A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-01 / 199. szám

199. szám. Ml. évfolyam. Kiadó-hivataals Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................. írt ki 6 hónapra......................................12 * * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1875. Szerda, szeptember 1. szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét ilető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. sarchM.-'' Előfizetési felhívás: „A HON“ Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pesti utalványokat kérjük használni, melyek bérmenteséve tíz írtig csak 0, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, augusztus 31. Budapest, aug. 31. Soha trónbeszéd őszintébb hangon nem szólt a törvényhozókhoz. Mellőzve van benne minden, ami nagy várakozásokat, költ ; csak az van benne előadva, ami komoly feladat, ami kötelesség. Nem ad biztatásokat nagy szabású követeléseknek , de figyelmeztet a legközelebb álló bajokra. Egy pontra irányozza a figyelmet, mely pontnál minden egyéb törekvésnek találkozni kell : az államháztartás rendezésére. Ez Magyarország politikájának forduló sarka. Mindig az volt a bajunk, melyet államunk vezérei nem ismernek fel, hogy Magyarországot, vagy nagyobbnak, vagy kisebbnek becsültük, mint amilyen valóban. Majd olyan nagyszabású intézkedésekre engedtük magunkat elragadtatni, a minőket egy Angol-, Német-, Francziaország engedhet meg magának, majd meg oly feszélyezett viszonyt hagytunk megcsontosulni, a minőre Törökország vázall-államai lehetnek csak kötelezve. Az 1875-iki aug. 31-iki trónbeszéd kegyes jóakarattal utasít bennünket arra, hogy vizsgáljuk meg, mit birunk el ? S ezután ahoz mérjük igényeinket is, de egyúttal azt is elénk szabja, járjunk utána : minő eszközeihez a gyarapodásnak van jogunk, hogy állami létünk igényeit azok szerint fokozhassuk. Ez a mi állami létünk bilancea. E trónbeszéd keretébe mindaz beillik, amit lapunk, fennállása óta, folyvát, teendőink közé sorozott. A trónbeszédben hangsúlyozott, »kölcsönös méltányosság« ránk nézve is irányadó alapeszme. Reméljük, hogy a trónbeszédnek azon óhajtását, miszerint a nemzet saját, tettereje bizonyítsa be életrevalóságát, az új törvényhozási korszak, be fogja tölteni. Rajtunk nem segít, más, csak Isten és magunk. Mi nem hagyjuk el magunkat. Jólesett hallanunk uralkodónktól azon biztosítást, hogy országunk békéje a déli határon felmerült zivatar daczára is, háborítatlanul fenn fog maradni. Adja Isten, hogy úgy legyen! Mi viszont fogadást teszünk hazánknak és uralkodónknak, hogy bárminő rész támadna is államunk és trónunk megingatására, annak leküzdésére hazánknak minden igaz fiát, minden becsületes tagját, mint egy embert fogja készen találni, utolsó fillérének s utolsó csepp vérének feláldozásában. Jóka i Mór. — A főrendek tegnap Almásy György gróf házánál értekezletet tartottak, hol gr. Zichy Manó és mások erélyes felszólalása folytán, megalakult a szabadelvű párt. Ez, a főpapokon és főispánokon kivül, számit már most a biztos többségre, úgy hogy 82 biztos tagja van, az emlitetteken kívül. — Az erdélyi képviselők értekezlete. Az erdélyrészi képviselők közül ma délután vagy harmincan gyűltek össze Tisza László szállásán. A házigazda felkérésére gr. Péchy Manó vette át az értekezlet vezetését. Tisza László előadja, hogy az összejövetel czélja: meghatározni azt, hogy tartassanak-e külön értekezletek és ha igen, mily alakban, e végett l. Kemény Gábornak adja át a szót, hogy a múltban történteket tájékozás végett röviden előadja. Ő elmondja, hogy az erdélyrészi képviselők az erdélyi birtokviszonyok és más speciális érdekek tárgyában értekezleteket tartottak és felterjesztéseket tettek a kormánynak. Kifejti, hogy a telekkönyv rendezése, úrbéri viszonyok, bányaügyek sok specialitással bírnak Erdélyben, hogy e végett a régi alakban az értekezleteket fenntartani kellene. Régebben gr. Péchy, dr. Kemény és Tisza L. voltak megbízva, hogy mikor szükségét látták, értekezleteket hívjanak össze saját lakásukon és ezenkívülöt tagnak joga volt ily értekezlet tartását követelni. Ő ezt most is fenntartani akarja. Tisza László csatlakozik hozzá, kijelentvén, hogy ez nem partikularismus, mert nem mint kompakt testület követelünk külön jogokat, csak viszonyaink ismertetésére törekszünk. (Átalános helyeslés.) Felemlíti, hogy az erdélyi gazdasági egyesület, az ottani birtokviszonyok rendezéséről hozzá munkálatot küldött be, hogy azt az országgyűlés elé terjessze : kérdi, most tegye-e azt ? vagy akkor, mikor a tárgy napirendre kerül ? Nyilatkoztak : Papp Lajos, ki élénken tiltakozott némely lapok azon híre ellen, hogy az erdélyiek a jegyzőségért tartanak külön gyűlést, továbbá Bakcsi Ferencz, Horváth Gyula, Makrai Aladár. Az elnök, az értekezlet átalános helyeslésével azon két határozatot mondja ki, hogy: 1. A külön értekezletek a régi (magán jellegű) alakban megtartatnak. 2. Az erdélyi gazdasági egyesület munkálata akkor osztassék ki, mikor a kormány törvényjavaslatot nyújt be. Átalános tetszést keltett az a hír is, hogy a kormány, amennyiben hatáskörébe esik, még a törvényhozási tárgyalás előtt, fog e tárgyban rendeleti úton intézkedni, és hogy az erdélyrészi képviselőket, néhány nap múlva, az igazságügyminisztérium, értekezletre fogja összehívni. Hegedűs Sándor felhívja az értekezlet figyelmét arra a körülményre, hogy a bánya törvényjavaslat már készül, és így nem lenne időszerű a szabad turzás és nagy határban művelés alapeszméit,az erdélyi bányászati és birtokviszonyok szempontjából, megvitatni, és a kormánynál lépéseket tenni e tárgyban , mert ha a javaslat a ház asztalán lesz, akkor nehezebb a dolgon segíteni. Tisza László a dolgot elriasztani kívánja akkorra, mikor a javaslat beterjesztetik, különben is úgy tudja, hogy van már az erdélyieknek e tárgyban egy munkálata. Dr. Kemény Gábor a tárgyat fontosnak tartja, az osztrák alapelveknek ő sem barátja; a bányabizottság kisebbsége küzdött is az ellen; elmondja, hogy 1867-ben, 1871-ben dolgoztak ők memorandumokat, de eredmény nélkül; az elsőre a kormány nem is válaszolt; a második után a bányajavaslatot terjeszte be. Az értekezlet nevében, annak elnöke, kimondja, hogy most ez ügyet még nem veszi elő. Ezzel az értekezlet feloszlott. A jobboldali ellenzék tegnap d. u. 5 órakor tartott értekezletén alakulással foglalkozott. A párt elnökévé Lipthay Béla báró fog felkéretni, a képviselőházi ügyeket tárgyaló értekezletek elnökévé Lipovniczky Sándor, a kör jegyzőjévé pedig Hedry Ernő választatott. A főrendiház háznagyává valószínűleg újabban Szapáry Antal gróf, jegyzőkké Vay Béla b., Bánffy Dezső bs Kiss Miklós, Majláth István főispánok, továbbá Zichy Viktor gr., Pallavi-cini Ede őrgróf, Podmaniczky Géza b. és Batthyány Ferencz gr. választattak meg. — Választás elleni kérvény! mai napig tizenegy képviselő ellen adatott be a képviselőház korelnökénél, melyekhez a szabályszerű 1000 írtról szóló nyugta mellékeltetett A kérvények a következő képviselők választása ellen adattak be : Zichy Nándor gr., Székesfehérvár város képviselője ; Kiszely Árpád, lip- tó-szt.-miklósi kerület képviselője ; Kulcsár Lajos, Sopron megye, n.-baromi ker. képviselője ; Buijanovics Sándor Eperjes város képviselője ; Krajcsik Ferencz Nyitramegye, privigyei kerületi képv. , Kine József kézdi-orbai kér. képv., Ráth Károly, Pápa város képv., Vojnics Jakab, Bács m. kernyajai kér. képv., Pór Antal Esztergom város képviselője ; Fügh Károly Kőszeg város képv., Antal Gyula a siklósi kerület képviselője. _________ A 1» ró s á g o k. Ha az ember most mindenről írni akarna, amiről írni érdemes , Asmódijának kellene lenni, vagy legalább is egy tucattal bírnia ama postagalambok közül, melyek a »Kelet Népé«-nek mai hiteles tudósítása szerint fészkeikben »kisdedeket« hagytak hátra. Tisztelt laptársunk ugyan nem adja urát, hogy , az ekkép elárvult ártatlan csecsemőket az anyagalambok távollétiben is szoptatja ? sőt hajlandók vagyunk azt hinni, hogy a galambokat confundálja a gólyákkal (azok állván a kisdedekkel szorosabb causalis nexusban), de miután nekünk se gólyánk, se postagalambunk, se ördögünk nincs, hogy a Budapesten ma történtekről közvetlen forrásból vagy épen saját tapasztalat után hozhatnánk jelentést , legyen a mi árva fejünknek pardon gráczia, ha netalántán egyik-másik informatiónkra kiderülne utólag, hogy nem volt teljesen alapos. Mert hát a physika elemi törvénye szerint, egy test egy időben nem tartózkodhatik több helyen. Az ember nem lehet a várban is teljes gálában, a múzeumban fél gálában, a Sándor utczában hétköznapiban, a Lloydban, két pisztolyban és a Margitszigeten negligében. Pedig ezekről a helyekről eredeti bulletineket illett volna kiadni óráról órára, mint mikor valami kész herczeg indul születni, aki még király is lehet. Mert hát ezeken a helyeken születik az országgyűlés olyanná, aminőhöz majd szerencsénk lesz három esztendeig. Sőt még az se bizonyos, hogy nem tovább-e ? Hiszen ha az utolsó franczia nemzetgyűlés, mely eleinte csak a végből gyűlt össze, hogy az ellenséget letisztítsa a franczia földről pénzzel, úgy ki tudott nyújtózkodni, hogy alig volt kivégezhető, mert ne mondhatná a mi új országgyűlésünk, hogy minek utána ő a deficit elenyésztetése végett hivatott együvé, együtt is kíván maradni, míg e kötelességét meg nem oldotta. Mert a kötelesség az első, elsőbb még a §-nál is, mely csak három évet enged. Ha pedig az egyszer határozatba megy, no akkor mi ugyancsak levágjuk az angolok »hosszú parlamentjét«, s meg mutatjuk, hogy különb a magyar, mert annak meg , »örök parlamentje« lesz. (Különben legyen megnyugodva a r. publikum. A deficit e sorokban csak azért van ily ijesztő színekben feltüntetve, hogy az ellenzéki lapok mérgelődjenek, — mert hogy azt a színezést nem ők találták fel ?) De hát térjünk át a nap eseményére. * Ős Budavár ma joggal visszaálmodhatta magát a századok előtti időkbe. A máskor kihalt, szegényes város utczái ma igazán fejedelmi székhely von. Hossszu kocsisorokban vonult fel a sok díszmagyar, pa- i nyakára vetett, széles csattos mentékben, kaczagányokban, kardosan, kócsagosan. Az idő is kezére játszott a prémes felöltőknek, mint a legsimább udvaroncz, bűvös, csípős fuvalattal igyekezvén szellőztetni a jól begombolt meleget. Csupán a szászok jelentek meg fecskefarkosan, ezzel jelezvén a »Sachsenland« külön államiságát. No de örüljenek a magyark, hogy legalább Budán jelentek meg és nem Berlinben. Nekünk tölök még ez is gráczia,ha meggondoljuk, hogy a magyar király ünnepét arra használták fel, hogy bemutassák hódolatukat a teutoburgi Hermann kőből faragott bálványának. Hanem ami aztán igazán megdöbbentő volt, az, hogy ott láttuk a magyar képviselőház szélső balszárnyának Jupiter tonansait. Ott volt Simonyi, Helfi e tutti quanti. Pedig ott volt a várpalota tetején ellenök a villámhárító , a sárgafekete zászló. Képzelem, a kormányképesség e fényes dokumentálásán mennyire megijedhetett Tisza Kálmán. * A szokásos dörgő éljenek után siettek a tisztelt urak, főrendek és képviselők lehányva magukról az ősi hagyományokat. Komóttá tették magukat az ország házában s még egyszer felolvasták a trónbeszédet, hogy hátha másodszori elolvasásra Sennyey is találna benne valamit. No e kisérlet aligha sikerült (hiszen meglátjuk a holnapi »Kelet Népé«-ben),hanem a helyett felszólalt a szélső balról Szalay, szavainak helyreigazítása érdekében. Csakhogy nem a saját szavainak, hanem a Wenckheim miniszterelnöki szavainak. S e kicsi formahibának tulajdonítható csupán, hogy felszólalását nem koronázta óhajtott siker. Wenckheim megmaradt jeles sportsuamnak s nem tehet róla, ha valakinek a haza körül szerzet érdemei »bokros«-ak.* A főrendiházban pedig amiatt van nagy izgalom, hogy a felolvasott névlajstromban előbb vannak említve a miniszterek, mint a zászlós urak, ami a magyar közjogba ütközik. Ma egy laptársunk megmagyarázta nekik, hogy ha a minisztereket a zászlós urak ajánlatára neveznék ki, igazuk volna, de mikor épen megfordítva áll a drolog, akkor az a sorrend nem annyira a közjogba, mint csupán csak a főrendekbe ütközik, ez pedig nem elég ok, hogy változtassunk rajta, mert hiszen a főrendiház kilátásba helyezett reformja még jobban beléjök ütközik s azért mégse hagyták ki a trónbeszédből. Az igaz, hogy a mi a trónbeszédben van, az a jövendő tényekhez csak úgy viszonylik, mint az étlap az ételhez De másfelől meg az is igaz, hogy sovány étlapot könnyebben bevált a szegényebb szakács is. Már pedig a trónbeszédet a főrendek tekintélyes száma ugyan csak sovány étlapnak találja, így hát alapos remény lehet hozzá, hogy most az egyszer az ott feljegyett »fogás« mégis az asztalra, a felső és alsóház asztalára kerül. * Este a Margitszigeten ismerkedési estélyt rendeztek a képviselők, s ott intézgették a »folyó ügyeket« és »belügyeket.« Mit nem adott volna Lustkandl,ha most öntötte volna el a szigetet a 38-iki árvíz. Hát még a sok elbukott jelölt! Szerencsére más áradat nem fenyegette a társaságot a szóáradatnál. Ez pedig már oly megszokott elementuma a mi képviselőtársainknak, hogy nem dűlnek össze bele, a bennlakók pedig oda se néznek már az ily áradatnak. Könnyedén úsznak benne és vele. Budapest, aug. 31. (1) *) »Magyarország tekintélye, hitele állami létének biztosítása egyaránt parancsolja, hogy a szükséglet és a fedezet között a súlyegyen minél előbb helyreállíttassék. Ha ... az ipar fejlesztésére szükséges intézkedések által gondoskodva leend az adóképes. Tisztelt munkatársunk részben egyéni nézeteket fejez ki. Mégímeléséről , akkor, de csak is akkor fogunk sikeresen megküzdhetni a helyzet nehézségeivel. Kormányunk, monarchiánk másik államának kormányával az 1867. évi XVI. törvényczikk által kijelölt módon tárgyalásokat folytat e törvény némely szabványainak módosítása iránt.« A trónbeszédből kiszakított eme szavakban van letéve hazánk jövő közgazdasági politikájának alapja. A czél, eszköz és mód átalánosságban bár, de elég világosan és határozottan ki van fejezve. Közgazdasági politikánknak fő célja legyen helyreállítani az egyensúlyt ; a czélra szolgáló eszköz megtenni az ipar fejlesztésére szükséges azon intézkedéseket, melyek az adóképességet emelik ; más eszközökkel nem lehet megküzdeni a helyzet nehézségeivel ; s a kijelölt mód, megváltoztatni az 1868. XVI. törvényt, mely iránt a kormány már alkudozásokat folytat. E néhány szóval körvonalazott eszme képezi a trónbeszédben foglalt közgazdasági politikát , de programra is az egyszersmind az országgyűlés számára, melynek alapján a fejedelem egyenes felhívására lehet hazánk egész közgazdasági életét regenerálni. Az idáig folytatott közgazdasági politika az 1868. XVI. törvényben gyökeredzik. Magyarország e törvény szerint nem volt önálló állam a közgazdasági téren. Ezért nem volt külföldön még csak annyi tekintélye sem, hogy a gyakorlati életben állami existentiájáról tudomást vehettek volna. A legtekintélyesebb angol szakközlönyök például mindig csak »Austrian territories« czim alá foglalták hazánkat, s igy a világ osztrák gyarmatnak tekintette Magyarországot, valahányszor egyes magyar ipar- vagy mezőgazdasági terményekről volt szó. Az 1868. XVI. t. reviziójánál tehát nem volna szabad szem elől téveszteni azt, hogy hazánk a közgazdasági téren önálló legyen és igy tekintélyét a gyakorlati életben mint önálló állam visszanyerhesse. De az ország hitele is csorbát szenvedett e törvény által, mert általa kiragadtatott a magyar törvényhozás hatásköréből az állami bevételeknek egyik legbiztosabb és leggazdagabb jövedelmi forrása a vámbevétel. Minthogy pedig az állami hitel a fizetési akaraton kívül a fizetésképességen is alapul. Kétségtelen, hogy egy oly tekintélyes jövedelmi forrásnak elvétele, mely évenként 20—30 millió hitot, hajthatna a kincstárba, az állam hitelének legkézzelfoghatóbb csorbítását képezi. Ama törvény revíziójánál tehát állami hitelünk érdekében oda kell törekedni, hogy az idáig parlagon hagyott jövedelmi források takarékosan felhasználtassanak. Ily jövedelmi források elsősorban a vámbevétel s aztán az indirect adók. A közös vámterületen a magyar költségvetés javára nem folyt be úgyszólván semmi vámjövedelem; mindössze csak a közösügyi kiadásokból fztetett le e réven évenként néhány millió forint. De most majd a vámszövetség revíziója által remélhetőleg el lehet érni azt, mint számtalanszor ki lett mutatva, hogy az óriási behozatalnak megfelelő óriási vámbevételünk is legyen (5 vagy A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Klik rész. Alkotmányos harcz. A hívek tábora. (40. Folytatás.) Közben harsogtak a lelkes áldomások. Biz azokat nem gyorsirta le senki, mert nem is lehetett az asztal egyik végétől a másikig hallani, csak látni, hogy ki mit beszél. Bizonyosan mind jót kívántak alienornak s ilyenkor a felköszöntő szónokkal nemcsak összeinni, de összecsókolózni is napirenden levő kérdés volt. Alienor alattomban, az asztal alatt felnyitotta a mindig zsebében hordott otkolonos üveget, a markába töltött belőle s azt olyan mozdulatokkal simította végig a homlokán, mintha valami gondolatokat terelne össze benne. Lassan kint kezdett részkedve lenni a sok megivott vizes veres bortól, a mivel a világot bolondította. Leon vette azt észre s odasugott valamit Csajkos uramnak, mire az tenyereibe csapott s azt mondá : igaza is azzal ugrott a menyecskék közé. Épen akkor hozták fel a káposztás rétest, azon módon tepsiben összegöngyölitve tekercsben, mint az alsó kígyót. — Ahol jön még a boa constrictor! Ijeszgetőzött Leon. De már abból nem eszünk. Asszonyoknak való az a csemege. Hagyjuk azt a tánczos menyecskéknek. Erre a szóra odapenderült a néző tömeg közül a czigányok elé nyolcz darab idei menyecske, akik most farsangon mentek férjhez: szép, eleven,ruganyos alakok, piros arczokkal, tüzes szemekkel, a népdivat örökszép viseletében: fekete mellénykék, széles piros vállcsikokkal, átkötve fehér csipkekendővel, a fejükön aranycsipkés, lobogó pántlikás főkötők, a száztánczú tarka szoknya fölött színes, selyemkötények, s azok ott elkezdtek egymással tánczolni, nő nővel, egyik kezét csípőjére téve, másikat társa vállára nyugtatva. Azon vidék sajátszerü táncza volt ez:a nők toborzója. Valóban eszményi szép táncz, szelíd ábrándteljes: a zenéjét sem tudja más, csak az ottanai czigány húzni. Alienornak rendkívül megtetszett az. — No, ugye, hogy ezért magáért érdemes volt Budapestről Bálokig jönni ? mondá neki Leon. Alienor figyelmét különösen lekötötte egy karcsú, darázsderekú, bogárszemű menyecske, aki tripla villámokat szórt felé a szeméből s a selyem szoknyájával söprötte előtte a tért. Úgy suttogott hozzá az a selyem viganó! — Az épen Csajkos uramnak a menyecske leánya, húshagyókor ment férjhez, ott áll a férje, a jegyző, abban a molnárszinü dókában, világositá fel Leon , ki ismert a hajdani szolgabirói járásában minden embert, s különösen menyecskét. Hiszen szép az a csupa asszonyok táncza, de mégis csak többet ér az, ha férfival van tarkítva. Csak hogy legény kell a gátra, akinek elég oroszlán szive legyen, odarontani a vilik közé s megbontani a tündéri phalanxot. Taszigálnak is előre egy-egy legényt, hogy merjen közé vágni, de az még egyik sem ivott anynyit, hogy ezt meg merje tenni. Egyszer aztán kitör a zsivajból egy harsány »ujuju !« mely a vállalkozó vakmerőt jelezi s a bámuló társaság egy vendéget lát felugorni az asztal mellől, akiről senki sem tette volna ezt fel. Dumka úr ez: a jámbor, szelíd, higgadt eszű férfiú. Csak egyszerre lecsapja az asztalra az ezüstös kardot, amitől addig meg nem vált volna a világért, ledobja nyakából a panyókát, kiugrik a középre, az egyik vállát felhúzza, a másikat aláereszti, összecsapja a két tenyerét, rácsap a csizma szárára, szügyébe vágja a fejét, belekiált a czigányba: »hogy volt hogy ?« s azzal elrikkantja a csatajelszót: »utczuezueza! szűk az utcza!« közibeveti magát a menyecske csoportnak, egyet mindjárt nyalábra kap s azt úgy megpörgeti, forgatja, mártogatja, hogy senki jobban s mig a sarkával kirakja a taktust, addig még el is dalolja a nótáját a kopogósnak: »száraz dió csörögdögél, — a vén asszony dörögdögél, — hap, imp, hap, — eb lesz pap, — egyszer voltam, kicsaptak!« — hogy minden ember majd szétdül a nevetéssül. Ugyancsak tapsolnak neki. Ez, tűzbe hozza Alienort. A bátorság ragályos. Soha sem hitte volna, hogy Dumba úr valami dologban merészebb legyen, mint ő. A versenyvágy is nagy dolgokra kényszeríti az embert. Alienor ráadta a fejét arra a vakmerőségre, hogy a szép paraszt menyecskét, akinek a férje ott áll vele szemközt, az apja meg a háta mögött, kiszakítsa a falkából, átölelje, s elkezdjen vele csárdást tánczolni. Ez már férfias tett! Bizton melléje állítható Fürst Octavian Nornenstein Bajrámünnepi kegyencznő rablásának. Az bizonyosan látatlanul történt, fekete éjszaka, alvó őrök mellett, ez pedig ötszáz paprikaevő ember láttára. S a menyecske épen nem volt vad. Inkább ő forgatta a tánczosát, mint az ötét; oda is tapadt hozzá, ha átszorította s nem hunyta le a szemét, ha bele akart nézni. A közönség tapsolt, éljenezett, a zene is biztatta: »szorítsd hozzád, nem anyád !« Egyszer csak az történt, hogy Alienor a szép farsangi menyecske rózsaarczára egy csókot nyomott. Ettől aztán maga is megijedt. Emlékezett rá, hogy látott ő egyszer egy népszínművet, ahol egy ilyen urfi adta csókból rettentő három felvonás származik, a csókadónak irgalmatlan agyonveretésével végződő. De nem így van ez az életben. Annak a csóknak egészen más lett a következése. Az lett belőle, hogy amint Alienor azt a menyecskét eleresztette, nyalábra kapta őt magát egy másik, ez forgatta meg , attól is kapott egy csókot. Attól megint elkapta a másik, úgy vándorolt kézrőlkézre. Megforgatták, megcsókolták. Hisz a mi képviselőjelöltünk ez. Aki a képviselőjét megcsókolja, csak annyi, mintha saját magát csókolná meg. Aztán szép fiú is volt Alienor, megérdemlette e tisztességet. Azzal ugyan meg is lehetett elégedve. Elhalmoztatott a szeretetnek legcsalatlanabb jeleivel. Csakhogy a szerzetet jeleinek van aztán örege is. Amint az idei menyecskék kézről-kézre sorba adták, jött a nagyja a mulatságnak. A derék tenyeres talpas asszonyságok, magok is kedvet kaptak a folytatáshoz: mindjárt legelöl maga Csajkosné asszonyom, a szép süldőmenyecske szülője ; két karral átérhetlen termetű hölgy, piros karokkal, mint a czékla; kerek, ragyogó arczával: az kapta ölre a mi jelöltünket, aki most tudta már meg, hogy mit tesz a jelöltnek egy csókot rabolni ? az, hogy kap utána százat ingyen. És minő csókokat ? Hatalmas, őszinte jó szívvel, odaszánt, tetézve adott csókokat, fokhagymától emlékezetes csókokat, káposztás rétestől ihletett csókokat, szuppanó csókokat, amiktől a füle meg csendül s az állkapcsa félrelódul. Közel volt hozzá, hogy Orpheus sorsára jusson , a mitől egyedül az mentette meg, hogy egyszer csak bekiált valaki a nyitott ajtón ezzel a rémszóval : »tűz van a faluban !« S az ablakon át csakugyan látható volt a tűzfényben vezeslő ég. A társaság képe rögtön megváltozott. »Ezt a Karakán emberei tették !« ordita a zsivajon keresztül Csajkos uram s azzal rohant minden ember egymást taposva, az ajtónak. — Csak a jelöltre vigyázzatok ! figyelmeztető őket Leon ; az ajtónál megszorult tömeg agyonszoritással fenyegetett minden gyöngébb alkotású embert. Elvégre is León felkapta Alienort a nyakába. »No most már hasonlítunk ahhoz a képhez, amit a bolond lapban adtak rólunk.« Így vitte ki Alienort a zűrzavarból, mint Aeneas Anchisest Trója romjai közül, s addig meg sem állt vele, míg szállására nem jutott, a pap lakája, aki maga is felszólása kárbavesztével menekült haza a nagy veszedelemből. Pedig hát semmi baj sem volt. Egy kukoricza góré gyulladt meg a mezőn, pásztor gyerekek vigyázatlansága miatt. Csajkos uram maga jött a megnyugtató hírt bejelenteni. Alienor félholtra volt fáradva. Ennyi szeretetet és ragaszkodást végig élvezni, csakugyan sok egy napra : kivált neki, aki a világ leglustább emberének ismerte magát. Tíz mértföldet vágtatni, feldülni, három lakomát végig enni, inni, utoljára még tánczolni s fiatal és vén asszonyokkal csókolózni, más idegeknek való. — Most már menjünk aludni. — montá Leonnak. — Még nem lehet kedves barátom. Itt van még Csermő uram, Rátók nagyérdemű birája, a ki megérkezésed óta itt vár reád a folyosón ülve. A lakomára sem jött fel, csak azért, hogy józanon maradjon, a derék ember. Néhány szóval el akarja neked mondani Bátok helység leglényegesebb panaszait, ezt még ki kell hallgatnod. Ez egy igen derék okos ember. — No hát hadd jöjjön be, mondá Alienor, nagyot ásítva s két lábát szétvetve, végig vágta magát a pamlagon. Csermő uram, az érdemes helységbíró csakugyan igen derék, okos és tanult ember volt, de épen az volt az ő tulajdonsága, amiért őt Alienor fél óra múlva a bátoki legmélyebb kút fenekére kívánta. Mert épen fél óráig tartott ez az egy pár szó, amivel Csermő uram a képviselőjelölt urnak Bátok község égető kérdését érthetővé tenni megkísérte. Elmondá neki Bátok község keletkezésének történetét, hogy települtek ide le az ősök, hogy nyerték privilégiumaikat ? hogy vették el azokat tőlük, hűnek maradtaktól a protestáns erdélyi fejedelmek, s hogy nem adták vissza a császáriak ? Hogy kerültek földes uraság alá ? Hogy volt fajzási joguk ez erdőben, amíg erdő volt, s hogy lettek szőlődézsmások az erdő kiirtás után ? Hogy kaptak sok vizet a Tiszaszabályozás után, ahol azelőtt legelő volt ? Milyen commasationalis pereket folytattak a földes uraság ellen ? Hogy kötöttek végre egyezséget ? Hogy bánták azt meg ? Hogy semmisítették meg a szerződést ? s hogy bánták meg ismét, hogy a szerződést megsemmisítették s a törvényre appelláltak ? Hasztalan ásitott Alienor egyiket a másik után : a derék ember nem félt, hogy elnyeli ; folyt ajkairól az előadás, mint a csörgedező patak. Úgy tudta azt a dolgot, hogy nincs az a prókátor, aki jobban értsen az informáláshoz. (Folytatása következik.)