A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-01 / 252. szám
Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli essti kiadás együtt: 3 hónapra . .............................6 frt — kr. 6 hónapra.........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év ^folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a' hó^else’napjától számittatik, 7 252. szám. XL évfolyam. Reggeli Hadás. Budapest, 1873. Szombat nov 1 Szerkesztési iroda Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. 99 Előfizetési felhívás A HOIX1-dik évi folyamára. Előfizetési ára: Félévre........................12 frt Negyedévre .... 6 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tiz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetisek a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferenczie '• • tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, oct. 31 Segély-tervek. A megrögzött hitelválság pusztító hatásai mindegyre felrázzák a kormányokat tétlenségükből, mindegyre tanácskozásra, alkudozásra bírják őket, sőt most már a közös tanácskozások eredményét is emlegetik a lapok. Ez nem lenne egyéb, minthogy az osztrák bank bankóprése a kormányok számára mozgásba hozatnék és egy csomó új bankó bocsáttatnék ki, hogy azokat a kormányok az ipar és kereskedelem felsegélésére fordítsák. Ezzel szemben egy másik terv: az állampapírjegyek szaporítását indítványozza; míg egy harmadik (mely a berlini bankártól, Bleicbrödertől eredt) a porosz „Darlehenswassenschein“-ok átültetésétan. E tervek közül: az államjegyek szaporítását csak bizonyos bécsi körök és nálunk a „Pesti Napló“ pártolják. Ez utóbbi az államjegyek szaporításának törvényes korlátját a törvényhozások által kívánja széttöretni, hogy szaporítható legyen azok összege a törvényben megállapított 400 millión (a sóbánya utalványok ebből 100 milliót tehetnek) túl is. Ez szerencsétlen eszme, mely nagy disagiora vezetne, e miatt keveset segítene és a valutarendezést végtelenül nehezítené. Mert jól jegyezzük meg, hogy a bank jegyei, kényszerforgalmuk daczára sincsenek a disagióra oly befolyással, mint az államjegyek. Ezt bizonyítja nemcsak az, hogy valahányszor az államjegyeket szaporíták, mindig növekedett a disagio, de maga az a tény is, hogy még rendes üzleti viszonyok közt is mindig meg lehet az államjegyek hullámzását érezni az ágyon. De szerencsétlen ez eszme főleg a valutarendezés tekintetében, mert a bankjegyeit a bank lesz köteles beváltani, tehát az a monarchia egyik felére nézve sem jár teherrel és ezt képesíti is arra érczkészlete bizonyos határok között; de az államjegyeket a monarchia két felének kell beváltania és megsemmisítenie, hogy a valuta rendezhető legyen, még pedig oly érczalapból, vagy consolidate esetén kölcsönből, melyet még ezentúl kell megteremteni,melyből most egy garas sincs. Azonban a bankjegyek szaporítását sem tartjuk szerencsés gondolatnak, úgy a hitelművelet, mint a valuta szempontjából. A bank köteles érczvalutára menni át, kész fizetéseit megkezdeni , mihelyt az osztrák kormány az 1862-ből fenmaradt 80 milliónyi adósságot megfizeti. Most az osztrák bank jegyeit azért akarják szaporítani, hogy abból kölcsönt kapjon a magyar és osztrák kormány. Tehát teremtve lenne egy közös vagy pedig különálló osztrák és magyar újabb bankadósság. Ez megnehezítné a valutarendezést. Vagy, ha nem a kormányok veszik fel a pénzt, akkor az osztrák bankjegy szaporítása, mire a bankakta felfüggesztése most is felhatalmazza, a régi feltételek alatt kölcsönözve, nem sokat fog használni, mert most is van heverő segélypénz. Sőt mindezektől eltekintve, általában,bármily kedvező feltételek alatt is, ellenezzük a bankjegyszaporítást. Mert elismerjük ugyan, hogy nem a jegyforgalom összege, hanem az álhitel viszonyai (és ezzel összefüggőig: az állam jegyei) vannak döntő befolyással agionális viszonyainkra, a kényszerforgalom miatt, de azért a bankjegyek összegétől sem lehet az agionális befolyást megtagadni , mert különben azt lehetne állítani, hogy a bank in infinitum szaporíthatja jegyeit és mégsem lesz devalvatio. Ezt pedig állítani nem lehet. De ezen kívül: a fő szempont, mely tiltja az osztrák bankjegy-szaporítást: a valuta rendezés. Nekünk az osztrák bank minden jegye akadály ebben, mely megnehezíti az átmenetet, és épen ezért azokat szaporítanunk nem szabad. Sőt, bár nem közös ügy, a bankügy érdekünkben áll , hogy "az osztrák bank minél könnyebben kivonhassa jegyeit, illetőleg minél könnyebben megkezdhesse az érez fizetést, mert akkor a valutarendezés időszaka is meg van rövidítve. Ezért őrködnünk kell a felett, hogy az minél kevésbé távozzék a fizetésképességtől — a kényszerforgalom tartama alatt sem. Márpedig, ha a mostani fedezeti viszonyt vesszük szemügyre: úgy találjuk, hogy a bankjegy forgalmának alig egynegyede van fedezve, holott azon országok pénzügyi története, melyek valutarendezéssel voltak elfoglalva, illetőleg kényszerforgalomból érez valutára akartak átmenni , bizonyítja, hogyaz osztrák kormány bankadósságának visszafizetése esetén is) alig lenne képes az osztrák bank kész fizetéseit most megkezdeni, ha az államjegyektől eltekintünk is. Anglia 1821-ben határoza el az érez valutára visszatérést: ekkor a bank érczkészlete 2/5 volt jegy forgalmához képest, és mégis 1825-ben tartaléka ki volt merítve, úgy hogy a válságos üzleti viszonyokat ennek lehet köszönni. Amerika most sem képes az arany valutára visszatérni, pedig ércztartaléka (mely a kormány kezében van) a jegyforgalomhoz képest kedvezőbb, mint az osztrák banké, mert több, mint egynegyed. Ha az osztrák bank fedezeti viszonya ily kedvezőtlen, nem kell azt még roszabbá tenni újabb jegyszaporítással. Nem a bankot, hanem a valutát féltjük ilyen intézkedéstől. Tudom, hogy most erre nem gondolnak azok, kik minden áron a jelenlegi válságon akarnak segíteni; de az országnak és kormánynak mindenek felett erre kell gondolnia ; mert a mostani válság tartósságánál nagyobb veszedelem lenne a valutarendezés bármely megnehezítése; mert utóvégre is legnagyobb bajunk, mely a külföld hitelforrásait csaknem elzárja tőlünk és az országot védtelenül zsarolásnak teszi ki a kényszerforgalom. Ennek uralmát rövidíteni és nem hosszabbítani kell, pedig minden jegyszaporításnak ez az eredménye. Ami a Bleichröder tervét illeti, azt én a „Hon“-ban már februárban ajánlom. De amily jónak tartom akkor, oly kevés reménynyel kecsegtet az most. Mert a »Darlebens Kassenschein« a pénzhiányt és azüzleti fenakadást pótolja, illetőleg akadályozza meg; de most bizalomhiány van és ezt az sem ad. Mi azt hisszük, hogy nem jegyszaporításra, hanem bizalomra van szükség. Azonban még most is hiszem, hogy kész árukra vagy terményekre kibocsátott (és nem bankpapírokra kölcsönzött) kölcsönjegyek megtennék hatásukat. Poroszországban 1849- ben és 1866-ban, valamint (ilyenforma, habár csak hiteljegyek) Amerikában épen a közelebbi válságnál jó eredményt idéztek elő és a válságból mentő eszközül szolgáltak. De a bankok értékeire ezt kiterjeszteni nem lenne jó. Hadd fuzionáljanak, liquidáljanak a bukófélben levő bankok; erre az illető kormánynak kényszerítenie is kellene azokat, csak ez könnyebbítheti meg a piacot, az iparnak és kereskedelemnek pedig szerezzen segélyt a kormány — nem a bankópréssel, hanem jegy szaporítás nélkül. Hegedűs Sándor. A „HON“ TÁRCZAJA. A jövő század regénye. Nyolcs kötetben. Irta Jókai Mór. Második rész. Az örök béke. Második rétet. A babyloni hölgy. (Folyt.) — Asszonyom ! viszonzá Severus ; minden hasonlatok között a históriából vettek biczczentenek legerősebben. Az, a ki Carthagot romba döntötte, a Scipiok és Catók Rómája volt; az, a ki Oroszországot nagygyá, hatalmassá tette, az egy vaskezü ozár és két gyakorlati eszű czárnó volt. — Nem pedig a Pokol páholy főnöknője, mint én, úgy e bár ? — ön mondá. Ettől a Rómától a mi Carthagónk nem fél. Sasza asszony fölkelt helyéröl s odalépve Severushoz, félkezével annak vállára támaszkodott s oly daemoni arczkifejezéssel, melynek baljóslatától a néger maga is zsibbadást érzett idegeiben, csaknem súgva mondá neki e szavakat. — És hátha a Pokol páholy főnöknőjének egy gondolatja támadna, mely magukat az ördögöket is meglepné ? ... Az az elsötétülése a szemeknek, követve a hirtelen kitörő villámoktól, valami büvös hatással volt e férfira, ki önkénytelenül érzé e hölgy hatalmát lelke körül fonódni. — Hátha lenne egy kéz, szólt a hölgy, szép meztelen márvány karját, összeszoritott öklével kinyújtva, mely mind azt, a mit eddig összerombolt, újra fel tudná építeni; a félben maradt babyloni tornyot, fel az égig! Minket nem akadályozhat benne még az Isten sem, ki összezavarta a népek nyelveit, hogy egymást ne értsék. Hatvan millió egynyelvű nép vagyunk. Hatvan millió erőteljes, munkabíró, ha szedett, egy akaratú nép. Alattunk két fél világrész ! S mi az a másik ? ami Otthon államnak nevezi magát?Egy górcsővaparány. Egy háromszögű szalag. Mi adja neki az életet ? Egy gondolat csak. Egy titok. Legyen kimondva ez a titok s a parány állam megszűnt lenni. Legyen ez a titok az enyém s egy év múlva enyém lesz az egész világ.Az szép volna : egy egész világnak parancsolni. Minden nemzetnek az angoltól a hottentottáig. De ne beszéljünk erről. Ön azt hihetné még, hogy ki akarom öntől csalni ezt a titkot. Ez a gondolat önt sérti. Ön hálával tartozik az Otthon államának. Ön Tatranginak köszönheti roppant vagyonát: az ő felfedezései segítettek önnek minden pénzhatalmat maga alá tiporni. Azt se tagadja, hogy gyöngédebb selyem szálak is fűzik az Otthon államához. Én mindent tudok. Az arany almát ezúttal „Juno” nyerte el. Severus, mint a viperacsipje, szökött fel helyéről. Ez érzékeny része volt, melynek érintése indulatba hozta. Sasza asszony pedig erre a legkedélyesebb kacagásba tért ki; oly szeretetreméltó volt, mikor így bebalzsamozta nevetésével a gúny falánk daganatát : igazi nő volt. Severus le volt fegyverezve. — De hát beszéljünk igazán komolyan a fenforgó államügyről, szólt a hölgy, hanyagul ledőlve kerevetére. Önök a „Budzsák vidék“ kikeblezését kívánják, és az Unalaska szigetet. Mi a viszonszolgálat értte ? — Az Otthon állam területéért (amit ön Büdzsék vidéknek kegyeskedik czimezni.) száz millió forint; az Unalaska szigetért ötven millió. — Tehát száz millió rubel kerek számban. Mondok önnek egy eszmét. Adjanak önök nekem a száz millió rubellel egyenértékű aerodromonokat, adjanak tizezer repülőgéppet s áll köztünk az alku. — Asszonyom, egy aerodromont,vagy tizet az ön magány mulatságára adhatunk önnek ajándékba, de tízezeret semmi pénzért és semmi földért. — Miért nem? — Azért, mert mi a légjárókat csak kereskedelmi czélokra készíttettük ; de ha egy ilyen nagy tömeg jutna az ön birtokába , ön azokat mindjárt hadviselésre használná fel, s akkor aztán verekedhetnénk a Pokollal odafenn az égben. — Indokolt gyanú. Hát erről ne beszéljünk többet. Tehát száz millió rubelt akar ön adni államunknak a kívánt átengedésekért, akkor hogy azt kerek számban megkapja a kincstár, kell önnek ígérni száz tizenegy milliót. — Ezt a disagiót nem értem. — Dehogynem. Minisztertanácsom kilencz emberből áll. Legalább ötnek a szavazatát kell leírnom. Országgyűlésemnek kétezer tagja van. Ezer egy szavazatot kell biztosítanom. S igy hiszem, tízezer rubel egy szavazatért nem sok. — Ah! kiálta fel Severus némi méltatlankodással. — No azt persze Magyarországon máskép csinálják : ott a tízezer rubelt a választóközönségre adják ki, hogy a szavazatok többségét biztosítsák, de az én módom egyszerűbb. Én nem bánom, a közönség akárkit választ, (az általános szavazatjog mellett ki győzné őt pálinkával ?) én a kész képviselőt veszem meg. Nem jobb így ? — Ha másként nincs, hát így jó: ráállok a száz tizenegy millióra. — Akkor én összehivatom országgyűlésemet, amihez kell két hónap; mig a meghívás az Amurig, meg a Caucasusig lemegy, mig a képviselők Chivából, Kamcsatkából Szentpétervárra felérnek: ez legrövidebb határidő. Az alatt lesz gondom rá, hogy a várakozás unalmait önre nézve lehetőleg elviselhetővé tegyem. Mr. Saverus a légjárótól megszené Dávidnak, hogy minden jól megy, hanem két hónapig kell az országgyűlés összejöttére várakozni. Dávid visszaszánt neki, hogy addig csak maradjon Szentpétervárott. És Sasza asszony gondoskodott róla, hogy magas vendégének unalmas ne legyen az ott időzés. Mindennapra gondolt ki számára valami új, meglepő mulatságot. Sasza asszony művésznő volt ebben. Népmulatságok rendezése, bálok, színház, hangversenyek kitelnek egy udvarmester eszétől is; de Lasza asszony egyebet is tudott: élvezeteket, a mikhez nem kell sem diszítmény, sem comporseria; miknek csak a magányos boudok a színhelye. Asztalát már állandóul megosztá Severussal. Azon ok miatt, hogy a magas vendég óra legyen minden megmérgezési kísérlettől, még poharat is csak egyet tartott mindkettőjük számára. Severus ugyanazon bor maradványait hörpölé, a miből Sasza asszony ajkai szürcsöltek, s midőn az ízletes lakoma után Sasza asszony a kandalló előtti kerevetére lehült, ugyanazon legyező csapással magát és Severust hüssítve, akkor rákezdődött a finom emberszólás, a mihez Sasza asszony egy franczia nő elmésségével s egy angol nő humorával bírt. Kijutott belőle minden európai udvarnak. Minden pletykát ismert és ragyogó kedélylyel tudott előadni, ami a királyi házak közelében történik. Hanem aztán nem kímélte a saját népét sem. Az orosz sajátságokat, a nihilisták bohóságait ép oly maró életekkel tudta ostorozni. — Nem volt kegyelete semmi iránt. Kigunyolta a kicsinyt úgy, mint a nagyot; nevetséggé tette a királyok pompáját s a proletárok rongyát, szenynyét. A szemérmes, erényes nők nem szenvedtek több gúnyt tőle, mint a kicsapongó világhölgyek. Kigúnyolt mindenkit. S ez a modor elvarázsol. Néha meg kártyázni hívta fel Severust, kinek szenvedélye volt a játék, mit az Otthon rideg köreiben ki nem elégíthetett s olyankor, ha belemelegedtek a »királyi játéknak« nevezett »l’ hombre«-be, néha a megviradó nap is ott találta őket a kártyaasztalnál. Sasza asszony szeretett nagy pénzben játszani, s ha vesztésben volt, duplázta a tételt. Néha mesés összegeket elvesztett, másszor megint visszanyerte. Egy éjjel elvesztette a feje fölül magát a Pavlofszky kastélyt s az utolsó »dupla, vagy semmi« játszmára a testén levő chitont tette fel. Annál csakugyan megfordult szerencséje s Severus visszavesztett mindent, a chitont is. Mikor nagyon jó kedvében volt Lasza asszony, magánytermeiben hangversenyt rendezett udvarhölgyeivel s ő maga is részt vett azokban. Gyönyörű csengő alt-hangja volt és szokatlan hévvel tudott énekelni. Severus elragadtatva tapsolt neki. Sőt azt is megtette, hogy a szentpétervári énekes kávéházakból felhozatta a leghirhedettebb chansonette-énekesnőt, s versenyt énekelt vele azokból a sikamlós, érzékingerlő, útféli dalokból, s Severusnak kellett ítéletet hozni, hogy melyikük előadása volt tökéletesebb ? a chansonette - dalnoknőé, vagy az uralkodónőé. Majd meg a jövendő nagyság és hatalom ábrándképeiről suttogott vele egész nap hosszant, elmondva előtte férje nagyszabású terveit, mámorító HBWeMBaWIlffilBMllMMa'MliJ lit Iliül » végeláthatatlan kifejlődéseikben. Ilyenkor egész lénye átváltozott: látnoknő lett; arcza kigyulladt, és egész teste lázban szenvedett. Soha sem volt ugyanaz. Mindennap más-más alakban tűnt fel. És az mind megigéző , elbűvölő változata volt egy nőnek, akibe egy daemon szerűl. Egyszer aztán rátalált egy oly mulatságra, mely élvezet volt rá nézve is, Severusra nézve is — és egyúttal Kín egy harmadikra nézve — tehát háromszoros gyönyör. Egy otthonból érkezett aerodromon levelet hozott Severusnak. Rozili irta azt neki, azzal a rövid kérdéssel, hogy mit tudott meg Kin-Tseuról ? Severus megmutatta a levelet Lasza asszonynak s felvilágositást annak előzményei felől. Az ez kapóra került gyönyörűség volt Sasza asszonyra nézve. Tehát Tatrangi Dávid felesége féltékeny ! Ezt jó tudni egy másik asszonynak. Rozák meg akarja tudni, mit beszélnek az orosz tudósok Kin-Tseuról, melynek hegyei az ő előretolt országaikkal is határosak. Ennek a kíváncsiságnak szolgálni lehet. Sasza asszony összegyűjteté az adatokat, amiket orosz kútfők jegyeztek fel Kin-Tseuról. Ugyanazon érzékiséget ingerlő képek, minők a chinai íróktól rajzolvák, a gyönyör kultuszszá emelve; a nő, mint a finomított két eszköze, a zárt hegyeken belül túlhevitett képzelem alkotta kicsapongás, a maga délszaki meztelenségében. És mindezen tudós és költött leírásokat Sasza asszony maga és Severus jelenlétében olvastatá fel titkárnője által, ki fiatal ártatlan tizenhat éves leány volt, egy kivégzett herczegi család utolsó leánya, s mikor a szemérmes hajadon arcza kigyuladt a szégyentől az adatok olvasása alatt, mikor hangja elcsuklott és mikor arczát elrejtve sirva fakadt, akkor úgy karczagott rajta az úrnő! És aztán mindezen adatokat megküldé Rózáknak. Hát van-e annál nagyobb gyönyör egy aszszonyra nézve, mint egy másik asszonyt, ki eddig boldog volt, hitt, bízott, egyszerre a féltékenység mérgével torkig tölteni ! (Folytatása következik.) mm — A kormányok terveit még senki sem- ösmeri a pénzpiacz felsegélésére nézve. A „N. Fr. Presse“ bizonyosnak csak azt tartja, hogy az államjegyek kibocsátását minden oldalról rászólják. De a bankjegyek alapján felveendő kölcsönnek bancsai vannak. Az osztrák (de nem magyar) pénzügyek kedvező helyzete lehetővé teszi ezt. 80 milliónyi rente, melyet az egységesítő törvény keretein belül az osztrák kormány kibocsáthat, továbbá azon 10 milliónyi rente, melyre az 1873-iki budget-törvény felhatalmazza, valamint azon 13 —19 millió forint, melyre az osztrák kormány a közös aktívákból számít — képezhetik a hitelművelet alapját. E lap szerint vannak már offertek e [hitelműveletek keresztülvitelére. E hitelműveletet úgy vinnék keresztül, hogy a kormány a Németországtól (annak alapján) kapott ezüstöt az osztrák banknak átadná, e helyett attól bankjegyet kap, anélkül, hogy a bankszerű fedezetet módosítaná. A lap ezt jobbnak tartja, mint a másik tervet, mert nincs összekötve valuta romlással. A másik terv ugyanis az, hogy a kormány bankok és bankárok segítségével, kik a bankkal szemben kibocsátók lennének, a bank által lombardíroztatnék a rente. „Hogy Magyarország is részt akar venni az osztrák kormány műveletében (írja a N. Fr. Pr.) annyiban bizonyos, hogy a magyar miniszter a jegyforgalom szaporodásban az általa képviselt országok számára 30%-al akar részesülni. Osztrák részről elvileg ez ellen semmi kifogás sincs, de azt kívánják, hogy Magyarország a biztosítékok letétéhez hasonló arányban járuljon. Az osztrák bankkal még semmiféle alkudozás nem volt. Ez csak akkor fog megtörténni, ha a kormány terve meg lesz állapítva. A »Darlehens cassenscheinek« kiadásának terve tehát még nem sok chanceai bír, valószínűleg azért nem, mert a legalkalmas— A kereskedelmi törvénykönyv Apáthy által készített tervezete felülvizsgálására összehívott enquete ma délelőtt nyitotta meg utólag tanácskozásait. A „P. Lt.“ szerint jelen voltak e gyűlésen: Zichy miniszter, Fabinyi, Tóth, Janitsek, Ary, Reitz, Schnierer, Matlekovics, Herrich, Kilényi, Salmen, Kovátsi, Horn, Hoffmann, Wahrmann, Kochmeister, Strasser, Brode, Apáthy, Ráth Károly, Korizmics és Szvetenay. A kereskedelmi miniszter rövid beszéddel megnyitja az ülést, s e beszédben üdvözli a tagokat. Közli továbbá, hogy negyven véleményadásra felszólított testület közül csak hat küldött be munkálatot. A miniszter figyelmeztet az I. és II. rész fontosságára, különösen pedig a részvénytársulatokról szóló fejezetre, s annak előzetes tárgyalását kívánja, hogy a törvényhozás elé terjesztessék. Horn Ede a testületeket különösen a kereskedelmieket újból felszólítandónak tartja a véleményadásra. Hoffmann Pál azt hiszi, hogy azon egyesületek, melyek eddig elé nem adtak véleményt, nem adnak ezután sem. A kereskedelmi miniszter megjegyzi, hogy már egyszer megsürgette a vélemények beadását, s újabb határidőig okt. 15-ét tűzte ki. Az enquete-tanácskozások idejére nézve határozatba ment, hogy háromszor hetenkint este 5-től 8-ig lesznek ülések. Az ülések nyilvánosságának kérdése nagy vitát kelt. Hoffmann a nyilvánosság teljes kizárását kívánja. D. Brode a jegyzőkönyvet kívánja a lapoknak megküldetni. Horn a legnagyobb mérvű nyilvánosság mellett szól. Határozatba ment, hogy minden enquetetag tetszés szerinti közleményeket juttathat a lapoknak. Végre vita után, melyben Apáthy, Fabinyi, Áry, Hoffmann, Brode, Wahrmann és Korizmics vesznek részt, elhatároztatott, hogy egy szerkesztő bizottság alakíttatik, mely a tervezet szerzőjéből, a jegyzőből s két a kereskedelmi miniszter által kinevezendő tagból fog állni. Ülés vége 12 órakor. A jegyzőkönyvet Kilényi min. titkár vezette. — Értekezlet a hadi felszerelések tárgyában. A fővárosi iparos körben oct. 30-án este tagok és nem tagok élénk részvéte mellett tanácskozás tartatott azon kérdés felett, hogy miután a Skene-féle hadi felszerelési szerződés felbontása kilátásba van helyezve, minő intézkedések volnának szükségesek az iránt, hogy a hazai iparosok sikeresen versenyezhessenek az osztrák iparral. A felmerült különböző indítványok közül érdemesnek tartjuk kiemelni a következőket. Hangoztatott, hogy az országos iparosszövetség végleges megalakulása végett tétessenek meg a szükséges intézkedések, továbbá, hogy a törvényhozás készítse el mielőbb a részvénytársulati törvényt, úgyszintén a szövetkezetekről szóló törvényt. Horn azonban kiemelte, hogy ezen óhajtás egyhamar nem teljesülhet s ezért a közkereseti társulatokról szóló törvény alapján kell az iparosoknak társulni. De figyelmeztet arra is, hogy a Skene-féle szerződést még nem lehet felbontottnak tekinteni, de föltéve,hogy ez felbontatott gondoskodni kell arról, hogy a felszerelési szükséglet fedezése szabadverseny alá bocsáttassák. Erre pedig úgy , mint a viszonyok most állanak, nem nagy a kilátás. Mindenekelőtt tehát az a feladat, odahatni, hogy a kormány eszközölje ki, miszerint a felszereléseknek quotaszerű aránya a hazai ipar által fedeztessék. E végből Stock indítványozza, hogy az országos m. iparegyesület ez ügyben újólag intézzen felterjesztést a kormányhoz, s adja tudtára a hazai iparosoknak, hogy mit várhatnak a kormánytól ez ügyben. Az értekezlet ezen kérdést alkalmilag még folytatólagosan is fogja tárgyalni. sabb: ezt írja a bank félhivatos lapja! Az öreg »Presse« a fenebbi művelet nehézségeit főleg a Magyarországgal való viszony megállapításában látja és folytatja : »Mi azon indokolt nézetünk mellett maradhatunk, hogy sok Darlehens Dassenscheinek kibocsátása lenne az, mit a forgalom követel« és védelmezi az eszmét azon felfogás ellen , mintha ez assignatákhoz hasonlítható művelet lenne. »Ez ellenkezője az assignatanak, mert csakis elegendő kézi zálogra bocsáttatnak ki és mint adófizetési eszköz kényszer forgalommal nem bir.« De e lap, egy híres bankár szava után, nagy mérvű ily kibocsátást kíván, mert kis összeget hamar megemészt a piacz, csak sok teheti könnyűvé a kölcsönzést. Hogy adták be a kulcsot. Lehetetlen, de való igaz történet. Aki ruházza a mezők liliomát és gondoskodik az ég madarairól, bizonyára nem hagyja gyámolatlanul az emberi lények társadalmát sem, hanem gondoskodik, hogy legyenek benne mindenkoron olyatén emberek, kik megrázkódtató és mindent elsodrással fenyegető rohamos változások alkalmával a szolid átmenetet képezzék és az erős zakkanásokat közbejövetelük által enyhítsék, megérezzék előre a roncsolt hajónak mikortájt várható elsülyedését, valamint a patkány, és elbukáskor mindenkoron talpra essenek, valamint a macska. Ehhez mindenesetre fölöttébb való simulékonyság és egyéni szeretetreméltóság kívántatik, úgy a miképen ügyes láb kívántatik a tojások között eljárandó tánczra; továbbá határozott, de soha senki előtt el nem árult czél, phlegmatikus véralkat és sanguinicus mozgékonyság. Ezekkel a tulajdonságokkal világot lehet hódítani. Havas Ignácz bátyánk csak nem mondható se Nagy Sándornak, se Tamerlánnak s nem heverte csak nem rég is lábainál az oriens és az occidens, a tüzes szemű andalusiai sernyoráktól kezdve a holdi sugárevő és harmativó anglius misseken keresztül egész a brazíliai Caminhoáig és a japáni excellencziáig, Caamnatami arig az egész világ, kik daczára annak, hogy országaiknak komoly képviselésével bízattak meg, mégis majd kibújtak különféle szinü bőreikből, mikor az aggastyán abban az ezüst csatlos, panyókára vetett mándliban, fején havas téllel, de arczán viruló tavaszszal, aki itt a gazdát adja, mikor ez reájuk mosolygott nyájasan, szelideden, — de hiszen! Jupiternek haragos szemöldrángatására rendült meg az Olympus, — de Havas bácsinak egy nyájas mosolyára Európa, Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália tette le a fegyvert. Erről a jó öreg úrról, a ki mikor magyar díszbe öltözik, a »Reform” szerint akkurátosan olyan, mint egy régi rámából kilépett kép (csakhogy kissé túlélénk színekkel pingálva), mikor meg nem öltözik fel, akkor olyan kalapot visel, amelyik egy kicsit sipka, egy kicsit cylinder, egy kicsit Kossuth-kalap, egy kicsit Barret, leginkább mégis ultramontán süveg, de egyik sem egészen, — erről az öreg úrról beszélünk el a következő sorokban egy kedélyes kis történetet, aminek yakaterinaszlawi ismerősei csak úgy örvendeni fognak, mint a Konolulu és Yokohamaiak. Három város tudvalevőleg nem olvadhatnak úgy hűtbele együvé, azt rendes átmeneti procassusnak kell megelőzni. Ily provisoriumok alkalmára aztán szükséges egy pünkösdi király. Nohát az a három város egyesítéséhez vezető provisoriumnál nem lehetett más, mint Havas Ignácz bátyánk, az mindenkinek tud a nyelvén. Meg is lett miniszteri biztos és viselte méltóságát nagy auctoritással és nem kisebb buzgalommal. Éltető elemébe azonban csak akkor esett bele, mikor arról volt szó, minő ünnepélyességgel kell fogadni az egyesített főváros imént megválasztott főpolgármesterét. Ez az ő szakmája, ebben már egészen otthon van.