A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-09 / 232. szám

282. szám, XI. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési d­ij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es­sti kiadás együtt: 3 hónapra........................................6 frt — kr. 6 hónapra ........ 12 » — » Az esti kiadás postai külünküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . .­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első "napj­ától számit­tatik. ■UMSPIlllll IUI ....... I_ b/4. r1."Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Csütörtök, od­. C Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. SHjtaajWBjW»apgi^qH^nRawy»ij3swtggg7yg?^^ MIRI­ETÉSEI£ B mintugy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felh­ivá­s A M O Xl-dik évi folyamára Előfizetési ára­i a Negyedévre . .... 12 frt . . . 6 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalvány­okat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba ke­rül. Az előfizeti­sek a »Hon kiadóhivatala, czim alatt Pest, Ferenczie' ■ tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, Budapest, oct. 8 Egyik feladat. (1.) A magyar főpapság főbb tagjai Egerben összegyűltek a kegyelet adójának Bartakovics meghalt egri érsek emléke iránti lerovására. Azt mondják, hogy a katholika egyház belügyei, sőt követendő politikája is beszéd tárgyát képezik. Nekünk ehez semmi közünk, de nem hagyhatjuk megjegyzés nél­kül azon felszólítást, melyet ez alkalomból a „Reform“ a katholikus főpapsághoz intéz. Felhívja azt, hogy lépjen fel cselekvőleg az egyház ügyében, mozdítsa elő az iskolaügy fejlődését, és folytassa a katholikus autonó­miára vonatkozó munkálatokat, mert azt, minél előbb életbe kell léptetni, miután a közönséget »felültetni« nem lehet. A­mi az iskolaügyet illeti, mi is egyet­értünk a »Reform«-mal, ha a papság az iskolai törvény betűjének és szel­lemének megfelelő tevékenységet fejt ki e téren, sőt a »katholikus« jelleget hangoztató oly manifestatióknak is csak örülünk, milyent a győri püspök bocsátott ki közelebbről, ha ez által az lesz elérve, hogy a népnevelés a törvény alapján fejlődik. De már a katholi­kus autonómia kérdésében a »Reform« any­­nyira elfelejti azt a mi történt és oly kevéssé tudja azt, a­mit jelenleg államérdekünk parancsol, hogy felszólalását (melyet egy Lónyay-kormány alatt bizonyára e lap sem indított volna szélnek) kénytelenek vagyunk bírálat alá fogni. E felszólításra, valószínűleg, a papi párt kebeléből csak az lesz a válasz, hogy roszul van czímezve. Mert a főpapság megtette azt, amit akart tenni, és annyit, a­mennyit tehetett, csinált egy autonómiai javaslatot, a kormányhoz, sőt az uralkodóhoz is eljuttatá azt és megválaszta a szervező bizottsá­got. Előbbre ez ügyet a főpapság nemcsak hogy nem vihette, de törvénytelen dolgot cselekednék, ha ezt tenné. Mert az auto­nómiai szabályok megerősítést nem nyertek és így szervezkedni sem szabad. Nagyon helyte­len tehát a „Reform« felszólítása, illetőleg parainéziae , mert ha a főpapság annak enged­ne, csak az állam érdekei szenvednének. Oly alap­on szervezni a katholikus autonómiát mint a­hogy a főpapság megállapitá azt, és an­nak kezébe adni az egyházi vagyont, annyi, mint a hyerarchia hatalmát népies alakban megörökíteni és az autonómia valóságos kö­vetelményei­nek valósítása helyett — a hye­rar­chia egyházi és világi mindenhatóságát nem­ vélni.Nem helyes tehát a »Reform« buzdítá­sa, mert abból csak veszedelem háramlanék alkotmányos szabadságunkra. Az autonómia kérdésében a katholikus főpapságtól semmi jót sem várunk; az elmondta ultimátumát, alig hisszük, hogy ennek kebelében „apella­­tio ad pápám melius informandum« lehet. És ha lenne is, azt megkísérteni a kormány fel­adata. Igen, a katholikus egyházi autonómiai kérdésben is, az actio sorrendje a kormányon és azután a törvényhozáson van. A kormányt az autonómiai szabályok kérdése szólítja erre fel; a törvényhozást pedig az egész ügy poli­tikai, pénzügyi, kultúrai fontossága és min­dennapi sü­rgetés volta. Minden kérdésben,de leginkább ebben, érezzük és érezzük mindig Széchenyi nagy mondásának igaz voltát, hogy t. i. nem tud­juk megállapítani a „logikai egymásutánét. Ezt megállapítani és az országgyűlés előtt kifejteni, a kormány feladata. Ebben rejlik annak egyház - politikai színvallása és ha e kérdésben idejében, határozott program­mal lép fel, nagy szolgálatot fog tenni az or­szágnak. Elismerjük, hogy az ügy fontos és ké­nyes. Elismerjük hogy a katholikusok sok igazsággal mondják azt, hogy nekik más autonómiát ne szabjon, azt csinálnak ők ma­guknak. És mintegy erre a méltányos felszólalásra volt válasz Deák azon mondása, hogy a törvényhozás nem abba fog beleszólí­tani, hogy az autonómia mi legyen, hanem abba, hogy mi ne l­e­g­y­e­n, je­lezve ebben az állam hatáskörének és önvé­delmének körvonalazását — a katholika egy­ház irányában. Tagadhattam hogy a protes­táns és a görög-keleti egyház autonómia fej­lődési ügye, az 1791-ki törvényhozás ép úgy, mint az 1848-ki és 1868-iki törvények p­o­­s­i­t i­v működésről tanúskodnak az állam részéről. De ha ettől eltérni akarunk is, ab­ban sem látunk még veszélyt. Csak hogy jól körvonalazva legyen a »logikai egymás­után.« Legelős je e tekintetben: a katholikus autonómiai szabályzat sorsa feletti döntés, azután az ennek helyébe lépő actio megindí­tása, a kormány álláspontjának ez ügyben való határozott körvonalazása, e­r­r­e a tör­vényhozás nyilatkozata egy határo­zat alakjában és azután a társadalmi szabad működés, a törvényesnek és po­litikailag megengedhetőnek ismert munka­körben. Ezekkel párhuzamosan halad: a tör­vényhozás működése az egyházi alapok,alapít­­ványok, javak kérdésében és úgy, mint a szerzet-ügyben. Ezek képeznék a logikai egy­másután anyagát, ezt azon­ban r­e­n­­d­e­z­n­i kell és logikai összefüggésbe hozni szükséges, úgy a tényezők működésének mód­jára, mint idejére nézve: ez a kor­mány feladata.­­A municipiumok kikerekíté­­s­é­r­e vonatkozó törvényjavaslatról azt hallja a „Pester Lloyd“, hogy a megyék és városi kerületek lényegesen csak Erdélyben lesznek apasztva és mó­dosítva. Magyarországon csak néhány vármegye lesz módosítva, így pl. Torna, Ugocsa, Csanád, Bars megye és a jászkerület lesz egyesítve a szomszéd megyékkel. E törvényjavaslat, mely a következő második ülésszak felét fogja igénybe venni, nem lesz az új választási törvénynyel összeköttetésben előterjesztve, hanem külön beterjesztve és tárgyalva. — Az új kölcsön tárgyában a „P. Lloyd« azt írja, hogy abban a stádiumban van, melyben ez előtt jelezte volt. T. i. az osztrák hitelbank Mayrho­fer, Wiener, Winterstein személyében egy bizottsá­got küldött ki további alkudozásra és jelentéstételre. E bizottság a Rotschild házzal, a darmstadti bank­kal és Sinával egyfelől, és másfelől a magyar pénz­ügyminiszterrel összeköttetésbe tette magát és kész­nek nyilatk­ozott arra, hogy az 1874-ki budget fede­zésére szükséges 74 millióról gondoskodik, de csak azon feltétel alatt, ha a londoni és berlini szövetsé­ges firmák, mint a többi kölcsönöknél, úgy ennél is, (mely névszerinti értékben 110 milliót tesz) részt vesznek abban. De az angol házak a mostani pénz­viszonyokat nem tárták kedvezőknek és e kérdést néhány héttel elodázni akarták. Ebbe a bécsi con­sortium bele­egyezett. De, hogy egyelőre is fedez­hesse a magyar pénzügyminiszter a folyó szüksége­ket, a consortium 5 milliót előlegezett, a hitelintézet maga pedig egy másik előleget nyújtott, hogy az elzálogosított állami értékeket ki lehessen váltani. Az előbb említett előleg segélyével kifizette az állam a kamatbiztosítással ellátott vasutaknak a hiányzó kamatokat, a második előleg pedig az Amsterdam­ban elzálogosított 12 ezer darab tiszai részvény ki­váltására fog fordíttatni és másfél milliónyi értékig az első vasúti kölcsön kötvényei fognak kiváltatni, így a »Pester Lloyd“. Magyarország pénzügyi gaz­dálkodásáról II. Endre óta­­ hallottak!­ó híreket nem — Bazaine pere alkalmából közöltük volt a vádlevél főrészét: a conclusiot, melynek vé­gén Riviéra tba katonai büntetőtörvénykönyv 209. és 210. czikkelyei alapján és az azokban kisza­bott büntetéssel kéri Bujtam­i Bazainet. A tárgy fon­tosságánál fogva szükségesnek tartjuk itt az említett törvényczikkelyeket közölni: „209. sz. Halállal és katonai degra­­datioval büntettetik minden kormányzó, vagy parancsnok, a ki hadi törvényszék által bűnösnek ítéltetett abban, hogy alkudozott az ellenséggel és átadta a reá bízott helyet, mielőtt ki nem merítette a védelem minden eszközét s nem tett meg mindent, mit neki a kötelesség és becsület parancsolt,“ 1 210. ez. Minden fegyveres csapat tábornoka, vagy parancsnoka, a­ki nyílt csatatéren capitulál, a katonai degradatiova­l összekötött ha­lállal büntettetik, h­a capitulationak az az ered­ménye lett, hogy csapatjával letétette a fegyvert, vagy ha, mielőtt szóbelileg vagy írásban alkudozott volna, nem tett meg mindent, mit a kötelesség és be­csület neki parancsolt.“ A „HON“ TÁRCZÁJA. A British Association közgyűlése. (Két közlemény.) A British Association ez évi közgyűlését Brad­­fordban Yorkshireban tartotta meg. Ezen tudomá­nyos testület ülései mindenkor nagy feltűnést szok­tak okozni a tudomány férfiai között, mert nincs egyetlen egy ülése sem, melyből valamely jelenté­keny tudományos vivmány ne kerülne a közönség elé s maguk az angol első rangú tudósok már régidő óta megszokták, hogy nevezetesebb felfedezéseiket ezen gyűlésen hirdessék ki először, s másrészt divat­ban van, hogy ú­gy az elnök, mint az egyes szakosz­tályok vezetői rendes számadást adjanak a tudomá­nyok legközelebbi években történt haladásáról, úgy­hogy bátran elmondhatjuk, miszerint az oly egyén, ki e tudományos egylet üléseit folytonosan kellő figyelemmel kiséri, a tudomány színvonalán képes állani.Lapunk szűk tere nem engedi meg, hogy ez ülésekről kimerítő tudósítást hozzunk s talán érdek­telen le­nne is olvasóink nagy részére nézve a tisztán szaktudományi vívmányok részletes ismertetése. En­nélfogva meg kell elégednünk azzal, hogy a londoni „Athenaeum“ és „Saturday Review“ után a nagy­­közönségre nézve legérdekesebb részleteket lehetőleg röviden közöljük. . „ A British Association ezelőtti világhírű el­nöke Joule ezen állásáról betegsége miatt lemondott s helyébe a központi bizottság Williamson Sándort, a londoni egyetem hírneves vegytani taná­rát választotta meg. Az új elnök megnyitó beszédé­ben szokás szerint legelőbb nagynevű elődje érde­meiről emlékezett meg, kimutatta, hogy ő volt első, ki a meleg egyensúlyának törvényét kísérletileg is megállapította , hogy ezen elmélet megállapítása végett harminc­ évig fáradozott. Ezen bevezetés után, melyet azzal kell kiegészítenünk, hogy e felfe­dezés dicsőségében Helmholt é­s Mayer Rikhard is osztoznak, Williamson saját tárgyára tért a kimu­tatta, hogy most különösen az atomelmélet követ­keztében mily nagy változáson ment át a vegytan s mint szolgál ez kiválóan az ifjúság nevelésére. Az atomelmélet Dalton felfedezése s ezen elmélet a mai vegytan alapja. Williamson ezen általános elméleten kívül elfogadja az atomicitás elvét is, azaz hogy az egyes atomok rokonságok folytán különböző cso­portokban — molecular — egyesülnek. A vegytan körében megindult mozgalom czélja, hogy a vegyé­szek az atomok egyesülésének viszonyait kutassák ki s az anyag szervezetéről tiszta eszmét nyújtsanak. Ezen felvilágosítás kihat nemcsak a tudomány, ha­­­­nem a gyakorlati életre is. Williamson nézete szerint " főkép a kísérleti vegytan azon tudomány, melynek gyakorlata által a szavak határozott értelme, sőt a gondolkozásmód megszilárdítása is legjobban elér­hető. Végül hosszasan fejtegette a tudományos neve­lés s különösen a középtanodai tanárképzés átalakí­tásának szükségét, kimutatván, hogy csak ezen után lehet az ipart s társadalmat valóban előmozdítani. Az egyes szakosztályok közül kétségtelenül az anthropologiai, geographiai és nemzetgazdászatiak­­ban tárgyalt értekezések birtak legkiválóbb érdekkel s ezért ezeket akarjuk legelőbb megismertetni. Az anthropologiai szakosztály ülé­seinek elsejét dr. Beddoc érdekes s terjedelmes előadása vette igénybe, mely előadásban Yorks­hire antropologiai viszonyait fejtegette. Bredford e megyében lévén nemcsak a társulat tag­jai, de számos helybeli polgár is részt vett ezen elő­adásban. Beddoc szerint a kőkorszakból a vidékről semmi nyom sem maradt fenn, holott Anglia déli részén ezen nyomok oly gyakran fordulnak elő. A bronzkorszakból több sír maradt fenn, melyek egy része hosszú tojásdad alakú, más része kerek. Váj­jon e kétféle sír egészen különböző néptörzsekre mu­tat-e ? Még mindig nincs eldöntve, bár valószínű. A vidék első lakói mintegy 3000 évvel előbb alacsony termetűek, hosszú tojásdad fejűek voltak, s ily alakú sírokban is temetkeztek, e mellett valószínű, hogy ember­húsevők voltak. A következő néptör­zset rövid széles koponya jellemzi s sírjaikban több bronz ékítvények találhatók. Az utóbbi faj koponya­alakzata még ma is előjön a yorkiak közt, az előbbi igen ritka A rómaiak betörése előtt két kelt faj la­kott itt: brigantes és párizsit, kik csak a harmadik római betörés alkalmával jöttek össze velők. A ró­maiak hódítása a vidéken hasonló volt a francziákéhoz Algierban. E korból való York városa (Eboracum) s Catterwick (Cataractonium) első betelepedése. Az an­gol hódítókról alig lehet mondani valamit,miután ezek szellemileg egy fokon állottak a britekkel. A Driffield mellett lévő úgynevezett dán sírok, helyesebben angol­­ vagy fries maradványoknak tekinthetők . A dánok s normánok betörése már történeti korba esik. Jelenleg e tartományban 3 különböző faj létezik, melyeket előadó Phillips tanár után Svéd, Norvég s a har­madikat Romano-British vagya talán ibériai typusok­­nak nevezi. Az ülés következő szakaszában B­u­c­k­­ a­n­d Anna kisasszonytól olvastak fel egy igen érdekes értekezést, mely a kígyó-imádás össze­függéséről szól az érczek hasz­nálatával. Buck­land azon nézetben van, hogy a kigyóimádás kezdete különösen keleten egybeesik az érez s drágakő felhasználásával. A kígyók a leg­több regében mint ezen érczek s általában a titkok őrei is szerepelnek, s azonkívül mint az érez előho­­zói — talán színrokonság folytán — ők hozzák elő azon titokteljes hatalmú erőt,mely különösen a föld­művelésnél s a művelődés terjesztésénél mutatkozik. A vadnépek meggyőződése szerint ezen állatok ké­­szíték legelőször az érezfegyvereket is. A túrán faj volt szerző szerint az első, mely az érczeket legelőször használta az arianok s sémitek ellenében s ugyanezen fajnál, mely Közép-Ázsiából vagy Indiá­ból eredt, a kígyó rendesen mint a gonosz jelképe tiszteltetett. E faj vitte át a kigyó tiszteletét Ázsiá­ba, Afrikába, sőt talán Amerikába is s ezen baboná­val karöltve terjed az arany, ezüst, réz s a drága­kövek ismerete, egyúttal bizonyos mezőgazdasági ismerettel. Az érczek öntésének feltalálását Bucklam­ az első kígyóimádó törzsek (talán épen a magyarok ősei ?) arián követőinek tulajdonítja. Még érdekesebb volt ezen értekezésnél T­h­­­o­r E. B. nagyfontosságu fejtegetése az erkölcs és vallás eredeti a­lakj­ai­r­ól. Sajnáljuk, hogy e becses értekezés alapjául szolgált adatok az előt­tünk levő lapokban nincsenek felsorolva s igy némi­ ,­leg nem vagyunk képesek megérteni azon nagy horderejű nézetet, melyet szerző ezen értekezésében kimondott. Szerinte ugyanis az emberi nem őskorá­nak egy igen hosszú szakaszában az e­r­k­ö­l­­csiség és vallás egészen vagy nagyrészt elkülönített tényező­­k it­­ szerepeltek, különböző törzsekből eredve, kü­lönböző módon hatva s különböző tekintélyek által vezetve. A jelenleg ismert legműveletlenebb népek­nél, mint az ausztráliai pápuáknál s a délafrikai Ba­­sutoknál a moral most is egészen külön álló s füg­getlen a theologiai nézetektől. A vallás erkölcs nél­küli álláspontja azonban csakhamar az erkölcsi vi­lágnézettel egyesülni kezdett s a dogmák hatalma mindennemű szokásra kikezdett terjedni. Szerző kü­lönösen a házasság fokonként egyházivá tétele által akarja ezt bebizonyítani. Ellenkező példa is van p. az orvoslással, mely kezdetben tisztán theologiai volt. Tyler hosszas ethnographiai fejtegetésekkel bi­­zonyítja végül, hogy az erkölcsiség 63 vallás egyesü­lése aránylag késő korban történt. (Mellékesen figyel­meztetjük olvasóinkat Hatala ismert beszédére, ki ugyan nem ment ily messze kutatásaiban, de lénye­gileg az angol tudóssal egy nézeten van.) Csak említeni akarom a többi e szakosztályban tartott értekezéseket. Clarke Hyde az összehasonlí­tó nyelvészet­i chronológia alapján akarja bebizo­nyítani, hogy az amer­ikaiak a görögök s rómaiak korában vándoroltak ki az ősi földrészekről. Pen­­gelly a kerti barlangokban talált régiségekről ér­tekezik. Wyast Gill az általa missionariussága alatt Polynesia ismeretlen szigetein gyűjtött ethno­graphiai ritkaságokat mutatta be s ezek közt volt egy Kokusdió-héjba szorított gyűrüsor, mely valamely a mi oldaliánkhoz hasonló babonás bűnkivallatásra szolgált s »lélekfogó«-nak neveztetik. Ha ily gyű­­rűzetbe egy kis madár vagy pillangó repül be, az a bűnös lelkének tekintetik. Érdekesnek tartjuk még megemlíteni, hogy a British Association a gyűlése alatt egy nagy szorgalommal készített útmutató mű­vet adott ki az anthropologiai kutatásokra nézve. E mü száz fejezetben minden lehető apróságot kísér, s a mellett a laikus által is könnyen megfejthető kér­déseket tartalmaz. Kétségtelen, hogy e mű elterje­dése által az anthropologia nagy virágzásra szá­míthat. Szintoly érdekes volt a geographiai szak­osztály ülése, sőt talán ezen szakosztály bírt a nagyobb közönségre nézve legtöbb vonzerővel, mi­után igen sok hírneves utazó s első rangú tudós ér­tekezéseit volt alkalma meghallgatni, sőt több neve­zetes egyén személyesen is megjelent. A világhírű Baker Sámuel megérkezésére ugyan hasztalanul vá­rakoztak, de megjött helyette­­Markham kapitány, ki az „Arctic“ nevű czethal hajóval most érkezett meg éjszaki útjáról, hol a „Polaris“ legénységét hosszas szenvedések után megszabadította. A derék kapitány élőszóval is előadta ezen hajó ismert útját s a mellett elmondta Grönland északi keleti csúcsá­nak (82° 16.) feirását. Nem kevesebb érdekkel birt Al­co­ck Ru­th­e­r­f­o­r­d értekezése. Ő egy időben Japánban s Khinában britt követ volt, s mint ilyen most is, a geographiának diplomácziai fontosságát emelé ki s igen részletesen foglalkozott a középázsiai kér­déssel. Afghanistan s Perzsia határainak kijelölé­se után kimutatja, hogy a fizikai földrajzi viszonyok késztetik mintegy ösztönszerűleg Oroszországot, hogy Ázsia közepét maga részére meghódítsa. Két tenger közé szorulva, melynek partjai féléven át befagyva vannak, igen természetesen, hasonlóan a leomló la­vinához, törekszik ezen nagy hatalom a kellemesebb vidékek s biztosabb partokhoz. Ez­en kivül az egy s vidékek többnemű természeti kincsekkel is bírnak, melyekre kereskedelmök érdekében nagy szükségük van. Rutherford ezen kérdéssel együtt egyes bölcsé­szeti eszméket is fejtegetett a nemzeti műve­lődés függéséről a helyi fizikai viszo­nyoktól. Közép-Ázsia s különösen Perzsia és Turkomá­­nia viszonyairól még na­gy értekezés volt, mely elég­gé tanúsítja, mily sokat foglakoznak jelenleg az angolok ezen kérdéssel.Blanford Perzsiában tett geo­­­lógiai útjáról s különösen a nagy, egész 20 ezer láb­­nyira emelkedő fennsíkról beszélt. Elmondd a szá­razságot, a szikföldet, délibábot s más oly pusztai dolgokat, melyek Magyarországra is élénken emlé­keztetn­ek. Szerinte Persia egész benső része régen több nagy tó alapját képezte, melybe sok patak folyt s ezek leülepedése okozta a fennsík emelkedését. Ezen időben itt, nagyobb is volt a népesség, valamint a turkomann sivatagon, hol aránylag sokkal később voltak még a nagy folyók, melyek az Arai tavát ké­pezve a nagy pusztaságot kopáron hagyták.­­ A többi Közép-Ázsiáról szóló értekezések kevésbé ér­dekesek. Chináról legérdekesebben értekezett Richt­hofen báró, kinek még ezenfelül tárgya is: „A kőszén megoszlása Ch­inában“ rendkí­vüli gyakorlati fontossággal bir. Értekező szerint a chinai talaj egyetlen egy része sem későbbi eredetű, mint a triai alakzat, minden másodkori üleplések a liasztól a mészig s a harmadkori seb­es egészen hiá­nyoznak. E kőszén rétegek különböző geológiai kor- E g­y analógia. □ Bazaine perének most kezdődő tárgya­lása, a vádak és védvek oscillatiója s a tria­noni törvényszék ítélete elé maga Franczia­­ország sem néz talán nagyobb feszültséggel, mint nézünk mi innen a Duna - Tisza vidé­keiről. Mi tudjuk csak azt igazán fölfogni, hogy az a bíró ott a király városban amit mondani fog, az a történelem itélőszavával leszen mondva, — az ítélet letörülhetetlen hetükkel fog ottan állani Klió ércttábláján, elmarasztalást vagy fölmentést tartalmazandván egy szörnyű, bi­zonyára a legszörnyűbb, de még eddig sehol tökéletesen körül nem irt, meg nem határo­zott bűn tárgyában, — a melynek neve — honárulás. Mit érdekel az minket magyarokat, hogy vájjon Francziaországnak egy gazemberrel többje volt-e, vagy kevesebbje a múlt had­járat alatt? mit törjük mi fejünket azon, váj­jon szükséges volt-e ez az egy ember Franczia­­ország bukásához, s nem jutott volna-e nélküle is oda, a­hova jutott? Mennyiben volt bű­nös? hol vétett? hol kezdődik magaviseleté­ben a honárulás ? elháríthatta volna-e hazá­járól a lesújtó csapást, ha másként cselekszik? s hogy nem cselekedett másként: kényszerű­ség, tudatlanság vagy gonosz szándék volt-e oka? Mi kényszerít bennünket arra, hogy mindezekre a közönyös kérdésekre feleletet várjunk, szorongva, mintha érdekünk függne tőlük ? Könnyű reá a felelet. Szomorú emlékek támadnak fel bennünk, minden egyes vádra, melyet a franczia generalissimus ellen felho­zatal hallunk; látszik, minő szorgos gonddal igyekszik Francziaország fényt deríteni kö­zelmúlt történetének azon részeire, melyek csupán az eddig ismert adatokkal homályo­­­­sak, kétesek maradnának, s igy tisztázván­­ saját történelmét , addig , amig módjában van , addig , a­mig azoknak hittel erő­sített élő kimondásait megtalálhatja, kik e­­ történelmet csinálták, egyúttal igazságot akar szolgáltatni mindenfelé, nem akarja megtor­­latlanul tűrni , agyonhallgatni , ha valaki­­ tudva, szándékosan a haza érdeke ellen vé­tett, nem akar hallgatag bűnrészes lenni a vétekben s nem akarja meggyöke­resiteni roszra hajlandó keblekben a lehetőségnek azt a föltevését, hogy a haza ellen elkövetett bű­nök megbüntetlenül maradhatnak talán a jö­­­­vendőben is ; és megfordítva, nem akar sen­kit büntelenül a gyanúk legsúlyosabbikával terhelve hagyni, hanem fel akarja deríteni a valót, hogy aki nem bűnös, tisztán és büsz­kén állhasson meg a világ előtt s ne merje kétségbe vonni senki azt a jogát, hogy be­­­­csületes embernek tartassák. Így tesz egy büszke, önmagával és fiá­­i­val tisztában lenni akaró és mély igazságér­­zetű nemzet! Nem borít az fátyolt múltjának azon ré­szére is, ahol a leggyalázatosabb bűnök vipe­rafészkét gyanítja hemzsegni a közvélemény,­­ meg akar győződni a gyanú valóságáról; ha­­ valónak bizonyul, akkor összetiporja a vipe­­­­rákat, ha valótlannak, megmenti a nem­­­­zetet egy fojtogató rémkép rút kisérté­­­sétől. Nem hiszszük, hogy legyen Magyaror­szágon mivelt ember, akinek a Bazaine ellen intézett vádlevél terhelő pontjainak olvasása­kor élénken eszébe ne jusson saját nemzeti történetünknek egy szomorú episodja, mely, a mily nevezetes és következményekkel vise­­lős vala, ép oly homályos, tisztázatlan a mai napig is mindenki előtt kerek e világon. Egész könyvtárakat írtak össze róla, de az írók tollát szenvedély vezette vagy elágultság legalább is, és a higgadt történész ez iratok elolvasása után tájékozatlanabb, mint volt ak­kor, mikor még csak magukat a tényeket is­merte, más ember pedig, ahány volt, any­nyiféle ítéletet mondott, és mond ma is felőle. Azt a fátyolt, amit a múltakra, borítot­tunk, nem kívánjuk felszakgatni mi sem. De a magunkon e tekintetben elkövetett erősza­kot még­sem szeretnék odáig fokozni, hogy abból újabb történelmünk egy nevezetes idő­szakának homályban maradása vagy pláne ta­lán olyatén elferdítése származhatnék, mely azt meghamisítva szállítaná az unokákra, ha nem tekintjük is azt­, hogy igazságot szolgál­tatni nekünk is szükséges, büntetéssel sújtani a ki bűnös és elégtételt szolgál­tatni a nemzet megsértett geniusának, — de nem engedni szörnyű gyanú terhe alatt összeroskadni és elsenyvedni, ki talán bünte­­len is lehet. Az okiratokba, a tényekbe, azok indo­kaiba és az emberi szívek redőibe egyaránt mélyen és világosan belelátó, higgadt, elfo­gulatlan, igazságos bíróra lenne szükség e tekintetben minálunk is. A mi tények Ba­zaine ellen felhozatnak, azok közül a legsú­lyosabb és még sok más felhozható lenne mi­nálunk is. Mely időtől kelteztetik az árulás kezdete, s nálunk még inkább kérdéses, állami titkok elárulása, segélylyel biztatás s annak elvonása, s ennek következtében vesz­tett csaták vagy eléggé ki nem aknázhatott győzelmek, tényeknek, miknek illető helyen tudomásra jutásától függött minden, konok elhallgatása huzamos ideig, vagy elferditése, nyilt engedetlenség az ország kormányával szemben s magához ragadása az ország sorsa intézésének s minden hatalomnak, melyet si­kerrel kezelni nem volt erő és tehetség, vagy talán szándék, az ellenséggel alkudozás az illetékes közegek elkerülésével, indokolatlan, a sereg elfogyasztására és kimerülésére ve­zető hadmozdulatok s tömérdek más körül­mény százszor drasik­usabb vádlókként lép­nek föl a mi Bazaine-ünk ellen, százszor kiál­­tóbban követelik a történelem e homályos része földerítésének szükségét, s az igazság­szolgáltatást is, de csak annyiból, amen­ben a felderített tényekből egy „üldözött ártatlanság“ rehabilitálása következnék: a­mennyiben azonban bűnössége lenne belőlök kétségtelen, csak a megsértett nemzeti gé­­niusnak adatnék meg az engesztelő áldozat, a bűnösnek magának a törvény á­ltal kimérhető büntetést régen elengedte a nemzet nagylel­kűsége, ha nem évült volna is el a hallgatag lefolyt hosszú idő alatt. Kétséget nem szenved, hogy szabadság­harczunk történetének a Bazaine perre em­lékeztető részleteit tisztába hozza vala már a nemzet, ha ura leandett sorsának. De nem volt, sokáig! Most újra az, — azt mondják legalább. Miért nem teljesiti hát kötelességét, melylyel multjának, — de kivált jövendőjének tar­tozik ? Még­ egyszer az unitáriusok iskolái. A »Hon3 214. számú sept.“18-ki esti kiadásá­ban »Az unitáriusok iskolái« czímmel György Ala­

Next