A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-21 / 267. szám
267. szám. XIII. évfolyam. Kiadó-hivatal t Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt ki. 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hót első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás Xlli-dife évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba V írül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek-tere Athenaeum-épület küldendők. & »Kon« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1875, Vasárnap, november 21. Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, november 20. Gr. Lónyay bankterve. Lónyay terjedelmes műve megjelent. Hathatósan argumentál abban a többbankrendszer mellett. Ez munkájának alapeszméje, mit nemcsak tudományosan és történelmi adatok segélyével iparkodik támogatni, de átviszi azt a gyakorlatba is, sőt nálunk is, nemcsak kivihetőnek, de hasznosnak és szükségesnek tartja azt most is: akár lesz helyreállítva, illetőleg rendezve a valuta, akár nem. Tudományos, elméleti érveivel itt most nem foglalkozunk , csak arra figyelmeztetjük, hogy e téren merőben ellentétes irány fejlődik most az irodalomban nemcsak Európaszerte, de Amerikában is. Mert naponkint érik az a meggyőződés, hogy a közhitel képezi a jegybankok alapját, tehát ezek forgalmának egyfélének és nemcsak egységesnek kell lenni és azok hasznában, az államnak lehető kedvező részt kell venni. És, hogy a gyakorlati élet fejlődése is ide tendál : bizonyítja azon országok bankügyi története, melyekben több bankrendszer van; az utóbbi évtizedekben Angliában, Amerikában épúgy, mint Svájczban, Németországban és Olaszországban is a bankczentralizáció felé hajlik a fejlődés, segíti ezt elé a törvényhozás, de a gyakorlati élet is érvényesülni kényszeríti azt. És ha az angol bank nemcsak a Peel akta, de az üzleti fejlődés erejénél fogva absorbeálja az egyes jegybankokat, ha a porosz bank tényleg birodalmi bank volt Németország egysége előtt, ha az amerikai, olasz és svájczi törvényhozás épúgy, mint az új német törvény, centralizál: ez azt bizonyítja, hogy az irány győz. A központosítás ezt jelenti. De ettől eltekintve: tagadhatatlan az, hogy az elvi kérdésben is döntő a történelmi fejlődés és, hogy több bankrendszert épen most legkevésbé fogadhat el egy olyan ország, melynek még önálló jegyforgalma sem volt soha, az bizonyos. Mert bárhogy gondoskodik Lónyay — amerikai és németországi minták után — a jegyek egyformaságának , kölcsönös kicserélésének, a nyilvános ellenőrzésnek és az állami ellenőrzésnek, biztosítékok letétele által való, biztosításáról : az tény,hogy akkor, midőn tényleg a magyar jegybanknak különben is küzdenie kell a forgalomban az államjegyekkel, sőt ideiglenesen (mit Lónyay állandóan megtarthatni vél) az osztrák bankjegyekkel is,akkor már elég esélye van a bizalmatlanságnak és disagiónak arra, hogy azokat a bankügyekben tökéletesen járatlan közönségre nézve, még több bankrendszerrel is ne szaporítsuk. Lónyay nyomós érvekkel bizonyítja be azt, hogy a valutarendezés előtt is lehet önálló magyar jegybankot felállítani, mert a fedezet helyes megszabása, az állam szigorú ellenőrzése és a nyilvánosság elég biztosítékot nyújthat arra, hogy a magyar bankjegyeinek is hitele legyen, de a történelmi fejlődéssel és üzleti viszonyainkkal merőben ellenkező lenne a több-bankrendszer. És hogy a köztünk és Ausztria közti kényes kérdések megoldását épen nem mozdítja elő Lónyay azzal, hogy politikai fontosságot helyez arra, hogy a Lajthán túl is a főbb városok önálló bankkal legyenek kielégítve, az tagadhatatlan. Mi tulajdonképen a Lónyay terve? Azt nehéz lenne röviden előadni. Akar több bankot, melyek legkönnyebben némely takarékpénztárunk átalakításával jönnének létre; kívánja, hogy ezek jegyfedezete : 'b-ban érczből vagy érczváltókból és 2A-ban jó értékpapírokból álljon; a jegy forgalom maximuma legyen az egész monarchiában megszabva, nálunk legyen 100 millió forint, az után fizettessék állami adó, miből Magyarország nyerne évenkint 22 milliót, ebből teremtene egy tartaléktőkét, melyre, pénz- illetőleg hitelválságok alkalmával, háromszoros összegben, jegyeket is bocsáthatna az állam ki — az üzlet felsegélésére. A jegybankok állítanának fel egy oly clearing-houset, melyben jegyeiket kicserélnék ; az alaptőkét előteremtené maga az ország, aminek lehetőségét kereken tagadja, ha egy bank lenne, de természetesnek tartja, ha több jegybank teremtetnék. Mindjárt ez utóbbi állításából kitűnik következetlensége. Mert ha ezt azzal indokolja, hogy a jegybankok hitelezője a közönség, akkor midőn a jegyet elfogadja; ez áll minden bankrendszerre, de alaptőkét a jegy elfogadása nem teremt, amazt és a fedezetet előre kell bírni. És ha ő ezek megteremtését azért várja az országtól, mert több bankrendszer mellett a jegykibocsátás jó üzlet, ez esetben figyelmeztetjük, hogy a monopolbank még jobb üzlet. És ha erre nincs pénz, nem lesz arra sem. A takarékpénztárak üzlet és forgalmi tőkéje a hitelezőké, részvényeseké, betevőké, azt elvonni rendeltetésétől, bankalapításra, nem szabad. A fedezeti mód,melyet ajánl, most leginkább el van fogadva vagy legalább ajánlva külföldön, de nálunk még sok szó fér kivihetőségéhez. Egyébiránt ha Lónyay bízik tervében, és ha annyira perhorrestálja azt, hogy az állam a jegybankkal üzleti kapcsolatban legyen (igen helyesen) akkor miért akar teremteni egy állami tartalékalapot, a végett, hogy épen válságokban csináljon annak alapján az állam jegybank-üzletet? Ez megfoghatatlan és tervének bírálatát képezi. Mi a bajunk ? Nincs elég tőkeerőnk és nincs jegybankunk. Tehát a tőkeerőt be kell vonnunk és jegybankot kell állítanunk. A két czélt legkönnyebben kapcsolatosan lehet elérni, de ezt biztosítani, már a valutarendezés nélkül, csak egy jegybankkal lehet. Az állam felügyelete, a bank adóztatása, kamatlábának szigorú ellenőrzése, fedezetének czélszerűsége, üzletének kizárólagosan hazánk javára való berendezése, nyújtsanak biztosítékot azon czél elérésére, melyet Lónyay több bankrendszerrel akar elérni, ami nálunk a legnagyobb koczkázattal, a forgalom szabálytalanságával és megrázkódásával járna. H. S. : A pénzügyi igazgatóság rendelete folytán tegnap délben mintegy 30 kereskedőnél motozás tartatott, s ezeknek üzleti könyveit is lefoglalták. Ez eljárás oka az volt, hogy egy titkos denunciatio szerint, a kérdéses formák megrövidítették a vámhivatalt, mivel közönséges, s azért alacsony vámmal terhelt áruk gyanánt magasabb tarifa alá eső gyapjút, selymet stb. importáltak. A pénzügyi igazgatóság rendelete a legpontosabban végrehajtatott, s az illető kereskedők könyvei, továbbá levelezések, szállító levelek, faktúrák, számadások stb. lefoglaltattak s a vámházhoz vitettek. A fővárosi kereskedő világban roppant izgalmat szült az eset, mivel hir szerint még harmincznál több kereskedő volt kijelölve, kiknél hasonló motozások tartattak. Különösen sérelmesnek találták azt, hogy az illetők könyvei és iratai elvétettek, mivel ezek nélkül az üzletet egy napig sem lehet tovább folytatni. E tárgyban a kereskedelmi csarnokban tegnap este fél 6 órakor értekezletet tartottak. Ez értekezletből Faik és Wahrmann felkeresték a pénzügyminisztert s a dologról részletesen értesítették. A miniszter kijelente, hogy a pénzügyi igazgatóságnak ez eljárását ő nem rendelte el, sőt hogy arról egyátalában nem tud semmit. Kijelentette továbbá, hogy az esetet nagyon sajnálja, azonban közegeinek eljárásáról, mielőtt ezeket ki nem hallgatta, ítéletet nem mondhat; ha azonban a közegek helytelenül jártak el, azért feleletre fognak vonatni. A lefoglalt könyvek azonnal való visszaadatását is megígérte, kijelenté végül, hogy ma reggel fél 10-kor kész a kereskedőknek egy küldöttségét elfogadni ez ügyben. E közleményt a kereskedelmi csarnokban egybegyülve volt kereskedők örömmel fogadták s azonnal választottak egy 7 tagú küldöttséget, mely Neuweit Armin vezetése alatt a pénzügyminisztert ma fölkeresse. Ig?*: E küldöttséget a miniszter ur ma délelőtt fél tízkor fogadta, miután előbb Metzner pénzügyi igazgató által az esetről hivatalos értesülést is szerzett. A miniszter kijelenti a küldöttségnek újból, hogy a motozás és lefoglalás a pénzügyi igazgatóság utasítása folytán történt, hangsúlyozta újra, hogyha egyik vagy másik közeg a nyert utasításokon túllépett, azért feleletre fog vonatni. A lefoglalt könyvek különben már visszahattak, s a pénzügyi igazgatóság csupán a számlákat és faktúrákat tartotta vissza, mint amelyek a tényálladék kiderítésére okvetetlenül szükségesek. A küldöttség teljesen megnyugtatva távozott a minisztertől. — A képviselőház közigazgatási bizottságából. Elnök Péchy Manó gr., jegyző Guttner Gyula. A kormány részéről jelen van Tisza K. miniszterelnök és belügyminiszter. A bizottság a tárgyalás folytatása előtt visszatért a 30. és 32. §§-ra, melyek elsejében a közig. bizottság kötelességei praecisiroztatnak s fölemlittetik az eltiltott tankönyveknek a népiskolákban való használati ellenőrzése ; az utóbbiban körülhatott azon eljárás, amely szerint a felekezeti hatóságok rendeleteinek csak akkor nyújt segélyt, ha azok a létező törvényeken alapulnak s az állami közegek rendeleteivel nem ellenkeznek. Következik a 34. §., mely a posta, távirda és a hatóságok között fennforgó kérdések elintézéséről szól. Az e §-ra vonatkozó miniszteri szabályrendelet ideiglenessége jeleztetik. A 35. §-nál, mely a védtörvény 44. §-a értelmében a nősülési engedélyről, mint első fokú fórum intézkedését írja körül, — a bizottság több tagja a nősülési engedélyt döntőleg kívánja a közig. bizottságra bízni, mi ellenében fölhozatott hogy a végelintézés a védtörvény a honvédelmi miniszternek hagyja fenn, s így a szöveg tartatik meg. A 36. §. változatlan marad. A 37. § nál, mely a börtönök felügyeletéről szól, felmerül azon aggodalom, hogy ezen és a következő §§. által a közig. bizottság a bíróságok ügykezelésébe elegyedik. Többen ezt helyeslik. Némelyik azt kívánja, hogy a vizsgálat a börtönorvos jelenlétében történjék, mások a börtönök egészségi, élelmezési és fegyelmi ügyeit is a bizottság teendőibe akarják vonni. Még számos pro és contra megjegyzés után a §. változatlanul hagyatik. A 38 — 83. §§. megjegyzés nélkül fogadtatnak el. Következik a II. fejezet, mely a bizottságnak, mint fegyelmi hatóságnak eljárását írja körül; fölhozatik, hogy e szerint az állami tisztviselők felett oly testület bíráskodik, melynek nagyobb része választott tagból áll, tehát egy alsóbb hatóság ítél felsőbb hatósághoz tartozók felett. Illuzóriusnak tartja az alispáni felelősséget, mert képtelenség, hogy felette alsóbb közegei bíráskodjanak. A bíráskodást csak alsóbb rendű hivatalnokok felett bízná a bizottságra, s a többiekre nézve delegált bíróság volna óhajtandó. Ennek cáfolatául felhozatik, hogy az 55. §. a fegyelmi bíróságot 5 tagban állapítja meg, kik közül 3 állami tisztviselő. A delegált bíróság csak mint felebbezési fórum lenne alkalmazható. Több felszólalás után a 44. §. elfogadtatott. Ezután némi megjegyzés után változatlanul fogadtatnak el a 45—50. §§.; az 51. §-nál a felterjesztésnek 8 nap alatt megejtése kimondatik. Az 52. §-nál a bizottság jelzi egy felebbezési fórum szükségét. Az 53., 54. §§. változatlanul hagyatnak. Az 55. §-nál fölhozatik azon aggodalom, hogy olyanok is lehetnek tagjai a fegyelmi bíróságnak, kik egyszer mint bíró, másszor mint vádlottak szerepelhetnek, s ezért teljesen független elemekből, a megye által választott tagokból volna a fegyelmi bíróság alakítandó. Ezzel szemben hangsúlyoztatik, hogy az államhivatalnokok susceptibilitása meg van óva, a törvényhatóságiaké pedig a bizottsági tagok választása által. A többség a §-t fenntartja és kimondatik, hogy az alispán (polgármester) oly esetekben, midőn róla, vagy őt érdeklő ügyről van szó, nem elnökölhet. Az 56. §. változatlanul, a 57. § azon változtatással fogadtatik el, hogy az elnökkel együtt nem 2 hanem 5 tag szükséges határozathozatalra. Az 58. § változatlan marad. Jövő ülés kedden d. u. 5 órakor. — Az országgyűlési szabadelvű pártkor november 22-én hétfőn d. u. 6 órakor értekezletet tart. Apróságok. A Lónyay »Közügyeinkről« szóló könyvének második kötete immár megjelent. Az van ráírva, hogy három forintba kerül. Ez hát nem is volna drága, mert három forint még csak nem is pénz, legalább nem bankjegy, hanem csak három egy forintos államjegy. Azonban a dolog nem áll egészen így. Annyi bizonyos, hogy e könyv nem kerül az embernek bankjegyébe, legalább egészbe nem, mert a legkisebb bankjegy 10 forint, de országvilág tudja, hogy belekerült az országnak egy jegybankjába. Már pedig egy könyv ezen az áron mégis csak keservesen drága.* A Ghyczy elnöki bankettjéről szól a következő história. Szende Béla honvédelmi minisztertől szivart kér valaki. A miniszter oldalzsebébe nyúl s kihúz onnan egy szalmás virgonait, — a mint az irói körben a Virginiát elmagyarositották. — Ejnye, mondja az a másik, hát te ezt a bakancsos szivart az oldalzsebedben hordod? Nem törik az össze? Ha József főherczeg ő fensége megtudja, fogadni merek, azonnal meghagyja, hogy a csizmád szárában hordjad ezután. — Dehogy hagyja, dehogy hagyja. — válasza a miniszter. — Az a szivar ott az oldalzsebben csak annál törik össze, akinek hajlik a dereka. Ő fensége pedig jól tudja azt, hogy az ilyen öreg katonáé, mint én vagyok, — nem teszi azt. * Az »Üstökösből« vesszük át a következő egyetmást. — No barátom, — mondja egy bohókás képviselő Ghyczynek, — te se érdemelted volna meg hogy öreg napjaidra még becsukjanak. — Engem ? aztán miért ? — kérdi az öreg. — Hallom, hogy a banketteden ugyancsak összeölelgetted Simonyit. — Nos ? hát azért becsukják az embert ? — Be bizony! Hát nem is tudod, hogy Görögországban is becsukták Nikolopulos és Valassopulos volt minisztereket, amivelhogy négy görög püspökség betöltésénél elkövették a Simonyiát. * Milyen jó idők voltak azok, mikor Patay Están bátyánk feltálalta a háznak az antiqua historiabeli tudományát, mondván, hogy volt egy római, egy bizonyos Horatius, aki a Róma közepén megnyílt mélységbe vetette magát. — Curtius volt az, bátyám, — mondák a körötte állók. — Hát vigye el a gólya, mit tudom én, csak azt tudom, hogy valami görög volt. Milyen jó szót nevettünk akkor! Bezzeg, mikor most Ragályi Ferdinánd bátyánk kifejti, hogy Hannibal mennyire sirt az atyja győzelmei felett, hogy neki most már mi marad meghóditani való? Bezzeg, nem szólnak most közbe, hogy »Nagy Sándor volt az bátyám!« Ráhagyják, végezze el ezt a dolgot a classicusokkal. De az az egy igaz, hogy szegény Están bár az ókori história terén pótolva van, mint akár a nőemancipatió terén Csatár által Majoros. * Most már meg van fejtve, kiket értett Kállay Béni a »párrasztok« alatt. Miután 48 óta vagy egy paraszt sincs, vagy mindnyájan azok vagyunk, — a megkülönböztetés alatt csak is azt és olyanokat érthetett, kire és kikre a miniszterelnök azon idézete áll, hogy »rustica natura tenet sua jura.« nek is.Ezeket azonban nem bánjuk, ha tönkre ment Várady Gábor beszél. Pulszky Guszti közbekotyog. Hátrafordul Gorove s azt mondja: — Gusztika, ne trécselj örökké. Erre Wahrmann megjegyzi: — Ugyan hadd el, hát nem tudod, mit mondott tegnap Tisza Kálmán ? — Mit? — Azt, hogy »Gusztika natura tenet sua jura.« E napokban két székely atyafi járt fel Budapesten. Persze megnézték azt a helyet is ahol az országot törvényekkel boldogítják. Épen Kállay beszélt az adó ellen, keblére ölelvén a magyarság zömét. — Netene, mondja az egyik atyafi — hát megest csak emelgetik azt a porcziót ? — Bizony azt cselekszik — válaszol a másik nagy sóhajtva. — No Istenem, el is pusztul akkor a szegény ember. — Mit? hogy elpusztul? Dehogy elpusztul.— Ki ad többet értté ? Az uj kor parlamentarismusa nem képes a corruptiónak oly eclatáns példáit felmutatni, mint a minőkkel rövid idő alatt hiressé A „HON“ TÁRCZÁJA. ___ Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Víkrész. Lívia. Az oroszlán, a kit megütnek. (83. Folytatás.) Másnap már Badenben volt Alienor. — Hát mi bajod velem, hogy éjszaka nyargaltatsz haza ? Octavián fejedelem megmutatta neki azt a levelet, melyet Etelváry Miksa herczegnek irt. — No ezt jó lett volna három nappal elébb közölnöd velem, mikor még a menyasszonyi ajándékokat nem vittem el neki. — Pfuj! Nornenstein princz! Micsoda asszonyos kicsinyeskedés ez megint. Ilyen bagatellenek jutni most eszedbe ! A te ajándékaidat úgyis utánad fogják hajigálni; ne busulj. Most tudd meg további teendőidet. Ugyan kérlek ne ásíts a szemembe. — Légy mulattatóbb. — Az leszek. Még ma este utrakelsz Ehrenbreitsteinba. A nagy fejedelem már értesítve van érkeztedről; a pályafőnél fog várni egész suiterével; ő maga a nornensteini gárda ezredesi egyenruhájában ; míg te az ehrenbreitsteini dzsidás őrnagyi egyenruhában jelensz meg. kapok ?— Potz element! Még színpadi costument is — A perronnál a nornensteini hymnuszt fogja megérkeztedkor játszani a zenekar. — Ismerem. A »hymenaeus«-t a »Kék szakáll«-ból. — De ugyan lehessen már veled egyszer három szót beszélni komolyan. — Hát ne komizálj mindig. győzni.— A nagyfejedelem leányát ott el fogod te— ügy! Ez már elég komoly dolog. — Arczképét tekintsd meg. Itt van. ! — Nagyon megnyugtató látvány. Nem sok bajom lesz a féltékenységgel, azt látom. — Gyermek vagy ha azt hiszed, a legrutabb leányokból lesznek a legkacérabb nők — kedvező körülmények között. — De ezzel meg egészen elijesztesz. — Ah bah’! Ismerlek én téged. Az a franczia herczeg, aki a felesége szobájából kijövő házi barátnak ezt mondta: »comment? Sans y étre obligé?« — nagyon hasonlít te hozzád. — No hát tovább ! — A nagyfejedelem el fog téged látni ajánló levelekkel és további utasításokkal, amiket ismeretes furfangoddal végrehajtasz. Szükségesnek tartom figyelmedbe ajánlani, hogy amit rádbízok, annak a jó vagy rész sikere nemcsak a közügyre, de a saját személyedre nézve is fölötte komoly dolog. A jó siker téged Nornenstein és Ehrenbreitstein egyesült fejedelemségek souverain urává fog tenni, lőnek.— Balsiker esetén pedig, ha megkapnak, főbe — Hát hiszen más ember is meghal. — Ezt nálad nélkül sohase tanultam volna meg. Köszönöm. — Hogy mennyire komoly e missió, amit rádbízok , azt megítélheted abból, hogy az összeg a mit rendelkezésedre bocsátok, nem kevesebb mint egy fél millió. — Ez már »hagyja magát hallani.« — Ezt el kell költened. Rendelkezni is fogsz többel is. Brüsselben egy nagyobbszerű kölcsön negativitásánál ügyességedtől fog függni, hogy egy milliót nyerje, vagy kettőt ? Én magam intézném el ez ügyeket, de engem ezer látcső kisér s mindenütt megtudják, mit teszek. Te rólad pedig mindenki azt tudja, hogy egy szeleburdi vagy, ki ha utazol, vadászni, lófuttatni jársz, Párisba lm megy, menyasszonyodnak vásárolsz trousseaut; a nagykövetnél, az udvarnál »Schwarzer Pétert« játszol, s ha a bankárok ajtaján kopogtatsz, úgy az bizonyosan azért történik, hogy a magad számára szivattyúzod meg őket: notórius »tékozló fiú.« Ez ábra alatt végrehajthatod a komoly küldetést, amit »Brutus«-nál nem gyanít senki. Tehát gondolkodjál végig a szerepeden. Itt vannak a félmillió értékig kiállított váltók : itt utikészleted becsomagolva, itt ajánlóleveleid, itt katonai egyenruhád. Ha estig értjük jösz , indulhatsz az útra. Ha pedig nincs kedved a küldetést elfogadni, azt estig megmondod ; s én majd keresek mást, a kit ezzel megbíztak; te pedig mehetsz haza Budapestre s folytathatod a »váltónyargalást«, amit én a legkellemetlenebb utazásmódnak tartok. — Hahaha ! öreg ! szólt Alienor nevetve , s belecsapott az apja tenyerébe. Ettől ne tarts ! De: elviszem mindenedet , még a dzsidás jelmezedet is ; s ha csak az kell, hogy az embereket egymással összeveszítsem , akkor ne félj, jól foglak kiszolgálni. Octavián fejedelem e szónál megcsókolta Alienort. — No ! Ne nyald le a képemről a festéket! .... Még aznap este a legkésőbb induló vonattal útra kelt Alienor , legnagyobb elővigyázatból még csak egy inast sem vive magával. »Most jövök én.........« Ezt pedig nem Falbenhein Hugó vezérőrnagy mondta, hanem Falbenhein Pompeia baronesse. Ezúttal: — Három ezer millióm tüzes ördög és pokol! E rettentő üdvözlettel kívánt más nap jó reggelt Falbenhein vezérőrnagy Nornenstein Octavián fejedelemnek, ki nyugodtan szivarozott a reggelije mellett. — De mi szükség van olyan nagyon sok pokolra, mikor egy is elég ? kérdé elbámulva a magas ur, s higgadt kedéllyel véré beás csészéje aljába a szivar hamut. — Hallatlan gyalázat ez, uram! szólt a tábornok, kard tokja végével csörrentve hozzá. — No, mi az ? — Az, hogy princz Alienor az éjjel elszöktette a leányomat. Már erre a szóra Octavián fejedelmet is ledobta a karszéke magáról, felugrott s az égő szivart belehajitá a theába. — Az nem igaz ! ordita vissza. Az ön leánya szöktette el Alienort! — Az mindegy ördög. Ők együtt szöktek. Önnek ez semmi baj, de én meg vagyok gyalázva! — De tüzes mennykől nem baj! Altenort ma délben Ehrenbreitsteinban várja a nagyfejedelem, akinek a leányát el kell vennie. — Ahoz nekem semmi közöm. Az én becsületem nem tűr foltot. — A kék úr Istenre Bajországban! Vigyázott volna ön jobban a leányára ! Minek nevelte oly szabadelvűen ! Tartott volna szigorú rendet a házánál, most nem történt volna meg ez a catastropha. — Csak catastropha ? Ez nem catastropha! Ez point d'honneur ! Nem ön adott-e nekik alkalmat a találkozásra százszor, meg ezerszer ? — Bíztam a női erényben! Lehetetlennek tartottam ilyesmiről még csak álmodni is a mi köreinkben. Pfuj az ilyen világra ! — De én nem hagyom magamat meggyalázni! Én utána megyek a princznek s megölöm őt, ha leányomat el nem veszi. — Én pedig megölöm őt, ha elveszi. — Uram! — Nos, mit uram ? — Itt csak egy módja van a helyrehozásnak. — Tudom. De abból nem lesz semmi. »Vérségből« való princzczel rangjukon alul csak morganatikus házasságot köthetnek. — Ez sértés ellenem és leányom ellen ! — Minden halálos méregre a földön! Hát talán hízelkedő kedvemben legyek ma ? — Ezért önnek meg kell velem verekedni! — Meg vagyunk mi már verve mind a ketten, úgy, hogy jobban meg nem verhetjük egymást. Ez a botrány fölér egy elvesztett hadjárattal, egy szétvert hadsereggel, egy kapitulált várral. S ezt mind ön vesztette el! E szóra végső elkeseredés fogta el Falkenhein Hugó vezérőrnagyot, lecsatolta oldaláról a kardot s odadobta az Nornenstein Octavián fejedelem asztalára. — Itt van! — Tehát tessék! szólt mélyen elérzékenyülve. Ha én vesztettem el a hadjáratot, ne viseljem azt a kardot tovább. Keressenek, önök nálamnál jobb hadvezért a hadjáratukhoz. Én semmivé leszek. Nornensteint a vezérőrnagy atyai elérzékenyülése csak még nagyobb dühbe hozta. — Még utoljára ön fog itt sírva fakadni! Holott én vagyok veszettül megborotválva. Én elrontom fiamnak házasságát egy herczegasszonnyal, a leggazdagabb, leghatalmasabb magyar dynasták egyikének egyetlen leányával, csak azért, hogy másnap összekeljen egy . .. egy. . . . — Falbenhein baronessel! Remélem. — Igen baronessel a kinél még csak kezdődik az ember. .. . ember!— Az ön fiánál meg már végződik az Ekkor meg már Octavián kapta fel a kardot s az csapta oda az asztalhoz. — Uram! Én nem szoktam sértegetéseket megtorlatlan hagyni! — Annál jobb ! akkor mégis verekedni fogunk! * S már közel voltak hozzá, hogy minden kihívás, cartell és párbajsegédek nélkül kardra kapjanak s egymást összekaszabolják, a midőn épen idején találta az ajtóban leskelődő Vendelin, színpadi pontossággal megjelenni, egy ezüst tálzán levelet hozva Octavián fejedelem számára. A komornyik láttára a két főur abbahagyta a pogány lármát. — Egy levél, magasság ! szólt mosolyogva Vendelin. Octavián fejedelem elkapta azt a tálczáról s feltette orrcsiptetőjét. — No igen.Ez lesz Alienor írása. A levélben ez volt: »Kedves papa! Nehogy összeverekedjetek Falbenheinnal, sietek veled tudatni, hogy én még tegnap este összekeltem Falbenhein Pompeia baronessel, az alservorstadti templomban. Szeretett nem jó eleve gondoskodott az egybekelést megelőző törvényes előkészületekről s mi már, mint boldog házaspár, indulunk a menyegzői útra s egyenesen Párisba megyünk; hová reményjem, mindkettőtök atyai áldása kisér. írtam Falbenheinnak is. Egyébiránt amit rám bíztál, azt híven elvégeztem stb. stb. — Most már készen vagyunk: dörmögő Octavián, harminczkétfelé tépve a levelet, s a kandallóba hajítva. — Nos, mi az ? Kérdé Falbenhein, ki nagyon különösnek találta azt, hogy egy levelet összetépnek, ahelyett, hogy neki is felolvasnák. — Csak tessék hazamenni: otthon várja excellentiádat e levélnek a párja. Egyébiránt, megmondhatom, a princz nőül vette már a baronesset. Az okos