A Hon, 1876. október (14. évfolyam, 236-261. szám)
1876-10-01 / 236. szám
236. szám. XIV. évfolyam, Tv sínle-íií VS* till : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. l’lőfizetési ill.j : Postán Virlitve, vagy Budapesten házhoz hordva vemiteli és esti kiadás együtt : 3 ................................................................, írt “ ki 6 hónapra..............................12» *■ Az esti kiadás postai különküldéséért ülfizetés negyedévenkint ... i » — » AZ eidrizelés az év folytán minden hónapban megkezdhető de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától szánaittatik, ip mi I im ii miirniiiriniiwaaa—MKranm Előfizetési felhívás mg®#O 21T XLIV-dik évfolyamára. Félévre...................... 12 frt ...., ii I fi,» Negyedévre ... 6 frt Lljij 1 düli ■ Egy hóra .... 2 frt ggg?-' Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre potai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON* kiadó hivatala czim alatt Budapest,Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon* kiadóhivatala, ékék —---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— __ „— mn Reggeli kiadás. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, sept. 30. Négy interpellate egyszerre. A két »napi« vagy jobban mondva »mindennapi« kérdésben: a bécsi alku és a keleti ügy tárgyában egyszerre négy interpellációt intéztek ma, a házban, Tiszához. Chorin, a függetlenségi párt határozatából, a 80 milliós bankadósság kérdésében, Irányi a keleti ügyben, Csernátony a Budapesten letartóztatott oroszok miatt és Simonyi Ernő á átalában a bécsi alkuért vonta kérdőre a miniszterelnököt. És ő felelni fog mindeniknek, a legközelebbi napok valamelyikén egyszerre. Akkor sem fog mindenik kérdésre felelhetni és egyik - másikra pedig már kész a válasz --a köztudomású dolgokban. Az előbbi áll azon sok kérdés némelyikére, melyeket Irányi intézett ma hozzá. Mert hogy mi történik Romániában az orosz utasokkal, vagy hogy mily viszonyban állanak a hatalmak a béke kérdésére nézve , azt megmondani a magyar kormány képesítve nincs. Mert ez a magyar országgyűlésnek külügyekben csak azért felelős, amit a monarchia tesz vagy nem tesz saját határain belül és saját nemzetközi viszonyaiban; és ha épen Oroszország magatartására nézve akart felvilágosítást nyerni Irányi, azt is tehette, ha azt kérdi, hogy mennyiben respectálja a semlegességet Oroszország irántunk ? De hogy Románia és Oroszország közt milyen viszony van, hogy az utóbbi mennyiben tudja respektáltatni semlegességét, az a magyar kormányra nem tartozik. Azt azonban, vele együtt, mi is szeretnők tudni (csak hogy aligha tudható), hogy tiltakozott-e Andrássy Oroszország azon tényei ellen, melyekben, mint Irányi megjegyzé, »a semlegességet és nemzetközi jogot« megsértő? Biztosabb alapon mozog Irányi akkor, mikor, Csernátonyval együtt, tudni akarja a Magyarországon letartóztatott oroszok sorsát , és ha csak annyit kérdez vóla, mennyit Csernátony, hogy t. i. miért tartóztattak le és miért bocsátottak szabadon, akkor könynyen megkaphatná válaszul azt a köztudomású tényt, hogy amíg az illetők okmányai iránt Bécsből (via Terebes) felvilágosítást nem nyertek, elbocsátani őket, kik rendőri kihágást is követtek el, nem lehete. Ez a letartóztatás és elbocsátás rövid története. Többet aligha mondhat a miniszterelnök is, így nem lehetne sem a külügyi, sem a magyar kormánynak kémeket tartani a szerb csatatéren, hogy felvilágosítsák Irányit, ha várjon a »vörös keresztes« oroszok megmaradnak-e a kocsik mellett, vagy kardot is rántanak? Nemzetközi viszonyokban a csalást nagyon nehéz kisütni. De ha Tisza megragadja ezt az alkalmat és szabatosabban formulázva vagy értelmezve Irányi némely kérdését, jelzi a monarchia nemzetközi viszonyait most, úgy amint azok a legutóbbi 2-3 hónap alatt fejlődtek és megjelöli azt az álláspontot, melyet a magyar kormány ez idő alatt a külügyi politikában elfoglalt , akkor sok újat, vagy legalább hitelest mondhat a magyar parlamentnek is, és ha, amennyiben a folyamatban levő alkudozások engedik, előadja a jelenlegi helyzetet, minden túlzástól menten, tárgyilagosan , akkor nem csak Magyarország, de a monarchia, sőt Európa is hálával fog neki tartozni, mert hozzájárul a helyzet tisztázásához és ez, bármely irányban történjék is, (hiteles alakban) jótékony, sőt megnyugtató hatással lehet, amennyiben gyakran van megnyugvás a kikerülhetetlenben is. És ezt mi nagyon kívánatosnak tartjuk, mert, az igazat megvallva, ez a monarchia és főleg hazánk van a kormányok részéről, a külügyi helyzet tekintetében, leginkább elhanyagolva : míg Angliában még munkásgyűlések is részesülnek abban a szerencsében, hogy egész Európára nézve meglepő leleplezések első hollói legyenek, addig az osztrák és magyar parlamentben ritkaság a külügyi nyilatkozat, és ez is nagyon régi vagy igen köztudomású dolgokra szorítkozik , és minthogy a delegációk egyszer egy évben és akkor is csak momentán felvilágosítást nyernek, minden tekintetben kívánatos lenne a helyesen fogalmazott vagy értelmezett interpellációkat felhasználni a külügyi politika előadására. Ezzel nemcsak az ország méltóságának, de érdekeinek is nagy szolgálatot lehet tenni. Chorin a 80 milliós adósság keserű almáját dobta föl, vádolva a miniszterelnököt a magyar álláspont elhagyásával és féltve az országot a megterheltetés lehetőségétől. Válaszul az ismeretes megoldási módozat előadása fog szolgálhatni, mi megmagyarázza, hogy az eredeti álláspontot mindenkinek el kell hagyni, ki alkut akar kötni, mert az első követelést vagy visszautasítást nehezen lehet egy országgal szemben érvényesítni. De azért bizony mi is keserűnek tartjuk ezt az almát, és ha Eris almája nem lett volna, vagy ha a viszály kiállására elég jó alkalmat találtunk volna, bizony oda dobtuk volna a németnek. Most is csak az a remény táplál, hogy talán az igazság győz és nem kell bele harapnunk. Simonyi Ernő mindent akar tudni és ezért a bécsi alkuból nemcsak az adósság dolgát, de a tariffa kérdését is előadatni akarja, mert ez volt annak másik része , illetőleg újólag csak némely tariffatétel utólagos megállapítására szorítkozott az, és ezt még most nyilvánosságra hozni nem lehet. Tehát az ő legtágasabb kérdése fog legszűkebb választ nyerni, így jár, aki sokat akar tudni. — Az országgyűlési szabadelvű pártkör f. é. október hó 1-én d. n. 6 órakor értekezletet tart. — A szabadelvű párt holnapi értekezletén először a megválasztandó bizottsági tagok fognak kijelöltetni. Ha a párt tagjai kellő számmal jelennek meg, a miniszterelnök indítványt teend az őszi ülésszak működési programmja tárgyában, s esetleg a ma tett interpellációra adandó válaszát fogja körvonalazni. Az eperjes-tarnovi és kassa-oderbergi vasutak fusiójáról a közlekedési miniszter még az őszi ülésszakban, s valószínűleg az elnapolás előtt törvényjavaslatot fog terjeszteni a képviselőház elé. A vámtarifta és a vámszövetség dolgában írja a »Presse« . Azon időben, mikor a vámszövetség a parlamentben tárgyaltatni fog, a Németországgal való egyezményi tárgyalások bizonyára véget érnek s így vagy az egyezményi tariffa, vagy ha Németországgal vámegyezmény egyátalán nem jöne létre, az Ausztria és Magyarország közt megállapított vámtariffa elébe lesz terjeszthető a két parlamentnek. Különben a két állam kormánya által megállapított vámtariffa tudvalevőleg minimális tariffa, amelynek tételeinél lejebb az alkudozásokban úgy sem lehet menni ; egyátalán amennyire a két kormány megállapodásairól e perczig értesülve lehetünk, az egyezményekben csak kevés tételnél lehet kilátás engedményre. Ami az Angolországgal és Francziaországgal ez év folytán lejáró kereskedelmi szerződést illeti, vámpolitikai tekintetben a mai egyezményi viszony 1877. január 1-én mindenesetre megszűnik s amennyire Francziaországgal addig más megegyezés nem történik, mindkét államra nézve csak az a jog marad fönn, hogy a legtöbb kedvezményben részesülő állammal lépjen egy sorba. — Oroszország és Európa. A »Köl. Ztg.« egy figyelemre méltó czikket közöl arról, hogy Európa Oroszországgal szemben meghunyászkodó szerepet játszik. Oroszország — úgymond — régtől fogva előbb titkon, aztán nyíltan megsérti a nemzetközi jognak minden kötelességét , és nincs európai hatalom, mely ez ellen felszólalni merne ! Hivatkoznak arra, hogy az orosz kormány a nemzeti közérzület nyomásának engedve kénytelen lesz Törökországnak hadat üzenni. De hát azt hiszi-e Oroszország, hogy más államokban nincs nemzeti közérzület, mely ezen igazságtalanságot kárhoztatná ? A keleti kérdés Németországban is nem egy embernek megzavarta a fejét. Követnék, hogy Ausztria Magyarország annedtálja Bosniát, de ez ellen nyomatékos okokból tiltakozott, és kitűnt, hogy Oroszország Törökországot fel akarja bontani független vazal tartományokra. De a többi nagyhatalmak ezt kivihetetlenek tartják. Alig van kilátás arra, hogy Anglia indítványait erőszak nélkül keresztül lehessen vinni. Oroszország kétszínű játékot űz. Minden hivatalos okmányban kinyilatkoztatja, hogy csak a békét és rendet óhajtja Törökországon fentartatni. Ellenben számtalan tény által be van bizonyítva, hogy Oroszország, mint számos előbbeni alkalomnál, úgy most is, szítja a lázadást, sőt hogy az orosz ügynökök tevékenysége, ha nem is egyedüli, de minden esetre kiváló kutforrása a zavaroknak. Ami pedig a nép közhangulatát illeti, e kérdésekkel végzi a »Kölnische Ztg.« czikkét: »A közhangulat Oroszországban nem csak törökellenes, hanem németellenes is ; lehet-e tehát a nagy tömeg felhevülése irányadó Európára ? A nemzetközi jog s a művelt nemzetek szokásai ne legyenek érvényesek Oroszországra nézve ? Háborút üzenhessen ma Törökországnak holnap Németországnak, csak azért mert a felizgatott néptömeg úgy kívánja ? Valóban akkor sajnos helyzetben van az orosz kormány és Európa függetlensége lassasass. Budapest, 1876. Vasárnap, oct. 1. Szerkesztési ioíjas Barátok-tere, Athenaeum-optael. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK rv szintúgy mint előfizetések a Viatic-hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. A külpolitikai helyzet. A keleti válság tartama alatt sokszor volt veszélyteljes a helyzet, de tán egyszer sem tűnt föl oly fenyegetőnek, mint most. A keleti csomó annyira összebonyolittatott s oly nagyra növekedett a hatalmak »lebonyolítási « actiója alatt, melyben Oroszország oly igen jelentékeny részt vett, hogy most már alig-alig képes ketté vágni azt a török és szerb kard. A dolgok oda fejlődtek, hogy most már igen közel kilátás van arra, hogy a küzdő feleken kívül még más hatalom is belevágjon kardjával a csomóba. Melyik hatalom lesz az? Monarchiánk, vagy Oroszország? Vagy tán mind a kettő? A legújabb hírek az utóbbi esélyt sejtetik. Azaz olybá tüntetik föl a helyzetet, hogy monarchiánk ama kényszerűség előtt áll, miszerint hadcsapataival megszállja a föllázadt török tartományokat még pedig Oroszországgal cooperálva. Ezt a megszállást nevezik és tekintik Pétervárott »garantiá«-nak a török kormány által létesítendő reformok életbeléptetésére s úgy okoskodnak, hogy ha van Andrássynak egy reformtervezete, »biztosítsa« már most annak keresztülvitelét az osztrák-magyar hadsereg berontásával Törökország területére. Az ok s az ürügy elég plausibilis: a reformok biztosítása »garantiája«, melyek nélkül tartós béke a Balkánon nem képzelhető. Ha hogy tehát monarchiánk komolyan akarja a békét s szívén fekszik, hogy az tartós is legyen, occupálja Boszniát és Herczegovinát. Hogy ebből aztán a reform helyett mi fog származni, az — Oroszország dolga. Mi azzal ne gondoljunk, — csak bátran vágjunk neki a csomónak. Egyelőre csak azt szabad sejtenünk, hogy ha mi megszálljuk Boszniát és Herczegovinát, akkor Oroszország ugyanezt teendi — csak úgy »garancia« fejében Bolgárországgal. Mindenesetre igen szép kilátások, kivált ha hozzá veszszük még azt is, hogy Oroszország nekünk szánt ajánlatát Németország is támogatja. Ily után szándékozik Oroszország kiragadni az összes garancia hatalmak kezéből a keleti kérdés megoldását, és azt újból a hármas szövetség kezébe játszani. A kérdést úgy veti föl az orosz kormány hogy ő ily »garancia« nélkül nem vesz részt a béketárgyalásokban, a létrejövendő békében nem bízhatik s ha a hatalmak nem állnak rá ily »garantiára,« akkor egy maga külön fog fellépni, akár követi őt más hatalom, akár nem a »reformok garantiájának« létesítésében. Tehát, hogy a dolognak nagyobb súlya legyen, hogy a reformok mielőbb életbe lépjenek s igy a béke mihamarább helyreálljon, jól teszi monarchiánk, ha Oroszországgal »en compagnie« elmegy keletre occupálni, mit ha tenni vonakodnék, majd csinál akkor rendet keleten Oroszország egymagára is, így van feltéve a kérdésben, veszedelmesebb dilemmával mint bármikor ezelőtt. Amíg csak Londonból és Berlinből ajánlgatták nekünk e tervet, nem kellett annyira tartani tőle, mint most, mikor már Pétervárról ajánlgatják. Ezt látva és tudva, vájjon mit szólnak a tervhez azok, kik semmi veszélyt nem láttak abban, ha monarchiánk ily nyakficamító vállalatra adja a fejét ? Íme most Oroszország teszi nekünk az ajánlatot. Hogy tetszik ? Ebből már most lehet következtetni azt is, hogy ugyanezen terv ezelőtt is minő forrásból jött. Ami minket illet, meg vagyunk győződve, hogy külügyi hivatalunk, valamint ez előtt, úgy most is ellene fog állni, e csábos ígéreteknek és orosz syrén hangoknak, melyek egy veszedelmes kelepczébe akarnak csalogatni. Ha már mindennek szakadni kell, úgy legyen Ooszország az első, mely leleplezi magát és fegyveresen Törökországra ront. Ez esetre nem alaptalan a föltevés, hogy lesz hatalom, amelyet Oroszország magával szemben fog találni. De hogy monarchiánk orosz társaságban foglalni menjen keletre, a legnagyobb képtelenségnek tartjuk. Ha mi erre nem adjuk rá fejünket, Oroszország is meg fogja tízszer gondolni, mielőtt az elhatározó lépést megteszi. Ha megtette, előbb fogja tán monarchiánkat magával szemben találni, mint maga mellett. És így ha igaz, hogy Oroszország konokul ragaszkodik » garancia«-velleitásának keresztülviteléhez, mind inkább előtérbe lép az orosz birodalom és monarchiánk közötti érdekellentét, melyet eddig a hármas szövetség körén belől akuttá tenni nem engedtek és elsimítani törekedtek. Hogy nagy válság előtt állunk, mutatja a provokáló magatartás,melyet Oroszország a szerb-török háború kitörése óta tanúsít az által, hogy nem tekintve sem nemzetközi jogot, sem semlegességet, hadcsapatait a harcztérre zúdítja. A tábornok - diplomaták missiója is egymást éri, Manteuffel, Neipperg, majd Szamarakoff küldetik megkísérleni a mit lehet a béke érdekében, vagy tán a nagyobb mérvű háború előkészítésére. Hogy az orosz czár és uralkodónk levelezésbe bocsátkoznak, külön futárok útján, szintén a helyzet fenyegető voltára mutat. A continens két legtekintélyesebb lapja, a franczia »Journal des Débats« és a »Times« is komolynak látják a horizontot. (A »Times«, mely eddig örökösen azt hangsúlyozta, hogy Anglia karöltve járjon Oroszországgal a keleti kérdésben, most meg az »orosz agitatiók« ellen fordul. Egy jele a józanodásnak e különben ingatag színezetű világlapnál !) Soká így már nem tarthat. Rövid időn, úgy lehet, tisztulni fog a mi helyzetünk is Oroszországgal szemben. Hogy kenyértörésre kerüljön a dolog, azt e monarchiában természetesen senki sem óhajthatja, s külügyi kormányunk feladata minden lehetőt elkövetni a konfliktus kikerülésére és a béke helyreállítására. De mikorra mindez már lehetetlenné válandott, nem fogunk egymagunkra maradni. A harmad félszáz angol meeting daczára Anglia nem engedheti meg, hogy az északi kolossus a Balkánon megvesse lábát s Németország is megfontolandja, váljon kivánatos-e reá nézve a pánszlávizmus elhatalmasodása. Ily reflexiókra ad alkalmat a helyzet ma. Az események nagy fluctuatiója folytán azonban nem lehetetlen, hogy holnapra már valamivel békésebbre fordul. Sz............... Szamarakoff missiója. A »N. fr. Pr.« jól értesült forrásból a következő közleményt hozza : Az orosz czár levele az osztrák -magyar uralkodóhoz végső és komoly kísérlet az európai béke fentartására, melynek tehát nagyon fenyegetetőnek kellett lenni, ha a czár ily eclatáns lépésre határozta el magát. A czárnak egyenesen az osztrák-magyar uralkodóhoz intézett levele két részből áll ; az első egyenesen uralkodónk békés érzületeihez fordul, a másik a helyzet feltüntetését foglalja magában. A levél ezen kettős természete azt hozhatja magával, hogy két válasz fog adatni. Amennyiben az európai helyzetre vonatkozik, a válasz bizonyos ideig váratni fog még magára és semmiesetre sem fog Andrássy gróf tanácsainak meghallgatása nélkül megadatni. Ha jól vagyunk értesülve, a császár ez ügyben értekezett már Andrássy gróffal, ki viszont előadta Szamarakoffnak az uralkodó első impressióit. Annyi bizonyos, hogy a czár hadsegéde vasárnap még nem távozhatik innen, mert megvan bízva, hogy uralkodónk válaszát megvigye a czárnak Livádiába, a válasz pedig csak később lesz készen. Hogy Szamarakoffnak missiója lenne Szerbiába, s hogy levelet vinne a czártól Milánnak — nem való. A tábornok Bécsben marad, mig a választ megkapta és akkor egyenesen Livádiába tart. Feltűnő, hogy a válaszadás a livádiai küldetésre több időt vesz igénybe, mint szokásos, mikor egy uralkodó képviselője , egy levél áthozója. A halogatás az által indokoltatik, hogy a barátságos kabinetek magatartása nem maradhat befolyás nélkül a válaszra, s hogy a hatalmak magatartásáról és az újabban fölmerült nehézségekkel szemben pontos, tán kötelező informatiókat kell bevárni. Mihelyt ezek beérkezendettek, itt is határozni fognak. A legújabban fölmerült »nehézségek« pedig Oroszország és követeléseiben állanak. A porta már ott állott, hogy a megadja a hatalmak által kívánt reformokat és hogy mindenben engedjen, ekkor előállt Oroszország a követeléssel, hogy Törökország bizonyos garantiákat A „HON“ TÁRCZÁJA. „Sfigry az Isten.“ — Regény. — Irta: Jókai Mór. ELSŐ FEJEZET. Regény, mely a végén kezdődik. A szokott, triviális történet. Az ideál, a szép hölgy nagy veszélybe keveredik, s abból őt a másik ideál, a hős kiszabadítja ; azután a hála érzetéből kifejlődik a szerelem ; végül egymáséi lesznek s az emberi lehetőség határáig boldogok. A rendkívüliségek tetszenek. Érdekkel olvassuk a történeteket, amiket a költők írnak arról, hogy mi lesz a halál után ? mi lesz a jövő században ? mi lesz a föld utolsó napjaiban? mi megkísértjük leírni, hogy mi lesz a »házasság után ?« van-e még ott is élet és poézis ? Laknak-e még a holdban is emberek ? Igenis laknak. Annak az egyik oldalán még van valami zöld, s a virányon öröm és szomorúság. Ezt ugyan inkább illett volna egy »Előszóban« elmondani : ott senki sem olvasta volna el, s nem lett volna az olvasó előre figyelmeztetve rá, hogy itt egy fölöttébb unalmas történettel lesz dolga, ami nem fogja megtéríteni a ráfordított fáradságot. A veszélyes helyzet a következő. Képzeljünk egy olaszországi vasúti állomást 1848 tavaszán, amelybe egy más vonat megérkező vendégeinek kell átszállitkozni, akiknek a fülébe ezt a halálitéletet menydörgik : »due minute !« s azok aztán bőröndöt, kalapokat, esernyőt marokra kapva, kis gyermekeket kezeiknél vonszolva, félregyúrt kalapokkal, földön húzott showlokkal, köpönyegekkel, rohannak az ostromok leglehetetlenebbikét megkísérteni : helyet keresve utasokkal csordultig zsúfolt vagyonokban, egymástól elszakított összetartozók kétségbeesve az elválás borzalmai fölött s útban állók agybafőbe taszigáltatva siető málhahordároktól. Két urhölgyet, meg egy urat nagy sietséggel tolt fel a kalauz egy zöld kocsi börtönajtaján, akik csak akkor vették észre, hogy hol vannak , mikor már benn voltak. Heten ültek már a vagyonban , mind férfiak, és olaszok, némelyek olyan szivart szittak közülök, amelynek a füstje keserű, mások ellenben olyant, a melynek a füstje savanyu ; pálinkát már korábban ihattak s az a fokhagymás heringre nagyon jól eshetett,s néhányan közülök aligha bagama csizmát nem hordtak a lábukon. Az úton érkezőkről tudomást sem látszottak venni ; valami heves vitatkozást folytattak fenhangon mindannyian. Az utonérkezettek elszörnyedve protestáltak a kényszerhelyzet ellen. A két urhölgy közül az egyik nagyon fiatal volt, a másik valamivel idősebb. Az idősebb hölgy megragadta a kalauz karját s haragosan mondott neki valamit először németül, azután francziául , — aminek az a büntetése itt, hogy senki se felel rá — azt akarta kifejezni, hogy itt már heten ülnek. A kalauz egy automat közönyösségével mutatott a vagyon falán olvasható feliratra : »par diece persone.« — Itt tíz embernek kell elférni. »De mi első helyre váltottunk jegyet !« Kereskedék az urhölgy, előmutatva a sárga papirszeletkét, mely a világ minden vasutainál az aristocraţia jelvényét képezi a hely dolgában. A kalauz nem csekélyebb kíváncsisággal nézte meg a mutatott tárgyat, mintha az urhölgy azt mondta volna neki, hogy ime itt van egy scarabaeus a Pharaok sírjából : furcsa állat ! azzal vállat vonz, s kimutatá helyét ; ime oda abba a szegletbe leülhet még egy , emebbe a másikba a másik, s ha ennek a signorának tetszeni fog azt a zsíros batyut az ölébe venni, annak a helyében nyugtot talál a harmadik. Mit volt tenni ? Az egyik hölgynek le kellett ülni az egyik sebes férfi közé, a másiknak a másik közé, s megnyugodni a sorsában. Hanem a velük jött férfi úgy látszik még küzdeni akart a gondviselés ellen. Neki sehogy sem tetszett a maga helye két disznókereskedő között ; maga is elég köpetes ember volt. • Majd csinálok én itt rendet mindjárt ! Azzal fölkelt, leszállt a vagyonból, sietett az állomásfőnököt fölkeresni. Az ott sétált a perronon, hátratett kezekkel, katonás egyenruhában. Az utas elkezdte neki magyarázni a dolgot. Ő már tudott olaszul , ha mindjárt keverte is egy kicsit latinnal és francziával. Elmondta az illustrissimónak, hogy ő és még két hölgy az első helyre váltottak jegyet egész Bolognáig : ez a nemzetközi törvények szerint jogot ad még az idegennek is, minden konzuli közbenjárás nélkül ugyanazon első helyi vagyonnak használatára. Ennek daczára őt és még két úrhölgyet betuszkoltak erővel egy már korábban elitélt gonosztevőkkel teljes másodosztályú börtönbe, ami ellenkezik a magyar Tripartitum primae nonusával, mely szerint magyar nemest bírói ítélet nélkül bebörtönözni (nisi in flagranti) nem szabad , s minthogy az angol Habeas Corpus acta is a mellett bizonyít, hogy minden ember birja a maga testét, s másnak az ölébe ne üljön vele, annálfogva kér egy elsőrendű vagyont fölnyittatni. Az illustrissimo úgy nézett a debacbálóra, mint ahogy nézne rá a padra kifektetett eleven tintahal két nagy szemével, ha annak magyarázta volna a dolgot, s épen úgy nem felelt neki rá semmit, mint ahogy az nem felelt volna. Hanem a helyett a fülébe ordított hátulról a kalauz, egy hatalmas hangkifejtéssel előadott szót: »Partenzaaaa!« Ami anynyit jelent, hogy indul a vonat ! (Mert az olasz még a csengetésben is takarékos, a második csengetésnél már fut a kerék.) A megriasztott úr erre ijedten futott vissza az elhagyott vagyonhoz, de alig talált bele , mert az alatt, míg ő leszállt a szóbeli tárgyalásra, a kalauz még három új vendéget tolt be a ketreczbe : azok egy katonaiskola nagy kamasz növendékei voltak, az egyik mindjárt leült az üresen hagyott helyre, a másik kettőnek állva kellett maradni , azok hát nem tehettek okosabbat, mint hogy a két közéjük szorult hölgyre mondogattak fönhangon sikamlós életeket, dévaj nevetéssel. A visszakerült úr már épen tizenharmadik lett volna, ami nagyon baljóslatú szám, kivált egy vasúti coupéeban. Pedig a táskája, köpönyege már ott volt , az volt a hazája. A hölgyek kétségbe voltak esve. Az útitárs dühében magyarul kezdett beszélni. Ekkor valaki megrántja a könyökét hátulról s szintén magyarul szólítja meg. — Polgártárs ! Sok se hevítse ön fel a vérét. Nem ovaczió kell ide , hanem baksis. »Romanus sum cívis Carum smucium vocant.« Amig ön capacitált, addig én fel is nyittattam egy első osztályú rezervált coupéet, csekélységbe került — ha tetszik önnek és hölgyeinek, megoszthatják velem a birtokát. — Köszönöm, de elkésünk, — csak két percz az idő. — Ne féljen semmit. A due minute csak az utasoknak szól ; a vonat ki nem kászolódik innen fél óráig. A két hölgy e megszabadítást nem kevesebb hálával fogadta mint a minővel Andromeda fogadta Perseus segélyét s a mint e rettenetes fegyintézetből kiszabaditák őket s átszállították, most már szolgálatkészszé, beszédessé, nyájassá vált kalauzok egy kényelmes, tágas, és tiszta első osztályú coupéeba, az ellentétek szerencsés combinatiója folytán még e semmi jelentékenységet nem ígérő helyzetben is megtalálták bizonyos nemét az érdekeltségnek. Tulajdonképen még semmi hálával sem tartoztak a közbelépettnek , mert hisz az saját érdekében nyittatta fel a rezervált üres coupéet , és ők csak jogos helyüket foglalták el benne , de azt mégis el kellett ismerniük, hogy a gyors színpadi átváltozás az ő rendezői érdeme. Még a kalauz is szerepet cserélt egyszerre, s az automatból érző szivü ember lett, ki a hölgyek számára frissítőül narancsokat hozott, s kikereste azok közül a piros bélyeket, s azontúl mindig az ő waggon ablakuk előtt mászkált végig, s bemosolygott rajta, vagy felült a waggon tetejére s barcarolát énekelt. (Folytatása következik.)