A Hon, 1873. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1873-01-01 / 1. szám
1. szám. XL évfolyam. Reggeli kiadás. Buda-Pest, 1873. Szerda, jan. 1. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emetet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................2 írt — kr. * ^napra.................................6 . ~ n 6 hónapra...............................12 . — n Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történjen is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (íarátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. A JÖNŐ TÁRCZAJA Most ötven éve született. És nem sokára huszonöt éve lesz, hogy meghalt. Ma szelleme aranymenyegzőjét üljük, jövő évben az ezüstmenyegzőjét egyhibátlanná lett halottnak. Miről beszéljünk ma ? Arról-e, hogy milyen jókor született ? vagy arról, hogy milyen jókor halt meg ? vagy arról, hogy még most is él ? Minden nagy ember fölött tartott emlékbeszédnél két nevezetes mondás jut eszembe — és lehangol. Az egyiket Byron mondta valami Huxley nevű commentátornak, mikor az Shelley felett emlékbeszédet tartott: „a parentatió szép volt, de jobb szerettem volna, ha Shelley tartotta volna azt Huxley felett.“ A másikat Eötvös mondta nekem, mikor egy nagy halottat kísértünk ki a temetőbe: „látod, milyen rész az emberi szív , most arra gondolunk, te is, én is, szegény barátom! Kár, hogy e balsors érte, de jó az Isten, hogy nem én rám mérte azt.“ Az utódok emlékbeszéde a halhatatlanok felett olyan, mint a napfogyatkozás. A sötét test bebizonyítja, hogy ő egészen be tudja takarni a fénylőt. Petőfi annak a kornak a szülötte volt, mely mint fényes emlék élni fog örökké, mint fényes remény soha többé, mely a magyar nemzetet uj életre kelté, mint uj életre ébreszté Petőfi a magyar költészetet. A mint az a kor be volt fejezve, vége volt az ő küldetésének is. Csillaga nem várta be, mig beborul az ég, lefutott teljes fényében s nem látta senki, hová esett le? De mikor szétpattant az a meteor, mindenkinek jutott egy szikra a csillagtűzből, s szikrái világítanak még most is elszórva az egész földön, minden nemzet előtt Mikor meghalt, vérét hagyta a hazának, lelkét az emberiségnek, s midőn hazája el volt temetve, az ő szelleme tiltakozott az egész világ előtt nemzetének koporsófödele ellen. Az ilyen halál méltó volt az ilyen élethez. Kezdetnek is szép a halhatatlansághoz. A külföld a magyar nemzetet látja Petőfi költeményeiben. A lelkesült, — szabadságért vágyó, — lángszivó, — őszinte, — testvérszerető, — ellenségverő magyar nemzetet! — A költő verseiben. Oh mi jókor történt halála! Az utókor, az uj nemzedék megleli Petőfi műveiben a delejes összeköttetést a múlt idők eszméivel s talán hővül is azoknál; ámbár a koreszméket kifejező költeményeinek némelyike az uj kor gyermekeinél inkább csak éget már, mint gyújt. De mind az műveiben, a mi tisztán emberi, mind az, a mi szívbeli érzést fejez ki, oly véghetetlen nagy, oly elragadó szép, oly bűvösen melegítő, hogy azt érezni fogjátok mindig, amig emberek lesztek, ha nem lesztek is már magyarok. Azok megannyi élő emberalakok, kikben az olympi istenek fehér vére, az „Icor“ lüktet. Van e szerelmi dalok közt két igen szép költemény, mely együtt Petőfi életében egy szép románczot képez. Az egyiknek ez a reframnje : „Csak tégedet ne ismernélek!“ A másodiknak pedig ez a kezdete: „Élet, halál ... nekem már mindegy!“ A költő ott felejtette lelkét egy szép ifjú leány arczán, kit mindennap bámult a színházban. Hanem a szép hölgy páholyban ült: gazdag magyar bankár leánya volt, ki őt észre sem vette tán. A költő pedig büszke volt és szerelmes. Bátran odament a gazdag bankárhoz s megmondá neki, hogy ő Petőfi, költő, semmi más, hanem azért szép leányába szerelmes, s azt nőül akarja venni. A bankár derék magyar ember volt — és okos ember. Azt felelte a költőnek: „Én önt jól ismerem és becsülöm; de leányom szivével ő maga rendelkezik; látogassa ön meg házunkat, s ha leányom hajlamát megnyerheti, én nem tagadom meg beleegyezésemet.“ Petőfi ezzel le volt fegyverezve. Ha akadályt talál maga előtt, szenvedélye vagy azt, vagy őt törte volna össze; de a mint ily finomul a rendes polgári peruira lett utasítva, elmosolyodott s többé nem kínozta a szivét a szép delnő bámulásával. Első ideálja, a bájos bankárleány, aztán egy más kitűnő magyar tudóshoz ment nőül, ki szinte világhírt szerzett azóta nevének, mint leg-többet emlegetett magyar államférfi és financiér. Jól járt vele. Mostani férjének fényes palotája van, a hajdani kérőjének pedig még csak sirhalma sincsen. Semmije sincsen , senkije sincsen már e földön. Apát, anyát, nőt, gyermeket, mind elvitt magával oda, ahol ő lakik. Ha élne még, hogy állna most itt a világon egyedül! Mennyire egyedül! Mégis jókor halt meg. Sírját nem ismerjük, emlékszobra nincsen, társulat nem viseli nevét, s vándoroljunk el azon mauzóleumhoz, melyet önmaga emelt magának, műveihez, s azokból megtudjuk, hogy milyen jókor született, milyen jókor halt meg, milyen halhatatlan lett. . . Többet nem tudok mondani Petőfiről. ............................................................ Hát nem volt-e igaza Byronnak ? Nem volt-e igaza Eötvösnek? Jókai Mór. A jövő század regénye. Nyolcz kötetben. Irta Jókai Mór. Első rész. Az örök harcz. Második kötet. (23. Folytatás.) A „Pellagra Miserorum.“ A kis kapusleány, egy szöszke kondor hajú gyermek, végig vezette Rozálit az oszlopos,nyílt folyosón, melynek mór szabású ívboltjai keletre voltak nyitva, innen széles fehérmárvány lépcsősor vezetett fel az előteremig, kétoldalt márvány canaphorák szobraival diszitve, mik élő virágokat emeltek fejeiken; az előterem szétnyitott szárnyajtajai előtt megállt a gyermek , magát hátrahúzva, szótlanul mutatotta maga elé s azzal sietve visszafutott. Neki nem volt szabad ide belépni. Rozál elfogult kebellel állt meg a küszöbön. A terem templomszerü boltozata, lapis lazulival van kirakva, aranyozott kupívei egymásba futnak s egyesülten ismét alácsüggnek, mint egy egy oszlop fejezete, mely alól elvették a pillért, s sötétkék mezők arany csillagokkal behintve.Négy magasan álló ablak egyetlen darabban alkotott litopbannal fedve, melynek tejfehér alapjából átlátszó geniusi alakok tűnnek elő, fehérbe fehérrel rajzolt szellemképek.E világítás valami túlvilági félhomályt ad a nagy teremnek, melynek talaját egy nagy napalakú ábra képezte, sárga márványból kék márvány alapon. A nagy terem hátterében két nőalak áll. Az egyik magas, karcsú, fiatal hölgy. Arcza, alakja emlékeztet Phidias Pallas-Athenae szobrára; az a minervai nyugalom, az az istennői tökély minden vonásában.Büszkeséggel párosult jóság. Sötét haja magas tekercsbe fonva fogja fejét körül. Nagy, átható szemei betörnek a ránéző szemén át annak keblébe. Ruhája fekete, testhez simuló, derekát széles sárga szalag övezi át, mely jobb felől a ruha szegélyéig aláfut. A másik hölgy koros nő, szikár termet, hátrafésült rövid hajában semmi díszítés, csontos arcz,Hajnas homlok,összeszorított ajkak.Tekintete ridegségét növeli a viselt szemüveg. Ő is fekete ruhát hord, de fehér szalaggal. E két nőalak előtt állt meg a leány abban a rózsaszín ruhában a hármas övvel s a Faustina hajfonatokkal. — Miért jött ön? kérdezé tőle az ifjabb hölgy, csengő alt hangon, márvány tekintettel. — Hogy itt maradjak. —• Ki vezette önt ide ? — Jegyesem. E szónál megdöbbenten húzta hátra a fejét a hölgy s vizsgáló tekintettel bírálta az előtte álló alakot. — Tudja ön, hová jött? — Egy menhelyre, hol nők ápolnak nőbetegeket. — S meg volt önnek mondva, micsoda betegek azok ? — A Pellagra betegei. — S tudja ön hogy mi az a Pellagra ? — Nem tudom. — Elhiszem, kik selyemben járnak, nem ismerik azt, mert hisz ez a Pellagra Miserorum, a nyomorultak ragálya. Tudornő, kérem, magyarázza ön meg e tisztelt hölgynek, hogy mi az a Pellagra Miserorum. E szóra a, koros nő előbbre lépett, levette a szemüvegét, megtörülte zsebkendőjével s ismét föltevé,s azzal egész tudományos pedánssággal hozzá fogott az értekezéshez. „A Pellagra Miserorum egyike azoknak a részeknek, melyek mint helyhez kötött bajok régóta ismeretesek voltak a szakavatottak előtt, századokig, tán ezredeikig ellappangtak a földabrosz egyes zugaiban; mig egyszer, rögtön előtörve saját hazájukból, elterjedtek hirtelen egész világrészeken; némelyik körülutazta az egész földet. így került elő a himlő Afrikából, cholera Kiletindiából , a sárgaláz Brasilból, a gyermekölő Noma Chinából, a fekete halál Palaestinából , amik milliónként pusztíták az emberiséget, így vannak még most is helyhez kötve a Spakelshed Norwégiában, a Malaria a Maremmek mocsarai közt, a Kretinismus Savoya hegyeiben, a Berriberri Nepaulban a Framboise a Provenceban, a Chiagra Lengyelországban. Ezek még nem indultak meg hódító hadjáratokra. Majd elindulnak. Ezután vannak uralkodó bajok, amik csak a szegény osztályokat keresik fel. Ilyen a Rupia, az Ergotismus, mely az anyarozsos búzaliszt mérgezéséből támad.— Az ilyen endemicus bajok közé számiták a múlt században még a Pellagrát. Csak Olaszországnak egy vidékén volt az otthon, csak azon néposztálynál, mely kukoriczával táplálkozik, és különös, még eddig orvosilag meg nem állapítható okokból inkább a nőket támadta meg, mint a férfiakat, inkább az ifjakat, mint a véneket. Az olasz orvosok„mal rosso“-nak nevezték. Keletkezésének oka tudva volt. — Egy microscopicus gombafaj szokta azon a vidéken meglepni a tengerit, mely növénykórt otthon „Verderame“-nek neveztek; egy család a szőlővenyige „oidium“-ával. —Mióta a baj elterjedt, a tudományos világ előtt „Zeidion Toxicon“ a neve. — Megismerte azt később Magyarország, Szerbia, Románia is, de azért még mindenütt csak sporadice tűnt fel a baj. — Egészen ment maradt tőle Németország, ahol a tengerit nem mivelik. — Van azonban Németországnak egy más plágája: a „hesseni légy“, cocydomia destructor. — Ennek az eredete pedig ez: II. Fridrik hesseni uralkodó az amerikai szabadságharcz alatt Angliának átengedte a katonáit, olyan szerződés mellett, hogy a lány azoktól Amerikában elpusztul, a fejedelem ezer tallér kárpótlást kap érte. A feje millió tallér kárpótlást kapott, a hogy nem többet. Néhány ezer b mégis csak visszakerült Europáh nem hagyta ott a bőrét ezen helyett hozott magával ajándékot — az ágyptkozott szipolyt, a Tiz év múlva a i lett ez a leveleik pusztul mint sem éhsel- Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. mm* Ellőfizetési felhívás „A HON' XI-dik évi folyamára Előfizetési árak : Egész évre .... 24 ft. Fál évre . . . . 12 ft. Negyed évre . . . • 6 ft. Az új év elején érkező új előfizetők a megkezdett regény elejét külön lenyomatban kapják. Előfizetéseik beküldésekor szíveskedjenek e kívánalmuknak kifejezést adni. SVKülön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfietésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tiz krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadó hivatala« czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A MIONS»Obs14-J*! »*«!». BUDAPEST, DEC. 31 Legyen vége a régi politikának. A jobboldali lapok mostanában igen gyakran foglalkoznak két themával: saját pártjuk belviszonyaival és az ellenzék taktikájával. E két themát összefüggésbe is hozzák és épen abban áll czéljuk, hogy a pártjuk kebelében mutatkozó szakadásokat az ellenzékkel való ijesztgetés által elnyomják, vagy legalább fékezzék, hogy ne csak a kormány, de annak politikája is változatlan maradjon. E czért meg kell hiúsítanunk és reméljük, hogy a jobboldal józanabb része semmiféle rémízgetés által nem fogja megváltoztatni azon, már többször nyilvánított és a pénzügyi bizottság jelentésében is nyíltan bevallott meggyőződését, hogy eddig folytatott belügyi politikánk lesz és azt okvetlenül megváltoztatnunk kell. Nehogy túlzással vádoljanak, kijelentjük, hogy a pénzügyi bizottság és a józan jobboldaliak nem az egész belügyi politikát nevezték rosznak, hanem csak a pénzügyi gazdálkodást és a hivatalszaporítást; de már ezekben, mint következményekben, el van ítélve a belügyi politikának centralistikus törvényhozási és büreaukratikus közigazgatási része ép úgy, mint a társulási, vállalkozási ügyekben uralomra jutott szédelgés elnézése. Tehát nyíltan és határozottan kijelentjük, hogy azok, kik Sennyeynek és Lónyaynak egyfelől, és másfelől a szabadelvű Horváth Boldizsár- Gorove- Csengery résznek, valamint a reformereknek azt praedicálják, hogy fojtsák el különvéleményeiket a pénzügy vagy belügyi politika kérdéseiben, mert, ha a budgetvitában vagy más alkalommal a kormány gazdálkodását vagy intézkedéseit megtámadnák, azt leszavazással más gazdálkodásra vagy intézkedésre akarnák kényszeríteni, akkor az ellenzéket juttatják győzelemre; ismételjük, akik effélét hirdetnek, azok nem a D akpárt érdekeit védik, hanem védik a kormány olyan tagjait, kiknek helyük a kormányban nincs, és védik az eddigi belügyi politikát és pénzügyi gazdálkodást minden hibáival és tévedéseivel. Reméljük, hogy sem a jobboldalon, sem a baloldalon, senki általuk félrevezettetni magát nem engedi. Vizsgáljuk csak okoskodásaik fonalát, mindjárt látni fogjuk, hogy bár különböző indokból, mindenik a fennebb említett czélra tör. Mindenik jobboldali lap bizalmatlanul fogadta a Szlávy-kormányt. A „Reform“ és a két „Lloyd“ azért, mert Lónyayhoz húznak; a „ Pesti Napló“ azért, mert a régi politikát félti tőle, így tehát mindenik egész kárörömmel hirdette, hogy az indemnity-kérdésben az ellenzék ép oly kíméletlen volt a Szlávy-kormány ellen, és úgy „inaugurálta a személyes politikát“ (ez a jelszó) annak ellenében, mint a Lónyay-kormány ellen. Ezt a Lónyaysták azért hirdetik, hogy bebizonyítsák Lónyay eltávolításának eredménytelenségét, és az ósdi deákpártiak azért, hogy ráijeszszenek Szlávyra, nehogy legálisabb legyen az ellenzék iránt és nehogy arra vetemedjék, hogy annak egyik-másik eszméjét politikájába felvegye. Egyik fél sem mondott igazat. Mert személyes megtámadás intézve egy szóval sem volt Szlávy ellen, az indemnityt pedig soha semmiféle ellenzék, mint bizalmi nyilatkozatot, meg nem adja. Ha pedig bizalmi nyilatkozatnak nem tekintetik az, akkor megadása vagy megtagadása egészen opportunitási kérdés, de egyátaljában nem személyes politika. Azt mondják a jobboldali lapok (és ezt is a fennebbi érdekekből „uni sono“ hirdeték) az ellenzék ép úgy akarja a Szlávy-kormány megbukását , mint a Lónyayét, tehát a Deákpártiak résen legyenek, mindenben vakon támogassák a kormányt, mert különben baj lesz. Ez sem egészen igaz; itt is egy kis jóakaratú ferdítés van „valaki“ vagy „valakik“ érdekében. Igaz, hogy a baloldal minden jobboldali kormány ellenében ellenzéket képez és annak ellenében saját politikáját igyekszik hatalomra juttatni. Erre törekedni, békés, alkotmányos fegyverekkel, minden alkotmányos pártnak kötelessége, ha programmját komolyan érti és nem szemfényvesztő. De másfelől minden hazafinak érdekében áll, sőt kötelessége, addig is, míg czéljait elérhetné , lehetővé tenni azt, hogy amennyiben a kormány akar és képes az ország állapotain javítani, annyiban akadály nélkül érje el czélját. Ha tehát a Szlávy-kormány jó pénzügyi politikát, erélyes, pártatlan közigazgatást fog inaugurálni, ha a bureaukratiát kevesbíti, a protectiónak véget vet, a szédelgést megakadályozza , vagy épen szabadelvű törvényjavaslatokkal fog előállani, a baloldalt a pártállás nem fogja akadályozni abban, hogy mellette szavazzon, és hogy más kérdésekben is, támadásaiban, ellenzésében minél mérsékeltebb legyen — egy javuló kormány iránt. A jobboldali lapok tehát nagyon vétkeznek akkor, mikor rémízgetés által vissza akarják riasztani saját pártjukban azokat, kik a kormányt jobb gazdálkodásra és helyesebb politikára akarják kényszeríteni, és másfelől a kormányt is javulatlanná akarják tenni, midőn azzal rémízgetik, hogy ha csökönyösségéből és merevségéből enged , megbuktatja a baloldal. Közös érdekünkben áll, hogy ezeket az álprófétákat elhallgattassuk. Hadd javítson az ország állapotán mindenki, kinek esze és szíve van és kinek munkakörében alkalma nyílt arra.Álljon elő mennyei bátran s mondja el közigazgatási követelményeit,ha jók azok,fogadja el Szlávy és az országgyűlés, mert akár Tóth Vilmossal, akár ellenére, életbe kell léptetni azokat. Álljon elő Lónyay pénzügyi terveivel a bank és adóügyben : nem tekintünk személyére, hanem eszméire, ha használhatók azok, ha Magyarország pénzügyi önállására vezetnek, valósítsuk azokat Kerkapolyval vagy nélküle — csak az ország felvirágozzék. Mondja el Gorove, Horváth Boldizsár, mondják el a reformerek, mondja mindenki nyiltan, az ország színe előtt, (hol elhallgattatni nem lehet, mint a Deák közben) — egész meggyőződését, minden aggodalmát minden kérdésben, hadd vegyük hasznát minden eszmének, minden gondolatnak. De tiltakozunk a jobboldali lapok czéljai ellen. Mert azok részint a Deák pártban, részint a kormányban azért hintik a bizalmatlanság magvait irántunk és mások iránt, hogy a régi mámelül politika és a meggyőződést elfojtó elubb uralom megmaradjon. Már pedig ez juttatta az országot azon állapotba, melylyel most mindenki elégületlen. Legyen ennek vége. Hegedűs Sándor. A balközép Pesten levő tagjai az új év alkalmával Ghyczy Kálmánt és Tisza Kálmánt meglátogatják. A tagok jan. 1-jén d. e. 10 órakor gyűlnek össze a kör helyiségeiben és innen indulnak újévi szerencsekivánataik megvivésére. — A Deákkör tagjai ugyanez időben látogatják meg Deák Ferenczet. Töredékek a királyföldi közigazgatás rendezése kérdéséhez. Tanulmány Jakab Elektől. I. A miniszeri törvényjavaslat a királyföldi közigazgatás rendezéséről nemsokára törvényhozás tárgyává lesz. Mint tisztviselő, jobbatlan társaim, az adák, könyvmoly és egerek társaságára vagyok szorítva, s életem javát a rám bízott levéltár fojtó jegében töltöm; de mint hazafi érdeklődtem a kérdés által, történelmi kutatásaimnál fogva, miben magam s mások kedvéért évtizedeket töltöttem el, a királyföldi viszonyokról némi ismerettel bírtam is ; kértem tehát kormányi és ellenzéki lapok szerkesztőit a rendezési törvényjavaslat bárcsak alapelvei velem közlésére, hogy egy s más tán használhatót elmondhassak. Nem lehet megkerüli é jön a felelet. A lapokra kellett tehát szorulnom, ezekben egymástól kevésben különböző két rövid változatát olvastam az érintett törvényjavaslatnak , egyetlen fordításban levő kivonatát az idei szász egyetemi gyűlés kivonatainak a „Nemere“ czímű brassói magyar lap közlése után. Nem elég szilárd alap — ez való, de mégsem volt más mit tennem: vagy nem írni, vagy ezeket venni alapul. A helyzet és kötelesség az utóbbit választatta velem. A lapok szerint a miniszterijavaslat alapelvei: „a királyföldi municipiumok megmaradnak,székek és vidékek a területeken levő városokkal egy kapcsolatban képeznek törvényhatóságot, melyek élén a szász nemzeti ispán áll,aki főispáni jogokat gyakorol; a törvényhatóságok közvetlenül a ministerium alatt állnak; a nemzeti egyetem egyedül vagyonigazgatásra szorítkozó hatáskörrel marad fenn.“ Ez a két változat egyeztetett veleje. Az egyetemi idei gyűlés említett I—XII. pont kivonatai pedig összevontan ime ezek: 1.) A királyföldi 9 szász szék és 2 vidék egy municipális egységet — Universitás — képez , ezen változtatni csak a kerületek és egyetem közreműkölödése mellett lehet. 2.) A királyföldet összeségben és tagjaiban az állammal szemben a municipális és községi jogok azon összege illeti meg, melyet a törvény a municipiumnak és községnek engedett meg. 3.) A municipális önkormányzat minden ügyében a községi képviseletre nézve a kerületi hatóság, a nemzeti egyetemre nézve az egyetemi hivatal a felelős igazgatási és végrehajtói közeg. 4.) A képviselő testületek csak választás útján keletkezhetnek. 5.) Minden hivatal a kormányközegek befolyása nélkül, a képviseletek szabad választása által töltendő be. 6.) Község, kerület és Egyetem önállóan határoznak saját ügyeikben s azokat végrehajtják. 7.) A hét szász királyi város a kerülethez tartozik , de tisztán városi ügyekben nem tartoznak annak hatósága alá, oda tartoznak csak a mezővárosok. 8.) A kerület közvetlen alárendeltségben és közlekedésben áll a kormánynyal. 9.) Az egyetem szabályozási jogot gyakorol az összes kerületiekkel közös ügyekben; ha valamely kerületnek az egyetem által hozott szabály nem tetszik, képviselete megszüntetheti, az egyetemi hivatalnak jelentést tesz s indokait előterjeszti; ha az egyetem újból az ő előterjesztésével ellenkezőleg határoz, a feljebb vitel a b. v. minisztériumhoz szabad. Egy kerület kivonatára az egyetem az ennek hatáskörébe eső tárgyban is hozhat szabályt, de ez csak a jogát átruházó ily törvényhatóságra lesz kötelező. Az egyetem a nemzeti vagyon kezeléséről gondoskodik, ellenőrzi az egyetemi hivatalt. A kezelés feletti határozásokban a nemzeti egyetem tagja csak annyiban vehet részt,, amennyiben ezen birtok részeseinek képviselője. Az egyetem gyakorolja a képviseleti jogot is. 10.) Az egyetemi hivatal elkészíti az előterjesztéseket