A Hon, 1876. július (14. évfolyam, 149-177. szám)

1876-07-01 / 149. szám

. szám, XIV. évfolyam. Kiadó-hivatar : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 .................................................................árt 6 hónapra................................................. » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülnzetés negyedévenkint ... » * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. asál Előfizetési felhívás OIT XIV-dik évfolyamára. Félévre...................... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. Reggeli kiállíts: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, junius 30. A keleti Mboru. Már nincs szó többé a bosnyákok és herczegorczok maroknyi lázadásáról ; már nem beszélünk többé a »fölkelésről,« melyről sokan azt tartották, hogy nem sokára következni fog rá a »lefekvés.« Nem, — már most in optima forma a keleti háborúról van szó. — Hármas szövetség, »hol vagy?« Tegnap, Péter és Pál napján indult meg nehéz útjára, a hadsereghez Szerbia fiatal fejedelme, Milán, — hátrahagyva Belgrádon »legdrágább kincsét,« fiatal nejét, kit ezelőtt egy félívvel vezet az oltárhoz. És ment azon határozottan kijelentett szándékkal, hogy sergének élére álljon és küzdjön »Szerbia örökös ellensége,« a török ellen. Már meg is érkezett Alexináczba, hol a bosnyák küldöttség várja őt, hogy felajánlja neki a bosnyák »koronát«. Fogja-e valaha Milán azt a »koronát« fejére terti, melyet hajdan egy magyar főur, egy Újlaki mondhatott magáénak? és sikerül-e majd ő-Szerbiát is országához csatolni ? E kérdésekhez egész raja kapcsolódik más kérdéseknek, melyek minket oly nagyon közelről érdekelnek. Ahoz, hogy Szerbia Bosniát és Ó-Szerbiát, — melyekért Milán most harczolni ment, — Montenegro pedig Herczegovinát ragadja magához a török birodalom területéből, — a mi monarchiánknak is nagy hozzászólása van. Kiválólag és mindenek fölött monarchiánknak. Úgy a magyar mint az osztrák közvéleményben teljes, egyhangú egyetértés uralkodik arra nézve, hogy nagyobb szláv államok alakulása délkeleti szomszédságunkban ellenkezik, monarchiánk érdekeivel. És ha az események oly fordulatot vennének, hogy vitális érdekeinkkel összeütközésbe jöjjenek, maradhatunk-e akkor is tétlenek, semlegesek? Nem fogják-e parancsolni érdekeink, hogy vágyaink és akaratunk ellenére is belesodortassunk a háborúba? Nem lesznek-e hatalmasabbak az események, mint maguk a hatalmak? Lehetséges lesz-e a háború localisatiója, lehetséges lesz-e rohanásában feltartóztatni tetszés szerinti ponton a legördített hólavinát ? Ilyen kérdések előtt állunk ma , sokkal közelebb a kényszerűséghez, hogy fegyveresen beleavatkozzunk a keleti kérdésbe, mint eddig, mióta csak a keleti zavarok fölmerültek. Ettől a kényszerűségtől kellett volna, s hogy megmentsen minket külpolitikánk. Minden sorunkkal, mit e tárgyban írtunk, oda czéloztunk, hogy múljék el tőlünk e pohár. Nem múlt el, sőt kilátásunk van arra, hogy kiürítsük keserű tartalmát. Természetes, hogy ha már annyira élére vannak állítva a dolgok, hogy ha már absolute másként nem lehet, a monarchia nem fogja tűrni, hogy érdekei beleszólás nélkül lábbal tiportassanak keleten, s ha kell amaz érdekek védelmére hadseregét is kénytelen lesz igénybe venni. De épen azt óhajtottuk, hogy diplomatánk ne engedje oly irányban fejlődni a dolgokat , mely nekünk elkerülhetlen kényszerűséggé tegye a keleti háborúba való bonyolódást. Látva, hogy orosz szövetséges társunk mily nyíltan támogatja a Törökország ellen harczra kelt szlávokat, nem esik-e igen közel a kérdés, hogy ha érdekeink védelmére kényszerítve leszünk megvillogtatni fegyvereinket a keleten, nem fogjuk-e szemben találni eddigi kedves szövetségesünket, az oroszt, ki északon és délen is kézzellábbal fegyverkezik? Ezen kilátásért is szerettük volna, ha elmúlik tőlünk ama pohár. Ez nem »kishitűség« tőlünk, hanem csak a túlbizakodottság hiánya. És nagyon óhajtandó lenne, hogy erőink fantasztikus túlbecsülése ne kapjon lábra bizonyos döntő körökben s ne traktálják a publikumot afféle bornurtsággal, minőt ma egy helybeli lap bécsi levelében olvasunk ... abból, hogy a keleti kérdést az eddigi kísérletek által nem lehetett elfojtani, csak az következik, hogy a kérdés igen hatalmas, de nem az, hogy mi erőtlenek vagyunk!« Már hogy is lennénk mi erőtlenek, persze, hogy nem vagyunk, roppant hatalmasak vagyunk, világszerte rettegnek tőlünk. Aki nem hiszi, az vessen egy futó pillantást a herczegovinai lázadás több mint egy évi történetére és látni fogja,hogy mily roppant hatalmasak vagyunk. Jusson csak eszébe, hogy mily szerencsésen sikerült keresztül vinni a paczifikácziót az Andrássy-féle decemberi jegyzék, meg a berlini memorandum által. És ne feledje azt sem, hogy tavaly épen mikor a delegácziók Bécsben üléseztek, a fölkelő vezérek egy manifestumban tették közzé szerény követeléseiket, melyekben szó sem volt akkor a Törökországtól való elszakadásról s melyek kielégítésével sikerült volna a béke helyreállítása. Azon szerény követelések már most oda nőtték ki magukat, hogy Szerbia, Montenegró, Bosznia, Herczegovina harczban áll a portával. Világos, hogy ennek meg nem akadályozása azt mutatja, hogy nagyon hatalmasak vagyunk, hogy szavunk döntő sulylyal bir. Az isten szerelméért hagyjanak már fel a byzantinismussal s ne iparkodjanak azt bizonyitni, a mi nincs. Ne provocálják az ily sületlenségekkel a kritikát a múltra nézve. Hibák történtek, az tagadhatatlan, a diplomáczia merőben erőtlennek és tehetetlennek bizonyult. Az alkalmas perczet az erélyes actióra soha sem tudta eltalálni, mindig megkésett egy-egy lépéssel s az alatt az események a fejére nőttek. Ha hibák nem történtek volna, ha nem veszszük oly készpénz gyanánt az orosz barátságot s ha nem lett volna erőtlen a diplomáczia , nem állanánk most ott, ahol állunk. Nagyon nehezünkre esik ezeket is elmondanunk, mert el tudjuk képzelni Andrássy gróf nehéz helyzetét , hogy nem keserűbb a kritika a múltra nézve, ennek oka épen csak az, hogy egy magyar államférfiú áll a külügyek élén, kinek személye a helyzet válsásos volta mellett is némi megnyugvást kelt. Épen azért ne firtassuk a múltat, hanem inkább kívánjuk és legyünk azon, hogy külpolitikánk sikeresebb és szerencsésebb legyen a jövőben, mint a minő volt a múltban. Delegácziókban, jól értesült forrásokban egyebet sem isallottunk, mint azt, hogy a »helyzet javult«, a »helyzet jobbra fordult« — s aztán addig fordult, a míg fenyegető keleti háborúra fordult. Itt állunk most, »a keleti kérdésnek napirendre tűzése« előtt.— Jól emlékszünk, hogy Andrássy gróf jegyzékének nyilvánosságra kerülése idejében megjelent egyik helybeli lapban egy bécsi levél, mely kemény leczkéket adott azoknak, többi közt nekünk is, kik nem voltak képesek mintegy varázsütéstől oly gyors és sikeres eredményt várni a jegyzéktől. A bécsi levél, miután eldörögte szemrehányásait, azt mondá, hogy »a herczegovinai és bosnyák lázadást immár fészkében megfojthatjuk. Csak épen rövid idő kérdése.« Látjuk, látjuk, hogyan fojtottuk meg, — bizonyítékául annak, hogy mi »nem vagyunk gyengék.« Vagy szándékos áltatás, vagy a helyzetnek teljes lélreismerése, azaz nem ismerése látszott ki ama levélből. Mi az utóbbit hiszszük. Nem rég közöltük volt a török »hazafi párt« manifestumát, melyet az angol kormányhoz intézett. Abban is el volt mondva, hogy a decemberi jegyzék a keleti viszonyok szembeszökő nem ismeréséről tett bizonyságot. Épen e nyáron 420 éve annak, hogy Hunyady vezérlete alatt a magyar fegyverek Belgrádban fényes győzelmet vívtak ki a törökökön. Ha még egyszer úgy hozná a sors, hogy még egyszer megforduljon a magyar sereg Nándorfehérvárott, bizonyára nem azért fog oda menni, hogy törököt verjen. Ezt jó lesz megjegyezni ott az Al-Dunán. De azért soha sem tudnók helyeselni, hogy e kényszerűség elébe iitettünk. Azt is vitatják, hogy mi a világért sem duplroztattuk magunkat. Persze hogy nem. A keleti orosz machinatiók mind nem bizonyitnak semmit. Mi vakon hiszszük most is. Boldogok a . . . Ideje volna, hogy megnyíljék szemünk, hogy tárgyilagosabban lássuk a helyzetet s ne »nézzünk kancsaiul, festett egekbe.« Szathmáry György. — Újvidékről Írják a P. Naplónak : »Miletics itt van Újvidéken. Azon érdekes újdonságot írhatom róla, hogy két czikk miatt, melyek a »Zasztava« 77-ik és 80-ik számaiban jelentek meg e napokban, a vizsgáló biró elé idéztetett. Az első czikk egy felhívás a magyarországi szerbekhez, hogy pénzt gyűjtsenek s önkényteseket toborozzanak a szerb háborúra ; a második a czár ellen volt írva s hivatkozva Abdul-Aziz példájára azt tanácsolta, hogy Szent-Pétervárott tegyenek úgy, mint Konstantinápolyban s rögtönözzenek egy kis trónváltozást. Miletics, mint felelős szerkesztő, a bíróság előtt hivatkozott képviselői mandátumára s az immunitás alapján megtagadott minden felvilágosítást. A bíróság ezúttal nem kérhetvén az elnapolt háztól kiadatását, kénytelen volt a sajtóperi vizsgálatot elhalasztani. Ebből is kitetszik, hogy a sajtószabadság sehol sem oly nagy, mint Magyarországon.« — A monarchia kiválóbb államfér fiai közt, mint a »Pest. Corr.« értesül, julius 5-ére összejövetel van tervezte. Az összejövetel Bécsben tartatik. És indokai és az elérendő eredmények félhivatalos uton közzé fognak tétetni. — A honvédség a háborúban. A hadsereg hivatalos lapjának egy előre jelzett közleménye intézkedéseket tartalmaz a honvédség szaporított gyalogsági és lovassági létszámáról és az egyes zászlóaljak, dandárok, féldandárok és hadosztályokhoz beosztandó szekerészeiről. E katona-osztály úton alakíttatik, de nem mint önálló hadtest, hanem mint függelék az egyes szakaszokhoz. 1790 gyalogosból áll, minden gyalogzászlóaljhoz 10, minden félszázadhoz 2, a tíz lovasezred mindegyikéhez 21 ember osztatik be ; a lőszer- és élelmikocsik száma az egész honvédség számára 1010 lesz. Az egyes osztályok száma háború esetére jelentékenyen szaporittatott ; egy-egy gyalogsági zászlóalj létszáma 974-ről 1211-re, a harczolóké 916-ről Budapest, 1870. Szombat, Szerkeszetési iroda, a Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők: 1138-ra, a lovasságnál egy-egy ezredé 734-ről 922-re, a lovaké 645-ről 799-re. A mozgósítás szervezésére nézve jelentékeny változások történtek ; minden kerület egy-egy mozgó hadosztály, a dandárok száma 14-ről 16-ról, a féldandároké (ezredek) 28 -ról 32-re szaporittatik, a 92 honvéd-zászlóalj kiegészítési századaiból még 32 zászlóalj alakittatik, melyek »2. osztály« elnevezés mellett a 92—124 folyószámokat viselik. Alakittatik továbbá 63 helyőrségi század, egy-egy zászlóalj (Budapestre három esik), áll 5 tiszt és 136 legényből. A tíz lovassági ezrednél, melyek (az utolsót kivéve, ez horvát dzsidásokból áll) mind huszárok, mozgósítás esetén a béke idején keretben meglevő négy századon kívül egy-egy 5-ik kiegészítési század alakíttatik; ezek képezik a 11 és 12 számú, 4—4 századból álló új lovasezredeket. A megmaradó két század szakaszonkint beosztatik a hadosztályparancsnokokhoz, törzslovasságnak. Hogy a honvéd-lovasság a háborúban önállólag minél nagyobb expeditiókra legyen képes, ezentúl minden lovasezrednél a 4. számú századok 4. számú szakaszait ki fogják képezni az utászszolgálatra, nevezetesen vasútvonalak helyreállítása s szétrombolására ; ezen szakaszokat, melyek lovassági utászosztályoknak fognak elneveztetni, azonnal el kell látni a szükséges szerszámokkal, melyeket minden gyakorlatra elvisznek magukkal. Az eddig nem active szerepelt 20 szerlövegosztály hét tüzérdandárt képez, melyek mindegyike egy-egy hadosztályhoz osztatik be ; egy dandárban van 3 üteg, melyek mindegyike 4 szerlöveget, 1 törzstisztet, 10 tisztet és 98 legényt számlál. A honvédség összes létszáma a legújabb rendeletek szerint 191 857 legény, 10.840 házas, 5016 teherló, 80 ágyú , — a harczolók száma 164.830 ember. — A magyar alvidéki mozgalmakat a hivatalos utánjárás mindinkább devalválja azon rémes nagyságukból, a mivé azokat néhány budapesti lapnak tetszett fölfúnia. A »Lloydnak« táviratozzák Kikindáról, e hó 29-ről . A rendzavarásokról szárnyaló hírek hamisak. Kozma főügyész, helyettese Löw, valamint Hertelendy főispán a kutatások s tanácskozások bevégezte után megnyugtatva eltávoztak. A királyi ügyészség a katonaság kérését fölöslegesnek nyilvánította ki. — Temesvárról távirják . Az újabb hírek újabb elfogatásokról Kikindán s innét Becskerekre való csapatküldésről : alaptalanok. Máig az egész Bánságban egyetlen rendzavarás sem fordult elő.— Péterváradról azonban ugyan a » Lloyd «-nak azt sürgönyzik, hogy a határőrzés még mindig elégtelen. Az ország pénz- és hitelereje. Pénzügyi viszonyaink állását társadalmi szempontból, kétségtelenül legjobban jellemzi a társulati működés eredménye, a betéti és hitelintézetek üzlete. Nem azért, mintha ebből egészen biztos következtetést lehetne vonni a magángazdasági viszonyokra ; mert lehetnek ezek roszabbak is, mint a társulati üzlet- és hitelforgalom , miután ez inkább csak a »creme«-t tartalmazza, de mégis magában foglalja, illetőleg kifejezi az a társadalom pénz- és hitelerejének emelkedését, csökkenését egyaránt. Másfelől a magángazdaság és üzlet erősebb, nagyobb része szoros kapcsolatban áll a hitelintézetekkel és részben képezi a részvénytársulatokat , tehát ezek állásából mégis legjobban meg lehet ítélni az egész társadalom üzlet- és hitelviszonyait. Minthogy a közelebb elmúlt évek átalában rosz gazdasági és üzletévek voltak az egész világon , igen természetes, hogy nagyon megpróbálják a nemzetek üzlet- és hitelerejét. Az 1873-iki nagy »krach« hatásai még mindig tartanak, ha tehát a jelenlegi állást a »krach« előtti állapotokkal összehasonlítjuk, legbiztosabb mértéket adtunk úgy a »krach« hatásáról az illető nemzetre nézve, mint azon nemzet üzlet- és hitelerejének nagyságáról. Ezt akarjuk tenni hazánkra nézve. Alkalmat szolgáltat erre a »Magyar Compass« *) most megjelent negyedik évfolyama, melynek 2-dik évfolyama a magyar részvénytársulatoknak épen 1873. május 1-je üzletállását mutatja ki; 3-dik folyamában az 1874-ik év végén levő és a most megjelent kötet pedig az 1875. végén való állapotot tartalmazza; pontos, a hiteles mérlegekből összeállított táblázatokban. Ezek összehasonlítása endkivül tanulságos. Épen azért, mielőtt a következtetést levonnék, adjuk az adatokat. Lássuk legelőször a bankok állását. 1873. május 1-én volt a magyar korona országaiban 132 bank. Melyek közül 107 birt 94.384,220 forint befizetett tőkével, csőd alatt volt 11 intézet 3.436,400 frt tőkével, leszámolás alatt 12 intézet 5.510,000 frt tőkével. 1874. deczember 31-én volt 106 bank 66.644,241 frt befizetett tőkével, 5.712,634 forint alappal, 22.718,848 forint betéttel és 51 894,596 frt ingatlanra adott kölcsönnel, 3.134,797 frt pénzkészlettel. De 1873 óta eddig csőd alatt állott 10 intézet 2 860,000 frt befizetett tőkével, leszámolás alatt 7 intézet, 1.580,000 frt tőkével és 1874-ben leszámolás alá került 1 intézet, 80,000 frt tőkével , feloszlott 4. 1875. végén volt összesen : 102 bank 58.632,707 frt tőkével, 4.127,587 frt alappal, 22.664,588 frt betéttel, 62.920,557 frt jelzálog kölcsönnel, 19.446,119 frtnyi váltótárczával és 12.410,122 frt előleggel; továbbá 2.185,550 frt pénztári készlettel. Mi következik ebből? Az, hogy bankjaink száma, (ha a most liquidálókat nem is számítjuk) , három év alatt harminczczal kevesbedett, hogy ennek megfelelően, a bankokban lévő tőke is körülbelül 45 millióval apadt , de azért a betétösszege változatlan; a jelzálogkölcsön tíz millióval szaporodott és a váltótárca is nagyobb mérveket öltött ; tehát ha csak a részletesen kimutatott intézetek alaptőkéje is 35 millióval apadt, ez nem jelenti azt, hogy azért ez intézetekben kevesebb hitel fölött rendelkezik az ország, sőt ellenkezőleg azt jelenti, hogy az erősebb, solidabb intézetek megmaradtak és ezek kisebb tőkével (mi előny) nagyobb hitelt nyújtanak az országnak. Ez vezet az olcsó hitelre. Még tanulságosabb a takarékpénztárak ügye. 1873. május 1-én volt az országban 305 takarékpénztár, ez évben (tehát a krach után) felnövekedett ezek száma 312-re. És ez intézetek ereje igy fejlődött : Év végén. Intézet. Tőke (befizetve.) Betét. 1872. volt 305 22.845,207 frt 166.629,346 frt. 1873. » 312 19.503,721 » 147.337,925 » 1874. » 319 18.037,773 » 170.378,638 » 1875. » 326 19.646,699 » 179.161,944 » Ez a táblázat sok örvendetest és tanulságost tartalmaz. A takarékpénztárak száma folytonosan szaporodik, és mégis most 3 millióval kevesebb tőke dolgozik, mint a »Krach« előtt; noha a múlt évben újra több, mint másfél millió fordult e solid üzlethez, ez, az intézetek számának szaporodásával együtt jelenti a hitel-decentralisatiót és erősbülést. Ha tehát a » Krach «-nak az a hatása volt, hogy utána csaknem 20 millió betét vonatott ki, a közelmult két év alatt ez is pótolva és még 10 millióval megszaporítva jön. És ha a takarékpénztárak 1874-ben 61.343.695 forintot adtak jelzálogra, mig 1875 végén csak 59,556,951 forintot ; mi ez apadásban egészségesebb irányt látunk. *) Szerkeszti Mihók Sándor. A „HON“ TÁRCZAJA. Piros, mint a rózsa. Angol regény aCometh up as a flower, szerzőjétől. Első kötet. I. Volt-e Ön valaha Walesben ? Nem egy egyéntől kérdem ezt, hanem az egész angol közönségtől vagy is inkább azon részétől, mely elég okos arra, hogy leüljön s elolvassa ezen igaz s megható szerelmes történetet, mely oly igaz, mint a szegény Abelard és Heloise története s oly megható, mint Pál és Virginiáé. Lehet, hogy ezen okos olvasók száma igen kevés lesz, talán tízével, vagy egyenként és meg lehet őket számlálni, annyi bizonyos, hogy nem ők fogják képezni a nagy angol nemzet zömét. Bármily nagy véleménynyel tegyek is elbeszélő tehetségemről, bársültem is önmagamat, biztos vagyok e felől, mert hiszen csak az imakönyv utatnak föl oly nagy olvasóközönséget, állásról, sem a vasútról nem szólok s ■bb közönséget képzelek magam előtt, szerény regémet s boldognak fogom érni ezen kis közönség nem fog kifütyülni, sszerü dalom nehány versszakát meglalja Walesban ? Ha már egyszer volt ama csinos, sáros, zöld tartományban, hol Pat s az ő faczipője, hol a burgonya, üröm s káposzta virágzik, mint Izlandban, bizonyára átment ezen tartományon is, mint az izlandi postakocsikon átalában szokás ; — azonban ezen esetben szeme, szája s füle oly annyira megtelt füsttel és gőzzel — s az utazó bizony úgy el volt foglalva a köhögéssel, szembunyorgatással s a rázkódás gyönyöreivel — hogy lehetetlen volt meglátnia, meghallania vagy megizlelnie ama sok szépséget, kellemes hangot s jó szagot, mely kedvezőbb körülmények között oly sok gyönyört okozott volna. Talán szokása volt az olvasónak, hogy minden nyáron magával vitte féltucat fi- és leánygyermekeit, hogy a tizenkét kövér arcz rózsái ismét felfrissüljenek a borús Ormes Head szellőiben s a Rhyl Sand barlangjaiban. Talán menyegzős utat tett Llanderisbe egy nagyon megterhelt kocsin, összetörődve a sok pakk között s csaknem kizökkenve Angelinával a kemény welsh útra. Talán Angelinával együtt sirt is Gélért martyr állítólagos sírjánál vagy pisztrángot evett Capet Curignál s ott látta, mily jó étvágya van Angelinának. Avagy talán már lakott is Cymriben ? Látta, mily sok részeg férfi van itt a vásáron s mily rut, vén boszorkányok lesznek a cymri nők harmincz éves korukban ? S e keserű tapasztalatok közben nem jutott-e eszébe, mily igaz e dal: »Taffy Welshből való, tehát Taffy tolvaj.« Én laktam Walesben s igy határozottan beszélhetek; részemről nem hiszem, hogy Taffy nagyobb buzgalmat fordított volna a tízparancsolat megszegésére, mint bármely más tartomány csőcseléke. Taffy bizony nem valami okos ficzkó s úgy hiszem, akkor örvend legjobban, ha egy kicsit ivott vagy elrikácsolhatta az éneket a templomban, avagy inkább az imahelyeken — mert hiszen Taffy a szakadárok (kisebb felekezetek) híve , tömérdek hazugságot is mond, de nem toldja meg azokat kacskaringós káromkodásokkal, mit Pat tenné. Ellenkezőleg, Taffy inkább polgárias érzelmű s bizonynyal ártatlan egyén ; úgy hiszem, hogy ritkábban kel fel benne a gonosz indulat, mint eszesebb szomszédjánál, hogy szomszédja kanalát ellopja avagy, hogy neje fejét a parázskaparóval megüsse. De hát miért is időzöm ily soká, mintha Murray egy fejezetét kellene írnom, ezen bizonyára nem nagyon érdekes nép szokásai szelleme leírásánál ? Nem is lehet tovább, napirendre kell térnem fölöttük, miután azon néhány férfi és nő, kikről beszélnem kell önöknek s akiket önöknek egy kissé meg kell szeretniük vagy meg kell gyűlölniük, amint a történet hozza magával, nem Taffyk, csak egyedül a Taffyk hazájában laktak azon időben, midőn szerencsések voltak önöknek bemutattatni. Ezen férfiak és nők egyátalán nem istennők, nem ritka szépségek, vagy tehetségek ; mindannyi százezer nemi regényes dolgot is követett el. Néhányan közülök ártatlanul fejezték be életöket, amennyire e földön ily dolog lehetséges ; mások, mint a szeszélyes Megaerák s Tisyphonek elhagyatottságokban scorpio marást éreznek. Az ő életök különben sem a »Szentek élete«, sem az »Ördögök története« ; emlékirataik sem a »Wakefieldi lelkész«-é, sem a »Cameliás hölgy«-é nem lehetnének, úgy hogy ki e műben ezen hires munkák irányát s szerkezetét akarja keresni, az bizonynyal csalatkozni fog s feltéve, hogy a mű az övé s nem a kölcsönkönyvtárból hozta ki, tüzbe is fogja azt dobni. Azok, kik szeretik a pedáns erkölcsiséget avagy a bűnök s hibák szigorú, sőt erőszakos megítélését — kik a megtévedteket rögtön elkárhoztatják, kik a bálba menő nőket, mint a »Record« egész szeretetteljesen akarja elhitetni velünk a kijelentés igéivel, egyenlőknek tartják azon elbukott nőkkel, kik a kéjt vágyódva keresik, — azok kedvetlenséggel fordulnak el e műtől, mely rögeszméiknek nem nyújt táplálékot. Barátaim közül, kiket most önökkel megismertetek s bírálatuk alá bocsátók »a nagyobb rész ébren maradt, de nehányan el is szunyadtak.« Hajdanában valamikor — megengedjenek olvasóim, de én szeretem ezen régi tisztességes kezdetet; ez teljesen szabaddá tesz minket, tért hagy arra, hogy képzeletünk szárnyait kiterjeszszük,nem közle egy király uralkodásához, sem egy századhoz — hajdanában valamikor tehát volt egy völgy a Taffyországban ; ez e völgy még most is meg van, földrengés s tüzokádás nem változtatta azt át hegytetővé, de az atlanti oceán nagy habjai sem borították el. E völgy kedvesebb, mint ama hires völgy az »Idán«, hol a »szép Páris, a gonosz sziva Páris« legeltette juhait s fekete kecskéit s hol regényes élete megkezdődött; e völgyben nem voltak veszélyes, szép szemű Párisok, csak egy vagy két veres hajú Webb úr, kik egymás közt nősültek vagy az idők teljességében fognak elvenni egyetlen egy törvényes feleséget, ki veres hajú s igen kedves ; de soha, soha sem szeretnek meg valakit az Enonok közül vagy bármely más rész magaviseletű fiatal nyájőrző leányok közül. Igaz hogy ezen Arcadiában nincsenek is oly pásztorleányok . Cymri leányai már nem foglalkoznak a juhnyájőrzés alacsony mesterségével vagy legalább nem teszik többé, ha eddig tették ; mert be kell vallanunk, hogy ezek legnagyobb részt piszkosak, mezítláb járnak, nem is szépek; s mindennek fölötte, a kutyák, melyek a juhokat a göröngyös utakon, domboldalakon összehajtan vannak hivatva, egyátalában nem alkalmasak arra, hogy a finom s ábrándos Donsabellák vagy neuerük utánok leskelődjenek s elmenjenek azon ösvényeken, melyeken nekik menniök kell. Ezen völgyben sok ház van, úri lakok s paraszt házak, melyekben a Cambrian szaporodása nagy sikerrel űzetik ; nagy és kis házak, veresre, fehérre vagy szürkére festett házak, régiek és újak. Mi azonban jelenleg csak egy házra figyelünk, s ez főhelyet foglal el a kicsinyek s régiek közt. Félig a dombtetőn áll, s keresztül lát az egész völgyön, a másik még magasabb dombig, mely lassan emelkedik a felhő felé s más oldalt lassan ereszkedik le a busz (angol mértföldnyire eső tengerparthoz. E dombok mindenkor — nem tudom miért — a Martin hires képében. »Az ég síkja« levő két dombra emlékeztetnek, oly homályos ködben emelkednek ezek a kék ég felé. A ház kicsiny, jelentéktelen, frontja fekete s fehér csikókkal van felépitve s hátul lejtősen egy kis konyhakert húzódik végig, mely nincs bekerítve. Hosszú időkön át áll itt e ház, mely nemzedékeket s különböző szokásokat látott egymásután ; itt állott már akkor is, midőn a parton hadihajók állottak s előtte harczra kész emberek, kik küzdöttek s meghaltak az alkotmányért és Károly királyért, küzdöttek és éltek Angliáért és a szabadságért ; fönállott e ház, midőn a fekete és fehércsikos házak közt, mint a milyen a legidősb is volt, finom vakolattal ellátott kényelmes nyári lakók jöttek létre, öt pereznyi távolságban a vasúti állomástól. Ezen kis ház neve Glan—gr— Afon volt. (Folytatása következik.)