A Hon, 1876. november (14. évfolyam, 262-288. szám)

1876-11-01 / 262. szám

2­2. szám, XIV. évfolyam. Kiadó-h­ivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra...........................................6 írt ki. 6 hónapra...........................................12 * * Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. . ... Előfizetési felhívás. lEszoisz X­IV-dik évf­­olyamára. Félévre.......... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy hí­ra .... 2 frt Az esti kiadás postai különküldéséért fe­­lfi­zetés évnegyedenként.......................... 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sitve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON* kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon* kiadóhivatala. utoBâ3«Uf«is.aSa Reggeli kiadás. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, oct. 31. Az alkudozások előtt. Kormányunk közege Bécsben időz, hogy a közös és osztrák kormány megfelelő köze­geivel megállapítsa azon utasításokat, melyek alapján a kisállamokkal megindítandók lesz­nek a kereskedelmi alkudozások. Mondanunk sem kell, hogy mekkora fontosságot helye­zünk erre. Hisz a külkereskedelemben kell a szerződések segedelmével, legalább részben visszanyernünk azt, mit Ausztriában és né­mely külpiac­ elvesztésével veszítünk. Ha si­kerül megakadályozni, hogy Anglia repres­­sáliákkal éljen ellenünk ; hogy Olaszország lisztünket, szeszünket piaczáról kizárja, hogy gabnánk, borunk, gyapjúnk bevitele Fran­­cziaországba, Angliába megnehezítve legyen ; ha sikerül Németországgal kedvező kereske­delmi szerződést kötni ; a­nélkül hogy a monarchia két fele közt létre­jött alku pénz­ügyi vámjai csorbulást szenvedjenek, vagy az osztrákok kedvéért elfogadott védvámok repressáliókat vonjanak maguk után , akkor forgalmunk fejlődése reánk nézve is, kedvezőbb arányokat és irányokat fog venni. Igaz, hogy csaknem lehetetlenség, köve­telésekkel lépni föl a kü­lállamokkal szemben és mégis concessiókat eszközölni ki azoktól ; de a forgalom jól fölfogott érdeke kiegyenlít­heti az ellentéteket és másfelől a helyzet kényszerűségét a mi közegeink is fölhasznál­hatják arra, hogy szabad kereskedelmi érde­keinknek kifelé érvényt szerezzenek­­ az osztrákoknál. Aggasztó körülmény, e tekintetben az, hogy a külföldi államokban is erős védvámos áramlat került fölül és ha Francziaországban nem győzedelmeskedett is, a közelebbi Olasz­országban a kormányra is befolyást gyako­­rol, Németországon pedig a kormánynak oly küzdelmet okoz, mely meg fog látszani, en­nek magatartásán, mit, tartunk ettől, merevvé fog tenni az is, hogy mi provokáljuk: egyfelől a szerződésnek lejárta előtti megújítására, és másfelől a vámtételek fölemelésére. Mert Németország is ugyan érzi az üzleti vál­ságot és ez befolyással van arra, hogy az iparosok a vámemelésben keressék bajaik or­voslását. Ezért van az , hogy a nyilatko­zatra szólított kereskedelmi és iparkama­rák, főleg a szövészeti áruczikkekre vámfel­emelést követelnek, a vasipar terén pedig nagy agitatió van, hogy 1877. január 1-én ne­ szűnjék meg a vas- és aczélvám, mint már az 1873-iki törvénynyel el volt határozva; továbbá hangosan követelik az ideiglenes vámmentesség megkönnyítését, melyet a kel­me nyomás és festés terén egyfelől a mi mon­archiánk, másfelől Francziaország is élvez; a negyedik irányú mozgalom, már reánk nézve, (épen mint a harmadik) nem veszélyes, ez a specifikus súlyvám és értékvám fölötti küzde­lemben mutatkozik, mely itt is, mint a vilá­gon mindenütt, a specifikus vámok természe­tes győzelmével fog végződni. A szövetipar terén Németország iparosai Anglia és a Svájcz ellen (mely soha védvámot nem ismert, semmi természetes előnynyel, vagy kedvező forgalommal nem bír és mégis a legveszedelmesebb versenyt képezi minden iparágban, mely körülmény fölött nem igen akarnak okulni sem nálunk, sem máshol) kö­vetelnek védelmet. Az igaz, hogy úgy a fonal mint szövetárukra nézve Németország vámja a legkisebb, mert GV­—l°/o-ig megy (épen a durva fonal és szövetre legmagasabb) és a mellett azon anomáliával bír, hogy megfordí­tott arányban védi az árukat, úgy, hogy a­mióta Elzász és Lotharingia is egy vámterü­letet képez vele, ennek versenye is rontja a német iparosok állapotát és ezek most épen attól félnek, hogy Elzász és Lotharingia is a durvább fajok gyártására adja magát és ekkor még nagyobb romlásnak lesznek kitéve. Hogy a vámtételek aránya megváltoztassék, annak van értelme, de miután átlag 22% osztalékot adtak a német fonodák, az osnabrücki kamara nyilatkozata szerint, az átalános üzletpangá­son kívül, a német iparnak más baja nincs. Ha az »appretur Verfahren« Németorszá­gon megkönnyítve lesz, annak mi is hasznát veszszü­k, ezt követeli 31 német kereskedelmi kamara, ezt azért is sürgetik a német kamarák (és ez a mi érdekünkben is van), mert Olasz­ország Svájc­tól most 10—12% vámemelést akar kieszközölni. De ez arra nem hajlandó. Olaszországgal nekünk is meggyűlik a ba­junk, mert a déli gyümölcsök szándékolt vámemelése nehezen fogja concessiókra han­golni ; pedig liszt és szesz piaczunk veszett el benne, melyet különben is csak olcsóbb ter­heléssel leszünk képesek, Poroszországgal szemben meghódítani. Németország vasbevitele sokkal jobban fejlődött, mint ipara, mert 1861-től 1874-ig kivitele 200 ezer mázsáról 4-4 millióra nőtt ugyan, de bevitele 2­8 millióról 110—14,9 millióra. Most ez iparága is pangásban van ; gyárai a munkadijz és a munkások számát le­­szállítni voltak kénytelenek, mert a vas na­gyon olcsó. Nem csoda, ha panasz van, hogy a kivitelt megnehezíti a 6—8—12 frank franczia vám, sőt a mi monarchiánk csekély (25—60 kr) vámja ellen is tudnak panasz­kodni és­ követelik, hogy ne legyen a vas a jövő év elejétől vámmentes. Úgy, hogy még a szabad kereskedés hí­vei (pl. Erns) közül is némelyek (Wolff, Meyer és Lammers ellené­ben) legalább a vámmentesség elhalasztását akarják, épen a szabad kereskedés érdekében — az »elv« megmentéséért. Itt a mi érdekünk is fönforog és igy nagyon örülünk, hogy Delbrück szavát leír­juk, ki azt mondá : »Nem kell elfelednünk, hogy ha elhalasztjuk a rendszabályt, csak néhány évre is, és azon őszinte jó­akarattal, hogy visszatérünk a szabadelvű útra, a külál­­lamok azt hiendik, hogy végképen elhagytuk azt, és azt fogják mondani : Németország hát­rament, a védvám zászlaját ragadta meg. Uraim, ezzel fegyvert adnánk mindazoknak, kik, a külföldön, minél kevesebbet szeretné­nek venni czikkeinkből, azoknak, kik minél magasabbra szeretnék emelni saját vámjaikat.« Sajnos, hogy e bölcs szavakat nálunk sem fogták fel, és igy félünk, hogy a fegy­vert ellenünk fogják fordítani. H. S. Budapest, 1876. Szerda, nov. 1. Laierlfesaitér»« ïl‘o«îa; Barátok-tere, Atlienaeiim-epüfef. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Ath­enaeum-épület) küldendők. — A külpolitikai helyzethez. A fegyverszünet épen jókor jött, mikor 80,000 török szétveri a szerbeket Djunisnál, mint ezt maga a hi­vatalos szerb sürgöny is beismeri s mikor Horvato­­vics összeköttetését Csernajeffel elvágta a török se­reg. Most már pihenhetünk egy kissé. Azt jegyzik meg több oldalról, hogy a diplomatta által kierősza­kolt fegyverszünet czélja első­sorban az, meggátolni a törököket abban, hogy a djunisi győzelmet felhasz­nálják és kizsákmányolják. A hatása a fegyverszünet­nek mindenesetre ez lesz, de másfelől tagadhatlan az is, hogy a diplomácia, nevezetesen Oroszország már régebb, jóval a djunisi török győzelem előtt, mikor tehát a győzelmet előre látni nem lehetett, sürgette a fegyverszünetet. Igaznak látszik azonban, hogy Oroszország az utolsó pillanatban lőtte ki a nagy kaliberű diplomatiai ágyúkat, azáltal, hogy Ignatieff utasíttatott, miszerint a portától 48 óra alatt fegy­verszünetet eszközöljön ki, mit ha nem tehetne, szed­je föl a sátorját s hivatali személyzetével hagyja ott Konstantinápolyt. Törökország tehát háborúüze­­nettel volt fenyegetve orosz részről az esetre, ha meg nem adta volna a fegyverszünetet. Elég, hogy a törökök győztek, most már mehet Milán a hadsereghez , s ha a hatheti fegyverszünet nem vezet békére, meglehet, hogy annak meghosszabbítása helyett, újra megkezdődik a hadjárat ; a törökök újra megverik valahol a szerbeket s aztán ismét követ­kezik egy hosszabb-rövidebb pausa. És igy tovább. — De ne vágjunk az események elébe. Legyen bármint, e hadjárat történetében Knyázsevácz, Zajtsár, Alexinácz, az egész Timokvo­­nal és most utóbb Djunis, mint fényes török győzel­mek helyei fognak följegyeztetni. Olaszország egészen benne van a muszka »Fahrwasser«-ben. A »P. N.«-nak bécsi leveléből átveszszük erre vonatkozólag a következőket : »Mint mondják, igen érdekes észleletek tár­gyát képezi a konstantinápolyi olasz kö­vet eljárása és magatartása. A többi hatalmak követei azon benyomást nyertek az olasz követ magatartásából, hogy az még akkor is Oroszország érdekében és kívánságai szerint jár el, midőn szinteg az orosz követ által előadott né­zetek ellen száll síkra. Ez által Oroszország képes, a mely pillanatban neki tetszik, a hatalmak össz­hangját megzavarni, és pedig úgy, hogy e mellett a mérséklet és békeszeretet szinét magára nézve meg­őrizheti.« — A három császár szövetsége és az osztrák-magyar birodalom. Az augs­­burgi »Alig. Ztg.« azon hátrányokat fejtegeti, me­lyek az osztrák-magyar monarchiára a három csá­szár szövetségéből háramlottak. Ausztriának el kel­lett nézni, hogy nem csak az orosz diplomatia nyert tért lépésről lépésre, hanem hogy mint terjeszkedett folyton az orosz hatalom. El kellett néznie, hogy Szer­bia mint szakadt el a porta iránti souverain viszony­tól s hozatott Oroszországgal ugyanolyan viszonyba , hogy a szerb hadsereg folyton, hogy russifi­áltatott. Hasonló történt Montenegróval, mely soha az­előtt nem volt az orosz katonai ágenseknek annyira kezében mint most. El kellett néznie Ausztriának, hogy Románia, mely hónapokon keresztül átbocsátó földön az orosz »önkényteseket«, hogyan rendelt el mozgósítást Oroszország érdekében. Azon pillanat­ban midőn a Pruthnál orosz csapatok gyülekeznek, Románia ugyan­oly viszonyban áll Oroszországhoz, mint Szerbia. A­mily mértékben az orosz befolyás növekedett, úgy csökkent Ausztriáé, s a­ki még ma »osztrák Du­náról« beszél, annak Ó-Orsovánál meg kell állapod­nia. Pedig a­mint a Dunadelta ismét orosz kezekben lesz, Oláh- és Bolgárország Oroszországnak aláren­delt helyzetbe jutván, az e területek közti folyamrész oroszszá lesz, melyen Oroszország a forgalmat ugyan­oly boszantásoknak fogja kitenni, a milyent a porosz­határon gyakorolt. Ez Oroszország czélja, mely után a három császár szövetségének auspiciumai alatt törekszik.­­ Az újvidéki »Szibszki Národ« szerint Ivacskovics patriarch­a a szerb egyházi syno­­dust folyó év november hó 4-ik napjára összehívta. Ezen zsinaton tárgyalás és elintézés alá kerülnek . A fönálló theologiának és oktatási rendszernek rendezése, s egyátalában ugyanannak átalános ren­dezése az itteni szerb egyház szükségleteihez képest. Ezenkívü­l több más ügy is elintézést nyer, melyek régóta synodális elintézésre várnak. A »Szibszki Národ« úgy hiszi, hogy a zsinaton szőnyegre ke­rülnek a bácsi, bánsági, szerémi és felsővégvidéki papságnak azon kérvényei is, melyek a jelenleg fen­­álló egyházi »fölforgató« intézmények megszünteté­sére vonatkoznak. Nevezett lap még azon reménye­­nek ad kifejezést, miszerint ezen synodus »a szerb egyházat a sátánok körmeiből ki fogja szabadítani.« Budapest, okt 31. A büntető törvény­könyvi javaslat tárgya­lása a jogügyi bizottságban most már rendes kerékvágásban van. Minden nap megállapít a bizottság legalább egy fontos elvi kérdést. Az eddigiek közöl a nagy­közönségre nézve leg­érdekesebbek a fegyenczek feltételes szaba­don bocsátására és a bűntettnek a szabadság­­büntetés kiszenvedése után beálló következ­ményeire vonatkozó megállapítások. Midőn a középkori fogalmak a büntetés­ről, melyek az elrettentésre fektették kizáró­lag a súlyt, a mult században működött jeles criminalisták fáradságai folytán, változtak és a büntetés két fő czélja, az igazságos megtor­lás és a bűntettes javítása öntudatos felisme­résre jutott, a főtörekvés a büntetés javító hatásának biztosításaira irányult. Ezen esz­mének befolyása alatt keletkeztek a különféle rendszerű fegyintézetek. Azonban nem sokára kitűnt, hogy a bűntettesre nem jó hatással van, h­a egyenesen a fegyintézetből a szabad életnek visszaadatik, azért gondoskodtak oly intézményekről, melyek az átmenetet lassan­­kint előkészítik. Ezek a közvetítő intézetek és a feltételes szabadságra való bocsátás. Az új büntető törvényben mindkét, hazánkban eddig ismeretlen intézmény helyet foglal. Úgy a közvetítő intézetben, mint a feltételes szabadságon eltöltött idő a büntetésbe beszá­­míttatik. A közvetítő intézetbe oly fegyen­czek jutnak, kik büntetésük túlnyomó részét kitöltvén, példás magaviseletük által némi biztosítékot nyújtanak arra, hogy megjavul­tak. Itt enyhébb bánásmódban részesülnek, aránylag több szabadságot élveznek. Ha itt is jó viseletet tanúsítottak, akkor szabadon bocsáthatók oly feltétel mellett, hogy maga­­viseletük bizonyos különös szabályoknak meg­felelő reend. Természetes, hogy különös rend­őri felügyelet alatt állanak és szabadságuk némileg korlátozva van. Ha kifogástalan éle­tet folytatnak, ily feltételes szabadságon töl­tik ki büntetésüknek hátralevő részét; ha el­lenben a nekik előszabott különös tilalmakat megszegik, visszaszállíttatnak a fegyintézet­be. Ily­formán lassan kint hozzá lesznek szok­tatva a fegyenczek a szabad élethez és önér­dekük követeli tőlük a feddhetlen élethez való ragaszkodást. Ezen intézmények mellett az egyes bűntettekre kiszabott büntetések szi­gorúak lehetnek, mert annak correctivuma, hogy a megjavult bűnös szükség nélkül ne sújtassék, a közvetítő intézetek és a feltételes szabadságra való bocsátásban fekszik. Nem oly átalános elismerésre talál ha­zánkban azon különben az egész világon el­fogadott intézmény, mely szerint a bűntett nem csak szabadságbüntetést, hanem bizo­nyos jogok gyakorlásának felfüggesztését, még­pedig a szabadságbüntetés kiállása után eredményezi. Részünkről azonban csak helyeselni tud­juk, hogy a bizottság elfogadta a javaslatnak azon intézkedéseit, melyek ezen felfüggeszté­sét, kimondják. A felfüggesztés szorítkozik a javaslat szerint a politikai jogokra, a képes­ségre közhivatalt, tanítói állomást vagy ki­tüntetéseket nyerhetni, valamint a gyámság viselésére, így alkalmazva ezen jogmegvonást hozzá­téve még azt is, hogy a felfüggesztés csak ideiglenes és leghosszabb tartama a tör­vényben van megállapítva, nem tudunk in­dokot, mely ellene szólna. Az alkalmazást pedig nem csak az ajánlja, hogy az államnak a közhivatalokra való képességet úgy kell meghatározni, mi­szerint a hivatalnokok tekintélye, hírnevük A „HON“ TÁRCZÁ­TA.___ „Egy az Isten.“ — Regény. — Irta: Jókai Mór. ELSŐ FEJEZET. Regény, mely a végén kezdődik. X. (16. Folytatás.) Neki csak parádé volt az : a kérges szivünek. Mit tudta ő, hogy annak a félénk lelke, mint kétség­­beesése balzsamát óhajtja azt az áldást, a­mit a szi­vébe ejtott hit csodaerővel ruházott fel. A­mi neki csak latin flasculos vett, attól ő gyógyulását várta. Azután elkezdtek Róma száz temploma tor­nyaiban megkondulni a harangok ; a város megele­­venült, a nép mind tódult a Tibet felé, a hintók ün­nepi pompához öltözött néppel rakva, mind egy irány­ban, a mik visszanőnek, azok mind üresek. Blanka kihajolt az ablakon s nézte folyvást »azt« a szegletet. A népfolyam egyre omlott végig az utczán : az órák tizenkettőt, tizenhármat, tizennégyet ütöt­tek, akkor gyérülni kezdtek az utczánjárók ; a­ki eleven volt, az már a Szentpéter téren van rég. Ekkor egy nyitott kocsi áll meg a hotel előtt, egy bennülő férfival , kiben Blanka Manassét ismer­te fel. Szive nagyot dobbant. S az arcza elárulta már a szivét, piros lett. Manassé sietve jött fel hozzá. — Bocsásson meg herczegnő, hogy hívatlanul jövök. Láttam az arczából tegnap, hogy nehezen mond le arról az áldásról, a­mi ma a loggiáról fog elhangzani s találtam rá módot, hogy jelen lehessen. A herczegnő megörült és megrettent egyszerre. — De hisz elkéstem már : ünnepélyhez sem vagyok öltözve. — Elég ideje van herczegnő. Rossi úr neje olyan jó volt, hogy felajánlá önt magával vinni a franczia követség külön hölgykarzatára , mely csupán huszonnégy hölgy számára van felállítva, külön be­járással a katonai sorfal közül, legközelebb a loggiá­hoz. Egy óra múlva eljön önért saját hintájával a grófnő. Addig felkészülhet a herczegnő. — Ön is eljön ? — A grófnőt elkísérem idáig leányával együtt, a kiben ön igen rokonszenves alakot fog megismerni, de oda nem kisérhetem önöket, mert a különkarzatra csak hölgyeket eresztenek, hanem majd valahová be­furakodom én is, felmászok valamelyik obeliszkra, a­mit még meg nem szálltak mások. Azzal sietett vissza a követségi palotába. Ez ajánlat ellen aztán az ügyvédnek sem lehe­tett semmi kifogása. Inkább kapni kell két kézzel a ma­gas pártfogáson. Nagy megnyugvására szolgált, hogy ezúttal Manassé elmaradt a herczegnőtől s az kizá­rólag hölgy társaságban fogja tölteni a napot. Most azután Dormándynénak még jobban meg­fájdult a feje, hogy a herczegnő nála nélkül ment el a benedictióra. De hisz őt csak nem hihatta, mikor be volt kötve a feje. De még annál nagyobb bántalom is történt Dormándynéval ; mert a mint Manassé visszatért a grófi családdal, s aztán a hölgyeket egymással meg­ismerteté és magukra hagyta : ez alatt átment Gá­bor ur szobájába, s azt is elkezdé csábítani. — No bátyám. Ha a lábai beleegyeznének , ha az etiquetteszabályok nem gátolnák, ha hite és vallása nem tiltaná, s ha a latin allocutio már be volna tanulva , tudnék ám egy olyan csendes kis he­lyet, a­honnan árnyékban ülve lehetne meglátni azt, a­mit ezernyolczszáz esztendeig nem látott emberi szem, s letelik iz ezernyolczszáz esztendő, hogy nem fog újra látni. — Micsodát ? — Egy római pápát, a ki élére áll a népsza­badságnak, s a ki Szent­ Péter templom loggiájáról, a tiarával a fején, benedictiót mond az előtte fölállított római hadseregre, a mely megindul harczolni a nép­szabadságért. Ott van fölállítva Durando egész had­teste a téren , s a római pápa megáldja a szabadság­ért, a fölvilágosodás győzelméért kivont fegyvert. Bátyám álmai ezek, s most ébren nem nézi meg ? — Hüh, öcsém, ez valami ! mormogá Gábor úr. Az egész római hadsereg ! Maga Durando ! Ezt le­hetetlen meg nem nézni ! Várhatsz addig, mig a dísz­ruhámat fölveszem ? Gábor ur mindent elfelejtett erre a csábszóra, a mit eddig impedimentum dirimensnek­ talált sa­ját személye s a szentpétertéri nagy szertartás között s sietett magyar vitéznek öltözni karddal, panyókával. — De halkan lépegessünk , mert Dormándyné alszik. Nem aludt liz az , sőt inkább nagyon mérges volt, mikor azt hallotta, hogy lassan csuszogva azon­nal el az ajtaja előtt s halkan teszik be az ajtót. Felfogadta haragjában, hogy ezért Zimándyhoz ke­gyetlen fog lenni, Manassét pedig szeme elé nem ereszti többé. Különben is ez az oka a mai fejfájásá­nak is, mert ez­előtt hat nappal rávitatta a pálinkát. Az akkori borszesztől kapta most ezt a migrainet. Haragudott a herczegnőre is, a­miért az egy most eléje toppant idegen asszonynyal kész elmenni in­ ■' kább, hogy sem egyetlen kipróbált barátnéja mellett ott maradna ápolónak ; — sőt a pápára is haragu­dott, a mért épen olyan napot választott erre az ün­nepélyre, a mikor ő neki az ágyban kell maradni , s haragjában félretette az imádságos könyvet s elő­vette a patience kártyát, azt rakta ki a paplanára, s a mint az első ágyudördülés jelenté, hogy az ünne­pély kezdődik, sírva fakadt, s felfogadta, hogy a mint haza megy, rögtön kálvinistává lesz. Manassé az alatt bemutatta a grófnőnek az árpádkori hősnek öltözött Zimándy urat , kinek a mentekötő lánczán akkora emberfejes medaillonok lógtak, hogy elbújhatott mellettük minden Calatrava érdemrend : azzal együtt lementek a grófnő caros­­seáig : annak volt egy hátulsó inasülése : abból a la­kást leszállították, s átdelegálták a kocsishoz , a két ur pedig beült az expropriait inas­ülésbe ; a hölgyek háta mögé , Így minden akadálytalanul jutottak el a Szentpéter-térig, a­hol a követségi firma oltalma alatt a katonai sorfalak között minden furakodás nélkül érték el a föntartott franczia tribünét, me­lyen a választott hölgyek csak most kezdtek letele­pülni, míg a »confessió« két oldalán emelt karzatok lakói már hajnal óta helyeiken ülnek és szenvedik a keresztyéni csendes martyriumot. A hölgyek tehát könnyen helyeikhez jutottak, a férfiaknak ez kissé nehezebben ment. Nekik a tri­bünét emelő keresztgerendázat között kellett elhe­lyezkedniük . Gábor úrnak átengedő Manassé a leg­jobb positiót, tudniillik azt az ülőhelyet a­mit két he­gyes szöget képező gerenda kínál , a­mi olyan volt, mintha valaki egy V betűbe ülne bele , hanem neki magának már csak egy arasznyi kiálló szarufavég jutott, a­min csak egy lábával állhatott meg, a má­sik az alatt pihent, s a félkarjával a czölöpbe kellett fogaznia ; valóságos aequilibrista tornagyakorlat volt az. — De meg volt értte a jutalma. Egy kartávolnyi magasban láthatta épen maga fölött Blankát, s maga előtt az egész Szentpéter-tért,­­ a templommal együtt. S az nagyszerű látvány volt, mely megszégye­nít minden képzeletet. Jól volt mondva: útj ezer­nyolczszáz év kell ahhoz, hogy ezt emberi szem még egyszer meglássa. A Szentpéter templom előtt föl egész a lépcső­kig, fölállítva egy egész hadsereg , gyalogság, lovas­ság, ágyúk. Minden ezrednek két zászlója van, az egyik a római egyházállamé a menynyország kul­csaival, a másik a piros fehér zöld , Olaszország és a szabadság lobogója. S a hadrendbe állított fegyvertest az óriási tért csak végig éri , de nem tölti meg ; a drága ke­retben, melyet a Szentpéter templom, s a kis félkörű oszlopcsarnok képez, egy kép van foglalva, melyet megmérni hiányzanak az emberi fogalmak. Midaz, a­mi pompa és ragyogás, az öt világ­részből egy tömegbe gyűjtve : egy tenger­i selyem­ből csipkéből, és aranyból ! Díszjelmezei minden nép­nek, zászlói minden országnak, ragyogó sisakok, arany süvegek, vésett müvü mellvértek, tollas barettek és nyusztkalpagok, arany és ezüst vállrojtok ezernyi tö­megekben ; a körülfutó karzatokon a szépség népe, az egyedül egységes nemzet, a hölgyek nemzete. Az emberiségnek az a fele, mely nem visel egymással há­borút, mely nem részese az átoknak, mely az égre ki­ált , mely nem irtja ki a szomszédot, nem épít vára­kat börtönöket , — a nők. Még hátrább, egész a Borgoig a kocsik özöne, megrakva sokasággal s maga a souverain nép a ház­tetőkön, a falakon az obeliszik mellett, festői népvi­seletében : egy szent szobor helyén most egy ember pyramid emelkedik s az élő tobor tetején a­ római nép kedvencz alakja : a hirhedett Ch­ernacchio , kezében egy roppant trikolor zászlóval. S e kép oly óriási nagy, hogy annak, ki egyik keretétől a másikra áttekint, a túlsó részen nyüzsgő embertömeg úgy tűnik fel, mint egy czifra hangyaboly. S benn a Szentpéter temploma is tömve néppel. A­ki a pápa pontificatióján akar jelen lenni, az nem részesülhet a loggiai benedictióban. Az órák tizennyolczat ütnek, dél van, midőn megkondul a harang a nyugati toronyban s az an­gyalvár bástyáin elkezdenek dörögni az ágyúk. A templomi szertartás végződött: a bronz templomaj­tók bőr­függönyei megnyílnak, s előjön a zarándokok menete, elfoglalva a koloszszális lépcsőzetet : a ma­gasból titokteljes zene hangzik alá : az idegen nem tudja honnan jön az ? A kupolában elhelyezett kato­nai zenekar harsogtatja a dicsőítő zsolozsmát. Olyan az, mintha a bezárt égből hangzanék alá, elpárolva a felhő kárpitoktól. A hívők szerint a zenészek ezüst trombitákat fújnak. (Folytatása következik.) A Kerepesi úti temetőben. A vándorló fekete sirfejfáról beszélnek a lapok. Másfél évtizeden át nyugodott Sárossy Gyula a köz­temetőben elfeledve s akkor is Thalia egy egyszerű papja volt, ki azt megóvta az enyészettől. Egyszerű fekete fejfa áll most ott azon ut balsarkán, mely a főúttal Batthyányi mauzóleumához vezet. Ezen fejfa hajdan Szerdahelyi Kálmán sirja előtt állott. Midőn a sir elé ama művészi gránitszikla jött, mely a kere­pesi temető egyik legszebb dísze, a buzgó Vasvári Kovács József elvitte azt onnan a kevéssel azelőtt el­hunyt Bernáth Gazsi bátyánk sírjához. A kegyelet ide is sirkövet állított , s Vasvári Kovács észrevét­lenül, önzetlen kegyelettel szállította azt át Sárossy sírjához. Most már fel van díszítve e sir, egyike azon hantoknak, hova lelkesedést tanulni megy az ifjú­ság, a b­ujafa előtt a fekete fejfában az irói s művé­szi kör gyönyörű koszorúja között, mely koszorút a nőipartanoda növendékei készítettek, egy költemény áll arany keretben s nemzeti szinü szalagok között. E költeményben Sarkady István énekelte meg egy­kor a »Zalá«-ban e fejfa történetét. Ki tudja, med­dig fog itt állani, mikor fog a nemzeti közérzület oszlopot tenni lánglelkű költője sírja fölé? Az írói s művészi kör bizottsága szakadatlanul működik a koszorúk felaggatásában. A Kisfalu­­­dyak s Garayak korától kezdve egész az oly korán elhunyt Tóth Ede sírjáig mindenüvé aggattak egy- egy koszorút, az elkopott betűk helyett ideiglenes írott feliratokkal láttatta el jeleseink síremlékeit, gondosan kiegyengette a hantokat s kegyeletteljesen iparkodott helyreállítani az emlékeztető jeleket, hol azok már dűlőtérben voltak. S ezen működése nem volt eredménytelen. Szé­kesfehérvárit, Nagyváradon s más helyeken egyes hangok szólaltak föl, hogy az ott nyugvó jelesek em­lékeiről is gondoskodjanak ; a budapesti egyetemi ifjúság megkezdte a mozgalmat, hogy Virág Bene­deknek a vízivárosi temetőben nyugvó elhagyatott sirja fölé emlékkő állittassék. Hangok szólaltak föl itt-ott s a politikai mozgalmakban s a háború zaja közt máris elveszni látszott kegyeletes érzék újból föl­ébredt. Mily szép, mily lélekemelő volna látnunk azt, hogy a nemzet csakugyan nem feledte el nagyjait, hogy nem nehány buzgó Vasvári Kovács, de ezrek hozzák össze filléreiket a kegyelet oltárára. De még messze állunk ettől. Hiszen nálunk a közvélemény Argus szeme daczára megtörténhetik az, hogy Egressy Gábor sírja a begyült adakozások­ba-

Next