A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-09 / 232. szám
282. szám, XI. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli essti kiadás együtt: 3 hónapra........................................6 frt — kr. 6 hónapra ........ 12 » — » Az esti kiadás postai külünküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első "napjától számittatik. ■UMSPIlllll IUI ....... I_ b/4. r1."Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Csütörtök, od. C Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. SHjtaajWBjW»apgi^qH^nRawy»ij3swtggg7yg?^^ MIRIETÉSEI£ B mintugy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhivás A M O Xl-dik évi folyamára Előfizetési árai a Negyedévre . .... 12 frt . . . 6 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetisek a »Hon kiadóhivatala, czim alatt Pest, Ferenczie' ■ tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, Budapest, oct. 8 Egyik feladat. (1.) A magyar főpapság főbb tagjai Egerben összegyűltek a kegyelet adójának Bartakovics meghalt egri érsek emléke iránti lerovására. Azt mondják, hogy a katholika egyház belügyei, sőt követendő politikája is beszéd tárgyát képezik. Nekünk ehez semmi közünk, de nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül azon felszólítást, melyet ez alkalomból a „Reform“ a katholikus főpapsághoz intéz. Felhívja azt, hogy lépjen fel cselekvőleg az egyház ügyében, mozdítsa elő az iskolaügy fejlődését, és folytassa a katholikus autonómiára vonatkozó munkálatokat, mert azt, minél előbb életbe kell léptetni, miután a közönséget »felültetni« nem lehet. Ami az iskolaügyet illeti, mi is egyetértünk a »Reform«-mal, ha a papság az iskolai törvény betűjének és szellemének megfelelő tevékenységet fejt ki e téren, sőt a »katholikus« jelleget hangoztató oly manifestatióknak is csak örülünk, milyent a győri püspök bocsátott ki közelebbről, ha ez által az lesz elérve, hogy a népnevelés a törvény alapján fejlődik. De már a katholikus autonómia kérdésében a »Reform« anynyira elfelejti azt a mi történt és oly kevéssé tudja azt, amit jelenleg államérdekünk parancsol, hogy felszólalását (melyet egy Lónyay-kormány alatt bizonyára e lap sem indított volna szélnek) kénytelenek vagyunk bírálat alá fogni. E felszólításra, valószínűleg, a papi párt kebeléből csak az lesz a válasz, hogy roszul van czímezve. Mert a főpapság megtette azt, amit akart tenni, és annyit, amennyit tehetett, csinált egy autonómiai javaslatot, a kormányhoz, sőt az uralkodóhoz is eljuttatá azt és megválaszta a szervező bizottságot. Előbbre ez ügyet a főpapság nemcsak hogy nem vihette, de törvénytelen dolgot cselekednék, ha ezt tenné. Mert az autonómiai szabályok megerősítést nem nyertek és így szervezkedni sem szabad. Nagyon helytelen tehát a „Reform« felszólítása, illetőleg parainéziae , mert ha a főpapság annak engedne, csak az állam érdekei szenvednének. Oly alapon szervezni a katholikus autonómiát mint ahogy a főpapság megállapitá azt, és annak kezébe adni az egyházi vagyont, annyi, mint a hyerarchia hatalmát népies alakban megörökíteni és az autonómia valóságos követelményeinek valósítása helyett — a hyerarchia egyházi és világi mindenhatóságát nem vélni.Nem helyes tehát a »Reform« buzdítása, mert abból csak veszedelem háramlanék alkotmányos szabadságunkra. Az autonómia kérdésében a katholikus főpapságtól semmi jót sem várunk; az elmondta ultimátumát, alig hisszük, hogy ennek kebelében „apellatio ad pápám melius informandum« lehet. És ha lenne is, azt megkísérteni a kormány feladata. Igen, a katholikus egyházi autonómiai kérdésben is, az actio sorrendje a kormányon és azután a törvényhozáson van. A kormányt az autonómiai szabályok kérdése szólítja erre fel; a törvényhozást pedig az egész ügy politikai, pénzügyi, kultúrai fontossága és mindennapi sürgetés volta. Minden kérdésben,de leginkább ebben, érezzük és érezzük mindig Széchenyi nagy mondásának igaz voltát, hogy t. i. nem tudjuk megállapítani a „logikai egymásutánét. Ezt megállapítani és az országgyűlés előtt kifejteni, a kormány feladata. Ebben rejlik annak egyház - politikai színvallása és ha e kérdésben idejében, határozott programmal lép fel, nagy szolgálatot fog tenni az országnak. Elismerjük, hogy az ügy fontos és kényes. Elismerjük hogy a katholikusok sok igazsággal mondják azt, hogy nekik más autonómiát ne szabjon, azt csinálnak ők maguknak. És mintegy erre a méltányos felszólalásra volt válasz Deák azon mondása, hogy a törvényhozás nem abba fog beleszólítani, hogy az autonómia mi legyen, hanem abba, hogy mi ne legyen, jelezve ebben az állam hatáskörének és önvédelmének körvonalazását — a katholika egyház irányában. Tagadhattam hogy a protestáns és a görög-keleti egyház autonómia fejlődési ügye, az 1791-ki törvényhozás ép úgy, mint az 1848-ki és 1868-iki törvények posit iv működésről tanúskodnak az állam részéről. De ha ettől eltérni akarunk is, abban sem látunk még veszélyt. Csak hogy jól körvonalazva legyen a »logikai egymásután.« Legelős je e tekintetben: a katholikus autonómiai szabályzat sorsa feletti döntés, azután az ennek helyébe lépő actio megindítása, a kormány álláspontjának ez ügyben való határozott körvonalazása, erre a törvényhozás nyilatkozata egy határozat alakjában és azután a társadalmi szabad működés, a törvényesnek és politikailag megengedhetőnek ismert munkakörben. Ezekkel párhuzamosan halad: a törvényhozás működése az egyházi alapok,alapítványok, javak kérdésében és úgy, mint a szerzet-ügyben. Ezek képeznék a logikai egymásután anyagát, ezt azonban rendezni kell és logikai összefüggésbe hozni szükséges, úgy a tényezők működésének módjára, mint idejére nézve: ez a kormány feladata.A municipiumok kikerekítésére vonatkozó törvényjavaslatról azt hallja a „Pester Lloyd“, hogy a megyék és városi kerületek lényegesen csak Erdélyben lesznek apasztva és módosítva. Magyarországon csak néhány vármegye lesz módosítva, így pl. Torna, Ugocsa, Csanád, Bars megye és a jászkerület lesz egyesítve a szomszéd megyékkel. E törvényjavaslat, mely a következő második ülésszak felét fogja igénybe venni, nem lesz az új választási törvénynyel összeköttetésben előterjesztve, hanem külön beterjesztve és tárgyalva. — Az új kölcsön tárgyában a „P. Lloyd« azt írja, hogy abban a stádiumban van, melyben ez előtt jelezte volt. T. i. az osztrák hitelbank Mayrhofer, Wiener, Winterstein személyében egy bizottságot küldött ki további alkudozásra és jelentéstételre. E bizottság a Rotschild házzal, a darmstadti bankkal és Sinával egyfelől, és másfelől a magyar pénzügyminiszterrel összeköttetésbe tette magát és késznek nyilatkozott arra, hogy az 1874-ki budget fedezésére szükséges 74 millióról gondoskodik, de csak azon feltétel alatt, ha a londoni és berlini szövetséges firmák, mint a többi kölcsönöknél, úgy ennél is, (mely névszerinti értékben 110 milliót tesz) részt vesznek abban. De az angol házak a mostani pénzviszonyokat nem tárták kedvezőknek és e kérdést néhány héttel elodázni akarták. Ebbe a bécsi consortium beleegyezett. De, hogy egyelőre is fedezhesse a magyar pénzügyminiszter a folyó szükségeket, a consortium 5 milliót előlegezett, a hitelintézet maga pedig egy másik előleget nyújtott, hogy az elzálogosított állami értékeket ki lehessen váltani. Az előbb említett előleg segélyével kifizette az állam a kamatbiztosítással ellátott vasutaknak a hiányzó kamatokat, a második előleg pedig az Amsterdamban elzálogosított 12 ezer darab tiszai részvény kiváltására fog fordíttatni és másfél milliónyi értékig az első vasúti kölcsön kötvényei fognak kiváltatni, így a »Pester Lloyd“. Magyarország pénzügyi gazdálkodásáról II. Endre óta hallottak!ó híreket nem — Bazaine pere alkalmából közöltük volt a vádlevél főrészét: a conclusiot, melynek végén Riviéra tba katonai büntetőtörvénykönyv 209. és 210. czikkelyei alapján és az azokban kiszabott büntetéssel kéri Bujtami Bazainet. A tárgy fontosságánál fogva szükségesnek tartjuk itt az említett törvényczikkelyeket közölni: „209. sz. Halállal és katonai degradatioval büntettetik minden kormányzó, vagy parancsnok, a ki hadi törvényszék által bűnösnek ítéltetett abban, hogy alkudozott az ellenséggel és átadta a reá bízott helyet, mielőtt ki nem merítette a védelem minden eszközét s nem tett meg mindent, mit neki a kötelesség és becsület parancsolt,“ 1 210. ez. Minden fegyveres csapat tábornoka, vagy parancsnoka, aki nyílt csatatéren capitulál, a katonai degradatioval összekötött halállal büntettetik, ha capitulationak az az eredménye lett, hogy csapatjával letétette a fegyvert, vagy ha, mielőtt szóbelileg vagy írásban alkudozott volna, nem tett meg mindent, mit a kötelesség és becsület neki parancsolt.“ A „HON“ TÁRCZÁJA. A British Association közgyűlése. (Két közlemény.) A British Association ez évi közgyűlését Bradfordban Yorkshireban tartotta meg. Ezen tudományos testület ülései mindenkor nagy feltűnést szoktak okozni a tudomány férfiai között, mert nincs egyetlen egy ülése sem, melyből valamely jelentékeny tudományos vivmány ne kerülne a közönség elé s maguk az angol első rangú tudósok már régidő óta megszokták, hogy nevezetesebb felfedezéseiket ezen gyűlésen hirdessék ki először, s másrészt divatban van, hogy úgy az elnök, mint az egyes szakosztályok vezetői rendes számadást adjanak a tudományok legközelebbi években történt haladásáról, úgyhogy bátran elmondhatjuk, miszerint az oly egyén, ki e tudományos egylet üléseit folytonosan kellő figyelemmel kiséri, a tudomány színvonalán képes állani.Lapunk szűk tere nem engedi meg, hogy ez ülésekről kimerítő tudósítást hozzunk s talán érdektelen lenne is olvasóink nagy részére nézve a tisztán szaktudományi vívmányok részletes ismertetése. Ennélfogva meg kell elégednünk azzal, hogy a londoni „Athenaeum“ és „Saturday Review“ után a nagyközönségre nézve legérdekesebb részleteket lehetőleg röviden közöljük. . „ A British Association ezelőtti világhírű elnöke Joule ezen állásáról betegsége miatt lemondott s helyébe a központi bizottság Williamson Sándort, a londoni egyetem hírneves vegytani tanárát választotta meg. Az új elnök megnyitó beszédében szokás szerint legelőbb nagynevű elődje érdemeiről emlékezett meg, kimutatta, hogy ő volt első, ki a meleg egyensúlyának törvényét kísérletileg is megállapította , hogy ezen elmélet megállapítása végett harminc évig fáradozott. Ezen bevezetés után, melyet azzal kell kiegészítenünk, hogy e felfedezés dicsőségében Helmholt és Mayer Rikhard is osztoznak, Williamson saját tárgyára tért a kimutatta, hogy most különösen az atomelmélet következtében mily nagy változáson ment át a vegytan s mint szolgál ez kiválóan az ifjúság nevelésére. Az atomelmélet Dalton felfedezése s ezen elmélet a mai vegytan alapja. Williamson ezen általános elméleten kívül elfogadja az atomicitás elvét is, azaz hogy az egyes atomok rokonságok folytán különböző csoportokban — molecular — egyesülnek. A vegytan körében megindult mozgalom czélja, hogy a vegyészek az atomok egyesülésének viszonyait kutassák ki s az anyag szervezetéről tiszta eszmét nyújtsanak. Ezen felvilágosítás kihat nemcsak a tudomány, hanem a gyakorlati életre is. Williamson nézete szerint " főkép a kísérleti vegytan azon tudomány, melynek gyakorlata által a szavak határozott értelme, sőt a gondolkozásmód megszilárdítása is legjobban elérhető. Végül hosszasan fejtegette a tudományos nevelés s különösen a középtanodai tanárképzés átalakításának szükségét, kimutatván, hogy csak ezen után lehet az ipart s társadalmat valóban előmozdítani. Az egyes szakosztályok közül kétségtelenül az anthropologiai, geographiai és nemzetgazdászatiakban tárgyalt értekezések birtak legkiválóbb érdekkel s ezért ezeket akarjuk legelőbb megismertetni. Az anthropologiai szakosztály üléseinek elsejét dr. Beddoc érdekes s terjedelmes előadása vette igénybe, mely előadásban Yorkshire antropologiai viszonyait fejtegette. Bredford e megyében lévén nemcsak a társulat tagjai, de számos helybeli polgár is részt vett ezen előadásban. Beddoc szerint a kőkorszakból a vidékről semmi nyom sem maradt fenn, holott Anglia déli részén ezen nyomok oly gyakran fordulnak elő. A bronzkorszakból több sír maradt fenn, melyek egy része hosszú tojásdad alakú, más része kerek. Vájjon e kétféle sír egészen különböző néptörzsekre mutat-e ? Még mindig nincs eldöntve, bár valószínű. A vidék első lakói mintegy 3000 évvel előbb alacsony termetűek, hosszú tojásdad fejűek voltak, s ily alakú sírokban is temetkeztek, e mellett valószínű, hogy emberhúsevők voltak. A következő néptörzset rövid széles koponya jellemzi s sírjaikban több bronz ékítvények találhatók. Az utóbbi faj koponyaalakzata még ma is előjön a yorkiak közt, az előbbi igen ritka A rómaiak betörése előtt két kelt faj lakott itt: brigantes és párizsit, kik csak a harmadik római betörés alkalmával jöttek össze velők. A rómaiak hódítása a vidéken hasonló volt a francziákéhoz Algierban. E korból való York városa (Eboracum) s Catterwick (Cataractonium) első betelepedése. Az angol hódítókról alig lehet mondani valamit,miután ezek szellemileg egy fokon állottak a britekkel. A Driffield mellett lévő úgynevezett dán sírok, helyesebben angol vagy fries maradványoknak tekinthetők . A dánok s normánok betörése már történeti korba esik. Jelenleg e tartományban 3 különböző faj létezik, melyeket előadó Phillips tanár után Svéd, Norvég s a harmadikat Romano-British vagya talán ibériai typusoknak nevezi. Az ülés következő szakaszában Buck and Anna kisasszonytól olvastak fel egy igen érdekes értekezést, mely a kígyó-imádás összefüggéséről szól az érczek használatával. Buckland azon nézetben van, hogy a kigyóimádás kezdete különösen keleten egybeesik az érez s drágakő felhasználásával. A kígyók a legtöbb regében mint ezen érczek s általában a titkok őrei is szerepelnek, s azonkívül mint az érez előhozói — talán színrokonság folytán — ők hozzák elő azon titokteljes hatalmú erőt,mely különösen a földművelésnél s a művelődés terjesztésénél mutatkozik. A vadnépek meggyőződése szerint ezen állatok készíték legelőször az érezfegyvereket is. A túrán faj volt szerző szerint az első, mely az érczeket legelőször használta az arianok s sémitek ellenében s ugyanezen fajnál, mely Közép-Ázsiából vagy Indiából eredt, a kígyó rendesen mint a gonosz jelképe tiszteltetett. E faj vitte át a kigyó tiszteletét Ázsiába, Afrikába, sőt talán Amerikába is s ezen babonával karöltve terjed az arany, ezüst, réz s a drágakövek ismerete, egyúttal bizonyos mezőgazdasági ismerettel. Az érczek öntésének feltalálását Bucklam az első kígyóimádó törzsek (talán épen a magyarok ősei ?) arián követőinek tulajdonítja. Még érdekesebb volt ezen értekezésnél Thor E. B. nagyfontosságu fejtegetése az erkölcs és vallás eredeti alakjairól. Sajnáljuk, hogy e becses értekezés alapjául szolgált adatok az előttünk levő lapokban nincsenek felsorolva s igy némi ,leg nem vagyunk képesek megérteni azon nagy horderejű nézetet, melyet szerző ezen értekezésében kimondott. Szerinte ugyanis az emberi nem őskorának egy igen hosszú szakaszában az erkölcsiség és vallás egészen vagy nagyrészt elkülönített tényezők it szerepeltek, különböző törzsekből eredve, különböző módon hatva s különböző tekintélyek által vezetve. A jelenleg ismert legműveletlenebb népeknél, mint az ausztráliai pápuáknál s a délafrikai Basutoknál a moral most is egészen külön álló s független a theologiai nézetektől. A vallás erkölcs nélküli álláspontja azonban csakhamar az erkölcsi világnézettel egyesülni kezdett s a dogmák hatalma mindennemű szokásra kikezdett terjedni. Szerző különösen a házasság fokonként egyházivá tétele által akarja ezt bebizonyítani. Ellenkező példa is van p. az orvoslással, mely kezdetben tisztán theologiai volt. Tyler hosszas ethnographiai fejtegetésekkel bizonyítja végül, hogy az erkölcsiség 63 vallás egyesülése aránylag késő korban történt. (Mellékesen figyelmeztetjük olvasóinkat Hatala ismert beszédére, ki ugyan nem ment ily messze kutatásaiban, de lényegileg az angol tudóssal egy nézeten van.) Csak említeni akarom a többi e szakosztályban tartott értekezéseket. Clarke Hyde az összehasonlító nyelvészeti chronológia alapján akarja bebizonyítani, hogy az amerikaiak a görögök s rómaiak korában vándoroltak ki az ősi földrészekről. Pengelly a kerti barlangokban talált régiségekről értekezik. Wyast Gill az általa missionariussága alatt Polynesia ismeretlen szigetein gyűjtött ethnographiai ritkaságokat mutatta be s ezek közt volt egy Kokusdió-héjba szorított gyűrüsor, mely valamely a mi oldaliánkhoz hasonló babonás bűnkivallatásra szolgált s »lélekfogó«-nak neveztetik. Ha ily gyűrűzetbe egy kis madár vagy pillangó repül be, az a bűnös lelkének tekintetik. Érdekesnek tartjuk még megemlíteni, hogy a British Association a gyűlése alatt egy nagy szorgalommal készített útmutató művet adott ki az anthropologiai kutatásokra nézve. E mü száz fejezetben minden lehető apróságot kísér, s a mellett a laikus által is könnyen megfejthető kérdéseket tartalmaz. Kétségtelen, hogy e mű elterjedése által az anthropologia nagy virágzásra számíthat. Szintoly érdekes volt a geographiai szakosztály ülése, sőt talán ezen szakosztály bírt a nagyobb közönségre nézve legtöbb vonzerővel, miután igen sok hírneves utazó s első rangú tudós értekezéseit volt alkalma meghallgatni, sőt több nevezetes egyén személyesen is megjelent. A világhírű Baker Sámuel megérkezésére ugyan hasztalanul várakoztak, de megjött helyetteMarkham kapitány, ki az „Arctic“ nevű czethal hajóval most érkezett meg éjszaki útjáról, hol a „Polaris“ legénységét hosszas szenvedések után megszabadította. A derék kapitány élőszóval is előadta ezen hajó ismert útját s a mellett elmondta Grönland északi keleti csúcsának (82° 16.) feirását. Nem kevesebb érdekkel birt Alcock Rutherford értekezése. Ő egy időben Japánban s Khinában britt követ volt, s mint ilyen most is, a geographiának diplomácziai fontosságát emelé ki s igen részletesen foglalkozott a középázsiai kérdéssel. Afghanistan s Perzsia határainak kijelölése után kimutatja, hogy a fizikai földrajzi viszonyok késztetik mintegy ösztönszerűleg Oroszországot, hogy Ázsia közepét maga részére meghódítsa. Két tenger közé szorulva, melynek partjai féléven át befagyva vannak, igen természetesen, hasonlóan a leomló lavinához, törekszik ezen nagy hatalom a kellemesebb vidékek s biztosabb partokhoz. Ezen kivül az egy s vidékek többnemű természeti kincsekkel is bírnak, melyekre kereskedelmök érdekében nagy szükségük van. Rutherford ezen kérdéssel együtt egyes bölcsészeti eszméket is fejtegetett a nemzeti művelődés függéséről a helyi fizikai viszonyoktól. Közép-Ázsia s különösen Perzsia és Turkománia viszonyairól még nagy értekezés volt, mely eléggé tanúsítja, mily sokat foglakoznak jelenleg az angolok ezen kérdéssel.Blanford Perzsiában tett geológiai útjáról s különösen a nagy, egész 20 ezer lábnyira emelkedő fennsíkról beszélt. Elmondd a szárazságot, a szikföldet, délibábot s más oly pusztai dolgokat, melyek Magyarországra is élénken emlékeztetnek. Szerinte Persia egész benső része régen több nagy tó alapját képezte, melybe sok patak folyt s ezek leülepedése okozta a fennsík emelkedését. Ezen időben itt, nagyobb is volt a népesség, valamint a turkomann sivatagon, hol aránylag sokkal később voltak még a nagy folyók, melyek az Arai tavát képezve a nagy pusztaságot kopáron hagyták. A többi Közép-Ázsiáról szóló értekezések kevésbé érdekesek. Chináról legérdekesebben értekezett Richthofen báró, kinek még ezenfelül tárgya is: „A kőszén megoszlása Chinában“ rendkívüli gyakorlati fontossággal bir. Értekező szerint a chinai talaj egyetlen egy része sem későbbi eredetű, mint a triai alakzat, minden másodkori üleplések a liasztól a mészig s a harmadkori sebes egészen hiányoznak. E kőszén rétegek különböző geológiai kor- E gy analógia. □ Bazaine perének most kezdődő tárgyalása, a vádak és védvek oscillatiója s a trianoni törvényszék ítélete elé maga Francziaország sem néz talán nagyobb feszültséggel, mint nézünk mi innen a Duna - Tisza vidékeiről. Mi tudjuk csak azt igazán fölfogni, hogy az a bíró ott a király városban amit mondani fog, az a történelem itélőszavával leszen mondva, — az ítélet letörülhetetlen hetükkel fog ottan állani Klió ércttábláján, elmarasztalást vagy fölmentést tartalmazandván egy szörnyű, bizonyára a legszörnyűbb, de még eddig sehol tökéletesen körül nem irt, meg nem határozott bűn tárgyában, — a melynek neve — honárulás. Mit érdekel az minket magyarokat, hogy vájjon Francziaországnak egy gazemberrel többje volt-e, vagy kevesebbje a múlt hadjárat alatt? mit törjük mi fejünket azon, vájjon szükséges volt-e ez az egy ember Francziaország bukásához, s nem jutott volna-e nélküle is oda, ahova jutott? Mennyiben volt bűnös? hol vétett? hol kezdődik magaviseletében a honárulás ? elháríthatta volna-e hazájáról a lesújtó csapást, ha másként cselekszik? s hogy nem cselekedett másként: kényszerűség, tudatlanság vagy gonosz szándék volt-e oka? Mi kényszerít bennünket arra, hogy mindezekre a közönyös kérdésekre feleletet várjunk, szorongva, mintha érdekünk függne tőlük ? Könnyű reá a felelet. Szomorú emlékek támadnak fel bennünk, minden egyes vádra, melyet a franczia generalissimus ellen felhozatal hallunk; látszik, minő szorgos gonddal igyekszik Francziaország fényt deríteni közelmúlt történetének azon részeire, melyek csupán az eddig ismert adatokkal homályosak, kétesek maradnának, s igy tisztázván saját történelmét , addig , amig módjában van , addig , amig azoknak hittel erősített élő kimondásait megtalálhatja, kik e történelmet csinálták, egyúttal igazságot akar szolgáltatni mindenfelé, nem akarja megtorlatlanul tűrni , agyonhallgatni , ha valaki tudva, szándékosan a haza érdeke ellen vétett, nem akar hallgatag bűnrészes lenni a vétekben s nem akarja meggyökeresiteni roszra hajlandó keblekben a lehetőségnek azt a föltevését, hogy a haza ellen elkövetett bűnök megbüntetlenül maradhatnak talán a jövendőben is ; és megfordítva, nem akar senkit büntelenül a gyanúk legsúlyosabbikával terhelve hagyni, hanem fel akarja deríteni a valót, hogy aki nem bűnös, tisztán és büszkén állhasson meg a világ előtt s ne merje kétségbe vonni senki azt a jogát, hogy becsületes embernek tartassák. Így tesz egy büszke, önmagával és fiáival tisztában lenni akaró és mély igazságérzetű nemzet! Nem borít az fátyolt múltjának azon részére is, ahol a leggyalázatosabb bűnök viperafészkét gyanítja hemzsegni a közvélemény, meg akar győződni a gyanú valóságáról; ha valónak bizonyul, akkor összetiporja a viperákat, ha valótlannak, megmenti a nemzetet egy fojtogató rémkép rút kisértésétől. Nem hiszszük, hogy legyen Magyarországon mivelt ember, akinek a Bazaine ellen intézett vádlevél terhelő pontjainak olvasásakor élénken eszébe ne jusson saját nemzeti történetünknek egy szomorú episodja, mely, a mily nevezetes és következményekkel viselős vala, ép oly homályos, tisztázatlan a mai napig is mindenki előtt kerek e világon. Egész könyvtárakat írtak össze róla, de az írók tollát szenvedély vezette vagy elágultság legalább is, és a higgadt történész ez iratok elolvasása után tájékozatlanabb, mint volt akkor, mikor még csak magukat a tényeket ismerte, más ember pedig, ahány volt, anynyiféle ítéletet mondott, és mond ma is felőle. Azt a fátyolt, amit a múltakra, borítottunk, nem kívánjuk felszakgatni mi sem. De a magunkon e tekintetben elkövetett erőszakot mégsem szeretnék odáig fokozni, hogy abból újabb történelmünk egy nevezetes időszakának homályban maradása vagy pláne talán olyatén elferdítése származhatnék, mely azt meghamisítva szállítaná az unokákra, ha nem tekintjük is azt, hogy igazságot szolgáltatni nekünk is szükséges, büntetéssel sújtani a ki bűnös és elégtételt szolgáltatni a nemzet megsértett geniusának, — de nem engedni szörnyű gyanú terhe alatt összeroskadni és elsenyvedni, ki talán büntelen is lehet. Az okiratokba, a tényekbe, azok indokaiba és az emberi szívek redőibe egyaránt mélyen és világosan belelátó, higgadt, elfogulatlan, igazságos bíróra lenne szükség e tekintetben minálunk is. A mi tények Bazaine ellen felhozatnak, azok közül a legsúlyosabb és még sok más felhozható lenne minálunk is. Mely időtől kelteztetik az árulás kezdete, s nálunk még inkább kérdéses, állami titkok elárulása, segélylyel biztatás s annak elvonása, s ennek következtében vesztett csaták vagy eléggé ki nem aknázhatott győzelmek, tényeknek, miknek illető helyen tudomásra jutásától függött minden, konok elhallgatása huzamos ideig, vagy elferditése, nyilt engedetlenség az ország kormányával szemben s magához ragadása az ország sorsa intézésének s minden hatalomnak, melyet sikerrel kezelni nem volt erő és tehetség, vagy talán szándék, az ellenséggel alkudozás az illetékes közegek elkerülésével, indokolatlan, a sereg elfogyasztására és kimerülésére vezető hadmozdulatok s tömérdek más körülmény százszor drasikusabb vádlókként lépnek föl a mi Bazaine-ünk ellen, százszor kiáltóbban követelik a történelem e homályos része földerítésének szükségét, s az igazságszolgáltatást is, de csak annyiból, amenben a felderített tényekből egy „üldözött ártatlanság“ rehabilitálása következnék: amennyiben azonban bűnössége lenne belőlök kétségtelen, csak a megsértett nemzeti géniusnak adatnék meg az engesztelő áldozat, a bűnösnek magának a törvény által kimérhető büntetést régen elengedte a nemzet nagylelkűsége, ha nem évült volna is el a hallgatag lefolyt hosszú idő alatt. Kétséget nem szenved, hogy szabadságharczunk történetének a Bazaine perre emlékeztető részleteit tisztába hozza vala már a nemzet, ha ura leandett sorsának. De nem volt, sokáig! Most újra az, — azt mondják legalább. Miért nem teljesiti hát kötelességét, melylyel multjának, — de kivált jövendőjének tartozik ? Még egyszer az unitáriusok iskolái. A »Hon3 214. számú sept.“18-ki esti kiadásában »Az unitáriusok iskolái« czímmel György Ala