A Hon, 1873. március (11. évfolyam, 50-74. szám)

1873-03-26 / 70. szám

legkülönbözőbb körökkel szemben a dolog ilyetén állásának, mint épen kifejtettem, a kellő világ latba helyezése okozta, hogy nem egy-, hanem többfelé, lehet mondani már átalában véve, a szenvedély he­lyett a józan meggondolás szava hallható. Ha kivé­telek ellenkezőre mutatnának, ezt lehetne sajnálni, de azt hiszem, egészben és nagyban ezen után, a­melyet kifejezésre hoztam, a czél el van érve. (He­lyeslés.) Elnök: Tehát a ház a választ tudomásul veszi. Prónay Dezső dr, a főrendiház jegyzője át­hozza a főrendiház jegzőkönyveit az adó­törvény­ja­vaslatok s Hódmezővásárhely és Baja törvényható­sággá emeléséről szóló törvény elfogadása tár­gyában. A jegyzőkönyvek felolvastatnak s az elfoga­dott törvények szentesítés elé fognak terjesz­tetni . Következik a napirend a tegnap­előtt elfo­gadott javaslatok harmadszori felolvasása. A tárgyalás tovább foly. A „Magyar leszámítoló- és kereske­delmi bank“ czím alatt Budapesten létesítendő részvénytársulat­nak engedélyezendő kedvezményekről szóló tör­vényjavaslat. 1. §. A kormány felhatalmaztatik­ egy a hazai ipar- és kereskedelem előmozdítására alakulandó s egyúttal az államkincstárnak a rendes kezelés folya­mán felmerülő bankári üzleteivel is megbízandó és csak ezen czélnak megfelelő üzletkörrel felru­házandó pénzintézet létesítését az alább felsorolt mó­dozatok mellett engedélyezni. 2. §. Az intézet részvényei előmutatóra szó­lanak-3. §. A közgyűlésen gyakorlandó egy szava­zatra száz darab részvény birtoka jogosít. — Egy részvényes sem bírhat azonban ötvennél több sza­vazattal akár saját nevében, akár meghatalmazás alapján. 4. §. Az intézet befizetett alaptőkéje erejéig, s birtokában levő váltók, mindennemű értékpapírok, készpénz vagy érczkészlet által fedezett előmuta­­tóra, látra és 50 forintnál nem kisebb összegekre szóló kamatozó pénztári utalványokat bocsáthat ki. A kormány felhatalmaztatik, hogy a pénztári utalványokat a bank megkeresésére és annak ter­hére előzetesen megállapítandó feltételek alatt­i mó­dozatok mellett az e végre kijelölendő állampénztá­raknál az előmutató kívánatéra készpénzre felvál­lathassa. 5. §. A 4. §-ban említett látra szóló, nemkülön­ben az intézet által befizetett alaptőkéje kétszeres összegének erejéig az előbbi §-ban említett fedezet mellett folyó számlára átvett idegen pénzek alapján kibocsátható névre vagy előmutatóra 50 írtnál szin­tén nem kisebb összegről szóló, bizonyos lejá­ratú vagy meghatározott felmondási időhöz kö­tött kamatozó pénztári jegyek bíróilag meg nem semmisíthetők. 6. §: Az intézet az általa kibocsátott kamatozó pénztári utalványokat és jegyeket, a­mennyiben ezek a beváltásukra kitűzendő és nyilvánosan közzé te­endő határidő elteltével számítandó 6. év alatt be nem mutattatnak, beváltani vagy újakkal kicserélni nem köteles. 7. §: A hitel- és pénzintézeteknek jövőre meg­adandó jogok és kedvezmények a szóban levő inté­zetnek minden üzletágára nézve biztosíttatnak. 8. §­ Az állam rendes pénztári kezeléséből szár­mazó feleslegek az alpszabályokban megállapítandó feltételek, s az intézet részéről az állampénztárba le­teendő teljes fedezet mellett — az intézetnél fognak elhelyeztetni gyümülcsöztetésre. 9. §. Az intézet illetékes bírósága az általa vagy ellene indítandó minden perre nézve a budapesti királyi kereskedelmi és váltó törvény­szék, 10. §. Az intézet jogosítva van nála levő ide­gen értékek, pénzek és követelésekre intézett fogla­lások esetében a saját követeléseinek fedezése után fennmaradó értékeket a budapesti kir. keresk. és váltótörvényszéknél letéteményezni, vagy pedig a foglalás tartamára magánál visszatartani. 11. §. Az intézetnek jogában áll a nála adója által, vagy ezekért mások által, az intézet biztosítása czéljából letett, vagy az alapszabályok szerint gya­korolható üzletek folytán az intézet birtokába jutott pénzekből köz- vagy magánhitelpapírokból és egyéb értéktárgyakból követeléseit minden más hitelező előtt a bíróság közbejötte nélkül kielégíteni. Jogosítva lesz továbbá tőzsdeileg jegyzett ér­tékpapírokat a tőzsdén eladni, oly tárgyakra nézve pedig, melyek nem állanak tőzsdei forgalomban, rendesen kiállított könyvkivonatai által igazolt kö­vetelései erejéig a budapesti kir. keresk. és váltó tvszéknél azonnal az árverés elrendelését kérelmezni, a­melyet a nevezett törvényszék egyetlen határnap kitűzése mellett elrendelni tartozik Ezen jogainak gyakorlásában az intézet sem adósának halála, sem pedig annak vagyonára nézve megnyílt csőd által nem gátoltathatik; tartozik azon­ban a követelése fedezése után fennmaradó felesle­get a hagyatéki , illetőleg csődtömegbe beszolgál­tatni. 12. §. Mindazon esetekben, a­melyekben az intézet adósai ellen intézett keresetét könyveiből vett kivonatra alapítja, ha ezen kivonat a társulat aláírási czímével és azon hozzáadással, hogy az a társulati könyveknek ha kivonata, úgy nemkülönben a társu­lat pecsétjével is elláttatik, teljes bizonyító erejű ok­iratot képez és annak alapján,ha a könyvkivonat bí­­róságilag vagy közjegyző által hitelesíttetik, azonnal bírói fizetési meghagyás kibocsátása kérelmezhető. Ha az adós a fizetési meghagyásnak 8 nap alatt eleget nem tesz,k­ellene a végrehajtás minden újabb kérelem nélkül a fizetési meghagyás alapján foganatba lesz veendő. A végrehajtási eljárás az ingóságok tekinteté­ben a váltóvégrehajtási eljárás, az ingatlanokra nézve pedig az 1868. LIV. tcz. VIII. czimének 3. fejezete szerint lesz foganatosítandó. A 13. §. Az intézet által kiállított okmányok ha­misítása vagy utánzása a közokiratok hamisítása vagy utánzásának büntetteként büntetendő. 14. §. Ezen törvény végrehajtásával a földm. ipar s kereskedelmi, igazságügyi és pénzügyi minisz­terek bízatnak meg.. Királyi Mór, iskolaszéki elnök és állítólag tan­­ügybarát, nem szégyenlett az összes értekezlet egyhangú rászólása között a tanítók fizetésének fel­emelése ellen szólani s bizonyítgatni, hogy „ily jó helyzete egyetlen állásban levő egyénnek sincs.“ E méltó felindulást okozott nyilatkozat, melyet Szent­­királyi még sok okadatlan ellenvetéssel is megtoldott, bizonyára nem fog a különben tisztelt férfiú babérai­­hoz számíttatni. Az értekezlet hangulata egyátalában nem volt exaltált s reformjavaslataikat ily kicsiny­­kedő s igazságtalan támadással megbénítani, a lelke­­sültséget igy lelohasztani, nem tulajdonítható másnak, mit Szentkirályi magán­bogarai közé számítható baklövésnek. Szerencsére e tekintélyes férfiú vastag tévedése nemcsak nem zavarta meg a tagokat, sőt in­kább annál inkább emelte a lelkesedést. Tárgyhalma­zuk miatt lehetetlen e gyűlés alatt kifejlett, sokszor igen érdekes vitákról részlete­sen szólanunk. Megemlítjük e tekintetben a váltako­zó rendszer s a végleges alkalmazás kérdése körül kifejtett vitatkozást. Egyik feltűnő szálló Dr. Hoff­mann Pál egyetemi tanár volt, ki ép oly szakis­merettel, mint éles ítélettel bírálta a bizottság ál­tal kidolgozott emlékiratot s a szállók megjegy­zéseit. Az előterjesztett pontok legnagyobb részt vál­­tatlanul fogadtattak el. A nevezetesebb változtatá­sok a következők: Az első pont helyére jött: (A ta­nítók ideiglenes alkalmazása a képezdei bizonyítvá­nyokon kívül az előadási modorra s a magyar nyelv­re tekintettel tartott próbaelőadásoktól függ; vég­leges alkalmazásuk az iskolaszékek meghallgatása után történjék. A második pont következő alakot nyert . A váltakozó rendszer előnyei elismertetnek, de csak ott alkalmazandók, hol az iskolai hatóságok javaslatai szerint annak feltételei már léteznek. A nyolc­adik ponthoz F­e­­­s­m­a­n­n indítványára hoz­zátétetett , hogy az új épületeknél különös tekintettel legyenek az alsóbb osztályok számára külön építendő iskolahelyiségekre. Kár,hogy Lede­rer indítványa, mely egynéhány iskola 5 ik és 6-ik osztálylyal kiegészítését tárgyalta, szavazás alá sem került. Megemlítjük még, hogy Röser és Mayer Miksa a próbaévek számát egyre akarták redukálni, de sikertelenül. A bizottság által javaslatba hozott pontokon kívül még két igen fontos indítvány létetett. Mer­­lin a tankönyvek revideálását különösen nyelvezeti s helyi szempontból indítvá­nyozta s mások egy indítványt nyújtottak be, hogy a tandíj a fővárosi népiskolák­ban szüntettessék meg. Idő rövidsége miatt azonban mindkét indítvány tárgyalása a jövő értekezletre halasztatott.­­ Végül jegyzőkönyvileg köszönetet szavaztak dr. Scherrmann Adolfnak, ki e valóban becses munkálatot készítette s a teréz­városi első kerületi iskolaszéknek, mely a tanácsko­zásokra alkalmat adott. A fővárosi iskolaszékek közös érte­kezlete, márt. 25-kén. A népiskola iránt országszerte mutatkozó rész­vét egy szép jelét láttánk ma azon értekezletben, melyet a fővárosi iskolaszékek összes tagjai tartottak a lapunkban nem­rég közlött reformjavaslatok meg­vitatása mellett. Több mint másfélszáz igen külön­böző állású s képzettségű polgár jelent meg ezen ér­tekezleten s mindannyian meleg érdekeltséget s nem ritkán egészen váratlan szakismeretet is mutattak. Minden egyes pont higgadtan s érdemlegesen volt megvitatva s az egész ülés, M­o­r­­­i­n Imre tapin­tatos vezetése alatt nyugodtan folyt le. Egyedüli kellemetlen eset volt, hogy Szent­ KÜLÖNFÉLÉK. — Elfogadott lemondás. Pest­megye főispánját gr. Zichy-Ferraris Viktort ő felsége állásától elismerés mellett fölmentette. — A természettudományi társulat márczius 28 ikán pénteken d. u. 6 órakor a vegy­tani intézetben (Országút 42. sz.) soron kívül termé­szettudományi estélyt tart, melyre az érdeklett kö­zönség meghivatik. Ez alkalommal Szabó József „Az Aetna legutóbbi kitörésekor tett tapasztalatairól“ fog előadást tartani. — Egy eredeti emberrel keve­sebb. Pitvarosnak nagy halottja van, e napokban hunyt el a „T. L.“ híre szerint, egyik legeredetibb és legismertebb lakosa. E nagy halottat nem ismerte minden halandó, csak a miniszterek, a képviselők, magas állású urak és a hírlapírók,azok is csak írását, melyet számos levélben bemutatott. Simon István (igy hitták az elhunytat), felkereste leveleivel a leg­távolabb urakat és szerkesztőket, s levelezett velök választ soha sem várva. Ő egy emberrel sem volt megelégedve. Levelei elárulták hóbortját és érdek­lődését a közügyek iránt. A német sógort váltig ül­dözni, a magyarokat párduczbőrős hősöknek látni szerette volna. Szidalmait rendesen levelezési lapo­kon küldte be. Hogy ki volt Simon István, mivel foglalkozott s miből tartotta fenn magát, máig sem tudjuk. —■ Egy vágányra alkalmazott jármű van a köztelek udvarán felállítva. Pethő József a járműve lóerőre van alkalmazva s 80 mázsa teherrel könyen halad. Kár hogy csak nehány öl sin van lerakva, de Pethő ur találmánya kivitelére ösz­­szes tőkéjét ráköltötte s már a­­sínek beszerzésére nincs elég pénze. Pethő szerint találmányának fő előnyei, hogy hegyen völgyön alkalmazható, a sínek gyorsan felszedhetők s bárhol néhány óra alatt le­­rakhatók ott is hol semmi csinált út nincs,és hogy a kocsi csak 120 írtba s egy mértföldnyi sin csak 16 ezer írtba kerül. Óhajtandó volna, hogy vagy a kor­mány, vagy valamely egylet, vagy szakértő magán­ember felkarolná e találmány ügyét, a mely úgy lát­szik szép jövővel bir.­­ Egy kétemeletes ház állvá­nya omlott össze f. hó 20-án Egerben, mely számos munkást temetett maga alá. Másnapig 3 halott és 15 többékevésbé sérült napszámost húztak ki az omladék alól. A szerencsétlenség okozójául a pesti vállalkozót emlegetik. Az épülőben levő ház tulaj­donosa az egri székes­káptalan, mely a szerencsét­lenül járt munkások és azok özvegyeiről reméljük illőleg gondoskodik.­­ Muzeumegyletet készülnek ala­kítani Debreczenben, mely czélból Révész Bálint püspök és Kovács Lajos polgármester f. hó 30-kára közgyűlést hirdetnek.­­ Az irói segélyegylet javára rendezett hangverseny szép közönséget gyűjtött teg­nap délben az akadémia nagy termébe és tetszéssel fogadott minden előadott számot. Legnagyobb érde­ket költött Zichy Géza gróf Zách Klára balladára írt zeneszerzeménye, melynek magánrészét Hajós Zsigmond, a vegyes kart a budai zeneakadémia éne­kelte. A szerzemény nem mindennapi tehetség nyo­mait viseli magán ; a hang mindenütt el van találva és a szöveget szóról szóra követve kifejező. Kár, hogy szerző a ballada elbeszélő részét nem mondatja el a karral. Ez a hatást mindenesetre növelné. A szer­zőt a közönség hívta, ki meg is jelent. Sűrü tapsok­ban részesült Krancsevics Dragomir hegedűjátéka is, ki Bazzini nagy technikai nehézségekkel írt művét a legnagyobb könnyűséggel győzte le. Semsey Je­­nőné Schubert egy dala után Zimaytól is énekelt egy szerzeményt és ráadásul két népdalt. A közönség nem volt fukar tapsaiban és minden egyes dal után elözönlötte vele a lelkes műkedvelőnőt. A hangver­seny anyagilag is sikerült, mi kiválólag a rendezés körül buzgolkodó Gyulai Pál érdeme. A tiszta jöve­delem úgy halljuk 700 ftnál több. A hangverseny jegyeiért többet fizettek: gr. Mikó Imre 5 forint, Henszlmann Imre 2 ft, Türr István 5 ft, Brüll 2 frt, Somoskeői Antal 1 ft, Hollánné 4 ft, Veréby Soma 2 ft, Schwartz Gyula 2 ft, Fáy Gusztávné 4 ft, Szűcs Lajosné 1 ft, Kovács Endre 1 ft, Eötvös Lóránt 3 ft, Pázmándy Dénes 10 ft, Lévay Sándor 20 ft, Pulszky Ferencz 1 ft, Arany János 5 ft, N. N. 1 ft, b. Sina Simon 25 ft. A „Hona magántávsürgönyei. Bern, mart. 25. Jecker bieli lelkész, ki a kor­mány által lelkészi működésétől elmozdittatott, teg­nap este vonakodott a templom kulcsait átadni, a miért a kormányt helytartó rendeletéből elzáratott. Zürich, márt. 25. Egy ó-katholikus község­nek itt leendő alapítása véglegesen elhatároztatott. Lachat püspök tiltakozik a felebbviteli törvényszék­nél a solothurni bíróság azon rendelete ellen, hogy a Lined-féle hagyatékot a per befejezéséig a járásbí­róságnál letegye. Madrid, mart. 24. A carlista bandák Levida és Gerona tartományokban számos gyalázatos bűn­tényeket követtek el, azok felégették a községi le­véltárakat és a vitéz küzdelem után kezeikbe került republikánusokat agyonlőtték. A kormány erélyes katonai intézkedéseket tesz a felkelés leküzdése végett. Puycerdából jelentik, hogy 25 Carabinieri Ripollnál 2000 carlista által erősen megtámadtatott, azonban egy Geronából érkező csapat által kiszaka­dhatott, La Seu d’Urgel körül van zárolva. Brüssel, mart. 25. Thibault hadügyminiszerré neveztetett ki. Konstantinápoly, mart. 25. A Porta felszó­­lita a perzsa kormányt, hogy a török-perzsa határ­szabályozás kérdésében rendeljen ki megbízottakat. Washington, márt. 25. A senatus egy hatá­rozati javaslatot fogadott el, melyben kinyilatkoz­tatja, hogy Puerto­ Ricóban a rabszolgaság megszün­tetését az őszinteség bizonyítékának és a spanyol köztársaság fennállása iránti kedvező jelnek tekinti. Triest, márt. 25. A városi tanács 20,000 irtot szavazott meg egy a San­ Giacomo külvárosban fel­állítandó Frőbel-gyermekkertre, mely, ha Gizella főherczegnő beleegyezik, az ő nevét viselendi. Posen, márt. 24. A felsőbb tanintézeteken lévő hitoktatók közül több pap kinyilatkoztatá,hogy az oktatási nyelv tekintetében nem a kormány ren­deleteinek, hanem az érsekének fognak hódolni.Azok ennélfogva ápril 1-vel hivatalukból felfüggesztetnek. A­hol alkalmas tanerők találhatók, azontúl a vallás­­oktatásra világiak fognak alkalmaztatni és a külön gymnasiumi isteni tisztelet azon intézeteken, melynek papi vallásoktatói elmozdíttattak, megszüntetik. " Madrid, mart. 25. Hír szerint a kabinetbeni egyenetlenség miatt miniszteri válság áll küszöbön. A kabinet némely tagjai vonakodnak az unionista tábornokokra parancsnokságokat bízni. Castelar erősen sürgeti a fegyelem helyreállítását a had­seregben. Paris, mart. 25. A rendőrség tegnap 12 sze­mélyt fogott el titkos társulatokban való részvétel miatt. Fontos irományok kerültek kézre. Az elfo­­gottak közt van két spanyol is, kiknél levelek talál­tattak Garibaldi és Figueras aláírásaikkal. Konstantinápoly, mart. 25. Az angol kor­mány fenntartja tiltakozását a suez csatorna vámok felemelése ellen és kinyilatkoztató, hogy az angol hajók által ezen felemelés következtében fizetett összegekért a magas portát teszi felelőssé. Mint állít­ják, az orosz és német kormányok félhivatalosan közlék Lesseps úrral, hogy ők teljesen jogosultnak tartják a suez csatornás társulatot arra, hogy a dí­jakat az új díjszabási rendszer szerint szedje be. — Munif Effendi, Persiábani Ottomann követ vasárnap elutazott Teheránba. Bukares , mart. 25. A kamara 49 szóval 15 ellen megszavazta az 1874-ki budgetet. A bevétel kö­zel 87 milliót a kiadások 89 és fél milliónál valamivel többet tesznek, ennélfogva két milió franknál több a deficit. A kamara ülésszaka valószínűleg ismét meghosszabbittatik. Bécs ,mart. 26. (Megnyitás.) Hitelintézeti rész­vény 338.25. Magyar földhitelintézet 168.—. An­gol magy­ar 307.—. Angol-Ausztriai 315.75. Magyar hitelrészvény 297.75. Franco-magyar —.— Váltó­bank 324.—. Napoleondor 870.—. Allamvaspályi 334.—. Lombardok 100.25. Galicziai 200.80. Tram­way 363.—. Magyar sorsjegy —.—. 1860-as —.—. 1864-es —.—. Uniobank 252­.—. Bécs, mart. 26. (Előbörze) Hitelrészvények 338.50. Magyar földhitelintézet —.—. Angol- ma­gyar —.—. Angol-ausztriai 315.75. Magyar hitel­­részvény —.—. Franczia-magyar 101.—. Váltóbank 302.—. Napoleonder 870.—. Államvasut 333.—­. Lombardok 191.25. Gallicziai 227.—. Tramway 374.—. Magyar sorsjegyek 98.—. 1860-dik 105.25. 1864-diki 145.50 Magyar jutalomjegy 102.75. Hi­­telsorsjegy 189.—. Arany 520.—. Frankfurt 92.10. Párisi hitel. 32.50. Járadék 71.—. Ezüst 107.75. London 109.—. Török Borsjegy 75.90. Municipal­­bank 92.—. Pária, mart. 25. (Kezdet.) 3 % -os járadék 55. 10. Olasz járadék 65.05. Credit mobilier 416.—. Osztr. napra —.—. Consulok —.—. Éjszaknyugoti pálya 768.—. 4’/2 %-os járadék 80.50. Allamvaspá­­lya 772.—. Lombardok 443.—. Amerikai —.—. Magyar kölcsön —. Magyar keleti pálya —.—. 1871-ki kölcsön 89.05. 1872-diki 90.70. Pária, mart. 25. (Zárlat.) 3 % járadék 55.57. 4*/2 % járadék 79.—. Olasz járad. 65.20. Credit mod. 430.—. Lombard 448.—. Allamvas. 775.—. Koronajószági záloglevelek —.—. Ausztriai kötvé­nyek —.—. 1871-iki kölcsön 89.—. 1872-iki köl­csön 90.60. Frankfurt,mart. 25. (Kezdet.) Váltóárfolyam. Bécsre —.—. Amerikai 1882-re 95. 18. 1854-ki — — 1864-es 162.—. Lombardok 204.25. Évjáruléki papír 65 50. Osztrák bankrászv. 1052.—. Osztrák hitelrészv. 363.25. Osztrák államvaspálya részvény 357.25. 1860-as 96.25. Ferencz­ Józsefúr­apálya —. —. Galicziai 243.25. Évjáruléki ezüst 67.2­8 Győr- Gráczi 85.25. Frankfurt, mart. 25. (Zárlat.) Váltóárfolyam. 107.25. 1859-ik E. meta­liques —.—. Uj ezüst köl­csön —.—. Nemzeti kölcsön —.—. Régi metalliques —.—. Uj adómentes kölcsön —.—. Amerikai 1882- re 95.VI. Osztrák hitelrészvény 363.25. Osztrák ál­­lamvasut 357.25. 1864-diki sorsjegy 178.—. 1860-ik 96.25. Ferencz­ József vasút —.—.Lombardok 204. 50. Galicziai 243.25. Papirjáradék 65.7||s. Ezüst­­járadék 67.5/s. Osztrák bankrészvény 1050. — . Ma­gyar sorsjegyek —.—. Német-osztrák bank —.—. Győri 85.25. Gömöri 84.75. Berlin, mart. 25. (Kezdet.) Galicziai 104.50. Lombardok 116.3|s . Ezüst jöved. 68 3/s 1860-as 97. 25. Bécs 91.25. Romániai 47.1|*. Államvaspálya 204. 25. Papirjövedék 65.50. Hitelsorsjegyek 119.25. 1864-ki 96.25. Hitelrészvény 207.3­8. Magyar sors­jegy 63.50. Berlin, mart. 25. (Zárlat.) Galicziai 104 25. Lombard 116.75. Ezüst jöved. 67. V*. 1860-diki 96. 5/1. Bács 91.5/a. Romániai 46.1. Államvaspálya 204.50. Papir-jövedék 65.3­8. Hitelsorsjegyek 123. 75. 1864-diki 103.—. Hitelrészvények 207.50. Ma­gyar sorsjegy 62.1/s. Pária, mart. 25. Liszt 69.75. 71.—. 71.50. Répaolaj 90.50. 91.75. 91.75. Lenolaj 93.75 94.—. 95.—. Szesz 53.50. 53.75. 55.—. —.—■ czukor fino­mított 160.—. Berlin, mart. 25. Búza 841|2. 843/s, 78.s|8• rozs 54 72, 54 */t , 52 V8. Zab 44 V*. 447/„. Árpa helyben 48—60. Olaj 212|5. 21**/«, 2V/,‘22.V,. Szesz 17.26. 18.07. 19.—. Boroszló, mart. 25. Búza 265—, rozs 180.— zab 134.—. Olaj 21­2) — tavaszi 21.*­*, szesz 177a, 17 la,-------­sére, csak igen savanyú képpel hagyta jóvá, megle­het, hogy „shoking“-nak találta az igazgató választ­mány önzését, mely a maga részéről nem akart le­mondani a tant­eméről, míg a részvényesektől a tőke kamatjáról való lemondást kívánta. A választmány­ból kilépett négy tag szavazás utján újra beválasz­tatott, mire az ülés befejeztetett.­­ A budapesti kereskedelmi és iparkamara f. é. mart. 25-én tartandó teljes ülésének napirendjére a következő fontosabb tárgyak tűzték ki: 1. A hadsereg fölszerelési enquéte­rv­é tett kérdésekre adandó válasz. 2. Vélemény a­­­lehner András és Markus Ignácz közt, az utóbbi­­­tól a Kelenföldön fölfedezett keserűvízforrás elneve­zése miatt fönforgó vitakérdés tárgyában. 3. Véle­mény a m. k. vasúti és hajózási főfelügyelőség abbeli átiratára: váljon az 1872. évi augusztus 1-én életbe­lépett üzletszabályzatban (B. szakasz, 22. §, 8. be­kezdés) megnevezett javakon kívül, a súlyveszteség leszámításánál, a nedves javakkal egyenlőknek vé­tethetnek-e azok is, amelyek az osztrák magyar vas­pálya igazgatóságok közt létrejött egyezményben egyenként fölsorolvák ? 4. A budapesti keresk. és iparkamara által a vasiparosok és vaskereskedők­nek 1872. nov. 11-én Bécsben tartott gyűlésére kül­dött képviselők jelentése. 5. Emlékirat a vasúti car­­telszerződések tárgyában. 6. Vélemény a szén tisz­tasága és tisztátalansága, illetőleg alkatrészeinek minősége és mennyisége iránt. A magyar kir. tud. egyetem könyvtára ünnep és vasárna­pokat kivéve naponként reggel 9-től 12-ig, d. u. 2­4-ig. A városi vigadó termei 30 kr. belépti dij mellett min­dm nap megszemlélh­etők. Városi közgyűlések. Pestváros minden szerdán d. u. 4 órakor, Buda város pedig minden hó első hétfőjén d. u. 6 órakor rendes közgyűlést tart. Tudomán­yos társulatok gyűlései. A m. tud. akadé­mia minden hétfőn, a Kisfaludy-társaság minden hó utolsó szerdáján, a történelmi társulat minden hó első csütörtökjén, és végre a természet­tudományi társulat minden hónap első péntekjén mindig d. u. 6 óra­kor természettudományi estélyt tart a vegytani intézetben. (Or­szágút 42. sz.) a hónap harmadik szerdáján szakgyűlés, mindig d. u. 6 órakor a m. tudományos akadémia heti üléstermében. A magyar tud. akadémia könyvtára nyitva van reggel 9-től d. u. 2-ig ünnep és vasárnapokat kivéve minden nap. Az országos képzőművészeti társulat tárlata (akadémia­­i palota IX-ik emelet, bejárat az akadémia- vitczából,) naponkint nyitva van d. e. 8 d. u. 6 óráig. A Nagy-Komléban ma este Bakonyi művezetése alatt működő újonnan szervezett magyar daltársulat tart előadást. Szünetek alatt népzene. A Beleznay-kort-beli magyar daltársulat naponként vál­tozatos jó előadásokat tart. A szüneteket Bunkó Gyula népze­­netársu­lta tölti be . BÉCSI TŐZSDE. Martius 24. Á­­lllamadósság 100 frt. * járadék, jegyekben aláj.—nov. 5 prc. ■ m » febr.~aug. 5 pro.m , ezüstben jan.—jul. 5 prc. » a n april—oct. 5 prc. Osztrák értékben visszafizetendő: Sonorf^l 1835-ből egész Borsi. p. p..................... * 1839-ből ötöd „ , 1854-ből 250 frtos 4%„........................ * 1860-ból 500 „ 50/»„............ , 1860-ból 100 „ 5%................ , 1864-ből 100 „ . . . . . . . . M»fy«rv**rtS kölcsön 120 frt darabja .... h *orsjegy-kölcsön 100 frt................................. „ szőllődézsma-válts­ág 100 frt. .... Csűkejáradék. *12 lira darabja................................ Alias! domániai jelzáloglevél 120 frt. ... . B. Földtehermentes. 100 frt p. p. HartaMétorszigi 5%.................................................... 5%................................................ Teste*­ bánság 5%................................................ Tsroszi 1867-diki várad­ási záradékkal . . . . . ........................................ . 1867-diki sorsolási záradékkal . . . . . Cwíraarssigi 5% ......... . . . . Bukovinai 5%...........................................e.i Givs&?zzep 5 .......................................................­­­ . Krajn&l, Karint?v ai és tengermolIDAi 5% . . . . Mo?val--i-/a?A^i 5%................................................ Alab-Ausztriai 5. . . ................................. 5„. Salaimról ........................... Su­farorecigl 5 „ ................................ .­­ Tirol! 5 . ................................................. C. Más közkercsönök. G5mori áll vaenti zilogkötvények 150 frt. . Pest város 6% sorsolási kölcsöne 100 frt. . . ] Bécs város 5% visszafizetendő kölcsöne 100 frt. A török vasúti kölcsön dijkötvényei: 400 frank ■ » n­ » .1 » 400 bef. D. Bankok részvényei. Angit-ontrrk bank 200 frt, 75% bafiatés , . Angol-magyar bank 200 frt, 40% „ . . . Osztrák földhitelintézet 200 frt, 40°/ö befizetéssé) * hitelintézet lfie frt...................................... Magyar „ 200 „ ........ pé«fi kereskedelmi bank 500frt »...................... Alsó-ausztriai leszámítoló bank 500 frt ... . Osztrák-francaia bank 200 fr, ezüst.................... frtagyar­ „­B 200 fr 40% befizetéssel . Általános bank Bécsben 200 frt. 50% befizetés . Nerozeti bank.............................................. . . . Egyzeti bank 200 frt, 40% befizetés .... Forgothni bank 230 frt 230% ........................... Bécsi váltó bank 200 frt 40% „ váltóözleti társaság 200 frt 40% . , „ bank 200 frt 40% defind „ bankegylet 200 frt 40%befizetés . . . , Magy. árt. hitelbank 200 frt, 4% befizetés . . . „ ff munnícipális hitelintzet 200f. 40 ft befiz. Pesti­ bank 205 frt ........................................................ Magyar jelzálogbank, 200 frt, Sí) frt h^f. francaia-^sztrák-magyar­ bankPáriában (500 frank 50 frt darabja) ................................... Ü**trik-egy p­­orai- b­ank 20 főit a tér. (200 frt ez. 40% befizetéssel) . . . . . . Körzp­­é.hitelbank 200 frt 41%befizet . . . Osztrák közp. bank 200 fnt. 41%befizet. . . . Osztrák kdsrps Slahit&bank, 200 ft. 40% befizet. . Adva Tartva 71 -7115 70 90 71 -73 35 78 46 73 85 73 45 307 -308 — 307 — 308 — 97 50 97 75 104 25 104 75 121 50 122 50 145 6­ 146 -101 60 102 — 98 -98 50 25 60 26 — 117 60 118 -83 25 83 76 78 50 79 -80 -80 50 80 -80 60 50 50 81 -79 -79 50 94 — 95 -78-79 -78 50 79 -89 60 90 50 90 — 97 -94 60 95 -89 51 91 -94 26 94 75 90-91 -80 76 87 25 75 90 76 10 37 -37 25 816 60 317 — 107 51- 108 -293 -295 -339 -339 60 1185 -1195 — 145 25 145 75 100 50 101 60 975 -977 -203 50 204 -229 — 229 50 292 -393 -400 -408 — 188 — 189 — 179 -koreaiedd­m­t-ban­k (500 200 frt, 40% befis. Alt. letéti­ bank, 200 frt 4­0% befizetés...................... Ositrák jelálogbank, 200 frt 25% befizetéssel . . Ütfztrik jelsálog jár­adékbank, 200 frt, 43% befi. . jdzálfl­ánsak, 200 Ocl, 40% befizetés­sel . . Ált. jelsálog-biztoaitóbank, 200 frt, 40% befi. . . Ostrák ingatlan - hitelintézet, 100 frt, 4­0% bafiz. Osztrák ip&rba nk, 200 frt 40% befizetéssel . . . Igxxr- én földhitelbank 200 frt, 40% befizetésBBI . . Olasz­os Btrik-bai­k Bécsben, 200 frt ezüst 40% bcab Bécai alktuzbank 500 frt, 40%.Befizetéer,ol. . . , AlBC-enttr­ai bank 100 frt................................................ Otsztrák-ken­ti bank (20 font Kt. vagy 500 ín.) 200 frt ezüstben..................................................... B&41-hitelbank, 200 frt, 40% befizetéssel .... Osztrák, takarékbank, 200 frt, 40% befizetéssel Union-bank, 260 frt..................................... E. Közlekedési vállalatok részvény-és Alfölsi-fiumei pálya 200 frt ... ........................... Osztrák Dunagőzhajózási társulat ........................... Erhöbet-pálya 200 frt p. p..................................... Ferdisánd-északi pálya 1000 frt ezüst..................... Ferencz-József pálya 200 frt ezüst ...... Pécs-barcai pálya 200 frt ezüst................................ Kajcs-Károly pálya 200 frt p. p. ....................... Kagsa-cderbergi pálya 200 firt................................ L­embergi-trzernoviczi pálya 200 frt Osztrák Ugod 500 ftrt p. p........................................... Első erdélyi pálya 200 frt ezüst ........................... Állam pálya 200 frt p. p................................................. Székesfehérvár-győr­gráczi pálya 200 frt ... Déli pálya 200 frt ..................................................... Tiszai pálya 20© frt................................................ . Bécsi Tramway 200 frt ......... . Magyar-gácsországi pálya........................................... n észak-keleti­­ frt ezüst ...... w keleti­ pálya 200 frt........................................... BátiusaékifKarabovár-Zákizsyi (Duna-Drivai) HQ0 frt eaflfetben.......................................... . Diioh északi pálya, 150 frt........................................... tiseb nyugati , 204 frt................................. ftfojTva-sziléziai közp.­pálya, 200 frt ezÜBseben. . Ojsztrik-észak­­nyugati pálya, 200 frt .... Rudolf pálya, 200 ezüstben ...... D/­­-észak-német Csaaekötő-pálya, 200 frt p. p. . . F. Iparvállalatok részvényei. Donau, osztrák biztosító 200 frt...................... Sialgó­tarjáni kőszén 100 frt........................... Securitás viszontbizt. 300 frt.............................. Ad­ós. viszontbizt. bank 200 frt 30% befizeti.. Ált. osztrák építő -társaság, 200 frt, 40% befls. Bécsi épitőtársaság 200 frt 46% befizetéssel. . Osztrák­ vasut-építő-társaság 889 frt .... Prágai vasi­par-társa­ság 200 frt. Stájerországi vasipar-társaság 200 frt . . . . . Europa bizt. társaság Bécsben, 200 frt. .... Erdőipar-társaság 200 frt . ................................. Erdő-termény koreek. társ. 200 frt- 50% definier. .. Záloglevelek. O­­tfitráki földhitelintézet sorsj. 5% ...... . 38 éves visszaüzetée 5%............................ Nemzeti bank p. p. 5% »oraclán * o. o. 5%........................................... . Magyar­­ földhitsdintézet 5%%...................................... « , « járadékjegy 6% . . . . a kis-b­ikedohoi bank 23 év alatt vera. . . « jelzálogbank 5%% sem.................................. Osztrák­ jelzálog­bank 10 év sOrt visel a fizensie . .Szs*/p ............................................... 50 év alatt visszafizetendő 5%% ..... 0««Kr. takarékpénztár 30 éve­s sorsolás, 5%% iH. Elsébbségi kötvények. Álföld-fiumei pálya 200 frt eaüíst ............................ Bátt&frzéá -Dombóvár 200 frt e. 5%........................... ügyes. Ks­gyar gőzhajózási 100 éa 200 frtos f0% . Oritrák dlimaszőzhajózási társulat 1000 frt p. p . Krsssébeti pálya 200 frt p. p...................................... Adva Tartva 311 — 312 — 200 -209 50 254 50 255 -171 — 171 50 096 — 698 -244 50 245 -2276 — 2285 — 223 -223 50 227 -228 — 175 25 175 75 152 50 153 -684 -586 -333 -334 — 168 24-­ 168 76 190 — 190 26 239 50 240 50 152 50 153 -130 21 130 75 215 50 216 -169 50 170 50 309 -310 — 100 25 100 50 88 — 88 25 90 30 90 50 85 75 80­­83 — 83 60 91 50 92 — -----— — 96 — 9140 91 70— 88 50 93 25 93 60 SssutiensBi pálya csCwi iöö árt . . . . . ................................ , t IfesMk*............. p ,200 frtos .... Fontntei teaki pálya 200 frt. p. p­­h . » löfi frt o. é. 100 200 200 1 ezöst 5% . «Z0frt Ferancx Jészei Péca-barsi Károly-Lajon Lembergi^:cern.'jiu«yi pálya SOO xrt dsfiit ‘» # .« „ m * » L kib 1865 . . » r » » s 2867 . • 8 ff 9 K Hl, y 1368 • » OshtTák b­loyd 100 frt Első erdélyi pálya $00 frt villai • ÁU&ínp­álya 500 frank a . « „ 1867-iki ........... Déli-pályafiöO frank . ......................... . . « n „ 200 frt 5%........................................... . TI«** » 100.................................................................... M»gy. g«L 200 frt. e. 5% Magy. északkeleti 800 frt. 6% ...... . Magyar kelek­-pilya 800 frt ezüst........................... Magyar nyugati 200 frt 5%...................................... Kansa-oderbergi vasút, 5%, 200 frt eztstben . . Albrecht vasút 300 frt 5% ezüstben k­éo frt. . . . Cseh északi vaspálya 300 f.­5% ezüst, 100 frt. . Cseh-nyugati vaspálya 300 frt 5% azu­ító l&ö frtért * „ „ 1869. Kibocs. 900 frt, 5% ez. Morva-szilézisi­ közp. vapp 300 in, 5*/» oa. . . . Osztrák észak-nyugati vaspálya, 200 frt, 5% estet Rudolf vaspálya, 300 fn, 5% ezüst* 100 frtért . . a « II. kibocsi. 1869............................. . . I. Magánsorsjegyek. Hitelintézet 100 frt. Clary 40 frt p. ............................................................ . Dunagőzhajózási 100 frt p. p. Kegrovich 10 frt ........................................... Buda város-költ a. 40 frt . , Pálfy 40 frt. p. p. ........... , Kralolf-alapitvány 10 frt , Salmn 40 frt. p. p. * , St. Genois 40 frt. p. p. , Triest város 100 p. p. . ........ . » . 5» !,■ ................................. Wallistain 200 frt p. p., Windiaehgr&cz. 20 frt ................................................, Váltók (három hóra). Amsterdamra 100 frt. hollandi .... 5% . Augsburgra 100 frt d­rSaem­or . . . . . 5% . Berlin 100 tallér 5% . Boroszló 100 frt tallér ....... 5% . Brüssel...................................................... 6% . Frankfurti 100 frt. elnézési ..... 4% . Hamburgra 100 márk.­b.............................. 3% . Londonra 100 font uteri ing ..... 7%%. Lyonia 100 frank........................... . Milano 100 frank ......... 5% . Marsaille 100 frank. . ....... 6% . Paris 100 frank ...................................... . 6%%. Pétarvár, 100 rubel ........... Pénzek árfolyama. Arany ................................................................................. 20 fokos arany..................................................................... Orosz Imperiale­ ............ Maria-Terézia-tallér . .......... Egyleti tallér........................... .................................................... Váltó-lewámitolá* ............ Valuta. Arany *1 marca . . . . Friedrich d’or . . .­­ . Louis d’or........................... Angol era Töre­gne . . . Porosz pénztári utalvány Ezüst szelvény . . . . Croaxipszpir rubel . . . Adva 92 25 90 75 89 ~ 87­­100 60 98 — 101 50 77 25 86 50 76 50 91 10 128 50 109­­ 95­­82 75 92 40 89 75 100 50 93 75 93 25 188 50 38 — 98 — 17 75 30 50 27 75 15 25 38 118 — 25­­ 23 25 91 80 92­­ 53 70 109 — 42 60 5 20 8 69 107 70 10 90 107 107 60 1­48 92 75 91 — 89 25 100 76 93 50 102 50 77 75 87­­ 77 — 77­ 91 30 129 — 109 60 95 25 85 50 83 2­5 89 50 92 70 89 50 90 25 100 76 94 — 93 50 189 — 99 — 18 25 31 — 28 25 15 60 118 60 23 75 91 90 43­­ 92 15 58 80 109 10 42 80 5 21­8 70 107 90 11­­ 1­03 108 — 149 KÖZGAZDASÁGI ROVAT. —A budai közúti vaspályatár­saság márt. 24-én tartó közgyűlését a budai ta­karékpénztár helyiségében. A felolvasott számadó jelentésből kitűnik, hogy a lefolyt évben az ó­budai vonalon 65865 menetből 92.055 frt 15 kr, a zugli­geti vonalon 23.296 menetből 71.780 frt 28 kr., és így összesen 163.835 frt 43 kr. volt a bevétel. A ki­adás és bevétel közötti különbözet 38,829 frt 46 kr. A tisztviselők fizetésének, az igazgató vá­lasztmány jutalékának és a tartalék­­alapra járó jzázalék levonása után 25,804 frt 9 kr. tiszta nyeremény marad, mire nézve a választmány azt indítványozá,hogy a függő adósságok törlesztése czél­jából a társulat vagyonában hagyassák.A közgyűlés ez indítványt,elnöknek e részben kétszer ismételt kérdé­ Nyenmtik­i kiadó tulajdonos .Athenaeum­ irodalmi és nyondai réssénytársulat nyomdájában. — Barátok­ tere, Athenaeum-épület 1873. Felelős szerkesztő : Jókai Mór. NYILT-TÉR: 588 1—2 Herczog Franziska Sz.-Fehérvár, S­auer Adolf Devecser, jegyesek. Csak 3 írtért o. é. a török dij-sorsjegyek ápril 1-jén leendő húzá­sánál a főnyeremény 600,000 frank elnyerhető miu­tán 3 forint előfizetéssel eredeti török sorsjegyeket a szám megjelölésével hivatalos árfolyam szerint eladunk, és kötelezzük magunkat ápril 20-ig az il­lető eredeti sorsjegyet a hátralevő összeg lefizetése mellett kiszolgáltatni. 3 frt beküldése mellett a szám­levelet pontosan eszközöljük. Hitel-ígérvények, húzás ápril 1-jén főnye­remény 200,000 frt 3 frt 75 krért és bélyeg. Pesti részlet- és tőkebank Commandite: Mystrat és társa. Pest, Thonet-udvar. Gőzhajózási menetrend. Sz. Duna gőzhajózási társaság.: Bécs Buda­pest naponta fél 7 reggel. Esztergom-Budapest naponta 6 órakor reggel. N.­Maros Boddlany Sz. Endre Budapest naponta 6 ó. reg. Budapest-Moh­ács nap. 12. ó. dél. Budapest Zimony kedd szombat fél 7 ó. reg. Budapest Orsova Oláhország kedd fél 7 reg. Mohács Zimony szerda vasárnap 5 ó. reg. Mohács Orsova-Oláhország szerda 5 ó reg. Eszék Orsóva szerda 6 ó. reg. Zimony Orsova-Oláhország csötörtök reg. Bazias-Orsova-Oláhország csötörtök d. e. Orsova Oláhország Konstantin, péntek 8 ó. reg. Budapest-Bécs naponta 6 óra este. Budapest-Esztergom u. 3 ó. d. u. Budapest Sz. Endre-Bogdány N. Maros naponta 2 ó. d. u. Mohács-Budapest nap. fél 1 ó. d. és hétfő szerda 3 ó. reg. Eszék, Budapest vasárnap kedd 10 ó. d. e. Újvidék-Budapest vasárnap, kedd, 5 órakor reggel. Zimony-Budapest szombat hétfő délben. Bazias-Budapest péntek délután. Orsova-Budapest péntek reggel. Galacz-Orsova Budapest kedden reggel. Szeged-Zimony hétfő péntek 6 óra reggel. Zimony-Szeged Szombat szerda 8 ó. reggel. Sziszek-Zimony kedd reg. Zimony-Sziszek szombat reg. Egyesült magy. gözhajótársaság : Budapest-Esztergom naponta 3 ó. d. u. Esztergom-Budapest naponta fél 6 ó. d. a. Budapest-Bezdán naponkint 6 ó. reg. Bezdán-Budapest naponkint 9 ó. reg. Mohács-Budapest naponkint 11 ó. d. e. Baja-Budapest naponkint 2 ó. d. u.

Next