A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-01 / 199. szám

támadja Kuhnt és Andrássyt. írván így: »mi bizony Andrássy honvédtábornok úrról se tudjuk felfogni, mi okozhatta azt, hogy az uralkodót már évek előtt nem figyelmeztette, miszerint minden törekvés, min­den költség, mi a hadsereg újjászervezésére pazarol­­tatik, hiába való, ha a tüzérség át nem alakíttatik, miután dobbal egyedül nem csak fogni nem lehet verebet, de meg­lőni se­m.« Mint látszik, elég tisztességes zűrzavar e nyílt kérdésben. Ha Magyarország valamely belügyét ta­lálná a világ így, lenne szó ázsiai állapotokról. De ez a magast­ fokú bécsi hivatalviselés szemeiben — rendes állapot. Pénzügyi gazdálkodásunk , különös tekintettel Erdélyre. 1 ? fi-A múlt évi pénzválság és főleg azon pénzza­var, mely az állami pénztárt nyomja, méltó aggoda­lommal tölti el minden józan gondolkozó és hazáját szerető honfi szivét. Emberi gyarlóságunkhoz tarto­zik, hogy a baleseteket többnyire mástól következ­tető okokban keressük, holott nem ritkán magun­kat vonhatnók kérdőre. Alkotmányos új helyzetünk új embereket vont be a kormány körébe, azonban maradtak elegen a régi kormány tagjai közül, onnét átszivárgott büro­k­kraták, avagy egyes érdeküket, és nem a közhazai ügyet tekintők, kik a Bach és Schmerling eldorádói napokat ma is vissza­sóhajtozzák, de kiknek a rög­töni átalakulás és valódi, avagy képzelt szakképes­­ségök alkalmazást nyitott új kormányunknál is. A miniszterek elfogadták őket, mert belegyakorlott emberekre volt szükségük, ők pedig készséggel ra­gadták meg az élhetési alkalmat uraságuk további fentartására. Ezek többnyire idegen fajbeliek, követ­kezésképen intézményeink iránt ellenszenvvel visel­­tetők, mindazonáltal főnökjeik iránt csaknem szolgá­ikig alázatosak, hunyászkodók, mert biztosítva lát­ják létüket, fizetésüket, élvezhetik a kényelmet me­lyet nékiek állomásuk nyújt. De szivökben leg­nagyobb ellenségei a magyar kormánynak, s intéz­ményeinknek. Azonban saját érdekükből közvetlen ugyan annak hátrányára fel nem lépnek, de köz­vetve avagy értetlenségből, elég kárt okoznak és hátra maradást kormányunknak, mely őket atyailag táplálja. Ezen idegen fajbeliek, vagy hazánkban szü­letett, de ahoz szivekben hűtlen közegek (tisztelet be­csület legyen az érdemeseknek) egymás közt, titkos értekeződéseik alkalmával, lelki megelégedéssel ve­szik mostani pénzzavarunkat, minek előidézését ta­lán az ők lelkiismeretlen eljárásuk, hivatali hanyag­ságuk, tudatlanságuk is okozzák. A pénzügyminiszter méltán tűnődik, hogy mi után lenne a zavar elhárítható, ők pedig megelége­déssel mondják egymás közt: Mit der ungarischen Wirtschaft geht bald aus i­llyes kétszin emberekkel telvék a minisztériumok, de legtöbb jutott belőlök a pénzügynek. Igazolni akarom állításomat és kimutatni a sok közül az ők fonák, és­ a kincstárra nézve káros, vesztegető gazdálkodásukat, hazaellenes maguk vi­­seletét, megmutatni miként játszák ki ezen emberek a miniszternek bennök helyhezett bizodalmát. Van Kolozsvárt három fő pénzügyi hivatal. Első ezek közül az úgynevezett pénzügyi igazgatóság. En­nek hivatali elnöke magyar ugyan, de minden hu­manitása mellett, mint a régi német burocratianak neveltje, mindjárt 1867-ben Erdélybe lett berendel­­tetése és mint főnök a pénzügyi szaknak átvételével bizonyságát adta annak, hogy a régi burocratiai szász és német vagy cseh maradványok előtte »mn­den« a magyar pedig csak mellékes, és igy a pénz­ügyi főbb hivatalokat majd mind amazok nyerték el. Átjött a főnök úrral együtt ezeknek egy része Ko­lozsvárra is,s valóban ők okozói annak,hogy azon igaz­gatóság belkörében most is tökéletes német szellem uralkodik. A szász és más fajtabéli bachista minden magyar intézménynek, főleg a nyelvnek ellensége, ők a fennálló rendszert még most is csak átmeneti kor­szaknak tekintik, dolgoznak ugyan, hunyászkodnak többjeik előtt, gőgösök, lenézők ellenben az alatta­­sok iránt, mert jól fog a nagy fizetés, a sok diurnum , még ehhez az évenként igénybe veendő segedelme­­zés, de szívükben a régi aranykort sóhajtják, s bíznak is némelyek annak helyreállításában. Ellenben a hazát érdeklő kötelességről sem fo­galmuk, sem akaratuk: a szász és porosz nagy Né­metországért, más németek az egységes Ausztriáért, az oláhok nagy Romániáért a Tiszáig, lelkesednek. A Szent István korona birodalmát csak raktárul né­zik, mely táplálatukra van rendelve a nélkül, hogy annak jóllétéért legkevésbé is lelkesedjenek. Ezen igazgatóság fél Erdélyt tartván felügye­lete alatt, vagy kell vagy nem, a régi szisztémát foly­tatja, megtartatnak a rendszerezett utazások nagy diurnum mellett, de erre csak némely kijelölt ked­­venczek tartanak igényt, ezek élvezik a napidíjak hasznát, melyek rendszerint egyensúlyban állanak fizetésükkel, és mégis ők panaszkodnak annak cse­kélysége felett, holott az 5—6—800 frtos alattas hivatalnok, csupán csekély fizetésére szorítva dolgo­zik, szívja az irodai rekedt levegőt. Az irodai óra naponkint 6 órára van kiszabva, de senki sem tartja meg, bemennek ugyanis 8 óra helyett 9-kor, tartana munkálkodásuk d. u. 2 óráig, már ez magában csak öt órát teszen, de a főbbek nagyobbára 1 órakor oda hagyják bürosokat. Ez is okozza a hátrányt, hogy a nagy tábor­tisztviselő mellett az ügyek nem halad­hatnak. Regis ad exemplum, a kerületi alattas hiva­taloknál követik a gremiális szokást. Egyik főteendőjök lenne ezeknek az adókirovás és felhajtás, de a szegény adózó sohasem tudja az év végéig vagy a következőnek elejéig mennyi adó esik reája. Ha növekedett az adó, felróvják neki a lefolyt évi illetéket, bár azt kész lett volna maga idejében törleszteni, és beveszik rajta kamatostul; ha pedig apadott, többlet után nem hogy kamatja volna, de vagy nem kapja vissza soha, vagy néha 8—10 évig jár utána még visszafizettetik. 1848. előtt bármeny­nyire hiányos volt az adókezelés, nem is oly sokféle nemből gyűlt be, de azt megyénként két pénztárnok egynéhány adószóval kezelte; ez utóbbiaknak évi fizetésök volt az államtól 10 frt és egy kevés jutalék az adózó községektől, de már tavasz elein mindenki tudhatta azon évi adó rovataiét. Most pedig 5­6 személy vezeti az adóhivatalokat kerületenként a nélkül, hogy könnyítve lenne a szegény adózón. Az egyesek iránti pártfogás kézzelfoghatólag jár ezen igazgatóságnál, hitszerint van egy számfőtiszt, ki ellen rég el van határozva a fegyelmi vizsgálat, vele azonban nem törődik senki. Fedik s meggondolja mily romboló hatást gyakorol­ hazánkra nézve néhány utóbbi év alatt a mindent központosító politika; miként szívott föl a vidékről csaknem minden szellemi és anyagi erőt, hogy itt a központban részint megrontva, részint kifárasztva végre magát a központi gépezetet is önsúlyával törje össze; ki meggondolja, hogy ugyanezen mindent köz­pontosító törekvés nyomán miként vetkezett ki a vi­dék minden autonóm közigazgatási s legtöbbször társadalmi sőt erkölcsi erejéből is; miként váltak az egykor életerős hatóságok, melyek a nemzet legsöté­tebb évtizedeiben is életrevalóságuknek oly fényes jeleit adták, alig mozgó s életjelt alig adó holt tö­megekké ; miként halt ki néhány rövid év alatt a köz­szellem úgy a hatósági, mint a társadalmi élet csaknem minden oltára körül, az érteni fogja, hogy akkor, midőn a nemzet törvényhozása, mint utolsó menedékhez újból a hatósági élethez fordul; ettől várja az ország szomorú pénzügyeinek helyreállítá­sát , a közügyek újból fölveendő vezetésének meg­tagadását, — mi is szoros kötelességünknek tartjuk ez át- vagy inkább visszaalakulást azon élénk ér­deklődéssel kísérni, minőt az teljesen megérdemel. Forrásainkul természetesen fölszaporodott vi­déki lapjaink és eredeti levelezőink tudósításai lehet­nek. Nem hallgathatjuk el azonban egy figyelmezteté­sünket, illetőleg megjegyzésünket a vidéki sajtóval szemben, s ez az, hogy általában véve a helyhatósági ügyeket nagy részben elhanyagolják s többet beszél a legtöbb közülök Don Carlos harczairól és a spanyol forradalomról, mint az illető vidék vagy város ha­tósági és társadalmi mozgalmairól. Igaz, hogy e vá­dat a vidéki sajtó azzal visz­onozhatja, hogy a fővá­rosi sajtó a vidéket csaknem teljesen elhanyagolja , de e vád, melynek igazságát elismerjük, annyival szorosabb kötelességükké teszi nekik az ellenkező eljárást. Eredeti levelezőinket arra figyelmeztetjük, hogy mi nem a felsőbbség, illetőleg kormány elleni pana­­szokat akarunk registrálni — bár a jogos tárgyila­gos panaszt meghallgatjuk, pártszellemből kifolyó egyoldalú tudósításokra épen nincs szükségünk: a­mit mi óhajtunk, az, hogy tárgyilagos, a legszoro­sabb igazságon alapuló tények jussanak lapunk útján a nagy­közönség elé. Sohasem jutott eszünkbe, hogy a vidéki közélet hanyatlásáért, a hatósági mozgalmak beállott lany­­haságáért csupán magukat a hatóságokat kárhoztas­suk. Része és pedig nagy része volt ebben a törvény­hozásnak a hatósági és bírósági törvények megalko­tása által, midőn az ellenzék határozott föllépése daczára a hatósági autonómia kezéből csaknem min­den közügyet kiragadott; része és pedig legnagyobb része a kormánynak, mely befolyását arra használta, hogy minden hatalmat magához ragadjon, — a­mely­­lyel aztán pedig élni épen nem tudott, s ha élt, nem a haza és közügyek, hanem csak saját pártja javára élt, többnyire amazok kárával. És mindezek daczára, nemzetünk természetes ösztöne magát végképen nem tagadta meg, sőt épen az utóbbi években talált még magának tért, melyen befolyását érvényesítse. A Dunántúl, a Felvidék s a Marosmente vidé­ki múzeumokat állítottak fel; kisebb városok is ál­landó színházat létesítettek, erejüket csaknem fölül­múló áldozatokkal, s csak most, a legutóbbi napok­ban tüntetik ki magukat városaink és hatóságaink a hazai tudományosság és művészet iránti áldozatkész vendégszeretetekkel, így Máramaros a geológiai tár­sulat szívélyes fogadása által; Beszterczebánya és környéke, hol e demonstratív vendégszeretet épen most százszoros értékű a magyar történelmi társulat fényes fogadása és ellátása által; Győr és vidéke a természettudósok és orvosok iránt tanusított szívé­lyességével ; Kolozsvár az országos halár-ü­nnep dí­szes megünneplése által. Mi több, az addig renitens irányú szerb községek az első magyar király nevének megünneplése által. Nem tartozunk azok közé, kik az ilyesmit túl­­szokták becsülni, de azok fontosságát sem akarhat­ják elvitatni legkivált a nemzeti szellem felébresztése és föntartása tekintetében. Mindannyi alkalmas módja ez annak, hogy ugyanazon országnak bár különböző nyelvű gyermekei a hazaszeretet értelmében egye­süljenek. Azt is örvendetes jelenségnek tartjuk, hogy mind e társulatok a jövő évre már többfelé meghívót kaptak s hogy például a kolozsvári halárünnepélyen már a brassói dalárda is képviselve volt. Igen helyes és szép lenne, ha épen a nem praeferenter magyar ajkú hatóságok és városok igyekeznének a társadalmi érintkezés útján a közérzület megnyerésére hatni és közreműködni. Örvendetes jelenségül jegyezhetjük ide, hogy Nógrád megyében szintén m­egindult a mozgalom egy B.-Gyarmaton fölállítandó polgári iskola fölállítá­sa ügyében, mely czélból Reményfy József és Bodnár István lelkes felhívást köröztetnek. Arad városa mint annyi jóban már, építési rendőrszabályai megalkotásában is elől kíván járni. Élénken foglalkoztatja e megyéket a hatósági kikerítés ügye is,melyet illetőleg különösen Heves me­gyében látunk élénkebb harczot, Eger contra Gyön­gyöt, mint leendő megyei székhely érdekében. Szeged a partszakadások meggátlása, a kol­dulás megszüntetése s a ministeri csatorna szabály­zattal foglalkozik. Gömör megye vasgyár tulajdonosai pedig a kö­zelmúlt esztelen politikáját siratják — fájdalom ké­sőn — mely a gyáripart a legjobb magyar vasat termő vidékről a távol Nógrádba és Diós-Győrre vonta el. Ezen, nézetünk szerint is, csak a szétszórt erők egyesítése segíthetne. A vidék. E czím alatt mától kezdve állandó rovatot nyitunk meg, a községi és hatósági élet mozzanatai­­na­k visszatükrözésére. Azt hiszszük, hogy a­ki figyelemmel kísérte törvényhozásunk közelebbi nyilatkozatait, ki ismeri a 21-es, illetőleg a 9-e­s bizottságnak ez irányban ki­­fjezett nézeteit, községi és hatósági mozgalmaink irányában tanúsított eme figyelmünket méltányolni fogja. De ha valaki még magasabb látvonalra emel­ KÜLÖNFÉLÉK. — A főváros új budgetjéhez. A számvevőség a közgyűlés részéről utasítást vett, hogy a jövő évi budgetet már új elvek szerint állítsa össze, melyek alapján a budget egyszerűbb és könnyebben áttekinthető legyen. A gazdasági és pénzügyi bizott­mány felszólítást intézett Lampl Hugo főszám­­vevőhöz, 8 nap alatt tegyen jelentést a budget össze­állításánál követendő elvekről, hogy a jövő évi budget ideje korán elkészülhessen. A budget körébe eső vámárjegyzék ügyében a kiküldött kereskedelmi enquete részéről váratik előterjesztés, mely a tarif­­tát és ezzel a városi jövedelmet nagyon meg fog­ja ritkítani. A regálejog szabályozása iránt a tárgya­lások azonnal meg fognak indíttatni, amint Csengey Endre főügyész szabadságáról visszatérend. — A városi vagyon­leltár elkészítésére, melyet a belügy­miniszter sürget, azon bizottmány fog utasíttatni, mely a fővárosi budget előmunkálatait hajtandja végre. — A telekbirtok-viszonyok Budán nagyon különösek voltak, s a közösnek fogalma alatt élt, úgy látszik, azt értették atalán, hogy az mindenkié, ki hozzájuthat. Már említve volt, hogy a Svábhegyen a nyilvános utak nagy részét a terektula­jidonosok egyszerüen elkerítették maguknak, úgy hogy sok nyaralóhoz sem kocsin, sem gyalog után hozzáférni nem lehetett s a mérnöki hivatalnak úgy kellett visszafoglalni az utakat. Ujabb felméré­sek pedig, melyeket a mérnöki hivatal eszközölt, azon eredményre vezettek, hogy a városi területek­ből a boldog szomszédok csakúgy 600. 900, sőt 1600 négyzetösével annektálták a nekik tetsző részeket. A gazdasági és pénzügyi bizottmány pontos felmé­réseket rendelt el a budai határban és a jogta­lan telekfoglalók érzékeny megbírságolását indítvá­nyozza.­­ A kőbányai takarékpénztár­épület megvételét a gazdasági és pénzügyi bizott­mány mai ülésében sok szó nélkül elejtetni javasolta, minthogy a leszámítoló bizottmány által kért 50.000 iitot túlságos magasnak találta. A közgyűlés hihe­tőleg hasonlóképen fog határozni. — Rész eredmény. A sugárútból a város­ligetbe szakadó uj főutat az uj városliget összekötő útjáig, ez őszön ki fogják építeni, a­minek a szép platánerdő nagyobb része a körönd és tó között, ál­dozatul fog esni. Ez alkalommal a régi keringetőt is le kellene a városnak bontani. A régi anyagok meg­vétele iránt árlejtés tartatván, akkor 460 frt jön érte a legnagyobb ajánlat. Ezt a tanács keveslette­l ujabb árverést tűzött ki. Ma ugyanazon vállalkozó, ki akkor 460 forintot ígért, ismét legtöbbet ígérő, de csak 220 frt vételárral Ezen ajánlatot a tanács ter­mészetes még inkább nem fogadhatja el, s így har­madik árverést kellene tartani. — Tüntetés a köztársaság mellett Mac Mahon jelenlétében. Mint lapunk más részében is említettük, Mac Mahon egy idő óta kör­utazásokat tesz Francziaországban, meggyőződést szerzendő az uralkodó hangulatról. A múlt hét kö­zepén Marlaixben fordult meg. Midőn a vonat, mely­­ly­el jött, közelgett, a nagy számú tömeg viharosan élte lé a köztársaságot. Miután e kiáltások bizonyos füleknek alkalmatlanok voltak, Leflo töb minden erejéből arra törekedett, hogy más irányt adjon a lelkesedésnek s elkezdé kiáltani, hogy »éljen Fran­­cziaország!« De hiába­, nem mindenki változtatja oly könnyen véleményét, mint Leflo; törekvése siker­telenül maradt. Vivienne képviselő, a praefekt és al­­praefekt igen hosszú képeket vágtak a dologhoz. Ha­nem egy pap, azt gondolván, hogy majdcsak hasz­nál egy drasztikusabb szer, torkaszakadtából kiál­­tá, hogy »le a köztársasággal!« De ez csak olaj­öntés volt a tűzre, mert a köztársaság éltetése még zajosabban hangzott föl. Az óvátiok természetesen behangzottak azon sátorba is, melyben Mac-Mahon szállva volt. Egy fiatal katonatiszt Marlaix egyik községi tanácsnokához fordul s azt jegyzi meg szá­razon: »Hiszen már bírják a köztársaságot.« — »Igen, de nem egészen« volt a szint oly száraz, de határozott válasz. Leflot roppantul kihozta sodrából a republikánus szellemű tüntetés, nagy dühösen alá s fel járt. Egy fiatal gyerkőczre pedig, ki épen az ő közelében élteté visító hangon a köztársaságot, igy rivalgott rá: »Hallgass, te haszontalan gyerkőcz! Bizonyosan kaptál két soust, azért kiabálsz oly na­gyon.« A gyermek mit sem felelt, hanem egy meg­­élemedett úri­ember, ki épen ott volt, igy válaszolt helyette Leilonak, ki tudvalevőleg franczia nagykö­vet Sz.-Péterváron: »Önnek meg 280,000 frankot fizetnek, hogy a köztársaságnak szolgáljon, melyet azonban ön oly nevetséges módon védelmez.« E sza­vak némileg észretérítették Leflo urat, ki aztán csen­desebben viselte magát. Általában a bretagneiak jól viselték magokat, megmutatták Mac-Mahonnak, hogy köztök erősen él a köztársasági eszme. — Jósika hagyománya egy nagy­váradi fiatal ember kezébe került. A »Nagyvárad« írja, hogy ez ereklyék kitűnő regényirónk­­. Jósiká­nak nehány sajátkezű rajzai, nehány könyv házi könyvtárából a nagy iró sajátkezű névaláirásával ellátva s egyes kis tárgyak, melyeket Jósika itt-ott emlékül kapott. Ez ereklyéket mostani birtokosa Drezdában való tartózkodása alatt szerezte meg — hol a regényíró köztudomás szerint több ideig lakott — egy antiquariustól kinél Jósika könyvtára néhány évvel ezelőtt még teljesen megvolt. Ez antiquarius állítása szerint a könyvtárat a regényiró nejétől, b. Jósika Júliától potom árért vette. — Egyál — Bazame. A berlini állatkert igen mulatságos jelenetnek volt tanúja a napokban. Wallner Feró családja ugyanis sétát tett a kertben Conn tanár kiséretében, ki a bécsi reichsrath gyors­irodájának főnöke s ki nagyon hasonlít Bazainehez. Villámgyorsasággal terjedt el a hír, hogy Bazaine a kertben sétál. Az állatkert rövid néhány percz alatt megtelt kiváncsiakkal. Wallnerné asszonyt egyre os­tromolták ismerősei, hogy honnan ismeri Bazainet s hogy mikor jött Berlinbe, meddig lesz itt sat. Wall­nerné hiában igyekezett felvilágositni az illetőket tévedéseikről. A nagy tolongás közben oda lép egy úr Connhoz s franczia nyelven igy szól hozzá: »Tábor­nagy, ön el van árulva, meneküljön.« Conn aztán, meg Wallnerék is csakugyan elmenekültek az állat­kertből, hol a kiváncsi tömeg már igen alkalmatlan kezdett lenni. — A katonaság folyton abban tetsze­leg, hogy szembeáll a polgári társadalommal. Nem tekinti magát ennek kiegészítő részének, hanem oly kivételes közegnek, melynek rendeltetése ellenséges szemmel nézni mi magán a polgáriasnak színét viseli. Különös ellenszenvvel viseltetnek a fővárosi sürgés­forgás iránt. Nem gondolnak ők azzal, hogy ez a sok látófutó nép, ez a jövő-menő szekér azért siet ide­­oda, hogy kenyeret szerezzen magának, az államnak, katonaságnak, mi az nekik! A fő náluk az, hogy so­rában négyesével elfoglalják a legjártabb utakat és félórára megszakítsák a forgalmat az ipar- és keres­kedelem érdekeinek megakasztásával. A fővárosi kereskedők és nagy­fuvarosok ezt most már végre megsokalták és miután magánfelszólalásaik a ve­zénylő tiszteknél nem­ használtak (osztrák tiszttel köztudomású nehéz is valamit megértetni) elhatároz­ták, hogy az ország katonai főparancsnoka, gr. Edelsheim-Gyulai elé járulnak s fölkérik, rendelné el, hogy a hadigyakorlataikról a városba visszatérő csapatok, tekintettel a forgalomra ne négyesével, hanem kettesében haladjanak a jártabb utczákon. — Egy a katolikus egyházból kilé­pőnek nyilatkozata. Bodnár Zsigmond esztergomme­­gyei áldozár s jelenleg a budapesti egyetemen a ma­gyar irodalom­történet magántanára aug. 25-én le­velet intézett a herczegprímáshoz,melyben az egyház­ból való kilépését adja tudtára. A levélből a követ­kezőket közöljük: »Emlékezhetik Eminentiát, hogy jóval a vatikáni zsinat előtt papjaink azon kis, de élénk csapatjába tartozom, mely a liberalismus és catholicismus kiegyeztetését tűzte ki nagy és nehéz czéljául. Szerény munkások valánk, az egyházi iroda­lom jelentéktelen napszámosai, de nemes törekvés és szent buzgalom feszité keblünket, s dolgozunk, a mennyit tehetünk. Oppositiónk a zsinat folyamában csak élénkült, a hang,melylyel a pártok nyilatkoztak, elszenvedélyesedett, epébe mártott tollak ostromol­ták és védték a római tanokat, hisz mindenki tudta, hogy életbevágó kérdésekről van szó és nem üres zabhegyezés izgatja fel a hívők kebleit. Végre meg­szólalt a concilium és az egyház infallibilitása mellé oda állította azon pápákét, különösen IX. Piusét, kik nem egyszer kárhoztatták a mi törekvésünket. Ez óta elhallgattam, egyházi folyóiratomat megszün­tettem és lelkem mindinkább a keresztyénség, ille­tőleg a catholicismus dogmái...tk vizsgálatába merült. Megnyílt előttem a titkoké tudománya s beláttam, hogy ez az isteninek és emberinek, az örökkévalónak és ideiglenesnek, az igaznak és tévesnek oly csodálatos vegyüléke, mely mindenkor bámulatra ragadja az el­­mélkedőt és áhitatos komolysággal tölti el történe­tének vizsgálóját; de benne hinni csak azoknak adatott, kiknél a szent érzelem magával az igazsággal is felér. Beláttam, hogy míg a vallásos érzelem igazán örökkévaló és az emberi nem megsemmisít­­hetetlen vigasztalója, addig az eredeti bűn, a meg­testesülés és megváltás, a revelatio és inspiratio, a szentségek, különösen az oltári szentség, továbbá az emberiség legistenibb példánya, Jézus és az ő refor­­mátiójából kifejlődött vallás csak a poesis bűbájos igazságával rendelkeznek. Való, hogy az igazság e­leme is legalább belső magvában örök, mert hisz a phantasiának, szellemünk egyik legbecsesebb tulaj­donának sajátja, remek alkotásai az élet nehéz órái­ban hányszor derítenek fel bennünket és sejtetik ve­lünk az istenit, mely után lelkünk annyi áhítattal eped; de hiányzanak benne a bizonyosság ama kel­lékei, melyeket az egyház szívesen vindikál magá­nak, a gondolkodó pedig megtagad tőle. Távol van tőlem ezért a keresztyénség realitását tagadni, azon keresztyénségét, melyet oly örömest magasztaltam és dicsőitek jelenleg is; mert jól ismerem a titkos és mégis látható befolyást, melyet nemünkre legtöbb­ször áldásosan gyakorolt, mely a családi és társadal­mi életben annyi jó forrása volt és fenséges szózata: Quicunque invocaverit nomen Domini, salvus erit, mily eszményi lelkesülés és őszinte buzgalom emel­tyűje lett. Látom a jámbor keresztyén ember isteni képét, arczán az édes megnyugvás békéjét, szemében a teljesített kötelesség szent nyugalmát, majd ismét a bűnbánat, szívünk e kincsének enyhítő könnyeit. De mindezek daczára,melyek a vallásos érzelem szent­ségét hirdetik, világosan áll előttem, hogy részben a keresztyénség is egyike azon, bár fenséges tévedé­seknek, melyeknek kevésbé dicső példáit a többi re­ligio mutatja.« »Nem mondhatom, hogy könnyedén veszek búcsút az emberiség nemes­jeinek e társula­tától. A gondolkodónak fáj, hogy vizsgálata épen azokat távolítja el magától, kiket alapos kutatásában igazán becsülni tanult. Nem egy személyes táma­dásnak teszi ki magát azok részéről, kik nevét borzadással ejtik ki, gonosznak, istentelennek bé­lyegzik. De a tévedések megismerése után nem habozhatunk sokáig. Kivált korunkban, melynek a szabadság egyik jellemző tulajdonsága, nagy gyön­­geséget árulnánk el, ha kicsinyes anyagi és erkölcsi tekintetek, előnyök vagy hátrányok miatt, nem ten­­nék a kellő lépéseket, melyek álláspontunkat jelzik. De még az igazság keresésében is sok vigasztaló rej­lik. Valamint a régi romok kutatóját minden legki­sebb töredék jó kedvre hangolja, úgy lelki életünk minden egyes nyitja, mely az önálló vizsgálónak fel­tárul, némi kárpótlást nyújt a hivő lelkek kérlelhet­­len gyűlöletéért. Végre is e helyzetet létünk egyik fatális törvényének kell tekintenünk, melyet az igaz­ság őszinte keresője sohasem kerülhet el.« — Hymen. Dr. Navratil Imre fővárosunk orvosainak egyik kiválóbbja, a napokban vezette ol­tárhoz Széher Mihály leányát Jolánt. Násznagyok voltak: Bogyó országgyűlési képviselő és Keleti Gusztáv. — Hazánk hírneves fia, Munkácsy Mihály ma érkezett nejével fővárosunkba, hogy vele, a franc­zia nővel, megismertesse hazáját. Az írók és művészek köre értesülvén Munkácsy megérkezésé­ről, elhatározta, hogy tiszteletére diszlakomát rendez a »Hungariá«-ban. — Ásatások Székesfehérvá­rott. A székesfehérvári püspöki palota udvarában az ásatások Henszlmann Imre régészünk vezérlete mellett folynak s már is sok reménynyel kecsegtető eredményt tüntetnek föl. Mint a »Szkifor« újságol­ja : jelenleg már megtaláltatott az apsis hajlásá­­nak egy része, úgy a főoltár alapja, valamint az ap­­sis-torony alapfala és talapzata a hajdani Boldog­­asszony basilicából. Továbbá több, még ki nem pu­hatolt rendeltetésű falazat. A toronytól jobbra, egy ajtóforma nyílás alapköveire akadtak. A romok közé hányt töltés közt pedig egy mészkődarabot leltek, rajta kifaragott két hallal; ezenkívül gránátgolyó­­töredékek, üveg, koponyák, emberi csontok, oszlop­darabok kerültek elő. Legújabban igen fontos, új le­letet tőn Henszlmann, amennyiben rájött a basilika apsisában létezett papi ülhelyek nyomára, holott 1862-ben még csak az apsis legalsó alapköveit talál­ták meg; míg itt ezen belül a papság úrhelyei is ép­ségben vannak. Végül még a déli apsis-torony nyu­gati falában találtak egy derék követ, mely csak szept. 3-ika körül lesz helyéből fölemelve, midőn Hegedűs Lajos, min. oszt. tanácsos is a városba ér­­kezene. E kő rendeltetését illetőleg a legkülönfélébb combinatiók merülnek föl, mignem a valót kideri­­tendi a szakavatott vizsgálat és meghatározás. — A kültelkek szabályozása. Midőn Pest város nagy szabályozási terve megállapittatott, tekintet fordittatott a kültelki szántóföldeknek, ka­szálók, és legelőknek szabályos alakú s rendes útvo­nalak által szelt területekre leendő osztására. A mérnöki hivatal a kültelkek ezen beosztásának ke­resztülvitelét indítványozza és ezt 6 év alatt keresz­­tülviendőnek jelezte. A gazdasági és pénzügyi bi­­zottmány a kültelek szabályozásának keresztülvite­lét nem ellenzi, de a folyó évre elkésettnek tartja, miután a városi szántóföldek már néhány nap múlva bérbe fognak adatni, s azon ideig azok új beosztása és kihasítása nem eszközölhető. Jövő évben azonban ezen szabályozás megkezdését maga részéről pártol­ja, a­mikor a városi földek már a szabályozási terv­nek megfelelő részletekben fognak bérlet alá bocsát­­tatni. — Ezen alkalomból Havas Ignácz indítványt jelentett be a városi közlegelőnek jobb értékesítése iránt. Ezen roppant terület után a város évi 12.000 forint bérjövedelmet húz, noha három annyit megér. — Esőzés. Szombaton éjjel nagy esőzés volt a fővárosban és környékén, mely ismét sok kárt és kellemetlenséget okozott. Számos pinczelakásba a viz betódult s a lakosokat éjnek idején lakásaikból kiszobita. A budai hegyekben nem csak a szőlőkben okozott nagy kárt a sok viz, de az utakat is erősen megrongálá, a mennyiben azokat kövekkel tele hord­ta. Oly ereje volt a víznek, hogy egész 10 mázsás kö­veket hengergetett nagy távolságra. Időjárásunk egy­­átalán nem kedvez a szőlőnek s attól tartanak a bu­dai szőlőbirtokosok, hogy nem csak kevés, de rész is lesz a bortermés. — Tüzérségi lőgyakorlatok tartattak e napokban a Rákoson a keresztúri határ közelében éles töltésekkel, melyek a lőszélon túl re­pülve, mindenfelé károkat okoztak s a közelben mun­kálkodó nép életét erős veszélynek tették ki. Ezen lövöldözés ágyúgolyókkal a gazdasági és pénzügyi bizottmányban felemlittetett, s azok ismétlése esetén erélyes felterjesztések fognak a bizottmány részéről kezdeményeztetni.­­ A történelmi társulat zár­­ülését Bars-Szent Kereszten tartotta. Főtárgyát képezte a levéltárak átkutatásáról szóló jelentések. Ezek sorát a beszterczebánya-radványi bizottság kezdette meg, s ennek minden tagja külön jelen­tést tett, melyek egymást egészítették ki. Leg­előbb a radványi bizottság tagjai tették meg jelen­tésüket . Nyáry Albert a számadási könyveket vizs­gálta át. Thaly Kálmán a II. Rákóczi Ferencz ko­rára vonatkozó okmányokat, kinek erdélyi biztosa Radvánszky János volt, ennek fennmaradt összes levelezései Erdély akkori történetét foglalják ma­gukban. Szólott I. Balassa Bálint feltalált versei­ről, melyek közt mintegy 50 szerelmi dal van ; egy igen szépet és mély bensőséggel írottat fel is olva­sott (ugyanennek megvan Radvánszky Jánostól vett másolata is variánsokkal.) A gyűjteménybe vannak kötve Rimay versei is, hasonlag nagy rész­ben ismeretlenek, melyek annál nevezetesebbek, mert Rimay versei a Tiszába estek. Vannak ver­sek ezekkel összekötve Józsa Mihálytól és Tolvaj Ferencztől, a mathematicustól. Megtalálta Thaly többi közt Thököly végrendeletének codicillu­­sát is, melyet halála előtt 3 nappal irt, (1705. szept. 10.) s halála napján (szept. 13.) czimezett. Ebből ki­tűnik, hogy mint protestáns halt meg. Deák Farkas a könyvtárról tesz jelentést. Megvan itt Rimay politi­kai és erkölcsi munkáinak gyűjteménye I. Rákóczi Györgyhöz intézett bevezetéssel. Deák Farkas mint­egy 75 nőnek levelét írta le. Radvánszki Béla a le­véltárról tett jelentést, mely eléggé gazdagnak mond­ható 1592-től: regestrumokat, okmányokat az Ár­pádházi királyoktól kezdve, foglal magában; levelet Zrínyi Ilonától, Verancsis leveleinek egy gyűjtemé­nyét, Radvánszky Jánosnak és Lászlónak igen érde­kes naplóit. A beszterczebányai levéltárat Hann és Ortvai kutatták; az első a nagy fontosságú prot. egy­házi történetre vonatkozó adatokat talált s levele­ket Bél Mátyástól; az utóbbi több igen érdekes do­log közt Balassa Bálint öt levelét másolta le. A zó­­lyommegyei és Zólyom városi levéltárakról Cherven és Pesty Frigyes tettek jelentést, kiemelvén az utób­bi, hogy a megyei levéltárban a XVI. század óta ma­gyar határozatok találtatnak. A styávnicskai bizott­ságról Szabó Károly tett jelentést. A báró Révay csa­­lád itteni levéltára az ország leggazdagabbjai és tar­­talmasabbjai közé tartozik. Azon munkálatokból, me­lyeket Fraknói e levéltár adataiból részint közlött, részint készített, lehet következtetni, hogy mennyi kincs lehet itten elrejtve, mit valószínűbbé tett az, hogy e család több tagja — többi közt Ferencz a nádori helytartó s Péter a koronaőr — politikailag is fontos szerepet játszott. Wenzel már mintegy 30 da­rab Árpádházi okmányt kiadott; a bizottsági tagja , Szabó, Nagy Imre és Véghely még 77-et másoltak le, nem is számítva számos nagyfontosságú s a vegyes házak korára vonatkozó okiratot, melyeknek összes száma felülhaladta az 5000-et s miután­­ (a szeré­­mi származású Révaiak, Oltvaiak) a déli vidékről költöztek fel, dunántúli, temesi stb. okmányokat is bőven találtak itten. E család gondosan megőrzé leve­lezését is, úgy hogy missilis levelek a 15-ik század de­rekán kezdődnek. Van mintegy 50 nyelvemlék, rendki­­vü­l sok prot, történelmi adat. Stöckl Sári Leh­mannus stb.levelezése a protestáns Révaiakkal, a Révai család férfi és nő tagjainak, a Thurzóknak, Istvánfinak, a Forgácsoknak, Révai Péternek s Ferencznek stb., Eszterházy Miklósnak, Bethlen Gábornak, Illés­­házynak stb. levelei; rendkívül sok művelődés­tör­téneti adat, mint Pöstyéni Gergely országbírónak Véghelyi Dezső által tüzetesebben ismertetett szám­adása 1526—32. közt, mely János király udvar­tartására, diplomatiai kiadásaira vet érdekes fényt. Véghelyi és Nagy Imre ezen kívül több tört.fon­­tosságú okmányokat is tüzetesebben ismertett­e, megjegyezvén, hogy ők a kutatásoknak csak kez­detén vannak, de azt a báró szíves meghívása folytán még folytatni remélik. A z ú­g a­i bizottság működését Hegedűs ismertette. Nagy Iván, Poor, Kubinyi Netzpálról, a Justhoktól tértek meg sok igen érdekes adattal, a bizottság többi tagja Znyón, Szent-Mártonon (a megyei levéltárban) a Csepcsá­­nyiak, Wladárok, Szalayak,­­Velicsek levéltáraiban kutattak, kirándulást tettek Árvaváraljára s a znyói Bélavárba. A körmöczbányai levéltárt Csaplár ismer­tette. 33 ezer rendezett s közel 16 ezer registrálat­­lan missilis levél van; a curial-protokolokat, a bá­nyai gyűlések jegyzőkönyveit, regestrumokat nem is számítva. A levéltár legrégibb okmánya 1260-ból van. Horváth Mihály egy igen érdekes és tartalmas rajzot, Botka Tivadar és Géresi Kálmán a missilis levelek csomagait ismertetők. Mindezen jelentések a »Századok«-ban fognak közzététetni. Tanodai értesítő. 76. Szombathelyváros községi t­a­n­o­d­á­j­a. Volt 6 fiú 4 leányosztály, összesen 409 növendékkel s ötosztályu vasárnapi ismétlő is­kola 318 növendékkel, a tanítók száma 6 volt (köz­tök 1 tanítónő) s ezenkívül 4 hitoktató, 2 rajz s egy tornatanító. Bevezetéskép Lábos Imre értekezik kissé pedánsan a szülők előtt az iskola fontosságáról és a nevelési elvekről. 77. Ungvári kath. főgymnasium. Becses értekezés van benne Z­o 1t­s­á­k Jánostól: »Párhuzam Vörösmarty Mihály és Petőfy Sándor lyrája közt.« Ezen terjedelmes dolgozat valószinüleg külön füzetben is meg fog jelenni. A tanári kar 17 tagból állott. A tanulók száma év elején 424, év vé­gén 384 volt. A tankönyvek jók, az írásbeli dolgoza­tok tervszerüleg adattak fel. A könyvtár elég jól szaporodott, a többi kevésbé. Az ifjúság közt volt gyorsíró kör, segélyegylet s egy szépen működő Dayka kör. A tanártestület előadásokat tartott a felnőttekről s ezenkívül meteorológiai észleletek is történtek. Az értesítő összeállítását egészben véve sikerültnek mondhatjuk. 78. Budapest VI. kerületi pol­­gári fiuiskola. Az iskola­ uj épülete, mely a pap­lakkal egy fedél alatt van, a leírás után ítélve minta­szerű s különösen szellőztetési rendszere feltűnő. Az intézetben négy osztály van (az első parallellel) össze­sen 158 tanulóval. A tanárok száma 10. Az intézet természettudományi gyűjteménye csinos,de könyvtára kevés van egy kis érem­ gyűjteménye is. Az ifjúság közt »irodalmi kör« is volt, melyről az van megje­gyezve, hogy néhányan már a »sajtó utján« is mű­ködtek (igen korán.) Az értesítő panaszkodik a felett, hogy nincs határozottan kijelölve, mire jogosít a polgári iskola befejezése. Elől van egy rövid érteke­zés U­j­h­á­z­y Ferencztől, a polgári iskolai rajzta­­nitásról. 79. Eperjesi kath. főgymnasium. Tanár volt 16, nagy részt világi, a tanulók száma az év végén 269 volt. A tanterv mellett közölt isk­olai feladatok a magyarban jobbak, mint a németben. Az önképzőkör jól működött, a segélyző egylet virágzó. A tanszergyűjtemény elég szép, de mégis hiányos. Az épületben javítások történtek. Az egyházi gya­korlatok megtételére minden növendék kénysz­erit­­tetett. 80. a debreczeni ref. főtan­o­­d­a. Az akadémiában 105 hittan tanuló s 4 rendes tanár, 68 joghallgató s 3 rendes tanár. Az akadémiában voltak a következő egyletek: 1. Hittan szaki önképző egylet, mely kőnyomatú lapot is adott ki. 2. A magyar irodalmi önképző egylet szintén írott lappal. 3. Olvasó egylet. 4. Énekkar. 5. Tűzoltó tár­sulat. 6. Tornaegylet. 7. Jogász segélyző- egylet. A gymnasiumb­an 14 rendes , 7 helyettes s­­egédtanár oktatott. A tanulók száma év végén 578 volt. Egyletek egy önképzőkör s egy énekegylet. A tanitóképezdében leginkább mellékesen 11 ta­nár működött s év végén csak 37 növendék volt,mig év közben 32 bocsájtatott ki tanítónak vagy nevelőnek.­­ Ezen növendékeknek külön önképzőkörük volt. Egy­­­­let tehát van elég, sőt sok is. Az elepai nép-

Next