A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-09 / 233. szám
233. szám. X* évfolyam. Reggeli kiada*. Kiadóhivatal: Ferencziek-kert 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................1 frt 85 ki. 8 hónapra . . • . • • & n » 6 hónapra . . . • . . H » — » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés havonkint , . . . 30 Wr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Szerda, oct. 9. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden közvítmény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás. „A H 0 Hí» 31*~dik évi folyamára. .Előpartésti &r»fc: Kirósz évre . . . 18 ft — kr kai évre . . 11 ft — kr. negyed évre . . . 5 ft 50 kr. Külön előfaet&i iveket nem küldünk szót. IlletveVo a postai utalványokat kérjük hassználni, melyek bérmentesitése ti» írtig csak 5, 10 frt'.n felül pedig ti» krba kerül. A» elöfizetés'; a „Hon kiadó-hivatala“ csim alatt Pest, feressesiek-tere 7. n. slá küldendők. A HON kiadó-hivatala. PEST, OCTOBER 8. A bankkérdés hordereje. Lónyay gr. tegnapi beszédében a bankkérdésről is nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy e tárgyban közelebbről oly előtejesztéseket fog a kormány tenni, melyek — reménye szerint — Ghyczyt is kielégítik, sőt „egészséges és idegen befolyástól ment pénzforgalmat“ ígért létrehozni, de másfelől a másik féllel való kiegyezést is oly elkerülhetlennek mondá, hogy még mindig él bennünk a gyanú, hogy mégis csak az „osztrák nemzeti bank“ fogja nálunk létrehozni azt az „egészséges és idegen befolyástól ment“ (lucus a non lucendo) pénzforgalmat. De hátnem elfogultság-e az tőlünk, hogy az osztrák bankkal való alkudozás ellen küzdünk? Nem lehetséges-e ezzel előnyös szerződést kötni ? E kérdésekre határozottan kell válaszolnunk. Mi az osztrák bank? Egy kiváltságos részvénytársulat, melynek 187 (mert 20 részvénynél többet bíró) részvényese választja minden évben a 12 tagú ellenőrző „bankbizottságot“ és 3 évre a 12 tagú bankdirektóriumot. Az államtól kiváltságos bankjegy és államjegy kibocsátási joggal van felruházva, az (eddig csak osztrák) állam ellenőrzése csak az üzlet általános kezelésére, ú bankjegyek fedezeti arányára és az államjegyek összegére terjed ki. Tudjuk, hogy az utóbbi már most közös, parlamenti bizottságok általi ellenőrzés alatt van. De e bank óriási üzlete felett a többi részben (tehát a fiókok dotatiója, a kamatláb meghatározása és a szétágazó nagy üzlet felett) a választott kormányzóság és a részvényesek közgyűlése határoz. Mi következik ebből? Az,hogy e bank egész ügykezelésére,és ami ettől függ, hitelére, tehát jegyeinek értékére is nekünk semmiféle körülmények közt önálló, érvényes befolyásunk nem lehet. Tehát ha eltekintünk a tudomány követeléseitől, melyek az osztrák bank monopóliumát és állami viszonyát rég elítélték — ha eltekintünk saját nemzeti önállásunk jogától és specificus nemzeti érdekeinktől — maga az üzleti szempont is a mellett szól, hogy ne tűrjük tovább e bank uralmát hazánkban. Lehet — elismerjük — oly szerződést kötni, hogy a bank magyarországi fiókjait nagyobb mérvben dotálja, hogy az itteni fiókok pl. a pesti fenhatósága alatt a hitelengedélyezésben és az üzletekben (tegyük fel) egészen önállóan működjenek , de még e legjobb eshetőség sem elégítheti ki Magyarországot. Mert maguknak a jegyeknek értékére csak a foly be, ki az egész üzlet ura. Tehát az agio urai nem leszünk soha. Az üzlet haszna a részvényeseké, tehát nem Magyarországé lesz. A kamatlábra befolyásunk nem lenne vagy igen csekély lenne, mert az osztrák üzletek túlnyomósága és a bécsi börze bel- és külföldi viszonyai döntenének ebben : az oszt. direktórium és részvényesek előtt így pedig a hitelviszonyok Magyarországon folytonosan a bécsi piac hatalma alatt állanának. Sőt mind e körülmény még azon legjobb esetben is fenmaradna, ha a pesti fióknak külön jegyei, sőt külön éretalapja lenne is — miután mégis annak kifolyása lenne, s annak hitelében osztozna ez. Továbbá az osztrák bankkal való kiegyezés bármely módozata magában foglalja a 80 millió bankadósság megosztását és ha ebből csak 20—24 milliót vállalunk is el, már ez maga jóval túlhaladja azt az áldozatot, mit saját hasznára az osztrák bank tenne, ha talán a magyarországi fiókok dotatióját 20-ról 60 millióra vagy többre emelné. Lónyay gróf általában ígérte nem csak a bankügy „megoldását,“ de a valuta szabályzását is. Tegyük fel itt is a legjobb esetet, hogy t. i. ez a két kérdés egyszerre oldódik meg. Tegyük fel, hogy az osztrák bankjegyeinek disagiója megszűnik, a közös lebegő adósság (az államjegyek) convertáltatik: ez a mi részünkről mind sok áldozattal fog járni. — Ez áldozat állani fog először pénzben, másodszor az átmenetes intézkedésekkel okvetlenül járó üzleti áldozatokban (érték-fluctuatió, pénzzavar.) Már most az a kérdés: ideiglenes lesz-e az osztrák bankkal való alku ? — mert akkor nem éri meg semmiféle körülmények közt e nagy áldozatokat, melyeket a végleges rendezésnél újabbak fognak követni. Ha pedig végleges lesz az alku, akkor örökre feladtuk pénzügyi önállásunkat, hitelünk emancipatióját. Akkor a bankszabadság nálunk soha életbe nem léphet, a kor igényeinek soha eleget nem tehetünk, akkor önálló nemzetgazdaságunk soha sem lesz, és hitelünk fejlődésével szemben meg lesznek kötve kezeink. Nem elfogultságból, hanem érett megfontolásból írtuk e sorokat: a közelebbi napok a felett fognak dönteni : lesz-e és mikor hazánk nemzetgazdasága önálló, bírni fogunk-e az állami lét ez első tényezőjével vagy nem ? Áldozat kell a bankkérdés megoldásához — áldozni kell ehez nem csak pénzzel, de magánüzleteinkben és hitelünkben is. Áldozat kell a valuta rendezéséhez — minden anyagi szerződés a múltban és jelenben, minden életpálya, kereset meg kell hogy hozza erre áldozatát. Ezt tudjuk. De ha mindez áldozatok másokért történnek és nem véglegesen vezetnek pénzügyi önállásunkhoz, akkor áldozatunk nem fog áldást hozni sem a kormányra, sem a nemzetre. Ezt vegyék tekintetbe azok, kiktől a kérdés eldöntése függ. Hegedűs Sándor: A JÍDE“ TÁRCZÁI”. A neemancipatió. I. (E. B.) A 19-ik század a forrongás, a vajúdás kora. Politikai és társadalmi életünkben a legellentétesebb eszmék és kérdések kerülnek felszínre s minden irányban reformtörekvésekkel találkozunk. Sokszor homlokegyenest ellenkező eszmék lépnek egymással szemben a küzdtérre, s mindenik féljogosultságáért kész kardot rántani. Korunk vetette felszínre a nők polgári és társadalmi állásának kérdését is, s ez ügyben már évek óta élénk vita fejlődött ki az egész művelt világon. A harcz annál érdekesebb, minél makacsabb és megcsökönösödöttebb felek állnak szemben egymással, s a harcz kimenetele annál meglepőbb. A nőemancipatió kérdése e szempontból is kétségtelenül egyike a legérdekfeszítőbbeknek. Míg egyik táborban a nők tökéletes felszabadítása mellett küzdenek, addig a másik párthoz foly elemek is végültek újabb időben, kik a nőknek még eddig élvezett jogait is korlátozni kívánják. Demit szóljunk a pár hó előtt alakult párthoz, melynek zászlóvivője Alexander Dumas fils et comp, aki a Hommefemmejában oly eszeveszett elvet akar felállítani, mely felett a józan ész már világgá bocsátása után pár nappal kimondta ítéletét és a mű szerzőjét esztelenséggel vagy világcsalással vádolta. Bumas azt állítja, hogy a férfinak jogában áll nejét megölni, ha hűtlenségen találja, s ezt még érvekkel is kívánja támogatni. Azóta e tárgy felett már annyi eszmecsere fejlődött ki Francziaországban, hogy valóban sajnálnunk kell azt az időt és tehetséget, melyet jelesebb férfiak is e frenetikus tan hirdetője ellen elpazaroltak. De mit törődik ezzel Dumas ? Műve pár hó alatt harmincz kiadást ért, s százezer példányban forog az olvasók kezén, a tárgyat jól választotta, s az üzlet többet hajtott, mint hogy ha húsz esztendeig okos dolgon törte volna fejét. Ez erőszakos tannal szemben a noemancipatió kérdése, mely rövid időre vesztett volt rohamos eszmecseréiből, megint szőnyegre került, s harcrosai újabb erélylyel küzdenek keresztülvitelén. A „Revue des deux mondes“ e havi füzetében Henri Baudrillart egy tanulmányt közöl, melyben John Stuart Mill „On the subjection of Wowen“ czimű műve, Danbié kisasszonynak „La femme pauvre au dix-neuvième siécle“ czimű s a lyoni akadémia által koszorúzott műve, továbbá Duvergernek „De la condition politique et civile des femmes“ czímű műve alapján fejtegeti a neemancipatió ügyében kifejtett mozgalmakat. A tárgy érdekességénél fogva, mely nálunk is pártolókkal és ellenesekkel bír, e fejtegetést a következőkben ismertetjük: Új állást szándékoznak rendszeresíteni a nő számára a társadalomban. A nő alárendeltségének eszméje ellen élénken tiltakoznak. Pár év óta a lapok, könyvek, értekezletek e tiltakozásnak képezik élénk visszhangját, s valóban az a kérdés merül fel, váljon megérdemli-e ez a tárgy, hogy oly komolysággal tárgyaltassék, hogy nincs-e ellene alapos ellenvetés, nem lehet-e jogosan elítélni a törvényhozásnak azon törekvését, hogy a nőknek társadalmi állását megváltoztassa. Az igazság, az emberiség, a haladás méltányolva fogadják e kérdés pengetését, eltekintve attól, hogy a túlzott álláspont úgy az egyik, mint a másik táborban nevetséges és kárhoztatást érdemel. E szó felszabadítás, a szó etimológiai értelmében annyit jelent, mint valakit szolgaságból szabad lábra, egy tárgyat egyéni poletra emelni. Ez igen fontos tárgy, elég nagy horderejű, anélkül, hogy azt mértéken felül még nagyítani kellene. Ha a kérdést úgy oldjuk meg, mint ahogy azt felállítottuk, akkor a világforradalmak egyik legnagyobbikának magvát fogjuk fellelni a noemancipatió kérdésében, mert ez nem kevesebbet akar, mint az emberi nem felé- I nek, a fél emberiségnek megváltását, olyatén jogainak elismerését, melyektől máig megfosztva volt. Mi volna ehez képest az egy pár millió néger felszabadítása ? Nézzük részrehajlatlanul mindazon eredményeket, melyeket eddig elég nagy fontosságú ügyben elértek; jegyezzük fel mindezt — pártatlanul, szemet nem hunyva a túlzások előtt sem, melyekkel egy vagy más oldalon eljártak. A neemancipátió kérdését majd minden mivelt államban pengetik, még Oroszországban is; mindazonáltal legnagyobb munkásság mutatkozik ez ,irányban Angol és Francziaországban , az Egyesült államokban. A tevékenység mind a három helyen a népek vérmérséke és szelleme szerint különböző. Mindazonáltal az elv ugyanaz marad, s az eredmény sem lesz nagyon elütő. Legnagyobb joggal Angolországnál kezdhetjük; nem azért, mivel Angolország legnagyobb nemzetgazdásza, aki egyszersmind a legjelesebb tollú író is, adott saját neve alatt egy nyilatkozatot ez érdemben, hanem azért is, mivel e kérdés ott már a törvényhozáselé is került. Csodálkoznunk kell az angol nép gyors nézetváltozásán ; azon népén, mely csak ötven év előtt a gúny hangján nyilatkozott e kérdésről, s most e rideg, protestáns bibliai nép elragadtatta magát e modern siréntől, mely a női felszabadítás alakjában kísérti korunkat. A parlament elé terjesztett bili, mely [a szavazás alkalmával tekintélyes számú képviselőt tudott részére megnyerni, bár a többséget elnem érte, azon nők szavazatjogát akarta elismertetni, kik valamelyezletnek tulajdonosai és adót fizetnek. Ennek elfogadása által mintegy 190 ezer nő nyerne szavazati jogot, s minthogy a nő e tekintetben csak mint adófizető szerepel, ezen kedvezmény nem annyira a nőnemet, mint inkább a képviselt ügyet illeti. A május elsején tartott ülésben Bright a nő politikai képtelensége ellen harczolt elvben. Cobden a híres szónok e bik elfogadását jótékony hatásúnak tartja, ép úgy mint az 1832-ik és 1867-iki volt, mely a középosztálynak és munkásoknak adtameg szavazati jogát. Voltak többen a parlamentben, kik a bili ellen csak azért keltek ki, mert féltek, hogy a parlament nagyon elasszonyosodik, mivel Nagy Britanniában a férfiak sűrű kivándorlása miatt a nők sokkal nagyobb számban vannak mint a férfiak. Voltak írók, kik annyira mentek túlzásaikban, hogy a nők felszabadítását oly nagy mérvben akarták érvényesíteni, hogy még a katonaságra is fel akarták jogosítani. E jelek mutatják mennyire komolyan fogják fel Angolországban a nők felszabadítását. Nem kevesebb erélylyel küzdenek a törvényhozáson kívül is. Ezek a meetingek, melyek egy időben különösen a Stamford Street-féle egyházban igen látogatottak voltak. Itt leginkább Hughes Tamás képviselő, Fawcett és mások szónokoltak a nőknek eddig ismeretlen parlamenti képességéről és jövendő szerepléseiről. Taylor asszonyság egy ily meeting alkalmával így szólt: „Nem rég ideje, az amerikai rabszolgakereskedés szószólói hangosan kiabálták, hogy Amerika négerei alkalmatlanok a szabadságra. A rabszolgaság eltöröltetett és a szerecsenek bebizonyították, hogy nagyon is alkalmasak a szabadságra; töröljétek el a nők választási képtelenségét, s meglátjátok, hogy a nők bebizonyítják képességüket!* Egy más meeting alkalmával Grote asszony így szólt: „Az utolsó reformbiliben képviseleti joggal ruháztátok fel a munkásokat, kik nem bírnak ingatlannal, hanem csak munkájok után élnek, s nem találjátok jogosnak, hogy a birtok ugyanazon előnyben részesüljön. Ez úgy hiszem egy ok arra, hogy a nőnek megadjátok azon jogot, kik polgári állást foglalnak el, s a vele járó terheket viselik, adót fizetnek s mindazon felelősséggel viseltetnek, mely a tulajdonjoggal karöltve jár.“ — „A szavazati jog, mondja Anstrutter Robert báró, nevelni fogja a nőben a felelősség érzetét, tágítani fogja érdekeinek körét, a tehetségei fejlesztésének hatalmas lendületet fog adni.“ Az 1851-iki parlament kimondotta, hogy a törvényekben előforduló „ember“ szó, mindkét nemet magában foglalja. Némelyek azt is állítják, hogy a polgári törvénykönyvben előforduló ezen kifejezés „franczia“alatt „franczia nő“ is értendő. Ezen alapon követelték a nők Angolországban szavazási jogukat; Manchesterben több mint 5000 nő reklamált. A felszólamlási bizottmányok a különböző városokban a szavazati jogot, belátásuk szerint hol megadták, hol megtagadták. Londonban és Manchesterben egyformán kitörölték. Országgyűlési tudósítás, Pest, oct. 8. A ház ma befejezte a felirati vitát, de legalább annyiban, hogy az előjegyzett szónokok mind befejezték beszédeiket. Még az indítványtevőknek van szólásjoguk, ami holnap valószínűleg véget ér. A mai Illésben a horvátok voltak a nap hősei. Egyikük egész beszédét horvátul mondta el, előbb azonban a beszéd a házban magyar fordításban kiosztatott. A felsőház is érdekes ülést tartott. Zichy Ferencz a Lloyd-kérdésben, Pongrácz Károly a Ludovica akadémia kérdésében tartottak igen szakavatott beszédeket. [Pongrácz alább közlött indítványa igen fontos, s elfogadás esetén a honvédség ügyén jelentékenyen lendített volna. A méltóságos főrendek azonban elvetették a javaslatot, mely practicus érvényére nézve minden esetre czélszerűtlenséggel is járt, a menynyiben a Ludovica academia megnyitása elnapoltatott volna. A képviselőház ülése oct. 8. Az esti lapunkban közlöttek után — a rojteknémetbogsáni vasútról szóló javaslat elfogadtatván." Bittó Kálmán a központi bizottság nevében jelenti, hogy egy osztály részéről a kebelében tett azon indítvány folytán, hogy utasítassék a közlekedési minister az országos vasúti hálózat tervezetének mielőbbi beterjesztésére, a miniszer úr azon nyilatkozatott tette, hogy nem csak a vasút, hanem az összes közlekedési vonatok hálózatáról szóló javaslatot legközelebb a kpviselőházban be fogja adni. — Tudomásul vétetik. Következik ezután a válaszfelirati vita: Zsivkovics János (horvát) Néhány szónyi horvát bekezdés után magyarul kezd szólni, s kijelenti, hogy mint horvát-szlavén képviselő csak azon tárgyakhoz szól, melyek a két ország közt közösek, s ezért reá nézve legnagyobb fontossággal bír azon elvi álláspont, melyből a válaszfelirati javaslatok kiindulnak. Nem szándéka bővebben vizsgálat alá venni, mit akar vagy nem akar az egyik vagy a másik párt. Ez a t. ház előtt ennyi sok beszédekből és más nyilv. tárgyalásokból is elegendően tudva van; csak azt jegyzi meg hogy felfogása szerint a többség vagy a többségben levő párt az 1867-ik évi 12. t. sz. által az országban alakított állapotot az ország maga érdekében őszintén fentartani akarván, nem engedi az említett alaptörvényt még most semmi irányban módosíttatni, sem pedig annak jótékonyságát és czélszerűségét kérdésbe vonatni; a középbal pedig nem találja ugyan ezen állapotot a Magyarország állami állására és annak jövőjére nézve jónak, hanem inkább veszedelmesnek; de nem állítván annak mi módozatbani módosítását és csupán támaszkodván az ország jogaira, úgy látszik hogy a maga alkotmányos küzdelmét ezen mostani törvényes állapot ellen más kedvezőbb időre akarja elhalasztani, míg a túlsó bal csak a Magyarország teljes állami függetlenségére szemlélve, tehát a mostani országállapottal legkevésbé megelégedve, a maga eszméjéért annak bevalósításáig folytonosan küzdeni szándékozik. Ő részéről úgy találja, hogy Magyarországnak a 67-ki kiegyezés egyenesen létérdekében volt. (helyeslés jobbfelől) Nézete szerint minden állam, kivéve a rendkívüli eseteket és körülményeket, melyekre a józan politikában eredménykép számolni soha sem lehet, a maga állami kifejlődésének, állami existenciájának és állami függetlenségének kellő feltételeit maga magában hordja. Ha Magyarország az állami kifejlődés útján, amint reményt, tudni és bírni fog megfelelni a maga civilisationális feladatának és a korszellemmel előrehaladni, ha tudni fog az ország osztályainak méltányos követelményeiket kellően figyelembe venni, amit el is akar hinni, mert ez tulajdon érdekében áll és ha mindazon túl még azon kellő feltételek is hozzájárulnak, melyek az állami függetlenség fentartására okvetlenül szükségesek,melyek pedig most még távolról sem léteznek, akkor és csak akkor lehet majd az oda irányzó vágyakról némi eredménynyel szólani. (Tetszés jobb felöl.) Áttérve Horvát és Slavonország viszonyaira, igy nyilatkozik. Amint tudva van, a Horvát és Slavonország közjogi viszonyai Magyarország irányában törvényesen rendezve vannak az 1868-ik évi 30-ik t. czikkben foglalt kiegyezés alapján. Hogy ezen kiegyezésünk minden irányban nem úgy sikerült, amint azt a nevezett társországok érdeke és az autonómiai állásának biztosítása a magyar állami egység megsértése nélkül követelték volna, az uraim nemzetünknek majdnem osztatlan közvéleménye és közmeggyőződése , azért is mint a tisztelt barátom Miskatovits, őszinte megnyugvással konstatálom és elfogadom azon valamennyi válaszfeliratokban tehát az egész ház által kifejezett készségét az illető törvény czélszerű módosítására nézve s gondolom, hogy az mind a kért párt megelégedésére történni fog. Hiszen uraim, nem a szeretet vagy valami rokonszenv, hanem a viszonérdek azon erős kapocs, mely a nemzeteket s az országokat tartósan összekapcsolja. Ezután hangsúlyozza a fiumei s a dalmát kérdések megoldásának szükségét, s Irányi beszédének Horvátországot illető passusai ellen hozva fel egynémely észrevételeket, kijelenti, hogy a ház bizottságának felirati javaslatát pártolja. (Éljenzés jobbról.) Podmaniczky Frigyes báró: Magyarország legtöbb bajának kütforrása a rosz pártalakulás, s ezért pártolja Svarcz Gyula javaslatát, melyet ő is aláírt. A hatalom, a befolyás érzete, így szól, gondatlanságba ringatja a pártokat, elpuhultságot idézelő, megfosztja azokat a ruganyosságtól, élelmességtől, mert hisz mindenki azt hiszi, és azon meggyőződésben van, a többség a miénk, úgy tehát az fog történni, amit mi akarunk. Hogy ez így van, ezt bőven tapasztaltuk a lefolyt évek alatt. Ilyenkor az ellenzék természetesen felhasználja az alkalmat, ez pedig nálunk rendesen a válaszfelirat, hogy az elpuhult, a magát tétlenségre kárhoztatott többséget felrázza azon dolce farmenteből, oly eszmék megpendítése által, melyek által hiszi és reméli az ellenzék, hogy a kezdeményezést kiragadja a többség kezéből, és e kezdeményezés következtében magának a jövendőbeli győzelmet ha nem is biztosítja, de legalább elősegíti. Hogy ez nálunk még eddigelé nem történhetett meg, állami intézményeink nagy kárára, ez nagyon sajnálatos, nem történt pedig meg, mert a többség évek óta tétovázott, majdnem minden kérdésben, mellékérdekeknek engedve, igen sok, nem egészen azonos elemeket egyesített. Ezen többséggel szemben pedig az ellenzék oly főeszméket vallott, amelyek keresztülvitele vagy épen nem, vagy pedig csak nagy rázkódtatások segélyével lett volna lehetséges. Ennek következtében az ellenzék nem bírt azon számbeli túlsúlyra vergődni, mely szám szükséges arra, hogy egy parlamentben két egymással szemközt álló párt létesittessék, mely pártok felváltván egymást, előidézik azon nemes versenyt, mely abból áll, hogy mindenik párt vetekedik a másikkal, minél jobban, minél üdvösebben és ügyesebben vihetni az ország közügyeit. (Helyeslés jobbfelöl.) Míg ily pártok nem lesznek, addig ő nem lesz megnyugtatva a parlamentarizmusnak Magyarországban jövője iránt. A pártok közt kifejlődött keserű viták gyakran aggasztották, s ez aggály bírta őt arra, hogy némileg minden párton kívüli állást foglaljon el, amit könnyű nevetségessé tenni, de hisz minden magasabb intenziójú cselekvést könnyű nevetségessé tenni. Visszatekintve a ház eddigi tevékenységére, úgy látja, hogy nem lehet tagadni,miszerint először hiánya annak, hogy törvényeink hozatalakor bizonyos megállapított logicai egymásutánt nem követtünk, igen káros befolyással volt, nem lehet tagadni, hogy a codificáló bizottságok daczára, nemcsak egyes törvényeinkben léteznek ellenmondások, hanem az egyik törvény a másikkal szemben is tartalmaz ellenmondásokat, és végre a tapasztalat oda vitt bennünket, hogy a legjobban hozott törvénynyel szemben is igen sok akadálylyal kell megküzdeni; ez akadályok egyike az, hogy igen kevés törvény lett nálunk erélyesen és kellőleg végrehajtva, ez akadályok másodika az, hogy részint viszonyainknál fogva, részint más okoknál fogva nagyon meglazult a törvények iránti tisztelet, és épen ez akadályok egyike az, hogy ha a legjobb szándékkal akarunk is egy törvényt az életbe átültetni, igen sok esetben hiányzik a munkaerő, hiányzik a kellő műveltség, úgy látja, hogy mindezen a műveltség fejlesztésével lehetne segíteni. Ő meg van győződve, hogy ha ez után fogunk haladni, fel fog ébredni a műveltségnek első jele, és ez az öntudatos munkakedv; fel fog ébredni az emberekben a felelőség érzete. E két tulajdon nélkül ő alkotmányos országot képzelni nem tud, és bármily állást foglaljanak el a pártok, bármily párt kebeléből alkottassék a kormány, a haladás vontatott lesz és lássa mindaddig, mig a valódi műveltség, a munkásság, a rendszeretet gyökeret nem fog verni népünkben, mindaddig mig ezek nem fogják alapját képezni azon tulajdonoknak, melyeknél fogva egyedül lehet államiságot nemcsak megszerezni, de biztosítani is. Ez okoknál fogva még egyszer nyilvánítja, hogy Schwarcz Gyula felirati javaslatát fogadja el. (Helyeslés.) Bobory Károly: elismeréssel van azokra nézve, melyek Tisza Kálmán javaslatában a reform kérdésekre nézve az anyagi és szellemi érdekek fejlesztésére nézve előadatnak. De azt hiszi, hogy ezen érdekekre nézve is egyedül az igazi, a való, a biztos alap, t. i. rendezett közjogi viszonyok, állam-függetlenség, szabadság, miszerint a nemzet független minden egyéb népek érdekeitől, független minden ábránd például a nagyhatalmi ábránd tekintetétől, a maga érdekeit rendezhesse és intézhesse. Ezen biztos alapot mutatta ki Simonyi Ernő javaslata, t. i. a persona! unio alapját; ez azon alap, amelyen áll a trón, minthogy az uralkodó háznak egyik őse ezen építette az egész országot. Ez azon alap, amely magát századokon át fentartotta minden ellenzések daczára, mely elleni törekvésekre a nemzet érzelme mindannyiszor feljajdult, sőt gyakran feltudult,ha a fenkért nemzeti érzület ezen alapot vérrel pecsételte.Ezen alap az,amelyet újabb és régibb törvényeink szentesítenek. Ezen alap az, amelyre czéloznak a 48-as törvények.