A Hon, 1875. február (13. évfolyam, 25-48. szám)
1875-02-14 / 36. szám
Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 36. szám. XIII. évfolyam. Kiíidló-li viitsvl: Barátok tere, Athenaeum-épilet földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................... 6 hónapra.........................................12 6 írta ki. » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 »*■ » Az előfizetés az év fogysán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Budapest, 1875. Vasárnap, február 14. Szerkesztési iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlgény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: „ HOW“ XIII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: : Is PST Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írtén felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Perencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala, Budapest, febr. 13-A teendők súlypontja. A kibontakozási programmnak két kellékkel kell bírnia: először gyakorlatisággal, vagyis szükséges,hogy a parlamenti viszonyok tekintetbevételével kivihető legyen, másodszor szükséges, hogy a czélnak, az államháztartás biztos rendezésének, megfeleljen. A Bittó-kormány és ellenfelei közt (jobb- és baloldalról egyaránt) az a nagy különbség van, hogy ez csakis a fiskális rendezést tűzte volt ki czélul, legalább egyelőre és tényezőül reformokat, ha mindjárt rövid, kormányzati vagy törvényhozási úton elérhetők is lennének azok, sem ki nem tü S5ött, sem számításba nem vett, míg ellenfelei épen ezekre fekteték a fősúlyt. Tehát azoknak, kik e kormány helyét elfoglalják, nem csak álláspontjukból kifolyólag, de a helyzet követelményeinek és a többség megteremtésének megfelelően is, szükségszerűen kell azonnal reformokat foganatba venniök. E reformokat azonban, nemcsak a budgetrendezésre való befolyásuk, de foganatosíthatási idejükre nézve is bizonyos kronológiai, de egyszersmind logikai rendbe kell szedni, hogy a működés nemcsak tervszerű, de gyakorlati és czélravezető is legyen. Előállnak a pénzügyi, közigazgatási teendők, azon sorban, melyben azok a kormány által végrehajthatók vagy törvényhozási uton keresztül vihetők. De e tekintetben ki kell jelentenünk azt, hogy tekintve a budgettárgyalás közvetlen szükségét, valamint a törvényhozás működésének rövidre szabott idejét, sőt ennek egy könnyen még épen nem konsolidálódható pártviszonyait is: a törvényhozási működésnek lehető rövidre szabottnak, gyorsan foganatosíthatónak kell lenni. Ezt nemcsak az említett fontos tekintetek parancsolják, de parancsolja az a szükség is, hogy az új kormánynak minél több ideje legyen egyfelől magát tájékozni és a közigazgatási uton keresztülvihető javításokat, egyszerűsítéseket, megtakarításokat, ellenőrzést foganatosítni,másfelől a pártalakulásra befolyó adót, programmot előkészítni. Ezért, azt hisszük, legokosabb lesz, ha ha az új kormány revideálva a budgetet, a részletes tárgyalásnál igyekszik abból, amit lehet, törölni, illetőleg módosítani, a fedezetlenül maradt részt azon öt millióra menő új adó beszámításával, mely minden oldalról, elfogadhatónak tekintetett, mert a régi adóalapot nem terheli, fedezni. Illetőleg — a kölcsönön kívül — számításba venni azt is, hogy vasutaknál, államjószágoknál, a szigorúbb ellenőrzéssel már az év folytán és még inkább jövendőben meg lehet takarítani annyit, amennyi szükséges arra, hogy kölcsönünk a jövő évben ki ne merüljön. A törvényszékek számának csak oly mérvű apasztása is, amint előkészítve volt, sok megtakarítást eredményez. Bár hányszor vessék a jobboldali lapok az ily budgetrendezés ellen azt, hogy tekintettel az eddigi budgetviszonyokra, az biztos alapon nem nyugszik ; határozottan merjük állítani, támaszkodva a mindenki által ismert pazarlás és sinekurák számának nagyságára és ellenőrzési mulasztásokra — hogy a budgetben egy erélyes kormány közigazgatási úton még most is megtakaríthat annyit, mennyi a kölcsönből Bittó által is fedezetül szánt 12 millión felül az elfogadható 5 milliónyi új adó útján nem fedezhető, mert, amennyiben a 8 millió (a vasútkamatgarap fiák apasztása és a közigazgatási czélszerűbb beosztás, erélyes ellenőrzés útján) már az idén nem lenne törölhető, tehát kölcsönből lenne fedezendő ; annyival többet kipótolna a jövő évi eredmény, valamint a reformoknak gyorsabban megkezdett korábban beálló eredménye,foganatosításának A pénzügyi reformokból most nem az egyenes adók reformja,mire az országgyűlés alatt már idő nincs), hanem a kereskedelmi szerződés revisiója és a bankkérdés van napirenden. Ezekben azonnnal megindítandók a tárgyalások és egy erélyes kormány, mely előtt az egyetlen czél lebeg, hogy fogyasztási adóalapunk visszaszereztessék és hitelügyünk, az önálló jegybank segítségével függetlenítlessék, sem fogja ugyan keresni az osztrákokkal az összeütközést, épen e nagy érdekek szempontjából, de tudni fogja felállítani követeléseinket úgy, hogy Ausztria is belátni lesz kénytelen, hogy ha nem enged, a szakítás okvetlen bekövetkezik. A valutakérdéssel hiába ijesztgetnek, annak terhét (az osztrák bankra eső részen kívül) bármely banktársulat elvállalja, mely kiváltságot nyer egész Magyarországon bankjegyek kibocsátására. Az osztrák banknak csak 1876 ban lejáró kiváltsága csak Ausztriára nézve kötelező, és amennyiben a ténylges viszonyok tekintetbe vételénél szemmel tartandó az, ennek a tekintetnek is eleget lehet tenni, akár az osztrák bankjegyek ideiglenes forgalomban hagyásával, akár egy konvertálási egyezséggel. Ez a tekintet bírta rá Tisza Kálmánt arra, hogy a kérdés megoldásánál elsőbbséget adjon az osztrák pénzembereknek. E kérdésben sem lehet a czélon kívül más programmot kitűzni , csak az erélyes gyors működés lehet ennek második pontja, mert amit eddig a kormányok e kérdésnek tanulmányozása alatt értettek, az csak a halogatás leplezésére szolgált. A két kormány a kibontakozásra és a magyar kormány a bankalapításra nézve néhány hét alatt tisztába jöhet ; ebben a kérdésben már nem et tanulmányozni, hanem cselekedni kell. És megvagyunk győződve, hogy akár maradjon az osztrák bankjegyforgalma érvényben 1876. végéig, akár nem : a bankkérdésben már most lehet oly intézkedéseket tenni, melyek már az idén javítják a hitelviszonyokat és jövendőben befolyhatnak közvetve az adóképesség emelésére és közvetlenül az államháztartás rendezésére. Nem csodákat várunk mi e kérdéstől, csak annyit, hogy 6 — 7 százalékon lehessen hitelképes embereknek kölcsönt kapni és a jegyforgalom üzletéből az államnak adó vagy részesülés, adósság-konvertálás vagy prolongáló útján haszna legyen, és ez annyival kevésbé illúzió, mert Európa minden államában jegybankok útján érik el e czélokat. Ha pedig ez el van érve, az adóalap is jövedelmezőbb, az államháztartás is biztosabb lehet. Szeretik a jobboldali lapok a vámkérdést és a kereskedelmi szerződést is oly valami megoldhatlan vagy későn számításba vehető kérdésnek tekinteni, mintha a szerződés megújítása már most is lejárt a rövid idő alatt, módot nem nyújtana nekünk arra, hogy érdekeinket érvényesítsük. Ha Ausztriával sikerül, a közös vámterület fenntartása mellett, úgy egyezni, hogy a vámtételek által közvetve iparunk és kereskedelmünk, közvetlenül pedig állampénztárunk, valamint ugyancsak ez a fogyasztási adózás kérdésében megkárosítva ne legyen (mit mi nem hiszünk), akkor budgetünk már 1876-ban nagy jövedelmet nyer vissza. Ha pedig az alku nem sikerül, akkor már az idén felmondhatjuk a szerződést és berendezhetjük ez alapon egy év múlva államháztartásunkat. A megoldás lehetősége iránt rövid időn kell tisztába jönni. Igaz, hogy ez esetben is kötelezők reánk nézve a külállamokkal kötött vámszerződések tételei, míg azok le nem járnak, de azok nagy része a jövő évben lejár és így szabad kezet nyerünk, a sérelmes általános tariffa alól pedig a többi államokkal szemben azonnal szabadulunk, és Ausztriával szemben szabad kezet nyerünk. Mindez elég dolgot ad ugyan a kormánynak , de egyszersmind pontrólpontra vezet adóalapunk visszaszerzésére, és midőn látjuk azt, hogy 1876. végén már annak csak nem egészen birtokában leszünk, (ha a szerződések által adott jogunkat gyorsan érvényesítjük és teljes mérvben megvédjük érdekeinket) akkor meggyőződhetünk arról, hogy minden adófelemelés nélkül legalább 20—25 millió birtokába lép budgetünk 1877-ig — tehát meggyőződhetünk arról is, hogy nem az állampénztár közvetlen mérlege, hanem az vezet államháztartásunk bár közvetett, de biztos rendezésére, ha érdekeinket teljes mérvben érvényesítni tudó kormányunk lesz. Ennek cselekvésére biztosabban rendbe jő államháztartásunk, mint az adófelemelés által. Turgot jó pénzügyminiszter volt, mégis programmja e három szóból állott: »pas d’ emprunt, pas d’ impots nouveaux — pas de banqueroute.« Igen, kikerülhető az államtönk új, vagy legalább sok új teher, új kölcsön nélkül is — csak cselekedni, eréllyel kormányozni kell. H. S. — A bonapartisták ismét fognak beszéltetni magukról egy ideig. — A franczia államtanács tegnap kezdte, tárgyalni Napoleon Jeromos herczeg perét a hadügyminisztérium ellen. Plon-Plon herczegnek ugyanis az a baja, hogy a hadügyminiszter nem akarja őt osztálytábornoknak elismerni s nem is vétette föl nevét a franczia hadsereg tiszti névsorába. Ugyancsak tegnap vette kezdetét a párisi esküdtszék előtt az a per tárgyalása, melyet Wimpfen tábornok, ki tudvalevőleg aláírta a sedani capitulatiót, a bonapartista »Pays« szerkesztője, Cassagnac ellen indított becsületsértés miatt. A tárgyalás folyamában több tábornok, mint tanú, kedvezőtlenül nyilatkozott Wimpfenre nézve. Ducrot pl. azt valla, hogy a Wimpfen által Napoleon császárnak tolmácsolt keresztültörése a seregnek lehetetlen volt. A sereg egy része elérte volna Méziérest, ha Wimpfen nem gátolta volna a visszavonulást. Azt is constatálta Ducrot, hogy Wimpfen a sedani napról két ellentétes jelentést tett. Más tábornokok meg a franczia fővezénylet hiányát constatálták. Végül ugyancsak tegnap tartatott Francziaország több városában engesztelő miseáldozat, melyre Eugenia több bonapartista celebritást figyelmeztetett egy levélben, melyben többi közt azt mondja, hogy „III. Napoleon a franczia népért való önfeláldozásának lett vértanúja.« Franczia alkotmánytervezetek. (Sz. Gy.) Annyi küzdelem, annyi intriga, annyi erőfeszítés után most is ott áll a franczia állam, ahol állott ezelőtt évekkel — szervezetlenül. A nemzetgyűlés legutóbbi tárgyalásai is a túlon túl igazolták, mit mi többször hangsúlyozva e reltünk ki, hogy a szerencsétlen pártviszonyok és alakulások következtében, melyek oly kirívó módon jellemzik a franczia törvényhozást, lehetetlenné vált mindaz mi az alkotmány végleges szervezése és rendezésére vonatkozik. Alárendelt érdekű, ephemer jelentőségű ügyek, melyek nem alterálják a merev pártállásokat, megoldást nyernek, de mihelyt a közhatalmak szervezéséről, alkotmányról van szó, a kamara rögtön egy kátyúba süpped. Az utóbbi hetekben a hatalomszervezési és senatusi javaslatok foglalták el a nemzetülést. Az előbbi javaslat minden várakozás nélkül — habár még csak második felolvasásban, republikánus szellemben ment keresztül. A személy telén szeptennatus nyert benne kifejezést és győzelmet, azaz Mac Mahonnak 1880-ig terjedő hatalma nem mint Mac Mahoné, hanem mint köztársasági elnök hatalma szerveztetett. Hanem daczára ennek, nem lehet azt mondani, hogy e köztársaság 1880-ig nincs kérdésessé téve, mert az elnöktábornagy számára azon reservált jog lett a javaslatba beiktatva, hogy 1880-on innen csak neki áll jogában indítványt tenni az alkotmány megváltoztatására. Feltéve tehát, hogy a hatalomszervezési javaslat második felolvasásban elfogadott, alakjában és szövegében törvénnyé válik is. Mac Mahonnak, ha erre a körülményeket kedvezőknek és alkalmasoknak fogja találni, még mindig van rése arra, hogy monarchikus értelemben változtassa meg az alkotmányt. Nincs tehát kilátás arra, hogy még 1880-ig is teljes szélcsend uralkodjék a kormányfo ima kérdése körül. Annyi azonban tagadhatlan, hogy általában és nagyjában véve a hatalomátruházási javaslat jelzett alakjában — egy oly győzelmét képezi a republikáni sinusnak, minőre a kamara zilált viszonyai között és tekintve a három köztársasági párt numerikus kisebbségét a törvényhozásban, számítni alig lehetett. E megfejthetlennek látszó győzelem kulcsa és magyarázata abban rejlik, hogy oly emberek (mint pl. Turget, Luro stb.), kik semmiféle párthoz nem tartoznak határozottan, kik a pillanatnyi motívumok hatása alatt időről-időre majd ide, majd oda hajolnak, a republikánus táborhoz, Watson módosítványai mellé szegődtek. Pedig az ily fajta emberek segítették elő leginkább 1873. május 24-én Thiers bukását. De a republikánusok győzelme a hatalomszervezési javaslatnak saját intenzióik szerinti keresztülvitelével még nem volt helyes. Hátra volt még a senatusi javaslat : e nagy próbakő, mely hivatva volt megmutatni, hogy váljon a republikánus zászló körül csoportosult többség, erős, szilárd és megbízható-e. A következmény megmutatta, hogy nem az. A senatusi javaslat múlt csütörtökön került tárgyalás alá s a kamara el is fogadta ugyan 322 szavazattal 310 ellen Pascal Duprat indítványát, mely szerint a senatus az általános szavazatjog alapján, és ugyanazon választók által választandó, kik a képviselőház tagjait választják. Ez tehát ismét egy hatalmas győzelme volt a köztársaságnak, mert a senatus tisztán választási alapra lett fektetve, merőben kizárva a kinevezett senatorokat, kik a monarchia malmára hajtották volna a vizet. E győzelem ismét abban leli magyarázatát, hogy míg 30 bonapartista a köztársaságiakkal szavazott, 50 legitimista, kik már rég kijelentett szándékukhoz híven hallani sem akarnak szervző törvényekről, tartózkodtak a szavazástól. Ily utakon-módokon szoktak alakulni a franczia kamarában a többségek — puszta véletlenből. A „HON* TÁRCZAJA. BUTYIH, TIED, ÖVÉ. Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. V. KÖTET. „Férfi sorsa a nő“. (70. Folytatás.) A képcsók következményei. »No hiszen szép galibába kevert engem a ti kedves kis színpadi angyalotok ! »panaszkodék Áldorfai Incze Walter Leónak, mikor a legközelebbi igazgató-tanácsi ülésben összejöttek Bécsben. »Miféle galibába ?« »Hát ez a természet naiv csodagyermeke, mikor nőmnél látogatóban volt s aztán engem odavitt közéjük a bűnöm, kapta magát, kezet csókolt nekem : mintha én volnék a bérmáló püspök s aztán egész naivul elmondta Hannának, hogy ő nekem keresztleányom : én voltam az a pap, aki ötét megkeresztelte.« »Képzelem Hanna szemeit, a miket rád vetett!« »Dehogy képzeled! Arról nincs emberi fogalom. Ettől a percztől fogva Hanna, ha meglát keresztet vet magára, és elfut előlem. Egész nap térden van és imádkozik s készül Rómába vándorolni gyalog és mezítláb.« »Próbáltad kiengesztelni ? »Mindent megkísértettem, ami csak hatalmamban áll; de mindhiába. Azt mondja, hogy ő el van kárhozva! Nem elég, hogy maga, mint félig meddig apácza, lépett ki kedvemért a rendből, hanem most még azt is meg kell tudnia, hogy a kihez nőül ment, az előbb maga felszentelt pap, szerzetes volt! Hogy a férj, kihez esküvel kötötte magát, maga is fogadalommal volt lekötve elébb. Azóta kétségbe van esve, kezeit tördeli, és gyászban jár. Kérlek, gyászol engem, e világi életemben!« »Átkozott bolond történet!« »No ugyan az! Úgyhogy most már van is feleségem, nincs is. Azzal biztat, hogy ha megkisértem őt hálószobájában meglátogatni, a kettős hitvesi nyoszolya helyett két koporsót fog egymás mellé beállittatni a fülkébe, az egyikben ő fog hálni, a másikat aztán, ha tetszik, foglaljam el én.« »Majd elmúlik az. Hadd neki kipenitentziázni magát. Vidd el egyszer Mária Czellbe búcsúra, ott adni fog az oltárra egy szent ajándékot vezeklésül, s aztán kiengesztelődve tér vissza.« »Te nem ismered őt, ha azt hiszed. Ő tőlem e percztől fogva irtózik. Daemoniacusnak tart, a kinek nemcsak az érintése, de a puszta látása is ideges görcsökbe ejti. Én ez időtől fogva arra vagyok büntetve, hogy Szent József-házasságban éljek.« »El ne mondd másnak, mert még kanonizálnak, ha megtudják.« »Te csak tréfának veszed az én bajomat. De én nekem ez olyan komoly dolog, hogy képes vagyok főbelőni magamat értté.« »No én azt nem tenném.« »Hát mit?« »Boszut állnék mind a két asszonyon egyszerre.« »Hogyan ?«, »Parbleu ! Én tudnám a módját a boszúállásnak! — Ugyan ne légy gyermek. Ne szaladj te most Hanna után, ha vallásos extasisban van, tudod, ha ez egyszer a nőket meglepi, abból őket semmi hatalom ki nem gyógyítja; hanem ha nem mondanak nekik ellent; hát kigyógyulnak belőle maguktól. Majd ő fog utánad járni még. Ne menj vissza egy hétig Budapestre. Addig jár velem, látogassuk meg a te kis gonosztevő daemonodot, a szép Fatimát.« »Te járatos vagy hozzájuk ?« »Ő divatban van.« »De anyja téged fel akart akasztatni!« »Hát hiszen nem vagyok én a zsidó Isten, hogy az anyák bűnét a leányokban büntessem meg. S aztán meg arról sem vagyok egészen bizonyos, hogy nem én vagyok-e (az az, hogy a múltra nézve) tulajdonképen Belle Angeur?« »Eredj, te istentelen!« »Bizony én fiatal koromban nem voltam pap. De most sem vagyok az. A feleségemet imádom, úgy, mint akárki más, hanem hogy minden szombaton letérdepelnék eléje meggyónni, hogy egész héten hol jártam ? azt nem cselekszem. Azért oly hűségben és gyöngédségben élünk egymással, mint Philemon és Baucis, Herman és Dorothea, Odenatus és Zenobia, Aben Chamot és Yota és a többi . Nos, hát eljösz velem holnap mademoiselle Belle Angehoz ? Hogy megdorgáld keresztatyai szigorral! Adsz fel neki szigorú vezeklést.« Incze gondolkozott a válaszon. Egy olyan nőt meglátogatni híjált, akit ő akkor, mikor még Serenáját csak távolról imádta, nem akart az útfélről, a hófuvatból felvenni, hogy ugyanazon szekérre üljön, amelyen Serena utazik! Hanem hisz azóta sok megváltozott. Ő is elfogadta e nő látogatását már azóta. Csendes barátság volt készül . »Elmegyek.« Incze valóban azzal a szándékkal határozta rá magát, hogy meglátogassa Leo kíséretében Fatimét, hogy annak majd elmondja azt a nagy balesetet, amit családjában naiv kifecsegésével okozott. S majd ott talán az asszonyi furfang talál ki valamit amivel ezt a hibát jóvá tegye. Valami »pia fraust.« Valami kegyes hazugságot, amivel aztán el lehessen ütni a dolgot. Talán írhatna valami felvilágosító levelet Hannának , amiben elcsürnék csavarnák a tényállást, úgyhogy utóljára is kiderülne valami alapos félreértés: hogy Incze mégsem az, akinek állították, vagy nem úgy történt a dolog. Ez a gyönge reménysugár vezette el őt másnap Belle Angékhoz Leo kiséretében. Előre tudva volt jövetelük, vártak rájuk. * Caesarine otthon volt leányával; egy perezre monsieur Belle Ange is felszínre került, hogy bemutatása által constatálva legyen valóban létezése; hanem aztán mindjárt megint el is tűnt. A quasi-mar- j qui sur ahoz az osztályhoz látszott tartozni, melynek tagjai csendes izgatottságba jönnek, ha csengetést hallanak. Fatime igen egyszerűen volt öltözködve otthon. Akkor épen azokat a nagyon rövid ruhákat viselték. Olyan volt benne, mint egy gyermek. Caesarine alig találta helyét Inczének! úgy örült neki, hogy lakását megtisztelte látogatásával. Fatime is örült nagyon. »Lássa ön, milyen nagy gyermek lett belőle.« »Fatime kisasszony kész művésznővé nőtt fel azóta,« viszonza Incze kötelezett bókkal. »Ne mondja ön: Fatime kisasszony. Ön tudja, hogy másik neve is van. Önre nézve : »Serena.« Walter Leo közberontott a maga véleményével. »Vigye el a héja az önök keresztatyafiságát! No isten Fatime Serena kisasszony szép özönvizet döntött fel az én sógorom házánál azzal a szóval, hogy ő volt keresztelő apja.« »Hogyan ? Kérdező Fatime, természetes bámulatra nyitva fel nagy sötét szemeit, miknek pillái olyanok voltak, mint két éj pillangó szárnya.« »Hát úgy, hogy azóta a sógorasszonyom, aki igen túlbuzgó, vallásos, katolikus hitben nevelt hölgy, azt hiszi, hogy el fog kárhozni, ha még ezentúl férjétől hitvesi gyöngédséget fogad el. Incze azóta anachoretai életre van kárhoztatva.« Caesarine szemében haemoni káröröm sugárzott. Hanem Fatime elnevette magát. »Ah hisz ez nem igaz!« Most azután Incze is bizonyitá. »De úgy van, kisasszony!« »Nem lehet azt velem elhitetni: szólt játszi hangon a leány. Hisz én magam láttam.« »Mit látott?« »Önöket azóta együtt.« »S mit tettünk együtt? »Karonfogva mentek az utcán.« »S aztán — c‘ est tout?« Fatime vállat vont és a szemébe nézett nagy ártatlanul. Walter Lee egyszerre féktelen nevetésbe tört ki. »Ah, ez nagyszerű! Azt hiszi, hogy a házas élet abból áll, hogy az ember karonfogva jár egymással azt utczán! S azzal vége!« Caesarine szemérmetes hunyorgással monda: »Hhm! Mit tudja ő még, hogy mi az ?« »Varga me Diós! Én ha Inczének volnék, fel tudnám őt arról világosítani.« Caesarine naiv haraggal ütött e szóért Leo kezére egy papagály tollseprüvel, míg Incze a szeme fehéreig vörös lett. Csak Fatime nézett közbe változatlan halavány arczczal, semmit nem értő szemekkel. Mit tudta ő azt még, hogy mit mondott Leo ? mért fenyitette őt meg az anyja? s miért lett olyan vörös Inczének az arcza ? Incze Caesarinehoz fordult. »A kis leánnyal nem lehet ezt megértetni, hanem önnek madame Belle Ange nincs szüksége körülményes magyarázatra. Ön érteni fogja azt, hogy micsoda szerep az a »férj az ajtó előtt?« »Abban én is játszottam!« kottyant bele szeleskedve a leányzó.« »No most én játszom benne a czimszerepet.« Caesarine olyan szemekkel tekinte Inczére, aminőkkel néz a macska a lesből a felé közeledő madárra. »S ön is ismeri azt a darabot ?» Kérdé sunyi közönyösséggel Inczétől. »Igen. A nemzeti színházban láttam.« »Tehát emlékezik ön rá, hogy ott is azért zárja ki a fiatal asszony az epedő, rimánykodó férjet a hálószobájából, mert megtudta felőle, hogy pap volt s valamikor egy kis gyermeket megkeresztelt ? »Oh nem. Szólt Incze, egészen ráhagyva magát szedetni a kérdés által. Nincs ott szó sem papról, sem keresztelésről, hanem kizárja a férjet azért, mert egy fiatal ficzkó beesett a szobájába a kandallón keresztül, s azt nem tudja hirtelen hová tenni ?« »Úgy? — tehát egy fiatal ficzkó beesett a kandallón ? — Ugyan kérem, nincs az ön szobáiban is kandalló?« Walter Lep vakarni kezdte a feje hátulját és szítta a fogait. Ő már látta a macskakörmöket. »Madame Belle Ange!« szólt kérdő bámulattal Tncze. »Igen. Madame Belle Ange vagyok, ha már épen nem akar ön »komámasszonynak« czimezni. S ha meg vagyok támadva, védelmezni szoktam magamat. Ön egy hihetetlen adomát mond el nekem s felelőssé teszi a leányomat egy igen nagy bajért, amely önnel történt. Hogy megtörtént, azt elhiszem. Hogy az önnek nagy baj, azt is elhiszem. Hanem, hogy ez a baj egy naiv gyermeknek óvhatlan kifecsegése miatt szülem lett volna meg, abban kételkedem.« »De én bizonyossá tehetem önt arról asszonyom.« »Én a nőket, minthogy magam is az vagyok, másképen ismerem. Az megtörténik gyakorta, hogy egy nő egy férfit, akit még ma imádott, holnap már utálni fog, hanem hogy az ilyen égalj-változásnak, a nyárból egyszerre a télbe átlépésnek, vallási vakbuzgalom lehessen az indoka; ez a leghihetetlenebb csodák közé tartozik. »S ilyen hihetetlen csoda az én történetem. Boldogtalanná vagyok téve — egy szó miatt.« Ezt Incze valódi mélyen érzett keserűséggel mondá. Hangja reszketett bele. Ő szerette Hannát. E szavára rögtön, minden hozzákészülés nélkül, heves zokogásba tört ki Fatime: odavete magát a pamlagra s két kezét arczára tapasztva, fuldokolva kiálta: »Oh én szerencsétlen! Mit tettem ! Mit tettem!« »No ez szép fordulatot vesz!« sziszegett magában Walter Leo, s az óráját húzogatta ki zsebéből, hogy megnézze rajta, hány óra ? nincs-e még ideje a menekülésnek, de mindannyiszor visszatette, anélkül, hogy megtudta volna, hogy mit nézett rajta. Cesarine odafutott zokogó leányához. Arcza felindulást fejezett ki. »Ne sírj! Ne sírj, gyermekem! Nem vagy te annak az oka! Állj fel! Törüld le könyeidet! Nézz bátran a szemébe ! Te ártatlan vagy. Ne zokogj úgy, még megszakad a szíved!« (Folytatása következik.)