A Hon, 1873. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1873-01-01 / 1. szám

1. szám. XL évfolyam. Reggeli kiadás. Buda-Pest, 1873. Szerda, jan. 1. Szerkesztési iroda : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emetet. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................2 írt — kr. * ^napra.................................6 . ~ n 6 hónapra...............................12 . — n Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történjen is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (í­a­rátok­ tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. A JÖNŐ TÁRCZAJA Most ötven éve született. És nem sokára huszonöt éve lesz, hogy meg­halt. Ma szelleme aranymenyegzőjét üljük, jövő évben az ezüstmenyegzőjét egy­­hibátlanná lett halottnak. Miről beszéljünk ma ? Arról-e, hogy milyen jókor született ? vagy arról, hogy milyen jókor halt meg ? vagy arról, hogy még most is él ? Minden nagy ember fölött tartott emlékbe­szédnél két nevezetes mondás jut eszembe — és lehangol. Az egyiket Byron mondta valami Huxley ne­vű commentátornak, mikor az Shelley felett emlékbeszédet tartott: „a parentatió szép volt, de jobb szerettem volna, ha Shelley tartotta vol­na azt Huxley felett.“ A másikat Eötvös mondta nekem, mikor egy nagy halottat kísértünk ki a temetőbe: „látod, milyen rész az emberi szív , most arra gondo­lunk, te is, én is, szegény barátom! Kár, hogy e balsors érte, de jó az Isten, hogy nem én rám mérte azt.“ Az utódok emlékbeszéde a halhatatlanok fe­lett olyan, mint a napfogyatkozás. A sötét test bebizonyítja, hogy ő egészen be tudja takarni a fénylőt. Petőfi annak a kornak a szülötte volt, mely mint fényes emlék élni fog örökké, mint fé­nyes remény soha többé, mely a magyar nemzetet uj életre kelté, mint uj életre ébreszté Petőfi a magyar költészetet. A mint az a kor be volt fejezve, vége volt az ő küldetésének is. Csillaga nem várta be, mig beborul az ég, le­futott teljes fényében s nem látta senki, hová esett le? De mikor szétpattant az a meteor, min­denkinek jutott egy szikra a csillagtűzből, s szikrái világítanak még most is elszórva az egész földön, minden nemzet előtt Mikor meghalt, vérét hagyta a hazának, lel­két az emberiségnek, s midőn hazája el volt te­metve, az ő szelleme tiltakozott az egész világ előtt nemzetének koporsófödele ellen. Az ilyen halál méltó volt az ilyen élethez. Kezdetnek is szép a halhatatlansághoz. A külföld a magyar nemzetet látja Petőfi költeményeiben. A lelkesült, — szabadságért vágyó, — lángszivó, — őszinte, — testvérsze­­rető, — ellenségverő magyar nemzetet! — A költő verseiben. Oh mi jókor történt halála! Az utókor, az uj nemzedék megleli Petőfi műveiben a delejes összeköttetést a múlt idők eszméivel s talán hővül is azoknál; ámbár a kor­eszméket kifejező költeményeinek némelyike az uj kor gyermekeinél inkább csak éget már, mint gyújt. De mind az műveiben, a mi tisztán emberi, mind az, a mi szívbeli érzést fejez ki, oly véghetetlen nagy, oly elragadó szép, oly bűvösen melegítő, hogy azt érezni fogjátok mindig, a­mig emberek lesztek, ha nem lesztek is már magyarok. Azok megannyi élő ember­alakok, kikben az olympi istenek fehér vé­re, az „Ic­or“ lüktet. Van e szerelmi dalok közt két igen szép köl­temény, mely együtt Petőfi életében egy szép románczot képez. Az egyiknek ez a reframnje : „Csak tégedet ne ismernélek!“ A másodiknak pedig ez a­ kezdete: „Élet, halál ... nekem már mindegy!“ A költő ott felejtette lelkét egy szép ifjú leány arczán, kit mindennap bámult a színház­ban. Hanem a szép hölgy páholyban ült: gazdag magyar bankár leánya volt, ki őt észre sem vette tán. A költő pedig büszke volt és szerel­mes. Bátran odament a gazdag bankárhoz s megmondá neki, hogy ő Petőfi, költő, semmi más, hanem azért szép leányába szerelmes, s azt nőül akarja venni. A bankár derék magyar ember volt — és okos ember. Azt felelte a költőnek: „Én önt jól ismerem és becsülöm; de leányom szivével ő maga rendelkezik; látogassa ön meg házunkat, s ha leányom hajlamát megnyerheti, én nem ta­gadom meg beleegyezésemet.“ Petőfi ezzel le volt fegyverezve. Ha akadályt talál maga előtt, szenvedélye vagy azt, vagy őt törte volna össze; de a mint ily finomul a ren­des polgári peruira lett utasítva, elmosolyodott s többé nem kínozta a szivét a szép delnő bámu­lásával. Első ideálja, a bájos bankárleány, aztán egy más kitűnő magyar tudóshoz ment nőül, ki­­ szinte világhírt szerzett azóta nevének, mint leg-­­­többet emlegetett magyar államférfi és finan­ciér. Jól járt vele. Mostani férjének fényes pa­lotája van, a hajdani kérőjének pedig még csak sirhalma sincsen. Semmije sincsen , senkije sincsen már e földön. Apát, anyát, nőt, gyermeket, mind elvitt ma­gával oda, a­hol ő lakik. Ha élne még, hogy állna most itt a világon egyedül! Mennyire egyedül! Mégis jókor halt meg. Sírját nem ismerjük, emlékszobra nincsen, társulat nem viseli nevét, s vándoroljunk el azon mauzóleumhoz, melyet önmaga emelt ma­gának, műveihez, s azokból megtudjuk, hogy milyen jókor született, milyen jókor halt meg, milyen halhatatlan lett. . . Többet nem tudok mondani Petőfiről. ............................................................­ Hát nem volt-e igaza Byronnak ? Nem volt-e igaza Eötvösnek? Jókai Mór. A jövő század regénye. Nyolcz kötetben. Irta Jókai Mór. Első rész. Az örök harcz. Második kötet. (23. Folytatás.) A „Pellagra Miserorum.“ A kis kapusleány, egy szöszke kondor hajú gyermek, végig vezette Rozálit az oszlopos,nyílt folyosón, melynek mór szabású ívboltjai keletre voltak nyitva, innen széles fehérmárvány lépcső­sor vezetett fel az előteremig, kétoldalt márvány canaphorák szobraival diszitve, mik élő virágo­kat emeltek fejeiken; az előterem szétnyitott szárnyajtajai előtt megállt a gyermek , magát hátrahúzva, szótlanul mutatott­a maga elé s azzal sietve visszafutott. Neki nem volt szabad ide belépni. Rozál­ elfogult kebellel állt meg a küszöbön. A terem templomszerü boltozata, lapis lazuli­­val van kirakva, aranyozott kupívei egymásba futnak s egyesülten ismét alácsüggnek, mint egy egy oszlop fejezete, mely alól elvették a pillért, s sötétkék mezők arany csillagokkal be­­hintve.Négy magasan álló ablak egyetlen darab­ban alkotott litopbannal fedve, melynek tejfehér alapjából átlátszó geniusi alakok tűnnek elő, fehérbe fehérrel rajzolt szellemképek.E világítás­­ valami túlvilági félhomályt ad a nagy teremnek,­­ melynek talaját egy nagy napalakú ábra képez­­­­te, sárga márványból kék márvány alapon.­­ A nagy terem hátterében két nőalak áll. Az egyik magas, karcsú, fiatal hölgy. Arcza, alakja emlékeztet Phidias Pallas-Athenae szob­rára; az a minervai nyugalom, az az istennői tökély minden vonásában.Büszkeséggel párosult jóság. Sötét haja magas tekercsbe fonva fogja fejét körül. Nagy, átható szemei betörnek a rá­néző szemén át annak keblébe. Ruhája fekete, testhez simuló, derekát széles sárga szalag öve­zi át, mely jobb felől a ruha szegélyéig aláfut. A másik hölgy koros nő, szikár termet, hát­rafésült rövid hajában semmi díszítés, csontos arcz,Hajn­as homlok,összeszorított ajkak.Tekintete ridegségét növeli a viselt szemüveg. Ő is fekete ruhát hord, de fehér szalaggal. E két nőalak előtt állt meg a leány abban a rózsaszín ruhában a hármas övvel s a Faustina hajfonatokkal. — Miért jött ön? kérdezé tőle az ifjabb hölgy, csengő alt hangon, márvány tekintettel. — Hogy itt maradjak. —• Ki vezette önt ide ? — Jegyesem. E szónál megdöbbenten húzta hátra a fejét a hölgy s vizsgáló tekintettel bírálta az előtte álló alakot. — Tudja ön, hová jött? — Egy menhelyre, hol nők ápolnak nőbete­geket. — S meg volt önnek mondva, micsoda bete­gek azok ? — A Pellagra betegei. — S tudja ön hogy mi az a Pellagra ? — Nem tudom. — Elhiszem, kik selyemben járnak, nem is­merik azt, mert hisz ez a Pellagra Miserorum, a nyomorultak ragálya. Tudornő, kérem, magya­rázza ön meg e tisztelt hölgynek, hogy mi az a Pellagra Miserorum. E szóra a, koros nő előbbre lépett, levette a szemüvegét, megtörülte zsebkendőjével s ismét föltevé,­s azzal egész tudományos pedánssággal hozzá fogott az értekezéshez. „A Pellagra Miserorum egyike azoknak a ré­szeknek, melyek mint helyhez kötött bajok rég­óta ismeretesek voltak a szakavatottak előtt, századokig, tán ezredeikig ellappangtak a föld­abrosz egyes zugaiban; mig egyszer, rögtön elő­törve saját hazájukból, elterjedtek hirtelen egész világrészeken; némelyik körülutazta az egész földet. így került elő a himlő Afrikából, cholera Kiletindiából , a sárgaláz Brasil­ból, a gyermekölő Noma Chinából, a fe­kete halál Palaestinából , a­mik milliónként pusztíták az emberiséget, így vannak még most is helyhez kötve a Spakelshed Norwégiában, a Malaria a Maremmek mocsarai közt, a Kreti­nismus Savoya hegyeiben, a Berriberri Nepaulban a Framboise a Provenceban, a Ch­iagra Lengyel­­országban. Ezek még nem indultak meg hódító hadjáratokra. Majd elindulnak. Ezután vannak uralkodó bajok, a­mik csak a szegény osztályo­kat keresik fel. Ilyen a Rupia, az Ergotismus, mely az anyarozsos búzaliszt mérgezéséből tá­mad.— Az ilyen endemicus bajok közé számiták a múlt században még a Pellagrát. Csak Olasz­országnak egy vidékén volt az otthon, csak azon néposztálynál, mely kukoriczával táplálkozik, és különös, még eddig orvosilag meg nem álla­pítható okokból inkább a nőket támadta meg, mint a férfiakat, inkább az ifjakat, mint a véne­ket. Az olasz orvosok„mal rosso“-nak nevezték.­­ Keletkezésének oka tudva volt. — Egy mi­­croscopicus gombafaj szokta azon a vidéken meglepni a tengerit, mely növénykórt otthon „Verderame“-nek neveztek; egy család a szőlő­­venyige „oidium“-ával. —Mióta a baj elterjedt, a tudományos világ előtt „Zeidion Toxicon“ a neve. — Megismerte azt később Magyarország, Szerbia, Románia is, de azért még mindenütt csak sporadice tűnt fel a baj. — Egészen ment maradt tőle Németország, a­hol a tengerit nem mivelik. — Van azonban Németországnak egy más plágája: a „hesseni légy“, cocydomia de­structor. — Ennek az eredete pedig ez: II. Frid­­rik hesseni uralkodó az amerikai szabadság­­­harcz alatt Angliának átengedte a katonáit, olyan szerződés mellett, hogy a lány azok­tól Amerikában elpusztul, a fejedelem ezer tallér kárpótlást kap érte. A feje­ millió tallér kárpótlást kapott, a­­ hogy nem többet. Néhány ezer b mégis csak visszakerült Europáh nem hagyta ott a bőrét eze­­n helyett hozott magával ajándékot — az ágypt­­kozott szipolyt, a Tiz év múlva a i lett ez a­­ leveleik pusztul mint sem éhse­l- Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. mm* Ellőfizetési felhívás „A HON' XI-dik évi folyamára Előfizetési árak : Egész évre .... 24 ft. Fál évre . . . . 12 ft. Negyed évre . . . • 6 ft. Az új év elején érkező új előfizetők a megkezdett regény elejét külön lenyomatban kapják. Előfizeté­seik beküldésekor szíveskedjenek e kívánalmuknak kifejezést adni. SVKülön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfietés­­re a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tiz krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadó­ hivata­la« czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá kül­dendők. A MION­S»Obs14-J*! »*«!». BUDA­P­EST, DEC. 31 Legyen vége a régi politikának. A jobboldali lapok mostanában igen gyakran foglalkoznak két themával: sa­ját pártjuk bel­viszonyaival és az ellenzék taktikájával. E két themát összefüggésbe is hozzák és épen abban áll czéljuk, hogy a pártjuk kebelében mutatkozó szakadá­sokat az ellenzékkel való ijesztgetés által elnyomják, vagy legalább fékezzék, hogy ne csak a kormány, de annak politi­kája is változatlan maradjon. E czért meg kell hiúsítanunk és remél­jük, hogy a jobboldal józanabb része semmiféle rémízgetés által nem fogja megváltoztatni azon, már többször nyil­vánított és a pénzügyi bizottság jelenté­sében is nyíltan bevallott meggyőződését, hogy eddig folytatott belügyi politi­kánk le­sz és azt okvetlenül megváltoztat­nunk kell. Nehogy túlzással vádoljanak, kijelent­jük, hogy a pénzügyi bizottság és a jó­­zan jobboldaliak nem az egész belügyi politikát nevezték rosznak, hanem csak a pénzügyi gazdálkodást és a hivatalsza­­porítást; de már ezekben, mint következ­ményekben, el van ítélve a belügyi poli­tikának centralistikus törvényhozási és bü­­reaukratikus közigazgatási része ép úgy, mint a társulási, vállalkozási ügyekben uralomra jutott szédelgés elnézése. Tehát nyíltan és határozottan kijelent­jük, hogy azok, kik Sennyeynek és Ló­­nyaynak egyfelől, és másfelől a szabadel­vű Horváth Boldizsár- Gorove- Csengery résznek, valamint a reformereknek azt praedicálják, hogy fojtsák el különvé­leményeiket a pénzügy vagy belügyi po­litika kérdéseiben, mert, ha a budgetvi­­tában vagy más alkalommal a kormány gazdálkodását vagy intézkedéseit megtá­madnák, azt leszavazással más gazdálko­dásra vagy intézkedésre akarnák kény­szeríteni, akkor az ellenzéket juttatják győzelemre; ismételjük, a­kik effélét hirdetnek, azok nem a D akpárt érdekeit védik, hanem védik a kormány olyan tagjait, kiknek helyük a kormányban nincs, és védik az eddigi belügyi politikát és pénzügyi gazdálkodást minden hibái­val és tévedéseivel. Reméljük, hogy sem a jobboldalon, sem a baloldalon, senki általuk félre­ve­zettetni magát nem engedi. Vizsgáljuk csak okoskodásaik fonalát, mindjárt látni fogjuk, hogy bár kü­lönböző indokból, mindenik a fen­­nebb említett czélra tör. Mindenik jobboldali lap bizalmatlanul fogadta a Szlávy-kormányt. A „Reform“ és a két „Lloyd“ azért, mert Lónyayhoz húznak; a „ Pesti Napló“ azért, mert a régi politikát félti tőle, így tehát mindenik egész kárörömmel hirdette, hogy az in­­demnity-kérdésben az ellenzék ép oly kí­méletlen volt a Szlávy-kormány ellen, és úgy „inaugurálta a személyes politikát“ (ez a jelszó) annak ellenében, mint a Ló­­nyay-kormány ellen. Ezt a Lónyaysták azért hirdetik, hogy bebizonyítsák Ló­­nyay eltávolításának eredménytelenségét, és az ósdi deákpártiak azért, hogy rá­ijeszszenek Szlávyra, nehogy legálisabb legyen az ellenzék iránt és nehogy arra vetemedjék, hogy annak egyik-másik esz­méjét politikájába felvegye. Egyik fél sem mondott igazat. Mert személyes megtámadás intézve egy szóval sem volt Szlávy ellen, az indem­­nityt pedig soha semmiféle ellenzék, mint bizalmi nyilatkozatot, meg nem adja. Ha pedig bizalmi nyilatkozatnak nem tekin­tetik az, akkor megadása vagy megta­gadása egészen opportunitási kérdés, de egyátaljában nem személyes po­litika. Azt mondják a jobboldali lapok (és ezt is a fennebbi érdekekből „uni sono“ hir­­deték) az ellenzék ép úgy akarja a Szlá­vy-kormány megbukását , mint a Ló­nyayét, tehát a Deákpártiak résen legye­nek, mindenben vakon támogassák a kor­mányt, mert különben baj lesz. Ez sem egészen igaz; itt is egy kis jó­akaratú ferdítés van „valaki“ vagy „va­lakik“ érdekében. Igaz, hogy a baloldal minden jobb­­oldali kormány ellenében ellenzéket képez és annak ellenében saját politikáját igyekszik hatalomra juttatni. Erre töre­kedni, békés, alkotmányos fegyverekkel, minden alkotmányos pártnak köteles­sége, ha programmját komolyan érti és nem szemfényvesztő. De másfelől minden hazafinak ér­dekében áll, sőt kötelessége, addig is, míg czéljait elérhetné , lehetővé tenni azt, hogy a­mennyiben a kormány akar és képes az ország állapo­tain javítani, annyiban akadály nélkül érje el czélját. Ha tehát a Szlávy-kormány jó pénzügyi politikát, erélyes, pártatlan közigazgatást fog inaugurálni, ha a bu­­reaukratiát k­evesbíti, a protectiónak vé­get vet, a szédelgést megakadályozza , vagy épen szabadelvű törvényjavaslatok­kal fog előállani, a baloldalt a pártállás nem fogja akadályozni abban, hogy mel­lette szavazzon, és hogy más kérdések­ben is, támadásaiban, ellenzésében minél mérsékeltebb legyen — egy javuló kormány iránt. A jobboldali lapok tehát nagyon vétkeznek akkor, mikor rémízgetés ál­tal vissza akarják riasztani saját pártjuk­ban azokat, kik a kormányt jobb gazdál­kodásra és helyesebb politikára akarják kényszeríteni, és másfelől a kormányt is javu­latlanná akarják tenni, midőn azzal rémízgetik, hogy ha csökönyösségéből és merevségéből enged , megbuktatja a baloldal. Közös érdekünkben áll, hogy ezeket az álprófétákat elhallgattassuk. Hadd ja­vítson az ország állapotán mindenki, ki­nek esze és szíve van és kinek munkakö­rében alkalma nyílt arra.Álljon elő mennyei bátran s mondja el közigazgatási követelmé­nyeit,ha jók azok,fogadja el Szlávy és az or­­szággyűlés, mert akár Tóth Vilmossal, akár ellenére, életbe kell léptetni azokat. Álljon elő Lónyay pénzügyi terveivel a bank és adóügyben : nem tekintünk sze­mélyére, hanem eszméire, ha hasz­nálhatók azok, ha Magyarország pénz­ügyi önállására vezetnek, valósítsuk azo­kat Kerkapolyval vagy nélküle — csak az­ ország felvirágozzék. Mondja el Gorove, Horváth Boldizsár, mondják el a reformerek, mondja min­denki nyiltan, az ország színe előtt, (hol elhallgattatni nem lehet, mint a Deák közben) — egész meggyő­ződését, minden aggodalmát min­den kérdésben, hadd vegyük hasznát min­den eszmének, minden gondolatnak. De tiltakozunk a jobboldali lapok czél­­jai ellen. Mert azok részint a Deák párt­ban, részint a kormányban azért hintik a bizalmatlanság magvait irántunk és má­sok iránt, hogy a régi mám­elül politika és a meggyőződést elfojtó elubb uralom megmaradjon. Már pedig ez juttatta az országot azon állapotba, melylyel most mindenki elégületlen. Legyen ennek vége. Hegedűs Sándor. A balközép Pesten levő tagjai az új év alkalmával Ghyczy Kálmánt és Tisza Kálmánt meglátogatják. A tagok jan. 1-jén d. e. 10 óra­kor gyűlnek össze a kör helyiségeiben és innen indulnak újévi szerencsekivánataik megvivésére. — A Deákkör tagjai ugyanez időben látogatják meg Deák Ferenczet. Töredékek a királyföldi közigazgatás rendezése kér­déséhez. Tanulmány Jakab Elektől. I. A miniszeri törvényjavaslat a királyföld­i közigazgatás rendezéséről nemso­kára törvényhozás tárgyává lesz. Mint tisztvi­selő, jobbatlan társaim, az ad­ák, könyvmoly és egerek társaságára vagyok szorítva, s életem javát a rám bízott levéltár fojtó jegében töltöm; de mint hazafi érdeklődtem a kérdés által, tör­ténelmi kutatásaimnál fogva, miben magam s mások kedvéért évtizedeket töltöttem el, a ki­rályföldi viszonyokról némi ismerettel bírtam is ; kértem tehát kormányi és ellenzéki lapok szerkesztőit a rendezési törvény­javas­lat bárcsak alapelvei velem közlésére, hogy egy s más tán használhatót elmondhassak. Nem lehet megkerü­li é jön a felelet. A lapokra kellett tehát szorulnom, ezekben egy­mástól kevésben különböző két rövid vál­tozatát olvastam az érintett tör­vényjavaslatnak , egyetlen fordításban levő kivonatát az idei szász egyetemi gyűlés kivonatainak a „Nemere“ czímű brassói magyar lap közlése után. Nem elég szi­lárd alap — ez való, de még­sem volt más mit­­ tennem: vagy nem írni, vagy ezeket venni ala­pul. A helyzet és kötelesség az utóbbit válasz­tatta velem. A lapok szerint a miniszteri­­javaslat alapel­vei: „a királyföldi municipiumok megmaradnak,székek és vidékek a t­e­rü­leteken levő városokkal egy kapcsolatban képeznek törvényha­tóságot, melyek élén a szász nemzeti ispán áll,a­ki főispáni jogokat gyakorol; a törvényhatóságok közvetlenül a ministerium alatt állnak; a nem­zeti egyetem egyedül vagyon­­igazgatásra szorítkozó hatás­körrel marad fenn.“ Ez a két változat egyeztetett veleje. Az egyetemi idei gyűlés említett I—XII. pont kivonatai pedig összevontan ime ezek: 1.) A királyföldi 9 szász szék és 2 vidék egy municipális egy­séget — Universitás — ké­p­e­z , ezen változtatni csak a kerületek és egyetem közreműk­ölöd­é­s­e mellett lehet. 2.) A királyföldet összeségben és tagjaiban az állammal szem­be­n a municipális és községi jogok azon összege illeti meg, melyet a törvény a municipiumnak és községnek engedett meg. 3.) A municipális önkormányzat minden ügyében a községi képviseletre nézve a kerületi hatóság, a nemzeti egyetemre nézve az egyetemi hivatal a felelős igaz­gatási és végrehajtói közeg. 4.) A képviselő testületek csak választás útján keletkezhetnek. 5.) Minden hivatal a kormányközegek befolyása nélkül, a képviseletek szabad választása ál­tal töltendő be. 6.) Község, kerület és Egye­tem önállóan határoznak saját ügyeikben s azokat végrehajtják. 7.) A hét szász királyi város a kerülethez tartozik , de tisztán városi ügyekben nem tartoznak annak hatósá­ga alá, oda tartoznak csak a mezővárosok. 8.) A kerület közvetlen alárendeltségben és köz­lekedésben áll a kormánynyal. 9.) Az egye­tem szabályozási jogot gya­korol az összes kerületiekkel közös ügyekben; ha valamely kerü­letnek az egyetem által hozott szabály nem tetszik, képviselete megszüntetheti, az egye­temi hivatalnak jelentést tesz s indokait előterjeszti; ha az egyetem újból az ő előterjesztésével ellenkezőleg határoz, a feljebb vitel a b. v. minisztériumhoz szabad. Egy kerü­let kivonatára az egyetem az ennek hatáskörébe eső tárgyban is hozhat szabályt, de ez csak a jo­gát átruházó ily törvényhatóságra lesz kötelező. Az egyetem a nemzeti vagyon kezeléséről gon­doskodik, ellenőrzi az egyetemi hivatalt. A ke­zelés feletti határozásokban a nemzeti egyetem tagja csak annyiban vehet részt,, a­mennyiben ezen birtok részeseinek képviselője. Az egye­tem gyakorolja a képviseleti jogot is. 10.) Az egyetemi hivatal elkészíti az előterjesztéseket

Next