A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-02 / 227. szám

227. szám, X. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...........................1 frt 85 kr. 8 hónapra ...... C » SO n 6 hónapra..........................H « — n Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Szektta, xröid 2» Szerkesztési innta: Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Hérmencetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HN­lIMű­ ffÉSEfáL szintúgy mint • Kifizetés..k a kiadó­ hiva­talba (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás. „A HON' H -dik­ évi folyamára, árait: K­ rész évr* . a» ft — kr . el évre 11 ft — kr. Negyed évre . 5 ft 50 kr. UflfT* Külön előfizetési iveket nem küldtek szét, SiSafis'Jsra­r posts! utalványosat kérjük hass­­válni, rod­vek feávsventerritdie sic fetig csak 6, 10 írton telül pedig tis krbs kerül. A* olflfi­­sstskok a „Hóti kiadó-hivatala* esim alatt Pest, frisseinek­ tore 7. sa. alá küldendők. A HON kladd-hi­vatala. PEST, OCTOBER 1. Egyházi reform-mozgalmak. A A politikus sem tévesztheti szem elől a Németországban megindult és hazánk­ban is viszhangra talált szabadabb irá­nyú egyházi mozgalmat. Az ókatholikus mozgalomtól sokan sokat vártak, körül­­belől két évi mozgalom után a kölni ha­tározatokban „nascitur ridikulus mus.“ Del­linger, Schulte, Hyacinthe, Michaelis, Michaud és a többiek sok tudományos okoskodás, még több polémia után a fel­zavart közvélemény­nyel el akarják fogad­tatni a kölni határozatok által a római egyház minden zsinatának minden hatá­rozatát, kivéve az 1869-iki, a pápa csal­­hatatlanságára vonatkozó dogmát. Re­form-eszméjük és a százados „capite et membris“ jelszó egyszerűen Schulte azon indítványára zsugorodik össze, hogy a­ki nem ismeri el a­­ római zsinat határoza­tait, az nem tekintetik katholikusnak. Szóval, reform helyett újabb anathema. Ez természetes, mert a­kinek „egyedül üdvözítő dogmái“ vannak, annak okve­zetl­enül csalhatatlannak kell lennie, akár IX. Pius, akár Schulte a neve. Csak az a kérdés, hogy az ókatholikus mozgalom, mely kiterjedt Angliára,Fran­­cziaországra, Spanyolországra, Ameriká­ra és az osztrák tartományokra — ki lesz-e elégítve a kölni határozat által ? Mi nem hisszük, és ha Döllinger társai­val együtt csak eddig akart menni, ak­kor a mozgalom ki fogja őket kerülni, hogy meghaladhassa, ha ugyan magával nem ragadja, őket. Lehet, hogy „nem ó-katholikus“ néven és nem azonnal , de nem sokára mu­tatkozni fog az. Mert nem Hyacinthe ki­lépésének, nem Döllinger beszédeinek, nem Michaud leveleinek vagy Schulte ér­tekezéseinek adott viszhangot a közvéle­mény, midőn az „ó-katholikus“ mozga­lomnak örült, hanem a reform szükségé­nek, a pápai hatalom tarthatatlanságá­nak, az egyház-hierarchiai járom elvisel­­hetlenségének érzete fordult feléjük, és, ha ők ennek megfelelni vagy nem tud­nak vagy nem akarnak, másokban fog az tolmácsokat keresni. Egyébiránt nem csak a katholika egy­ház kebelében, hanem a protestáns fele­kezetekben is általános reform mozgalom van — sokféle alakban. A svájczi egyhá­zak az egyes dogmák és Jézus személyi­ségének és tanainak hordereje felől vitat­koznak és több egyház már több dogmát elvetett, a franczia Coquerel oskola, a belga Reville és társai , az angol Par­ker , s az essayisták , a német „Pro­­testansvereinek“ és a mi épen most gyülésező protestáns egyletünk is a dog­mák merevsége, a fegyelem absolutismu­­sa ellen, a szervezet decentralisatiója, de­mokratizálása mellett küzdenek különbö­ző néven, különböző alapon, különböző nyelven, de egy czéllal, mely abban ösz­­pontosul, hogy a vallás minél inkább egyéni, minél inkább kebeli dolog legyen, és menten minden külső pressiótól, erköl­csi alapon szabadon fejlődjék azzá, a­mire az egyes egyéneknek és a különböző tár­sadalmaknak előrehaladottságuk fokozata szerint benne szükségük van. Mint politikusok : mi nem fogjuk pártját egyik­­ felekezetnek se, és így azoknak se, melyek újabban keletkez­tek az „orthodox “-ok elleni küzdelem­ben ; mi nem­­ fogunk tollat sem az „ó-katholikusok sem a „protestán­sok“ és más új iskolák tanainak védel­mére ; de minden olyan törekvést, mely a lelkiismeretet felszabadítja, mely az egyén szabadságát fejleszti, akár a dogmák, akár az egyházi hatalmak, akár a felekezeti hatóságok ellenében, örömmel jegyezzük fel, mint korunk igényeinek kifejezését, kisebb-nagyobb mérvű kielégítését és az erkölcsi szabadsággal együtt, az erkölcsi­­ség terjedését és győzelmét. Tehát ha az „ó-katholikusok“ legalább a csalhatatlanság ellen küzdenek, ha a pro­testánsok e küzdelmet merészebben viszik át az egyházi dogmák és szervezet egész területére, mi mindebben politikai vív­mányt és haladást látunk, a­nélkül, hogy egyik vagy másik küzdelem híveivé len­nénk vagy tollunkat azok szolgálatába adnék. Nem vagyunk gépészek, de minden gépben politikai tényezőt látunk, mert a nemzetgazdasági fejlődést mozdítja elő; tanárok nem vagyunk, de minden iskolá­nak örülünk, mert minden iskola egy­szersmind politikai erő is — ép úgy nem vagyunk theológusok, sőt egy felekezet harczosai sem, de minden egyházi sza­bad mozgalomban politikai vívmányt lá­tunk, mert az egyéni szabadságot, a tár­sadalmi erkölcsiséget és felvilágosodott­­ságot mozdítja elő. — Az osztrák delegatió budget­­bizottsága ma d. e. ülést tartott, melyben tárgyalás alá került az 1870-ik évi zárszámadás. Brestel előadó előrebocsájtja, hogy itt nem a számok megvizsgálása, ami a legfelsőbb szám­szék dolga, hanem az egyes összegek fölhaszná­lásának megítélése forog fen. Az előadó a XII-dik czimig rendben találta a zárszámadást. A XII-dik czimnél (katonai építészeti igazgatóságok) az 1870-dik évi ősz­szel dühöngő viharok által okozott elemi károk következtében 18,209 frt 44 kr­­uskiadás van; a múlt évekből származó kiadások átvétele által 195,200 frt 220, kr tulkiadás eredt. E czimnél Herbst indítványozza, hogy csak az elemi károk által okozott 18,209 frt 44 krnyi tulki­adás szavaztassák meg, a további összegre nézve azonban szólttassék fel a minisztérium, hogy a tulkiadást számonként, részletesen mutassa ki. Herbst indítványa 12 szavazattal 5 ellenében elfogadtatik. A XVIII-dik czímnél (katonai határőrvidék) előadó indítványozza, hogy a hadügyminiszter által a magyar kormányra eső 311,428 főt meg ne szavaztassák, hanem a hadügyminiszter hivas­sák föl, hogy a magyar kormányt ez összeg meg­térítése iránt megkeresse. Ez indítvány elfogad­tatott. A rendkívüli és rendes költségvetés többi tétele megszavaztatik. A tengerészeti költségvetésnél jelentékeny túlkiadások vannak, úgy hogy a megszavazott összegnek majdnem 10% -a ,(816000 frt) túlki­adás. Az előadó, mert Tegetthoff, aki fele­letre vonható volna, már nincs életben, csak a jövőre nézve indítványozza, hogy hasonló kiadások jövőre ne tétessenek a hadügyministé­­rium engedélye és felelőssége nélkül. Mivel azon­ban a hadügyminiszer nem volt jelen, a vita e tárgyban félbeszakittatott. A külügyminiszer egy télkiadása megszavaztatik, a pénzügyminiszter egy megtakarítása indokoltnak ismertetik el. Ezzel az ülés véget ért.­­ A „Szibszki Národ“ szerint Majthényi mellé Újvidékre P­o­p­o­v­i­t­s György királyi tanfelügyelő érkezik. Majthényi Újvidéken fog tartózkodni, alárendelt hivatal­ személyzete azon­ban mindekkoráig még nincsen szervezve. a „HON“ TARCZAIA. Menhelyek szegények számára. Pest nagyvárosi adását alig lehet más tekintet­ben oly világosan látni, mint a lakásviszonyok­ból. De mily kevesen ismerik e nyomort a maga valóságában. Harminczezer egyén él itt a magyar fővárosban, kik mint szobatársak vagy ágyra járók idegen családokkal egy-egy szobában él­nek ; ezek közül csak 1.443 esetben lakik egy szobában vagy csak férfi vagy csak nő, míg 17.358 férfi és 10.358 nő az őket befogadó csa­ládokkal együtt egy-egy szobában él. S még több. Az egész lakosságnak 2­,-e, azaz 78.727 egyénre megy azok száma, kik az egészség és erkölcsiség veszélyére túltömötten élnek, — 15.664 lakik pinczékben, tized magával és még többen együtt egy szobában, tizenhárom­ezer ember lakik Pesten, buszával és még sűrűbben tizenkétszáz­­­mig azok száma, kik több mint 8 társsal eg­ütt laknak egy szobában, megkö­zelíti a 30,000-et. S a­kik olvassák is ez adatokat, tudhatják avagy csak sejdíthetik-e mindannyian az óriási bajt, mely ebből múlhatatlanul következik ? A düzhödt levegő, a menthetetlenül megszaporodó piszok még némileg — szabad legyen r e szót használnunk — fényoldalait képezik ezen álla­potnak, melyet az erkölcsi sülyedés, az értelem bénulása elkerülhetlen árnyként követ. Az ár­tatlan csecsemő öntudatlanul szívja be e mérget, minél nagyobb lesz, annál jobban kifejlődik ben­ne az állatiság, annál nagyobb, annál kioltha­­tatlanabb leend a földhöz kötött rög uralma fö­lötte. S mégis mily boldogok mindezek azon szeren­csétlenekhez képest, kik napról napra hasztalan keresik a nyugvóhelyet, kiket a zápor és ziva­tar ellen nem óv meg a békés hajlék! — Ez­rekre megy e szegények száma. Önhibájok nél­kül sodortatnak gyakran a legtiszteletre mél­tóbb jellemek e helyzetbe s ha egyszer elestek, oly nehéz, csaknem lehetetlen a visszatérés. El­hagyott temetők, nyilvános kertek, az ország­utak barátságtalan árkai nyújtanak egy ideig menedéket, csakhamar azonban ezek sem. El­­rongyolódott öltözetök eltakarja a felületes vizs­gálók előtt jellemüket, rettegve kerüli őket min­denki s az azelőtt bizalmas barát borzadva csapja be ajtaját a csavargók előtt. A társadalom meg­vetése üldözi őket, s megmételyezi még azon csekély örömet is, a­mit a nyugodt önérzet ad­hatott. Borzadva beszél az agg történelem az ind pá­riákról, kiket halálbüntetés fenyegetett, ha egy magas születésű brahmin árnyékát megszent­­ségteleniték, kiket üldözni s megrabolni nem tartozott az erkölcstelen tettek közé, é­s mégis minő boldogok voltak ők ! Az erdők mélyében független társas életet alkothattak, barátaikul fogadhatták a mező vadjait, kik nem ismerték­ a kaszt-különbséget s szűk határukon belül megsze­rezhették mindazt, a mire szükségük volt. A mai társadalom páriái ide vannak kötve az uralkodó osztály körébe, napról-napra tengetett életök azok kegyelmétől függ, kik tőlök borzadnak s ha könyöradományért nyílik meg ajakuk, azok­hoz kell fordulniok, kik őket gyűlölik, a kiknek szivében a szánalom legkisebb jelét kiölte a csavargókról szájról-szájra járó félelem. Minden egyes, kivel érintkeznek, ellenségük,­­ a társa­­­dalmi rend, a túlnépesedés korlátok közé fogja őket s e korlátokban elfeledik csakhamar, hogy bennük is megvan még az emberinek szikrája. Mire vezet e nyomor ? A gyenge, erőtlen férfiú kifáradva a küzdelemben öngyilkosságban ke­resi a nyugodalmat, — a marezona kedély még inkább fellázad s a bűn szolgája lesz, — s ama nő, ki egyszer megérezte a nyomor kenyerét, kétségbe­esetten dobja oda magát a kisértőnek s csakhamar a társadalom megmételyezőjévé lesz. Folytassam-e tovább? Emlékeztesselek reá, midőn hideg téli éjeken az utczakapuk alatt láttátok a rongyokba burkolt didergő gyermeket? rajzoljam-e le a kint, midőn a vidékről bejött, tapasztalatlan egyént ezen idegen helyen gyanu­­talan arczok rabolnak meg, midőn azok éhezve s­zekhely nélkül látják bekövetkezni a rettenetes nyomort ? mondjam-e el, hogy egy családapa hir­telen halála, egy szívtelen házi ur kalmári szá­madása évről-évre százakat taszít ezen örvénybe, hol nincs többé nemesebb gyönyör, hol csak egy út lehet előre, a bűn útja s ez útról lehetlen a visszatérés. Elég legyen ennyi. Ki nem látta, avagy nem érzi a lakásnélküliek nyomorát, az nem tanul­hatja meg az ilyesmit a holt betűkből sem. Én emberekhez szólok, emberekhez, kik elbukott társaikban is fölkeresik az erkölcsi alapot. De ezen embereknek hangsúlyozni is akarom, hogy a baj nagy s hogy e nyomor a nagy városok megváltozhatlan szervezete szerint napról-napra növekedni fog, mert növekednie kell. Ma már mintegy háromezer egyén — s elég nagy szám ez­­ van e veszélynek kitéve, holnap ismét növekedni fog a proletárok száma s holnapután, midőn a legnyugodtabb philister is meglátja már a feje felett függő Damocles kardját, a megerő­södött erkölcstelenség, a kiapadhatlan nyomor fogja elébek kiáltani: most már késő! most már csak az élethalál harczának útja áll fel s e harcz végén, hol csak állati szenvedély küzd, a ledöntött társadalmi rend romjain a nagy tömeg fog diadalmaskodni. Segíteni kell, míg lehet. S e segítség egyik, habár Csekély, de mindenesetre egyik legégetőbb eszköze az, a­mit jelen czikkünk czímére írtunk: alkossunk a szegények számára menhelyet, ad­junk oltalmazó fedélt azoknak, kiket szomorú sorsuk attól megfosztott. Alig néhány évvel eze­lőtt pendült meg ezen eszme újabban a német birodalom császári székhelyén, ma mind ott, mind Európa más nagy városaiban fennállanak a menhelyek s kész oltalmat nyújtanak a szegé­nyek számára. Ne kicsiny­elj­étek ez áldozatkész tettet. Minden egyes egyénnel egy harczost nyer­tünk meg társadalmunknak , egyúttal egy bűnt gyilkoltunk le. Berlinben, melynek intézete alapításától kezdve tanulmányozhatom, az áldá­sos sikert — különösen a nőkre vonatkozólag — eltagadni senki sem akarja. S mégis ? A csavargóknak, a bűn gyermekei­nek készítsük meg az oltalmat, az ő jólétükért fáradozzunk akkor, midőn önnön gyermekeink üdve, szellemi boldogsága még nincs biztosítva ? Igen is, a nyomor elébni való s a bűn útját meg­gátolni önmagunk érdekében van. Tegyük meg, a­mit tehetünk. Enyhítsük a fájdalom sebét, töröljük le a nyomor kényeit s támogassuk az eltántorodókat addig,amig segélyünk nem jövend­­ésőn.A magyar főváros lakossága napról napra jobban közeleg ama szólnom dicsőséghez, hogy a paloták fényei ezer meg ezer proletár könyei­nek árán létesüljenek; a jelen kor gyermeke siket, hogy meghallja az intő szózatot, mely ezen irány ellen küzd; de siket maradhat e, midőn egyedül a szív, egyedül az érzelem hangján szólnak hozzá, mint szólották már oly sokan: Adjátok,adjátok össze filléreitek, s építsetek egy nyugvó helyet azoknak, kiknek nincs hol fáradt fejeket lehajtani, szerezzetek otthont azoknak, kiktől megtagadta a sors a boldog nyugalmat s a kik mégis a ti ,embertársaitok! A középkor vallásos hite zárdákat alkotott szegényei számá­ra, a jelen tisztább erkölcsisége részvét nél­kül haladjon-e el e nyomorultak között, a kiknek száma most oly annyira megszaporo­dott? György Aladár: Vegyes apróságok. Úgy értesülünk, hogy tegnap, midőn b. Simo­­nyi Lajos ama kemény sétániát rá­olvasta a bak­­sai terület elnökének fejére, nem engedve neki más választást, mint épen a butaság­­ és gazság között. — Tóth Vilmos belü­gyminiszter is oda lépett a szólóhoz s a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott erélyes felszólalásáról. Mint halljuk, tökéletesen oszta a szónok nézetét s kifejezte óhajtását, hogy bárcsak annak kellő erkölcsi ha­tása lenne az országban, miután, úgymond, csak­ugyan botrány ama önkénykedés, a­melyet né­hány választási elnök a közelebbi választások alatt elkövetett, nagy veszedelem rejlik ebben, mert „hódié mihi,“ eras tibi,“ ennek pedig ele­jét kell venni. Elismerésre méltó a belügyminiszter e felfo­gása kétségkívül, de jobban szerettük volna, ha fentebbi meggyőződésének nem magán után, ha­nem a miniszteri székről ad nyílt szavakat, hogy hallja meg azokat az ország. Csakhogy persze nagyon kényes dolog egy belügyminiszternek hangosan is meginni és elkárhoztatni a válasz­tási elnököknek a világos törvény ellen elköve­tett vétkét, mikor ő neki magának a legnagyobb joggal vetheti szemére bárki is, hogy vétke még nagyobb, mert míg a választási elnökök a tör­vénynek legfeljebb egy s más részletét sértették meg önkénytileg, addig ő a választási törvény­nek az összeírásokra vonatkozó egész részét ön­­kénytileg hatályon kívül helyezte, s állított he­lyébe törvényül egy rendszabályt, a törvény­hozó testület mellőzésével. Ez aztán az önkény, en gros. Hanem hát itt is kiderül annak a mondásnak az igazsága, hogy a törvény olyan pókháló, me­lyen a szúnyog fennakad, de a dongó keresztül szakít.* A belügyminiszter úrnak a borsod-miskol­­czi kiházasító egyletre vonatkozó beszéde is sok érdekes részletet tartalmaz. Ilyen például az, hogy a belügyminisztérium számvevősége, melyhez az egylet alapszabályai ki voltak osztva, az egyletet közhasznú egyletnek találta. Nem jó volna azt a számvevőséget, aztán az érte felelős belügyminiszer urat is, egy kicsit megosztoztatni abban a közhaszonban? Az ellene intézett „méltatlan“ hírlapi támadá­sokra meg azért, nem válaszolt, mert eszébe ju­tott, hogy majd­­illetékes fórumon meg fogja tenni észrevételeit. Addig hadd raboljanak azok az ártatlan kihá­­zasítók. A belügyér úr azt ír föl méltóztatott említeni, hogy ama hírlapi méltatlan támadások nem igen voltak alkalmasak emelni az általa épen akkor élvezett tengeri fürdők hatását. Hja, ezt bizony ama hírlapi közlemények lel­ketlen írói meg se gondolták, ez a nevezetes körülmény nem jutott eszükbe. Ha ezt ők akkor fontolóra veszik, lám akkor a borsod-miskolczi kiházasító egylet talán még ma is folytathatná virágzó üzletét. Jó lesz máskor több regarddal lenni a mi­nister urak fürdősaisonja iránt. * Végtelenül gyönyörködtünk egy szép remé­nyekre jogosító ifjú mameluk az előtt ellenzéki hírlapíró szűz beszédében, a­ki beható érveléssel bizonyítgatta, hogy az országgyűlési balközép, nem különben a szélső­baloldal mennyire eltért egykori elveitől, mennyire megtagadta eddigi álláspontját s mily rettenetes módon elárulta zászlaját. De ebbeli kedvtelésünk még fokozva jön, mi­dőn elolvasták Schwarz Gyulának, a reformpárt vezérének beszédét, a­hol azt fejtegeti, hogy a baloldal elvei nem is elvek, hanem csak vá­gyak,­­ mondjon le az ellenzék e vágyakról, adja fel. Könnyű volt neki ilyen tanácsot adni, mert neki vajmi kevés megerőltetésébe került meg­tenni ennek épen az ellenkezőjét, a­mikor az elvet: — egy ország állami független­ségét — a vágyért, — hogy pártvezér lehessen ,­ oly fényes sikerrel feladta. Umgekehrt ist auch gefahren. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek után napirend­re került az 1870. évben létesített előlegezési hi­telművelet költségeinek födezéséről szóló tör­vényjavaslat. Széll Kálmán, a központi bizottság előadója, ajánlja ama törvényjavaslatnak oly szerkezetben elfogadását, a­mint azt a közp. bizottság meg­állapította. A tárgyalás további folyamán a ház átalános­­ságban elfogadja a javaslatot. A részletes tár­gyalásnál elfogadtatik a köz-. és pénzügyi bi­zottság szövegezése. Egyúttal azt az indítványt teszi, hogy a köve­telés fedezésére az olasz kormánytól visszafo­lyandó összeg, mint közösactiva is beszámítas­­sék ugyan, mint a minister mondja, de ezzel a közös activák kérdésének ne anticipáltassék. Következik ezután a triesti Lloyd-társulattal kötött szerződésről szóló törvényjavaslat. Széll Kálmá­n bizottsági előadó ajánlja a központi bizottság által megállapított szövege­zésben elfogadását. Simonyi Lajos dr.: Először az ellen van észrevétele, hogy az osztrák-magyar monarchia czimezése a magyar szövegben igen sokszor tévesen használatik; de másodszor megjegyzése van a szerződés megkötésének módozata ellen. Az 1867. szerződés a trieszti Lloydot a külügy­minister hatáskörébe helyezi, ez azonban csak a felügyelet könnyítésére vonatkozhatik. A szer­ződést nem lehet a külügyministernek, azt a két állam ministeriumának kell kötnie. Az ellenke­ző az, hogy a külügyminister kötötte a szerző­dést, oly anomáliába hozta a házat, hogy íme javaslat van­­ ide terjesztve, a külügyminiszer egyedüli aláírásával, a­minek folytán az volta­­kép tárgyalható sem lenne. Fő czélja azonban felszólalásának az, hogy nem felel meg az oszt­rák Lloyd által Magyarországnak tett szolgálat a Magyarország által teljesített fizetéseknek. A cözp. bizottság által ajánlott egy határozati ja­vaslat arra indítványozza a keresk. miniszert utasíttatni, hogy gondoskodjék a magyar posta­­áratoknak megfelelő posta­utak eszközléséről. Ezzal elismeri,a bizottság is, hogy e tekintetben sok a hiány. Ő csak elismeréssel szólhat a bi­zottság e kezdeményezéséről, de ez mint kíván­ság magában nem elég; kell, hogy a ház olyan határozatot hozzon, a­mely ennek kivitelét is biztosítsa. Ő tehát egy pótczikket hoz indítvány­ba, a­melyhez köttessék e szerződés érvénye. Maga ellen­i szerződés ellen nincs kifogása; a subventiót sem óhajtja megvonni, s a Lloydot kívánja azzal felruházni. A Lloyd különben már múlt deczember óta szerződés nélkül teljesíti a postajáratokat; teljesítheti azokat még egy pár hónapon át, ha indítványozott pótczikke folytán a szerződés megkötése még elhúzódnék. Számít javaslata támogatásában különösen Fiama város képviselőjére, mert nagy érdekében van az, hogy egyetlen kikötőjét lehetőleg emelje és érdekeit előmozdítsa. Az általa indítványba hozott pót­­czikk így hangzik: 1. §. Az osztrák magyar Llyod gőzhaj­ózási válalat kötelezi magát arra, hogy Fiume Cat­­taróval és a többi Dalmát kikötővel évenként legalább 52 közvetlenül Fiuméból kiinduló me­net által, egyenes összeköttetésbe fog ho­zatni. 2. §. Ezen pótczikkek elfogadása után lép a főszerződés életbe. E javaslat és a bizottság javaslata közt csak az a különbség, hogy míg az csak óhajt ez, Ma­gyarország érdekei betöltésétől teszi függővé Magyarország terheltetését Ajánlja indítványát (Helyeslés balfelöl.) P. Szathmáry Károly: Két szempont iránt igyekezett magának e szerződéssel szemben tá­jékozást szerezni; az iránt először: fen fog-e állani a Lloyd társulat ezen szerződés és sub­­ventió nélkül is, s másodszor: megér-e a szolgá­lat, mit a társulat hazánknak tesz, annyit, mint e subventió. Az elsőre nézve azt a meggyőződést szerezte, hogy a társulat igen­is fen fog állani, s teljesíteni fogja eddigi járatait továbbra is. A második szempontra nézve nem bírt meggyőző­dést szerezni, nem legalább a benyújtott indo­kolásból, csak egy adatot merít onnan, s az sem vonatkozik sem Fiuméra, sem a, bár csak jogi­lag hozzánk tartozó dalmát partokra, hanem Triesztre, illetőleg az onnan kiszállított szállít­mányok honnan való eredetére; más oldalról vett értesülései szerint azonban a Magyaror­szágnak a Lloyd által tett szolgálatok alig ké­pezik ama társulat működésének tized vagy század részét. A keleti kereskedés a Dunán, Oláhországon és a dunai fejedelemségeken ke­resztül vezet. Erre történik tavaszszal, nyáron és őszszel a magyarországi kiviteli kereskedés, s abban a Lloyd épen úgy nem vesz részt,mint a kereskedelmi üzenetek nagy részét nem e társu­lat, de a távírdák közvetítik. Egyetlen egy ér­dek, a brazíliai lisztkereskedés, igazolta volna e szerződést, pedig a pénzkülönbözet miatt el­maradt a tervezett brazíliai rendes hajójárat. Meggyőződött tehát, hogy a Lloyd teljesíteni fogja a mi subventiónk nélkül is azt, a­mit telje­sített ; meggyőződött továbbá arról, hogy a Lloyd közlekedési vonalait csak akkor használja a magyar forgalom, ha a dunai közlekedés lehe­tetlen, ez pedig az összes forgalomnak csak 4,5 perc­entje; s mindebből azon következtetésre jutott, hogy csak mint szükséges rész fogadható el, mert nincs egy magyar érdekeket támogató ilyszerű társulat; reméli, hogy mire e szerződé­s letelik, arra a subventiót nem idegen érdekekre pazarlandjuk el. (Helyeslés a baloldalon). Gubody Sándor: Már 1867-ben volt vita e kérdés, a subventió s a szerződés továbbra meg­újítása iránt, s már akkor azt követelte az ellen­zék, hogy a­ társulat további segélyezése fejében az ország érdekei nyerjenek legalább istápolást. Ak­kor nem adott semmit a szavakra a többség ,talán hogy a már megkötött szerződés megtagadása ne tessék illegalitásnak. Akkor a pénzügymi­niszter is azt mondta e szerződésre, hogy rész, csak hogy meglevő rész, majd ha lejár, segí­tünk rajta. A szerződés lejárt, várjon segítettek e rajta? Először is nem helyén levő a társulat czime: osztrák-magyar Lloyd. E társulat czime egyedül csak triesti Lloyd. Még botrányosabb, hogy a társulat szerződését a külügyminiszterrel kötötte meg, mintha valami idegen potentát lenne. Világos tehát, hogy a szerződés megkötése módja alkotmányellenes és így alakilag el nem fogadható s visszavetendő, nehogy a­mi tavaly

Next