A Hon, 1873. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1873-01-29 / 23. szám

23. szám, XL évfolyam. Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.................................2 írtakr. 5 hónapra.................................6 n __ f 6 hónapra...............................12 . — " Az esti kiadás postai különküdéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Kmmmmm -- ti*t-iidhw<W[iiwWHÍp^i|w.i;ii "i'iwwi-u ’ , '■ Reggeli kiadás. Buda-Pest, 1873. Szerda, jan. 29. napim.—1 Szerkesztési iroda s Karáfók-tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. ' Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. *r POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. »mr HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a Kiadó-hivatalba (Bsr rátok-tere, Athenaeum-épület) küldendőit Előfizetési felhívás » d0 N“ Xl-üik évi folyamára. BSJ áfíik # Negyedévre . . 12 frt 6 „ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tiz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A »HON« kiadóhivatala, Buda-Pest, január 28. Kerkapoly pénzügyi tervei/^ Kerkapoly tegnapi nagy beszédében végre valahára oly térre lépett, melyre az ellenzék rég hivta a kormányt és pártját, melyen a szakértelem fog dönteni a pártállásokban is. Kerkapoly pénzügyeink javítását négyféle intézkedéstől várja. Először közlekedési ügyünk szervezésétől, még pedig úgy, hogy a vasút, víziút és kőút-hálózat szerves összefüggésben legyen, mely iparunknak dél és kelet meghódítását tegye lehetővé; földmivelésünket pedig a nyugati piacokon tegye versenyképessé. Ez egészen helyes czél. Ezt hangsúlyoztuk mi mindig. De, hogy ezt mily eszközökkel akarja a kormány elérni, ez már sok vitára anyagot szolgáltató kérdés. Kerkapoly részletesen nem nyilatkozott, de azt kijelenti, hogy sokkal kisebb részben akarja a vas- és vízi út hálózatot állami, mint társadalmi uton kiépíteni. Az arány megválasztásától, az irány kiszabásától és az idő,eszközök kellő felhasználásától függ itt minden. Mert pl. a pénzbeszerzésre nézve Kerkapoly azon terve, hogy bizonyos vasútvonalainkra elsőbbségi kötvényeket bocsássunk ki, nem rész , ha a kellő időben és jól lesz felhasználva. A második pénzügyi eszköz a bankügy. Ebben semmit, sőt a semminél is kevesebbet mondott a pénzügyminiszter. Harmadik a részleges erdő-elidegenítés, a vas- és kőszénipar bérbe adása.E tervek czélszerűsége a részletektől függ. De czélul és kötelességül már most kitűzhetünk annyit, hogy a vas- és kőszén ipar fejlődése biztosítva és a jövő hasznaiban való osztozkodás az államnak, illetőleg a jövő nemzedéknek kikötve legyen. Negyedik pénzügyi terve Kerkapolynak az adóreform. Ez ügyben most sem nyilatkozott részletesen. De részben a házban mondott,részben a Deák-körben tett nyilatkozataiban, ha nem is törvényjavaslatai anyagát, de adóügyi alapeszméit kifejti. És már abban is, amennyiben nyilatkozott, több oly alapeszme, úgyszólván eszmény van, melyeket nem helyeselhetünk, bármilyenek is legyenek azon törvényjavaslatok, melyek által ama czélokat elérni akarja. Fő alapeszméje az, hogy az egyenes és közvetett adók mostani beosztásán nem tartja szükségesnek a változtatást. Ebben örvendetes az, hogy az egyenes adó százaléka (a budget arányában) emelve nem lesz, de szomorú az, hogy a dohány és só monopólium mostani alakjához mereven ragaszkodik és azt még jövendőben sem tartja változtathatnak. Hogy e monopóliumok mostani alakja mily káros dohánytermelésünkre és földiparunkra, valamint marhatenyésztésünkre egyaránt, azt pontos statistikai adatok a legfényesebben bizonyítják, mert mindenki tudja, hogy dohánytermelésünk hanyatlásában e termény monopolizálásának és a marha álladék apadásában ásó monopólium mostani alakjának nem kis része van. Hogy a bélyeg árfelemelés nem fog-e fogyasztási apadást okozni, nem tudjuk, de alapos okunk van azt gyanítani. Az egyenes adók közül a házadó szabatosabbá lesz téve; ez ellen semmi kifogásunk,csak azt kívánjuk, hogy a házbér és házosztályadó arányosabbá is legyen. De már a jövedelmi és személyes kereseti adó nevezetes változás alá fog esni Kerkapoly tervei szerint. Ugyanis, mi arról értesültünk és Kerkapolynak az országgyűlésen, valamint a Deák körben tett nyilatkozatai ez értesülésünket megerősítik, hogy a személyes és jövedelmi adó egy, egységes osztályozott személyes kereseti vagy jövedelmi adóvá fog tétetni, hogy ezáltal a vagyonosabb osztályok adózási százaléka is emeltessék és az adó jövedelme is nagyobb legyen. Hogy a nagyobb jövedelem az adózás alól ki ne bújjon, sőt a mostaninál magasabb százalékban is adózzék, azt mi is elkerülhetetlen szükségesnek tartjuk, de egyáltalában nem tartunk e végre czélszerű eszköznek egy porosz minta szerinti osztályadót. Aki ismeri a porosz Classen- és Classifichrte Einkommensteuernek“1821. óta a mai napig lefolyt történetét, az tudni fogja, hogy Hoffmann Károly ideálja egészen meghaladott álláspont most, és, hogy mindazon reform, mely Poroszországban ez ügyben keresztül ment vagy felmerült, jótékony hatásában az osztályozás csaknem lehetetlen nehézségein szenvedett hajótörést és amennyiben javult (mert nagy mérvben javult és most is egy törvényjavaslat van elkészítve e czélból) e törvény, az leginkább az osztályozás egyszerűsítése által volt elérve. De a poroszok rendelkezésére 50 év szorgalmas statistikai gyűjtései állanak, és mégis oda jutnak, hogy az osztályokat mindinkább apasztják és mindinkább tekintetbe veszik a jövedelmi változásokat. Tehát , úgyszólván, az osztályozást rontják le. Már most nálunk statistikai adatok nélkül, jövedelmi osztályozást behozni csaknem lehetetlen. Csak önkényes felosztásra és nagy aránytalanságokra foghát vezetni. E mellett az osztályozás a jövedelmi fejlődés adóztatását majdnem lehetetlenné teszi és az eltitkolásokat több évekre, lehet, évtizedekre szentesíti. Azt mondta Kerkapoly, hogy ez adót ő úgy akarja behozni, hogy külön tekintet legyen a szellemi és anyagi munkára, a tőkejövedelemre és vállalkozói nyereségre , a nemzetgazdasági tényezőknek az újabb német nemzetgazdák (Hermann által kezdeményezett) e hármas felosztására. Ez szép dolog — a theóriában. De amint nincs Európában még adózási rendszer a lefejlettebb műveltségű országokban is, mely e sublim is megkülönböztetésre lenne fektetve, úgy, mélyen meg vagyunk győződve, hogy a mi fejletlen nemzetgazdasági viszonyaink és hiányos statistikai adataink mellett, a tapasztalás merőben illusóriussá fogja tenni Kerkapoly fennebbi alapeszméit. A Hoffmann-féle 30 év óta meghaladott, és a Hermann- féle még nagyon új és csak az elméleti könyvekben szereplő alapeszméknek különös vegyüléke lebeghetett Kerkapoly szemei előtt, midőn az osztályozott személyes kereseti adó régi alakját a fennebbi új czélokra akaró alkalmazni. De azt hisszük, hogy a mi viszonyainknak egyik sem felel meg. Hegedűs Sándor: Magyarország hitele. A képviselőház költségvetési vitái kezdenek ellapulni. Hiába a vidéken talán végig olvassák e beszédeket, de az országházban a 10-ik 12- dik szónok után a nagy tömeg szellemi undort látszik kapni s ezután még a valódi tekintélyeket is alig hallgatja meg. Ma Csáky, Tarnóczy elég teljesen, Beöthy Lajos, Irányi igen szabatosan s az elő némely helyütt szónoki emelkedettséggel beszéltek, de a ház nagy része és a kormány „távolléte által tündökölt.“ Sajátszerű azonban, hogy az az eszme, amely az egész vitának folyamán mintegy főeszmeként, föl-fölgyúló lángoszlopként a pusztában mindegyre kimagasult: az ország hitelének kérdése, illetőleg egy magyar bank eszméje újra és most már a jobboldalon is fölmerült. Összeköttetésbe hozva e körülményt az 54 milliós kölcsönről érkezett hírekkel,valóban nem csodálkozunk, hogy ha az ország hitelének kérdése nemcsak a pénz embereit, hanem minden komolyan gondolkozó hazafit ma kiválóan foglalkoztat. Mióta gróf Széchenyi „Hitelét megírta, Magyarország pénzügyi helyzetén roppant változás történt. Most már a hitel és annak fölhasználási módja nagyon is ismeretessé vált az országban; igénybe vették azt egyesek úgy, mint az állam, — némelyek szerint még mértéken túl is,de egy — és pedig ez lett volna a fő — a hitel biztosítása, ez még nem képezte sem komoly tanulmány, sem kellő törvényhozási intézkedés alapját. Magyarország egy anyagi tekintetben ki nem aknázott, adóssággal túl nem terhelt, terménygazdag állam ; senki sem tagadja s nem is tagadhatja, hogy földértéke is, nem 67 óta, mint hibásan állittatik, hanem mióta a tőke európaszerte elhelyezést keres, a közlekedés némileg megnyílt s maguk a tulajdonosok vagyonuk értékének tudatára jutottak, tetemesen emelkedett. (Közbevetőleg azonban meg kell jegyeznünk, hogy némelyek számítása — többek között a pénzügyminiszeré — kik a pénzérték leszállását, illetőleg az áruczikkek fokozott emelkedését számba nem vették — túlzott; valamint azt is, hogy e földérték-emelkedés igen relatív és helyi, népesedési viszonyokhoz van kötve). Azt sem lehet tagadni, hogy a nemzet gazdasága intenzíve is növekedésben van. Már az 50-es évek derekán nyert termékeink (a liszt, kender, bor, szalonna sőt dohány is) a külföld előtt nemcsak figyelmet keltöttek, de ezek közül egy pár, kiválóan a liszt, utat és nagy keresletet találtak a világforgalomba. És mi az oka mégis, hogy a magyar hitel nem nagy, s hogy bár azt, mint bárki elismerni kénytelen, még huzamosabban igénybe kell vennünk, e pillanatban csaknem kimerítettnek látszik ? Mi az oka, hogy a kormány 67 óta mindig csak a legdrágább pénzre tehetett és tett szert, s a külföld fölhalmozott tőkéi ma már kevésbbé keresik fel hazánkat ? Nem akarjuk vitatni, hogy ennek nagy külpolitikai okai is vannak; hogy például a roppant franczia kölcsön a tőkét előbb concentrálta s idő kell reá mig a visszafizetett papírok forgalomba jőnek ; a legújabb magyar kölcsönre lehetett a küszöbön állónak mutatkozó angol-orosz keleti összeütközés is befolyással. De ezek daczára is merjük állítani, hogy hitelünk pangása inkább belállapotainknak, pénzügyi függetlenségünk hiányának és hitelünk biztosítási eszközei tökéletlenségének tulajdonítandó. A költségvetési viták ezen körülmények földerítésére nézve sem mondhatók meddőknek. Fölhozatott a törvénykezési eljárás gyarlósága egy amortisationális és társulati törvény hiánya, a legelső világvonalaknak, másodérdekű vasutakért háttérbe tolása, maga a rosz gazdálkodás melyet kormányunk folytatott s a fenn elősorolt hiányokból származott szédelgés, mely alig nyílt hitelünket aláásta. De a szeg feje azt hisszük mégis pénzügyi függésünk nyomorult viszonyaiban rejlik, mely ma is nyert hangot és pedig a jobb oldalon, midőn bemutattatok, hogy az a bécsi bank, melynek adózó provincziája vagyunk, legnevezetesebb állampapírjainkat jegyzékébe még föl sem veszi. A pénzügyminiszer közelebbi beszéde a bankkérdésről igy szól, mint egy dodonai oraculum , úgy mondta csak a végső szükségben áldozza fel a jelen nemzedéket az utókor javára. Mit jelent ez ? Senki sem tudta megfejteni, de azt jobb és baloldalon mindenki érzi, hogy a helyzet szégyenletes s hogy a pénzügyminiszer ezen óvakodása túlzott. Száz forrása van itt benn a hazában a legreálisabb hitelnek, annyival inkább van és lehet egy államhitel hypothekájának. Ha semmi más nem volna is, elég egy bank hiteléül a sokaktól eladásra kárhoztatott államvagyon. Azért teremtse meg a kormány Magyarországon a hitel biztosítékait, mutassa be a külföldnek Magyarországot úgy, mint egy magát pénzügyileg függetlenített országot, mert gyámság alatti egyénnek és országnak bizony gonddal hiteleznek; tüntesse föl közgazdaságunkat úgy, mely ugyan hitelre szorul, de csak gyümölcsöző szellemi és anyagi befektetésekre és — Magyarország hitele meg lesz alapítva! P. Szathmáry Károly. A JON“ TARCZÁJA. A jövő század regénye. Nyolca kötetben. Irta Jó k a Mór. Első rész. Az örök harcz. Második kötet. A zivatar egy csepp vízben. (35. Folytatás.) — De ilát mit tartalmaz e vakmerő irat ? _Ez bizony hivatalos idézés Sacberis Hermione Peleia kisasszonyhoz,mely által meghivatik a budapesti III-ik első bírósághoz, bizonyos Szentivánfai Rozáli kisasszonynak jogtalanul itt tartása miatt. — Mit? Rozálit akarják innen elvinni? — Igen. Felperesek, Mazzur és társai. — Tudassuk ezt a herczegnővel ? __Ne addig, mig én nem szerzek magamnak tudomást az ügy miben állásáról. Rögtön sietek a városba vissza. Addig ne szóljon a herczegnőnek, doktornő, semmit. — Siessen, doktornő. Már aztán pedig ha az ember még olyan nagyon doktornő is, azért csak nő marad, s az még a XX-ik században is a lehetetlenségek közé fog tartozni, hogy egy ilyen forró titok keresztül ne égesse magát nála, s azt el ne mondja annak, a kit érdekel, az első két óra alatt. Mire a doctrix juris utriusque visszakerül, már akkor a herczegnő türelmetlenül siet eléje az Alberca csarnokban s ezzel a kérdéssel fogadja. — Nos, hogy áll Rozák ügye ? — A lehető legroszabbul. — Hogyan ? kérdi a herczegnő fölindultan. — Úgy, hogy a Sabinának jog szerint teljesen igaza van. Szentivánfai kisasszony még ma is hajadon. Mint hajadon, legközelebbi rokonai gyámsági hatalma alatt áll. Ezt törvény szerint csak a férj joga váltja fel. Vőlegények jogáról a törvény mit sem tud. Tatrangi úr a Sabina pénzbeli követelésének eleget tett ugyan, de nem a szerződés szerinti kötelességének. Menyasszonyát leányfővel elhagyta rögtön,s mint nem tagadható, a parabolana asylumba hozta, ahol házasságok nem köttetnek. Most ez által a hajadon feletti gyámijog a rokonokra visszaesik s azok szerződésüket a Sabinával fentartják. A Sabina visszafizeti Tatrangi urnak a letett összeget s azzal Rozáki kisasszony ismét az ő védenezévé válik. Erre statútumai jogosítják. — Isten és emberi jog ellen kiáltó statútumok ! — Az más kérdés. Fő dolog az, hogy érvényben vannak. — De ha a leány nem akar oda menni. — Rokonai kényszeríthetik gyámi hatalomnál fogva. — De hisz ennek igen egyszerű ellenmérge van. Iratunk Tatrangi Dávidnak. Rozák tudja, hol lakik ? jöjjön fel, esküdjék meg rögtön Rozálival, s ha akarja, vigye őt magával; ha körülményei nem engedik, hagyja itt, míg elviheti. Mint asszonyt csak nem fogja a törvény Rozálit a Sabinának odaítélni. — Igaz, herczegnő. Ez egészen egyszerű dolog, így fogunk tenni. Én írni fogok Tatrangi Dávid úrnak, megírom neki a helyzetet s felhívom, hogy rögtön siessen a fővárosba. A jogtudornő azután, hogy buzgalmát ez ügyben tettleg is bebizonyítsa, rögtön irt levelet Tatrangi Dávidnak, azt a herczegnő maga is elolvasta és jónak találta; a jogtudornő ott előtte pecsételé le az iratot, ráirva a czimzetet, s azt a levelet a herczegnő saját cselédje által küldé el a postára. Csak azt az egy hibát követte el a jogtudornő az egészben, hogy a lakhelyet egyszerűen „Szent-Miklós‘-nak irta, annálfogva az a levél legelőször is elment Sziget-Szent- Miklósra, ott nem talált semmiféle Tatrangi Dávidot, onnan elment Rába-Szent-Miklósra, onnan Török-Szent-Miklósra, onnan Hegyköz-Sz.Miklósra, onnan Oláh-Szent-Miklósra,onnan Rácz Nagy-Szentmiklósra,onnan Tisza-Szentmiklósra, onnan Német Nagy-Sz.-Miklósra, onnan felkerült Somogy-Szent-Miklósra, megfordult Fehér-Szent- Miklóson,betekintett Fertő-Szent-Miklósra s csak miután körülutazta Szent-Miklós barátságából egész Magyarországot, akkor jutott valakinek eszébe a postán, hogy hátha Gyergyó-Szent-Miklóssal lehetne szerencsét próbálni ? Az volt Tatrangi utolsó postája. És a herczegnő hasztalan várta, hogy David jönni fog Rozákért, vagy legalább válaszol valamit. És azalatt a herczegnőt mindenféle peres támadásokkal boszantották. Utoljára a herczegnő megharudott; kiadta a kapusnőjének a rendeletet, hogy semmiféle férfival szóba ne álljon többé. Az el is kergette magát Dávidot, ki Rozák felől nagy későre magától tudakozódott. Dávid elutazott Amerikába s elvégre a sokat utazott levél visszakerült küldőjéhez tizenhárom postabélyeggel ellátva s a hátára ráírva, hogy a czimzett elutazott Amerikába. E szerint Rozálit azon egyszerű módon, hogy vőlegényével összeeskessék, a Sabinától megmenteni nem lehetett. Egyéb törvényes ellenszerek pedig azon idő alatt már meglehetősen ki voltak merítve. És a jogtudornő nem tévedésből tette azt az elhibázott czimzetet a levélre, hanem szándékos kiszámításból. Mazzur csak eszköz volt mások kezében, Rozál nagy baja csak előkapott alkalom. Hatalmasabb ellenségek avatkoztak itt be. És a cselszövény maga Hermione Peleta személye ellen volt intézve. S azonkívül egy nagy országos és világra szóló helyzet fordulatának titka rejlett mögötte. Egy napon azt mondá a herczegnő jogtudornőjének: — Én ezt a leányt erőhatalommal sem engedem házamból kivitetni. Az én házam kapuja szent. Az én házam zárda. Erre a jogtudorné azt felelte a herczegnőnek: — Csak ideiglenes fogadalmi menhely. Hogy zárdának elismertessék, felszentelt fejedelemnővel kellene bírnia és törvényezik helybe igtatva lennie. (Folytatása következik.) Mai számunkhoz Nagy György beszéde van mellékelve. Országgyűlési tudósítás, Buda-Pest, jan. 28. A ház mai ülését apróbb beszédek foglalták el s a tárgyalás csendes folyamát nem tette élénkebbé sem valamely nagyobb szabású felszólalás, sem valamely miniszteri nyilatkozat, ami különben kissé bajos is lett volna, lévén a miniszterek ma mindenütt jelen, csak a házban nem. Azért a tárgyalás mégsem volt érdektelen. A budgettárgyalásban ma hallatszott az első nemzetiségi hang, a Borbáé, mely szelídülni látszott, mióta párthívei megfogyva ülnek ama hátsó padban, mely nem irigylendő következetességgel a múlt országgyűlés alatt csak akkor nem volt üres, ha valamely úgynevezett nemzetiségi kérdést viscenirozott ez urak egyikének vagy másikának szeszélye. Mint mondók, Borlea ma mérsékeltebben beszélt, s bár mosolyt keltett egyegy olyszerű állítása, hogy a ..kormány minden tettével a magyarizálást mozdítja elő,“ amihez ékes adalékot szolgáltat a minden uton-módon istápolt német lapok kormányi terjesztése, a hivatalok szőrén-szálán német volta, s érdekes ellentétet az az ismeretes jelenet, mely épen a kormánynak a magyarság ellen elkövetett bűnei folytán keletkezett; de az ilyszerű, a nemzetiségi uraknál (kik egyébiránt megyéikben mindennek daczára igen szépen etablirozzák magukat s, mint Zarándban, a hivatalokat igen szépen felosztják maguknak) elmaradhatlan állítás daczára mondott sok igazat is. Helfy hat javaslatát fogadta el. Utána a Lónyaypárti Csáky Tivadar volt, ellenezve az adófölemelést, s emlegetve „a mester“ terveinek csalhatlanságát, s ismételve Hoffmannak tegnapi azon szavait,hogy igyekezzék a kormány elvégre valamit tenni, ami a kiegyezés hírhedt művén kívül is jogosulttá teszi tételét. A kormány mellett ma nem beszélt senki, mert az ifjabbik Tarnóczy sikerült és rövid felszólalása, a nemzeti bankkal való szakítás mellett, nehezen volt olyan orátió, mint Kerkapoly úr tegnapi speeche után vár azon nemzedék egyik jobboldali tagjától,a melynek ő érdekeit mondja védelmezni akkor, midőn gondoskodik arról, hogy ne legyen hitele, s ne kapjon pénzt, semmi után és módon. A balközép részéről beszélt Beőhy Lajos,Pest megye veterán alispánja, a szívből jövő meggyőződés azon igazi találó hangján, mely egy régibb kor képviselőházunkban mind ritkábban nyilatkozó sajátja volt. A szélső balról szólt Irányi, szabatosan, mérsékelten; beszédje, mind mérveiben, mind polémiájában, nem ment túl azon határokon, melyet a budgetvita jelen stádiumában joggal respectáltatni igényelhet a ház. Beszédét érdekkel hallgatta, a több helyütt megéljenezte, melylyel pedig ellentétes állást foglalt el, a balközép is.Ha a vezérszónok routinját nem is,azon tapintatosság utánzását, melylyel régi dolgok élvezhetlen alakban feltálalására nem lehet órákat igénybe venni a ház előtt, eltanulhatná a szélső bal néhány tagja, ki még ez utánra van felírva, s el különösen Csiky Sándor úr, kinek hazafias buzgalmát és elkeseredését nem vonná kétségbe akkor se senki,ha hangzatos dictiókban minden fölmerülő kérdésnél nem is adná ezeken fölül — a legtöbbször tájékozatlanságának és modortalanságának is bizonyítékát. A képviselőház ülése jan. 28-án. Esti lapunk tudósítása Beöthy Lajos beszédének végső passusánál szakadt meg. E beszédből adjuk meg a következőket: A jobboldal nagyon elbizakodottnak látszik lenni a többség folytán, melyet a választásoknál nyert. Ő emlékezik egy 48 előtti országgyűlésre, melyben a kormány erőszakossága oly kicsinyre apasztá le az ellenzéket, hogy, ha nem volna, pénzen kellene megszerezni ez ellenzéket. Nem következtetheti ebből, hogy ismétlődik, ami ott történt, hogy az ellenzék majd minden kérdésben többséggé vált, de emlékezteti a ház túloldalát, hogy van a közvéleménynek, az eszmék erejének egy bizonyos nyomása, ami ellen lehetetlen küzdeni, s a jobboldalnak is lehetetlen leend a jobb kormányzást, nemzzettebb irányt követniük áramlatának föl nem áldozni önös politikáját. Ezt ő csak úgy reméli, hogy a hét személynek maga mondta , hogy ha a jelen kormányt, mely az előbbinek kifolyása, egy másik váltja fel. Ennek reményében — Ghyczy azon fentartásával, hogy a költségvetési törvénynél ellene fog szavazni — elfogadja általánosságban a pénzügyi bizottság jelentését az átalános tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés balról.) Ghiczey Samut Beöthy beszéde még inkább megrősítette azon beszédében, hogy a vitának jelen stádiumában valami újat mondani nem lehet. (Úgy van, zajos eláll kiáltások.) Ezután felhívja a még följegyzett szónokokat, hogy álljanak el a szótól, mint azt ő teszi. (Zajos ellentmondás a szélsőbalról.) Irányi Dániel. (Zajos felkiáltások: Halljuk !) Ha abban a véleményben lett volna mint előtte szóló, egyszerűen kitöröltette volna nevét a szólni kívánóksorából. Minthogy azonban ez oldalról, ahol ő ül, s a pártja által beadott hat javaslat mellett még egy szó sem emelkedett, elvárja a ház jobboldalának méltányosságától, hogy meg fogják hallgatni a még följegyzett szónokokat. Mindenekelőtt Ghyczy azon szavai ellen polemizál, melyeket az ő javaslatuk ellen felhozott. Ha őket csak a kormány elleni bizalmatlanság indítja hat javaslatuk beadásánál, akkor igaza lehetne Ghyczynek, hogy helytelen eljárásuk, mert a bizalmatlansági kérdés fölvetése a budgettörvény (s nem a budget) tárgyalásakor van helyén. De ők azért nyújtották be hat javaslatukat, mert nem értenek egyet magának a budgetnek legtöbb tételével s igy merőben lehetetlen volt, még átalánosságban is, reá adni szavazatukat.