A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)

1875-11-21 / 267. szám

267. szám. XIII. évfolyam. Kiadó-hivatal t Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt ki. 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hót első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás Xlli-dife évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a post­a­i utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesít­ve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba V írül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek-tere Athenaeum-épület küldendők. & »Kon« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1875, Vasárnap, november 21. Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, november 20. Gr. Lónyay bankterve. Lónyay terjedelmes műve megjelent. Hathatósan argumentál abban a többbank­rendszer mellett. Ez munkájának alapeszméje, mit nemcsak tudományosan és történelmi ada­tok segélyével iparkodik támogatni, de átvi­szi azt a gyakorlatba is, sőt nálunk is, nem­csak kivihetőnek, de hasznosnak és szükséges­nek tartja azt most is: akár lesz helyreállítva, illetőleg rendezve a valuta, akár nem. Tudományos, elméleti érveivel itt most nem foglalkozunk , csak arra figyelmeztetjük, hogy e téren merőben ellentétes irány fejlő­dik most az irodalomban nemcsak Eur­ópa­­szerte, de Amerikában is. Mert naponkint érik az a meggyőződés, hogy a közhitel képe­zi a jegybankok alapját, tehát ezek forgalmá­nak egyfélének és nemcsak egységesnek kell lenni és azok hasznában, az államnak lehető kedvező részt kell venni. És, hogy a gyakor­lati élet fejlődése is ide tendál : bizonyítja azon országok bankügyi története, melyekben több b­ankrendszer van; az utóbbi évtizedek­ben Angliában, Amerikában épúgy, mint Svájczban, Németországban és Olaszország­ban is a bankczentralizáció felé hajlik a fej­lődés, segíti ezt elé a törvényhozás, de a gya­korlati élet is érvényesülni kényszeríti azt. És ha az angol bank nemcsak a Peel akta, de az üzleti fejlődés erejénél fogva absorbeál­­ja az egyes jegybankokat, ha a porosz bank tényleg birodalmi bank volt Németország egysége előtt, ha az amerikai, olasz és svájczi törvényhozás épúgy, mint az új német tör­vény, c­entralizál: ez azt bizonyítja, hogy az irány győz. A központosítás ezt jelenti. De ettől eltekintve: tagadhatatlan az, hogy az elvi kérdésben is döntő a történel­mi fejlődés és, hogy több bankrendszert épen most legkevésbé fogadhat el egy olyan or­szág, melynek még önálló jegyforgalma sem volt soha, az bizonyos. Mert bár­hogy gondoskodik Lónyay — amerikai és né­metországi minták után — a jegyek egy­formaságának , kölcsönös kicserélésének, a nyilvános ellenőrzésnek és az állami ellenőr­zésnek, biztosítékok letétele által való, biztosí­tásáról : az tény,hogy akkor, midőn tényleg a magyar jegybanknak különben is küzdenie kell a forgalomban az államjegyekkel, sőt ide­iglenesen (mit Lónyay állandóan megtarthatni vél) az osztrák bankjegyekkel is,akkor már elég esélye van a bizalmatlanságnak és disagiónak arra, hogy azokat a bankügyekben tökélete­sen járatlan közönségre nézve, még több bank­­rendszerrel is ne szaporítsuk. Lónyay nyomós érvekkel bizonyítja be azt, hogy a valutarendezés előtt is lehet ön­álló magyar jegybankot felállítani, mert a fedezet helyes megszabása, az állam szigorú ellenőrzése és a nyilvánosság elég biztosítékot nyújthat arra, hogy a magyar bank­jegyeinek is hitele legyen, de a történelmi fejlődéssel és üzleti viszonyainkkal merőben ellenkező lenne a több-bankrendszer. És hogy a köz­tünk és Ausztria közti kényes kérdések meg­oldását épen nem mozdítja elő Lónyay azzal, hogy politikai fontosságot helyez arra, hogy a Lajthán túl is a főbb városok önálló bank­kal legyenek kielégítve, az tagadhatatlan. Mi tulajdonképen a Lónyay terve? Azt nehéz lenne röviden előadni. Akar több ban­kot, melyek legkönnyebben némely takarék­­pénztárunk átalakításával jönnének létre; kí­vánja, hogy ezek jegy­fedezete : 'b-ban érczből vagy érczváltókból és 2A-ban jó értékpapí­rokból álljon; a jegy forgalom maximuma le­gyen az egész monarchiában megszabva, nálunk legyen 100 millió forint, az után fizettessék állami adó, miből Magyaror­szág nyerne évenkint 2­2 milliót, ebből te­remtene egy tartaléktőkét, melyre, pénz- ille­tőleg hitelválságok alkalmával, háromszoros összegben, jegyeket is bocsáthatna az állam ki — az üzlet felsegélésére. A jegybankok állíta­nának fel egy oly clearing-houset, melyben je­gyeiket ki­cserélnék ; az alaptőkét előterem­tené maga az ország, a­minek lehetőségét kereken tagadja, ha egy bank lenne, de ter­mészetesnek tartja, ha több jegybank terem­tetnék. Mindjárt ez utóbbi állításából kitűnik következetlensége. Mert ha ezt azzal indokol­ja, hogy a jegybankok hitelezője a közönség, akkor midőn a jegyet elfogadja; ez áll min­den bankrendszerre, de alaptőkét a jegy elfo­gadása nem teremt, amazt és a fedezetet elő­re kell bírni. És ha ő ezek megteremtését azért várja az országtól, mert több bankrend­szer mellett a jegykibocsátás jó üzlet, ez eset­ben figyelmeztetjük, hogy a monopolbank még jobb üzlet. És ha erre nincs pénz, nem lesz arra sem. A takarékpénztárak üzlet és forgalmi tőkéje a hitelezőké, részvényeseké, betevőké, azt elvonni rendeltetésétől, bank­­alapításra, nem szabad. A fedezeti mód,melyet ajánl, most leginkább el van fogadva vagy leg­alább ajánlva külföldön, de nálunk még sok szó fér kivihetőségéhez. Egyébiránt ha Lónyay bízik tervében, és ha annyira perhorrestálja azt, hogy az ál­lam a jegybankkal üzleti kapcsolatban le­gyen (igen helyesen) akkor miért akar terem­teni egy állami tartalékalapot, a végett, hogy épen válságokban csináljon annak alap­ján az állam jegybank-üzletet? Ez meg­foghatatlan és tervének bírálatát képezi. Mi a bajunk ? Nincs elég tőkeerőnk és nincs jegybankunk. Tehát a tőkeerőt be kell vonnunk és jegybankot kell állítanunk. A két czélt legkönnyebben kapcsolatosan lehet elérni, de ezt biztosítani, már a valutarende­zés nélkül, csak egy jegybankkal lehet. Az állam felügyelete, a bank adóztatása, kamat­lábának szigorú ellenőrzése, fedezetének czél­­szerűsége, üzletének kizárólagosan ha­zánk javára való berendezése, nyújtsanak biz­tosítékot azon czél elérésére,­ melyet Lónyay több bankrendszerrel akar elérni, a­mi ná­lunk a legnagyobb koczkázattal, a forgalom szabálytalanságával és megrázkódásával járna. H. S. : A pénzügyi igazgatóság rende­lete folytán tegnap délben mintegy 30 kereske­dőnél motozás tartatott, s ezeknek üzleti könyveit is lefoglalták. Ez eljárás oka az volt, hogy egy titkos denunciatio szerint, a kérdéses formák megrövidítet­ték a vámhivatalt, mivel közönséges, s azért alacsony vámmal terhelt áruk gyanánt magasabb tarifa alá eső gyapjút, selymet stb. importáltak. A pénzügyi igazgatóság rendelete a legpontosabban végrehajta­tott, s az illető kereskedők könyvei, továbbá levelezé­sek, szállító levelek, faktúrák, számadások stb. lefog­laltattak s a vámházhoz vitettek. A fővárosi kereskedő világban roppant izgal­­­­mat szült az eset, mivel hir szerint még harmincznál több kereskedő volt kijelölve, kiknél hasonló motozá­sok tartattak. Különösen sérelmesnek találták azt, hogy az illetők könyvei és iratai elvétettek, mivel ezek nélkül az üzletet egy napig sem lehet tovább folytatni. E tárgyban a kereskedelmi csarnokban tegnap este fél 6 órakor értekezletet tartottak. Ez érte­kezletből Faik és Wahrmann felkeresték a pénzügyminisztert s a dologról részletesen értesítet­ték. A miniszter kijelente, hogy a pénzügyi igazga­tóságnak ez eljárását ő nem rendelte el, sőt hogy arról egyátalában nem tud semmit. Kijelentette to­vábbá, hogy az esetet nagyon sajnálja, azonban kö­zegeinek eljárásáról, mielőtt ezeket ki nem hallgatta, ítéletet nem mondhat; ha azonban a közegek helyte­lenül jártak el, azért feleletre fognak vonatni. A le­foglalt könyvek azonnal való visszaadatását is meg­­ígérte, kijelenté végül, hogy ma reggel fél 10-kor kész a kereskedőknek egy küldöttségét elfogadni ez ügyben. E közleményt a kereskedelmi csarnokban egy­­begyülve volt kereskedők örömmel fogadták s azon­nal választottak egy 7 tagú küldöttséget, mely Neu­­weit Armin vezetése alatt a pénzügyminisztert ma fölkeresse. Ig?*: E küldöttséget a miniszter ur ma délelőtt fél tízkor fogadta, miután előbb Metzner pénzügyi igaz­gató által az esetről hivatalos értesülést is szerzett. A miniszter kijelenti a küldöttségnek újból, hogy a motozás és lefoglalás a pénzügyi igazgatóság utasí­tása folytán történt, hangsúlyozta újra, hogyha egyik vagy másik közeg a nyert utasításokon túllépett, azért feleletre fog vonatni. A lefoglalt könyvek különben már visszahattak, s a pénzügyi igazgatóság csupán a számlákat és faktúrá­kat tartotta vissza, mint a­melyek a tényálladék kide­rítésére okvetetlenül szükségesek. A küldöttség teljesen megnyugtatva távozott a minisztertől. — A képviselőház közigazga­tási bizottságából. Elnök P­é­c­h­y Ma­nó gr., jegyző G­u­tt­n­e­r Gyula. A kormány részé­ről jelen van T­i­s­z­a K. miniszterelnök és belügymi­niszter. A bizottság a tárgyalás folytatása előtt vissza­tért a 30. és 32. §§-ra, melyek elsejében a közig. bizott­ság kötelességei praecisiroztatnak s fölemlittetik az eltiltott tankönyveknek a népiskolákban való haszná­lati ellenőrzése ; az utóbbiban körülh­atott azon eljá­rás, a­mely szerint a felekezeti hatóságok rendele­teinek csak akkor nyújt segélyt, ha azok a létező tör­vényeken alapulnak s az állami közegek rendeleteivel nem ellenkeznek. Következik a 34. §., mely a posta, távirda és a hatóságok között fennforgó kérdések elintézéséről szól. Az e §-ra vonatkozó miniszteri szabályrendelet ideiglenessége jeleztetik. A 35. §-nál, mely a védtörvény 44. §-a értel­mében a nősülési engedélyről, mint első fokú fórum intézkedését írja körül, — a bizottság több tagja a nősülési engedélyt döntőleg kívánja a közig. bizott­ságra bízni, mi ellenében fölhozatott hogy a végelin­tézés a védtörvény a honvédelmi miniszternek hagyja fenn, s így a szöveg tartatik meg. A 36. §. változat­lan marad. A 37. § nál, mely a börtönök felügyeletéről szól, felmerül azon aggodalom, hogy ezen és a követ­kező §§. által a közig. bizottság a bíróságok ügyke­zelésébe elegyedik. Többen ezt helyeslik. Némelyik azt kívánja, hogy a vizsgálat a börtönorvos jelenlé­tében történjék, mások a börtönök egészségi, élel­mezési és fegyelmi ügyeit is a bizottság teendőibe akarják vonni. Még számos pro és contra megjegy­zés után a §. változatlanul hagyatik. A 38 — 83. §§. megjegyzés nélkül fogadtatnak el. Következik a II. fejezet, mely a bizottságnak, mint fegyelmi hatóságnak eljárását írja körül; fölhozatik, hogy e szerint az állami tisztviselők felett oly testület bíráskodik, melynek nagyobb része választott tagból áll, tehát egy alsóbb hatóság ítél felsőbb hatósághoz tartozók felett. Illuzóriusnak tartja az alispáni felelősséget, mert képtelenség, hogy felette alsóbb közegei bíráskodjanak. A bíráskodást csak alsóbb rendű hivatalnokok felett bízná a bizottságra, s a többiekre nézve dele­gált bíróság volna óhajtandó. Ennek c­áfolatául fel­­hozatik, hogy az 55. §. a fegyelmi bíróságot 5 tagban állapítja meg, kik közül 3 állami tisztviselő. A dele­gált bíróság csak mint felebbezési fórum lenne al­kalmazható. Több felszólalás után a 44. §. elfogad­tatott. Ezután némi megjegyzés után változatlanul fogadtatnak el a 45—50. §§.; az 51. §-nál a felter­jesztésnek 8 nap alatt megejtése kimondatik. Az 52. §-nál a bizottság jelzi egy felebbezési fórum szükségét. Az 53., 54. §§. változatlanul ha­gyatnak. Az 55. §-nál fölhozatik azon aggodalom, hogy olyanok is lehetnek tagjai a fegyelmi bíróságnak, kik egyszer mint bíró, másszor mint vádlottak szerepel­hetnek, s ezért teljesen független elemekből, a me­gye által választott tagokból volna a fegyelmi bíró­ság alakítandó. Ezzel szemben hangsúlyoztatik, hogy az állam­hivatalnokok susceptibilitása meg van óva, a tör­vényhatóságiaké pedig a bizottsági tagok választá­sa által. A többség a §-t fenntartja és kimondatik, hogy az alispán (polgármester) oly esetekben, midőn róla, vagy őt érdeklő ügyről van szó, nem elnökölhet. Az 56. §. változatlanul, a 57. § azon változta­tással fogadtatik el, hogy az elnökkel együtt nem 2 hanem 5 tag szükséges határozathozatalra. Az 58. § változatlan marad. Jövő ülés kedden d. u. 5 órakor. — Az országgyűlési szabadelvű párt­kor november 22-én hétfőn d. u. 6 órakor értekez­letet tart. Aprósá­gok. A Lónyay »Közügyeinkről« szóló könyvének második kötete immár megjelent. Az van ráírva, hogy három forintba kerül. Ez hát nem is volna drága, mert három forint még csak nem is pénz, legalább nem bankjegy, ha­nem csak három egy forintos államjegy. Azonban a dolog nem áll egészen így. Annyi bizonyos, hogy e könyv nem kerül az embernek bankjegyébe, legalább egészbe nem, mert a legkisebb bankjegy 10 forint, de országvilág tudja, hogy belekerült az országnak egy jegybankjába. Már pedig egy könyv ezen az áron még­is csak keservesen drága.* A Ghyczy elnöki bankettjéről szól a következő história. Szende Béla honvédelmi minisztertől szivart kér valaki. A miniszter oldalzsebébe nyúl s kihúz onnan egy szalmás virgonait, — a mint az irói kör­ben a Virginiát elmagyarositották. — Ejnye, mondja­ az a másik, hát te ezt a ba­kancsos szivart az oldalzsebedben hordod? Nem tö­rik az össze? Ha József főherczeg ő fensége megtud­ja, fogadni merek, azonnal meghagyja, hogy a csiz­mád szárában hordjad ezután. — Dehogy hagyja, dehogy hagyja. — válasza a miniszter. — Az a szivar ott az oldalzsebben csak annál törik össze, akinek hajlik a dereka. Ő fensége pedig jól tudja azt, hogy az ilyen öreg kato­náé, mint én vagyok, — nem teszi azt. * Az »Üstökösből« ves­szük át a következő egyetmást. — No barátom, — mondja egy bo­h­ókás kép­viselő Ghyczynek, — te se érdemelted volna meg hogy öreg napjaidra még becsukjanak. — Engem ? aztán miért ? — kérdi az öreg. — Hallom, hogy a banketteden ugyancsak ös­­­szeölelgetted Simonyit. — Nos ? hát azért becsukják az embert ? — Be bizony! Hát nem is tudod, hogy Görög­­országban is becsukták Nikolopulos és Valassopu­­los volt minisztereket, amivelhogy négy görög püs­pökség betöltésénél el­követték a Simonyiát. * Milyen jó idők voltak azok, mikor Patay Es­­tán bátyánk feltálalta a háznak az antiqua historia­­beli tudományát, mondván, hogy volt egy római, egy bizonyos Horatius, aki a Róma közepén megnyílt mélységbe vetette magát. — Curtius volt az, bátyám, — mondák a körötte állók. — Hát vigye el a gólya, mit tudom én, csak azt tudom, hogy valami görög volt. Milyen jó szót nevettünk akkor! Bezzeg, mikor most Ragályi Ferdinánd bátyánk kifejti, hogy Hannibal mennyire sirt az atyja győzelmei felett, hogy neki most már mi marad meg­­hóditani való? Bezzeg, nem szólnak most közbe, hogy »Nagy Sándor volt az bátyám!« Ráhagy­ják, végezze el ezt a dolgot a classicusokkal. De az az egy igaz, hogy szegény Están bá­r az ókori história terén pótolva van, mint akár a nő­­emancipatió terén Csatár által Majoros. * Most már meg van fejtve, kiket értett Kállay Béni a »párrasztok« alatt. Miután 48 óta vagy egy paraszt sincs, vagy mindnyájan azok vagyunk, — a megkülönböztetés alatt csak is azt és olyanokat érthetett, kire és kikre a miniszterelnök azon idézete áll, hogy »rustica na­tura tenet sua jura.« nek is.Ezeket azonban nem bánjuk, ha tönkre men­t Várady Gábor beszél. Pulszky Guszti közbe­­kotyog. Hátrafordul Gorove s azt mondja: — Gusztika, ne trécselj örökké. Erre Wahrmann megjegyzi: — Ugyan hadd el, hát nem tudod, mit mon­dott tegnap Tisza Kálmán ? — Mit? — Azt, hogy »Gusztika natura tenet sua jura.« E napokban két székely atyafi járt fel Buda­pesten. Persze megnézték azt a helyet is ahol az or­szágot törvényekkel boldogítják. Épen Kállay be­szélt az adó ellen, keblére ölelvén a magyarság zö­mét. — Netene, mondja az egyik atyafi — hát me­­gest csak emelgetik azt a porcziót ? — Bizony azt cselekszik — válaszol a másik nagy sóhajtva. — No Istenem, el is pusztul akkor a szegény ember. — Mit? hogy elpusztul? Dehogy el­pusztul.— Ki ad többet értté ? Az uj kor parlamentarismusa nem képes a corruptiónak oly eclatáns példáit felmutat­ni, mint a minőkkel rövid idő alatt hiressé A „HON“ TÁRCZÁJA. ___ Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. V­ík­r­é­s­z. Lívia. Az oroszlán, a kit megütnek. (83. Folytatás.) Másnap már Badenben volt Alienor. — Hát mi bajod velem, hogy éjszaka nyar­­galtatsz haza ? Octavián fejedelem megmutatta neki azt a le­velet, melyet Etelváry Miksa herczegnek irt. — No ezt jó lett volna három nappal elébb kö­zölnöd velem, mikor még a menyasszonyi ajándéko­kat nem vittem el neki. — Pfuj! Nornenstein princz! Micsoda­­ asszo­nyos kicsinyeskedés ez megint. Ilyen bagatellenek jutni most eszedbe ! A te ajándékaidat úgyis utánad fogják hajigálni; ne busulj. Most tudd meg további teendőidet. Ugyan kérlek ne ásíts a szemembe. — Légy mulattatóbb. — Az leszek. Még ma este utrakelsz Ehren­­breitsteinba. A nagy fejedelem már értesítve van érkeztedről; a pályafőnél fog várni egész suiterével; ő maga a nornensteini gárda ezredesi egyenruhájá­ban ; míg te az ehrenbreitsteini dzsidás őrnagyi egyen­ruhában jelensz meg. kapok ?— Potz element! Még színpadi costument is — A perronnál a nornensteini hymnuszt fogja megérkeztedkor játszani a zenekar. — Ismerem. A »hymenaeus«-t a »Kék sza­­káll«-ból. — De ugyan lehessen már veled egyszer há­rom szót beszélni komolyan. — Hát ne komizálj mindig. győzni.— A nagyfejedelem leányát ott el fogod te­— ügy! Ez már elég komoly dolog. — Arczképét tekintsd meg. Itt van. ! — Nagyon megnyugtató látvány. Nem sok ba­jom lesz a féltékenységgel, azt látom. — Gyermek vagy ha azt hiszed, a legrutabb leányokból lesznek a legkac­érabb nők — kedvező körülmények között. — De ezzel meg egészen elijesztesz. — Ah bah’! Ismerlek én téged. Az a franczia herczeg, a­ki a felesége szobájából kijövő házi barát­nak ezt mondta: »comment? Sans y étre obligé?« — nagyon hasonlít te hozzád. — No hát tovább ! — A nagyfejedelem el fog téged látni ajánló levelekkel és további utasításokkal, a­miket ismeretes furfangoddal végrehajtasz. Szükségesnek tartom fi­gyelmedbe ajánlani, hogy a­mit rádbízok, annak a jó vagy rész sikere nemcsak a közügyre, de a saját sze­mélyedre nézve is fölötte komoly dolog. A jó siker téged Nornenstein és Ehrenbreitstein egyesült feje­delemségek souverain urává fog tenni, lőnek.— Balsiker esetén pedig, ha megkapnak, főbe — Hát hiszen más ember is meghal. — Ezt nálad nélkül sohase tanultam volna meg. Köszönöm. — Hogy mennyire komoly e missió, a­mit rád­bízok , azt megítélheted abból, hogy az összeg a mit rendelkezésedre bocsátok, nem kevesebb mint egy fél millió. — Ez már »hagyja magát hallani.« — Ezt el kell költened. Rendelkezni is fogsz többel is. Brüsselben egy nagyobbszerű kölcsön negativitásánál ügyességedtől fog­­ függni, hogy egy milliót nyerj­e, vagy kettőt ? Én magam intéz­ném el ez ügyeket, de engem ezer látcső kisér s min­denütt megtudják, mit teszek. Te rólad pedig min­denki azt tudja, hogy egy szeleburdi vagy, ki ha uta­zol, vadászni, lófuttatni jársz, Párisba lm megy, meny­asszonyodnak vásárolsz trousseaut; a nagykövetnél, az udvarnál »Schwarzer Pétert« játszol, s ha a banká­rok ajtaján kopogtatsz, úgy az bizonyosan azért tör­ténik, hogy a magad számára szivattyúzod meg őket: notórius »tékozló fiú.« Ez áb­ra alatt végrehajthatod a komoly küldetést, a­mit »Brutus«-nál nem gyanít senki. Tehát gondolkodjál végig a szerepeden. Itt vannak a félmillió értékig kiállított váltók : itt uti­­készleted becsomagolva, itt ajánlóleveleid, itt kato­nai egyenruhád. Ha estig értjük jösz , indulhatsz az útra. Ha pedig nincs kedved a küldetést elfogadni, azt estig megmondod ; s én majd keresek mást, a kit ezzel megbíztak; te pedig mehetsz haza Budapestre s folytathatod a »váltónyargalást«, a­mit én a leg­kellemetlenebb utazásmódnak tartok. — Hahaha ! öreg ! szólt Alienor nevetve , s belecsapott az apja tenyerébe. Ettől ne tarts ! De: elviszem mindenedet , még a dzsidás jelmezedet is ; s ha csak az kell, hogy az embereket egymással össze­­veszítsem­ , akkor ne félj, jól foglak kiszolgálni. Octavián fejedelem e szónál megcsókolta Alienort. — No ! Ne nyald le a képemről a festéket! .... Még az­nap este a legkésőbb induló vo­nattal útra kelt Alienor , legnagyobb elővigyázatból még csak egy inast sem vive magával. »Most jövök én.........« Ezt pedig nem Falbenhein Hugó vezérőrnagy mondta, hanem Falbenhein Pompeia baronesse. Ez­úttal: — Három ezer millióm tüzes ördög és pokol! E rettentő üdvözlettel kívánt más nap jó reg­gelt Falbenhein vezérőrnagy Nornenstein Octavián fejedelemnek, ki nyugodtan szivarozott a reggelije mellett. — De mi szükség van olyan nagyon sok po­kolra, mikor egy is elég ? kérdé elbámulva a magas ur, s higgadt kedél­lyel véré b­eás csészéje aljába a szivar hamut. — Hallatlan gyalázat ez, uram! szólt a tábor­nok, kard tokja végével csörrentve hozzá. — No, mi az ? — Az, hogy princz Alienor az éjjel elszöktette a leányomat. Már erre a szóra Octavián fejedelmet is le­dobta a karszéke magáról, felugrott s az égő szivart belehajitá a theába. — Az nem igaz ! ordita vissza. Az ön leánya szöktette el Alienort! — Az mindegy ördög. Ők együtt szöktek. Önnek ez semmi baj, de én meg vagyok gyalázva! — De tüzes mennykől nem baj! Altenort ma délben Ehrenbreitsteinban várja a nagyfejedelem, a­kinek a leányát el kell vennie. — Ahoz nekem semmi közöm. Az én becsüle­tem nem tűr foltot. — A kék úr Istenre Bajországban! Vigyázott volna ön jobban a leányára ! Minek nevelte oly sza­badelvűen ! Tartott volna szigorú rendet a házánál, most nem történt volna meg ez a catastropha. — Csak catastropha ? Ez nem catastropha! Ez point d'honneur ! Nem ön adott-e nekik alkalmat a találkozásra százszor, meg ezerszer ? — Bíztam a női erényben! Lehetetlennek tar­tottam ilyesmiről még csak álmodni is a mi köreink­ben. Pfuj az ilyen világra ! — De én nem hagyom magamat meggyalázni! Én utána megyek a princznek s megölöm őt, ha leá­nyomat el nem veszi. — Én pedig megölöm őt, ha elveszi. — Uram! — Nos, mit uram ? — Itt csak egy módja van a helyrehozásnak. — Tudom. De abból nem lesz semmi. »Vérség­­ből« való princzczel rangjukon alul csak morganati­­kus házasságot köthetnek. — Ez sértés ellenem és leányom ellen ! — Minden halálos méregre a földön! Hát talán hízelkedő kedvemben legyek ma ? — Ezért önnek meg kell velem verekedni! — Meg vagyunk mi már verve mind a ketten, úgy, hogy jobban meg nem verhetjük egymást. Ez a botrány fölér egy elvesztett hadjárattal, egy szét­vert hadsereggel, egy kapitulált várral. S ezt mind ön vesztette el! E szóra végső elkeseredés fogta el Falkenhein Hugó vezérőrnagyot, lecsatolta oldaláról a kar­dot s odadobta az Nornenstein Octavián fejedelem asztalára. — Itt van! — Tehát tessék! szólt mélyen el­­érzékenyülve. Ha én vesztettem el a hadjáratot, ne viseljem azt a kardot tovább. Keressenek, önök ná­­lamnál jobb hadvezért a hadjáratukhoz. Én semmivé leszek. Nornensteint a vezérőrnagy atyai elérzékenyü­­lése csak még nagyobb dühbe hozta. — Még utoljára ön fog itt sírva fakadni! Ho­lott én vagyok veszettül megborotválva. Én elron­tom fiamnak házasságát egy­­ herczegasszon­nyal, a leggazdagabb, leghatalmasabb magyar dynasták egyikének egyetlen leányával, csak azért, hogy más­nap összekeljen egy . .. egy. . . . — Falbenhein baronessel! Remélem. — Igen baronessel a kinél még csak kezdő­­d­i­k az ember. .. . ember!— Az ön fiánál meg már végződik az Ekkor meg már Octavián kapta fel a kardot s az csapta oda az asztalhoz. — Uram! Én nem szoktam sértegetéseket megtorlatlan hagyni! — Annál jobb ! akkor mégis verekedni fogunk! * S már közel voltak hozzá, hogy minden kihí­vás, cartell és párbajsegédek nélkül kardra kapjanak s egymást összekaszabolják, a midőn épen idején ta­lálta az ajtóban leskelődő Vendelin, színpadi pontos­sággal megjelenni, egy ezüst tál­zán levelet hozva Octavián fejedelem számára. A komornyik láttára a két főur abbahagyta a pogány lármát. — Egy levél, magasság ! szólt mosolyogva Vendelin. Octavián fejedelem elkapta azt a tálczáról s feltette orrcsiptetőjét. — No igen.Ez lesz Alienor írása. A levélben ez volt: »Kedves papa! Nehogy összeverekedjetek Falbenheinnal, sietek veled tudatni, hogy én még tegnap este összekeltem Falbenhein Pompeia baro­nessel, az alservorstadti templomban. Szeretett nem jó eleve gondoskodott az egybekelést megelőző tör­vényes előkészületekről s mi már, mint boldog házas­pár, indulunk a menyegzői útra s egyenesen Párisba megyünk; hová reményjem, mindkettőtök atyai áldá­sa kisér. írtam Falbenheinnak is.­ Egyébiránt a­mit rám bíztál, azt híven elvégeztem stb. stb. — Most már készen vagyunk: dörmögő Octa­vián, harminczkétfelé tépve a levelet, s a kandallóba hajítva. — Nos, mi az ? Kérdé Falbenhein, ki nagyon különösnek találta azt, hogy egy levelet összetépnek, a­helyett, hogy neki is felolvasnák. — Csak tessék hazamenni: otthon várja excel­­lentiádat e levélnek a párja. Egyébiránt, megmond­hatom, a princz nőül vette már a baronesset. Az okos

Next