A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-01 / 199. szám
támadja Kuhnt és Andrássyt. írván így: »mi bizony Andrássy honvédtábornok úrról se tudjuk felfogni, mi okozhatta azt, hogy az uralkodót már évek előtt nem figyelmeztette, miszerint minden törekvés, minden költség, mi a hadsereg újjászervezésére pazaroltatik, hiába való, ha a tüzérség át nem alakíttatik, miután dobbal egyedül nem csak fogni nem lehet verebet, de meglőni sem.« Mint látszik, elég tisztességes zűrzavar e nyílt kérdésben. Ha Magyarország valamely belügyét találná a világ így, lenne szó ázsiai állapotokról. De ez a magast fokú bécsi hivatalviselés szemeiben — rendes állapot. Pénzügyi gazdálkodásunk , különös tekintettel Erdélyre. 1 ? fi-A múlt évi pénzválság és főleg azon pénzzavar, mely az állami pénztárt nyomja, méltó aggodalommal tölti el minden józan gondolkozó és hazáját szerető honfi szivét. Emberi gyarlóságunkhoz tartozik, hogy a baleseteket többnyire mástól következtető okokban keressük, holott nem ritkán magunkat vonhatnók kérdőre. Alkotmányos új helyzetünk új embereket vont be a kormány körébe, azonban maradtak elegen a régi kormány tagjai közül, onnét átszivárgott bürokkraták, avagy egyes érdeküket, és nem a közhazai ügyet tekintők, kik a Bach és Schmerling eldorádói napokat ma is visszasóhajtozzák, de kiknek a rögtöni átalakulás és valódi, avagy képzelt szakképességök alkalmazást nyitott új kormányunknál is. A miniszterek elfogadták őket, mert belegyakorlott emberekre volt szükségük, ők pedig készséggel ragadták meg az élhetési alkalmat uraságuk további fentartására. Ezek többnyire idegen fajbeliek, következésképen intézményeink iránt ellenszenvvel viseltetők, mindazonáltal főnökjeik iránt csaknem szolgáikig alázatosak, hunyászkodók, mert biztosítva látják létüket, fizetésüket, élvezhetik a kényelmet melyet nékiek állomásuk nyújt. De szivökben legnagyobb ellenségei a magyar kormánynak, s intézményeinknek. Azonban saját érdekükből közvetlen ugyan annak hátrányára fel nem lépnek, de közvetve avagy értetlenségből, elég kárt okoznak és hátra maradást kormányunknak, mely őket atyailag táplálja. Ezen idegen fajbeliek, vagy hazánkban született, de ahoz szivekben hűtlen közegek (tisztelet becsület legyen az érdemeseknek) egymás közt, titkos értekeződéseik alkalmával, lelki megelégedéssel veszik mostani pénzzavarunkat, minek előidézését talán az ők lelkiismeretlen eljárásuk, hivatali hanyagságuk, tudatlanságuk is okozzák. A pénzügyminiszter méltán tűnődik, hogy mi után lenne a zavar elhárítható, ők pedig megelégedéssel mondják egymás közt: Mit der ungarischen Wirtschaft geht bald aus illyes kétszin emberekkel telvék a minisztériumok, de legtöbb jutott belőlök a pénzügynek. Igazolni akarom állításomat és kimutatni a sok közül az ők fonák, és a kincstárra nézve káros, vesztegető gazdálkodásukat, hazaellenes maguk viseletét, megmutatni miként játszák ki ezen emberek a miniszternek bennök helyhezett bizodalmát. Van Kolozsvárt három fő pénzügyi hivatal. Első ezek közül az úgynevezett pénzügyi igazgatóság. Ennek hivatali elnöke magyar ugyan, de minden humanitása mellett, mint a régi német burocratianak neveltje, mindjárt 1867-ben Erdélybe lett berendeltetése és mint főnök a pénzügyi szaknak átvételével bizonyságát adta annak, hogy a régi burocratiai szász és német vagy cseh maradványok előtte »mnden« a magyar pedig csak mellékes, és igy a pénzügyi főbb hivatalokat majd mind amazok nyerték el. Átjött a főnök úrral együtt ezeknek egy része Kolozsvárra is,s valóban ők okozói annak,hogy azon igazgatóság belkörében most is tökéletes német szellem uralkodik. A szász és más fajtabéli bachista minden magyar intézménynek, főleg a nyelvnek ellensége, ők a fennálló rendszert még most is csak átmeneti korszaknak tekintik, dolgoznak ugyan, hunyászkodnak többjeik előtt, gőgösök, lenézők ellenben az alattasok iránt, mert jól fog a nagy fizetés, a sok diurnum , még ehhez az évenként igénybe veendő segedelmezés, de szívükben a régi aranykort sóhajtják, s bíznak is némelyek annak helyreállításában. Ellenben a hazát érdeklő kötelességről sem fogalmuk, sem akaratuk: a szász és porosz nagy Németországért, más németek az egységes Ausztriáért, az oláhok nagy Romániáért a Tiszáig, lelkesednek. A Szent István korona birodalmát csak raktárul nézik, mely táplálatukra van rendelve a nélkül, hogy annak jóllétéért legkevésbé is lelkesedjenek. Ezen igazgatóság fél Erdélyt tartván felügyelete alatt, vagy kell vagy nem, a régi szisztémát folytatja, megtartatnak a rendszerezett utazások nagy diurnum mellett, de erre csak némely kijelölt kedvenczek tartanak igényt, ezek élvezik a napidíjak hasznát, melyek rendszerint egyensúlyban állanak fizetésükkel, és mégis ők panaszkodnak annak csekélysége felett, holott az 5—6—800 frtos alattas hivatalnok, csupán csekély fizetésére szorítva dolgozik, szívja az irodai rekedt levegőt. Az irodai óra naponkint 6 órára van kiszabva, de senki sem tartja meg, bemennek ugyanis 8 óra helyett 9-kor, tartana munkálkodásuk d. u. 2 óráig, már ez magában csak öt órát teszen, de a főbbek nagyobbára 1 órakor oda hagyják bürosokat. Ez is okozza a hátrányt, hogy a nagy tábortisztviselő mellett az ügyek nem haladhatnak. Regis ad exemplum, a kerületi alattas hivataloknál követik a gremiális szokást. Egyik főteendőjök lenne ezeknek az adókirovás és felhajtás, de a szegény adózó sohasem tudja az év végéig vagy a következőnek elejéig mennyi adó esik reája. Ha növekedett az adó, felróvják neki a lefolyt évi illetéket, bár azt kész lett volna maga idejében törleszteni, és beveszik rajta kamatostul; ha pedig apadott, többlet után nem hogy kamatja volna, de vagy nem kapja vissza soha, vagy néha 8—10 évig jár utána még visszafizettetik. 1848. előtt bármenynyire hiányos volt az adókezelés, nem is oly sokféle nemből gyűlt be, de azt megyénként két pénztárnok egynéhány adószóval kezelte; ez utóbbiaknak évi fizetésök volt az államtól 10 frt és egy kevés jutalék az adózó községektől, de már tavasz elein mindenki tudhatta azon évi adó rovataiét. Most pedig 56 személy vezeti az adóhivatalokat kerületenként a nélkül, hogy könnyítve lenne a szegény adózón. Az egyesek iránti pártfogás kézzelfoghatólag jár ezen igazgatóságnál, hitszerint van egy számfőtiszt, ki ellen rég el van határozva a fegyelmi vizsgálat, vele azonban nem törődik senki. Fedik s meggondolja mily romboló hatást gyakorol hazánkra nézve néhány utóbbi év alatt a mindent központosító politika; miként szívott föl a vidékről csaknem minden szellemi és anyagi erőt, hogy itt a központban részint megrontva, részint kifárasztva végre magát a központi gépezetet is önsúlyával törje össze; ki meggondolja, hogy ugyanezen mindent központosító törekvés nyomán miként vetkezett ki a vidék minden autonóm közigazgatási s legtöbbször társadalmi sőt erkölcsi erejéből is; miként váltak az egykor életerős hatóságok, melyek a nemzet legsötétebb évtizedeiben is életrevalóságuknek oly fényes jeleit adták, alig mozgó s életjelt alig adó holt tömegekké ; miként halt ki néhány rövid év alatt a közszellem úgy a hatósági, mint a társadalmi élet csaknem minden oltára körül, az érteni fogja, hogy akkor, midőn a nemzet törvényhozása, mint utolsó menedékhez újból a hatósági élethez fordul; ettől várja az ország szomorú pénzügyeinek helyreállítását , a közügyek újból fölveendő vezetésének megtagadását, — mi is szoros kötelességünknek tartjuk ez át- vagy inkább visszaalakulást azon élénk érdeklődéssel kísérni, minőt az teljesen megérdemel. Forrásainkul természetesen fölszaporodott vidéki lapjaink és eredeti levelezőink tudósításai lehetnek. Nem hallgathatjuk el azonban egy figyelmeztetésünket, illetőleg megjegyzésünket a vidéki sajtóval szemben, s ez az, hogy általában véve a helyhatósági ügyeket nagy részben elhanyagolják s többet beszél a legtöbb közülök Don Carlos harczairól és a spanyol forradalomról, mint az illető vidék vagy város hatósági és társadalmi mozgalmairól. Igaz, hogy e vádat a vidéki sajtó azzal viszonozhatja, hogy a fővárosi sajtó a vidéket csaknem teljesen elhanyagolja , de e vád, melynek igazságát elismerjük, annyival szorosabb kötelességükké teszi nekik az ellenkező eljárást. Eredeti levelezőinket arra figyelmeztetjük, hogy mi nem a felsőbbség, illetőleg kormány elleni panaszokat akarunk registrálni — bár a jogos tárgyilagos panaszt meghallgatjuk, pártszellemből kifolyó egyoldalú tudósításokra épen nincs szükségünk: amit mi óhajtunk, az, hogy tárgyilagos, a legszorosabb igazságon alapuló tények jussanak lapunk útján a nagyközönség elé. Sohasem jutott eszünkbe, hogy a vidéki közélet hanyatlásáért, a hatósági mozgalmak beállott lanyhaságáért csupán magukat a hatóságokat kárhoztassuk. Része és pedig nagy része volt ebben a törvényhozásnak a hatósági és bírósági törvények megalkotása által, midőn az ellenzék határozott föllépése daczára a hatósági autonómia kezéből csaknem minden közügyet kiragadott; része és pedig legnagyobb része a kormánynak, mely befolyását arra használta, hogy minden hatalmat magához ragadjon, — amelylyel aztán pedig élni épen nem tudott, s ha élt, nem a haza és közügyek, hanem csak saját pártja javára élt, többnyire amazok kárával. És mindezek daczára, nemzetünk természetes ösztöne magát végképen nem tagadta meg, sőt épen az utóbbi években talált még magának tért, melyen befolyását érvényesítse. A Dunántúl, a Felvidék s a Marosmente vidéki múzeumokat állítottak fel; kisebb városok is állandó színházat létesítettek, erejüket csaknem fölülmúló áldozatokkal, s csak most, a legutóbbi napokban tüntetik ki magukat városaink és hatóságaink a hazai tudományosság és művészet iránti áldozatkész vendégszeretetekkel, így Máramaros a geológiai társulat szívélyes fogadása által; Beszterczebánya és környéke, hol e demonstratív vendégszeretet épen most százszoros értékű a magyar történelmi társulat fényes fogadása és ellátása által; Győr és vidéke a természettudósok és orvosok iránt tanusított szívélyességével ; Kolozsvár az országos halár-ünnep díszes megünneplése által. Mi több, az addig renitens irányú szerb községek az első magyar király nevének megünneplése által. Nem tartozunk azok közé, kik az ilyesmit túlszokták becsülni, de azok fontosságát sem akarhatják elvitatni legkivált a nemzeti szellem felébresztése és föntartása tekintetében. Mindannyi alkalmas módja ez annak, hogy ugyanazon országnak bár különböző nyelvű gyermekei a hazaszeretet értelmében egyesüljenek. Azt is örvendetes jelenségnek tartjuk, hogy mind e társulatok a jövő évre már többfelé meghívót kaptak s hogy például a kolozsvári halárünnepélyen már a brassói dalárda is képviselve volt. Igen helyes és szép lenne, ha épen a nem praeferenter magyar ajkú hatóságok és városok igyekeznének a társadalmi érintkezés útján a közérzület megnyerésére hatni és közreműködni. Örvendetes jelenségül jegyezhetjük ide, hogy Nógrád megyében szintén megindult a mozgalom egy B.-Gyarmaton fölállítandó polgári iskola fölállítása ügyében, mely czélból Reményfy József és Bodnár István lelkes felhívást köröztetnek. Arad városa mint annyi jóban már, építési rendőrszabályai megalkotásában is elől kíván járni. Élénken foglalkoztatja e megyéket a hatósági kikerítés ügye is,melyet illetőleg különösen Heves megyében látunk élénkebb harczot, Eger contra Gyöngyöt, mint leendő megyei székhely érdekében. Szeged a partszakadások meggátlása, a koldulás megszüntetése s a ministeri csatorna szabályzattal foglalkozik. Gömör megye vasgyár tulajdonosai pedig a közelmúlt esztelen politikáját siratják — fájdalom későn — mely a gyáripart a legjobb magyar vasat termő vidékről a távol Nógrádba és Diós-Győrre vonta el. Ezen, nézetünk szerint is, csak a szétszórt erők egyesítése segíthetne. A vidék. E czím alatt mától kezdve állandó rovatot nyitunk meg, a községi és hatósági élet mozzanatainak visszatükrözésére. Azt hiszszük, hogy aki figyelemmel kísérte törvényhozásunk közelebbi nyilatkozatait, ki ismeri a 21-es, illetőleg a 9-es bizottságnak ez irányban kifjezett nézeteit, községi és hatósági mozgalmaink irányában tanúsított eme figyelmünket méltányolni fogja. De ha valaki még magasabb látvonalra emel KÜLÖNFÉLÉK. — A főváros új budgetjéhez. A számvevőség a közgyűlés részéről utasítást vett, hogy a jövő évi budgetet már új elvek szerint állítsa össze, melyek alapján a budget egyszerűbb és könnyebben áttekinthető legyen. A gazdasági és pénzügyi bizottmány felszólítást intézett Lampl Hugo főszámvevőhöz, 8 nap alatt tegyen jelentést a budget összeállításánál követendő elvekről, hogy a jövő évi budget ideje korán elkészülhessen. A budget körébe eső vámárjegyzék ügyében a kiküldött kereskedelmi enquete részéről váratik előterjesztés, mely a tariftát és ezzel a városi jövedelmet nagyon meg fogja ritkítani. A regálejog szabályozása iránt a tárgyalások azonnal meg fognak indíttatni, amint Csengey Endre főügyész szabadságáról visszatérend. — A városi vagyonleltár elkészítésére, melyet a belügyminiszter sürget, azon bizottmány fog utasíttatni, mely a fővárosi budget előmunkálatait hajtandja végre. — A telekbirtok-viszonyok Budán nagyon különösek voltak, s a közösnek fogalma alatt élt, úgy látszik, azt értették atalán, hogy az mindenkié, ki hozzájuthat. Már említve volt, hogy a Svábhegyen a nyilvános utak nagy részét a terektulajidonosok egyszerüen elkerítették maguknak, úgy hogy sok nyaralóhoz sem kocsin, sem gyalog után hozzáférni nem lehetett s a mérnöki hivatalnak úgy kellett visszafoglalni az utakat. Ujabb felmérések pedig, melyeket a mérnöki hivatal eszközölt, azon eredményre vezettek, hogy a városi területekből a boldog szomszédok csakúgy 600. 900, sőt 1600 négyzetösével annektálták a nekik tetsző részeket. A gazdasági és pénzügyi bizottmány pontos felméréseket rendelt el a budai határban és a jogtalan telekfoglalók érzékeny megbírságolását indítványozza. A kőbányai takarékpénztárépület megvételét a gazdasági és pénzügyi bizottmány mai ülésében sok szó nélkül elejtetni javasolta, minthogy a leszámítoló bizottmány által kért 50.000 iitot túlságos magasnak találta. A közgyűlés hihetőleg hasonlóképen fog határozni. — Rész eredmény. A sugárútból a városligetbe szakadó uj főutat az uj városliget összekötő útjáig, ez őszön ki fogják építeni, aminek a szép platánerdő nagyobb része a körönd és tó között, áldozatul fog esni. Ez alkalommal a régi keringetőt is le kellene a városnak bontani. A régi anyagok megvétele iránt árlejtés tartatván, akkor 460 frt jön érte a legnagyobb ajánlat. Ezt a tanács keveslettel ujabb árverést tűzött ki. Ma ugyanazon vállalkozó, ki akkor 460 forintot ígért, ismét legtöbbet ígérő, de csak 220 frt vételárral Ezen ajánlatot a tanács természetes még inkább nem fogadhatja el, s így harmadik árverést kellene tartani. — Tüntetés a köztársaság mellett Mac Mahon jelenlétében. Mint lapunk más részében is említettük, Mac Mahon egy idő óta körutazásokat tesz Francziaországban, meggyőződést szerzendő az uralkodó hangulatról. A múlt hét közepén Marlaixben fordult meg. Midőn a vonat, melylyel jött, közelgett, a nagy számú tömeg viharosan élte lé a köztársaságot. Miután e kiáltások bizonyos füleknek alkalmatlanok voltak, Leflo töb minden erejéből arra törekedett, hogy más irányt adjon a lelkesedésnek s elkezdé kiáltani, hogy »éljen Francziaország!« De hiába, nem mindenki változtatja oly könnyen véleményét, mint Leflo; törekvése sikertelenül maradt. Vivienne képviselő, a praefekt és alpraefekt igen hosszú képeket vágtak a dologhoz. Hanem egy pap, azt gondolván, hogy majdcsak használ egy drasztikusabb szer, torkaszakadtából kiáltá, hogy »le a köztársasággal!« De ez csak olajöntés volt a tűzre, mert a köztársaság éltetése még zajosabban hangzott föl. Az óvátiok természetesen behangzottak azon sátorba is, melyben Mac-Mahon szállva volt. Egy fiatal katonatiszt Marlaix egyik községi tanácsnokához fordul s azt jegyzi meg szárazon: »Hiszen már bírják a köztársaságot.« — »Igen, de nem egészen« volt a szint oly száraz, de határozott válasz. Leflot roppantul kihozta sodrából a republikánus szellemű tüntetés, nagy dühösen alá s fel járt. Egy fiatal gyerkőczre pedig, ki épen az ő közelében élteté visító hangon a köztársaságot, igy rivalgott rá: »Hallgass, te haszontalan gyerkőcz! Bizonyosan kaptál két soust, azért kiabálsz oly nagyon.« A gyermek mit sem felelt, hanem egy megélemedett úriember, ki épen ott volt, igy válaszolt helyette Leilonak, ki tudvalevőleg franczia nagykövet Sz.-Péterváron: »Önnek meg 280,000 frankot fizetnek, hogy a köztársaságnak szolgáljon, melyet azonban ön oly nevetséges módon védelmez.« E szavak némileg észretérítették Leflo urat, ki aztán csendesebben viselte magát. Általában a bretagneiak jól viselték magokat, megmutatták Mac-Mahonnak, hogy köztök erősen él a köztársasági eszme. — Jósika hagyománya egy nagyváradi fiatal ember kezébe került. A »Nagyvárad« írja, hogy ez ereklyék kitűnő regényirónk. Jósikának nehány sajátkezű rajzai, nehány könyv házi könyvtárából a nagy iró sajátkezű névaláirásával ellátva s egyes kis tárgyak, melyeket Jósika itt-ott emlékül kapott. Ez ereklyéket mostani birtokosa Drezdában való tartózkodása alatt szerezte meg — hol a regényíró köztudomás szerint több ideig lakott — egy antiquariustól kinél Jósika könyvtára néhány évvel ezelőtt még teljesen megvolt. Ez antiquarius állítása szerint a könyvtárat a regényiró nejétől, b. Jósika Júliától potom árért vette. — Egyál — Bazame. A berlini állatkert igen mulatságos jelenetnek volt tanúja a napokban. Wallner Feró családja ugyanis sétát tett a kertben Conn tanár kiséretében, ki a bécsi reichsrath gyorsirodájának főnöke s ki nagyon hasonlít Bazainehez. Villámgyorsasággal terjedt el a hír, hogy Bazaine a kertben sétál. Az állatkert rövid néhány percz alatt megtelt kiváncsiakkal. Wallnerné asszonyt egyre ostromolták ismerősei, hogy honnan ismeri Bazainet s hogy mikor jött Berlinbe, meddig lesz itt sat. Wallnerné hiában igyekezett felvilágositni az illetőket tévedéseikről. A nagy tolongás közben oda lép egy úr Connhoz s franczia nyelven igy szól hozzá: »Tábornagy, ön el van árulva, meneküljön.« Conn aztán, meg Wallnerék is csakugyan elmenekültek az állatkertből, hol a kiváncsi tömeg már igen alkalmatlan kezdett lenni. — A katonaság folyton abban tetszeleg, hogy szembeáll a polgári társadalommal. Nem tekinti magát ennek kiegészítő részének, hanem oly kivételes közegnek, melynek rendeltetése ellenséges szemmel nézni mi magán a polgáriasnak színét viseli. Különös ellenszenvvel viseltetnek a fővárosi sürgésforgás iránt. Nem gondolnak ők azzal, hogy ez a sok látófutó nép, ez a jövő-menő szekér azért siet ideoda, hogy kenyeret szerezzen magának, az államnak, katonaságnak, mi az nekik! A fő náluk az, hogy sorában négyesével elfoglalják a legjártabb utakat és félórára megszakítsák a forgalmat az ipar- és kereskedelem érdekeinek megakasztásával. A fővárosi kereskedők és nagyfuvarosok ezt most már végre megsokalták és miután magánfelszólalásaik a vezénylő tiszteknél nem használtak (osztrák tiszttel köztudomású nehéz is valamit megértetni) elhatározták, hogy az ország katonai főparancsnoka, gr. Edelsheim-Gyulai elé járulnak s fölkérik, rendelné el, hogy a hadigyakorlataikról a városba visszatérő csapatok, tekintettel a forgalomra ne négyesével, hanem kettesében haladjanak a jártabb utczákon. — Egy a katolikus egyházból kilépőnek nyilatkozata. Bodnár Zsigmond esztergommegyei áldozár s jelenleg a budapesti egyetemen a magyar irodalomtörténet magántanára aug. 25-én levelet intézett a herczegprímáshoz,melyben az egyházból való kilépését adja tudtára. A levélből a következőket közöljük: »Emlékezhetik Eminentiát, hogy jóval a vatikáni zsinat előtt papjaink azon kis, de élénk csapatjába tartozom, mely a liberalismus és catholicismus kiegyeztetését tűzte ki nagy és nehéz czéljául. Szerény munkások valánk, az egyházi irodalom jelentéktelen napszámosai, de nemes törekvés és szent buzgalom feszité keblünket, s dolgozunk, a mennyit tehetünk. Oppositiónk a zsinat folyamában csak élénkült, a hang,melylyel a pártok nyilatkoztak, elszenvedélyesedett, epébe mártott tollak ostromolták és védték a római tanokat, hisz mindenki tudta, hogy életbevágó kérdésekről van szó és nem üres zabhegyezés izgatja fel a hívők kebleit. Végre megszólalt a concilium és az egyház infallibilitása mellé oda állította azon pápákét, különösen IX. Piusét, kik nem egyszer kárhoztatták a mi törekvésünket. Ez óta elhallgattam, egyházi folyóiratomat megszüntettem és lelkem mindinkább a keresztyénség, illetőleg a catholicismus dogmái...tk vizsgálatába merült. Megnyílt előttem a titkoké tudománya s beláttam, hogy ez az isteninek és emberinek, az örökkévalónak és ideiglenesnek, az igaznak és tévesnek oly csodálatos vegyüléke, mely mindenkor bámulatra ragadja az elmélkedőt és áhitatos komolysággal tölti el történetének vizsgálóját; de benne hinni csak azoknak adatott, kiknél a szent érzelem magával az igazsággal is felér. Beláttam, hogy míg a vallásos érzelem igazán örökkévaló és az emberi nem megsemmisíthetetlen vigasztalója, addig az eredeti bűn, a megtestesülés és megváltás, a revelatio és inspiratio, a szentségek, különösen az oltári szentség, továbbá az emberiség legistenibb példánya, Jézus és az ő reformátiójából kifejlődött vallás csak a poesis bűbájos igazságával rendelkeznek. Való, hogy az igazság eleme is legalább belső magvában örök, mert hisz a phantasiának, szellemünk egyik legbecsesebb tulajdonának sajátja, remek alkotásai az élet nehéz óráiban hányszor derítenek fel bennünket és sejtetik velünk az istenit, mely után lelkünk annyi áhítattal eped; de hiányzanak benne a bizonyosság ama kellékei, melyeket az egyház szívesen vindikál magának, a gondolkodó pedig megtagad tőle. Távol van tőlem ezért a keresztyénség realitását tagadni, azon keresztyénségét, melyet oly örömest magasztaltam és dicsőitek jelenleg is; mert jól ismerem a titkos és mégis látható befolyást, melyet nemünkre legtöbbször áldásosan gyakorolt, mely a családi és társadalmi életben annyi jó forrása volt és fenséges szózata: Quicunque invocaverit nomen Domini, salvus erit, mily eszményi lelkesülés és őszinte buzgalom emeltyűje lett. Látom a jámbor keresztyén ember isteni képét, arczán az édes megnyugvás békéjét, szemében a teljesített kötelesség szent nyugalmát, majd ismét a bűnbánat, szívünk e kincsének enyhítő könnyeit. De mindezek daczára,melyek a vallásos érzelem szentségét hirdetik, világosan áll előttem, hogy részben a keresztyénség is egyike azon, bár fenséges tévedéseknek, melyeknek kevésbé dicső példáit a többi religio mutatja.« »Nem mondhatom, hogy könnyedén veszek búcsút az emberiség nemesjeinek e társulatától. A gondolkodónak fáj, hogy vizsgálata épen azokat távolítja el magától, kiket alapos kutatásában igazán becsülni tanult. Nem egy személyes támadásnak teszi ki magát azok részéről, kik nevét borzadással ejtik ki, gonosznak, istentelennek bélyegzik. De a tévedések megismerése után nem habozhatunk sokáig. Kivált korunkban, melynek a szabadság egyik jellemző tulajdonsága, nagy gyöngeséget árulnánk el, ha kicsinyes anyagi és erkölcsi tekintetek, előnyök vagy hátrányok miatt, nem tennék a kellő lépéseket, melyek álláspontunkat jelzik. De még az igazság keresésében is sok vigasztaló rejlik. Valamint a régi romok kutatóját minden legkisebb töredék jó kedvre hangolja, úgy lelki életünk minden egyes nyitja, mely az önálló vizsgálónak feltárul, némi kárpótlást nyújt a hivő lelkek kérlelhetlen gyűlöletéért. Végre is e helyzetet létünk egyik fatális törvényének kell tekintenünk, melyet az igazság őszinte keresője sohasem kerülhet el.« — Hymen. Dr. Navratil Imre fővárosunk orvosainak egyik kiválóbbja, a napokban vezette oltárhoz Széher Mihály leányát Jolánt. Násznagyok voltak: Bogyó országgyűlési képviselő és Keleti Gusztáv. — Hazánk hírneves fia, Munkácsy Mihály ma érkezett nejével fővárosunkba, hogy vele, a franczia nővel, megismertesse hazáját. Az írók és művészek köre értesülvén Munkácsy megérkezéséről, elhatározta, hogy tiszteletére diszlakomát rendez a »Hungariá«-ban. — Ásatások Székesfehérvárott. A székesfehérvári püspöki palota udvarában az ásatások Henszlmann Imre régészünk vezérlete mellett folynak s már is sok reménynyel kecsegtető eredményt tüntetnek föl. Mint a »Szkifor« újságolja : jelenleg már megtaláltatott az apsis hajlásának egy része, úgy a főoltár alapja, valamint az apsis-torony alapfala és talapzata a hajdani Boldogasszony basilicából. Továbbá több, még ki nem puhatolt rendeltetésű falazat. A toronytól jobbra, egy ajtóforma nyílás alapköveire akadtak. A romok közé hányt töltés közt pedig egy mészkődarabot leltek, rajta kifaragott két hallal; ezenkívül gránátgolyótöredékek, üveg, koponyák, emberi csontok, oszlopdarabok kerültek elő. Legújabban igen fontos, új leletet tőn Henszlmann, amennyiben rájött a basilika apsisában létezett papi ülhelyek nyomára, holott 1862-ben még csak az apsis legalsó alapköveit találták meg; míg itt ezen belül a papság úrhelyei is épségben vannak. Végül még a déli apsis-torony nyugati falában találtak egy derék követ, mely csak szept. 3-ika körül lesz helyéből fölemelve, midőn Hegedűs Lajos, min. oszt. tanácsos is a városba érkezene. E kő rendeltetését illetőleg a legkülönfélébb combinatiók merülnek föl, mignem a valót kideritendi a szakavatott vizsgálat és meghatározás. — A kültelkek szabályozása. Midőn Pest város nagy szabályozási terve megállapittatott, tekintet fordittatott a kültelki szántóföldeknek, kaszálók, és legelőknek szabályos alakú s rendes útvonalak által szelt területekre leendő osztására. A mérnöki hivatal a kültelkek ezen beosztásának keresztülvitelét indítványozza és ezt 6 év alatt keresztülviendőnek jelezte. A gazdasági és pénzügyi bizottmány a kültelek szabályozásának keresztülvitelét nem ellenzi, de a folyó évre elkésettnek tartja, miután a városi szántóföldek már néhány nap múlva bérbe fognak adatni, s azon ideig azok új beosztása és kihasítása nem eszközölhető. Jövő évben azonban ezen szabályozás megkezdését maga részéről pártolja, amikor a városi földek már a szabályozási tervnek megfelelő részletekben fognak bérlet alá bocsáttatni. — Ezen alkalomból Havas Ignácz indítványt jelentett be a városi közlegelőnek jobb értékesítése iránt. Ezen roppant terület után a város évi 12.000 forint bérjövedelmet húz, noha három annyit megér. — Esőzés. Szombaton éjjel nagy esőzés volt a fővárosban és környékén, mely ismét sok kárt és kellemetlenséget okozott. Számos pinczelakásba a viz betódult s a lakosokat éjnek idején lakásaikból kiszobita. A budai hegyekben nem csak a szőlőkben okozott nagy kárt a sok viz, de az utakat is erősen megrongálá, a mennyiben azokat kövekkel tele hordta. Oly ereje volt a víznek, hogy egész 10 mázsás köveket hengergetett nagy távolságra. Időjárásunk egyátalán nem kedvez a szőlőnek s attól tartanak a budai szőlőbirtokosok, hogy nem csak kevés, de rész is lesz a bortermés. — Tüzérségi lőgyakorlatok tartattak e napokban a Rákoson a keresztúri határ közelében éles töltésekkel, melyek a lőszélon túl repülve, mindenfelé károkat okoztak s a közelben munkálkodó nép életét erős veszélynek tették ki. Ezen lövöldözés ágyúgolyókkal a gazdasági és pénzügyi bizottmányban felemlittetett, s azok ismétlése esetén erélyes felterjesztések fognak a bizottmány részéről kezdeményeztetni. A történelmi társulat zárülését Bars-Szent Kereszten tartotta. Főtárgyát képezte a levéltárak átkutatásáról szóló jelentések. Ezek sorát a beszterczebánya-radványi bizottság kezdette meg, s ennek minden tagja külön jelentést tett, melyek egymást egészítették ki. Legelőbb a radványi bizottság tagjai tették meg jelentésüket . Nyáry Albert a számadási könyveket vizsgálta át. Thaly Kálmán a II. Rákóczi Ferencz korára vonatkozó okmányokat, kinek erdélyi biztosa Radvánszky János volt, ennek fennmaradt összes levelezései Erdély akkori történetét foglalják magukban. Szólott I. Balassa Bálint feltalált verseiről, melyek közt mintegy 50 szerelmi dal van ; egy igen szépet és mély bensőséggel írottat fel is olvasott (ugyanennek megvan Radvánszky Jánostól vett másolata is variánsokkal.) A gyűjteménybe vannak kötve Rimay versei is, hasonlag nagy részben ismeretlenek, melyek annál nevezetesebbek, mert Rimay versei a Tiszába estek. Vannak versek ezekkel összekötve Józsa Mihálytól és Tolvaj Ferencztől, a mathematicustól. Megtalálta Thaly többi közt Thököly végrendeletének codicillusát is, melyet halála előtt 3 nappal irt, (1705. szept. 10.) s halála napján (szept. 13.) czimezett. Ebből kitűnik, hogy mint protestáns halt meg. Deák Farkas a könyvtárról tesz jelentést. Megvan itt Rimay politikai és erkölcsi munkáinak gyűjteménye I. Rákóczi Györgyhöz intézett bevezetéssel. Deák Farkas mintegy 75 nőnek levelét írta le. Radvánszki Béla a levéltárról tett jelentést, mely eléggé gazdagnak mondható 1592-től: regestrumokat, okmányokat az Árpádházi királyoktól kezdve, foglal magában; levelet Zrínyi Ilonától, Verancsis leveleinek egy gyűjteményét, Radvánszky Jánosnak és Lászlónak igen érdekes naplóit. A beszterczebányai levéltárat Hann és Ortvai kutatták; az első a nagy fontosságú prot. egyházi történetre vonatkozó adatokat talált s leveleket Bél Mátyástól; az utóbbi több igen érdekes dolog közt Balassa Bálint öt levelét másolta le. A zólyommegyei és Zólyom városi levéltárakról Cherven és Pesty Frigyes tettek jelentést, kiemelvén az utóbbi, hogy a megyei levéltárban a XVI. század óta magyar határozatok találtatnak. A styávnicskai bizottságról Szabó Károly tett jelentést. A báró Révay család itteni levéltára az ország leggazdagabbjai és tartalmasabbjai közé tartozik. Azon munkálatokból, melyeket Fraknói e levéltár adataiból részint közlött, részint készített, lehet következtetni, hogy mennyi kincs lehet itten elrejtve, mit valószínűbbé tett az, hogy e család több tagja — többi közt Ferencz a nádori helytartó s Péter a koronaőr — politikailag is fontos szerepet játszott. Wenzel már mintegy 30 darab Árpádházi okmányt kiadott; a bizottsági tagja , Szabó, Nagy Imre és Véghely még 77-et másoltak le, nem is számítva számos nagyfontosságú s a vegyes házak korára vonatkozó okiratot, melyeknek összes száma felülhaladta az 5000-et s miután (a szerémi származású Révaiak, Oltvaiak) a déli vidékről költöztek fel, dunántúli, temesi stb. okmányokat is bőven találtak itten. E család gondosan megőrzé levelezését is, úgy hogy missilis levelek a 15-ik század derekán kezdődnek. Van mintegy 50 nyelvemlék, rendkivül sok prot, történelmi adat. Stöckl Sári Lehmannus stb.levelezése a protestáns Révaiakkal, a Révai család férfi és nő tagjainak, a Thurzóknak, Istvánfinak, a Forgácsoknak, Révai Péternek s Ferencznek stb., Eszterházy Miklósnak, Bethlen Gábornak, Illésházynak stb. levelei; rendkívül sok művelődéstörténeti adat, mint Pöstyéni Gergely országbírónak Véghelyi Dezső által tüzetesebben ismertetett számadása 1526—32. közt, mely János király udvartartására, diplomatiai kiadásaira vet érdekes fényt. Véghelyi és Nagy Imre ezen kívül több tört.fontosságú okmányokat is tüzetesebben ismertette, megjegyezvén, hogy ők a kutatásoknak csak kezdetén vannak, de azt a báró szíves meghívása folytán még folytatni remélik. A z úg ai bizottság működését Hegedűs ismertette. Nagy Iván, Poor, Kubinyi Netzpálról, a Justhoktól tértek meg sok igen érdekes adattal, a bizottság többi tagja Znyón, Szent-Mártonon (a megyei levéltárban) a Csepcsányiak, Wladárok, Szalayak,Velicsek levéltáraiban kutattak, kirándulást tettek Árvaváraljára s a znyói Bélavárba. A körmöczbányai levéltárt Csaplár ismertette. 33 ezer rendezett s közel 16 ezer registrálatlan missilis levél van; a curial-protokolokat, a bányai gyűlések jegyzőkönyveit, regestrumokat nem is számítva. A levéltár legrégibb okmánya 1260-ból van. Horváth Mihály egy igen érdekes és tartalmas rajzot, Botka Tivadar és Géresi Kálmán a missilis levelek csomagait ismertetők. Mindezen jelentések a »Századok«-ban fognak közzététetni. Tanodai értesítő. 76. Szombathelyváros községi tanodája. Volt 6 fiú 4 leányosztály, összesen 409 növendékkel s ötosztályu vasárnapi ismétlő iskola 318 növendékkel, a tanítók száma 6 volt (köztök 1 tanítónő) s ezenkívül 4 hitoktató, 2 rajz s egy tornatanító. Bevezetéskép Lábos Imre értekezik kissé pedánsan a szülők előtt az iskola fontosságáról és a nevelési elvekről. 77. Ungvári kath. főgymnasium. Becses értekezés van benne Zo 1tsák Jánostól: »Párhuzam Vörösmarty Mihály és Petőfy Sándor lyrája közt.« Ezen terjedelmes dolgozat valószinüleg külön füzetben is meg fog jelenni. A tanári kar 17 tagból állott. A tanulók száma év elején 424, év végén 384 volt. A tankönyvek jók, az írásbeli dolgozatok tervszerüleg adattak fel. A könyvtár elég jól szaporodott, a többi kevésbé. Az ifjúság közt volt gyorsíró kör, segélyegylet s egy szépen működő Dayka kör. A tanártestület előadásokat tartott a felnőttekről s ezenkívül meteorológiai észleletek is történtek. Az értesítő összeállítását egészben véve sikerültnek mondhatjuk. 78. Budapest VI. kerületi polgári fiuiskola. Az iskola uj épülete, mely a paplakkal egy fedél alatt van, a leírás után ítélve mintaszerű s különösen szellőztetési rendszere feltűnő. Az intézetben négy osztály van (az első parallellel) összesen 158 tanulóval. A tanárok száma 10. Az intézet természettudományi gyűjteménye csinos,de könyvtára kevés van egy kis érem gyűjteménye is. Az ifjúság közt »irodalmi kör« is volt, melyről az van megjegyezve, hogy néhányan már a »sajtó utján« is működtek (igen korán.) Az értesítő panaszkodik a felett, hogy nincs határozottan kijelölve, mire jogosít a polgári iskola befejezése. Elől van egy rövid értekezés Ujházy Ferencztől, a polgári iskolai rajztanitásról. 79. Eperjesi kath. főgymnasium. Tanár volt 16, nagy részt világi, a tanulók száma az év végén 269 volt. A tanterv mellett közölt iskolai feladatok a magyarban jobbak, mint a németben. Az önképzőkör jól működött, a segélyző egylet virágzó. A tanszergyűjtemény elég szép, de mégis hiányos. Az épületben javítások történtek. Az egyházi gyakorlatok megtételére minden növendék kényszerittetett. 80. a debreczeni ref. főtanoda. Az akadémiában 105 hittan tanuló s 4 rendes tanár, 68 joghallgató s 3 rendes tanár. Az akadémiában voltak a következő egyletek: 1. Hittan szaki önképző egylet, mely kőnyomatú lapot is adott ki. 2. A magyar irodalmi önképző egylet szintén írott lappal. 3. Olvasó egylet. 4. Énekkar. 5. Tűzoltó társulat. 6. Tornaegylet. 7. Jogász segélyző- egylet. A gymnasiumban 14 rendes , 7 helyettes segédtanár oktatott. A tanulók száma év végén 578 volt. Egyletek egy önképzőkör s egy énekegylet. A tanitóképezdében leginkább mellékesen 11 tanár működött s év végén csak 37 növendék volt,mig év közben 32 bocsájtatott ki tanítónak vagy nevelőnek. Ezen növendékeknek külön önképzőkörük volt. Egylet tehát van elég, sőt sok is. Az elepai nép-