A Hon, 1876. szeptember (14. évfolyam, 210-235. szám)
1876-09-16 / 223. szám
223. szám. XIV. évfolyam. Ii isvoó-Siminal : Barátok tere, Athenaeum épület földszint r idlizetési d 1 ij : Postán küldve, világ Budapest mi házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : A hónizítva..................................................6 írt — ki fi hónapra ..................................................12» — a K. esti kiadás postai különkiadéséért •elüilfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elsőő napjától számittatik. Előfizetési felhívás IE3CO UnT“ XIV-dik évi tolyaroára. illSl Srsk Negéyldévre ■ '. '. '. “ frt UUUI UIUÜ , Egy híra .... 2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre potai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. B»-«*» Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, sept. 15. Derby a keleti kérdésről. Jó forrásból régebben vett értesüléseinket, melyek szerint a porta épen nem hajlandó úgy tánczolni, mint a hatalmak fújják, sőt nagyon is konokul ragaszkodik békeföltételeihez, megerősíti a »P. Lt.« .mai értesülése is, mely azt mondja, hogy a nagy minisztertanács, melybe a minisztereken kivül más magasrangú hivatalnokok, bankárok és államférfiak voltak hivatalosak, semmivel sem mutatta magát engedékenyebbnek a békefeltételekre nézve, mint a szűkebb körű minisztertanács. Fegyverszünetről pedig szó sincs. A porta a hatalmak ebbeli ajánlatát határozottan visszautasította és indokolásában rámutatott arra, hogy Oroszország az ázsiai orosz török határokra zúdítja csapatait, s hogy Szerbiába tömegesen jönnek egyre az orosz tisztek, altisztek és önkénytesek. A békekötésre tehát a kilátások épen nem szaporodtak. Ott vagyunk most is, hol akkor voltunk, mikor Szerbia a hatalmak mediatiójáért esedezett. A béke ügye egy lépéssel sem haladt előre, sőt azt látjuk, hogy minden oldalon a háború tovább folytatására készülnek. Szerbia már gondoskodik téli köpenyről, keztyűről, csizmáról. Törökország az orosz-török határszéli várakat erősíti, s követve az orosz példát, hasonlólag csapatokat von össze ama vidékeken. Ily körülmények között nem kis érdekkel bír tudni, minő állást foglal és minő politikát követ egyik-másik hatalom keleten. Ezt e pillanatban egyik hatalomra nézve sem lehet egész biztonsággal tudni. Legtöbb homály fedi Franczia- és Németország keleti politikáját. Olaszországról csak annyit tudunk, hogy kedvez a szláv törekvéseknek. Monarchiánk és Oroszország eddigi irányát ismerjük. Hogy a mediatió megkezdése óta történt-e valamiben változás, vagy nem, az még eddig a diplomácia titka. De ismerjük már most Anglia álláspontját, melyet Derby a munkás küldöttségek előtt kifejtett. Derby lord épen a mostani zűrzavaros körülmények között praecizírozta Anglia keleti politikáját — nagyjában s meg kell vallanunk, hogy az úgy, amint az angol külügyér által előadva volt, megnyugtatólag hat reánk. Anglia maggatartása a keleti kérdésben nagy fontosságú, ahhoz számos politikai érdek van fűzve. S Anglia ilyen, vagy amolyan a magatartása által sokban megkárosíthatja, ellensúlyoztata, vagy előmozdíthatja monarchiánk érdekeit is. És örömünkre szolgál Derby előadása után constatálhatni, hogy az angol keleti politika — ellentétben ahhoz, melyet Angliában legújabban a meetingeken inauguráltak a liberálisok — monarchiánk keleti érdekeit nemcsak nem alterálja, de sőt kedvező azokra. Az angol kormány, daczára a megindult szlavophil demonstratióknak, a népgyűléseken folytatott magas politikának, ragaszkodik most is a sarkalatos alapelvhez : Törökország területi status quójához. A mi külpolitikánk sem lehet más. Annyira ragaszkodik ez alapelvhez Anglia, hogy Derby kimondja, miszerint ettől eltérni »nagy hiba volna.« Hogy a hatalmak a török területen közös foglalásokat tegyenek, ez Derby szerint a »legveszedelmesebb expediens.« A mi jól felfogott külpolitikánk sem lehet más nézeten. Hogy minő viszhangra találnak nálunk a foglalási tervek, akár monarchiánkat, akár más hatalmakat is illessenek azok, már nem egyszer fejtegettük. S magában az a körülmény, hogy és tény Anglia hozzájárult Andrássy gróf jegyzékéhez, míg Gfortsakoff herczeg berlini memorandumát visszautasítá, bizonyítja azt, hogy keleten a hatalmak közül egyedül Anglia érdekszövetségesünk — azon politikával, melyet most folytat s melyet óhajtandó, hogy meg ne változtasson. De mig conservativ párt van a kormányon, nem hihető, hogy változás történjék. Mi csak Angliával járhatunk karöltve keleten s az orosz barátság csak arra lehet jó, hogy— a mennyire lehet— sakkban tartsuk »barátunkat.« Ismerjük tehát az alapokat, melyeken Anglia külpolitikája most is mozog s habár Derby nem tartotta időszerűnek nyilatkozni a békeföltételekről, annyit biztosan lehet állítni, hogy Anglia sem sürgetni, sem jóváhagyni nem fog oly békeföltételeket, melyek az általa jelzett főbb politikai irányba ütköznének. Egy ma este érkezett sürgöny jelenti, hogy a porta közlé a hatalmakkal, miszerint kész békét kötni s feltételeit az ismert öt pontban adta elő. »Az ismert öt pontra« pedig azt válaszolták előbb is a hatalmak, hogy nem fogadhatók el. Ez ismét megerősíti a fenebb jelzett hírt,hogy a nagy török minisztertanács sem mutatta magát hajlandóbbnak a békefeltételeket illetőleg, mint a szűkebb körű. Amit még az este érkezett sürgöny mond, hogy a porta a hatalmak belátására bízza a békeföltételek megállapítását, alig le-het egyéb mysztifikátiónál, de ha így volna is, még mindig nagy kérdés, meg fognak-e tudni állapodni a hatalmak a föltételek iránt és ha megállapodtak, végleg el fogja e fogadhatni a porta azokat úgy, mint a hatalmak megállapították. Nekünk úgy tetszik, hogy Derbynek igaza van, mikor azt mondja, hogy a »háború végét nem fogjuk egyhamar megérni.« — A belügyminiszer holnap délután fogja elfogadni az újonnan kinevezett főispánokat. — »Nur keine Mehrbelastung!« Ez most a jelszó a Lajthán túl, mit képviselők és választók szeretetreméltó egyetértéssel hangoztatnak a Magyarországgal kötendő uj kiegyezésre vonatkozólag. Legközelebb Hietzing-Sechshausban volt egy választó gyűlés, melyen Suesz képviselő, az alsóausztriai tartománygyűlés tagja, adta elő nézeteit a kiegyezés megújításáról. Sueez perkorrestálja a fenálló quótaaránynak Magyarország javára leendő megváltoztatását, nem kevésbé tiltakozik azonban az Ausztriában most annyit emlegetett personálunió ellen, azonban ezt is föltétlenül elfogadja, ha a nemzeti bank kettéosztása a magyarok értelmében megtörténnék. A bankalap megoszlásába s az osztrák jegyekkel egyértékű magyar bankjegyek fedezetlen és határtalan czirkulácziójába ő soha sem fogna beleegyezni. Magyarország az utóbbi 10 év alatt az aránylag kisebb közös activákra vonatkozólag nem tett eleget kötelezettségeinek, mennyivel kevésbé tehetne tehát eleget később a közös forgalmi eszközökre vonatkozólag. A hittzing-sechshauseni választók természetesen helyesléssel fogadták e nyilatkozatokat s egyhangúlag bizalmat szavaztak képviselőjüknek. — Figyelemre méltó körülmény azonban, hogy az efféle sörös kancsók mellett tartatni szokott gyűléseket Ausztriában a választók minél kevesebben tisztelik meg jelenlétükkel. — Azon török emlékiratról, melyben a porta indokolja, miért kénytelen visszautasítni a hatalmak fegyverszüneti ajánlatát, a »Tagespresse« jól értesült forrás nyomán írja a következőket: »E memorandumban utalva van arra, hogy Oroszország nem csak Ázsiában az orosz-török határszélhez egy és más ürügy alatt csapatokat von össze, hanem az orosz önkényteseknek Szerbiába nyomulása a pétervári kormánynak tartalékgondolatára mutat. Figyelmet érdemel ez önkénytesek fellépése — mondja a jegyzék. Ha fiatal emberek lennének, kik nem tartoznak a katonai kötelezettség alá, ha tanulók lennének, kiket a nemzeti eszme ragad el, ha foglalkozás nélküli kézművesek lennének kik most a barezi mesterségben akarnak megpróbálkozni, vagabundok, kik most kínálkozó alkalmat keresnek a rablásra, akkor még nem lehetne ezért felelőssé tenni az orosz kormányt, mert vallási és nemzeti izgalmak pillanatában egy kormány sem elég erős arra, hogy népének minden elemeit féken tartsa. De a Szerbiába tóduló önkénytesekkivétel nélkül tisztek, altisztek és katonák, kik szabadságlevelüket csak legközelebb kapták s mint azokban határozottan mondva van, az ismét leendő behívásig. A porta constatálja továbbá, hogy az orosz önkénytesek száma, kik Turnu-Szeverinen át jönnek Szerbiába, naponta 140—180-at tesz. Ily tömeges tódulások a karettérre lehetetlen, hogy az orosz kormány beleegyezése nélkül történjenek — igy folytatja a memorandum. És ha félretenne is a porta minden bizalmatlanságot, nem tehet félre minden óvatosságot és igy nem állhat rá oly fegyverszünetre, mely nem békepontozatokon nyugszik. Budapest, 1876. Szombat, sept. 16. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. A porta emez érvelései annál kevésbé tévesztették el hatásukat a hatalmakra, mert teljesen megegyeznek ama tudósításokkal, melyeket a hatalmak diplomáciai ügynökei úgy Szerbiából, mint Oláhországból küldenek. A terézvárosi választók a belügyminiszternél. A budapesti VI. és VII. kerületi szabadelvű párt clubja tegnap este értekezletet tartott, melyben a most működő igazoló bizottság nem törvényszerű eljárását tárgyalta. Mint tudva van, az igazoló bizottság visszautasítja mindazokat, kik a mult évi adót f. é. ápril 15-ig le nem fizették, jólehet, hogy ezek az 1875. évi orsz. képviselői választásokban résztvettek s az akkori választási lisztákba fel voltak véve. Bakonyi Elek a klub nevében megkereste a belügyminisztert, ki kijelenté, miszerint a terézvárosi két szabadelvű klub küldöttségét ma (szept. 15-én) d. u. 4 órakor szívesen fogadja. A küldöttség (dr. Baludy Géza, dr. Bakonyi Elek, Futaki Gy. és Kasnicz A.) ma délután megjelent a belügyminiszternél. Bakonyi röviden előadva a küldöttség czélját, kifejti, hogy a fővárosi igazoló választmány a legutóbbi szombaton tartott ülésében teljesen törvényellenes határozatokat hozott. Kérte a minisztert, hogy e törvénytelen eljárást vizsgáltassa meg s a lehetőségig segítsen azon. Ezután átnyújtotta küldői nevében a következő petitiót : Nagyméltóságú miniszter úr ! A főváros rendezéséről szóló 1872-iki t. sz. 27. §-a értelmében rövid idő múlva újraválasztandó a főváros törvényhatósági bizottság tagjainak fele. Ezen választást a törvény értelmében a választók összeírása előzi meg, melyet a fővárosi összeíró küldöttségek teljesítenek. Az említett törvény 24. szakasza értelmében : választó azon honpolgár, ki országgyűlési képviselői választási joggal bir, ha írni s olvasni tud s a fővárosban két év óta állandóan lakik, az összeírás f. hó 11-én kezdődött a főváros összes kerületeiben, ezt megelőzőleg azonban oda lettek az illető összeíró küldöttségek a törvény értelmében működő igazoló választmány által utasítva, hogy minden jelentkező választót csak akkor vegyenek föl a választók lajstromába, ha az illető az összeíró küldöttség előtt bebizonyítja, hogy írni és olvasni tud, a fővárosban két év óta lakik és az 1874-iki XXXIII. t. sz. értelmében választási képességét bebizonyítja, különösen az által, hogy f. é. ápr. 15-ig mult évi adóját teljesen lefizette. Az összeíró küldöttségek ezen utasítás alapján tekintet nélkül arra, hogy be van a jelentkező választó jegyezve az egész folyó évre érvényes választók állandó lajstromában vagy nem, csak annak szolgáltatnak ki választói igazolványt, ki választói képességét bebizonyítja, nevezetesen kimutatja, hogy az 1876. április 15-ig mult évi adóját lefizette, és hogy adófizető is ugyanabban a kerületben. Ezen véleményünk szerint, egész törvényellenes eljárás következtében elüttetik számos választópolgár, kik az 1874. XXXIII. t. sz. 55. és 119. szakaszai világos szavai szerint az idén országgyűlési képviselői választói joggal bírnak azon, a tőv. törvényhatóság rendezéséről szóló törvény 24. szakasza által biztosított joguktól, hogy egyszersmind törvényhatósági bizottsági tagok választásánál részt vehetnek. Ennek sajnos eredménye, hogy a választók legnagyobb része a zaklatást kerülve, meg sem jelenik az összeíró küldöttségek előtt és ha az igazoló bizottság határozata végleg keresztülvitetik, azon anomália nem csak, hogy sok országgyűlési képviselői választási joggal biró polgár nem fog a főv. bizottsági választásoknál részt vehetni, hanem sok polgár föl fog vétetni most a választók közé, kik az idén még nem is bírnak képviselői választási joggal. Jellemzéséül a fővárosunkban e tekintetben dívó következetlenségeknek,fölemlítjük még, hogy az idén már több kerületben megejtett esküdtválasztásoknál mindig a képviselői választási tárczával történt a szavazás s mi azt hiszszük, hogy most sem vehetnek az összeíró küldöttségek a választási képesség megítélésénél más alapot tekintetbe, mint az 1876. évre érvényes választók állandó névjegyzékét, s a jelentkezőktől azonkívül csak annak bizonyítását követelhetik, hogy az illető írni és olvasni tud s a fővárosban két év óta lakik. Mindezek alapján kérelmünk odaterjed, méltóztassék exczellencziádnak kegyesen odahatni, hogy a fővárosi választások összeírására kiküldött összeíró bizottságok az igazoló választmány által odautasittassanak, hogy minden jelentkező polgárt, a ki bebizonyitja, hogy az 1876. évben érvényes választók állandó névjegyzékében be van jegyezve, s csakis az, ha írni és olvasni tud és két év óta a fővárosban lakik, a választók névjegyzékébe vettessék föl, továbbá, hogy a választók összeírására kiszabott f. h. 18-án lejáró határidő meghosszabbítassék, hogy az eddig, véleményünk szerint, jogtalanul visszautasított választóknak idő engedtessék az összeíró küldöttségek előtt megjelent. Nagyméltóságodnak stb. stb. A belügyminiszter átvévén a kérvényt, a küldöttségnek a következőket mondá : »Átveszem a kérvényt s meg fogom azt vizsgálni. Szóbeli előterjesztéseikre meg kell jegyeznem, hogy az én meggyőzdésem is az, miszerint az országgyűlési képv. választói jog igazolására egyedül az 1875-ben elkészült és 1876. év végéig is érvényben levő állandó névjegyzék szolgálhat alapul most is a a választók összeírásánál, és aki az igazgató bizottságnál jelentkezik, e szerint csak azt köteles bebizonyítani, hogy az 1875-ben elkészített állandó jegyzékbe fel van véve. Én azt hiszem, hogy ha nem is az igazoló, mindenesetre a bíráló bizottság helyet fog adni a felszólamlók kérésének. Csak azt tanácsolhatom, hogy aki hiszi, hogy sérelmet ejtettek rajta, éljen e jogával. Ezzel a küldöttség a legjobb reménynyel távozott. Mi részünkről csak örvendünk annak, hogy a belügyminiszter az általunk elfoglalt álláspontnak adott igazat. A miniszterrel együtt mi is reméljük, hogy a város atyái jóvá fogják tenni a bíráló bizottságban azt, ami tévedést az igazoló bizottságban elkövettek. Eddig a választóknak csak 7°/0-a láttatott el bárczával, holott az összeírás már hétfőn befejeztetik. A fővárosi lakosságnak a közügyek iránti ily közönye, lehet, hogy érdekében fekszik bizonyos embereknek, de reméljük, hogy az e közöny terjesztését czélzó intézkedéseknek eleje fog vétetni. Ki a hibás? »Cur mihi aquam turbulentam fecistt ?« A mesebeli farkasnak ez a classicus mondása jut eszünkbe, valahányszor Bécsiből hallunk fenyegetődzést, még a bécsi alku után is Magyarország túlkövetelései és a bécsi alku általi előny keresése ellen. Sőt maga azIsmeretes »Zwanglage« emlegetése sem egyéb, mint a farkas álokoskodása. És a bécsi lapok újra fölvették a farkas szerepét. Tegnapelőtt és tegnap a »N. fr. Presse«, ma az öreg A „HON“ TÁRCZÁJA. Nemzeti színház. »Az új C’.ég.« Szinmű 5 felvonásban. Irta Sardou Victor. Fordította Náday Ferencz. Először adatott a nemzeti színpadon szept. 15-én. Kopott, mindennapi tárgy, amilyennel utonútfélen találkozunk. Az egyszerűségében boldog család kebelében föltámadt a nagyzás, az urhatnámság vágya s elhatározza, hogy ő élni fog, élni és élvezni. Nem gyanítja, mennyire a rövidebbet hozza a cserénél, s hogy nyerhet talán élvezetet, de boldogságával fizeti meg. Talán még ideje korán belátja, hogy lesz ez nagy ár s csalódással, veszteséggel gazdagon visszatér a régi fészekbe, melyet — attól távol — megtanult becsülni. Száz novellát, regényt és színművet olvastak már e tárgyról s úgy találtuk, hogy nagyon elcsépelt szalma ez már s bolondos ember kereshet már abban buzaszemet. Hát a francziák ilyen bolondosok. Nem igen törődnek az őket megelőzők aratásával, neki mennek az üres szalmának s keresik és — csodálatos — meg is találják a búzaszemet. Ez az ő erejük, ebben fölülmúlhatatlanok ők. Nem hiába híresek arról, hogy a világ minden nemzete között csak ők tudnak igazán tálalni, legyen az étel, legyen az ital, vagy valami bók, ami minden más ember szájából ízetlen és éretlen volna már. — Meg tudják cselekedni azt a boszorkányságot, hogy végig etetnek veled egy fejedelmileg változatos ebédet s te még nem is sejted, hogy az egész ebéd a levestől kezdve a dessertig mind tojás volt, s hogy lényegileg véve csak egy ételt ettél. Ilyen ez a Sardou darabja is. Meséjének lényegét elmondtuk a bekezdő sorokban s azzal, meglehet, magunk alatt vágtuk a fát, mert az olvasó ezt az alább következő ismertetésünket nem fogja találni érdekesnek s nem is olvassa tovább. Pedig kár lenne, mert egy kis figyelmet igazán megérdemel a tálalás, sőt ha a régi classikusnak igaza van abban, hogy a »forma dat esse fel,« akkor itt bizonynyal a tálalás a lényeg. A »régi kokárda« jó nevű, szilárd hitelű selyemüzlet. Hanem biz az kissé elmaradt a modern üzletek sorától. Semmit sem ad a fényes kirakatra s oly naiv, hogy inkább árui jóságára büszke. Aztán ott van Páris egy félreeső helyén, távol a világtól, valahol a Thevenot-utczában. Tulajdonosai jámbor igénytelen polgáremberek. Genevoix, a nőtelen öreg nagybácsi és unokaöcscse René. Nyárspolgári életet élnek, közös asztalnál esznek, mindenik dolgozik . Klára, René szép fiatal felesége szolgál a boltban. Kereskedő leánya ugyan, de nevelése egészen más életre képesité. Együtt volt a nevelőben a marquisk és vicomteok kisasszonyleányaival s életének itt beszivott álmai egészen mások, mint a mit most maga körül megvalósulva lát. Magára Renére is elragadt a modern áramlat s abban töri fejét, hogy fölcseréli a Thevenot-utczát valamely boulevarddal. Titokban meg is tett már erre nézve mindent. Az ifjabb nemzedék tehát teljesen hangolva van a reformokra. Ehhez járul, hogy Theodosia, egy szép nagyvilági özvegy, Klára növeldei barátnője, ki már az »új Páris« életét éli, megjelen a boltban s szánakozva látja ott barátnőjét, a kinek ő egészen más jövőt jósolt s fölvilágosítja, hogy hiszen még nincs minden elveszve. A család éppen Gabriellát, a René nővérét várja vissza a nevelőintézetből, s összegyűlnek a családtagok és régi barátjaik, hogy megünnepeljék ezt a napot. S René és Klára éppen ezt a napot választják tervük kivételére. Először csak úgy pro forma, mert úgy is tudják, hogy nem lesz sikere, rá akarják beszélni az öreg nagybácsit — kivel a társas szerződés éppen ma van lejáróban s ma lenne megújítandó — hogy hagyjanak fel a »régi kokárdával« s nyissák meg az »arany gombot« a boulevard des Malesherbes-en. Az öreg visszautasítja az ajánlatot, mire René belenyugvást színlel a nagybácsi terveibe. De az »arany gomb« helyisége már kész, fényes, ragyogó üzlet, termekkel és lakosztályokkal s mire Genevoix a megérkezett Gabriellával s a többiekkel kissé kifordul , René és Klára búcsút vesznek egy levélben a nagybácsitól s én optima forma megszöknek. A szegény öreg alig tud eszmélni a kábító csapásra, midőn a levelet elolvassa, mert nagyon szerette a hálátlanokat, de aztán beletalálja magát s nem engedi elvétetni az asztalról a szökevények terítékét. »Hadd legyen az csak ott, ma is, holnap is, meg azután is, mert visszajönnek, meglássátok, hogy visszajönnek.« A második felvonás elegáns kondoirt mutat. Ez már egészen más világ. A helyzet képe a következő. Az úr a börzén játszik, a feleség éjjel mulat s nappal d. u. öt órakor kel fel. Az üzletben csak egy becsületes ember van, az ifjú André, kit Genevoix elővigyázatból tett oda. Hanem a pénztárnok ! Annak is élvezet, játék, börze az eleme. Itt aztán csakugyan kutyára van bízva a szalonna. René a vele egy házban lakó Boutormé urat szerezte meg barátul, akiről nem tudni, miből él, de él, ésannyira, hogy, harmincz év alatt hetvenet élt. Elfásult rené, aki felvilágosítja Renét, hogy az ugyancsak abban a házban lakó Mandarine kisasszony nélkülözhetlen az oly modern világfira nézve, minőnek az új crég tulajdonosa indul. René belátja ezt, de a felesége mégis feszélyezi kissé. Ezt is feszélyezi férje, mert a megint csak abban a házban lakó De Marsilie marquis finom világfi is szemet vetett a menyecskére. Hanem hoztak magukkal Renéék az új helyiségbe egy rut polgári szokást : férjnek és feleségnek egy hálószobája van. Már most mind a kettő azon töri fejét, hogyan lehetne-e bajon segíteni ? A kérdés kényes, de miután férj és feleség ebben a kérdésben csodálatosan egyet ért, a megállapodás nem nehéz. Klára tehát akadály nélkül mehet Theodosiával az operába, René pedig az emeletre. A harmadik felvonásban bál van Renééknél. Kárpitosok diszítik a termeket. Azonban baj van. Mandarine kisasszony bútora sokba kerül, pedig annak bérét Renének kell megfizetni. Aztán a tőzsde is veszteséget hozott. Holnap meg fizetés napja van, kevesebb ugyan a fizetendő, mint a mennyi a pénztárban van. De akkor hozzák a »hausze« hírét a börzéről. René »haisze«-re játszott s most 400,000 frankot kell fizetnie. René a kerevetre hanyatlik a lesújtó hirre. Leküld a pénztárba. — Gaspard, a derék modern pénztárnok a kaszszával megszökött. Akkor jönnek a vendégek a mulatságra. A hir elterjed egyszerre, kiki szedi a sátorfát s a kárpitosok szaggatják le holmijukat, viszik a bútorokat a foglalás elől. A cselédek kérik bérüket. Klára ékszerét dobja oda, nem fogadják el mert hamis. Pusztulás mindenütt s nincs hátra más a kétségbeesésnél. A negyedik felvonásban Klára hálótermét látjuk. A kis Gabriella, ki egész estén a derék Andrével tánczolt, aki Genevoix bácsi férjül szemelt ki számára, Klárához jön s felajánlja neki hozományát 150,000 frtot, amibe André is örömmel belegyez. Klára az ajánlatot csak azzal a feltétellel fogadja el, ha Genevoix bácsi is beleegyez, (akiről pedig tudja, hogy azt nem teszi.) Egyedül maradva, eltépelődik a sivatag jelenen. Megtudta, hogy férjének kedvese van, ő érte van a sok veszteség, az anyagi romlás, férje ő miatta tette tönkre mindkettejüket. Föltárnád szívében a boszu. Marsilie lakása szomszédos az övével, erkélyük közös, az elválasztó rács felnyitható. »Üdvözöllek romlás !« kiáltja keserűen s készül megtenni azt a lépést, melytől még eddig jobb érzése távol tudta tartani. Levelet dob át Marsilie szobájába. A koczka el van vetve s biztos bukás vár a nőre, kit már most csak a véletlen ránthat vissza az örvénytől. De ez a véletlen bekövetkezik. A belépő Marsilie — ittas. Ez menti meg a bukástól. Megutálja s visszautasítja. De a marquis tolakodó, majd erőszakos lesz. Kínos, kétségbeejtő helyzet fejlődik ki. Marsilie szédülni kezd, erre Klára észrevéve az opiumus flacont, néhány csöppet tesz a vizes pohárba s engedékenységgel biztatva, megkínálja vele, s attól kijózanul, mondja s reménye, hogy attól elalszik. Marsilie megiszsza a vizet, de nem érez hatást, mire fölkapja az üvegcsét s egy hajtásra kiiszsza, hogy elébb kijózanodjék. Klára rémülten ragadja ki kezéből az üveget, de már késő. Marsilie levegő után kapkod s aztán életjel nélkül összerogy. Akkor érkezik René a végrehajtókkal, kik összeírni jönnek. Klárának alig van annyi ideje, hogy a pamlagot Marsilie fölé húzza. Az egész következő jelenet alatt ruhájával takargatja Marsilie testének azt a részét, melyről a pamlagot elhúzták. Végre távoznak, de René még egyszer visszatér s csak egy szerencsés ötletnek köszönheti Klára, hogy férje Marsilie testén keresztül nem botlik. Az ötödik felvonás az expiatió felvonása. Azok a szegény jó öregek, akiket René elhagyott, mindent elkövetnek, hogy az elbukottat megmentsék. Genevoix, és a derék öreg L'Aubepin, ki sokszor megjelen barátjainál ebédre, de mindig a zsebében hozza árát egy-két finom boros palaczk alakjában s kit René nagy ur korában visszautasított, mikor nála is megjelent palaczkjaival, restelvén ismeretségét úri barátai előtt, összeteszik vagyonukat, hogy szerencsétlen öcscsüket fizetésképessé tehessék. S elkövetnek mindent, hogy visszatérését a régi czéghez és a csendes családi körbe könnyebbé tegyék, nem tesznek neki szemrehányást, nem emlékeznek a tőle szenvedett bántalmakra, sőt, vigasztalják, ahol ő maga nem kerülheti el, hogy önmagát ne vádolja. Gudin a régi firma, becsületes öreg pénztárnoka veszi át az »uj erég« pénztárát s kielégít minden követelést tisztára. A megszökött pénztárnokot is elfogják a lopott pénz nagyobb részével. Megkerül Klára is, ki elment volt a bukás legszélső széléig. Marsilie nem halt meg, magához tért s maga René volt az, ki a marquis kezében görcsösen összeszoritott levelet — a Klára levelét — a magához térő marquis követelésére olvasatlanul darabokra tépte. A leczke drága volt és üdvös, René aláírja a társas szerződést nagybátyjával újra, úgy azonban, hogy a cégnek öt év múlva André is társa lesz, ki nőül veszi Gabriellát. A kapott leczke után bizonynyal kevesebb élvezet közt, de boldogul fognak élni. Ez a darab rövid meséje. A franczia irodalomnak a mi színpadunkon előfordult termékeiből maholnap jobban fogjuk ismerni a franczia társaséletet és annak kinövéseit, mint a magunkét. Ennek semmi esetre sem lehet oly morális haszna reánk, mintha saját társaséletünket, annak szép és rut vonásait tennék színpadunkon szemlélhetővé. De ami nincs nemzetiséghez kötve : a szép eszméjére nézve közönyös, franczia-e vagy más a keret, melyben megjelen. Sardou e darabjában kevés a mese, a cselekvény; a hős maga csak egyszer lép fel tevőlegesen, midőn a régi ezégtől elszakad, a többiben aztán csak passiv része van. Az egész darab fölött, mint a régi görög tragoediában a fátum, van valami kívülről mozgató erő : az élvvágy, a fénylés, a nagyzás és szédelgéskorszelleme, mely kényszererővel ragad s mint egy láthatatlan szereplő személy játszik bele a darabba. Lesz tán idő, mikor az ily darabot nem fogják megérteni, — de most hatása van, közvetlenségével hat s élethűségével megveszteget. A sovány cselekményt Sardou a nála sajátos szellemmel tudta vonzóvá, érdekfeszítővé tenni. Semmiből tud csinálni idegrázó jeleneteket s alakjait néhány vonással úgy jellemzi, hogy mindegyik elüt a többitől. Még a három jószívű becsületes öreg Genevoix, L’Aubepin és Gudin is, három egészen más személy, habár alapjellemvonásuk ugyanaz. René ugyanaz, aki Klára, de amabban mindenütt férfira, ebben nőre kell ismernünk. Bűnhődnek mind a ketten súlyosan s pár vonással könnyen válhatnék e darabból tragoedia. De egyik sem sülyedt annyira, hogy a tragikus bünhödést a költői igazságszolgáltatás csorbitása nélkül indokolttá tennék. S éppen ez a szép arány, ahogy addig terjedt a bünhödés is, ameddig a bűnhöz közeledtek, teszi a darabot olyanná, hogy kibékít a benne előforduló francziásan rikító megsértetlenségekkel is. A kis szerelmi történet André és Gabriella közt csak úgy könnyedén bele van szőve a darabba s a két személy, melyet talán más író sokkal inkább előtérbe helyezett volna, — egészen a háttérben marad, anélkül, hogy megszűnnék integráns részét képezni e darabban. A mellékszemélyek a marquis, Pontagré, a hűtlen pénztárnok, és Theodosia valóságos genreek, — a könnyelmű, de alapjában nemes főúr, a kiélt élősdi kéjencz, a lelkiismeretlen, gaz csaló és a könnyűvérű, léha dáma genre alakjai. Még az előforduló szolgaszemélyek is typusok, melyek néhány odavetett vonással mesteri* leg vannak rajzolva: /lu’ •***