A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-01 / 226. szám

A fővárosi közmunkák tanácsából. Buda, sept. 26.*) Az ülés d. u. 4 órakor gr. Szapáry Géza al­­elnök által megnyittatván, mindenekelőtt a m. kir. belü­gyministeriumnak leiratai olvastattak fel. Az első leirat által a fővárosi közmunkák tanácsa értesittetett, hogy az Uj-Pest határában felállittatni szándékolt spodium-gyár felépítése beállittatott; a második leirattal, hogy Bnocz hitesek felfolyamodása egy, a saját telkükön eszközlendő utczanyitás tárgyában elvettetvén, a városi közönség és a fővárosi közmunkák taná­­csa összhangzó határozatai helybehagyattak,­­ és végre a harmadikkal, hogy az államvas­pálya társaság építkezési ügyében a városi kö­zönség határozatától eltérő közmunkatanácsi végzés hagyatott helyben. A Váczi-út kiépítése alkalmából szükségessé vált favéd­kosarak és iszap­gyűjtők szállítása iránt következő ajánlatok tétettek, és ugyan­ a favéd­kosár szállítására ajánlkozott Held Já­nos darabonként 16 ft.50 krral; továbbá: Gross­­man J. a „hauts-Fourneaux“ párisi társaság nevében darabonként 11 ft. 50 krral; és végre a Schlick féle vasöntöde 14 ft. 50 krral. Az iszapgyűjtők szállítására ajánlkozott Held János darabonként lift 50 krral, és a Schlick féle vasöntöde 12 fájával. Ezek közül a legjutá­­nyosabb ajánlatok fogadtattak el, és pedig a favéd­kosár szállítására nézve Grossman J., az iszap­gyűjtők szállítására nézve pedig Held Já­nos ajánlata. Budaváros közönségének átirata, melyben a fővárosi közmunkák tanácsa által az ördögárok beboltoztatása tárgyában tett intézkedésekért, és fölajánlott pénzáldozatokért köszönetét fejezi ki, tudomásul vétetett. Másrészről azonban Buda város közönségének abbeli kérvénye, hogy a szabályozási tekintetekből általa megszerzett Kullmann-féle telek átirata és díjai a főváros közmunkák tanácsa által fizettessenek, teljesít­hető nem volt. A budai hegyeken létező nyári lakók tulajdo­nosainak abbeli kérvénye, hogy az erdők továb­bi kivágása és ez által a budai hegyek sok élvet nyújtó és regényes kellemének elpusztítása meg­­akadályoztassék, figyelembe vétel és esetleges jelentés végett Buda városával fog közölhetni. Schwindler Erzsébet és gyermekeivel a Sugár­­útba eső ingatlanságaik iránt kötött szerződés helybenhagyatott. Miután a városi közönség azon határozatot hozta, hogy a Deák Ferencz- és Váczi-utczák sarkán levő Mocsonyi féle ház az 1873. évi no­vember 1-én kiürittessék és leromboltassék, és ezen határozatát a középitési bizottság és több szakértők véleményére alapította, miután más­részről Mocsonyi úr ezen határozat ellen felfo­lyamodott, és ugyancsak jelesebb szakférfiak bizonyítványaival igazolja, hogy a kérdéses ház a szükséges javítások mellett még hosszabb ideig fennállhat; a fővárosi közmunkák tanácsa elha­tározta, hogy a kérdéses házat a maga részéről is szakértőleg fogja megvizsgáltatni. Az e czél­­ból kiküldött vizsgáló bizottsághoz a műszaki osztályon kívül Ybl, Hofhauser, Haliczky, Wag­­­­ner, Unger és Skalniczky urak fognak meghi­vatni. A budai dunaparton építendő ideiglenes csa­tornának a városi közönség által előterjesztett tervei néhány módosítással helybenhagyattak, s fel fog kéretni a városi közönség, hogy az erre vonatkozó költségvetését is utólagosan mutassa be; általában pedig föl fog hivatni a városi kö­zönség, hogy minden nyilvános munkálatoknak terveit a törvény értelmében, végrehajtás előtt terjessze elő, minthogy ellenkezőleg a már elké­szített munkálatoknál a fővárosi közmunkák ta­nácsának felügyeleti joga mi értelemmel sem bír. A Buda- tabáni Horgony­ utcza egy részének előterjesztett szabályozási terve, helybenha­gyatott. Miután a municipál­is hitelintézet részéről ki­látásba helyeztetett, hogy a városligeti Sugárút külső része talán a legközelebbi tavaszon meg fog nyittatni, igen kívánatosnak mutatkozik a városliget szabályozási terveinek mielőbbi meg­állapítása. A szabályozási terv megállapítása iránti tárgyalások folyamatba tétele végett el­határozta a közmunkák tanácsa, hogy a város­liget tervezett bővítésének terveit a városi kö­zönséghez azzal fogja átküldeni, miszerint első­sorban két főkérdésre nézve legyen szíves vé­leményét nyilvánítani. Az első kérdés a jelenlegi homokbányáknak abbanhagyása, a második: a fő kocsi és — lovagló út — irányának a sugárút kitorkollásától a városliget meghatáro­zandó határáig leendő megállapítása. A köz­munkatanács ezen kérdések helyes megoldására nagy súlyt fektet, s a műszaki osztály által ezen főutak iránt kidolgozott két alternatív tervet, megbírálás végett, a városi közönséggel közölni fogja, és csak ezen főutak végleges megállapí­tása után látszik lehetőnek a többi beosztások és parkírozásoknak meghatározása, miután ezek a fő­utakkal öszhangzásba hozandók. Miután a Váczi-út boulevardírozása alkalmá­ból a munkálatok a lipótvárosi oldalon is meg­kezdettek, a fővárosi közmunkák tanácsa a szükségessé vált ideiglenes világítás iránti intéz­kedéseket megtette, s az ennek folytán fölmerü­lendő költségeket megszavazta. Miután a catasteri osztály által átvállalt há­­romszögellési és sejtmérési munkálatoknak a folyó évi oct. 10-éig be kellene fejeztetni, mire azonban semmi kilátás nincsen, holott ezen tervek már elkerü­lhetlen szükségeseknek látszanak, fel fog kéretni a pénzügyminister úr, miszerint catasteri osztályát utasítani szíves­kedjék, hogy átvállalt kötelezettségét a lehető leggyorsabban fejezze be. Ugyancsak fel fog kéretni a pénzügyminister úr, miszerint az új­pesti kikötőnek kilátásba helyezett átala­kítását, mely annyira égetően szükségessé vált, a lehető leggyorsabban eszközöltetni szíves­kedjék. Az „Athenaeum“ társulat házában létező udvari helyiségnek ideiglenes meghagyásához az engedély oly megszorítással adatott meg, hogy a társaság köteleztessék, miszerint a szabályo­zási terv megállapítása után három hónapra az építési terveket nyújtsa be, s hogy 1 és fél év elteltével az értesítéstől számítva, az udvarán levő ideiglenes épületet távolítsa el. Meg fog kerestetni ennélfogva a városi közönség misze­rint a szabályozást a társulattal közleni és a kézbesítéstől számított 1 és fél év alatt a kérdé­s) Tárgyhalmaz miatt utólagosan közöljük. ses épületnek eltávolítása iránt intézkedni szí­veskedjék. A pestvárosi vízvezeték tárgyában eszközlött vizsgálat eredménye miután ezzel a város meg­elégedett, tudomásul vétetett. Miután azonban a vízvezeték jelenlegi állapota csakis ideiglene­­nesnek és elégtelennek tekinthető, általános egészségi érdekek szempontjából meg fog keres­tetni a városi közönség, miszerint egy végleges vízvezetési mű mihamarabbi felállításáról és az erre vonatkozó tervek elkészítéséről gondoskodni, és ezen terveket bemutatni szíveskedjék. Lyka Mária a városi közönséghez az iránt fo­lyamodott, hogy a kerepesi temető azon részén, mely az ó­hitűek temetkezési helyéül jelöltetett ki, férje emlékére egy kápolnát állíthasson fel; ezen kápolna felállításához a sírkertnek egy sarok része jelöltetett ki. Lyka Mária ezen határozat ellen a belügyministériumhoz folyamodott, hon­­nét az ügy érdemleges elintézés végett a fővárosi közmunkák tanácsához küldetett le. Miután azonban a fővárosi közmunkák tanácsa azon nézetben van, hogy a köztemetőben egy, a közönségesen engedélyezni szokott nagyobb te­rületnek átbocsájtása a város, mint a köztemető tulajdonosának hatáskörébe vág, s miután itt nem egyedül építés, hanem az erre szükséges terület átengedésének kérdése is forog fenn,ezen kérdésnek érdemleges elbírálásába nem bocsájt­­kozhatik, s ennélfogva jelen ügy a belü­gyminis­­teriumhoz vissza fog terjesztetni. Gruber Albert felfolyamodásának egy mé­lyedés betöltése tárgyában, — Rust Bernhard felfolyamodásának, egy a 3 korona-utcza 12. szám alatt általa tervezett sin-fektetés tárgyá­ban, s végre Krenek és Hartmann felfolyamodá-­­­sának, a Csuka által építeni szándékolt kávéház­­ tárgyában, hely nem adatván, a városi közön­ség ide vonatkozó határozatai helybenha-­­­gyattak. Ringers hitesek telekbeosztási kérvényük-­­ nek (Rákoson , 192/98. sz. a.) hely nem adatott. — Schwingenschlegel­­Józsefnek az általa szán-­­­dékbavett telekfelosztás a Király- és Zug-utczák sarkán 689. és 690. sz. alatt csak oly feltétel alatt engedtetik meg, hogy az utcza szabályozá- ’ sához szükségelt telekrészt a városi szerződés értelmében f élenkint 50 írtjával fogja átbo­­­­csátani. A fővárosi közmunkák tanácsa hason­­telekbeosztásoknál azon nézetből indul ki, mi­­­­szerint ezen telekbeosztások oly telekrészle­­­­tekre, melyek az utczaszabályozásokhoz szük­ségesek, ki nem terjeszthetők, s ennélfogva az utcza szabályozására szükségelt területnek becs-­­ értéke az egész, még felosztatlan telek értéké­hez képest, nem pedig a telekbeosztás folytán támadó több egyes telek emelkedett becsérté­­­­kéhez képest, lesz megállapítandó. Schachner Antal a városi közönség utján érte­­­­sittetni fog, hogy a Krisztina városban, a Tunnel közelében fekvő telken építkezését akadálytala­nul megkezdheti.­­ Következő építési engedélyek akadálytalanul kiadattak­­ Schlenker Mátyásnak, a terézvárosi Lőportorony-utczában 67—73. sz. [j a. Berta Jó­ ,­zsefnek, a rákosi Zsivora-féle telken 196—156. sz. a. Willenthal Jánosnak, a terézvárosi Rózsa- , utczában 483. sz. a. Frankendorfer Lipótnak a terézvárosi Lázár-utczában 1297—2. sz. a. Ba­lázs Istvánnak, a terézvárosi Lőportorony-utczá­­ban 1559—21. sz. a. Nonn Józsefnek a teréz-­­ városi Hermina-mezőn 438.—a.sz. a. Hováth Te­­­­réziának a terézvárosi Gyár- és Dávid-utczában 35. sz. a. Lingel Károlynak a terézvárosi Rózsa­­utczában 26. sz. a. Tollmár Mátyásnak a teréz­városi Damjanics-utczában 1661—86. szám a. Báron Sámuelnek a józsefvárosi Gólya-utczá-­­ ban 40—316. sz. a. A jegyzőkönyv hitelesítésé-­­ vel Lukács és Andorffy tanácstag urak bizat-­­ tak meg, napokban városi tisztviselők és művészekbe álló bizottság neveztetik ki, mely az építész által tervezett színvonalról határozni fog. Az építész ugyanis nem akar gloriette­t, hanem sírem­léket emelni.­­ Az új budaiak választmá­nya folyó évi szeptember 28-án d. u. 3 óra­kor a budai kereskedelmi bank helyiségében tarta meg ülését. A házszabályok kidolgozását Andorffy ügyvéd elnöklete alatt Halász Imre és Rechnitz küldettek ki. A buda-promontori lévo- Daru vaspályának Új-budán keresztülvitelére szóló költségvetés valamint a forgalom-kimutató táblázatok beszerzése is elrendeltetett. Érdekes volt Pott Adolf által előterj­esztett új sza­bályozási terv, mely szerint Új-buda mért nem veszik fel a történeti Kelenföld nevét ?) a Gellért­hegy és Promontor közt a központon nyerne pia­czot és onnét mindenfelé szekérutak vonulnának szét, mint a badeni nagyherczegségben Carlsruhe főváros is építkezett. A választmányból egy tag Kunig József lépvén ki, a megmaradónak szak­osztályba fognak soroztatni. — Aszent­ László társulat f. hó 3-kán csütörtökön délutáni 4 órakor választmányi gyű­­lést tart. — Öngyilkosság s lopás.D.­Földvárról írják nekünk: Hogyha városunk sarának feneket­­lensége és éjszakáinak egyptomi sötétsége által nem, akkor bizonyára a benne előforduló balese­tek sokasága által fog nemsokára európai hír­névre szert tenni. Valóban, a­mi a szerencsétlen­ségek nagy számát és különféleségét illeti, bát­ran állhat Dunaföldvár versenyt a continens bár­mely nagyvárosával. Ezen hét megint registrálhat 2 esetet a bűntények aranykönyvébe : az egyik öngyilkosság, a másik rablás. Ugyanis gy T­a­n­­csa nevű fiatal­ember korcsmában összeveszett édes­anyjával, ki a dohánycsempészet nemes mesterségét követi, az összeveszésnek az jön a vége, hogy Tancsáné a fiát pofonvágta. Ez utób­bi e miatt annyira elszégyenkedett, hogy azon­nal pisztolyt fogott, s agyonlőtte magát. — Az it­teni zsidó templomból kedden éjjel több arany és ezüst szereket raboltak el, anélkül, hogy az e tárgyban tett rögtöni nyomozások siker által let­tek volna koronázva. KflLOHF£LÍL — Györffy Gyulának az udvarhely­széki ilyesztlt ellenzék köszönetet szavazott azon búz­áiméért, melyet a visszatartott mandátumok iadatásának ügyében kifejtett. — A nemzeti színház műsora e hétre­övetkezőleg van megállapítva: Szerdán« A mátrai idászok.“ Csütörtökön „A bűvös vadász.“ Pén­____„Romeo és Julia.“ Szombaton „A troba­dour.“ Vasárnap „Viola.“ A jövő hétre előké­születre kijelöltetnek: „A [ portréi néma.* „Ho­ward Katalin.“ „A bűvös vadász.“ „Az új embe­rek.“ „Fidelio.“ „Dalos Pista.“ — Új szivarnem. A pénzügyministe­­rium közhírré teszi, hogy mától kezdve egy uj szivarnem „Regalitas I. és II.“ elnevezés alatt és pedig egyelőre csak a pesti, győri és pozso­nyi magy. kir. dohány-áruda-raktáraknál bo­­csáttatik áruba, következő árakon: Regalitas I. 100 darabért hét (7) forint, harmincz (30) kraj­­czár 0. é.: 1 darabért nyolcz (8) krajczár 0. é. Regalitas II. 100 darab hat (6) forint, negyven (40) kr. 0. é.; 1 darabért hét (7) kr. 0. é. Azon­kívül fölemeltetik a „Yara“ és „Yara Trabacco" szivarok nagyba eladási ára 6 ft.30 krról hat (6) ft. (40) krra u. é.; a mig azok kicsinyke ela­dási árai érintetlenül maradnak. — A Batthyányi-mausoleum építésé­ről szóló hírünket a „P. N.“ tagadja ugyan, de elolvasván czáfolatát, csak megerősítését látjuk hirünknek. A czáfolat igy szólt: Valótlan a hir, mintha a domb lehordatnék. Eddig a dombból mi sem hordatott el, az általában nem fog ala­csonyabbá lenni, hanem még 12 lábbal följebb fog töltetni. A síremlék nem fog a többi sírok között eltűnni, hanem annak legalacsonyabb pontja 3 lábbal, legmagasabb pontja 6 és 4 láb­bal magasabban fog feküdni, mint az út színje. Teljesen alaptalan az a hír, hogy az építész eltért volna az elfogadott tervtől. A mausoleum nem lesz kupolás, mint az a lapokban említve volt. Mivel a mérnöki hivatal lejtmagasságokat nem adott, az építész csakis aesthetikai szem­pontból engedte magát vezéreltetni, azért a síremléket nem állítja a dombra, hanem annak oldalába, hogy a domb is képezzen em­­lékszerű hatást; e czélból a dombot a sírbolt ásásával nyert anyaggal föl akarta töltetni és e szándékát közölte a temető-felügyelőséggel. A temető-felügyelő azonban nem várván be a vég­elhatározást, olyképen ten jelentést a városi hatóságnál, mintha Schickedanz építész már szándékát végrehajtotta volna. A nem szakértők­ből álló temető­bizottság nem találta magát ille­tékesnek e kérdésben véleményt adni és azért e­ z a­z­a­g­y.­ ­ A budapesti iskolatanács tegnap délután egy rendkívüli gyűlést tartott, a­melynek legfontosabb eredménye, hogy az iskolaszékek­nek a főváros topographiai viszonyainak meg­felelő átalakítása elhatároztatott s egyúttal föl­kéretett a minisztérium, hogy a főváros iskola­székeire nézve megígért külön rendeletet készítse meg. Elhatároztatott továbbá, hogy miután a tanítók Pesten nyugdíjban részesülnek, a törvény által meghatározott 2% levonástól mentessenek föl. Érdekes még, hogy a főváros 72 segédtaní­tójának fizetése 600 írtra emeltetett s a rendes tanítók fizetése 100, az altanitóké 60 frt öt éves pótlékkal fog javíttatni.­­ A tanítók mostoha sorsának élénk bizonyítékát képezik a „Néptanítók lap­jáénak legutóbbi számában megjelent pályázati hirdetések. Mintegy 50 hirdetés van itt, a leg­többel kántori teendők is vannak összekötve, sok helyütt temetés, vasárnapi iskola tartás határozottan ki van téve — más helyütt magá­tól értetik. — Egy katholikus iskolában a keserves kenyeret vagy 10 helyről kell össze­szedni, másutt a fizetést is utólagosan kapja, egy más helyütt segédlelkésznek kell lenni vagy a pap nagy elfoglaltatása esetében (!) azt helyet­tesíteni, egy pusztai tanítóságnál pláne a nyári Angol-ivagyaruaa* Iuu írv. u*. auvu Osztr. földhitelintéz. 200 frt. ez 40% Keresk. és iparhitelintézet 160 frt.* Alt. m. hitelint. 200 frt. 40% befiz. iTriesti keresk. bank 500 frt. . . I Pesti keresk. bank 500 frt.................. iAiso-auszr. ouu imi Franco-osztr. bank 200 frt. e. 40% bef . magy. bank 200 frt. e. 40% bef Ipar és ker. generalb. 200 ft 30% bef. 1 Pézsa Áru 78 -78-­ 80 — 80 60 80 — 80 60 78 M 80-86 60 98 80 104 76 105 50 104 75 105 — 83 60 Y 83 76 77 S0 77 60 310 — 316 50 ut -114 60 831 SO331 50 142 26 lef 76 1020 -logo -129 50 130 -99 — 100 - Felel.« szerkesztő : JÓKAI MÓR *•/. 5% 5% BÉCSI TŐZSDE September 30. Államadósságok (100 k­ts. Egység, papír k. máj.—nov. 5°/0 „ k. febr.—aug. 5% ezüst k. jan.—jun. 5% „ k. apr.—oct. 5% Oszt. ért. viszafizetendö (*/.) 5% 1839-iki egész sorsjegy . n egyötöd „ 1854-ki 250 frtoa „ 1860-ki 500 „ 1860-ki 100 „ n 1864-ki 100 * ,, - - -Államjószág záloglevél 120 frt. Földtehermentesítési kötvény. Horvát-tótországi..................... Erdélyországi............................... Temesi bánáti.......................... Ugyanaz 1867. kisora.................. Magyarországi.......................... „ 1867-iki . . Egyéb kölcsönök* Danaszabályozási.................... M. vasúti kölcsön 120 o. é. ft. az. Magyar jutalomkölcsön . . . szöllőváltslági 100 frtva Török lát. 400 ft. 180 befiz. . Részvények. 60 SG 65 40 86 30 65 40 70 36 70 46 70 40 70 60 38­ — 340 — 139 — 340 -93 * ' 93 50 102 00 102 90 123 — 124 — 95 — 36 — 115 -115 60 Osztr. jelzálogbank 200 ft. 25% Osztr. nemzeti bank .... Osztr. egyesületi b. 200 ft. 40% Ált. forgalmi bank 200 ft. 60% Bécsi bankegyesület 290 ft. 40% Alt. fiuméi (n.-várad-eszéki) 200 ft. . Cseh nyugati vasút 150 ft. . Cseh északi vasút 200 ft. . Osztr. Dunagőzh. társaság 500 ft. pp. Erzsébet vasút 200 ft. pp. . Ferdinand északi vasút 1000 ft. pp Ferencz-József vasút 200 ft. e. . . Pécs-barcsi vasút 200 ft. e. . . . Galicz, Károly-Lajos vasút 200 ft. e. Grátz-köflachi vasút 200 ft- Kassa-oderbergi vasút 200 ft. Triesti Lloyd 500 ft. pp. Osztr. északnyugati vasút 200 ft. e. Poxdony-nagyszombati vasút I. kib. * » « H. kib. Rudolf vasút 290 ft. e......................... Erdélyi vasút 200 ft. e......................... Államvasut 200 ft. p............................ Sz.-fehérvár-györ-gráczi . . . . . Déli vasút 200 ft................................... Déli ész. ném. összek. v. 200 ft. p. Suez társaság 600 frank . . . . Tiszai vasút 200 ft. ...... Bécsi tramvay................................... M. galicziai......................................... Magy. észak-keleti vasút 200 frt. e. Magyar keleti vasút 200 ft. e. . . Magy. nyugati 200 ft. e....................... Salgótarjáni kőszén 100 ft.................. Securitas v. bszt. 300 ft....................... Első osztr.-magy. c cukorgyár 200 ft. /jAloglevelek (100 frfcos­. Ált. osztr. földhitel 5% 9 ■ • -ti n * o% .... Nemzeti bank 5% p. p.................. . . 5%................ Pénz Áru 253 — 153 00 876 -877 -188 — 148 60 114 50 216 -366 — 807 — Magyar földhitel int. 5­/m­/o • • • « jövedékjegy 6% ■ keresk. bank..................... a jelzálogbank 6% . . . 014 -010 — 250 — 260 60 — _ _ 209g —1090 -228 50 224 50 183 _ 183 50 235 25 236 75 199 60 193 56 167 25 157 75 527 529 -214 _ *14 60 -- -­-- -­-- _ -- -­US 75 177 25 IW 15 178 76 327 _ 328 --- --—_ 208 70 208 90 176 _ 170 60 -- _—_ 149 75 260 16 828 60 329 — 1«* 50 ICS — 131 75 IS* 25 Elsőbbségi fdőtvények. (100 frtos.) Alföld-fiumei 6% e. o. é. . . Bátaszék Dombóvár 200 ft. e. 5% Cseh-északi pálya 5% e. o. é. a nyugati pálya 5% e- o. é. . Dunagőzhajózási társ. 5% pp. ■ , Erzsébet pálya 5% PP- • . . . ■ it 6% e. o. é. . . . , a 1862 kib. 5­/0 e. o. é. a­­ 1870 kib. 5% e. o. é. Ferdinand északi vasút 5% pp. . . a ■ n 6% o. é. . a n n 60/ e. o. é. Ferencz-József pálya 5% e. o. é. . Pécs-barcsi 8% e. o. é........................ Galicz. Károly-Lajos 5% e. o. é. . oderbergi.................................... Lemb.-cserny.-lassyi L kib. 5%­­­ o. é. . . , II. kib. 5% e. o. é. Osztr. Lloyd 5% p. p. . . . , Osztr. északi pálya 5% e. o. é. , Budapesti lánczhid 6% o. é. Rudolf pálya 5% e. o. é. a a 1869. kib. 5% I. erdélyi vasút 5% e. o. é. Állam vaspálya (500 ft. db.­ a a 1867. kib. (500 Deli vaspálya (560 ft. db.) . n 1 8% e. o. é. . a . 1870-74. 6%(500f.db.) a a 1875-76.6%(500f.db a * 1877—78.6%(500f.db Dél-észak ném. összek. 5% o. 4. a a­­* 8% O. 6­ . Tiszai vasút 5% o. é...................... Magy. galicz. 200 ft. e. 6% . . 100 76 101 — 88 — 88 60 90 40 90 60 Pénz Áru 87 — 87 25 85 60 80­­92 50 93 — 91 — 91 50 93 — 93 50 90 75 91 26 92 26 91 — 91 60 — — 102 -89 — 89 60 87 -— 100 80 101 10 99 80 100 10 97 26 97 75 — 9­ 94 -— 78 — — 80 — 98 19 98 40 93 75 94 -93 76 94 -90 30 90 60 125 -120 -111 25 111 76 93 76 94 -213 -114 -— 99 -87 -87 60 Magyar északkeleti 300 ft. 5% Magyar keleti vasút 5°/s o. é. Magy. nyugati 200 ft. 6% '­. . Slogánsorsjegyak. Keresk. hitelintézet 100 frt Clary 40 frt pp............................ Dunagözhajózasi 100 frt pp. . Keglevich 10 frt pp.................... Budai 40 frt. o. é...................... Pálffy 40 frt. pp...................... Rudolf alap 10 frt o. é. . , . Salm 40 frt. pp............................ Szt.-Genois 30 frt. pp . . . . Stanislau városi 20 frt o. é. . Triesti 100 frt. pp........................ a 50 frt. o. é.................... Waldstein 20 frt pp.................... Windischgritz 20 frt pp. . . Váltók (3 hóra). Amsterdam 100 hoL frt 5% . , Augsburg 100 d. n. frt 4'ÁVe Berlin 100 tallér 5% .... , Boroszló 100 tallér 5% . . . . Brüssel 100 frt 2*/i% . . . , Mainai Frankfurt 100 d. n. frt. i Haxm.org 100 markbanco 4% London 10 font sterling 5% . Lyon 100 frank 2*/i% . . . , Milano 100 uj Ura 5% . . . , Marseille 100 frank 2% . . . , München d. u. frt. 4% % . . . Paris 100 frank 2*/j% . . . . 8z.-Pótervár 100 rubel 61/* % • • Konstantin. 100 tö. Pénzek. Osászári arany..................... . , teljes ad­ya 20 frankos arany .... Orosz imperiál..................... Mária Terézia tallér . . . Egyesületi tallér .. . . Pénz Áru — 87 50 77 76 78 26 90 20 90 60 189 60 190 50 38 -39 — 98 6') »9 60 17 60 18 60 29 60 80 60 26 60 27 50 15 25 15 75 40 — 41 — 29 76 30 25 25 — »5 50 117 50 118 50 58 — 59 -28 — 24 — »4 60 25 — 90 00 SO 70 91 55 91 70 — 91 80 SI 90 80 16 80 30 108 86 109­­42 40 42 50 6 26 5 20 8 74 8 75 _7— Gőzhaj­ózás. A pa. klxm. axab. Duna-gőzhajóz­at záraaa&g. I A D­u­n­á n. Bécs-Pannony : naponkint 6 órakor d. n. Bécs-Pest: naponkint 6 és fél órakor reggel. Győrből Pestre naponkint reggeli 11 órakor. Uj-Szőny-, Esztergom-, Vácz- , Pest (helyigőzös) napon­kint kora reggel, a bécs-győri vonat megérkezése után. Pest-, Baja- és Mohácsra naponkint déli 12 órakor. N.-Maros, Bogdány és Pestre helyi gőzön naponkint 6 órakor reggel. Pest-Újvidék naponkint reggeli 6 és fél órakor. Pest-,­­­mony­­ít- Br­igrád­­ hétfőn, kedden, csütört., pén­­t­­eken és vasárnap reggeli 6 és fél órakor. Pest-, Orsova­, és a Dunafejedelemségekbe (hajóváltozta­tással Orsován) kedden s pénteken reggeli 61/3 órak. Eszék-Újvidék naponkint d. u. 5 órakor. Eszék, Zimony, Belgrád hétfő, kedd, csüt. péntek, vasár­nap d. u. 5 órakor. Eszék, Orsova és a Danafejed. kedd. pént. d. u.­­ 6. Zimony-Orsova és a Dunafejd. szerd. szomb. reg. Belgrád­­ról a szerb parton kedden délben. Bazins, Orsóvá és a Dunafejed. szerdán és szomb. délben. Orsóvá-, Gyurgyevo-, Galacz : csütörtök én vasárnap reg­gel 6 óta. Orsóvá-, Gyurgyevo- Galacz­: csatlakozva a szerbiai ha­­jókoz, szerdán reggel.­­ Pozsony- Bécs : naponkint reggeli 5 órakor. Győrből Bécs­be naponkint esti 7 órakor. Pest- Bécs : naponkint esti 6 órakor. Pest-, Vácz-, Esztergom- és Uj-Szőnyre : (helyigőzös) na­ponkint délutáni 3 órakor. » .bhuj uuguau, jLi.iu.aruL. ^u.gozos, napunkini a. u. 4 o. Baja­, Pest: naponkint délutáni 2 órakor. Mohács-, Baja- és Pest: (helyigőzös) naponkint körülbe­lül déli 12 órakor, csatlakozva a Pécsről Mohácsra me­nő ,reggeli vonathoz. Eszék, Pest: naponkint d. u. 6 ó. Újvidék-, Pest: naponkint délelőtti 11 órakor. Belgrád- és Zimony-, Pesthétfőn kedden, szerdán, pén­teken szombaton , vasárnap, regge­­­,6 órakor. Baziás, Belgrád, Zimony, Pest, csütörtök, vasárnap délben Belgrádra a szerb parton szerdán délben. Orsováról Pestre , csütörtök és vasárnap reggeli 6 órakor. Orsova Belgrád a szerb parton szerdán reggeli 6 órakor. Galacz-, Orsova-, Zimony-, Pest: hétfőn és csütörtökön. Galacz-, Orsova- és Belgrád, Zimony és Pestre hajóváltoz­tatással Orsován­ hétfőn és csütörtökön reggel. Galacz-Orsova és innen a szerb parton Belgrádra vasár­nap reggel. Gyorshajózás: Pest-Galacz-Konstantinápoly, hétfőn reg. 7 éra. Baziás, Galacz,-, Konstantinápoly kedd és szombat d. e. 9 óra. Konstantinápoly, Pest péntek d. u. 4 éra. Konstantinápoly, Baziás péntek és kedd d. a. 4 éra. Galacz, Pest szombat 4 é. reggel. Galacz-Baziás szombat és kedd 4 ó reggel. A személysz­állító hajók megérkezés* P e * t­r­e. Bécs- és Győrből: naponkint este. Uj-Szőny-, Esztergom- és Váczról (helyihajó) naponkint délelőtt. Nagy-Maros és Bogdányról (helyigőzös) naponkint d. u. Mohács- és Bajáról (helyigőzös) naponkint kora reggel. Újvidék- és Eszékről naponkint d. u. Belgrád­ és Zimonyból kedden, szerdán, csütörtök, szom­bat és vasárnap d. u. Orsová­ és a Dunafejedelemségekből szombat és kedden d. u., (gyors hajó szerdán reggel.) A Tiszán: Szeged­, Zimony : vasárnap és csütörtök reggeli 6 órakor. Zimony- Szeged : hétfőn és pénteken regg. 8 órakor. A Száván: Sziszek- Zimony : hétfőn reggel. Zimony- Sziszek : pénteken reggel. ingyenítlt magyar gőzhajótoranyAg: Pest-Vácz-Esztergom naponkint d. n. 2­/2 ó. reg. 41/* 6. Esztergom-Vácz-Pest naponkint reg. 41/* é. délután 21/* 6. Vácz-Pest reg. 7 6. Pestről Bezdánba naponkint reg, 6. é. Bezdánból Pestre naponkint d. e. 9 ó. Mohácsról Pestre naponkint d. e. IX ó. Bajáról Pestre naponkint d. n. 2­6. Érkezés: Esztergom-Váczról d. e. 8'­, 6.; Bezdán-Mo­hács-Bajáról jókor reggel. A Ferencz-csa­tornán. Bezdánból Zomborba vasárnap, szer­dán, pénteken este 6 6. Zomborból Kulára hétfőn, csütörtök, szombat 6 6. r. Kuláról Verbászra hétf. csütört. délben Verbászról Sz.-Tamásra csüt. 2 é. d. n. S­z.-T­amásról a Dunára , pénteken 6 6. reg. Ver­­bászról kedd, péntek 6 6. r. Zomborból hétfő, szerda, szombat. Bezdánból a Dunára hétfő, szerda, szombat 7­6. regg. szünidők alatt (csak ez áll a papíron!) a tanító a gazdaságban használtaik fel; a segédtanítók 50—80 frt évi fizetésből még az ágynemű­s mo­satásról is önmaguk gondoskodjanak. Hiában! quem dit oderunt. . . N­emzeti színház. Pest, kedden oct. 1-én adatik: „Faust“ op. 5 felv. Fürst színház. (Pesten a Hermina-téren.) Pest, kedden October 1-én „Trapezunti Herczeg­nő, nagy operette 3 felv. Budai várszínház. Pest, kedden oct. 1-én adatik : „A társaságból“ színmű 4 felv. Ma este a nagy komlóban Bakonyi J. daltársulata tart előadást A szünetek alatt jó magyar zene. A „Bolesa­y-kertben" Jakabffy igazga­tása alatt működő magyar daltársulat mindennap előadást tart, a szüneteket Bunkó Gyula jól szervezett népzenetársulata tölti be. A „HON“ magántársföigényei Sonderburg, oct 1. Az emlékszobrok felszentelése Arnkielben és Düppelben ünnepé­lyesen ment végbe. Manstein tábornok tartott beszédet melyben elismeréssel nyilatkozott a Schleswig-holsteiniak vitézségéről, és azon re­ményét fej­ezé ki, hogy a herczegségeknek Po­roszországgal és Németországgal való összekap­csolása mindinkább megszilárditandja az új vi­szonyokat. Konstantinápoly, sept. 30.* Az oekumeni­­kus zsinat a bolgár egyházat schismatikusnak nyilatkoztatá; az illető zsinati okmány tegnap olvastatott fel a phanarioták egyházában; egye­dül a jeruzsálemi patriarcha tagadta meg ez ok­mány aláírását. Lemberg, sept. 30.* Jasinski 3103 szavazat­ból 1939 szavazattal képviselővé választatott; Königsmann csak 1142 szavazatot kapott. Bécs, oct. 1. (Kezdet.) Hitelintézeti rész­vény 329.80. Magy. földhitelint. 129.60. Angol­magyar —... Angol-Ausztriai 313.—. Magy. hitelrészvény 297.75. Franco-magyar —Vál­tóbank 875.—. Napoleondor 874.— . Állam­vaspálya 197.40. Lombardok 208.20. Galicziai 200.80. Tramway —.—. Magy. sorsjegy —.—. 1860-as —.—. 1864-es — Bécs , oct. 1. (Előbörze.) Hitelrészvények 330.50. Magyar földhitelintézet 121.25. Angol­­magyar 114.—. Angol-ausztriai 315.50. Ma­gyar hitelrészvény 142.25. Franczia - magyar 99.—. Váltóbank 315.—. Napoleonder 87. 50. Allamvasut 326.50. Lombardok 208.90. Gali­cziai 227.— Tramvay 328.50. Magyar sorsje­gyek 104.75. 1860-ik 102.60. 1864-iki 143.­­ Magyar jutalomjegy 104.50. Hitelsorsjegy 190. —. Arany 525.—. Frankfurt 91.80. Párisi hitel 42.50. Járadék 65.30. Ezüst 103.—. London 108.90. Töröksorsj. 77.30. Municipalbank 89.50. Frankfurt, sept. 30.(Kezdet.) Váltóárf. Bécs­­re —.—. Amerikai 1882-re 95.75. 1854-iki — . 1864-es —.—. Lombardok 223.75. Évjá­­ruléki papír —. Osztr. bankrészv. 938.—. Osztrák hitelrészvény 355.25.Osztr. államvasp. részvény 349.25. 1860-as 94 3/8- Ferencz Jó­­zsefvasp. Galicziai 253.—. Évjáruléki ezüst 64. V.- Győr-Gráczi —.—. * Ismétlés. Nyomatik a kiadótulajdonos „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomdájában. — Barátok tere 7. sz. 1872. Frankfurt, sept. 30. (Zárlat.) Váltófolyam 106.7.- 1859-ik E metalliqes—. Uj ezüst köl­csön—.—. Nemzeti kölcsön —.—. Régi metalli­­ques —.—.Uj adómentes kölcsön —.—. Ameri­kai 1882-re 95.75. Osztr. hitelrészvény 356.50. Osztrák államvasut 350.25. 1864. sorsjegy 159. 75. 1860-dik 94.7. Ferencz­ József vasút —. —.Lombardok 124.— Galicziai 253.— Papir­­járadék 59.75. Ezüstjárad. 64.75. Osztr. bank­­részvény 938.—. Magyar sorsjegyek —.—. Né­­met-osztrák bank —.—. Győri —. —. Gömöri London, sept 30. Az idő szép. A gabnavá­­sár jól végződött. Az amerikai búza 1 shillinggel emelkedett; a liszt ára is magasabb lett; a vá­rosi helybeli liszt 3 shillinggel esett; az árpa drágább lett; behozatal búzából 43,915, árpából 8399, zabból 35,184 quarter. Köln, sept. 30. Búza 812, 83—. Rozs 52 V* — 59—. Olaj 15%.. 12*%.. Stettin, sept. 30. Búza 72------. 86-Rozs 47------.54--. 52.—. Olaj 24-Szesz 2172. 20. V«. Hamburg, sept. 30. Búza 167.— Rozs 99.—,107.------Olaj 24.-, 23. V. — 17’/«, 16.7«, 16.—.------. New-York, sept. 27. Liszt 670 Antwerpen, sept. 30. A petroleum üzlete 49.—. Amsterdam, sept. 30. Rozs oct. 183.50. Repczeolaj 44 V«, 43 V«, 44%, 84.—, 237*, 164.— Szesz, Kivonat a „Bp. K.*-böl. Árverések: Nagyváradon oct. 21. ház — Csángó (Zalam.) nov. 4. ingatlan. — Ujvidé­ken nov. 24. ház. — Temesvárott oct. 28­­.256,500 frtra becsült gyárépületek. — Sz­a­kányban (Biharm.) oct. 14. ingatlan.—Mondor­lakon (Aradm.) okt. 14. ingatlanság. — Alsó Sebesen (Szebensz.) oct. 12. ingatlanok.—Lábat­lanban (Esztergomra.) oct. 23. ingatlanok. — Esztergomban oct. 30. ingatlanság. Ár­lej­tések:Az aranyos-maróthi tvszék helyiségeinek fűtésére szükséges faszállitása oct. 26. a tanácsteremben. Pályázatok: Tapolyán jegyzői állo­másra. oct. 19. Hoffmann Mihály szolgaíróhoz. Czégbejegyzések: A jászberényi túszéknél „Winkler Lipót“ árokszállási rőfös­­kereskedő, „Nagy Balázs“ árokszállási vas- és fűszerkereskedő „Strasser Dávid“ árokszállási vas- és fűszerese­skedő, „Bauer Móricz“ jász­­kiséri vegyeskereskedő, „Kerschbaum Mihály" jász­ladányi vaskereskedő, „Gunszt Mór“ jász­­ladányi vegyeskereskedő, „Vig Márton“ jász­­ladányi vegyeskereskedő, „Alexander Döme“ jász­ladányi vegyeskereskedő, „Klein Lajos“ árokszállási rőföskereskedő, „Pollák József“ árokszállási rőföskedő, „Kientzl József“ jász­­apáthi vaskereskedő és „Vágó Bertalan“ jász­­apáthi vegyeskereskedő. — A temesvári tvszék­nél „G. Kohn“ terménykereskedő. — Az ara­nyos-maróthi tvszéknél „Aranyos-maróthi taka­­rékpénztári­ részvénytársulat.“ — Az újvidéki tvszéknél „A. J. Gavrilovits“ vőföskereskedő és „Peter Nenadovits.“ Csődök: Jurácskó Dániel szathmári vaske­reskedő ellen perügyelő Böszörményi Elek ügyvéd. — Bergl József miskolczi lakos ellen per­ügy­elő Szeremley Lajos ügyvéd. — Huszár Károly debreczeni kereskedő ellen perügyelő Nánássy László debreczeni ügyvéd. Freund L. et M. pesti czég ellen perügyelő Füzesséry Gé­za ügyvéd.

Next