A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-13 / 9. szám

gen souverainek jelvényei, mint a népéi körülhor­­doztattak s több efféle. Adjuk, mielőtt hozzájuk szó­lanánk, a »Napló« táviratait szó szerint: Pan­csóva, jan. 12. d. e. 10 órakor. Január 9-ke óta itt a választó küzdelem olyan módon foly, min­t hazánk: Magyarország még nem látott. Az egyik részen az állameszme hívei, a másikon azok küzdelme, kik az államot megdönteni akarják.­­ A szerb zászló elővitele mellett, mely a szerb fejedelmi czimerrel volt diszitve, vonult a szerb nemzeti párt a választás helyisége elé, hangosan kiabálva, hogy Magyarországról nem akarnak tudni. Magában a választó helyiségben a szerb bizalmi férfiak olyan durva sértésekkel illeték a kormányt, hogy e miatt a választás folyamát már két ízben félbe kelle sza­kítani. Épen e pillanatban a kimerült választási el­nök betegen összeomlott, minek folytán a választást ismét fel kell­ függeszteni. Pane­sova, jan. 12. d. e. 12 órakor. A kor­mánypárt ép most a választás felfüggesztését kí­vánta, mert a nemzetiségi párt kormánypárti vá­lasztókat rejtett helyeken fogva tart, a kereszt jelvé­nyével fanatizálja a tömeget, az állami zászló mellő­zésével nemzetiségi zászlókat használ és izgatja a választókat Magyarország és annak kormánya ellen. A nemzetiségi párt egy bizalmi férfia a választási he­lyiségben öklével az asztalra ütött, fenyegető a kor­mánypárti választókat és felségsértő szavakat mon­dott. Ily események után talán mégis fel fogja a kor­mány a választást függeszteni. Idáig a »Napló« táviratai, melyek hasonló szöveggel megjelentek a »Lloyd« esti lapjában is. Ha az e sorokban foglalt tények igazak, s nem ta­lán az ottani kormánypárti jelölt megengedhetlen üzelmet, csak azok világgá skürtölése , akkor való­ban a megbotránykozásnak nincs elég hathatós szava ez eljárás iránt, mely akkor, midőn a magyar államiság régi jogaiba helyeztetik vissza, beszeny­­nyeztetni engedi azt, hogy elveszsze még azok ra­gaszkodását is, a­kik eddig hívek maradtak hozzá, nem hogy új híveket szerezne. Pancsovának kormányilag kinevezett főispánja van (Stanchich György úr), ki ott volt a hely­színen, látta hónapok óta mi készíttetik ottan, mert az ilyes­mi lehetővé tételének hosszan elő kell készíttetnie, s ha mégis nem talált semmi bajt az ottani viszonyok­ban, ez csak egyet bizonyíthat, azt, hogy nem képes állása betöltésére, mert a második lehetőséget, hogy egy követ fó a magyar­ellenesekkel, nem akarjuk föltételezni. A kormány felelős ezért is. De kétszeresen fe­lelős, ha é­s nekünk az utóbbi eshetőség valóságát meglehetősen hiteles forrásból bizonyították,­­ ha minderről értesítve lévén sem tett semmit ama nem­zeti gyalázat praeventív mellőzésére. Az oly kormány, mely magyar városokban egyes deákpárti szóvivők kedvéért, hónapokra tudta elodázni a választásokat, megtehette volna ezt ez egyszer a magyar államiság érdekében is. Ha nem tette, a felelősség teljes mértékében éri érte. Mondjuk, nem tudjuk hitelesek-e úgy , mint adva vannak, ama tények. De ha azok : gyorsan és erélyesen kell tennie a kormánynak. S ha ily irány­ban indokolva tesz : az egész magyar sajtó, minden magyar párt támogatására számíthat. De támadására is, ha nem. A tábornokokról. A bibornok ünnepély alkalmából, nem lesz érdektelen, a bibornoki méltóság történeti fejlődését röviden áttekinteni, mert igen jellemző episódja a legfőbb hierarchiai hatalom fejlődésének. A mint idők folytán a római püspökből az egyetemes egyház absolut monarchája, csalatkoz­­hatlan pápa-király lett: úgy lőnek a romáig egyház­­község plébánosai, sőt szerpapjai, diakonjai, alsóbb fokú egyházi férfiak, kik a hitközségi szegény ügyet­ kezelték, — és a városhoz közel eső helyek püspö­kei : »a r­ó­m­a­i s­z­e­n­t­e­g­y­h­á­z hercze­­g­e­i­v­é.« ... A pápa-király csalatkozhatlan szemé­lyének tekintélye elhomályositá a világi fejedelmek tekintélyét s azokat Canossába bajtá : a római plé­bánosok, szerpapok, szomszédos püspökökből lett egyházi herczegek is vetekedtek a királyi vérből származott herczegekkel, kik nem ritkán az egy­házi bíborral is akarták disziteni fejedelmi szárma­zásukat. Kezdetben az első századokban, a keresztény egyház nem volt monarchia. Minden nevezetes­ helynek, városnak hitközsége püspöki székkel birt. A püspök a főpap volt a hitközség plébánosa, a többi papok pedig a püspök segédei. Az egyház­­község központja a püspök vola. Őt a hitközség, a papok és a nép választotta. A püspökök egymástól nem függöttek, hanem gyakran összegyülekeztek, s a zsinatok, akár tarto­mányiak, akár egyetemesek határoztak közös, s na­gyobb horderejű ügyek felett. A püspökök czime: szent atya, pápa volt. Sz. Cyprián a harmadik század legtudósabb püspöke, az egyház egységéről szóló iratában s több levelében, élénk képét adja az akkori egyházszerve­zetnek, s a collegialis püspöki rendszernek. Szerinte a püspök egyháza papjainak s hiveinek tanácsát követi, fontos­ ügyekben. — Ő maga is igy cse­lekedett. Régi egyházi nyelven a hitközség püspöke és annak az egyház szolgálatára felszentelt papjai, úgy szintén az alsóbb fokú egyháziak, a szerpapok, dia­konok és alszerpapok, subdiaconok, midőn az illető egyház szolgálatára beiktattattak, incardinati, intitulati, nevezettel jelöltettek. A cardinalis szó tehát igen régi kifejezés az egyházban, s az egy­ház szolgálatára beiktatottakat jelezé. A c­a­r­d­o latin szó érzeménye szerint az ily püspök­i papok, az egyházközség törzspapjai mintegy sarkalatos férfiai voltak, s ez a c­a­r­d­i­n­a­lis szónak legrégibb egyházi értelme. — Minden egy­házközség birt tehát cardinalis papokkal, cardinalis püspökkel. — A római egyház­ban ugyanezen elnevezés divott. S valamint a többi egyházakban, úgy a rómaiban is, az egyházközség szolgálatára beigtatott, bekebelezett papok a püs­pöknek, a főpapnak tanácsát képezték, úgy történt ez Rómában is. A püspöki egyházközség parochiának vagy dioecesisnek neveztetett. Azonban szaporo­dván a keresztény hitközségek száma, a püspökök, főpapok száma is, a hitközségi rendszer mellett nagyon felsza­porodott; ahány jelentékenyebb hitközség, annyi püspökség volt ; azért rendelé a laudikeai zsinat (3­13—81) hogy püspöki székhely csak városban lehet. Ilyen volt az egyház első korszaka, midőn az egységet nem képezé a római püspöknek egyedura­­sága a többi egyházak felett, hanem a kereszténység egyházaival, püspökségeivel, szövetséges köztár­­ságot képezett. Később, lassanként a foederativ köztársasági rendszer monarchiáivá változott át, s a római püs­pök jön az egyház főura. Igen természetes, hogy papjai, kik tanácsát képezék, tekintélyben szinte gyarapodtak, de azért még nem enyészett el a többi egyházakban sem a cardinalis papok elne­vezése, csakhogy a római egyház bekebelezett ál­­dozatai, cardinalis papjai és cardinalis dia­konjai nagyon túlszárnyalták a többi egyházak­­bani collegáikat, ép úgy mint a római püspök a többi püspököt tekintélye súlyával elnyomta, s végül a régi közös püspöki czim : »szent atya,« »legszentségesebb atya,« »p­á­pa« kizárólag csak a római püspöknek lön fentartva. A cardinális czím azonban csak 1567-ben jön a római bekebelezett papság kizáróla­gos kiváltsága, V. P­á­l pápa rendeleténél fogva. Ró­mában már az ötödik század folytán 25, később 28 főtemplom volt, s az illető plébánosok, cardi­nalis presbytereknek neveztettek, a közegyházi szó­járás szerint, mert ők voltak az illető egyházak be­igtatott, ténykedő lelkészei. A szegény ügy kezelése is kerületenként (regiones) történt. Ily kerület ele­inte hét volt, mindegyik egy d­i­a­k­o­n felügyelete alatt állott. Ezek rendszeresített állomások voltak, s a diakonok, cardinalis diaconi nevet viseltek. A XI-ik században e kerületek, a város politikai felosztása szerint tizennégyre szaporodtak, s így ekkor tizen­négy cardinalis diakon kezelte a szegény ügyet. De a pápa egyházi szolgálatára is négy diakonia rend­szere ülhetett, s ezek is a diaconi palatini-cardinalis diakonoknak neveztettek. A IX-dik század előtt már a fővároshoz közel eső helyeknek úgymint: Ostia, Rufina, Porto, Al­bano, Tusculum, Sabina, Praeveste, püspökei, tehát számra heten, a római egyházhoz közelebbi viszonyba jutottak, amennyiben a római püspök kötelességekké téve, mint suffr­­aneusainak, hogy bizonyos napo­kon a főváros jeles­ egyházaiban ünnepélyes isteni tiszteletet tartsanak, így lettek ezekből Cardináles episcopi, cardinalis püspökök. Később a portoi és ru­­finai püspökségek egyesitetvén, csak hat Cardinalis püspök maradt. Egyébként ezen püspökök 936-ban a római zsinaton »Episcopi romani,« római püs­pökök czimen említetnek, sőt emlittetik még János római Cardinális a­­ d­i­á­k­o­n is. A római egyház törzspapjai tehát,vagy is kardinálisok, helyben lelkészkedő püspökök,s a szegény ügygyel foglalkozó diákonok valának, különös megkülönböztető külső jelvényt nem bírtak. Később már méltóságokká lőnek, s eredeti hatáskörükből kiemeltetve, egyház­­politikai ügyeket vittek, s külső diszjelek által kü­­lömböztettek meg. A püspökök száma ugyanaz ma­radt, de a presbytereké és diakonoké időnként válto­zott, miglen V. Sixtus pápa, a Cardinalisok szá­mát 70-re szabályozta, úgy hogy a hat püspökön kívül ötven áldozat és tizennégy diakon Cardinális legyen. — IX. Gegely (1227—41) alatt bíbor ru­hát viseltek, mi állandó kiváltságuk jön. IV-ik I­n­­cze, 1245-ben a lyoni zsinaton, bíbor kalap­­p­a­l diszite fel őket. II-dik P­á­l pápa pedig (1464—71) megengedte nekik, hogy templomban, isteni tisztelet alkalmával, bíboros capuciu­­m­o­t, kerek kis föveget viselhessenek. VII. O­r­­bán(1623—44) az »Emi­nentissimus« czim­­mel diszite fel őket, így lettek a Cardinalisok bibornokokká; s most a Cardinalis szónak egészen más értelme van, mint volt egykoron. A bibornokok jelenleg a királyi herczegekkel egyenrangúaknak tekintetnek. A zsi­natokon is, még a presbyter és diacon bibornokok is a patriarchák, s püspökök előtt ülnek. Ez a tizenegye­dik század óta jött divatba, a püspökök ellenkezé­sének daczára. A tizennegyedik században VI. Or­bán pápa három német érsek-----választófejede­lemnek, bibornoki kalapot küldött, de ezek, méltó­ságban a bibornokokkal egyenjogúaknak tartván magukat, a biborkalapot visszaküldötték . . . Más­részt pedig fejedelmek, királyok és császárok, arra kérték a pápát, hogy fiaikat vagy rokonaikat, bibor­­nokokká nevezze. így történt, hogy XII. Kele­men pápa, 1735-ben, Lajos Antalt, a még csak nyolcz éves spanyol infánst, V. F­ü­l­ö­p király kívánságára bibornokká nevezte ki. Mit akarnak a magyar gőzhajózási vállalat törzsrészvényesei? — Válaszul Ivánka Imre ur czikkeire. — II. (Befejező közlemény.) Az »Ung. Lloyd« az imént közzétette 32 oly derék hordár és targonczás névjegyzékét, kik mint nevekre irt 10—10 részvény igazolt tulajdonosai november 15-én az egyes. magy. gözh. társulat ideig­lenes igazgatótanácsát, valamint decz. 27-én a telj­hatalmú liquidáló bizottságot megválasztották. — Sajnálom, hogy az »Ung. Lloyd« értesülése, alapos ugyan, de hiányos, mert mint én tudom, a franco­­bank részvényes gazdája sokkal többet szám­lál a nevezett iparág képviselői közül.— Mint az iparszabadság híve s mint olyan, ki az önrendelkezés korlátozását soha sem helyesli, én részemről kifogást ez ellen nem tehetek, hogy a mostani rész­munkavi­szonyok közt szokatlanabb foglalkozás után is látnak felszaporodott küldöncz és hordár intézeteink élel­mesebb tagjai; de hogy a magyar gőzhajózás és részvényeseinek valódi érdekei legavatottabb kezek­be voltak e ekként letéve ? s hogy Földváry, Feny­­vessy, Gaál, Gelléri Szabó, Hodossy és más urak megtiszteltetést láthattak-e az ily többség általi meg­választatásban ? hogy a részvényesek megnyugod­hatnak-e az ily többség által megválasztott liquidáló bizottság névlajstromában ? s végre, hogy csakugyan Kerkapoly úr ő exciája intentióinak és az illető hi­vatalos állások méltóságának megfelelő e Szepesi Imre, pénzügyminiszteri jogügyi igazgató és Stift Károly pénzügyi tanácsos uraknak t írt napidíj mellett bérelt szavazók általi kiküldetésük ? — Ezeket ismét nyílt kérdésekként vagyok kénytelen fölhozni. A többség mindamellett az alapszabályok ér­telmében jött létre, és így jogának érvényesítése törvényesség szempontjából kifogás alá nem eshetik, de egészen más természetű sérelmek azok, melyek az utóbbi közgyűlések határozatainak törvényessége ellenében a kisebbség rovásának és a minisztérium­hoz intézett felterjesztésének tárgyát és alapját ké­pezik. A kérdés igen egyszerűen az : Bírnak-e az alapszabályok világos intézkedései minden körülmények közt kötelező erővel, avagy lehet-e a részvényesek bármely csekély töredékének tiltakozása ellenében valamely bevégzett ténynek jogerőt tulajdonítani? Azt hiszem a legnormálisabb körülmények közt és a társulatnak szembeötlő érdekében sem lehet az államható­ságnak világos alapszabály-sértést sanctionálni, de sokkal kevésbé lehet bárcsak egyetlenegy részvé­nyes jogos tiltakozását mellőzni a jelenlegi részvény­társulati viszonyok közt, és oly esetben, midőn az alapszabályoknak nyilvánvaló megsértése nem ma­gának a vállalat, hanem annak egy hitelezője érdekében követtetik el.­­ 1. Az áltöbbség által módosított alapsza-­ bályok értelmében is a feloszlás érvényes kimondá­sára a közgyűlésen 5000 részvénynek képviselete szükségeltetik. Az elnök a n­o­v. 15-i­k­i közgyűlé­sen a határozatképességet kimondotta, mi azonban utólagosan meggyőződtünk arról, hogy a feloszlás első ízbeni kimondására az alapszabályilag megkí­­vántató részvényeknek fele sem volt képviselve. A kérdés most csak az lehet : képes-e a többség be­bizonyítani, hogy állításunk ellenér­e ama közgyűlé­sen 5000 részvény volt a jelenvoltak által képviselve? Ha­nem,akkor a n­o­v. 15-­ i közgyűlésnek a feloszlásra vonatkozó határozata semmis és következőképen semmisek a későbbi közgyűléseknek a feloszlásra vonatkozó folytatólagos határozatai is. Ezt volt nézetem szerint a legvilágo­sabb s egyszersmind legsúlyosabb alapszabálysértés. 2. Az alapszabályok 65. §.nak b) pontja m­ó­­dosított szerkezetében is a 49. §-t jelöli ki irányadóul, mely §. szerint ugynis szükséges, hogy a feloszlás elhatározására­­a részvény tőkének legalább */& része (tehát 5000) legyen a közgyűlésen képvi­selve. A dec. 27-ére kitűzött utolsó közgyűlés az alapszabályoktól eltérőleg nem a 65 és 49. hanem a 65. és 50. §§-okra való hivatkozással lett egybehi­­va azon kijelentéssel, hogy tekintet nélkül a rész­vényképviseletre, a jelenlevők fognak a társulat föl­­oszlása iránt végérvényesen határozni. Lehet-e a részvényesek félrevezetésével sza­bályellenes alapon közgyűlést hirdetni? Ha nem, akkor a dec. 27-iki közgyűlés már ezen ténynél fog­va törvényesen megalakíttatnak és érvényes hatá­rozatok hozatalára feljogosítottnak nem tekinthető. 3. Az alapszabályok 51. §-a szerint azon rész­vényes, a­ki akár személyesen, akár meghatalmazott­ja által szavazatát a közgyűlésen gyakorolni akarja, legalább 3 nappal a közgyűlés előtt az ő n­e­vére szóló részvényeket a társulat pénztáránál letenni köteles.« Itt a 3 nap tehát egyrészről a leté­­teményezésre, másrészről az átíratásra nézve van megállapítva,különben az­ átiratási határidő külön volna meghatározva. A közgyűlésen benyújtott óvás, s az ahoz csatolt bizonylatok szerint az igazgatóság először is eltérőleg határozta meg a letéteményezés és az átiratás záridejét. Már 23-án, tehát négy nap­pal a 27-ére kitűzött közgyűlést megelőzőleg, némelyektől a részvények átíratása meg­tagadtatok, s az igazolványok ki nem adattak. L., Cs., Sz. és M. orsz. képviselő urak részvényei azon­ban még 24. d. e. 10 órakor is átírattak és az illető igazolványok kiszolgáltattak, míg 23-án délután H.­ur nem orsz. képviselő által előmutatott részvények átírása megtagadtatok. Továbbá a részvények leté­­teményezése 24-én is elfogadtatott ugyan, de csak is reggel 10 óráig, az elnöknek a közgyűlésen is beis­mert azon nyilatkozatával szemben, hogy a rész­­vényletéteményezések zárideje 24-én d. u. 5 órára tűzetett ki. A kérdés ismét az: egyformán kell-e az igazgatóságnak az alapszabályokat alkalmazni ? deczember 23-a vagy 24-e tekintendő-e a letétemé­­nyezési és átiratási határidőnek? Ha dec­ember 24-e, akkor nem volt szabad 23-án az átíratást és 24-én 10 órán túl az igazolványok kiadását megta­gadni ; ha pedig dec. 23-a az alapszabály szerinti zár­idő, akkor nem volt szabad »méltányosság«-ból 24-én állítólag 10 óráig a letéteményezendő részvé­nyeket elfogadni. S ha e szerint bebizonyíttatik és csak egyetlen egy részvényes által is kifogásolva van a dec. 27-ei közgyűlés alapszabályellenes megalakulása, akkor az egyszerű polgári jog-és igazságérzet ismét nem tehet fel mást, minthogy azon közgyűlés minden ha­tározata törvénytelen és semmis. A fentebbiekben elősorolván a minoritás által benyújtott óvás lényegét, hátra van még azon kér­désre megfelelnem : mit vél hát a kisebbség a liqui­date kimondásának megakadályoztatás­a által a tár­sulat érdekében elérhetni ? Itt mindenekelőtt a franco-bank párt, úgy szinte Ivánka úr azon állításának kell a leghatározottab­ban ellenmondanom, mintha a kisebbség az esetleges liquidatiót minden áron megakadályozni, sőt a cső­döt előidézni akarná. A kisebbség nem annyira a liquidate elhatározásának, mint annak bizonyos személyek által keresztülvitelének szegült elle­ne, azon meggyőződésben, és okulva a közelmúlt ta­pasztalatain, mely szerint a liquidatió ily módoni ke­resztülvitele egyformán káros leend a magyar gőz­­hajózás ügyére, mint a részvényesek közvetlen anya­gi érdekére nézve. Tudvalevőleg a franco-bank fő­érdeke jelen szorult helyzetében az, hogy a társulat­nak hitelezett százezreket minél gyorsabban vissza­­vehesse, ha tehát a liquidáló bizottság ezen bank közvetlen és közvetett képviselőiből alakul, kell hogy fő törekvése legyen a társulat vagyonát m­i­­nél gyorsabban és minden áron értékesíteni a czélból, hogy a bank követe­lései hova hamarább folyóvá tétessenek. Mindenki tudja és Ivánka úr is hangsúlyozza, miszerint a hitelezők követelései nemcsak veszé­lyeztetve nincsenek, hanem tekintve a társulat va­gyonának valódi értékét, a részvé­nyesekre is a részvénytőke névértékének 50—60 °­ C -a esik. Tudva, hogy a hitelezők követelése többszörö­sen biztosítva van, mily magasabb czél tehát az, hogy a bankok gyorsan kielégítessenek az ország közgazdászata és­ a valódi részvényesek rovására. Hogy a bankképviselők minden áron saját érdekük­ben, a gőzhaj­ótársulatba való beolvadást igyekez­nek kierőszakolni, ezt lehet érteni, sőt bizonyos mér­tékben jogosultnak is lehetne tekinteni; de, hogy mily érdeksolidaritás létezhetik a volt igazgatóta­nács egy része, különösen pedig az elnök és ezen bankok közt, s miért exponálják magukat olyannyira azok nyilvánuló érdekében ez , legalább reám nézve, merő talány. Az utóbbi közgyűlésen Lenz úr, mint az oszt­rák és Hohen úr mint a magyar francobank képvi­selője nyíltan kimondották, hogy a váltókat csak úgy lehet beváltani,ha a liquidatió végérvényesen el­­határoztatik. Már kérem szépen, egy liquidáló bizott­ságnak több hitele, vagy más pénzforrásai vannak, mint egy fennálló és aktív társulat igazgató­tanácsá­nak ? Avagy nem-e kell e nyilatkozatokból azt kö­vetkeztetni, hogy már kész az alku az osztrák társu­lattal ? és ez esetben pedig mire való önöknek azon állítása, hogy a liquidatió kimondása még nem zárja ki a társulat föntartására irányzott törekvések foly­tatását és esetleges ajánlatok tekintetbevételét, mint ezt Ivánka úr is a »Középpárt«-ban újból hangsú­lyozza ?­­Mondjuk ki tisztán és őszintén, hogy áll a do­log. Épen mivel a pénzviszonyok oly kedvezőtlenek nagyobb mérvű új vállalkozásokra, s mivel mindenki tudja, hogy semmiféle követelés veszélyeztetve nincs, a törzsrészvényesek halasztani akarják a vállalat vég­leges megsemmitését, időt akarnak nyerni újabb meg­­mentési kombinációkra és tudják, hogy a vállalat va­gyonának értékesítése a versenytárs javára, mint legutolsó és legsiralmasabb lépés, még mindig fen­­marad, s ha a téli állomány költségei 1-2 forinttal csökkentik is a mesterkélten devalvált részvények értékét, minden hazafias részvényes szívesen koc­­­káztat még 1—2 frtot, szemben a magyar gőzhajó­zás megmentésének kiszámíthatlan nyereségével. Ám mondassék ki törvényes alapon a liquidatió, legyenek a teljhatalmú liquidáló bizott­ságban a hitelezők és a valódi részvényesek igazsá­gosan képviselve; állapíttassanak meg az alapszabá­lyok világos rendelete szerint a liquidálás módo­zatai; legyen gondoskodva a jelen esetben még százszorta szükségesebb felelőségről, ellen­őrzésről és nyilvánosságról, akkor a ha­zafias részvényesek pártja sem fogja a liquidatio jogérvényes elhatározását megakadályozni és nem fogja útját állani annak, hogy ha megbízható kezek mindent kimerítettek a vállalat meg­mentése körül, akkor ám vegye át az osztrák társu­lat hajóinkat és kőszénbányáinkat és térittesek meg a részvényeseknek azon összeg, mely becsületes keze­lés mellett még ez esetben is megmenthető lesz. De mindaddig meg fogjuk ragadni az utolsó mentőszálat is, és bármily »desperatus« legyen azon ügy, mely mellett küzdünk, egy 8 millomos magyar közlekedési vállalat megmentése érdekében min­dent megtenni »háladatlan dolognak,« haszon talán fáradságnak tartani nem fogjuk. Budapest, 1874. jan. 9. Ráth Károly: A fővárosi községi pénzek biztosítása a bukott pesti népünk és lővén ez józsefvárosi ta­karékpénzt­árban. A fővárosi gazdasági és pénzügy bizottmány mai ülésében dr. Havas Ignácznak múlt hétfőn tett kérdése folytán Csengey Endre tiszti főügyész körülményes jelentést tett a fővárosi pénztáraknak a vagyonbukott ferencz-józsefvárosi takarékpénztár és pesti népbank irányában fennálló követeléseknek állásáról, és jelentő ügyésznek a tömeggondnokok részére megszavazott túlságos jutalmazások kérdé­sében követett eljárásáról. A ferencz-józsefvárosi takarékpénztár irányá­ban a városi házipénztárnak 155,000 ft, a gyámi pénztárnak 10,000 frt hátralékos követelése van. Ezen összeg biztosításul előj­egyeztetett a két orosz­lán czimü szállodának 44 hatvannegyed részére, mely a kérdés alatti takarékpénztár tulajdonát képezé, s törvényszéki becslés szerint 162,000 frtra becsültetett. A városi követelést e házon csakis egy 11.000 frtnyi tehertétel előzi meg. A város követelése a csődtömegbe annak idején szabályszerűen bejelente­tett, s miután a csődtömeg­­váltóköveteléséből eddig 479.000 frt befolyt úgy hogy a betéti hitelezőknek e napokban fog 30 °­ C -nyi részletfizetés követeléseikre kiszolgáltatni, a városi követelés legnagyobb része biztosítottnak mondható. A­mi az ideigl, csődtömeggondnoknak megsza­vazott jutalmi díjat illeti, a főügyész a csődhitelezők azon gyűlésén, melyen a gondnoki díjak megszava­zása történt, betegség által akadályoztatott megje­lenni. A kiküldött városi alügyész különben azonnal jelenti neki, hogy a hitelezők túlnyomó többsége 12.000 frtot ajánlt meg, az ideigl. tömeggondnoknak alig két havi munkadíj fejében, a kisebbség 8000 forintot, s noha a részvényesek közül is számosan voltak a gyűlésben jelen, senki ezen túlságos összeg ellen kifogást nem tett s a törvényszék a magaján­lott 12000 frtot jóváhagyta. A hitelezők azzal indo­kolták az ily nagy összegű munkadíjat, hogy a tö­meggondnok a csődtömeg váltókövetelései után a kamatot 10 8/0 raliról 12°/0-ra emelte, a csőd jövedel­mét annyira emelte, miszerint a megajánlott munka­díj a tömeget nem terheli.­­ Különben a városi fő­ügyész későbben meggyőződött, hogy a gondnok csődtömeg ügyeinek vezetésében annyi fáradságot és szakismeretet fejtett ki, a tömeg másfél millióra menő váltóköveteléseinek beszedése, s a fizetések részben meghosszabbítása által annyira igénybe vé­tetett, hogy a megajánlott munkadíjat utólag maga sem sokalja. A népbanknál a városi házipénztárnak 160,000, a gyámi pénztárnak 24,000 frt cselekvő követelése van, a banknak viszafogói telkeire elől egyeztetett. Ezen telkek 228.000 forintra becsültettek, de a vá­rosi követelést 120.000 frtnyi terhek előzik meg. A városi követelés egy része tehát itt is biztosítva van, miután remélhető, hogy azon intézetek, melyek biztosítására a 120.000 ft elöl egyeztetett, ezen össze­get nem fogják egészen igénybe venni.Az ingó tömeg­ből álló vagyon bonyolódott és zilált.Te­tettek ugyan e részben is biztatások, hogy a város követelései ki­elégítést fognak nyerhetni, de ezek mostanáig üres ígéretek maradtak, úgy hogy máig sem tudhatni, mi van a tömegben, és sajnálni lehet, hogy azok, kik ily gonosz eredmény­nyel vezették az intézet ügyeit, a törvény által felelősségre nem vonatnak. Az ideiglenes tömeggondnok választásánál jelentést tevő főügyész is jelen volt s ő annak meg­választása ellen, minthogy a népbank több igazga­tótanácsosának ügyvédje, s azonkívül az intézet ügyésze is volt, ki az intézet ügyeinek vezetésébe oly módon folyt be, hogy e miatt felelősségre vo­natható, tiltakozott. Az első id. tömeggondnoknak­, ki a csődügyeinek rendezésére semmit sem tett, a hitelezők kisebbsége 12000 ftot kívánt megszavazni, a többség 8000 f­tot, a városi főügyész ellenben, számba véve a leltározással járó teendőket, 2000 forinttal eléggé megjutalmazottnak látta fáradságát és ennyit ajánlt. A második ideiglenes tömeggond­noknak egy havi működésért a hitelezők egy része 4000, egy része 3000 frtot ajánlt, a városi főügyész 800 frt jutalmat indítványozott. A törvényszék az első tömeggondnoknak 8000,a másodiknak 3000 frtot szavazott meg. A­mint a törvényszék ezen határoza­ta a fővárosi főügyésznek kézbesítve lesz, nem fogja elmulasztani a felsőbb fokú törvényszékek orvosla­tát igénybe venni, ily aránytalan nagy összegű mun­­kad­íjak megszavazása ellen. A jelentés felett hosszabb vita fejlett ki, mely­nek folyamán heves támadások intéztettek a tör­vényszékek ellen, az ügyvédeknek csődtömegek ke­zelésénél indokolatlanul megszavazni szokott magas munkadíjak miatt, s a bizottmány kebeléből indít­vány határoztatott a közgyűlés elé terjesztetni oly irányban, hogy a fővárosi főügyész utasíttassék, mi­szerint legnagyobb es­élylyel és minden törvényes eszközökkel oda hasson, hogy a bukott intézetek igazgatói a vagyoni és személyes felelősség alól ne meneküljenek. kapcsolatos beadványa: a fővárosi készpénzek hasz­nosítása ; Széher Mihály indítványa a fővárosi kisa­játítási alap rendezése tárgyában ; Fenyvessy Adolf indítványa a bizottsági tagság összeférhetlensége tárgyában; Szuper László indítványa a­­rudas für­dődnek a kor követelményéhez képest berendezése iránt; tanácsi jelentés Dörschng Antal biz. tagnak a fővárossal szerződési kötelékbe tett lépése iránt; elő­terjesztés dr. Fromm Pál ker. orvosnak, az V. kerü­letből a IV. kerületbel áthelyezése iránt. — A Széchenyi-szobor ez év foly­tán — a »P. L.« szerint — alkalmasint felállítható lesz már rendeltetése helyén, az akadémia palotája előtt. Előbb azonban rendbe kell hozni a tért, ligetet ültetni, s a koronázási dombot elhordatni. A tér szé­pítésére Reitter főmérnök készített tervet, mely a közmunkatanács előtt fekszik. — Egy 48-diki honvédhadnagy végnapjai. A »Magy. Állam«-ban olvassuk a következő szomorú esetet: Bohabráczky István, egyike a magyar szabadságharcz derék vitézeinek, ki számos csatában mint bátor harczos tüntette ki magát, szombaton múlt ki szerencsétlen halállal s tegnap temettetett el a ferenczvárosi szürkenénék kórodájából — csupán két árva lélek által kisértet­ve. A szegény ember egyike volt azon szánandók­nak, kik az országos honvédmentházba kerülve saját keserves helyzetüket még az intézet által bőven ki­juttatott nyomorral is szaporítani kényszerülnek. Sorsa azonban, míg Vidats élt, tűrhető volt, ezenkí­vül J. M. fizetve helyette havonta 20 írt ellátási illeté­ket, a rokkant harcros úgy a­hogy, mégis csak va­­­­lamikép eltengődött az »ország jótéteménye közt.« Vidats halálával azonban lényegesen megváltozott helyzete, koplalt és didergett mint a többi, ágy he­lyett szalmán hentergett, s ha kinteljes sorsán elbu­­sulva panaszra nyíltak ajkai, a legemberietlenebb gorombaságok zúdultak feje fölé. Tűrt és hallgatott, mig képes vala. A napokban azután új szívtelenség által megtöretve elszántan lerohant a lépcsőkről, mire karját zúzta össze, s félholtan a közellevő szür­­kenénének kórodájába szállíttatott, hol nagy fájdal­mak között szombaton meg is halt. A temetés na­gyon hasonló volt a szegény honvéd végnapjaihoz, az ócska koporsót síró feleségén kivül egyedül egy úr kisérte, ki kényes szemekkel mondogatta magában : ily sorsra jutottak a hazafiak által létesített, de szétlopott honvédmenház rokkant harczosai . . . — Drága stóla. Eperjesről teljesen meg­bízható kezekből írják a következő sorokat: »Mult évi decz. hó 21-én Hedry Ernő képviselőnek korán elhunyt nejét Eperjesre szállitá egy külön ha­lottas vagyon. A pesti temetkezési egylet az összes temetési költségek fejében, a pesti róm. kath. lelkészi stólákat 15 frt s külön hullaszállitást is betudván, 452 ft 47 krt követelt. A vállalkozó iparos ezt meg is érdemelte. Az eperjesi i­­k. plébános ur még vál­lalkozóbb, még iparosabb. Ő főtisztelendősége t. i.já r.—­­miért a koporsót a háznál beszentelte és Eperjesfőut­­czáján végig kisérte a falura továbbszállított hullát, utólagosan fölliquidált és tettleg inkasszált 460 frt 20 frt, azaz négyszázhatvan frtot s húsz krajczárt! Tudta, hogy Pesten megtörtént a szólafizetés (ott 15 frttal beérték!), tudta, hogy Eperjesen csak a gyászkiséretben vesz részt, tudta, hogy illő stóla mellett Berzétén lesz a tettleges temetés — hova ő nem is ment, — még­sem átallott a kétségbeeset­ten kesergő gyászolóktól h­arminczszorta nagyobb stólát követelni, mint a minőt Budapest fővárosban kívántak. És ha még az ily hallatlan stólát előlege­­sen közölnék a rendezőséggel! De nem. Utólag állnak elő, hogy hiszen ott volt ennyi­ annyi minisz­­tráns és egyházfi, meg 5 közreműködő (?) lelkész. Hát egy sétáért öt (?) lelkész ur 460 frt 20 krt. szá­mit föl? — Valóban ideje már, hogy az országgyű­lés rendezze az áll­ó s egyház közti viszonyt, hogy a nép ne legyen kitéve egyes papok kapzsiságá­nak. Jó volna, ha ezen esetről tudomást venne a kas­sai püspök. — A vámház előtti Dunapart vitás ügye a pénzügyminisztérium és a főváros közt le­folyt tárgyalások után ma kielégitő megoldást nyert. A párt a pénzügyminisztérium kezében marad, de csak haszonélvezetül, a­miért bizonyos megfelelő dí­jat fizet a fővárosi alapnak, melyből tudvalevőleg a főváros szépítési tervei fedeztetnek. — A magyar nyelv használatának a vasutaknál az újév beköszöntésével kellett volna életbelépni. Mennyiben történt ez meg, nem tudjuk. Egyről, a keleti vasútról írja az »Ellenőr«, hogy en­nek igazgatótanácsa e napokban elhatározta, mikép 1874. január 1-től fogva a társulat mindazon alkal­mazottjaira nézve, kik a magyar nyelvet nem bir­­ják, az előléptetést a hazai nyelv elsajátitásáig meg­szünteti ; a kik pedig egy év leforgása alatt e tekin­tetben észrevehető haladást nem mutatnának, azokat, hacsak a szolgálat érdekeinek különös hátrányára nem lenne, elbocsátja s helyüket magyarokkal töl­­tendi be. — Halálozás. Sárváry Imre miniszerel­­nökségi osztálytanácsos f. hó 12-én Debreczenben,— hová üdülés végett ment, — több havi súlyos beteg­ség után kimúlt életének 38-ik évében. Béke ham­vaira ! — Karnevál. A nőképzőegylet tegnapi tombolaestélye, mint írják, több mint tízezer forintot jövedelmezett. — Jövő var­ár­nap a redouteban a gazd­­asszonyok egyletének álarczostánczgalma lesz; régi jó hírű bálok ezek, melyektől az újabb versenytár­sak épen nem vonták el sem a közönséget, sem a kedvet. — A prot. árvaházi bál az idén is meg fog tartatni febr. 14-kén a redoute kis termé­ben. A rendező bizottság, mely nagy tevékenységet ki­­sejt hogy a múlt években kitűnően sikerült árva­házi bálok mögött az idei se maradjon hátra, köze­lebb küldi szét a meghívókat.­­ A kecskeméti iparegylet január 24 a népkör ottani helyiségeiben saját segélyezési alaptőkéjének javára táncrestélyt rendez. Beléptijegy személyenkint 1 frt. — Kaposvárott e hó 10-kén a so­­mogymegyei ifjúság bált rendezett a megyebeli in­ő­ségesek segélyezésére. Mint nekünk írták, e bál min­den tekintetben sikerültnek ígérkezett. A kaposvári fiatalság eg­yátalán jól viseli magát, hogy a megye­beli szű­kölködők nyomorán enyh­ílhessen. Az őszi s téli idény alatt már öt társas estélyt rendezett, melyek több mint ezer fo­­ntot juttattak a szűköl­­ködőknek, a mellett, hogy rendkívül pangó társas életet is fölfriss­tették. A farsang folytán még egy bált szándékoznak rendezni ugyan e czélra, s a böjti idényben meg az előbbi társas estélyeket folytatják. Vidéki nagyobb városaink példát meríthetnének e kis hely törekvéseiből.­­ A magyarhoni földtani tár­sulat fú­lió 14-én szerdán délután 5 órakor az Akadémia épületében szakgyűlést tart a következő napirenddel: Balló Mátyás: A Duna folyam vegyi viszonyairól Budapestnél. Kókán János Az árpádi leshely két érdekes kövületéről. — Az aradvidéki tanitó egy-­­ e­t köriratot bocsátott ki a néptanítókhoz, mely­ben felhívja őket, hogy Rill József igazságtalan el­­bocsáttatása ellen közösen kérvényt nyújtsanak be a képviselőházhoz, kérvén azt, hogy az ügyet egy sem­leges bizottság által vizsgáltassa meg. Mi részünkről ugyanazon nézetben vagyunk, mint a népnevelők KÜLÖNFÉLÉK. — Eötvös József br. szobor­mintájára 1873. dec. 31-ig, mint a kitűzött határidő végső napjáig a következő pályaművek ér­keztek be : 1. sz. Jelige : Per aspera ad astra. 2. sz. Jelige : München. 3. sz. Jelige : Haladás. 4. Jelige : Mindent a hazáért. 5. Jelige : De mortuis nil, nisi be­ne. 6 sz. Jelige : Szelleme fényében látta Europa hazánkat.­­— Ez utolsó pályázó azonban a megkívánt szoborminta helyett csak rajzmintát küldött be, a­mely pályázatra nem bocsátható. Budapest, jan. 12. Arany László, a szoborügyi bizottság titkára. — A budapesti iskolatanácsba a tanító testület részéről tegnap d. e. Bója Gergely tanfelügyelő elnöklete alatt tartott ülésben megvá­lasztottak : Schredhtwieser, Sztojanovics István, Ta­­nos Imre és Vajdafy Gusztáv. — Fővárosi ügyek. A fővárosi bi­zottság f. é. jan. 14-én tartandó közgyűlésének napi­rendjére következő főbb tárgyak tűzettek ki: A fő­városi közmunkatanács tagsági helyek új betöltése iránt felmerült kérdése; Ráth Károly indítványa a közös hadsereg felszerelése iránt kibocsátott pályá­zat tárgyában; s az országos iparegyesületnek ezzel

Next