A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-23 / 117. szám

117. szám. XII. évfolyam. í­vl­riál­ó-fi­­vatal : Barátok­ tere, Ath­enaeum-épület földszint. Ülöd­zó­ési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 5 hónapra . ...................................6 frt —­kr. 6 hónapra...................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizet,és negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor­i hó’első'napjától számíttatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Péntek, május 23 Szerkesztési iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek esek ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. niRBI­TftgFK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba 'Barátik* tere, Athenaeum-épület) küldendők« ·■a—­——»ezenz—enes « —— .4 Elfffizetési felhívás. „A N­­O .V* XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: • '• '• '• • *» Egy hóra........................3 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenn­tesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athens com-épület küldendők. A „HON'4 kiadóhivatala. l- aawÄJSii r. wv- -•vröAMEB&jÄ- stiinMmni npri fmmmmmmsmmmmammmm Budapest, május 21. A választói jog, szerint. a kormány új javaslata A belügyminiszter tegnap nyújt­ be választási törvények »módosításáról és kiegé­szítéséről« szóló törvényjavaslatot. Nem von­juk kétségbe ez ügyben a mostani kormány jóakaratát, mely oda van irányozva, hogy a 18-iki választási alap és eljárás csak szabato­sabban körvonalaztassék és a visszaélések el­len óvassék meg, de ne változtassák meg sem irányában, sem mértékében ; azonban kényte­lenek vagyunk megjegyezni, hogy ha az eljá­rásra nézve sok lényeges javítás van is a ja­vaslatban, de az alap aránytalanságait még növeli, a visszaéléseket meg nem akadályoz­za és a titkos szavazást teljesen eltiltja az — tehát e három tekintetben választási viszo­nyainkat inkább rontja, mint javítja. Ez állításaink bebizonyítására legelőbb is vizsgáljuk a választói jog alapjának meg­határozását. A törvényjavaslat azzal a soka mondó ígérettel kezdődik, hogy azok, kik 1865-től 1872-ig a 48-iki törvények »értel­mében« szerezték meg a választói jogot, « jogukat »saját személyükre nézve« megtart­ják. Nem is szeretnénk mi sem más határo­zatot, ha ez csakugyan úgy lenne értelmezv és foganatosítva, hogy a lefolyt 7 év alatt a vá­lasztási törvények ellen elkövetett minden visszaélés , akár illetéktelen beírás, akár tör­vénytelen kihagyás tekintetében, jóvá legyen téve, és csak a törvények­­értelmében nyert szavazók tartsák meg jogaikat. De épen az a baj, hogy ebben a tekintetben nem nyújt a törvényjavaslat semmi további bizto­sítékot az eljárásra nézve, mert nem intézke­dik a revisióról másként, minthogy választók névjegyzékébe a régi választók kö­zül »hivatalból« azok is felveendők, ki »más alapon választói jogosultság­g­a­l « nem bírnak ; tehát az illetéktelenül be­írottak kihagyásáról semmi intézkedés nincs sőt azok benn maradása van a 23. §-al b­zto­sítva; másfelöl a régi alapon illetékes vá­lasztók ellen a közelebbi 7 év alatt elkövetet törvénytelen kihagyás ellen sincs orvoslás mert mig a »becsuszottak« hivatalból kt­vétetnek, a nélkül, hogy képesek lenné­nek az új alapon választási jogot szerezni, ad­dig a törvénytelenül kihagyottak (a régi városi polgárok, kis házbirtokosok, ne­gyed telkesek) választásjogukat elvesztik, h­a a kissé felemelt — új vagyon-censu alapján meg nem szerzik újra a választó­jogot. Ezekből kitűnik, hogy a régi jog meg­hagyása sok tekintetben csak a visszaélése szentesítésére: a kanászok, béresek stb. vá­lasztói jogának biztosítására fog szolgálni. Ennek örülni nem lehet. A­mi már a választói jog alapján tett módosításokat illeti: ezekre általában megje­gyezhetjük, hogy szabatosabban akarják kör­von­ala­zni a vagyon censust, de ennek aránytalanságait,az adócensus- féle bizo­nyítási eljárás új határozatai által növelik, néhol pedig census-emelésre is vezetnek. Ez igen természetes. Mert aránytalan és egyen­lőtlen adóink vannak, tehát az ezeknek meg­felelő vagyon és jövedelem is nagyon külön­böző ; ezenkívül az erdélyi és az ország több részében lévő külön választási alapok, a még eltérőbb adókualifikációk által, még arányta­lanabbá lesznek. Városokban a föld és házbirtoknál 16 frt adóval lenne bebizonyítható 300, illetőleg 315 forint érték. Ez két különböző vagyon és jövedelem ö­s­s­z­e­g, mert a 29 V­ földadó Magyarországon körülbelül 140 frt nyers jövedelemnek felel meg, és viszont ettől Er­délyben 22°/o adó jár, tehát a 16 forint adó Magyarországon a földbirtok 80 forint, Er­délyben 100 forint évi nyers jövedelmének felel meg; a háznál 16 forint adó 115, ille­tőleg 130 forint nyers jövedelemnek; az osz­­tályadónál 3 lakosztály bizonytalan jövede­lem­ összegnek felel meg. Ily különböző ered­ményre vezet a vagyon­­becslés az adó se­gítségével. Azután felveszi a javaslat a negyed úrbé­ri telek meghatározását, annak veszi azon földbirtokot, mely után annyit fizetnek, mennyit a községben vagy szomszéd község­ben legkevésbé megrótt úrbéri negyed telek után, hogy ez a felvételnek mily önkényt, a jövedelmi és vagyon aránynak mily külön­böző mértéket ad — azt e meghatározhatlan mennyiség feltüntethetlensége is bizonyítja. Ha pedig a temesi bánságra egy negyed úr­béri telek mértékéül alkalmazott 10, ezer hat­száz öles holdat holdanként csak 80 forintra, a Kővárvidéken és a Jászságban felvett 8 ezer kétszázöles holdat csak 50 forintra be­csüljük, kitűnik, hogy ott 800 forint, itt 400 forint értéket követel »negyed úrbéri« telek czímén a javaslat, míg városokban meg­elégszik 315 forint földértékkel. Azt hisszük hogy ennél nagyobb anomáliát felmutatn sem lehet! Ha már most a jövedelmi adó alá est iparos és kereskedő osztályhoz fordulunk úgy találjuk, hogy ezeknek nagy városban 100, kis községben 50 forint évi jövedelem­mel, a föld és házbérlő osztálynak 105 forint a magán, községi és állami hivatalnoknál 700 frtnyi jövedelemmel kell bírniük a vá­lasztói jog elnyerésére. Azt hiszem hogy az illető osztályokra alkalmazott 5, 9, 10, és 1( frt 50 kv adómérték által előidézett ez arány­talanságok nem csak a józan politikába , igazságba ütköznek, de a vagyon és ér­telmi képességnek is nem csak arány talan, de épen ellentétes mértékeit nyújtják Vegyük ehez még azt is, hogy Erdély­ben a falusi lakóktól 8 frt 40 kr adót úgy kö­vetel a javaslat, hogy a személyes kereset adót és földtehermentesítési pótlékot levonja — és látni fogjuk, hogy itt meg egy kis cen­sus emelést akar, mert ez a pótlékkal 10 fr 92 kr egyenes állami adót jelent a személye kereseti adón kívül, tehát ezzel együtt leg­alább 12 forint 92 krajczár adót követel, a­mi 70—80 forint nyers jövedelemnek fe­lel meg. Egyébiránt az még különösebb, hogy a javaslat sehol világosan meg nem határoz­za, hogy az »adó« alatt­ általában véve mit ért, mert­ csakis a[fennebb]említett erdélyis példában mondja ki a földtehermentesítési pótlék és­­ személyes kereseti adó kizárását a qualifica­­tioból, de másutt sehol nem nyilatkozik sem erről, sem arról, hogy e szó alatt csupán ál­lami adó értendő-e, vagy a községi pótlék is beszámítandó az adómértékbe. Pedig e fe­lett a múlt választásoknál is sok vitatkozás volt! íme: így állítható össze a választási jog alapja a kormány törvényjavaslatának meg­határozásai szerint; — láthatja ezekből az ol­vasó, hogy abban sem a definitiók nem sza­batosak, sem a mérték nem c­élszerű­; hogy a 48-as törvényt még bonyolultabbá, kevésbé alkalmazhatóvá és aránytalanabbá teszi a választási jog kiszabása tekintetében. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a 48 iki va­­gyoncensus­t becslés szerint sokkal egy­formábban, habár önkényesen, lehet megha­tározni, mint az aránytalan adócensus mérté­kével. Választani kellett volna a két alap kö­zül , nem egyiket a másikkal mérni. H. S. : A „HON“ TÁRCZAJA. WAIDFRIED. Reg-ény. Irta Auerb&oh Berthold. Második kötet. — Harmadik könyv. HARMADIK FEJEZET. (30. Folytatás.) Így tehát e baj is ki volt egyenlítve, de e vilá­gon csak nem maradhat semmi zavartalanul. Nem tudom, várjon Janka leányom hallgató­­zott-e, vagy máskép tudta-e meg. Délben gyűlölköd­ve ezérzott az esetre, mert mikor az elzárt haltolvaj­ról volt szó, mondá: »Oly emberek, kiknek nincs vallásuk, mindenre képesek, és a vallástalanok, kik a tolvajt elfogják, nem jobbak, mint a tolvaj maga; kezüket vágyakozva nyújtják olyanok felé, miket szentnek és sértetlennek kellene tartaniok.« Rich­árdot egész télen át nem láttam; csak egyszer vettem egy levelet, melyben közli velem, hogy egy idegen egyetemre kapott meghívást, melyet szí­vesen elvállalt volna, azonban a fejedelem személye­sen kérte őt fel, maradna az országban. Hozzá­téve, hogy ismét oly boldog, minthogy egyedüli és kizá­rólagos élethivatását a tudományban keresi és benne fölleli. Örömem telt benne, hogy Gyulát szomszédsá­gomban állomásozták, s valahányszor jött, mintha vi­rágillat töltötte volna be a házat, oly tiszta, friss s oly világos volt egész természete, (1870. május 28-án.) »Jó reggelt, kedves Henrik !« mondá, ő ma 46 éve, mikor utoljára ébredt fel egy magában szobá­jában. »Jó reggelt, Ágosta!« mondám én, mikor sze­meimet fölvetem. Egybekelésünk napja volt és éven­­kint, a­míg együtt voltunk, ez hangzott legelőbb ajkairól és szájamból, derűben, borúban, egyaránt. És ma, mikor fölébredek, még tisztán hallám az unokámban oly örömeket értem meg, me­lyek a gyermekeim által szerzetteket felülmúlták, és a legidősebb unoka fölötti kedvtelésemhez most leg­idősebb fiam fölötti örvendezés volt csatlakozóban. Veresláb volt örömöm részese. Számlálgatta Lajos megérkezésének napjait és egyszer mondá : »Még csak hét lépés van hátra. Jobb láb, aludj! bal láb, kelj föl! vagy megfordítva, mindkettő együtt­véve mindig egy lépést tesznek ki.« álmomból hangját: »Jó reggelt, Henrik!« De ma­gamban vagyok, meg vagyok tőle fosztva. Ma jön meg elsőszülött fiunk az uj világból; e szavakat virradatkor irom, soká lesz, míg nyugod­tan írhatom le jegyzeteimet. Felkészülök most és fiam elé megyek. (1870. júniusban.) Lajos Richárddal a székhelyre utazott és most A város utolsó napjai nekem is roszul estek,­­ megvan a kellő nyugalmam, hogy megérkezését és Már pedig Lajos határozottan kívánta, hogy elébe utazzam. Megérkezése előtti napon oly szorongatottság fogott el, hogy azt véltem, meg kell halnom. Valami kapaszkodik fel a lépcsőn, lliheg ajtóm előtt. Bizonynyal, elejét akarja venni szorongatottsá­­gomnak, ő már itt van. »Ki az ?« »Én, Veresláb ! Úgy gondoltam, hogy nem tud aludni, aztán eszembe jutott, hogy az emberek azt mondják, oly mulattató vagyok, hogy elaludni mel­lettem, hát azt hittem —« E bohóskodáson oly szívből nevettem, hogy egészen helyreálltam, és a­mint Veresláb elment, még egyszer kellett nevetnem; erre elaludtam s csak akkor ébredtem fel, mikor a nap már régen az égen járt, ittlétét leírhassam. Midőn máj. 28-án a fenebbi szavakat írtam, haltam, mint tolja ki Veresláb a félszerből a kocsit a ház elé, aztán alája szok­ta az emelőt, kivette egyik kereket a másik után, megkente a tengelyt és hozzá énekelt s fütyölt magában. Mikor az ablaknál észrevett, vígan fölkiáltott: »Addig vár az ember a búcsúra, míg elkövet­kezik. Martella is már fenn jár ; a méhköpü kijárói­a vörös szalagot illesztett. Hadd tudják a méhek is, hogy ma vigasság van házunkban. A mellett úgy hívta Ernőt, mintha azzal ide erőltethetné. De ma nem szabad arra gondolnunk, hogy egyikünk még hiányzik.« Csak megint megesett, keserű csöpp hullt minden örömpohárba. De nagy erő lakozik a lélekben; az ember rá­kényszerítheti magát, hogy valamit elfelejtsen, mert igazságtalan volnék Lajos fiam iránt, ha hazatéré­sébe egyebet elegyítenék, s igaztalan volnék magam iránt is, ha már semmi örömömet nem hagyom tisztán. Ernőre való emlékezésem azonban mégis mér­séklőig hatott rám. Minden idegem remegett ben­nem, úgy hogy azt hivem, nem érem meg az órát, melyben Lajost láthatom. Most az előttem fellebbent gyászos gondolat által ismét megnyugodtam. Lajos Párisból elküldte fényképét, hogy azon­nal megismerjem. Neje és fia képeit is melléklő. NEGYEDIK FEJEZET. Legutóbb küldött leveleit még egyre olvastam. Párisban ápr. 24-én, vasárnapon kelt levelében irá : »Im, itt vagyok a zsivaj közepett, hol a világ­mentő a népet megszavaztatja. Valódi ördögi mes­terség, az igazságosság utolsó gyökerét meghamisí­tani, és h­ogy semmi sem maradjon megrontatlanul, kijelentik a miniszterek, hogy ezen fordul meg az ország jövő nyugalma, hogy a trónon úgy, mint a gunyhóban a fiú az atyát nyugodtan követhesse. A­mi még szeplőtlenül és tisztán megmaradt a kedé­lyekben, azt is kiirtják, a kegyelet legutolsó izére hivatkoznak, hogy meghamisítsák. Mennyire örvendek ellenben­ én, hogy leltemet a legemelkedettebb hanghullámaiban megfüröszthetem. Ünnepélyes lesz belépésem a hazába, mert Bethoven évszázados ünnepét együtt ünnepelhetem.« József az érkezőket Bonnban várta. Nála a magasztos a hasznothajtóval ismét könnyen össze­­fűződött. Szerződést kötött, hogy az ünnepély csar­nokát a feketeerdő fáiból megácsolja. Mindig Lajos képét néztem, és most úgy tet­szett nekem, mintha atyámat látnám fiatal korában; a nemzedékek egymásba folytak, mintha nem is vol­na idő. Martella vasárnapiasan kicsinosítva jött a szobába. »Jó reggelt atyám!« mondá. »Ma még egy hangot hall, mely ezt fogja mondani : Jó reggelt atyám!« Elgondoltam, mily szemmel fogja nézni Lajos öcscse aráját, és nekem is új jelenségnek tetszett; a nálunk töltött négy év alatt úgy látszott, magasabb és karcsúbb lett. Az anyának galambszürke selyem­­ruháját viselte, nyakát a Bertától kapott korai sor éklté. Töméntelen barna haját koszorúkép fonta feje körül, és járásában és magatartásában volt valami kellemes, előkelő. Arcza nem volt többé gömbölyű, sőt inkább hosszúkás, és daczos tekintete elszelidült, sőt bizonyos fájdalmas vonás ült arczára Ágosta ha­lála óta. Csak nyílt szeme nyert magasztos, szélesen kiterjedő sugarat s nyugtalan fürkészés vette ma­gát belé. Janka és leánya szintén ünnepiesen öltözköd­tek, már a mennyire ez Jankától folt, mert férje ha­lála óta nem téve le gyászruháját. Vereslábbal a nyílt kocsiban utaztam, Janka s leánya Gyulával utánunk jöttek. Martella Károlylyal a háznál maradtak, és a tanítóné elment hozzájok, hogy sütni főzni se­gítsen. Midőn a fürészmalomnál az alabort kikötöt­tük, mondá a malmos : »Hallottam már, ma Lajos­­napja van.« Tovább kocsiztunk, Veresláb egyszer csak mond­ja: »Úgy látom, hogy az erdő fái nyújtózkodnak és kiegyenesednek, hogy Lajosunknak tisztelegjenek.« Midőn fenn az utolsó hegyen ismét bekötöttük az alabort, mondá Gaudens, az útkaparó, ki itt a köveket tördelé : »Lajosnak csak be kell vallania, hogy Amerikában nem tartják jobb karban az uta­kat.« Csodásan terjedt el a hir e megérkezésről. A vasúti állomás előtti utolsó falunak korcs­májából kilépett Funk és kiáltá : »Veresláb! megállj csak!« "V­eresláb kérdve tekintett felém és mondám : »Csak állj meg!« Funk tudata : odavitte a dolgot, hogy Lajos párthívei nem fogadják őt ünnepélyes menetben a vasútnál. A családi ünnepélyt nem akarja zavarni, de jövő vasárnap a szabadság barátai nem tartha­tók attól vissza, hogy ne üdvözöljék az emberiség ezen hívét. Csak annyit mondhattam, hogy fiam helyett semmiben sem határozhatok; ő szabad és önálló. Funk viszzatért a korcsmába, mi tovább ko­csiztunk és Veresláb mondá: »Olyan ez a ficzkó, mint a türgyik. Ha a sziklára másztában hanyatt esik, püff j­egyet fordul s ismét lábra áll.« (Folytatása következik.) Országgyű­lési tudósítás, főrendiház ülése máj. 26. d. u. 3­ órakor. Elnök: Majláth György. Napirenden van a 156 milliomos kölcsön. Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter indokoló beszédében utal a helyzetre, melyet a nagy mérvű beruházások, a pénzválság és helytelen számítás oko­­­­zott, s mi­által odajutottunk, hogy nem csupán ne­hézségekről, pénzügyi zavarokról, hanem valóban ve­szélyről is van szó. Mindamellett ő nem esik kétség­be, s hiszi hogy az egyensúlyt helyreállítja. Meg van győződve, hogy mikor ily veszélylyel állunk szem­ben, az országnak minden polgára és így a főrendek is, dicső őseik példája után indulva, készek lesznek mindazon áldozatra, melyet a haza megmentése meg­kíván. (A főrendek mélyen hallgattak.) Kéri a t jav.-­s­­lat megszavazása . (Éljenzés.) Eötvös Dénes dr. tanácsosabbnak tartaná, ha a kormány felhatalmaztatnék, hogy annyit mennyi mulhatlanul szükséges a napi költségek fedezésére, venne csak fel. A nagyobb kölcsön kötését akkorra kívánná halasztatni, midőn financziális tökéletes rendezés fog a törvényhozás elé terjesztetni.A­­javas­latot el nem fogadja. Keglevich István gr. teljes bizalommal van a jelenlegi pénzügyminiszter iránt, mert ez őszinte, bátor és el meri fogadni a felelősséget, mely az előtt alig létezett. Czir­áky János gróf: A kölcsön bizonyít­ja, hogy pénzügyeink lehető legroszabbul állanak. Nem hiszi, hogy ki tudjunk e bajból lábolni úgy, ha, a­mig egész Európa megelégszik egy hadsereggel, mi ket­tőt tartunk fen. Áldozatkészségre van szükség, igaz. De az áldozatkészség véghatára a kimerültség. — A földbirtokos osztály tönkre jut. — Ő különben elfo­gadja a törvényjavaslatot általánosságban és részle­teiben. Elfogadja pedig azon bizalomnál fogva, mely­­lyel a kormánynak összes tagjai, jelesen ő excellen­­tiája a pénzügyminiszter irányában viseltetik, a ki­nek ritka jelleme és becsületessége kezességet nyújt, hogy ha van még valaki, ki ezen bajból segíthet, egyedül csak ő az, ő azon egyén, kibe az egész or­szág, párt és véleménykülönbség nélkül veti bizal­mának horgonyát. (Élénk hosszan tartó éljenzés.) Keglevich Béla röviden kijelenti, hogy a kölcsönt szükségesnek tartja arra, hogy a kormány­nak ideje legyen megtenni intézkedéseit, megindítani politikáját, s a múlt kormányok nem helyes pénz­ügyi politikája által megzavart államháztartás rend­be hozására. Bizik Ghyczyben, hogy az nem fog elő­dei téves nyomdokain járni s megszavazza a köl­csönt. (Helyeslés.) Zichy Nándor nem kér programmot a minisz­tertől, mert már elég programmot hallottunk s elég­szer megjártuk veleik. Bizik a miniszterben s meg­szavazza a kölcsönt. Erre a javaslat először általánossági ad, azután részleteiben is elfogadtatik, a jegyzőkönyv hitelesít­tetik s az ülés délután 4 órakor véget ér. A magyar delegáczióból. Az esti lapunkban közölt tudósítás után követ­kezett a külügyminiszteri budget tárgyalása. Ifj. Szőgyényi László előadó olvassa a bizott­ság jelentésének bevezetését. Zsedényi Ede. Midőn a tavalyi delegál­ió egyik ülésében a piros könyv alakja iránt vita tá­madt, én oda nyilatkoztam, hogy a monarchia kül­­ügyei vezetése irányzatának igazolását nem a piros könyvben keresem, mert a jelen külügyi politikának határozottsága és egyöntetűsége, az osztrák-magyar és a többi nagy­hatalmak közt szerencsésen helyreál­lított barátságos viszonyokban tettleg nyilvánul; nem szorul a külügyminiszter előde általa piros könyvben előterjesztett számtalan diplomatiai nótákra, melyek­nek daczára gróf Beust külpolitikájának nyugtalaní­tó tettleges kezelése által, a nagy hatalmakat elide­­genitvén, a monarchiát elszigetelt, izolált állásba he­lyező, a franczia-porosz háború alatt kétszínű sem­legesség­ külpolitikájának egyik szomorú következ­ménye pedig hadseregünknek azon ideiglenes felfegy­verkezése volt, mely 19 millió forintba került és mely nemcsak nem használt, de a monarchia kárára vált, és utólag a Gramont-féle kellemetlen szemrehá­nyásokra alkalmat adott. Erre a jelen külügyminisz­ter azon észrevételt téve, hogy gróf Beust politikája a franczia-porosz háború alatt nem volt kétszinű, hanem egészben véve egyenes és határozott. Ezen jóhiszemű nyilatkozatnak azóta világosan ellen­mondottak az azóta köztudomásra jutott jegyzé­kek, különösen gróf Beust által 1870. július 20-án Metternich herczeghez intézett és nem rég közhírré tett diplomatikai jegyzék. Ennek nyomán nem lehet ugyan czélom azon ellenvetést tenni, hogy az idei piros könyv politikai külügyi dolgokról egy árva betűt se tesz közzé, de igen­is helyeslésemet nyilvá­nítom a felett, hogy a külügyminiszter úr, ha a két állam érdeke diplomatikai okmányok közlését meg nem engedi, ezeket nyilvánosság elé nem hozza, mi mindenesetre ildomosabb a külügyek vitelére hasz­nosabb, mint gróf Beustnak eljárása, ki p. o. a franczia-porosz háborúra vonatkozó diplomatiai jegy­zékeket 1870. junius végéig piros könyvében közöl­te, de a legválságosabb julius augusztus hónapokban az osztrák-magyar és a többi nagy­hatalmak kabi­netei közt felmerült viszonyok iránt semminemű tá­jékozást nem nyújtott egész oct. 13-ig, mely napon gróf Wimpfennel a berlini követtel legkisebb hatás nélkül közölte gr. Beust a párisi ostrom iránti néze­teit, mert hol az illető ügynek összeköttetési termé­szete nem engedi, az egész tárgy valódi felvilá­gosítását, ott kivételkép egynéhány odavetett nó­tákkal a közösügyi bizottság figyelmét föl­gerjesz­teni és azután a delegátióban felmerülő kérdésekre nem való, hibás válaszokat adni nem szabad, nem illik. (Élénk derültség!) Mielőtt tagsági törvény adta jogomat gyako­rolván, épen ezen említett 1870. július 20-án kelt diplomatiai jegyzék iránt, a részletes tárgyalás megkezdése előtt, egy kérdést intéznék a külügymi­niszter úrhoz, előre kell bocsátanom, hogy midőn te­kintve a 19 millió forintny­i rendkívüli költséget, melybe az 1870. július havában elrendelt felfegyver­kezés és a wörthi és forbachi csaták után augusztus havában való lefegyverkezés került, az 1871-ik évi delegácziónak január 23-án tartott ülésében az 1867. 12. t. sz. §-a szerint azon indítványt tettem, hogy a közös külügyi miniszter a monarchiánk által a fran­czia-porosz háborúval szemközt elfoglalt semleges­­ségi állást tárgyazó és 1870-ik év julius, augustus, September havaiban ser­legességi politika gyakorlá­sára nézve közte és a nagyhatalmaknál megbízott követeink közt folytatott levelezéseket, a kért in­demnity megbírálására pótlólag terjeszsze a bizott­ság elé, gróf Beust utasítása szerint a delegáczióban képviselője, báró Orczy, azt válaszoló, hogy az ezen időszak alatti levelezéseket nem lehetett a vörös­könyvbe felvenni, vagy most közölni, egyszerűen azért, mivel ilyenek nem léteztek, a követekkel való összeköttetés csak a távirda utján fentartatott, azon életczel is élvén, hogy már Kálmán király is meg­­mondá, hogy: de strigis, quae non sunt, cuaestio non fiat. (Derültség.) Hogy a diplomatia számításaiban csalatkozik, ez többször megtörtént, és némileg természetes, mert könnyen tér el az ember a helyes számítástól, mikor a számítási hibának következményei mások terhére esnek, a­mint ezen hibáért az államkincstár lakolt, hanem hogy egy külügyminiszter eltérve azon par­­lamentáris szokástól, m­ely szerint ha diplomatiai le­velezések közlését az állam érdeke nem engedi, azt mindig nyíltan kijelentette, a helyett saját képvise­lőjét és saját parlamentjét valótlan állításokkal ámít­­gassa, az már nem járja. (Derültség.) akkor állítá­som igazolva van, hogy nem magán­levelezésekben, de igen számos diplomatiai jegyzékekben bizonyitá gr. Beust semlegességi politikájának kétszínűségét, melylyel a többi hatalmakat nyugtalanító, s miután gr. Andrássy tavaly azt egyenesen és határozottan állitá, meg vagyok arról győződve, hogy ő sem az említett jegyzéket, sem gr­óf Beust u­­rak a semleges­ségi politikának ezen kezelését nem ismerte, bár ak­kor magyar miniszterelnök volt, és az 1867. 12. tcz. 8. § a szerint a birodalom diplomatikai és kereske­delmi képviseltetése a külföld irányában és a nem­zetközi szerződések tekintetében felmerülhető intéz­kedések, mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminiszer teendői közé tartoznak. Részemről feltűnőnek nem tartom, hogy gróf Beust ezen jegyzékében Francziaország ügyét e mo­narchia ügyének nyilvánító, hiszen már 1869. évi piros könyve szerint a bukaresti consulhoz intézett levelében azt hirdeté, hogy a keleti politikában a franczia császári kabinet nézeteit e monarchiára nézve is irányadóknak tartja, hanem azon­­ tapintat­lan könnyelműségén megbotránkoztam (Élénk de­rültség), melylyel az orosz kabinet irányában nyilat­kozott. Ugyanis azt írja: »Mi tudni véljük, hogy ha mi harczba szállanánk, Oroszország minket nyomban követne, azon ország, mely minket nemcsak Galicziá­­ban, hanem a Pruthnál, és az alduránál is fenyeget. Oroszországot semlegesíteni, azt akkoráig húzni-von­­ni, míg az előrehaladott évszak folytán csapatainak összpontosítására többé nem gondolhat, mindent ke­rülni mi bizalmatlanságot kelthet vagy neki a be­avatkozásra ürügyet adhatna, ennek kell e pillanat­ban politikánk ostensibilis czéljának lennie. Párisban ne engedjék át csalódásoknak magukat. Oroszország semlegessége a mienktől függ. Minél inkább jóaka­­rólag lép fel semlegessége Poroszország iránt, annál inkább fog a mienk Francziaország iránt rokonszen­vesnek mutatkozni. De ezen semlegesség csak esz­köz arra, hogy politikánk igazi czéljaihoz közeled­jünk, egyetlen eszköz készülődéseink kiegészítésére a­nélkül, hogy magunkat váratlan megrohanásnak tennék ki akár Porosz, akár Oroszország részéről, mielőtt azon helyzetben lennénk, hogy védhetnék magunkat.« Egyenes határozott semlegességi politikának ezt csak nem mondhatja gr. Andrássy; hiszem is, hogy a semlegességi politikának ily nemű kezelése, csak is gr. Beustnak saját műve, melynek teljes el­­tagadására oka is volt, miután azonban napvilágra került és közös ügyi törvényünk szerint a monarchia­­ diplomatikai külügyei mind­két fél minisztériumá­val egyetértésben és azok beleegyezése mellett a kö­zös külügyminiszter által vezetendők, és miután azt hiszem, hogy m­aga az orosz kabinet a semlegességi politikának ezen kezelési módozatát kirekesztőig gr. Beust művének, nem pedig oly eljárásnak tartja, mely a monarchia két felének minisztériumávali egyetértésből és azok beleegyezéséből eredt: azon kérdést intézem a közös külügyminiszter úrhoz, vál­jon a monarchia érdekében nem tartják tanácsos­nak ez alkalommal a közösügyi bizottságban adan­dó nyilatkozata által a hazánkban itt-ott az iránt felmerült aggodalmakat megszüntetni, hogy az oszt­rák-magyar és az orosz monarchia között, a legma­gasabb látogatások által, Európa színe előtt bebizo­nyított barátságos viszonyok, az illető diplomatikai jegyzékek közhírré tétele után, némi csorbát szen­vedtek ? Andrássy Gyula: T. országos bizottság! (Halljuk !) Rendesen, ha a külügyminiszterhez kér­dés intéztetik, az írásban szokott vele közöltetni; ő azt át- és megfontolja és kitűzött napon adja elő vá­

Next