málni, hogy az a kapacitások testülete legyen, kik a pártszenvedélyek közt, az állami fejlődésnek biztos támpontokat nyújthatnánk. A municipális és községi rendezés a reformpártnak nem bírja tetszését. A ke­rületi szétszaggatottságnál fogva, vagy csekély anyagi és mivelődési néperejök miatt önkormányzatra képtelen törvény­­hatóságok egyesítését kívánja s azt a közigazgatás rendszeresítésével, egysze­rűsítésével, gyorsításával és takarékossá­gával indokolja. Az igazságszolgáltatás reformjánál Ghy­­czynek egykor már tüzetesen kifejtett álláspontjára helyezkedik, s az előlépte­tésnél a felsőbb törvényszékek illetékes­ségének befolyást kíván adni. A bírói fe­lelősségről szóló törvényt módosítani óhajtja. Ezt azonban csak akkor, ha majd egy polgári és büntető törvénykönyvünk, perrendtartásunk s rendőri eljárásunk lesz, melyeknél súlyt fektet a közvetlen-

Next