A Hon, 1875. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1875-01-13 / 9. szám

9. szám, XIII. évfolyam._________________ Reggeli kiadás: Budapest, 1875. Szerda, január 13. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-építlet földszint. Előfizetési dlij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 frt — kr. 6 hónapra.........................................12 » s— » Az esti kiadás postai különküldéséért felül fi­zetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden h­ónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodát Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: A H­O­N­ XIII-dik évi folyamára Előfizetési árak: A januárhóra jelentkező új előfizetőknek, kik­nek nem volt alkalmuk a regény már megjelent részét olvashatni, az első három kötetet és a negye­dik kötet bevezetését ingyen külön lenyomat­ban küldjük meg, s csak arra kérjük, hogy meg­rendeléseikben kiadóhivatalunkat arról a körül­ményről értesítsék, hogy »új« előfizetők s hogy a megküldést óhajtják. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek­­tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, jan. 12- Ghyczy számításai. A Ghyczynek, a pénzügyi bizottságban tegnap tett nyilatkozata, már csak abból is ítélve, mi nyilvánosságra jutott , minden­esetre fontos , de egészen más szempontból, mint a­melytől némelyek azt feltüntetni sze­retnék. Sokaknak csak az tűnik fel e nyilat­kozatból, hogy a múlt (1874.) év végén 12 millió készlete volt a magyar állampénztár­nak, mi 1869 óta, ily mértékben nem fordul­ván elő, mindenesetre örvendetes jelenség. De magyarázatul szükséges hozzá­tennünk azt, hogy az év­­ első negyedében 56.953.000 forintot költünk el a kölcsönből, és ha várjon az utolsó negyed úgy mutatja-e fel e készletet, hogy kiadásait fedezé, vagy úgy, hogy rész­ben fe­dezetlenül hagyta, (mit később lebo­nyolítandó számadások fognak bebizonyíta­ni), és talán kölcsönből is fedezte, azt nem tudjuk ; de ha áll az, mit Ghyczy mond, hogy a kölcsön második feléből, a január elsején esedékessé vált 9.500.000 költség lefizetése után, 32 millió maradt fenn, akkor egy kissé gondolkozóba esünk. A kölcsön második fe­léből Ghyczy kapott körülbelül 46 millió fo­rintot (azért csak ennyit, mert abból 30 L ni Hiú ít KolvuUJJfiG W14UV* Grumn­í* o 1OO ó 10 1* 7 fix-árfolyamon volt átengedve) ; ha tehát az utolsó negyedből 41 és fél millió marad fenn, akko­r ez alatt is elköltetett abból 4 és fél millió. Ebben benne van a kölcsönművelet költség­e is, de hogy az évnegyed elején, mi­kor a díjvédelmi források még deficitben vol­tak, köttetett, abból a kiadások fedezésére is, az több, mint valószínű. Az tény, hogy a múlt évben rendkívüli forrásból 61 és fél milliót elköltünk , ha ezzel szemben az év ad 12 millió készletet, és ha ez valódi fölöslegnek fog a végleszámolásnál bi­zonyulni, (mi nagyon kétes) még akkor is 49—50 millió volt az 18744. év defic­itje, az előirányzott 32 és fél millióval szemben. Ez egyfelől a kellő mértékre redukálja, a (min­denesetre örvendetes) pénztári készlet (mi még távolról sem fölösleg) jelentőségét és másfelől int arra, hogy ez alapot véve számí­­tásul, a folyó évi előirányzatot vagy ne emel­jük ezentúl, vagy gondoskodjunk fedezetéről. Minthogy pedig a kormány és pénzügyi bizottság előirányzata egyiket sem teszi, elő­re megmondhatjuk , hogy a tulajdonké­­peni defic­it nem huszonöt millió, minek fedezéséről gondoskodnak, hanem sokkal több lesz, miről n­e­m gondoskodnak.­­ Mert, ha 1873-ban 127 millió fedezet állott szembe 188 millió kiadással, ha 1874-ben az előirányzott 145 és fél millió nettó bevétel helyett (mint a fentebbiekből kiszámítható) 129 —130 millió jött be, és az előirányzott 32 és fél millió deficzit 49 — 50 millióra nőtt (a 12 millió készlet leszámításával is), akkor 148 millió nettó bevételt a régi forrásokból számítani és csak ez után redukálni a deficzi­­tet 25 millióra, valóságos illusió. Különös to­vábbá az is, hogy sem Ghyczy sem a pénzügyi bizottság az idei fedezet­ben nem gondoskodnak a keleti vasút (17 milliónyi) másodprioritásainak eshetőleges kiváltásáról, sem az északkeleti vasútnak már megígért 5 és fél milliónyi kárpótlásról és a fiumei kikötő építésénél felmerült követelé­sekről. Pedig mindez róhat, sőt positive ró is terhet 1875-ben az államra, így az egyen­súly meglesz zavarva és a számítások halomra dőlnek. A­mi pedig a 25 millió defic­it fedezé­sét illeti, erre nézve Ghyczy sok rész­ben eltért eredeti tervétől. Először is azt az elvet állította volt fel, a budgetbeterjesz­­tés alkalmával, hogy a kölcsönből csakis 6 milliónyi befektetést sza­bad fedezni, a többit adóból kell fedezni. Má­sodszor 12 milliót akart bevenni előterjesztett adóemeléseiből és új adóiból. Most már 6 mil­lió helyett kész a kölcsönből 12 milliót fedezni — ez tehát nem befektetés és nem a deficit elenyészté­­se, hanem annak a régi módon­, való drága fedezése, vagyis tulajdonképeni állandóvá tétele. Másodszor bevallja azt,hogy az adóbizottság m m­ódosításai és az 5 százalék pótadó önkénytes visszavonása folytán, mert ennek elfogadtatása iránt reménye nincs, ed­­dig előterjesztett adójavaslataiból nem 12, hanem csak 5 milliót vél bevehetni, tehát még a mi (8 millióra tett) számításunk­at is op­­timistikusnak tünteti fel és ennek őszintén örülünk , mert legalább eddigi pessimismu­­sunk igazolva van és Ghyczy maga tért po­­sitívabb számítási alapra az uj adóforrásokra nézve, vajha ugyanezt tenné az egész fedezeti Tehát itt is fedezetlenül marad 8 millió és így, daczára annak, hogy 5 millió erejéig már új forrás nyittatott, még 8 milliót kell új forrásokból előteremtenünk. Minthogy Ghy­czy ezt már sem fényőőzési, sem fogyasztási adóalapból előteremteni nem tudja, sem a forgalom megadóztatásából, és az államjószá­gok jövedelmeinek fokoz­sából nem várja, újra csak az egyenes adóalaphoz fordul. Az új számítás szerint ez, a már eddig beterjesz­tett és az elfogadásra kilátással bíró javasla­tokban 2.200,009 forint erejéig lesz az eddi­ginél nagyobb mérvben igénybe véve. Ez magában is az eddigi tehernek 3­4 százalék­kal való átlagos emelése. Ha pedig ehez hoz­zá­adjuk azt­ a 8 milliót is, melyet még Ghy­czy ez a­l­apból akar fedezni, akkor annak átlagos terhe 15 százalékkal fogna emel­kedni. És ez bizonyí­tja államháztartásunk ve­szélyes irányát, mert, ha tőlünk a fogyasz­tási adók folytonosan el lesznek vonva, ha azok jövedelmét nem élvezhetjük és, ha kell, azok terhét , szükségeinknek megfelelően,­­­ aránylagosan nem emelhetjük, akkor a terme­lés és ipar, kereskedelem és tőkegyűjtés nálunk­­ folytonosan aránytalanul lesznek terhelve és­­ ez ép oly egészségtelen állapot a magángaz­dasági viszonyokra, mint a közgazdasági fej­lődésre nézve. Tudom mi az ellenvetés. Ghyczy épen azért vonta vissza az egyenes adókra tervett 5 százalék pótlékot, hogy az egyenes adók alapját jobban ne terhelje és en­nek kikerülése véget általános j­öv­e­­d­e­l­m­i adóból kívánja bevenni az említett 8 milliót. Erre legközelebbről lapunk egyik munkatársa meg fogja tenni megjegyzéseit, de magára az ellenvetésre legyen szabad megje­gyezni azt, hogy ha szoros értelem­ben véve a pótadó és általános jövedelmi adó nem is ugyanazon alapra nehe­zednek, vagy legalább nem ugyanazon alap­ra lesznek kiróva és ebben az utóbbinak ha­tározott előnye van, amaz felett, mert nem növeli annak aránytalanságait; d­e az tény, hogy minden egyenes­adó alapja, általában véve e­g­y , a polgár direkt jövedelme és pedig nem a fogyasztás­ban vagy fényűzésben mutatkozó fölösleg , hanem a tőkeképzésre, befektetésre, élelemre és munkaképességre egyaránt szánt be­vétel az, tehát a tehernövekedés ebben min­dig ugyanazt eredményezi: ha túlságos tőkeapadást, ha terhes, a fejlődés gátlását. Ezért, mondjuk azt­, hogy a polgárok jö­vedelmének terhét újabb 15 száza­lékkal növelni, mindenesetre aggasztó dolog ! A képviselő­ház szerdán jan. 13 án d. e. 10 órakor ülést tart. — Ghyczy és S­z­l­á­v­y. Az általános jövedelmi adót, melyet Ghyczy tervez, már a Szlávy­­minisztérium is ajánlá­s a 21 -es bizottság elé tett terjesztésében 3 százalék alapon attól ötödfél millió eredményt várt. A »P. Napló«, mely e tény idézi, a Szlávy-kormány jelentéséből a következő számítást veszi ki : »Tényleg fennálló személykereseti adó-törvé­nyünk szerint azon föld-, ház- és tőke­birtokosok, to­vábbá iparosok és kereskedők föld-, ház- és jövedel- PZWSkfB lifmfrtot meghaladó Tekintettel arra, hogy ezen adóösszeg átlago­san mintegy 16-os adószázalék alapján vettetett ki, föltehető, hogy e 34.785,721 frt adónak 231.904,807 frt tiszta jövedelem felel meg, a­miből levonandó: a) a föld-, ház- s jövedelemadó fejében mintegy 50 mil. 904.807 frt, b) s adósság­kamatok fejében 25 millió forint. Összesen : 75.904.807 forint, minélfogva az új jövedelmi adó kivetési alapjául 156 mil. frt adó­köteles tiszta jövedelem marad. Ha az országgyűlés az általános jövedelmi adót három százalékban állapítaná meg, a jövedelmi adó czimén 4.680.000 forint adójövedelemre számít­hatunk.« Ghyczy ezzel szemben, természetes, hogy magasabb adószázalék alapján a tiszta jövedelmet 290 millióra teszi, melyből föld-, ház- és jövedelem­­adó s betáblázott adósságok kamata fejében 90 mil­liót von le, ugy hogy az uj jövedelmi adó alapjául marad 200 millió, mely 4 százalékos általános jöve­delmi adóval rovatvan meg, eredményezné a praeli­­minált 8 millió bevételt. — A nemzetiségek. A nemzetiségi képviselők konferencziája nem volt, mint a »Zaszta­­va« után a lapok tévesen jelentek, e hó 9-re egybe­­hiva, hanem, mint Mocsonyi Antal klubbelnöknek egy, az »Albina«-ban közzétett fölhívásából kivehe­tő, 17-én vagy a következő napok valamelyikén fog a Hungária szállodában megtartatni. Mint biztos A „HON“ TÁRCZA.TR. EMNIM, TIED, ÖVÉ. Szegrény h­at k­ötettyen. Irta Jókai Mór. IV. KÖTET. „Férfi sorsa a nőtt. (54. Folytatás.) Walter Leo bankár. Wenczel szabódott, hogy ő nincs megijedve : nem történt semmi, csakhogy már az Isten úgy te­remtette az arczát, mintha mindig meg volna ijedve. — Aztán mindig olyan kisértetes hangon be­szél, mint egy halott-bemondó, vagy egy koldus. Wenczelnek csak annyi mondani­valója volt, hogy a hírlapokat az éjjel mind lefoglalta a rendőr­ség, azért nem bordálnak ki. — Miért foglalta volna le, te tolpats ? Wenczel annak tudta okát találni. — Pan Rieger beszéde volt benne. — Hát a hivatalos lapot is lefoglalták ? abban is benne volt a van Rieger beszéde ? Már ebből a kelepczéből nem segítette ki Wen­c­zelt a tudománya; azt felete, hogy »azt is.« Ez iszonyú dühbe hozta Helénát. — Marsd­ ki előlem ! Takarodjál rögtön. Ez az ember pusztuljon el rögtön a háztól! Szemem elé ne kerüljön többet! Ily arczátlanul hazudni a sze­membe ! Ostobának tart ez az ember engem ? Leo ne­kem rögtön más komornyikot fogadj ! De még ma délig! Engem ez az ember nem szolgál ki többet. . .. . . . .. . Senki sem szólt ellene* Annyit már tudott min­­denki, hogy haragos asszonyt kérlelni annyit tesz, mint fújtatni a tüzet. Azután ideges szelídséggel fordult a hegedű­művészhez s azt interpellálta fenyegetően lágy és rettentően hízelgő hangon. — Ugyan édes Vilmos, nézz utána te, hová let­tek a hírlapok mind ? Vilmos, művészek szokása szerint, nem sokat válogatott a fillentések között, a­melyiket legköze­lebb találta, előrántotta azt. — Hiszen ünnep volt tegnap mama, hát nem je­lenhettek meg a lapok. Ekkor aztán egész búbánatos érzelgéssel kezdő rá Helén. — Ugy­e kedves Vilmos, rész mostohád voltam én neked mindig ? Kegyetlen voltam hozzád ? Szív­telenül bántam veled ? Elrontottam örömeidet ? Mi­kor beteg voltál, cselédre bíztam a gondviselésedet ? Szidtalak szembe, rágalmaztalak az apád előtt ? Az­zal érdemeltem meg, hogy engem nevetség tár­gyává tégy az egész világ előtt, idegen vendé­gek előtt! A szegény hegedűvirtuóz még jobban odaszorí­­totta a vállpereczéhez az állával a képzelmi violint, mutatva, hogy nem érti, mivel követte el ezt a nagy bűnt ? Helena aztán kitört a commentárral. — Mintha nem tudná azt egész Prága, hogy én a legbuzgóbb templomjáró vagyok! Hogy nincs olyan ünnep, a melyen én szokott helyemet a Tevn­­templomban el ne foglalnám,s Istennek tartozó imá­datom adóját le ne rónám. S te mégis azt mondod nekem, hogy tegnap ünnep volt. Ünnepnap, a­me­lyen én nem voltam templomban. E szerint én tehát vagy bolond vagyok, vagy atheista ? No hát melyik vagyok ? A hét bolond leányok egyike, s ki elalusz­­sza az ünnepnapot ? vagy manichaeus ? sabbathianus, iconomachus? Mi? Soha ilyen kelepczébe nem volt még szorulva a szegény művész. Leo megszánta a fiát s ki akarta segíteni a ve­remből okosan s utána szállt maga is. — Engedjen meg kedvesem. Fogadalmi ünnep volt tegnap, igy értette Vilmos , Ziska halálának év­napja. A betűszedők mind összebeszéltek, hogy ezen a napon nem fognak dolgozni , még a kormánylapot sem szedik ki. Tudod, a betűszedők az egész világon mindenütt a democrata párthoz tartoznak : azok az ultrák primipilusai. Tegnap mind kinn voltak a »Feh­ér-hegyen.« Helene erre a históriai magyarázatra össze­csapta a kezeit és elkezdett kaczagni, de a fogait csikorgatta nevetés közben. — Ez igazán mulatságos! Csak azért, hogy nekem ne legyen igazam, hanem Hannának, csak azért, hogy Henrik szívtelensége ki legyen mentve; összeesküszik ellenem mindenki a háznál, s hazudnak először három emeleteset, azután toronymagasság­­nyit, utoljára olyan nagyot, mint a Fehér-hegy! Ide hozzák nekem pán Riegert, s az egész politzeyt­ új ünnepet csinálnak a naptárban; összeesküvést forral­­tatnak a betűszedők között s még a szegény vak Ziskát is előhurczolják a koporsójából. Igazán ka­czagni való tréfa. Incze parázson ült e jelenet alatt, a minek in­dokait nagyon jól érté s azt mondá latinul a vele szemben ülő bankárnak, hogy »medicina pejor morbo.« — Ne beszéljetek én előttem magyarul ! for­dult most ő ,ellene az úrnő haragja, mely azonban egyszerre átváltozott még a haragnál is veszélyesebb furfanggá. — De hisz igaz! — Mit zaklatódom én itt a hírlapok után ? Hisz itt van ön uram. Ön egy vonalon jött Hannával, leg­hitelesebben megmondja, történt-e valami baleset a vaspályán vagy sem ? A többiek mind hazudnak. Jól áll nekik. Hanna nő: szabadalma van rá. Wenczel cseléd: természetében van. Vilmos művész: ráragadt az. Leo bankár: neki ez a mestersége. De én uram katona, a ki az igazságért harczolt, a ki csak be­csületét csak büszkeségét növelte, önnek nem lehet hazudnia. Mondja meg az igazat. Incze számára nem volt kitérés. — Megmondom bárónő. A vasúton csakugyan történt baleset. Két vonat egymásba ütközött. Hen­rik gróf kisérte Hanna grófnőt, s e balesetnél oly sérüléseket szenvedett, a­mik miatt vissza kel­lett térnie Königinkofba. Ez az oka, a­miért nem jöhetett ide. Ezt titkolta ön előtt egész kör­nyezete. Helene nem ijedt meg, nem kapott szívgörcsö­­ket; nyugodtan mondá: »ezt én sejtettem: ezt ne­kem súgta valami.« S aztán könybelábadt szemekkel tekinte végig a család tagjain, elmélázva, míg egyszer csak megint odafordult Inczéhez. — De ugyebár nem lesz szükséges nála semmi amputatio ? — Nem lesz szükséges, bárónő. — Az rettenetes volna, folytató kerekre felnyílt szemekkel, ha egyszer csak úgy jönne elém, hogy fél keze, vagy fél lába hiányzanék, vagy arcza nem volna az, a mi volt. Itt eltakarta tenyerével szemeit. S megint hirtelen Incze karjára tette kezét. Ugyebár, uram, a viszontlátáskor olyannak fogom őt látni, a milyen mindig volt. — A viszontlátáskor, — úrnőm, bizonynyal olyannak fogja ön Henrik grófot látni, a milyen min­dig volt. Helene szemei tudtak olvasni az arczvonal­­makban, s Incze vonásai áruló nyitott könyvek vol­tak mindig. Helene megragada mindkét kezével In­cze kezét s ezt susogá: — A viszontlátáskor olyan lesz ő, a milyen mindig volt ? ugy­e ? mert meghalt ? S forrón megszok­ta Incze kezét. — Ezt köszönöm önnek. És aztán nem tört ki belőle sem köny, sem ijed­ség, sem kaczagással vegyült zokogás. Felkelt helyé­ről nyugodtan, odament Hannához, azt átölelte, megcsókolta, s meleg, nyugodt hangon suttogó neki. n-r-wgn­imimninn ■—mni-'in ni • ifm&z-zsguaaa * — Bocsáss meg, én szentem, én martyrom. A ki eltitkoltad előttem keservedet, hogy engem kímélj, nem sírtál, nevető arczot mutattál előttem s tűrted, hogy czivódom veled. Ugy­e, milyen kegyetlen zsar­nok egy ideg­beteg asszony! Nagyobb zsarnok a hí­veihez, mint a dahomeyi szultán, mert ti ezt a ször­nyű rabigát azért viselitek, mivel szerettek. —No de nem soká tart ez már neked. Csitt! A további beszédet Hanna lecsókolta ajkáról. Helene aztán sorban bocsánatot kért férjétől, annak homlokát érintve csókjával; aztán Vilmos­tól, fehér kezét nyújtva neki csókra, s megsimogatva hosszú hajfürtjeit; végre Wenczelt is behivatta s azt mondá neki kegyesen: »maradhatsz továbbra is« s egy selyem nyakkendőt ajándékozott neki en­­gesztelés jelképéül, melyet komornája már készen tartotta számára. (Ez már tiz év óta nyolczadik selyemkedő, a­mit Wenczel kap : suga Leo Inczének, de oly hangon, hogy Helena is meghallgatta.) — Ez azt bizonyítja, szólt az úrnő, hogy igen sokszor megharagszom de ugyanannyiszor kibé­külök. Azzal kezét Incze karjába fűzve, átvezetteté magát vele a salonba, menetközben közel hajtott fő­vel mondva neki. — Lássa ön, az a modor, a melylyel ön a bal­esetet tudtomra adta, egészen elvette a rémhír fa­­lánkját. Most már meg vagyok nyugodva s holnap alapítványt teszek a Kapuczinusok kolostorában örök misére szegény Henrikünk lelki üdvéért. Isten nyug­tassa meg szegényt. A salon asztalait albumok foglalták el művé­szi aquarellekből, fényképekből összeállítva; a tájak közt több volt olyan, melyet Leo is, Incze is meglá­­togatottt egykor, s a fényképezett celebritások közt szinte akadtak olyanokra, a­kikkel mind a ketten is­­merősök voltak. Az ismeretlenek közt a bárónő volt Incze ciceronéja. (Folytatása következik.) forrásból­ a »Lloyd« hallja, a konferenczia egyedül és kizárólag a felett fog tanácskozni, várjon a nem­zetiségi képviselők a budgetvitában részt vegyenek-e, vagy, mint már néhány hó (?) óta, továbbra is pas­siv magatartásban maradjanak? Hogy a nemzetisé­gi párt a szélső ellenzékkel szavazand, magától ért­hető.— Az erdélyi románság f. é. febr. 15-dikén értekezletet tart Kolozsvárott, s ez alkalomkor meg­beszéli a képv. választások alatt követendő maga­tartását. Az értekezletre való meghívást Kolozs me­­gye román kiz. tagjai bocsáták ki. — Magyar pénzügyi tervek. A »Semaine Financiére« párizsi közgazdasági lap érde­kes leleplezéseket közöl azon consortium terveiről, mely ajánlatot tett a magyar kormánynak, hogy az osztrák déli vasút magyar vonalait a Dunán túl levő kisebb vonalakkal­­­ déli vasút czímen egyesíteni akarja. A vasúti terv részletei megegyez­nek azzal, mit lapunkban már közöltünk. A fővállal­kozó a párisi Societé General és Credit Foncier. De a déli vasúti terv mellett említést érdemel egy más vasúti terv, melyet szintén e consortium hajlandó megvalósítani, és ez abban állna, hogy magyar köz­ponti vasút (Grand Central) czím alatt egy va­sút­társulat alakulna, mely a magyar keleti vasútnak a román csatlakozástól a tiszavidéki pályáig terjedő vonalait, továbbá a tiszavidéki vasútnak arad-szolno­­ki részét egy Szolnoktól Pestre építendő vonallal s a magyar állam­vasútnak Budapesttől az ország hatá­ráig terjedő vonalait is egy nagy vasuttá egyesítené. Az állam a vonalak tőkéjének 5 % -át biztosítaná. A vasúti terv technikai nehézségei állítólag már le van­nak győzve. Legfontosabb azonban hogy ugyanezen consortium a magyar nemzeti jegybankot is ajánlko­zik életbe léptetni, s a bank 1877-ben kezdené meg üzletét, midőn az osztr. bank monopóliuma lejárt. E nagyszabású tervre még visszatérünk.­­ Arnim peréhez a berlini városi törvényszék az államügyésznek és a vádlottnak négy heti határidőt adott (az első folyamodású bíróság ítéletének kézbesítésétől számítva) a felebbezés be­terjesztésére. A kamarai bíróságnál e szerint a tár­gyalások előreláthatólag február végén, vagy már­­czius hó folyamában fognak megkezdetni. A pernek második folyamodása bíróság előtti tárgyalása ú­j leleplezések­et fog felszínre hozni. Mint a »Pr.« írja, nem új kibocsátványok és jelentések, ha­nem csak magánlevelek fognak nyilvános­ságra hozatni. E levelekről hírlik, hogy igen külö­nös színben fognak feltüntetni néhány kiválóbb egyéniséget, így pl mikor a német hadsereg szerve­zésének kérdése került szőnyegre , oly nagy oppo­­sitiót keltett a beterjesztett javaslat, hogy Bismarck attól tartott, miszerint nem fogja keresztülvihetni akaratát, a minthogy kénytelen is volt azt megváltoz­­dalmi gyűlésnek — s állásáról való lemondással fe­­nyegetődzött. — Holstein Arnim grófhoz Párisba levelet intézett, melyben azt mondja, hogy most mindenkinek szeme reá (Arnimra), mint Bis­marck utódára van függesztve. E levélben —­ állítólag — még B­ü­r­o­w külügyi államtit­kárra vonatkozólag is igen figyelemreméltó s nem épen hízelgő nyilatkozatok foglaltatnak. A képviselőhöz pénzügyi bizottságából. A bizottság mai ülésében folytatta a d­e­f­i­c­­­i­t fedezetének módja iránti tárgyalását. A tár­ Horváth Lajos kezdte meg, ki előadja, hogy mindenki előtt ismeretes lévén az ország anyagi helyzete, ő az általános pénzügyi helyzetre újabban sem terjeszkedik ki s csak pénzügyminiszter terveire nézve kívánja gyorsítani a pénzügyi bizottság jelen­tését. Minthogy a kiadások nagyobb része az év első felére esik, a jövedelmek pedig az év második felében folynak csak be, nagyobb mérvben 20—25 millió forint reservával kívánja, mindig az évi száma­dásokat berekeszteni, s ezért elfogadja a pénzügymi­niszter előterjesztéseit az adófelemelésre nézve. Azt hiszi, hogy Magyarország 10—12 millió adóeme­lést megbíz, de nincs meg az adófizetési hajlam, pe­dig nálunk átalában mindenki többet költ, mint jöve­delméhez képest költenie kellene. Ezután Móricz Pál szólal fel s a már esti la­punkban közlött előterjesztést teszi. P­é­c­s­y Tamás azt hiszi, hogy nagy mérvű tervezetekre a jövőben nehéz lenne megegyezésre jutni; mielőtt részéről az új adatjavaslatokat elfo­gadhatóknak tartaná csak részben is, azt hiszi, hogy a megtakarítá­sokban kellene a szélső határig el­menni. Minden államhivatalnoknak, kinek fizetése a 2000 frtot meghaladja, abból 200/­-ot vonna le; jö­vőre ny­ugdíjt senkinek, a­ki 25 évnél kevesebbet szolgált, nem adna, csupán a rendkívüli esetekben munkaképteleneknek esetenként megélhetési össze­gig menne. Az igazságügynél az apelláták megszorítása, a bagatellügyek elvétele folytán személyzeti leszállí­tást tart eszközölhetőnek. Helyesebb beosztás által a hadseregnél, a lét­szám és harczképesség megtartása mellett, is lénye­ges megtakarítást vél eszközölhetőnek. Ha a bankkérdés megoldatik, eltekintve attól, hogy az adóképesség emelkedni fog, már a banktár­sulat adója által is némi új bevételt remél. Az államjószágok részletes eladásából haszon­­jövedelmet remél, mert ha az ezekből befolyó jövede­lem adósság törlesztésre fordítt­atik is, sokkal több lesz a haszon a kamat kereskedése folytán, minthogy az államjavak jelenleg alig 2 százalékot hoznak. Ekként lényegesen leszállana a defic­it. Ha tekintetbe veszszük még, hogy a­mit most vasutaink kamatgaranciáiba fektetünk, az megkerül később, s hogy ha itt a 15 millió évi kiadás egészben vagy részben meg fog szűnni, így csak néhány millió lehet a valódi hiány. Tehát a pénzügyminiszter által 13 millióig tervezett egyenes adófelemelést indokol­va nem látja, s azokból a Móricz Pál által említtet­­teket kivéve, többet elfogadtatni nem ajánlhat a pénz­ügyi bizottság. Széll Kálmán : a megtakarításokban sokat hisz még orvosolhatónak, de 12 milliót mégis adó­felemeléssel vél fedezendőnek. Elfogadja a pénzügy­miniszter előterjesztéseit a fedezetre nézve s az általa tervezett adófelemeléseket; felemlítendőnek tartja a bankkérdés megoldásának szükségét és a takarékos­ság további érvényesítését a jelentésben. L­i­p­­­h­a­y Béla b.: csatlakozik Széll néze­teihez, de felemlítené még azt is a jelentésben, hogy két hadsereget fenn nem tarthatunk. Az államjavak részletenkénti eladását mint szintén felemlítendőt elfogadja; hangsúlyozná végre, hogy a bélyegnél, do­hánynál és más némely adónemek behajtásánál szi­gorúbb legyen az eljárás s így több jövedelmet ho­­zandnak. Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter kíván­ja, hogy az általa tervezett átalános jövedelemadóra is kiterjedjen a pénzügyi bizottság jelentése. Az ál­lamjószágok eladására nézve még most csakis az előmunkálatok tehetők meg. A bankkérdéssel a költ­ségvetés tárgyalása után szándékozik foglalkozni, XXagUonuV JnT».- ^*NTt^tviJ­­—.T .— t—^ '/ ? nézete szerint magunknak kell magunkon segíteni. A miniszter felszólalása után délután 2 óra után az ülés véget ért. A képviselőház adóügyi bizottságából A képviselőház adóügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésén, melyen a kormány részéről Ghyczy pénzügyminiszter és M­á­r­f­f­y mint tanácsos voltak jelen, a cseléd-, tőke-, kocsi- és lótar­tási adókról szóló bizottsági jelentés olvastatott fel az ülés megnyílta után. A jelentés felolvasása után­ Tisza Kálmán megjegyzi, hogy a bi­zottság nem azért hagyott ki némelyeket az eredeti tervezetből, mert mint a jelentés mondja nem akart »ismételt« megadóztatást, miután a tervezetek és pontozatok mindenike imételt megadóztatást foglal magában, s a bizottság a jelentésnek ily értelemben való módosítását elfogadja. A törvény szövege egyébiránt csekély irályi módosításokkal elfogadtatik. Ghyczy Kálmán indítványozza, hogy a már tárgyalt törvényjavaslatokat és a hitelesített je­lentéseket a bizottsági előadó nyújtsa be a háznak. Paczolay: a bizottság azt határozta, hogy a tv. javaslatok mindnyája egy általános jelentés mellett nyújtassék be. Ezen megjegyzésre az előadó és még többen azt állítják, hogy a bizottságnak ily ér­telmű határozata nincs. Iványi Dániel azt hiszi, hogy helyes lenne a kész törvényjavaslatok benyújtása, hogy a ház

Next