A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-21 / 267. szám

267. szám. XI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest., 1873. Csütörtök , hét 20. Szerkesztési iroda­i Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény* a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es­sti kiadás együtt: 3 hónapra........................................6 frt — kr. 6 hónapra ...... . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó elanő nap­jától számittatik. HIRDETÉSEK POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HONE­XI0dik évi folyamára. Előfizetési ára • Negyedévre .... 6 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalvány­okat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tiz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba ke­rül. Az előfizeté­sek a r-Hon kiadóhivatala, ezim alatt Pest, Ferenczies -tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. A „HON 44 TÁRCZÁJA. Közintézeteink III. Az uj posta- és távirda-intézet. Azon épitkezések és berendezési vállalatok kö­zött, melyeket 67-től idáig a magyar kormány foga­natba vett, — a magyar kir. főposta és távirda két­ségtelenül legsikeresebbnek nevezhető; sikerültnek olcsóság és sikerültnek disz és berendezés tekinte­tében. Az uj posta és távirdaház építése megindult 18­71. tavaszán. A távirda postai és távirdai szak- számvevőségek, a posta gazdatiszti hivatal 1873. aug. 1-én, a főpostahivatal 1873. nov. elején költö­zött belé, e szerint két év s illetőleg három nyári idény kellett hozzá, mig ez épület elkészült. Tekint­ve azonban, hogy az egész épület monumentális ará­nyokat és méreteket vett föl, s hogy az építkezésre ez egyszer kiválóan magyar kézmivesek és gyárak vétettek igénybe, — ez idő nem sok. A telek a gránátos, zsibk­os és úri utczából határolt szerviták convent­je telkéből jön levágva s ezen fekvése az épület aesthetikai hatásából nagy mértékben levon; a mennyiben egy felől az óriási laktanyával kell versenyeznie, mely habár paróka stylban van is építve, de méretei nagyságával uralg fölötte, másfelől szerencsétlensége, hogy egészen szűk utczák környezik s még homlokzatával szemben sincsen egyetlen pont sem, melyről az egésznek összetes benyomását élvezni, sőt csak érzékelni is lehessen; T­elannyira, hogy föltéve, miszerint az­­ igy marad, az egész külső ékitményezésről le lehet­­ vala mondani. A telek 1050 □ öl. Ebből 835 □ öl a beépített tér, az udvar 215 □ öl. Az egész épület, telkestől együtt másfél millió forintba került. A telek arra leütve egy-egy D-öl beépített tér, az emlékszerű építkezés daczára 1550 frtba, hogy pedig ez árat más épültekével összehasonlítani lehessen, figye­lembe kell venni, az udvar fölött átépített nagy­­levélhordók termét“, az udvar óriási üvegfedelét a gőzfűtési helyiségeket s a belső fölszerelés által követelt építkezési szerelvényeket, melyek beszámí­tásával egy-egy beépített öl alig kerül többe 1300 forintnál. A­mi a fölszerelést és berendezést illeti, arra nézve általános a szakértői vélemény, hogy az egyi­ke a legkitűnőbbeknek. Az épület berendezését és a hivatalok fölosz­tását illetőleg ugyanis­­a következő elvek vétettek foganatba. 1. Hogy minden oly hivatal, mely a közönség nagy tömegével érintkezik, lehetőleg a földszinti és pedig külső, tehát legjobban megközelíthető helyiségekbe le­gyen beosztva. Itt van, az úri utcza felől a táviratok, a közönséges és pénzes levelek feladása, ugyanezek kiadása, a márha föl- és kiadás. A posta utalványok és utánvételek, a hírlapok föl- és kiadá­sa az első emeleten van elhelyezve. 2. Kikerülésére annak, hogy az áttételeknél mind erő, mind idő­­kímélés, mind végre az ellenőrzés egyszerűsítése szempontjából, az emberi erő alkalmazása eltérő* juttassék; az egymással érintke­ző hivatalok közvetlenül egymás mellé, vagy egymás fölé akként vannak elhelyezve, hogy az át­adások vagy közvetlenül, vagy gé­pek segélyével továbbuttassanak. Így például az összes távirda helyiségek az úri utczai oldalon egymás fölött akként csoportosítják, hogy a földszint a táviratok föladása, első emeleten a pénz­tár és igazgató lakása, második emeleten az igazga­­­­tóság, szakszámvevőség, a központi távirda főnöke , legfelül a távirdai gépterem. Ez utóbbiba egy lég­­nyomatú gép szállítja föl a közönségtől átvett utal­ványokat. Az épület többi részét a postahivatalok foglalják el, két fő bejárással. A zsibárus utcza felől földszint az összes levélposta, a Gránátos utcza felől a málha föl- és kiadás; első emeleten az utalványok, utánvételek, hírlapok föl- és kiadása és az összes levél rovatolás (expeditio); második emeleten a fő­­postaigazgató és igazgatóság, harmadikon a szám­vevőség és a főpostahivatal főnökének lakása. Ma­gány lakás különben csak négy van: a két igazga­tóé, két főnöké. Fütő és házmester a pinczében laknak. 3. Minden egyes hivatal a fentebb czímzett elhelyezésen kívül akként is van berendezve, hogy az utcza felüli bejárásoknál köröskörül először a kö­zönségnek szánt hely van; ez után jő a közönséggel folyton érintkező személyzet­­e mögött, vagy köz­vetlenül csatolva, vagy­­felvonó készülék által ösz­­szekötve a belső kezelésre szánt helyiségek, melyek aztán ismét vagy közvetlenül vagy leeresztő gépek által az udvarral, illetőleg a megérkezett vagy fel­­málházandó és induláskész kocsikkal vannak ösz­­szeköttetésben. így például az érkező kocsi a szét­osztó terem alá hajt s tartalma azonnal egy felvon­ható vasládába fordíttatik át, mely közvetlenül a szétosztó terembe vonatik föl, hol azonnal szétoszt­ható. A kiürített kocsi tovább mehet, vagy gép segé­lyével föld alá ereszthető. E rendszer azt eredményezi, hogy a kezelés alig félannyi időt vesz igénybe mint eddig. Az egyik főbejárásnál egy Sz. Mári-féle orosz­­,­lán fel lesz alkalmazva, mely a közönségnek pana­­­­szait vagy óhajtásait fogja fölvenni a posta­kezelést illetőleg, a­mi szintén igen helyes intézkedés. A panasztevőnek azonban meg kell magát neveznie. Hátra van még pár szót a belső építkezés föl­szerelés és kezelésről szólanunk. A belől is igen díszes épületet csaknem tel­jesen hazai kezek emelték és szerelték föl. Koch és Skalniczky vezették az egész építkezést; a körnives munkát Buzzi és Kéler teljesítők, a vasművek Schlick budai öntödéjéből és gyá­rából kerültek ki. S mindez igen szép és díszes; intő például úgy a kormánynak, mint egyeseknek a hazai ipar emelé­sére, és önmaguk javára. Különösen meglepően szé­pek a vasöntvények és művek: a gránátos és zsibá­­ros utczai sarkon levő, nápolyi stylü főlépcső, antique bronz oszlopaival valódi műremek, valamint a roppant üveg fedél is, mely az udvar 215 ölnyi sza­bálytalan négy­szögét fedi; díszesek a termek bor­­jait tartó stylaris oszlopok is. Az asztalos munka lehetett volna világosabb. Különösen kellemes, egy­szerű diszt az emeletben lévő főterem. A fűtés vízzel telt kályhákba vezetett gőzzel történik Schulzer schweiczi czég rendszere szerint. Az épület fűtése eddig naponként 14 mázsa porosz kőszenet vesz igénybe, a­mi e roppant épületben csekély kiadásnak mondható. De miért porosz kőszén ? S miért bécsi terracotta szobrok a főkapu fölött ? Semmi ok sincs egyikre sem. Hogy a magyar kő­szénfa rostélyt megemészti, mint a sütő állítja, az m­e­­s­e. A pécsi, salgótarjáni, különösen a petrozsényi és bánáti kőszén minden criticán felül állnak s az an­gollal versenyeznek. Ezt nem szabad a kormánynak elhinni és megtűrni! Lehet, hogy ezekből va­lamivel több kell, de ezt helyreüti a szállítási árkülönbség. Még kevésbé tartjuk tűrhetőnek, hogy a ma­gyar kormány diszitériai idegen szobrászokét alkal­mazzon. Láttuk például Engel mintáit és semmivel sem voltak roszabbak ezeknél. Nem tudjuk azt sem, a nyert időkimélés igyekszik-e a kormány a kezelésnél meggazdálko­dásra fordítani ? Jó lenne, ha e kérdést tanulmá­nyoztatná. Örömünkre szolgál egyébiránt, hogy az egész épületben mindenütt példás rendet, csínt tapaszta­­lunk , valamint az is, hogy a távirdánál már sok nőt (mintegy 30-at) láttunk, különzött osztályban alkal­mazva. Miért ne lehetne ugyanezt tenni a posta­ke­zelési szolgálatnál is. Végre, emlékezés okáért megjegyezzük,hogy a magyar posta s távirda telkét még Gorove István ak­­kori kereskedelmi minister vette; a terveket Szlávy készíttette s az épitkezés nagy része i3 alatta folyt le csak a befejezés munkája a jelen kereskedelmi­niszter gr. Zichy Józsefé. Az építés közvetlen ve­zetője kezdet óta a derék A­r­y Ödön minister­­ta­nácsos vett. P. Szathmáry Károly. — A pénzügyi bizottság nem tarta meg tegnap délutánra hirdetett ülését, hanem a helyett vita d. e. 10 órától d. u. 3 óráig ült együtt. A pénzügyminiszter előadta adatait a pénzügyi hely­zetre és név szerint a kölcsön motivaciójára vonat­kozólag, melyek megvitatása után a bizottság a köl­csönre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalására ment át, s a törvényjavaslatok némely részében újból szövegezve, úgy azonban, hogy lényegét nem vál­toztatta meg, azt a helyzet kényszerűségénél fogva elfogadta. A kölcsönre vonatkozó működését azonban még nem végezvén be, azt holnap folytatja, mert még néhány kérdést meg kell beszélni­, s je­lentését ezzel együtt adja be. A baloldali tagok a kölcsönt nem fogadták el. A bizottság mai ülésében hozott többi határo­zatat közöl, mint nagy érdeküt megemlítjük még azt, hogy a bizottság a pénzügyi helyzetet olyannak látja, mely arra kényszeríti, hogy az államkiadások lehetőleg lejebb szállitta­sanak, é­s ennélfogva felhatalmazást fog kérni a háztól, hogy a költség­­vetés kiadási részét és az 1873-ban fel nem hasz­nált és 1874-re felvett hitelmaradványokat revisió alá vehesse, s azokra vonatkozólag előterjesztést te­hessen. A bizottság ezen kívül az 1874-iki fedezet kérdését is tárgyalta, s arra vonatkozólag legnagyobb ’smmmmu iiuiywiMBjinwi ■.. Budapest, nov. 19. Budapesten, nov. 19-én. Azt kérdezik: ha már változatlanul el nem fogadható Kerkapoly kölcsöntörvényja­­vaslatt, mik a legodáz­atlanabb módosítások, melyeknek foganatosítása elfogadhatóvá ten­né e javaslatot, illetőleg a felajánlott köl­csönt? Nem könnyű ugyan a felelet, midőn annyi a kifogásolandó pont; mindazonáltal választani kell mégis, minthogy az adott ál­talános és itthoni viszonyok közt olcsó s könnyű hitelnyújtásra bizony nem számít­hatunk. Megpróbálom a jelzett kérdés meg­felelését. Elfogadom a kölcsön összegét, a­mint erről a t. j. második szakasza intézkedik: 7 */1 millió font sterling , 76* 3/* millió o. é. forint ezüstben, név szerint (ezen utolsó kö­rülményre még visszatérek.) Roppant összeg ugyan, s nagyon sajnos, szomorúan jellem­ző egyszersmind , hogy oly nagykamarán (az 54 milliónyi kölcsön befizetési ideje még le sem járt) ismét oly jelentékeny adósság­­csinálásra szorulunk; mik s kik teremtették ezen kényszerhelyzetet, erről most nem aka­rok szólani; megvan a kényszer s úgy lát­szik, az idézett összegre, ha csak többre nem, múlhatlanul szükségünk van a legközelebbi hónapok alatt. Legyen tehát név szerinti 7­00 millió font sterling. Legyen több is, ha az ország­gyűlés felismeri ennek fájdalmas elkerül­­h­etlenségét. De tudnia kell tisztán, határo­zottan, mit s mennyit szavaz. A beterjesztett javaslat 2. §-a szerint csak ezen összeg iránt intézkedik a törvény, többet tehát semmi esetre fel nem vehet a kormány a képviselő­ház újabb megkérdezése nélkül. Minek akkor amaz összeg kétszeresének felemlítése r. tj. első szakaszában? Avagy valamely titkos »Abmachung« lappang az alatt a másik 71/* millió font sterlingre nézve? Annál inkább törlendő a kétértelműség, mely ilyest előse­gítene. Áldozzunk ha kell s a­mennyi kell, de tudatosan, tiszta bort öntsön nekünk a kormány. Lejárt a drágán lakott ámítások s titkolódzások ideje. Nincs kifogásom a 6°/»-nyi kamatláb ellen, legfeljebb az, hogy vastag valótlanság. Ez pedig súlyos ellenvetés. Kimutattam előb­bi czikkemben, hogy a felajánlott kölcsön­pénz legalább 10 ,­ százalék kamatot követel*) de 12—13°/o-ba is kerülhet. Mit jelent tehát *) Számításunk ellen a »P. L1« azt hozza fel, hogy a mint a 3 V« forintnyi évi tőkekülönbséget 2 frt. 81 krra leszállítottuk, szintúgy »az évenkinti 6 forintnyi kamatfizetések, mai értékükre visszavezet­ve csak 5.36-ny­i értéket képviselnek.« Ez teljességgel elfogadhatta. A 15 Ve frtnyi tőkekül­önbség (a fel­vett 84 Ve s a visszafizetendő 100 frt közt) az őt év végén egyszerre adatik meg a hitelezőnek, s ha a 3­/e forintot mint mellékkamatot számításba akarom évenként hozni, tudnom kell, mennyi ez a­z év végén beveendő 31/1 forint az első évben, a második a 2-ik §, ama hivatalos hazugsága, hogy 6­­/5 a kamatláb? Tudom én is, hogy a valódi kamatláb ezen eltitkolása,szokássá vált mind az államok, mind a társulatok által felvett konsolidált kölcsönöknél. Azzal indokolják, hogy csak így lehetséges a különféle időkben s külön­féle áron kibocsátott papirosok közt legalább a szmnleges vagy külső egyformaságot (a névszerinti kamatláb ugyanazonossága által) kieszközölni; felhozatik továbbá, hogy az el­térés a papiros névszerinti s tényleges kibo­csátási ára közt tágasabb tért nyit az ár hul­lámzásai, főkép az ár emelkedésének, mi az illető értéket tőzsdeképesebbé teszi. Nem aka­rom kutatni e peretben ezen a indokok alapos­ságát s az ezekre alapított eljárás helyessé­gét va egy helytelenségét; annyi bizonyos, hogy a mi esetünkre nem­ alkalmazhatók. El­tekintve attól, hogy a h­a­t százalék már elront­ja az egyöntetűséget eddigi­­névszerint 5 °/c-os kölcsöneinkkel,­­ szó sincs rendes, állandó­sított kölcsönről, sem tőzsdeérték kibocsátásá­ról ! Az ötévi utalvány soha sem képezendő tárgyát a saját képein tőzsdeforgalomnak, be­fektetési papírként szekrényeibe zárja ezt né­hány nagy pénzintézet s tőkepénzes. Minek tehát a kamatláb hazugsága ? Hagyján, ha csak indokolatlan volna! De méregdrága is e felesleg, s az egész mű­veletet viciálja. Hiszen­ a felajánlott kölcsön­szerződés feltételeit főkép az teszi oly nagyon súlyo­sakká, hogy aránylagosan hosszú időre szól­nak. Megeshetik a kincstárnál, mint a magán­embernél, hogy rendkívüli, kedvezőtlen idő­ben a hitelhez kell folyamodni, akkor magas kamatot fizet, elfogad más nehéz feltételeket is, de a lehetőleg legrövidebb időtartamra, azon észszerű feltevésben, hogy a rendkívüli pénzviszonyok mulandók s hogy a rendes helyzet visszatértével olcsóbb pénzzel vissza­téríti a drága kölcsönt. De öt évre fel­venni ily nehéz feltételekhez kötött kölcsönt, ez már a rendkívüliségek legrendkívüliebbike. Megtiltja ezt a kincstár érdeke, az állam mél­tósága. Ha tekintettel az adott viszonyokra a legkedvezőtlenebb feltételeket is elfogadjuk, a kincstárnak fenn kell tartani a lehetőséget, hogy azoktól megszabaduljon mihelyt a viszonyok megváltozásával elvesztik létoku­kat. Köttessék meg öt évre, ha ez elővigyáza­­tot szükségesnek véli a kincstár, a kölcsön­szerződés, de azon feltétellel, hogy az első év lefolyta után a kincstár, hat hónapi felmon­dással, bár­mikor visszafizetheti a kölcsön vett pénzt részben vagy egészben. Csak így válik lehetségessé a terhes függő adósság mi­­nél előbbi helyettesítése egy jobb feltételű állandósított kölcsön által; a ban­kárvilágra nézve pedig ama feltétel nehézséget nem te­het : hat hónapi felmondás, vagy h­a tetszik 12 hónapi, elég idő a mai világban arra, hogy a befolyandó millióknak új, becsületes elhelyezést találjanak. Egyébiránt, nagyon feltehető, sőt bizonyos, hogy Magyarország maga megtartja aztán is e milliókat,­­ más alak­ú feltételek alatt. E feltételtől nézetem szerint, semmiké­évben stb., az átlag 2,81, de a 6 forint kamat minden évben fizettetik meg; ez teljes hat forint mind a hitelező, mind az adósra nézve s sem­mi visszszámolás vagy levonásnak nincs­ helye. Azért teljességgel fenn kell tartanom tegnapi számításomat, miszerint a tervezett kölcsönnek biztos évi terhe 10,47 %. Hozzáteszem, hogy midőn a »P. Lt.« s a »P. N.« ezen kölcsön évi járadékát párhuzamba hoz­zák az utolsó két kölcsön járadékaival,el méltóztattak felejteni, hogy ez utóbbikban a teljes tőketör- j­e­s­z­t­é­s benne van, mi nem áll az új kölcsönről. Sen nem szabad elállani. Ha csak anyagilag s erkölcsil"-, tönkre nem akarjuk magunkat tenni, meg nem engedhető az, hogy legfel­jebb a rendkívüli pénzviszonyokkal igazol­ható kölcsönfeltételek éveken át megmarad­janak. Igenis, de ama kikötésnek csak akkor lehet gyakorlati értelme s kivihetősége, ha el­­fogadtatik a tőke valódisága is, ha kötvé­nyei­nk azon összegekre szólanak, s mi csak azon összegeket fizetjük vissza, me­lyeket valóban felvettünk. Midőn száz forin­tos kötvényt állítunk ki minden felvett 84 és forint után, a kölcsön természetesen annál terhesebbé válik, minél gyorsabban akarunk tőle megszabadulni; ha például két év múlva törlesztjük, a 15 V* forintnyi tőkekülönbség e két évre felosztandó s az évi járulékot vagy a kamatozási terhet 7 V* °/° -kal körülbelül na­­gyobbítja; ha három év múlva történik a visz­­szafizetés, 5 % a túli megterhelés. Szóval: a vég­lejárat előtti visszafizetés, túlterhessége által lehetlenné válik. Ez megszűnik a tőke valódi­ságával, azaz ha — a provisio levonásával — annyi pénzt kapunk, a­mennyinek vissza­fizetésére magunkat lekötelezzük. Fenn nem tartandó semmi esetre a 4. §. ama határozmánya, mely szerint a köl­csönadó a valutamozgalom minden mozzana­tait mi ellenünk kizsákmányolhatja. Sokkal észszerűbb volna, s rendesen is így történik ilynemű műveleteknél, hogy a kölcsöntvevő rendelkezésére bocsáttassák a pénz ott, a­hol arra szüksége van; mégis nem kívánom, hogy a magyar kincstárnak adassák azon szabad választási jog a befizetések helye­s pénznemére nézve, a­melyet a törvényjavaslat a consor­­tiumnak fenn akar tartani; ezt a bankárok talán elfogadhatlannak mondják a mai viszo­nyok közt. Ám legyen. De a magyar kor­mánynak ma már körülbelül tudnia kell: a felveendő összegből mennyire lesz szüksége külföldi pénzben, szelvények beváltása s füg­gő adósságok fizetésére; mennyire c. é. ezüst pénzben, a vasúti kamatbiztosításból eredő s hasonnemű kötelezettségek teljesítésére; vé­gül mennyire o. é. papírpénzben, itthoni ki­adások fedezésére. Állapitassanak meg e sze­rint a bankárok által teendő befizetések he­lyei s pénznemei, akkor mind a két fél tudni fogja mire számíthat s mire kötelezi magát. Megállapítandók végre a visszafizetés módozatai, főkép a pénznemre nézve. Ha például a ma ezüstben befizetett pénzt néhány év múlva aranyban kellene visszafizetnünk, a­melynek értéke, az ezüsttel viszonyítva, folyton emelkedik, vagy ha az o. é. pénzpa­­pírban vett összegeket az időközileg talán foganatosított valutarendezés következtében o. é. ezüst pénzben kellene visszafizetnünk, ez új, előre ki nem számítható túlterhelés s megdrágítás volna. Ez iránt tisztába kell len­ni a két félnek a kölcsönszerződés megkö­tésekor. Összevonva a mondottakat, a kölcsön­­törvényjavaslat alapvonalai következőkép volnának megállapítandók: 1) a tőke valódisága. A beterjesztett tör­vényjavaslat szerint a kincstár kapna (név­szerint 76.750,000 frtot, de valósággal 8400 frtot, minden 100 frt után­) 64.605,916 fo­rintot. Ha ennyi a szükséglet, ám legyen. Kerekítsük ki az összeget 65 millió o. é. frtra de épen ne többre: ennyi legyen, a provisio levonásával, a befizetendő, ennyi is a vissza­fizetendő összeg. Meghatározandó szintén, hol s milyen pénznemekben történjenek a be- s a visszafizetések. 2) a kamat valódisága, mi az előbbinek a következménye. A névszerinti hat °A-nyi kamatlábbal senkit a világon, csak saját ma­gunkat ámítjuk, s ezen önámitás gyönyörű­ségét, mint láttuk, méregdrágán kell fizet­nünk. Legyen nem hat, hanem hét, nyolcz százalék, több is ha kell, de legyen valódi­ság; ez még mindig sokkal olcsóbb lesz a mostani 12—13 százaléknyi kamatlábnál s meg lesz szüntetendő, mihelyt megszűnik a rendkívüli kényszerhelyzet; ha a­­mi elodázhatlan, megadatik ugyan a kölcsön öt évre, de azon kikötéssel, hogy a magyar kormány az első év lefolyta után, 6 vagy 12 hónapi felmondással bármikor meg­előzheti a lejárati időt a tőke bármelyik részé­re nézve. 4) Talán nem is szükség hozzá­tennem, hogy e rövidtartamú kölcsönre külön bizto­síték, de főkép az államjavak lekötéséről szó sem lehet; »alapját« képezhetik ezek legfel­jebb a hosszabb tartamú állandósított hitel­­műveletnek, mely későbben a mai váltóter­­mészetű adósságot felváltaná. Nyílt kérdés s az alkudozások tárgya marad; a provisio s a kamatláb magassága s a valuta. Ezeknek megállapításánál vegyük tekintetbe az itthoni s az általános pénzügyi helyzet nehézségeit s fizessünk drágán, mint­hogy oktalan gazdálkodásunk oda vitt min­ket, hogy épen válságos időben nagy adós­­ságcsinálásra vagyunk kárhoztatva. De ne nagyobbítsuk az adósságcsinálás terheit ál­szégyen vagy koldusbüszkeség által, mely inkább fizeti meg a kétszeresét, ha a látsza­tot kikerülheti; ne vállaljunk hosszú évekre olyan terheket, melyeket csak a perez rend­­kivülisége okadatolhat némiképen; ne tegyük magunkat ki a sors minden eshetőségeinek, melyeknek pénzértéke ki nem számítandó; s főkép, ne alázzuk magunkat elzálogosítások­hoz, melyek hitelünkkel s jó hírnevünkkel az ország legbiztosabb vagyonát koc­káztatják. A felajánlottakkal a kölcsönt adó is teljes­séggel megelégedhetik. Követeljen magas provisiót, magas kamatlábat, de nyíltat, ki­számíthatót ; alávetjük magunkat a rendkívüli helyzet nyomásának. Az is kiköthető, hogy a helyzet jobbra fordultával megkísérlendő na­gyobb hitelműveletnél a mostani kölcsönadó­kat illesse az elsőbbség. De a pereznyi se­gélyt oly feltételekhez kötni, melyek az adóst tönkretevéssel fenyegetik, ez ellenkezik maga a becsületes hitelező józanul felfogott érde­keivel , de minden bizonynyal megtiltja ne­künk e feltételek elfogadását az önfentartás kötelessége. H­orn Ede­ részben a főbb elveket megállapította. Erre vonat­kozó előterjesztését azonban később terjeszti be. Legyen szabad a »Pesti Napló“-t és »Pester Lloyd«-ot ez alkalommal figyelmeztetni arra, hogy mikor a „Hon“ a jövő évi kiadási előirányzat újbóli átvizsgálását sürgető — ők ezt absurdumnak decla­­rálták, mely számba sem vehető. Úgy látszik, hogy a pénzügyi bizottság nekünk adott igazat. — Magán, de hiteles forrásból ugyancsak a pénzügyi bizottság ülésének, egy a helyzetet nagyot jellemző, episodjáról értesülünk. Kerkapoly pénz­­ügyminiszer a kölcsön indokolását előadta. S­e­n­y­­n­y­e­i Pál erre élesen kelt ki a pénzügyminiszter e legújabb operatíója ellen is. A kölcsönt méregdrágá­nak tartja és azt csakis a helyzet nyomasztó volta miatt tartja elfogadhatónak. Roszalja a pénzügyim­iister egész gazdálkodását, főleg pedig »hazánkra nézve szégyennek tartja előlegezéseit, me­­miatt (egy pár százezer forintért) „házalni« járt az ország pénzügymintatere Európában. —­­­Kerkapoly miniszter mentegetődzőleg replikázott , de úgy a bizottság, mint a miniszter tele ke­serűséggel távozott el. A kormány hajlandó a válságot siettetni, a kormányzat úgy­szólván meg­akadt, a bureaukban nem dolgoznak a bizonytalan­ság és bizalmatlanság miatt. A válság egyik alkalma sőt talán kitörési oka az lesz, hogy a kormány ragaszkodik ahoz, miszerint az 1874-iki budget ki­adási rovata revideálva ne legyen, holott a pénzügyi bizottság elhatározta azt. Főleg Szlávy miniszterel­nök köti aház tárczáját, míg a jobboldali mak­onten­tusok attól tartanak, hogy Kerkapoly azt találja mondani (mint többször tévé) hogy hisz hát ő meg­nyugszik abban is. A jobboldal összeköttetésbe sze­retne lépni Ghyczyvel, legalább a vágyak és leve­lek feléje mennek. Ausztria pénzügyei.­ ­ Az osztrák pénzügyek minket kettős szempontból érdekelnek: [először azért, mert szomszédunk és közös ügyes szövetségesünk pénzügyi viszonyai a miénkkel összeha­­sonlítva,­­ kimutatják azt, hogy melyi­künk gazdálkodott jobban és melyikünkre nézve idézett elő jobb anyagi hatást a dualistikus ut­akra; másodszor azért, mert sok tanulságos anyagot szolgáltat az nekünk is — adózási, előirányzati viszonyaink ja­vítására és az államháztartás beosztására nézve. E szempontokból ítélve: nem tagadhatjuk el, hogy az új osztrák budget megszégyenítő hatást gyakorolt reánk. Sok egészségtelen elem van az osztrák tartományoknak még anyagi fejlődésében is; bizonyítja ezt a 7 hó­napos bécsi „krach,“ sőt Depreu­selőirányza­taiban, államháztartási rendszerében is sok »leplezett« hibát lehet észrevenni. De azt el kell ismernünk, hogy Ausztria adózási viszo­nyai jóval biztosabbak, államháztartási beosz­tása aránylag sokkal takarékosabb és kultu­rális, pénzügyi szempontból sokkal eredmény­­dúsabb, mint a miénk. Ez állításokat, melyek reánk nézve mind megannyi tanulságot képeznek, könnyen be lehet bizonyítani Depretis tegnapi exposéjá­nak nem csak szavaiból, de adataiból is. Első különbség köztünk és köztök, hogy náluk az adók pontosan befolynak, te­­­hát sem más­fél száz millióra menő cselekvő hátralékot államháztartásuk nem mutat fel, mint a miénk, sem előirányzatuk­ban annyi bizonytalan tétel nem szerepel, mint miénkben. Ha Depretis az egyenes és közvetett adókból jövőre 10 millióval praeli­­minálhat kevesebbet, mint 1872-ben tényleg befolyt és 15 millióval kevesebbet mint a menynyi volt az 1874-iki előirányzat; ez azt teszi, hogy előirányzata biztos lehet és nem folyamodik Lónyay és Kerkapoly közös

Next