A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-09 / 232. szám

dártól egy czikk jelent meg, melyben részint saját tapasztalatai , tudakozódásai, részint a keresztény Magvető nyomán az unitáriusok iskoláit illetőleg számos hiányokat jelöl meg, melyeket a követ­kezőkben vonhatunk össze : hogy az unitáriusok iskoláinak belszervezete, sőt még a küligazga­­tás is ugyanaz, mely a királyhágintuli prot. gymnasiumokban uralkodik, nevezetesen, hogy az iskolákban benn lakás van s a tanításban osztálytanítók is segédkeznek; hogy tordai közép­tanodánkból 15?—14 éves tanulók járnak prédikálni, különben is annak fentartása valóságos luxus; hogy kolozsvári főtanodánkból évfolytán papok és tanítók bocsáttatnak ki; hogy sz.-kereszturi középtanodánk­ban a hit- és erkölcstan, valamint a magyar nyelv tanítása féltanárra van bizva; hogy a nyilvánosság­tól félünk s szeretünk többet mutatni, mint a mik vagyunk, és végre, hogy az unitáriusok működése, kiket í­ó különben buzgó és áldozatkész egyének­nek nyilvánít, nagyon sok tapasztalatlanságot s a mellett elfogultságot tanúsít, a­mi mis szókkal azt teszi, hogy nem értenek a tanügyhöz. Tegyük a kijelölt hiányokat rendre. A mi az első hiányt, t. i. iskoláink f­élszerveze­tét és küligazgatását illeti, melyben mi is a többi prot. iskolák­al együtt szenvedünk s amely György A. szerint a bann­akásban és osztály­tanítók alkalma­zásában áll, megvallom, hogy én ezek közül egyiket, se bennlakást, még nem is tartom valami oly nagy hiánynak, hogy a­miatt egy iskola felett palotát kelljen törni, sőt védelmezni is lehet, egyfelől marai, hogy kevesebb költségbe kerül, mint a vá­ros­n­aló lakás, a mi szegény népünket tekintve nem hagyható figyelmen kívül, másfelől a bennla­kással szorosabb fegyelmet (!) lehet fenntartani s igy az épen a nevelés előnyére van. Az a körülmény, hogy a bennlakással a kisebb tanulók folytonosan a nagyobbak felvigyázása alatt lehetnek, nagyon is fontos érv a bennlakás mellett, a minthogy iskolá­inkban nem igen volt rá eset, hogy e felvigyázá­s mellett kisebb tanulók súlyos erkölcsi hibákat kö­vettek volna el. A bennlakás mellett szól a közszel­lem ébresztése is, ezzel úgy­szólván kezdetét veszi a polgáriasulás. A túltömöttségből a bennlakást el­ítélni annyi, mintha egy népes családnak megtilta­nák, hogy házat tartson, különben is ebből a tekin­tetből már-már nincs mit szólani, a különböző szak­iskolák, képezdék, újabb meg újabb életpályák, me­lyek nem kívánják a gymnasiumi teljes kiképeztetést, mondhatni évenként annyira apasztják a gymnasi­umi tanulók létszámát, hogy iskoláinkban kényel­mesen elhelyezkedhetnek és benlakva bizonyára egészségesebb levegőt szívhatnak, mint a minőt módjukhoz mérten a bünnlakással szerezhetnének. Aztán ha már csakugyan a bennlakás oly nagy hi­ány és fogyatkozás a tanügyre nézve , miért hogy azt az állam a közelebbről felállított képezdéknél nem törölte el, sőt ajánlja és sürgeti. Az osztályta­nítók alkalmazását illetőleg már magam is osz­tom a György A. nézetet s azt csakugyan nagy hiánynak tartom iskoláinknál, valamint a többi prot. gymnasiumoknál is, csakhogy én itt is meg­nyugvással tekintek a jelenre,mert ismerem ámultat is, míg György A. onnan a magasból csak azt nézi, a­mi van, s nem nézi, hogy e kérdésben már ed­dig is mi történt, miként igyekszünk mindnyájan mind szűkebb körre szorítani az osztálytanítók mű­ködését, míg lassanként oda jutunk, hogy iskoláink rendes tanárokkal legyenek ellátva. Ha tudná, hogy az unitáriusok három iskolájánál az ötvenes évek­ben mindössze csak hat rendes tanár működött, a többi helyeket pedig mind osztálytanítók pótolták, míg most ugyanazon három iskolánál 17 rendes tanár üködik s csak az ezen felül szükségeltető tanerő­iért helyettesítik még most is osztálytanítók, nem ítélne oly szigorúan iskoláink felett, hanem elisme­réssel adóznék annak a buzgóságnak és törekvésnek, a­melylyel egy maroknyi, alig 54 ezer lelket számláló s mint maga is megjegyzi, nem a gazdagabb osztá­lyokhoz tartozó, vallásfelekezet áldozik a nevelés szent ügyének t önerején, mert más még eddig nem segítette, iskolákat tart fenn, a­melyekből a hazának ■ok derék polgára került ki, s elmondhatja, hogy tagjai között kevés van olyan, a­ki legalább írni és olvasni ne tudjon. De épen itt a baj, mondja Gy. A. hogy az uni­táriusok erejöket túlfeszítik s nevezetesen Tordán egy középtanodát tartanak fenn, mely valóságos luxus, mert Torda oly közel van Kolozsvárhoz, hogy a tordai középtanodát bátran feladhatnák. Legyen meggyőződve Gy. A. hogy a tordai közép­­tanoda megszüntetésének vagy átidomításának esz­méje nem egyszer felmerült közöttünk is, de előttünk ez nem látszik oly könnyűnek mint Gy. A. előtt. Tordán ez idő szerint még semminemű felsőbb iskola nincs és sem a várost, sem az államot nem látjuk, hogy ilyennek fölállítása fe­lett gondolkoznék, ha már mi is megszüntetjük ottani iskolánkat, mi lesz? évenként 100—150 gyermek marad iskolázás nélkül, mert bármily kö­bz­őhoz tartoznak a Siluri kortól fölfelé, nagy ré­­szök azonban ugyanazon talajban jő elő, mint Euró­pában­­ Éjszakamerikában. E mellőzzük az egyes kőszéntelepek leírását, (Shantung telepei esnek legközelebb a tengerhez) csak azt említjük fel, hogy a Peking körül fekvő dombok telve vannak kőszén­nel s nyugati Chinában a Sechweni kőszéntelep 100 ezer angol □ mértföldet borit be, s ezek szélein levők kitűnő minőségűek. China északi részén a felszín sárga agyagból áll, mely alatt néha 1—2000 lábnyi­­ra mindig van kőszén. E nagy telepek közül azon­ban csak Shensi és Kansuban művelik a kőszenet, melynek mázsája 7 pennybe kerül ■ a bányászok napidíja 6 penny. Európából a báró véleménye sze­rint ezen kőszéntelepekhez Ili és Kulja orosz he­lyekről lehetne menni Kansu észak - nyugati csú­csáig. A geológiai szakosztály üléseiről még két igen érdekes értekezésről kell megemlékeznünk. M­o­­r­e ■ b­y kapitány legközelebbi felfedezéseit adta elő Ú­j-G­uinea délkeleti csúcsán. Felfedezései még csak a múlt évből valók. Legneve­zetesebb ezek közt egy az anyaföld s egy közel szi­get közt fekvő csatorna, melyet ő China csatornának nevezett , mely véleménye szerint jövőben a legjár­tabb út lesz Sydney és China között. E csatorna partján az erdős hegyek is igen szép ■ alkalmas helyet képeznek a letelepedésre.­­ A másik szintén igen fontos értekezés volt Carpenter­é, ki a Kaspi tenger physikai szervezetének kutatása alkal­mával új elméletet alapított meg a vizek mozgásáról, mely szerint az éjszaksarki hideg víz az óczeán mélyén az aequator felé mozog s ez által a meleg aequatori vizet kényszeríti,hogy a pólus felé menjen. Ennek következménye, hogy az éjszaki Bark tenger mélyében lévő viz hőmérséklete legkevésbé sem kisebb, mint más tengereké. Több példával igazolja ezen nézetét s egyúttal állítja, hogy a Karabogasi öbölben, a kaspi tenger éjszakkeleti végén a sós viz mintegy forrás tolul elő s oly ásvány jegeczeket hagy maga után, melyek az Arak­óval fennálló régi összeköttetésre engednek következtetni. Akaratlanul s inkább a sok érdekes tárgy ál­tal vonzatva szóltunk e két szakosztályról oly hosz­­szasan. Közelebbi alkalommal lehet, röviden a többi szakosztályokban előfordult közérdekű felfedezése­ket s elméleteket fogjuk elősorolni. Fel is van Torda Kolozsvárhoz, legyen meggyőződve Gy. A., hogy ottani tanulóinknak egy nagy rézzé, a­kiket szüleik Aranyosszékről a bátokon behordott kenyérrel és élelemszerrel tartanak ott fenn. Ko­lozsvárra nem jöne be iskolába, miután még az a fó­­tum is érte Tordát, hogy most már a vasúton mesz­­szebb van, mint szekérén vagy tán gyalog is. Ily viszonyok között nemcsak felekezetünk, mert kü­lönösen tordai középtanodánkkal, melynek 178 ta­nulója között a múlt iskolai évben 91, tehát felénél több más vallású volt, nemcsak felekezetünk érde­keit szolgáljuk, hanem nemzetiségünk elleni bűnt vélnénk elkövetni, ha tordai középtanodánkat meg­­szüntetnék, mielőtt ezt valami mással kipótolva nem látjuk. Mi azzal tartunk, hogy a darócz ruha is jobb, mint hogy valaki meztelen járjon azért, mert selyem­be és bíborba nem öltözködhetik, s ha valaki az árvát nem hagyja az utczán, míg palotába jut, hanem annak gondját felveszi és a maga sorsához és módjához képest ápolja; nem dorgálást, hanem hálát érdemel. A­mi a tordai 12—14 éves tanulók prédi­­kálását illeti, ezt bizony magunk sem tartjuk egy­házi életünk fény­oldalának; de ez is szegénységünk­ből kifolyó egy ősrégi intézmény, melylyel a szegény tanuló magénak egy pár forintot megkereshetett; egyébiránt az ifjak által használt egyházi beszédek többnyire az igazgató vagy ottani pap által dolgo­zó­­ munkák szoktak lenni: a nép még most is öröm­mel fogadja ezeket a gyermekprófétákat éppen úgy, mint hajdan az első keresztények fogadták a Krisz­tus első tanítványait, kik gyakran maguk sem tudtak annak szellemébe behatni, magasztos elveit teljesen megérteni s mégis általok terjedt el az Isten or­szága. Ezzel azonban nem akarok ez intézmény vé­delmére kelni, sőt ismételve kimondom, hogy azt magam is eltörlendőnek ítélem,­­ minthogy arra a lépések már meg is vannak téve. Gy. A. úr hiányul tudja fel továbbá, hogy ko­lozsvári főiskolánkból évfolytán papok és tanítók bo­csáttatnak ki. A papokat még érti, mert azt mondja, hogy lehetnek heverő deákok , de honnan lépnek ki a tanítók ? Heverő deákok! Engedjen meg, ez éppen olyan kifejezés, mintha valaki azt mondaná Gy. A. arról, hogy heverő szó addig, a­mig valaha lapszer­kesztővé lesz. Hiszen az állomáson levő papok nem halhatnak meg mindnyájan iskolai évek végén s igy bizony a papjelöltek is, a­kik az iskolában laknak, nem léphetnek helyükbe csak iskolai évek végén, hanem többnyire az iskolai évek folytán, és pedig lépnek nem a heverésből, hanem az iskolából, hol magán vagy köztanítással foglalkoznak, míg it szá­mukra a kilépés órája. A tanítók kilépése pedig tör­ténik ismét vagy a papjelöltek vagy kivételesen a gymnasium VII-ik és VIII-ik osztályaiból. Ez utób­bi tagadhatlanul baj és fogyatkozás, de az állam által közelebbről felállított tanítóképezdékkel, hon­nan jövőre mi is kész falusi tanítókat kapunk, e ba­jon már­is segítve van. Egyébiránt éppen a Gy. A. által ismertetett adatok szerint kolozsvári főtanodánk­ban a múlt 187 a/3-ik évben 29 papnövendék lévén, ebből 2 pap és 13 tanító még kitelhetett. Meg kell itt még azt is jegyeznem, hogy azon 13 tanítóban ben­ne vannak foglalva tulajdonképen azon ifjak is, a­kik a gymnasiumból a tanítóképezdébe léptek át. Gy. A. fennakad sz.-kereszturi iskolánknál a féltanáron is, és ennek oly magyarázatot ad, a­mi téves felfogáson alapszik. Féltanárnak hívják nálunk azt, a­ki a rendes tanárokra nézve meghatározott tanórák számának felét viszik; ezek pedig mind három iskolánknál a rendes papok, a kik papi teen­dőkkel is el lévén foglalva, a tanári kötelességekből, mely rendesen a hit és erkölcstanítás, csak fél részt teljesitnek, féltanári fizetést húznak. Különben ezek is ép oly rendes tanárok, mint a többiek, s a papi állo­másra az egyházközség által választatnak ugyan, de miután ott tanárságot is kell hogy folytassanak, arra csak azon egyházi főhatóság beleegyezésével nevez­tetnek ki, a­mely a tanárokat is kinevezi; tehát tanári qualificatioval is kell bírniük. Ebből meg lehet érteni, hogy ezen féltanárokat a hit és erkölcstan tanítása mellett még a magyar nyelv és ékesszólástan, vagy bármi más tantárgyakra is alkalmazni lehet, a­melyre azok még különös képzettséggel is bírnak. Mindezek azonban oly dolgok, a­melyeknek szellőztetéséért köszönettel tartozunk Gy. A. úrnak, alkalmat szolgáltatván nekünk is arra, hogy iskolá­ink állásáról egyet mást mi is elmondjunk, a­mi az ő ismertetését kiegészítheti, tévedéseit kimutathatja, hanem hogy mi a nyilvánosságtól félünk, hogy többet akarunk mutatni, mint a mik vagyunk, s az iskolák körüli eljárásunk nagyon sok tapasztalatlanságot s elfogultságot tanúsít; ezt sehogy se tudjuk meg­­egyeztetni azzal a tisztelettel, melylyel ,saját nyilat­kozata szerint az unitáriusok iránt viseltetik: ellen­kezőleg ez igazán ragyogó példája annak, hogy mily modern felületességgel ítélte meg Gy. A. az unitári­usokat. Hogy az unitáriusok a nyilvánosságtól félnek, ezt a vádat épen Gy. A. artól hallani, a­ki a magyar unitáriusoknak angol és amerikai hírsorsosaikkal közelebbről Pesten tartott a­uferentiáján, egy oly gyűlésen, — a­mely mondhatni tisztán felekezeti jelleggel birt, személyesen jelen volt, — végig hallgathatta tanácskozásukat, hallhatta nyíltan,— leplezetlenül hiányainkat, fogyatkozásainkat, — szükségeinket, láthatta aggodalmainkat, töprengése­inket, tanúja lehetett törekvéseinknek, reményeink­nek, valóban kissé különösen hangzik. Nem, uram, miként az említett értekezleten nem titkoltak el kép­viselőink semmit ön előtt, úgy mások előtt sem kíván­juk elrejteni magunkat. S ugyan hogy is tehetnék azt, midőn iskoláinkban több mint 600 tanuló jár; tehát ugyanannyi szülő vagy gyám kíséri figyelemmel mű­ködésünket, a­kiknek, mint fentebb tordai iskolánk­nál számokkal kimutattuk, több felénél más vallása s így elnézésre nem számíthatunk. Ha pedig láttatni akarnánk inkább mint lenni, olyan czifra iskolai programmokat és tudósításokat tudnánk szerkeszteni hogy a világkiállításra is beillenének. De mi ezeknek nem nagy hasznát látjuk. Mi az evangélium eme szavaival tartunk : »Jöjj és láss* éz jobban szeret­nék, ha mindenki ítéletét személyes tapasztalaton alapuló meggyőződésre fektetné s nem madártávlat­ból nézné dolgainkat. Ezáltal sok félreértést kikerül­hetnénk, valamint vallásos elveink,úgy nevelési rend­szerünket illetőleg is, mely nem csak a Gy. A. esz­­ményiségének, hanem a mi vágyunknak sem felel ugyan meg, de azért nyugodt lélekkel állunk szembe a közvéleménynyel valamint nyugodt lélekkel mu­tattuk be már három közoktatási ministernek isko­láinkat, a­kik azokból szintén megelégedéseket nyil­vánítva távoztak el. Ennek az elvnek adott kifejezést Benczédy Gergely ig. tanár is, midőn azt mondotta, hogy a „folytonos önrágalmazás önbecsmérlés épen oly ká­ros, sőt károsabb, mint az öndicsekvés.« Úgy látszik, hogy Gy. A. ez elvet nem osztja, pedig higyye meg, hogy abban nagy igazság van. A mely gyermekkel elhitetik, hogy az semmire nem alkalmas, nincs esze, nincs tehetsége, azzal a legjobb tanító sem sokra megy. A mely nemzet elveszti önbizalmát, annak sírja meg van ásva. A folytonos önbecsmérlés mellett iskoláinkra nézve is elvesztjük az önmagunkhoz való bizalmat. Fájdalom, ennek máris érezzük lidércz nyomását. Addig hirdettük, hogy a nevelés az állam kötelessége és feladata, hogy a felekezetek erre nem alkalmasak, nem bírnak a kor igényeinek megfelelő iskolákat állítani és tartani fenn, hogy maholnap ezt még megkísérleni is visszarettennek, kihal a buzgós­g, az áldozatkészség az iskolák iránt, mely­nek emlőin azok eddig táplálkoztak, mindent az ál­lamtól kezdenek az emberek várni és remélni, pedig ha az állam egy szö­veggel arra ébredne fel, hogy minden felekezeti iskola be van zárva, nem tudom, hogy honnan lehetne egy pénzügyminisztert fogni, a­kinek állapota bizony most sem nagyon irigylendő. Nem szeretném ha félreértetném, mintha mi nagyon is meg volnánk iskoláinkkal elégedve; de mint fennebb is mondom, mi nemcsak a jelent néz­zük, hanem a múltra is visszatekintünk s midőn alig 15­-20 év alatt szemmel látható javulást és ha­ladást tapasztalunk, azzal biztatjuk magunkat, hogy még többre is eljutunk, csak időnk legyen; szóval, nem tudunk, nem akarunk lemondani a jövőről és pe­dig nemcsak felekezeti érdekeinkért, a­melyeket im­már nem kell annyira féltenünk, maga a korszellem is pártolásába fogadván azokat, hanem nem mon­dunk le arról nemzetünk iránti forró szeretetből, melynek ügyét kívánjuk szolgálni iskoláinkkal is, mindaddig a­míg meggyőződünk arról, hogy azok,a­kik minket tapasztalatlansággal s elfogultsággal vá­dolnak, nem maradnak csak az elméletekkel, a­melyeknek segítségével igen könnyű a papiro­son mintaiskolákat állítani, hanem kikpnek a gya­korlat terére is és megmutat­ják hogy mi módon lehet elveiket az életben alkalmazni. Részemről igen fogok örülni rajta, ha Gy. A., a­ki fogyatkozásainkat im­már felismerte, utat-módot mutat arra is, hogy azo­kon miként segítsünk, miként állítsuk be a hiányzó tanárokat, a tordai iskolát megszüntetve, az így támadt hézag betöltését kire bízzuk, vagy arra kit kérjünk fel, miről vegyük le a fátyolt, s kinek mu­togassuk sebeinket, a kitől egyszersmind azokra egy kis irt is kaphatnánk; kitől kérjünk utasításokat, hogy tapasztalatlanságunkon segítve legyen? a­mit, közbe legyen mondva, Gy. A. által elősorolt hiányok­ból ha mind valók volnának is, következtetni nagyon is felületes eljárás, bebizonyitni pl. teljes lehetetlen; mit hagyjunk el s mihez kezdjünk, hogy ne tartson a világ elfogultaknak s ne halljuk meg még egyszer azt az iszonyú vádat, melyet Gy. A. mér reánk, mintha mi eddig hittelen kezelői lettünk volna a re­ánk bízottaknak, midőn azt mondja, hogy hitfeleink buzgóságát jövőre józanan s a modern kor szellemében használjuk fel s a melyet el nem hordozhatnánk, ha abban csak egy parányi igazság is volna ? Ezekre adjon Gy. A. feleleteket s mi azokat ép oly szívesen vesszük, mint a mily örö­­nkre szol­gál most az a rokonszenv, melynek czikkében gán­­csoskodásai mellett is kétségbe vonhatlan jelét adja az unitáriusok iránt. Ferencz József: Igen röviden felelhetek-e nyilatkozatokra, mi­után a legtöbb elméleti kérdést, melyet Ferencz Jó­zsef más szempontból fog fel, p. a felekezetek ügyét az oktatásra vonatkozólag, a tanítók kiképzé­sét stb. már e lapokban többször tárgyaltam. Egye­dül a benn lakásra nézve kell kinyilatkoztatnom is­mét a félreértés elkerülése végett, hogy épen én voltam egyike azon keveseknek, kik a közvélemény­nyel szemközt nyíltan felléptem a facultativ, de csak is a facultativ bennlakás mellett s hogy az erdélyiek s különösen az unitáriusok tanodáinál egyátalában rém a bennlakást, hanem azt kárhoztattam, hogy egy kis szobába 10—15 gyermeket tesznek s hogy egyátalában a bennlakást nem helyesen vezetik s csaknem oly hiányok fordulnak elő náluk is, mint a melyeket a debreczenieknél megróvtam. Örömmel constatálom azonban, hogy az osz­tálytanítók s a tordai legatio megszüntetésén­ek is működnek s óhajtom, hogy működésük sikeres le­gyen. Örülök azon is, hogy a tordai tanoda megszün­tetésének szükségességét belátják. Nézetem szerint a telek s épület felajánlása által Torda községe vagy maga erejéből, vagy biztosan remélhető államsegély­­lyel egy reáltanodát s iparos felsőbb népiskolát is állíthatna itt le ezen iskolákat — tekintettel a székely nép gondos, de még primitív állapotban levő iparára, sokkal nagyobb szükség is volna itt. Az unitáriusoknak nyilvános iskolai jelentése­ket kiadni egyátalában nem lesz felesleges, s miután jó akaratuk kétségbevonhatatlan, reájuk nézve sem lesz veszélyes. A papok s tanárok mesterségesen összekapcsolt viszonya nézetem szerint jelenleg az ő főbajok szegénységek mellett. Törekedjenek azon, hogy a papoknak ne kellessék hivatás nélkül is néhány évig tanároknak lenni, avagy későbben a komoly dologgal mellesleg foglalkoznak, törekedje­nek továbbá arra, hogy a tanárok függetlenek legye­nek a papoktól s az egyházi hatóságoktól, a ha ezt keresztülvitték, nem lesz egyetlen egy, bármely fele­­kezetellenes táborból jövő szó sem, mely iskoláikat lényegileg a legönzetle­nebbül ne pártolná. Ezt ten­niük kell, úgy önöknek, mint a protestánsoknak, mert minden magyar először honpolgár s csak azután s azzal egyátalában nem ellentétben, felekezeti ember. Remény­em, hogy e válaszom nyílt volt. Óhaj­tom, hogy önök ezentúl gyakrabban felkeressék a nyilvánosságot közleményeikkel. A közművelődés szerencsére ma már minden honpolgárt érdekel s önök e közvéleményre kell, hogy támaszkodjanak. György Aladár: Felsőbb nőnevelésünk érdekében. A kisdedóvodákat terjesztő egyesület képezdé­­jének igazgatója Szerdahelyi Adolf, a nevezett tárgy érdekében a következő emlékiratot nyújtotta be a közoktatásügyi miniszterhez: „Én a nép mivelődését az anya kezébe akarom helyezni« — mondá egykor Pestalozzi, mert a­míg az anya gyermeke szívét és eszét nem természetszerű­leg éleszti, addig társadalmunk reformálása lehetet­len.“ Ha az anyai hivatás ily nagyfontosságú — s ezt ki merné kétségbevonni? — akkor a társada­lom, az állam nem vonhatja ki magát azon köteles­ség alól, hogy a nők hivatásszerű neveltetéséről gon­doskodjék. Da melyik iskola, vagy nevelde az, mely­ben a fiatal nők azon ismereteket és ügyességeket elsajátithatnák, melyekre egykor mint anyáknak oly nagy szükségök leend — s me­lyek nélkül kisdedeiket oly könnyen és sokszor a legjobb szándék mellett nyomorékokká tehetik s érzelmi s értelmi erőiket megroncsolják vagy azok fejlődését elfojtják. Mindenekelőtt tehát a kisded testi és szellemi erőit, azok fejlődési törvényeit s az ezeknek megfe­lelő bánásmódot szükséges ismernie és­­elsajátitnia a leendő anyának, hogy a nemzetnek ép, egészséges testű és lelkű tagokkal való gyarapításával róhassa le a haza iránt bűnleányi kötelességét és előkészítse társadalmunk átalakulását. Ámde ezenkívül nem szabad az anyának áta­­lános műveltség tekintetében nagyobb gyermekeinél és férjénél alantabb fokon állani, hogy azon tisztele­tet, mely­et mint a család központját kell hogy meg­illesse, magának mindvégig biztosíthassa. De ép oly kevéssé nélkülözheti az anya mint házinő, a háztar­tásban és gazdasszonyságban való alapoz jártasságot és szüksége van sokoldalú és fontos szerepének kellő betölthetése czéljából torna által ügyesített és edzett egészséges testre. Ki tagadná, hogy polgári leányiskolánk nőne­velésünk haladásáról tanúskodik, de másrészt ki vonná kétségbe, hogy a polgári leányiskolának áll kötelességében a fiatal nők hivatásszerű képzését egész teljességében elvállalni? Való ugyan, hogy a polgári leányiskolák szá­ma, még ha közoktatási törvényünk teljesen megva­lósítva lesz is, sokkal csekélyebb teend, sem hogy a szükségletet kielégíthetné, — e baj mikénti orvoslására nézve alább leszek bátor nézeteimet elmondani — mindazáltal a polgári leányiskola te­kintendő közmivelődésünk ama sarkpontjául, melyen a nők társadalmi állása s egyszersmind társadalmi viszonyaink kérdésének megoldását kezdeményezni leh­­ és kell. Hogy azonban a polgári l­ányiskola ama fel­adatának megfelelhessen, tanfolyama még egy évvel megtoldandó (már csak azért is, mert épen a 16 és 17. évében szükséges, hogy a leány magasabb szel­lemi foglalkozás által ig­énybe vétessék,s mert csakis e korban lehet képes a magasabb ismereteket önálló­­lag elsajátítani) mely esetben a két legfelsőbb osztály tantervéül a polgári iskolai tanítónőképezde tanterve szolgálhatna; azon módosítással azonban, hogy a tar­itás és mennyiségtant , a franczia nyelvet a gazdasszonyság — és háztartástan s az angol nyelv váltaná fel — utóbbi átalában minden iskolára nézve óhajtandó volna, s megtoldatnék tor­nával , elméleti és gyakorlati kisdedneveléstannal. Utóbbi czélból a polgári leányiskola okvetlenül böl­csődével s a mennyire lehetséges kisdedneveldé­­vel is kapcsolatba lenne hozandó. Minthogy azonban a polgári leányiskolák me­­nyisége a szükségletnek nem lesz megfelelő, a ma­gán- és zárdai nőneveldék fölött pedig már rég pal­otát tört a világ, nélkülözhetlen szükség van oly ál­lami kerületi felsőbb nőneveldékre, melyek a vidéki családok számára az elnemzetlenítő és felületes külföldi nőneveldéket s a szintén nemzetietlen és egyátalában kritikán alul álló magán- és zárdai nőneveldéket nélkülözhetőkké tegyék, s a nőnevelés központjául az anyai hivatást ismerjék, miért is ok­vetlenül bölcsődékkel és kisdednevel­dé­k­k­e­l lennének összekapcsolandók.Ezen eszme megvalósítása az államnak egy krajczárjába sem kerülne a következő módon. A tör­vényhozás remélhetőleg már mielőbb elválasztja a nevelési alapot az egyházi alaptól, mi­által azon apá­­czaszerzetek, melyek eddig tanítással foglalkoztak, vagyonuk­­lágyrészétől el fogván esni, zárdáik számát vagy maguk meg fogják kevesbíteni, vagy mint fölös­legeseket megkevesbítheti az állam. Kísérelje meg tehát a kormány a klérusnál kieszközölni, hogy szo­morú anyagi viszonyainkat tekintetbe véve, közműve­lődésünk szent ügyének kerületenkint egy-egy fölös­legessé vált apáczazárdával, vagy a henyélő kolduló­barátok egy-egy zárdájával áldozzák; ha pedig nem találkoznék a magyar klérusban annyi hazafias erény és a közmivelődés szent ügye iránt annyi fogé­konyság, hogy ezen közszükségen saját jószántából segíteni sietne, akkor törölje el a törvényhozás az ingyenélő kolduló­ barátok és a fölöslegessé vált taní­tó apáczák szerzeteit s zárdáikat vegye igénybe az említett czélra. Az évi kiadásokra vonatkozólag pedig azt hi­szem elég lesz megjegyeznem, hogy azok bőségesen fedezve lesznek a nőnövendékek évi díjjai által, hi­szen a legtöbb neveldetulajdonos és zárda meggaz­dagodott ezen dúsan jövedelmező üzlet útján, anél­kül hogy az elvállalt növendékeket kellő nevelésben részesítette volna! Festváros közgyűlése. October 8. Az ülés gyéren látogatott. Rendes időben Kada Mihály alpolgármester nyitja meg. Felolvastatik a belügyminister két leirata. Mindkettő a fővárosi rendőrségre vonatkozik. Az egyikben felhivatik a város,­ adjon kimutatást arról, hogy az állam által átveendő rendőrség részére mily helyiségeket engedhetne át. A másikban azt kívánja a minister, hogy a város állítsa össze azon adatokat, melyek al­apján azon összeg, melylyel a főváros a rendőrség költségéhez hozzájárulna, megállapíttatik. Bizottság küldetik ki mindkét ügyben. A 100 ház lakói gyermekeik számára iskolát akarnak felállíttatni. Ennek helyisége a kerepesi út végén lévő Gabler-féle házban szemeltetett ki. A közgyűlés a helyiséget elfogadja és az 1000 frt évi bért és 200 frt tatarozási költséget megsza­vazta. Királyi Pál elnöklete alatt a múlt közgyűlé­sen bizottságot küldtek ki, annak javasolása végett, miként járuljon a város a Liszt jubilaeum fényének emeléséhez. A bizottság azt ajánlja, hogy a redoute termei Krisztus oratóriumának előadására ingyen engedtes­setek át. A magyar szegénysorsú zeneakadémiai tanuló részére, kik magukat a magyar zene művelésé­ben kitüntetik, három 200 ftás ösztöndíj alapittassék, melyeket életében kizárólagos joggal Liszt fog oda­ítélni. Az ünnepélyen a város nagy küldöttséggel képviseltesse magát, a költségek fedezéséhez pedig 1500 fta­ járuljon. Weisz Bernát Ferencz nem az országos zene­­akadémiát, hanem a nemzeti zenedét kívánja figye­lembe vétetni. 34 éve már, hogy fennáll s növendé­keit nem kellene az ösztöndíjakra való pályázattól kizárni. Osztassák fel a 600 főt négy ösztöndíjra s kettő adassék ki a zenedének. Helytelennek találja, hogy a város gazdaszerepet vállal olyan vendégek irá­nyában, kiket nem hívott meg.ő poftot javasol meg­szavaztatni 1500 helyett. A terem átadását eszközölje az ünnepély-bizottság. Tavaszi a bizottság javaslata mellett van. Hiszi, hogy a zenede úgy is be fog ol­vadni a zeneakadémiába. A 150 frtos ösztöndíjat ke­vesli. A vigadótermet átadandónak, az 1500 frt­­t­a város saját érdekében megszavazandónak véli. Aul József az ínségről beszél, s miután az a télen v­ég fokozódni fog, elvetendőnek tartja a javaslatot. Királyi Pál figyelmezteti a közgyűlést, hogy el­határozta, miszerint a Liszt ünnepélyen képviseltetni fogja magát. Ez tehát olyan elv, melyet megtámad­ni nem lehet. Liszt nemcsak nagy művész, hanem kitűnő emberbarát is, ki zongorájával sok nyomort enyhített, sok könyvt szárított. A javaslatot kéri el­fogadtatni, mert mellőzésével a főváros nem lenne méltó sem nevére sem Liszt Ferenczre. (Elénk hosz­­szan tartó éljenzés.) A javaslat elfogadtatik. Vécsey Sándor megbotránkozásának ad ki­fejezést, hogy az országút, mely a város közlekedé­sének egyik főere, még most sem kész s a télen sem lesz bevégezve. Felszólítandónak tartja a közmun­katanácsot hogy a munkát siettesse. Az indítvány elfogadtatik. Kecskemét városa elismerését fejezi ki a nem­zetközi jury tagjainak Pest városa által történt fo­gadása iránt. Éljenzéssel tudomásul vétetik. Boros Vioa polgáriskolai tanár leköszönvén helyébe Sztojanovics, ennek helyébe pedig Pramer Ágoston alkalmaztatok. A népszínház iránti szerződés jóváhagyatott. A népszínház építésére vonatkozó közmunkatanácsi terv elfogadtatik. Az artézi kút fúrására havonként továbbra is 1000 ft szavaztatik meg. KÜLÖNFÉLÉK. — Budapest új törvényható­sága november hóban teljesen megalakul. A tájé­koztató bizottság tisztába jött már a tisztújítáz nap­jaira nézve is. A főpolgármestert october 2- én, a polgármestert 30-kán,az alpolgármestereket nov.1-én, a tanácsnokokat 3-kán, a főszámvevőt, főügyészt, szai hivatali igazgatót, főorvost, főlevéltárnokot és főjegyzőt 4-én, a tanácsjegyzőket 6 én, a kerületi jegyzőket és a kerületi elöljárókat 6-án akarják meg­választani. — Névváltoztatás. Schoszberger Ármin pesti lakos „Sasvári-ra változtatta vezeték­nevét. — Szathmáry István volt hon­védfőhadnagy számára újabban a következők ada­koztak szerkesztőségünknél : Kertész József h. ügyvéd Eperjesről 4 frt. — Egy hozzánk névtelenül beküldött kassai gyűjtés eredménye 8 frt. R. Ferencz Szentesről 2 frt. N. N. Szentesről 2 frt. — Továbbá 16 frt 50 krnyi gyűjtés D.-Szerdahelyről, melyhez a következők járultak : Kondé Gyula 1 frt. Kondó Kristóf 1 frt. Blaskó József 1 frt. Neubauer József 1 frt. Pál Vendel 1 frt. Perényi Ádám 50 kr. Bartal Lajos 3 frt. Orosz György 1 frt Abeles Adolf 1 frt. Dávid Sámuel és fia elég 1 frt. Bíró Ignácz 5 frt.­­ A mai összeg 32 frt. 50. — Az eddig nyugtázott 366 frt 95 krral együtt 399 frt. 45. kr. — Az erzsébetié­ri kioszk bér­beadási feltételeit már megállapita egy bizottság. A kioszkot 6 évre adják bérbe jövő évi február 1-től. A bánatpénz 1000 frt. Az ajánlati tárgyalás nov. 15-én lesz. Feltételül ki van kötve, hogy a kioszk­ban reum­okat és hangversenyeket­­­art bemeneti díjon alól adni nem szabad. A tekézés és kártyázás tiltva van. — Az ínség. Egy szemtanútól, kinek alkalma volt a Komárom megyei falvak szegényebb lakóinak viszonyairól személyesen meggyőződni, a következő sorokat vesszük : Egy negyedtelkes gazda, ki rendes terméseknél már az úgynevezett jó módi­ emberek­höz tartozik, ez idén családjával oly nyomorultan él, hogy éhhalálhoz áll közel. Kész­pénze senkinek sincs. A parasztok a boltban cserélés útján veszik meg a tárgyakat. Egy meszely zsírért például adnak 90 nagy fej foghagymát. Búza és rozs csak telkes gazdának van, ennek is csak any­­nyia, hogy alig bir megélni belőle. A negyedtelkes gazdák családjai csupán száraz burgonyával élnek és ez is a tél bekövetkezte előtt ki fog fogyni. Ez előtt a szegényebb lakosok így őszszel munkába me­hettek, de mivel most a gazdagabbak sem­­tudják a bért fizetni és leginkább mert nem esik az eső, a földeket nem lehet művelni, mi­által az egész munkaerő hever. Mindezen szerencsétlenséghez még azon baj is járul, hogy a mezei egerek a szá­razság folytán annyira el­zaporodtak, hogy azon földeken, a hol már vetettek, újra kell vetni, mert az egerek az egész magszemeket felemésztették. — Megszökött csaló. Járrány Sán­dor szállítási bizományos a váczi után 2. sz. a. f. hó 2-ika óta nyom nélkül eltűnt. A birósághoz érkezett számos följelentések Constatálják, h­gy Jármay sok, szállítás végett rábízott árut elzálogosított, valamint árukról szóló utánvéti jegyeket eladott, és az így szerzett összegeket saját czéljaira használta föl. A szeg-utczában egy egész házat birt bérben és ott nejét és három gyermekét a legnagyobb nyomorban hagyta hátra. — Eltűnt egyének. Szarvassy Mór pesti kereskedő múlt hó 26 án a bécsi kiállításra utazott, azonban mint constatáltatott, sem Bécsben nem ta­lálható, sem családjának hirt nem adott magáról. — Egy pozsonyi háztulajdonos, Dach János, f. hó 2-án hasonló czélból utazott el Pozsonyból és azóta eltűnt. Erről gyanítják, hogy Bécsbe nem is érkezett, mert ott lakó három fiát meg nem látogatta. — Betörések. A pozsonyi német lapot több betörésről tudósítják, melyek ott újabb időben for­dultak elő, így Sasvárott a postaházba akartak be­törni; az udvari szoba rácsozata már félig be volt törve, azonban ráijesztettek a tolvajokra, a kik aztán egy gyűjtő perselyt ürítettek ki, melybe sze­gény betegek számára gyűjtöttek pénzt; végre a zárda pinczéjébe törtek, de onnan csak néhány üveg bort vittek el.­­ Kultán Nyitra megyében m. hó 21-én az izraelita templomba törtek be, elhordták onnét a perselyeket és eldobták az utczán, miután tartalmukat zsebre rakták. Ugyanazon éjjel ugyan­csak Kultán még három betörési kísérlet fordult elő, melyek közül egyik sikerült is, a­mennyiben egy boltból elhordták az ott levő pénzt, az árukat azon­ban bántatlanul hagyták. — A gubacsi csárdában történt rab­­lási esetről, melyet esti lapunkban vázlatosan közöl­tünk, következő részleteket vettük: A csárdát Ba­logh László birja bérbe Pest városától. Tegnap este tizedfél órakor a csárdában levő vendégek mintegy 15—18 odahagyta a csárdát, 5—6 azonban vissza­maradt s késedelmeskedett az elmenetellel. A kocs­­máros, kinek lakszobája az ivószoba mellett van már lefeküdni készült, — s a vendégek közül csak a korcsmáros 16 éves hajadon leánya maradt.­­ Tizet ütvén az óra, az ivószobán keresztül az is a hálószobába akart menni, midőn a vendégek egyike elébe került s olyan erővel vágta pofon, hogy a leány elesett. Ezzel meg volt adva a jel a táma­dásra. A visszamaradt ivók felugráltak helyeikről revolvereket vettek elő s elállták a csárda bejárását, mi­alatt kettő betört a korcsmáros szobájába. A korcsmárost az egyik rabló a revolver agyával fejbe ütötte és két szúrást is ejtett rajta s akkor hozzá fogtak a rabláshoz. A szobában lévő szekrényt fel­törték s 350 ft készpénzt, két jegygyűrűt és 2 zseb­órát vittek el. Az ivószobában maradt valami Lm­­bardt nevű soroksári fakereskedő. Ettől fenyegetések között elvettek 8 fiát. A zajra a kivüllévő házi cse­lédek be akartak törni, de a rablók lövöldözni kezdtek s mindenkit agyonlövéssel fenyegettek. Időközben hallatszott a kiáltás, jön a katonai őrjárat Erre a rablók kereket oldottak ■ eltűntek az éjben, kettőt a rablók közül már elfogtak. Csavargó kocsisok.­­ Az aradi vértanuk emléke tár­gyában ma reggel közölt czikkünk, mint örömmel tapasztaljuk, nem elszigetelt, hanem valóban a nem­zet óriás többsége által osztott véleményt fejez ki. Az „Alföld” ma ide érkezett száma egy szépen írt czik­­ket közöl s tárgyban, Chorin Ferencz volt ellenzéki képviselő tollából, mely lényegében ugyan azokat mondja, amit mi állítottunk s e mellett néhány he­lyes indítványt is tartalmaz. A czikk így hangzik: Bár­mennyire érthető azon hazafiak türelmetlensége, kik a vértanuságot szenvedett hősök sírját jelte­lenül szemlélve, nemzetünk ezen nagy hálát­lanságát egy habár szerény emlékműnek azonnali felállítása által jóvátenni akarják, — részemről nem tartanám helyesnek, ha a tervezett emlékszobor helyett egy kápolna építésével rónók le a bála azon tartozását, melylyel az egész nemzet a sza­badsága érdekében folytatott önvédelmi harct, legneme­sebb és legkiválóbb bajnokai iránt kötelezve van. Ha az eddig befolyt ősziét egy kápolna építésére fordittatik, az emlékszobor eszméje örök időkre el van temetve, s miután 41,839 forintból egy díszes mauzóleum fel nem építhető, egy egyszerű kápolna pedig, mely akár a temetőben, akár a félreeső s az aradi vár sánczainak közvetlen közelében fekvő ki­­végeztetési­ helyen állíttatnék fel, a nemzet méltósá­gának és azon kegyeletnek, melylyel a dicsőült baj­nokok emlékének tartozunk, meg nem felelne: — kitartó szívóssággal kell ragaszkodnunk az eredeti eszméhez, azt újból felkarolni és a magyar nemzetet ismételve felszólítani, hogy teljesítse kötelességét, hogy rója le azon tartozást, melynek fennállása poli­tikai fásultságának szomorú bizonyítékát képezi. Azon nemzet, mely történetének és a szabadság­ küz­delmeinek bajnokai emlékén nem csügg­és az azok

Next