A Hon, 1874. november (12. évfolyam, 251-275. szám)
1874-11-01 / 251. szám
vasárnapi számában közöl, s melyből egy rövid kivonat a „Pesti Naplónak“ is jutott, csupán csak azért, mert — ha szabad a sorok között is olvasnunk — a congressusi tagok választásán egy pár olyan egyén bukott meg, kik megválasztatva, szintén csak Popasura szavaztak volna, nagyban kétkedvén azonban a kormány előtt azután, hogy ők mennyit és mennyit működtek, hogy az érseki székre a kormánynak egy ilyen emberét juttassák;a diadal, mely náluk nélkül el nem érettetett volna s olcsó dicsőség, melytől ők bizony most elestek. Négy pontból áll a Popasu ellen emelt vád s ezek a következők: 1. hogy Popasu egy szót sem tud magyarul; 2. hogy zsaroló oly annyira, miszerint 68-ban saját papsága folyamodott Siagunához elmozdittatása végett; 3. hogy nem tisztelgett ő felségének Temesvárt; 4. hogy Babes embere lenne. Ez, a harmadik pont kivételével, mind merő koholmány. Hogy Popasu, ha nem többet, de legalább is annyit tud magyarul, mint Ivácskovics érsek, ezt teljes biztossággal állítjuk. A többi három pontra egybe foglaljuk reflexiónkat s ez a következő : Mindenki tudja, ki a tényeket figyelemmel kisérte, hogy Báb e s Siaguna érsek higgadt s becsületes politikájának kiengesztelhetetlen ellensége volt. Igen természetes dolog, hogy neki Poposut, mint Siaguna teremtményét, karánsebesi püspökké való kineveztetése első perczétől fogva, halálos ellenségévé kellett tekintenie s e miatt azonnal meg is indítá ellene a fondorlatok egész hadjáratát. Innen keletkezett a 68-ki folyamodvány, melyet Bábel néhány hűnapja terjesztett fel Siágunának, de melyet a megboldogult érsek kereken visszautasított, mert ismeri annak kutforrását. Ebből magyarázható továbbá az, hogy ő felsége bánáti útja alkalmával Karánsebesen épen synodus lévén, ott Bábes és párthívei épen akkor oly fondorlatokat indítottak volt Popasu ellen, hogy az pillanatra sem hagyható ott a synodust, hacsak Bábes intrigáját győzelemre nem akarja juttatni. Ezen alattvalói kötelesség mulasztását azonban Popasu kevéssel később személyesen indokolt ő felsége előtt s iménti aradi tisztelgése alkalmával tökéletesen helyre hozta. Már csak e tények is elegendők lennének annak bebizonyítására, hogy tulajdonképen Popasu mennyire Bábos embere! De mi ennél többet is mondunk. A múlt követválasztásokon egyenesen Popasu érdeme volt, hogy Bábos az egész karánsebesi dioecesis területén, ahol föllépett volt, megbukott s a szerbekhez kényszerittetett menekülni. Popescu Elek lelkész és országgyűlési követ, ki bár kormánypárti, de becsületes hazafi, egyenesen Popasu és papsága tevékenységének köszöni megválasztatását — Bábes e 11 ed. Ez mind megannyi tény, mely, úgy hisszük bőven is elég annak megcáfolhatlan bebizonyítására, hogy Popasu ép oly kevéssé a Bábes, mint ez a Popasu — embere, és elegendő kezesség arra, hogy a derék főpap jövőre sem fogja magát hagyni a higgadt és becsületes politika útjáról Bábes szédelgős ösvényeire tántoríttatni. Hogy mindemellett Bábes most Popasu mellett agitál, annak természetes megfejtése egyenesen a következőkben rejlik: 1. Bábes, saját érdeke ügyében, minden áron meg akar menekülni erős ellenfelétől s annak eltávolítására kész még oly áldozatot is hozni, hogy őt az érseki székre juttassa; 2. — s különösen ez a főok — Bábes minden erejével oda működik, hogy ha már kegyenetét, Metianut, az érseki szék elfoglalására lehetetlenné tette, számára legalább egy püspöki széket szervezzen s ezt nem teheti máskép, mint csupán csak Popasu elmozdittatása által. Ez a meztelen való és nem más! Ekként tisztázva a tényállást, ismételjük, hogy kétség, őszinte örömmel fogadandjuk,annyival inkább, mert a Liaguna által Erdélyben inaugurált s halála után nagyban ellensúlyozott aktív román politika felelevenítése és győzelemre juttatására csakis Popasut tartjuk elegendő képes és erélyesnek. A kormány tehát nagy politikai hibát követne el, ha Popasutól megvonná a legfelsőbb megerősítésre szükséges ajánlatot mert az által egyfelől fölbátorítaná az önzés és rágalom embereit, másfelől elidegenítené tőlünk nemcsak a derék főpapot, — a magyar államiság eszméjének e meleg barátját, — hanem annak számos párthivét is. Szerintünk a kormánynak jelen helyzetben csak egy mulaszthatlan kötelessége van : az, hogy Popasu püspök helyére, minden eszközök fölhasználása által, egy oly egyént juttasson, kiképzettség és hazafiság tekintetében Popasunak méltó utóda lehessen. Most csak ezeket tartottuk szükségeseknek — az igazság érdekében — elmondani, s midőn ezt tettük, úgy hisszük, csak becsületes hazafiúi kötelességünknek tettünk eleget! Ny lotta-e meg nekem, két tanú jelenlétében, hogy Walter Leo bankár Pestről menekül Galicziába? Titkos küldetéssel az osztrák hadvezértől. Nagy pénzösszeget szállt hazaáruló czélokra magával.« »Én mondtam azt uram?« szólt elbámulva Brandlerné.« Asszonyom,hallotta ön ezt tőlem?« Az úrnő azt hitte, hogy ha nőtársára hivatkozik, annál mégis valami szeméremérzetre talál. Az pedig kaczagva ugrott fel helyéről, s szökése közben még hozzá ért kezével Walter Leo hajfürtéihez, mint Delila, mikor Sámson ellen behitta a filiszteusokat. Egészen hasonlított ahhoz a bibliai árulónőhöz. Ragyogtak a szemei, mikor áldozatára nézett s szemöldei biztató integetéssel rándultak felfele. Walter Leo most már tudta, hányadán van! Addig óvatos volt, amíg a veszélyt elkerülhetni hitte, most aztán, mikor látta, hogy egészen benne van s nem szabadulhat belőle, felül került nála a dacz és elszántság. Nevetett. Érezte, hogy itt ez a legjobb védelem. »Ne ijedj meg, néném. Nem látod, hogy ezek az urak itt csak egy tréfás jelenetet akarnak eljátszani a te mulattatásodra, ebéd végeztével. Valami improvizált színdarabot. Hoztak magukkal súgót, gongleurt, escamoteurt, még kötéltánczosnőt is.« Az illetők, akik találva érezték magukat a rájuk illő czímmel, lehunyták a fejeiket, hanem a hölgy az övébe dugott késhez kapott s kígyóvá tekerülő szemöldes, fehérével fölfelé forduló két szeme, szétnyílt ajkai között összecsikorgatott fogsorai kifejezték a névtelen dühöt, mely e bántalomra támadt szivében. Gideon nem akarta elengedni a rémjelenetből az ünnepélyes színezetet. »Álljatok fel, birák!« szólt társaihoz az asztal mellett »és esküdjetek!« »Jurate! Kaczagott közbe Walter Leo. — tehát papot is hoztak magukkal! — Ön kiesett szerepéből citoyeni — Robespierre idejében nem imádkoztak és nem esküdtek!« Gideon le volt főzve. A társai is kezdtek gyöngén vihogni. »Ön, uram, folyvást azt hiszi, hogy ez tréfa? Ez komoly dolog. Ön bűnös. S én bírája vagyok. Ön szökni akart, s én utolértem.« »Én pedig nevetni fogok az ön szavain az utolsó pillanatig!« »Egy óra múlva függni fog ön « »Sajnálom, hogy akkor már nem változtathatom meg a véleményemet.« »Adja ön elő iratait! hol van tárczája?« »Azt meg épen nem fogom megmondani.« »Nekünk jogunk van motozni és kobozni.« »Ennek a jognak rablás a neve.« »Ön rablóknak nevezi az állam közegeit! Ez maga hazaárulás ! Ok a halálra !« Brandlerné kétségbeesetten ragadá meg Gideon kezeit. »Uram! Az isten szerelméért! Ne kövessen el gyilkosságot! Ha gyanúja van önnek öcsém ellen, vitesse a főhadiszállásra, állíttassa rendes törvényszék elé, ítéljék el ottan, vétkes-e?« »Ah persze! hogy ott megvesztegesse a bírákat? Ismerjük a főhadiszállást Az az árulók fészke. A zsarnokok czimborái mind. Majd csak előbb meghozzuk és végrehajtjuk ez ítéletet s aztán kérünk reá utólagos jóváhagyást. Birák üljetek le! Danton te , vagy a jegyző. Tedd fel a pontokat. Hívjátok fel a nyakkötő mestert!« E rémitő szavaknál Brandlerné ki akart futni a szobából, hanem az a vendégnő útját állta és karjaival átszokta. »Ne innen, aszonyom! Jelen kell önnek lenni az egész kompián. Ide fogjuk függeszteni önnek az unokaöcscsét az erkély keresztvasára. — Az lesz a szép. Ijesztésül minden hazaárulónak. l Ah, ah! ne féljen ön! nem törik az a vas le alatta; megbir az egy embert.« S hogy próbáját adja állításának, kifutott a terem nyitott ajtaján át az erkélyre, melynek két oszlopát egy hosszú keresztvas tartá egybe, befuttatva virágzó folyondárral, s ott felszökve egy székre ; két kezével belekapaszkodott a keresztvasba s aztán , kirúgva a széket maga alól, elkezdte magát a légben himbálni, s lábával pajkosan kirúgott, hogy kilátszott a piros harisnyakötője. Brandlerné ájuldozva támolygott egy karszékig, mig a hintáló hölgy daemoni csintalansággal tekinte rá vissza és kaczagott. Hanem a mint aztán egyszer a hintáló hölgy az út felé is forditá tekintetét, hirtelen ijedten ereszté el a keresztvasat s leszökkenve, térdre esett, s rémülettől kikelt arczczal sikolta a teremben le- ívekre. »Jézus Mária, szent József! Gideon menekülj! ’ itt vannak a vasasok!« Gideon eleinte valami rosz tréfát sejtett e forfdulatban. (Ettől a némbertől minden kitelik. De a nyolcz társ annál komolyabban vette a rémhírt s tolakodott az ajtó felé, egymás sarkára taposva. Egy perez múlva egy sem vola ott. A másik perezben viszszaorditott az ajtóból Danton (alias Ferbli Peti.) »Végünk van Robespierre! A kertet is elfog- 'lalta a karaziz! Kétszázan vannak! Én futok!« Könnyű neki. Csak a veres tollat kell letép-nie a kalapjáról s azzal azt mondhatja: »én senki sem vagyok!« és haladhat a bozótnak , de hová legyen a vezér maga »a-hol-nem-zöld-ott-veres« egyene s ruhájával ? Hisz őt rögtön felismerik. »Védjétek magatokat az utolsó emberig!« or-dita Gideon, kirohanva a folyosóra. Hiszen védték is azok magukat az utolsó em- berig, csakhogy nem kézzel, hanem lábbal. Két percz alatt úgy eltűnt valamennyi, mintha kazal, ké- ■ mény, pinczelyuk nyelte volna el. Gideon és társnéja egyedül maradtak a kastélyban. A vértesek sisaktarajai pedig ott csillogtak világosan a kert bokrai között. A szabad csapat nem vette neszüket elébb, csak mikor már ott voltak. »El vagyok veszve!« hebegő Gideon s sápadt lett, mint a viasz. »Még nem : én megszabadítalak.« Suttogó fülébe Caesarine s beszuszakolta őt abba a szobába, melybe szállásolva voltak s rázárta az ajtót. Maga aztán visszasompolygott az étterembe, hol a háziasszonyt unokaöcsével egyedül hagyta. Alázatos sunnyogással jött a nő. Megcsókolta a kezét Brandlernénak, s a kéregető koldusok hangján kezdett hozzá beszélni. »Nagyságos asszonyom. Bocsásson meg nekünk az elkövetett tréfáért. Hiszen hogy csak tréfa volt, azt észrevehette mindjárt. Lám a nagyságos ur kitalálta s csak nevetett rajta.« »Kegyetlen tréfa volt,« nyögé a házi urnő, »még most is odavagyok bele.« »Én vagyok a hibás egyedül, »szólt Caesarine letérdepelve Brandlerné elé.« Verjen meg, taposson reám. Bort ittam szokásom ellen. Ez az ördög sugalta ezt az ötletet. Aztán (folytatá szemérmesen szemtelen sutogással) Leónak véltem tartozni e rosz tréfával, korábbi fájdalmakért, amik legyenek eltemetve ! Én vagyok egyedül a bűnös!« S azzal elkezdte mind a két kezével verni a homlokát, s aztán fejét a padlóhoz, míg nem Brandlerné kérte szépen, hogy ne tegye azt, inkább megbocsát neki. »Ön is megbocsát ?« Esenge Caesarine Leo lábaihoz csúszva térdein. »Mindent megteszek, csak álljon fel és beszéljen okosan.« Caesarine kezet csókolt neki. »Szabadítsa ön meg férjemet!« »Asszonyom. Ön csalatkozik bennem. Nekem semmi legkisebb befolyásom sincs a császári hadseregnél. Ezt az imént nem szorultságból mondtam, de igaz.,Legkisebb közöm sincs hozzájok.« »Óh tudom, óh nem vonom kétségbe. Csak tréfa volt az egész. Ön derék, jó hazafi. De nyújthat ön segédkezet férjem megszabadítására.« »Hogyan ?« »Adja ön ide kölcsön a borotváját !« Leo önkénytelen elnevette magát e nem várt kérelmen. »Ön pedig asszonyom, legyen olyan kegyes, kölcsönözzön férjem számára női ruhákat. Valami cselédöltönyt. Én átalakítom őt ismeretlenné. Fejére nagy díj van téve s személyleírása közkézen forog. És önök mind a ketten ígérjék meg nekem, hogy nem fogják őt elárulni. Ha üldözői ide jönnek, eltagadják, hogy itt volt! Önök olyan jó, kedves emberek ! Önök megbocsátják nekünk e rosz tréfát s jósággal fizetnek érte. Igen, igen, azt fogják tenni. Ez a nemes lelkeknek a tulajdona, hogy a részért mindig jóval fizetnek. Mi önök kezeibe tezszük le fejeinket s tudjuk, hogy jó helyen lesznek azok ott . Caesarine jól ismerte az embereit. Leo szótlanul előkereste úti táskájából borotválkozó eszközeit s átnyujta azokat Caesarinenak, mialatt Brandlerné egy teljes öltöző ruhát szedett össze számára női gúnyákból. Caesarine kezet-lábat csókolt az ajándékokért s ment Gideont felkeresni. Brandlerné az alatt az izgalmas jelenetektől kimerülten hűlt le pamlagra, míg Leo szótlanul járt alá s fel a szobában. Igen rövid idő múlva már készen volt a maszkerád. Caesarine előjött a mellékszobából, követve egy szemérmetes pesztonba által, kinek tarka kendővel volt bekötve a feje, s ki olyan vékony hangon tudott beszélni, hogy mikor Walter Leo legelőször meghallotta a hangját, visszatarthatlanul kitört belőle a nevetés. Egy valóságos ügyetlen falusi »debella« állt előtte. »Tegyünk úgy, suttogó Caesarine, mintha most ebédelnénk: ha jönnek, ne kérdjék, ki lakomázott itt?— »Ö« fel fog szolgálni nekünk. Az ő neve Böske, én pedig unokahuga vagyok »kedves asszonynénémnek,« a nevem »Eszter.« Ugye nem felejtik el kedves nénikém, kedves bácsikám ?« A jó háziasszony s az emberséges bankár még azt is megtették a kedvéért, hogy újra leüljenek az asztalhoz, s egymás után felhordatták maguknak a már egyszer kihordott ételmaradékokat, mialatt »Böske« váltotta a tányérokat. De a vértesek csak mégsem jöttek fel a kastélyba. Ez talány volt, melynek nem lehetett a nyitjára akadni. Egyszer aztán egy ágyudördülés zavarta föl a csendet. E hangra rögtön felugrott az asztal mellől Caesarine s kifutott az erkélyre, megnézni, hogy mi az ? Leo is utána ment. (Folytatása következik.) A gazdasági iparüzletek sorsa hazánkban. (K.) A gazdasági iparüzleteknek sorsát illetőleg hazánkban az országos magyar gazdasági egyesület folyó 29-kén tartott ülésében ismét egy szomorú példa lett felemlítve — a futaki kendergyár szomorú sorsa, —melynek hallásánál valóban eszébe kell jutni az embernek annak, hogy mikor oly financziális törvényparagrafusokat gyártanak , amelyeknek nyomán még ily, bölcsőjében levő gazdasági iparüzleteket is oly könnyű vérrel meg tud fojtani a róluk annyira és mindenfelé divó fiskális gazdálkodás — váljon találtatott-e csak egyetlen egy ember is ama paragrafusgyártó urak között, aki valaha a mezei gazdasági iparüzleteknek csak hirét is hallotta, vagy azok kifejlődésének fontosságáról egy ország mezei gazdaságának emelkedésére — csak álmodott volna is, — mert hogy olyan találtatott volna, a ki a mezei gazdasági iparüzletek befolyását a mezei gazdaságra csak legalább hallásból ismerte volna — azt egyenesen tagadni merészeljük, mert különben lehetetlen volna ily roppant fontosságú ügyben oly könnyű vérrel alkotott paragrafusok nyomán járni el. De ítéljen minden olvasó maga. Elmondjuk röviden magát az esetet, úgy, mint azt az ülésben az országos magyar gazdasági egyesület igen tisztelt alelnöke, Korizmics László úr szájából hallottuk. A futaki uradalomban, mely uradalomban körülbelül 2000 holdon folyik a kendertermesztés, egy a kendertörő gyárt állíttatott annak birtokosa, s ahelyett, hogy mint az más országokban történik , (hol az egyes minisztériumokban szakemberek igazítják az ügyeket) praemiumot adott volna a kormány az uradalom birtokosának, hogy egy ily, ama vidékre roppant fontosságú termesztést meghonosítni törekedett, egy szép reggelen arra ébredt fel , hogy a financzia vagy 200 frt adóval rótta meg, mert van egy paragrafus valahol, mely azt mondja, hogy a gyáraktól jövedelmi adót tartozik a tulajdonos fizetni, már pedig a kendertörőgyár is gyár (talán mert magas kéménye van ?) tehát fizesse az is a jövedelmi adót. (Jó hogy még per analógiam a gőzcséplőgép után is nem követelnek jövedelmi adót. A futaki kendertörőgyár tulajdonosa erre az országos magyar gazdasági egyesülethez fordult, hogy járjon közben, mint az ország mezőgazdasági érdekeinek őre, a pénzügyminisztériumnál, hogy ez szüntesse meg ezen, az egész üzletet megsemmisítéssel fenyegető terhet. — A pénzügyminisztérium részéről a válasz az egyesület feliratára tagadó lett, (a fiskális fülek be vannak dugulva a mezei gazdaság panaszai előtt) s most a dolog ott áll — mert még a földmivelés , ipar- és kereskedelmi minisztériumnál ez ügyben sürgetett közbenjárásnak se lett eredménye, hogy a kendertörőgyár be fogja szüntettetni munkáját, mert a reá rótt igaztalan terhet meg nem bírja, s ezzel nem csak a kendertermesztés vissza fog esni ama vidéken, hanem vagy 30—40,000 frtnyi beruházás is elvész. Ez valóban igen szomorú dolog s méltán tette Korizmics László alelnök úr a fentebbi eset felemlítése után még a méltó indignatio hangján ama megjegyzést , hogy ha még ez tovább is így fog menni, Magyarországban a gazdasági iparüzletek ügye megszűnt élni, a pénzügyminisztérium ily eljárása után nem lesz csoda, ha a gazdaközönség az országgyűléshez fordul, hogy megtudja, váljon úgy gondolkodik-e az országgyűlés is, a mezei gazdaság ily fontos ügye fölött, amint gondolkodik a pénzügyminisztérium ? A pénzügyminisztériumban amint hallottuk azzal indokolták az eljárást, hogy a futaki kenderhátfem’vett pénziért is dolgozott fel,— noha a kik jobban vannak értesülve, ezt oda igazítják ki, hogy csak a tisztek által termesztett kender lett ott az uradalmon kivül feldolgozva. — De még ezen esetben is, — ily helyileg előnyös termesztés kifejlődésére, oly mérvben befolyást gyakorló gyár, a minőnek a futaki mutatkozott a kendertermesztés fejlesztésére, nem inkább buzdítást érdemelt volna-e, ama megrovás helyett, mikor örülnünk kell, ha még akad ember, ki a mi viszonyaink között pénzét egy gazdasági iparüzletbe fektetni merészeli, és főleg oly iparüzletbe, mely egy vidéken, egy addig teljesen ismeretlen, vagy legalább pangó termesztést kíván oda emelni, hogy azzal úgy mennyiségileg mint minőségileg is megjelenhessünk a világpiacon. Hova jutunk, ha minden irányban ily financziális theóriákkal zárjuk el az útját a mezei gazdaság fejlődésének ! — Hová jutunk, ha minden téren csak a fiskális gazdálkodás elve lesz a mérvadó? Valóban meggondolhatnák azon urak, akikre e részben az intézkedés bízva van, hogy a mezei gazdasági termelés ily nemű megbénítása igen hasonló eljárásához, amelyet azon gazda követne, aki tehenét csak fejni akarná,a, de enki meg nem adna neki. S hogy az ily gazdát mindennek, csak okos embernek nem lehetne nevezni, azt , azt hiszem, még azok az urak is be fogják látni. Ha azt akarjuk, hogy tudjon adót fizetni a gazda, hogy bírja a terhet viselni, nem szabad ezt azon módoktól sem megfosztani, melyek által termelését emelni, terményeit értékesbé tenni képes. A gazdasági szeszgyártás hazánkban már teljesen megszűnt, h a cukorgyáripar is megszűnőben van és ha ezeken kívül még minden oly gazdasági iparüzleteknél is, mely még itt-ott egyes termények értékesbbé tétele czéljából felmerül, — azonnal igyekszik nyakát szegni a magas financzia, — akkor ne csodálkozzék azon se, ha majd teljesen fizetésképtelenné fog válni azon adófizető osztály, — a gazda osztály is, melynek fizetésképtelenné válása — egy leend az ország bukásával. — Ha ezt akarja a pénzügyminisztérium előidézni, akkor csak haladjon tovább is a megkezdett után. Biztosítom, hogy ezért fog érni. Ámde lássuk az érem másik oldalát is, hol az oka az ily hasonló bajoknak, és hol rejlik annak az orvossága. Véleményem szerint első és fő oka az ily intézkedéseknek az illető intéző közegeknek ismerethiányában, vagyis a jogi és technikai pályára készülő ifjaknak s ennek következtében ügyvédeink s financz-hivatalnokainak a mezei gazdaság legvitálisabb kérdései iránti tájékozatlanságában, minek okát viszont ott kell keresni, hogy Magyarországban — ez annyira földmivelő országnak nevezhető országban, — az egyetemen mai napig sincs alkalom nyújtva arra, hogy ott úgy a jogász mint a technicus fiatalság magának a pályának teljes betöméséhez szükséges ismerteket a mezei gazdasági tudományokból is megszerezhesse. — Mert azt, a mi e részben a műegyetemnél történt és fennáll, hogy ott egy tanár az összes gazdasági szakokat előadja — én mint gazda, még csak kisegítő expediensnek se fogadhatom el. S azt hiszem, hogy ha máskor nem is, de legalább ily eclatáns esetek hallása alkalmával eszébe juthatna a földmivelési minisztérium azon férfiainak, akik a gazdasági szakoktatás ügyét intézik, hogy nálunk is ideje volna már az ez iránybani teendőkről gondoskodni, már az alig múlt időben a gazdasági szakoktatás reformjának nevezett intézkedések alkalmával. Hanem úgy látszik, mi várhatunk ! És ezen, az egyetemmel összekapcsolt felsőbb gazdasági tanfolyamnál sokkal fontosabbnak tartották az illetők egy magyarnémet ajkú amphibialis akadémia felállítását Magyaróvárott, de amelynek, ebben a takarékosságot igénylő időben, az a jó oldala van — egy ily egyetemmel összekapcsolva felsőbb gazdasági tanfolyammal szemben , hogy először sem ama czért el nem lehet vele érni; — mert az egyetemi ifjúság Magyaróvárra nem mehet , a gazdasági tudományokból neki szükséges órákat hallgatni; másodszor meg hogy egy kissé többe is kerül — mint sem került volna — egy a szó szoros értelmében vett — s a pesti egyetemmel összekapcsolt gazdasági felsőbb tanfolyam. Holott ezzel mind a két irányban ezért lehetett volna érni, mert az egyetemen még igen sok oly tudományt adnak elő, — a melynek viszont a gazda venné igen sok hasznát az életben, a melyekben viszont azonban a mai ifjaknak, — a kik a gazdasági tudományokban magasabb kiképezést óhajtnak elérni, — Magyaróvárott nincs alkalmuk magukat kiképezhetni. Hanem hát mi várhatunk! A vidék. Szegedről írja a »Szegedi Közlöny«, hogy a köztörvényhatósági bizottság által a polgármester elnöklete alatt kinevezett küldöttség, melynek megbízatása vala Szegednek a megyekikerekités ügyében kelt memorandumát a képviselőház elnökéhez kilátásra jogosító eredménynyektér? ]m1za?hvg),ám ezen lap szerint Horgos község oly túlságosan terheltetik katonabeszállásolással, hogy ha sérelme orvoslást nem nyer, el van határozva Csongrádmegye kötelékéből kilépni s Bács-Bodrog megyéhez csatlakozni. Közgazdasági rovatában pedig közli a legtisztább magyar város statistikai adatait, melyből érdekesnek látszik kiemelni, hogy Szegednek vagyonértéke különféle javadalmak 7.793,342 frt, határterülete 140 mértföld, lakosainak száma 70,179 lélek, mely egy lábig magyar; a város évi bevétele 400,000 kiadása 500,000 frt. Nagyszebenből a »Nemerének« azt írják, hogy a szászokkal szemben tanúsított simogatási politika felette kárhozatos visszahatásokat szült. A klinai fallal körülzárolt Királyföldre csakis most szivárognak a posta-vevényeken magyar szavak, melyeteket nemcsak hogy teljességgel nem értenek, de városuk magyar nevét is sokan csak most kezdik megtanulni, és sok érettséget tett ifjú még kiolvasni sem tudja helyesen. Nem csoda tehát, ha — amint tényleg is megtörtént — sokan kétségbe vonják, hogy af Sachsenland«, Szászország — mint ők a Királyföldet nevezik, Magyarországhoz tartoznék, s nem önálló porosz-német gyarmat volna ; de hiszen a Teutesch- Gebbel szász klérus clique által kitartott dühöngő »Siebenbürgisch deutsches Tageblatt« még tovább megy, Magyarország lételét is, legalább mint ilyent kétségbe vonván, magyar jellegét hiú képzeletnek állitván, éles megkülönböztetést tesz az »ungarische« és a szerintünk egyértelmű »magyarische« szavak között, s azt igyekszik Leher magyarfaló próféta után bebizonyítani, hogy az összes nemzetiségek ungarok, de nem magyarok politikai tekintetben sem, és hogy az elnevezés nem a vezérszerepre hivatott — amit szintén kétségbe mer vonni — magyar nemzetiségtől jön, e szerint tehát Ungarn nem is Magyarországot tesz, hanem — mert nyelvünkön azt máskép nem érthetni — az ő kívánságuk szerint talán Bábelországot. Ábrándjuk szerint a magyar önkormányzat (szerintök rémuralom) legfennebb két év alatt titkos és nyilvános actions comiteteik működése, lármájuk és deficitek súlya alatt megbukik, s akkor aztán lesz német Leben. (Alig hiszszük, hogy a régi absolutizmus újra feléledése egészségekre válnék) ezért tehát magyarul is kár megtanulni, és pedig annál inkább kár, mert a magyar kormány (szerintük érezve azt, hogy egy két év alatt, mire a jogászok végeznek, úgy is német lesz a hivatalos nyelv, mit elég oktalanok valóban hinni is) itt Szebenben magyar királyi német tannyelvű jogakadémiát tart fenn, amelyből kikerültek igen sokan, kik a hivatalos magyar nyelvet még beszélni sem tudják, az itteni német szellemű m. kir. törvényszéknél azonnal alkalmaztatnak, sőt nagyon hamar előléptetésben is részesülnek. A »Pécsi Figyelő« méltó indignatióval kel ki a helybeli német lap ellen, mely sértő és lenéző kigúnyolással fogadja az említett lapnak azon czikkét, melyben azt indítványozza, hogy Pécsett a " magyar színészetet kell pártolni és fentartani. Békésmegyéből Gyoméról a következő mind természettudományi, mind gazdasági tekintetben érdekes levelet hozza a »Békésmegyei közlöny.« Gyoma alatt körülbelül 50000 hosszú, 30 mély csatornát ásnak, mely már két héttel ezelőtt elkészült és csupán csak a 33-dik átmetszésnél, a 42—43- dik karó közt egy láncz nem akar sikerülni. Az általán véve tiszta sárga agyagból álló csatornán, fent jelzett helyen egy 40 ölnyi darabra akadnak, mely elütőleg a többi földtől, ismeretlen anyagból áll. Színe kékes , könnyen ásható, kocsonyaállományu, úgy, hogy 1 láb helyett, könnyen szabadkéz nyomásra is 2 lábra halad az ásó. Száraz állapotban , e föld már igen szívós, s részei erősen összetartják egymást, szétporlasztva oly finomságú porrá válik, mint az úgynevezett federveisz, s az ujjak között ép oly könnyen sikamlik, — inkább finom hamuhoz színre és tapintatra is, mint földhöz hasonlít, s a homoknál sokkal finomabb és kékebb. Ez anyag az, mely kiáshatlan. A csatorna egyéb részeiben ugyanoly erővel mint itt, egyszerre kezdetett el az ásatás, s ime a csatorna — többi részeiben már másfél héttel ezelőtt — elkészült, és e helyütt — a munkaerő kettős szaporitás mellett, ma sem birt elkészülni. A munkások fáradatlanul dolgoznak, s ha most kiásnak egy talicskányit, mikorra a palira felviszik s onnét visszajönnek, már alig találják helyüket, hol ástak ? a föld azonnal helyre emelkedik. S ez hetek óta már így megy. Szemeimmel kívántam meggyőződni a lakások s mérnökök előadásának valódiságáról, s kimentem a munkához. A csatornából kihányt földből végig font sárga agyag parttól messzire feltűnik fekete rész, s egyenesen oda tartottunk. — E helyütt ily kék földből sokkal több van kihordva már, mint másutt a kész csatornából. — Lemenve láttam, hogy még meglehetős eleget kell e lánczon ásni, ha oly mélyre akarnak lemenni, mint van a többi része a csatornának. Egy talicskányi kiásást figyelemmel követtem, s láttam, hogy midőn a talicskába való — *■ — X _ «. X — ».I-----J 1 fUlOő/l UObttj valllj Lul MB nlom ápónyit kivette, már bizonyos erős sűrűségű kékes sár emelkedik feljebb, s tölti be a vájt gödröt s megkeményedik. i »így megy ez uram, — mondja a napszámos, — négy hete múlt, hogy ássuk már ezt, s ma is ott vagyünk, a hol voltunk. Nézze az ur, ezt itt mellette tegnap egész nap ástuk, s már fél ötnyire kiástuk és nézze most mennyire van a föld ?« s azzal lebökött ásójával a szomszéd — kevés vizárral borított köbölbe, s az ásó alig egy lábnál már megakadt. Ahol a munka valamire lehaladt, ott a partok dőlnek be. úgy látszik, a föld nemcsak alulról emelkedik felfelé, de oldalról is nyomul a megüresedett helyre, s a partok alatt igy nem maradván alap. Összedőlnek, s most a munkások egy része evvel foglalkozik, mi annyi bajba s költségbe kerül, hogy a mérnökök kénytelenek a partfalak kideszkázásához fogni, s a munkát így folytatni. Ezen kívül a levél értesítése szerint egy mamut fejét és egy urnát is találtak. Kolozsvárról a »Magyar Polgár« és »Kelet« egy érdekes ünnepélyről tudósítanak a kolozsvári belvárosi »Fröbel intézet« megnyitásáról. Ez intézet, melyben a mintagyermekkert mellett egyszersmind képezde is van, Kolozsvár lelkes polgárai és polgárnőin kivül, különösen Szász Domokos ref. lei KÜLÖNFÉLÉK. — Ő Felsége a királyné megbízta a fényképészi és festészi minőségben egyaránt kitűnő hírnévű Koller tanárt, Borsos fényképészünk társát, hogy Mária Valéria főherczegnőről egy nagyobb alakú chromophotográf képet készítsen, ugyanez alkalommal nagyobb mennyiségű színtelen fényképet is vett föl a nevezett tanár a főherczegnőről. A magyar mérnök- és építészegylet Hollán Ernő elnöklete alatt ma este 6 órakor közgyűlést tartott. A gyűlés tárgyát Winter Adolf felolvasása képezte, ki Kőházy Ferencz veszélytelen vagyonkapcsolóját ismertette. A találmány a német vasúti igazgatók egylete által hirdetett pályázaton is megfordult, hol szakértők által jónak és életképesnek nyilváníttatott. Alkalmazást eddig csak költséges kivitele miatt nem nyerhetett. A kapcsolónak fő előnye az, hogy alkalmazása által a szolgálati személyzetnek nem kell a kocsik közé menni, mi által a személyzet nincs kitéve életveszélynek. Hátránya neki, az ismertető szerint, hogy nem bírja ki a ránehezedő nyomást akkor, midőn a vonat görbe pályán halad, s így bár a kapcsolás veszélytelen is, a kapcsolat nem az, amennyiben az utazó közönség ki van téve a mozdonytól való elmaradásnak. Az ismertető be akarta mutatni a kapcsoló mintáját, melyet a feltaláló a műegyetemnek ajándékozott, ezt azonban a felolvasásra elfeledték elhozatni. A felolvasó megéljeneztetett. Egy új franczia szinműt aratott nagy tetszést Párisban a hó 27-én a Theatre des Artsban. A négy felvonásos darab czime: »L'idole«, írták A i s a f u 1 1 i és Stapleaux. A czímszerepet a párisiak kedvenc színésznője: Bousseil k. a. játszta. A darab meséje röviden ez: A fiatal, szép és erényes Andrei d‘Argéles herczegnő önfeláldozólag ápolja férjét, ki egy vadászkaland alkalmával megsebesült. Thérigny halálosan beleszeret a fiatal herczegnőbe, de minden kísérlete, hogy szivét megnyerje,hajótörést szenved a nő erényén s e miatti bujában az érzékiség örvényébe veti magát. Andrée nem nézheti a fiatalember ez öngyilkosságát s álarcz alatt megszólítja őt egy bálban; szenvedélyes jelenet fejlődik ki, a fiatalember elelárulja, hogy egy párbajban fogja a halált keresni s szerelmének ez újabb bizonyítéka arra birja Andréet, hogy őt meghallgassa. A szerelmesek azonban nem sokáig örülhetnek a viszonynak, mert Therighy a tobzódásokban elfecsérelvén vagyonát, kénytelen elfogadni egy követségi titkárságot,JSz.-Pétervárost. Ott meghal szerelme Andrée iránt, ki őt oda természetesen nem kísérhető s házasságra lép egy más nővel. Nem sokára meghal Argóié herczeg s a fiatal özvegy siet kedveséhez az orosz fővárosba, hol megtudván annak szájából a történteket, kegyetlen boszut esküszik. Tort döf saját szivébe s haldokolva a körülállóknak ezt kiáltja: »Látjátok Thérigny urat, ő szeretőm volt, tőle teherbe estem s most megölt.« — Úgy végződik a darab. A címszerepben kitünően játszott Bousseil k.-asszonyt igen tehetséges művésznőnek mondják a franczia kritikusok. Ő mint egyszerű virágárusleány kezdte meg pályáját a Hue Baugemontban s nem sokára conservatoriumba lépett, hol minden vizsgát kitünően állott ki, aztán majd az Ambiguben, majd a Theatre Françaiseben szerepelt s különösen mint Phaedra és Andromache tüntette ki magát. A német-franczia háború idején Egyptomba ment, honnan keserű csalódásokkal tért vissza hazájába, habár művészetével tiszteletet szerzett nemzetének. Most a finnebb említett Theatre des Arts-ban van, de hihetőleg e külvárosi színházból egy előbbre való és neki inkább illő színpadra fog szerződtetni. Az országos magyar iparegyesület kézműipari szakosztálya kedden, november 3-ik napján délután 5 órakor az egyesület helységében (ország-út 7. sz. I. emelet) ülést tart, melynek fontosabb tárgyai: Felolvasás a vasiparról (vége); elnöki előterjesztés a hadi felszerelés ügyében működő bizottságról ; műipari lapok; ipari tárgyak bemutatásól. — Ellennyilatkozat. Zilahy könyvárustól a következő nyilatkozatot vettük: A mai reggeli lapok azon hírével szemben, mintha a kiadásomban megjelent új büntető törvényjavaslat szövege késznek köszönheti létrejöttét és jelen díszes alakját. Folyó hó 25-én nyerte ünnepélyes felavatását ugyancsak Szász Domokos mint egyleti elnök lelkes beszédével. Adjon Isten hosszú életet az intézetnek és alapítóinak. A »Magyar Polgár« Pauler Gyulának országos levéltárnokká kineveztetése alkalmából melegen szólal fel Jakab Elek mellett, kit annak idejében meg nem nevezve lapunk is, mint jogosultabb praetendenst emelt ki. Jakab Elek 15 évig az erdélyi országos levéltár kitűnő őre s írói és hazafias érdemekben is gazdag múltú férfiú az, ki ezúttal egy lehet jeles, de e téren kétségtelenül homo novus miatt mellőztetett.