A Hon, 1872. november (10. évfolyam, 253-276. szám)

1872-11-21 / 269. szám

269. szám. X. évfolyam. kiadás. Pest, 1872. Csütörtök, nov. 31. MMrköszési Iroda: Ferencziek-tere 7. szám. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint Előfizetőd díj: Postin küldve, vagy Budapesten Kishos­zordvn repgreli és érti kiadni együtt: 1 hónapra . • . . . • £ frt 85 ki. 1 hónapra ....... 6 n 60 n­v hónapra ■ . . . . .££»“■ km. «.ti kiadás postai külünküldéseért fellilfizeté» havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés a év folytén minden hónapban megkezdhető, » ennek bármely napján történik rá, mindenkor e hó első napjitól fog szimu­tatni. A lap Mellemi i­iét illett Hintő idő­t a szerkesztői íghez intíremdö. Bérmentetlen levelek cask Umert-ketekte fogadtatnak •1. — K faáratok nem Adatnak vik­SA HIRDETÉSEK •aratngy mint eitfixettask a kiadó­ ki (felemeltek tew 7. *nám) kflanaMk. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás. „A H 0 M“ 'M -dik évi folyamár&. S16fia«14*2 4rs&: S* ft - kr 11 ft - kr. 4 . 5 ft 90 kr. elüütteMfi iveket atm küléfiatk szét. Eleusetfrru e pswwn utalványokat kérjük hass­­■iíiai. m elyek bő­»eatesitere tíz írtig csak 6, 10 írton Ibiül pétiig tíz krba kerül. Ax elSS- wtéMSt a pilon kiadó­ hivatala“ ozim «tett Pert, tear«~*a ssi*k­ien* 7. ez, alá küldendők. iSí»iaz évre Uról évre Hegyed évre KlUea A HŐS biath­s-hiTHUl». PEST, NOVEMBER 20. A jobboldal zavarban. A Zavar és elégü­letlenség van a jobb­oldalon. Óriási erőfeszítéssel, vesztegetés­sel és sok igazságtalansággal e párt nagy többségre jutott­ és most oly tehetetlen, oly határozatlan, milyen^S^leggyengébb pártok sem szoktak lenni. A múlt ország­gyűlésen és a választások alkalmával sok jobboldali megnyugtató a sza­badel­vűség, józan gazdálkodás és igaz­ság követeléseivel szemben lelkiismeretét, ha amazokat leszavazta, vagy az igazsá­got megsérté a választások alatt, mert ezt gondolot „Csak egyszer biztosítva legyen még a nagy többség a kiegyezés művének , akkor majd nyugodtan foghatunk a refor­mokhoz,munkásságra,szabadelvűségre szo­rítjuk a kormányt, megteremtjük a füg­getlen nemzeti bankot, rendbe hozzuk pénzügyeinket.“ Igaz ugyan, hogy most még a munka kezdetén vagyunk, de már most sok oly jelenség van, melyek egyáltalában nem vezetnek a felebbi jó szándékok és szép biztatások valósítására. Szomorú a pénz­ügyi helyzetünk, minden lépten nyomon tagadják meg a szabadelvűséget, nemzeti bankunkra majd semmi kilátás! Legszomorítóbb­ a jobboldal állapota. Nincs benne élet, pedig valóságos „cabi­net n­RTOrvvsable.“ E nagy „ moles“ tájéko­zatlanabb és bizalmatlanabb saját kor­mánya czéljai iránt, mint maga az ellen­zék. Kérdezzen meg bárki bármely jobb­oldali követet, a­kivel bizalmas, barátsá­gos lábon áll, az be fogja­ gallan, hogy a Lónyay-kormányban nem bízik, sőt fél, hogy nagy pénzzavarokba és nagyobb politikai ziláltságra juttatja az országot. Sőt többet mondunk: a_jnietiterium_ hivatalnokaitól elkezdve az országgyűlés tagjaiig több vád és gyanú terjesztetik és közöltetik velünk a Lónyay kormány el­len, mint az ellenzék leghevesebb sorai­ban. Vagy „non b­alance“ bizalmatlanság­ból, vagy jóakaratú aggodalomból, vagy személyes indokokból beszélnek el félig vagy sejtetnek egészen olyan dolgo­kat, melyekre adatokat nem szolgáltat­nak, de melyeket elhisz mindenki, ha bebizonyítani nem tudja is. És, hogy a Deákpárt kebelében mi­lyen épületes dolgok történhetnek, ar­ról meggyőződhetik mindenki, ki figye­lemmel kíséri e párt tanácskozásairól meg­jelenő nagyon megszűrt tudósításokat és látja, hogy egyes kérdésekben négy-öt­­felé ágaznak a vélemények, és látja, hogy vagy a miniszterek leköszönéssel való fe­­nyegetődzésére, vagy Deák villámaira van szükség, hogy ne több, de csak ennyi véleménykülönbség is legyen, hogy „mo­­toscomponere fluctus.“ Isme, ezt köszönhetik a vesztegetésnek, a választási igazságtalanságoknak. Nem válogattak sem az emberekben,sem az esz­közökben, csak az 1867.12. tczikkre kel­lett valakinek esküdni és megválasztatott, így aztán összeszedtek egy csomó embert, kikben sem parlamentáris tapintat, sem a kellő előkészület nincs meg; azonkívül inkább szűk látkörű vidéki politikusok, mint országos képviselők, sőt a na­gyobb szabású emberek közül is sokan vagy ultramontan, vagy feudális érdekek­nek úgy le van kötelezve, hogy mindent csak ezek érdekében tett „mentalis reser­­vatio”-val tesznek s többnyire zárka­teremtett pénz utján jutván a képviselő­­házba , ennek érzetében bizalmatlan ön­maga és saját pártja iránt. Meggyőződé­sükre, a nép bizalmára nem sokan hivat­kozhatnak e pártban, mert tudják azt, hogy nem azoknak köszönik állásukat és nem akarnak, mint az augurok, egymás szemébe nevetni. De ennek következmé­nye az is, hogy ismervén egymás követi „származását“ — nem sokat adnak egy­más véleményére. Ehez járul a kormány és főleg elnö­kének személyisége és viszonya a párthoz. Lónyay gróf szakember, tudományos képzettsége van nem annyira a szoros értelemben vett politikai, mint az egyes pénzügyi és nemzetgazdasági kérdések­ben. Lehet, hogy épen a szakemberek egyoldalúságának és szegletességének,­de bizonyára még inkább véralkatának tu­lajdonítandó az, hogy tapintata nincsen. Heves, erőszakos ember és mások vélemé­nye iránt türelmetlen. Tehát tisztán er­kölcsi , politikai viszonyára mily befolyással vol­tak, azt most nem fejtegetjük. A kormány többi tagja és oly érzel­mekkel viseltetik Lónyay iránt , mint az egész párt. De Lónyay sem a legna­gyobb vonzalmat tanúsítja és érzi tit telt „kollegái“ iránt. Ott van Kerkapov és Tisza Lajos, ezek tárczájához ért Lónyi legtöbbet, többet, mint ők maguk. Épp ezért, látván azt, hogy minden egyesi kérdést nekik előbb az ABC-nél kell tanulmányozniok, nem bízik bennök. In­tézkedik helyettök. Emlékezzünk vissza a Tisza, Kerkapoly és Szlávy által Ló­­nyaitól már aláírva talált és általa elve­tett „nagy vasúti üzletre, vagy tekint­sünk a bankügyre: azonnal látni fogjuk, hogy igazat mondunk. Hogy Tóth Vil­mossal elégületlen, mert reactionárius eszméit általa ke­resztül vitetni nem bírja a pártok miatt, hogy Hollánt vonakodik honvédelmi miniszterré tenni, az köztu­domású dolog. Mindebből pedig kölcsö­nös bizalmatlanság, a működés bizony­talansága és általános hátramaradás ke­letkezik. Érzi ezt a jobboldal és meg fog­ja adni árát az egész ország. Mert „dum deliriunt reges, plectuntur Activi.“ Íme ide vezetett a jobboldal erőszakos győzelme: Így boszulja meg magát az igazságtalanság! Gúnyolódtak az ellenzékkel, hogy az megveretett és meghasonlott, és megfor­dítva, ők a­kik győztek, vannak egymás­sal meghasonolva és magukkal jótehetet­­lenek. A jobboldalt erőszakos győzelme és elemeinek különfélesége vonta meg: a kormányt elnökének tapintatlansága, a rosz gazdálkodás, a protectio és a pártok és az ország irántai bizalmatlansága aka­dályozza működésében. A nagy erőfeszítést, a nagy győzelmet a nagy zavar követi.­­ A baloldali kör csütörtökön nov. 21 én d. n. 5 órakor értekezletet tart, azoknak adott, helyreigazítja. A helyreigazítás így hangzik : „A gyorsiroda jegyzete így beszéltet: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szer­zése módjára nézve gyanúsítani akarnám tovább, mint tudomásom van, a miniszterelnök urat vagy bár­ki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám itt, ha dokumentumaim volná­nak. Én egyszerű­leg azt tartom stb.* Én nem így szólottam , hanem — mi világos az előbbi és utóbbi tételekből, sőt kitűnik ma­gának a hiányosan jegyzett tételnek önálló eszmemenetéből is — szólottam következőleg: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szer­zése módjára nézve gyanúsítani akarnám — to­vább mentve, mint tudomásom jogosít — a miniszterelnök urat vagy bárki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám a­z­t i­s — ha rá documentumaim volnának. Én egyszerű­ig azt tartom stb.“ A gyorsirodai tévedés oka részint a pontozatban van, részint a zajban, mely szavaimat gyakran megszakitá, de a tévedést kiigazítandónak véltem, mert tudom, mit mond­tam, s ennél sem többet sem kevesebbet magam­ra vállalni nem akarok. Csernátony.“ — A pénzügyi bizottság ma d. e. 10 órakor tartott ülésében kizárólag hitelesítések­kel foglalkozott, és pedig a vallás és közoktatás­­ügyministérium költségvetése jelentésének hite­lesítésével, melynek előadója K­a­u­er Gyula. — Dotatio felemelés. Kormány­­párti lapok még mindig benn vannak a dotatio felemelésének magyarázgatásában. Az egészből csak az tű­nik ki, hogy a dotatio felemelése által elérni vélt vívmány merő humbug, mert az nem zárja ki azt, hogy a magyar fiókok dotatioját bécsiek vagy más lajtántuliak, ki ne merítsék. A P. Lloyd bécsi levelezője is megmagyarázza lezt a szerkesztőnek s az nem talál egyéb ment­séget mint azt, hogy „a felemelés kérdésének megítélésénél csak azon adatokat használhatta, melyek a bank kimutatásában foglaltatnak; ha gaás számítást kell felállítani, akkor mindenek­előtt a bank szolgáltassa a szükséges adatokat.“­­ De azt még ma sem akarja a Lloyd belátni, hogy a dotatio felemelésével az ország érdeke nincs és nem is lehet biztosítva. Előttünk meg­foghatatlan, hogy mért ragaszkodik még ma is annyira a bécsi bankkal kötendő alkuhoz. A Pesti Napló egy nagyon tudákos czikket közöl a dotatio felemeléséről. Belátja ugyan, hogy „a kilátásba helyezett dotatiofelemelés nem egyéb szemfényvesztésnél, mely a közönség megnyugtatására volt egyelőre felhasználva.“ De még­sem akar a bécsi bankkal szakítani, sőt inkább azon félszeg következtetésre jut,hogy meg kell neki engedni azt,hogy szaporítsa a jegykibo­csátást s ekkor elegendő eszköze lesz arra, hogy a magyar piaczoknak is juttasson 60—100 mil­liót, s azt hiszi, hogy „a bankjegy-emissio na­gyobb mérve ekkor az egész monarchiára nézve üdvös ténynyé fog válni.“ Ennél kedvesebbet a bécsi banknak senki sem mondott még, de mi azt tartjuk, hogy ha­zánkra nézve károsabb s veszedelmesebb követ­keztetést a magyar lapok még nem hoztak. Nem emlékezik-e már a Napló a fekete bankó korsza­kára ? Hány magyar családot tet­t az tönkre. A bé­csi bank jegyei most sincsenek úgy fedezve,hogy azokat teljes értékben beváltani képes legyen, mert a bankszerű fedezet csak olyan,mint a mis­­kolczi kiházasító részvénytársulat pénztárában az illető csizmadia mesterember által kiállított háromszázezer frtos bond. Azok a nagy börzsa­­nerek, kik most Bécsben csak úgy dobálóznak a papiros milliókkal, s kik a bankszerű­ fedeze­tül szolgáló váltókat kiállítják, ép oly helyzetbe ... . . -T juthatnak, ha arany-ezüst fizetésre kerül a dó-Meddig lesz igaz. Nem tudjuk. De fog,mint az illető csizmadia, kinek háromszáz tudjuk azt, hogy az ország és a pártok megunták ez állapotot. És tudjuk azt, hogy ha a Lónyay kormány megmarad is, akkor taktikájának és a pártok házi viszonyának, gazdálkodásának gyökere­sen változnia kell. De azt semmi esetre sem szeretnék, ha akár bíróul, akár támogatóul az uralkodó vonatnék be a pártok ez országos, de mégis „házi” ba­jának orvoslására. Nem a pártokon felül álló uralkodóban, hanem a kormányban és a Deákpártban kell keresni a baj orvoslá­sát. Ha i­tt meg nem találják, majd se­gít magán az ország. De az uralkodónak mind­ehez sem­mi köze — ne háborítsuk­­őt olympusi nyugalmában és alkotmányos részrehaj­­latlanságában. - n .n."­—www. ezer frtos mondja tegnap még kész­pénznek vé­tetett, és ma már nem ér semmit. S azok fize­tési képtelenségét Magyarország keserülné meg. Annál kevésbé ajánlhatjuk pedig a bankszerű fedezet tágítását, mivel Magyarországnak előbb utóbb szabadulnia kell a bécsi bank valutájától. Mire való volna tehát most Magyarországon e valutát még növelni és erősbíteni ? Csak a kor­mány bölcs belátásától függ, hogy már rövid idő alatt szabaduljon az ország e valutá­tól , mire való tehát most oly propositiót tenni, mely egyenesen azt czélozza, hogy a valutavi­szony még bonyolódottabbá tétessék s hogy az nálunk törvényesiítessék ? Valóban előttünk a Napló bankpolitikája is megfoghatatlan ; mi azt egy csöppet sem találjuk hazafiasabbnak, mint a Tages Pressét , mely birodalmi bankjával a Reichsrathba akarja vinni Magyarországot. a „HON“ TÁRCZÁJA. A bécsi Arzenálban. A viágon két tárgy van, amiben nincs semmi poesis:a pénz és a fegyvergép. Egy solo forintocskáról, vagy egy szál puskáról ugyan ki ima verset ? Hanem mikor ezek a prózai tár­gyak megnőnek titánokká, akkor a szörnyeteg­­ségük ismét az ideál világba emeli őket. Víziók azok, mik túltesznek Dante poklán. A back szűz kincsei után, mikkel még em­beri szolgálat (se jó se rész,) nem volt fizetve, az osztrákmagyar monarchia fegyvergyárát óhajtottam még megtekinteni, különösen azon osztályt, hol az újabb találmányú vaslövegeket készítik. Ezek is szűz fegyverek még­ nem akadt Men­taniájuk, ahol kipróbálták volna őket, hogy „milyen csodát mivel a chas­se­p­o­t ?“ emberi testen ! Voltak innen Pestről ministeri barátaimtól ajánlóleveleim K­u­hn minister úrhoz,a közös had- Ügyministerhez, azután meg Müller alezredes, meg D­u­m­o­n­­­i­n ezredes urakhoz, kiktől függ az arzenál megtekintése; valószínűleg be voltam rekomendálva, hogy poéta ember vagyok, re­gényt írok, engedjenek minden gyilkoló szert meglátnom. Csak egy dolgot felejtettünk ki a számításból: azt, hogy az ilyen magas katonai hatalmak „aes triplex“­­alatt szoktak lenni. Két nap jártam én a hadügyministérium palotáját alulról fölfelé s széltében hosszában, összevissza; a nélkül hogy egyet a kívánt urak közül valahol megkaphattam volna, hogy az ajánló levelem­et, vagy a látogató jegyemet beküldhettem volna hozzá. Azok mind a chambre introuvableban voltak. Az egyik excellentiás úr felől mikor kér­dezősködtem a pás perdu­k folyosóján,azt mondá az iroda szolgája: „Sind wohl hier, aber sind eingespert!“ — Was? schonsverurtheilt? — Kérdezem ijedten. — Megmagyarázta aztán, hogy csak ő maga zárkózott be, mivel hogy most van a Sprachstundéja, tehát hogy senki se beszélhessen vele. Így aztán ott zápult a zsebemben minden ajánló levél, s én már készültem, hogy re invisa jövök haza Pestre. Szerencsémre akadt egy derék ember, a­ki megszánt, ki lett volna más, mint újságíró ? Emlékezik minden országgyűlési láto­gató arra a kis barna tudósítóra ott az írói kar­zaton, a­kinek olyan hatalmas helyzete volt, mint Sámsonnak, az most Bécsben van a Ta­­geblattnál; a Tageblatt nekem nagy patrónusom, a jó derék Neményi a­mint megtudta a balsorso­mat, sietett a kisegítő tanác­csal: „Colléga! Még most ném a jövő században élünk, a­mikor a toronyablakon fognak bejárni a házba , most­­még a kapun megyünk be. Ne szaladgáljon ön fel az excellentiás urakhoz, ha­nem frakkerezzen ki egyenesen az arsenálhoz, s beszéljen lenn a kapussal.“ Columbus tojása lesz ez. S így állt meg leg­jobban. Kimentem, beszéltem a kapussal, az derék fain udvarias ember, utasított rögtön, hol kell engedélyt kérnem a fegyvergyár megtekintésére; ott a nevem egyszerű feljegyzése­i mellett rögtön megadták azt, mellém rendelve egy emberséges őrmestert az irodából, a ki mindenüvé elvezes­sen s a látnivalókat megmutogassa; a fegyver­­tári múzeumban találtam egy igen tapasztalt, jó indulatu teremőrre, a vaslövegi laboratóri­umban pedig egy igazán szívélyes s tudományo­san képzett tüzérfőhadnagyra s mondhatom,hogy annyi érdekest és tanulságost nem egyhamar észleltem, mint az itt töltött fél nap alatt. Kezdjük a museumon. A bécsi arzenál múzeuma 1856-ban készült el, s külseje megfelel a fegyvergyári komor kör­nyezetnek. Bizanti-román ízlésben van építve s három részből állja közepe a „dics­csarnok,“ melyhez egy pompás vestibul vezet, ennek min­den oszlopa mellett négy hirhedett hadvezető fehérmárvány szobra áll, azok között egy gróf P­á­­­f­f­y, és a szigetvári hős Zrínyi Mik­lós.­­ A széles márvány lépcsők a „dics­­csarnokba vezetnek, műremekül faragott aj­tókon keresztül. A dics csarnok hetvenkét láb magas kupolája, gazdagon aranyozott galériejá­­val s a Blaas festette csataképekkel olyan hatást gyakorol ránk, mint egy templom. — Csak a szentek nem tetszenek a templomban. A négy szobor a négy szögletben : Windischgrätz, Jella­­sich, Haynau, Radeczky.Ez az utóbbi ugyan tisz­teletre méltó vitéz volt, de még­is­­ az oka, hogy az a másik három i­d­e került. A régiség gyűjtemény a dicscsarnok két olda­lán össze­ van kötve e nagy hadjáratok diadalje­leivel. Egész lombos trophaeumok porosz, olasz, franczia, török zászlókból: a francziák közt kü­lön csoportozat a jacobinus korszak harczi jelvé­nyeiből , minden zászlóra a phrigiai veres süveg festve, néhányra természetben fel is tűzve. Igen érdekes a trophaeumok között a Napoleon által használt hadiléggolyó, melyet az osztrákok a benne ülőkkel együtt elfogtak, íme az első lég­gömb, mely a harcrokban szerepelt. Fehér talota, a gömb szövete, hét fős magas; a kosár két em­­ber számára való. A korszakok és nemzeti viseletek szerint ren­dezett fegyvermúzeum valódi „kincseit“ leírni könyvet töltene meg, s hónapokig tanulmányoz­hatná azokat egy szaktudós.Ott van minden csá­szárnak és hadvezérnek egész vértezete boszzu sorozatban felállítva. Egy emberi conchiliogiai gyűjtemény. (A­mint hogy az igy nevezett „ma­gyar vértezetet“ úgy hríják, hogy „ein ganzer Krebs.“) Minő remekművek! Egy egy mellvérten, paizson egész mythologiai jele­netek verzje munkával kidomborítva; — művészi becsű alkotások. A férfiúi fényűzés non­plus ultrája. Hozzájuk a mindenféle alakú sisa­kok, miknek maskarái állatokra, madarakra, bogárfejekre emlékeztetnek. Hogy lehettek sze­relmesek a nők valaha ilyen pánczélos alakok­ba , a­mik úgy néznek ki, mint egy vaskályha a kürtőjével. A sok óriási termetre szabott pánczél között látunk egy kicsiny, ötödfél láb magas vértezetet, a halavány , bádog szinűi aczél mellvért szűk mellű alakot rejthetett vala­ha. Vezetőnk a teremőr azt súgja halkan, hogy ez volt az „utolsó X Ungarnkönig Il­dik Lajos“. — S akkor aztán abból a tekintet­ből, a mivel e vértezet előtt elmaradunk, ki­­találta hogy „Sie sind auch ein Ungar?“ — Mina,i­tt mellette következik­­ Ferdinand vér­tezete ; pompás, aranyzománczos mű, egy óriás termetéhez idomítva. Egy másik egészen sima aczél pánczélja is van ott az „erster ungarnkai­­ser“-nek , mely gyalog párbarczhoz készült; széles aczél krinolinja van egész térdig. Ha szaktudományi ismertetés akarnám adni e múzeumnak, igen megkönnyíthetném a munká­mat azzal, hogy lefordítanám az „Uebersicht des Waffenmuseums.“ 25 kvért kapható füzetkéjét, azonban nem e czélból jöttem ide, hanem hogy tanulmányt szerezzek magamnak az emberölés mesterségének fokozatosan kifejlődött eszköze­iről, és ellenvédelméről. Hogy tökéletesítik a pán­­czélt, sisakot, a pánczéltörőt, a két kézre való pallost, mely az aczélt megbontja, s hogy tűnik el aztán pénczél és pánczéltörő a német ba­rát új találmánya, ama fekete ördögi por elöl! S milyen tökéletlen még kezdetben a tűzfegyver. Az osztrák múzeumban már ezelőtt két század­dal készült hátultöltő pisztolyok s ugyana­zon korbeli négyes revolverek vannak; ke­­levézek miken a döfés után két csőből golyó re­pül ki. Játékszerek! A sok drága, remek pánczél­ között látni üveg szekrénybe rejtve egy igénytelen fekete mellvér­tet, szakadozott szíjakkal, kopott, vásott bőr bé­léssel, mely mell­vértnek minden édessége nem más, mint öt golyó horpadása, melyek erről visz­­szapattantak. Ez Savoyai Eugen mellvértje. Azok muskéta golyók voltak. És ha azok közül a legelső, mely azt a győri ütközetben találta, Dreyse vagy Chassepot, vagy Wanzel­ cső golyója lett volna, ám most a többi ötnek a helye nem lát­szanék ottan,és a budavári, a zentai, a malplaqueti, a belgrádi diada­lok nem adtak volna új fordulatokat a világtör­ténetnek. Most már az „olyan“ diadalok lehe­tetlenek. A hősiesség most már csak „anyag” a hadviselésben, a hadászati anyag lett az „erő.“ Borzasztó fordulat. A gép tökéletességéé a győ­zelem, nem az emberi szellemé ! Lássuk tehát ezeket a harczoló gépeket. Kísérő teremőrü­nk még felnyitja előttünk a dic­­csarnok két oldalkamaráját, miknek egyi­kében az uralkodók érdemrendei, a lissai hős aranyból öntött emlékmintája láthatók. Ez utób­bi érdekes művészi alkotás. Egy Atlas, ki két kezével feje fölé emelve tartja lódításra készen az admiral győzelmes hadihajóját. A másik szo­­bácska pedig egészen Radeczky emlékeivel van tele. Ott van a tábornok egész öltözete ; arany marschallbotja, remekművű allegóriás áll­ványon, tömör aranyból; a várak és városok kulcsai, miket elfoglalt. (Csak a kulcsaik marad­tak meg emlékül.) És az a tömérdek díszpolgári oklevél. Köztük Pest és Buda diplomái. Kísérőm megmutogatta mind a kettőnek a szö­vegét, s azt kérdezte tőlem, miért a budai okle­vél szövege német, holott a pestis magyar ? Úgy tettem, mintha nem hallottam volna. Az én archaeolog vezetőmtől átvett a techno­­log őrmesterem, a­ki végig vezetett a fegyver­gyár valamennyi kovács, lakatos, asztalos, ke­rékgyártó, érezöntő műhelyein, mikben két­ezer cyclops dolgozik. Mindannyinak külön gőzgépe, mely a fúró, faragó, fűrészelő, gyaluló, kalapácsoló gépeket hajtja. Valódi labyrinth, a­melyen keresztül kell furakodnunk, a pergő ko­rongok, a nyargaló gépszijak, a kalimpázó ércz­­gyaluk, a serczegő körfűrészek között; közben megállítva egy méltóságteljes elefánti gépezet látványától, mely a legvastagabb érczlemezt át­lyukasztja, és oly praecisioval, hogy ugyanak­kor egy alája tett mogyorót feltör, a nélkül, hogy a belső gyümölcsét szétzúzná. Azután kerülünk az ágyúöntödébe, a­hol har­­­madféléles érezóriásokat öntenek, mik a várvéd­­művek felszerelésére vannak szánva. A mellék­termekben vannak azok a hatalmas gépek, mik az ágyukat kifúrják, olaj nélkül, folyvást vízzel öntöztetve. A további termekben ugyanez ágyu­kat más gépek a vontcsövek rovátkáival látják el, olajkenés mellett. E méltóságteljes gépek mind oly csendesen, hallgatagon működnek. Sem­mi zaj nem hangzik.­ Az aczélfúró nesztelenül hat be az öntött­vasba, s napok kellenek hozzá, míg egy olyan hátultöltő óriás egészen löképes­­sé van fúrva. Itt a hátultöltő ágyuk elméletét is megismertetek velem. Végre eljutottam a vetlövegek műhelyébe, a­hol a felügyelő tisztnek bemutatva magamat, miután őszintén bevallom, hogy épen ez az ősz­ — Csernátony Lajos lapjában be­szédének a gyorsírók által közzétett szövegét, mely más értelmet ad szavainak mint a­milyent . A deákpárt ma este 6 órakor tartott­­értekezletén Korizmics László a következő határozati javaslatnak a képviselőház elé terjesz­tését­ és támogatását ajánlotta az értekezletnek: „Miután már a múlt országgyűlés lefolyta alatt a ház tanácskozási szabályai hiányosaknak bizonyultak, a november 18-án előfordult jelenet pedig — nevezetesen a ház egyik tagja által mondott c­élzatos és alaptalan gyanúsítások a ház méltóságát mélyen sértik, és azok kellő meg­torlására és hasonló esetek megelőzésére a sza­bályok elegendő módot nem nyújtanak: küldjön ki a képviselőház egy 9 tagból álló bizottságot, mely a szabályokat átvizsgálván, azok hiányai­nak pótlására nézve javaslatát mielőbb terjessze a ház elé.“ Ezen határozati javaslat kiegészítéséül P­u­l­­szky Ferencz javaslatára Paczolaynak azon indítványa fogadtatott el, mely szerint utasittas­­sék a ministerium, hogy az 1848. IV. t. ez. 14. §-ának módosítására vonatkozólag törvényjavas­latot terjesszen elő. (E §. szerint a házszabályok csak az ülésszak végén módosíthatók.) Reformkérdéseinkhez­ is. Társadalmi életünkben a szabadság képezi törekvéseink rugóját. A szabadság körvonalaiban észlelhető az ön­kény korlátozására hivatott etnikai rend, a rendből képződik az egyéni jogrendszer, és e rendszer szolgál a jogegyenlőségi társadalomnak létalapul. Egyéni jogkörünk meg­különbözik magán és társadalmi jogszempontból. És azért annál szükséges­, hogy a törvény­­hozás is különböztesse,külön törvényben praecise állapítsa meg a körvonalakat, minél inkább

Next