A Hon, 1874. december (12. évfolyam, 276-299. szám)
1874-12-03 / 278. szám
Eifífizetői felhívás* A U# N“ 12 fn 6 frt 2 frt 99 XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . . Minthogy a tárczánkban folyó regényt nagy terjedelménél fogva ez évben már be nem fejezhetjük, a deczember és január hónapokban érkező előfizetőink a regénynek az ez évben megjelenő részét külön lenyomatban kapják meg január első felében. Itt külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala e.zim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Budapest, december 2 Harcz a honvédség ellen. A A pénzügyi bizottságban a honvédelmi minisztérium budgetjének tárgyalása keltett fel legélénkebb és legtöbb elvi szemponttal összefüggő vitát. Habár e vita alapirányát nem helyeseljük, mégis kívánatosnak tartanók, ha minden budgetet ily szempontok alatt revideálnának, mert költségeink egy része törvényeink hibáiból és a hivatalok szervezetének elvi túlhalmozottságából származik és ha nem csak a budget pénztételeit, hanem annak alapját: a szervezetet és állásokat, a kezelést és intézmények beosztását vennék vizsgálat alá — akkor a törlések sokkal nagyobb és biztosabb eredményt mutatnának fel; a budgettárgyalás kijelölné az elvi reformokat is, megsemmisítené a sinekurákat és így, bár huzamos lenne, de valóságos reform munka lenne, mely nemcsak törléseket mutatna fel, de deficitet örökre megszüntető reformokat is. Azért említjük ezt most fel, mert e szempontot a budget-tárgyalásnál foganatosítni lehetne és mert ez eszméket épen a honvédbudget tárgyalása, a pénzügyi bizottságban, kelt fel bennünk. Kitűnt ugyanis ebből az, hogy van az országban és országgyűlésen egy töredék, mely a honvédséget, jelen szerkezetében fényűzési czikknek tekinti, melynek rovására nem csak legelőbb és legnagyobb mértékben lehet megtakarításokat tenni, de melytől az életfeltételeket is készségesen megvonják azért, hogy (mint Wahrmann magát kifejező) egy pár év múlva kényszerítve legyen a honvédminiszter a honvédség eltörlésére törvényjavaslatot nyújtani be. Ez irányban (ha nem is e határozott czél felé) mozog azon sok törlés, melyekkel b. Liptay a honvédbudgetet leszállítani akarja. Nemcsak a szerlövegek költségét, nemcsak a tervbe vett 6 lovasszázad előirányzatát, a főruhatár építési költségét akarja töröltetni, de a csapatok kiadásaiból is 1.700.000 frtot akar törölni és nem enged felszerelési készletet, mozgósításra szükséges szereket beszereztetni, azért, hogy a honvédség létszáma ne csak ne szaporodjék, de apadjon is és azért, hogy mozgósítás és hadi felszerelés tekintetében a honvédség a közös hadügyminiszter és budget kizárólagos támogatására, segélyére legyen utalva. Ez irány eredménye lenne: egyfelől a honvédségnek egyszerű tartalékká sülyedése, önálló szervezetében való megbomlása, másfelől tökéletes fegyverképtelenné tétele. Tehát itt már nem csak tisztán takarékossági szempontok forognak fenn, de évekre kiható és legnemzetibb intézményünket desorganizáló elvi kérdések. Felhozták a főparancsnokság költséges szervezetét, a minisztérium és tisztikar superfoetatióját, a szerlövegosztály haszontalanságát, az új lovas századok felállításának elhalaszthatóságát — minderre készségesen adjuk helyeslésünket, mert azokban egyszerűen pénzügyi szempontokról van szó, és ezeknek a lehetőség határai között eleget tenni kötelességünknek ismerjük. Csak erre nézve is az a megjegyzésünk, hogy amily szépen lehet törölni a tisztek hivatali pótlékait vagy kettős alkalmazásban való mellékes illetményeit, amily szigorral törle a pénzügyi bizottság a főparancsnoksági segédet — ésgy kellett volna a polgári hivatalnokok cumulatióját és illetményeit revideálnia, mert akkor sokkal nagyobb megtakarításokat lett volna képes felmutatni és legalább pénzügyi szempontból nem lett volna kénytelen kényesebb és veszélyesebb törléseket tenni. Ezek közé soroljuk a honvédcsapatok és ezek felszerelésére, mozgósítására vonatkozó költségeket, mert ezek törlése vagy túlságos megszorítása egy a honvédség fejlődésének, sőt létfeltételeinek megrontásával. Az hozák fel, hogy mi nem tartozunk 170 ezer honvédet háború esetére felszerelni és mozgósítani; a honvédség csak a közös hadsereg »támogatására« van hivatva és erre elég, ha katonai kiképeztetésben részesül, hogy háború esetén a közös hadügyi budget terhére mozgósíttassék. Annyi bizonyos, hogy a honvédelmi törvény ez a része nem csak hiányos, de rész is, mert egyfelől nem szabályozza a két sereg közti pénzügyi viszonyt és másfelől kilátásba helyezi a legkomolyabb pillanatokban a honvédség teljes önállásának megsemmisülését.Ezt meg kell akadályozni és elvárjuk Szendétől, hogy az általa e tekintetben kilátásba helyezett törvény a honvédséget az önállás és nem a megsemmisülés felé fogja vezetni. De addig is, alkotmányunk e garanciáját sejthetjük a katonai kiképeztetés czímén , mert ezzel jár a teljes felszerelés és mozgósítási képesség is. Igaz ugyan, hogy így némileg saját kiadásainkkal fedezzük azt, mit pl. az osztrákok készületlen, szervezetlen honvédségükre nézve szükség esetén a közös kassából kívánnak előállítani, de ezt a túlkiadást kompenzálni lehet és saját czéljaink érdekében szükséges e téren költekezőbbeknek lennünk, mint szomszédaink. Azzal is indokolták a nagymérvű törléseket, hogy ezek által példát adunk arra, hogy annak idején a közös hadsereg kiadásaiból is többet töröljenek , de ez nagyon gyermekes felfogás. Hogy mit csinálunk a mi budgetünkkel, azzal a közös kormány nem törődik, bizonyítja a nagy hadügyi budget, mely ellen nem fogadták el argumentumul még felemésztő, tönkretevő deficitünket sem. Olyan kormány kell, mely törlést követel és olyan delegátió, mely törlést akar tenni a közös budgetben, akkor nem fognak hivatkozni a honvédségre, sőt épen egy jól képzett honvédség (mely sokkal takarékosabban éri el, legalább saját hatáskörében, a monarchia biztosítását, mint a közös hadsereg) teszi lehetővé a nagyobb mérvű szabadságoldsokat és törléseket a közös hadügyi budgetben. Mert, ha azt mondják, hogy nem lehet leszállítani a létszámot, azt felelhetjük: lehet és kell is, mert mi jót állunk hazánk részéről a monarchia biztonsága tekintetében. Ne hagyjuk megrontatni a honvédséget, inkább szakítsunk a közös hadsereg eszméjével! • • — A katasteri bizottság ma délután 5 órakor tartott ülésében az előadó által beterjesztett jelentés hitelesíttetvén, az legközelebb a ház elé fog terjesztetni. — Az igazságügyi bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülésében Tereszky István előadó előterjesztő jelentését a polgári perrendtartás tárgyában, mely felett érdekes vita fejlődött ki aziránt, vajon ezen jelentés alapján belemenjen-e a bizottság a perrendtartás részletes tárgyalásába. Szóltak e tárgyban Pauer igazságügyminiszter, Horváth L., Horánszky Nándor tudósításunk zártakor még beszélt. A delegátiók egybehivásának határideje képezte a napokban a közös kormány tanácskozásainak tárgyát s abban történt megállapodás, hogy a delegátiók jövő év mártius hava elejére hivassanak — ezúttal Bécsbe. A közös minisztérium, mint a »N. fr. Pr.« értesül, azt a határozatot is hozta, hogy a közösügyi költségvetés megállapításánál a monarchia mindkét felének súlyos pénzügyi helyzete veendő elsősorban tekintetbe. »A hadügyi költségvetés rendes szükségletében,« írja továbbá az említett lap, »mindenesetre fog emelkedést okozni méter mérték és súly behozatala a hadseregnél, de a delegatiók meg fogják találni az utat arra nézve, hogy e többletet más után tett megtakarítások által leszállítsa.« A delegatiók múltja pedig nem igen jogosít föl e reményre. — A román metropolitaválasztás nem sikerült. A többség jelöltje úgy látszik Román Miron volt, akinek a legfelsőbb jóváhagyásra is biztos hanceai voltak, de a kisebbség, mely Popea mellett küzdött, egyesült a Popasu meg nem erősítése miatt duzzogó karánsebesiekkel s fehér lappal szavaztak, összehozván így Roman Miron 43 szavazata ellenében 45 szavazatot. Valószínű, hogy ez csak puszta tüntetés, s hogy a holnapi új választáson Román kandidácziója fényes diadalt ül, ha azonban a két Román-ellenes párt ad hoc koalicziója véletlenül egy új jelöltre bukkan s azt viszi keresztül, a legkomolyabb bonyodalmakra lehet kilátás. Nem szeretnék a kormány czirkulusait zavarni, de okvetlenül felmerül a kérdés, nem járandanak-e e bonyodalmak veszélyesb következményekkel, mint minőket Popasu megerősítése vont volna maga után. — A zágrábi egyetemről. A »Szt. Petersburgskija Vjedomosti«, zágrábi egyetemről szólva, sajnálja, hogy a szlávok műveltségének ezen új tenyészdéje fölött már a meghasonlás felhői észrevehetők. Az egyetem rektorává ki van nevezve egy ultramontán szellemű egyén, és a horvátországi két főpapnak i. i. Mihálovits érseknek és Strossmayer püspöknek közvetlen befolyása van az egyetem ügyeire. Ezen körülmény folytán amint állítják, a szerbek, akik többségben vannak Horvátországban, visszavonulnak a zágrábi egyetemtől, mert az elődások nem a tudomány szoros szellemében, hanem a katholikus vallás szükségleteihez képest tartandók lesznek. A cetinjei »Slasz crnogorca« (»A montenegrói szava«) a hírre, hogy a podgoricai viszályban bűnrészes török alattvalók húsz évre ítéltetnek el, a következőket írja: »A mélyen megsértett feketehegyi nép teljes elégtételt követel. Mi nem mondtunk le a reményről, miszerint a török államférfiak bírni fognak annyi belátással, s részükről be fogják bizonyítani, hogy oly világos és határozott esetben, mint a milyen a jelenlegi, nem adják magukat át a tévelygésnek s nem gyulasztják lángra az izzó parazsat, melyből igen nagy tűz támadhat, s a melynek határát, hol fog az eloltatni s mikor érend véget, előre meg nem határozhatni. Ha már annyi türelmet tanúsítottunk, várni fogunk addig, míg a mostani értekezletek eredményét meg nem látjuk. Ne gondolja s ne higyje azonban senki, hogy a vitéz montenegrói nép, hogy a hősies érzelmű feketehegyiek csak kevésbé is engedtek gyülölségükből oly sérelemmel szemben, mely rajtuk elkövettetett, anélkül, hogy okot szolgáltattak volna arra. Ismerve népünknek véleményét és óhaját, ismerve kormányunknak hangulatát, ünnepélyesen újólag kijelentjük, csak a törökök részéről adandó teljes elégtétel képes a mai bonyodalmat békésebb után kiegyenlíteni.« A montenegrói fejedelem hivatalos lapjának ezen nyilatkozatát a belgrádi hivatalos »Szrbszke Novine« is reprodukálja. Bécsből az újvidéki »Zasztava« nov. 26-ik napjától a következő táviratot közli: Az uralkodónak kivonatára I. Ródie továbbra is megmarad Dalmátia helytartójának, bármikép óhajtotta is őt a bécsi kormány onnan eltávolítani. A távirat végén adva bigyesztve olvasható : »A r e a c t i o (kora) közeledik.« — A tanulmányi alap jogi természetének megvizsgálására kiküldött albizottság ma d. e. ülést tartott, melyben megállapodásra jutott, hosszabb tárgyalás után kimondván, hogy a tanulmányi alap országos vagyis közalap, annak jövedelmei országos tan- és közművelődési czélok előmozdítására fordítandók, ebből kifolyólag kimondatott az, hogy a kormány felhívandó, hogy mind az alapot, mind pedig az alapból fenntartott intézeteket az országos költségvetésbe vegye be. A motivatio szerkesztésével Horánszky Nándor bizatott meg, Apponyi Albert gr. különvéleményt jelentett be. A közigazgatási bizottság ma d. e. 10 órakor tarta első ülését a megyei házi adóról szóló törvényjavaslat tárgyában. A kormány részéről jelen volt a belügyminiszter, Torkos László osztálytanácsossal. Az ülés megnyílta után Péchy Manó gróf elnök azon kérdést intézi a bizottsághoz, nem vélné-eczélszerűnek az általános vita előtt egy albizottság kiküldését, mely a háziadó kérdésének eldöntéséhez, szükséges adatokat összeállítván, conkrét javaslattal lépjen a bizottság elé. Várady Gábor azt hiszi, hogy az épen úgy megtörténhetik az átalános vita után is, sőt akkor még könnyebben és czélszerűbben, mert az albizottság már értesülvén a bizottság megállapodásáról, teendőire nézve tájékozva leend. (Elfogadtatik.) — Ezután a dolog érdeméhez szólva, szónok kijelenti, hogy nem fogadja el a törvényjavaslatot átalánosságban, mert az ellenkezik az 1870. XLII. törvényczikk 90. §-ának azon rendeletével, mely szerint az állami közigazgatási költségek fedezése czéljából a megyei házi pénztárak felállítandók. A tvjavaslat 1. § a az idézett 90. § foganatosítását tűzi ki czélul és a 2. és 3. §§-okban mégis kivételt tesz; a közbiztonsági költségek, valamint az árva- és gyámhatósági költségek tekintetéből államsegélyt ígér a törvényjavaslat, tehát ezek nyomán a törvényhatósági önkormányzat csak részben állíttatnék helyre. Szápáry Gyula gr. kijelenti, hogy a törvényjavaslatot az 1873. XII. t. sz. értelmében köteles volt előterjeszteni, és tekintve azon aránytalanságokat,melyek adózás tekintetében a házi adó behozatala következtében az egyes törvényhatóságokra és így az egyes adózókra is egyenlőtlen mérvben hárulnának, a törvényjavaslat szerkesztésében szem előtt tartotta azt, hogy az állam pénzügyeinek tekintetbe vételével egyszersmind az adózásbeli egyenlőtlenség is kiültessék. Kifejti továbbá, hogy azáltal, hogy az 50°/0-át az állam fogja hordozni, ha a törvényhatóságok takarékossága és hozzájárul, a házi adó a megyék legnagyobb részében csekély kivétellel, 6 % -al is fedezhető lesz. Tisza László nem fogadá el átalánosságban a törvényjavaslatot, mert az az 1870. XLII. tvczikkel ellenkezik. Tagadja azon állítást, hogy ha a tvjavaslat elfogadtatik fedezendő 50 % mellett, majd minden megyében fedezhető lenne 670-al a házi adó. Nem tartja igazságosnak, hogy a maguk számára keveset igénylő megyék járuljanak a többet igénylők számára a kormány által adaadott felfedezethez. Nézete szerint nem ment elég meszsze a miniszter a megyék egyesítésével és ami régi, jó mód, érintetlenül hagyta a Királyföldet, a létező törvény daczára, és e szerint nemcsak a módozatban van eltérés, hanem a czélra nézve is, mely a törvényben egyenesen ki van mondva. De ezenkívül ellenkezésben van egvjavaslat a 9-es bizottság határozatával is. Oláh Gyula szintén nem fogadhatja el ajavaslatot úgy , mint az előterjesztetett,mert annak egyes pontjai s így név szerint a 12. §. sincs indokolva ; miután az ott felsorolt ihatóságok közt olyan is van, mely az abban elősorolt feladatok szerint nincs szőnyegen, és mert az önkormányzat azt kívánja, hogy a házi adó egészen a tvhatósóságoknak adassék át, csak így lehetne elérni azt, amit a miniszter említett, hogy t. i. a közigazgatási költségeket azok állapítsák meg, akik a fedezetről gondoskodni kötelesek. Szónok elfogadja a 9-es bizottság azon indítványát, hogy törvény szabja meg azt, hogy egyhatóság administratiójának költségeire megfelelő adójának 20%-át fordítja és ha e 20°/3-ból megélni nem bír, akkor egyesíttessék valamely szomszédhatósággal. Házmán Ferencz a megyei autonómiát elért intézménynek tartja és a j javaslatot már azért nem fogadja el, mert az jelen alakjában többé fenn sem tartható ilyen intézmény állandósítására van czélozva. Ordódy Pál: Nem fogadja el tárgyalási alapul a tvjavaslatot, mert azon törvénynek, melyre a miniszter megbízást kapott, nem felel meg. De nem is felelhet meg, mert szónok azt hiszi, hogy annak létesítésére a közigazgatás rendezése s más pénzügyi viszonyok kellenek. Most nem az elvi kérdést véli eldöntendőnek, hanem azt, hogy mit kell tennünk a legközelebbi jövőben, opportunitási szempontból kell tenni valamit, hogy a mostani állapot pénzügyi helyzetünkkel összhangzásba hozassék, ez pedig máskép nem lehetséges, mint úgy, ha a megyéknél is reductio történik. E tekintetek felölelésével egy albizottság kiküldését indítványozza, melynek teendője lenne azon törvényhozási intézkedések megvitatása s ezek iránti jelentéstétel. Lónyay János szintén nem fogadhatja el ajavaslatot, mert a megyék által közvetített közigazgatási teendők : ujonczozás, szabadságoltak öszszehívása, valamint az adóbehajtási assistentia mind állami functiók. Ennélfogva, kiemelvén azt, hogy nézete szerint az árvaügyet is az állam hatósága alá veendőnek tartja , s kiemelvén azt is, hogy új állami és törvényhatósági szervezés küszöbén állóknak kell tekintenünk magunkat, a törvényjavaslatot sem időszerűnek sem czélszerűnek nem tartja, habár országos pénzügyi szempontból és azon tekintetből. A „HON“ TÁRCZÁJA. Keleti testvéreinkről. VI. (II. A moldvai magyarok.) A csángók pusztítói. A moldvai olasz missió tehát a csángók nagy részét nemzetiségével s vallásával együtt az oláhságnak vetette oda martalékul, a másik részt pedig, mely olykor mégis látott egy-egy magyar papot, vagy magyar kántort s igy nemzeti öntudata valamivel erősebb volt, lassan kint kezdte el oláhosítani, és pedig úgy, hogy a tiszta magyar községeknek oláholasz beszédeket tartott, csak oláhul beszélt velük, s igy kényszerítette őket ama nyelv megtanulására, melytől hosszú időn át szerencsésen óvták magukat. Kényelmes dolog volt az az oláh-olasz tanítás az olasz hitküldésekre, mert a nép semmit se értett beszédjükből, tücsköt-bogarat összehordhattak, vagy tarthattak az oláh bojár vagy rendőr jelenlétében lelkesítő szózatot a romanisáció ilyen vagy olyan üdvös voltáról, amiért egy-két arany csak csúszott a telhetetlen olasz barátok zsebébe, így aztán csakugyan létrehozták a nyomorultságuk eltakarására ámításul megpendített egy házunót, a mennyiben csakugyan vannak oláh falvak, melyek katholikus vallásúak. De fájdalom, ezek a katholikus oláhok ezelőtt csángók voltak, s ma is magyaroknak nevezik magukat — de oláhul. Ez a dicső olasz missió aztán arról is gondoskodott, hogy az oláh mederbe terelt csángó falvak népét magyar nevüktől megfoszsza. És pedig úgy, hogy a magyar családneveket az apák keresztnevével váltották föl, s ennek következtében az eloláhosodott magyaroknál az ősi családi nevet már nem igen lehet hallani. Aztán az oláh halotti szertartásokat is behozták náluk, így a halottat a koporsóban fedetlen fővel viszik a temetőbe, s halottak napján kenyeret, bort, pénzt s gyertyákat visznek a sirokhoz, melyek aztán mint a bálványetető pogányoknál szokásban volt, a papoké lesz. Ez a »szent« szokás csak az olasz papok által teljesen megmételyezett csángó falvakban dívik, ahol magyar pap működött, ott nem is ismerik. Említhetjük még curiosum gyanánt, hogy némely helyen még azt az esztelen oláh böjtölést is, mely a nép legembertelenebb kínzása és butítása, beléjük verték, s egyes községekben a csángó asszonyok »böjti« napokon »tojászszal meg nem pogányitották a tésztáczkát«, a moldvai székely falvakban pedig nem az asszony, hanem a férj ölte meg a baromfit, stb. Ezek mind kicsiségek, de oláh szokások lévén, csak azért hoztuk föl, hogy lássa mindenki, mily utakon is oláhosították csángóinkat, s vetkőzhették ki őket egyszerű, jellemző nemzeti szokásaikból. Az elnemzetlenedésnek leggyorsabban az egyházfiók községek estek áldozatul, mert a missionárius urak csak nagy ritkán látogatták, legfelsőbb viszkereszt napján, s ekkor is csak a közelebbieket, és csakis azért, hogy a papbért, minden lélektől 50—60 krajczárt, beszedjék, a távolabbi községekből mint már említettük a kántorok kötelesek beszedni. Az igy elhagyott s nem látogatott községeket, az olasz papok egyetértésével, az oláh pópák veszik a bojár kíséretében pártfogásuk alá, s tudjuk mit csinálnak velük. Lehetlen föl nem említeni, hogy mily barbárságot követnek el a buta oláh pópák és a ravasz bojár urak az oly csángó községgel, melyet egészen magukhoz édesgettek. Az oláh pópák az egyszerű keresztséget elégtelennek tartván, a görög akolba való fölvételre a szegény áttérőket egy nagy kád vizbe háromszorbemártják, s miután előbbeni vallásukat, rokonaikat, s származásukat megátkoztatták velük, felöltöztetik, uj inget és uj gatyát adnak reájuk. S ezzel megvan az uj vallás, meg az oláhságba való beolvadás is, bárha nem is tudnak oláhul. Az olasz missio galád tettei közt foglal helyet a magyar papok üldözése is. Arra törekedtek mindig, hogy köztük ne legyen magyar, mert féltek, hogy elnemzetlenítő munkájuk s egyházárulásuk föl lesz fedezve, aztán a vagyonosabb plébániákra is fájt a foguk, mert hisz nem azért jöttek Moldvába, hogy »urak« ne legyenek. Azért ha akadt egy-kettő, néha mégis akadt, azt addig üldözték, mig a népesebb községből kitúrták, s messze vonult tőlük, hol gaztetteikről nem értesülhetett, így — hogy közelebbről hozzak föl példát, — Papp Sándor erdélyi születéséi magyar minoritát Forrófalváról 1836-ban elűzték, s aztán Tatrosban lelkészkedett a szegény öreg, hol az akadémia küldötte, Jerney meg is látogatta a derék hazafit, ki 33 évnél tovább volt a csángók nemzetiségének fenntartója s 1821-ben forrófalvi administrátor korában a kalandozó janicsárok sokat kínozták és szakállát kitépték. Az olasz páterek űzték el 1824-ben azt az egyetlen olaszt is, fejüket Pasoni püspököt, ki köztük fehér hollókint mint becsületes ember merte magát viselni, s miután az ő olasz papjai nem akartak magyarul megtanulni, a tekintélyesebb csángó községek megváltozhatlan követelése folytán négy magyar minoritát hozatott Erdélyből, s a magyar követelményeknek kedvezni akart. Már a régi időkben 1646. és 1647-ben, Bandin akkori püspök és érsek belátta, az olasz missio — saját papjai — működése hová vezet, s fennmaradt emlékiratában csodálatos őszinteséggel panaszkodik, hogy mint pusztul a magyarság magyar papok nélkül. Hanem a tapasztalt bajt még sem orvosolta. Maguk a csángók fenyegetve látva nemzetiségüket, időről időre ellenálltak, vagy fölírtak az olasz papok ellen, s könyörögve kértek magyar hitoktatókat. Így harmadfél század előtt a tatrosi magyarok Deodát püspöktől a magyarul nem beszélő olasz papot nem fogadták el, s Bandin püspököt is figyelmeztették, hogy »nekik nem idegen vándorló barátot, hanem nemzetükbelit rendelne papjukul, ki őket és édes évéiket nemzeti nyelven tudná tanilni.« S nagy nehezen nyertek is egy székely születésű magyar lelkészt. Ugyanezen Bandin püspököt a Bákó város magyar lakossága 1647-ben a moldvai vajdánál följelentette, hogy magyar papjukat farkasszemmel nézi, azaz el akarja kergetni, erre aztán a vajda a csángók nemzeti öntudatát jellemző következő levelet intézte a püspökhöz: »Vazul, isten kegyelméből moldvai fejedelem. A bákói polgárok panaszt emeltek főtiszt, atyaságod ellen, hogy roszul bánik a bákói magyar pappal, és hogy őt a saját házából ki akarja hajtani. Egész komolyan parancsolom főtiszt, atyaságodnak, hogy az említett magyar papot ne merje háborgatni, se a polgárokat becstelen és megvető, méltatlan szavakkal (amint tudomásomra esett) ne illesse,mert ha még egyszer panaszt tesznek főtiszt, atyaságod ellen, tudja meg, hogy hamarább elmenend innen, mint azon pap, ki tizenöt év óta sikerrel hirdeti isten igéjét, s épületesen megfelel hivatalának. Különben atyaságodnak jó egészséget kívánok. Jászvásár jul. 15. 1647 stb.« Nem kevésbé jellemző az is, hogy Jászvásár vagyonos és előkelő osztálya, az iparosok, s a város számbavehető értelmisége 1645-ben még egészen magyar volt, a fejedelem udvari előkelő tisztei közt is voltak magyarok, s Bandin püspöktől magyar papot követeltek, s lefestették az olasz papok viseletét az uj főpásztor előtt. Ezek az olasz páterek akkor is csak oly basák voltak, mint ma. »Miattuk — úgymond — Jászvásárban magyar pap meg nem maradhat, mert dölyfösségük elüldözi mindeniket. Ezek az olasz páterek nem tanítanak, sőt a tanulni akarókat akadályozzák; az egyházi megyét törvénytelenül foglalták el: szüntelen czivakodnak és pörlekednek. Egy-két évig itt tartózkodnak, s ismét elmennek, s botránkoztatnak, nem hogy épülésünkre lennének.« Követelték a missionáriusok elmozdítását, kik Jászvásárban a magyar pap lakházát bitorolták, s világfiak módjára élték világukat, prédikácziókat nem tartottak, gyóntattak ,akár olaszul akár magyarul, bár egy szót sem értettek magyarul. »Bárki s bárhonnan jöjjön — úgymond — a mi nyelvünkben pap, sem a magyar papiakba, sem a templomba be nem eresztik. A missionáriusok dölyférői aligha tudnak Rómában. A plébániánkba igazságtalanul ültek be, erőszakosan foglalták el, magyar pajainkat kiűzték«. A paplakot ugyanis magyar szerzeteseknek ajándékozta a város magyarsága, de az olasz papok maguknak foglalták el, a nép pdig visszakövetelte tőlük, hogy »idővel — úgymond — ha az isten könyörülve egy magyar papot küldene, az lakhasson ott.« A nép, miután az olasz papok nem engedtek, föllázadt, s az ez időre várva várt magyar papokat (Magyarország felső részéből jött hozzájuk Beke Pál jezsuita néhány magyar jezsuitával) erővel akarták a papiakba s egyszersmind a templom tulajdonába behelyezni. Az olasz szent páterek azonban, midőn Beke a nép ujjongása közepette magyarbeszédet tartott a templomban, fejszékkel és botokkal mentek neki Bekének, s a szent kezek dühöngésének majdnem áldozatul esett egyik előkelő magyar is, ki a fejedelem kedvencze volt, ha egy vitéz meg nem akadályozza a halálos csapást, és ha a fejdelem titoknoka a magyar Kutvarszky György a lázongó népet békére nem inti. E nagy skandalumot megjegyzendő, hogy az oltár előtt egyházi öltönyben követték el az olasz szent atyák, kik a magyarságot még »átokkal« is fenyegették, mire a magyarság azt felelte, hogy »a csak szállásra befogadott olasz barátok nevetségesen fenyegetik atokkal a papiak és a templom urát (a magyarságot) a maga tulajdonáért.« Ebből az olasz komédiából nagy pör kedetkezett, melyet a fejedelem elé vittek, a ki a magyar jezsuitákat (azaz magyarságot) pártolás beiktatá őket a papiakba, sőt a polgárság által iskolának ajándékozott telket is helybenhagyta. Azonban az olasz barátok szövetkeztek az oláh papokkal, és a magyar papokat azal vádolták, hogy az oláh papság vagyonára vágynak, s távozniok kellett Moldvából. Ennek az lön a következménye, hogy sokan az oláh hitre tértek át s egyszersmind eloláhosodtak. A mely községeket a magyar papok elől elzárták, szintén vagy egészen, vagy részben eloláhosodtak, így Románvásár kétezerre menő magyarjaiból ma talán húszat találni; Németváros, Gyula, s Baja 600 magyarja is elveszett, mert kicsapongó lengyel, dalmát, bolgár papok működtek, kik magyarul nem tudtak prédikálni. Bajának egy időben magyar papja volt, neve Kecskeméti Ambrus, kinek a magyarság emléket emelt 1618 ban. Szucsaván se találni ma már magyart. Herló mezővárost is régen magyar polgárok lakták s templommal és is-, kólával bírták, s a város előkelő értelmiségét ők ké- 278. szám, XII. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1874. Csütörtök december 3. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 írt —kr. 6 hónapra....................... ...12»'-» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtsán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda.« Barátok tere, Athenaeum-épület. .. » A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők.