A Hon, 1876. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-22 / 17. szám

17. szám. XIV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1876. Szombat, január 22. Kiadó-hivatal : Barátok­ tere, Ath­enaeum-épü­let földszint. Kitfizetési dlij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................. írt — ki 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­lfizetés negyedévenként ... 1 » * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás XIV-dik évi folyamára. Félévre.......... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba ke­rül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala, Budapest, jan. 21. A keleti vasút megvétele. A keleti vasút megvétele, nagy fontos­ságú tény. Egy 80.842 mértföld vasútnak az állam birtokába jutása, főleg h­a az nemzetkö­zi pálya lehet egy kis kiegészítéssel, bármi­lyenek legyenek e vásár előzményei, tagad­hatatlanul nevezetes tény, úgy pénzügyi, mint forgalmi szempontból. És ha e lépésnek meglesznek szükséges következményei, me­lyeknek első­sorban a keleti csatlakozás, és a keleti vasútnak a magyar államvasút északi vonalaival, valamint Budapesttel való kap­csolatának foganatosításában, és másodsorban épen ezek segedelmével helyes tariftapoliti­­ka létesítésében kell állniok, akkor a tegnap létrejött szerződést méltán nevezhetjük for­galmi politikánkban forduló­pontnak. A keleti vasút szomorú története sokkal ismeretesebb, hogy sem annak fejtegetésébe kellene bocsátkoznunk , sőt azt egyátalában nem akarjuk következtetni, hogy ezzel a múltra fátyol van vetve, a hiba, a mulasztás, a visszaélés és bűn jóvá téve, felmentve ez­által nincs. De meg lesz mentve egy neveze­tes forgalmi vonalunk egy csőd szélén álló társulat gyenge kezelésétől; hitelünk a kül­földi részvényesek követeléseitől, a pénzpiac­ egy rész magyar állami garantia alatt álló, papírtól, és vasúti politikánk egész­séges fejlődésének egyik, legfőbb akadályától. A szerződés nagy teherrel jár, sőt, hoz­zá­teszszük, oly teherrel, melynek viselésére nem a jog, hanem csak hitelünk és vasutunk érdekei iránti tekintetek bírhatnak. Főleg, ha a vasút jelenlegi állapotát, csekély forgal­mát és jövedelmezőségét tekintjük, fogunk meggyőződni, hogy biz itt nagy terhet vál­laltunk magunkra, de ez teszi lehetővé,hogy a vasút ügyeit úgy rendezzük, hogy az a te­her apadjon, illetőleg helyette kárpótlást nyerjünk, melynek viselésére csaknem egé­szen voltunk kényszerítve most is, a nem jövedelmező pálya kamatgaranciája által. A keleti vasút, 30 milliónyi részvénytő­kéjén kívül, terhelve volt 44.921.000 első, és 30 millió másodprioritással, az állam a két el­sőre vállalt négy és fél millió kamatgaran­­tiát. És, hogy e kamatgarantia mennyire igénybe volt véve, bizonyítja az, hogy 1873. végéig 6.171,852 forint szolgáltatott ki a vasútnak, illetőleg hitelezőinek e czimen, 1874-ben és 1875-ben körülbelől 7 milliót kelle­t czimen fizetnünk, daczára annak, hogy a vasút nyers bevételei a követ­kezőleg emelkedtek: 1870 ben volt 219,140 frt bevétel, 1871 ben » 774,381 » › 1872-ben · 1,270,631 » › 1873 ban » 1,769,235 » › 1874 ben · 2,228,167 ‹ » De 1875 ben, mint tizenegy havi kimu­tatás bizonyítja (legtöbb vasútvonalunk be­vételének emelkedésével szemben) száz és egynéhány ezer forint visszaesés van a bevé­telben. Az előbbi emelkedés és a mostani ha­nyatlás is bizonyítja, hogy a forgalmi viszo­nyokon kívül is van akadály e vasút jöve­delmének emelkedésében és nagyon kívánatos a reform. Maguk az üzleti kiadások, következőleg emelkedtek: 1870 ben volt 149,609 frt kiadás. 1871- ben » 519,163 » » 1872- ben » 912,081 » » 1873- ban » 1,345,728 » ‚ így tehát természetes, hogy a kamat­garantia nagy mértékben jön igénybe véve és ezen kívül 3 milliónyi előleget kapott a tár­sulat az államtól, melyet most viszont követe­léseivel és építkezéseinek beszámításával törleszt. Az új szerződés következtében az első és másod prioritások terhe az államra neheze­dik, ezekért jár 3.750.000 ezüstforint kamat. Ez körülbelől megfelel annak, mit eddig a kamatgarantia fejében évenként fizettünk. És h­a nem hozzuk meg az 1874. I. törvényczik­­ket, melyet akkor egész­ erőnkből elleneztünk, ha akkor viszszük keresztül a mostani műve­letet, mint a »Hon« egész határozottsággal ajánlá, akkor néhány lebegő adósság és in­­vestitió tisztázása járt volna ugyan újabb te­herrel , de nem lévén másod prioritás, vagy erre nem lévén kiterjesztve (a részvényekről) a kamatgarantia: terh­ünk több nem lenne. De a tartozás egész összege ál­lami garantia alá helyeztetvén : a részvénye­sek kárpótlás nélkül maradtak. Ezt jól fon­tolják meg ők, midőn a legközelebbi közgyű­lésen e szerződést tárgyalják, mert annyi bi­zonyos, hogy a csaknem 10 millióra menő 5 százalék arany százalékos államkötvény, melyet kapnak, és a­mely 500 ezer forint arany kamattal fogja terhelni budgetün­­ket , inkább hitelünk é­s vasútügyünk rendezése, mint jog szerinti igényük miatt lesz Magyarország által elvállalva. Összes ter­hünk tehát, a keleti vasút miatt, az arany ágrót ezüstre redukálva, megfelel 4.300.000 forint évi kamatnak és 86 millió fö­llppil­la­­ságnak, ezüst forintban. Tehát a keleti vasút egy mértföldje kerül nekünk körülbelül 1 074.000 forintba. Tagadhatatlan, hogy ez bizony drága vasút, de tekintetbe kell vennünk, hogy ez a sok pénz, valamint a kamatgaranciában elve­szett 12—13 milliónyi összeg, a múlt téve­déseinek oly következménye, melyet visel­nünk kell, ha még több zavarnak, hitelünket, vasutunkat kitenni nem akarjuk. Sok rész­ben »Schulgeldnek« vehetjük azt, mely na­gyon sok millióban fejezi ki azt a közmon­dást, hogy »korán tanul a magyar.« Kívánatos, hogy legalább ezzel aztán tanultunk legyen , mert annyi bizonyos, hogy ha a keleti vasút tanulságos története itt be­fejeződik, ha ez által meg lesz vetve alapja egy egészséges, tervszerű vasut- és ta­­riftapolitikának, akkor a fél milliónyi újabb kamatteher és a sok elveszett millió bőven kárpótolva lesz: a közgazdaságra háramló közvetett, az állampénztárnak megtérü­lő közvetlen nyereségből és hitelünk erősbü­­léséből. Ismételjük: a szerződés terhes és mi mégis nyereségnek tekintjük azt, melyben eléggé méltányos kárpótlást nyernek a rész­vényesek, egy nagy, nemzetközi vonalat az állam, egy hatalmas tényezőt a tariftapoliti­­ka és nemzetközi kapcsolat helyes megol­dására a kormány és Magyarország a keleti vonalban nyeri egyik, természetes, nemzet­közi államvasútját! Ezért gratulálunk­­a Tisza-kormánynak e szerződésért, melylyel egy nehéz függő kérdésünk van megoldva ! — A szavazás a városok ügyében. Igennel a kormány javaslata mellett szavaztak : Gal­­góczy Sándor, Gáspár András, Gidófalvy Albert, Gorove István, Gromon Dezső, Gullner Gyula, Ha­lász Bálint, Hammersberg Jenő, Harkányi Frigyes, Hegedűs Sándor, Hets Károly, Hieronymi Károly, Hódossy Imre, Hollósy Károly, Horánszky Nándor, Horváth Gyula, Houchard Ferencz, Hunyady Béla, Ivády Béla, Jászay Antal, Jordán István,J­oannovits György, Károlyi Tibor gr., Kemény Gábor b., Ke­mény István b., Kemény Mihály, Kende Kanut, Ken­de Péter, Kerkapolyi Károly, Kégl György, Kiss Lajos, Kollár János, Koronthályi Ferencz, Kossy Sándor, Kovács László, Kovácsy Gyula, Kövér Ká­roly, Kiy­thy József, László Antal, Lészay Lajos, Liechtenstein József, Lónyay József, Luka Lajos, Lü­­kő Géza, Mara Lőrincz, Markhot János, Máriássy Kálmán, Máriássy Sándor, Márkus István, Meczner Gyula, Micsky Lajos, Michl Jakab, Mihályi Péter, Miklós Gyula, Molnár Aladár, Molnár György, Mol­nár István, Móricz Pál, Máriássy Miklós, Nagy György, Nyisztor József, Nedeczky István, Ordódy Pál, Orosz M., P­iczolay J., Papp G., Papp L., Papp L., Perczel Béla, Perczel Lajos, Perczel László, Pe­­retti Alajos, Petrik Gyula, Péchy Jenő, Péchy Manó gr., Péchy Tamás, Pilissy László, Plachy Bertalan, Plachy Tamás, Podmaniczky Frigyes br., Pogány Ká­roly, Pogonyi Dénes, Pongrácz Lajos, Poór Antal, Potoczky Dezső, Prepeliczay Gyula, Prónay József, Pulay Kornél, Pulszky Ágost, Ragályi Aladár, Ra­gályi Gyula, ifj. Ráday Gedeon gr., Rády Endre, Remete Géza, Rónay István, Rudics József br., Schmausz End­e, Simonyi Lajos br., Szinó Lajos, Somssich Imre gr., Somssich Pál, Szakáll Antal, Szapáry Gyula gr., Szaplonczay Miklós, Szathmáry Miklós, P. Szathmáry Károly, Szende Béla, Szeni­­czey Ödön, Szentai György, Szentiványi Árpád, Széll Kálmán, Szikszay Lajos, Szilassy János, Szilády Áron, Szilágyi Dezső, Szirmay Ödön, Szitányi Ber­­nát, Szivák I.,Szluha Benedek, Szoboszlay J., Szontágh P (gömöri), Szontágh P. (somogyi), Szabó M , Taray Endre, Teleki László, Tibor Antal, Tisza Kálmán, Tisza Lajos, Tóth Kálmán, Tóth Vilmos, Trefort Ágoston, Ujfalusy Miklós, Urbanovszky Ernő, Vá­­rady Gábor, Vendéghy Gábor, Végh Aurél, Virava József, Vizsoly Gusztáv, Vladár Ervin, Vojnits Ja­kab, Wächter Frigyes, Wodianer Albert dr., Veres WécseyJ^^tvJy^Szselin­daházy Pál, Antal Gyula, Antalffy Károly, Ábra­­hámffy Gyula, Bakcsy Ferencz, Ballogh József, Ba­logh Imre, Barcsay Ákos, Bartal János, Bánó Jó­zsef, Beliczey Rezső, Beöthy Algernon, Bereczky Sándor, Berzeviczy Egyed, Békássy Károly, Biró Kálmán, Bittó Béni, Bocsánczy Adolf, Boda József, Boér Antal, Bohus Zsigmond, Bokros Elek, Boros­­nyai Pál, Babits János, Czipple Zsigmond, Csá­­vossy Béla, Csemeghy Károly, Csernátony Lajos, Csider Károly, Csillaghy József, Darvas Imre, Dá­niel Ernő, Dániel László, Dániel Pál, Dégenfeld Béla gr., Dimitrievics Milos, Domahidy István, De­genfeld Lajos gr., Éber Nándor, Fabriczius Károly, Farkas Elek (bihari), Farkas Elek (körösi), Fáy Béla, Felszeghy Sámuel, Földváry Mihály, Fröhlich Gusztáv. Nemmel, vagyis a kormány javaslata ellen szavaztak: Gebbel Károly, Hedry Ernő, Héderváry Khuen Károly gr., Hérits Antal, Hosztinszky János, Hunkár Sándor, Karuch József, Kapp Gusztáv, Kál­­lay Béni, Kulcsár Lajos, Leonhard Frigyes, Löw Vilmos, Manger Károly, Mudrony Soma, Mukics Ernő, Nemes Nándor gr., Orbán Balázs, Ocskay Ru­dolf, Ráth Károly, Róth Keresztély, Sachsenheim Albert, Steinakker Ödön, Svarcz Gyula, Szerafin Frigyes, Széchényi Pál gr., Szluha Ágoston, Szö­­gyényi László, Sztupa György, Tomcsányi László, Trauschenfels Emil, Varga Károly, Zay Adolf, Zákó Sándor, Zichy Nándor gr. Zsedényi Ede, Bausznern Guidó, Berchtold László gr., Bethlen András gr., Bujanovits Sándor Conrád Károly, Csíki István, Dániel Márton, Dessewffy Kálmán, Dörr Soma, Föld­váry János. — Anglia annexionális törekvé­seiről különféle hírek járták be a külföldi saj­tót a napokban. Egy ilyen pétervári hírt jeleztünk már ma esti lapunkban, mely szerint maga a porta ajánlotta volna föl Angliának Egyptomot, ha az nem csatlakozik a hatalmakhoz a pacifikátió kérdé­sében. E hir tulajdonképen kivetkőztette lényegéből azt, a­mit mondani és a­mire figyelmessé tenni akart, mert Egyptomban mostanság aligha­nem erősebb Anglia, mint a porta. A másik hir, melyet a »Daily News« közöl, azt mondja, hogy a caneai angol al­­konzul Kréta szigetének több tekintélyes lakó­jától leveleket és ajánlatokat kapott, melyekben az illetők sürgetik a sziget annexióját Ang­li­á­h­o­z. Ez a mozgalom a sziget görög lakosai ré­széről nagy ellenzésre talál, kik Athénből kapják az instructiókat. A szigeten nagy izgalom uralkodik e miatt s innen lehet kimagyarázni, hogy Rauf pasa, ki eddig Herczegovinában működött, közelebb Kré­tába neveztetett ki kiszéles­itett hatalomkörr­el. Kré­ta és Egyptom mindenesetre fontossággal biznak Angliára már csak azért is, mert kényelmes stalió­­kat képeznek az Indiába vezető útban.­­ Különben nemcsak Anglia akar annectálni, hanem még a n­é­­metországi ultramontánok is, így Jörg, »Né­metország leghíresebb katholikus publicistája« a »Hist pofit. Blätter« ben azt fejtegette új évi elmél­­kedés gyanánt, hogy az osztrák-német tar­tományokat Németországhoz kell csa­tolni s ezt kikerülhetlennek is jelentette ki, valamint azt is, hogy Törökország szétdarabolta­­tik s­­az osztrák súlypont Budáról tovább ke­letfelé tolatik. Ez lenne aztán egyenes útja annak — folytatja Jörg — hogy a gazdag, de holt tőke a német­osztrák népségben ismét gyümölcsözővé tétessék.« Az osztrák ultramontánok már most nagy zavarban van­nak, hogy elutasítsák maguktól ez ügyben a külön­ben mindig kedvelt solidaritást. Maguk a bajor ul­­tramontán lapok is megsokalták a dolgot s egyik igy iz.a Dr. Jörg senzationalis czikkében csak azt fe­jezte ki, miből a »Germania« ( berlini ultrám. lap) szerkesztőségében már rég nem csinálnak titkot. Már 1873-ban mondá a lapnak egyik munkatársa egy franczia hírlap tudósítónak, ki Berlinen átutazóban volt a bécsi világ­kiállításra, hogy a német-osz­trák tartományoknak Németor­szághoz kapcsolása azon czélt képezi, melyre minden katholikus törekszik, hogy ez által a confes­­sionális viszonyok egyenlőtlen­sége a katholieismus javára nu­­merice kiegyenlittessék. — De bár­menynyire ne tessék is a német hazafinak a császár­ság mostani politikai rendszere, egy katholikusnak sem lehet, nem szabad kívánni, hogy a providentiális Ausztria áldozatául essék a porosz annexionális po­litikánk és pedig czélszerűségi okokból.A tartott értekezletén Gorove elnöklete alatt foly­tatta és bevégezte a községi törvény módosítá­sáról szóló tvj­avaslat részletes tárgyalását. A tárgyalás folytán két módosítvány létetett és fogadtatott el. Az egyik a 33. §-hoz, mely a községi adók ki­vetéséről szól, a 4. bekezdésbe a kivételek közé a mó­dosítvány szerint, melyet Vég­h­ Aurél tett, be­veze­tik: a puszták haszonbérlőinek ezen haszonbérlet után fizetett jövedelmi adója. A­ 38. §-hoz pedig, mely a községek és a hoz­zájuk csatolt puszták birtokosai közt a községi adók és más szolgálmányok megváltása ügyében egyezsé­gek kötését engedélyezi, a belügyminiszter indítvá­nyára beletétetett, hogy a jóváhagyást megtagadó határozás ellen bármelyik fél felebbezhet a belügyminiszterhez. A tvj­avaslat többi része változatlanul hagyat­ván, az értekezlet eloszlott.­­ A képviselőház pénzügyi bizott-­­­s­ága mai ülésében folytatta az adók kezelésé­ről szóló tvjavaslat részletes tárgyalását. A 44. §-nál elejtetik a községi adószedő, teen­dője a bíróra bizatik. A 45. § nál a pénzügymi­­n­i­s­z­t­e­r következő indítványt tesz : »a beszedett és a pénztárakban levő közadók sem a községek sem az államkincstár magánjogi tartozásaiért biztosítási vég­rehajtás alá nem vehető. E felett élénk vita fejlett, melyben Móricz, Horváth és a miniszter vettek részt, végül a bizottság elfogadta. A §. végéhez még pótlékot in­dítványozott, a kir. adófelügyelőnek sikkasztás ese­tén való kötelességéről, a bizottság ezt azonban uta­sításba való dolognak tartja s mellőzte. A 47. §-nál Somssich nem a »községet,« hanem a »községi elöljáróságot« akarja csak felelőssé tenni az adóbe­szolgáltatásért. Az 1868. törvény és községi törvény első­sorban a pénztárnokot és másodsor­ba­n az elöljáróságot teszi felelőssé. A miniszter súlyt helyez arra, hogy a köz­ség legyen felelős. Szontágh ellenzi ez eszmét, egyforma községben jó lehet, de vegyes osztályú köz­­ségben nem­­ kívánja, hogy a községi törvényből vé­tessék át azon rész, mely szerint az elöljáróság fele­lős. Somssich után, ki igazságosnak sem tartja a javaslatot, Muzslay is osztja Somssich nézetét. Móricz a törvényt akarja megtartani. A minisz­ter hozzájárul az indítványhoz, de úgy, hogy a be­szedő közeg első, de másod­sorban a község le­gyen felelős. Hegedűs kérdésére, hogy a­kik egyenesen az adóhivatalba fizetik az adót, felelősek-e a községért ? a pénzügyminiszter igenlőleg válaszol. A §-hoz ezután a miniszter indítványára pótlé­kul tétetik: »A­mennyiben az állami egyenes adók beszedésével, beszállításával a megelőző §§ ok értel­mében megbízott községi közegek a beszedés és be­szállítás körüli teendőket nem a p. n. miniszter által kijelölt módon, vagy nem a kitűzött határidőkben tel­jesítenék, bebizonyult hanyagságuk esetében a szol­­gabíró (polgármester) vagy a helyszínen megjelenők kir. adófelügyelő vagy annak helyettese által annyi­szor, mennyiszer 5—25 írtig terjedhető s az egyenes adók módjára beszedendő pénzbírságban, felebbezés­­sel a közigazgatási bizottsághoz, a község javára ma­­rasztalandók el. Ismételt pénzbírság siker nélkül rendeltetvén el, a hanyag községi közegek fegyelmi kereset alá helyezendők. Csengery 48 óra halasztást akar rendkívüli esetekben adni. A miniszter magyarázata szerint az eszme a §-ban van. Lukács a bérlő adóelengedésé­hez a tulajdonos beleegyezését látja szükségesnek. Csengery halasztás esetében késedelmi kamat fizetését kimondatni kívánja,­­ elfogadtatik. A 49. §-nál Szapáry a szőlőre fagy és szárazság esetén az adóelengedést akarja kiterjeszteni. A miniszter válaszolja, hogy már a katas­­ternél volt erre tekintettel, Kerkapoly az indít­vány ellen, Szontágh mellette szól. Wardhmann után, ki figyelembe kívánja vétetni a viszonyokat, a miniszter rá­áll a fizetési halasztásra, Muzslay pártolja az indítványt. Csengery legalább részletes adóleengedést kíván, különben is magas a szőlő adója. Hegedűs S. szükségesnek tartja az adóelengedést, mert az adót még­is csak a jövedelemből kell fizetni és olykor nem­csak egy é­v­i, de hosszabb időre megrontja a ter­mést a fagy. Legközelebb áll Csengery nézetéhez, részletes adóelegendést akar. Zsedényi szerint nehéz a fagyot constatálni, ő is szőlőgazda, de ezt bevallja. Sorgy f­ű s­zöröst­era"iTatSszteAuttíW?byte yMöte ülfb­é'd­­­el, részletes adóelengedésnek van helye, oly fagy eseteiben, mely az évi termést megszünteti.« Csengery felveti a philoxera esetét. Erről »a rovarok pusztítása« czim alatt gondoskodik a 49. §. b) pontja. Hegedűsnek kifogása van az 50. §-ban az ellen, hogy az adóelengedés megsza­bott 13—2/a arányban engedtetik el; a kár arányá­ban kívánja az adóelengedést is. A bizottság az indítványt nem fogadja el. Az 51. §. elfogadtatik. Az 52. §-ba­n községi bíró, illető­leg közs. adópénztárnok és községi vagy adóhivat­al« szaratik be, továbbá kimondatik, hogy »közvetlenül hajtja be a szolgabiró azok hátralékát, kik egyene­sen fizetik adóikat az adóhivatalba.« A végrehajtást a közs.­biró a közjegyző köz­bejöttével eszközli. Az 53. §-nál a 10 kr. intésdij ellen van kifogás. Wahrmann soknak és csak sekaturának tartja. A kérdés felett mellette és ellene még többen szólnak, mit Horváth, Széli min., Csengery, Muzslay, Lukács,­­Ker­kap­oly és Molnár Gy. Az idő különben későre járván, a kérdés eldöntése függőben marad. A „HŐN“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. VII-dik KÖTET. (112. Folytatás.) Vigasztalás. Leont szállásán találta Alienor egyedül. Az első találkozásra Leon azzal a nem tette­tett örömmel sietett Alienor elé, a­melyben az van kifejezve, hogy nem terheli a lelkét semmi önvád ez ember, mint férj irányában. Nyújthatott neki kezet. Alienor tétovázás nélkül el is fogadta azt és megszok­ta mindkét kezével. Azután elkezdé komoly, értelmes hangon. — Édes Leon. Én egy igen különös ügyben jö­vök hozzád. Minden ember tudja, hogy sok bolondság van bennem, hisz én magam tetszésemet találtam azokban s nem csináltam belőlük titkot. Te pedig ar­ról voltál nevezetes, hogy nagyon is sok eszed van. Ezért valahányszor összekerültünk, mindig kész áldo­zat voltam a számodra. Elrontottad a párbajomat a­mit az én bolondságom kifőzött, a magad előnyére, az én mély leköteleztetésemre. Játszottál velem és feltré­fáltál és mindig úgy, hogy a mellett nekem kellett megköszönnöm a barátságot, mint a delinquensnek a kapott »Strof«-ot. Rászedtél a diplomatiai téren, a­hol azt hittem, hogy én vagyok otthon, te csak jöve­vény. Jól tetted. Jogod volt hozzá. Nem panaszlok érte. Mindezt annyiba veszem, minhha lóversenyen ver­tél volna meg, mintha börzejátékon kerítettél volna alul. Ez mind bohóság. Nevessünk rajta. Hanem van egy pont a szívemben, ebben az érzéktelen kaucsuk szívben, a­mi fáj. Nekem nem van s én féltem tőled a nőmet! Bolondság, őrültség ez tőlem: nem tehetek róla. Fáj. Mint fáj némely embernak a mája, míg a másiké nem. Beteg vagyok bele ! — S honnan kaptad ezt a betegséget ? — Onnan, hogy ismerem a nőmet: ő hiú, ka­­ezér, tetszelgő és talán könnyelmű is. Belém ojtot­­ták azt a mendemondák, besúgások, a­miket jó ba­rátok, rokonok, apám, maga igyekeztek fülembe jut­tatni, s a gyanú olyan, mint a himlőragály: elég az embernek a ruhájával hozzá érni, hogy beleessék a kórba. Vannak jó akaróim, a­kik gúnyos czélzatokat ejtegetnek el valami félbeszakitott légyottról; midőn neked hirtelen el kellett jönnöd Párisból. — De ez­­pen a rágalom ellen bizonyítana, ha alapja volna. De az sincs. A te feleséged nagy csel­­szövő, az igaz. De csak az eszével, nem a szivével ját­szik benne. Ő diplomatiai titkokat akart kicsalni tő­lem. S én megcsaltam nődet, de nem tégedet. — Lehet hogy még eddig nem. De annak, ami félbeszakadt, következhetik folytatása. Te visszamegy Párisba, mint rendkívüli küldött. — Azt ne hidd el! — Te magad mondtad. — Akkor kétszer ne hidd el! — Apámtól hallottam. — Akkor háromszor ne hidd el! — Leon! • — Hát mondhatok én valaha egy igaz szót valakinek, a­kiről tudom, hogy a te apád kéme ? s ha csak azt kérdené is tőlem, hogy kinek kinak ? nem egy idegen nevet mondanék-e neki, a­mi eszembe jut ? Ismered roszalkodó természetemet. Szeretem az em­bereket fellovalni. Mondok nekik meséket, azért,hogy mulassam magamat a csodálkozásukon. ■—Leon k­ Kérlek igen szépen, ne tégy enge­­met bolonddá. Én igen beteg vagyok attól a bajtól, a­mit neked elmondtam. Apámtól azt a tanácsot vet­tem, hogy jöjjek ide hozzád s hívjalak fel amerikai párbajra. Azzal a szándékkal is jöttem ide. De most, mikor veled szemben állok, nincs lélekezőm hozzá. Nem tudlak annyira gyűlölni, hogy a te fejedet akar­jam szétzúzva látni, se annyi bátorságot nem érzek, hogy a magam homloka ellen fordítsam a pisztolyt. Hanem azt meg tudom tenni, hogy oda álljak eléd: behunyjam a szememet, s azt mondjam: »lőjj ide!« Azért felszólítalak: mondj igazat! Készülsz-e Pá­risba elmenni? ha igen, beszéljünk segédeinkkel. Csak arra kérlek, hogy jól meglőjj. Mert a nélkül el nem megy, hogy engem megölj. Leon megszánta Alienort. — Hát hogy meggyőzzelek róla, hogy még ha akarnék, sem mehetnék el Párisba: nézd ez okmányt! Főispánná lette­m kinevezve. Mint ilyennek, megyém­ben kell maradnom, s egyúttal Párisban diplomatiai küldött nem lehetek. Alienor az okmányt apróra elolvasta s kezdett felmelegedni; de arczáról olvasható Leon, hogy még kételyei vannak. — Még többet is tudatok veled. Én tegnap óta jegyben járok. — Kivel ? — Talán ráismersz, ha arczképét megmuta­tom. Most küldte nekem kedves meglepetésül. Azzal egy maroquin tokot nyitott fel Leon, megmutatva a benne rejlő miniatűr képet Alienor­nak, egy gyönyörű aquarellet, egy csodaszép hölgy képét fehér ruhában. Alienor egy gyermek örömével kiáltott fel: — Etelváry Rafaela! (Igen is: Etelváry Rafaela herczegnő arczké­­peztette le magát — mély gyászát levetve azon időre, abban a fehér öltönyben, melyet Leon új képviselő ko­rában látott rajta, hogy azzal Leont meglepje.) Azzal Alieonor, mint egy eszeveszett, ugrott Leonnak a nyakába s össze-vissza ölelte, csókolta s végre a két kezét ragadá meg hévvel: — Barátom, egyetlen igaz barátom a világon! Fogadd legőszintébb, legforróbb üdvkivánatomat. Légy boldog. Nagyon boldog vele ! León látta, hogy milyen nagy örömet csinált neki. Tökéletessé akarta tenni a boldogságát. — Most már elhiheted, hogy én nem szándé­kozom nődhöz menni. De ez még nem minden. Még az iránt is meggyőződést kell szerezned, hogy nőd sem vár engem, és senkit nem vár rajtad kivül, és hogy tégedet mire vár ? Eredj a külügyminisztéri­umba, ott vár rád három levele nődnek, mikre kivül az van írva, hogy csak saját kezedbe adassanak. Fu­táraink hozták azokat magukkal, kiknek nőd elébb elhagyta olvasni leveleit, hogy láthassák, hogy nincs azokban államtitok. E levelek egészen boldoggá fog­nak tenni téged. Alienor e szónál felkapta Leon kalapját a ma­gáé helyett s mindenféle üdvözleteket hajigálva a háta mögé, rohant ki az ajtón feltartóztathatlanul, s odalenn betörte a hintájának az ablakát, befelé akarta nyitni. Leon mély gondolatokba merülten maradt hát­ra, szemeivel amaz arczképre merengve. Az a kis hajszálrugóra járó nyugtalankodó ezt ketyegé óra­­művében : »Ez a nyomorult léha, kinevetett alak, jobb ember, mint te vagy; mert szive van, a­mi neked nincs ! — Ha ő ezt a nőt elvette volna, boldoggá lett volna ő is, az is. — Mért rontottad ezt el?« Allienor attól a három levéltől, a­mi három kü­lönböző hónapban érkezett számára, tökéletesen az üdvözültek sorába emelkedett. Csodálatos titkok vol­tak azokban, miket csak nő közölhet férjével, a­mik egyszerre eloltanak féltékenységet, gyanút , s bol­dogságot, reményt, büszkeséget ébresztenek helyébe. Dehogy lehetett vele többet gyalog beszélni! Rohant egyenesen vissza a leveleivel Octavián papához. Oly tűzzel rohant be hozzá, hogy a rendőr azt hitte, most mindjárt őtet híja ki párbajra. Még az ajtóban elkezdett kiabálni : — Nem igaz ! Hazugság volt, a­mit mondtál! Egy szó sem igaz belőle. Itt vannak a levelek ! Ol­vasd ezt! Azután ezt! Azután meg ezt! (Hanem az­tán azon módon kikapta megint az apja kezéből ol­­vasatlanul s bedugta a zsebébe). Pompeia angyal, te pedig rágalmazó sátán vagy­ Octávián csak ámult és bámult. Fogta a nagy tajték pipáját s megtöltötte dohánynyal. Aztán, mi­kor szóhoz juthatott Alienortól, a­ki egy füst alatt sátánnak, ördögnek szidta az apját, meg könyörgésre fogta a dolgot, hogy ajánljon neki valami »speciális« kitűnő orvost Párisban, utoljára meg azt kérdezte tőle, hogy az ágyúzás miatt nem történhetik-e valami bajuk némely asszonyoknak ? — Fiam, Alienor. Tudod , most már visszahú­zom azt a mondásomat, a­mit a drezdai schustertől kölcsönöztem. Te ugyan még az vagy, a­mi vagy, de én annak, a­mi te vagy, apja nem vagyok. (Folytatása következik.) Észrevételek a bank­kormány­zó jelen­téséről. Az osztrák nemzeti bank közgyűlésén előterjesztett jelentése a bankkormányzónak az elő­bbeni évekhez képest meglehetős tapin­tatosan van szerkesztve. A bankkormányzó a legnagyobb óvatossággal kerülni akar min­den oly kifejezést, mely akár Ausztriában, akár Magyarországon rész­vért szülhetne. Előbbeni években a bankkérdés megoldása

Next