A Hon, 1873. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1873-01-01 / 1. szám
az egyetem számára, és gondoskodik az egyetem álltal hozott rendszabályok és határozatok végrehajtásáról. Az egyetemi hivatal hatásköre a municipális egység és a kerületek municipális jogainak fentartása értelmében állapíttatik meg. 11.) A nemzeti ispán a végrehajtó hatalom képviselője, az egyetem összehívása s az abban elnöklését, vagy az egyetemi hivatalnak az egyetem által választott elnökét illeti. 12.)A királyföldi municipális és községi ügyek további rendezése egyetemi rendeletek és községi rendszabályok által eszközlendő az ezen 12 pontbeli alapelveket megállapító államtörvényen belől. Ezen így alkotandó államtörvény megváltoztatásai az egyetem kihallgatása után történjenek az 1868-ki XLIII. t. ez. 10., 11. § értelmében.“ Az 1871-iki szász egyetemi gyűlés terjesztett volt a ministerium elé még egy hasonló munkálatot, amit a lapok kedvezően fogadtak, mint az akkor többségre jutott ifjú szász párt művét. E gyűlés egyik tagjának hozzám márczius 30-án írt leveléből érdekesnek tartok néhány sort, mint épen a dologra tartozót, ideigtatni. „ A municipális törvényjavaslat négyhavi heves megátalkodással folytatott küzdelem után, soknak örömére,a reformpárt (a többség) értelmében keresztülment. Pár nap múlva az irományok, a kisebbség —j ó szászok pártja — javaslataival és különvéleményével együtt felküldetnek a ministériumhoz, melynek állása nagyon könyüvé vált e kérdésben a mai helyzet által Vajda felhasználná! Nagy szerencsének tartom—írja tovább — mind a királyföld különböző ajkú népeinek belnyugalma, mind a kormány szempontjából az ifjú szászpárt többségre jutását.Máris változást láthatni a közérzületben Nagyállású szászférfiaktól hallottam : kár volt a ministériumnak a törvényhatóságok és községek rendezéséről szóló törvényt annak megalkotásakor a királyföldre is ki nem terjeszteni! Maga a lutheránus Vatican főpapja is engedékenyebb mint eddig... .“ Várjon a minisztérium élt-e a helyzet előnyével ” törvényjavaslatában a múlt évi szász tervezetre volt-e figyelemmel ? Melyikkel egyezik inkább, mennyiben tér el egyiktől vagy másiktól a kormány javaslat? Miért, ki felhatalmazásából jött létre a második egyetemi tervezet ? A minisztérium akar-e új alapot leírni, vagy a szász egyetem mostani többsége változtatott álláspontot ,s váljon közeledőleg a kormányi nézetek vagy egy üdvtelen ellenállási tér felé. Az érintett hézagos adatokból mindezt ki határozhatná meg. Megvallom, hogy ily töredékes adatok alapján a botlás veszélye nélkül kivált részletezőig szólni a kérdéshez nem tartom lehetőnek. E czikkek tehát csak tájékozó irányúak, mintegy átalánosságban tett útmutatások a fenforgó nagy kérdésben, a czéljuk az, hogy azon képviselők, kik hivatva s kötelezve lesznek maholnap a törvényhozó teremben hozzászólni, annak fontosságára és nehézségeire, a figyelmüket talán kikerült történeti és diplomatikai forrásokra ez után is figyelmeztetve legyenek. Arra készen lehet a magyar parlament, hogy a szász képviselők a kérdésnél a szász jurisprudents és jogtörténelmi jártasság magas coburnusában fognak fellépni. Az országban szétszórt parányi szász telep már a magyar királyok alatt okosintézményei által egy politikai testté tudott tömörülni, külön territoriális jogokkal; az erdélyi fejedelemség korában egyik rend nemzetté vált; az osztrákházi uralkod alá jutásunk után, mint germán fajnak olykor az ország alkotmánya és közérdekei kárával, befolyása mind növekedett. E számra kicsiny népecske a fejedelmi korszak alatt curiatum votumot vívott ki, mit nehezen törülhetett el az ország. Az utóbbi országgyűléseken a 22 szász követet egyetlen vezérszónok alatt látjuk küzdeni, ki egyedül szól csak, de kit mindnyájan pártolnak; ha ez nem vitt czélhoz, külön véleményeikkel, óvásaikkal léptek elemikről minden országgyűlés jegyzőkönyve tanúskodik; utolsó fegyverük a nemzeti pecsét megtagadása volt a hozott, de általuk nem kedvelt törvényeinktől, mely, mint a lengyel nemes vétójoga megállította az országgyűlés munkálkodását, mintha e vészterhes szót kiáltotta volna az ország millió lakói elé: eddig a ne tovább! A közelmúltban is van előttünk okulásra intő példa. Csak 1861—67-ig a szász egyetem a törvényhozás jogkörébe tartozó, osztrák birodalmi egységre célzó ügyekben egész operátumokat dolgozott, a szász nemzet állami helyzetét szabályozó törvényjavaslatokat készített, s 10—15 év indokolással s ugyanannyi iv fölterjesztéssel juttatta egyenesen a trónhoz, majd a kir. kormányszékhez és m. kir. minisztériumhoz- Ott vannak tanúságul Rannicher, Gull és Binder 1865-ki országgyűlési követeknek, az unio-törvény végszentesitési egyetlen, s lényegesnek alig mondható hiánya fölötti emlékezetes, itt ott éles és mérges beszédei. Lépten-nyomon olvashatni az ó-szászoknak a hazai, pesti, bécsi és németországi, velők rokonszenvező lapokban a magyar nemzet és törvényhozása ellen irt panaszos, sokszor igaztalanul vádaskodva kissebitő, többnyire izgató czikkeit. Kevéssel ezelőtt pedig a szász egyetemi gyűlés méltánylást érdemlő nyíltsággal meghatározta, hogy a Seiwert Gusztáv által összeállított „ügyiratok és oklevelek“ czímű, érdekekben írt könyvből feles példányt , az egyetemnek a királyföld közigazgatási rendezését kísérő fölterjesztéséből 800 példányt oszszanak ki a magyar parlamenti képviselők közt, küldjenek belőle az erdélyi törvényhatóságoknak, felkérve azokat a fölterjesztés elvei pártolására .... Szóval kétségtelen az, hogy a szász képviselők a királyföldi közigazgatási rendezés kérdésében mindent megtesznek arra, hogy a törvényhozást informatiókkal részükre hangolják, s ha ez talán magas állami tekintetek miatt nem sikerül, ekkor mint egy ember állnak síkra lenn a királyföldön, a parlamentben és a bécsi s németországi sajtó terén. A dolog ily állásában ébereknek kell lenni nekünk is, fegyvereinket elő kell keresnünk,nehogy a történelmi jog, a diplomatika és parlamenti érvek vita terén meghátrálnunk kelljen. Valahol olvastam, hogy van készen e tárgyban egy magyar állami álláspontról irt pragmatikus munka. Szerencse ha van. Indítványozva volt még 1868-ban ilyennek egy arra hivatott szakember kijelölése, úgy bizottság utján minden levéltárunk segélyével kidolgoztatása; de hogy viszhangra talált volna, nem tudom. Azonban vannak, e kérdésre vonatkozó,számos nyomtatott művek, s tán adatok, melyekről tán még értesülve sincs sok képviselő és tudománybuvár, de a miket ismernie kell, hogy a fennforgó kérdésről több oldalról legyen fölvilágosodva,s ítélete helyes alapon nyugodjék. Én az előttem ismerteket elsorolom a következő számban. Majd ha a végét érjük, ezt a reményteljes új csecsemőt is csak úgy le fogjuk szidni, mint apját, nagyapját és a többi vén bűnöst. Rákezdjük újra a „szűz imáját.“ Souve qui peut. A múlt év halottai között elfelejtették a lapok felemlíteni a „Korunkat.“ Nem is volt szándéka sokáig élni, de a választások után kimúlni rögtön, resteit mégis. Isten bocsássa meg bűneit — Lónyaynak. r.T»i » * Itt maradt vigasztalásunkra egy másik hasonszőrű lap, — ikertestvére. Az tegnap nagyon megijedt szegény arra a felszólalásunkra, hogy nem ártana talán, ha az állam az irodalmat kissé segítené. Nincs kedvünk veszekedni ily szép napon, mint a mai. Szolgáljon megnyugtatására, hogy nem azt a subventiót értettük, melynek megosztása fájna egynek-másnak. Törs Kálmán ezával együtt a tengerit is meglepte, a tengerbről átoltotta a búza és rozs növényekbe a Zeidion toxicont. És ennek az lett a következése, hogy a Zeidion toxiconnal megmérgezett búza és rozsszemek, az őrlés alatt a liszt közé vegyülve, egyszerre elterjeszték az egész országban a Pellagrát. A betegség, mely eddig endemikus volt, egyszerre epidemicussá vált. Benne van a mindennapi kenyérben, amiért az emberek imádkoznak. A gazdagok könnyen védik magukat ellene; szakácsaik górcsővel vizsgálják meg előbb a lisztet, mielőtt sütnének belőle: nincs-e közte Zeidium ? s a szegényt nem bocsátják magukhoz közel. És a Pellagra az eddig uralkodott pestisek minden pokoli tulajdonát egyesíti magában. Ragályos az érintkezés után, mint a himlő, terjed a kedély fogékonysága és az égalj viszonyai szerint, mint a kholera, kínzó, mint a typhus, undorító, mint a pestis. Csak az egyetlen jó tulajdona a régi öldöklő angyaloknak hiányzik nála, a gyorsan ölés. A Pellagra nem öl meg, de hónapokig kínoz. Megjelenik először az arezon, a kezeken, mint egy rózsaszínű folt. Émelygés, láz követi. Akkor elmúlik. Egy év múlva biztosan újra előjön. A rózsák most már égnek,felhasadnak,az egész életmiszerszervezet együtt ég velük; a fő elkábul, a gerinczagy fáj,az izmokat görcsök veszik elő, a vér átszivárog a bőrön, az idegek szenvednek; eljön az őrjöngés, az öngyilkolási düh, és az ember mégsem hal meg: tovább él, kigyógyul. De minő életre gyógyul ki? Agya eltompul ; időre, esztelen marad, arcza feldúlva sebhelyektől, ránczoktól kora vén lesz, haja mind kihull. Ez a Pellagra miserorum.“ . . . - Megértette ön ? kérdezé Hermione Peleiagasszony a rózsaszinruhás leánytól. Tudja hogy mi lakik odalenn abban , amit a darócz választ el a bársonybársony azért nem őriz meg a rintkezésbe talál jönni adarócz- KV-.e is elragad a koldusnöki útnak egymáshoz. Ezért ők kapus nappal is. Ahogy a nyomoruleláldozásra készül ciük fekete fák, az önök selik ki en Vegyes apróságok. Arra már volt eset, hogy ember, ahol még nyárspolgár, a ki ötven esztendeig lakott egy helyben, anélkül, hogy valahová kimozdult volna a városból, egyszer csak kiköltözött s elment lakni más vidékre. Mert ahány lányos házban zongora volt, azon mind a „Szűz imáját“ klavirozták. Azt hallotta reggel, azt hallotta séta közben, azt hallotta lefekvéskor, még álmában is zavarta nyugalmát egy álló esztendeig s nem volt rá reménye, hogy valaha kimenjen a divatból , mert mindig támad újabb meg újabb nemzedék, a melyiknek azt megtanulni polgárnői szent kötelességévé tétetik. Nem volt más menekülés, mint elhurczolkodni onnan. De hát e kínszenvedés valóságos tusculumi nyugalom ahoz képest, amit velünk az újságok mivelnek. S nekünk nem szabad megszökni előlök, kénytelenek vagyunk végig elolvasni őket, magunk is afféle újságírók lévén. S aztán mit olvasunk belőlök? Vegyük sorra a mai lapokat. Felbontjuk, nézzük a hosszú képű cicerókat. Az egyik így ront neki: „Az ó év végéhez közeleg!“ Mintha ezt nem tudná minden jámbor keresztyén ember a kalendáriumból. Kell is ezért extra lapot tartani. A másik czikk így kezdődik: „Temetünk. Az ó-évet temetjük.“ Ugyan hagyjátok el, pap nélkül is megteszi az, hogy meghal. Ez az újság tele van parentátióval. Vegyünk elé egy másikat. „Az ó-év perczei megszámlálvák.“ Hogy a sült liba rúgja meg a dolgotokat! Persze, hogy megszámlálvák, nem szükség, hogy még nyomtatásban nyugtatványozzátok, mikor anélkül is tudjuk, hogy már befizetett nekünk. De hát nincs más, amiről írjatok? Dehogy nincs! Íme itt Ígérkezik valami olvasni való. Financziális história. A zárszámadások idejét éljük. A ministeriumok elkészítették 1872-ik évi, az államszámvevőszék a három megelőző évre szóló zárszámadását. Most az 1872-ik esztendő maga is lezárja könyveit. . . . “ No már ez plus ciuam ... az embert a guta környékezi mérgében. Dühösen gyűri a földre az újságot s felragad egy másikat. „Az ó-év végén.“ Ez az első, a mi akkora betűkkel van az első czikk élére nyomtatva, hogy majd a szemedet szúrja ki. No már ezt ember ki nem állja. Olvassunk tárczát. „1872.“ Ez a czim. Alatta nyolcz tárczahasában bizonyítgatják, hogy bizony mához egy esztendőre már más numerust írunk. Tehát megint ugyanaz a nóta! Talán valami hetilapot kellene elővenni. Hát nézzük. Felül egy ménkű nagy kereszt. Egyéb semmi. Ez a titulus. No itt valaki meghalt. Vájjon ki? Ugyan ki más mint az jó esztendő, hogy a kánya hordja el! No de most már csakugyan nem tudom, mérgelődjem-e vagy mulassak. Tele van a fejem haldoklással, zárszámadással, temetéssel, búcsúztatóval, látom az embereket, akik kigyótbékát kiáltanak a távozó után s csinálnak olyan hosszú és olyan lapos visszapislantásokat az elmúlt esztendőre, hogy ha életerős ifjú leány volna is, azonnal sírbamászó fogatlan aggastyán lenne belőle ijedtében. Szerencse, hogy már úgy is az. Hanem annyi bizonyos, hogy ép érzékkel bíró ember halálosan megunhatta azokat a „visszatekintéseket,“ „egy év történetét“, stb. Ez sokkal boszantóbb, mint a „Szűz imája.“ Szerencse, hogy holnapra esik Petőfi születésének félszázados évfordulója. Mert különben biztosak lehetnénk a felől, hogy holnap rákezdik a nóta folytatását kissé variálva. Fogadok, hogy ötven lap vezérczikkének ez lenne a czíme: „Az új év reggelén,“ „Az új év hajnalán,“ „Az újév küszöbén,“ „A csecsemő bölcsőjénél.“ „Reményeink,“ „Mit hoz az uj esztendő ?“ stb. Pedig hát örök igazság rejlik a költő soraiban : Uj esztendő . . . Patvarba uj ! Mindössze is csak fejelés. A régi roszból táldoza Uj roszat a gondviselés. Hermione Peleia összeszoríta ajkait s nagy sötét szemeivel hosszasan tartott ítéletet Rozáli rózsás arczai fölött. Igazi-e ez a szin, igazi-e ez a nyugalom? Talán nem értette, amit a tudornő elmondott előtte ? A herczegnő néhány szót mondott a tudornőnek, egy Rozáli előtt ismeretlen nyelven, mire az eltávozott a teremből. — Várjon ön, míg a tudornő visszatér. És odáig hallgatás volt a két hölgy között. A gondolatterhes csendben egy nagy lepke repült be kívülről a nyitott ajtón, egy gyönyörű Papilióba, mely pávafarkszemü szárnyaival körülrepkedte a két hölgyet s egyszer megszállt Hermione diadémján, mint egy eleven boglár, ragyogó szárnyait meg-meglibbentve, majd ismét lerepült, körülrajongta mind a kettőt, mintha az „örökkévalóság“ jelével («]) fonná őket körül, ő maga a „halhatatlanság“ jelvénye, s egyszer megint leszállt Rozák vállára, azután kirepült ismét a szabadba. Most visszaérkezett a tudornő. Egy ingadozó nőalakot vezetett be, kinek feje sűrü fátyollal volt betakarva. Hermione Peleia herczegasszony igy szólt akkor Rozákhoz: —íme egy teremtés, a ki a Pellagrát végig szenvedte. Tekintse meg öd. Intésére a tudornő levette a fáraolygó alak fejéről a fátyolt. Iszonytató tekintet volt az! Egy nő, a kinek nincsen az arczán bőr, és nincsen a fején haj. Az a gyöngéd, hamvas bőr, a mi az örömnek, a szeméremnek, a gyönyörűségnek tündérmesékkel teljes lapja, az volt elpusztítva, s az a selyemerdő, a bűbájnak aranyos árnya, az volt elpusztítva. Jó szerencse, hogy együtt jár vele az örök dőreség: nem tudja a nyomorult, hogy mi történt vele. — Íme ezen alaknak itt egy év előtt még olyan fehér és piros arcza volt, mint önnek,épen ilyen tömött hosszú szőke haja, mint önnek — mondá a herczegnő, és hangja úgy zengett, mint egy lélekharang. Ezt cselekszi a Pellagra Miserorum ! Ez nem halottakat hagy maga után, hanem kísérleteket. Akar-e ön a Parabolánnők közé lépni ? Rozák szemei kápráztak, agya szédült, minden idege elzsibbadt e rémkép láttára. Ah ez rettenetes ! Aztán visszagondolt a Sabinára és ezt felelé nyugodtan: — Akarok. (Folytatása következik.) Az európai irodalom 1872-ben. I. A londoni hírneves kritikai folyóirat, az „Athenaeum“ legutóbbi száma igen terjedelmes ismertetéseket közöl a continens minden országának múlt évi összes irodalmáról egy-egy bennszülött tudósítása szerint. Ez összeállítás sokkal érdekesebb, semhogy azt, legalább igen rövid kivonatban, meg nem ismertetnénk olvasóinkkal, követvén az országok betűrendes sorrendjét. Belgiumban a német-franczia háború befolyása alatt kiválóan a hadi és nevelészeti irodalom fejlődött ki. Az utóbbiak közül legnevezetesebb volt Buls „Une Excursion Scolaire á Londres“ czímű műve. A szépirodalomban Maréchal, Leclerg, Ch. de Coster s Justin álnevű író tűntek ki. Liege a holland nyelv tanulása mellett izgatott. Honzeau a Darwinismust terjesztette. Visschers a börtönrendszerről, Wauters a szabad kereskedelemről írtak érdekes munkákat. Belgium őstörténelme körül fáradoztak Dupont Emil és Van-der-Kindere. A philosophiában Biberghem, Krause tanítványa tűnt ki. A történelemből számos mű jelent meg, amelyek közt Juste Todor és Discailles Jenő művei érdemelnek említést. Az irodalom történelemre nézve nagy becsű „Les Cromepies de Froissait“ melyet de Lettenhove adott ki. Wauters egy 15-ik századbeli holland festő Hugo van der Goes életét és műveit ismertette. A jogtudományból Laurent, Waelbroesk művei érdemelnek kiváló megemlítést. Mindezen művek franczia nyelven vannak írva. A flandriai nyelv a költészet, történelem s gyermekirodalom terén mutat fel sok újdonságot, amelyek felsorolását azonban kénytelenek vagyunk mellőzni. Dániában inkább az irodalom terjedelmére, mint belbecsére nézve érdekes ezen év. A történelem és theologia virágzónak mondható. Az előbbiek közt Allen nagy művét a három éjszaki királyság történetéről 1497—1536 ból emeljük ki. Rinkeskimo regéket adott ki, Andersentől két kötet mesegyűjtemény jelent meg. A természettudományi önálló művek közül csak egy érdemel különösebb figyelmet: Őrsiedtől a tölgyfákról. A philosophiai irodalom termékei közül Höffding, Scharling és Röders nevezetesek. A jogtudomány terén Angesen, Hindenburg, Denitzer és Ewaldsen maradandó becsű műveket hoztak létre. Legfontosabb ezen évben Dániában egy nagy gyűjtemény kiadása: „Bibliotheca Danica“ czim alatt, mely az 1482. óta 1830-ig nyomtatásban megjelent dán művek lajstromát tartalmazza s Bruuns által jön öszszeállítva. Francziaországban bőbeszédű tudósító (Philarése Charles) szerint az irodalom hanyatlásnak indult. Egyetlen új kiváló tehetség sem tűnt ki, az akadémia csaknem tétlen volt, mindent a politika vett igénybe, s még a nyelv tisztasága is hanyatlásnak indult. A szépirodalom terén, melyet a Revue des Deux Mondes igen nagy részrehajlással ítélt meg, a nap hőse Sardou volt, akinek „Rabagas“ czímű darabját többször nagy lelkesedéssel adták. Vele versenyeztek még az ifj. Dumas, Goudinet, Meilhac, Halévy és Pailleron. A legfontosabb művek ezen évből Tane: Utijegyzetei Angliából s Maxime du Camp Párisról irt tanulmánya. Franczia, angol s más klassikusoktól több fordítás és kiadás jelent meg, s ez utóbbiak közt Hachette-é, Regnier Adolf felügyelete alatt kiváló figyelmet érdemel. Érdekes kis három mű jelent meg még Quérard: Supercheries Littéraires. De Biré: „Les Dialogues des morts et des Vivants“ s végül De Flotte: „Revues Parisiennes.“ Görögországban a tudomány és művészet előhaladását, a tudósító „csodálatosának nevezi , mindamellett lehetetlen tudósításából sok tényt kiolvasnunk. Lambros Pál érdekes archaeologiai dolgozatokat közlött a byzanti pecsétek és pénzekről. Egy tehetséges ifjú tudós többszörösen megkoszorúzott művet írt az újabbkori görögök életéről. A jogtudományban Pararigopoulos, Papalias, az orvostanban Anagnostaki, a theologiában Andronikos érsek tüntették ki magukat. Sarbas középkori görög kéziratokat tett közre. Végül 8 tudományos folyóiratot számít fel tudósító, mint az újólag feléledt tudományosság bizonyítékait. Hollandiában egyedül a theologiai história virágzott. Ez utóbbi köréből kiemelendő a németalföldi bibliographia. A helyi történelemben Harlemet illeti az oroszlány rész. A philosophiából Kinker Kantra vonatkozó megjegyzései érdemelnek egyedül említést, a philologia parlagon hevert. Archaelogiáról, művészet, természettudományokról s művészet történelemről alig volt szó. A tudományos műveket a felekezeti álláspont élesen elkülönítette egymástól. A szépirodalom terén Van Lennepp, Derksen, Pierson, Keller új regényei tűntek ki. Gazdag volt a szótár-irodalom. Különösen érdekes még Jonkbloet nemzeti irodalomtörténete. A hírlapirodalom élénk s elterjedt volt. Magyarországból a múlt évi irodalmat Vámbéry ismertette igen felületesen. Fölemlíti a következő írókat: Hunfalvy, Szarvas, Gyulai, s Arany gyűjteményét, Jókaitól az arany embert, Tolnai, Toldyai regényeit, Frankl Pázmányját, Ballagi Aladár, Keleti s Körösi legújabb műveit, Arany János, Dóczy, Szász K. fordításait, Greguss összegyűjtött műveit s a „Természettudományi Közlönyt“. Úgy látszik, hogy Vámbéry nemcsak a tudományos, de a szépirodalmunkat sem ismeri eléggé, avagy a megjelent művek becsét nem képes megítélni. Jó lett volna, ha tapasztaltabb egyénekhez fordul tanácsért, mielőtt az „Athenaeumba“ irt volna. Németországról Zimmermann Robert, a bécsi aesthetikus, i szokott alapossággal. Legelőször Grillpartzert s müveit említi fel s azután elmondja,hogy a lyrai költészeten mennyire uralkodott a legközelebbi háború. A költészet többi neme sem mutathatott fel valami különös érdekűt- Möser, Milow, Dranmer, Landesmann s mások a megújult schopenhaueri bölcsészet befolyása alatt írtak. Griesebach, Eckstein a póriasba vitték a költészetet. Az elbeszélő költészetben különösen Lingg tűnt ki. A költészet nagy elterjedésére példaként hozza fel, hogy Bodenstädt műveiből 37-ik, Putlitzéből 32-ik kiadás jelent meg. A drámai költészet sem volna terméketlen. Klein egyedül 6 kötet drámát adott ki, melyek azonban kevés önállóságra mutatnak; Hamerling, Schaufert tűntek még ki különösen. A regényírók közül ismerteti Halm Frigyes, Heyse, Auerbach, Marlitz k. a. Detleff, Tensen és Koebarle újabb műveit. A bölcsészetben a legtöbb vizsgálat Darwin elmélete s a psychophysika körül forgott, különösen élénk vitát idézett elő Hartmann álláspontja. Nevezetesebb műveket Zöllner, Fischer, Lazarus, Bona Meyer, Ascher, Stendler s Fechner írtak. Schiisler az aesthetika történelmét írta meg, Lange Ueberwegről, Boritz Trendelenburgról irt kitűnő necrológokat. A katonai irodalomban Rüstow, Dörr s az öreg Menzel F'kkas tűntek ki. A történelem terén különösen emlitésre méltó Ranke legutolsó műve „A hét vés háború okairól.“ Az irodalom-történelemyengén van képviselve, leginkább életrajzok, levelezések kiadása által. Az előbbiek közt nevezetes két könyvkiadó: Perthes és Brockhaus életrajza. Lindaus Gottschall kritikái nagy feltűnést okoztak. A zeneszerzőkről Ambros,Raphaelről Grimm Hermann írtak tanulmányokat.A legnevezetesebb irodalmi terméknek tekinti tudósító Strauss „Az új és a hit“ czímű munkáját. Olaszországban a szépirodalom rovására a komoly tudományos irodalom lépett előtérbe. A szépirodalomból kiváló figyelmet érdemel Cossa kitűnő vígjátéka „Nerone“ czímmel. Említésre méltók még Gaddi, Gaetano színműve, Verga, Barrili regényei. Tudósító megjegyzi,hogy az olasz nők a társadalmi s irodalmi ügyek iránt teljesen közönyösek s csak is emancipationális törekvésekkel foglalkoznak. Jelenleg két női lap,La Donna és La Cornelia jelenik meg Olaszországban. A paedagogiai irodalomban Vihari, Belgioioso Scarabelli, Boccardo és Strattorello tűntek ki.A természettudományban Mantegazza, Lioy,Issei,Dorea, Arconati tűntek ki. Amari egy igen érdekes művet írt következő czím alatt: „Storia dei Musulmani in Sicilia“. A klassikai irodalom virágzó volt: Shakespeare, Byron s a Shahnameh új fordításokban jelentek meg. Gazdag volt az olasz irodalom a legközelebbi év alatt a népszokások és népköltemények összegyűjtésében. Imbriani és Casetti a nápolyi népdalokat, Vigo és Romagnoli a bolognaiakat gyűjtötték egybe. Philologiai kutatásokat tettek Fornaciari, D'Ovidio, Diez, Ascol KÜLÖNFÉLÉK. — A magyar történelmi társulat csütörtökön, január 2-kán d. u. 5 órakor a magy. tud. academia palotája Kisfaludytermében választmányi ülést tart, mely alkalommal a társulati folyó ügyek tárgyalása mellett, Balássy Ferencz és Thaly Kálmán akadémiai tagok s Orthmayr Tivadar tanár fognak történelmi értekezéseket fölolvasni. Tagok és szakkedvelő közönség szívesen láttatnak. — Szigligeti Edéhez, századik műve előadásának alkalmából Jókai Mór és neje, mint több fővárosi lap jelente, egy nemzeti szinü kövekkel kirakott melltű kíséretében a következő levelet intézték: „Szeretett barátom! Századik szinmüved diadalmas előadásának emlékéül fogadd nőm és magam részéről e csekély jelt, mely eddigi barátságunkat összetűzze. Mindkettőnk üdvkivánatai vannak hozzá csatolva. Légy boldog családod körében, ünnepelt pályád magaslatán. Nem sajnálja, hogy a mai nap diadalünnepét nem emelheti közreműködésével ott, hol babérkoszorúidat fonják, a nemzeti színpadon. Tudod, hogy annak nem ő az oka. Élj boldogul és sokáig, kövessen pályádon a nemzet megérdemlett elismerése, oly igazán, mint a mi baráti rokonszenvünk követ. Pest, 1872. decz. 27. Igaz barátod Jókai Mór.“— E levélre Szigligeti a következő meleg sorokkal válaszolt: „Kedves Barátom! Az a barátság, mely szeretett nődhöz és hozzád köt, kettős eredetű. Ennek története hármunkra nézve nem érdektelen. Az ellenállhatlan lelkesedés nőddel egy időben űzött a művészi pályára; de mig ő hihetetlen gyorsasággal fölemelkedett, én alant maradtam s az ő magas röptét csudáivá, nem sokára kiábrándultam s beláttam, hogy a hivatás és kedv két különböző fény,az egyik vezércsillag, a másik bolygó lidérce, azontúl csak a drámai irodalomnak éltem. Ha darabjaim során végig nézek, oly édes és fájó emlékek elevenülnek meg lelkemben, melyeket sok szóval sem tudnék kifejezni. Azoknak a művészi alakításoknak emléke ez, melyek a holt betűkbe is életet tudtak önteni s még a gyöngeségeket is erősekké tették. A szinművészete hatalmát mindig volt s most is van okom érzeni; de midőn a mostani nemzedék életadó művészete, törekvése s igaz szeretete forró hálára kötelez, lehetetlen abba bele nem foglalnom azoknak áldott emlékét, kik már nyugszanak, de akkor mint pályakezdőt hatalmas szárnyaikra vettek s igyekeztek fentartani. Ha darabjaim során végig nézek, kétharmadából nőd művészi alakjai emelkednek ki emlékemben, s Te, mint dráma-költő legjobban tudod, mily hála és szeretet az, melyet a drámaíró érez a művésznő iránt, de tudod azt is, részéről mily részvét s jóság tette legjobb barátnőmmé, — mondhatom, nővéremmé , hisz legtöbb hősnőben az anyámat dicsőítettem, ki nekem oly kedves volt!Veled később hozott össze a jó szerencse, s se tudod, mily gyorsan lettünk változhatlanul igaz barátokká. Ő barátnőm s te barátom voltál, mielőtt egymást ismertétek volna: mikor a legboldogabb szerelem titeket örökre egyesített, e kettős barátság bennem is egybe forrt,azóta még gondolatban sem válhatott külön. Titeket én együtt képzellek és szeretlek. Ennek tudásával adtatok ki együtt kifejezést egyesült barátságtoknak, s higyétek: igy legjobban esett szivemnek. Fogadjátok érte legforróbb köszönetemet. Pesten deczember 29-én 1872. Szigligeti. — A pesti vámház szobordiszitményei ügyében feliratot intézett az országos képzőművészeti tanács a közoktatási minisztériumhoz az iránt, hogy tegye meg a kellő lépéseket a pénzügyminisztériumnál annak kieszközlése végett, hogy e szobordiszítmények hazai művészekre bízassanak. Nehogy azon eset forduljon elő, mely a postaháznál volt, hogy másod, harmadrangú bécsi szobrász bizassék meg a szobrok elkészítésével, s midőn a hazai tehetségek mellőztetek, másfelől az idegen művész gyenge művekkel látta el állami épületünket. — Az Erzsébet téri kioszkot környező park vizmü díszítményeit a fővárosi építészeti bizottság gyárilag készült szobordiszítményekkel akarna diszíttetni csupa takarékosságból. A főváros legszebb terének ilynemű díszítése ellen, mely inkább dísztelenítés lenne, az országos képzőművészeti tanács felírt a közoktatási minisztériumhoz, felkérve, vetné közbe magát Pest városa községtanácsánál, hogy ily eljárás által szegénységi bizonyítványt ne adjon hazai művészetünkről. — Felvilágositásul. Sokan vannak, kik az uj utczanevekre nézve nem tudják, hogy kiknek emlékére neveztettek el azok, mert több hasonló nevű egyénnel találkozunk. Ilyen p. a Szilágyi, Balassa és Szemere utczák. A Szilágyi utcza Szilágyi István pesti gombkötőmester neve után fog igy hivatni, ki Pestváros reáltanodáira 150000 írtnál többet hagyományozott. A Szalay utcza, a történetiró Szalay László után neveztetett el. A Balassa utcza az egyetemi tanár, a Szemere utcza Szemere Bertalan, a Katona utcza Katona József a Bánk bán szerzője, a Szentpéteri utcza, nem a színész, hanem a hasonnevű híres domborművész, az Ipoly utcza az Ipoly folyó után kapta nevét. — Molnár György a napokban kezdi meg vendégszereplését Székesfehérvárott Bokodi Antal színtársulatánál. A vendégjátéki cyclusba a világirodalom kitűnőbb színművei vannak felvéve. A műsor következő: Moliére Folytatás a mellékleten, és Flechia. Különösen az egyes dialectusok vétettek szigorúan vizsgálat alá. Corbellini Péter két kis kötetben megírta az olasz irodalom történetét, Pitré a siciliai irodalomról közlött tanulmányokat. Az irodalomtörténetek közt azonban legterjedelmesebb, de legfelületesebb is Settembrini nagy műve , mely a lefolyt évben fejeztetett be. Életrajzok, szónoklatok nagy számmal jelentek meg. Az archaeologiában Fiorelli, Rosa, Gozzadini, Constabille, Gamarxini, De Petra, De Ruggiero és Salinas tevékenyen működtek. A művészet történelem feltűnőleg kevéssé volt képviselve. Garrucci nagy műve az első nyolcz század keresztyén művészetéről s Bartoli archaeologiai vizsgálatai érdemlegesen kitöltik az üres helyet. A philosophiában Contis Bonatelli önálló műveket írtak s ezenkívül két iskola s több lap működött a tudomány érdekében. Nápolyban a hegelisták s positivisták állottak szemközt, az utóbbiak vezére Anguilli és Ruggiero tehetséges ifjú bölcsészek.