A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-27 / 223. szám
223. szám. X. évfolyam. ’varj.s*Reggeli kiadás. Pest, 1872. Péntek, sept. 27. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 frt 85 kr. 3 hónapra , „ 50 , 6 hónapra.............................11 » n Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint eliifizetések a ki idó-hivatalba (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HON“ H -dik évi folyamára. i*158ss!éai árak: £!-bs évre . . . 88 ft — kr * dl évre . . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 5 ft 50 kr. Külön előfizetési iveket a be küldünk azét. SlefiseU'sro e pyatai utalványokat kérjük hazatírts, Eslyek bérafentesit&e fis írtig csak 8, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. Az elSS- aotásiA a „Hon kiadó-hivatala“ csim alatt Pest, fareneziok-tere 7. zx. alá küldendők. A SIÓN kiadó hivatala. PEST, SEPTEMBER 26. Andrássy gróf beszéde után. A Andrássy gróf vörös könyvének hiányait ki akarván egészíteni, a német delegálió egyik bizottságának faggatásaira, a monarchia nemzetközi helyzetéről egy mai lapunkban közlött terjedelmes beszédben egész őszinteséggel és határozottsággal nyilatkozott. Reánk e beszéd jó hatást tett, mert nyílt és határozott. Főleg három alap nézete érdemel kiváló figyelmet. Az egyik az, hogy határozottan visszautasít mindenféle hódítási vágyat, sőt azt épen absurdumnak mondja. A mi közvéleményünk annyira békés és alkotmányos érzületű, hogy úgyszólván fölöslegesnek tartja az ily féle nyilatkozatokat, de a ki tudja, hogy keleten mivel ámítják a népet, sőt, hogy szerb, orosz és bosznyák ügynökök (kiknek lehet,hogy senkitől sincs megbízásuk) Magyarország déli részeiben s a románok közt Erdély nagy részében miféle híreket terjesztenek,mivel izgatnak, az szükségesnek és üdvösnek fogja tartani az ily nyilatkozatokat a külügyér szájából. Hisz Dakorománia eszméjét leginkább azzal a rémképpel akarják megkedveltetni, hogy ellenkező esetben Románia olvasztatik Erdélybe , és Délszlávia mellett is azzal izgatnak, hogy csak ez mentheti meg Szerbiát és Boszniát is a monarchiánkba való beolvasztástól. Bolond dolgok ezek, de fájdalom Bukarestben és Belgrádban többen híresztelik, mint hiszik. Mentőt többször kell a külügyminiszernek nevetségessé tenni az efféle tendentiosus híreket. A külügyminiszter beszédében a második figyelemre méltó passus az, melyben külügyi politikájának alapját abban a czélban foglalja össze, „hogy mondhassuk az államnak: az áldozatok, melyeket tőled kérünk, a békét fogják biztosítani ; hogy mondhassuk a földművelőnek: műveld nyugton földeidet, mert nem fogják öszszegázolni; hogy biztosíthassuk a városokat, építsétek házaitokat, nem fogják szétrombolni; hogy a tőkét megnyugtathassuk; hogy bátran befektethető és forgatható az áldott béke kilátásaiban. Ezt biztosítani a külpolitika föladata.“ Úgy van, így kell annak lenni, ezt követeli a kultúra, a demokratia. Csak igy békítheti ki önmagával a diplomatia az újkor szellemét, csak igy felejtetheti el gyászos múltját és kétes hasznú jelenét. Ha Andrássy grófnak — mint mondá — ez az „ambitiója“ — akkor gratulálunk neki, csak álljanak ereje és ügyessége, tehetsége és eszközei ambitiójának színvonalán. Elismerjük, hogy kényes helyzete van először azért, mert egy rész nemzetközi helyzetben lévő és rosz múltú monarchia külügyeinek élén áll, és másodszor azért, mert új diplomata és magyar ember. Tudjuk azt, hogy a külfölddel szemben a monarchia és Bécsben személyisége teszi nehézzé helyzetét. De, ha a külfölddel szemben politikájának őszintesége és békés iránya által teszi magát hozzáférhetlenné, bizonyára ép e politika demokratikus iránya, takarékosságra és dekonsolidatióra vezető természete fogja lefegyverezni vagy legalább ártalmatlanná tenni azt a bécsi „cliquet“, mely ellensége neki is, nem politikájáért, hanem magyarságáért. Egyébiránt történjék vele bármi, amíg politikája magához hű marad és képes lesz megfelelni hazánk szükségének, bírni fogja minden magyar ember rokonszenvét, elismerését. Biztosítsa csak a békét, fejlessze ki békés után a monarchia tekintélyét a külföld előtt — és ne engedje magát semmiféle „clique“ tetszése vagy nem tetszése által, tetteiben és gondolataiban megzavartatni. Beszédének még csak azon részét akarjuk kiemelni, melyben hatáskörét körvonalazza. Sem a jezsuita, sem a lengyel, sem a munkás kérdésben — legalább egész határozottan mondá ezt — Berlinben semmiféle tervet, vagy egyezséget nem készítettek, és ő határozottan kijelenté, hogy sem ezekben, sem más belkérdésben eszmét sem cserélt a küluralkodókkal és diplomatákkal , mert mindebben a rendelkezés „a két állam kormányát és törvényhozását illeti“ — az ő szerepe csak akkor áll elő, ha nemzetközi bonyodalmak keletkeznének valamelyik kérdésből. Erre a megnyugtatásra mindnyájunknak szükségünk volt. Mert Bismarck az egyházi és „Internationale“ ügyében, Gorcsakoff a lengyel kérdésben annyira érdekelve van, hogy méltán keletkezhetett gyanú a közvéleményben arra nézve, hogy tekintettel a mi egyházi és munkás viszonyainkra, vagy tekintettel Galicziára — az elmecsere, sőt megállapodás szóba jöhetett. Andrássynak elhisz szűk, hogy mi sem történt. Hogy ez nem csak reánk fog megnyugtató hatást tenni, hanem főleg a galicziai lengyelekre és az osztrákokra is — az már az osztrák delegativ bizottságában mutatkozott, amint a német Rechbauer s a lengyel Grocholsky nyilatkozataiból is kitűnik. Úgy hisszük, hogy politikájának és állásának megszilárdítására beszédének ez a része ép oly befolyással fog lenni, mint maga a béke fentartása. Íme láthatja Andrássy gróf és láthatja a jobboldal, hogy nem gáncsoskodunk, hanem őszintén gratulálunk — a külügyminiszternek. — A baloldali kör pénteken f. hó 27-én d. e. 21 órakor értekezletet tart. — A pénzügyi bizottság tegnap esti ülésében azon engedély okmány módosításai felett tanácskozott, melyet az 1870. 34. tvcz. a .kiépítendő Ferencz-csatornára nézve Trirr tábornokra ruházott. Ez engedmény szerint az engedményes átvette a magyar kincstártól a Ferencz-csatornát minden hozzátartozó épülettel, fölszereléssel, s a szintén hozzá tartozó 58 hold réttel és 388 hold szántófölddel, azon föltétel alatt, hogy Bajától Bezdánig hajózható, és Kis- Sztapártól Újvidékig hajózható és öntöző csatornát épít. E költségek Üldözése egyezmény szerint 10.045,000 írtban határoztatott meg, a melyből 8.036.000 frtot egy e célra alapítandó részvénytársaság, a tőke hátralévő részét, 2.009.000 frtot az államkincstár szerez be. Az esetre, ha az engedményes 6 hónap alatt a részvénytársulatot nem alakítaná meg, az alaptőke 30 % -e nem fizettetnék be, megszűnik az engedmény jogereje, s elvész a 400,000 frtnyi kaució. E részvénytársulat pedig — a francia háború folytán — nem jött létre. Türr és társai azonban, habár későbben, mint a törvény rendeli, a Ferencz csatorna jobb karba helyezésére több javítást kezdeményeztek s most a közlekedési ministernek a két évvel ezelőtt kötött egyezmény olyszerű megváltoztatását hozták javaslatba, hogy a kincstár az építési költségeknek ne 7*-ét, hanem 2/5 -ét az az 4.018.000 frtot vállalja el, amiért a consortium viszont kötelezi magát, hogy a csatornát három lábbal mélyebbre ássa, ugy hogy az állam birtokain összegyűlendő álló viz szabadon lefolyhat; továbbá mindaddig, mig az állam által hozott összeg nem hozza meg 8%-jét, ingyen szolgáltatandja a consortium az ott fekvő, állambirtokok öntözésére szolgáló vizet, mi által a pénzügyminiszer terve szerint a mai bérletdij 140.000 írttal fölebb emeltetnék s végül kötelezi magát a consortium, hogy a csatorna közelében fekvő 12.000 holdnyi állambirtok holdját 15—20 évre holdankint 5 írttal drágábban kibérel mint a hogy azok 1868-tól 1872-ig kiadva voltak. E javaslathoz a pénzügyminiszter, a közlekedésügyér is hozzájárult, s ily tartalmú az új törvényjavaslat, mely által azonban a régi törvény azon határozmánya, hogy az állam által adott összeg csak akkor részesül kamatban, ha a consortium pénze már megkapta 5%-jét, s hogy ez engedmény 75 évre szól, amely idő alatt Bács-Bodrog megyében más csatornára engedély nem adható, változást nem szenved. A pénzügyi bizottság hosszabb tanácskozás után, eltekintve attól, hogy az 1870-iki engedmény érvénye azon törvény szavai szerint megszűnt, az új tvjavaslat akkorig elnapoltatok, mig a két miniszter úgy a technikai előterjesztések sikerének biztossága iránt, tekintettel az ottani szántóföldek öntözésére, mind a kincstár előleges . A „HON“ TÁROZÁSA. Az első regény. II. (y. y.) Heliodorus, a finom értékű keresztyén püspök, ki az első nagy görög regényt kámoly költő volt, kire a középkor nagy szellemei is magasztalólag hivatkoztak. Tasso nem csak dicséri ama művészetét, melylyel az érdekeltséget felébreszteni s fentartani birá, hanem „A megszabadított Jerusalem “-ben Clorinda fiatalságát is e régi mester után festé le. Cervantes is elismeréssel említi a maga novelláihoz irt előszavában. Dórát egy hasonló czímű drámát: „Theagenes és Charikleia“ írt utána, mely 1762-ben jelent meg. Hardy, e régi franczia költő, pláne nyolcz drámát merített e regényanyagból. Valóban e költői munka értéke nem csupán régiségében, hanem egyszersmind tartalmi becsében és művészi kidolgozásában áll. S éppen ezért igen valószínű, hogy csupán ránk nézve az „első regény,“ miután a többiek, melyeknek csúcspontját képezhető, elvesztek a földszinéről. Valószínű, mondjuk, mert a költészetnek egy ága sincs, mely egyszerre jeles alkotásokkal kezdődött volna. A kezdet az irodalmi műágakban is, mint az egyes emberek életében, nem biztos járásból, hanem próbálgatásokból, botorkálásokból áll. Heliodorus regényének cselekvénye azon korszak keretében játszik, midőn Egyptom még a persa királyoknak fizetett adót, tehát Nagy Sándor előtt. Meséje röviden ez: Persina szerecsen királyné egyszer, midőn leányát még szive alatt hordá, megpillantá Andromeda képét. Annyira elbájolta e kép látása, hogy midőn gyermeke megszületett, az nem szerecsen, hanem fehérszintű volt. A szegény királyné e miatt igen félt férje haragjától, s hogy azt kikerülje, gyermekét rábízta egy szerecsen férfiúra, Sisimithresre, hogy rejtse el. Egyszersmind átadott neki egy szent gyűrűt s egy övét, aethiopi királybetűkkel hímezve arra leányának jövendő sorsát. A leányt Charikleiának nevezték s hét évig maradt annál a férfiúnál, akit ő atyjának hitt. Ez idő alatt a leányka gyönyörűen kifejlett, a nevelő atyja aggódni kezdett, hogy mint őrizhesse meg a leány ártatlanságát. Elhatározta, hogy magával viszi Persiába, hová neki Oroondates helytartóhoz követségbe kellett mennie. Útközben találkozott egy Charikles nevű pappal, s erre bízta a leányt. Ez a pap Delphébe vitte a szép leányt, azzal a szándékkal, hogy öcscséhez, Alkamenoszhoz adja hitvesül, s mivel ottan épen egy egyptomi pap volt, Balasiris, ezt kérte föl: beszélné rá a leányt az ifjú Alkamenosz iránti szerelemre. De az ég és a szív másként határoztak. Delphébe, szent ünnep gyakorlására egy thesszáliai ifjú érkezett: Theagenes, ki Achilltől származott. Ő és Charikleia meglátták egymást a templomban, s a szerelem föllángolt szivekben. Kalasiris egyptomi papot bűvös álomban hívták föl, hogy térjen vissza honába s vigye őket is — a szerető párt — magával. Valóban ki is játszik Chariklest s egy phöniciai hajóra szálltak, hogy elmeneküljenek. E hajó Siciliába indult, de csakhamar tengeri rablók támadták meg s utasait az egyptomi partokra hurczolták. Trachinos, a kalózok kapitánya, azonnal beleszeretett a szép Charikleiába, s már készült az ünnepre, midőn a furfangos Kalisiris rábeszélte Pelorost, Trachinos alparancsnokát, hogy ne engedje másnak e szép szüzet, aki őt szereti. Peloros hitt és föllángolt a reménytől. Heves viadal kezdődött a rableány fölött. A kalózok elhaltak Peloros csapásai alatt, ezt meg Theagenes kergette el. Megszabadultak tehát a hiszeretők az első veszedelemtől, de nyomban jött a második. Egyptomi rablók fogták el őket s a távol tenger egy szigetére hurczolták. Thyamis a rabló vezér, szintén megszereti a leányt, ki oly szép, hogy mindenki rögtön lángra gyúl arczától, s szintén nőül akarja venni; Charikleia pedig, féltve Theagenest a vetélytárs szerelemféltésétől, őt saját fivérének adja ki. Ismét szomorú esküvőre készülnek, midőn az egyptomi helytartó, Nansikles görög kereskedő panaszára, miután ennek kedvesét rabolták el, megtámadja a martalóczokat s részint leöli, részint szétveri őket. Theagenes és Charikleia is útra kelnek egy faun felé, de a satrapa csapatjai feltartóztatják őket. Az ifjút küldik ajándékba a persa királynak, a szép Charikleiára pedig a ravasz Nansikles azt mondja, hogy ez az ő elrablóit menyasszonya, s vezeti házához. Ott van azonban Kalasiris is, ki egy drága ereklye árán megváltja a leányt, s elindul vele, hogy fölkeresse az elveszített Theagenest. Midőn Memphisbe érnek, azt hallják, hogy Theagenes ismét az elmenekült Thyamis rablókapitány kezébe esett, s vele van az ostromolt városban. De békére kerülvén a dolog, kiderül, hogy Thyamis a Balasiris fia és Memphisnek választott, de testvérének bosszúja által elűzött főpapja. A szerető szívek elé azonban új félelmes akadály gördül. Arsake a satrapa neje, ki férje távollétében a főparancsnokságot viszi, érzéki szerelemre lobban a szép görög ifjú iránt s mindent elkövet, hogy azt meghódítsa. De hiába, a Theagenes hű marad kedveséhez. Ekkor a szenvedélyes Arsake elhatározta, hogy az ifjút kinpadra vonatja, a szép hajadont pedig méreg által teszi el az útból. De tévedés történik s a méregtől Arsake öreg dajkája hal meg. Ekkor Arsake bevádolja a lányt, mint méregkeverőt, s máglyára ítélik. De a máglya lángjai nem ártanak neki, mert édesanyjának talizmánja védi. Ekkor Oroondatestöl, ki neszét vette felesége sáfárkodásainak, követ érkezik, azzal a rendelettel, hogy Theagenest és Charikleiát kísérjék hozzá a táborba. Arsake e hítre megijed és kivégzi magát, míg a két fiatalt útközben szerecsenek, kikkel a Batrapa hadat visel, fogják el, a királyuk , Hydaspes elé viszik. Midőn a király legyőzi a persa helytartót, a két fiatalt elviszi magával fővárosába, Meroéba, s elhatározza, hogy az ország isteneinek, a napnak és holdnak áldozza fel őket. Theagenes ezalatt eléggé kitünteti erejét és ügyességét sok szép tényben. De hiába, a lány áldozatra van szánva. A szent gyűrű, az övek karján egy jegy azonban kiderítik, hogy Charikleia a királynak és Persinának saját leánya. Sisimithres s a véletlenül oda vetődött Charikles is megerősítik ezt. A szülők örvendnek, a nép eláll az áldozattól , a hű szeretők házasság frigyében nyerik meg hűségük és erényük jutalmát. Íme a fenmaradt első mű, mely a regény nevét mai értelmében is megérdemli. Főleg két vonás az, mely e nevezetes könyvnek magas estétikai becset ad: a szépség uralmának elismerése s az erkölcsi tisztaság értéke, mely ragyogva és diadalmasan vonul át az egész művön. Nincs itt semmi a milesiák érzékiségéből. Az érzület nemessége uralkodik benne. Bár a keresztyén fogalmaknak nyomai nincsenek lapjain, de a keresztyénség magas szelleme világítja meg, főleg azon állás által, melyben a nő a férfival szemközt van feltüntetve, az antik legnemesb köntösében. Természetesen, mai műigényeink szempontjából sok kifogást tehetünk ellene: valószínűtlen események bőven fordulnak elő benne, a jellemek nem fejlődnek következetesen, s csak Charikleia és Thyamis ábrázolják a cselekvény folyamában, míg a többiek jellemfejtése önelbeszélésük által történik, s a kisebbek csak fölületesen érintvék; de másfelől a mai olvasó is gyönyörködhetik e régi író élénk festéseiben, melyeknek hatását bár nem egyszer csökkenti az, hogy az álom elárulja azt, ami következni fog. Az előadás is érdekes. Az író azonnal bevezeti olvasóját a történetek közepébe s a személyek elbeszéléseivel nem fárasztatja ki őket. Átalában a cselekvény fonalát ügyesen vezeti s van érzéke a szerkezet szép formái iránt. Szóval, ez első regény írója a leleményben költő, a kidolgozásban művész volt. Mesterileg tudott leírni, rajzolni s a hangot mindig a fölvett tárgyhoz szabni. Tudósok, kik a régi egyptomi életet ismerik, különösen dicsérik benne ama hűséget, melylyel lapjain a helyek és erkölcsök vannak elénk állítva. Továbbá az akkori viszonyokból, kivált Egyptom állapotából, a megjegyzések és észrevételek gazdag tára van benne. Végre szyljén, mely igen díszes és világos a korhoz képest, melyben Heliodorus élt, meglátszik, hogy a triccai püspök a régi Hellus legjobb költői, Homer és Sophokles által képezte magát. Szóval, a regény, mely sok európai nemzet irodalmi gyermekkorában oly soványan és szellemtelenül kezdődött, büszke lehet ez első ősére, mely előkelő hangja és igazi nemessége által vált ki, s maradt meg az utóvilág tiszteletében, úgy hogy még urbinói Raphael is tárgyat merített belőle magasztos ecsete alá. S midőn e műről, mely nálunk még sohasem volt emlegetés tárgya, e tárczát közöljük, egyszersmind visszatérünk a forráshoz, melyből menténk, azt kérdjük, várjon irodalmunkra és közönségünkre nézve nem volna - e hasznosabb, ha az akadémia sorra használná föl a „hölgydíjakat,“ hogy azokon oly hézagpótló könyvek lefordítását rendelné meg, minő a Wolff „regény története?“ Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva, biztosságára, s a költségre nézve határozott, s a felelősséget nyíltan elvállaló előterjesztést nem tesz. — Andrássy gróf külügyi politikánkról tett nyilatkozatáról a bécsi lapok is igen elismerőleg nyilatkoznak. Az iránta leghidegebb „N. Fr. Presse“ is azt mondja, hogy az „a vörös könyv soványsága fdetti kedvetlenséget eloszlató, politikájának a szabadelvűnek élénk tetszését és magának a fél millióra fokozott rendelkezési alapot vívta ki. Ilyen huszárvágást Beust gróf soha sem tett. Ez valami új, reális politika, mely egészséges helyzetet teremt, ha szilárd talajt talál lábai alatt— amelyet a franczia - német háború és Austriának Németországgal való egyetértése megteremte.„Beust gróf szabadkezet tartott fenn magának a mostani külügyminiszter „gebundener marschreute“-tal megy“, de rászalja, hogy a rendelkezési alapot Rechbauer megszavazni indítványozta. A „Deutsche Zung“ mondja : Erőteljesebben nem lehet kifejezni Ausztria óhaját és szükségét a béke után, mint azon kifejezésben, hogy a monarchia külügyi politikája „gebundener Marschrite“-val halad, és ettől eltérni súlyos vétek lenne.“ De ebből azt következteti, hogy szállítsuk le a sereget, töröljünk Enlin báró budgetjéből. A „Presse“ e nyilatkozatot a vörös könyv „torso“-jának kiegészítéséül tekinti és azt mondja, hogy Andrássy „első fellépése az osztrák parlament képviselői előtt reá nézve szerencsés volt. ” Az osztrák delegatió budget bizottsága ma ülést tartott, melyen Kuhn közös hadügyminiszer s később Andrássy külügyminister is jelen volt. A II dik czimnél (felsőbb parancsnokságok és törzsek) az előadó elvben a vezérkari igazgatóság állása ellen szólt, a vezérkari törzstisztek jóátalányát helyesnek találta, de a vezérkari törzstisztek szolgálati pótlékát meg nem szavazandónak vélte. A vitában többen vettek részt. Kuhn védelmezte a a kormány előterjesztését. Herbst indítványozta, hogy minden fölemelés indokolatlannak tekintessék s a tavali összeg 1.773.000 frt. szavaztassák meg. Weeber az összeget 1.769.750 frtra kívánta leszámítani. Az előadó: Rechbauer 1.500.000 frt. megszavazását indítványozta. Szavazásra kerülvén a sor, 15 szavazattal 5 ellenében elfogadtatott Herbst indítványa, illetőleg megszavaztatott a tavasi összeg. Tárgyalás alá került a 3-ik czimű csapattestületek és általános csapat költségek. Rechbauer előadó a tartalékseregnél az ezredesek alkalmazása ellen szólt, továbbá ellenezte a gyalog- és vadászcsapatok fegyverben tartását, amire 3.761.511 ft előirányoztatik.Erre hosszú vita fejlődött ki,melyben Andrássy is részlett és védelmező Kuhn előirányzatát. A bizottság 16 szavazattal 4 ellenében a kért 3.761.511 frtot nem szavazta meg. Az ülés három óra 45 perckor ért véget. A képviselőház V. osztálya a kolozsvári egyetem felállításáról és a felállítás költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatokat a tan- és pénzügyi bizottságok jelentése szerint elfogadta. Előadó Molnár Antal. — A 4 ik osztály sept. 27-én d. u. 4 órakor a szokott helyiségében ülést tart. Tárgy a kolozs- Ivári egyetem iránti 1. javaslat. A reformpárt felirati javaslatáról. " Sajnáljuk, hogy az összetorlódott tárgyhalmaz lehetetlenné teszi tüzetesebben taglalnunk egy új parlamenti párt ez első nagyobbszerű politikai manifestumát, s hogy néhány futólagos észrevételen kívül egyelőre inkább csak registrálására vagyunk kénytelenek szorítkozni annak, ami e javaslatban bővebb kifejtés, vagy egészen új dolog. Amiben a legtöbb más javaslattal megegyez, azt egyszerűen mellőzzük. A reformpárt felirati javaslatában, melyet mai esti lapunkban vesznek olvasóink, hiába keressük azt a demarcationális vonalat, mely az új pártot a többi eddig létező pártoktól elválasztja, s az új párt létjogát megállapítja. Igaz ugyan, hogy a reformpárt e javaslatában sok van olyan, ami a jobboldal feliratából hiányzik , de azért a jobboldal szabadelvű elemei e javaslatot bátran aláírhatnák. A balközép felirati javaslatához való viszonyát illetőleg ettől nem abban különbözik, amit mond, hanem amit elhallgat, s kevés módosítással tökéletesen be volna illeszthető abba a keretbe, amelyben a balközép javaslata mozog. E javaslat sorra veszi a trónbeszédben említett kérdéseket s azoknak mintegy bővebb kifejtését képezi, a legtöbb esetben határozottan szabadelvű irányban. De felhoz több oly kérdéseket is, melyek a trónbeszédben felemlítve nincsenek. A képviseleti rendszer reformjánál a szavazatjogot műveltségi qualificatióktól kívánja függővé tenni, választókerületek új beosztását, a választási visszaélések ellen törvény alkotását, az incompatibilitási szabályzatot. Hanem, hogy szabadelvű szempontból mivel indokolja a képviselők számának leszállítását, a képviselői megbízatás meghosszabbítását ? arra a felirati vitától várunk feleletet. A főrendiházat a kép kívánja reformálni, hogy az a kapacitások testülete legyen, kik a pártszenvedélyek közt, az állami fejlődésnek biztos támpontokat nyújthatnánk. A municipális és községi rendezés a reformpártnak nem bírja tetszését. A kerületi szétszaggatottságnál fogva, vagy csekély anyagi és mivelődési néperejök miatt önkormányzatra képtelen törvényhatóságok egyesítését kívánja s azt a közigazgatás rendszeresítésével, egyszerűsítésével, gyorsításával és takarékosságával indokolja. Az igazságszolgáltatás reformjánál Ghyczynek egykor már tüzetesen kifejtett álláspontjára helyezkedik, s az előléptetésnél a felsőbb törvényszékek illetékességének befolyást kíván adni. A bírói felelősségről szóló törvényt módosítani óhajtja. Ezt azonban csak akkor, ha majd egy polgári és büntető törvénykönyvünk, perrendtartásunk s rendőri eljárásunk lesz, melyeknél súlyt fektet a közvetlen-