A Hon, 1876. december (14. évfolyam, 289-317. szám)

1876-12-01 / 289. szám

289. szám, XIV. évfolyam. Kia­­dó-hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küld­ve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra.................................' » •­6 írt­a ki. 6 hónapra................................................. » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ...­­ » “ » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás: 230 O XIV-dik évf­­olyam­ára. ElflfizeitÉsi tt : Félévre.......... 18 frt Negyedévre ... 6 frt Egy hóra ..... 2 frt Az esti kiadás postai különküldéséért fe­lfizetés évnegyedenként........................... 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sitve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest, Perencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala, áaék Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, nov. 30. A kormány álláspontja. A­mit a kormánytól várni lehet és kell, azt megteszi. Illetőleg : azt nem teszi meg, hogy a májusi szipulatióktól eltérjen — bár­milyen osztrák kormány vagy osztrák bank kedvéért. A szabadelvű párt és a függetlenek részéről az osztrák kormány magatartása tár­gyában hozzá intézendő interpellációkra, mint a mai conferentián tett nyilatkozataiból is megtudtuk, határozottan fog nyilatkozni. Ki fogja mondani, hogy 1. a májusi stipulátiók úgy állanak, mint Tisza előadta , tehát ha az osztrák kormány egy második kiadást szer­zett annak, az in usum Delphini volt, mely kompromittálhatja az osztrák kormányt, sőt impo­sibilissé is teheti azt, de nem kénysze­rítheti a magyart, hogy bármi tekintet­ben eltérjen álláspontjától. 2. Ki fogja je­lenteni, hogy a kiegyezés minden pontja egymással solidaritásban áll. És így a bank­kérdést sem a többitől elválasztani, sem mó­dosítani nem lehet, a­nélkül, hogy azzal el ne essék a többi kérdés is. Sőt azt hiszszük, hogy ez a nyilatkozat kizárja még azt a lehe­tőséget is, hogy a statusquo tartassák jön, mert akkor legelőször is a­z angol pótszer­ződés visszaállításán és a régi nemzetközi szerződések meghosszabbításán kellene kez­deni a dolgot , mert ezek voltak a status quo tényezői közül reánk nézve a kedvezőbbek. És míg e — nemzetközi szempontból és más lehetetlenné vált eshetőségben is — tarthatatlan lenne a statusquo, mert az osz­trák bank kiváltságának meghosszabbítása és a vitás kérdések 1—2 évre megoldatlanul hagyása nemcsak Magyarországot gyengítné, de rontaná a monarchia politikai kapcsolatá­nak erejét is és fölzavarná, elmérgesítné a parlamenti viszonyokat teljesen, úgy, hogy csak szétrombolva, kimerülve hagyná hátra a provizórium a monarchia mind a két felét, és a gyengülő Magyarországnak még keve­sebb erőt és kilátást nyújtana a kérdések si­keresebb megoldására. Az pedig, hogy a vámügyekben a nem­zetközi szerződések útján, álljon be az Ausz­triára kedvezőbb fordulat, és reánk nézve ma­radjon fenn az osztrák bank status quója, mely hatalmát még inkább ellenünk fordítaná — nem statusquó, hanem annak reánk nézve v­eszélyes megváltoztatása lenne. Ezért utasítjuk el magunktól ez eszmét, nem is szólva arról, hogy a külesemények kedvezőtlen pressiójánál roszabb pres­­siók alá kerülhetünk és így nagy koc­kázat lenne úgy a monarchiára, mint ha­zánkra nézve egy provisorium, mely alatt veszthetnénk annyi erőt, a­mennyit még egy (nagyon problematikus) kedvezőbb megoldás mellett is későn vagy talán sohasem tudnánk reprodukálni. Végül kijelenti a kormány, hogy a bankalkunak változatlan létesítése iránt az osztrák kormány szándéka iránt kétségbevon­hatatlan és megbízható bizonyítékot fog ma­gának szerezni és attól függeszti fel további intézkedéseit. Mindezzel csak a tényállást adta elő és csak az ország iránt vállalt, és az uralkodó által szentesített kötelességeknek tesz eleget. Ez által egyszersmind nem hagy fenn semmi kétséget, az uralkodóval és az osztrák politikusokkal szemben, hogy m­i­t t­a­r­t az ellenkező eljárásról és mit tenne ak­­­k­or, ha e­z érvényesülne. Az ország meg­nyugodva lehet, a Tisza-kabinet szavának áll és ha azt nem érvényesítheti, lemond. De azt is bátran hozzá­tehetjük, hogy nincs párt, sőt számbavehető ember sem e hazában, a­ki csak megkísérleni is merné, hogy ez álláspon­tot feladva, további concessiókat tegyen, csak azért, hogy az osztrák önző követelések lecsillapuljanak. Ha pedig még csak megpró­bálni sem lehet ezt nálunk , a kiegyezés csak úgy jöhet létre, ha az osztrákok en­gednek. Tertium nondatur — alkotmányos utón. Egyelőre csak ezeket konstatálhatjuk és kívánatos lenne, hogy az országgyűlés egyik pártja se menjen még tovább. Az osz­trák kormány magatartását qualifikálni (épen qualifikálatlansága miatt) ép úgy nem kell, mint nem kell a mi kormányunktól a további teendők iránt most felvilágosításokat köve­telni. Mert minden a másik fél további ma­gatartásától függ. Ha a Lajthán túl felülke­rekedik a józanabb irány, ha ész­e jőnek és belátják, hogy mit koc­káztatnak, akkor más a teendő, mint akkor, ha az osztrák bank em­berei egyfelől és másfelől , a Skene-consor­tium által megindított magyarellenes, sőt anti­­dualisztikus mozgalom fog uralkodni. A­mi, hogy bekövetkezzék, épen nem kívánatos és nem is csak a most felszínen úszó elemektől függ. Ezért kell Magyaror­szágnak most várakozó állást elfoglalnia­­ — kormányával teljes egyetértésben — a lojalitás és szerződések positív alapján áll , sőt hátterében a törvény által adott jogok egész fegyvertára van, várjuk a támadást, ha bekövetkezik, védünk, sőt tá­madunk ; várjuk a béke­parlamentárt, h­a jó, szíve­sen fogad­juk és az egyezséget tisztessé­ges feltételek mellett elfogadjuk. Ha pedig Ausztriában oly fordulat állana be, mely el­engedné az időt tenni a­nélkül, hogy tisztázná velünk az ügyet, akkor törvénykönyvünkbe nézünk és kiolvassuk : meddig vagyunk a szö­vetségre kötelezve, mikor ez letelik — önál­lóan intézkedünk! Nem óhajtjuk és nem keressük a válsá­got, mert tudjuk, hogy főleg most, nem csak hitel-, sőt nem csak közgazdasági válság lenne az; — de öngyilkosságra,politikai com­­promissióra és politika-immortalitásra sem engedjük magunkat kényszeríttetni ! — A külpolitikai helyzethez. Azon esetre, ha a porta, illetőleg a conferenczia nem fogadná el az Oroszország által ajánlott »reformo­kat« s ezek »biztosítására« az occupatiót, szent és bizonyos, hogy Ignatieff otthagyandja faképnél a conferentiát­, viszont, ha mindjárt a tanácskozások kezdetén a conferencia ki nem jelenti, illetőleg ha Oroszország is ehhez hozzá nem járul, hogy a tárgya­lások a conferentián a párisi szerződés alapján fog­nak folytattatni, szent és bizonyos, hogy a porta két küldötte szintén otthagyandja a conferencziát. És nincs kilátás arra, hogy a porta és Ignatieff elfogad­ják egymásnak propositiót, mert lehetetlen, mert homlokegyenest ellenkeznek egymással, mert kizár­ják egymást. Így tehát mindjárt a conferencia kezdetén két hatalom képviselői fognak búcsút venni a tanácste­remtől. Ily körülmények között egészen igazoltnak látszik, a­mit a belgrádi félhivatalos »Isztok« is, midőn mondja, hogy a conferentiától semmi ered­ményt nem vár. Mit is akarhat a mai viszonyok kö­zött a conferencia ? kérdi a félhivatalos czikkíró. Lesz azon szó és beszéd az összes módokról és esz­közökről, melyek által a béke m­ég fenntartatnék és megmentetnék. De ma is tudja már mindenki, hogy a béke csak egy áron menthető meg , ha t. i. min­denben az orosz kivonatokra rá­áll­a­n­a­k. Ha pedig erre nézve mindannyian egy véleményen volnának, konferencia nélkül is tisztába hozhatnák az ügyet. Ha várjon a többi államok min­denre el vannak-e készülve vagy nincsenek, nehéz el­találni. Oroszországról azonban mindenki tudja már, hogy szavának ágyúval is tudni fog azonnal nyoma­­tékot adni. Szerbiában úgy, mint Romániában kormányválság van küszöbön. Az orosz czár ismét nyilatkozott. A déli hadsereghez induló árkász - zászlóalj tisztikarához Pétervárott e hó 25-én ugyan­is egy beszédet inté­zett, melyben ezeket mondá : »Kivánom, hogy egész­­ségesen és ép tagokkal jöjjenek vissza és orosz tiszti állásukhoz méltóknak mutassák magukat « Azonkí­vül a csapatoknak is »szerencsés visszaérkezést« kí­vánt a czár. » — A dotatió kérdését fejtegeti a »Tages-Pr.« »Lucám a boszorkamester« czim alatt és tényekkel és számadatokkal kimutatja azt, miszerint nem igaz az, a­mit Lukam a bankstatutum­­ról írt jelentésében a magyarországi fiókokról mond. Lucám úr jelentésében ugyanis előfordul az az állí­tás, hogy Magyarország akkor, mikor a fiókok dota­­tiója a legnagyobb volt, 21 százaléknál többet nem vett igénybe . Mert tény, hogy midőn Lónyay 1869-ben a pesti kereskedelmi kamara fölszólalása folytán panaszt tett a banknál, hogy a fiókok dotatiója cse­kély, a bank válaszában kimutatta, miszerint a leszá­mítolási tárcza Pesten bőségesen kitesz 34 százalé­kot. A magyar bankenquett bizottságán pedig Vé­­csey a helyzetet következőleg írta le : »Gyakran megéltük azt, hogy az osztr. nemzeti bank fiókjában heteken át alig volt nap, melyen a bank fiókjának annyi pénze lett volna készletben, a­mennyi váltó be­­nyújtatott, úgy hogy a legjobb házak váltóit sem volt képes elfogadni. A bank tehát nem azért nem adott pénzt, mivel az illető nem érdemelt hitelt, hanem, mivel nem volt pénze. A non possumust a pénzhiány okozta.« S ugyanakkor Ullmann is kinyilatkoztatá, hogy »az osztr. nemzeti bank pesti fiókjánál jó vál­tókra és értékpapírokra gyakran nem volt pénz.« Ha tehát mégis tény az, hogy 1870—75 ig átlag csak 21 százalék számitoltatott le a magyar fiókokban, en­nek oka nem abban rejlik, mintha Magyarországon nem lett volna hitelszükséglet, hanem mivel Lucam úr rendszeresen összébb-összébb igyekezett szorítani az ország nyakába vetett zsineget, mikor megtudta, hogy a magyar kormány nem hajlandó a bankprivi­­légiumot föltétlenül törvénybe igtatni. Budapest, 1876. Péntek, dec. 1. Szerkesztési iroda: Barátok-feje, Ath­enaeum-epinat A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők.­ ­ Az országgyűlési szabadelvű párt­ ­ mai értekezletét G­o r­o v­e elnök megnyitván, T­r­e­­fort közokt. miniszter bejelenti, hogy Helfy azon határozati javaslatára, melyben az alapok és alapít­ványoknak még ez évben a költségvetésbe felvételét indítványozza, közelebbről felelni fog.­­ Helly kíván­ságát lehetetlennek tartja, mert ily bonyolult nevet hat, javaslat útján nem lehet elintézni, hanem csak újabb törvényhozása által. A miniszter Helfy Kat. ja­vaslatával szemben az összes kormány nevében kije­lenti, hogy ezen bonyolult ügyben, mely 1870-ben és 73-ban már országgyűlésileg tárgyaltatott és ezek következtében bizottságoknak működését idézte elő, lehetetlennek tartja másként, mint törvényhozásilag intézkedni. Kifejezi továbbá, hogy bár az alapok és ala­pítványokra nézve a kormány magát felelősnek tart­ja , ha ebből azoknak a budgetbe felvétele nem kö­vetkezik , mert ha felvétetnének, a ház határozatától kellene függeniök, holott pedig azok korábbi törvé­nyeink értelmében a felség patronátusa alatt álla­nak. Oly módozatról kell tehát gondoskodni, mely egyfelől a felelősség mostani hiányait kipótolja s másfelől a felség patronátusi jogát se csorbítsa meg. A kormány komolyan és tüzetesen foglalkozik e kér­déssel s oly­­javaslatot fog ez ügyben a ház elé ter­jeszteni, mely azt megnyugtathatja. V­á­r­a­d­y Gábor megnyugszik a miniszter ki­jelentésében, de azt hiszi, hogy a kormány nyilatko­zatának egy lépéssel tovább kell mennie , mert mi­után ez ügyben a múlt országgyűlés már bizottságot küldött ki, s annak albizottságai már munkálatot terjesztettek be, de közbejött akadályok miatt a főbi­zottságban elő nem terjeszthették: nem lát más utat az ügy újabb felvételére, mig hogy az alapítványi bi­zottság újból megválasztassék. T­r­e f­o­r t miniszter ez inditványt elfogadja s előtte szólót fölkéri annak megtételére. Horváth Gyula azon kérdést teszi fel, va­ló-e a lapok azon állítása, hogy a kormány ez ügyet a saját és a elérus választottaiból alakítandó bizott­ságra bízta volna, mire a r­e­f­o­r­m kijelenti, hogy a kormány e tekintetben még semmi megállapodásra nem jutott. Molnár Al. semmi akadályát nem látja az alapítványok felvételének a költségvetésbe, mert régi törvényeink az országgyűlésnek azok ellenőrzésére is jogot adnak, a király patronátusi joga nem egyéni, hanem királyi jog, melyet Hunyadi János, mint nem király is gyakorolt. Tisza K. miniszterelnök azt tartja helyes­nek, hogy a törvényhozás intézkedése előtt mind az országgyűlés ellenőrzési joga, mind a felségi jog ép­ségben tartassék, s a hozandó törvény c­élja, hogy az ellenőrzés a gyanút teljesen kizárja a kérdés iránt. A megvitatásnak nézete szerint a törvényjavaslat tár­gyalásakor lesz ideje. Erre az értekezlet a kormány nyilatkozatát tudomásul veszi és Várady indítványát elfogadta. Elnök előadja, hogy miután több oldalról azon óhaj nyilvánult, azok után, a­mik a birodalom másik felében történtek a vám és kereskedelmi szö­vetségre s a bankkérdésre vonatkozólag, a pártban a teendőkre nézve értekezlet tartassék, ezen óhajtás­nak eleget teendő, hívta össze a jelen értekezletet. Wahrmann Mór: Azok után, a­mik a biroda­lom másik felében történtek, és azon nyilatkozatok után, melyek ott a kormány részéről létettek, szüksé­gesnek tartja, hogy tisztában legyünk azon fontos kérdésekben teendőkre nézve, melyek az országot oly közelről érdeklik. A­ki azon nyilatkozatokat olvasta, lehetetlen, hogy áz ne lássa, mennyire ellentétben vannak azzal, a­mit kormányelnökünk itt a körben és a képviselőházban május 11-én és október 4 én el­mondott , ezen eltérések pedig igen lényegesek. A kormányelnök kijelentette, hogy a kiegyezési kérdé­sek, név szerint a vám, a restitutio, a fogyasztási adók, a quota és a bankkérdés együtt szoros összeköttetés­ben vannak, s ez nem is lehet másként, mert mindkét fél engedett, s a­mit az egyikben egyik engedett, azért compensatiót kapott a másikban. Tisza Kálmán mint elnök nem tartja ugyan elvileg szükségesnek, hogy interpelláció történjék, de miután tudva van, hogy egy rész­ről interpelláció van készülőben, nem ellenzi, hogy a párt kebeléből inerpellátió idéz­tessék. A­mi Wahrmann képviselő első kérdését illeti, arra nézve, hogy történt-e május 11-je és okt 4-ike óta valami, a­mire nézve meg­változott volna a helyzet a két kormány közt , határozottan nyilvánítja, hogy semmi ilyen nem történt. (Helyeslés.) És legyen meggyő­ződrve az értekezlet, hogyha a kormány szük­ségesnek látta volna az ország érdekében vál­toztatásokat, módosításokat tenni, a május 11-én és okt. 4-én elmondott megállapodá­sokra nézve, nem késett volna egész őszintés­­séggel a párt és illetőleg a ház elhatározása alá bocsátani a kérdést. Miután abból indul ki, hogy a házban meg fog történni az interpellác­ió, nem szán­dékozik adandó válaszát részletezni, hanem csak röviden, szabatosan és határozottan a következőket válaszolja: 1. Hogy a kormány azok után, melyek a két kormány közt tör­téntek, jogosult volt május 11-én a bankügyi megállapodásokra nézve, valamint okt. 4-én tett nyilatkozatának megtételére, melyben kimondotta, hogy habár ezen kérdések jogi összefüggésben nincsenek is, de azon politikai összefüggésben vannak, hogy szentesítés alá csakis együttesen terjeszthetők. A másik az, hogy a kormány mind a május 11-én, mind az október 4-én tett nyi­latkozatát ma is fenntartja. (Élénk helyeslés.) A­mi a harmadikat illeti, hogy mit szándéko­zik tenni a kormány, erre azt válaszolja, hogy első feladatának fogja tartani : biztos, kétség­­bevonhatlan bizonyítékot szerezni az iránt, hogy az osztrák kormány áll-e a május 11-ei és október 4-ei nyilatkozatokban megjelölt alapon és a szerint, a­mint erről meggyő­ződik, fogja további eljárását megtenni. (Élénk helyeslés.) Ezután Zsedényi szólal fel, ki mindenek­előtt azon kérdést fejtegeti, vajon szükséges-e, hogy a képviselőház tudomásul vegyen olyat, a­mi nem egyéb, mint egy clubban történt nyilatkozat ; szüksé­ges-e a képviselőháznak közbenjárása, mintegy atyáskodása, holott tudjuk bizonyosan, hogy a kor­mány ragaszkodik a sokszor jelzett megállapodá­sokhoz ? Csernátony azon nézetét fejezi ki, hogy igen­is szükséges az interpelláció előterjesztése, mert az osztrák kormány oly nyilatkozatot tett és pedig h­á­­r­o­m párt együttes értekezletén, a­melynek követ­keztében, kétségbe lehet vonni azt, hogy a magyar kormány bonafidessel járt el, és ezen interpellátióra mintegy elégtételt szolgáltatunk a magyar kormány­nak. (Élénk helyeslés.) Móricz Pál kijelenti, hogy a felolvasott inter­pelláció szövegét elfogadja, a­mihez az értekez­let is hozzájárul. Miután a miniszterelnök még kijelentet­te, hogyha az interpelláció megtétetik, azt, a­mit még hozzá akar adni, a­mi nyomatékos, de a lényeget nem változtatja, — el fogja mondani, — az értekezlet vé­get ért.­­* Az oroszok reformterve Bolgárországra nézve. A »Köln. Zig« konstantinápolyi levelezője közli lapjával az oroszok terveit a Bolgárországban életbeléptetendő reformokra nézve, mely az össze­ülendő konferenczia elé fog terjesztetni. A terv az angolok és törökök közt bizonyára nagy ellenszen­vet fog kelteni, s a görögök közt nagy forrongást idézend elő, mit csak úgy lehet lecsendesíteni, ha a görög tartományokban is hasonló reformok létesít­­tetnek. A reformok a bolgárok legmerészebb álmait valósítják meg. Mindenekelőtt egy külön Bolgáror­szág állíttatik föl, mely a Dunától Maczedóniába be­terjed ; a terv egy keresztyén kormányzót kíván, ki­nek az ország nyelvét érteni kell, nemzetőrséget lép- s­tét életbe, melyben a bolgárok és törökök egyenlő­­ jogokat bírnak, s végül egy belföldi közigazgatási és igazságszolgáltatási gépezetet állít föl, mely a tö­­­­rök befolyást a legkisebb mértékre szállítja le. Ha , Oroszország e tervekhez egész kiterjedésükben ra­gaszkodik, akkor az uj bonyodalmak elkerülhetlenek A „HON“ TÁRCZÁJA. „Egy az Isten.“ — Regény. — Irta: Jókai Mór. ELSŐ RÉSZ. Harmadik kötet. Regény, mely a végén kezdődik. (36. Folytatás.) Egyszer meg azt tette a Sapho kép, hogy mi­kor Blanka épen feküdni készült s egy perezre meg­állt tükre előtt, szomorúan tekintve végig halálra ítélt ifjú bájain,­­ akkor ő elkaczagta magát. Ez a kaczaj is valahonnan a felhők közül jött, vagy az orcus földalatti kürtőin át, de oly világosan halla azt Blanka, hogy ijedtében eleste a kezében tartott gyer­­tyát, s még azután is hallani vélte, hogy Sapho ne­vet, a midőn a porczellánernyővel eltakarta az éji lámpát. — Bebújt az ágyába s aztán onnan dugta ki félve a fejét a függönyök közül, feltekintve az éji lámpától megvilágított festményre. — S erre a Sa­pho újra elnevette magát. Az elébbeni nevetés dévaj, csintalankodó volt ; ez utóbbi biztató, hízelkedő. Ha­nem az is végtelen távolból hangzott. Álom volt-e ez is. Ha él az a kép, miért nem él nappal is, miért csak este későn ? éjfél tájon ? Minden reggel igyekezett magával elhitetni­­ Blanka, hogy álom volt az, a­mit hallott, hanem este aztán alig várta, hogy hálószobájába vonulhasson , s felgyújtotta a kandalló tüzet és leste Sapicot.­­ Az idő novemberben járt már, az esős időszak beállt s ez Rómában is zord és kellemetlen. Blankának fel kellett hagynia több nap óta megszokott sétáival a Monte Pincion, vagy a Tivoli­ban. Reggel elment szorgalmasan a templomba, on­nan az oltáregyesü­letnek pénzt gyűjteni. Kegyessége visszatért már , otthon pedig olvasta a rettenetes hírlapokat. Kezdette megérteni, hogy miért üldözik egy­mást halálra az emberek, s megtanulta, hogy miben különböznek a piemontiak, a majlandiak, a velen­­czeiek, a rómaiak, a nápolyiak, a szabadelvűek, a ra­­dikálik, a köztársaságiak czéljai egymástól ? Tanul­mányozta Canino herczeg parlamenti beszédjeit és Weiden tábornok proklamáczióit. Annyira vitte a politikai fölfogásban, hogy pártfogóját Rossit kezdte félteni, úgy képzelte, mintha az most egy gőzhajó gépkamrájába szállna le, a­melyben minden kerék, korong, henger, pörgettyű fölmondta egymásnak az összemüködést s mindegyik a maga esze után dolgo­zik. Jaj a gépmesternek, a ki közéjük nyúl! Nem is látogatta meg jó barátjai házát a na­pokban. Azok most nagyon el lehetnek foglalva igen nagy dolgokkal. Minek szaporítsa a gondjukat még a maga apró bajával is. Ráér vele még ! A novemberi ködös, esős idő egész nap nem engedte a szobájából kijönni , alig várta, hogy jöjjön már az éj. Ott ült kandallója előtt, a hátlapon ragyo­gó phoenixet bámulva , mely maga is az érczkovács­­művészet remeke volt, Finiguerra műhelyéből került, ki először használta a kalapácsot a véső helyett. A lángoló madár tollai zománczozott gézeiből, vörös és sárga rézből, korinthi érczből, ezüsttel kevert arany­ból voltak tarka színekben kiverve , különösen gyö­nyörű volt a mythoszi madár feje, lángoló vörös kör­­­ fénynyel arany tündöklésü szeme körül. Ez a szem a­­ pattogó hasábok lobogványa mellett úgy ragyogott, s hogy szinte nézni látszott.­­ Miért nem tud az ember is igy önmagától meg­égni s aztán hamvaiból megint más emberré szü­letni ? Egyszer csak eltűnt a phoenix ragyogó szeme a lángvörös fej közepéből s a herczegnő annak a he­lyén egy fekete űrt látott. Ez is érzékcsalódás, mint a másik, gondolá magában. A hallérzék hallucinációi után következ­nek a lázérzék mimelései. De még azzal nem érte be a phoenix-madár, hogy megvakult : egy percz múlva el is repült. Olyan dörgéssel, mintha fogas kerék zörögne, fölemelkedett a kandalló kürtjébe. A kandalló tele volt paráz­zsal és égő fahasábokkal. Azok egy pillanat alatt ser­­czegve kialudtak , a zsarátnak helyén a bolt szén fe­­ketült. Csak a márvány asztalra tett kristálygömb­­füdelű lámpát világítá meg a szobát. S abból a sötétségből, mely a kandalló üre­gében támadt, egy hölgyalak lépett elő, a­ki meg­szólalt :­ »Én vagyok Caldariva marquisnő!« Blankának háromszoros oka volt az elbámu­­lásra a titokszerű megjelenés, a kimondott név és a megjelenő alak ; a csodálkozás vegyült az ijedséggel és a haraggal. A nőalak, kit, a kandallóüreg sötétje előtt állva a szoba mélyéből a lámpa tejfénye s egy kezé­ben tartott viasztekercs lángja világított meg, ma­gas, sugár termetű volt, testéhez tapadó lágy nyers­selyemből készült öltönyében az antik istennőszob­rokra emlékeztető , tömött, sárga hajú, gond nélkül csavart tekercsben fejére tűzve. A­ C?a liliomfehér, a testszinnek alig észre­vehető árnyalatával ; de azért e fehér arcz még­is eleven ; valami kaczér, elhizott, pajzán mosolygás életfényt és sugárzó gömbölyűsé­­get ad neki ; s a kék szemek tele tűzzel villognak , kicsattanó ajkainak korallpirossága növeli a bűvös ellentétet. Minden mozdulata varázs ;­nyakának elő­rehajlása, vállainak felvonása, keblének emelkedése, csipőinek ringása érzékmámoritó bájt ad terme­tének. A­mint nevét kimondta, elnevette magát. — Is­merős kaczagás ! Ez Sopho nevetése volt. Blanka csak nézett rá merően. Gondolta, a­mit most lát, és hall, az mind csak káprázat. Agya meg van már háborodva. Ébren álmodik. A képzelet te­remtménye ez­­, mint a többi. — Haha! Eredeti módja ez a látogatásnak, ugy­e­bár herczegnő ? Bejelentés nélkül, a falon ke­resztül, a kandalló közepéből. Csak úgy, a­hogy ott­honnak vagyok öltözve, pongyolában. Még harisnya sincs a lábamon. S azzal ruháját féltérdig emelve, megmutatta Aphroditéhez méltó lábszárait. Lábain csak piros sandalok voltak, gemmákkal kigombozva. — De hát ha ön nem jön hozzám, nekem kell önhöz jönnöm. Bár etiquette szerint az elsőbbség mindig az utóbb érkezőt illeti. Ez itt a legkényelme­sebb bejárás kettőnk lakosztálya között. Önnek nem volt róla tudomása, ugy­e ? A kandalló hátlapja egy csapóajtó. Ha a zöld márványlapra itt a kandalló előtt balról e­gy lábbal ránehezedünk, a phoenix felvonul a magasba , s ha a márványlapot jobb felől nyomjuk meg a lábunkkal, akkor ismét visszaereszkedik he­lyére. Tekintsen ide. A hölgy lába hegyének egy ujjával nyomta meg a márványlapot s a phoenix ismét a helyén volt és aranyszeme kiragyogott a sötétből A hölgy, vagy fantom, az álomkép, a folytatá­t­t- Túl felől, a karzaton hasonló gépezet van, hogy kívülről is fel lehessen nyitni s ismét bezárni a csapóajtót. De ez csak úgy lehetséges, ha a zárja előbb ki van nyitva. A csapóajtónak kettős vaslapja van s a között van egy mesterséges zár, a­mit csak a saját kulcsával lehet kinyitni. A phoenix szeme félretolható s az alatt van a kulcslyuk. Az ajtó a fedett karzatba vezet ; ennek a túlsó végén megint ha­sonló csapóajtó van, hasonló gépezettel, mely az én, hálószobám kandallólapját nyitja fel. Hogy a her­czegnő azt nem tudta, onnan gyanítom, mert mind a két kulcsot ott találtam magamnál. Ez nem igazság. Az egyik önt illeti. Osztozzunk meg igazságosan. — Aztán még másért is. Ha ön nincs a saját rejtekaj­­taja kulcsának a birtokában, önhöz akárki bejöhet észrevétlenül , meglepheti önt. Ez alávalóság. — Én elhoztam önnek az önt megillető kulcsot. — Legyen önnél. — Mikor egyedül van ön s nem akarja, hogy valaki e rejteken át behatoljon, akkor azt a kulcsot a zárba tolja, s ez által lehetetlenné teszi annak ki­nyitását kívülről. Az egyik hölgy átnyújta a másiknak az ara­nyozott kulcsot, s a másik azt gondolta magában, hogy milyen különös az, hogy az ember álmában oly tisztán vél látni valamit. Még azt is le tudná rajzol­ni, milyen volt annak a kulcsnak a fogantyúja? Két ülő griff, oroszlán farkaik egymásba tekeredve 8-as alakban. A kulcs belső üregébe rovátkok vésve. Az átadott kulcs még meleg a hölgy keblétől, a hova el volt rejtve. Hát a fantomok keble meleg? — Ezzel ön épen úgy átjöhet én hozzám, mint én önhöz : folytatá az álomalak. Hanem még egy szükséges hozzá. A kandallóban rendesen tűz szo­kott égni, s nem minden nő szent Frusina, hogy az égő parázson tudjon mezítláb sétálni. Itt van egy Üvegese, ennek a tartalma, a tűz közé locscsantva, elég azt rögtön elfojtani. Valami diginista arcanuma ez, egyenesen e czélra feltalálva. Az önt megillető részt ide teszem a kandalló padkájára. A beszélő alak csakugyan tett oda egy üvegcsét. — Ha pedig ezzel a másik üvegcse tartalmá­val meglocsoljuk a kialudt szenet, akkor az egyszer­re ismét lángra lobbantható. Ez már nem valami titkos szer : egyszerű naphika. Jó lesz, ha megkísért­jük. E szobában hideg van, s én rajtam nincs egyéb ennél a selyem peplumnál. Fázom. . .. Hogy a kisértetek fáznak. (Folytatása követkeik.)

Next