A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-16 / 211. szám
211. szám. XE évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1874. Szerda, szeptember 16. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-építet földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz sírdva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................... 6 frt — kr. 6 hónapra.........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. . A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A NO N“ XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre frt 12 6 Egy hóra . . 2 Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Budapest, szeptember 15. Kossuth levele után. Hogy ily későn jön annak az okát őszintén meg akarom vallani. Be akartam várni, hogy pártunk vezérkapacitásai nyilatkozzanak, miután az nem csupán journalistikai ügy, de pártk kérdés , s ebben engem nem bevit az előresietés ösztöne. Mit lehet Kossuthnak e felhívásra válaszolni ? Az a része a felszólításának, hogy az ellenzék mindenféle árnyalatai ne küzdjenek egymás ellen, gonoszabb dühvel, mintha ellenfelek volnának, nagyon örvendetes. E fogadáshoz mi is hozzájárulunk s ha a függetlenségi és a 48-as párt szinte emberül megállja a fogadást, akkor jövendőben tisztességesebb hangon fognak az ellenzék journalistái egymás czéljairól nyilatkozni, nem nevezik egymást egy részről álcázott kormánypártnak, más részről köpenyeg alatti lázadóknak, hanem elismerik minden hazafias irányzat jogosultságát, melyet a tiszta meggyőződés nemzett, s nem gyanúsítják egymás kiváló személyiségeit pigmaeus önérdekkel, és torzalakú dicsvágygyal. A közelgő választások alatt pedig, ha a függetlenségi és 48-as párt (amint hiszszük és felteszszük előre) komolyan követi Kossuth felhívását, nem lesznek sajnos összeütközések az ellenzék külön nézetű tagjai között, s nem osztják szét saját táborunkat háromféle ellenzéki jelölt felállításával, nem kapaszkodnak egymásnak a nyakára népszerűséget árverezni, hanem kiismerve a tért és hangulatot, előre szépen megegyeznek, egymással jelöltségi költségeket hiába ki nem prédáltatnak s vezér auctoritásaik ajánló leveleivel a már biztos helyet foglalt ellenzéki jelöltet megbuktatni nem törekesznek.Ezt az örvendetes fordulatot óhajtjuk és várjuk s ha csekély erőnk nyom valamit, előmozdítani is törekvendünk, ahogy Kossuth jelezte. A legközelebbi czél: Magyarország állami önállása annyira közös elvünk, hogy amint soha el nem tértünk tőle, úgy kényszerítenek a tapasztalat és az államgazdászati körülmények, hogy annál meg is maradjunk. Mind fonvédelmi, mind pénzügyi kérdésekben Magyarországnak szabad kézzel kell bírnia, hogy jól megvédve és fizetésképességben tartva legyen, s ezen nézetünk eléggé határozottan elválasztva tart bennünket, a jelenlegi többség pártjától, ha föl nem emlegetjük is neki azon mulasztásokat, melyek miatt már a kiegyezési törvény által fentartott belügyeinkben is rendre függővé tétettünk Austriától, s önállásunkat csak ott tartottuk meg néha, ahol Austriától vakmely szabadelvű kérdésben ,hát abba akartunk maradni. Tehát mi is csak így hisszük államunk állandó és maradandó rendezését lehetőnek , ha »mindennemű« kiadásaink teljesen parlamenti alkotmányos felelősség mellett, saját kormányunk által minden külbefolyástól függetlenül szabályozhatók. Hanem ez nálunk aztán a ,?végczél«, és nem egy közbeeső állomás, nem egy mértföld . . . . , mutató kő, ahogy Kossuth kimondá: észrevételeimmel, a nyilatkozat volt tőle s mi is rokonom vallami . M i ! őszintén válaszolunk rá. Ha mi ezt a positiót kivívhattuk, abból mi sehova ki nem kívánkozunk , az nekünk nem ideiglenes állomásunk, de kerített várunk, melyet azután „minden benne levővel együtt” megvédelmezünk mindenki ellen ; legyen az akár fondor ellenség, akár túlbuzgó hazafi. S ezt a véleményünket kötelességünk mindannyiszor kimondani, valahányszor a közvélemény ítélő széke elé lépünk. Mert a többség pártjának erejét épen az képezi, hogy bennünket e czélon túlterjedő irányzattal vádol. Mindazok az elemek, melyek a békés kifejlődést óhajtják, melyek az erőszakú rázkódtatásoktól iszonyodnak, ha még olyan nagyon helyeslik is az ellenzék elveit, ha még oly határozottan elítélik is a kormány politikáját, mégis inkább csoportosulnak a stabilitás eszméje körül, hogysem velünk jöjjenek , mihelyt a kormánypártnak sikerül azt a véleményt elhitetni velük, hogy az ellenzék czélja túlmegy azon a határon, melyen belül békesség van az országban. Ezzel az insinuatióval győzött a kormánypárt minden oly helyeken fölöttünk, ahol a más primitív eszközök nem voltak hatályosak. Mi tiszteljük és jogosultnak valljuk a Kossuth nézeteit, bármik legyenek is azok. Lehetnek radikális ellenzéki, sőt republikánus pártok is hazánkban, parlamentünkben, de nekünk kötelességünk tiszta bort tölteni a pohárba s kimondani, hogy ha vannak, azok velünk szemközt állanak, akár »suffrage universelt,« akár más túlzó eszméket követeljenek, vagy más czélokért lelkesedjenek. S ez a felfogás azután magára a követendő taktikára nézve is nagy különbséget támaszt közöttünk. Mi nem indulhatunk el a választóközönség közé azzal a szóval, amivel a függetlenségi párt vezérei, hogy »nagy az adó; ha mi volnánk a kormányon, kevesebbet fizetnétek !« Nem bizony! Adót akkor is fogunk fizetni, mindig fogunk fizetni; amennyire csak szüksége lesz az országnak, annyit fogunk fizetni, (és valószínű, hogy ennyire mindig szükség lesz) — csakhogy saját hazánk jóvoltára s kötelezettségei teljesítésére fogunk s számitunk fizetni! Mi mást nem mondhatunk a népnek, mert törekvésünk sikerét nem csupán egy párt megalkotásában, hanem egy kormány megalkotásában óhajtjuk látni, arra, hogy amit ide lenn fenn be is kell váltanunk. Azt sem mondhatjuk mi a közönségnek, hogy »inkább jöjjön el ránk bárminő catastrópha, hogysem ennyi teher alatt nyögjünk !« mert tudjuk jól, hogy akkor a catastrópha alatt is nyögnénk, meg terheink alatt is. És ha Ausztriát ma elnyelné a tenger , vagy ha Magyarország, valamely csodatalálmány által egyszerre a világ uralkodó nemzetévé emelkednék is fel, azoktól a kötelezettségektől, miket a magyar törvényhozás, rendes alkotmányos után egyszer elvállalt, soha semmi erő és ravaszság bennünket még akkor se szabadítana meg. Egyetlen útja van a terhektől való megszabadulásnak: az álam tönk kimondása. Hallottam a függetlenségi párt részéről olyan nyilatkozatokat is, melyek azt helyeslik. Csakhogy mi ezt két okból nem tehetjük. Az első az, hogy országunk nem proletár ország, kinek »hátán háza, kebelében kenyere.« Magyarország »nagybirtokos!« Magyarországon, — ha tönköt mond, — megveszik minden adósságát, mert van miből! Nekünk birtokunk van: állami és egyházi ivagyon, vasutak, uradalmak, bányák ; ha bukni hagyjuk magunkat, a birtokunkat is elveszítjük, meg a hitelünket is. A második ok pedig az, hogy az állam / 1/ 1von firtavonalóla n att /11a m 4-erőfeszítés kikerülése végett, önként kimondja, az öngyilkosságot követ el. 1849-ben egy emlékezetes januári napon a debreczeni országgyűlés első ülésében ezeket a szavakat hallottam Kossuth Lajostól : »Uraim! Ha engem egy ellenfél meztelen karddal megtámad fegyvertelent, s aztkívánja, hogy szökjem ki az ablakon a harmadik emeletből, különben levág; azt mondom, nem ugrom le, mert ott bizonyosan agyoniszom magamat; inkább megkísértem ellenfelemre rohanni, azt talán legyőzhetem.« . E szavak most is fülemben hangzanak, s helyzetünkre most is alkalmazhatók. Leugrásról nálunk szó sincs. Megkísértjük a megküzdést. És e szerint, bármennyire közös is kiindulási pontunk s óhajtandó az egyetértés ellenzéki pártjaink között, de azért mégis különbözünk czéljainkban és eszközeinkben. Mi nem csak önállást akarunk, de a fokozatos haladásért még a mostani alapon is küzdünk — állami erösbülésünk és hitelük érdekében, a mit semmiféle tekintetnek se nem áldozunk. Jókai Mór: — A moldvai határvillongások tárgyában azt jelenti a bukaresti félhivatalos »Pressa,« hogy a román kormány Budapestről e tárgyban A „HON“ TÁRCZÁJA. Az uj Petőfi kiadás *) Azt az örvendetes benyomást, melyet Petőfi műveinek valóban díszes kiadása és kiállítása, az első pillanatban gyakorolt reám, e lapok hasábjain jeleztem; kockáztattam egy hirtelen áttekintés után azon ítéletet is, hogy az, irodalmi és művészeti állapotainkhoz viszonyítva vívmányul és nyereményül tekinthető: most szabadjon ezen első nagyobb mérvű magyar illustratioi kísérleteket a komolyabb kritika szemüvegén át tekinteni s mig véleményemet a létezőről előadom , egyszersmind azon lehetőt is jeleznem, mely előttem Petőfi műveinek illusztratioit illetőleg, mint nem épen megvalósithatlak eszmény lebeg. A most kiállított Petőfit illetőleg, először is a költő arczképe az, melyre megjegyzést kell tennem. Ez arczkép Petőfi egyik eszményített képe után van Jankó által rajzolva és Rusz által fára metszve, a nyomás, legalább az általam látott példányokban igen elmosódott. Miután Petőfinek hű fényképe, sőt egykori barátai szerint ha kőnyomatú képe is van, részemről helytelennek tartom, hogy nem ezek valamelyikét vették mintául; mert Petőfi valódi arczának, nincs szüksége az eszményítésre; még kevésbbé azokra a fodorított hajakra, melyekből egyetlen szál sem az övé. Aztán egy jó és hű arczkép s a mű fényes kiállítása megérdemelt volna egy jó aczélmetszetű arczképet, — ez esetben a nyomás elkopása nem következett volna be. Azt meg, hogy a mindenkitől jónak ismert Petőfi Debreczenben-féle életkép az illustratiókba föl nem vétetett, és oly hibának tartom, mint azt, hogy egy másik: Búcsú a szülői háztól Munkácsi Mihálytól, kihagyatott. Ezek e kiadás értékét nagyban emelték volna s azt hiszszük nem voltak megszerezhetlenek. A többi illustratiót sorba veszem s nem a rajzoló művészekre, hanem a képekre teszem meg szerény megjegyzéseimet. *) Petőfi összes költeményei. Hazai művészek rajzaival díszített első teljes kiadás. Budapest az Athenaeum tulajdona; diszkötésben ára 16 ft. A két vándor illustratiója rajznak szép s a metszés igen csinos, — de a compositió semmit sem fejez ki. Az első képen a patak igaz, hogy sebesen vándorol, de a fiú, illetőleg egy borzas kanászféle ember, nyugalmasan ül ; a másik képen, melynek az elleneszmét, contrast, kellene képviselnie, van ugyan egy nagy elterült folyam, de a fiú sehol sincs. A Temetőben czimünek van hangulata, de a rajzoló nem olvasta a költeményt, melyben ez áll: Akáczai lombja rezegve inog, hintázza az est fuvalomja szelíden. Itt ugyan nincs egy árva bokor sem. A Befordultam a konyhára humortalan, kifejezéstelen és merev, mondhatni színpadi kép. A Kisfurulyám szomorú fűz ága elég csinos kép, de a költemény maga nem alkalmas az illustratióra, mert nincs benne kép. A Fürdik a holdvilág illustratiója elég jó volna, ha épen a holdvilág nem hiányoznék belőle. A Megy a juhásznak első képe jó, a második (halottas szoba) már gyenge; a harmadik, mint a költeményben is túl erős kép, nem volt illustrálni való. Ezenkívül a juhász néhány percz alatt 20 évet vénült s inge nemcsak a szépészet, de a valóság rovására is tul rövid. A faluban utczabosszant A legény alakja elég jó, de a czigányok ülnek, nem mennek a fizető után. Az Alföld elég hangulatteljes, de a rajz csekély terjedelme s a túlságosan magasra emelt parti domb miatt, mely a láthatárt bezárja, az Alföldet illetőleg nem ad jellemző fogalmat. Az Ambrus gazda egyike e könyv legsikerültebb életképeinek; mind a hős, mind a mellékalakok eredetiek és jellemzők. Az Est túlhalmozott s egyátalában nem sikerült. A Csokonai-ban a pinczejelenet a pappal jó volna, de hol van Csokonai, a költő főalakja. Ezt kellett volna előtérbe állítani. A boldog éjjel czímű versben nem volt illustrálni való. A kép nem rész, de nem jellemzetes, nem volt mit jellemezni. A Lant és kard csak mint kezdőbetű díszítés tekintendő, nem is vág össze a költő által nyújtott képpel. A Téli temető képnek elég csinos, de a vers nem illustrálni való, miután a benne levő költői auxesist nem lehet illustrálni. A Gyors a madár illustrátiója jó, de kimaradt a költő hatásos ellenképe a vers végén. Az Erdeiak jó kép, de nem felel meg a költő rajzának. Például hol »a bérezek koszorúja« ?A Négyökrösszekér elég jó. A Falun czímű kép nem sikerült ; oly tárgyakat hoz előtérbe, melyek nem felelnek meg a költemény rajzának s az egész nem talál a Petőfi által festett rajzzal. A sivatag koronája jó lenne, de már nagyon kopasz s épen a korona hiányzik fejéről. Hull a levél a virágról nem volt illustrálni való, de mint kép sem szerencsés. A csárda romjaiból is sok hiányzik, ami jellemzetessé tehette volna, így amint van, egyéb is lehetne. A magyar nemes elég jellemző kép; a körzetben talán van is egy kis túlzás; a téli süveg nyáron elmaradhatott volna. A vasárnap volt épen nem sikerült; a Petőfi alak egészen rész, nyomorék és a leánynyal együtt litiputi. Az alku már sokkal jobb, csak a juhász szeretője áll igen sajátszerű helyzetben. A Van az alföldön illustratiója, a betekints csárda jó kép. Itt állok a róna közepén. A költő arcza teljesen fekete czigány legényé ; a kaszás talán a nem eléggé praecis metszés következtében vízben látszik állani. Nem volt szerencsés a naptányérába helyezni sem, mert így valamelyik csillagképletnek nézheti az ember. Az Erdőben czímű kép egészen hibás; a merengő költő mintha fát akarna vágni. Rég elhúzták jó kép lenne, ha a barangoló költő lenne az előtérben s a mellék kép a háttérben, nem megfordítva. A Bilincs nem rész kép, de a vers kevés lefesthetőt tartalmaz. A zöld leveles fehér czimü vers sem volt illustrálni való; a fiú igen ügyetlen alak; nem csoda, ha ügyetlen intésére nem megy be a leány. A Kutyakaparó igen jó és jellemzetes, hangulatteljes kép. A Tisza inkább tó, mint folyó s hol a költő rohanó ellenképe ? A két sóhaj jó volna, de újra a mellközepéig érő ing ! Ez nem magyar, hanem szláv. A csonka torony elég csinos tájkép. Az ehők illustratiója is elég jó. A Sári néni méltó párja az Ambrus gazdának ;a katona élet már nem oly sikerült, kevesebb benne az eredeti. A kard és láncz egészen rész ; mint allegóriás kép is egészen nélkülözi az eredetiséget és szegény képzelő erőre mutat. A falu végén kurta korcsma illustratiója, mint kép igen jó , de nem a dolog lényegét illustrálja. A korcsma belsejét kellett volna illustrálni, midőn a táncznak indult legénység a szegény leány szavára a mulatságot félbehagyja. Az utazás az a földön nem lenne rész, de hogy a zuhogó esőben honnan veszi a locsogó sár azt a nagy világítást, nem tudjuk érteni. A vándor legény, első képe megjárja, de a második hogy tévedt ide, hova nem tartozik?Az állj meg feleségem illustrátiója egy régibb, szerintünk nem elég szerencsés családi kép Petőfi életéből s ide nem egészen talál. A kinn a ménes elég jó. A puszta télen. A puszta még megvolna, de hát a tél ? A kis Kunság pedig lehet akármi egyéb is, ami épen lenni akar. De hát miért a lehetetlent illustrálni ?A téliesték jó; a metszés lehetne valamivel erőteljesebb; az alakok mind magyarok és eléggé jellemzetesek; a körzet szintén. A király esküje illustrációjában is kevés kifogást tehetni, egy távol látkép a fák között, a képet emelte volna. A tudod, mikor először ültünk, képe nem bir hangulatot kelteni. Elpusztuló kert ott a vár alatt illustratiója helyett, kedvező alkalom lett volna, a költő első szerelme fölébredése helyét az erdődi várat adni, melynek rajza úgy is ki van adva, s képnek is szebb lett volna ; igy csak boszantja a helyismerőt. A János vitézhez 4 illustratio van mellékelve. Ezek két elseje elég jó; a két utóbbi gyönge. Különben ennyi illustratio János vitézhez vagy sok vagy kevés s az Athenaeum igen helyesen tenné, ha e költeményt sűrűn illustrált, népies olcsó kiadásban hozná — egyenesen a ponyvapiacz számára. A Tündérálom nem illustrálni való, illustratiója nem is szerencsés. A Sagót lehetett volna szépen illustrálni, az egyetlen színezés merész akart lenni, de kevéssé sikerült. A Szilaj Pistáról sem mondhatunk egyebet, csak hogy itt még rajzhiba is van (a Lidia ballába). És itt ha már illustrálni akart a festő, a végjelenetet is kellett volna, még inkább azt. A Bolond Istók is hibás, mert nem talál a költemény rajzával — ez nézetünk szerint illustrationál a legnagyobb hiba. Az Apostol illustratiója jó. A Lehel vezér is elég jó. Mint a fennebbiekből kitűnik, Petőfi költeményei jelen illustratióinak gyengeségét leginkább az okozta, hogy az illustrátiók tárgya nem volt szerencsésen választva; kevés van olyan, mely magában véve részkép lenne, s a másik bajt inkább a jellemzetesség hiánya és az okozza, hogy a költő által adott kép, vagy hangulat nem állott híven a festő előtt; a legcsekélyebb rész az, melyet a metszők rontottak el, kiknek munkája előzetesen kiemelendő. (Vége következik.) jegyzéket vett, melyben a szokott diplomatiai kifejezésekkel figyelmeztetik az eseményre. Ennek következtében bizottság küldetett a határra, hogy az jelentést tevén, ennek alapján a kérdés a lehető legigazságosabb és legelőzékenyebb megoldást nyerjen. Ígérünk, azt odaír nyilatkozatra a »Pressát« leginkább az ellenzéki »Romanulu« azon állítása készté, hogy a román kormány el lehet rá készülve, hogy »kemény« jegyzéket veend s a többi közt azt mondá, hogy az egész határsértés egyszerűen oda redukálódik, hogy az egyik szomszéd szilvát szakított a másiknak a fájáról. — Ausztriában ma ültek össze a tartányi gyűlések, kivéve a görczit, triesztit és isztriait, melyek már befejezték munkálataikat. Nagy dolgok nem igen fognak előfordulni gyűlésléseiken s az ülések ép oly nyugodtak és csendesek lesznek, mint az eddigiek. Csak a cseh tartománygyülés lesz talán kissé más alakú, azáltal, hogy kilencz ifjú-cseh képviselő lép bele. Az olasz-tiroli liberálisok hír szerint elhatározták, hogy bemennek a tiroli tartománygyűlésbe. A reichsratb üléseinek újra megkezdését félhivatalosan od. 15—20-ára emlegetik, azért a tartománygyűléseknek oct. 15-éig minden tárgyat el kell intézniük. A vármegyék nyilatkozatai. A A vármegyék tárgyalják a belügyminiszter kérdéseit a kikerekítés kérdésében. Elvi szempontból kevés hatóság fejtegeti a tárgyat, egyszerűen a hozzájuk intézett konkrét kérdésekre szorítkoznak és többnyire önállásuk mellett küzdenek. Igyekeznek kimutatni még a miniszter hibás mértéke szerint is amegélhetési képességet, vagy, ha máskép nem segíthetnek magukon, e végett tiszt- .... ,, i ,,, -n . ki viselőik fizetését szállítják le, vagy pedig na-A fSLtü*! - t adóelengedés alakjában. Az eredményt eddig abban foglalhatjuk össze, hogy elsősorban mindenik törvényhatóság visszautasítja a miniszter terveit, másodsorban is csak egyes kisebb területek beolvasztását vagy kiszakítását helyezik kilátásba; csak a területi beszökellések kikerekítésébe egyeznek bele, a 20 százalék adóalapot ,vagy kimutatják vagy kijátszák. Az eredmény egészen igazolja nézeteinket. És ott, hol az a törvényhatóság, mely nagyobbodnék, és úgy visszautasítja a kikerekítést, mint az, mely önállását elveszti — reméljük a miniszter a dolgot nem fogja erőltetni- A kérdésekre adott felterjesztések csak arra jogosítják fel a belügyminisztert, hogy ahol a kikerekítés közös megegyezés szerint történik, azt foganat ősi fia, hol kis töredék ellenzésére talál, ott keresztülvigye, hol inklavek beosztásáról van szó, azt foganatosítsa — de a 20 százalék adómértéket dobja a lomtárba, mert azt semmire sem használhatja. Ez bizonyos. Azonban a törvényhatóságok közül kettő fölterjesztésében oly elvi kérdéseket érintett, melyekre most akarunk reflektálni. Az egyik Kézsmárk, mely a vármegye-rendszert elitéli, mint a kultúra és haladás ellenségét, a szabad község-rendszer mellett küzdő specialitet fejtegetve, a szepesi városoknak a vármegyékbe olvasztásával járó nemzetiségi és közigazgatási hátrányait. Ez, igénytelen nézetünk szerint alapjában téves nézet, habár konkrét következményei más szempont alá esnek. A szabad községi rendszernek a 40-es években ékes- , szóló és jeles tollú hívei voltak nálunk, de most már e német eszmét rég elhagyták azok is, kik valósítani akarók. Miért? Mert a mi viszonyaink közt nem az önkormányzat erősbülésére, nem a közigazgatás javulására, hanem mindkettő veszedelmére vezetne, azon egyszerű okból, hogy a kis városi és községi lakosság száma, műveltsége nem nyújt elegendő anyagi és szellemi erőt azon fontos teendők teljesítésére, melyek az önkormányzat feladatai közé esnek; továbbá azért, mert ez esetben a vidék vagy egészen elhanyagolva lenne, vagy az állam hatásköreibe esnék — mindkét eset veszedelem. A szabad község nem képezhet elég erős kapcsolatot a nemzetben, hanem elszigeteltségre vezet; nem fogadkozhatik eléggé az országos területi érdekekkel, hanem kis, szűkkörű érdekeknek szenteli magát, ezért nem fejthet ki közszellemet és nem képezhet politikai és polgári iskolát a közügyek számára. Ezért van ajánlva a nagyobb területi kapcsolat. Ezért fejlődött és virágzott Angliában is a countyban és nem a parishban az önkormányzat. Ennek a czélnak valósítására van ajánlva a kisebb városoknak a vármegyékbe való beolvasztása, mert ettől az intézkedéstől várjuk azt, hogy a városi polgárság és falusi földi birtokos osztály egymás tehetségeit kiegészít- ve,egészséges önkormányzati elemet fognak képezni. És ha Kézsmárk már előre arról pa- naszkodik,hogy a megyei nemesség akadályozza adja a polgárságot a haladásban, ezt spe- í ciális körülménynek, de nem az elvnek vagy rendszabálynak lehetne tulajdonítani; különben önálló törvényhatósággal bíró kis városaink hátramaradása épen a polgárságra allkalmazza a maradiság vádját. De másfelől a beolvasztásnak nem kell feltétlennek lenni, hisz községi kultúrái, rendőrségi és szépüési ügyeit a kis város is megtarthatja, haladhat akadály nélkül. Nem a kövezet-, hanem az út-, nem a világítás és oskola-, hanem a mezei rendőrség-, nem az építkezés-, hanem az egészség-, katona- és szegényügy veendő fel a vármegyei kapcsolatba és ezzel a sze-gény kis városok csak nyernének. Más kérdés az, hogy milyen hatása lenne nemzetiségi szempontból a szepesi városok beolvasztásának? Itt már méltó tárgya van a nemzeti aggodalomnak, de az önkormányzati felelősség létesítése és a kormányzás erélye ezt is eloszlathatja. Habár ennek daczára is teendő kivétel — elismerjük — e tekintetben is. De ez csak a helyi körülmények pontos tekintetbe vételével dönthető el. A másik elvi kérdést Abaúj veti fel. Ez azt mondja, hogy az állami adóból ne 10°/» t engedtessék el egyenlően az egyes megyéknek, ha a házipénztár felállíttatik, hanem annyi, a mennyi segélyben részesülnek most. Ez igazságosabb rendszabály lenne, mint a A művészet, vallás és a természet Olaszoraszá,g-tban. Irta: Castolar Emil. (29. Folytatás.) A Vatican istene. Azon ember, ki még képes a pápai restauratióról ábrándozni, mely úgy a királyok, mint a népek előtt egyaránt gyűlöletes, az Antonelli bibornok, kit én először 1866-ban virágvasárnap láttam szt. Péter templomában. Egy udvari nemest kértem föl, hogy mutatná meg nekem s ő annyira szeretetreméltó volt, hogy oly helyre állított engem, hol Krisztus helytartójának helytartója kellett hogy megálljon. Egy bizonyos franczia, ki egy ildomos, értelmes nőt kisért s ki épen oldalam mellett állt, véletlenség, vagy ösztönből, szintén azon szándékkal jött oda, melylyel én, hogy t. i. lássa a bibornokot. E franczia igen közlékeny volt. Mindenre ezer meg ezer megjegyzést tett, melyek fölváltva majd csípősek, majd impertinensek, de legtöbbnyire túlzottak voltak, miket aztán társnője sok ildommal elsimított, mérsékelt. E hányaveti kétkedő az irodalomban egy embert bálványozott: Heine Henriket s a politikában egy embert gyűlölt: Antonelli bibornokot. Jóllehet még csak april első napjaiban voltunk, az idő igen meleg volt és társam, ki lihegve hatolt keresztül sz. Péter nagy terén, homlokát törölve ezt mondá: »Minő forróság künn és minő hűvösség a főtemplomban !« Heinenak igaza van: midőn az ember ily napon, minő a mai, lép egy templomba, nem állhatja meg, hogy föl ne kiáltson ! »Minő nyári verőfénytől ragyogó vallás a katholicismus!« Ide jövet egy parasztot találtam, ki szerfelett ütlegelt egy bibliai szamarat, s én Heineval igy szólok a szegény állathoz : »Bűnhődj, bűnhődj, a miért hogy tiltott zabot ettek őseid a paradicsomban.«. Megjegyzendő, hogy Rómát nem lehet összehasonlitni a nagy költő által leirt paradicsommal, hol a napraforgók lepényeket forgatnak s a madarak azokat készen, sütve keresik csőreikkel a tányéron.« Ily fecsegés hallatára, melyet csak a nő feszélyezett, ki többször intett fejével az istentelennek, a társalgást más tárgyra igyekeztem átvinni s azt kéri